Kikötőváros

//A link amit küldtél irja hogy However, he also feels the same pain as the victim. //

Sui -t feldühítette a nő viselkedése, és továbra is makacs. Nem árul el semmit . Párbajra hívja a kunoichi-t. Gondolom a jutsu hátul ütőjét szeretné kihasználni, hogy a justsu által okozott fájdalom valamilyen mennyiségben hat arra aki megídézte. De ez nem fog összejönni. Aki ezt a technikát használja biztosan nagy fájdalomtűrő képességel rendelkezik. Még mielőtt jelezhetnék Suinak , hogy jó lenne beszélni mert ennek nem lessz jó vége, a kunoichi aktiválja a jutsut. Sui husába belemarnak a drótok.A fájdalomtól akaratlanul felüvölt. Szerencsémre rólam elfeledkezett, így én megúsztam a kínzást. Sui az ájulás határán van a fájdalomtól,amikor csikorgó hang hallatszik mögöttünk. Pár pillanat mulva valaki megérinti a tarkónkat és elájulunk.

Amikor felébredek már nem a ketrecben vagyok hanem kicsivel arrébb egy szalmazsákon. Körül nézek . Sui melletem ébredezik, velünk szemben egy idős férfi ül egy asztalnál.
- Áh felkeltetek... Azonnal a lényegre térek, rengeteg dolgom van. Takigakure elveszettjei vagytok, szeretnétek csatlakozni hozzánk, de ez nem lehetséges. Kiolvasta mindent az agyatokból. Nem bízunk meg túlzottan az árulókban, azonban beléphettek országunk egy szervezetébe, a Bishamonba. A szervezet szívesen fogadja az elveszetteket és bizonyos szinten meg is védi őket. Azonban ha bármi rosszat csináltok, akkor hamar elveszíthetitek az életeteket. Mit szóltok, beléptek? Ha nemmel válaszoltok, akkor szabadon távozhattok, de az országot el kell hagynotok! - Szólal meg a férfi.

Egy nagyot sóhajtok. Végre tulvagyunk a nehezén, és a kínzást is megúsztam, bár Sui nem volt ilyen szerencsés.

- Nincs túl sok választásunk .Belépnénk ebbe az úgynevezett Bishamonba, habár itt nem az enyem a döntő szó. Sui te mit mondasz?

Miután befejeztem a mondatom, a kunoichi talán kicsit a szivére vette a dolgot, mert elég vehemesen vetette magát bele a jutsu aktiválásába, talán egy számára fájó dologra tapinthattam. Természetesen nem a legkellemesebb találkozásom egy nővel. Talán neki ez a megszokott ha férfiakkal találkozik? Bár ránézésre nehéz lenne megmondani, kinek mennyire vannak mazohista hajlamai, talán ő pont az a személy aki a shibari technika rajongója, talán ha más körülmények között találkoztunk volna sokkal élvezetesebb időtöltésben lett volna részünk, de reakciójai és viselkedése alapján már rég nem volt más időtöltésben része csak kínzásban, azt viszont megint csak nehéz lenne megmondani, hogy ő, esetleg őt kínozták. Bár a látszat gyakran csal ahogy mondani szokás.
Mikor már kezdem élvezni a fájdalmat, hátunk mögött kinyílik az ajtó. Egy férfi jön be, gondolom, hogy ez a kevésbé kellemes információszerzés második felvonása lesz majd, bár nem tudom mi következik. Még mielőtt közelebb érne a férfi, csak összeszorítom a fogamat, a kunoichi szemébe nézek, mosolygok egyet, majd a földre köpök.
-Kellemes volt ez a kis időtöltés, remélem hamarosan megismételjük!
A férfi megérinti tarkónkat, holott arra számítana az ember, hogy egyszerűen megbeszélnénk a történteket, tehát a cirkusz tovább folytatódik. Eléggé érdekes módon történnek és intézik a dolgokat a ninják. Egyszerűen csak egy emberre voltunk kiváncsiak, erre megkínoznak. Mintha teljesen mindegy lenne mindenkinek mit kellene tenni, inkább csak szeretnék bemutatni mennyire erősek, szeretném megjegyezni nem vagyok meghatva, a ninják akiket eddig láttam nem ütik meg a lécet a mi falunkban.

- Áh felkeltetek... Azonnal a lényegre térek, rengeteg dolgom van. Takigakure elveszettjei vagytok, szeretnétek csatlakozni hozzánk, de ez nem lehetséges. Kiolvasta mindent az agyatokból. Nem bízunk meg túlzottan az árulókban, azonban beléphettek országunk egy szervezetébe, a Bishamonba. A szervezet szívesen fogadja az elveszetteket és bizonyos szinten meg is védi őket. Azonban ha bármi rosszat csináltok, akkor hamar elveszíthetitek az életeteket. Mit szóltok, beléptek? Ha nemmel válaszoltok, akkor szabadon távozhattok, de az országot el kell hagynotok!

És választ is kaptam a minőséggel kapcsolatos aggályaimra. Már értem mi folyik itt, azért van szükségük más ország elveszett ninjáira, mert az ő ninjáik ilyen silányak? Persze ezt csak magamban gondolom, nem szeretném ha rámszakadna a plafon, ebben a raktárépületben minden lehetséges, még a falnak is füle van. Hosszasan el kell gondolkodnom ezen az ajánlaton, ugyanis megeshet az is, hogy nemet mondunk, és az első fűszálban elakadunk a raktárépület előtt és szörnyet halunk, ki tudja merre vannak csapdák, és azt sem nagyon tudjuk merre a kivezető út.

