Ninja-akadémia

Egy üzenetet kaptam a volt Akadémiai tanáromtól, nem gondoltam semmire, miközben olvastam, de gondoltam, hogy egy feladatot akar rám bízni. Az üzenetben az állt, hogy másnap menjek az akadémiára és keressem meg, mert van egy jó híre számomra. Majdnem biztos voltam benne, hogy meg kell keresnem valamit vagy el kell vinnem valamit valahová annak ellenére is, hogy azt írta jó hire van... Majd kiderül...
Az éjszakám a szokásosan telt, a szokásos rémálmok, a szokásos gondolatok cikáztam a fejemben, ahogyan mindig. Reggelre sem változott semmi, sajnos. Amint kikeltem az ágyból és felöltöztem indultam is az akadémiára. Lassan léstáltam végig az unalmas utcákon, hiszen elég korán volt még és nem tudtam, hogy ott van-e már a tanárom. Az út nem volt hosszabb 20 percnél, még így sem hogy csiga tempóban haladtam. Az akadémia előtt egy kicsit megtorpantam, emlékeket idéz fel, sok jót és sok rosszat. Elég régen jártam itt, de még is emlékszem az egész épületre, talán csukott szemmel is körbe tudnám járni a folyosókat. Amint túltattem magam az emlék-áradaton elindultam, hogy megkeressem a senseit.

Hát nem kellet valami sokat keresnek, hiszen a következő sarkon befordulva, melyet te nagyon is sokat megjártál, mert igazából éppen arra volt a volt osztályt is, egy vékony, középmagas és barátságos chuunin jelent meg, aki észrevéve téged, egy pillanatra sem lepődött meg, miért is tette volna? Majd egyszerűen intett neked, hogy siess oda hozzá, és hát ezt nem kellett neked kétszer mondani.
- Áhh jó reggelt Daisuke-kun! -köszöntöt- Épp időben, gyere, azt hiszem befejeződött a keresés, végre beosztottak ismét egy csapatba, de a legjobb az lenne, ha te beszélnél vele! -kezdett bele és fejezte be gyorsan a hír közléét, ahogyan elindultatok az egyik volt, de immáron üres osztály felé. - Nagy szerencséd van, a mester aki elvállalt egy nagytúdású és nagyon is tisztelt shinobi a falúban! -ért oda az ajtóhoz, ahogyan megállt előtte. - Menj csak be és sok szerencsét a későbbiekhez!- simogatta meg a buksidat, ahogyan lassan kinyitottad az ajtót.
- Jó reggelt, Daisuke-kun!- állt az ablak ellőt egy fiatal alig tizenöt éves fiú, ahogyan a kezeit a háta mögé rakta, majd ahogyan észrevett köszöntöt és kissé megfordult, hogy jobban megnézhessen.

//Nagy események részese lehetsz, hogy én mesélek neked, ha kérdésed van, csak szólj! //

Nem volt nehéz dolog megtalálni régi tanáromat, hiszen ő már várt rám. Köszöntem neki, szokásos unott hangomon és türelmesen végighallgattam a mondandóját, semmiféle érzelmeket nem váltott ki belőlem, hogy új tanárt kapok, na jó talán egy kis kíváncsiság és még kevesebb remény, hogy újra lesz célom az életben. Amint beléptem az ajtón kissé meglepődtem, hiszen a sensei azt mondta, hogy nagy tudású és tisztelt shinobi a faluban, ezt azért furcsállottam, mert nem rémlik hogy találkoztam volna már vele és ráadásul eléggé fiatal - talán velem egy idős -, vajon ki lehet az? Nem volt időm tovább gondolkozni, hiszen köszöntött. - Jó reggelt - válaszoltam neki továbbra is unott hangnemben. Ismét elkezdtem gondolkozni, hogy ki lehet ő: *Vajon ki lehet? Hiszen nem rémlik, hogy láttam volna már. Márpedig ha nagy tudású és nagy tiszteletnek örvend nem kellett volna róla hallanom? Áhhh, majd úgy is kiderül nem szokásom nekem ilyenek gondolkozni.* Miközben vártam, hogy vajon mit is mond végigmértem.

