Kikötőváros

Seikatsu már a fejét rázta Rei új beszédstílusán. A hideg kirázta hogy folyton ilyen sablonos szövegekkel ön, de legalább kezd feloldódni, mondjuk lehet, hogy csak a Sake teszi. CSak céltalanul sétálnak az utcákon, gondoltaik elkalandoznak, hol erre, hol arra. Némely ismerős helyen pár perc nosztalgia. A Járókelők eléggé érdekesen néznek rájuk, de ez őket avgy legalábbis Sei-t biztosan nem zavarja. A hosszú csendet végül a haver törte meg amin Seikatsu meg is lepődött egy kicsit.
- Ma reggel érkeztem a démonok országából. Szerintem elötted két, maximum három órával val jöhettem. De lényegében nem jutottam közelebb a célomhoz, de mindegy is, mindig lessz valami.- válaszolt a hírtelen jött kérdésre majd folytatták tovább a csendes kis sétájukat. Elég fura látvány lenne most az egykori társaiknak, hiszen Seikatsu a hiperaktív perverz ninja csak nyugodtan sétálgat az utcákon....

- Mi??? Méghogy én holtan heverjek?? Ugye ezt nem gondoltad komolyan. Olyan ninja még nem születet aki képes lenne rá- Kelt ki magából egy kicsit sértődötten. Az a jól ismert hatalmas ego még mindig Seiben lakozik, és úgy tűnik, hogy elég egy ilyen apróság ism hogy felszínre törjön eme hatalmas erő // XD // Majd ballagtak tovább. Rei kérdésében viszont volt némi ráció.... Semmi hasznos nem származik abból ha csak körbe-körbe járkálnak.
- Öhm... Menjünk a város szélére, régen sokat lógtam ott.... Van egy domb amin egykoron pihenni szoktam... eléggé kényelmes- Neveti el a végét és reméli, hogy Reinek is megjön a jó kedve. Azzal az irányt a megbeszélt hely felé vette. Úgy körülbelöl negyed óra múlva már ott is voltak a város szélén. Sei egyből betámadta a dombot és hanyatt dőlt a tetején.
- Rei remélem nem zavar.... kirigakure no jutsu- mondta a jutsu nevét és egyböl sűrű köd lepte el a helyet
- Ködben jobban érzem magam. ........- ha Rei nem oldódik egy kicsit se akkor elkezdi nyomni a hülyeségeit.
- Rei van egy visszatérő rémálmom..... Nehéz róla beszélni..- nagyot sóhajt majd folytatja. - Az álmomban szadamazó kunoichik jönnek a házamba, és kénytelen vagyok harcolni ellenük.....Én próbálom, de valami mintha visszafogna.... Levetkőztetnek aztán meg..... szal érted?? Szerinted mit kellene tennem??

Úgy tűnik, hogy végre valahára sikerült egy kicsit felvidítania Seinek a barátját, legalábbis a nevetésbőlo erre következtetett. Kiváncsian hallgatta Rei megoldását erre a nemlétező rémálomra, amit nem is biztos, hogy az áldozat rémálomként fogná fel.
- Áhh... egy sadamazo kunoichi..... Nem lenne rossz ha találkoznék eggyel. Ahogy az imént mondtad jól megbúbolnám a kicsikét...- majd kicsikét el is játszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha....
- Milyen nyugodt itt minden..- eztán csukott szemmel hallgatta a tájat. Valószínűleg a köd nem kelt nagy feltűnést mert itt amúgy is elég gyakori eme jelenség.

//Látom, hogy most már tényleg közbekéne avatkoznom, úgyhogy megteszem... bocsi, hogy csak most, de sajnos előbb nem volt időm! Elégé elfoglalt voltam, de itt vagyok, tettre készen...//

