Re: Határvidék

Pein Vas. Szept. 20 2015, 16:44

//Bocsánat a késésért//

Takeo önmagához képest igen jó ötletekkel állt elő, Sora bőszen bólogatott, miközben beszélt.
– Gyorsabban nem igazán tudnak, de ha követjük őket, nem is baj.
És így is lett. Sora és Takeo legalább fél napig meneteltek a két férfi után a sivatagban, észrevétlenül, meg-megállva, óvatosan. Napnyugta tájékában egy nagyobbacska oázishoz értek, ahol ugyan nem volt semmi, ami az égig ért volna, de valami ennél is „érdekesebb” mégis: két iwagakurei shinobi várakozott az egyik fa tövében. Tisztes távolságból követhettétek az eseményeket, az egyik homokdűne mögé rejtőzve. A két tevegelő alak leszállt a járművéről, elővette teletömött táskáját, majd felnyitotta azt. Mindkettő tele ryóval.
– Rendben – szólt az egyik chuunin, majd átnyújtott egy üvegcsét. Az egyik tevegelő alak kinyújtotta a karját, majd a bajsza alatt suttogott valamit az iwagakureinek, amit Takeo nem hallhatott.

**Hiyama Takeo** Kedd Szept. 29 2015, 18:49

A sensei úgy döntött, hogy követni fogják azt a két embert, méghozzá gyalog. A nagyjából fél napig tartó lopakodás kissé fárasztó volt, a nagy hőségben, a végtelen homoktengeren. De megérte.
Ugyanis, a két tevegelő ember megállt egy oázisnál. Miközben leszálltak a tevéről, megjelent két iwagakure-i shinobi is.
~ Na tessék! Nincsen kizárva, hogy ezek is a kincsre pályáznak! De persze az is lehet, hogy "csak" éppen egy illegális üzletet látunk. ~ jegyezte meg magában a genin. Majd tovább figyelte az eseményeket, komoly nagyságú pénz, és egy kis üvegcse cserélt gazdát.
- Mester miféle anyag lehet abban az üvegben? Ezek tuti valami nagyban üzletelnek. Mit tegyünk? - mondta, igen halkan és suttogva a mesterének. Takeo sejtette, hogy ez a dohánykeresős kaland nem lesz egyszerű, de ezek az iwagakure-i shinobik a legkevésbé sem hiányoztak neki. Ezenkívül kíváncsi volt Sora lépésére is. Persze az még koránt sem volt biztos, hogy a két nindzsa is a kincsre pályázik. Lehet, hogy csupán üzleteltek a két tevegelő férfival.

Pein Szomb. Okt. 17 2015, 18:18

//Nyugodtan dobj meg egy PM-mel, ha sokat kell várnod. Sajnos nagyon sok dolgom van mostanság, és kimegy a fejemből, sajnálom.//

Az egyik iwagakurei chuunin hirtelen felétek fordította a fejét. Minden bizonnyal a tevegelő alak buktatott le titeket. A fiatal, borzas hajú shinobi elmosolyodott, kikapta a „kém” kezéből az alku tárgyaként futó kis üvegcsét, és kihúzta a dugóját. Eszeveszettül gyors volt, még talán Takeo mesterénél is gyorsabb. Sora reflexei persze voltak elég élesek ahhoz, hogy azonnal hátrálni kezdjen.
– Takeo! – kiáltott a tanítványára.
De késő volt.
A férfi ott állt Takeo előtt a nyitott üvegcsével. A fiú valamiféle furcsa szagot érzett; egy nehéz párlatot, mely átjárja a testét. Aztán az érzékszervei eltompultak, és pár kósza percig mintegy megszűnt létezni. Nem tudott védekezni.
Mikor tíz perc múlva végül magához tért, ugyanaz a barna, borzas hajú, kékszemű iwagakurei állt előtte. Persze immár az üvegcse nem volt a kezében. És még valami hiányzott: Sora. A senseit mintha a föld nyelte volna el. És mit ad Isten! A tevék, a tevegelők és a másik iwagakurei is eltűnt. Ketten álltatok ott.
– Takeo, ugye? – kérdezte az alak meglepően barátságosan, majd levette magáról a fejpántot. – Elnézést a kellemetlenségekért. A ti oldalatokon állunk, a Szél kémei vagyunk, Sora is ismer minket. Lennél olyan kedves, hogy megosztasz velem mindent, amit arról a bizonyos kincsről tudsz? Sajnos nem kevés okunk van feltételezni, hogy az iwagakureiek agyszüleménye az egész, és csak arra megy ki a játék, hogy előcsalogassanak még pár idiótát, akik még nem jutottak el a Rejtekhelyre. – Itt lélegzetvételnyi szünet következett. – Tőlünk északra egy nagyobb folyó található, keletre két oázis, délre csupán sivatag. Kérlek, mondd, merre menjünk!

**Hiyama Takeo** Szer. Dec. 02 2015, 17:58

// Pein //
// Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokat késtem!!! De sajnos betemet a sok munka. //

Miközben a tanítvány és mestere lapult a homokdűne mögött az egyik iwagakure-i shinobi feléjük nézett. Sajnos ki lettek szúrva. Az egyik ellenség meg is indult feléjük, és bár Sora figyelmeztette Takeot, geninünk nem tudott már kitérni. Az üvegcséből kijövő gázok pedig megtették a hatást. Hamarosan minden elsötétült. Pár perc múlva mikor a geninünk felébredt, körülnézett, hogy mi is történt valójában. Nem volt ott senki, se a mestere, se senki. Csak egyedül az iwagakure-i támadó és ő. Éppen akarta előrántani a kardját, mikor az előtte álló nindzsa kedvesen megszólította. Ezután végighallgatta annak beszédét, majd így reagált, nem túl elégedetten:
- Honnan tudnám azt, hogy Te nem az ellenségem vagy? Ha ismered a mesteremet, akkor nem támadtál volna ránk, még elővigyázatosságból sem! Tanigakureiek vagyunk, semlegesek! A mesterem hova tűnt? És a másik iwagakure-i tag? Ha egyáltalán ő iwagakure-i.... Az a bizonyos kincs pedig... hááát... izé....dohány. Szó szerint dohány, amit az erősen nikotinfüggő láncdohányos senseiem meg szeretne kaparintani. Persze állítólag van ott pénz is, de a dohány ott a lényeg. Idióta egy küldetés a miénk. Nem is küldetés, csak a sensei magánakciója. Hogy merre kell mennünk? Azt én is szeretném tudni!!!! Utálom a sivatagot! Ilyen vacak homoktengeren a tájékozódási képességem a nullával egyenlő. Szóval két oázis és egy folyó...hmm... - ekkor elkezdte vakarni a fejét, miközben gondolkodott - ja... ezeket a sensei említette. Szerintem a két oázis lesz az, először menjünk oda. Ha ott nincsen senki és semmi, akkor onnan pedig mehetünk a folyó irányába.

Pein Pént. Jan. 15 2016, 20:47

A shinobi kissé morcosan húzta fel a szemöldökét. Egészen biztosan nem ilyen reakcióra számított. Nem is válaszolt. Méricskélte még Takeót pár pillanatig, látszott rajta, hogy gondolkozik, majd egyszerűen hátat fordított a fiúnak, és megindult kelet felé, amilyen gyorsan csak tudott. Takeón állt, hogy követi-e vagy sem, esetleg megindul haza, vagy megpróbálja megtalálni mestered – aki lehet, egyszerűen csak elkószált valamerre… Belőle bármit kinéz az ember!

Amennyiben Takeo hagyja a shinobit eltávolodni, a következő fél órában biztos nem találkozik senki ember fiával, akár a helyszínen marad, akár folytatja útját északra, a folyó felé, keletre, az oázishoz, délre, a sivatagba, avagy hazafelé, északnyugatra. Amennyiben az üldözés mellett dönt, a shinobit ugyan nem éri utol, de az oázist fél órán belül megtalálja. Itt legalább 20 ember nyüzsög, többen tevével érkeztek, még 2 bazáros bódé is telepedett egy-egy magasabb pálmafa lombjai alá. Se a borzas hajú shinobi, se Sora nincs azonban a nyüzsgő tömegben.

//Bocsánatot kérek a nagy késésért, kárpótlásul jóváírok +5 chakrát!//

**Hiyama Takeo** Kedd Feb. 02 2016, 16:04

Takeo magyarázatára a shinobi nem is igazán reagált. Egyszerűen csak elhúzta a csíkot.
~ Hát ebbe meg mi ütött??? ~ csodálkozott magában a genin, majd utána is kiáltott:
- Héé! Most hirtelen mi lett ennyire sietős? Kérdéseket teszel fel, én válaszolok is rá normálisan, erre szó nélkül elmész?! Bunkó barom! - ordított a nindzsa után, miközben mérgesen az öklét rázta.
- A fenébe! Most merre menjek?! Megint kereshetem a senseit, az a marha is csak itt hagy állandóan. - bosszankodott még mindig Takeo. De ugyanakkor azt is tudta, hogy felesleges, mert a mérgelődéstől nem fog a sensei előkerülni.
Hősünk elkezdett gondolkodni, hogy merre is menjen. A shinobit már nem fogja utolérni, éppen ezért nem is ered a nyomába. Helyette úgy döntött, hogy északra megy a folyó felé. Mivel iszonyúan nagy hőség volt ezért nem volt kedve a homokbuckák között rohangálni, amúgy is tartalékolnia kellett az erejét, ugyanis tudta, hogy megint egy hosszas keresés áll előtte. Előbb a mesterét, utána pedig vele együtt a kincset kellett megkeresnie. Valamint a több méter magas homokdűnék sokasága között amúgy sem lehet alaposan felderíteni a területet. Az még hagyján, hogy Takeo soha sem volt szenzor nindzsa, de még a tetejében alapból is egy tájékozódási analfabéta. Éppen ezért olyan helyzetet kellett előteremtenie, aminek a segítségével jól be tud látni minél nagyobb területet, mindezt úgy, hogy ő maga nem fárad el az utazás közben. Geninünknek ismét helyén volt az esze, azonnal ráharapott az ujjára, majd a kézpecsétek után így szólt:
- Kuchiyose no Jutsu! -
Megidézte az egyik nagyobb daru madarát, Tokuwa-t.
- Üdv, kölyök! Miben lehet a segítségedre? - kérdezte a daru.
- Keresésben - mondta neki miközben fel is ugrott a madár hátára, annak különösebb engedélye nélkül.
- Hú de sietős neked! Hé, várjunk csak. Mit keresünk itt egy sivatagban?! -
- Ch.. a mesteremet. - válaszolt Takeo, nagyot sóhajtva.
- Már megint??? A senseiednek a bújócska a fétise? - kérdezte Tokuwa értetlenkedve.
- Igen, ez a fétise, a hobbija és a sportja is. De induljunk már! -
- Ilyen melegben nem tudok gyorsan repülni! -
- Ne is repülj gyorsan, épp ellenkezőleg. Mivel alapos keresést akarok végrehajtani, éppen ezért magasan repülj és lassabban. -
- Értem már, be akarod látni a terepet. -
Miután a megtárgyalták a dolgot, fel is szálltak. Shinobink a madara hátán kényelmesen ülve nézte a környezetet, de még egy jó fél órás repülés után sem látott fentről semmit sem, csak rengeteg homokot. Érdekes látvány volt felülről a nagy végtelenül elterülő homokból álló "óceán". Északnak repültek, és ifjú nindzsánk remélte, hogy hamarosan meglátja a folyót.

