Kikötőváros

// Semmi baj! //

Touya arcára kisebb megnyugvás ült ki, ahogyan a megbízó csak elmosolyodott, és a társak is egyetértettek abban, hogy ami történik, lehetőleg a legjobb dolog, ami történhet. Bár ez a rendet védelmező örökről már nem nagyon volt elmondható. Ők szó szerint zabosak lettek, szinte majdnem felrobbantak, ahogyan a helyzetet egyedül a legnyugodtabb személy tartotta a kezében, és nyugtatta le a jelenlévőket is, ahogyan közbelépett és Touya-val kissé odébb a másik szobában kívánt váltani pár, hát nem éppen kedves szót.
Ahogyan felette a kérdését Touya-nak és ahogyan a szemei szinte vérben forogtak a dühtől, attól még a mindig a magabiztosság bálványa, Touya is kissé megrettent, ahogyan a papírokat átadta a sensei-nek ,hogy ő is láthassa a saját szemével, mit is talált a tanítványa.

- Ezeket egy eldugott helyen találtam az emeleten! -közölte a mesterével- A dokumentumok frissnek és hitelesnek tűntek és éppen értesíteni akartam önt, mikor megérkeztek ezek! - nézett az ajtóra- Beszéltem Yasue-san-nal és láthatólag tudott a dokumentumokról, de nem az ő bűne volt, hogy létrejöttek. Megpróbáltam ugyan kiszedni belőle, hogy a cég kikkel áll kapcsolatban, de csak mellébeszélt. Láthatólag tud valamiről, de nem akarja elárulni, mellesleg...- vette el a levelet is, melyhez a térképhez csatoltak- … ebben említést tesznek egy tervről, melyet valamilyen évfordulóhoz csatoltak! Talán önnek több rálátása van a lényegre...- nyújtotta át a levelet a mesterének. - De akárhogyan is, az hogy most ők vannak itt, a dokumentumról is tudnak és a reggeli látogatás! Túl sok a véletlen ahhoz, hogy az legyen...- nézett a sensei-re- Nekem itt van valami nem tetszik! Valaki nagyon akarja ezeket a papírokat és ha nem tévedek, elég befolyásos ahhoz, hogy a falút is az írányítása alatt tudja tartani!

A sensei szavai kissé olyanok voltak, melyek szó szerint rákötelezik Touya-t, arra, hogy elvállalja azt, ami ennyire hatalmas és grandiózus és mért ne lenne az! Ő még csak egy genin, mégis olyan feladat kapott, mely túlmutat rajta, nem csak a saját életük, nem csak a megbízójuk élete a tét, hanem olyan dolgok is munkálkodnak a háttérben, melyek kihatással lehetnek a falúra, és magára a földesúrra is, és a shinobik és a közemberek kapcsolatára is. Hihetetlen volt, ahogyan a sensei keze, mely Touya vállán pihent, kissé megnyugtatta őt.

~Értem sensei! Megteszek mindent, ami szükséges ahhoz, hogy elérjem a feladatunk célját! De ha tévedünk mi lesz? Ha tévedek és engem is átvert ez a férfi, akkor sikerrel is járhat a terve!~ gondolta, ahogyan elmosolyodott és felnézett a sensei-re.

- Értettem sensei! - hangja határozott, a tekintette megingathatatlan, a jounin tudhatta, hogy a dolgok jó irányításban lesznek náluk, hogy mindent megfognak tenni a siker érdekében. - Megteszünk mindent, ami szükséges ahhoz, hogy teljesítsem a parancsot!

Nem volt ellenséges a lékkör a teremben. Mindenki csendben, de mégis feszülten ült, ahogyan mintha, a helyzethez képest elégedett arcot vágva a kelleténél nyugodtabban ült a helyén a kezén bilincsekkel. Touya komor arckifejezéssel ült az egyik széken, ahogyan a védendő személyt nézte. Nem szólalt meg, nem akart beszélni, főleg,hogy az őrök is jelen voltak, de mégis, így nem tudott kiszedni belőle semmit és azt borítékolhatni lehetett, hogy egyedül nem fogják őket hagyni.