Ott ültetek a dombon, a köd takarásában, mikor szinte egyszerre éreztétek meg, bár Mamono, mintha egy pillanattal előbb, de mind a ketten jól kivehetően biztosak voltatok abban, hogy nem vagytok egyedül. És csakugyan, elég volt hátranézni és az ott álló maszkos alak jelenléte ezt a megérzést már biztossá tette. De nem kellett aggódnia, vagy kapkodni, ha ez egy rajtaütés lett volna, már megtette volna, ha bántani akart volna titeket, nem hagy még ennyi időt sem. Úgyhogy, nyugodtak maradtatok.
- Látom elég gyorsak vagytok! Egy hangot sem adtam ki, a légzésemet a tiétekéhez igazítottam és mégis észrevettek... -jegyezte meg, ahogyan azzal, hogy nem halottátok a mozgását és a maszkjából, melyen csak szemkivágás volt, semmilyen egyedi kialakítás, sem jel, egy hófehér porcelánmaszk. Ami ugyebár egyértelmű jel volt, révén a homlokán ott díszelgett Kirigakure szimbóluma is. - De nem is vártam kevesebbet Seikatsu Mamono -tól és … téged hogy is hívnak?- kérdezte váratlanul Rei-tól. Ahogyan a válaszotokat várta és valószínűleg nektek is van pár kérdésetek.

//Egyenlőre ennyi...//

Rei és Seikatsu csak csönben feküdtek a dombon a sűrű és Sei számára megnyugtató ködben. Jól esett neki ez a kis pihenés, csak csukott szemmel feküdt és élvezte a nyugalmat. Dehát mint minden jó pillanat ez is hamar végeért, mert az ifjú elveszett ninja egy másik ninja jelenlétét is érzékelte kettejükön kívül. Rei-el ellentétben ő csak feküdt tovább, még csak ki sem nyitotta a szemét. Rei bemutatkozik neki, majd még egy kérdést is intézett az Oinin-nek.
- Hmm... Ez egy remek kérdés Rei...- Egy Oini nem szokott ilyeneket csinálni...- Azzal feltápászkodik és az idegen ninja felé fordítja a tekintetét, de természetesen szemei csukva vannak, hiszen a ködben úgy sem venné a hasznukat.
- A másik meg az, hogy tudod a nevemet.... - megvakarja a fejét mintha kicsit zavarban lenne - Szóval tudod a nevemet, Kirigakurei shinobi vagy és ahelyett, hogy egyből leválasztottad volna a fejemet a testemről, felfedted magad elöttünk. Ha valóban Oinin vagy akkor nyílván nem ostobaságból tetted. - Beszéde közben azért feszülten figyel, nehogy valami meglepi legyen a dologban.
- Nos akkor megkérdezhetném tőled, hogy mijáratban vagy??- Enyhe kiváncsiság érződött csak a szavaiból, érzelmeket nem mutat...

//Mamono--Rei//

A férfi kicsit olyan volt, mintha egy bábú lenne. Fehér köpenyt viselt, mely ugyancsak egy fehér Obival volt átkötve, olyan hosszút, mely alapján egyrészt azt sem tudtátok biztosan, hogy alatta mi van, sőt igazából semmilyen kitüremkedést nem véltetek felfedezni rajta, ami ugyebár egyértelműen sugallta azt is, hogy a köpeny alatt nincs semmilyen nagyobb fegyver. A ruha ujjai eltakarták a férfi kezeit is, ahogyan a teljesen fehér kinézetével könnyedén eltudott tűnni a ködben is, közel állt hozzátok mégis zavaró volt, a körvonalait csakis odafigyeléssel tudtátok megállapítani, ahogyan ezen színkavalkád nélküli kinézetbe egyedül a férfi hosszú fekete haja rondított bele. Hosszú fekete haja, amely a hátára omlott, bár a maszk két oldalán össze volt kötve, egy egyszerű coffba.
- Üdvözletem...- köszön rei-nek is, ahogyan túl nagy luxus lett volna tőle, hogy ő is bemutatkozzon nektek, de lehet, hogy meg is tette volna, de ebben Mamono szavai és közbeavatkozása ebben megakadályozta. Sőt a felett kérdésre a reakciója a férfinak kétírányú volt. - Oh lenyűgöző műveltség...- nyúlt be a köpeny alá- … de a kérdésed most a leghelyénvalóbb. Nem harcolni jöttem! -húzott ki egy sárga tekercset a köpeny alól. -A Mizukage parancsára küldetésen vagyok, melynek az alanyai az olyan körözött alanyok mind te Mamono...- rakta a tekercset a földre maga elé. De egyben azt is elárulta ezzel, hogy arról fogalma sincs, hogy Rei ki is valójában. - Ebben a tekercsben mindent megtalálsz! Ha tetszik az ajánlat, akkor gyere a leírt helyszínre a megfelelő időben, ha nem...- hátrált, ahogyan a köd egyre nagyobb lett körülőtettek, ahogyan a férfi hangja hirtelenjében minden irányból hallani lehetett. -.. abban az esetben ti lesztek az űzött vad! -tűnt el, ahogyan a ha kinyitjátok a tekercset, lényegében egy felhívást olvashattok arról, hogy a Mizukage amnesztiát ígér minden elveszett ninjának, aki hajlandó Kirigakre szolgálatába állni a háború idejére és hűséges marad a relytekhez.

