Kikötőváros

Míg várakozol a szemed megakad egy alakon, ki egyenesen feléd közeledik. Arcát nem látod mert az egész testét elfedő köpeny van rajta. Annyit azonban meg tudsz állapítani, hogy nagydarab az illető. Mikor megszólal egyértelműen ki lehet hallani, hogy ez nem az igazi hangja csupáncsak sajátját eltorzítja, hogy ne lehessen ez alapján majd a nyomára akadni.
-Üdv néked Hakusho Hurima. Azt hiszem rám vársz. Nincs kedved sétálni egy kicsit?- Kérdezi majd a fejével biccent egy kicsit arrébb eső helyre hol jóval kevesebb ember van. Ha követed akkor egy sikátorba vezet és így folytatja. -Engem azzal bíztak, meg hogy informáljalak téged úgyhogy jól hegyezd a füled. A labor mit keresel a magashegységi területeken van, az egyik hegy gyomrában. Ennek a bejárata természetesen rejtett, de talán az ebed rá tud jönni honnan érzi a romlott chakra jelenlétét. Ezen a bázison fegyvereket fejlesztenek ki illetve az embereken kísérleteznek, hogy a háborúra megalkossák a tökéletes harcosokat. Ennyi amit mondani tudok... ám az még megjegyezném, hogy a te helyed be nem mennék oda... és ha muszáj lenne akkor biztos, hogy vinnék erősítést. Neked kivételesen nagy veszély lesz ez... te meg vagy jelölve.- Teljesítette feladatát majd az utolsó mondat közepette, egy kézjelet formált és eltűnt a szemed elől. Megint a nagy kérdés következik, mit teszel most?

*Sawaka szép lassan, de magabiztosan lépked a városban. Mintha rutinosan közlekedne, és tudná hova kell pontosan mennie. Pedig sem itt nem volt még, sem azt nem tudja, hogy hol is kéne most pontosan lennie. Viszont már sokszor improvizált életében, és soha nem lepték meg a váratlan helyzetek. Talán csak az apja halála.*

~Hihetetlen, hogy milyen gyorsan telik az idő. Az egyik pillanatban még egy pisis akadémiai tanuló vagyok, a másikban viszont egy genin akinek maga a Mizukage ad parancsot. Na jó, nem kell színezni. Pusztán a mesteremet jöttem megismerni. Remélem jó fej, és nem egy vén trotty. Bár ki tudja mit lehet tanulni az öregektől. Erotikát szerencsére nem. A fenébe is meddig kell még kutyagolnom? Mi van ha késik? Ez kínzás. Ennél még a genin vizsga is jobb volt. Nagyon hideg van...~

* Továbbra sem kelt feltűnést. Zsebre dugott kézzel folytatja útját már vagy 10 perce.*

//Csak akkor Sawaka Kawahira ha nem magyarul írsz tehát Sawaka a kereszt, és a Kawahira a vezetékneve csak én nem szeretem a külföldi neveket úgy leírni ahogy a magyar neveket.//

*Érdekes gondolatok cikáznak át az agyán amint az események pörögnek. Legalábbis ez neki pörgés.*

~Egy luxushajó? Egy nő? Ő lenne a mesterem? Hova az isten nyulába megyünk?~

*Amint megkapja a matrózsapkát egyből elkerekedik a szeme.*

~Hát ez meg?~

-Ööö mester. Bocsánat nem akarok kötekedni pedig szoktam csak nem nővel. Nos...ezt muszáj lenne feltennem vagy csak az Ön abszurd humora, és indokolatlan jókedve esetleg őrült stílusa miatt?
Mert ha nem muszáj akkor nem tenném fel...

Tudja volna pár kérdésem de én azt szoktam mondani, hogy hölgyeké az elsőbbség. Úgyhogy ha megtisztelne azzal, hogy kicsit többet elárul magáról akkor én viszonoznám.
Egyelőre ennyi legyen elég. Nem vagyok türelmetlen. Ha valamit tudnom kell akkor úgyis tudni fogom ha eljön az ideje nemde?
Egyébként...

*Megfogta mestere kezét, és kezet csókolt neki.*
-Igen Sawaka Kawahira vagyok.

