Határvidék

Úgy tűnt az összecsapás elkerülhetetlen volt, és egymásnak feszültök a részeg férfival, ami talán nem a legjobb ötlet egy vándornak. Úgy tűnt, igen, mert mielőtt testetek találkozott volna egymással a részeges disznó, ahogy te nevezted, hirtelen lefagyott, így az ütése sem ért el téged. Egy pillanatra azt hitted, hogy jobb belátásra tért, de aztán észrevetted hogy két chakrafonál indult ki a férfiból, egy az ökléből egy pedig a vállából, és az irányítója nem volt más, mint a bagózós öreg! A vénség egy határozott mozdulattal megrántotta a két fonalat, mire a nagydarab pityókás fazon hátraesett pár métert szabályosan fejjel lefelé a homokba. -Most emiatt a suhanc miatt elnyomtam a cigimet. - Mondta halálosan higgadtan. -Te pedig máskor ne húzd fel magad ennyire. A düh csak elvakítja és meggyengíti a shinobit. Ezt jegyezd meg, vagy talán legközelebb nem úszod meg. Most pedig gyere és mesélj csak nekem, hogy mit is akar egy bábos ilyen messze a falutól. - Szavai alatt lassan elindult a fogadótól egyenesen előre a végtelenbe.

Csupán centikre lehettünk egymástól, mikor a támadóm hirtelen megállt, megdermedt, pár vékony chakrafonalat fedeztem fel, a testének különböző pontjain. Az óriás összeesett. A mögötte álló, bagós ember volt a mestere. Megkérdezte, mit keresek én itt, messze a falum védelmi központjától. válaszolni akartam, de előtte felvettem kettészakadt kesztyűmet, a pengét visszatettem tartójába, majd a táskámból egy újabb fekete kesztyűt vettem elő. A férfi előtt álltam. - Hogy mit keresek itt? Egy embert, aki megtanít engem a bábhasználat minden részletére, aki segít nekem erősebbé válnom, hogy megtaláljam és bosszút álljak apám gyilkosain. Ezek vezérelnek engem. - mondtam higgadt, kissé vérfagyasztó hangon. - Mivel láttad, a testem egy része báb, amit szintén a célpontjaim egyikétől szereztem. Apám ajándéka volt, hogy beépít nekem egy mű kart. - mondtam, miközben bal karomat néztem lehajtott fejjel. A férfi valószínűleg tesztelt. Remélem segít nekem. nem bíztam benne még, de nem volt sok választásom. ha elvállal, akkor vele tartok. Hisz ő is bábmester. Reméltem, segít nekem elérni céljaimat.

Az öreg hátranézett és közbe is vágott a szavadba. -Na jössz vagy itt akarsz éjszakázni, amíg megtalálnak a társai ennek a baromnak? - Kérdezte halkan és most is nyugodtan. Lehet hogy nem is vér folyik az ereiben az ismeretlen bábmesternek?
Mást nem tehettél, követted egyenesen bele a sivatagba. -Érdekes sztori. De mi van ha ellenség vagyok, aki pont a falud titkaira kíváncsi? Vagy egy bandita, aki kirabol? Nem lenne szabad megbíznod ennyire még bennem sem. Mellesleg a nevem Otokaze vagy gúnynevemen a Fehér Patkány, ennek a névnek hosszú története van majd elmondom, ha méltónak talállak rá, hogy a tanítványom legyél egy kis időre.- Hirtelen lelassított, majd meg is állt és mélyen a szemedbe nézett. - Ki vagy te és miért leled örömed a bosszúban? És mi a nagy terved utána? Jól gondold meg a választ ifjú!
Mondta Otokaze határozottan, majd szigorú fejjel várta a válaszod.