~Mégis hogyan szedjem ki belőle a dátumot, vagy éppen azt, hogy mit takarhatnak azok a papírok. Nem, még ha puhatolóznék nála, az sem jelentené azt, hogy sikerrel járok, lehet, hogy valóban ő az értelmi szerző, vagy a bűnbak, és akárhogyan is, mindkettő esetben inkább félrevezetne minket, minthogy elmondaná az igazságot! Mit tegyek, minden perccel egyre kevesebb időm marad! ~

A genin lágyan felsóhajtott, ahogyan váratlanul visszaérkezett az egyik őr, méghozzá nem egyedül, hanem többed magával,a ahogyan egy papírt nyomott a genin kezébe, melyen a daimyou parancsa volt olvasható. Mellesleg, semmi kifogást nem tapasztalt a genin a papíron, mai egyértelmű jele volt annak, hogy eredeti. Mégis, ahogyan megnézte, majd felnézett az örökre, nem állt félre, hanem éppen Yasue és az örök között volt még mindig, elállva az utat képletesen.

- Sajnálom Yasue-san! -állt félre az útból lehajtva a fejét, ahogyan hagyta az öröknek, hogy tegyék a dolgukat. Mégis a keze ökölbe szorult, hogy ennyire tehetetlen és annyi mindent tehetne, mégis megvan kötve a keze. - Nem állunk az útjukba uraim! tegyék a dolgukat! -közölte velük, a társai legnagyobb megdöbbenésére.

Touya félreállt az útból, ahogyan nézte a távozni készülő öröket, a belenyugodott és mintha elégedett arcot vágó Yasue, ahogyan az örök elindultak kifelé. A kirigakure-i genin csak nézte őket, ahogyan jól tudta, ez a helyes döntés. Ha most szembe szálnak velük abból csak bonyodalom támadna, emelet az ő képességeikkel könnyedén kitudnák használni a helyzetet, hiszen az örök csak emberek, ugyan kaptak harci kiképzést, de egy shinobi-val, attól függetlenül, hogy az genin, fikarcnyi esélyük sem lenne.
Ekkor azonban csendes és mintha kissé visszavonult életet élő Oichi, kikelt volna magából. Felpattant a helyéről, ahogyan igazságtalannak tartotta a helyzetet, elmondta a véleményét, de ez, az indokok, ahogyan előadta, amit mondott, nem nagyon hatották meg az öröket és hát, Touya-t sem.

~Ez nem jó! Egyáltalán nem tudja hol a helye és mi történik. Az érzelmek, a düh és a keserűség előtörtek belőle és nem tud higgadtan gondolkodni. A francba...~ remegett meg a keze ~ … hiszen én sem tudok. Igaza van, ez a férfi akárki lehet, de a megérzésem szerint is csak egy bűnbak. A fenébe, ezt a felhajtást egy emberért!~ szorította ökölbe a kezét, ahogyan a remegés abbamaradt.

- Fogd már be! -kiáltott rá mérgesen a genin-re, ami sokakat meglephetett- Nem tudod már hol a helyed Oichi? -lépett előre, ugyanakkor nyugodt arckifejezést vágva- Yasue-sant a daimyou elé viszik. Oda még jounin is csak engedéllyel léphet be, mi geninek még a palota közelébe sem jutnánk. - közölte a tényeket- Az örök csak parancsot teljesítenek, ahogyan mi is. A feladatunk Yasue-san védelme, nem az őrzése és a feletet való anyáskodás! -nézett az örökre közben- De igazad van! Az út nem hosszú ugyan, de akármi megtörténhet, ha valóban ő bűnös a társai megpróbálhatják kiszabadítani, vagy felbérhettek valaki, hogy intézze el mielőtt beszélhetne! Akárhogyan a szállítás közben a legsebezhetőbb...- nézett vissza a csapatársára- … mivel a sensei engem rakott meg csapatvezetőnek, megpróbálok felnőni ehhez a feladathoz! Yukitomo, te értesítsd a senseit a történtekről! Oichi te itt maradsz, hogy a ház biztonságban maradjon! Én elkísérem Yasue-san-t a kastélyig! Remélem nem okozok ezzel gondot önöknek?- hajolt meg az örök vezetője előtt, akik örülhetnek, hogy a csapat láthatólag legtoleránsabb tagja akar velük menni. De Touya remélte, hogy társai leszürik abból a tervet, amit mondott.

