Kikötőváros

Csak meglett a hajó kapitánya, egy részeg fickó képében, de jobb, mint a semmi. Számítani lehetett volna arra, hogy egy csavargót csak úgy nem engednek fel akárhova, de Feng a sietséggel, és Kawatchi "ötletével" volt elfoglalva, aztán meg ő sem látott benne semmi hibát. Mikor felmentek a hajó fedélzetére, még vagy 30 percbe került az elindulás, tekintve, hogy egy részeg ember volt a hajón, aki értette, hogy mit kell csinálni, nos ilyen állapotban, túl sok értelmes parancsot nem nagyon lehet kinyögni, talán ezért látta jó ötletnek azt, hogy egyedül készíti elő bárkáját az úthoz.
- Valaki ért a hajózáshoz? - mondta Tano, valószínűleg azért, mert egy nagyobb hullám, a férfi elveszti egyensúlyát, és placcsan a vízbe, és akkor mi meg itt maradunk kapitány nélkül. Feng nem értett a tengeri járműhez, amit tudott róla, az annyi volt hogy van vitorlája, kormánya, kormánylapátja, és általában evezőkkel is rendelkezik, így őt ki is lehet lőni, mint lehetséges hajós kapitányt, ezért volt az, hogy imádkozott, hogy ne essen ki a részeg a hajóból.
- Nem nagyon, de addig is, amíg elindulunk, tessék itt a pénz. - mondta, és átnyújtotta Tanonak a 300 ryot. - Szerintem, amint kijózanodott a férfimunkába állhatunk mellette, hogy segítsük az utat, de így egy értelmes mondatot sem tud kinyögni, végén még azt parancsolná, hogy ugorjunk vízbe. Majd, ha kitisztult a feje, akkor segíteni is tudunk neki, addig is próbáljunk meg valamennyit pihenni. - adta ki az utasítást a jounin.

//Jiraiya//

Csendben hallgatom a Mizukage válaszát a kérdésemre. Úgy tűnik nem kell álcáznom magam, legalább egy gonddal kevesebb.
- Nincs több kérdésem, köszönöm! - válaszolok Mei sama-nak, majd távozok.
Az első utam haza vezet. Össze pakolok magamnak némi élelmet, nem akarok éhezni. Miután ezzel megvagyok elindulok a kikötővárosba, ahonnan majd tovább utazok a küldetésem helyére. A felszerelésem továbbra is szegényes, csak az a néhány dobófegyver van nálam, ami az alkaromon lévő tekercsekben van eltárolva, az oldalamon pedig ott lóg a régi Aku Zan kard.
A kikötőig unalmas és biztonságos az utam, ez nem kétséges. A másik országban kell majd vigyáznom. Különösebb tervem nincs, a hajón nem szándékozok a fedélzeten lenni, inkább a kabinomban várom ki az út végét és elemzem a térképet amit kaptam. Próbálok keresni rajta egy olyan mellék "utat", ami segítségével biztonságban elérek a célhelyre. Ott pedig bejelentkezek a főnöknél és a legjobb tudásom szerint próbálom teljesíteni a feladatomat.


//A felszerelésem: Jobb alkaron egy tekercsben 5 kunai, bal alkaron egy tekercsben 5 shuriken és az Aku Zan kard. Ezen kívül, szeretném engedélyezni a karakterem lehetséges halálát! Tehát ha valamilyen módon halálos sebet kapnék, akkor bele egyezek a karakter halálába is. //

// Rendben van. A karaktered elhalálozási lehetősége elfogadva //


Utad csendes volt és unalmas. Gondolataidban merengve száguldottál végig az erdőn, majd Napnyugtára meg is érkeztél a Kikötővárosba. Ott nem vesztegetted az időt, tudván, hogy számítanak rád az ott állomásozó csapatok, így egyből kerítettél magadnak egy hajót, aminek kapitánya szívesen elvisz téged a Tea Országába. Bizony, nem találtál menetrend szerinti hajót, mivel a zavargások és a harcok teljesen leblokkolták a közlekedést. Szinte egymás után jönnek a különböző hajók, amik menekülteket szállítanak. A te hajód pedig csak azért megy a Teába, mert ott van a családja és őket hozza el. A kapitány egy vékony, kopaszodó férfi, aki épphogy ért a hajózáshoz, de legalább neki is fontos, hogy minél előbb eljusson a végállomásig. Elindultatok. Már nem láttad a partot, amikor teljes sötétség borult a tájra. Csupán két fáklya világított a hajón, de a kapitány még éjszaka is feszített vitorlával és teljes éberséggel irányította a hajót, így fele annyi idő alatt fogtok odaérni, mint ha csak hagynátok éjszaka, had sodródjon ez a "fadarab".


// 2 Napig hajókáztatok. Következő postot a Wagarashi kikötővároshoz. Még nem látod a partot, csak egy nagy fekete füstöt a horizont felől. A kapitányt lehetőséged lehet kikérdezni alaposabban a kialakult helyzetről. //