// Tiszta Nils Holgersson XD //

Pein Vas. Márc. 27 2016, 19:55

A daru megidézése bizony jó ötlet volt, ha már Sora sensei valóban újra bújócskára adta a fejét. Persze szerencsétlen állat valószínűleg nem örült neki, hogy a sivatagban kell repülnie, méghozzá olyan lassan, hogy kémlelni Takeo kémlelni is tudja a tájat… de hát ilyen az élet, ahogy mondani szokás.
A daru és Takeo igyekezete ellenére azonban a bandukolók túl sok érdekességbe nem botlottak. Sivatag, sivatag és sivatag mindenütt. Körülbelül fél óra múlva pillantották meg a távolból a folyót, ami ugyancsak nem volt túl érdekfeszítő látvány – persze azon kívül, hogy egy folyóról volt szó, a sivatag közepén, vagy legalábbis annak a határán. Mögötte ugyanis a táj már valamivel kellemesebb, zöldes színt vett fel. A folyó partján is tanyázott már némi növényzet, bár nem a legbujább fajtából.
A fiú és segítőtársa a folyó mentén hamar nyugatra vették az irányt, ugyanis a távolban valami szokatlanra lettek figyelmesek. A helyszínre érkezve egyfajta zsibvásárba botlottak, amelyet a cifrábbnál cifrább feliratú táblák és az arra sündörgő emberek szájából hallható panaszok miatt valószínűleg azért hívtak össze, hogy a közeli település lakói a „nagy költözés” előtt eladhassák felesleges ingóságaikat. Persze errefelé senki se járt igazán, aki nem azon a kis, isten háta mögötti, de a háború miatt stratégiailag valószínűleg manapság felértékelt településen élt. Így hát mikor a lakosok megpillantották Takeót és a daruját, szinte körberajongták őket mesésebbnél mesésebb ajánlataikkal, portékáikkal.
– Egy kis posztót, selymet tessék az úrnak! Kiárusítás, kiárusítás! Aranyáru, bronz ékszerek, ékszertartók- és ládák is kaphatók! Antik bútorokat, mágikus főzeteket, dohányárut tessék, nálam a legolcsóbban! – hallatszódott jobbról-balról. Ez utóbbi felhívás egy fiatal és üde asszony standjától jött, amely valóban tele volt kis üvegcsékkel, meg egy halom dohánnyal.

**Hiyama Takeo** Szer. Márc. 30 2016, 19:55

Hősünk társa hátán repülve, még fél órányi utazás során sem pillantott meg semmit. Mindenhol csak az a fránya homok terült el, addig ameddig a szem ellátott, és még azon is tovább.
~ Basszus! Sehol egy árva lélek sem. ~ elégedetlenkedett magában geninünk. Ismét kisebb idő elteltével már oda értek a folyó partjához. Itt a táj egy minimálisan zöldebb arculatot váltott, de nem is ettől volt a dolog érdekes, hanem az végett, mert egy kisebb piac volt ott. Shinobink látta fentről a nyüzsgő embereket. Ahol pedig emberek vannak ott információt is lehet gyűjteni.
- Tokuwa szálljunk itt le! - kérte a madarat majd miután leszálltak, Takeo megköszönte a darunak a segítséget, aki egy nagyobb füstfelhő kíséretében el is tűnt. Ezt követően a két lábán folytatta az útját. A kereskedők mindenféle portékát rá akartak sózni, de ezt ifjú hősünk figyelmen kívül hagyta. Azonban az egyik kereskedőnőhöz odament, ugyanis az illető többek között dohányt is árult. Takeo mestere pedig még a sivatagban is előbb könyörögne egy szál cigiért, mint vízért.
- Elnézést hölgyem de lenne egy kérdésem. Keresek valakit és nem találom. Így néz ki - ekkor a Henge no jutsuval felvette a mestere alakját, majd megvárta míg a nő alaposabban megnézi, ezután pedig megszüntette a jutsut - Nem látta ezt az alakot véletlenül? - tette fel a kérdést a genin, aki remélte, hogy hasznos választ fog kapni. Már nagyon elege volt a keresésből, és pláne abból, hogy mindig a mesterét kell keresnie. Amennyiben a hölgy válasza az lesz, hogy nem akkor, hősünk elindul az oázis felé.

Pein Szomb. Ápr. 30 2016, 21:40

A nő ijedtében hátrahőkölt, a hirtelen mozdulattal pedig még néhány portékáját is leverte az asztalról.
– Sora-sama? S… Sora? – dadogta szájtátva. – Ne…nem számítottam önre. Természetesen nem felejtettem el az adósságomat. Te…te…tessék! – mondta, és elővett az asztalka alól egy zsákot, amibe szinte az összes portékáját beleseperte. Üvegcséstül, dohányostul együtt.

– Ennél többet ne…nem tudok most adni. Vészterhes időket élünk. De a dohány… a dohány az a legjobb minőség, és legalább két hónapnyi adag… Mé...még Önnek is! – habogta, majd hátat fordított, valamit motyogott, odadobta eléd a zsákot, és még mielőtt bármit is mondhattál volna, elrohant. Takeo akár deaktiválta a Hengét, akár fenntartotta az "álcát", a nő már nem láthatotta, nagyon sietett valahova. Egy darabig Takeo hallotta, ahogy morfondírozik, aztán kámforrá vált.

**Hiyama Takeo** Szomb. Jún. 04 2016, 18:01

// Elnézést a késésért!!! Ismét betemetett a sok munka. :/ //

Amikor geninünk felvette a Henge no jutsu segítségével a mestere alakját, akkor kicsit másképpen képzelte el az információ gyűjtés menetét. A kereskedő hölgy nagyon megijedt "Soratól" és azonnal elkezdte egy zsákba söpörni a portékájának egy részét. Az meg már csak a hab volt a tortán, hogy a nő nem győzött elnézést kérni, meg hogy tartozik dohánnyal a senseinek.
~ Dohányadósság??? Na ne már! A mester valamiféle behajtó lenne itt ezen a környéken?? Ennyire nem lehet valaki nikotinfüggő!~ töprengett magában hősünk, ám a hölgy hamar el is tűnt onnan. Aztán hiába deaktiválta a jutsut Takeo, nem tudott meg semmit sem. Csak állt egy zsák dohányáruval a kezében. Kisebb mérgelődés és káromkodás után úgy döntött, hogy nem fog tétlenül állni, ezért útnak is indult.
Egyenesen az oázisok felé vette az irányt. Hatalmas hőség volt, és neki ismét át kellett kelnie a hatalmas homokdűnéken. Ivott egy kicsit, majd fel is vett egy tempót és elkezdett futni. A nap erősen tűzött így nem volt valami kényelmes a rohanás, ugyanakkor az idő pedig ment tovább. Neki pedig mindenképpen meg kellett keresnie a mesterét. Remélt, hogy ott fogja megtalálni ahová éppen tart. Azonban geninünk arra is számított, hogy nem fogja megtalálni az oázis környékén. Egy dolgot már megtanult hősünk, ami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, az valószínűleg nem az.
Amint a genin odaér az oázishoz és nem találja meg Sorát, akkor ismét megidézni a daruját és annak hátán repülve bejárná és megfigyelné a környéket, végezne egy alaposabb kutatást.

Pein Vas. Aug. 07 2016, 22:49

Geninünk senseie talán a bújócskák császára címet is kiérdemelte volna, hiszen az utóbbi időben gyakorlatilag hobbijává vált a felszívódás. Szerencsére ez alkalommal mégse okozott akkora fejtörést. Néhány órányi bolyongás és keresgélés után Takeo végül az oázison átfolyó kis patak partján pillantotta meg ujjaival játszadozó mesterét. A jounin ábrázata komor volt és gondterhelt. Még csak pöfékelni se pöfékelt. Sora cigaretta nélkül nem volt olyan Sorás. Még jó, hogy Takeo jött és megmentette a napot!
– Mi az a zsák? Csak nem a kincs? – kiáltott Takeo irányába Sora.
Nem igazán érdekelte, milyen választ kap. Mélabús tekintete hamar tovaszállt, a zsákocska megjelenése teljesen felvillanyozta. A mester meglehetősen sietve nézett a portékák közé, kikapta a zsákból a dohányárut, és szagolgatni kezdte azt.
– Mennyei. Egyszerűen mennyei – mormogta. – Szép munka, Takeo. Tudod mit? A kincs 10%-át megtarthatod. Mégis csak te találtad!
Hogy mennyire volt nemes ajánlat az a 10%, azt csupán Takeo mérlegelhette, annyi azonban bizonyos, hogy nem sokkal ezután Sora visszavonulót fújt, és a haza úton egy szót se szólt a kincsről, se arról, mi történt, amíg távol voltak egymástól. Furcsa, gondolhatta Takeo – de a jounin furcsaságaihoz a genin ekkorra már talán hozzá is szokott.

