Re: Határvidékek

Jiraiya Hétf. Nov. 18 2019, 23:59

// Első körben szeretnék elnézést kérni a késésért! Választhatsz magadnak egy maximum C szintű technikát, vagy pedig igényelhetsz +20 Chakrát. A választásod a következő posztban jelezd kérlek. Másodjára pedig, szeretnék kérni tőled egy kinézet leírást. Nem a ruházatot, hanem ami alatta van. Arc, test és hasonlók. Főleg a különös ismertetőjegyekre térj ki, s arra, hogy Emi hogyan próbálja meg őket elrejteni, már ha próbálja. Ezt kérlek foglald a posztodba!//

Feltöltekezett, s mi több, jóleső érzéssel kortyolta szakéját és ette ételét.

Minden egyes nyelés egy falatnyi boldogsággal ért fel a számára. Az ízek és a melegség úgy élénkítette fel a testét, mintha az csak a fagyos éjszakában egy oltalmazó tábortűz lenne: Hálát adott érte.

- Uszkve pár órát... - Mormogta a csapos, miközben poharat törölt. - Talán hármat vagy négyet, de négynél semmiképpen sem többet. - Azzal intett befordulva a konyhába. - Majd Uriu melegít neked vizet és felviszi a szobádba amíg te itt vagy. - S a fiú már ugrott is a konyhából, el a hátsó részre ahonnan Emikoék jöttek.

Mindeközben persze a lány figyelte a környezetét.

Talán tompa volt s képességei némiképpen frusztráltak voltak, - lévén, hogy egy idegen chakrától lüktetett a teste - mégis teljesen le tudta fedni környezetét. Egészen idáig nem történt semmi szokatlan vagy nem oda illő, viszont egyik pillanatról a másikra a tetovált, kardos férfi felállt az asztaltól és az Emi melletti szék mellett könyökölt a pultra.

- Mogi! - Próbálta mondani kevésbé artikulálva. Nem volt tajt részeg, de azért legurult néhány ital a torkán. Erről a lehelete is árulkodott. - Én fizetem a kettő fickó számláját! - Mutatott arra a két kissé megilletődött munkásemberre akikkel eddig beszélgetett. Erőltetett mosollyal intettek. - Kuurrva hasznosak!

A csapos csak bólintott.

- Ugye mondtam én... - Tette hozzá, majd számolni kezdett.

Eközben a pultra könyökölő férfi Emikora nézett. Eddig úgy tűnt, észre sem vette. Hunyorított, majd kissé hátra hőkölt. Szigorú volt a tekintete, ahogyan a megjelenése is, sőt még a kisugárzása is, beszéde viszont némi alkoholmámoros bárgyúságot sejtetett.

- Hát neked sem lehetett könnyű napod. - Vetette oda, majd közelebb hajolt, persze tartva a tisztes távolságot. - Szeretnéd, ha fizetnék egy italt? - Kérdése kedves volt és jó szándékú. Nem gúnyos és a legkevésbé sem sejtelmes.

**Hyuuga Emiko** Vas. Dec. 01 2019, 18:21

//Semmi gond, nekem már az is nagy segítség, hogy van állandó mesélőm és halad a kaland! Smile