(Kakuzu)
Sötét van, és a szél halkan szólítja a fák lombkoronáit. Senshi élvezi ezt a hangot, közben egy ablakon tekint ki családja házából. A bútorzat és minden más pont olyan mint emlékeiben, mintha újra otthon lenne. Nagy levegőt vesz, és érzi, hogy még a szag is ismerős. Szép lassan elered az eső, majd villámlani kezd. Szörnyű érzés fogja el a gyereket, majd hirtelen hangokat hall a szobán kívülről. Betörőkre utaló jelek hallatszanak.
~ Ez az érzés ismerős, pont olyan mint amikor...~ Ekkor valaki kinyitja nagy erővel az ajtót. Akemura anyja az aki belép hirtelen, majd gyorsan odafut fiához, átöleli, és elkezdi cibálni át a folyosón egészen a titkos járatig. A szőke genin csak mozdulatlanul fogja fel a történéseket miközben anyja a kezébe adja a családi tőrt, és belöki a járatba amit aztán bezár. A következő pillanatban sikolyt hall, melynek következtén kicsordulnak könnyei. Sötét van, így semmit se lát, bár mivel meg se mozdult, ezért tudja, hogy előtte van az ajtó, melyet nagy erővel dübögtetni kezd. Érzései megkavarják, melyet a szívében érez. Kétségbeesés fonja körbe a gyereket, majd hirtelen felkel és felüvölt. Ekkor veszi észre, hogy ez nem volt más, csak egy rémálom. Szemeit megtörli, majd csak ekkor vesz észre könnyeit. A következő pillanatba Jaken ront be az ajtón.
- Mi a baj Senshi?- Szólal fel hirtelen, majd ránéz a fiúra és ekkor neki is leesnek a dolgok.
- Szóval egy újabb rémálom volt? Ne félj. Itt vagyok.- Szavai nyugtató hatással vannak Senshire, így hamar lenyugszik.
- Öltözz fiam! Jelenésed van a mizukagénál. Készítettem reggelit, bár azt hiszem jobban járnál, ha beugranál út közbe a büfébe.- Jelenti ki, majd megpróbál mosolyt fakasztani saját arcára, bár mindketten tudják, hogy ő nem egy jó szakács, így hamar kiderül, hogy még egy normális reggelit se tudott készíteni. a kis genin hamar felkapja ruháit, és rendbe teszi magát. Kissé izgatott, hisz ez lesz az első alkalom hogy találkozik Kirigakure vezetőjével. Miután rendbe rakja magát a konyha felé veszi az irányt.
- Jaken!- Üvölt fel dühösen, mikor látja, hogy a konyha teljes romokban áll. Körbenéz, szemeivel még éppen valami ehető dolgot keres, de balszerencséjére, nem talál semmit ami ne ment volna tönkre, vagy ne lenne megpenészedve, esetleg nem darabokban.
- Senshi. A pénzt megtalálod az asztalon. Siess, el ne késs!- Miután a pénzt felkapja már indul is kalandjára. Út közben beugrik a már jól megszokott büfébe, ahol a megszokott szendvicset kéri, majd továbbmegy. A Mizukage palotájánál megáll, majd felnéz rá.
- Hatalmas.- Jelenti ki, azután nagy levegőt vesz, és bemegy. Egy kis útbaigazítás után megérkezik. Egy nőt tekint meg, akinek hosszú vörös haja van, és sötétkék ruhája. Arcát még a Mizukage sapka takarja, de mikor ránéz a jövevényre, az rögtön el is pirul. Hamar észreveszi, hogy jobb oldali szemét a hajával takarja. Tekintete közömbös.
~ Ő lenne a Mizukage?~ Teszi fel a kérdést magában, majd félénken felszólal.
-J-jó napot. Jöttem ahogy hívatni tetszett.-
-Küldetésem van számodra. Menj a kikötővárosba, és keresd meg Himura Sanmeit! Ha megtaláltad, akkor a további információkat tőle kapod majd meg.- Hangdja betölti a termet. Nőiessége csak gy árad a szavaiból, de mégis erőteljes.
-Értettem!- Jelenti ki Akemura, majd meghajol és kimegy az ajtón.
~Himura Sanmei. Ki ő? Hogy fogom megtalálni, és egyáltalán hogy fogok én a kikötővárosba jutni?~ Gondolja magában, eközben arca kissé elsápad.
~ Talán az lenne a legjobb ötlet, ha fognék egy kocsit. Igen. Ez lesz a legjobb ötlet, de ha ott vagyok, akkor hogy találom meg? Majd megoldom, na de indulás.~ Miután gondolatmenetét befejezi erőt vesz magán, és egyenesen a kikötőváros felé veszi az irányt, remélve, hogy valaki felveszi út közben. hosszú ideig megy, de szinte senki se áll meg mellette, hiába próbálkozik. Előrántja családi tantoját, majd félig kihúzza a pengét, hogy átvizsgálja azt. Miközben nézi egy bizonyos napon kezd el gondolkodni.
~ Mi lett volna, ha akkor nem megyek tovább, hanem visszafordulok és kinyitom az ajtót? Vajon tudtam volna segíteni anyáméknak?, vagy én is ott haltam volna meg? Nem tudom. Anyu, apu hiányoztok.~ Gondolatát egy koppanás fejezi be, ami után hátra esik. hamar észreveszi, hogy nekiment egy szekérnek, melynek a tulajdonosa miután észreveszi kiröhögi.
- Merre mész kisfiam?- Teszi fel a kérdést a tulajdonos.
- A kikötővárosba megyek.- Jelenti ki a genin, majd ezt hallva az öreg int neki, hogy szálljon fel.
- Gyere fiam. Én is arra tartok.- természetesen az ajánlatot elfogadva hamar fel is száll Senshi, így útja során megérkezik a kikötővárosba. A város szélén egy furcsa szag csapja meg az orrát. Olyan, mintha a romlott hal szaga keveredne az alkohollal. ezt érezvén hamar kidobja a taccsot az út szélére, majd továbbmennek. Miután megérkeztek megköszöni hogy elhozták, és továbbáll.
~ Na és most hogyan tovább?~ Ekkor meghall egy fura hangot. 2 részeg kezd el veszekedni az egyik kocsma előtt, majd egymásnak ugranak.
~ Ez az! Talán majd ott többet megtudhatok.~
A kocsmába beérve még jobban megcsapja a bűz, mely során kissé émelyegni kezd az emberek között. Jó páran megtekintik és szemügyre is veszik a gyereket, majd miután odakóválygott a pultos nőhöz rá is kérdez, hogy nem-e ismeri ezt a bizonyos alakot, de balszerencséjére nem tud meg semmit, így hamar kikecmereg az épületből. A kinti levegőt sokkal jobban elviselhetőnek érzi, mint az ott bentit.
~ Na itt se tudtunk meg sokat. Mi legyen? Talán rátalálok valahol.Valaki csak tudja, hogy hol van.~ Miután eldönti tervét megindul keresgélni. Út közben szinte mindenkit megállít, és megkérdi tőlük, hogy ismerik-e az illetőt, de nem jár valami túl nagy sikerrel. Újabb hosszú idő elteltével, viszont az egyik illető felismeri a nevet, és útbaigazítja Senshit, aki egy istalóhoz keveredik. Miután belép egyből megcsapja a kocsmában érezhető szag. egy éppen fetrengő személyt lát meg, aki talán téli álmát alusza kezében a piás üveggel hosszú hegyes hajjal. A hátán 2 katanát pillant meg, melyek x alakban vannak felfogatva. Jounin ruházatot visel, ebből adódóan sejti, hogy ő az a személy.
- Csodás. Azt hiszem megtaláltam a célszemélyt. És most hogyan tovább? Maga Himura Sanmei?- Teszi fel a kérdést remélve, hogy az illető magához tér, de nem nagyon tűnik aktívnak, ezért birizgálni kezdi egy szallmaszállal az arcát.
- Ébredjen! Ön Himura Sanmei? A mizukage küldött, hogy keressem meg. Azt mondta, hogy ön megmondja a tennivalókat. Hallja?- Természetesen addig nem hagyja abba, amíg az illető fel nem ébred, vagy bármi nemű reakciót nem tanúsít, ha ennek jeleit látja, akkor hangosan megismétli, amit eddig mondott.

Hosszú út után, de végre úgy tűnik, hogy Senshi megérkezett a Kazekage által kijelölt célszemélyhez, legalábbis úgy látszik, mikor az idegen felfigyel a környezete által végzett külső tényezőkre. Bár még csak most kezdte el újraéleszteni a részeg pasast, már úgy érzi, hogy ennél jobb alakot ki sem foghatott volna. Az alkohol szaga csak úgy árad belőle, nem beszélve az amúgy is büdös halról. Egyszer viszont a szerencsés kiválasztott meglebbenti az egyik szemhéját, majd nagyra tátja azt, bár aligha lát ki belőle, ennek ellenére Akemura már ennek is örül. Ahogy ezt meglátja, egyből rá is kezd a beszédre.
- Himura Sanmei úr! Ébresztő! A Mizukage küldött engem! Hahó! Hall engem?- Üvölti hangosan, amit talán még kint is meghallhat bárki. Reméli, ez talán segít a részegnek visszatérni a valóságba. Hirtelen úgy tűnik, hogy eljut az illető agyáig, de hamar rájön Senshi, hogy még biza ez egy átverés volt, mikor a koma visszaájul.
- Himura Sanmei úr! Ne csinálja már! Kelljen már fel! Nem igaz! Ilyen nincs! Ébresztő! Támadnak a Konohaiak!- Ordibálja még merészebben, mikor a páciens ismét felkel. A kis genin azt reméli, hogy a szavakat hallva hamar összeszedi magát a „Shinobi”, ám de az elvárás nem épp úgy sül el, mit képzeli a diák, mikor látja, hogy a részeg nem törődvén vele egyből lőtyölgetné piáját. A gyerek erőteljesen elsápad a látottakon, eközben a következő fordul meg benne.
~ Ha egy ilyen ember Juoninnak nevezi magát, akkor itt már gondok vannak.~ Kissé erőltetett vigyorra ered az arca a tények felfogása után, na de a pláne csak most jön, mikor látja, hogy a szerencsétlennek még 1 csepp sincs az üvegében. Az erőltetett vigyor hamar átvált gúnyos formára. Mondhatni a látvány olyan szinten paródikus, hogy ha tehetné, akkor leírná. Sajna a nagy társaságban viszont nem egyezik a hangulat, hisz míg az egyik épp hogy vissza próbálja tartani nevetését, addig a másik fancsali pofával tekintget körbe, majd miután üríti gyomortartalmát, nagy komolyan felszól.
- He?- Jelzi ki véleményét, amely csak még ironikusabbá teszi a helyzetet. Természetesen ekkorra már Senshi sírva hempereg a szalmában a röhögéstől. Bal szerencséjére nem tud megszólalni a nagy kacagásban. Szégyen kinevetni, sőt tiszteletlenség a „mestert” ám de a helyzet hozta adománnyal nem tud mit tenni. Azonban egyszer csak megérzi a róka bűvös szagát, mely hamar bekeríti titokzatos szagával, mely olyan, mintha a hal piában fürdött volna, kevéske + körítésekkel. A szag ereje által a kis genin is kiadja tartományait, talán még a vész adagot is. Szerencséjére még nem fogyasztotta el szendvicsét, így nem sokmindent tud kiadni, de ez annál rosszabbul esik neki. Immáron arca elzöldül. Mondhatni a nevetés és a gyomorürítés közt ingázik, mely nem a legszerencsésebb helyzet jelenleg, hisz nem tudja mit tegyen. Hamar kitalál viszont egy megoldást, miszerint befogja az orrát, így nem érzi a szagokat. Az ötlet remekül halad, így hamar visszafordul az illetőhöz, majd megpróbálkozik immáron 5. alkalommal.
- Jó napot. Akemura Senshi vagyok, és a Mizukage küldött. Azt mondta, hogy egy Himura Sanmei nevű ember fog majd tájékoztatni a küldetésemről.- Mivel az orrát befogva tartja beszélés közben, így hamar kifogy a levegőből, ezáltal küzdelmek nyomai kezdenek meglátszódni tekintetét, ami elsőnek piroskás, majd szép lassan egyre kékebb lesz. Miután nem bírja tovább, hamar levegőhöz kap, ami mikor ismét megcsapja, úgy megszédíti, hogy még a gyomrában lévő levegő is távozni akar belőle. Mondhatni a semmit is kihányja, ezzel bizonyítva azt, hogy neki még gyenge a tűrőképessége.

