Szabad Játék (1)

A fülledt, párás levegő, amivel a fürdő előtere várt minket, már-már bódító hatással volt rám. A vízből kiáramló hő is rásegített a helység álmosító hangulatához, így nem volt csoda, hogy szinte azonnal ásíthatnékom támadt. A nap ezen szakaszában az emberek nagyja, még nem látogatja a helyet, így szinte csak magunkban voltunk. A váró túloldalán két ajtó foglalt helyet, a baloldalit céloztam meg, hiszen ez a férfiaké. Könnyed lépésekkel szeltem át a pár lépés távolságot az öltözőig. Vagyis mentem volna, ha Midori idő előtt nem súg oda nekem valamit. Ennek az egy mondanak, olyan hatása volt rám, mint ha áramütés ért volna. Egy pillanatra megdermedtem, és majdnem hangosan megkérdeztem, hogy „MI?”. De erre nem volt lehetőségem, hiszen addigra Midori Erisával egyetemben már el is tűnt a jobboldali ajtó mögött. Én még egy darabig tátott szájjal álltam a váróban, és próbáltam feldolgozni, Midori utasítását. – Leskelődni? Hogy…mi? Na állj! Miért is kéri? Mi célja lehet ezzel? Most magát akarja mutogatni? Vagy Erisát? Vagy mi az ördög? – Egyszerűen nem értettem az észjárását. Annyira összezavarodtam, hogy le kellett ülnöm az öltözőben – mert addigra már bent voltam – és összeszednem a gondolataimat. Ekkor elhatározásra jutottam. Nem fogom megtenni… vagyis még… vagyis. Teljesen belegabalyodtam. Nem tudtam eldönteni, hogy most mit is kéne tennem. Egyfelől ott volt, hogy ez teljességgel etikátlan, és illetlen. Más részről pedig… „nem hagyja, hogy észrevegyen”. Biztos Erisára céloz de akkor, ha azt akarja, hogy őt lessem meg… vagy Erisát? Vagy… ismét elveszettem a gondolatfonalat. Miközben azt az anomáliát boncolgattam, a ruháimat az öltöző egyik szekrényébe rejtettem, elvettem egyet a kikészített törülközők közül és kiléptem a szabadtéri medencéhez. Mivel egyáltalán nem volt rossz idő, így ez a medence volt a tökéletes. A medencében senki sem tartózkodott, így egy hatalmas ugrással, már a vízben is voltam. A törülközőmet természetesen kint hagytam, majd a hátamra fordultam, és élveztem a lebegést. Bár nem hagyott nyugodni Midori terve, jelenleg nem akartam semmit sem tenni. – Bahh… mit kéne tennem? 

Megvontam vállaim Erisa gyanújára, de ráhagytam. Bementünk az öltözőbe, rápillantottam a kislány csupasz testére vetkőzés közben. Apróka elégedett érzés csiklandozta mellkasom: hát igen, szegénynek tényleg nincs sok nőies kanyarulata, de igazából mindegy is, fiatal még, majd aztán nézni fogok, mikor három év múlva nálam is nagyobb formákkal áldja meg a sors. 
A kültéri részre mentünk ki. Egy kicsiny törülköző volt kebleim fölött pont összecsavarva, alig takarva a csúcspontokat, és combtőig ért csak le, de senki sem volt rajtunk kívül. A víz kellemesen, halkan csobogott, a gőz nem volt nagyon erős, lehetett azért tisztán látni, és én máris a fiúrészleg felé kémleltem. A kövek úgy voltak felállítva, hogy itt ott voltak rések, egy elmésebb ember talán fel tud odáig mászni, és tud leskelődni. 
- Tudod, Erisa, ha nagyon irigykedsz, van egy jó tanácsom, amit érdemes megfogadni, mert én is ezért lettem olyan, amilyen vagyok most. - Kezdtem bele Ishának megteremteni a helyzetet. - Törülköző nélkül kell fürdeni, és Északkeleti irányba, arrafelé. - Mutattam úgy, hogy Erisa pont ne a leskelődési pontok felé fordult fejjel fürödjön. - Édesanyám tanácsolta ezt nekem, és lassan 3 éve fürdök így, ha ilyen helyre megyek, és látod, megvan az eredménye. A magyarázat erre, egyébként nagyon egyszerű: az északkeleti energiák áramlása az, mely érésre készteti a nőt, mind testi, mind pedig mentális szempontból. A meleg víz, és a benne lévő anyagok pedig összegyűjtik ezeket az energiákat, és jobban összpontosítják. - Tágítottam a fejét a lánynak a hihetetlen, és teljesen nonszensz hülyeséggel, és látatlanban oda oda pillantottam a leslyukakra, hátha hallja Dansei is, és hátha végre erőt vesz magán. Közben belecsusszantam a vízbe, és meggondolatlanul kitettem a "partra" törülközőm. Az áttetsző víz komikusan felnagyította végtagjaim, de persze, ha ledugom a fejem, akkor semmit nem látnék szemüveg nélkül.