A +20 chakrát szeretném választani.//

*Szóval csak pár órát...* Mondta ki magában Emiko, miközben továbbra is próbált minél jobban ügyelni a környezetére. A csapostól egyáltalán nem tartott, talán az évek alatt kialakított a viselkedése a vendégekkel, elűzte a rosszindulatát. Persze a bizalom mostanában luxusnak számított a Hyuuga életében, úgyhogy bármennyire is eltompultak érzékei, minden részletre igyekezett ügyelni.
A víz említésére jutott csak eszébe, amióta eljött a kis faluból, az út mocska folyamatosan rakódott a testére. Még ha talált is volna valamilyen vízforrást, a hideg idő miatt kész életveszély lett volna megmosakodni, fürdésről pedig nem is álmodhatott. Legalább kicsit visszanyerné emberi kinézetét, amit folyamatosan elvesztett.
A szaké jól eső melegséggel töltötte el.
*Talán nem most kéne még jobban eltompulnom az italtól, de szükségem van erre.* Bár még csak egy csésze italnál járt, érezte a hatását. Mivel alapból ritkán nyúlt alkoholhoz, kevés is elég volt arra, hogy ledöntse a lábáról. Idáig természetesen nem akart eljutni, csupán az ellazulás kedvéért folyamodott a rizsborhoz. A férfi szerencsére nem érezte égető szükségét a lány faggatásának, amiért hálás volt neki. A legkevésbé sem hiányzott a kérdések tömkelege, amire kezdett felkészülni.
A vendégtérben semmi szokatlan nem történt, persze azért a Hyuuga figyelme a körülményekhez képest éber maradt. A testében lüktető idegen chakra kicsit megnyugodott, az égető érzés elmúlt, a tompa lüktetés ellenben megmaradt. A viszonylagos nyugalmat a kardos férfi törte meg, amikor hirtelen felállt az asztaltól és egyenesen a jounin melletti székre telepedett el.
*Már csak ez hiányzott!* Próbált kicsit elhúzódni, lehetőleg feltűnés mentesen. Emikoval ellentétben a tetovált fickó már túl volt néhány pohár szakén. A részegségtől még messze állt, viszont gátlásait némileg elvesztette.
*Á, szóval Moginak hívják a csapost, jó tudni!* Jegyezte meg magának a kunoichi.
Eddig úgy tűnt, észre sem vette a Hyuuga lány, ám egyszer csak figyelme rá irányult. A hátrahőkölésen már nem is csodálkozott a jounin, elvégre nem nyújthatott túl szép látványt. Fehér bőrét az úton ráragadt kosz csúfította el. Sosem volt nőies alkat, barna haját azonban visszanövesztette, így már kevésbé adhatta el magát férfinak, ahogy azt korábban próbálta. Bal szemüregét a Harukától kapott szemkötővel takarta el. A világ felé tátongó lyuk még inkább elijesztette volna a felé közeledőket. Fertőzéstől és egyéb következményektől nem kellett tartania, a szőke medikus ninja értette a dolgát, profi módon ellátta még a Villámok országában.
A férfi kérdésére kicsit lassabban válaszolt, viszont még pont időben, mielőtt a csend túlságosan kínossá vált volna.
- Az italnál többre lesz szükség, de kezdetnek jó lenne - bukott ki belőle.
Az előző pohárral sem végzett még, amit talán észrevett a tetovált férfi. Igazából a pultos is meghívta, csakhogy szándékában állt kifizetni, legalább a szállást.
A nyakán éktelenkedő pecsétből megint égető érzés kezdett kisugározni, ám jóval halványabban, mint eddig bármikor. Mégis, a jelenlétét Emiko nem tudta figyelmen kívül hagyni. Amióta Orochimarutól megkapta ezt az Átokpecsétet, igyekezett a magasabb nyakú felsőit felvenni, amik takarták a mintát. Fogalma sem volt, hogyan reagálnának az emberek, ha meglátnák. Ugyan a Kígyó munkája kevéssé ismert, mégis, akik rá vadásznak, talán rajta keresztül próbálnának eljutni hozzá. A Hyuugának pedig jelenleg erre volt a legkisebb szüksége.

Jiraiya Csüt. Dec. 12 2019, 19:28

Sokra értékelte a nyugalmat, így hálás volt a csaposnak.

A pihenést azonban egy nem várt, természetesen részeges alak törte meg, mi talán minden egyes kocsmában, fogadóban és ivóban előfordul. Persze, hogy megtalálta Emikot. Hiába húzódott odébb, a férfi figyelme elől nem menekülhetett. De legalább ebben az állapotban nem tűnt annyira komornak, mint első ránézésre. A legzavaróbb talán az alkoholos lehelete volt. Ruházata erdő illatot árasztott.

Figyelt a lányra, még ha szemei néha kicsit össze is akadtak.

- Helyes! Mogi-san! Kétszer kettő sakét ide! - Mogi csak bólintott s már töltötte is.

A férfi benyúlt zsebébe, és az asztalra csapott egy marék ryot.

- A hölgy... - Ekkor Emikora nézett. Vizslatta, végig tekintett rajta, mintha csak a ruha alá akarna látni. - Igen, a hölgy italát is fizetem! - Mutatott a még nem kiivott tálkára, ám a csapos megrázta a fejét.

- Arra az én vendégem volt Kazahure-dono. - És már töltötte is a kért italokat.

Eközben Emiko pecsétje égni kezdett. Fájdalmas volt, de nem annyira, mint egy nappal ez előtt.

- Tessék! Mint hallhattad, a nevem Kazahure. - Emelte tálkáját feléd, miközben átlökdöste neked az újabb adagot. - Szabad a neved? - Kérdezte, ám ekkor a csapos némiképp előre hajolva szólalt meg.

[...]

Miután felöntöttek a garatra az első körrel, a férfi már tolta Emikonak a következőt és kézbe vette a sajátját is.

- Na és mi járatban erre? Nem voltál felkészülve a hidegre igaz-e? - Kérdezte, s a kérdést követően Emiko sebhelye még jobban elkezdett égni.

~ Gyere! ~

Hallotta a suttogást, mi vegyült a vendégek zajával. A jobb füle mögül jött, de ha hátranéz, senkit sem lát... Abban sem lehet biztos, hogy nem csak képzelődik és nem csak elkapott egy foszlányt néhány vendég beszélgetéséből...