A lédús beszélgetés során mindkét fél jó kedvre derül, legalábbis a részeg pasas mindenképp, mikor látja Senshi erőteljes traccspartiját. Ezt a kis genin viszont csak később veszi észre, mikor rátekint újdonsült mesterére, aki rögtön fel is szólal.
- Jól van kölyök, jól van.- ~Kölyök?~ Szólal fel magában.
- Nem mondhatnám, hogy számítottam rád.- ~ Hidd el, én se. ~ Tekintete kissé elsápad mikor belegondol, hogy még mi várhat rá.
- Küldetésem ugyan van, de ha a Mizukage hozzám küldött biztos jó oka lehetett rá. Talán jobb is, hogy megszabadultál a reggelidtől. - ~ Reggelitől? Nem is reggeliztem!~
- Tehát, ahogy te is tudod, Himura Sanmeinek hívnak. És ööö... Nem tudom még mit mondhatnék, így ha nem bánod, rögtön rátérnék a küldetésre. - ~ Na végre.~
- Rutin meló. Jövünk és megyünk. Elhajózunk a közeli börtön szigetre, elhozunk egy rabot, mi meg meggyőződünk róla, hogy tényleg kinyiffantották e és nem meglépett a kivégzés alatt. Azonban a flotta és a rabszállító hajók nem igazán állnak a rendelkezésünkre. Ezért is adta a Mizukage... Egy pillanat... Hová is tettem?- Ekkor elkezd keresni valamit, melyet nem igazán talál, és ez még az arcán is meglátszik. Senshi ekkor már tényleg a vicces irónia küszöbén érzi magát, de hát mit is lehetne erre mondani, minthogy peches helyzet, ám de Himura hirtelen ráakad erre a fontos tárgyra, ami nem más mint egy jól eldugott erszény, amiből pénzt vesz elő.
- Ebből a pénzből kéne legénységet és hajót bérelnünk. Ahogy elnézem, kissé megcsappant a költségvetés valamikor az este folyamán. Ehehehehe... nem is tudom mi történhetett.- Ez az a pillanat, amikor a kis szőke gyerek arcán megmutatkozik eddigi gondolatmenetei eredménye, egy egyszerű gúnyos vigyorban, majd szép gyengén röhögni kezd újonnan szerzett barátjával aki kiadja neki ezután a parancsokat miközben a kezébe adja a pénzt.
- Nagyra értékelném, ha tudnál ennyi pénzből legalább három embert szerezni. Én megpróbálok addig valamilyen hajót találni, ami elvisz minket. Ha netán gondod akad, csak említsd meg a nevemet. Mellesleg a kikötő, úgy mond sötétebb részeiben próbálkozz. Egy óra múlva találkozunk a mólóknál. Illetve lenne itt még valami. Mindig nézz a hátad mögé.- A tanácsok a legkevésbé se hatják meg a fiút, sőt még jobban befolyásolja hangulatát látván azt, hogy a kezében kétezer ryou foglal jelenleg helyet, amit minimum 3 ember felbérelésére kell felhasználnia. A feladatot hamar megérti, bár nem tudja, hogy fogja ezt végrehajtani, főleg egy olyan helyen ami a legkevésbé se hangzik a legjobban, de ennek ellenére csak annyit mond, hogy...
- Értettem. Számíthat rám Himura-sama!- Ezután végignézi amíg a főnöke feltápászkodik, és kissé kacskaringósan, de kibandukol a kijáraton. Az ő példáját követve Senshi is kimegy az enyhén agyonhányt istállóból, még mielőtt annak gazdája elkapja őt, majd leül a legközelebbi hordó mellé, és gondolkodni kezd.
~ Na akkor a küldetés adott. Van 2000 Ryoum amit 3 ember felbérelésére kell felhasználnom. Mégis hogy gondolta ezt? Talán több lenne, ha nem itta volna el a nagy részét, na de most már késő bánat sajnálkozni. Ezzel kell beérnem.~ A gondolatmenete során újra megjön az étvágya, így hamar hátranyúl a kis táskájába, hogy előkeresse szendvicsét, de akárhogy keresgéli nem találja sehol. Körbenéz kissé kétségbeesetten, majd hirtelen megtalálja a földre esve. Szerencséjére nem került rá semmi kosz, hála a csomagolásnak. Hamar fel is kapja, amikor hirtelen megpillant két alakot akik éppen valamit játszanak. Hosszasan nézi őket, de csak annyit lát, hogy míg az egyik kaján vigyorral beszél a másikhoz, addig a másik mintha folyton vesztene, úgy adogatja a pénzt. Ezt látván hamar eszébe jut egy ötlet miszerint megpróbálja megnyerni ezt a játékot. Hamar fel is pattan, visszarakja szendvicsét, majd megindul a két ismeretlen személyhez. Mikor odaér figyelemmel követ minden egyes mozdulatot. Ezt a játékot lapokkal játsszák. A mosolygó alak vicces hangon szól a másik személyhez.
- Ez nem a te napod barátom, de ne szomorkodj, mert biztos vagyok, hogy a következő próbálkozásnál sikerrel jársz.- A másik egy egyszerű bólintással jelzi, hogy készen áll. A játékvezető, ekkor megmutatja az egyik lapot, amin egy horgász van egy piros hallal a kezében, majd megfordítja, és letakar mellé 2 lapot. Miután megkeverte így szól.
- Trükkös halász bújik a nádasban, sok arany van nála, ha megtalálod meglesz a fogásod ára. Válasz hát bölcsen barátom.- Miután kimondja ezen szavakat, a másik illető rámutat a bal szélső lapra, amit fel is fordítanak. Ez a lap nem az, amit a másik mutatott, mert ezen egy fekete macska van szájában egy hallal.
- Vesztettél komám. Kérem a pénzem.- A másik illető a kezébe is nyom egy kis pénzt, majd beismeri, hogy ez a játék nem neki való, és elmegy. Ekkor a játékvezető észreveszi a kis fiúcskát.
- Na mi van aranyapám? Csak nem egy geninnel van dolgom? Szeretnél te is játszani egyet? Gyere és próbáld ki.- Természetesen Senshi hamar belemegy a játékba, így elfoglalja az idegennel szembe lévő helyet, és figyelmesen hallgatja az idegent, akinek arcát csak most nézi meg jobban. Egy görnyedt hátú úr, akinek hosszúkás bajsza van, a bal szeme szürke, valószínűleg arra vak, haja fekete mint bajsza. Gúnyos vigyorral tekint le a vele szemben ülő kisgyerekre, majd újra felszólal.
- Aranyapám nézd a kártyákat. Látod ezt a halászt?- Eközben megmutatja a nyerő lapot. Akemura bólint egyet, majd az öreg tovább folytatja.
- Trükkös halász bújik a nádasban, sok arany van nála, ha megtalálod meglesz a fogásod ára. Válasz hát bölcsen barátom.- Eközben lefordítja a lapokat, és megkeveri azokat. Miután abbahagyja, így szól.
- Ha megtalálod az öreg halászt, akkor fizetek neked 200 Ryout, de ha nem, akkor én kérek 100 ryout.- Senshi hosszú ideig gondolkodik, hogy a 3 lap közül vajon melyik is a nyerő, majd a középső lapra mutat, de mikor azt felfordítja láthatja, hogy az biza nem a halász. Elszomorodik a híren, majd odaadja a 100 ryout.
- Ne búsulj fiúcska. Próbáld meg újra.- A gyerek gondol egyet, majd felszólalna, hogy rendben, de ekkor a játékot 5 izmos és kissé morcos alak szakítja félbe akik az öreg felé fordulnak, és a pénzüket kezdik el követelni. Az ismeretlen nem hajlandó odaadni nekik amit kérnek, így azok hamar rávetik magukat, viszont ahogy ráugranak, az öreg egy pukkanást követően köddé válik.
- Mi ez a trükk? Hová tűnt? Az átkozott!- Ordítanak fel az emberek, majd mind körbetekintenek, de sehol sem találják az öreget. A kis kirigakurei tanuló is körbenéz, majd hirtelen egy árnyat vesz észre az épület sarkából. Nem habozván utána is ered, de az árnyék tulajdonosa gyorsabban mozog mint gondolná, így hamar elveszti a nyomát.
- Remek. Hová tűnt el?- Szólal fel, de akárhogy is keresi, nem találja sehol. A nagy keresgélés után megindul, és irányát veszi a kikötő sötétebb szegleteibe. Útján sokszor kér eligazítást, mely során ráállítják a jó útra. Szerencséjére nincs messzire a kijelölt toborzóhelytől, így hamar megérkezik. Útja során tovább gondolkodik, hogy vajon hogy tudná betoborozni az embereket, ekkor meglát egy nőt, aki bolondítja a férfiakat nagy méretű melleivel, és bájával. Ezt látván jó ötlete támad.
- Henge no Jutsu.- Szólal fel hangosan miközben felveszi a szükséges kézjelet. Külsejét álcázza egy szőke 30 év körüli nőre, akinek minden idoma hasonlít az utcán látottéval, csak az arca másabb kissé, ruházata világoszöld, és kissé lenge. Ezt az alakot kihasználva hamar kiáll az utca sarkára.