Köszönöm a játékot, és sajnálom, hogy idő hiányában ilyen nyögvenyelősre sikerült a vége! Jutalmad 25 chakra + néhány doboz cigaretta

Inuzuka Tsume Vas. Okt. 01 2017, 11:44

Hátrahagyott nyomok - Zawaki Hotaru

A sivatagban enyhe szél fújt, karcos homokot ragadva a magasba. A láthatáron vöröslött az ég a lassan alábukó naptól, különös, földöntúli ragyogásba vonva a dűnéket, s utolsó erejével még csillogó aranyban villantotta meg a levegőben lebegő homokszemeket. Ez volt a te vad és szikkadt otthonod. Ez a te országod, mely olyan csodákat tartogat, amit egyetlen külhoni sem ismerhet, legyen az szövetséges konohai vagy éppen ellenséges iwagakurei.. Ez a hely nemcsak csodáit rejti el előlük, de a végtelen sivatag halálos csapda is számukra, akik nem tudják, hol találhatnak vizet, vagy menedéket... Ez volt a te országod. Ez a hely, ahol felnőttél, és amit a szívedből oly jelentős szeletet foglalt el. Sunagakure.
A háború feldúlta az otthonod, de nem bírt a természet zordságával, mely épp oly nyakasnak és hajlíthatatlannak bizonyult, mint az emberek, akiket nevelt. Mégis, mikor a senseied menekülésre szólított fel, akkor régen, nem gondolhattad, hogy az ellenség ilyen sokáig képes lesz tartani fölényét, és talán azt sem, hogy ilyen sokáig meg tudsz maradni a sivatagban. Akadémiai tanításod hát még sikeresebb volt, mint gondolhattad...
Mindenesetre a sivatag a legkevésbé sem volt biztonságos. Nem csak a természet erőitől kellett tartanod, de az ellenség is kisebb-nagyobb csapatokat küldött ki, megpróbálva gyarmatosítani a karcos homokot és levadászni azokat, akik a sivatagba menekültek... ezzel téged is beljebb űzve.
És most... hosszú idő után az emberek jelenléte ismét keresztezte utadat....
A dűnék között, a lábad előtt mélyedések jellegzetes sorozata látszott. Lábnyomok. Emberi lábnyomok. Az egyik oldalon meglepően mélyek voltak, a másikon sekélyebbek és hosszan elhúzottak. Az irányt, ahová tartottak, könnyen megállapíthattad. A környéket viszonylag jól ismerted már, így tudtad hogy arrébb, amerre a nyomok kacsáznak, egy öt-hat fából álló, hasadékban húzódó oázis van, az irány pedig, ahonnan jöttek, a sivatag kövesebb része felé vezet, ahol korábban, mielőtt aháború kitört, egy-két kereskedőút futott. A dűnék között, néhány szikla alkotta a te menedékedet, arrébb a jó célpontot jelentő oázistól, de elég közel, hogy vízhez esetleg élelemhez juss. De most e törékeny menedékhely is talán veszélybe kerül... Mégis, ennyi idő után.. végre egy ember bukkant fel.

**Zawaki Hotaru** Vas. Okt. 01 2017, 11:58

Hotaru sóhajtott, miután alaposan szemügyre vette a lábnyomokat, amik az oázis felé mutattak. Nagyon jól ismerte a sivatagot. Másfél évig céltalanul bolyongott a sivatagban, közben megtanulta kezelni e csodás táj természeti erejét. Kazue és Harue tanításának hála, tudta, hogyan találhat vizet és élelmet a sivatagban, emellett úgy ismerte a sivatagi tájat, mint a tenyerét. Bár ellenségektől is tartott, a lány a képességeinek és éles érzékeinek köszönhetően messzire ki tudta kerülni, és el tudott bújni előlük.
A nyomok gyanúsak voltak számára, ezért úgy döntött, hogy követi őket. Csendesen követné a nyomokat, és odaérne az oázishoz, majd elbújna, és szemügyre venné a nyomot hátrahagyókat.
A hazájáért, az országáért még a tűzbe is képes tenni a kezét. Annak ellenére, hogy rossz volt a kisgyermekkora, még az életét is feláldozza, hogy megvédje hőn szeretett faluját, Sunagakurét.

Inuzuka Tsume Hétf. Okt. 16 2017, 22:24

Hátrahagyott nyomok - Zawaki Hotaru

Óvatosan közelítesz, és minél közelebb érsz, a nyomok a homokban annál mélyebbre süllyednek. Talán a hely adta kevéske védelem gátolja a szelet, hogy arrébb sodorva a homokot betemesse? Vagy lenne valami más oka? Hamarosan sötét kör alakú nyomokat látsz a földön, melyek barnás színnel, szárazan pettyezik a nyomok közét. Ha szánsz rá némi időt, könnyen rájöhetsz hogy nem más, mint a forró sivatagban pillanatok alatt elpárolgó vér.
A hely nem ismeretlen neked. Szépen simul a dűnék közé egy sziklák ölelte kis oázis-szurdok. Kellő árnyék van odalenn, kényelmesen lehet pihenni a fái között, és még innen is érzed a friss víz csábító, édes illatát.
Több irányból is megközelítheted a forrást, de a nyomok vonalán ismét felfedezel valami újat, ami szinte egyensúlyoz a völgy peremén... egy elhagyott alkarvédő forró fémje csillog előtted. A kezek felőli végén vér van, de maga az eszköz is viharvert. Bárkié is volt, csatából érkezett. Odalenn a kellemes árnyékban csend honol, de valahol ott kell legyen az eszköz gazdája...
Füled szokatlan hang üti meg. Mögötted surran a homok. Hangja a szemek folyamatos pergésévé válok, ahogy nem is olyan messze tőled, egy sekély homoktölcsér alól nyolc vézna, kitines láb emelkedik, majd vele feketén csillanó szemekkel egy sötéten sávozott pók. Csáprágója zöldes színnel fénylik, és furcsa, dögletes szagot áraszt. Láttál már hasonlót. Az ilyen kutya méretű lények aktívan vadásztak a sivatagba tévedt antilopokra. De most csak te voltál itt... és az idegen emberrel a közelben talán még problémásabbnak láthattad a helyzeted...
A pók csáptágóot kihívás-szerűen összecsapta, majd megiramodott feléd...

**Zawaki Hotaru** Szomb. Okt. 21 2017, 11:20

// Elnézést a késésért! Smile

Remélem, nem baj, ha leírom az adott méreg tulajdonságait, hogy miket képes véghezvinni. Ja, és remélem, nem baj, ha leírom a reag alá, hogy hány fegyvert használt el. //

Hotaru elszántan követte a lábnyomokat, közben nem vette észre a pók árulkodó csapdáját. Ahogy észrevette a pöttyöket a homokban, még alaposabban szemügyre vette: száraz vér. Nem sokkal később egy elhagyott, véres alkarvédőt vett észre. Az idegen ember biztos, hogy csatázott. Hogy kivel, azt nem tudta. Végül sóhajtott, és tovább sétált. Látta, ahogy a homok egyre jobban süpped, és egyre mélyebb. A genin rájött, hogy az idegennek segítségre van szüksége. Minél hamarabb.

Azonban... meghallotta a furcsa neszt, és megfordult. Látta, ahogy egy pók emelkedik ki a homoktengerből. Az agyában végigpörögtek a képek és állatok nevei, miközben nézte a pókot, ami - ahogy teljesen megjelent - nekirontott a lánynak. Hotaru rájött, hogy milyen fajta.

"Épp jókor! Ennek a pókfajtának igencsak erős a mérge! Ha az áldozatba kerül a méreg, az egy - két napon belül elpusztul, függetlenül attól, hogy mozog-e vagy sem. A méreg elsősorban az izmokat károsítja, de az idegrendszert sem szokta békén hagyni: az áldozatnak minden egyes mozdulat végrehajtása nagy fájdalommal jár. Ha a méreg bejut a légzőrendszerbe..." - pörögtek az információk a gondolataiban, miközben figyelte a felé rohanó ízeltlábút. Hotaru elővett négy senbont, mindkét kezében tartva kettőt - kettőt (egyik kézben kettő, másik kézben is kettő), és egy jól irányzott dobással eltalálná a pók érzékeny szemeit, majd felugrana a levegőbe, és a pók fejtor részére és a potrohra is kettő kunait dobna, szintén jól irányzott dobással. Ezután a pók potrohának közepén landolna, ezzel leterítve a kutyaméretű állatot, majd hátáról lehúzva a katanáját, kettévágná a pók fejtor részét úgy, hogy a méregzsák ne sérüljön meg.
Ha az első dobása nem sikerülne, akkor ugyanúgy felugrik, és egy fél méterre a pók háta mögött landolna, majd katanáját elővéve egy jól irányzott vágással felsértené a pók potroh részét, utána az állat hátára ugorva előrántaná a tantot, amit az ízeltlábú fejébe vágna.

Felszerelés számláló:
Első lehetőség:
Senbon: 10/6 (ebből négy elhasználva)
Kunai: 5/1 (ebből négy elhasználva)
Katanát használt

Második lehetőség:
Katanát, és tantot használt

Inuzuka Tsume Szer. Nov. 01 2017, 18:16

Hátrahagyott nyomok - Zawaki Hotaru

//Szervusz Smile

Semmi gond, mindenkivel előfordul, sajnos velem is. Annyi kérésem szokott lenni ha esetleg hosszabb ideig nem tudsz írni a kariddal, aztán megint lesz rá módod, dobj egy üzenetet, hogy véletlen se maradj ki Smile

Ami a fegyver összesítést illeti, jól csináltad ^^ a mérget pedig szépen beleszőtted a történetedbe, jó lesz. //

A sivatag sok árulkodó jelet tár eléd, és fejedben is megszólal az apró hangocska, mely veszélyre figyelmeztet.. Bölcs dolog vajon egy ismeretlen ember közelében felfedned magad a készülő csata zajával? De ugyan ki törődhet most ezzel, mikor máris valós ellenséggel kell szembe nézned?
Érzékeid mintha a veszedelemre kiélesedtek volna, de elmédben a lehetséges megoldások sejlettek fel. A senbonok az ujjaid közé simulnak, hűségesen várják a támadást, s már repülnek is! Ahogy a pók szemeibe csapódtak, az állat felvisított és hátsó lábaira emelkedve vadul kapálni kezdett maga előtt, miközben már a levegőben vagy. Már ekkor tudod, hogy nem lesz a landolás olyan egyszerű, mint sejtetted, de szerencsére simán átugrod, sérülések nélkül, és kihasználva a lendületet, a második tervre térsz át, elővonva a katanád, miközben a pók ismét a földre ereszkedik, hogy fürgén és dühösen utánad forduljon. Az első vágásod így túl magas, A csáprágók veszedelmesen csattognak feléd, mielőtt azonban elérne, még van időd egy második támadásra, így mikor a pók feléd ugrik, a fegyvered nagyot csendülve a csáprágók közé szalad. A pók a hirtelen fájdalomtól megrántja a fejét. A katanád pedig beszorul, s a pók ereje kitépi a kezedből, ahogy elhátrál a haláltusáját vívva.
Szerencséd volt. Jól tervezetten reagáltál így a sivatag egy veszedelmét meglehetős gyorsasággal küzdötted le, de a kardod még benne, és az oázis felől szokatlan szempár figyel: a hasadékból egy farkas-szerű, homokszínű kutya sárga szemei néznek téged. Szőrét felborzolja, szája hol vicsorba húzódik, hol elernyed. Bizonyára a zaj csalta elő, ám még nem tudja veszélyforrásnak kezeljen-e vagy sem. Láthatóan nincs rajta friss sérülés, régebbi hegek nyomait azonban viseli az orrán és az egyik lábán, ahol a szőr fehér, vékony csíkban nőtt újra.
Közben a pók kiszenved. Katanád maszatos a méregtől, elég sok szenvedés lesz hogy kirángasd, a méregzsákot viszont nem fogod tudni egészben megszerezni.
Ha támadó magatartással lépsz fel, számíts rá, hogy a kutya támadni fog. Ha nem így teszel, a kutya egy szökkenéssel eltűnik a hasadék sötétjében.