- Nincs túl sok választásunk , belépnénk ebbe az úgynevezett Bishamonba, habár itt nem az enyem a döntő szó. Sui te mit mondasz?-kérdezi Motoi.

Megvonom vállam, nem mintha bármit is számítana mit gondolok, szerintem csak illedelmességből kérdeztek minket, nem azért mert van választásunk.

- Ahogy gondolod Motoi, remélem gyakrabban lesz ilyen kellemes időtöltésben részünk, mint a mai nap volt a ketrecben a kunoichivel.

//Arra is figyeljetek oda, hogy ne másoljátok egymás írását, se a mesélőét. Tehát ne írjátok le, amit az NJK-m, vagy a másik JK mond.//


Az öreg elégedetten bólint egyet a válaszotokra, majd egy-egy papírost nyújt felétek. Nem igazán tudjátok elolvasni, nem hagy rá túl sok időt.
- Írjátok alá és elvisznek benneteket Kirigakure-be. A fejpántotokat viszont le kell cserélnetek helyire! Erről viszont majd gondoskodnak az embereim. Amint jobban vagytok, elkísér benneteket az egyik Shinobi, csak jelezzétek, hogy készen álltok az útra. - mondja, majd feláll és távozik.
Senki sem megy a közeletekbe, szinte már úgy viselkednek, mintha ott sem lennétek. Ha kipihentétek magatokat, akkor csak jelezzétek valakinek és máris mehettek tovább, hogy elérjétek a célotokat.

//A játéknak itt vége. Csatlakoztatok Kirigakure haderejéhez, az elveszett csoportból viszont még nem raklak át titeket Kiri csoportjába, mivel még csak Bishomon tagok vagytok. Később bizonyítanotok kell majd a falunak. Kaptok +5 chakrát a játékért.//

// Mizukage palota, Nemzeti küldetés//

Mintha egy évszázadnak tűnt volna, míg mindenki befejezte a bemutatkozást, nem voltam nagyon oda érte, ahogy láttam, a vezetőnk sem. Viszont kis szórakozást nyújtottunk neki, eléggé pszichopata vezetőt kaptunk ismét, talán ez a falu ilyen emberekből áll, biztosan a kevés napfény lehet az oka, vagy valami fura dolog van keverve abba a nyalókába? Végül is teljesen mindegy, a lényeg, hogy miután kimondtuk Motoival, hogy Bishamon tagok vagyunk, elszakadt nála a cérna. Sanda gyanúm támadt, hogy valami rosszat tettünk, mikor egy furcsa jutsu hatása alá kerültünk, fájdalmat éreztem a vállamon, mindezt egy fura szellő előzte meg. Genjutsu, gondoltam magamban. *Megpróbálkozom a genjutsu Kai technikával*
Tenma suttogott nekünk valamit, hogy biztonságban kell tartanunk az információt, meg persze, hogy milyen ninják vagyunk, hogy egy ilyen fontos dolgot is kikotyogunk.
- Sensei... Ezekkel az emberekkel fogok együtt harcolni, nincs értelme bárki előtt is titkokat tartanom. Amennyiben halál a büntetés azért, hogy elmondtam, hogy Bishamon tag vagyok, hát készen állok, de valami azt súgja, hogy a Mizukage hasznot látott bennem, ugyanis nem öletett meg egyből, amint elkaptak, hanem megadta a lehetőséget arra, hogy belépjünk a szervezetbe. Egy új csapat részeivé váltunk. Ha az egész küldetést és csapatépítést egy hazugságon, vagy esetleg titkon alapul, az se nem tartós, se nem erős nem lesz. Nem kell aggódnia, a falu titkai biztonságban vannak nálunk, de ne várja el, hogy a falu legyen az első célunk, megvan a magam célja, viszont ez megköveteli azt, hogy a falut szolgáljam. Gondolom érti mire célzok. Bármennyire kínozhat, ezen nem fog változtatni.
Lassan csepegett a vér vállamról, először meleg érzés volt, majd semleges. Ahogy vártunk egyre hidegebbnek éreztem a sávot, amin végigfolyt a vérem, kezdett megalvadni. A seb már nem volt vészes, mélynek nem volt mély, viszont annál fájdalmasabb. de nem okoz számottevő hátrányt, talán a sensei sem akart lelassítani minket, talán ez a módja az itteni embereknek az információ megosztásának, minden egyes mondat után egy kis kínzás. Kezdem megszokni. Lassan minden ninja felkészül az útra, a kikötő felé vesszük az irányt. Ahogy sensei kitárja a kaput kint vihar tombol, na, ez már egészen jellemző időjárás erre a falura. Csuklyámat a fejemre teszem, majd meghúzom táskámon a vállpántot. Megpróbálom minél kényelmesebben, minél szorosabbra húzni, hátha futva haladnánk, annak érdekében, hogy időt spóroljunk.

Az út alatt nincs kérdésem Tenmához, míg nem ismerem az embert, addig hátulról figyelem tetteit, többet árulnak el róla, mint válaszai. Minden fontos kérdést vagy föltesz valamelyik falubeli ninja, vagy nem is eléggé fontos információ ahhoz, hogy tudjuk, amennyiben mégis fontos lenne, nagy valószínűséggel maga is megosztja velünk.

