Határ- és partvidékek

Északról és nyugatról szakadékokkal tűzdelt hegyes-völgyes partvidékkel, délről sziklás-elsivatagosodó területekkel, míg keletről erdőségekkel határolódik az ország. Mivel a Medvék Országa egyébként is kinn van a nagy nemzetek tengelyének vonzáskörzetéből, a státuszát, illetve kincsét védő falu ninjáinak gyakorlatilag híre sincs a határokon.

Hidan

~Ez könnyen ment. Valószínűleg, annyira kétségbe volt esve, hogy nem tudott logikusan gondolkodni. Gondolja magában Akohi miközben neki lát, hogy átkutassa a testet. Bár egy falúból származott nem ismerte a férfi, az-az nem a klánjából származott. Meg kellet halnia, hiszen most már ellenséges oldalon álltak. Még ideje se volt az újdonsült elveszett ninjának, hogy átnézze a tettemet, máris egy baljós embert formáló árnyék takarásába került. Most már egy rokona talált rá.
-Még is mi folyik itt?- Kérdezte Toriko, bár valószínűleg ő is tudott Akohi minden mocskos dolgáról. Másfelől nem lett volna itt. A férfi már ismerte az ifjú ninját a tábor előttről is. Mondhatni barátságba voltak. A fiú lassan kell fel és néz ellenfele szemébe.
-Minek a kérdés, ha úgyis tudod a választ? Vagy talán a saját számból akartad hallani? Nos legyen. Megöltem ezt a felderítőt, nehogy elkapjanak engem. S miért akarnak elkapni? Ezt már illene tudnod, megöltem a bátyámat, majd egy elveszett ninja szervezettel megtámadtam a klánt ám ez sikertelen volt.- Válaszolta, úgy mintha ez mindennapos lenne. Bár tudta, hogy nem ez érdekli a férfit... annál is jobban az indítékok.
-Azért tettem mindezt... mert szörnyűségeket tettek abban a táborban így szörnyet teremtettek. A bátyám megölte néhai szerelmemet ami miatt bűnhődnie kellet. Ő sose tett volna ilyet ha az a rohadt tábor nem öli meg a lelkét. Így aklának is bűnhődnie kell, hisz ők hozták létre azt a zombi gyártott. A mostani támadásom sikertelen volt, de még vissza jövök, és eltörlöm a földről azt a helyet, és mindenkit akinek köze volt hozzá. Ne téged te is tudod, hogy ez így helyes... hisz te is látod milyen volt a fiad előtte és milyen lett utána. Ezért is nem öltél még meg, és ezért is hagysz futni igaz?- Ám a választ nem várta meg. Használta a fürge test jutsu-t és ha tud hamar olajra lép. Amennyiben sikerül, igyekszik visszamenni a táborhelyre, hogy figyelmeztesse a többieket.
-Megöltem, de most menekülnünk kell. Nemsokára beérnek minket.- Majd ha minden jól megy elkezdik útjukat a füst országába.

Toriko megvetéstől fortyogó tekintete, sandán, ellenségesen lesütött szemhéjai majdhogynem mosolyra fakasztanak. Annak idején, amikor még nem voltál egy, egy darab a gépezetben, talán még megalázkodásra bírt volna. De azok az idők már a múlt ködébe vesztek, ahogy az az ember is, aki akkor voltál. Bár Ő csak öntudatlan része a nagy tervnek, amit klánod bábmestere, tulajdon nagyapád eszelt ki, mégis őszintén megvetsz mindent, amit képvisel. De ez most nem a harc, és az elégtételek ideje. Elég vért öntözte már ma ezeket a földeket, és Te sem vagy a legjobb kondíciódban, az elmúlt napok fáradalmai fáradttá, frusztrálttá tettek. Helyette inkább a hűvös rációt forgatod javadra, semmint, hogy karod ereje mentsen meg ezúttal.
- Talán megölte a klántársaid lelkét a kiképzés... De mind közül Te vagy a legvisszataszítóbb szörnyeteg, mert a saját véredre támadtál Akohi. Azt hiszed, banditákkal karon öltve elégtételt vehetsz az ostoba sérelmeidért, de ez az út nem a céljaidhoz, hanem csak elhagyatottságba, halálba vezet. És senki sem fog siratni.
Szavai hidegen hagyják a lelked, az évek során jól megtanultad, hogy ezek csak üres szófordulatok, az embernem gyengeségének mementói, amivel palástolni szeretnék félelmeiket. Tudod, hogy nem fog támadni, így a Fürge Testtel suhansz arrébb előle. Tévedésedről csak a hátad épp hogy karcoló kard pengéje győz meg. Visszanézve látod, ahogy Toriko, a klántársad, borús tekintettel utánad meredve áll ugyanott, ahol még az imént váltottatok szót egymással. Kivont karddal a kezében...