**Zawaki Hotaru** Csüt. Nov. 02 2017, 10:58

// Semmi gond ^^ rendben, meglesz ^^ Mindenképpen írok, ha nem tudok írni, és szólok, ha ment a poszt Smile

annyi a mázlim, hogy történetet írok, és szoktam szerepjátékozni, így nagyjából tudom, hogy mit hogyan Smile

//

Hotaru - áttérve a második tervre - egy alattomos vágással végzett a pókkal, ám mivel a méregzsák is megsérült, a lány tudta, hogy ha azzal macerál, értékes időt veszít. Így úgy döntött, hogy inkább hagyja a mérget a homokba szivárogni.
Keze sajgott, ahogy a pók kitépte a katanát a kezéből és beszorult az állat csáprágói közé.

"Nehéz lesz kiszedni..." - állapította meg a kunoichi, ám érezte, hogy figyelik. A hasadék felé fordulva látta, hogy egy farkas - szerű élőlény nézi őt a szemeivel. Hotaru elgondolkozott, végül úgy döntött, hogy hagyja az állatot menekülni. Csak akkor öl, ha tényleg kell. És ez csak az állatokra vonatkozik. A kunoichi másfél éve nem látta Sunagakurét, és alig találkozott emberekkel. Csoda, hogy a lány nem őrült bele abba, hogy több, mint másfél évig egyedül volt. Egy ember bele tud őrülni abba a tudatba, hogy egyedül van...

Hotaru végigsimította a csáprágókat, miközben elővette a tantót. Réseket, ízületet keresett, amit el tudna vágni, hogy kiszabadítsa a méregtől maszatos katanáját. Tíz perc múlva meg is találta az ízületeket, és óvatosan elvágta őket, majd következett a másik csáprágó rész...
Tizenöt perc múlva a kunoichi mindenféle erőlködés nélkül ki tudta venni a katanát. Látta, ahogy a méreg lassan odaszárad a pengére. A lány felmarkolt egy maréknyi homokot, és rákente katanáján száradó méregre, majd ledörzsölte a folyadékot. Bár maradt a pengén még méreg, Hotaru úgy döntött, hogy rajta hagyja, és a hátán lévő tokjába csúsztatta a fegyvert. A véres tantóról ledörzsölte a vért a homokkal, és azt is a helyére tette. Amint végzett a dolgával, a hasadék felé pillantott. Az emlősnek hűlt helyét találta.

"Gondolom, mialatt magammal voltam elfoglalva, egy ugrással eltűnt a hasadékban..." - gondolkozott el a lány, végül megrázta a fejét. Ezután Hotaru visszatért a nyomokhoz, és követné tovább, mely az oázis felé vezetett. Látná, ahogy mélyebbre hatolnak a nyomok, majd az oázishoz érve elrejtőzne. Szomjas volt már, de tudta, hogy most jobb, ha rejtve marad...

// Megjegyzés: Hotaru csak akkor öl állatot, ha élelmet keres, vagy veszélyben érzi magát. Ha az állat elmenekül, és nem veszélyezteti az életét, akkor a genin hagyja, hogy menjen. Ami a magányosságot illeti, csodálom, hogy Hotaru nem őrült bele abba, hogy egyedül van. (ne is említsem Gaarát, aki ölt, mint az állat, ha felbosszantották. Egyedül volt. Szó szerint.) (azért tudok ennyi mindent Gaaráról, mert ő a kedvencem, és vele írok Very Happy

) //

Inuzuka Tsume Vas. Nov. 12 2017, 20:41

Hátrahagyott nyomok - Zawaki Hotaru

A kardod kiszabadult, és megtisztítani is sikerült annyira, amennyire lehetséges volt, ám a kutya már eltűnt. Az oázis szélén még felfedezhetted jellegzetes, sekély nyomait, a szurdokmély azonban sötétbe borult. A növények kihasználták a víz közelségét és sűrű, szúrós levelek tömegén át alig-alig láttad a sivatagi homokot.
Az emberi lábnyomok is eltűntek, ám előtted egy már ismert keskeny kőösvény vezetett a mélybe. Arcodon szinte már érezted az alant csobogó víz friss páráját. Tudod, hogy ez a hely itt-ott lehetséges búvóhelyet rejt, de az ösvényen védtelen lehetsz. Már a pókkal való rövid harc során, teljes természetességgel tetted shinobi kötelességed, s kortársaidat túlszárnyaló képességekről tettél bizonyságot, de vajon elég lesz-e ez egy ismeretlen harcos ellenében? A Szél akarata elég erőt ad neked? Emléked, ígéreted, a Gaara eszményi alakja iránt táplált érzéseid vajon kezedbe adják a helyes döntést? Átsegítenek az előtted álló feladaton?
Ha nem ereszkedsz le, csak vársz, nem látsz mozgást, legfeljebb a kutyát látod ismét felbukkanni, ahogy kifut a sivatagba, és később pockot, nyulat vagy madarat hoz vissza és tűnik el ismét odalenn. Az ember nem merészkedik elő.
Amennyiben a magány és a kalandvágy, vagy bármi egyéb ok arra sarkall, hogy aláereszkedj, ebben nem akadályoz semmi.
Az oázis nem rezdül. Visszafolytott várakozás jele lenne ez? Vagy csak a tikkasztó hőség szokásos hatása?
Lábad előtt ismét sűrű, sötét nyomait látod a vérnek. A kő nem itta magába, de a meleg kiszárította. Mennyi ideje lehetett?
A fák közül hirtelen egy madár reppen fel. Az egyetlen zaj, ami megtöri a csendet. Várnak rád?
Ha lejjebb merészkedsz, érzed hogy a levegő fojtogatóbb, de nedvesebb, és ismét vért találsz, nem messze a víztől. Bárki is az ember, amikor ott járt, még nem tudta rendesen ellátni a sebet. És vérnyomot hagyott az egyik pálma alacsonyan lévő levelén is, s ha kezed végigsimít a lombokon, valami hidegbe ütközik.
Drótok.
Lassan, finom, hálószerű szövedéket alkot körülötted. Ekkor már megérzed a jelenlétét. Egy idegen.
-Ne mozdulj! - hallod meggyötört hangját. Egy férfi. A megszállók jelét viseli. érzékeid azonban súgnak még valamit... Egy pillanatra mintha egy sárgás bunda suhant volna el a pálmák árnyéka alatt...
-Ki vagy?

**Zawaki Hotaru** Szomb. Dec. 30 2017, 18:21

// Megoldódott a magánügyi problémám, most már vagyok! Elnézést kérek a várakoztatásért, és köszönöm a türelmedet

+ 1 dolog: kicsit összezavarodtam a kaland kirakását illendően, ezért elnézést, hogy kirakom a kaland folytatását. //

Hotaru - miután sikeresen kiszabadította és megtisztította a mocsoktól a katanáját - a hasadék felé fordult. A kutya eltűnt. A genin folytatta az útját az oázis felé, és követte a nyomokat. Ahogy közeledett az oázishoz, egyre több növényt látott, akik - kihasználva a víz közelségét - meghódították a víz környékét, és szúrós, sűrű leveleik miatt Hotaru - miután már bent volt az oázis sűrűjében, nem látta a homoktengert. A kunoichi észrevette az ismerős kőösvényt, amit odaszáradt vérnyomok tarkítottak.

"Sejtem, hogy a pókkal való harc nem kerülte el az állat és az idegen ember figyelmét. Azt hiszem, bölcs döntés lenne az, hogy nem a kőösvényen megyek, hanem azt követem valamennyire távolabb az úttól..."

Hotaru megfogta a nyakán lógó "Kaze" feliratú medálját. Eszébe jutott az a nap, amikor a nevelőjét, Haruét megkérdezte, hogy mi az a Szél...

(Visszaemlékezés, Sunagakure ostroma előtt)
Harue épp rakta el az utolsó tiszta edényt, mikor az épp akadémiát végző lány odalépett hozzá.
- Harue-san... mi az a Szél akarata? Mit takar ez valójában? - kérdezte, és várta a nevelője reakcióját. Haruét nem lepte meg a kérdés, tudta, hogy ezt előbb - utóbb el kell mondani.
- Szél akarata... - gondolkozott el a nő, végül szembefordult a lánnyal. - Ez egy fogadalom lesz, mikor geninné váltok. Ezt először a genin vizsgán kérdezik elméletben. A Chuunin vizsga után Kazekage-samának kell letenni ezt az esküt. A fogadalom letételével hűséggel és engedelmességgel fogsz tartozni Kazekage-samának, és a falunak, akiket soha nem hagyhatsz cserben.
- Értem... - gondolkozott el Hotaru, miközben elővette a papírt, és átnyújtotta Haruénak. - Hiányos ez a lap, megpróbáltam mindent leírni...
- Oh, ne vedd magadra. Azért vagyok itt, hogy segítsek - vette át a lapot a nő, és vetett egy pillantást a leírásra, közben szóban kiegészítette. - "A szél egy nyers, megfoghatatlan erő. Egy erő, mely mindenütt ott van a levegőben. A szél épít és pusztít. Ura az országunk és rejtett falunk természetének. Minden apró rést ismer, mi a sivatagban megtalálható. Tiszteljük, és együtt válunk vele, így válunk mi erőssé. Ismerjük a szél minden apró mozdulatát, érezzük annak erejét és érintését a bőrünkön. Ha bajban vagy, a Szél a segítségedre siet. Megmutatja a helyes utat és a helyes döntést."
- Erőssé válni vele?
- Igen - bólintott Harue. - A széllel együtt mozogsz. Mivel a chakrád a szélre fogékony, te is szélhasználó szeretnél lenni, nem?
- De...
- Ennek örülni fog az egész falu. Sajnos nagyon kevés szélhasználó van a faluban, akik nagyon jól használják a szelet. A legerősebb szélhasználó az egész faluban Temari-san.
- Értem... - gondolkozott el a ninjatanonc, végül bólintott. Pár perc néma csend. - Harue-san... szerinted milyen vezető a mostani Kazekage?
- Gaara-sama? - töprengett el a kunoichi, végül megborzolta az örökbefogadott lány haját. - Ha ninja leszel, előbb - utóbb találkozni fogsz vele, és megismered személyesen is - kacsintott pajkosan Hotarura.
(Visszaemlékezés vége)

"Gaara-sama... ön mit csinálna ebben a helyzetben? Mitévő legyek?" - kérdezte gondolatban a Kazekagét, mialatt felvázolta magában a vezető eszményi kilétét. Hotaru úgy gondolta, hogy Gaara-sama egy fekete hajú férfi, a szemei meg méregzöldek. Tekintélyt parancsoló arckifejezéssel képzelte el. A kunoichi nagyot sóhajtott. Úgy érezte, hogy ki kell derítenie, hogy ki rejtőzik ott.