Beszélgetésem az öreggel kissé elhúzódott, és a kérdez válaszolok sémát vette fel. Mint kiderült, Otokaze-nek hívják. Sorra tette fel a kérdéseit, melyekre mind válaszolnom kellene. Eközben elindult, és kissé gúnyos hangon megkérdezte, miért bízom benne. Nem bíztam. De nem volt más választásom. Nem bízok senkiben, hisz nincs senki, aki közel állna hozzám. Nincs senki, akit barátként hívhatok. Csupán egy-két személy, akik azért vannak, hogy engem erősebbé tegyenek. - Hogy mit teszek, miután bevégeztem a küldetésem. Hogy mi a célom, miután megöltem mindenkit, aki apám haláláért felelősek? Miután bevégeztem feladatom, és eljutottam arra a szintre, melyet apám is elvárt volna tőlem, hazautazok. Nem ide, Sunagakure-ba. Vissza a gyökerekhez, a rejtett Hold országába. A klánom abból a faluból indult ki, talán ha elmegyek oda, még több erőt tudok szerezni. De ez még messze van. Addig erősödnöm kell. - Majd miután lesétáltam Otokaze-t, hátrafordultam. A szél belekapott hajamba, az arcomba fújta. - De mindenek előtt bosszút fogok állni. - mondtam azzal a gyilkos tekintettel, melyet egy ember életében egyszer láthat. Mielőtt megölöm. De most nem ölni akartam. Csupán az emlékek hozták ki belőlem. Most indulni akartam, de megálltam és megvártam Otokaze reakcióit.

Az öreg kicsit dühös és szigorúbb képet vágott, miután végighallgatta a történetedet.
-Tehát, csak a bosszú hajt és utána sem akarsz visszatérni a faluba és szolgálni azt, hanem egy másik Rejtekbe fogsz utazni? Nem ismered a hálát és a tiszteletet kölyök, ahhoz képest hogy egy mezei bábos vagy.- Mondta miközben lassan haladtatok előre.- Mindig az erőről beszélsz, de mihez kezdesz majd, ha minden erőd meglesz? Bosszú? Uralkodás? Menekülés? A világ ellen nem mehetsz csatában. Lehet józan észt kéne vernem a fejedbe nem pedig tanítanom, és azt is tenném ha nem lenne szükségem rád...-Fejezte be elhalkulva, majd megállt egy sima egyenes terepen, már elég távol a fogadótól. Hirtelen elővett egy tekercset, majd kihúzta és megidézett valamit belőle, elsőre egy élő csinos lánynak tűnt de persze csak egy jól megmunkált báb volt az. -Ez az egyik bábom, a neve Hana! Ő fog megtanítani az első leckére! - A lecke nevét azonban nem árulta el, hanem egyből ellened irányította a bábját és egy gyors ütést próbált meg vele bevinni.

Miután befejeztem a mesémet, az öreg csupán azt hajtogatta. ha meglesz az erőd, mit akarsz csinálni. Ez az egy mondtam benn maradt a fejembe, nem akart kijönni onnan. Állandóan beszélt valaki hozzám. Belül. *Bosszú. Erő. Hatalom* Mikor már azt hittem, sikerült legyőznöm ezeket a hangokat, melyek Az este óta kísértenek rémálmaimban, most újra előjöttek. Egy nyílt terepre értünk. Egy tekercset dobott az öreg a földre, majd megállt. készültem rá, ne támadjon még egyszer úgy rám, mint a fogadó előtt. Egy nő báb jött elő, és egyből felém irányította. Támadni akart. Szám szélé sunyi mosoly jelent meg. - Na gyere - mondtam halkan. Majd előkaptam "ikertestvéremet" a hátamról, és felkészültem a támadásra. Nem voltam annyira jártas a bábtechnikákban, mint ő. Sokkal gyorsabbak voltak a támadásai, a reakcióideje. Így bábbal, testemmel védenem kellett magam. Mielőtt az első ütést bekaptam volna, bábom előttem termett, és megpróbáltam blokkolni a támadást. *most megmutatom neki.* Miért lehet rám szüksége? Ez volt az a kérdés, ami a leginkább foglalkoztatott. Legszívesebben itt helyben lefejeztem volna, de egyaránt nekem is szükségem volt rá. *Hatalom. Vér*