Egy unott napra kelltem, és nem nagyon tudtam eldönteni hogyan is lesz a nap további temérdek lassú órái.
Apám munkájára kelltem, hisz a műhely a házunk mellett volt. Kimentem hozzá hogy köszöntsek neki, de a köszönés helyett csak egy szemdörzsöléses ásításra voltam képes, amit édesapám megmosolygott.
- Kislányom, készítettem neked reggelit, ott van a konyhaasztalon. - kicsit várt, látszódott hogy befejezte a mondandóját, aztán mintha pofon vágták volna, eszébe jutott még valami.
- Várj csak, kaptál egy levelet a ninja akadémiáról! Nem tudom mi áll benne, majd elolvasod, azt is megtalálod a konyhaasztalon. - majd szó nélkül visszafordult és elkezdett kalapálni.

Én csak aligha tudtam felfogni mi is történik körülöttem annyira fáradtan ébredtem. De mikor apám megemlítette hogy levelet kaptam, kíváncsiságomtól hajtva beviharzottam a konyhába és ugyanolyan sebességgel már téptem is fel.
Arra kértek hogy menjek a ninja akadémiára, hisz vár rám ott valaki.
Gyorsan elvégeztem a reggeli teendőket, elfogyasztottam a reggelimet, megmosdottam, felöltöztem és minden cókmók nélkül, rohamvást hagytam el a házat és apámtól visszakiabálva köszöntem el, ő pedig csak intett egyet és dolgozott tovább.
Gyors tempóm révén hamar odaértem a relatíve messze lévő akadémiához, mikor odaértem szaporán vettem a levegőt és hevesen vert a szívem az izgalomtól és kíváncsiságtól.
Ezen érzelmek sarkaltak arra hogy bemenjek. Gyors léptekkel kopogott a szandálom az akadémia kövein és minden egyes sarok után gyorsabban kapkodtam a lábam, nem gondolván arra hogy nekimehetek valakinek.

//Nos ti ketten egy csapatban lesztek és Yume is csatlakozik hozzátok amint lehet, azonban szeretném leszögezni, hogy aki inaktiv jellem, az hamar kikerül a történetből! //

Ruken megfordult és szembenézett Daisuke-val, ahogyan elmosolyodott a köszöntésén és intet neki barátságosan.
- Áhh... vére megjöttél! -köszöntöttél- Már sokat halottam rólad Daisuke-kun! -nevetet fel, ahogyan odasétált a tanári asztalhoz és leült rá- Hát elég kellemetlen lesz, hogy engem neveztek ki ennek a genincsapatnak az élére, de a harcokban a Mizukage-sama parancsára nem vehetek még részt! - sóhajtott fel- Minket, a hét kardforgatót tartalékba helyeztek, hogy a falvat védjünk mindenfajta támadás ellen, de hogy mennyire valós ez nem tudom. De így plusz időhöz jutottam és végre marad időm arra, hogy kitanítsam a következő generációt! - mosolygott rád ,ahogyan lassan nyílt az ajtó.

Igi gyors és hangos lépésekkel közeledett a folyóson,ahogyan az egyik ajtótt, tanterem ellőt egy chuunin tanár, akit bizony a kis kunoichi is jó ismert álldogált, bár abban pillanatban, hogy észrevette őt, intett neki, hogy siessen oda hozzá és ezt nem kellett kétszer mondani neki.
-Igi-san! -köszöntötte a lányt- Na végre, menj be, vár várnak téged! - nyitotta ki az ajtót, ahogyan a kis kunoichi-t betessékelte és szegénykének fogalma sem volt, hogy mi is történik körülötte.