**Hyuuga Emiko** Szomb. Dec. 28 2019, 17:43

Az alkoholmámorban úszó férfi jelenleg nem jelentett túl nagy veszélyt Emikora és azt tervezte, ez így is marad a továbbiakban. Már attól a fél pohártól, amit eddig megivott, feszültségének jó része elúszott róla. Persze hálás volt az italért, régóta nem bántak így vele idegenek. Amíg a csapos és a kardot viselő férfi megegyeztek, a jounin lehúzta a maradék szaké egy újabb részét, amit eddig tartogatott. Hamarosan úgyis érkezett az utánpótlás.
Ezzel szinte egyidőben érkezett vissza a már olyan jól ismert fájdalom. Az előző napi égető érzéshez még nem ért fel, azonban a lány minden igyekezetére szükség volt bármilyen reakció elnyomására. A legkevésbé sem szerette volna, ha elkezdik faggatni. Inkább mindkét kezével átfogta a poharat és néhány pillanatig a rizsbort próbálta hipnotizálni - legalább is a külső szemlélő ezt vehette észre rajta.
*Miért pont most, ennyi ember előtt?* Kérdezte magától. A jelenlévők száma kettővel többnek bizonyult, mint amennyit a Hyuuga el tudott volna viselni. Kezdte megbánni, hogy kijött a szobából. Arcán leginkább fáradtság jelei mutatkoztak, de azokkal semmi sem tudott kezdeni. A fogadóban is csak néhány órát tudott aludni, előtte a hideg éjszakában valószínűleg még kevesebbet.
A tetovált férfi persze igyekezett ismerkedni. Hangja némileg szűrve jutott el a kunoichihez, annyira mégis elég volt, hogy felfigyeljen rá és válaszoljon.
- Amaya - hadarta el az első eszébe jutó nevet. Korábban sokszor árulta el igazi nevét, viszont az utóbbi időben jóval óvatosabbá vált.
*Még ha csak az Emikot mondom meg, abból is kikövetkeztethetik, ki vagyok valójában. A falvak biztosan teljes névvel jegyeztek be a Bingo könyvbe.* Tette hozzá gondolatban a barna hajú jounin.
- Örvendek, Kazahure.
A tisztesség nem veszett ki belőle, illően üdvözölte ivópartnerét, ha már így összehozta őket ez a hideg este.
*Remélem, gyorsan a fejébe száll és elmegy aludni. Szükségem lenne még egy kis nyugalomra.* Futott át agyán, miközben végre teljesen kiitta az első poharat. Kazahure odatolta neki a következő kitöltött szakét, ám ehhez egyelőre nem nyúlt a kunoichi.
*Igazán nagyszerű, pont engem választott ki csevegőpartnernek!* Belső hangja szarkasztikusan visszhangzott Emiko fejében.
Az Átokpecsét helye egyre jobban fájt, az égető érzés szinte belemart a testébe. Éppen ezért nehezére esett koncentrálni, a tetovált férfi pedig megnehezítette a kérdéseivel. A Hyuuga összeszedte magát, majd szólásra nyitotta száját.
- Átutazóban vagyok, csak szeretnék átkelni az országon - féligazságot mondott, mert semmi nem jutott az eszébe, amihez valami jó kis hazugságot tudott volna keríteni. - Ehhez az időjáráshoz kevésbé lehet hozzászokni - tette még hozzá.
Korábban járt már itt, ismerte a Fagy országának kegyetlen időjárási viszonyait, mégis sokkal nagyobb gondjai akadtak, mint a hideg. Persze ez szintén kifogott rajta, bár valószínűleg kevésbé viselte volna meg, ha nem szenved ennyi sérülést.
Fejét hirtelen kapta hátra, ahogy jobb füle mögött suttogást hallott. Senkit sem látott ott, gyorsan eltűnt, vagy talán képzelte az egészet.
- Többet kéne pihennem - mentegetőzött a hirtelen reakció miatt. Igyekezte kerülni a feltűnést.
*Talán csak a vendégen beszélgetéséből hallottam meg pár foszlányt.* Próbálta értelmezni az előbbi eseményt. Kortyolt egyet a második pohár szakéból, megint jól esett neki az alkohol feszültségoldó hatása.

Jiraiya Kedd Jan. 14 2020, 13:13

Az alkohol utat nyitott Emikoban.

Rövidesen az érzések rabjájá vált, mik együtt jelentettek érzelmeket és megtapasztalásokat. Az összhang kezdett kiélesedni teste és lelke között, így a szorongás egyre nagyobb méreteket kezdett ölteni, mit már alig-alig tudott csak leplezni. Hamarosan minden, némi-nemű érzelmi intelligenciával megáldott személynek világossá vált, hogy a lány feszeng.

- Amaya... - Nézett pohara fenekére és miután sikerült konstatálnia, hogy egy csepp sem maradt, már kérte is ki a következő kört és tette is fel a kérdéseit, a mire érkezett is a válasz. - Na igen aranyom, - kortyolta le a következő kört - ide születni kell! - A "pohár" lecsapva végezte, teljesen kiszipolyozva, talán a lehető legjobb sors ez egy szakés csészének.

A hang, mi csupán csak elsuhant a lány füle mellett, arra késztette, hogy körülnézzen. Az embertömeg túl sűrű volt, s távolabbra fókuszálni már nem volt elég ideje. Egyedül a hideg, a rényire nyílt bejárati ajtón túlról beszökő hideg volt az, amire felfigyelt. Furcsa volt, de az átmelegítő ital végett ez a hűvös szél néhány másodperc erejéig kellemesnek hatott, majd belebizsergett az egész teste.

Bármi is járt a lány fejébe, jobbnak látta, ha visszafordul és folytatja az italozást.