- Kérem, tudna valaki segíteni? Segítene valaki egy bajba esett nőnek?- Ezt üvöltve megpróbál embereket csábítani magához, melynek hamar megjön a hatása. Egy kopasz kissé részeg alak jön hozzá közel, aki szemel láthatólag kék és fehér csíkos ruhát visel, kopasz, kissé izmos, normál magasságú, a két kezében pia és cigaretta van.
- Hello szépségem. Mit segítsek?- Szólal fel, majd beleszív a cigiébe, kifújja és iszik egy kortyot.
- Épp úton voltunk én is a nővéreim a hajónkkal, mikor a kapitányunk úgy döntött hogy itt hagy minket. Kitett, és elhajózott a szívtelen galád, és most legénységet keresek aki képes elvinne minket.- Jelenti ki az álcája alól Senshi, remélve hogy a hazugságának bedől az illető.
- Naruki vagyok. A nővéreid vannak olyan szépek, mint te? Hick..- Kérdez rá Naruki.
- Igen, sőt mi több, még szebbek is nálam. Én vagyok köztük a legidősebb, ezért keresem én a segítséget. Tudnál nekünk segíteni? Cserébe kapnál jutalmat is. Ha segítene rajtunk egy erős fiatalember, mint te, az nagyon jól esne. Ha úgy gondolod, akkor 1 óra múlva megtalálsz minket a dokkokban egy kisgyerekkel és egy úrral. Ők is velünk tartottak az úton. Most viszont mennem kell.- Miután befejezi a bájcsevejt hamar eliszkol, még mielőtt a részeg felszólalhatna. Ezt letudván egy újabb alakváltó jutsu után ezúttal egy hajóskapitány alakját ölti magára, szájában egy pipával, arcán dús fekete szakálla, rajta elegáns sötét piros kabáttal, pont olyannal, amilyet a gazdag kapitányok is megirigyelnének, melyhez még kapitányokhoz illő sapka is van, ami mintha a kabáttal egyszerre készült volna, úgy illenek össze. Miután elkészült bemegy az egyik közeli kocsmába, ahol körbenéz, szív egy nagy levegőt, ami során ismét előjön a hányingere, de ezt visszatartván toborozható embereket keres. Rögtön meg is pillant egy személyt, aki búsan üríti sorra poharait. Arca piros a sok szesztől, haja épp oly szőke, mint Senshié, ruházata majdnem hogy kapitányhoz méltó, azt leszámítva, hogy olyan vizes, mintha ép most úszott volna a tengerben vele. Szemmel láthatólag szomorú valami miatt. Az alkalomra kapván hamar odamegy hozzá, majd leül és így szól.
- Kiváló nap ez a piálásra. Te is úgy gondolod?- Jelenti kis kissé mélyebb hangnemen, arcán barátságos vigyorral, miközben az illetőre tekint.
- Ne is mond. Most dobtak ki a saját hajómról. Azt mondták puhány vagyok, és mivel nem vagyok méltó a kapitányi posztra, ezért a vízbe vetettek, majd elhajóztak.-
Szólal fel bánatosan az illető, miután újra hörpint egyet poharából.
- Fránya egy helyzet hallod-e. Bezzeg az én hajómon nem mernek még megnyikkanni se mert ha megtennék...- Jelenti ki keményen, majd szív egy nagyot a pipályából és folytatja.
- ... kitenném őket a legelső lakatlan szigetre. Amúgy Kaien vagyok. Téged hogy hívnak cimborám?- Szólal fel kissé túlságosan is beleélvén a szerepét, majd körbenéz, és ismét felszólal.
- Éppenséggel most dobtam ki az egyik emberemet, mert el akart lopni valamit, ezért ember hiányában szenvedek. Ha úgy gondolod felveszlek a helyére, sőt, még egy kevéske pénzt is kapsz cserébe. Ha úgy gondolod, akkor 2 emberem a dokkokban fog rád várni.- Szólal fel a kapitánynak álcázott Senshi remélve, hogy belemegy az illető.
- Szólíts csak Nagatonak. És mennyi lenne a fizetésem jó uram?- Szólal fel kissé kíváncsibban.
- Azt a hajón megbeszéljük komám. Menny a megbeszélt helyre 40 perc múlva. Ők majd megmondják, hogy s-mint!- Jelenti ki boldogan miközben a részeg idegent nézi, majd meg sem várván Nagato válaszát felkel, és megindul tovább remélvén, hogy ha mást nem, de legalább annyit elér, hogy eljöjjön az illető. Miután a kocsmában nem talál senki más illetőt aki alkalmas lenne, úgy dönt, hogy útját a dokkok környékén fojtatja. Hamar feloldja Jutsuját, majd előveszi szendvicsét, hogy megegye. Már harapna bele, mikor hirtelen azt veszi észre, hogy valaki elsuhan előtte, és elviszi előle a kajáját. Az ismeretlen gyorsan menekül, akit a kis genin üldözni kezd. Hamar el is kapja az illetőt, aki nem más, mint egy fehér hosszú hajú, vöröses barna szemű kislány, aki kb 10 éves lehet. Tekintetén félelem és éhség látszik kevéske komolysággal fűszerezve. A kis genin látván az illetőt, átérzi annak helyzetét, hisz szülei halála után ő is erre a sorsra jutott amíg Jaken rá nem talált.
- Ne félj. Nem foglak bántani. Senshi vagyok. Téged hogy hívnak?- Szól hozzá az ismeretlen kislányhoz, aki továbbra is kissé félénk tekintettel nézi a genint. Kis ideig szemeznek még, majd a lány megfordul és arrább fut. Néhány lépés után megáll, majd visszafordul.
- Kailina.- Mondja halkan, ezután továbbfut. Senshi hangosan még utánaordít.
- Jó étvágyat Kailina!- Mondatával próbálja jelezni, hogy az ételt odaadta a lánynak. Az egyik házból egy hang hallatszik fel ekkor.
- Hé te kölyök! Rendes dolog volt tőled, tudod?- Szól ki valaki, amire felfigyel a kis fiúcska. Hamar jobbra fordítja fejét, ekkor megpillant egy nőt, akinek haja 2 színben pompázik, melyek a vörös és a fekete szín párosítása. Barátságosan néz rá, majd köszön és továbbmegy. További útja során már nem ölt álcákat, úgy próbál embereket toborozni. Sok embert állít meg, köztük van barátságos, és kevésbé barátságos egyaránt, fekete hajú, szőke, sőt szürke hajú is, viszont a sok közül az egyiknél kihúzza a gyufát amikor kimondja, hogy Himura Sanmeinek keres embereket. Az illető úgy látszik nem kedveli az említett személyt, mert mikor meghallja a hírt így szól.
- Az a galád részeges alak embereket keres?! És mégis miből? Ráadásul egy kis taknyos kölyköt küld ahelyett, hogy maga intézné a dolgait! Rá vall, na de megálljon csak! Hol van?- Kezdi el faggatni Senshit, aki látván a dolgokat nem nagyon akar válaszolni, ezért az illető elkapja a ruháját,majd miután felemelte, hangosabban újra rákérdez.
- Hol van Himura Sanmei?- Ordítja fel bőszülten, de mikor a kis genin válaszolna, egy nagy koppanás hangjára lesz figyelmes. A koppanás után az idegen szemei hirtelen felakadnak, majd ugyanabban a tempóban össze is esik, ezzel elengedve a fiút, aki nagyon meglepődik, majd csak ezután figyel fel megmentőjére. Az illető arca ismerős számára azt leszámítva, hogy kék és zöld, ami annak jele, hogy nemrég kalamajkában lehetett része, de mikor meglátja az egyik szemét, na meg a bajszát hamar felismeri. Nem más, mint az az öreg ember, akivel szerencsejátékot játszott.
- Ne félj Aranyapám. Ez a bácsi nem fog most már bántani. Hallottam a jó tettedről, és úgy gondoltam tudnék neked segíteni a toborzásban. Mond meg hogy hova küldjem az embereket, na meg hogy hányra lenne szükséged.- Jelenti ki kedvesen, miközben egy fadeszkát szorongat kezében. Ez nem éppen a legjobb párosítás, de ezt leszámítva a fiú válaszol.
- Kö-köszönöm.- Jelenti ki elsőnek Akemura.
- A dokkba kénének pár ember néhány perc múlva, de sajna nincs sok pénzem.- Jelenti ki a tényeket, majd megmutatja a megmaradt pénzt mire az öreg csak vigyorogva válaszol.
- Szólok pár embernek akik kis összegért is képesek munkába állni. Biztos hogy lesz 1-2 ember.- Jelenti ki ismét, majd int egyet és továbbáll.
~ Remek.~ Gondolja magában a kis genin, majd megfordul és megindul a dokk irányába. Út közben fejében a lány arca tükröződik. Nem tudja miért, de mintha tetszene neki az illető. 25 perccel később kis tévelygés után megérkezik a célhelyre.