*Amikor megtudta, hogy kell a sapka félrehúzta a száját, és feltette. Nem állt neki valami jól, főleg mivel a fehér nem passzol a feketéhez de nem is ez volt a baja, hanem az, hogy Ő egyáltalán nem matróz. Sőt még csak jó kedve sem volt úgyhogy ha a mester poénnak szánta akkor nem talált célba vele.
A sapka viselése tehát nem tetszett neki, de végül is nem ez volt a legnagyobb baja.
Maga a mester. A viselkedése nem egy fegyelmezett, és precíz ninjáéra vallott, sőt Sawaka számára ijesztő volt. De hát egye fene a Mizukage mondta. Akkor legyen úgy. Végül is nem az a lényeg, hogy mennyire kedveli hanem, hogy mi mindent tanul tőle a későbbiek során.

Kíváncsi volt ugyan, de kíváncsiságát elnyomta a türelem. Továbbra is némán kémlelte a vizet, ami mintha egybeolvadt volna az éggel.*

~Te jó ég. Ez a csaj egy katasztrófa. Már most látom. Hihetetlen, hogy tud valaki ilyen is lenni. Honnan szalajtották? Ijesztő. Remélem legalább tapasztalt, és tanulhatok tőle.~

*Sóhajtott egyet, majd újra mesteréhez fordult, és meghallgatta.*

-Nem tudok kéz nélkül fára mászni. Viszont készen állok a tanulásra, úgyhogy felőlem kezdhetjük.
*Bár úgy tett mintha mindent értene, valójában gyakorlatilag semmit sem értett.*

~Fára mászni? Ez a nő lát egyáltalán valamit a délibábon kívül? Merthogy nem egy szigeten vagyunk ahol pálmafák vannak, és majmok ugrándoznak. Na mindegy, Ő tudja lássuk mit eszelt ki nekem a nagyokos. Pénze biztos van ha hajót vezet. Ki tudja lehet nem is ninja hanem hajókormányos. Mi van ha elrabolt? Nem. Akkor nem tudná, hogy a Mizukage adta a parancsot. Áááh megőrülök ez a nő kész rejtély. Bár az már száz százalék, hogy flúgos...~

-Hehh akárcsak a légy. Mindig is érdekelt, hogy hogyan tud megkapaszkodni a falon. Már tudom. Chakrával.
~Nem rossz. Bár nem értem miért pont egy hajón kell edzenünk. Nem tudok úszni...
Viszont nem tűnik nehéznek. Szerintem 3 óra, és megleszek vele...~
-Ezek szerint a bogaraknak jó a chakrakontrolljuk. Bár kissé bizarr. Ne nagyon lazuljon el mester. Nem tűnik nehéznek. Szerintem hamar megleszek vele. Remélem van más programja is mára.
* Némi chakrát összpontosított a lábaiba, majd nekifutott, és próbált minél feljebb jutni az árbócon.*

~Fenébe, erre nem számítottam. Bár semmit sem lehet elsőre megtanulni. Kitartás.~

*Amint megérezte bőrén az esőcseppeket felnézett, és egy pár másodpercig csak némán meredt az ég felé, majd megszólalt.*
-Csúszni fog az árbóc...

*Már épp mondani akarta Saya-nak ami egyébként tokot jelent Japánul, hogy menjen be mert meg fog fázni, amikor a nő elindult a kabin felé.*
~Még a gondolataimban is olvas. Van egy olyan érzésem, hogy az agyamra fog menni de kedvelni fogom.~
*Újra felnézett az árbócra, majd nekifutott, és ismét megpróbálta azt, ami az előbb nem sikerült neki. Sajnos most még rosszabbul ment a dolog mint az előbb, mivel az eső nagyon csúszóssá tette az árbócot.*

~Igen valami ilyesmire számítottam. Nos akkor újra.~
*Újra, és újra próbálkozott. Nem kapkodta el, tudta, hogy sokáig fog tartani.*
~Ráérek. Talán mire eláll az eső belejövök kicsit jobban. Maximum a mester fog unatkozni..~

>>SAI<<

Touya a társaihoz hasonlóan meghajolt a Mizukage ellőt, mielőtt kiléptek volna a szobából. Odabent bár lényegében volt semmilyen kérdése, hiszen a küldetés elég egyértelmű volt. Egy férfi-t megvédelmezni és kész, a többi nem nagyon foglalkoztatta Touya-t, de ahogyan Muramasa sensei odakint kissé árnyaltabban és részletsebben is bevezette őket a történésekben, a küldetés egy szempillantás alatt vált olyanná, mind amily valójában volt. És bizony Touya is gyorsan ráköt, hogy nem minden fekete vagy fehér és talán kissé, de biztosan rájött, hogy ez olyan küldetés, melyre az ember számít és gondol. Nem nehéz, nem ez volt a baj, hanem itt már nem tárgyilagos lehet valaki, hanem ha jobban belekeveredett a dolgokba az érzelmei is hatottak rá. És Touya csak egyet érzett, ahogyan elindult a csapat kifelé.