~Nem mély a seb. Ezt megúsztam. Úgy látszik még nem akarja abba hagyni a csevegést. Ő jóval erősebb mint én, óvatosnak kell lennem, de közben meggyőzőnek is.~ Gondolta, majd lazán zsebre vágta a kezeit, és ellenfele felé fordult.
-Látom, nem akarsz elengedni még. Ám legyen akaratod szerint, hiába fogy így az én időm. Megértem, hogy most még nem tudsz engem megérteni, és tudom, hogy eljön az idő mikor majd megfogsz. Viszont addig is ezt jegyezd meg, mert jóslatom idővel be fog teljesedni, ha nem teszel ellene semmit. Mocskos szörny vagyok... a szörnyek között is a legmocskosabb ahogy azt te mondtad. Én ezt beismerem, magam akaratából lettem ilyen. Mikor a szerelmemmel végzet a bátyám szürke köd vonult az elmémre. Nem is emlékeztem, hogy végeztem ki. Nagyon szerettem mindkettejüket egykor, s a lány elvesztése egy rövid időre levette az eszemet és megtörtént a tragédia. Viszont egy dologra emlékszem. Bocsánatot kért tőlem a testvérem, mert a halál árnyékába felnyílt a szeme, és ő szerintem jobban szenvedett lelkileg mint én. Őt is szörnyé alakították akárcsak engem. A te fiad se különb mire te is rá fogsz jönni, csak beszélgess el vele az érzésekről. Nem mondom... lehet ő jobb ninja lesz mint én, de ne lepődj meg, ha egyre kegyetlenebb lesz, majd egyszer úgy hall meg, hogy bevetésnél nem mentették meg a társai, még akkor sem ha ez nem okozott nekik nehézséget, mivel nem látták értelmét. Nos mikor ez a komor nap eljön, majd rá jössz az érzéseimre, addig is csak képzeld magad a helyembe. Mit tennél ha valaki a klánból végezne gyereked anyjával a szerelmeddel? S az oka a gyilkosságra nem is lenne. Ahelyett, hogy engem próbálsz meggátolni, inkább belűről bomlaszd a klánt, hogy mikor visszatérek, könnyen nyerhessek. Viszlát.- Mondta, majd az eddig zsebében pihenő kezei, kikapták onnan a füst bombáját mit hamar a földhöz vágott. A füst takarásában ismételten a fürge test jutsuval igyekszik meglépni. Ha ez sikerül szól a társainak és hamar menekülőre fogják a dolgot.

