Kikötőváros

A mester sóhajt egyet, de Senshi nem nagyon tud odafigyelni a következő mondatára. Ebben a hányinger és a sebesség illetve Shin kibiztosítása játszhatott szerepet. Szép lassan kiereszti gyomra tartalmát, és egy kicsit bekábul így a társa kibiztosítását is lazábbra veszi. A sesnei Sawakanak szánt mondatát viszont meghallja. A fáradt társára szegezi figyelmét, hogy ne vegye észre a sebességet, de a levegő mozgása még mindig rossz érzést kelt benne. Társán mindössze fáradtságot lát. Bele se mer gondolni, hogy mit kellett csinálnia ennek a gyereknek az eleme megszerzéséért. Ezek után Gondolataival próbálja elterelni a figyelmét.
~ Szóval egy könnyű küldetés? Akkor miért sietünk ennyire? Talán, azért hogy le ne késsünk valamilyen járatot? Vagy talán, azért mert a mesternek száguldási mániája van? Vajon el fogunk gázolni valakit?~
Tette fel a kérdéseket magának.

Touya fáradtan ült le egy padra, ahogyan némán bámulta a talajt. A nagy tömeg ellenére, egyáltalán nem volt annyira zavaró, hogy egyedül ült ott, nem szólták meg, nem kérték vagy bámulták őt. Még a fejpántját is levette már idejövet közben, hogy a minél kevesebb feltűnést okozón. De valahogyan a zsebébe csúsztatott fejpántot, akkor ott, a padon ülve elővette. A keze lassan végigcsúszott a négy apró kis jelen, melyek a vizet szimbolizálták. Az arca szomorú volt, de hogy abban a pillanatban mire is gondolhatott senki sem tudta, még talán ő maga sem, hiszen úgy kapta fel a fejét, mind aki hirtelen ébred fel egy szörnyű állómból. Sötét volt és a hely kihalt. Alig múlt délután hat, mikor leült a padra, de most a hold már magasan fenn volt és a csillagok az égen jelezték, hogy késő este van már.

~Vajon mi történhetett. Semmire sem emlékszem, olyan érzés volt, mintha egyszerűen csak szerettem volna mindent elfelejteni, nem törődni semmivel és bízni abban, hogy ennél rosszabb már nem lehet. De, akkor is, miért hazudok magamnak.~ nézte a kezében lévő fejpántort még mindig ~Gyenge vagyok, büszke a nagy semmire, álmaim vannak, melyeket úgysem fogok elérni, mert az álmok, azért álmok és nem célok. ~ nézett lassan körbe ~Változtatnom kell a viselkedésemen, ha így folytatom, teljesen magamba fordulok. Ilyen gyenge lennék?~

- Nahát észre sem vettem, hogy már mindenki hazament és eset lett...- állt fel a padról, ahogyan a fejpántját vissza dugta a zsebébe. - Ideje lenne haza menni, Oichi-chan már biztosan izgul, hogy hol lehetek. - lépett oldalra, ahogyan ledermedt és szótlanul állt. - Egy könnycsepp? -törölte le az arcáról azt az apró kis könnyet. - Biztosan esik...- csukta be lágyan a szemeit. - Igen, ez a nap nagyon esős volt. - indult haza, lassú léptekkel.

A ház nem volt messze, ahogyan lassú léptekkel ugyan, de még így is, alig fél óra alatt már az ajtó ellőt volt, ahogyan a keze ráfonódott a z ajtóra, de nem nyitotta ki. Nem merte, nem tudta, hogy mi is fogja várni, de végül is vet egy mély levegőt, ahogyan elszánta magát és lassan kinyitotta az ajtót.

- Megjöttem...- vette le a cipőjét a becsukódó ajtó előtt, ahogyan beljebb lépett. - Na rájöttél valamire? -kérdezte Oichi-től barátságosan és remélte, hogy valaki választ is fog adni neki.