~ Valakik elrabolták az egyik nemes fiát, ráadásul sunai shinobok? Ezt nem hiszem. Lefogadom, hogy elloptak pár fejkendőt vagy megöltek értük valakit. Az nem lehet, hogy az én falumban árulók legyenek. ~ gondolta teljes meggyőződéssel miközben tetőtől talpig felfegyverkezett az útra.
Eleve nem vághatott neki csak úgy a küldetésnek fegyverek nélkül. Jobban mondva megtehette volna, de a drága fémes és fényes cuccok nélkül nem sokat ért. Így miután sűrű bocsánatkérések közepette elviharzott haza mindazért mi már elhangzott. Hogy Joujin-san vagy az a másik figura mit tett már más kérdés volt jelenleg saját magára kellett koncentrálnia. Ideje hát tovább haladni. Miután teljes harci díszben és vízzel megpakolt hátizsákkal készen állt az útra felcsatolta saját kis találmányát és a falu kijárata felé vette az útját. Innen már sejteni lehet. A kis csapat lévén, hogy nem össze vissza vágtak neki a küldetésnek, bevárták a másikat majd együtt a határvidék felé robogtak. Natsu nem szólt, míg nem kérdezték és amúgy se beszélt volna, hála annak a furcsa érzésnek a gyomrában, ami az idegenek közelsége miatt érzett. Persze igyekezett legyűrni hisz tudta, sunában csak jó emberek vannak. Vagy nem.

Hamarosan megkapjuk az eligazítást. Egy nemest raboltak el, a tettesek állítólag hozzánk tartoztak. Hmm ha körözik őket akkor elég szép summát kaphatunk értük. Egyre jobban kezd érdekelni ez a feladat. Végül a Sensei kiléte is kiderül, majd elérkezünk a kérdések részig. Azonban annyira izgatott vagyok, hogy semmit sem kérdezek.
- Nincs kérdés! - válaszolok, majd készülődök is.
Minden fegyveremet és felszerelésemet magammal hozom, bár nem hiszem, hogy azokkal túl sokat tudok majd kezdeni. Viszont korábban elsajátítottam egy technikát, amivel igen jó dolgokra lehetek képes. Éppen ezért veszek az egyik közeli boltban 10m drótot. Végül teljes harckészültségben megyek a megbeszélt helyre, ahol kezdődik a nyomozás.

//Elnézést, hogy gyenge lett, most ennyire futotta. A drót ára 100 Ryu, levonva az adatlapról!//

//Natsu, Tessei//

Vegyes érzelmekkel hagytátok el a Kazekage irodáját, egyedül a Jounin mosolygott, ki mellettetek ballagott lefelé a lépcsőn. Kedves a mosolya, de mégis mintha nem szívből jönne, kicsit félelmetes.
Mivel mindkettőtöknek hirtelen jött a felkérés, természetesen a csapat vezetője megvárta, míg elintézitek ügyes bajos dolgaitokat, lehet neki is volt dolga előtte, de mikor visszaértek nem látszik rajta a várakozás érzelmeinek kivetülése arcára, de még csak a mosolyát sem hagyta el.
- Na indulhatunk akkor? - Kérdezte, ha lehet még nagyobb mosolyra húzva a száját. Ez a látszólagos kedvesség jól áll neki, azonban lehet valami háttere ennek a túlzott megjátszásnak.
Az út pár órára van, már, ha gyalogszerrel akartok eljutni oda, ez remek lehetőség lenne arra, hogy jobban megismerjétek egymást, egymás erősségét, és gyengeségét, hogy ha harcra kerülne a sor tudjátok, hogy társatokra milyen formában számíthattok.
- Először is a családhoz megyünk információért. Ha ott is ilyen csendesek lesztek, nem fogunk túl sok mindent megtudni. Én csak megvédeni jöttem veletek, nem fogom egyedül megoldani a rejtélyt csibéim. - Mondta nektek felvéve a kedves mosolyát, de most már hagyott némi gúnyt is arcán.