- Yo.. Igi-chan! - intett hatalmasat a belépő kunoichinek, ahogyan úgy tett, mintha mindig is ismerte volna – Jó érzés, hogy ilyen gyönyörűséges lányok is megtisztelnek minket a jelenlétükkel!- bókolt a lánynak nevetve.

//Nos általában aktív vagyok, viszont most a téliszünetben nem leszek MO-n. Netem elvileg lesz, tehát megpróbálok naponta felnézni legalább egyszer, de kétnaponta biztos fel fogok tudni.//

Figyelmesen hallgattam végig a mondandóját leendő tanáromnak, egy-egy szaván el-elgondolkoztam.
~ A hét kardforgató közül való lenne? ~ vágtam a gondolathoz egy kissé meglepett arcot. ~ Hm, ha jobban belegondolok ez nekem kapóra jön!
~ néztem félszemmel katanámra, melyen bal kezemet pihentettem. Általában nem hordom magamnál a faluban, de nem tudtam, hogy miért hivattak ide ezért magammal hoztam.
~ Végre lesz valaki, akitől tanulhatok. ~ Éppen bele akartam kezdeni egy mondatba, de ekkor kinyílt az ajtó, egy 140-150 centi közötti, vékony és fiatal - talán velem egy idős - lány lépett be az ajtón. Nem lepett meg, ahogyan az sem, hogy a sensei szó szerint betaszigálta az ajtón. ~ Hmm, biztosan ő is a... - Hm, hogyan is hívják? még nem is mondta - szúrtam be egy másik gondolatot, a gondalt menetembe. - kardforgatóhoz jött ~ a fiú ekkor köszöntte a kunoichit.
~ Hm, valószínüleg ő lesz az egyik társam... ~ folytattam gondolatmenetem. Lassan feléfordultam testemmel is majd köszöntem neki, szintén egy jó reggeltel.

Nem kellett tovább mennem, hisz amint befordultam a folyosón egy chunnin várt rám. Messziről köszönt majd intett hogy menjek, persze szó nélkül mentem.
Amint odaérkeztem mellé, még csak levegőt sem tudtam venni, rögtön betoszogatott az osztály terembe miközben közölte, hogy várnak rám.
~ Nak? Várnak? Hányan vannak? Ja és mi ez az egész hajcihő? ~ Bosszúsan engedelmeskedtem és végül bementem a terembe, ahol 2 fiú várt rám.
Az egyik kukán ült, míg az idősebbik megtörte a pillanatnyi csendet. Teljesen meglepődtem, hisz életemben nem láttam még, és úgy köszönt mintha már évek óta ismernénk egymást.
Már alapból kicsit fel voltam paprikázva hisz az előbbi menet nem tetszett, és ráadásul még ez is, már rá akartam förmedni mikor, a csípős mozzanatot egy bókkal enyhítette amibe bele is pirultam, így hát nem is nagyon törődtem az előbbi dologgal, csak nemes egyszerűséggel megsértődve ölbe tettem kezeimet és félrenéztem.
~ Végre valahára! ~ Köszönt rám a második ifjú. ~ Azt hittem néma vagy! ~ Tekintettem rá gondolkozás közben.
~ Na nem leszek tiszteletlen, köszönök én is! ~ Nagy nehezen rávettem magam és visszaköszöntem nekik.
- Sziasztok! - vártam egy kicsit és rákezdtem. - Kíváncsi vagyok miért hivattak ide, nem mintha olyan fontos személy lennék, de azért mondhattak volna valami konkrétat, valamint bemutatkozhatnátok! - Tettem csípőmre a kezeimet és kicsit durcásan néztem rájuk.