*Kissé meglepődött mestere szavain, de nem hitte el őket teljes mértékben.*

~Hááát ezt nem veszem biztosra. Miért sietünk? Miért ezen az úton megyünk? Nincs egy jobb állapotban lévő út?~

*Jobbra balra tekintgetett, néha rá-rápillantott Shin-re, aki még mindig húzta a lóbőrt.*
~Hát remélem felébred ha forró lesz a lábunk alatt a talaj. Nem akarok miatta fűbe harapni. Sőt most, hogy jobban meggondolom egyáltalán nem akarok fűbe harapni. Ha mégsem kelne fel, majd felkeltem. A kis pockának úgysem vesszük hasznát. Csak útban lesz.
* Némán hallgatott egy darabig, majd társa felé fordult.*

-Szép róka. Mit ettél ma? Nem igazán tudtam kivenni belőle semmit. Remélem nem ismétled meg, mert engem is kerülget a hányinger. Azért szép volt.

*Sóhajtott egyet, majd a sensei-re nézett.*

~Furcsa egy szerzet...bár kezdem megkedvelni...~

Touya kissé fáradtan és görcsösen ült le Oichi mellé az asztalhoz, ahogyan a lány fáradt arcát nézte. Kissé szégyellte magát, hogy társával ellentétben az ő arcán semmilyen fáradalmat nem lehetett észrevenni, nem voltak vérágas szemei, nem volt álmos, sőt fáradt sem. Teljesen kipihent volt, de ez nem is csoda, hiszen ő nemrég kelt fel, de éppen ezért szégyellte magát. Míg társa mit nem pihenve dolgozott, addig ő, pihent, sőt aludt odakint, még ha nem saját hibájából, ő csupán engedett a kísértésnek.

~Biztosan egész idáig dolgozott, tanulmányozta az összes papírt. Milyen aranyos most az arca, leszámítva, hogy mennyire megviselt!~ mosolyodott el, ahogyan Oichi kissé fáradt, de lelkes arcát nézte, aki tömören foglalta össze, hogy pontosan mit is talált és hogy hol. ~Büszke lehetsz magadra!~ mosolygott rá, ahogyan az asztalon lévő, tényleges adatokra nézett, de a lényeges dolog, nem azok voltak, hanem az a térképre nézett.

- Ez érdekes. -nézett a lányra. -Körbejártam a várost és érdekes dolgokra leltem rá. - mosolyodott el- Ha minden igaz, néhány nap múlva lesz egy szertartás, egy istenséghez, akik valami „örökös” eljöveteléről mesélnek. Nem tudom, hogy ennek valami köze lehet-e ahhoz, ami a levélben állt, de az időpont immáron biztos. Pontosan négy nap múlva! Így pedig nem kell kapkodnunk! - nézett az asztalra kíváncsian. - Szóval a város déli részén? -nézett kíváncsi arccal a lányra, ahogyan egy utolsó pillantást vetett a térképre, hogy memorizálja, hogy hol is van az a cím, melyre a kunoichi rálelt. - Akkor mire várunk még!- pattant fel energikusan az asztaltól, ahogyan hirtelen megállt és újfent a kunoichire nézett mosolyogva. - Én megnézem azt a helyet magamban! Talán találok valamit, te addig pihenj le és aludj ki magad! -indult el, ahogyan a kunoichi biztosan akadékoskodni kezd, hogy ő miért nem mehet vele, ahogyan Touya az ajtóban felhúzta újra a szandált, és felállva immáron kissé komorabb arccal nézett vissza a kunoichi. - Pihend ki magad, ilyen állapotban csak hátráltatnál! A sötétséget kihasználva észrevétlen tudok maradni, de...- keze az ajtókilincsre fonódott- … ha holnap reggelig nem térek vissza, ne tegyél semmit! Várd meg a sensei-t akármi is történik. Nem akarom, hogy bajod essen!- lépett ki az ajtón, maga mögött hagyva a kunoichit.

És ezután elindult a cél felé, hogy megtudja, mit is rejt az a hely, ahogyan a gondolataiban csak az járt, hogy ha talál valamit és sikeresen megtudja azt akadályozni, nem kell semmit sem tennie azon a napon, mely a városiak szerint annyira, de annyira közel van már.