Felszerelkeztek és készen álltak a nagy útra amelynek kezdését egyedül egy röpke kérdés zavarta meg. Annyi baj legyen ennyit még el lehet viselni. Bárhogy is a fő gond vagy éppen félelem forrás maga az őket kísérő jounin volt. Natsu elővigyázatos természete lévén nem bízott meg könnyen az idegenekben se régen se most habár manapság némileg nyitottabb volt irányukba. Viszont amit ez a nő mutatott látszott rajta a gyenge színészi képesség. Hisz hányan vannak akik így mosolyognak, míg fejben a pokolba kívánnak mindent és végül hátba szúrják a másikat. Talán éppen ez volt az oka annak is, hogy a fiúban felvetült az a gondolat miszerint a nő az egyik elkövető vagy maga az irányító. Nem lehetett benne biztos ezért nem adott hangot aggályainak, helyette megpróbált kijönni másik útitársával, akin jelenleg nem látszott, hogy ugyan ezen a sötét gondolatszövevényen jár. Ám mielőtt bármit is mondhatott volna a sensei közölte az úti célt illetve, hogy a piszkos meló rájuk marad. Ez még a hadgyám kategória, de az a gúnyos mosoly. Brrr... kezdett egyre biztosabbak látszani a teória. Viszont még mindig nincs itt az ideje ezt felvetni.
- Izé... elnézést... - fordult Tessi felé a fiú. - A nevem Natsu és örülök, hogy veled tarthatok a küldetésen. Sajnálom, de nem emlékszek a nevedre.
Jelenleg egy 1-0 volt a zavar javára, amit Natsu olyannyira próbált leküzdeni. Bezzeg ha távolról kellett fegyverekkel dobálózni semmi baja nem volt. Talán mert a kiiktatás elsőbbséget élvezett a cseverészésnél.

A hölgy mosolya lefagyott ahogy beszédbe elegyedtetek, és amint elhagytátok a határt, sóhajtott is egy szép nagyot, szinte lehetetlen lett volna nem meghallani. Nyújtózott egyet, megropogtatta nyakát, de nem szólt semmit. Talán Natsu elmélkedése igaznak bizonyul, vagy talán a zavara okoz számára üldözési mániás gondolatokat, majd kiderül. Az út nem túl hosszú, pár óra, ez idő alatt van időtök csevegni, semmivel és senkivel sem találkoztok, de még gyalogszerrel messze van a kúria. A Jounin nem szól semmit, de látszólag szorong, de amikor ránéztek, próbál ismét kedves mosolyt erőltetni az arcára.

//Adok nektek két kört az ismerkedésre, hiszen enélkül nehezen tudtok majd együtt dolgozni. A hosszt rátok bízom, a lényeg, hogy ismerjétek meg egymás képességeit, jellemét, miben tudtok egymás segítségére lenni, hiszen a Kankuro is azt mondta kiegészítitek egymást.//

//átváltom a beszéd színemet Olive-re mert a vörös alig látszik//

A beszédem után ő is elárulta milyen technikákat ismer. Az alapján tényleg nem rózsás a helyzetünk. Majd elgondolkozok a kérdésén. Nem igazán tudom mit mondhatnék. A mi fejpántunkat viselték a rablók, de ez nem jelenti azt, hogy tőlünk voltak. Akár ránk is akarhatják kenni az egészet...
- Nem igazán tudom mit gondoljak. Nem bizonyított, hogy sunagakurei elkövetőkkel állunk szemben. Még az is lehet, hogy külhoniak akarják ránk kenni az egészet. Majd ha kinyomoztuk mivel állunk szemben, minden jó lesz. A technikák miatt meg nem hiszem hogy aggódnunk kellene. A Sensei majd besegít, ha olyan helyzetbe kerülünk! - vigyorodok el és bízok abban, hogy tényleg így lesz.