Touya egész úton gondolkodott, nem azon, hogy helyes-e amit éppen tesz, ezzel nem volt semmi problémája, nem érzett magán bűntudatot, egyszerűen más, egy sokkal fontosabb, igen jelen helyzetben is fontosabb dolog gondolkoztatta őt. Mi is történik jelenleg. Nem tudott Yasue-nal beszélni négyszemközt, ezért elgondolkodott. Azon ami eddig történt, az apró kis jelek, a bizonyítékok, biztos volt valami, amin átsiklott, amit nem vett észre. Megpróbálta összerakni az út kezdette ellőt a darabokat, hogy ama híd, mely eddig csak kissé remegett meg saját magában újra stabilan álljon és biztosan tudja, hogy helyes az, ami történik és történni fog.

~Oké.. gondolkozz... a papírok újak voltak, térképek városokról és titkos útvonalakról! Helyek és időpontok és az a levél és ami benne van. „Az évfordulón és mikor az örökös átveszi a jussát!”... ezzel semmire nem megyek. Úgy lehet egy ellenséges csapás előkészülete mind egy tolvaj vagy egy puccskísérlet előfutára is. ~ sóhajtott fel, ahogyan megvakarta a fejét és mindenki láthatta, hogy valamin nagyon is gondolkodik. ~ Oké... oké... ha azon a szálon indulok el, hogy nem Yasue-san a tettes akkor ki? A rokonai? Annak a nőnek a szavai... „Ne merj az öreg holmijaihoz nyúlni!” a fellépései, a szavai , néhány kisebb elszóláson kívül semmi biztató jel! Ez nem jó, megint patthelytett! ~ nézett a mellette sétáló védendő személyre, ahogyan őt nézte néhány pillanatig. ~ Mit tegyek? Mindjárt ott vagyunk! Gondolkozz!~ látott meg valakikek, ismerősöket, ahogyan lágyan elmosolyodott. ~ „Véletlen volt! Népszerű volt, kedvelték, jobb sorsot, szebb halált érdemelt volna...” ~ emlékezett vissza Yasou szavaira ~ Már kezdem érteni! Ha jól gondolom, akkor nem Yasou és az apja a tettes. A családi vállalat több részre volt osztva, külföldre is szállítottak. Ha jól sejtem, akkor ők ketten állnak a tett mögött. Yasou apja rájött, mit is csinál a válata, ezért magához vette a bizonyítékokat, de nem sikerült eljuttatnia acéljához, mert megelőzték. De a jelek szerint, nem tudták hol is rejtette el és előre gondolkodva, ha vele történik valami Yasou-ra hagyta, hogy fény derülhessen az igazságra! De bizonyíték kell, olyan, melyre csak ők tudhatják a választ!~ értek Yasou testvérei mellé, ahogyan Touya felnézett a nőre és biztosan nem kedves szavak fogják érni, de ha nem ez történne és elkezdenének befelé menni, akkor Touya szólna közbe.

- Elnézést, de beszélhetnénk egy fontos levélről? – kérdezte a nőtől, aki ha nem is sejt valamit, akkor is talán elég lesz ahhoz, hogy maradjon és kiszedhesse belőle valamit, ahogyan előhúzta a levelet- Ezt az apjuk írta és önökről szól, a valóságról, a cég ügyeiről és minden nyalánkságról! - mosolyodott el és várta a nő reakcióját.

Touya nem lepődött meg a nő válaszán, de ez még nem volt elég arra, hogy teljes mértékben meggyőzze őt, hogy nem ő az a személy, mind ahogyan ő mondta, a „háttérből” irányítja a dolgokat és veri le a port rajta. Bár már az érdekes volt, hogy a nő ilyen intelligens, bár hogy ezt mondta már kíváncsivá tette a fiút és egy pillanatra megingott abban, hogy valóban jól gondolta-e végig a dolgokat. Azonban ez a pillanatnyi megingás mégsem látszódott rajta.