// Nem kell félni, nem tervezem, hogy inaktív legyek.. //

//Ha lehetne egy kérdésem a sötétkéket hanyagoljuk, mert olvashatatlan, a sima kék pedig csak akkor olvasható tisztán ha ki van emelve, kerekítve! Lehet, hogy másoknál nem ilyen, de nálam igen, ezért kérlek titeket, hogy váltsatok majd stílust... előre is köszönöm! //

Ruken elmosolyodott a lány válaszán, ahogyan lepattant az asztalról és tapsolt egy hatalmasat. Kicsit mintha már nem volt volna az a barátságos alak, mind eddig, bár ugyanolyan arcot vágott, mind a ketten megéreztétek, hogy olyan érzés ennek a fiúnak a közelében lenni,mind az ég és a föld közötti különbség.
- Azért mert ti hárman lesztek a tanítványaim! -mosolygott a geninek-re, ahogyan az ajtóra nézett, de nem tette semmit- A nevem Maboroshi Ruken! Én leszek a mesteretek a mai napról. Nem kell félnetek, jó ember vagyok és bízhattok abban, hogy a tudásom legjavával foglak kiképezni titeket. - nevette el magát- Kirigakure egy sötét hely, de nem mi, hanem a történelem tette azzá! De korántsem annyira mind sokan gondolják. Az olyan emberek mind mi, akik még szárnyalnak, akiknek a lehetőség adott egy új világ elhozására, mi akik tudunk változtatni még a dolgokon, mi, egy új nemzedék, lehetünk képesek arra ami előttünk áll. - vakarta meg a tarkóját, ahogyan láthatólag zavarban volt- De lelkes vagyok, bocsi, te ti vagytok az első csapatom! - nézett az ajtóra ismét, ahogyan nem nyílt ki, mégis megszólalt. - Na meg is jött a harmadik tag, üdvözöllek ismét Yume-kun! - de az ajtó meg sem mozdult.

~ Jól gondoltam, ő lesz a senseiünk... ~ kezdtem el gondolkozni, de Rruken folytatta. ~ Hm, tehát Ruken a neve. ~ amit ez után mondott az számomra igen érdekes volt, szinte minden szaván elgondolkoztam. De eszembe jutott valami: ~ Azt mondta, hogy mi hárman leszünk a tanítványai, de akkor ki a harmadik? ~ gondolkoztam el, mikor Ruken az ajtó felé fordulva megszólalt:
- "Na meg is jött a harmadik tag, üdvözöllek ismét Yume-kun!" - De az ajtó meg sem mozdult. ~ Vajon mi lelhette? ~ kérdeztem magamban, miközben fejemmel vissza fordultam Ruken felé.

~ Szóval ő lesz a tanítónk! Hmm, milyen érdekes hogy ennyire fiatalon kapott egy genin csapatot! ~
Csak úgy nyeltem az információt amit közölt velünk a leendő mesterünk.
~ Milyen kis buzgón viselkedik, annyira cuki, de mindegy is, nem szabad ezzel törődnöm, csak annyi a lényeg hogy minél többet tanuljak és tanítson engem! ~
~ Szóval Maboroshi Ruken! Akkor sok sikert hozzám, hozzánk, remélem olyan leszel mint amit most elmondtál magadról! ~ Néztem rá miközben ejtettem egy félmosolyt és egy kicsit lenézően tekintettem rá. Igaz személyiségemből fakadva van ez hogy még a jobbakat és idősebbeket is lenézem magamtól. Nem egoizmus egyszerűen csak alábecsülök mindent és mindenkit. Rossz tulajdonság tudom, de végül mindig megtanulom a leckét. Szerencsére a kitartásom eléggé nagy, így hát bármiféle gondba keverednék a végsőkig odatenném magam.
Éppenséggel egy gondolat kezdett megfoganni bennem, mikor egyből megkaptam a kérdésre a választ amit nem tettem fel, csak hát meglepődötten tágra nyílt szemekkel és kíváncsi gesztussal tekintettem Ruken-re és az ajtóra, mikor megemlítette hogy valamiféle Yume lesz a harmadik genin ebben a csapatban.
De egyszerűen nem láttam senkit, nem hallottam senkit, még csak az ajtó sem nyílt és kíváncsian vártam a fejleményeket, de mivel nem bírok magammal ilyen helyzetekben, meg kellett szólalnom.
- Te meg miféle Yume-ról beszélsz? Nincs itt rajtunk kívűl senki más... - vakartam meg a fejemet, miközben az egyik kezem a csípőmön landolt, és elhuzott szájjal tekintettem Ruken-re.
~ Mi ütött belé? Eléggé furcsán viselkedik! ~ vártam a fejleményeket és bíztam abban hogy választ kapok a kérdésemre, a furcsa helyzet megoldása gyanánt.