Hangod mélyebbre szúrt, mint bármily fegyver tudott volna - szavad éle a lelket érte. Toriko megkeményedett arcvonásai ugyan nem mutatnak érzelmet, de az állkapcsán néha-néha lüktető erekből pontosan tudod, szorosan össze kell szorítania fogait, hogy hang ne juthasson át rajta. Csak szoborrá merevedve figyel tovább árgusan, azóta a pillanat óta szinte teljesen mozdulatlanul, amióta visszanéztél orvul, a látószögödön kívülről támadott. Miután mindent fájó emléket, gondolatot, érzést ami mételyes lelkedből sarjadzott a férfira zúdítottál, és a zsebedbe nyúltál a füstbombáért, végre Ő is megszólalt. Ezúttal utoljára.
- Ostoba gyermek. Arra nem lesz szükség... Mire vársz még? Menekülnöd kellene.
Figyelembe véve a kettőtök ereje közti hatalmas szakadékot, nem nincs szükséged nógatásra. Bár ezúttal a férfi futni hagyott, ez csak pillanatnyi gyengeség volt, egy olyan vissza nem térő alkalom, ami nem minden hullik az ember ölébe, főképp nem az efféle kiélezett helyzetekben. Amikor már messze magad mögött hagytad megingó klántársad, pillantasz csak hátra: csak a hátad mögött szélsebesen elsuhanó rengeteget látod, üldözőt sehol. Elgondolkodtató az imént történt jelenet... Ha abból az alakulatból futottál volna össze valakivel, amiben Téged is kiképeztek - harcossá, shinobivá, szörnyeteggé - akkor nem lett volna ilyen könnyű dolgod az egérutat illetően. Gondolkodás és habozás nélkül támadt volna, felesleges mozdulat és érzelem nélkül. De Toriko még az előző generáció szülötte... És bár akkor se jártak vidámabb fellegek a falutok fölött, akkor is ugyanúgy háború dúlta a világ minden táját, de egy valamit minden genin magáévá tett az igazán erős ninjává válása közben: hogy hogyan is maradjanak emberek annak a keresztnek a súlya alatt, amit egy harcosnak kell hordoznia. S nem csak embernek, hanem jó embernek is lenni. De mégis öltek, emberi vért ontottak. Őket harcosoknak nevezik. Rád a gyilkos szót köpték, pedig a tett ugyanaz. Mi különböztetné meg hát e két szót egymástól? Vagy ki és mi alapján? Azok kiáltanak átkot, akik ugyanannak a bűnnel az árnyékával sétálnak a Nap alatt... A táborhoz vezető utad alatt végigsuhan egy kósza gondolat az agyadon, ami egészen érkezted nem hagy nyugodni. Mitől is vagy Te szörnyetegebb, mint bárki más?
Két társad már feszülten várt a táborhelynél. Amint meglátnak, némileg megenyhül az arcuk, de egy pillanat múlva már ismét kétségektől gyötört, gondterhelt ráncokba futnak, amikor elmondod, mi is történt. A vezér ugyan nem veszti el lélekjelenlétét, de láthatóan még egy hozzá hasonlóan tapasztalt zsiványnak is aggodalom tölti el a szívét, ha egy ilyen kemény hajsza végkimeneteléről van szó. Fiatalabb cinkosod azonban hanyatt-homlok kapkodva próbálja felbontani spártaian egyszerű pihenőtök maradványait, hogy minél előbb folytathassátok a menekülést. Orusi még a valószínűleg szorosan nyomotokban járó végrehajtó alakulat közelgése ellenére is mosolyogva jelenti ki:
- Kemurigakure kocsmái már várnak minket egy jó tivornyával. Futás!