Felemelő érzés fogott el, ahogy a kellemes, meleg lágy víz, lassan, finoman átölelte testemet, és a víz fehér lehelete kényeztette arcomat.
Bár kérdésemre Midori nem volt hajlandó kielégítő választ adni, ezen kellemes fürdő kiengesztelt. Lemostam arcomat, ezzel eltüntetve a sírásomra utaló nyomokat, majd lemerültem a vízbe. A sok feszültség amely felgyülemlett ma benne, elveszni látszott. Relaxációmat Midori hangja akasztotta meg. Úgy éreztem hogy ha hazamegyek bele kell néznem a tükörbe, és állítanom valamit a külsőmön, mert azért ennyire nem nézhetek ki hülyének. Bár ez felvetett bennem néhány kérdést. Miért akarja hogy ezt elhiggyem? Miért akarja hogy pont háttal legyek a szomszédos fiú résznek? Mi a terve? 
Persze ezek után már sejtettem hogy valami olyat tervez, ami számomra nem lenne előnyös, bár hogy őszinte legyek, kíváncsi voltam, mivel akar megszégyeníteni. Úgy tettem mintha minden szavát elhittem volna, figyelve arra hogy egy szót se szóljak, amivel el tudnám magam árulni. Egy egyszerű meglepődött "Ohhhh Valóban?"-nal le is tudtam ezt a dolgot, és úgy tettem, mint ahogy azt Midori mondta, és időnként hátra, hátra fordultam, sejtettem, hogy valami hátulról fog megtámadni, bár azt nem tudtam hogy mi. 
- Olyan kellemes ez a meleg víz! - mondtam elégedetten Midorinak, majd úgy döntöttem, még egy próbát teszek, hátha beavat a gondolataiba - És mond csak, mit tervezel itt a fürdőben?

A vízben lebegve próbáltam terelni a gondolataimat. Pár perc elteltével, már nem is volt más a fejemben, mint a nagy üresség. Így úszkáltam fel-alá, míg nem egy erős hangra lettem figyelmes. Midorié volt és a túloldalról jött, teljesen felborítva a nyugodt perceimet, melyet eddig élveztem. Így tehát a fejemet bedugtam a víz alá, és vártam, hogy megszűnjenek a zajok. Sajnos a levegőm előbb tűnt el a hangzavar, így mikor kiemeltem a fejemet, még pont elcsíptem az utolsó mondatokat Midori zagyvaságából. De amit hallottam, lehet, hogy nem akartam. -  Ez a lány tényleg azt akarja, hogy lessem meg őket. Te jó ég, de mégis miért?! – morgolódtam magamban, mivel megint itt álltam kételyek között. Még jó pár percig civódtam magamban, körülbelül addig, amíg meg nem hallottam Erisa helyeslését. Ekkor úgy homlokon vágtam magamat, hogy csak úgy csattant. – Ez nem lehet ekkora hülye. De mégis. – gondoltam magamban. De ezzel egyidejűleg is döntöttem. Megteszem. Habár nem úgy, mint ahogy azt Midori képzeli. Nem fogok, ott üldögélni ameddig kedvem tartja. Csak egy pillanat az egész. És, hogy a véletlen lebukást elkerüljem, felveszem valaki másnak az alakját. Miután végrehajtottam a Jusut, egy nálam pár évvel idősebb fiú képét vettem fel. Neki hosszú barna haj és szakálla volt. Így már megmászhattam a köveket. Mikor felértem a legmagasabbikra, lehajtott fejjel vártam valami jelre. Ez ismét Erisa volt, mikor Midoritól kérdezgetett. Ekkor átdugtam a fejemet a kerítésen, hogy eleget tegyek Midori kérésének.

Nem voltam benne biztos, hogy Erisa tényleg bevette a történetemet, de egyelőre úgy tűnik, hogy igen. Még egyszer odanéztem a fiúk része felé, majd elkezdtem úszkálni a vízben, hogy magamon tartsam Erisa figyelmét, és ne kalandozzon el másfelé; nem lehetett a tervet a véletlenre hagyni. 
Elsüllyedtem állig a meleg vízben, és gondolkoztam egy kicsit, hogy mit válaszoljak Erisa trükkös kérdésére, mert sajnos nem nézett ki olyan hülyének, mint reméltem. 
- Nem nincs semmi hátsó szándékom, mégis, mire gondoltál? - kérdeztem tőle - Csak békésen úszkálunk egy kicsit aztán tisztább fejjel próbálhatjuk ki, hogy hogyan fogsz hozzá kedves barátod elcsábításának. - Tértem vissza az eredeti, már majdnem elfeledett témához. 
- Szóval, hogyan fogsz nekiállni? - Kérdezem tőle ide oda úszkálva. Egyetlen furcsa dolgot azonban észrevettem, éspedig ez egy idegen férfi, vagy fiú feje volt, amint megjelent a fiú részleghez tartozó egyik "kőablakban". Felvontam szemöldököm, de nem emelkedtem fel, ilyen távolról, nem láthatta testemet elvileg, Erisáét sem, ő is eléggé mélyen volt úgyhogy elkaptam tekintetemet, mert nem voltam benne biztos, hogy ez most Dansei, vagy egy véletlenszerű idegen.