- Vagy talán kevesebbet innod. - Viharzott el mellette Kazahure-dono, ki a pultra csapva engedte maga után karját. Pénzt vágott az asztalra és kiviharzott. Éjszín kimonója átsuhogott a félrelökött részegek tömegén. Az imént még pénzt osztó marka ujjai most ruhája alá rejtett fekete hüvelyű kardjára fonódott, s olyan erővel tépte ki a fogadó bejárati ajtaját, hogy az visszacsapódott a falról, de akkor már a férfi sehol nem volt.

Kirohant.

Bár csak egy másodperc erejéig látta az arcát, Emiko szentül meg volt róla győződve, hogy a férfin érzett alkoholittasság és annak hatásai nem voltak jelen rajta. Lehelete még mindig szúrós volt a piától, de a szemei élénkek voltak, ridegek és elszántak. Az arcán lévő pirosság is mintha pillanatok alatt kiveszett volna belőle, mozgása pedig nyíl egyenes és koordinált volt.

Józanul távozott.

[Ha Emiko utána megy]

Az emberek a földön szentségelve próbálnak meg szilárd talajt fogni a lábuk alatt, de a legtöbben már olyan részegek, hogy azt sem tudják, hogy hol vannak. Zsibongani kezd az egész hely, így Emiko még hallotta, hogy Mogi-san mondani akar neki valamit, de lehet, hogy csak képzelte. Ez mostanában megszokott lenne. Na meg persze ha egy enyhén spicces ember a fejébe vesz valamit, akkor az úgy van: Megindult kifelé a hidegbe.

Először nem érezte, hogy a kinti sűrű havazás bármennyire is befolyásolná őt, de az alkohol ellenére is másfél perc kint tartózkodás után már szorítani kezdett a tüdeje, szúrtak a végtagjai és szinte nem érezte a testét. Egészen addig, amíg az a dolog újra fel nem tüzelte... Abból a pontból fájdalom áradt szét testében, mintha csak az ereiben lüktetett volna úgy, ahogyan egyre szaporább szívverése vert! Minden egyes pulzálás egy újabb löketnyi fájdalmat jelentett, melynek egyetlen pozitív velejárója a természetellenes forróság volt, mi uralni kezdte Emiko testét.

Rövidesen azt vette észre, hogy a körülötte lévő hó és a rászálló pelyhek olvadásnak indultak.

Ő pedig gyengült...

[Ha Emiko nem megy utána]

Mogi-san hátra fordult és intett a konyhából kitekintgető fiának, hogy eredjen és csukja be a bejárati ajtót.

Ahogyan ez megtörténik, a fogadó kocsmarésze elkezd rendeződni, mindenki visszatér a helyére, Emikonak pedig végre nyugta lesz attól az idegesítően barátságos Szamurájszerű alaktól. Ahogyan erre gondol, vet gyorsan egy pillantást a másik alakra is, aki éppen azzal tűnt ki neki, hogy nem tűnt fel sehogy. Csak olvasott ott a sötét sarokban, ahol most hűlt helye látszott. Egy csésze maradt utána, pénzt nem hagyott.

Eltűnt.

- Jobb lesz ha előkészítem azt a fürdőt. - Próbált meg kizökkenteni Mogi-san, majd megindult kifelé a pultból. - Idd meg az italod, aztán gyere fel a szobádba! Pár perc és kész. - Azzal a harcsabajszú férfi megindult a szobák felé.

Ha Emiko úgy tett, ahogyan a fogadós kérte, néhány perc múltán már össze is szedte magát. ^1!

Szobájához érve odabent már egy kisebb dézsaszerű tákolmány várta, ami alatt forró parázs izzott. Mobilisnak tűnt a szerkezet.

- Magam fabrikáltam az itteni alapanyagokból. - Állt fel mellőle a kormos kezű férfi. Büszkén tekintett le munkájára. - Persze nem jut belőle minden vendégnek, de neked örömmel ajánlom fel. Pihend ki magad! - Elsétált melletted, ki a szobából becsukva maga mögött az ajtót.

A dézsa oldalán egy szürke törölköző lógott.

________________________
1! --> Ahogyan Mogi-san távozik, Uriu visszatér a pult mögé. Tudja, hogy apja távollétében neki kell kiszolgálnia az embereket, de valamiért igyekszek kerülni Emikoval a szemkontaktust. Zavarban van, így törölgeti a pultot, logikátlanul rendezgeti a korsókat és hasonlók. Emikonak lehetősége nyílik beszélni vele, kérdezni tőle, hogyha akar még mielőtt felmenne a szobába.