Ruken elmosolyodott, ahogyan neki nem is kelet válaszolnia, helyette mind a genin lány válaszára Yume válaszolt, aki vége megérkezett, bár nem késett. Ahogyan pedig a két genin egymásra nézett, Ruken mindkét kezét maga elé tartva mutatott a harmadik tagra, vagyis Yume-re.
- Látjátok, látjátok...- mutogatott rá- ... meg nem mondtam, hogy itt lesz! - ahogyan egy hatalmasat tapsolt, mely erélyes volt, mindhárom genin összerezzent annyira váratlan volt, ahogyan a csattanás visszhangot vert a szobában. - De a lényeg nem is ez, hanem, hogy ti milyenek vagytok! -pattant fel az asztalra ismét- Nem ismerjük egymást, de lesz időnk megismerkedni. Egy shinobi erényei és képességei nagyon fontosak, de annál is fontosabb, hogyan is viszonyul a társaihoz. Hogyan viselkedik velük, hogyan képes megérteni őket, ügyet dönteni velük, együtt harcolni velük. Vannak olyan ellentétek, melyek nem kiküszöbölendők, de ez ritka. Ilyen fiatalon az ember könnyebben képes felfogni és viszonyulni másokhoz. Bármi ég én is tanulhatok ujjat, de a lényeg, hogy szeretem, ha jobban megismernénk egymást. Meséljetek magatokról néhány szót! - kért meg titeket pár szóval, ahogyan válaszotokat várta.

Kissé meglepődtem, mikor Yume belépett, bár ezt nem lehetett látni rajtam. Köszönés képpen csak bólintottam neki. Ruken megkért minket, hogy meséljünk magunkról néhány szóban. ~ Áhh, kellemetlen. Nem szeretek a múltamról beszélni. ~ körbenéztem az arcokon, és láttam, hogy mindenki várja, hogy nekikezdjek. ~ De most muszáj lesz... ~ Nagy levegőt vettem, és megpróbáltam összefoglalni a dolgot:
- Nem tudok túl sok érdekes dolgot mondani magamról...- Vártam egy keveset majd folytattam. - Gazdag családból származom, de még is shinobi lettem... - itt sóhajtottam egyet majd ismét folytattam. - Nem szeretem, ha a múltamról kérdezősködnek, sőt, utálom. Történtek olyan dolgok, amelyeket inkább megtartanék magamnak. - Látszott rajtam, hogy az utolsó mondatom helyett valami mást szerettem volna mondani, de még is ezt mondtam.