Midori reakciója egy kissé gyanús volt. „Nincs semmi hátsó szándéka. Ezt hangoztatta pedig én csak azt kérdeztem meg hogy mi a terve.” Viszont mikor azt mondta, hogy el akarom csábítani…
- Nem, dehogy! nem akarom elcsábítani csak… Nem akarom… elveszíteni? – mondtam kicsit sem meggyőző hangon, majd eszembe jut, hogy akár meg is hallhatta – És mond csendesebbe kérlek! Nem akarom hogy meghallja! – súgom oda Midorinak. Bár fogalmam sincs hogy valóban hallja-e, de az biztos hogy nem láttam senkit sem rajtunk kívül, és emlékszem hogy nem sokkal a medencébe lépésünk után a szomszédos medencébe is csobbant valaki egyet. Gondolom ilyen jó időben Dansei-nek sincs sok kedve bent fürödni, ebből kiindulva itt van mellettünk, és elméletben semmi sem akadályozza meg neki hogy ne hallja a beszélgetésünket.

Miközben megbizonyosodok róla, hogy Dansei valóban itt van a közelben, észreveszem hogy Midori tekintete akarva akaratlanul is a mögöttem elterülő kőfalra tekintget, látszólag mindenféle ok nélkül. Bár nem jelent sokat, nem bízok semmit sem a véletlenre, megfordítom a fejem, és gyanúm hamar beigazolódik, szemem megakad egy barna hajú szakállas perverz állaton, aki felmászva a kőfalra az egyik lyukon leskelődik. Elrettenek, de nem hagyom magam. Felmérem a helyzetemet. Körülöttem a medence szélét virágok díszítik, amik most pont kapóra jönnek. Abban a pillanatban kézjelet formálok, és tekintetemet a leskelődő felé vetem.
- Hana Shuriken: Hikarakuyou
És már repültek is a virágfejek a célpontra. Bár a lyuk kicsi volt, nem biztos hogy eltalálja, azért ez egy figyelmeztetésnek tökéletes, nem hiszem hogy még egyszer leskelődésen fogom kapni. Visszafordulok Midorihoz és kedves hangon megszólalok.
- Vagy nem tudom… Hogy gondoltad ezt az elcsábítást? – mosolygok.

A látványban nem csalódtam. Formás hátsók meredtek felém, én pedig kicsit túl sokáig figyeltem rájuk, így sajnos mind a ketten felfigyeltek rám. Először Midori fordult meg, és meglepetten nézett rám. Gondolom nem számított arra, hogy egy idegen férfi fog leselkedni helyettem. De mindenestre nem szólt egy szót sem. Vagyis igazából lehet, hogy ideje sem volt rá, hiszen amint Erisa is megfordult és észrevett azonnal támadást indított. Csak annyit láttam, hogy hirtelen kézjelet formál, majd azon nyomban virágok kezdenek felém repülni. Persze a rés ahol átnéztem apró volt, így a virágok mondhatni ártalmatlanul lepattantak mellőlem, de én mégis megrémültem, és a hirtelen esemény miatt az egyensúlyomat is elvesztettem. Így jobb ötlet híján, még mielőtt rommá törtem volna magam a köveken, elrugaszkodtam, és hangos csobbanással landoltam a medencében. Természetesen a becsapódás pillanatában feloldottam a Jutsu-t, így már a rendes alakomban emelkedtem ki a vízből. A fejem egy kicsit kótyagos volt és kusza gondolatok jártak csárdást benne. – Tényleg nem volt ennek semmi értelme. Nem tudom mit gondolt Midori. De úgy tűnik tényleg magát akarta mutogatni. Legalább is ő szinte semmit nem csinált az ellen, hogy leskelődjek. Erisa viszont… Hát igen ő jól csinálta. – ismertem be magamnak. HA lány lennék, én is valahogyan hasonlóan reagáltam volna a történtekre. Bár azért azt meg kell hagyni, hogy a látvány egyedülálló volt. Szóval ismét a hátamra feküdtem a meleg vízben és lebegés közben elmosolyodtam. Tényleg nem volt egy rossz ötlet ez Midoritól. Féleszű és agyhalott ötlet volt, de nagyszerű.