/Zetsu- Sawaka/

Nagy tempóval megy a szekér, majd hirtelen fékezés lassít le. A kis genin nem tudja mi történik e pillanatban amíg meg nem látja a kikötővárost. Okádni már nem tud mivel minden kijött, ami benne volt. Egy kicsit szédült is, de ettől független még Shin ruháját markolászta. A lassítás pillanatában felijedt, nehogy a ládák egyike leessen. Amit tudott azt a saját testével próbált védeni, de szerencsére egy se esett le. A Sensei megáll. Senshi örömmel veszi a célba érést ugyan, de ekkor egy nem számított dolog történik. A kis szőke gyereket és társát leveszik a szekérről igen durva módszerrel, majd, mint egy nem kellő szemetet úgy hajítják a kavicsokra, amik igen kellemetlenül érintik a kis tanulót. Szerencsére a jobb oldalára esik, majd fájdalmai közepette felkel, hogy lássa hogy mi történik. Ekkor figyel fel a mesterére, de még mindig nem tudja, hogy ez mit jelentsen. Shin is felkel eközben, majd kérdezősködni kezd, de Senshi csak néhány szóval válaszol.
- Földön.-

*Miközben fekszik, néhány kavicsot, és port vesz fel észrevétlenül a földről. Feltápászkodik, majd körbenéz.*
-Nem, megmondtam? Bár azt nem vártam volna, hogy bohócok támadnak ránk.
Négyen három ellen? Srácok valamit ki kéne találni.
*Előveszi a senseitől kapott tanto-t, és egyik ellenfele szemébe néz.
-Gyere mert biztos lehetsz abban, hogy Én nem fogok támadni.
*Ha megtámadják, az ellenfél szemébe szórja a kavicsos port. Ha sikeresen célba ér, és az ellenfél néhány másodpercre megvakul, akkor megpróbálja elkapni hátulról, és a nyakához szorítani a tanto-t mintegy túszul ejtve a "bohócot". Ha az ellenfél eltakarja szemét, akkor megpróbálja nemi szerven rúgni, hátha elejti fegyverét közben imádkozik, hogy társai fedezzék Őt, és kitaláljanak valamit ugyanis négy a három ellen nem jó felállás.*

A harc megkezdődik, de Senshi nagyon semmit se csinál. Gondolkodni kezd, illetve leblokkol egy kis időre. Csak ezek után a szúrás által tér magához, de szerencséjére Shin barátja segít neki. Az ellenfeleket hamar legyőzik, ami igen zavarja a kis szőke genint. Szép lassan megfordul, kezét a sebére helyezi, majd így szól.
- Kösz Shin. Ez mi volt?- Ezek után a sensei eltűnik és csak ők maradtak.
~Rendben. Ez egy kicsit fura volt. Láthatatlan ninják akik eltűnnek? Eltűnnek?!~
Megfordul és látja hogy sehol semmi nyom. Az társa által kötött ellenfelének helyére megy, majd lehajol és a talajt kezdi el nézni. Keresni próbál bármilyen mozgásra utaló nyomot, de nem talál semmit, illetve nem ért a nyomolvasáshoz. Ezek után felkel.
- Ki vezet? Én lesérültem, ahhoz hogy tudjak biztonságosan vezetni. Ezen kívül nem tudom hogy azt a valamit hogy kell vezetni.-
Mondandója végén megindul a szekér felé ami közel van hozzá, majd megpróbál felmászni rá. Egy kis segítséggel, de felkerül a járműre. Kötőanyagot keres, hogy a sebét bekösse, de ha nem talál semmit, akkor képtelen a ruhájának egy részét felhasználni erre a célra.

/Igen Zetsu. Tudom hogy nem írtam. Bocsáss meg./

*Sawaka kicsit kifújja magát, és gyanakvóan néz körbe.*
~Klónok nem lehettek. Kísértetek? Talán a városban mesélnek majd nekünk valami legendát. Bár ez engem nem igazán nyugtat meg.. A senseinek meg mindig dolga van. El nem tudom képzelni mit csinálhat folyton. Vagy csak azért megy el, hogy egyedül boldoguljunk. Csapatként. De jó.~
*Miután Shin elmondta amit akart, válaszol neki:*
- Nem. Parancsot kaptunk, nem szeghetjük meg. 3 genin egy erdőben. Nemrég tudtuk meg az elemünket, és nemrég harcoltunk. Senshi sérült, én kezdek elfáradni. Holnap kéne szétnéznünk. De csak engedéllyel indíthatunk magánakciókat. Nem akarok ilyen ostobaságok miatt szenvedni. Úgyhogy jobb ha visszafordulsz Shin, mert ha miattad kapunk büntetést azt esküszöm leverem rajtad.
*Sóhajt egyet majd folytatja.*
-Nos Én vállalom a kocsi vezetését. A gyí, meg a hó szerintem elég tudás ahhoz, hogy vezessem ezt a szekeret.
*Felmászik a sensei helyére majd megnézi, hogy minden láda megvan e. Egy utolsó pillantást vet még Shinre, de aztán visszafordul, és elindul.*
-Senshi hogy van a sebed?