//Írjatok a Isora templom-hoz, hogy azon hely van megjelőlve igenlő válasz helyszineként. A találkozás időpontja pdeig másnap, éppen délkor! //

//Sai//

Touya egész éjjel azon gondolkodott amit a férfi és a sensei mondott. Nem tudott aludni, ha el is bóbiskolt, csak néhány óra erejére. Talán zavarta vele a társait, de egész éjjel mocorgott, ide-oda, majd abbahagyva ezt, rájővén, hogy semmi értelme sincs, kezeit a tarkója mögé rakva a plafont kezdte nézni.

~Szóval nem lesznek ellenséges shinobik... ez megnyugtat. De akkor is... az a férfi...Yasue … úgy beszélt az apjáról, aki tényleg szerette. Bárcsak én is átélhettem volna azt... talán egy kicsit irigy is vagyok rá... én is elvesztettem az apámat, de míg őt szerette és megbecsülte, engem csak a kemény kezei és szavai emlékeztettek arra, hogy ő törődött velem a maga módján... a franca, nehogy elkezdjek sírni...~ törölte le az arcán végiggördülő könnycseppet.

A reggel azonban váratlan fordulatokat hozott. Holtfáradtan és álmosan kelt fel az éktelen ordítozásra. Nem nagyon törődött azzal, hogy a társai alszanak-e vagy jelen vannak. A szemeit is alig tudta nyitva tartani, nemhogy olyannal is törődjön, ami őt körülveszi. De ez nagy baj volt, bár még fiatal és tudatlan kölyök sokat fejlődhet majd.

~Most mi van?~ kérdezte magától, ahogyan lassan felült, majd felállt és papucs híján, csak úgy simán kiment a szobából, le a lépcsőn, pontosan a halba, ahol az éktelen kiáltozás fő forrása van. ~Áhhh... ki ez a nő...~ dörzsölte a szemét, ahogyan egy szál pólóban és egy alsógatyában előlépett és fáradt hangon kérdezte tőlük meg:

- Mi ez az éktelen hangzavar, valakik még aludni szeretnének...- dörzsölte az álmosságtól a szemeit, ahogyan elég hangos volt ahhoz, hogy észrevegyék.

Touya egy pillanat alatt ébredt fel. Az a pofon akkorát csattant, hogy szinte visszhangot vert a szobában és a genin fülében. Az pedig egyértelmű és logikus volt, hogy a fiú a földre esett, mind egy darab szalmabábú. Touya szemei elkerekedtek, de nem az miatt, ami történt. Lényegében már akkor látta, hogy ez fog történni, mikor a nő megindult felé, de az a kép, ahogyan Yasue kinézett és a földön volt, a nő ahogyan újra felemelte a kezét. Szinte olyan volt számára, mintha ez már megtörtént volna. Régen...