Értetlenül vakartam a fejem, és néztem tovább a lyukat, ami immáron férfifejektől mentesen kongott. Végül is, víz alatt voltunk mindketten, így nem láthatott szinte semmit a kukkoló, de nem értettem, hogy miért nem Dansei volt az, miért pedig ez az... ismeretlen alak. Aztán megvontam vállaim; ha már mások leskelődnek, akkor szinte kizárt, hogy az a szégyellős fiú megpróbálkozna, főleg miután Erisa eléggé feltűnően "közölte" a kibiccel, hogy elítélendő szokásáról jobb, ha leszokik. De én ezt valamiért nem tudtam elhinni, hogy a fürdő, ami egy negyed órával ezelőtt még kongott az ürességtől, leskelődők búvóhelye lenne. 
- Hmmmm, nem is tudom, talán... hááááát.... igazából .... ha jobban belegondolok... - Párszor még belekezdtem mondókámba, de valahogyan nem akartak eszembe jutni a szavak. Aztán merész ötletem támadt. - Várjál csak... - Mondtam Erisának, kiugrottam a vízből, törülközőm zavartalanul magam mögött hagyva felkapaszkodtam a köveken, egészen a lyukig, és bekukkantottam én is a férfirészlegre, hogy megbizonyosodjak valamiről.

Az előbbi leskelődő úgy tűnt egy életre felhagyott szabadidős tevékenységével. Midori kicsit zavartnak látszott, legalábbis nagyon úgy tűnt hogy gondolkodik valamin. Kérdésemre valamiért nem tudott kerek egész, értelmes mondattal válaszolni, ami nem tűnt túl bíztatónak, tekintve hogy ő akarta hogy ide jöjjünk fürödni, hogy kitalálhassunk valamit, de úgy tűnt halvány lila gőze sincs arról, hogy mitévő legyen.  Hirtelen azonban kipattant a medencéből, és a kőfal irányába vette az irányt, ami egy kissé szokatlan volt számomra. Arról nem is beszélve, hogy azzal sem törődött hogy esetleg valaki újra átkukucskál egy kisebb lyukon és meglátja Midori takaratlan testét. Viszont mikor ő is átkukucskált egy lyukon… Egyszerűen nem tudtam hova tenni a tettét.
- Mégis mit csinálsz Midori? – kérdeztem tőle elég hangosan ahhoz hogy áthallatszódjon a szomszédba – Meg vagy őrülve?! Gyere le onnan még a végén valaki meglát! – utasítom Midorit és én is kiszállok a vízből, megpróbálom visszaráncigálni a medencébe.
- Legalább mondd már meg hogy mit tervezel! Talán tudok segíteni! 

Bárgyú mosollyal az arcomon lebegtem a vízben. Csukott szemeim előtt kósza gondolatfoszlányok lebegtek, melyek hol nevetésre, hol egyéb más dolgokra késztettek. Éreztem a bizsergető érzést, mely átjárta a testem minden egyes porcikáját, és a meleg víz kellemes ölelését. A kezeimmel eveztem előre, de nem erősen, szinte csak pacsáltam a vizet. Közben azon gondolkoztam, hogy mit is adok be a lányoknak, a kukkolót illetően. A legegyszerűbb tervem mellett döntöttem, miszerint pár perece egy fura szakállas alak jött fürdeni. Hallhatta, ahogyan Midoriék beszélgetnek, szóval gondolt egyet és megmászta a köveket. Majd történt valami, amitől megbotlott hátraesett, majd szélsebesen kiviharzott a fürdőből.  Egyszerű mégis nagyszerű ötletnek tűnt, így ennek fényében úszkáltam tovább, élvezvén a fürdő nyújtotta kellemes érzést. A túloldalról, fojtott beszélgetés szűrődött ki, majd halk kaparászás hallatszott. Kinyitottam a szemem, hogy megnézzem, merről érkezik a zaj. Oldalra fordítottam a fejem annyira, hogy el tudjak nézni arra, de ne menjen víz a szemembe.  – Biztos most tárgyalják a perverz esetét. De hát nincs mit tenni. – gondoltam magamban, és visszafordítottam a fejemet, hogy ismét az ég felé nézzen. De volt valami az égen, ami nem oda illő. Pontosabban nem az égen, hanem egy pár méterrel felettem. És az a valami, amint jobban szemügyre vettem, Midori feje volt. Egy-két percig farkasszemet néztem vele döbbenetemben. Majd hirtelenjében realizálódott bennem, hogy:
Egy: Nincs rajtam semmi, és a hátamon fekszem a víz felszínén.
Kettő: Midori még mindig ide néz.
A pillanat tört része alatt vörösödtem el úgy, mint, ha paradicsommá váltam volna. Hirtelenjében letettem a lábamat a medence aljára, és mérges, de ugyanakkor döbbent és csodálkozó arccal meredtem ismét a perverz lányra. Őszintén szólva kétes gondolataim támadtak. Miért mondta Midori, hogy minden csapattársa egy perverz disznó, amikor látszik, hogy ő maga még rajtuk is túltesz. Vagy ez semmi ahhoz képest, amit ők művelnek. – Te jó ég. Lehet, hogy szerencsének kéne mondanom magamat, amiért nincsenek csapattársaim.