//Sai //

Immáron nem csiga lasusággal pörögtek a dolgok és Touya sem volt már olyan olyan mind azelőtt. Az új információk és azon események hálózata mely eddig történt, kicsit megváltoztatta őt, de nem felejtette el azt, ami eddig éltette őt. Úgy gondolta, még abban a pillanatban is, miközben végigrohant a szinte kihalt utcákon, hogy ha már azt nem tudta megbocsájtani Yasou-sanak amit tett és ahogyan becsapta őt, annyit tehet, hogy minél gyorsabban leleplezi azokat, akik a háttérben lévő sötétségben voltak még akkor is.
Ahogyan meglátta a házat, gyorsa lassított és inkább a környezettel foglalkozott. A terület egyáltalán nem hasonlított arra, ahova egy ilyen ház illene. Egy takaros és jómodú ember háza, egy olyan környéken mely éppen ellentéte annak, amit ennek a háznak a tulajdonosa képvisel, vagyis ez jutott egyből eszébe Touya-nak, ahogyan a Yasou házának tökéletes mását megpillantotta.

~ Égnek a lámpák, szóval valaki van odabent. Akárhogy is,óvatosnak kell lenem!~ határozta el már abban a pillanatban, mielőtt megközelítette volna az épületet.

Lassan és teljesen némán mozgott még a sötétben is, de ez nem volt valami nagy csoda. Szinte az akadémia óta, minden tanár erre sarkalta őket, néha elég kemény és fájdalmas próbatételek árán. Csupán egy pillanatra de eszébe jutott, ahogyan az apjának mutatta meg, mennyire jó abban, amit eddig tanult és, pedig alig volt még csak nyolc éves, csak azon a kis, mindig is recsegő fapadlón csúszott el a „Némaság” technikája, a teljes némaság. És még most is, tisztán feltudta idézni mit hallott akkor.

„Ez igen, ha megakarsz halni, csak így folytasd fiam! De ha tényleg jobb akarsz lenni, ne csak azzal foglalkozz amit látsz és érzel, hanem azzal is, hogy éppen az ellenséged mit érez és lát, mert ha ellőtte vagy egy lépéssel, akkor máris győztél!~

Akkor még nem nagyon értette, de mára megtanulta, hogy ez mit is jelent. Óvatosan és a sötétséget a legjobban kihasználva közeledett a laskához, hogy még az utcán, néha feltűnő legutolsó ember se vehesse észre. Nem akart belopózni a házba, egyszerűen csak megpróbálta a házat körüljárva felmérni a terepet, merre menekülhet a legkönnyebben, majd a lakásra koncentrálva kik vannak odabent, hol vannak, mit csinálnak. De csakis kívülről, belopózni, míg ébren vannak, őrültség lett volna.

//Sai//

Touya körüllopkodta a házat, óvatosan és nem sietősen, hiszen ez most a küldetése, ami ugyan egyéni volt immáron, de akkor is, enyhébb szakaszába érkezett. Ha minden igaz volt, annak a férfinak aki abban a házban élt, köze lehet mindenhez, így azonban ha észreveszi azt, hogy egy Kirigakurei shinobi ólálkodik utána, vagy akár megneszeli, akkor minden borulhat. Éppen ezért volt óvatos, inkább lassan és óvatosan, mind fejjel a falnak taktika, most mind időben mind megfelelő stratégiaként, de megfelelt.
Azonban a szobák, hiába voltak világosan, teljesen üresek voltak és lassan az kezdett megfogalmazódni Touya-ban, hogy ez a ház nemmás, mind egy csali, egy kirakat, nem több és máshol kellene szaglásznia, de nem ez történt. Végül sikerrel járt, talált valakit. Bár az ablak magasan volt, de így is óvatosan ugyan, de a chakráját használva tökéletesen megtudta figyelni, hogy mit is csinál.