- Elkéstél már megint! Hogy akarsz így shinobi lenni ha?! Nem tanultad meg az akadémián, hogy egy shinobi mindig pontos! Felelőtlen vagy! -hajtotta le a fejét, ahogyan az apja kiabált vele, majd a kezét felemelte és meglendítve hatalmas pofont adott Touya-nak, aki a nekiesve a falnak zuhant hassal a földre- Egy ilyen gyerek miért a fiam?! Az oktatók csak annyit mondanak, hogy nagyon jó diák és okos... neked kitűnőnek kell lenned! Többet gyakorolj és légy erősebb és fegyelmezettebb... ha így folytatod sohasem fogod semmire sem vinni! -hallotta tisztán az apja hangját, bár a füle sípolt az arca égett és érezte, ahogyan a meleg vér kissé megtölti az arcát, kissé elharapta a nyelvét. - Kelj már a földről az ég szerelmére. Ez csak fájdalom... úgy fekszel ott mind egy kivert kutya! Hányszor mondjam el, akármilyen is vagy, a lehető legfontosabb dolog legyen az életedben a büszkeség! Ha meg kell halnod azt is azzal tedd! Mert ez a mércéje annak, hogyan is éltél! - emlékezett vissza arra a napra, egy pillanat volt csak, ahogyan a nő meglendítette újra kezét, de ekkor már Touya is reagált.

És nemhiába volt jó, azon edzés melyben részt vettek néhány napja. A fiú chakrakontrolja egyre jobb volt, ahogyan azóta i próbált gyakorolni, még ha nem is úgy, de néhány meditációs edzésre hasonlító tréning már éreztette a hatását. A shunsin no jutsuval teremne a nő és a férfi között, ahogyan a kezébe vezetett chakrával próbálná elkapni a nő kezét, pontosabban a csuklóját, révén, az erőkülönbség és a testalkat közötti előnye ezzel kiegyenlítődne, majd pedig az akadémián tanult elméletet próbálná használná, taijutsu, az izmok és ízületek mozgása. Ha sikeresen elkapta a nő kezét, akkor belépne elé, ahogyan a másik kezével egyszerűen lefelé ütné a nő könyökének másik felét, aminek a hatására a nő keze berogyna, majd egyszerűen a visszahajlód kezét felhasználva ellökné a nőt a földön fekvő megbízottól.

- Nem éppen tisztelereméltó egy nőt bántani...- közölné halkan a nővel- … de egy földön fekvő végtelen emberre támadni, egyszerűen gyávaság!- kiáltana ár a nőre.

Touya mintha megváltozott volna kissé. Nem mérges, inkább szigorú és erőteljes elszántságot sugárzó szemekkel nézett a házaspárra, talán ennek is köszönhető volt, hogy azok úgy gondolták, hogy nem lenen jó dolog megpróbálni az újabb támadást. Főleg azután, hogy a nő keze elég fájhatott, hiszen ennek ellenére, a Kirigakurei genin nem fogta vissza magát, erőteljesen csinálta azt amire kiképezték. És a homlokán csak kidagadtak az erek, ahogyan a nő erkölcsös és nagyszájúan kioktatta, majd mondhatni meg is szégyenítette a genint, majd ahogyan megjelentek, olyan hirtelen el si tűntek.

- Ezért kibelezem őket...- morogta az orra alatt, ahogyan Yasue felkelt és kissé vöröslő fejjel hajolt meg a genin fiú, ahogyan megköszönte a segítségét. Touya félig fordult csak, ahogyan abban a pillanatban nyílt az ajtó és a belépő sensei és a társai halhatták azt, amit Touya mond a férfinak. - Ha így folytatod, összetörik az önbecsülésedet és a büszkeségedet... -hangja olyan volt mind a tekintette- … és ha egy olyan emberrel mind te, ez megtörténik, nem lesz indokot ezen a világon élni. - nem mondott többet, ahogyan elsétált a szobájába felöltözni. Bár valószínűleg ezen szavak miatt még lesz néhány szava hozzá a sensei-nek vagy a társainak.

És a reggeli utáni munka, Touya számára a padláson folytatódott, talán ez volt a büntetése a szavai miatt. És odafent talált néhány érdekességet. Először a szekrényeket és a zsákokat vizslata át, katalogizálva ruhanemű szerint, miket is talált, bár valószínűleg nem fog sok érdekes dolog a kezében kikötni. De ezek után játékokat vette szemügyre, mely hasonlóan az elődjéhez semmi érdekessel nem kecsegtetett és bizony szándékosan hagyta utoljára az iratokat, de hogy eddig mit talált, vagy éppen az iratok között mire bukkan, az még a jövő zenjére.