"Ha iwagakurei... halált hal. Miattuk vesztettem el a falumat, miattuk vagyok most itt a sivatagban. Ha sunagakurei... az már más tészta. Bajtársam, akivel együtt szolgáljuk Kazekage-samát... le fogom tesztelni. Ha a válasza helytelen..." - határozta el a lány, miközben elbújt. Egy darabig nem mozdult. - "Jobb, ha felkészülök."

Hotaru elővett egy üvegcsét a táskájából. Egy erős mérget tartalmazott, melyet pár napja szerzett egy állattól. Pontosabban kígyóméreg volt. A kobra erős, halálos mérge. Elővette a katanáját, és két kis fegyverét, és bevonta a méreggel, majd visszacsúsztatta a tokjukba. Ezután a senbonokat és a kunaikat is bevonta vele. A dolga végeztével a lány felsóhajtott. Gyűlölte a falujának megszállóit. A kunoichi eltette a fegyvereit úgy, hogy készenlétben legyenek. Közben látta, ahogy a kutya ki-bejár az oázisba. A lány észrevétlenül a pólója alá tette a "Kaze" nyakláncot, és átgondolta, hogy megéri-e lejjebb menni. Úgy döntött, hogy most kivételesen megöli a kutyát. Fájó szívvel, de végeznie kell az állattal, hogy ne akadályozza őt az esetleges harcban, ha iwagakureivel kerül szembe. Ha sunagakureivel kerül szembe... annyit fog közölni, hogy kígyó végzett az állattal. Akkor is, ha az ellenséggel kerül szembe.

Kezébe vett kettő senbont, és megcélozta az állatot, miközben az kifelé jött a barlangból. Amikor az állat a lány által meghatározott ponthoz érne, Hotaru észrevétlenül eldobná a senbonokat, melyek a kutya nyakába fúródnának, ezután a lány elővett két kunait, és ezeket a kutya mellkasába dobná, ezzel az állat halálát okozva.
Ha az állat elpusztult, Hotaru előmerészkedik a rejtekhelyéről, és az állat teteméhez érve, leszedi a kutyáról a fegyvert, és egy tekercset elővesz, és lepecsételi a véres fegyvereket és a tetemet, hogy a vér szaga ne árulja el őt. Eltette a tekercset, és fellélegzett.
Ha az állat megsérült, de életben van, és megtámadná Hotarut, akkor a lány a felé közeledő kutyába vágná a katanáját, ezzel a biztos halált okozva az állatnak. Ezután ugyanígy tenne a véres fegyverekkel és az állattal: egy tekercsbe lepecsételné őket.
Miután elvégezte a dolgát, nagy levegőt vett. Le kellett nyugodnia. Egy állat felesleges megölése felkavarja lelki világának nyugalmát. A lány visszavonult a rejtekhelyére, és lehuppant a földre. Mialatt pihent, a kobra mérgét és az egyik növény mérgező nedvét összekeverte egy kis üvegcsében. Ha ellenséggel kerül szembe, akkor megitatja vele. Ez lassan végez az áldozattal.

„Szerencsétlen állat… ne haragudj, de te nem tehetsz erről… a háború feldúlta az otthonomat, engem pedig másfél évnyi magányba száműzött… nah, szépen összekeveredett a két folyadék, amit – ha iwagakureivel találkozok – megitatom vele. Ez a méreg először nyugtató hatást vált ki, fokozatosan elálmosítja az áldozatot, aki szépen lassan elalszik. És meghal. Addig megpróbálok minden információt kiszedni belőle, és ha meghalt, akkor lepecsételem a tekercsbe, és elteszem.”

Tizenöt perc múlva Hotaru összeszedte magát, átgondolta mégegyszer a terveket, összeszedte magát, és úgy döntött, hogy kideríti, ki van bent a barlangban. Hazájáért képes bármeddig elmenni.
Hotaru – miközben lejjebb merészkedett – érezte, hogy a levegő egyre fojtogatóbb és nedvesebb. Újabb vér, ezúttal nem messze a víztől.

„Lehet, hogy nem tudta ellátni rendesen a sebet? Ha ellenség, akkor ez az előnyömre válik.” – állapította meg a kunoichi, miközben végigsimított a kezével a lombokon, és érezte a száraz vért saját bőrén, ahogy megérintette. És még valamit. – „Ez a valami hideg, amit megérintettem… várjuk csak… drótok. Igen, ez lesz az. M-mi ez az érzés?” – Hotaru megérezte az idegen jelenlétét. Lassan a sérült ember felé fordult. – „Férfi… várjuk csak! A jele… mocskos féreg!” – A kunoichi érezte, ahogy a lelke egyre jobban haragra gerjed, és bosszúért kiált. Bosszú a faluja megszállásáért. Bosszú az országa feldúlásáért. – „Megöllek, mocskos iwagakurei… megszálltátok az otthonomat, engem másfél évnyi magányba száműztetek! Ezért meg fogtok lakolni! Mindannyian!”
- Ne mozdulj! – Hotaru hallotta a meggyötört hangot, miközben próbálta megnyugtatni háborgó lelkét. Tudta, hogy ha most nekiront, nem fogja sérülések nélkül megúszni. Mindent ésszel. És ezt a kunoichi tudta nagyon jól is. Ha hagyja, hogy a haragja felemészti a lelkét és elveszíti a fejét, az a biztos halálba viszi őt.

- Ki vagy?

„Hogy én ki vagyok, az nem tartozik rád, mocskos féreg! Minek mondjam el neked, mikor úgyis meg fogsz halni a kezeim által?” – szedte össze a gondolatait válaszban a lány, végül úgy döntött, hogy ebben az esetben álcázza magát. – „Álca? Igen, álnév. Tökéletes terv ahhoz, hogy kihúzzam belőle az információkat. Nagy az esélye annak, hogy az iwagakureiek nagyon jól ismerik egymást, így jobb, ha Kirigakureinek mondom magam előtte. Így kicsi az esélye annak, hogy lebukjak. Ráadásul Kirigakure és Iwagakure szövetséges.”

- Yoshiko vagyok, egy kirigakurei chuunin – válaszolt Hotaru, miközben próbált barátságos hangon beszélni. – Nem ismerjük egymást. A falumnak nagyon sokat kellett segítenem. Most is ők küldtek, hogy mentselek meg. Az ok, amiért engem küldtek, mert én gyógyítani is tudok. Mi a helyzet Sunában? Remélem, kegyetlenül bántok velük. Mizukage-samától tudom, hogy elfoglaltátok a falut. Hogy hívnak téged? Mi a rangod, ha szabad megkérdezni egyáltalán. Ezt azért kérdezem, hogy elkészítsek egy tervet a meneküléshez, illetve hogy visszatérjünk az elfoglalt faluba. – mondta a lány, közben elővette azt az üveget, amiben mérgező folyadék van összekeverve a növényi folyadékkal, majd átnyújtotta a férfinak. – Tessék. Idd meg. Fájdalomcsillapító és nyugtató hatású. Ne lepődj meg, ha kicsit savanykásnak érzed. Sajnos minden gyógynövényi ital savanykás egy kicsit, de túl lehet élni. Ha megittad, várunk egy ideig, utána ellátom a sebeidet. Hol sérültél meg? Megnézhetem addig a sebeidet? És mi lenne, ha mesélnél egy kicsit magadról, mialatt kezelem a sebedet? El tudnánk ütni az időt vele.

Hotaru igyekezett barátságos hangon beszélni, miközben belül igyekezett megőrizni a nyugalmát. Kívülről ez olyan, mintha egy érzéktelen ember lenne, aki nem rezdül meg a vér látványában, és szemeiben barátságosság látható. Ez azonban álca. Lelkét a düh, és harag vádja mardossa, és minden erejével azon volt, hogy kiszedje az információkat a férfiból, és megölje őt a méreggel, amit megitat vele.

// Felszerelés számláló:
Senbon: 10/2 (ebből négy elhasználva)
Kunai: 5/3 (ebből kettő elhasználva)
Megjegyzés: mindkét használt fegyver vastagon be van vonva kígyóméreggel. Hotarunak most nem volt más választása, minthogy végezzen az állattal. Ha nem végez most vele, akkor akadályozhatja őt a harcban. Egynél több ellenféllel még nem harcolt, csak egy egy elleni harcot tudja még. Ne aggódj, nagyon ritkán szegi meg a szavát
Ami a lepecsételt, illetve a pókkal való harcra elhasznált fegyvereket illeti (elfelejtettem említeni, bocs), Hotaru lepecsételte őket és le fogja mosni, ha van alkalma rá. A tiszta fegyverei be vannak vonva kígyóméreggel. A lány lelkileg, tervekkel felkészült az esetleges harcra.
Esetleg figyelemfelhívás, hogy a visszafolytott helyett visszafojtott gondoltam, szólok