// Mizukage palota, Nemzeti küldetés//

Úgy látszik a bemutatkozásom nem aratott túl nagy sikert. A vezetőnk furcsán kezdet ránk nézni, bár ebben nem voltam teljesen biztos, mert már így is elég furcsa volt, de mintha valami azt súgta volna , hogy rosszat mondtam , vagy tettem a bemutatkozásom során. Amint az utolsó genin is befejezte a bemutatkozását, vezetőnk hirtelen eltünt, majd megjelent előttünk és belénk mélyesztette a karmait. Próbáltam mozogni, de mintha valami féle genjutsu hatása alatt lettem volna, bár az is lehet, hogy méreg volt a körmeire festve. Miután kellő közelségbe ért valamit hallkan, a szájából kilógó nyalloka miatt alig érthetően, a fülünkbe suttogot. Abból rá is jöttem mi volt a gond a bemutatkozással. Bishamon tagoknak titokban kéne tartani a kilétüket. Na ez nekem új. Lehet nem ártott volna elolvasni a szabályokat, de nem igazan érdekeltek akkor, ahogy most sem. Csak azért vagyok ebben a szervezetben mert muszály volt, és láttam benne egy kis lehetőséget, hogy pár új dolgot tanuljunk, amin már túl is vagyunk. Arról nem is beszélve , hogy Suinak dolga volt a Víz országában és Rejtett Vízesésből származó ninjaként nem juthattunk be, így hát ez az egy választási lehetőség maradt meg nekünk, de most, hogy már mindenre pontott tettünk itt a Víz országában, bármikor leléphetünk amikor csak lehetőség adódik rá.
Miután a vezetőnk visszahúzta a karmát és távolodni kezdett tőlünk, Sui már nembírta tovább és elmondta amit gondol. Én csak némán hallgatam, néha kicsit bólogattam, mert nagyrészt én is egyet értettem azzal amit mondott. Hisz ha belegondolok mit is nyújtott számunkra ez a falu? Nekem szinte semmit , igaz Suinak része volt egy kellemes kis kínzásban, de ez minden. Ne várják el, ezek után, hogy mi az ő hűséges ölebeik leszünk.
Sui és a vezetőnk közti kis beszélgetés lezajlása után a kikötő fele vettük az irányt. Az út során, egy kisebb vihart, leszámítva nem történt semmi. Rengeteg ilyen vihart láttunk a hajón ami ide hozott minket a víz országába, így már egésszen megszoktam az eféle viharokat. Jobban belegondolva egésszen megszerettem a viharokat. A villámok remek látvány nyujtanak az égen, és ha meleg az idő akkor a hűsítő sél és az eső elég kellemes tud lenni.
A vezetőnk elég rendessen belénk vájhatta karmait, mert még a kikötőben is erős fájdalmat éreztem a sebekből. Ki kellett volna tisztítani a sebet,mert kit tudja, hogy hova szurkálhatta ezelőtt a karmait,de erről jobb ha nem is tudok többet, meg azt mondják ami nem öl meg az erősebbé tesz és még életben vagyunk.
A kikötőben türelmetlenül várom , hogy mi is lesz a küldetés, mert ez nagyban befolyásolja a jövőmet és a további kapcsolatom ezzel az országgal.

// Mizukage palota, Nemzeti küldetés//


Nem kapok igazából választ, de nem is számítottam rá. Csak reménykedtem valamiben, de ha sejtésem vagy is amit mondtam igaz. A férfi nem fog benne meg akadályozni. Mikor meglátom azt a kis..... talán még engem meg előzve próbál majd végezni vele. Hagyom végig nézen és mérjen a két ismeretlen. Motoi meg Suijin, pillantásukat csak egy pillantással viszonozom. Tekintetem hideg, mintha egy hulla egy lélek nélküli test szemei lenének. Szemekben ott lappang valami más is. Hatalmas vér szomj vágy a vére és sóvárgás az utolsó sikolyok után. Mikor kihuny az utolsó fény egy tépet testű ember szemeiben.
Mikor kilépünk viharba eső és szél csap le rám, köpenyem szorosabbra húzom. Még így is vadul belekap a szél és ostromolja azzal a szándékkal letépi rólam.
El lépek a két fiú mellett, hogy közelebb lehessek vezetőnkhöz. Jelen esetben mesterünkhöz, ha szabad így fogalmazni. Közben pár szót szólok a két fiúhoz.
- Ha harcra kerül a sor ne álljatok az utamba. Saját érdeketekben mondom ezt mert ti még újak vagytok itt. Sok dolgot nem ismertek és fogalmatok sincs róla.
Majd fokoznám a tempót, de még utoljára.....
- Ha ölnöd kell ne haboz, és jobb ha nem dühitetek fel ezen az életetek múlik.
Nem tudják miért mondom ezt, azt hiszik majd csak beképzelt vagyok. Fennhordom az orrom és túlságosan is bízok képességeimben. Nem is erről van szó, ha újra elő jön. Ki tudja ez utal képes leszek uralkodni rajta és vissza zárni. Mert most nincs közelben olyan aki képes lehet rá ha csak Tenma sama nem képes rá.