// Azt hiszem akkor ezzel megvagyok. Igyekeztem nem annyira befolyásolni a mesélést.//

- Figyelj fiam! A könyvben amit rádhagytam elrejtettem egy kódolt üzenetett amit ha megfejtesz rábukkanhatsz a kincseimre .Ezt a kincset évek során gyüjtöttem össze,és ez a kincs nem más mint ... mint föld.
- Föld!?!?
- Föld! Föld a láthatáron!

- Motoi ébredj. Ébredj már fel! Mindjárt kikötünk. - Sui próbál felébreszteni ,majd a hajó orrába rohan.
- Jólvan,jólvan fentvagyok. Miattad egy elég furcsa álmom volt.

Összeszedem magam majd, odamegyek Sui- hoz, hogy megkérdezzem miert kellet felkeltenie épp a legjobb résznél.
- Mi volt olyan fontos ?
Sui kezével a tenger felé mutat.
- Nézd!
Megfordulok és az én szavam is eláll. Föld, végre száraz part. Már hetek óta nem láttunk mást csak vizzet balról,vizet jobról. Vizet fentről, vizet lentről. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is így fogok örülni a szárazföldnek.Ahogy ez a kis darab föld az idő elteltével egyre nagyobbnak látszik és sokkal tisztábban. Már a kikötőt is látni . Sirályok köröznek a fejünk fölöt. Ekkor eszembe jut valami , hátraszaladok a hajó tatra és keresgélni kezdek. Meg is van egy kanna telis tele mindenféle kisseb termetű hallal amitől engem már a hányinger kerülget ilyen hosszú út után, de a sirályoknaknak még jól jöhet. Beledobok pár halat a vízbe. A sirályok szinte azonnal lecsapnak az ingyen csemegére. Elszórok 1-2 a fedelzeten is,de ezt már a hajóról nehezebben látható helyen.Nem szeretném ha a matrózok kiszurnák ahogy összemocskolom a tisztára sikált fedélzetet. Ugy sejtem ők nem díjaznak jól ezt a remek ötletem. Amég azon agyalok, hogy a matrózok mit csinálnának velem ha meglátnák a halakat, megérkezett az első vacsora vendéngünk.
- Hehe vacsora idő!
Előveszem az egyik kunaiom, letörlöm arcomról azt a leirhatatlan mennyiségű nyálat, amit a szárnyas állat látványa okoz, majd egy jól célzott dobással véget vetek szegény teremtmény életének.
- Sui ,Sui nézd mit hoztam, megvan a vacsoránk . Széles mosolyal arcomom mutatom meg Suinak a nem rég elejtet zsákmányomat.

// A Rejtett Vízesés falu erdeje //
Motoival reggel útra kelve, egyből a legközelebbi kikötő felé vettük az irányt, csak a legszükségesebb esetben álltunk meg pihenni, nem vezstegettünk semmi időt, kiváncsi voltam, hogy az otthoni ninják hogy döntöttek velünk kapcsolatban, de majd meglátjuk a Rejtett Vízben, ha valami nagy baj lenne, csak küldenének levelet, esetleg menedéket kérünk a falutól? - Suií gy gondolkodván ballagott, majd csak vállat vont, és eldöntötte, hogy ezt itt és most úgy sem tudja megváltoztatni, tehát megpróbálta az egészet elfelejteni inkább. A kikötőbe érve szerencséjük volt, egyből sikerült fölkerülniük egy a Rejtett Víz felé tartó hajóra. Az út nem volt különösebben érdekes, semmi sem történt, Motoi meg is feledkezett a könyvről és a kardokról is.Az út alatt a legérdekesebb esemyény talán az egy napig tartó eső volt, amit meg is jegyzett Motoi egyszer.
-Már hetek óta nem láttunk mást csak vizzet balról,vizet jobról. Vizet fentről, vizet lentről.
Épp hátra akartam nyúl a táskában lévő könyvhöz, ha már így alakult, akkor legalább beleolvasok, azonban ekkor hirtelen káltást hallok.
- Föld! Föld a láthatáron!-kiáltotta az egyik matróz.
Hátramentem Motoihoz, meglepő módón megint aludt, nem bírta a hajóutat, de ennek ellenére nyugodtan tudott aludni.
Átszellemülten ugrik ki a függőágyból, de látni rajta, hogy dülöngél, hiába, egyeseket megviselnek a hajóutak. Ekkor azonban látom hogy a sirályokat kezdi kémlelni, tudtam, ennek nem lesz jó vége. Elfutott valahova, majd a hajó végébe. Én csak fogtam magam, elmentem a kabinunkba, és elkezdtem rakodni.
Kisvártatva beront Motoi.
- Sui ,Sui nézd mit hoztam, megvan a vacsoránk.
Kicsit szemlélem a madarat amit behozott, majd megin arra gondolok, hogy milyen tengeri beteg volt még pár pillanattal ezelőtt, de csak vállat vonok, mit lehet tenni.
- Akkor süssük meg!
Beletelt kis időbe mire elkészült a vacsora, nem sok mindent tudtunk arról, hogy kell elkészíteni a sirályokat, de vegül is elég ehetőnek tűnt a végeredmény. Motoin már látszott, hogy nem bír magával, még a forró madarat is keresztbe nyelte volna le, épp nyúlt a betevő falat felé, mikor benyitnak a kabinba.
- Kifelé szárazföldi patkányok, meglrkeztünk.
Azért jobb modoruk is lehetne ezeknek a matrózoknak, gondoltam magamban, nem tudom Motoi hogy fog reagálni erre, de mit lehet tenni, ha nem akarünk repülve távozni akkor talán jobb lesz úgy tenni ahogy a matróz kívánja.