Elnézést kérek a betűk minősége miatt, legközelebb igyekszem korrigálni //

Inuzuka Tsume Vas. Jan. 07 2018, 21:30

Hátrahagyott nyomok - Zawaki Hotaru

Életed korai időszaka és a sivatagban eltöltött idő beléd nevelték az óvatosságot. Beléd plántálták a túléléshez szükséges bizalmatlanságot, de nem fosztottak meg ideádtól, attól az eszményképtől, akiért mindig is rajongtál. A JÓ vezetőétől. Isten-e ő, vagy ember csupán? Gondolataid őt keresik, akárcsak rezgő szárnyú apró fohászok. Keresik, s megpihennek gondolatában, nyugalommal és türelemmel töltve meg szíved. Hozzá kötődsz. A Faluhoz kötődsz. A faluhoz, melynek nem kellettél, mégis neki adnád önmagad mindenestől. Sőt.. már meg is tetted talán. Szívedben már gyökeret vert e szent kötelék.
Az ösvény mellett azonban csaknem lehetetlen a járás. Mégis igyekszel felkészülni. Szerencsés volt a találkozásod a kígyóval, s most megpróbálod azt a kevés mérget, amit szerezni tudtál, felhasználni. Az anyag már sűrű. Kevés dolog bírja sokáig a sivatag hőmérsékletét. Csak gondosságod okán nem párolgott el belőle az összes víz. De így talán könnyebb dolgod van a megsötétedett méreggel. Ennyi fegyvert bevonni azonban... vajon sikerült rendesen? Azt majd az előtted álló, várt csata dönti el.
Aztán vártál... Hosszú, idegőrlő órák vártak, s még csak a sivatagi szél sem fújt. Feszült figyelemmel várni ilyen ingerszegény környezetben, ilyen hosszan valamire, ami talán meg sem történik, még rendes képzést követően is megterhelő. Először talán észre sem vetted a mozgást.
A kutya végre felbukkant, valamikor hajnal tájban, mielőtt az ég peremén felbukkant volna a kelő világosság. Óvatosan osont elő. Nem barlangból lépett ki, nem az vár rád. Az oázis mélyen van a dűnék arany homokjának szintjéhez képest, de az ég kékje a kupolája. De a vadász elindult a reggeliért. Te pedig észrevetted a mozgást. Nem volt a kellő helyen, de a két senbonod elrepült. A kutya felkapta a fejét, egészen más tartást vett fel, ahogy megérezte a veszedelmet. Mégis hallottad a nyikkanását. Legalább egy senbon talált, bár hogy hol, azt nem tudod. Ő pedig őrülten rohanni kezdett, be az éjjeli sivatagba, de vajon meddig tud majd eljutni, míg leteríti a seb?
A két kunait már nem volt módod használni.
Ha utána mégy, nem fogod megtalálni. Kiszámíthatatlan és sebesült, vagy már halott lehet. A nyikkanása bizonyára figyelmeztette azt, aki az oázisban pihent. Mi számodra a fontos? Űzni a kutyát? Vagy kideríteni ki van odalenn? Megakadályozni hogy meglépjen vagy vadászni kezdjen rád?
A döntés a tiéd. Az időd halad. Gondolataid közt tervek formálódnak.
Az oázisól fémes pendülés hallatszik. De senkit nem látsz.
Végül úgy döntesz, lemerészkedsz. Halovány szürke derengés vonja be ekkor már a láthatárt.
Te pedig hamarosan ott voltál a pók fémhálójában. Ő pedig figyelt.
- Szóval Yoshiko- hangjában még a hallható reszelős él ellenére is nevetés bújt meg.
- Kirigakure messze van innen- Biccentett, ám a drótokat nem eresztette lejjebb. Idős volt. Tapasztaltnak tűnt. Bizonyára óvatos ő maga is.
- Ha megmenteni jöttél volna, hát késő lenne. Hiábavaló.- Eddig állt, ám most egy hűvös sziklának támaszkodva lejjebb rogyott. Az üveg kínálására csak felemelte a kezét, elutasítóan. Arca sötét volt. A fájdalom mély árkokat vájt bele, mégis valami megnyugvás ült rajta. Valami furcsa béke.
- A nevem Hiromi. Masaru Hiromi. Tokubetsu Jōnin, az Ibushi osztag vezetője. Vagyis a volt osztagé. A barátom, Ebisu.. valahol itt lesz a közelben. Jó kutya. Ő legalább megmarad. - kissé remegő kézzel sepert ki egy ezüstös tincset az arcából. Mindenesetre ez idő alatt jól szemügyre vehetted a feketére ázott kötést a lábán.
- Yoshiko. Haza kellene menned. Ez az egész háború hiábavaló. Ez az egész... a politikusok játéka. A vezetőinké, akik cserben hagynak minket. -hallottad hangjában a fáradtságot.
- Tudod, gyermek. Egész életemben tettem, amit kell. Mindent a faluért. Mindent a népemért. Ezt tanuljuk. Erre születtünk, nem igaz? - pillantott rád, és érzékelhetted, hogy a drótok körülötted hajszálnyival lejjebb süllyednek.
- Eszköz vagy. Teszed, amit kell. Ég benned a néped akarata. Csodálod és tiszteled a vezetőd, aki megóv téged. De ezek... illúziók.- s keze görcsösen ökölbe szorul, ahogy az indulatok hatására remegni kezd. A békét arcán egy pillanatra keserűség váltja fel.
-Tudod, gyermek, nem siratom a sorsom. A halálra már az akadémiáról kilépve kész voltam. De nem arra, hogy olyan döntések eszköze legyek, ami veszélyt hoz a népemre. Nem arra, hogy idegen szájak által megrontott parancsokat teljesítsek.. De te.. légy okosabb. Amikor majd hazamégy Sunagakuréba. - a drótok a földre hanyatlottak, ő pedig néhány ziháló lélegzetet vett.

// Szép hosszú írás, örülök, hogy rátaláltál megint a karakterekre, a visszaemlékezés szép volt. Az ilyen apróságok segítik a hangolódást és a karakter fejlesztést. Aláírásban kérlek linkeld az adatlapodat a karakterek nevével az egyszerűség kedvéért. Amennyiben valamit kapsz a kalandok során vagy jutalomként egyéb helyről, ha valami eszközt vásárolsz, azt az adatlapon dátummal vezetni kell.
Méreg nem szerepel az adatlapodon, konkrét méregismeret nélkül pedig, hacsak valaki nem készítette elő neked, tartós használatra illetve fegyveren való valóban hatékony használatra nem tudsz előállítani vagy kinyerni mérgeket Smile

Az már hogy hatékonyabban alkalmazhasd egy másik szint lesz, várjuk a kérvényed elbírálását. //

**Zawaki Hotaru** Pént. Jan. 12 2018, 19:38

// Elnézést kérek a rövid válaszért, sajnos nem nagyon akart jönni az ihlet, ráadásul az érettségi a nyakamon van study

remélem, hogy hamar túlleszek az érettségin, és a nyáron több ihletem jön. Az iskola meg leszívja az agyam, így nem tudok jó teljesítményt nyújtani, ezért előre elnézést kérek.

//

Hotaru csendben hallgatta a férfit, de a gyűlölet és a düh, mely évek óta a lelkét mardosta, nem múlt el. Arra rájött, hogy a férfi előtt lebukott, viszont az álcanevet bevette. Tudta, hogy Sunagakuréból származik. A lány érezte, hogy a férfi sokkal tapasztaltabb, mint ő. Ha most nekimegy… akár bele is halhat a döntésébe. Mint ahogy a Yondaime Kazekage halt bele a döntésébe, mikor Otogakuréval szövetkezett Konoha ellen.

„Eszköz…” – gondolkozott el a lány. – „Szóval mi, ninják csak egy eszköz vagyunk a shinobi világ számára? Harue-santól úgy tudom, hogy Gaara-sama jó vezető… de… mi van, ha igazat mond a férfi? Mégiscsak egy iwagakurei…”

- Mi a biztosíték arra, hogy igazat mondasz? – kérdezte a kunoichi szárazon. Hangjában a barátságnak nyoma sem volt, helyét a zord, és távolságtartó hangnem vette át. Leguggolt, miközben a mérgezett folyadékot tartalmazó üvegcsét forgatta a kezei között. – Iwagakurei ninják foglalták el a falumat. Miattuk haltak meg a szeretetteim, miattuk veszítettem el a barátaimat. A csapattársaimat és a felügyelőmet a szemem láttára ölték le. Ha bizonyítani akarod az ártatlanságodat, ajánlom, hogy jó érveket mondj. Emellett szeretném tudni, hogy ha meggyógyítalak, mit akarsz csinálni ezután.

Ezután a lány felállt, és körülnézve elgondolkozott azon, hogy higgyen-e a férfinak, vagy sem. Hosszas gondolkozás után úgy döntött, hogy ad egy esélyt az iwagakureinek.

- Rendben. Adok egy esélyt számodra – Hotaru határozottan nézett Masaru szemeibe. – Segítek meggyógyulni, cserébe taníts! Nem érdekel a falu. Nem érdekel a shinobi rendszer.

Ahogy a szavak elhagyták a lány száját, Hotaru egy teljesen más irányba sodródott. Szököt ninjává vált. Sunagakure elárulójává. Hűséges ninjából hűtlen lett. Hazaáruló. Aki a háború után nem ment vissza a falujába. A shinobi világrendszer megdöntésére tette fel a fejét.

- Ha nem akarsz visszamenni a faludba, melléd társulok. Meg akarom dönteni a shinobi világrendszert. Egy olyan világban akarok élni, ahol nincs háború, és állandó feszültség – szabad kezét a férfi felé nyújtotta. – Hajlandó vagy nekem segíteni?

„Gaara-sama… Kazue-san… sajnálom… ha visszamegyek a faluba, akkor... meg lesz kötve a kezem... nem dönthetek szabadon... ígérem, hogy egyszer visszamegyek... azt, hogy mikor, nem tudom...”

Ez a találkozó a lánynál a tetőfokra hágott. Új célok születtek meg a kunoichi fejében: a földesuraktól kezdve a Kagékon át a falvak szétrombolása. A legelső falu, amit meg akar törni, és el akar törölni a föld színéről... az Iwagakure volt. A lány tudta, hogy nem lesz könnyű út. De... ennek ellenére Sunát nagyon szerette. Így úgy döntött, hogy az ő érdekükben cselekszik. Az ő érdeküket szolgálja. Ha sunagakurei ninjával kerül szembe, nem fogja őt bántani. Ha más ninjákkal... habozás nélkül végez velük. Masaruval kivételt tesz. Ebben biztos volt. De ha a férfi elárulja őt... halált hal.

- Jobb, ha előre tudod. Ha el mersz árulni, nem fogok megkegyelmezni neked - nézett Masarura. - És még valami. Sunagakuréra vagy ninjáira nem emelsz kezet, különben végzek veled. - kicsit járkálni kezdett, miközben a gondolataiba mélyedt. Mikor döntésre jutott, megállt Masaru előtt. - Az igazi nevem Zawaki Hotaru. Az első célom Iwagakure porba tiporlása - a kunoichi ökölbe szorította a kezét. - Nem fogom hagyni, hogy azok a rohadékok még egyszer a porba tiporják Sunát! - Hotaru mély levegőt vett, hogy megnyugodjon. - Melyik elemre fogékony a chakrád? Úgy tudom, hogy az iwagakureieknek az elsődleges elemük a föld. Nekem szél természetű chakrám van. Beleegyezel abba, hogy segítek meggyógyulni, és életben maradni, cserébe tanítasz és segítesz porba tiporni Iwagakurét?