**Hyuuga Emiko** Vas. Jan. 26 2020, 20:44

Emiko igyekezett úgy tenni, mintha semmi sem történt volna az előbb és folytatta tovább a szaké elfogyasztását. Ám ismét megzavarta valami, ezúttal a beáramló hűvös levegő. Maga is meglepődött rajta, de kifejezetten jól esett neki a szél. Talán az alkohol, esetleg a pecsétből áradó égető érzés miatt. Néhány órája még annak örült, hogy megmenekült a kinti hidegtől, most viszont a fuvallatnak örült legjobban.
A kimonót viselő férfi szélsebesen suhant el mellette, miután kifizette az italokat. A részeg vendégeket félre lökve igyekezett a bejárati ajtó felé. A szökött ninja meg volt róla győződve, az alkoholmámorban úszó férfi eltűnt, helyette egy vérbeli szamurájt látott távozni.
*Jogos, valóban ritkán iszom és talán az alkohol nem keveredik túl jól az Átokpecséttel.* Állapította meg a kunoichi, miközben teljesen visszafordult a pulthoz. Néhány másodpercre eszébe jutott, követnie kéne Kazahure-donót, azonban amilyen hirtelen támadt fel benne az ötlet, olyan gyorsan hessegette el magától a gondolatot.
*Vajon miért távozott ilyen sietősen?* A kérdést azért feltette magának. *Még nem nyertem vissza az erőmet és ki tudja, mibe botlanék bele megint. Na, meg aztán megfogadtam, elkerülöm, hogy belefolyjak mások ügyeibe. Elég csapás ért ezek miatt, inkább igyekszem elkerülni a feltűnést.* Tette még hozzá gondolatban. Bár a szaké miatt előfordulhatott volna, hogy ismét meggondolatlanul cselekszik, teste jelezte, egy esetleges harcra még közel sem állt készen.
Mogi intett a fiának, aki becsukta az ajtót. A többi vendég már rég megfeledkezett a kis közjátékról, minden folytatódott a maga medrében. Egyedül a Hyuuga tűnhetett kicsit gondterheltebbnek, mint korábban. Nyakán még mindig lüktetett a pecsét, amit persze a tőle telhető legjobban igyekezett leplezni. Eddig még senki nem kérdezte tőle, fáj-e valamije, amiért hálás volt. Valószínűleg kimagyarázta volna, de inkább magát a kérdést igyekezett elkerülni.
A másik alakról sem feledkezett meg, aki egy félreeső helyen foglalt helyet és olvasott valamit. Amikor megint oda nézett, már csak hűlt helyét találta. A csészét otthagyta az asztalom, pénzt azonban nem.
*Furcsa, szinte egyszerre tűnhetett el Kazahuréval.* Állapította meg a jounin. Amikor a pultos szólt hozzá, egy pillanatra ránézett, aztán teljesen a pohárra koncentrált, amiben maradt még némi szaké.
Uriu vette át a pultot és hamar nyilvánvaló vált Emiko számára, kényelmetlen a jelenléte a fiú számára. Ezen mondjuk egyáltalán nem csodálkozott.
*Képzelem hogyan festhetek. Jó pár napja úton vagyok, romos házakban szálltam meg, esélyem se volt fürdeni, ráadásul a szemkötőm is bizalmatlanságot gerjeszt. Igazán nem hibáztatom a viselkedéséért. Harukánál fürödtem utoljára, jól fog esni megint.* Leszállt a székről, ám még mielőtt elindult volna a szobájába, visszafordult.
- Uriu, igaz? Mondd csak, a szamuráj, akivel az előbb ittam, gyakran fordul meg itt, vagy először járt a fogadóban? - szegezte neki a kérdést. Megvárta a választ - már ha egyáltalán kapott -, majd a forró fürdő gondolatára viszonylag sietve távozott.
Már a dézsa látványától elkezdett felmelegedni, alig várta, hogy végre megmártózzon.
- Nagyon köszönöm, Mogi-san! - halvány mosoly jelent meg az arcán, olyan igazi, nem pedig az erőltetett. Tényleg hálás volt a fogadósnak.
Miután távozott a férfi, Emiko módszeresen szedte le magáról a ruhákat. Néhány kötés még mindig takarta a testét, Haruka megeskette, nem sieti el a levételüket. A fürdőzéshez viszont kénytelen volt mindentől megszabadulni. Védőangyala remekül ellátta, normál sérülései szinte teljesen rendbejöttek. Amennyire tudott, hátrapillantott, hogy megnézze a fekete jelekből álló átokbillogot, amit Orochimaru tett rá. Összerezzent, pedig a fájdalom csökkent. Óvatosan szállt be a dézsába, a még mindig vörösen izzó parázs gondoskodott a víz forróságáról. Kényelmesen elhelyezkedett benne, próbált egy kicsit lazítani. Megérdemelte ezt a néhány órányi nyugalmat, amit itt eltölthetett. Ninja érzékei persze folyamatosan aktívak maradtak, teljesen nem tudta ezeket kikapcsolni. A korábbi események miatt pedig még hálás is volt ezért.
Amikor ujjbegyei elkezdtek ráncosodni, kiszállt a fürdővízből és magára tekerte a szürke törölközőt, amit Mogi hagyott ott neki. Az Átokpecsét folyamatosan lüktetett, mégis felfrissültnek érezte magát. Megszárítkozott és elővett néhány váltás ruhát.
*Még néhány óra pihentető alvás kéne és folytathatnám az utamat. A kelleténél több időt nem szeretnék itt eltölteni. Mogi-san kedves, viszont pont emiatt kéne elkerülnöm, hogy a tudtomon kívül pusztítást hozok erre a helyre.*

Jiraiya Hétf. Feb. 17 2020, 14:26

Nem látta okát annak, hogy a férfi után eredjen.