A fiú akkorát ugrott, mint egy szöcske, és gyorsan eldugta alsótestét a víz alá, de ez engem igazából hidegen hagyott. Jól gondoltam, nem volt senki más, de úgy távolról sem, a medencében, úgyhogy körbenéztem, alaposan feltérképeztem a fiúrészleget, utána vigyorogva integettem Danseinak, és lemásztam a szikláról. 
- Nyugi nyugi, a fiúk úgysem szólnának, ha egy lány lesné meg őket, maximum kérnének valami kompenzálásképp. Valószínű tökugyanazt. - Legyintettem a felháborodott Erisának, és visszasétáltam, majd ismét elsüllyedtem a vízben. - A tervem? Semmiféle tervem sem volt, hiába ismételgetem magam, mi? - Kérdeztem vissza unottan. Majd inkább mégis elárultam neki. - Igazából reménykedtem benne, hogy fiúd leskelődni fog, és te mondjuk nem veszed észre, és akkor talán benne is feléled valami, de túl szent a kisfiú ehhez, úgyhogy kifogytam az extrém ötletekből. Ezek után nincs más hátra, mint a nőies bájaidat bevetni, hogy meggyőzzed arról, hogy igazából gyengéd vagy, és erős is, kedves, de határozott, ilyesmik. - Morogtam, rosszkedvűen. 
Kicsit furcsán néztem vissza az elmúlt önmagamra, mert sosem hittem volna, hogy ilyen szerepre vetemedtem volna valaha is, ilyen... párösszehozó, vagy mi a manó. Igazából nekem kellene ezeket a tulajdonságokat elsajátítanom, nem pedig másokat biztatnom ezzel. Szép és jó gesztus, de, ha nincs az okos szavaim mögött semmi alap, semmi saját élmény, akkor önmagamat hazudtolom meg. Elmerültem a vízben, és hagytam, hogy az úgy forgassa testemet, ahogyan szeretné. Megint rám tört az a depressziós érzés, mint amely a kocsmában volt, de most másképp éreztem. Feljöttem a vízből, és karjaimra támasztva felsőtestem a medence szélén nyugtattam, és morózusan figyeltem a padló mintáját, hallgattam a cseppek csöpögését. Vártam a megváltást.

-A  fiúm?... Ezt hogy éréted?... – kérdezek vissza bizonytalanul. Igazából lehet nem ezzel kellett volna kezdenem, hanem mondjuk hogy „ HOGY KÉPZELTED HOGY MEGLESETSZ ENGEM DANSEI-JEL?!” De amikor azt mondta hogy a fiúm… Meg hogy nőies bájaim… éreztem hogy elpirultam, hisz ilyet még senki sem mondott nekem hogy vannak „nőies bájaim”. Midori már rég visszatért a meleg és gőzőlgő vízbe, de én még mindig csak ott álltam, és próbáltam megérteni Midori tervének lényegét. Attól hogy valaki megles valakit, attól nem fog beleszeretni. Épp ellenkezőleg. Szerintem ha valaki szeret valakit, akkor nem kezeli úgy mint a többi más lányt, nem lesi meg csak úgy, hanem direkt kerüli az ilyen helyzeteket. Legalábbis én így képzeltem el. De hamar megint a „nőies bájai” rész jutott az eszembe, és szorított ki minden más gondolatot a fejemből. Egyszerűen nem hagy nyugodni.
- És.. Azt hogy érted hogy… Nőies bájaim? Mármint… Szerinted van nekem olyanom?... – kérdezem a vízben tétlenkedő lánytól, majd én is visszaindultam a medencébe. Közben eszembe jutott hogy azért csak nem kellene csak úgy figyelmen kívül hagyni, hogy Midori látványosságot akart csinálni belőlem.
- Egyébként az nem helyes, hogy anélkül döntöttél egy ilyen… Kritikus terv megvalósításában, hogy meg sem kérdeztél. Mármint… Ez szemét dolog… - Mondom majd visszaereszkedek én is a lágy vízbe. Legalább világossá vált hogy miért akarta hogy eljöjjünk a fürdőbe.
- Amúgy… Miért lested meg Danseit? – Kérdezem, miközben egyre közelebb úszok hozzá, hogy halkabban is tudjak beszélni, annak érdekében, hogy véletlenül se halljon meg valamit ebből a beszélgetésből Dansei. Mikor már szinte csak néhány centiméter választott el minket, megkérdeztem a számomra legkínosabb kérdést, amitől megint sikerült elpirulnom.
- De… Ha talán mégis… Akkor… Hogy csináljam?