Lassacskán lezajlanak a bemutatkozások, amit unottan hallgatok végig, de ahogy elnézem a Sensei is így van ezzel. Ráadásul van két idióta a csapatban, akik még arra sem képesek, hogy eltitkolják a "származásukat". Fel is kacagok, amikor egy kicsit móresre tanítja őket a Sensei. Majd végre elindulunk a kikötőbe.
Az út során egész szépen elázunk, de engem ez túlzottan nem izgat. Satsu szavai viszont annál inkább. Már megint kezdi az elzárkózást, mint azt szokta. Még a végén valami őrült gyilkosnak fogják nézni a többiek. Út közben két dolog tűnik fel igazán: Midoriko mennyire szép, főleg hogy bőrig ázott és így elég sokat lehet látni, illetve, hogy senki sem kérdezett semmit.
- Sensei, hogy áll a helyzetünk a Tea országában? - szólalok meg, ha már senki sem teszi ezt meg. - Úgy értem, mennyire erős ellenfelekre lehet számítani a küldetés során? Elvégre mi nem vagyunk azok a nagyon erős shinobik, akik egy magukban képesek elpusztítani egy falut, de az ellenséges szövetség oldaláról lehet hogy jöhetnek olyanok... A férfit, ezt a Wagarashi-t egy helyen kell védelmeznünk, vagy folytonos mozgásban lesz, nehogy megtalálják? Ha állandóan egy helyen van, akkor akár elpusztíthatják azt az épületet is, ahol tartózkodik... ebben az esetben pedig hiába vagyunk körülötte. Az utolsó kérdésem pedig mellékes: kapunk tőlük száraz ruhákat? Nem igazán számoltam arra, hogy elhagyjuk a falut, ezért nem pakoltam váltóruhát.

Mintha csak heteken át futottunk volna az esőben, ilyen érzés kerülgetett mindaddig, míg egyik újdonsült szövetségesem meg nem törte a csendet. A csendet ami leginkább esőzuhogásból, farecsegésből, szélsüvítésből és villámrobajbóll állt. Tottori Shinko töri meg a "csendet" kérdésével, ami  szemmel láthatóan a szívbajt hozza vezetőnkre. Az ember azt hinné, hogy egy vérszomjas ninja hozzá van szokva  a meglepetésekhez. Shinko kérdések tömkelegével árasztja el Tenmat, mit mondjak, tudásszomja nagyobb az egójánál ahogy látom, és bemutatkozása alapján, nem kell a szomszédba mennie érte. Bemutatkozásunk alatt, mikor megosztottuk titkunkat a csapattal, és Tenma megbüntetett érte, kacagott. Nem ez lenne az első reakcióm ha egy csapattársam bajban van, még akkor sem, ha a vezető bünteti. De mit lehet tenni, kíváncsi vagyok, mennyire egocentrikus valójában, be kell vallanom, nem szívlelem az ilyen egyéneket. 
A másik figyelemre méltó egyén a kissé vérszomlyas kunoichi. Sokkal szimpatikusabb mint Shinko, még akkor is, ha egyértelműen hátbadöfne azért, hogy megölje a célpontját. Végül is, csak elmondta az ok okozati összefüggéseket. Érdemes lesz jobban szemügyre venni. Satsukitane, vagy mi is volt a neve.
Utolsó új csapattagom Midoriko no Minovara, csendes egyénnek tűnt, így még nem nagyon tudom hova is helyezzem el a ranglétrán. Ránézésre komolynak tűnik, többet nem tudtam róla megállapítani. Nem szeretek találgatni, így hát nem is foglalkozom a gondolattal többet.
Motoi nem nagyon szólalt meg az út alatt, nem is vártam tőle többet. Az út vége felé már messziről látható, hogy valami nagy készülődés folyik a kikötőben. Furcsa kinézetű hajók vannak mindenfele, közelebb érve jövök rá, hogy ezek nem a megszokott hajók, és talán most tudatosul bennem először, hogy igazi háborúba megyünk, nem csak valami kiképzésre.
Tenma megy elől, én csöndben figyelem az eseményeket, a vihar még mindig tombol, a fedélzeten nagy a nyüzsgés. Tetszett ahogy mindenki a lehető legtöbbet nyújtotta, dacoltak az elemekkel.
Tenma a kapitánnyal váltott pár szót, majd a "szobánkba" mentünk. A látvány elkeserítő volt, talán ideje lenne leszoknom az alvásról, ha ilyen helyen kell ezt csinálnom. 
Megkaptuk a lehetőséget, hogy kint vagy bent legyünk.
Motoi mellé sétálok, figyelmesen körbenézek, majd ha úgy gondolom, hogy senki sem lát, fülébe súgok valamit.
- Próbálj meg információt szerezni a lenti matrózoktól, vagy bárkitől aki itt van.
Miután ezt megtettem, csuklyámat ismét fejemre hajtom, és lassan elindulok a fedélzetre. Nem mondom meg merre megyek, vagy azt, hogy miért.
Kint a vihar, kitartóan tombolt. Körbenéztem, majd megpróbáltam találni egy matrózt akivel beszélhetek.
- Látom nem nagyon szeretik a napsütéses időt. Ebben az időben döntöttek úgy, hogy dolgozni fognak? Én is szeretem az esőt, csak úgy, mint bárki más a fedélzeten, mondja, nincs valami munka amiben segíthetnék, úgy sincs jobb dolgom, és gondolom maguk sem a sok sake ivástól erősödtek így meg.