//ehh, most ennyi jött sorry :/ //

~ Hmm, milyen aranyos srác...! Mi? Mivan velem? Sosem érdekeltek a fiúk! .. De olyan aranyos..! Ááh mindegy! ~ Szinte veszekedtem magammal a pillanat tört része alatt, de mikor felfogtam, hogy le"szivi"zett, teljesen kikeltem magamból, és mire ráförmedtem volna, csak ujjamat kinyujtva rátudtam mutatni az újonnan érkezőre. Már már beszédre nyílt a szám, de képtelen lettem volna bármit is mondani, hisz Ruken rákezdett egy erőteljes taps kíséretében ami shokkolóan hatott rám, akarva akaratlanul is hirtelen ráfigyeltem. Nem akartam tiszteletlen lenni a leendő tagok és senseiünk előtt így hát visszafogtam magam. De viszont a reakciómra Yume meglepődhetett és rájöhetett, milyen is vagyok valójában, az az csak sejthette, nem kell sokat várnia és úgyis rájön, hogy nem vagyok mindennapi csajszi.
A sensei szavait csak nyeltem, s figyelmesen végig hallgattam minden egyes szavát. Elkezdett papolni sensei létére a saját csapatának, gondolom mint minden más oktató a maga módján. Olykor olykor már ásítani akartam erre a sablon szövegre, amit szinte minden okosabb, bölcsebb ember elmondana egy csapatmunkáról, de mindig csak féig sikerült, ami kicsit pimaszul, sértően hathatott.
~ Még egy naív jótevő sensei, aki hisz még a csodákban! ~ Szórakoztam magamban, miközben Daisuke rákezdett a sensei kérésére.
~ Nem nagyon, beszédes típus, így aligha fogjuk valóra váltani Ruken hőn áhított reményeit a csapatmunkáról, ha már az egyik tag alig mond valamit magáról az első napon! ~ Mosolyodtam el flegmán. ~ Jól kezdődik! Remélem nem nagyon lombozódik le Ruken! ~ Fejeztem be a gondolatmenetet és felcsillant a szemem mikor rám került a sor. ~ Na majd én megmutatom! ~
Kezemet felemeltem győzelmet mutatva a mutató és középső ujjaimmal, elvigyorodtam csukott szemmel és kicsit hangosan rákezdtem.
- Satsujinki Igi vagyok! A ninjutsuban és genjutsuban szinte hasznavehetetlen, de a taijutsut meglehetősen jól művelem! Az akadémista években sok társamat megvertem a tiszteletlenségük miatt. - egy parányit vártam, mintha elgondolkoztam volna, és e közben felpillantottam oldalra, mutató ujjamat a csukott számra, ajkaimba ágyaztam és folytattam, de már nyugodtabb hangszínnel, szinte fenyegetően.
- Ja igen..! - Mintha kihagytam volna valami fontosat. - Küldetések során, bármiféle harcokba keveredünk, ne kerüljön elém senki, mert mindenkit péppé verek! - Flegmáztam egy sort és Daisuket kihagyva Yumera néztem mérgesen, majd kinyujtott lábbakkal neki dőltem a legközelebbi padnak és hátul megtámasztottam magam a kezeimmel, majd a mérges arckifejezést kíváncsi tárga nyílt szem gesztusa váltotta fel, ezzel mutatván, nincs több mondandóm.

A jounin csendben végighallgatta a szavaitokat, ahogyan befejezve mindenkiről tudott volna mondani néhány szót, néhány észrevételt, vagy éppen tanáccsal okítással jobb útra terelni őket, de végül is nem tette. Helyette, összefoglalva, na meg Ruken szavaira is válaszolva megszólalt.
- Na foglaljuk össze! -tapsolt egy lágyat ezúttal- Van egy én nem mondok semmit típus...- mutatott Daisuke-ra- … egy ne álljatok az utamba, mert kemény vagyok...- úja lassan oldalra mozdult és megállt Igi-n- .. és egy nagyszájú balhégyár!- végül Yume-ra nézet, ahogyan elmosolyodott. - Nem is vártam többet. - jelentette ki- De fontosabb, hogy a szavak ugyan közelebb visznek minket egymáshoz, de a tetek még közelebb hoznak majd! - pattant fel az asztalról- Legyen. -vágott közben elégedett arcot- A mai nap az edzés napja lesz! -sétáltak körül az asztalt, ahogyan kinyitva annak a fiókját, egy lapot vett elő mindenkinek, egy ceruzával mellékelve pedig a geninek óra elé nyomta- A mai nap megmutatjátok, hogy hajlandóak vagytok azt tenni, amit kell! Szó nélkül, nyafogás nélkül, nem gyerekként, hanem shinobiként cselekedve! -gondolhattátok, hogy teszt le a mai nap, de nem! - Rajzoljátok le magatokat a csapat tagjaként! - közölte veletek, ahogy a mosolygott és várta eredményt!