A tanárom épp a kertet gondozza és látom, hogy lát, hiszen ha csak nem vak, bár tudom, hogy nem az. Mikor odaérek hozzá, akkor felegyenesedve, homlokát letörölve egyből a növényre néz és azt üdvözli. A kérdésével nem tudom, hogy a virághoz vagy hozzám beszél, hiszen amilyen őrült, képes, hogy a növénytől kérdezzen, de aztán, hogy várja a választ így nyilvánvalóvá válik, hogy a kérdés, még ha a virághoz is indult, akkor is nekem lett címezve, tőlem várja a választ. Nem hazudhatok, de az igazsággal sem akarom terhelni, így valami köztes választ mondok, ami azért takarja az igazságot.
- A héten volt, hogy pár napra el kellett mennem küldetésre, így nem mindig én gondoztam.
A válaszom igaz, hiszen a 7 napból kétszer három napra el kellett mennem, így összesen kétszer tudtam meglocsolni, de hát a három nap, főleg, hogy volt köztük egy napos pihenőm, még beletartozik a pár napba. Hazudni nem hazudtam, bár ez is csak fél igazság. Én elmondtam a kérdésre a választ, még ha az szűkszavú lett is, de nem szeretek beszélni, leszidni meg csak nem fog azért, mert nem vittem magammal a küldetésre a virágot, amik során azért akadt harci feladat is és hát nem akarhatja, hogy összetörjön a vázája a hátizsákomba.

//Midori, Erisa//

A kezdeti sokk után amit Midori okozott a felbukkanásával, úgy éreztem számomra ez egy napra már sok volt. Akartam volna még élvezni a finom meleg vizet, de a történtek után nem igazán mertem. Nem igazán fűlött ahhoz a fogam, hogy netán még Erisa is átnézzen a kerítés felett. Úgyhogy kimásztam a vízből összeszedtem a törülközőmet, és beléptem az öltözőbe, Gyorsan a kosárból előhalásztam a ruháimat és szépen belebújtam. Áttöröltem a hajamat is, bár megszárítani nem sikerült. A törülközőt ezután a kijelölt helyre tettem, hogy majd megtalálják. Ezután elhagytam az öltözőt és kimentem a fürdőből, és egy közeli padra leültem. Nem akartam köszönés nélkül lelépni, de a mai nap túl sok feldolgozandó élményt hordozott magában, és még csak nemrég múlt dél. Úgy voltam vele, hogy itt megvárom őket, és ha semmi sem jön közbe, akkor egy gyors elnézést sorozattal elköszönök tőlük és hazáig meg sem állok. Vagyis de megállok a boltban ennivalóért, de azután egy darabig nem teszem ki a lábamat az utcára.

// kicsi és rövid lett, de írtam ^^ bocsánat a hosszú kihagyásért, de rendeznem kellett a gondolataimat //

A megváltás csak nem akart jönni, helyette Erisa gyerekes kérdése, és felháborodása úszott el figyelmemhez. Ironikus, hogy gyerekesnek titulálom, amikor én is hasonló dolgot szerettem volna csinálni, de aztán út közben sikerült rájönnöm, hogy teljesen más irányból kellett volna megközelítenem a dolgot. Így már nem érdekelt az egész, hagyni akartam a fenébe, és haza akartam menni. 
- Légy őszinte, és add önmagad. - Válaszoltam neki a lehető legklisésebben, de jobb most nem jutott az eszembe, és nem is nagyon erőltettem meg magam ezen a téren. - Egyébként azért lestem át, hogy megnézzem, ki leskelődött ránk, és szerintem tudom, ki volt. És neked sem lesz nehéz kitalálnod, hisz fiúdon kívül senki sem tartózkodott a fürdőben. - Nyújtózkodtam egy nagyon, és elmerültem a vízben teljesen. 
Az a pár másodperc óráknak tűnt, amit lent töltöttem, és sikerült rájönnöm, ezalatt, hogy igazából egy barátom sincs. Hogyan jöttem rá? Ránéztem a két tubicára, és láttam, hogyha nem is lesz belőlük egy párocska, barátok még valószínű megmaradnak, mert van egy alapvető bajtársiasság, szeretet kettejük között. Nekem nem volt szerencsém egy ilyen kapcsolathoz, habár akadémián próbáltak bevonni társaim, és hagytam is magam, de sosem éreztem magam úgy, hogy otthon vagyok velük. Minimális szociális igényeimet kielégítette ez így, de hosszú távon kevés volt. Amint kiléptünk a vizsgák után a szabadba, és csapatokba osztottak minket, elszállt minden kötődésem feléjük. Mostani genintársaim nehezen nevezhetően irritáló görcsökön kívül bárminek, és Fujimoto sensei, annak ellenére, hogy kedves, megértő, és segítőkész, mindig keményebb, ha rólam van szó, azzal indokolva, hogy elég idős vagyok már ahhoz, hogy benőjön fejem lágya, és, ha problémát okozom, az annál inkább súlyosabb. 
Feljöttem a víz alól, kimásztam megint a medencéből, de most törülközőm után nyúltam, magam köré csavartam. 
- Menjünk. - Szóltam Erisának, más látványosan rosszkedvűen, szinte meg sem hallva, amit mond. 
A felöltözés is némán telt az én részemről, és, mikor kimentünk, szinte örömmel szakadtam el a két fiataltól, és igyekeztem gyorsan hazafelé.