//Egymás karakterét ne irányítsátok! Illetve a helyesírásra figyeljetek oda //

Nagyon jó hajó utatok van. Szerencsére senki sem jött utánatok az előző faluból, így békésen hagyhatjátok el az országot, ráadásul még viharba sem keveredtetek. A Víz Országának egyik kikötőjébe érkeztetek, ahol hatalmas nyüzsgés fogad benneteket. Azt természetesen nem tudjátok, merre is kell mennetek, hogy Kirigakure-be érjetek. A tömegben megpróbálhattok megkérdezni valakit, de az emberek nem túl segítőkészek, konkrétan meg sem állnak veletek társalogni.
Azonban pár perc kóborlás után 3 köpenyes alak ugrik a közeletekbe. Kettő veletek szemben van, az egyik pedig mögöttetek. Az egyik fekete ruhában van, a többiek pedig barnában. Amint körbe vettek titeket, a fekete ruhás megszólal:
- Elkérhetném a papírjaitokat? Csak egy rutin ellenőrzés. - mondja. - Milyen szándékkal érkeztetek országunkba és meddig terveztek itt maradni? Elég komor időket élünk...

A vacsora végére elértük a kikötőt. Alig nyeltuk le az utolsó falatot amikor belépett a szobába az egyik matróz és barátságosan kitessékelt minket a hajóról. Hatalmas nyüzsgés volt a kikőtöben emberek minden fele,árusok, utcai mutatványosok . Meg is csillant a szemem az egyik kovács portékájan,de sajnos most nem engedhettem meg magamnak ezt a kiadást, hiszen csak most érkeztünk meg egy idegen országba és ételre meg szállásra jobban kell a pénz. Miután kellő időt pazaroltam szebbnél szebb áruk megnézésével, ugy döntöttünk hogy ideje lenne egy kis informácót gyüjteni hisz nemtudjuk hogy merre kell menni. Furcsa mód a nagy tömegben nem találtunk egyetlen egy segítőkész embert sem.
- Milyen remek kis város ez, segítőkész emberek minden fele. -jegyzem meg Suinak erőssen hangsúlyozva, hogy segítőkész.
Már kezdtem unni az egészet.
- Lehet fizetnünk kéne nekik ugy hátha megered a nyelvük. - amint befejeztem a mondatom 3 köpenyes alak ugrik a közelünkbe. Két barna köpenyes és egy fekete bárány.
- A pénz hatalma lehet rögtön ezzel kellett volna kezdeni.- súgom oda Sui - nak
Közrefognak minket nehogy eltudjunk iszkolni,majd megszólal a fekete ruhás.
- Elkérhetném a papírjaitokat? Csak egy rutin ellenőrzés. - mondja
- Rutin persze azért kellett minket közre fogni -morcogok magamban.
- Milyen szándékkal érkeztetek országunkba és meddig terveztek itt maradni? Elég komor időket élünk...
Azt hiszem ráhagyom Sui -ra a beszédet és inkább meghuzom magam. Diplomácia nem az erőséggem. Nem szeretnék rögtön az első nap balhéba keveredni.

Lelépve a hajóról belecsöppentünk egy nyüzsgő kikötőváros kellős közepébe. Az első dolgunk az, hogy helyes irányba induljunk el, megtalálni egy rejtett falut nem a legegyszerűbb feladat, és ha tudja is az ember merre keresse, mindenféle csapdák lehetnek körülötte. A legegyszerűbb az lenne, ha egy kereskedőt próbálnánk meg követni, esetleg felajánlani a segítségünket. Ahogy ezen gondolkodom, végignézek az embereken. Amint meglátják a homlokvédőnket elfordulnak, nem meglepő, hisz idegen ninják vagyunk, különösebb nyomós, számukra pozitív érv nélkül. Motoira tekintek, nem nagyon fűl a foga az egészhez, nem a türelméről híres, de meg tudom érteni.
Pár pillanatig még kémlelem a tömeget, hátha észreveszek egy idegen ninját, aki nem a Rejtett Vízből származik, végül is egy nem falubeli talán hamarabb áll szóba egy másik idegennel. A háború elidegeníti egymástól az embereket.
Motoi, hogy megkönnyítse keresésünket, azt javasolta adjunk pénzt az embereknek. Nem tudom melyik ninja árulná el a faluját annyi pénzért, mint amennyi nálunk van, így hát ezt az ötletet inkább nyűgösségének jeléül veszem, és csak egy kis mosollyal honorálom, hogy próbálja megtörni a csendet. Épp mikor befejezné a vesztegetéses ötletét három ninja ugrik le valahonnan, és körbevesznek minket.
Kicsit meglepődök, hisz nem beszéltünk senkivel, nem próbáltunk meg információkat kiszedni még senkiből. Nem nehéz észrevenni a fejvédőnk jelét, ezért nyugodtan fordulok a fekete ruhás emberhez.
- Szeretem ha az ember szemtől szembe beszél velem, nem hinném, hogy olyan jól néz ki a hátunk, hogy az egyik barátotok azt kémlelje. Nem mintha érdekelne, vagy kötözködni szeretnék, de nem keressük a bajt. Gondolom világos, hogy mint shinobik nem adhatjuk csak úgy oda az információkat magunkról. Annyit mondhatunk, hogy a Rejtett Vízesésből jöttünk, és a Rejtett Víz faluba tartunk. EGy bizonyos Uchida Karakadit keresünk. Megköszönnénk az útbaigazítást. Amennyiben többet elárultok magatokról, talán mi is többet mondhatunk el magunkról. De nem fogunk egyoldalúan felfedni amgunkról mindent, gondolom megértitek.
Több féle úton is el lehet jutni a rejtett falukba, az egyik a gyalogszer, a másik, a kicsit rizikósabb, ha ninják, ne adj isten ANBU kísér el valamelyik kínzókamrába. Nem áll szándékomban nekikrontani, nem vagyunk előnyös helyzetben, a környéken sok a civil, könnyű lenne elmenekülni, ha a sors úgy hozná, de jelen pillanatban nincs más okunk. Amennyiben nem jutunk dűlőre a ninjákkal, tovább folytatjuk kutakodásunk, esetleg elolvassuk a könyvet amit apám hagyott rám, hátha van valami információ benne.
Motoi csendben kivár míg megpróbálom diplomatikusan intézni a dolgokat, de mikor befejezem a mondatom odafordulok hozzá, egy pillantást vetek a lehetséges szökési útvonalakra, majd lehunyom egy pillanatra a szemem, hogy jelezzem, hogy míg nem muszáj, addig ne csinaljon semmi butaságot, nem akarjuk egyből fölborítani a rendet.

Suijin szavai nem igazán hatják meg a kirigakurei csapatot, ugyanúgy közrefognak titeket. A szószóló ugyanolyan komoran folytatja a beszédet, mint eddig.
- Úgy tűnik nem vagytok tisztában a háborús helyzettel... Takigakure az ellenségünk, akit pedig kerestek nem ismerjük. Most viszont velünk kell, hogy gyertek. Két választásotok van: békében velünk jöttök, vagy pedig eszméletlenül viszünk el benneteket. Választhattok.

Ha ellenszegültök, akkor a semmiből néhány senbon fúródik a testetekbe és rá pár pillanatra elájultok. Ha békésen a csapattal mentek, akkor egy raktárépülethez vezetnek titeket, ahol több Shinobi is tartózkodik. Ha korábban elájultatok, akkor már az épületben ébredtek.
Továbbra is felügyelet alatt tartanak benneteket, de az eddigi szószóló távolabb tőletek, egy másik shinobival beszél. Végül egy nő érkezik hozzátok.
- Mit akar két takigakurei nálunk? Azt tudjátok, hogy hatalmas őrültség ennyire nyíltan viselni a falutok fejpántját? Még jó hogy egy békés csapat talált rátok, nem a őrültek közül valamelyik... már rég nem élnétek. Tehát meséljetek el szépen mindent, különben erővel szedem ki, amit tudni akarok!