Amíg arra várok ,hogy a Cukros bácsi elmondja a továbbiakat,  Satsukitane megy el mellettünk miközben pár szót szól hozzánk. Szerintem rossz emberekhez szólt, azt hisszem tisztázom is a helyzetet utánna megyek, ránézek és megszólalok.
- Nem kell félned mi nem állunk az utadba, és nem tudom , hogy a ti falutokban, hogy ment, de nálunk 12 évesen már elég sok ninja összevérezte a kezét, ahogy én is. Ha ölni kell tudom mit kell tenni. Nem kell agódnod, csak arra kérlek te se állj az én utamba, én elvégzem azt, amit kitűztem célomnak és ha valaki keresztbe akart tenni, legyen az barát, vagy ellenség annak nem kegyelmezek.
Nem pont azt mondtam, mint amit gondoltam. Hiába látszik , hogy kerülöm az emberek társaságát. Az igazat megvalva az utolsó mondatot nem is akartam kimondani , csak eszembe jutott egy régi küldetés amikor egy nagyon képzet bandita, vagyis inkább ninja üldözött minket és épp, hogy csak megúsztuk élve Sui-al. Hát igen akkor majdnem sikerült Suit a másvilágra küldenem. Azóta is bánom ami ott ,történt ,de ha lenne rá masik lehetőségem akkor sem cselekedtem volna máshogy.
Shinko kérdések tömkelegével bombáza a mi rózsaszín sensei-ünket . Kérdez jót is rosszat is fele-fele arányban. Sensei egy kisebb szívroham után válaszol Shinko kérdéseire, amelyből mi is nyerünk némi információt a küldetésről.
A kikotőben egy igencsak megtépázot katonai csatahajóra került a választás. A helyzetünkön az is rontott , hogy a vihar még minig tombolt. Nem tudom, hogy ez a nagyra nőt teknő kibirja e ezt a vihart, de nincs mit tenni be kell szállni. A hajó belsejében a Cukros bácsi egy tágas kabinba vezet minket ami a következő napokban a szállásunk lessz. Egy rövid eligazítás után sensei megdob minket egy cukorral majd útnak ereszt minket. Én elég hama megtaláltam az elfoglaltságomat. Három ágy van egyet le is foglalok magamnak, hisz alvás közben telik legjobban az idő. Már pakolnák rá az ágyra amikor Sui megszólít és számomra elég meglepő dolgot kér. Próbáljak informácót szerezni... Ez a dolog annyira lesokkol, hogy elfelejtem megkérdezni miféle információt szeretne tudni. Számomra a legtöbb kocka a helyén van, ami meg nincs az nem érdekel, ám legyen hátha kihagytam valamit. Körbenézek kitől is lehetne valami információt szerezni. Három matróz, vagy a kapitány. Mivel nem érzem ugy, hogy egy normális beszélgetést összetudnák rakni , igy a kapitány kiesett, ezért a három matróz fele veszem az irányt. Jól döntöttem. Kártyáznak, ami jó mert szinte minden kártyajátékot ismerek, és játék közben könyebb némi információt kihuzni az emberből. Amikor az asztalhoz érek  elkezdek kutatni a ruhám alat, majd elő veszek egy kisseb erszényt 200-300 ryout tartalmazhat. Az erszéynt rávagom az asztalra maj határozott hangon megszólalok:
- Beszállhatok?
A válaszukat meg sem várom és leülök az egyik szabad helyre. Amíg az osztásrra várok, megpróballom kideríteni , hogy mit is játszhatnak, de ha nem ismerem a játok akkor sincs gond gyorsan beletanulok minden féle szerencsejátékba.

- Ezt remélem komolyan is gondoltad, hogy ha véletlen eléd állnék. Köszönöm, hogy tiszteletben tartod amit mondtam cserébe megpróbálok így cselekedni én is.
Az út további részében nem volt miéért beszélni. Nem volt olyan téma, amit szívesen meg vitattam volna bárkivel is. Viszont Tenma reakciója mosolyt csalt arcomra. Shin pár lényeges dologra kérdezett rá, végül is ezeket meg tudtuk volna időben. Talán jobb most mint akkor majd az utolsó pillanatban.
- Tehát leveleket kell cipelni és őrjáratozni. Sajnálom, de talán jobb is lesz így ki tudja mi történne....
Suttogom halkan a választ halva. Hangom valószínűleg a vihar el is nyomja így nem hallani a csalódóóságot benne. Az utunk további része tehát esemény mentes. Csak az a kikötői szag ne lenne amit a viharos szél messzire sodor. Házakat még szint nem is látjuk, de a halak bűze már határozottan erezhető. Tipikus kicsi kis koszfészek, de a célnak megfelel jelenleg. Haladtunk előre és a szagok, hangok egyre csak erősödtek. Még egy vak sem tévesztette volna el a kikötő irányát.
Matrózok rohangáltak és tették a dolgokat. Árut vagy is hadi anyagot pakoltak a hajókra. Na meg igyekeztek kezdeni valamit a viharos széllel. Ha a hajók túl erősen csapodnak a part oldalnak, meg is sérülhetnek. Legalább is én így látom a dolgot, szorgosak mint a hangyák. Mindenki végzi a maga dolgát. Igyekeznek azt mihamarabb befejezni, senki sem szeret órákig viharban ázni.
Végül egyenesen a hajó belsejébe kalauzolnak mindenkit, meg sem lepődöm már a körülményeken. Régebben még szinte fekvő hely sem volt, úgy zsúfolódtunk közel húszon egy néhányan egy helyre. Egyenesen egy ágyhoz sétálok rögtön le is foglalom az alsó szintet természetesen. Holmim ledobom az ágy mellé és teljesen át ázott köpenyem levetem. Mivel hajó falhoz közeli ágyat választok szerencsém van. Egy kiálló valamire fel is tudom akasztani a köpenyt ki csöpögni. De itt nem marad annyiban a dolog. Felső ruházatom is le vetem majd a köpeny mellé teszem. Természetesen nem mezítelenül állok az ágy mellett, ahol kell és illik fekete szövet takar.