Az észrevétel teljesen releváns volt azt tekintve, hogy semmi köze nem volt a fickóhoz, azon kívül, hogy adósa maradt néhány kör szakéval. Bár ez is csak nézőpont kérdése. Érdekes a Szamuráj annyi szent, de Emikonak kisebb gondja is nagyobb annál, hogy holmi furcsán viselkedő alakokat kövessen. A legtöbb "kalandozót" ez a furcsa megmagyarázhatatlan, emberi természettel néhanapján ellentmondásos késztetés keveri bajba. Valaki furcsán viselkedik, ezt követően pedig eltűnik. Utána mennek és máris kész a baj. A többi szürke, háttérbe vesző, de saját életükben mégis főszerepet játszó alak mi okból hagyja figyelmen kívül a Kazahure névre hallgató férfit? Egyszerűen azért, mert meg van a saját életük és az értékes számukra. Feltehetően egyikőjük sincs olyan kilátástalan helyzetben, mint maga Emiko, de a legtöbben olybá tűnik, hogy hétről-hétre élnek, mit a legkevésbé sem lehet igazi életnek nevezni.

A lány legalább - ha igazán romlott lenne, vagy csak hagyná, hogy ösztönei elragadják, - elvehetne magának bármit itt, csak kedve szottyan.

Bár mi szüksége lenne az ilyesmire, hogyha így is minden alapvető szükségletét kiszolgálják puszta kedvességből? Ő pedig elfogadja, habár talán szándékozik visszafizetni mindent, de nem gondolt még bele abba, hogy homijai hol lehetnek és ahol vannak, ott jó helyen vannak e még? Bár senki nem róná ezt fel neki... Hiszen, olyan helyzetbe került, amibe nem sokan, és hát miben bízzon az ember, ha nem a többi embertársa jóságában? Emiko inkább lenne nincstelen, ki sínylődik, ám becsültes mintsem hatalmas, ki bőséggel él, ámde erkölcstelen? Ha ez így van, akkor bebizonyítja, hogy az erővel járó hatalom csupán egy eszköz, az pedig, hogy az ember "jó" vagy "rossz" csak egy döntés. Még ha emiatt ostobának is bélyegezik.

[...]

Úgy döntött, hogy itt az ideje a forró fürdőnek, ám még mielőtt ott hagyta volna a vendégteret...

A fiú összerezzen, ahogyan Emiko kimondta a nevét. Lassan fordult meg, majd nagyot nyelve igyekezett válaszolni.

- Gyakran iszik itt. Ez a falu k-központja, itt megtalál mindenkit... - Dadogta megilletődötten, s szinte hálás volt, amikor a lány elfordult tőle, hogy tovább álljon. Ám még mielőtt ez megtörténhetett volna, mint valami villám, úgy hasított a fiúba a mersz. - V-várj! Én is kérdezhetnék valamit? - Kiáltott Emiko után, s ha igenlő válasz kap, ismételten bátortalanná válva, feltette neki kérdését. - T-te kalóz vagy? Vagy esetleg egy ninja? - Nem tudott a lány szemébe nézni, utóbbi kérdését inkább csak maga elé suttogta a padlót nézve, de Emiko jól hallotta.

A választól függetlenül folytatja tovább a munkáját.

Odafent Mogi-sant láthatóan örömmel töltötte el Emiko visszafogott, ámbár annál őszintébb reakciója. Megmelengette a jószívű óriás szívét, ki örömködve hagyta el a lány szobáját. Emiko nem hezitált túl sokáig, máris nekivetkőzött a fürdőnek. Sajnálatára nem engedhette el magát teljesen, úgy, ahogyan azt szerette volna. Testén viselte annak nyomát, hogy olyasmibe keveredett, amibe nem kellett volna. Elvégre, egyik jóságos idegen sem megbízható. Legalábbis addig, amíg nem bizonyosodtunk meg a szándékai felől...

[...]

Hátrapillantott, hogy szemügyre vegye a pecsétjét.

Három tomoeféleség, melyek körben alkották a mitsudomoét, melyről Emikor csak annyit tudott, hogy vallási szimbólumot jelentenek. Ám az, ahogyan rá hat, egyáltalán nem tűnik isteni eredetűnek, sokkal inkább démonoktól valónak. Ha csak azt veszi figyelembe, hogy kitől szerezte a billogot, ez a feltételezés még inkább helyénvaló lenne. Mindazonáltal elremülvén a forró fürdőben, azt tervezgeti, hogy elhagyja a fogadót. Nem akarja fájdalommal meghálálni a segítséget, így ezt gondolta a legjobb megoldásnak.

A legnagyobb kérdés ebből következett: Hová menne és mit kezdene saját magával? Hiszen olybá tűnt, egyedül maradt. Körözik, lelepleződött, a háború állásáról jóformán fogalma sincs, olyan chakra környékezi lüktető fájdalomként, mely kárhozott szellemként szállja meg testét. Ő is érzi a gonosz jelenlétét, s abban sem lehet biztos, hogy ő maga nem változott még át egy őrülté. Akárhogy is, nehéz út áll előtte, és gondolkodóba kell esnie azt tekintve, hogy hol akarja folytatni. Egyáltalán mit akar saját magával kezdeni?