A munka a kezdetei események után, a monoton és ismétlődő motívum tűnt fel. A kezdeti lelkesedés is abbamaradt és egyre fárasztóbbnak és unalmasabbnak találta Touya a munkát. Nem az volt a baj, hogy fáradt volt, nem volt kedve hozzá, vagy éppen mást csinált volna, egyszerűen a munka annyira monoton volt, hogy unalmassá tette az egészet, semmi új, semmi kíváncsiság már és ez bizony nagyon is megölte a munkát. És a ruhák, melyek kicsit azért izgalmasak voltak, mivel sohasem lehetett tudni, hogy melyik követi az előzőt, hogy milyen mesterművet lehet látnia következő pillanatban, de ennek befejeztével az iratok átrendezése teljes mértékben lelombozta a fiút.
Még szerencse, hogy nem volt valami sok munkája vele, mert a nagypapai volt annyira szerencsés és okos, hogy alapból összegyűjtve tárolta az adatokat, így szinte csak rendet kelet rakni a dobozok között, illetve ha az ember már csinált valamit, akkor azt csinálja rendesen. Szétválogatta és rendszeresítette érthetőbben és átláthatóbban dolgokat, mikor a végéhez közeledett, végre valahára fújhatott egy hatalmasat.

- Mindjárt végzek! – törölte meg a homlokát, ahogyan erőt vett és felvette egy kisebb tocott, mikor megakadt valamin a szeme. Ahogyan lerakta a legközelebbi asztalra érdeklődve nézett a láda aljára, ahol egy kis fecni látszódott ki, de ahogyan a jobban körbenézte Touya semmi jelét nem látta, hogy a papír folytatódna valahol. - Szóval egy rejtett kis láda?- kopogtatta meg a dobot alját, ahogyan biztossá vált, hogy azt rejt valami.

Hírtelenjében az utolsó papírkupacok egyike, hatalmas zajt csapva omlott össze, ahogyan a papírok beborították a padlót és bizony kissé megilyesztetteék a Kirigakure-i genint is. Azonnal hátranézett, ahogyan kissé unott arccal konstatálta mi is történt és azt is tudta, mennyi munka lesz azzal, hogy azt a stocot rendbe rakja újra. De a tekintette visszatért a ládához, ahogyan benyúlt a shurikentokjába és egy kunai kést vette lő.

~Nem szép dolog ez, de van egy olyan érzésem, nemhiába lettek eldugva ezzel a dossziék!~

Próbálta először megtalálni a nyitógombot, de ha ez nem sikerül neki, akkor az előkésítette kunai kést használva megpróbálja felfeszíteni a láda alját és megtudni mit is rejt az,

Touya hiába nézegette a ládát hat oldalról, tapperászta végig az oldalát, az alját, a belsejének minden oldalát, keresve kis nyomógombot, vagy éppen valamilyen kapcsolót vagy reteszt, hogy az ajtó kitáruljon, de a nagy semmin kívül mást nem lelt. Kissé kezdtek ideges lenni, ahogyan a mellette, akkor még földön heverő kunai kés markolatára rámarkolva neki nem állt, a kissé kegyetlen munkának. Elkezdte felfeszíteni a láda alját, de milyen nehéz is volt az. Kisebb, ha nem nagyobb erőfeszítésbe került, míg egy kisebb reccsenéssel a láda alja el nem törött és szabaddá nem vált, ama „ kincs”, melyet Touya talált odalent.

~ Ezt aztán jól elrejtették! Ki gondolta, volna hogy ennyire nehéz lesz kinyitni! Bár ha ennyire elakartak valamit rejteni, sőt titkolni, akkor igazán fontos dolgot rejthettek el!~

Törölte meg a homlokát, letette a kést maga mellé és visszamászva a láda fölé, eltakarította az útból a felesleges deszkadarabkákat, majd a feltáruló kincseket magához véve elkezdte áttanulmányozni azokat. És már az első papírnál, elkerekedtek a szemei. Ahogyan egyre jobban átolvasta a papírokat, ahogyan átlapozta őket, ahogyan a térképek részletességét nézte, egyből sejtette, hogy olyanba tenyerelt, ami meghaladja őt.