Látom a szemében a szomorúságot, hiszen mégsem én vigyáztam a növényre, de mintha valami más is lenne ott. Talán az, hogy megérti a dolgot. Nem tudom. Az érzelmek felismerése mindig nehezen ment, bár azért néhány alapérzelmet fel tudok ismerni. A második mondata, hogy mégis tanít egy kicsit feldob és alig várom, hogy tanuljak, hiszen azért vagyok itt.
- Kaptam, de hogy az akadémián vagy a kórházban később, az már nem rémlik. De az utóbbiban biztos.
Emlékszem az első hetem arra ment telt, hogy esősegély leckéket adtak, majd behoztak néhány esetet, akik éppen bejöttek, hogy valami apróság történt velük. Már ekkor láttam hogyan kell szálkát kihúzni, a körmöt levenni és egyéb apróságok. Megtanították a bizonyos belső sérülések külső jeleit és egyéb mást, ami beletartozik a munkakörünkbe vagy az elsősegélyadás témakörébe. Besétálunk egy fészerbe majd egy asztalhoz vezet, ahonnan leveszi az első növényt.
- Igen ismerem, a kórházban égési sérülésekre, kisebb sebekre és többek között napleégésre folyadék formájában használjuk.
Mondom, hiszen eddig nem árultam el, hogy a kórházban dolgozom, mint kisegítő.

//Kuzomi- KnK beszervezés

Nem rá, hogy rajtam kívül más shinobival is találkozhatok ezen a helyen, hiszen ez egy templom, mit csinálta itt egy levél falusi. Tévedtem, mert alig, hogy leültem a virágokat csodálni egy aljas konohai férkőzött a látóterembe, majd bármiféle átmenet nélkül rá is kérdezett a jövetelem céljára. Mivel nem titkos és ha a szavait szigorúan vesszük, akkor szó szerint a szél hozott ide, természetesen máshogy, ahogy egy ember gondolná. Hülyén néznék ki, ha repülve jöttem volna.
- A Szél országának hívása hozott ide. De hogy madár sem járna itt? Nézd ott egy barázdabillegető.
Mutatok egy szép madárra, ami a kertben a ugrál miközben a bogarakat keresi a földön.
- A madarak országába tartok, mert elvették a földünket és ott akarunk bosszút állni. Aki azt hiszi, hogy a Homok gyenge, az még nem élt át homokvihart. Lehet, hogy most bujkálnunk kell a saját országunkba, de ez nem sokáig fog így maradni. És hát hosszú az út a fegyverkészítők falvából a Madarak országába, így kell szállás az éjszakára, de nem ismerem a körnéket, így az első adandó alkalommal szállást kértem, ami ez a hely volt.
Mond el a történetemet ökölbe szorított kézzel, mikor arra gondolok, hogy a Föld országa milyen alattomos csellel vette be a falumat. Figyelek rá és remélem, hogy az öklömet nem fenyegetésnek veszi, csak a saját idegességem jeleként miközben mesélek a falumban történekről.

//Matsudaro Kitsumo//

Nem mondok semmit, hiszen fölösleges válaszolni, nem nagyon tudnék érdemben hozzátenni a társalgáshoz. Megerősíteni fölösleges, hogy mehetünk magasabb szintre, mint az elsősegély, meghazudtolni a saját szavaimat pedig nem fogom, így csak csendben követem a kertbe. Ha nem azon kapunk össze, hogy most akkor ő tanítani van itt vagy miért is pontosan, akkor már a múlt alkalommal is elmondtam volna, hogy az orvoslás terén van némi tapasztalatom és most nem keveri magát ilyen helyzetbe. Lehet, hogy neki van lehetősége kialakítani a növényekkel kapcsolatot, nekem viszont nincs időm arra, hogy komolyan foglalkozzam növénytermesztéssel. Nekem csak arra van szükségem, hogy a megfelelő növényeket megismerjem és ha szükséges, akkor felhasználhassam. Egy nagy bokorhoz sétál, amin a virágok nem rég nyílhattak ki. A név ismerős hennacserja, hennafestés ismerős, bár nekem sosem volt henna tetoválásom, ha valóban arra használják.
- Valóban nem ismerem.
Nem vagyok bőbeszédű nem szeretek beszélni, ha mondanom is kell valamit, akkor is a lehető leggyorsabban és legtömörebben szeretem elmondani.