- Valóban a kuncsaftok az elsődlegesek? -kérdezte a nőtől, ahogyan egy pillanatra Yasue-ra nézett. Csak a hátát látta, ahogyan olyan érzés volt őt nézni, mind akit a kivégzőosztag elé visznek- Ő a testvére, bár ...! -nézett vissza a nőre- ... mindegy is!- lebegtette meg a papírt- Ez a papír tisztázni fogja Yasout a vád alól!- nézett a nőre gúnyos mosolyal- Mind mondtam ezt az apjuk írta. Elmondja, hogy önök az árulók! A kapcsolataikat kihasználva akarták kicsempészni a papírokat az országból, hogy önök az életére fognak törni és a temetése napjára próbálják a tervet véghezvinni, hogy legyen alibiűk. - dugta el a papírt- Az már mellékes, hogy ezt Yasou-san címezte és hogy megkérte rá, hogy engedje magát elfogatni, hogy minden ügyet egyenes a Dymeo elé vihessen, mert egyedül benne bízhat meg! - lépett közelebb a bejárathoz, ahogyan a nő arckifejezését nézte- És bizony ez kellemetlen lesz, de nincs mit tenni! Ha most megbocsájt, el kell mondanom az igazat a földesúrnak! -lépett el a nőtől, és remélte beválik a terve, ha nem, nos akkor lesz a legnagyobb bajban.

//Bocsi a késésért! //

A nő elkapta Touya-t, ahogyan magával vitte őt, sőt ráncigálta végig a folyósokon, ahogyan szegény genin miután a meglepetés után elvesztette az egyensúlyát, igazán nehezen tudott volna lábra állni. Ott volt a nő markában, ahogyan a papírokat eltüntette a zsebében, ahogyan a nő mérges arcát nézte, majd megvetve a lábát, inkább vele tartott, mind hogy a földön csúszva kövesse őt. De az a néhány másodperc eltelt, igazán semmire sem volt képes jutni azzal kapcsolatban, hogy mit is csináljon és hogy mi is történt.
~ Nagy gondban vagyok. Azt hittem bedől ennek a cselnek, de nem így! Nem ő az aki irányította a háttérből a dolgokat, de akkor ki? Nagyon nehéz és kényes helyzet ez. Ha kérik a leveleket, akkor bajba kerülök, bár inkább csak kényelmetlené válik a helyzet. De... Yasue-san?~ látta meg a férfit, ahogyan az örök elkapva a nőt megállították! ~ Igen! Most megtudhatom amit akarok! Muszáj! Igen, muszáj látnom az arcát...~ ragadta meg a nő kezét, mely fogva tartotta.
Minden erejét és chakráját összegyűjtve melyre ezen a szinten képes lehet, megragadná a nő kezét, a csuklójánál fogva, ahogyan megrántva megpróbálná kibillenteni az egyensúlyából őt, illetve ezzel rákényszeríteni az öröket, hogy megtartsák őt és így Yasou közelébe tudjon férkőzni egy gyors ugrással, hogy miért? Nos az a kérdéséből egyértelműen kifog derülni.
- Mondja, valójában tudja ki a bűnös, ki követte el ezt az országellenes tetet? -kérdezte komoran a férfitól, ahogyan fél srégen állt, ahogyan az öröket is nézte és ha kel, meg is fog velük küzdeni, míg választ nem kap a kérdésére.

// Remélem nem gond azért, amit írtam, kicsit elfogott a jó történet befejezés! //

Touya csak nézte a férfit, ahogyan láthatólag csupán hazugságokat mondott, de úgy, hogy nem csak ő, hanem mindenki a teremben jól halhatta. A genin arca, szomorú volt, ahogyan a férfi rezzenéstelen arcát nézte. Ő maga képtelen volt elhinni, hogy valóban ez a férfi követhette el mindazt amivel vádolták, a beszélgetésük a tetőtérben, ahogyan az apjáról a beszélt, ahogyan lényegében cselekedett, amilyennek megismerte, mind csupán olyan érzéseket keltettek benne, mind aki ártatlan és ahogyan a férfi szavai egyre jobban elhúzódtak.

~Ez nem lehet gaz! Még mindig védeni akar valakit, a nővérét, vagy a másik testvérüket, hogy így beszél a terveiről!~ gondolta, ahogyan maga a földesúr is becsatlakozott a beszélgetésbe és a kérdésével zavarba hozta a fiút. Aki elmondta neki az indítékot is. Touya keze lassan összeszorult. ~ Ez még, ez még nem elég indok...~ gondolta, ahogyan a heves vérmérsékletű nővér kérdésére Yasou megremegett, majd olyan nyugodtsággal és gyűlölettel a hangjában jelentette ki azt a tényt, mely valószínűleg igaz volt, hogy a Kirigakurei genin beleremegett, a szemei kitágultak, a meglepetés letaroló erejétől és a férfi hangjától. ~ Ez nem lehet! Ez...ez ...~ a keze megremegett, ahogyan váratlanul teljes erejével ütötte arcon a férfit, aki a földre zuhant, de ez nem volt elég Touya-nak, a férfira ugrott, ahogyan a másik kezével még erősebben ütött a férfi arcába.