Sui miután befejezte a beszédjét felém fordul és jelez ,hogy maradjak nyugton. Nem mintha bármi butaságot csinálnék egy kirigakure shinobikkal teli kikötőben.
A fekete köpenyes ninját egy cseppet sem hatják meg Sui szavai .
- Úgy tűnik nem vagytok tisztában a háborús helyzettel... Takigakure az ellenségünk, akit pedig kerestek nem ismerjük. Most viszont velünk kell, hogy gyertek. Két választásotok van: békében velünk jöttök, vagy pedig eszméletlenül viszünk el benneteket. Választhattok.
Micsoda remek lehetőségek. Ha nem lenne ekkora nézőközösséng már a kunai-om utan kaptam volna, de nincs mit tenni. Jobb éberen mint eszméletlenül, hisz igy megfigyelhessük, hogy mégis merre visznek minket ha valamilyen csoda folytán sikerülne elszöknünk tőluk.
Komolyabra veszem a figurát és válaszolok feltett kérdésre hasonló komorsággal, mint ahogy a fekete köpenyes shinobi beszélt:
- Maradunk az elso lehetőségnél .
A ninja rámnéz a szuros tekintetével majd megszólal:
- Rendben.Gyertek, de semmi hírtelen mozdulat!
Egy raktárépülethez vezetnek minket, ahol mégtöbb shinobi tartózkodik. A felügyelet továbra is szoros. A két barna köpenyes le sem veszi rólunk a szemét. A vezérük kicist távolabb egy másik shinobival beszél.Amég várunk hogy történjen valami körbenézek. Lehet jobban jártunk volna ha megpróbállunk kitörni a kikötőben. Ha itt ugy döntenenk hogy kivégeznek minket akkor nem látok sok esélyt a menekülésre. Pár perc elteltével egy nő érkezik hozzánk és elkezd faggatni minket:
- Mit akar két takigakurei nálunk? Azt tudjátok, hogy hatalmas őrültség ennyire nyíltan viselni a falutok fejpántját? Még jó hogy egy békés csapat talált rátok, nem a őrültek közül valamelyik... már rég nem élnétek. Tehát meséljetek el szépen mindent, különben erővel szedem ki, amit tudni akarok!
Sui ép belekezdene a mondandójába amikor én belefolytom a szót:
- Sui eljött a te időd!

- Úgy tűnik nem vagytok tisztában a háborús helyzettel... Takigakure az ellenségünk, akit pedig kerestek nem ismerjük. Most viszont velünk kell, hogy gyertek.
Természetesen nem akartam harcba keveredni ilyen helyzetben, főleg, hogy a környéken nagyon sok ember járkált. Még mielőtt bármit is mondhattam volna megszólalt Motoi.
- Maradunk az első lehetőségnél.
Örülök, hogy nem támadott rájuk egyből mikor befejezték a mondatjukat, de ez a megszólalás inkább arra utalt, hogy kezdi már elveszteni a türelmét, így hát én is rábólintottam az első lehetőségre.
Elérkeztünk az uticélunkhoz, egy raktárépülethez. Körbenéztem, hátha sikerül találnom valami támpontot, merre fele lehetne menekülni ha netán szükség lenne rá.
Több Shinobi is van az épületben, körülnézek, hátha valami értelmeset látnék, esetleg valamelyik Shinobi nem szövetségese e a falunknak, egységben az erő szokták mondani. Míg így nézelődök valaki hozzánk jön, és megszólal.
- Mit akar két takigakurei nálunk? Azt tudjátok, hogy hatalmas őrültség ennyire nyíltan viselni a falutok fejpántját? Még jó hogy egy békés csapat talált rátok, nem a őrültek közül valamelyik... már rég nem élnétek. Tehát meséljetek el szépen mindent, különben erővel szedem ki, amit tudni akarok!
- Örülök, hogy ilyen békés helyen beszélgethetünk, persze jobban örülnék ha lenne egy csésze tea is. Gondolom a fekete ruhás Shinobi már mindent elmondott, miért gondolja, hogy magának többet árulnék el? Míg nem látom értelmét, nem adhatok ki információt sem. Csak annyit mondhatok amennyit már valószínőleg tud. Mindkettőnknek jobb lenne, ha félretennénk ezt a háborús helyzetet, és a lényegre térnénk, ha akarták volna, már rég végezhettek volna velünk, de nem tették, szeretném tudni, mi a szándéka velünk, aztán meglátom mit mondhatok.
Miután befejeztem a mondatom, zsebretettem a kezem, majd egy helyet kerestem ahova leülhettem volna, szemem sarkából figyeltem a nő reakcióját.

Suijin válaszára a kunoichi mérgesen néz rátok. Megcsóválja a fejét, majd megalkot néhány kézpecsétet.
- Kuchiyose: Gōmon Heya! - szólal meg.
A következő pillanatban egy ketrec vesz körbe benneteket, majd drótok tekerednek a végtagjaitokra és húznak a fém rácsokhoz. Nem igazán tudtok morocogni, legfeljebb nézelődni tudtok, a fejetek szabad.
- Még mindig nem beszéltek? Kaptok egy percet, hogy mindent elmondjatok, különben csúfos véget értek!

//Itt láthatjátok mibe keveredtetek: http://naruto.wikia.com/wiki/Summoning:_Torture_Chamber //

Enyit a diplomáciai megoldásról. Sui makacs és nem engem , ahogy a kunoichi sem.
- Kuchiyose: Gōmon Heya! - szólal meg a kunoichi már már vörösrő fejjel.
A semmiből egy ketrec jelenik meg körülöttünk ,majd drotok tekerednek a végtagjaink köré. A drot megfeszül és odaránt minket a rácsokhoz. Nem tudom mozgatni a kezem sem a lábam,de legalább a fejem szabad.
- Még mindig nem beszéltek? Kaptok egy percet, hogy mindent elmondjatok, különben csúfos véget értek! - szólal meg ujra a kunoichi.
Ez a helyzet nem igazán tetszik nekem , és kezdem elvesziteni a türelmem.
Mérgesen, kiáltok oda a közelünkben lévő kunoichi - nek .
-Már elnézést hölgyem ,de mi már elmondtuk, hogy egy bizonyos férfit keresünk aki itt tartózkodik az önök " békeszerető ,, országában. Mint lássa mindketten geninek vagyunk és elég fiatalok, igy rájöhet, hogy nem rég lettünk geninek és ebből következik, hogy nem lehet a birtokunkban túl sok hasznos informácio. És ha mégis lenne az önök KEDVES,vendégszerető fogadtatásának hála biztosan nem arulnánk el, hisz a vak is látja, hogy azonnal végeznének velünk amint eláruljuk amit tudunk. Igy ha lenne oan kedves és leeresztené a láncokat vagy esetleg jobban megszoritaná ,de kérem ne várjon egy percet .Igy is vártunk már eleget.

Miután hozzálńcoltak a ketrechez csak sóhajtottam egyet, Motoi pont azt mondta ki amire én is gondoltam, lényegtelen mit mondunk, hisz már midnent tudnak. A Shinobi tűr, és ezt kell most nekünk is tennünk, kivérni míg a hölgyemény nem érti meg, hogy tárt ajtón kopogtat.

//A hozzászólás hossza minimum 5 sor legyen! Erre figyeljtek oda.//

A nő megcsóválja a fejét, majd a drótok erőteljesebben kezdenek el szorítani benneteket.
- Én ilyen idősen már Chuunin voltam, de tudok nektek olyat mutatni, aki már nálatok fiatalabb korban megszerezte a Jounin rangot. - mondja a nő.
- Szóval mondjátok el miért keresitek azt a férfit!
Ekkor már többen is oda mennek a ketrechez és várják a válaszotokat. Lehet jobb lenne elárulni mit akartok, különben a raktárépületből azonnal valamelyik börtönbe kerültök. Jobb lesz mérlegelni, mit szeretnétek.

A drótok kezdenek jobban szoritani.
- Én ilyen idősen már Chuunin voltam, de tudok nektek olyat mutatni, aki már nálatok fiatalabb korban megszerezte a Jounin rangot.
- Szóval mondjátok el miért keresitek azt a férfit! - Szólal meg a nő .
Hát nagyon silány lehetett a felhozatal mikor megválasztották ezt a nőszemélyt Chuuniná olyan fiatalon, vagy lehet ebben az országban elég ha egy ninja erős es nem számit hogy mi van a fejében. Na mindegy ezt inkáb nem mondom ki hangosán mert már igy is eleg rossz helyzetben vagyunk.
Kaptunk egy kis nezőközönséget is.A raktárban levő ninják elkezdenek körénk gyűlni. Itt az ideje elhinteni pár morzsát.
- Sui apja írt erről az emberről ,ha netalántán történne vele valami akkor keressük meg őt, de eről Sui részletesebben tudna beszélni.
Visszaadom a szót Suinak .Hátha másodszorra sikerül megtörnie a jeget.