~Barkácsol? ~ nézte a férfit ~Innen nézve nem lehet öregebb mind Yasou apja volt, tehát innen eredhet az ismeretségük, de ez nem magyarázat semmire. Közelebb kell kerülnöm a célhoz, muszáj valamilyen kézzel fogható bizonyítékot találnom! ~Nézett körbe, nem akart lebukni, de rákellet jönnie, hogy ott a falon állva, főleg a kiszűrődő fény miatt a lebukás veszélye igencsak nagy, tudta, hogy nem maradhat sokáig, azon a helyen. ~Most mit tegyek!? Van három napon ugyan, nem kell kapkodnom, de mégis, ha túl sokáig várok, elveszthetem a nyomokat. ~Sétált le lassan a falról. ~A legjobb az lenne, ha találnék egy jó helyet, ahonnan kitudnám figyelni, kik jönnek hozzá, hova távozik és kikkel beszélget, de... mi van, ha ez egy tévút és azt az időt melyet rá pazarlok, csak időveszteség?!~ ért talajt, ahogyan lassan és újra óvatosan előrement a főbejáratoz. ~Be kell jutnom, de hogyan? Nem mehetek be csak úgy, túl veszélyes, lehet, hogy nincs egyedül. Túl nagy a lebukás esélye ahhoz, hogy megvárjam, míg lefekszik. ~guggolt le a ház oldalánál. ~Gondolkozz Touya!~ mosolyodott el, ahogyan egy tigrispecsétet formált és egy kisebb pukkanás közepette egy vele egykorú, de egy helyi fiatal gyerek alakját vette fel a Henge no jutsu-val. Egy kislányét, akit az utcán látott még délután és láthatólag a helyi hajléktalanok egyike lehetett. Szándékosan olyan ember alakja, akire egy jómódú ember rá sem néz. Lassan odasétált az ajtóhoz, ahogyan hangosan bekopogott. Kicsit hangosan, de nem annyira, miközben enyhre erősebben dörömbölt.

- Segítség! -mondta hangosan és kétségbeesetten. Kérem segítsen valaki! -próbálta tökéletesen játszani az elesett kislány szerepét. - Hall engem valaki?

* Megindul a szekér, majd egy igen fura szag érinti meg Senshi-t, ami elég kellemetlenül érinti. Igen, ez a hal és az ital szaga. Szerencsére már nincs mit kirókáznia, így nem tart az efféléktől, majd meg is érkeznek egy istállónak, éppen hogy mondható épületbe, ami valószínűleg a mi szállásuk is lesz. a genin leszáll a lóról, majd megpróbál segíteni a pakolásban, bár nem sok hasznát vehetik. Miután mindennel végez, egy nagyot sóhajt és agy szól.*
- Szerintem kéne egy őr, mármint valaki, aki vigyáz amíg alszunk. Mit szólnátok ahhoz, ha váltva aludnánk?
*Megvárja a válaszokat, majd egy kicsit fancsali pofát vág és újra felszólal.*
- Ha nem bánjátok, akkor kezdem én az őrködést. Rendben?
* Ezután egy kicsit ledől a szalmába pihenni, hogy estére ébren tudjon valamennyire lenni.

Eljön az éjszaka és a részegek játszadozni kezdenek az utcán. A pia szaga most még talán büdösebb is mint eddig, mivel az utcán megállás nélkül járkálnak a jobbnál jobb emberek, sőt még 2 meg is áll, illetve egy nem igen izgalmas harcba is belekezdenek az istálló mellett. Akemurát idegesíti a két alkoholista nézeteltérése, de nem szól semmit, inkább nézi a meccset. Már-már azon kezd el gondolkodni, hogy társaival, akik valószínűleg még úgy sem tudnak aludni, fogadásba kezd, hogy melyik fog nyerni, de végül csak nem szólal meg. Kis idő elteltével lejár az ő ideje is, és elmegy lefeküdni, majd hamar be is alszik.

Már közeledik a reggel és a kis diák a legmélyebb álmát alussza kényelmesen a szénakazalban, amikor benyit valaki, de nem hallja meg a megérkezését a senseinek. Az ajtó becsapódik, de Senshi nem ébred fel, még a vakolat leesésesére sem, ami a fején csapódik be. Nagy nehezen ébred csak fel, majd hamar észreveszi a mesterét és fel is pattan azon nyomban.*
- Őő. Jó reggelt. * Ordít fel hangosan. Arcán zavarodottság jelei vannak jelen, testbeállása egész katonás.
A kapitány kezében nem mást, mint egy tekercset figyel meg, aminek nem tudja a tartalmát, egészen addig, amíg az azt tartó személy fel nem szólal.*
- Senshi, te ma a Hitei Mushou alapjait tanulod meg, és ennek a tekercsnek a segítségével próbálom majd beléd lehelni a szent lelket. *Lelkesíti a fiút, aki érdeklődően tekint az erre a célra alkotott eszközre.*
- Rendben. *Szólal fel bátran, majd hallgatja a többieknek szánt mondatát. tekintete megragad azon az eszközön, sőt mi több, le se veszi róla a szemeit, valósággal megragadta a dolog, bár nem tudja még hogy mi az a technika, de alig várja hogy megtanulhassa.*