~El sem hisze, hogy ezek mind frissek! A papír minősége és a részletesség, ezek nem idősebbek egy hónapnál! Mégis mi folyik itt, kinek kellenek ezek... nem sokkal fontosabb jelenleg kié?~

Hallotta meg Yasue lépeteit,majd hangját, ahogyan Touya gyorsan, hihetetlenül gyorsan reagált. Összecsavarta a papírokat és a ruhája alá rejtve az akkor épen feltűnő férfi felé fordult. Lábba egy pillanat alatt rúgta el a mellette lévő kunai kést a szoba egyik sarkába, mely egy kicsi és félreismerhetetlen hangot hallatott, de lényegében annyira nem lehetett feltűnő.

- Nem kell aggódnia, shinobi vagyok, nem egy gyerek! -nézett a férfira, ahogyan barátságos arcot vágott és felállt a láda elől. - Elég fárasztó munka és unalmas, ...- nézett egy pillanatra ládára, ahogyan a néhány fadarab, mely benen volt, elégé árulkodó jelnek minősült. -... de nem panaszkodni akarok. Ez a feladatom, ezt kell csinálnom, de örülök, hogy végre van társaságom, annyira nem unalmas idefent. - Sétált el a ládától, ahogyan a férfi elé lépett és segített neki, ahogyan megpróbálta a papíroktól és a ládától távol tartani, hogy hogyan? Pontosan a bejárat mellett tartani. - Igyuk meg együtt, szeretnék kérdezni valamit! -kérdte meg kedvesen a férfit, ahogyan a bejárat mellett kínált neki helyet és ah elfogadja meg is kérdezi tőle- Mondja, az apja, pontosan mivel foglalkozott és a cég mely területekkel áll kapcsolatban?- kérdezte tőle.

Touya csendben maradt. Csendben hallgatta végig a férfi szavait, ahogyan az néhány információ mellett, melyből igazat megvallva semmi különös nem derült ki, vagyis nem olyan információ, melyet a genin tudni akart. Bár az igazán kellemes csalódás volt, ahogyan a férfi a rokonaihoz fűződő kapcsolatiról is mesélt, bár nem is kérdezte erről a témáról. Lágyan és óvatosan kortyolt a teából, mely szinte még gőzölgött a kezében.

- Kicsit megértem önt! -fordult a férfi felé- Nekem csak az apám volt egész életemben, de egyáltalán nem kaptam szeretett tőle. Nem tudom miért, de valahogy mindig úgy viselkedett, hogy éreztesse velem, hogy mit tettem, hogy a születésemmel elvettem az anyám életét. Nem tudom, hogy szeretett-e, vagy gyűlölt azért ami történt, de mára rájöttem, hogy nem is számít. Nem tud foglalkoztatni a múlt, eleget éltem abban az életben és mikor egyedül maradtam, tudtam, hogy új élet kezdődik számomra. Nem voltam boldog, nem erről van szó, csupán valahol tudtam legbelül, hogy most már minden jobb lehet, de nem így van. Egyedül vagyok és csakis az álmomba kapaszkodok, hogy egy nap én leszek a falum legerősebb harcosa és akkor mindenkit megvédhetek, senkinek nem kell szenvednie és béke lehet végre. - állt fel, ahogyan a csésze kiürült – De vannak dolgok, melyeket képtelenek elhagyni, melyeket az apámtól tanultam. - tette le a csészét- A büszkeségem számomra a legfőbb...- lépett a kijárat felé, ahogyan benyúlt a ruhája alá- … nem szeretem ha megsértenek, vagy lenéznek, vagy éppen becsapnak, esetleg megtévesztenek. -emelte ki és lebegtette meg a levegőben a papirost. - Ezeket egy rejtett fiókban találtam...- nézett hátra, hogy láthassa a férfi arcát. - … és egy áruló legfőbb kincse! - és várta mit reagál, meglepődik vagy nem, esetleg milyen arcot vág. A férfi szemébe nézett és várt.