~ Mind egy tündéremsében mi... a legkisebb a legbecsületesebb! Akárhogyan alakulnak a dolgok, őt kell megvédenem bármi áron! Nem számít más... de képes leszek rá?~

És amikor meglátta a férfit, hát a tündérmese valóban valósággá vált. A férfi olyan volt, mint amilyenek lennie kellett. Esetlen, sőt nyápic, de mégis valahogyan ennek így is kellett lennie, vagyis Touya így érezte. A történetekben mindig fejlődnek a karakterek és bizony eme kis nyápic főhősnek a király legkisebb fiának is fejlődnie kell a társai, a védelmezői mellet, hogy hősé válhasson és minden heppiendel végződhessen. De az élet nem ilyen, és azt még eme kis Kirigakurei genin is tudta, hogyha ők nincsenek, akkor a férfi tényleg megfog halni és vége a történetnek.

És eme történet, akkor elkezdődött, hogy útnak indultak. Azonban nem minden volt felhőtlen, vagyis Touya számára nem. A táska elég keményen húzta a vállait és ez zavarta, főleg hogy az egyik válla, még mindig nem jött rendbe így a táska súlya elégé kifogja készíteni a nap végére, de azt sem akarta, hogy valaki, talán az egyik társa, vagy a sensei-e segítsen neki, bár ezzel nagyon is hátráltatni fogja őket, ha esetleg komolyabbra fordul majd a helyzet. De ez nem foglalkoztatta, sőt eszébe sem jutott neki, ahogyan sétáltak és sétáltak, keresztül kasul, réten és mezőn, sőt az magán az erdőn. A kijárt úton nem lehetett eltévedni, sőt az esetleges haramiák sem voltak elég bátrak ahhoz, hogy kikezdjenek három ninjával, vagyis a békés út ezt jelentette. Nem volt valami hosszú út! Ninja tempóval alig néhány óra, de így! Elment vele az egész nap is, de ez legyen a legkevesebb, bár azért ez Touya vállának nem tett valami jót, de nem panaszkodhatott, jobb volt ott lenni, mind otthon kuksolni.
De maga az út és gyaloglás hitetlenül unalmas volt, a kezdett beszélgetés is egyre untabbá és monotonabbá váltak, ahogyan lassan elhalkultak így csendben koptatták az utat, bár Touya oldalát fúrta a kíváncsiság. Ekkor még nem a küldetéssel kapcsolatban, hanem valami mással, melyet meg is kérdezett Muramasa-tól.

- Mondja sensei... találkozunk más ninjákkal is?- kérdezte -től, ahogyan egyértelmű volt, hogy azért kérdezi, mert egyszerűen kíváncsi.

De a válasz után csak néhány órával kérdezett még valamit, addig gondolkodott a küldetésről immáron, arról amit a jounin mester mondott. És lassan de biztosra vette, hogy rá kellene kérdezni, ami fúrja az oldalát.

- Bocsásson meg, lehet, hogy túl közvetlen leszek, de ön szerint ki mérgezte az apját? - majd a válassza után, csak ennyit mondott. - Értem...- halkan és alig érthetően.

És amikor elérték a kikötővárost, a többi genin-nel együtt néztek szét a hatalmas kikötőkön és a bennük lévő hajókon, de hogy hogyan is tovább? Az a legjobb kérdés.