Ami szembe tűnő ha valaki rám pillantana. A hátam és oldalam tele van hegekkel. Némelyet talán korbács okozhatott másikat talán kés, vagy valami más. Minden esetre mindegyik igen fájdalmas lehetett.
Nyakláncomon függő szemfogak most mellkasomnál vannak.
Pár pillanat alatt át öltözök az egyetlen száraz válás ruhámba. Majd az ágy szélére ülök kardjaimmal az ölemben.

Úgy néz ki, egy idiótát kaptunk vezetőnek... El kezd velem ordítozni, amiért felteszek néhány kérdést. Inkább örülne, hogy megtiszteltem azzal, hogy egyáltalán hozzászólok és próbálok többet megtudni a helyzetünkről. 
- Cukorborsó? - hökkenek meg amikor belekezd a válasz adásba. - Cukorborsó a jó nénikéd... - jegyzem meg halkan, majd elraktározok minden szükséges információt.
A kikötőbe érve azonnal a jellegzetes szaggal találkozunk: a haléval. Szerencsére nem küld szét minket, hanem vele együtt keressük meg a hajónkat. Ez a hapsi valami hihetetlen finnyás... ahogy itt fintorog közöttünk már kezd idegesítő lenni. Talán már túlzottan megjátssza magát. Ki tudja, hogy valójában mire is képes...
- Hé Sensei! - szólítom meg, ráadásul most még hátba is veregetem, hátha még jobban megijed, mint legutóbb. - Tanítana nekünk valamit, amíg úton vagyunk? Jó lenne, ha lenne egy két erős technika is a tarsolyunkban. 
Ezt a dolgot függőben is hagyom, bár azért jó lenne, ha még indulás előtt tanítana valamit. Annyira szeretnék már valami igazán kemény dolgot tanulni. Valami olyasmit, amivel szinte azonnal lehet ölni... meg akarom büntetni azokat, akik elvitték az egykori Sensei testét!
Mivel nem hajózunk ki, megvárom mihez kezd Tenma, ha nem tanít nekünk semmit, akkor főleg pihenéssel és edzéssel töltöm az időt. Pár száz felülés és fekvőtámasz mindig jól jön.

Rövid keresgélés után az egyik matróz végre válaszol kérdésemre, annak ellenére, hogy egy kosarat kell tartania egy kötél segítségével. Meg kell mondjam, csodálatra méltó az erő amivel rendelkezik, néhány embernek még a lábán megállnia is nehéz lenne ilyen időben a fedélzeten. Válaszadás közben hirtelen a negyedik matrózzal történik fent valami, ugyanis a kosár megbillen, egyből mindenki szorosabbra fogja a kötelet. Kezem egyből a táskámba csúszik, és megpróbálom három darab kunaimmal eltalálni a kötelek végét, ha netalán elfáradnának, vagy megcsúsznának legyen egy kis idő, hogy lábra álljanak, visszanyerjék egyensúlyukat, mielőtt a kosár a mélybe zuhanna.
Képzésem alatt sokszor kellett fára mászni. A küldetés előtt, miután beléptünk A szervezetbe, egy kunoichi edzésén vettünk részt, ahol nehezékekkel másztunk fára. Tehát nem állt messze tőlem a dolog, amire a matróz megkért.
Minden sokkal egyszerűbb lenne, ha napsütéses időben, szélcsendben kellene fölmásznom, akkor becsukott szemmel, különösebb erőfeszítés nélkül is menne a dolog, de így kicsit komplikáltabb a helyzet.
Csuklyámat lehajtom, egyből arcomba csap a szél. Pont ezt akartam, megfigyelem melyik oldalról fúj, és az árbóc takarásában kezdem el a felfelé haladást, így az esőtől és a széltől is védve leszek bizonyos szintig számításaim szerint. Ha a szél változna, aszerint változtatom az oldalt, ahogy a hajamat fújja.

 Egyik kezemben egy kunait fogok, hátha megcsúsznék, segítségével talán nem esem vissza. Ha nem lenne szükség rá, akkor is az árbóc tetején használhatnám a kosár kitámasztására.
Összeteszem kezeim, koncentrálok, majd elindulok felfelé a szélvédett oldalon. Minden tudásomat latba vetem, amilyen eső van, talán még a vízenjárást is gyakorolhatnám.
Amennyiben sikerül fölérnem, kisegítem a matrózt a kosárból, ha biztonságosnak érzem, vállamra veszem, és az egyik kötélen megpróbálunk leereszkedni, amennyiben nem bírnám el, a keresztrúd mentén a hajó széléig mászunk, ügyelve, hogy amennyire csak lehet alacsonyan tartsuk a testünket, hogy minél kevésbé fújjon a szél. A rúd végén megcélozzuk a tengert és ugrunk, először a matróz, majd én minél közelebb hozzá. A vízben megkeresem, majd vízenjárás mellett tartom, míg kötelet nem dobnak nekünk.