- MI ez a marhaság? Ez neked elég indok?! - kiabálta a férfinak az arcába- Nem csak neked nehéz az életed... - emlékezhetett vissza Yasou, Touya szavaira.

„ Nekem csak az apám volt egész életemben, de egyáltalán nem kaptam szeretett tőle. Nem tudom miért, de valahogy mindig úgy viselkedett, hogy éreztesse velem, hogy mit tettem, hogy a születésemmel elvettem az anyám életét. Nem tudom, hogy szeretett-e, vagy gyűlölt azért ami történt, de mára rájöttem, hogy nem is számít. Nem tud foglalkoztatni a múlt, eleget éltem abban az életben és mikor egyedül maradtam, tudtam, hogy új élet kezdődik számomra. Nem voltam boldog, nem erről van szó, csupán valahol tudtam legbelül, hogy most már minden jobb lehet, de nem így van. Egyedül vagyok és csakis az álmomba kapaszkodok, hogy egy nap én leszek a falum legerősebb harcosa és akkor mindenkit megvédhetek, senkinek nem kell szenvednie és béke lehet végre. „

… de ez nem indok arra, hogy ilyent tegyél! - keze megremegett, de nem sújtott le újra.- Egy fiú az apa tükörképe ….

„De vannak dolgok, melyeket képtelenek elhagyni, melyeket az apámtól tanultam A büszkeségem számomra a legfőbb, nem szeretem ha megsértenek, vagy lenéznek, vagy éppen becsapnak, esetleg megtévesztenek.”

- … és ha eltűnik az életünkből, az olyan, mintha bennünk is meghalna valami!

„ Ha így folytatod, összetörik az önbecsülésedet és a büszkeségedet és ha egy olyan emberrel mind te, ez megtörténik, nem lesz indokot ezen a világon élni. „

Touya keze elernyedt, ahogyan az alatt lévő férfit nézte, miközben Touya arca olyan szomorú volt, mind aki valamit elvesztett, valakiben összetört valami és már nem ugyanaz az ember, mind aki addig a pillanatig volt. A férfi arcát nézte, ahogyan lassan felállt a férfiról.
- Nem tudom megbocsájtani amit tettél, hogy veszélybe akartad sorolni Kirigakure-t, hogy megölted az apádat, de legjobban azt, hogy a büszkeségemen akartál csorbát ejteni. - sétált odébb, ahogyan nem nézett a férfira- Ha még egyszer látom, megölöm önt!

Touya nem ellenkezett, ahogyan a főúri testőrség őt és azt a kiálthatatlan nőszemélyt is kitessékelte a szóból és egyben a palotából is. Touya komor arcot vágva sétált végig a folyósokon, ahogyan a kapuban megállva nem nézett a nőre, csak egyszerűen zsebre téve a kezeit elsétált mellőle, egyenesen vissza a lakásba, ahol a csapatársa várta. A nő sem szólt utána, egyszerűen hagyta elmenni. Az út pedig bár nem volt hosszú, elég ideje volt annak a geninek, hogy elgondolkozzon a történtekről.

~ Átvert, nemcsak engem mindenkit maga körül. El sem hiszem, hogy az a szemétláda... nem, le kell nyugodnom. Amit odabent tettem, nem lett volna elég. Igen... érzem, ahogyan még mindig remeg a kezem. Furcsa, sohasem éreztem ilyen korábban. De miért, miért vagyok ilyen? Félek feláldozni magamat, félek a haláltól és ilyen vagyok másokkal, állandóan azt mondogatom, hogy a büszkeségem számomra az első, de mégis mindig úgy érzem, hogy ezek csak szavak. Yasou-san átvert engem, megalázott, mégis visszafogtam magam. Elég... ~