// Yamato - KnK beszervezés //

A srác válaszára nem reagálok, mindössze maszkom takarásában gúnyosan megforgatom a szememet. A humort akarsz hallani, akkor ne kezdj Sunagakureivel, azt hiszem ezt jó lesz megjegyeznem. De nem is ezért jöttem ehhez a padhoz. Hanem azért, hogy ne a szerzetesekkel kelljen egy helyen lennem. A fickó természetesen nagyon elvakultnak tűnik és mondja is a propaganda szöveget. Milyen kár, hogy egyszerű fenyegetések ezek, semmi többek. Sunagakure igenis gyenge. Ha nem az lenne, még mindig lenne hadseregük, falujuk és országuk. Most pedig egyedül a szövetségeseik vannak és életük a homokfalusiaknak, ez pedig kevés a győzelemhez. Persze mivel beszélgetni jöttem ide, nem fogok ezzel a nézetemmel előállni, az valószínűleg végigsérteni a tagot.
- Ha jól sejtem, akkor nem voltál ott az ostromnál, ugye? Vagy Konoha felé menekültél utána és most mész vissza? - hangom természetes, de érdeklődő - Veszélyes az út, legalábbis ezt hallottam. Banditák, haramiák, árulók és Nukeninek fosztogatnak most arrafelé, ahol egykor a Homok helyőrsége állt. És persze az Iwagakurei csapatok Homok Ninjákra vadásznak. Biztos hogy képes vagy eljutni odáig?
Ez már több, mint egyszerű érdeklődés. Talán tapintatlan, de mindenképpen indiszkrét vagyok. Azonban nem számít. Jó eséllyel nem éli túl az utat a fickó, már ha egyáltalán az, akinek mondja magát.
- Nem lenne okosabb bevárni egy Homok falusi csapatot, akik a Madarak Országába tartanak? Fura is, hogy egyedül vagy... - jegyzem meg és leülök a padra.

Nem látom az arcát, ahogy a gondolatait sem tudom olvasni, mert ha tudnám, akkor biztos, hogy itt hagynám, de mivel nem tudom, így ez nem történik meg. A vicc, ami nem is vicc, sokkal inkább a saját feszültségem levezetésére szolgált, nem vártam nevetést.
- Valóban nem voltam ott az ostromnál, nem sokkal a falu elfoglalása előtt jöttem el az országból és tértem vándorútra. Biztos, a falumért megyek oda, hogy bosszút álljak azért, amit nem tudtam megakadályozni. Kötelességem, hogy ha már az ostromnál nem lehettem ott, akkor a falum elfoglalóinak megakadályozzam a további rombolást, hogy aztán visszavehessük azt, ami a miénk.
Biztos vagyk magamba és abban is, hogy sikerül elérnem a Madarak országát, egész egész Iwagakurei hadosztály sem állíthatna meg. Természetesen nem vagyok valami erős, de a bábjaim még sosem hagytak cserben, így nem félek.
- Honnan tudhatnám, hogy hol fognak átmenni a Tűz országán? Honnan tudhatnám, hogy egyáltalán vannak még csapatok, akik a Szél országából még utaznak. Nem, nem kockáztatok azzal, hogy bevárok egy csapatot, hogy biztonságba tudjak utazni. Ha meg kell halnom, akkor legalább úgy haljak meg, hogy a falumért mentem, nem arra várva, hogy hátha erre jön egy csapat, akikhez csatlakozhatok. De amúgy is tudom, hogy sikerül elérnem, mert a falumért harcolok s aki olyanért harcol, amit szeret, az előtt nincsenek akadályok.
Egészen feltüzeltem magam. Ha nem lenne a józan eszem és tudnám, hogy milyen távolságra van a következő pihenési lehetőség, talán folytatnám az utam, de ezzel sem kockáztathatok és fáradtan sem akarok megérkezni a frontra.

//KnK- Kuzomi//

Nem vagyok elvakult és senki nem beszélte tele a fejemet, szeretem a falumat és ennyi. Igaz nem vagyok klasszikus értelembe sunagakure shinobija, hiszen nem jártam az akadémiára és a vizsgát is csak közbenjárással tudtam elvégezni, de nem számít. Hűséges vagyok a falumhoz és nem tudom elképzelni, hogy úgy éljem az életemet, hogy nem láthatom viszont, mert az ellenség martalékává lett. Sajnálom, hogy a falut elfoglalták és összeszorul a szívem, mikor arra gondolok, hogy mit csináálhattak a bábokkal, amik a faluban voltak kihasználatlanul. A házam jut eszembe és a tárolóm. Talán az utóbbit nem találták meg, hiszen a föld alatt van és a bejáratot biztos, hogy ellepte a homok. Tudom, mert ha három napig nem nézek oda, akkor le is fedte a por, egy hét után meg én is csak akkor találom meg, ha nem felejtem el, hogy hol is van. Válaszára nem tudok mit felelni, mert tudom, hogy bátorság kell ahhoz, hogy egyedül vágjak neki egy ekkora útnak, de nem félek, a falum megéri a kockázatot.
- Ha túlélem, akkor megígérem, hogy visszatérek a faludba.
Direkt mondtam, hogy faludba, nem azért, mert bántani akarom, csak egyszerűen jeéezni akarom, hogy én máshova tartozom, én a homok gyermeke vagyok, bár most bennem is ég a tűz akarata. Furcsa ellentmondás, mégsem az, ez az igazi paradoxon.