//Elnézést a késésért, máskor jobban odafigyelek. ^^"//

Az út gondmentesen volt, viszonylag nyugodt volt a haladás, és elütöttétek az időt társalgással, a Sensei viszont nem kívánt beleszólni a beszélgetésbe, hol az eget bámulta elmerengve, hol pedig maga elé bambult. Délelőtt volt már mikor a távolban meglátjátok a kúriát, az idő még mindig kellemes, nyárhoz méltóan igen meleg van, kicsit enyhít rajta pár kósza szellő.
Tessei elszólására a túra vezető felé süket fülekre talált, a nő a hatalmas épületet bambulta, szép nagy vigyor terült szét arcán, majd jól hátba verte a mellette haladó Natsu-t.
- Szép kis épület mi? Ejjj, de lelaknám!! - Nyilvánult meg a lány teljesen más formában, mint eddig, visszafogott, és szótlan volt, most mégis igen közvetlennek tűnik.
- Na mostmár ne picsogjatok, vár minket a gazda, engem meg egy jó hideg fürdő. Este randim lesz...hihíííí. - Kiáltott fel a lány, majd sietősebbre vette lépteit, miközben jobb vagy a bal lábával szökkenve haladt előre.
- Aki utolsónak ér oda az záptojás! - Kiáltotta oda nektek, majd elkezdett futni.

Az épület valóban terebélyes, magas és gyönyörű volt, talán a határvidékek legelőkelőbb lakói élnek itt, nem csoda, hogy támadásnak lettek kitéve ezekben a nehéz időkben. Két szárnyú ajtó fogad titeket, hatalmas kopogtatóval, mit egy oroszlán szájából kikandikáló gyűrű képvisel, szinte akkora, mint az öklötök.
- Aztán jól viselkedjetek, szép kis summát szoktak fizetni a szolgáltatásainkért...izé...jó napot! - Mosolyodott el zavartan a leányzó, amikor meglátta az ajtóban a talán inasként szolgáló idős urat.
- Jó napot önöknek is. A nevem Edtei Norton, a Sunagakurei shinobikhoz van szerencsém? - Kérdezte fapofát vágva, úgy nézve rátok, mintha rossz helyen járnátok.

//Pillanatokkal előbb//

Natsu nem túl lelkesen fogadja a sensei által kihirdetett versenyt, Tessei-el szemben, aki még egy cselt is bevet, hogy győzelemmel zárja a futást. A Shinobi lenéz cipőjére, de nem áll meg, úgy tűnik bevette a trükköt, de annyira nem hogy könnyű szerrel lehagyd.
Egyszerre értek célba, majd a lány jól hátba ver elejtve egy kuncogást.
- Szép volt Tessei, nem csak teljesítménnyel lehet győzni, néha be kell vetni néhány piszkos trükköt is. Várjuk meg a záptojást, és utána kopogunk. - Nevetett a Jounin, majd miután Natsu is odaért hozzájuk kopogtak.

//Jelen//

- Jöjjenek az úr fogadja önöket. - Válaszolt meghajolva a férfi, majd kitárta az ajtót és félreállt, hogy befáradhassatok. Végigvezetett a hosszú, szépséges folyosón, melyek falaira gyönyörű festmények, kardok, és pajzsok voltak felakasztva, és különleges gyertyatartók mutatták a külvilágnak, hogy ritkán használják őket.
A folyosó végén volt egy két szárnyú ajtó, sokkal nagyobb, mint a menet közben látottaké, nagy betűvel rá volt írva, hogy dolgozó szoba.
Az inas kopogott, majd miután meghallotta a "Szabad" válaszadást, melyet valószínűleg a bennlévő uraság mondott ki, benyitott és bejelentett titeket.
- Sunagakurei shinobik uram. A gyermekével történt incidens miatt érkeztek. - Mondta, mire a sötétben ülő férfi kezével intett, és a korosodó lakáj elhagyta a szobát, becsukva utánatok az ajtót.
A dolgozó szoba hatalmas volt, mindkét szemben lévő oldalán három-három könyves polc, mely a három méteres plafonig ért, egy hozzászerelt létra segítségével lehetett levenni az olvasni kívánt könyveket. Szemben egy íróasztal, melyen hegyekben álltak a papírok, és egy trónszerű szék, melyen éppen hátat fordítva ücsörgött a ház ura a szintén szemben lévő ablakon kémlelve.
- Üdvözlöm önöket, kérem foglaljanak helyet. - Mondta, majd megpillantottátok a veletek szemben lévő, az asztal mögötti díszes kanapét, melyre akár négyen is ráülhetnének.