Kora délelött van a víz országának kikötővárosa már nagyban tevékenykedik. Ebben a pillanatban érkezik egy hajó. Kikötött a dokkokhoz, majd leeresztette a rámpát. Csupán egy fehér hajú, hosszú bokáig érő kabátban sétál le szépen, komótosan. Az arcát nem látni, mert a kabát gallér része eltakarja. Amint leért, nagyot szippant a levegőből.
~hmmm... Elég hosszú ideje nem jártam már itt.....- Bámészkodott még egy ideig, majd lassan elindult céltalanul. Seikatsu-t elég különös érzések fogták el mostanában. Egyszer csak úgy kezdte érezni, hogy elégedetlen az addigi életével. Korábban imádott harcolni és vért ontani, de ez mára már kicsit megváltozott. Lehet, hogy a "Lelki vezetőjével" való összeolvadás miatt, de úgy érezte, egy kis nyugalom kijár neki és mivel régen járt azon a földön amin nevelkedett és kitanulta a ninjak művészetét, gontolta visszanéz egy időre. Sétálás közben egyszer csak nagyot korgott a gyomra, majd szimatát követve egy ramenesbódéhoz ért. Leült és kért egy nagy adag Rament. Evés közben pedig csak nézelődött. Tényleg lenyugtatta egy kicsit, ez a hely, ez a jellegzetes illat ami körüllengi a várost. Miután jóllakott, kifizette az ételt és sétált tovább. Közben gondolatai a víz országának rejtett faluja körül forogtak.

>>Konan<<

*Örült, hogy végre kapott valami tanácsot. Először kis mennyiségű chakrával próbálkozott, majd egyre többel, egészen addig amíg el nem érte a kívánt hatást. Megpróbálta egyenletesen elosztani a chakrát, mert nem akart árbócot javítani. Főleg mivel nem is ért hozzá.*

~Végre valami sikerül is. Próbáljuk meg futás közben.~

*Ismét próbálkozott jó párszor. A víz nagy részét sikerült kiszorítania a talpa alól, viszont nem sokkal haladt feljebb mint az előbb. Ám lelkesedésben, és szorgalomban nem szenvedett hiányt. Kitartóan küzdött, és nem adta fel.*

~Ha ezt nem tudom megtanulni akkor a jutsuk sem fognak menni. Márpedig, én nem azért edzettem annyit, hogy itt feladjam. Van bennem annyi erő, és elszántság, hogy végig tudjam csinálni. Csak idő kell, és kitartás. Ha kell holnap reggelig itt edzek. Megtanulom ezt a semmiséget..~

Seikatsu CSak sétál csendesen az utcákon, gondolatai elkalandoztak. Fel alá járkált az utcákon, és gondolkodott. Egykori Társairól szinte semmit sem tudott. Ogawa nyomtalanul eltünt csak úgy mint Rei és Ashura, meg a töbiek. Kenseiről volt valami sejtése, hogy hol is lehet, hiszen a hajón hallott, egy pletykát miszerint a vezér és a drágalátos barátnője vérengzést rendezett egy faluban. Gondolatai ezek körül forogtak, majd úgy döntött, hogy visszaindul és keres valami fogadó félét. Szép lassan battyogott, de közben nem figyelt semmire és senkire. Rövid idő után véletlenül nekiütközött, egy fehér hajú idegennek. Először tudomást sem akart róla venni, de egy pillanatra összetalálkozott a tekintetük. Egy tekintet ami ami arról árulkodik, hogy igen erősen eszel valamin. Sei ismerte ezt a tekintetet, de nem akarta elhinni, h ő az. *Áh az nem lehet...De mi van ha mégis*- gondolta, majdmegszólította az "idegent"
- Rei?? Erai Rei, te vagy az??- Kérdezte kiváncsian, majd bemutatkozott, hiszen ő is megváltozott, bár csak a hajszíne lett újra fehér, meg pár új ékszer került a fülbe, újakra // XD //
- Én vagyok az Sei.....- majd várt és remélte, hogy ő valóban Rei
- Mi történt?? Hol voltál eddig??- Kérdezősködött.