[...]

A fürdés végeztével újult erőre kapott.

A kosz, mit a dézsában hagyott zavarossá tette az egész vizet. Sár, por, vér és minden egyéb, mi a hajából is kioldódott. Ha maga mögé nézett, még kisebb fűfélék is úsztak a víz felszínén. Joggal könnyebbült meg.

// Döntened kell, hogy elalszol-e (fáradtságot érzel) vagy tovább állsz és csak másnap reggel indulsz. //

**Hyuuga Emiko** Kedd Feb. 25 2020, 22:04

Bármennyire is zavarban volt Uriu, azért csak kapott tőle választ. Emiko apró fejbiccentéssel fejezte ki köszönetét. Már indult volna a szobájába, amikor a fiú tőle különös bátorsággal feltett neki egy kérdést. A jounin visszafordult és bár tudta, újfent elbizonytalanítja a fogadós gyermekét, talán egy része élvezte ezt az egész közjátékot.
- Igen - felelte határozottan. - Bár azt nem ígérem, hogy válaszolni is fogok.
Valahogy mintha érezte volna, Uriu nem jelentett rá veszélyt, vele még könnyedebb párbeszédet engedhetett meg. Kezét a pultra helyezte, úgy várta az ifjú kérdését. Kissé bizonytalanul ejtette ki a szavakat, végül mégis kibökte. A szemébe ugyan nem nézett, de valamennyire megtörni látszott a jég.
*Ó, tehát innen fúj a szél!* Jegyezte meg magának a kunoichi.
- Talán mindkettő, de lehet egyik sem. Az is előfordulhat, hogy valami sokkal rosszabb - próbálta viccesre venni, főleg a végét, viszont nem igazán jött össze neki.
Utólag jött rá, valószínűleg túl messzire ment és ha próbált volna közvetlenebb kapcsolatot kiépíteni, az eddig felépített bizalmat egy jól irányzott rúgással rombolta földig. Képletesen persze, bár a jutsui miatt nem esett volna nehezére a való világban is megejteni. Mindezt azért, mert néhány pillanatra kiveszett belőle az emberekben kevésbé bízó szökött ninja. Gyorsan fordult meg tengelye körül, majd elindult a szobába, amit Mogi biztosított számára.
*Legalább már tudom, hogy a falu központjában vagyok. Mivel fogalmam sincs, hogyan kerültem ide, kicsit nehezebb lesz észrevétlenül kiosonnom, de megpróbálom megoldani. Már csak az irányítást kéne valahogy megőriznem, úgy könnyebben boldogulnék.* Állapította meg a Hyuuga lány.

Bármennyire is próbált a fogadóban, egészen pontosan a fürdővízben ellazulni, a bal perifériáján uralkodó sötétség visszarántotta a rideg, kegyetlen valóságba. Pontosan ezért nem akart újra megbízni az emberekben. Mogi és Uriu különleges kivételt képeztek, mintha bennük egy csepp sötétséget sem érzékelt volna. Aztán lehet csak a szívélyes vendéglátás láttatta ezt vele és itt sem lett volna hosszú ideig maradása. Persze a maradás meg se fordult a fejében. Egyrészt a pár éve történt daimyou birtok feldúlása még élénken élt benne, másrészt elég pusztulás követte, ebben a faluban el akarta kerülni.
Átokpecsétjét most először vette igazán szemügyre. Talán eddig félt, mit is találna a nyakán. A szimbólum inkább távolabb lökte a megoldástól. Halványan derengett a kunoichinek a vallási jelentés, viszont Orochimaru helyezte el rajta, aki az istenitől a lehető legtávolabb állt. Inkább nézett ki kígyó démonnak, aki egy gyors mozdulattal rántja le áldozatát a sötétségbe. Emiko sem kerülhette el, a rémálmok, a kiesett idő, mind-mind azt bizonyította, valaki más is elkezdett rajta uralkodni. Megrémítette a tudat, a meleg víz egyre kevésbé tudta ellensúlyozni a bensőjében végigfutó remegést.
*Mi van, ha akaratomon kívül bántottam valakit?* Tette fel magának a kérdést. Választ adni ugyan nem állt módjában, mégis igyekezett elkerülni az újabb eszméletvesztéseket.
Gonosz módját választotta Orochimaru az irányításnak. A Hyuuga annyit összerakott magában, hogy az elmúlt napban alva járt. A pihenést nem tagadhatta meg magától, muszáj volt feltöltődnie. Miután kiszállt a kézzel készített fürdőből, megnézte a vizet. Fűszálak is úszkáltak benne, valószínű a romos épületben szedte össze, ahol megállt pihenni. Vagy valahol máshol, abban a kiesett időben.
*Innen merre tovább?* Újabb kérdés suhant át agyán. Ezúttal jóval nehezebb, ám muszáj volt elgondolkodnia a válaszon. *Bár egyelőre az is jó lenne, ha kijutnék a faluból és az országból. Ugyan megváltoztam, mégse kockáztathatok, hátha felismerne valaki.*
Újabb pillantást vetett a billogra, ami jobb vállát csúfította el. Haruka sem tudott segíteni, így még inkább kiveszett belőle a remény, hogy valaha megszabadulhat tőle. Létezett megoldás a problémára, a szökött ninja viszont tudomást sem akart róla venni. Egyedül maradt a sötétségben. A másik lehetőség még jobban taszította - visszamenni Orochimaruhoz és a segítségét kérni.
Hiába könnyebbült meg, a fáradtság továbbra is nyomta egész testét. Néhány órát aludt csupán, és bármennyire is képzett shinobi volt, úgy érezte, néhány órára még muszáj ledőlnie. Reménykedett benne, hogy Mogi nyugton hagyja. Épen maradt szemében némi égő érzést fedezett fel. Az alváshiány egyik tünete, vagyis tényleg ráfért némi pihenés. Átokpecsétje egyelőre nem lüktetett, furcsállta is a nyugodtságot körülötte. Vihar előtti csend.
Elterült az ágyon, magára húzta a takarót és szinte azonnal körbevette a sötétség. Az álom nélküli alvás kifejezetten jól jött volna neki, de már ebben sem reménykedett.