*Miután hosszú, és kissé monoton út után megérkeznek a városba. Hal, és italszag vegyül a párás levegővel. Tipikus kikötőváros.*
~Biztosan van pár horgász is. Remélem vacsorára valami finomat vagy legalább táplálót kapunk. Vagy táplálót, és finomat. Bár szerintem nincs olyan szerencsénk.~
*Út közben szétnéz, és a fejét rázza a botladozó ronin láttán.*
~Hova nem képes süllyedni egy ember pusztán az italtól...~
*Megérkeznek a "szállásukra ami egy...istálló. Logikus mivel a lónak élelem kell de egy fogadó azért mégiscsak kívánatosabb lenne.*
Miután lerendezték a lovat, mindhárman aludni térnek. Sawaka-nak nem kell sok idő, elnyomja az álom.
Reggel egy hatalmas csapódásra ébrednek mindhárman. Sawaka vállára vakolat hullik de nem igazán törődik vele.
A senseit bámulja, és álmosan pislog nagyokat.*
A sensei szájából a következő mondatok hangzanak el: - Na látom sikeresen ide értetek.
Remek hajnal ez a tanulás kezdésére.
- Senshi, te ma a Hitei Mushou alapjait tanulod meg, és ennek a tekercsnek a segítségével
próbálom majd beléd lehelni a szent lelket.
-, Sawaka, te pedig a Genjutsu Kai-t tanulod meg, szerencsére legalább téged tudlak
saját kútfőből tanítani...
Shin, neked megtanítom hogy kell az állatodat tanítani.
Több van abban a kis állatkában mint gondolnád.
Kövessetek!

-Na végre...
*Sawaka föláll, és ellenőrzi, hogy nem loptak e el tőle semmit az éjszaka folyamán. Még a pénzét is megszámolja.*
~Minden megvan.~
*Miután végzett elindul a sensei után.*

*Senshi nyűgösen ébred, de mégis jó hírnek lesz szemtanúja, mikor mestere közli velük, hogy tanulni fognak. Mikor ezen személy megindul, akkor a diák is nagy örömmel követi, várva, hogy mit fog neki mutatni. Ám de bár, már hozzászokott a lószaghoz, ezért a piás hal szag újra kiüti mondhatni a gyereket, legalábbis felébreszti. Ezek után egy fura helyre vezeti őket a sensei, ami nem más mint egy olyan helyiség, ahol nem érezni a hal és az ital szagát, sőt még falakkal is körül vannak véve. A mester nem is fecsérli az időt, egyből hozzá is lát a dolgokhoz. az első dolog amit megmutat, az nem más, mint egy technika, aminek következtében, a fele helyiség tele lesz emberekkel, akik járkálnak. Ez a jelenség még Akemura számára is érthetetlen, mivel még élőben nem látott ilyet. Mesterét kezdi el keresni a tömegben, akit hamar meg is talál egy kis segítséggel. A sor rá billen, amikor mestere felé fordul. Gyors átolvassa a tekercs tartalmát, majd bólint egyet és odaad 3 darab senbont a gyereknek, aki csodálkozva nézi azokat. Ezután jobban elgondolkodik, majd előránt még egy darab cipót is, amit szintúgy átad.*
- Nos, ahogy levettem ebből a tekercsből, annyi dolgod lenne......hogy ezeknek egy chakra "tárolót" készíts. Ez egy koncentrált chakratömeg kell legyen a torkodban, ami képes elnyelni az ilyen kis tárgyakat, amiket utána nagy sebességgel kitudj lőni a tárolóból. Talán először jobb lenne ha mondjuk ugyanezt a technikát étellel próbálnád, ha azt sikeresen eltudod tárolni egy ilyen chakratömegben, és utána kilőni, akkor készen állhatsz a tűkre is, addig is nem akarom hogy a torkodon akadjanak - * Senshi örömmel hallgatja meg mestere beszédét, de hamar problémába ütközik amit ki is fejt.*
- Mester. Hogyan kell olyan chakra bigyót készíteni? Hogy csináljam?- Teszi fel a kérdéseket, hiszen amit mestere mond, az neki mondhatni kínai. Nem ért mindent belőle, csak épp hogy néhány szóból tud következtetni. Ám de mestere már eltűnik mikor felteszi kérdéseit, így hát nem kap választ. ez egy kicsit elszomorítja, hiszen nem tudja hogy kezdjen hozzá. Gondolkodni kezd.
~ Szóval olyan chakra zsákot vagy mit kell csinálnom a torkomba. elsőnek ezt kéne megcsinálnom, de hogy? Gondolkozzunk csak. Nem hiába Chakra szó van benne, szóval ehhez kell az energiám is. Valahogy egy pontot kell létrehoznom a torkomban, ami képes ezeket lekicsinyíteni, legalábbis ahogy kivettem a mesterem szavát, hasonlóan működhet ez is.~* Gondolja magában, majd a 3 senbont elteszi a cipóval együtt. A kezét összerakja ökör formában, majd lehunyja szemét, és a Chakrályát a torkába próbálja összpontosítani. Minél tovább próbálkozik, annál erősebben kezd el koncentrálni.*