//Mindenki rajzoljon paint-ban egy képet, a csapat három tagjáról és magáról! Hogyan hogyan néznek ki, hogy hol vannak, az rajtatok áll, Nincs jelentősége vagy igen?! //

Végighallgattam mindenkit, de előítéleteket nem vontam le, de még csak össze sem foglaltam, ezt helyettem később megtette Ruken-sama. ~ Na ne... egy teszt? ~ gondoltam mikor egy lapot vett elő a sensei, de nem így volt. Azt a feladatot kaptam, az az kaptuk, hogy rajzoljuk le a csapatot... ~ Ez meg milyen hülye feladat? No sebaj... hagy kapjanak nevető görcsöt a rajzomat látván. ~ elvettem a lapot és a ceruzát majd lassan, komótosan leültem és belekezdtem. Elég sokáig tartott. ~ Nah... ez is egy csodálatos mű lett... ~ gondoltam, miközben erősen a lapomat szemléltem.


//csak saját felelősségre!!! //

//csak saját felelősségre!!! //:

Szerencsére jót mondott rólam a sensei, így nem húztam fel magam, de amint kijelentette hogy teszt vár ránk, és papírt, tollat adott nekünk, én csak húztam a számat és megjegyeztem magamban.
~ Vissza az akadémiára? Nevetséges hogy még mindig ilyen módszerekhez kell folyamodnunk! ~ Sóhajtottam egyet miközben elvettem a lapot és a tollat, majd kín keservesen hozzákezdtem a feladatomhoz amint elmondta hogy mi is az valójában. ~ Edzhetnénk végre! ~ Égtem a vágytól, egy kis agresszív véleménycserére.
De mivel azt szeretném hogy édesapám büszke legyen rám, valamint minden alapot el kell sajátítani és bízni egymásban, ahogyan Ruken is mondta, hisz egy csapat vagyunk, az életünk egymás kezében, így hát meg kell tenni ami meg kell tenni.
Elkezdtem rajzolni, nem nagyon siettem el, de nem is adtam bele mindent, hisz engem az ilyesfajta dolgok nem érdekelnek. Minden áron az erőmet akartam fitogtatni, és bebizonyítani hogy képes vagyok bármire.
A rajzom felénél megszóltaltam, ami miatt egy pillanatra abbahagytam annak végzését, de alkottam tovább a művemet miközben kérdeztem.
- Mi értelme van ennek? Ettől leszünk erős shinobik? Ez lenne a ninja lét rögös útjának kezdete? - Próbáltam flegmázni, és némi tiszteletlenséget vinni a mondatomba hátha reagál rá valaki, reméltem hogy a sensei. Teljesítettem a feladatot s vártam az esetleges választ.

//Yume kimarad akkor ebből a körből! //

Lényegében nem lázongtatok annyit, hanem tettétek azt, amit kellet. Nem is úgy, ahogyan elvárható, hiszen Igi nem adott bele mindent, saját állítása szerint, de ez legyen a legkevesebb. A fő dolog az volt, hogy Ruken az asztalon ülve, csendben nézett tieteket, ahogyan várta, csendben és mosolyogva az eredményeket. Nem is kelet annyira sokat várnia, hiszen bár nem készültek el még a rajzok, Igi kérdése miatt, végül is megkelett szólalnia:
- Nagyon egyszerű Igi-chan! Már mondtam, de újra elmondom! Az ez edzés ezen része alapján felmérem, hogyan tudtok állni egy viszonylag bonyolultabb feladathoz, hogyan is teszitek a kötelességeteket, mennyire élitek át azt, még így is, hogy kicsit megalázó és gyerekes a feladat. De nem csak ezt tudom, leszűrni belőle, sokkal többet! De ezt majd végeztetek, na dolgoz, dolgoz...- intett, hogy folytasd, ahogyan a csakhamar a végéhez közelítettek a dolgok.
Lényegében ahogyan odaadtátok a mestereteknek a papírt, az megnézte azt, majd lerakta az asztalra és várta következő művet. Először Daisuke, majd igi rajza landolt a kezében, ahogyan Yume még mindig csinálta a feladatát!
- Na siess egy kicsit! Ennyire azért ne légy lassú!- utasította az utolsó genint is.