Inuzuka Tsume Kedd Feb. 13 2018, 00:16

Hátrahagyott nyomok - Zawaki Hotaru

- A biztosíték? - mintha a kérdéseddel meglepted volna a férfit.
- Mégis mire gyermek? A nevemre? Ugyan semmi. Semmi több, mint egy haldokló vágya a megnyugvásra. - tekintete a tiédbe mélyedt. Nem éreztél álságot benne, persze ugyan milyen shinobi lenne őszinte?
- Arra, hogy egy shinobi nem több, mint eszköz? - hagyta hogy a kérdésbe sűrített fenyegetés felettetek kavarogjon
- Valakinek, aki egy ideális világban szeretne élni... nos. Semmi. Gyermek, én nem vagyok más, mint egy utolsó rossz emlék neked. Valaki aki már csak azért van itt, hogy el ne felejtsd mi történt a földeddel.. - szólt fáradtan.
- Inkább menj. Fuss. Rohanj! Vár az otthonod. - gondolataid mégis arra sarkalltak, hogy ne engedj szavainak, s ne hagyd magad eltántorítani ilyen egyszerűen.
- Én nem kívánok bizonyítani ártatlanságot. Mióta shinobi vagyok, nem lehetek ártatlan. Ezek a kezek, ezek az ujjak.. megbízhatóan szolgáltak mindig. Tették, amit kellett. Eszköz vagyok a háborúban.. s most.. egy kicsorbult, törött katana. E tekintetben csak alig más, mint a te társaid voltak.. vagy azok, akik az enyéimre törtek. -mintha most valamivel nehezebben lélegzett volna. Vajon miért? A fájdalom tenné? Vagy az emlékei?
- Ha még itt vagy... ha még mindig itt vagy. Hát nézz rám. Mit akarsz látni? Ilyen akarsz lenni? - tekintete nyílt volt most is, arca sápadt és vértelen, szürke árnyalatok tompították, mintha a halál hideg keze legyintette volna már meg. A korábban feszes válla most összeesettnek tűnt, ahogy a fájdalom és a testében dúló folyamatok erejét ellopták volna. Mégis.. láthattad mindezek mögött a nyakas, makacs, rendre törekvő embert.
- Menj most.. vagy végleg el kell engedned azt az illúziót hogy létezik jogos háború. -rázta meg fejét egy mély sóhaj közepette.
- Inkább ne gyógyíts meg, minthogy összetörjön az a romlatlan lelked a valóság miatt, amit valahogy ebben az átokverte homokrengetegben is meg tudtál őrizni... - vajon aggódott érted? Sokszor próbált elküldeni.. hazaküldeni.. mégis maradtál. Így végül ő sem tehetett mást, mint megpróbált megbékélni a döntéseddel.
- Ha újabb esélyt kapnék.. ha nem érne itt véget... remélném, hogy végső soron megtalálom a békét. De aligha tudnám meglelni, míg a világ háborúban áll, s míg elég erőm van, hogy a békét a világ számára is megteremtsem. - úgy tűnt, sokat töprengett a válaszon a gyógyítással kapcsolatos kérdésedet hallva. Vajon mindez csak a játék része?Vagy komolyan mérlegre tette mindazt, ami korábbi életéhez kötötte? Átértékelte volna önmagát is a halál szélén állva? Bárhogy is zajlott a fejében, végül ismét egyenesen rád nézett.
- Biztos vagy a döntésedben? Ezt most.. minden kétség nélkül kell megmondanod nekem, mert ha hajlandó vagy elhagyni a falud.. szembefordulni mindazzal amit tanultál és a tieiddel is egyben.. Ha készen vagy száműzöttként élni... Csakis akkor, ha ezt a döntést valóban, szívből tudod meghozni, csakis akkor mondj ilyen szavakat! De vigyázz, ha döntést hozol, nincs visszaút. -figyelmeztetett.
- A shinobit kisgyermekkortól kezdve igyekeznek a falvához kötni. A hontalan veszélyes. A hontalan kockázatos. A hontalanra vadászni kell. Ne felejtsd ezeket a leckéket, főleg ne most, mikor el akarsz búcsúzni a biztonságtól, mert attól kezdve a sajátjaid többé nem a sajátjaid. Attól kezdve az otthonod az út, a párnád a bizonytalanság. Készen kell állnod rá, hogy támadások célpontja leszel. Biztosan elhagynád hát azokat, akiket az előbb még óvni akartál? - bizonyára megpróbált olvasni a tekintetedből és a jelekből, melyeket észrevehetett rajtad.
- Kérdezd meg magadtól.. biztos nincs senki, akiért a falvadban szeretnél maradni? - nem utasított még el. Hogy is tehette volna, mikor te talán az életet jelentheted neki? Mégis.. valami különös módon kockára tette volna az esélyét... érted?
Ha a döntésed meghoztad, végül bólint. Hajlandó elfogadni a segítséged és a mester szerepet is.
- Tanítani foglak, ahogyan tőlem telik, míg útjaink együtt haladnak. -fogadta el a kezed, majd a fenyegetésed hallva jóízűen felkacagott, mígnem a kacaj köhögésbe fullt, de tekintetében még ekkor is láttad a jókedv csillogását.
- Komolyan foglak venni. Nem foglak alábecsülni.- bólintott végül, ahogy ismét hangjára talált.
- Nem fogom megölni sunagakure shinobijait hacsak nem függ tőle az életem vagy a tiéd. - láttál tekintetében átsuhanni egy árnyat. Talán kételkedett abban, hogy sikerül elkerülnötök a népeddel való összeütközést. Talán ugyanez a realizmus volt az oka annak, hogy ő nem kért tőled hasonló ígéretet.
Újabb szavaidra azonban arca keménnyé vált, modora hideggé.
- Zawaki Hotaru. Ha ez a célod, nem foglak tudni követni. Ha ez a célod, nem foglak tudni tanítani. Ha az országban és az emberekben látod a démont s nem azokban akik a nemzeteket egymás ellen uszítják, jobb ha mindazt, amiről eddig beszéltünk, úgy kezeljük, mintha meg sem történt volna, mert akkor visszamehetsz a tieidhez és beléphetsz bármely harci egységbe hogy bosszútól hajtva megpróbáld feldúlni az otthonom.

//Nem is lett rövid Very Happy

Szeretem! //

**Zawaki Hotaru** Vas. Feb. 18 2018, 20:48

//Megjegyzés: A visszaemlékezős mondatok csupán pletykák, amiket Hotaru hallott Gaaráról. Azt, hogy kik mondták eme szavakat, rejtély övezi. //

(Visszaemlékezés) Megjegyzés fentebb!
- Hallottátok? Az a fiú egy szörnyeteg!
- Igen, mindenkit megöl! Mivel is?
- Homokkal. Mint az apja.
- Ő a falu szégyene. Egy démon, aki halált érdemel.
- Igen – igen. Ha meglátjátok őt, fussatok el.
- Neked volt szerencséd látni őt?
- Ja. Embereket öl… még élvezi is… a saját két szememmel láttam. Elég egyetlen legyintés és a homok megöl…

*****
- Megváltozott… de attól még szörnyeteg!
- Vagy talán mégsem? Miféle szerzet ő?
- Ki is változtatta meg őt?
- Nem tudjuk. Akárki volt az, a mi hősünk.
- Igen… a mi hősünk. De… vajon milyen lesz?
- Mármint Gaara-sama? Nem tudni. Lehet, hogy ő is olyan lesz, mint az apja.
- Talán. Megérdemli az életet? Megérdemli-e a bizalmunkat? Adjunk-e neki újabb esélyt…?

*****
- Ő lett a Kazekage! Bölcs döntés volt ez vajon?
- A falu halálra van ítélve!
- Megbízhatunk benne? Jó vezető lesz-e?
- Vagy talán rosszabb, mint az apja?
- Elég egyszer felbosszantani, és…
- Megtorolja. Kegyetlenül.
- Ettől tartunk. Mindenki retteg a haragjától…

*****
- Megmentett minket!
- Megvédte a falut! Neki köszönhetően a falu épségben megúszta a támadást!
- És senki sem halt meg!
- Ráadásul a falu jobb helyzetben van, mint elődje idején!
- És az életünk az ő kezében van! Mégse kezel minket eszközként! Vigyáz ránk!
- A mi életünk fontosabb számára, mint a küldetés sikere! „Ha úgy érzitek, hogy a küldetés meghaladja a szinteteket…”
- „Vonuljatok vissza és kérjetek erősítést!”

(Visszaemlékezés vége)

„Álljon meg a menet! Gaara-sama is homokot használ?! Akkor meg miért nem akadályozta meg az iwagakureiek ostromát?! Miért hagyott minket ott a pácban?! Miért?!”

Hotaruban csak kattogtak az emlékek és az akkori érzések. Kezét összeszorította, miközben a férfi beszélt. Nem… nem fog megbocsátani neki. Úgy érezte, hogy kettészakad. Nem tudta eldönteni, hogy mit csináljon. Az esze bosszúra sarkallta. A szíve azt súgta, hogy térjen haza békében.
Állj bosszút, amiért azok a mocskok elfoglalták az otthonodat, és megölték mesteredet és nevelődet!

A lány keze szinte önmagától mozogva a kunai tartóhoz nyúlt, hogy kivegye a kunait, és támadásba lendüljön, ám egy másik hang megszólalt a fejében.
Ne tedd! Menj haza! Vár téged a hazád! Várnak rád!

A kunoichi habozott. Az út, amin lépkedett, hirtelen ketté vált. Döntenie kell. A falu, vagy a száműzöttek élete… gondolatai kattogtak a fejében, keze a kinai tartón pihent. Behunyta a szemét. Visszagondolt azokra a napokra, mikor a faluban sétált, mikor edzett a csapattársaival, mikor a senseijével vagy nevelőjével beszélgetett… amik emlékek lettek… fájdalmas, de szép emlékek…
Újra megjelent az a kép, amit a sunagakurei kunoichi gondolt a falu vezetőjéről… ahogy az elképzelt vezető szemébe nézett a lány, már tudta is, hogy mit kell tennie.

„Nem! Nem árulom el a falumat! De téged… megöllek! Túl sokat tudsz rólam! Halál rád, mocskos iwagakurei!” – határozott a kunoichi, majd hátrébb ugrott, miközben egy senbont a férfi sebére célozva eltalálna, majd elővett két füstbombát, az egyiket maga elé, míg a másikat a férfi elé dobna, ami a földhöz érve felrobbanna, ezzel a füst beborítaná a barlangot. A lány ezután 4 kunainak a nyelére feltekert egy – egy robbanó jegyzetet, majd a barlang bejáratához közelebb lépve kettő kunait egyenesen a férfi felé dobná, amik a sérült mellett vésődne be a falba mindkét oldalon, és felrobbanna. Eközben a lány maradék kettő közül az egyiket a barlang tetejére dobná, ezután kirohanna a barlangból, és a barlang bejératát is felrobbantaná a megmaradt robbanójegyzetes kunaijával, ezzel esélyt sem adva az iwagakureinek, hogy túlélje a kalandját.