- Megjöttem! -lépett be a házba, ahogyan Oichi szinte azonnal letámadta. A szavai alig voltak érthetőek annyira hadarta azokat, miközben Touya leült és levetette az ősi hagyomány szerint a cipőjét. ~ A térképek?~ gondolkozott el, ahogyan elővéve azokat a ruhája alól, a kunoichi azonnal kikapta őket és elkezdte tanulmányozni. ~ Tényleg, ezek nálam maradtak...~ gondolkozott, ahogyan a kunoichi hangosan kijelentette, hogy Yasou ártatlan. ~Nem az ő kézírása...~ nézett a lányra értetlenül, ahogyan lágyan vett egy levegőt és lehunyta a szemeit. - Az már nem számít. -közölte vele- Yasou-san bevallotta, hogy az apját ő ölte meg. -közölte a társával, ahogyan a tekintette komoly volt.

~Igen, elég! Nem csak engemet, hanem mindenkit megtévesztett és manipulált. Az az álmom, hogy egy nap én legyek a Mizukage, hogy kirángassam Kirigakure-t, abból a mocsokból és életből, melybe az évtizedetek süllyesztették le. ~ nézett a kunoichire továbbra is. ~De akkor is. Ha a kézírás nem az övé, meg kell találnom aki ilyen tettre készül és ha megtalálom, darabokra fogom szedni.~ arca lassan egyre határozottabbá vált, ahogyan közelebb lépett Oichi-hez.

- De ha valóban nem az ővé, még nem végeztünk. Mégis kié lehet? -kérdezte tőle halkan, ahogyan remélte, hogy a lány kitalál valamit, mert az ilyen témákban nem éppen volt lángész.

Touya egy pillanatra sem lépett közelebb a lányhoz, aki a hallottak alapján mondhatni hasonlóan, de némi kép mégis más kép, de akkor is, nagyon is, sok részben egyezően reagált a történtekre. Sírva fakadt, ahogyan ő nem akarta elhinni amit halott, így volt ezzel a genin fiú is, ahogyan ő már tudta erről az igazságról, és ahogyan némán bólintott a lány kérdésére, ő is tudta, hogy amit halott az igaz, még ha elhinni annyira nehéz is.

~Ne sírj... átkozott...~ lépett egy kicsit közelebb, ahogyan a kezét a lány vállára rakta lágyan. A keze még mindig remegett ezt érezhette a kunoichi is, ahogyan Touya megkérdezte tőle, ami a számára mos a legfontosabb volt. Akármi is történt, az, hogy valaki a Víz országa és Kirigakure ellen tesz cselszövéseket, az megbocsájthatatlanabb bűn, mind ami történt eddig. Oichi válassza lanyhuló és megtört volt, Touya arca pedig a lány hangja alapján, egyértelműen szomorúbb mind eddig bármikor.

- Értem. -vette le a kezét a kunoichiről, ahogyan az lassan és erőtlenül felnyújtotta neki az addig erősen markolt kis térképeket, a kis könyvet és Yasou apjának jegyzeteit. Touya azonban még mindig remegő kézzel vette le a papírokat, ahogyan a közeli asztalra rakva, kicsit széjjelterítette,hogy jobban átlássa a helyzetet és könnyebb dolga legyen. Jól tudta, hogy most nem hibázhat, hogy mindent bele kell adnia annak érdekében, hogy megtalálja azt a személyt, aki ezt tette, aki elárulta a Víz országát és veszélybe sodorta Kirigakure-t.

~Gyerünk! Valamit kell találnom, kell hogy legyen valami kis jel, a szövegekben, egy név, egy említés, egy helyszín, vagy egy dátum. Valami, amiből következtethetek arra, hogy milyen szálon induljak el. Gyerünk... hol … a...~ nézegette a előtte lévő papirosokat, ahogyan megakadt a szeme valamin. ~Ezek a betűk itt.... és itt...~ nézett a jegyzetekre és a térképen lévő megjegyzésekre. A látott nagybetűk, szinte ugyanúgy néztek ki, ahogyan ez nem volt elég. Touya gyorsan megpróbálta összevetni a több betűt is, ahogyan felkiáltott.

- Oichi-chan! -kiáltott rá a lányra- Segíts kérlek, találtam némi hasonlóságot a papírok és a térképek között. Te jobban értesz az ilyenhez! -kérte a lány segítségét, ahogyan a dolgok milyen irányt vesznek, az a lehető legjobb kérdés.