Jiraiya Kedd Márc. 17 2020, 17:32

A fiú zavarodott ábrázata csalódottságra utalt, majd ahogyan Emiko eltűnt, úgy kezdett egyre inkább izgulni.

Tapasztalt Kunoichi volt még így leharcolt állapotban is. Látta a bögréken hagyott nyomot, szavaival elérte, hogy a fiú tenyere izzadni kezdjen. Görcsösen gyűrögette rongyát, de végül is ennyiben maradt a dolog.

[...]

Elmélázott, gondolataiba révedt, ez pedig most nagyon is jól jött a számára.

Következtetéseket vont le és saját intuícióira hagyatkozott, még ebben a kilátástalan helyzetében is. Ettől függetlenül a kellemes érzés, mi környékezte őt, a forró dézsában ülve lassan elmúlt, ahogyan teste megborzongott, amikor Orochimarura és a pecsétje közötti kapcsolatra gondolt. Egyedül volt, s nem segített neki senki. De valóban így van? Nem ismer egyetlen egy praktikát sem, amivel a pecséten uralkodhatna? Legalábbis, saját gondolatmenete szerint is, többet árt vele, mint amennyit eddig használt. Akárhogy is, olyan helyzetben találta magát pár nap leforgása alatt, amit mielőbb meg kell oldania így vagy úgy. Érzelmei és érzései mind befolyásolhatják őt ebben, ahogyan a tudatlanság is, hogy mi fog ez után történni?

Végül, a fáradtság győzött, a frissítő fürdő után Emiko elterült az ágyon, s pillanatok alatt elnyomta az álom!

[...]

Hideg... Ez volt az egyetlen, amit érzett amikor felriadt abból az álom nélküli álomból!

körötte a fű bágyadtan kókadt egy fél méter sugarú körben, minek ő volt az origója. Ahogyan felemelte a fejét, egy havas pusztát látott, melyet hegyek körítettek. Egy völgy közepén feküdt, körötte hófödte táj, egyedül a közvetlen közelében olvadt el a hó és szívódott be a nyugvó, téli talajba. A növényzet, az a kevés fű, nem tudta, hogy mitévő legyen. Ám ami aggasztóbb volt, hogy immáron valóban minden holmija elveszett, csak az a ruha volt rajta, ami az ágyba fekvésekor. A keze pedig...

Ha lenéz saját kezére, láthatja, hogy vértől mocskos. A körmei alatt föld és vér piszkának elegye alkot rémületes képet. A fejfájása a pecsétjéből sugárzik át, s egy-egy bevillanó álomkép dereng fel előtte. Fatörmelék, rengeteg vér, s egy egész testét lüktető fájdalom. Ennyi maradt meg az éjszakából. Minden másra emlékszik, arra, hogy mi volt a fogadóban, hogy Mogi-san milyen kedves volt. A Samuraira, s így tovább... De az éjszaka teljesen kiesett, ami pedig még rémisztőbb volt: ugyanolyan kimerültnek érezte magát, mint amikor lefeküdt.

Kunoichi érzékei ettől függetlenül élesek maradtak.

Érezte és hallotta, hogy valakik közelítenek! Három alak ropogó lépteit hallotta, de csak az irányt tudta megmondani. Nem látta őket, fák takarásából jöttek és vélhetően még nem fedezték fel, ám a sebe... A sebe az lüktetni kezdett. Ha használja a Byakugant, talán többet is megtudhat!
A környéken hófödte fák, s bokrok voltak, valamint jó messze egy nyílt erdő és hegyek, amik menedékül szolgálhattak. Azt azonban nem tudja, hogy a három érkező kik is lehetnek. Lehet közönséges favágók, akik segíthetnek neki. Hiszen Emiko fázott... Vacogott, a pecsétje pedig lüktetett. Alig volt rajta ruha, élelem és víz híján volt, bár utóbbit pótolhatta a hóból.

// Ide kérem a következő posztot! //

Ajánlott tartalom