Ha a férfi támadásba lendülne, Hotaru egyszerűen maga elé dobna két füstbombát, és kiiszkolna a barlangból, majd a barlang bejáratát felrobbantaná a robbanó jegyzetes kunaival.

A lány sóhajtott egyet, miután megszemlélte a beomlott barlang bejáratát, ezután a vízhez érve kortyolt párat a hűs vízből, a tekercsből feloldott kulacsát megtöltötte vízzel. Ezután leült, és átnézte a felszereléseit. Senbon, Füstbomba, robbanó jegyzet, kunai… ezekből majdnem kifogyott, főleg a senbonból. Hotaru tudta, hogy ezekkel takarékoskodnia kell. A kunoichi ezután nekiállt lemosni és megtisztítani a fegyvereit. Miután ezzel végzett, mindent elpakolt, és a rejtekhelyére ment. Összeszedte minden csomagját, és elindult Sunagakure faluja felé. Rég látta otthonát. Remélte, hogy nem hiába volt ez a döntése, hogy kiáll a faluja mellett.

******
Két napja gyalogolt, mikor felbukkant Sunagakure lépcsőzetes védősánca a horizonton. Hotaru nagyot sóhajtott. Végre otthon… elhatározta, hogy amint hazaér, akkor felkeresi a falu vezetőjét, és beszél vele. Tíz perc múlva a védősánchoz lépve elővette a sunagakurei fejpántját és feltette a fejére és várt. Miközben várakozott, végigmérné a lépcsőzetes őrhely állapotát.

//Felszerelés számláló:
Senbon: 10/1 (ebből egy elhasználva)
Füstbomba: 5/3 (ebből kettő elhasználva)
Robbanó jegyzet: 10/6 (ebből 4 elhasználva)
Kunai: 5/1 (ebből 4 elhasználva)

Megj.: Remélem, nem baj, ha ugrok az időben, ami az idézeteket jelenti, esküszöm, kiszedem a naruto mangából/animéből a legjobbakat, és azt felhasználom itt. És remélem, hogy ez jó lesz így.//

Inuzuka Tsume Csüt. Márc. 15 2018, 23:29

Hátrahagyott nyomok - Zawaki Hotaru

A férfi várt. Egyszerre félte és remélte, hogy döntésed a falvad elhagyásáról véglegessé válik. Egyszerre félte és várta a körülötte ólálkodó halált, mellyel, mikor az oázisba érkezett, már azt hitte, megbékélt. Te keltettél új reményt benne. Te adtál csalfa illúziókat arra, hogy talán élni fog, s a béke eszközévé válhat a harc eszköze helyett. Hogy talán.. újra szerethet. Újra láthatja azokat, akiket szeret, s nem lesz egy a számtalan névtelenből, akik a homokban tűnnek el, s nyugszanak az idők végezetéig, jelöletlen sírban.
De nem lett volna az a tapasztalt vén róka, aki, ha nem érezte volna a lelkedben dúló vívódást, s ne látta volna ahogyan kezed megszorul a fegyvereden.
Akkor engedte el a reményeket. Mély sóhajt hallatva.
- Értem. - Tudta, mikor hoztál döntést. Tudta, mikor ítélted halálra. Mégsem rótta ezt fel neked. Idős szíve nem kívánta egy fiatal élet elvesztegetését. Nem kívánta, hogy elhagyd az otthonod, mely, most már egészen biztos volt benne, fontos volt számodra. Sóhajában mégis csalódás kavargott.
- Hát akkor... a bosszú fog éltetni. - mondta színtelenül.
- Bár kívánhatnék boldog életet neked. De a bosszú nem hoz boldogságot, sem megnyugvást. - nézett rád. Tekintete ismét nyílt volt. Reszketeg, emberi és őszinte, valami mély, felderíthetetlen bánattal.
- Mégis.. remélem, meg fogod találni a békéd. - Nem tett semmit, mikor a testébe vágtad a kunait. Épp csak felszisszent.. . Emlékeibe révedt. Sziklás ösvényeken járt, ahol egy nevető kislány sárkányt eregetett az édesapjával. Majd keze belekotort az egyik zsebébe, és egy robbanó jegyzetet húzott elő.
Miközben sietősen elhagytad a barlangot, ő tette, amit egy csapdába esett, menekülésre képtelen shinobinak tennie kell, miközben lezártad a sekély barlangot.
A robbanás megrázta az egész oázist.
A nyomok semmivé lettek.
Már csak te voltál.. a csobogó víz és a homokkal teli szél...
Elvégezted, amit kellett.
Majd, ahogy elhagytad az oázist, talán egy pillanatra megtorpantál.
A peremén ott feküdt a kutya. Szemei pont rád néztek.
Mély barna tekintetében már nem lobogott élet. Eltompultak, alig valamennyi nedvességet őrizve. Nem rég távozhatott...
Lábait hosszan maga mögé nyújtotta, s a nyomokból ítélve eddig vonszolta magát, míg a mérged végül végzett vele. Hasztalan próbált visszatérni a gazdájához. Hiába hajtotta a hűség...

Végül.. elindultál haza.

// Mindent amit az előző postban terveztél, húzz le az adatlapodról.
A kaland véget ért, +35 chakrát adok jutalmul. Türelmed köszönöm. //

Uchiha Madara Hétf. Május 14 2018, 12:23

Zawaki Hotaru - A változás szele

A végtelen sivatagot járva csupán a Nap állásából ítélhetted meg, jó néhány órája úton vagy már. A dűnék között járó ifjú kunoichi magányos útját semmi sem zavarta meg. A végtelennek tűnő homokbuckákat járva nem lelte az élet jeleit. A kihalt tájon nem zavarta őt meg semmi. Nyomasztó érzés lehetett. Majd végre, a kiszáradás szélén járó shinobi füstöt látott. Tudta, ha valahol füst van, ott embernek is kell lennie.
Az egyik dűne mögött láthattál meg egy kisebb karavánt. Négy kocsi, néhány állat, és egy másfél tucatnyi ember pihent, ha jól láttad, vacsorát főztek. Egy szélesebb sziklán táborozva épp nagy tüzet rakott. Civileknek tűntek, egyszerű kereskedőknek. Testük rongyokkal volt betekerve, hogy védjék magukat a Nap sugarai elől. Fegyvereket nem láttál egyikőjüknél sem.
Amennyiben nem veszel tudomást róluk, s megkerülve a tábort, tovább folytatod utadat a főváros felé, számolnod kell, hogy az éjszaka, ilyen fáradt állapotban igen csak veszélyes.
Ha viszont úgy döntesz, csatlakozol a karavánhoz, a kereskedők étellel és vízzel kínálnak, amennyiben felmutatod a fejpántod. Jóindulatú emberek, akik éppen Sunagakure felé vették az irányt. Kiköltözött civilek voltak, akik a háború miatt kényszerültek elhagyni otthonukat, mikor Iwagakure megszállta a várost. A Tűz országának határán telepedtek le ez idő alatt, s leginkább kereskedelemmel foglalkoztak. Mindenki izgatott volt, várta, hogy ismét hazatérhessen. Ezen történeteket mesélték neked, miközben a tűz körül letelepedtek, s enni kezdtek. Kisebb állatokat sütöttek nyárson, melyből téged is megkínáltak. Az emberek java része fáradt volt, de láttad szemeikben a remény sugarait. Vágytak a hazára, ahogy te is.
Az éjszaka első fele csendesen telt el, mindenki mély álmát aludta, csupán ketten őrizték a nyugalmat. Az őrszemek három óránként váltották egymást, shinobi létedre pedig felkértek, hogy vedd ki a részed a feladatból. Egy veled egykorú fiú volt a társad, akivel ha beszélgetésbe elegyednél, megtudod, hogy Mao-nak hívják, ő is, veled együtt, sunagakurei shinobi. A genninvizsgájának másnapján támadták meg a várost, ám sikeresen elmenekült a családjával együtt. Az édesapját elveszítette, így most ő vigyáz a húgára és az édesanyjára. Azóta konohai shinobik edzették őt a menekült táborokban, s most, hogy megtudták, a város ismét szabad, s a Kazekage visszatért, úgy döntöttek, visszatérnek hát szeretett hazájukba. Mao elmondásai alapján a karaván ennél nagyobb volt, ám a sivatagban többen vesztették életüket. Voltak, akiket hatalmas skorpiók, bogarak marcangoltak szét, s volt, hogy banditák támadták meg éjszaka a karavánt. Van a kocsikban néhány egyszerűbb fegyverük, de a javarészt civil lakosok nem vehetik fel a martalócokkal a harcot. Mao említett még egy nevet, Yoshit. Yoshi négy évvel volt nálatok idősebb, chunnin rangja volt. Az előző banditatámadás során sebesült meg súlyosan, azóta eszméletét vesztve fekszik az egyik kocsiban. Mao kapott elsősegélynyújtási képzést a Tűz országbéliektől, így ő az, aki nap, mint nap vizsgálja az állapotát. Mao alaptudása ellenére ügyes shinobi, bár ez még nem láthattad. Fiatal arcába lógó barna tincseit alaposan megkoptatta a homok, s látszott rajta, a menekült táborban, illetve a sivatagban eltöltött időszak alatt jócskán lefogyott a fiú. Bőre repedezett és lógó volt, kikészítette a homok.
Mao a bezsélgetés közben felkelt, s a hátad mögötti dűnéket kezdte el nézni. Arcán a zavartság jelei bukkantak fel.
- Jaj ne. megint jönnek! - szólalt fel, mikor szemei alaposabban megvizsgálták a távoli célpontot. Ha megfordultál, az éjszaka ellenére is jól láthattad, ahogy az egyik dűnén nagy porfelhő közelített.
- Átkozott banditák. Amióta azok az iwai rohadékok ültek a trónunkra, elszaporodtak a város körüli fosztogatók. Nem volt, ki visszafogja őket, ők pedig nagy élvezettel rohanják le a fegyvertelen civileket. Segítened kell, Hotaru. Van ötleted?

//A kezdeti nehézségek és csúszások fejében 10 chakrat írok neked jóvá. A kalandot hivatalosan megkezdtük.//

Ajánlott tartalom