//A köv postban, kérek egy értékelést, arról, hogy a másik rajzát látva mit gondoltok róla és amúgy is a helyzetről! Ez történhet, gondolatban vagy éppen hangosan is! Yume-től pedig + beleadást várok el! //

// Nincsen sejtésem ki jön, ezért beszúrok ide egy semleges postot, hogy ne zavarjon senkit! //

~ Furcsa alkat ez a Yume..! ~ Hmm.. ~ Azt hiszem kezdem megkedvelni! ~ Gondoltam magamban miközben a perverz mosolyt villantotta felém. Én kicsit felháborodva tekintettem rá, de már kezdett elvonulni a feszültség a róla alkotott vélemények viharában. Így hát nem sokat törődtem vele.
Mikor befejezte a rajzát, és mindenkinek meg kellett mutatnia saját alkotását, megdícsérte az enyémet, ami nagyon meglepett hisz egész életemben eddig még nem nagyon dícsérgettek. Ez okból kifolyólag jó szívvel fogadtam a kedves szavakat, igaz kicsi arogancia is volt a mondandóban de nem is ez volt a lényeg.
Elmosolyodtam kedvesen és megköszöntem egy bólintással, majd végre megmutatta a művét.
~ Az... ~ Kerekedett ki a szemem a rajz láttán. ~ Nem gondoltam volna hogy ilyen jól rajzol! ~ Néztem rá miközben mutogatta rajzot, majd hirtelen vissza nehogy észrevegye, a művéről nem tettem semmiféle említést még a végén félreérti vagy elbízza magát jobban, és a mostani egójával csak kirepülne a világból.
~ Érdekes egy srác mit ne mondjak! Azt hiszem nem lesz vele gond! ~ Elmélkedtem... ~ Ha így folytatja, azt hiszem belesz... Mi? Nem! Lehetetlen! Semmiképp sem! Csak kezdek szimpatizálni vele.. Ennyi. ~ Szinte vitatkoztam magammal, majd mikor Yume megemlítette hogy Rukennek is rajzolnia kéne, én csípőre tettem a kezeimet és gonosz flegma mosollyal csak helyeseltem.
- Igen! - vártam egy kicsit. - Neked is rajzolnod kéne..! - próbáltam tiszteletlen lenni annak ellenére hogy ő a tanítónk, majd hozzátettem. - Ha nem rajzolsz, akkor megküzdök veled! Büntetés gyanánt! - mutattam magamra a hüvelykujjammal féloldalasan, kicsit kihívóan beállva, majd kacsintottam egyet.

//Megérkeztünk, van net így tudok csorni ^^, szerintem most akkor sorrend Igi, Én, Yume, kövi körben pedig vissza áll úgy, ahogy volt, rendben?//

Először én, majd Igi adta be a rajzát. ~ Nos hát igen... nem vagyok egy rajzoló művész ~ gondoltam, miközben néztem Igi rajzát, kissé el is mosolyodtam rajta, ismét felidézte bennem az akadémiai éveket, mikor még minden oly gondtalan volt. Valójában tetszett a rajza, már csak azért is mert jobban rajzol nállam. Nem sokkal később Yume felvetett egy "ötletet" mégpedig azt, hogy Ruken-nek is kéne rajzolnia, hiszen ő is a csapat tagja. Nos, ezen először nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, de végül is egyiket sem tettem. Kíváncsian várom, hogy mit reagál erre.

Yume Rajzát is megnéztem magamnak. ~ Hmm, ő is jobban rajzol, bár egy kissé furcsa helyzetben rajzolt le minket, de nem ez a lényeg~ gondoltam, miközben nem túl feltűnően bámultam a rajzokat.