*Sawaka végighallgatja mesterét, és rögzíti a fejében az elhangzottakat. Miután a sensei aktiválta a genjutsut a fiú megpróbálja a lehető legjobban megcsinálni a technikát. Először lehunyja szemeit majd néhány másodperc szünet után megpróbálja megszakítani a chakraáramlást. Kinyitja szemét de sajnos nem sikerült a jutsu. Ismét megpróbálja most kicsivel több szünetet tart. Közben hallja a többiek hangját. Miután ez a próbálkozása is sikertelen volt megpróbálja újra, ám ismét kudarcot vall.*
~Ismerem a chakrapontokat, érzem az áramlást úgy csinálom ahogy a sensei mondta. Miért nem működik? ~
*Még kétszer próbálkozik, míg végre sikerül "eltüntetnie" az embereket maga körül.
-Végre. Tényleg nem nehéz ám annál hasznosabb.
Megpillantja Senshit aki láthatóan erőlködik valamin.*
~Senbonok a torokban? Nem rossz. Talán Én is megtanulom úgyis rengetegszer fogok senbont használni valószínűleg.~
*Mivel az újonnan tanult technikát nem képes gyakorolni genjutsu híján így a chakrakontrollját próbálja fejleszteni. A talpába koncentrál némi chakrát, és mászkálni kezd a házakon. Remélhetőleg senkinek sem lesz ellenére illetve senki sem fogja tolvajnak nézni a fiút. Igyekszik nem messzire menni, és nem bajba vagy verekedésbe kerülni.*

*Senshi tanácsra vár, miközben erőlködik, de csak nem jön az, ekkor egy ötlet jut eszébe.*
- Megvan, és talán még működhet is.-* Szólal fel reményteljesen, eközben gondolkodni kezd, hogy miként csinálja. Kezét ismét összezárja, majd szemét lehunyja és nagy lélegzeteket kezd el venni. A torkába egy zsákot próbál formálni a klon technika segítségével, legalábbis hasonló művelettel. Hozzálát a kézjelekhez, eközben chakrát a száján belül alakítgatja, formázza. A technika végeztével viszkető, bizsergő érzés jelzi, hogy sikeres az elmélet. Ennek nagyon megörül a gyerek, de ez még csak az első része. Hamar előkapja a cipót, majd darabkákat tör le belőle és figyelve estere tanácsait, a kezébe chakrát irányít, majd annak külsejére is megpróbál a cipódarabkákba. Elsőre semmi különös nem történik, sőt másodjára sem, így hát úgy dönt, hogy bekapja. Beveszi szájába elsőnek az egyik darabkát, majd le is nyeli, eközben a képzeletbeli zsákot kinyitja, hogy belemenjen, legalábbis megnöveli, majd összezárja, legalábbis azt hiszi. Miután ezt megtette, egy kis levegőt is juttat abba, majd a kinyitja a száját és a zsákot hirtelen összesűríti, hogy a benne lévő levegő kilökje azt, remélve, hogy így kell.*