Seikatsu sejtése igaznak bizonyult. Az az ember akivel az imént összeütközött, nem volt más mint Erai rei a régi barátja. Bár még sem teljesen ő. Teljesen megváltozott és nem csak a küleje. A szavai olyan hűvösek akér az északi szellő, és teljesen máshogy viselkedeik. Mintha nem ugyanaz az ember lenne aki egykor volt. * Hűha, valami nagyon megviselhette*- gondolta, de már választ is kapott rá, hogy mi volt az a bizonyos valami.
- Életműved??- kérdezte, de nem kellett megvárnia a választ mert le esett neki, hogy az nem volt más, mint Aka-Bara. Ekor Seikatsut is megrohanták az emlékek, de ő nem zuhant olyan mély letartgiába, mint Rei barátja.
- Óh Haver... Ami volt elmúlt. Megpróbáltuk, de elbuktunk. Az emberek nem teljesen olyanok, mint amilyennek elképzeltük őket. - mondta, majd Rei vállára tette az egyik kezét.
- Gyere haver.... Meghívlak egy szakéra, Beszélgessünk egy kicsit. - azzal ha nem indul meg magától akkor gyengéden a sake-s bódé felé tereli az ifjú ninjat, majd leülteti egy székre.
- Két üveg Sake-t legyenszíves- kérte ki az italt. Kitöltötte magának és Reinek is.
- Akkor egészségünkre- mondta és megitta- Te figyelj... Tudsz valamit a többiekről? Élnek halnak-e??- kérdezte és reméli, hogy a sake kicsit jobb kedvre deríti Reit.

Abba a hűvös válaszba, hogy nem is akar egykori bajtársairól hallanai, nos hát abb aSei egy kicsit bele borzongott. Ivott még egy kis Sake-t. Majd elgondolkozott, Rei kérdésén, hogy vajon miért is van ő is itt, ebben az országban. A kis Depis fején találta a szöget. Seikatsu is azért jött vissza, mert teljesen összezavarodott. Aka-Bara elbukása benne is nyomot hagyott és elkezdett gondolkozni rajta, hogy 6 éve helyes döntést hozott-e.
- Ezt eltaláltad barátom- mondta, majd kortyolt egyet az ízletes sake-ból, aztán meg mégegyett és váégül folytatta a beszédet.
- Miután elbuktunk, elgondolkoztam rajta, hogy az eddigi életem során helyes döntéseket hoztam-e. És nem vagyok teljesen biztos benne, hogy jól döntöttem. - kortyol még párat majd egy nagyot sóhajt. Közelebb hajol Reihez és hallkabra veszi a hangját, mintha csak szégyelné azt amit mond.
- Mond Rei.... Emlékszel még, hogy milyen volt az életed, mielött elhagytad kirigakure-t??

Az ifjú elveszett nija csak búlint egyet Barátja nagy igazságára, hiszen azokat a döntéseket ők hozták meg és senki másnak nem, csakis maguknak köszönhetnek mindent. Kortyol egyet kettőt a sake-ból és hallgatja Rei-t. Bizony Ő is ugyanazon gondolkozott mind Seikatsu...., nem biztos, hogy jó ötlet volt hátatfordítani mindannak, amiben nevelkedtek és hittek.
- Igazad van. Azon a napon én döntöttem úgy, hogy a kardomhoz nyúlok és lesujtok vele egy mit sem sejtő hírnökre. - mondta majd elgondolkodott....
- Milyen érdekes, hogy ezzel az egyetlen gyílkossággal kezdődött az egész. A dühöm elvakított és tombolásba keztem, de azthiszem, egy ideje lenyugodtam. Tiszta fejjel átgondoltam mindent. És rájöttem, hogy hibáztam amikor elhagytam a hazámat. - Mondta és közben a hangja teljesen elhalkul, majd iszik egy kis sake-t.
- Tudod, tanácstalan vagyok, azért jöttem ide, hogy eldöntsem, hogy miként élem tovább az életem. Egy új célt kell találnom, amiért érdemes még élnem. - mondandója befejezése után újra a sake után nyúlt.

Úgy tűnik, h Reinek megeredt a nyelve, egész sok összefüggő szó hagyta el a száját elég rövid időn belül. Seikatsu elgondolkozott azon amit barátja mondott, bár neki ez egy kicsit túl sablonos, volt, de van benne némi igazság. Ezekután Megitta a maradék Sake-t, aztán jött Rei kérdése. Ezen aztán ismét elgondolkozott, hosszú percekig.
- Hát erre még nem tudom a választ, ezért jöttem ide, hátha itt megtalálom- lerendezte ezzel az egyszerű kis mondattal. Kifizette a Sake-t majd felkelt.
- Gyere menjünk és nosztalgiázzunk egy kicsit. - vállon veregette a barátját, majd elindult az utcákra ismét céltalan sétálásra.