*Amennyiben leesem és nem tudok visszamászni*
Fölkiáltom a matróznak, hogy ugorjon le. Aktiválom a Fürgébb Test Technikáját, majd mikor alá kerültem, kihasználom a körülöttünk lévő vyz mennyiségét, és megpróbálom a Suiton: Kaihoudanal lassítani zuhanását, és megpróbálni elkapni.

*Ha minden hiábavaló, kihasználv aaz erős szelet, megcélzok egy kevésbé fontos vitorlát, és pár jól irányzott shurikennel megpróbálok kivágni egy akkora darabot, amit ha a matrózok kifeszítenek a föntrekedt társuk trampulinként használhat.*

Az asztalnál ülve látom csak meg , hogy miféle figurákkal fogom eltölteni a szabadidőm. Igazi kalózformák, Hosszú Szakál , Sebhelyesarcú és az anorexiás barátjuk. Jó parti lessz ez , csak ne valami unalmas játékkal jöjjenek elő.
A nagy darab szakálasnak tetszik az, hogy pénzel kezdem a bemutatkozást, de hát ez már csak így megy, a játék elveszti az igazi értéket, akkor amikor nincs miért játszani.
- Milyen játék az amelyikben nincs semmi tét. Tét nélkül nem lehet élvezni a játékot. - Szólok vissza a matrózcsapatnak , bár tisztában vagyok vele , hogy ők is igy gondolják, hisz látni rajtuk , régi motorosok ebben a szakmában. Mert ha valalki jól üzi a kártyát, simán megélhett belőle, de ahogy látom ők még ezen a hajón ragadtak igy elég jók az esélyeim.
Úgy látszik , hogy a matrózok nem csípik anyira a kártyát, lehet gondot okoz nekik a 6 .nál nagyobb számokkal történő gondolkodás, Kalóz kockával szeretnének kifosztani a vagyonombol. Elég ismerősen cseng ez a játék, de kell egy kis idő mire beugrik , hogy mi is lenne ez. Nem vagyok a kockajátékok híve, inkább kártyáznék, de ha már leültem legyen. Kicsit gondolkodom mi is lehet ez a játék ,mintha már olvastam volna valahol erről. Szép lassan a szabályok is kezdenek eszembe jutni.5 kocka 1 pohár és jó sok blöff . Ha minden igaz Perudo a másik neve. Ugy emlékszem  , hogy mindenki kap 5 kockát es beleteszik egy pohárba és dobnak vele. Miutan mindenki megnézte ,hogy mit dobott elkezdődik az igazi játék. Téteket mondunk, mint például 3 darab 2 vagy amit épp gurítottunk,  a téteket folyamatosan emelni kell . Ha valaki nem hiszi el azt amit a másik mond, akkor a játék megáll és megnézzük a kockákat. Ha igazat mondott az aki az utolsó tétett mondta akkor ő nyert ha nem akkor vesztett. Ja igen majdnem elfelejtettem 1-es olyan mint egy Joly azaz bármely más kockának megfelel és a téteknél az egyesek 2x anyit érnek. Lehet, hogy kihagytam valamit , de majd játék közbe ugyis rájövök.
- Alapokat ismerem, de hosszú még a nap , majd belejövök. Lássuk azokat a kockákat!
A kelleténél jobban beleéltem magam a játékba és elfelejtettem  azt amiért idejöttem, az információ szerzést. Na mindegy , így biztos nem fognak gyanut, meg legalább kiderül menyire beszédesek maguktól a matrozok. Így is elszolhatnak valami érdekes dolgot,arrol nem is beszélve ,hogy a jaték még csak most fog kezdődni . Már megint fölös dolgon járatom az agyam... Na akkor játékra fel!

Meg lepett a hirtelen felbukkanása, de még is valahol vártam. Kívántam jelenjen meg, de igazából valaki mást akartam érezni és láttni. Ő szeretett engem és elfogadta azt ami és aki vagyok. Egy konuichi akit saját elborult émelyű szadista apja kínzót. Talán én voltam az oka az egésznek. Kezem kard markolatára fonódott újjaim bele fehéredtek a szorításba. Még anyám sem ismertem csak azt a szemetet. Végén eljött az idő amikor nem kelet tovább tűrnöm. A szemei amikor rá jött, hogy mit is teremtett, ki volt az akit annyi éven át....
Fejem felkaptam hirtelen amikor meg jelent Tenma és ruhákat hozott. Még is miért tenne ilyet, gyűlölnie kellene engem. Nem voltam elég erős, hogy megvédjem őt.
Majd meg is szolit, hát tudja. Tudja az egészet és ott volt meg állított az ő .. az őőő. Ha nem állít meg akkor nem ragadják el. Be fejezte a mondandóját és el is fordult. Viszont most.... most.....
- Ki..do..ru
Halkan suttogom a nevet szótagolva. Majd a fegyvert elejtem és az ágy mellett rogyok térdre amikor fel akarok állni. Kezem fejemhez kapom és szorítom erősen. Láthatolag vagy iszonyatosan fáj vagy probálok valakit vagy valamit nem meghallani.
- Nem nem meny innen, te selejt te gyenge voltál.
Össze görnyedek majd ki egyenesedek, egyenesen hajó oldalához verem a fejem elég erősen. Majd meg tántorodva az ágyra esem, nyakláncom elmozdul és kristály majdnem elöl van.
- Te voltál a gyenge engedtél neki......
Rövid kis jelenet, de annál drámaibb. Most mi is van ön magával veszekszik, gondolhatja joggal más. Még igaza is van részben, egy bizonyos mértékig. Össze gömbölyödve az ágyon nem a tenger vize nedvesiti a szövetett. Könnyeim sűrű és nagy cseppekban hülnak. Testem meg remeg az elfojtott kitörni készülö sírástol.