A férfi még akkor sem fordult meg, miután leültetek. A vezetőtök középen foglalt helyet, majd szinte lehúzott titeket is a bútorra.
- Úgy érzem a Kazekage nem vette elég komolyan az engem ért sérelmet. - Dünnyögött orra alá, majd halhattátok, hogy belenyúl a mögötte lévő íróasztal fiókjába. Egy dohányárut vett elő, majd nem késlekedve meg is gyújtotta azt. Lassan szálingó füst szállt felfelé, nem törődött vele, hogy ti is a szobában tartózkodtok.
- Biztos vagyok benne uram, hogy nem fogunk csalódást okozni. Előkerítjük a kisfiát. - Válaszolt vezetőtök, de láttátok szemeiben a düht, ami a férfi szavainak köszönhetően ütközött ki vonásaira.
- Remélem is. - Válaszolt, majd intett kezével, hogy távozhattok. Eléggé lekezelő volt, de nemesként megteheti, hogy lenézi a genineket, akik részben az ő pénzéből tartják el magukat. Amint megteszitek, az ajtón kívül vár titeket az előbb beengedett inas.
- A fiút tegnap reggel vitték el, és már aznap este küldték követeléseiket. Ma este kell találkoznunk velük két mérföldnyire a nagy sziklától nyugatra a Sans folyó mentén. Az úr nem kívánja kifizetni a váltságdíjat, ezért papírt helyezett el a táskába, a maguk feladata lesz kiváltani a fiút, lehetőleg úgy, hogy ne essen baja, az elkövetők pedig elnyerjék méltó büntetésüket. Valami kérdés? - Magyarázta az idős úr, majd rátok nézett, legfőképp a vezetőre.

//Következő reag mehet a Sans folyóhoz, és az itt történeteket is ott tüntessétek fel.//

Leveszed a homlokpántod, és valami ruhát tekersz a helyére, bár ezzel túlságosan nem rejted el magad, de legalább nem hiszik, hogy Getsugakure-i shinobi vagy. A többiek is elrejtik hovatartozásukat, és így mentek tovább a sivatagban. Azért nehéz itt meglenni, hiszen a nappalok melegek, amit éreztek is a testeteken, viszont az éjszakák igencsak lehűlnek, s akár meg is fagyhattok. Nehéz körülmények, de Suki miatt ki kell állnod. Ekkor nyomokra figyelsz fel, valami furcsa színezékkel lett megjelölve a homok, ami egy kaktuszhoz vezetett. Ha közelebbről megvizsgáltátok, akkor egy újabb versre figyelhetsz fel.

A sivatag szemét elkerüld, mert bessszippant,
És állatkáid elillannak,
Míg te zebra leszel, és én sólyom, és a kék eget egyedül járom!!

- Ez azt jelenti, hogy nem volt véletlen az, amit az Eső országában találtunk, viszont most megnehezedik a dolgunk. Már csak rá kell jönnünk, hogy ki az, aki ezt írogatja, és kinek címzi. De ezek az állathasonlatok rendkívül nehézzé teszik. De, legalább eltűnt ez a megszólítás "grófok szolgája", csak írja neki. Vagy nekünk, még nem tudjuk. - mondta Mitori. Úgy tűnik, a többiek is elkezdték elemezni.