Touya egy helyben állt, ahogyan a férfi szomorúan bocsánatot kér tőle és a korábban hallott lenti zajok felé veszi az irányt. De a genin nem, nem egyből. Hátulról nézi a férfit, aki lesétál a padlásról. Touya gondolatai azonban máshol járnak, pontosabban más min. Nem tudja elfelejteni azt, amit az imént látott. A férfi szemei szomorúak voltak ahogyan a papira nézett.

~ Tudja mik ezek, nem lepődött meg egy pillanatra sem, vagyis nem most látta ezt először ezeket a papírokat. De annak ellenére, hogy tudott róluk, a tekintette mégis szomorú volt, nem dühös, ami azt jelenti, hogy nem az ő bűne lenne ez az okmány...~

Nézett a papira, ahogyan visszacsúsztatta a ruhája alá, majd ő is lesietett a lépcsőn. Ami odalent várta, az pedig meglepő és váratlan volt. A helyi civil rendfenntartó erők fogták közre a férfit, pontosabban a megbízott, ahogyan a sensei egy levelet olvasott. Touya lassan előlépve sétál közelebb, ahogyan a férfit nézte. Remélte, hogy a férfi ránéz, így erősítve meg abban, amire gondol. Lassan a sensei mellé ért, ahogyan a rendfenntartók vezetőjére nézett, majd sóhajtva egyet megszólalt.

- Elnézést, de megtudhatnánk, hogy mit keresnek? -kérdezte a férfitól, mivel tisztán látta, hogy a jounin kezében lévő papír egy házkutatási parancs, hiszen olvasni csak tudott még. Kíváncsi volt, hogy azt keresik, aki nála volt, vagy teljesen másért jöttek volna! Akárhogy is, a férfi válaszától függ, hogy mi lesz a genin következő tette.

//Bocsánat a késésért! //

A genin a szavak hallatán kissé sem szomorú arcot vágott. A védendő férfira nézve annak arca elárult valami olyant, mely teljesen bebizonyította, hogy bizony a papírok, melyek jelen pillanatban is nála voltak, nem voltak titkoltak előtte. Ahogyan nem néz Touya-ra és elengedi őket, a Kirigakure genin ellőt egy olyan döntés merült fel, mely igazából az eddigi legnehezebb.

~A papirok nálam vannak, a büszkeségem az diktálja, hogy nem titkolhatok el semmit, ha mi shinobik nem tartjuk be a törvényt, akkor másoktól hogyan várjuk el. De ugyanakkor, ő ártatlan! Látom a szemében, hogy nem magát, hanem mást akar védeni! Ha beismerem, hogy ő volt, akkor egy ártatlant küldök a börtönbe. ~

Hunyta le a szemeit, ahogyan lassan benyúlt a ruhája alá és lassan előhúzta a papírokat. Tisztán, ahogyan mindenki láthassa. Arca komor volt, tudta hogy mit csinált, átgondolta mit tesz.

- Itt vannak azok a papírok melyet keresnek!- szólt az egység parancsnokának- Titkos dokumentációk Kirigakure-ról, a felépítéséről, az őrposztokról, az őrségről! Minden itt van...- azonban nem adta át a papírt, hanem lassan visszacsúsztatta a ruhájába, vagy éppen ha erőszakkal akarták volna elvenni tőle, akkor egyszerűen ellenállt volna- … azonban ez nem a maguk dolga!- hangja erélyes volt, mintha nem is gyerek beszélne- Ez Kirigakure ügye, a shinobik ügye, majd mi kikérdezzük és ha valóban bűnös, akkor el is ítéljük. Jobb módszereink vannak mind önöknek! Egyszerű parasztok ne avatkozzanak shinobi ügyekbe! - az arca és a szavai sértőek voltak az őrségre nézve, ahogyan felnézett a mesterére- Nem igaz sensei?- kérdezte tőle.

És mi volt ezzel a célja? Először is nem szegett meg semmilyen törvényt., nem tartott vissza bizonyítékot, de elérte azt, hogy ne a helyi hatóságok alá, hanem a shinobik alá kerüljön az ügy, az ő kezük alá, ahogyan csendben rávehetik a férfit, mondjon el mindent amit tud, mert biztosan tud, és akkor akár csendben is, felhajtás nélkül képesek lesznek megoldani a kialakult helyzetet.