~Nos a sensei most talán kicsit csalódott bennünk, de majd kárpótoljuk.~

*Gondolta Sawaka miközben a szekéren ült, és alvó társát figyelte.*

~Mi a fene fáraszthatta ki ennyire?~

-Sensei, csak ennyi lenne a feladatunk? Fegyverek szállítása? Gondolom azért kellünk ide mi, mert ellenséges ninják támadásától tart a Mizukage. Jól mondom? Milyen besorolású a küldetés?
Elég ha egy tőmondatban válaszol az összes kérdéseimre, aztán ígérem nem fárasztom.

~Tűz, víz villám. Milyen vegyes. Azt hittem legalább két egyforma elemű ember lesz a csapatban. Vajon mennyire fogjuk tudni összehangolni a támadásainkat, vagy a jutsujainkat? Én Shinnel biztosan nem. De Senshivel annál inkább.~

*A kocsi nem rázkódott túlságosan, Sawaka mégis úgy érezte mindjárt kidobja a taccsot.*

~A fenébe túl sokat ettem volna? Remélem nem fogok rókázni. Az nem lenne jó. Egy erős ninja nem rókázik. Bár egy gyenge genin talán igen.~

*Erősen kapaszkodott, és próbálta elterelni figyelmét a gyomráról.*

//1000 bocs a késésért, nem igazán értem rá :S//

/Zetsu és Sawaka/

Senshi örömmel vette a segítséget mestere megjelenésekor, majd felfigyelt az utasításra és megpróbált a ládák között egy résbe belebújni az óvatosság kedvéért. Shin ruháját a bal kezével megmarkolta, ezzel kibiztosítva a gyereket. A szekér hamar megindult és annál gyorsabb lett, mint meginduláskor. A kis diák nemhogy csak társával próbált elbírni, de még a hányinger is kerülgette. Sawaka felszólalása után ki is dobta, ami benne volt. Igen. Az útra próbálta a még nem teljesen megemésztet élelmet kibocsátani.

/Ezer bocsánat a késésért./

Hát a dolgok egyre bonyolultabbá váltak, de ahogyan Oichi, úgy Touya is kezdte érezni, hogy a helyzet, amit vállaltak, egy tapasztaltabb ember nélkül, szinte már lehetetten tűnik. De mégis, ő úgy érezte nem adhatja fel, mindent megkel csinálnia, el kell érnie ahhoz, hogy megtalálja azt az embert, akinek a kilétét még sötétség fedte. Ahogyan Oichi elkeseredett arcát nézte, egy pillanatra lebzseltette a kunoichin a szemét, ahogyan lassan visszatért az iratokra. Lassan lehunyta a szemét, ahogyan vette egy mély levegőt, ahogyan a kunoichi vett egy mély levegőt és feltette a fiúnak a kérdését.

- A lehető legjobb dolog az lesz, ha visszanyered mindazt a hajthatatlan viselkedésedet, melyet birtokolsz. -nézett a lányra mosolyogva. - Nélküled semmire sem megyek, ezért kapd össze magad. - egyenesedett ki- Nézd át a papírokat újra, a levelezést és mindent amit találsz. Kell lennie valaminek, nem lehet, hogy csak ennyit találunk. -mosolyodott el, ahogyan lassan megfordult. - Én körülnézek a városban, találok valamit biztosan, az nem lehet, hogy csak tétlenül nézzek ki a fejemből. -indult el- Akárhogyan is, kérlek találj valamit, mert akármit is művelt Yasou-san, annál is fontosabb, hogy megtaláljuk a teteseket. Kirigakure neked is fontosabb mind egy férfiba vetett hited, nem igaz? -mosolyodott el, ahogyan az ajtóban állva visszanézett a lányra- Mert én megfogom védeni a falunkat, ha kell az életem árán is! -fordult meg, ahogyan kilépett a lakásból ismét.

Elindult a városba, hogy találjon valami kis jelet, miközben a falusiakat kérdezgette, hogy nem tudnak-e valami fontos dologról mostanság. Ünnepély, vagy éppen valami szokatlan dogról, vagy éppen amit évfordulónak lehetne hívni. Valaki csak tud valamit, tudnia kell valamit. Ezt hajtogatta magának a genin fiú, ahogyan ez hajtotta egyre előrébb a városban.