Odakint hevesen tombol a vihar, tanításra pedig nem számíthatunk. Így hát marad a saját kis edzésem. Egész sok gyakorlatot elvégzek, amikor feltűnik, hogy más is van bent rajtam kívül. Azonnal leállok a fekvőtámaszokkal és próbálom kifürkészni az árnyalakot. Csak hamar a Sensei(?) bontakozik ki a fényben. Már kezdek örülni, hogy végre tanít valamit, helyette viszont kérdezősködni kezd.
- Hogy mi? - szólalok meg. - Nem tudom mi az az izé amiről beszél...
Nem sok fogalmam van arról, hogy mit akar tőlem. A szavai alapján a kard kell neki, amit kaptam. Azt viszont nem adom át neki. Még jó hogy az óvatosság kedvéért még korábban bedugtam az egyik padlódeszka alá.
- Ha autogrammot kér tőlem, akkor azt mondja, ne kezdjen el teljesen más dolgokról beszélni! Ha pedig kard kell, csak ezzel szolgálhatok. - mondom, miközben a sarokból előveszem a Ninjato-mat és felé nyújtom.
Nem tetszik ez nekem. Valamiért túlzottan érdekli a kardom, amit az egykori Sensei-től kaptam. Jó lenne megtudni, hogy most akkor ő mégis kicsoda és mit akar.
- Viszont, ha már így felhozta a témát, akkor beszélhetünk róla. Kije magának Rokuro, illetve mit akar attól a kardtól? Még az is lehet, hogy tudok segíteni. Bár az nem lesz olcsó mulatság, elvégre ha segítek magának, akkor valamit nekem is kapnom kell cserébe... mondjuk egy pusztító technika meg is felelne. Tudja, nálam volt az a bizonyos kard, de a jelenlegi helyéről csak én tudok, illetve a Mizukage. Viszont azt hallottam, hogy a háború miatt ő is elutazott. Tehát, ha megválaszolja a kérdéseimet és tanít nekem egy nagyon kemény gyilkos technikát, akkor szívesen segítek. Elvégre, valamit valamiért...

Még mindig az ágyon fekszem, nem tudom mit is tegyek. Tudom miért vállalkoztam erre az útra, a vágy hajtott. Vágyakozom a férfi után aki megölte Kidorut. Szeretném látni ahogy a vére patakokban ömlik a földön. Végre meg bosszulhatnám a halálát. Van még itt más is nem pusztán ez az ami hajt. Van itt még valami más is a csata a háború zaja a szél, és az érzés amit magával sodort. Ez legbelül a sötét mélység fenekén kígyózik. Vonz, vágyat ébreszt bennem amit érzem ki kell elégítsek. Egyszerű ez a vágy, a morbid öröm. Halál látványa az ami ezt ki elégítheti. Látni és hallani haldoklókat, utolsó sóhajokat és hörgéseket. A pislákoló fény szemekben mikor felfogják itt a vég nincs tovább.

Hirtelen fl ülök az ágy szélére és meg rázom a fejem. Néhány könny csepp repül szét, majd fejem szorítom. Nem nem nem nem lehet, el innen a fejemből.
Táskámba nyúlok néhány korty hideg vizet jutatok szervezetembe.

- Kidoru.....
Nem fordulok a lány felé, csak sóhajtok egy nagyot. Talán jobb ha tud néhány apró részletet.
- Kidoru sensei Tenma sensei testvére volt. Feladatunk az volt menyünk szigetre és mérjük fel kik és mik tartózkodnak ott. Sensei megpróbált megmenteni engem és Shint. Sensei meghalt akkor ott a szigeten, pedig semmi szükség nem volt arra, hogy megmentsen. Jobb lenne a világnak ha én nem élnék. Azért ami vagyok és amivé válhatok ha valami rosszul sül el.

- Elmondom, bár az életemet teszem ezzel kockára. Mizukage és Tenma tud róla és hagyják faluban éljek.
Nagyot sóhajtok és a lánnyal szembe fordulok.
- Én nem Kiriben születtem. Azt sem tudom hol, amire emlékszek ninja nevelést kaphattam. Ezért vagyok tele sebbe kell, néha emlékszek egy dühös férfira aki engem szidalmazva ver, vagy korbácsol.
Felemelem a kezem és jobb kezem ujját mutatom, ezzel jelezve nem fejeztem még be.
- Csak sokkal később jöttem rá ennek az oka mi lehetett. Mindig éreztem, hogy van valami a testem lelkem mélyén. Egy gondolat, egy különös akarat vagy cél. Nem lehet ilyen egyszerűen definiálni az érzést. Az egész pedig akkor derült ki mikor sensei meghalt.

- Én egy szörny vagyok egy Jujetsu. Testemben pedig egy exlaw lakik aki ha a felszínre tör nem ismer kegyelmet. Azon a napon akkor a tengerpartot hullák borították. Ha nincs az anbu akkor nem csak tengerpartot borította volna.

Mondatom vége elégé sötétre sikeredett. Elvégre a téma is maga az volt sötét és baljós.