Éppen egy kellemes pózt találtam a drótok szorításában, mikor a nő újra haszontalanul kezdett el beszélni.
- Én ilyen idősen már Chuunin voltam, de tudok nektek olyat mutatni, aki már nálatok fiatalabb korban megszerezte a Jounin rangot. Szóval mondjátok el miért keresitek azt a férfit!
Én értem, hogy nő, azt is megértem, hogy szeretnek fölöslegesen beszélni, de egy magas rangú ninja csak tudja mikor kell édelegni, és mikor kell lényegretörőnek lenni. Talán a Rejtett Ködben nem így nevelik a fiatal ninjákat, bár kétlem, hogy a rengeteg mészárlásról híres faluban ne lényegretörő ninják élnének. Igen, bevallom, nem vagyunk magas rangú ninják, de a ninját nem a rangja határozza meg, nem az, hány jutsut képes elsajátítani, még csak nem is az, hogy hogy használja a már megtanultakat. Egy ninja annyira értékes mint a kitartása, az, hogy mennyit képes megtenni a cél érdekében, még akkor is, ha minden vesztésre áll, még akkor is ha nem ismeri a módját.
-Olvastam apám könyvében erről a jutsuról. Nehezemre esik elhinni, hogy a rangodhoz méltó ninja legyél, látom rajtad azt, hogy valamit bizonyítani akarsz, megfélemlíteni. Egy erős ninja erre nem törekszik. Magától értetődő a félelem jelenlétében, puszta jelenléte tölti el ellenségét félelemmel. Én nem félek, annak ellenére sem, hogy ebben a ketrecben vagyunk, túlerővel szemben, VELED szemben. Lássuk milyen fából faragták a Rejtett Köd ninjáit.
Lehunyom szemem, koncentrálok. Felkészülök az elkövetkező fájdalomra. A fájdalom egy reakció, reakció olyan dologra ami veszélyes és káros a szervezetre. EKkor jutott eszembe egy edzés apámmal.

*Egy kis erdőben a Rejtett Vízesés falu mellett*
Lihegés hallatszik az egyik fa mögül, gyors, felületes, olyan, mint mikor valaki a végkimerültség szélén van.
- Sui, az edzés lényege, hogy fejlesszük a gyorsaságod és a kitartásod, nem szabad föladnod, Motoi képes volt rá, te is meg tudod csinálni.
Sui levegő után kapkodva próbál meg értelmes, összefüggő választ adni.
- De.... nem.... bírom.... mindenem..... fáj.....pihennem.... kell....
-A fájdalom, kimerültség, természetes dolog, mint az, ahogy az állatok harcolnak a területükért, azért, hogy megéljenek, azért, hogy szaporodjanak. Az ember kicsit másként működik és gondolkodik, mint az állatok. A legtöbben szeretjük azt hinni, hogy az állatok fölött állunk. Én úgy érzem, hogy mások vagyunk az állatoknál. A legtöbb dolog az elmédben dől el, az agy dolgozza föl az információt ami a perifériáról érkezik. ELgondolkodtál már azon, hogy miért nem látsz mindent amit látsz?
-Nem értem a kérdést, miért ne látnék mindent amit látok?-válaszolt Sui már kicsit pihentebben.
- Figyelj kicsit.
Apja belenyúlt zsebébe, majd földobott egy labdát, Sui figyelte ahogy felfele száll, ám ekkor apja hirtelen eldobott három kunait más más irányba.
- Rendben, láttad ahogy eldobtam a kunaikat, láttad merre repültek.
-Igen láttam.
- Akkor most mondd meg, melyikre mi volt írva.
- Nem tudom, azt sem láttam, hogy lett volna e írva rá valami.
- Látod ezt jelenti a látni és mégsem látni. A szemed látta az elrepülő kunaikat, azt is érzékelte mi volt rájuk írva, viszont az agyad már nem fogta fel, nem engedte a tudatodba a látottakat, a tudat alattidban maradt, valójában minden egyes dolog amit látsz, hallasz, érzel életedben a tudat alattidban marad, holott tudatosan csak egy töredékét éled át. Gyakorlattal be lehet folyásolni ezt a folyamatot, kizárni bizonyos dolgokat a tudatból, másokat előtérbe helyezni. Muszáj megértened, ez nem egy csodafegyver, ez csak tisztán az elméd működésének megértése. Amint megértesz valamit föl tudod használni a javadra, vagy az ellenfeled ellen.
-Szóval ez olyan mint a mentális kondicionálás? A meditálás egyik formája?
-Többé kevésbé igen, a külömbség talán csak annyi, hogy a kondiconálás hozzászoktat valamihez, a meditáció pedig segít megérteni a dolgokat, vagy egyszerűen közelebb kerülni a természethez. Amint én mondtam, valójában egy percepciós elutasítás, hanyagolod, majd végül teljesen kizárod a dolgokat. Természetesen az érzékszerveidet nem tudod teljesen kizárni, és hosszú gyakorlás kell míg eredményes lesz, viszont sokat segít az, ha találsz valami motivációt, valamit, ami segít áthidalni a nehézségeket, ami erőt ad akkor is, mikor már az utolsó tartalékaidat is kimerítetted.
-Akkor ha most erősen koncentrálok nem leszek fáradt?
Sui apja csak mosolygott ezen a kérdésen.
-Majd egyszer megtudod, hogy is működik az egész.

*Sui hozzáláncolva a ketrechez*
A visszamlékezés végén Sui rádöbben valamire, rádöbben arra, amiről apja a kiképzéskor beszélt, feltörnek benne a falu támadásának eseményei, ahogy apja meghal, ahogy szülőháza porrá ég, majd a ninja a Rejtett Fűből, aki a megmentését apjának ily módon hálálta meg.
Sui felnyitja szemét, eltökélt.
-Megtaláltam a célom, Apám, kitartani a végsőkig, elviselni az elviselhetetlent, kibírni a kibírhatatlant, ez az én ninja utam. Nézzük meg mennyire jó shinobi is vagy, derítsük ki, vajon melyünkben nagyobb a kitartás.
Sui szemében tűz ég, szinte várja a fájdalmat amit majd a nő rázúdít, ő maga is szeretné tudni, mennyire erős is valójában, nem a nőnek, magának akar bizonyítani, bizonyítani azt, hogy méltó arra, hogy megbosszulja apja halálát, és elégtételt vegyen a fű ninján.

//a jutsunak az a hátulütője, hogy az idéző is átérzi a fájdalmat, amennyiben Sui kitartóbb, és elviseli a fájdalmat, akkor önszántából odaadja a könyvet, amennyiben nem, akkor szegényke összeesik, és a könyv kiesik a táskájából//

//Nem tudom milyen technikáról beszéltél Sui, de a kínzókamrában csak ti érzitek a fájdalmat, a kunoichi nem. Ráadásul ha elernyed a tested, a drótok akkor is megtartanak és nem fogsz összeesni.//

A kunoichi Yazaki válaszára bólint egyet, azonban Suijin alig fejezi be a mondandóját, azonnal belemarnak a húsába a drótok és hangosan felüvölt. Úgy néz ki, mégsem olyan erős a fiatal shinobi, mint hiszi azt. Közben a hátatok mögött nyílik a raktár ajtaja, legalábbis a hirtelen fényből és csikorgó hangból erre következtettek. Pár pillanat múlva valaki megérinti a tarkótokat, aminek hatására hatalmas fájdalom hasít a fejetekbe, végül elájultok.

Nem tudjátok meddig lehettek eszméletlenül, de amikor felébredtek sötét van. Halvány világítás ég csak, így alig láttok valamit. Viszont már egy szalmazsákon feküdtök, de még mindig a raktárban. Egy idős férfi ül a közeletekben egy asztalnál, amint észre veszi, hogy magatokhoz tértetek, megszólít titeket.
- Áh felkeltetek... Azonnal a lényegre térek, rengeteg dolgom van. Takigakure elveszettjei vagytok, szeretnétek csatlakozni hozzánk, de ez nem lehetséges. Kiolvasta mindent az agyatokból. Nem bízunk meg túlzottan az árulókban, azonban beléphettek országunk egy szervezetébe, a Bishamonba. A szervezet szívesen fogadja az elveszetteket és bizonyos szinten meg is védi őket. Azonban ha bármi rosszat csináltok, akkor hamar elveszíthetitek az életeteket. Mit szóltok, beléptek? Ha nemmel válaszoltok, akkor szabadon távozhattok, de az országot el kell hagynotok!