Hamar útra keltek, éltek a lehetőséggel. Akohi szótlan volt, még meg kellet emésztenie a dolgot és jó pár dolgot át kellet gondolnia. ~Vajon benne szövetségesre lelek? Pár hónap múlva valamilyen módszer által fel kell vennem vele a kapcsolatot. Talán egy futár ninját kéne alkalmaznom, és kódírást. Egy beépített ember nagy segítség lenne. Viszont egy kis időt is hagynom kell neki. Bizonyára sikerült bogarat ültetnem a fejébe, és jobban fogja figyelni a fiát a megszokottnál. Nem kell neki majd sok idő, hogy belássa igazamat, és mikor majd a próbálkozásai kudarcot vallanak, akkor nem lesz más választása, mint lepaktálni velem. Viszont ha sikerrel jár, vagy az aggódó gondolatokkal nem foglalkozik, akkor csak nehezebben lesz kivitelezhető jövőbeli akcióm. Hisz értesíti majd a falut, és ők várni fognak rám... továbbra is vadászni fognak rám. Azon se lepődnék meg, ha ő maga vezetné ezt a vadászatot. Bizony sok múlik most egy ember döntésén... sok múlik azon, hogy a falú az első neki vagy a családja.~ Mivel gondolataira választ jelenleg úgysem kaphat, ezért igyekszik elterelni róluk a figyelmét, és másra agyalni. A jelen problémákra összpontosítani. Például arra, hogy túl gyenge. Túl kevés tudás áll még mögötte. Elhatározta magát. Legyen az bárhol, de mikor legközelebb megállnak pihenni, a következőket fogja majd közölni, jelenlegi vezérével, ki egyben lehetne akár a mestere is.
-Hé Orusi. Ideje, hogy taníts nekem egy új jutsu-t. A kocsmázás, és a felhőtlen szórakozás előtt, edzenünk kell. Taníts nekem egy új technikát, és én amíg gyakorlok okítalak titeket, hogyan próbáljatok támaszkodni a kő erejére. Elvégre nektek most ez a legfontosabb.- Mint mindig most is ellentmondás nem tűrő hangnembe beszélt, habár tudta úgysem övé a döntés joga. Viszont azzal is tisztában volt, hogy hiába egy ba*om a vezére, józan esze neki is van és ha mást nem is, de azt nagyon is jól tudja mi a legjobb neki.

/Karin és a drágalátos csapat/

Amikor megkapom hogy merre kell mennem, egyből abba az irányba nézek, majd bólintok egyet a sensei felé. Ezután szó nélkül elindulok. Picivel később, mintha hallanék valamit a rádióban, de nem vagyok benne biztos.
~ Remélem nem kell túl sokáig szaladgálni a célpont után. Jó lenne hamar letudni ezt a melót! ~
Kicsit unottan, de teljesen éberen ugrálok egyik fáról a másikra. Mindenre oda figyelek, minden apróbb részletre, hátha észre veszem a fickót.
Azonban hamarosan nyögéseket hallok. Azonnal szétnézek, mi lehet az. Szerencsére hamar leesik, hogy a rádióból jön. Satsu chan az.
- Tsuki, minden rendben? - kérdezem. - Mintha furcsa nyögéseket hallottam volna!
Viszont nem állok meg. Haladok tovább, amíg a sensei azt nem mondja, hogy nézzek rá. Most a feladatra kell koncentrálnom. Nem zökkenhetek ki semmi miatt sem. Így hát folytatom az utamat és nem foglalkozok a társammal.
Amint letelik a megadott idő, bejelentkezek, hogy minden rendben, semmit sem láttam. Ezután továbbra is némán folytatom az utamat. Csak ugrálok és ugrálok egyik fáról a másikra, közben pedig figyelem a tájat, hátha meglátom a célpontot...

//Bocsi a késésért.. folytatjuk is azonnal.. illetve Hime ennyire ne irányítsd a kalandot.... és mivel külön vagytok, három különböző részre vagyis kettőre lesz bontva a post is...//

Hime-nek nem ment ki a bokája, csak meghúzódott, elég keményen. De ez nem volt elég ok arra, hogy nyugton maradjon. Elindult, kisebb fájdalmak közepette, ahogyan 20 perc után valóban ráakadt a táborra. Elbújt és várt. Várt, ahogyan a rádió teljesen kiment a fejéből, de a megrezdülő bokor, mely mellette volt, szinte rád hozta a frászt, majd váratlanul egy apró kis vaddisznó cammogott ki eléd. Aranyosan vizslatott téged, ahogyan nem mozdult tartotta azt a néhány lépésnyi távolságot. Apró csíkos kis háta hihetetlenül cukivá tette, de abban a pillanatban a bokor újra megrázkódott és egy másfél méter magas fél tonnás anyakoca is kicammogott eléd, ahogyan mikor észrevett , tisztán láttad ilyen közelből, hogy a szemei egy pillanat alatt változnak vérágassá. Majd morogni kezdett, ahogyan érezted, hogy itt baj lesz.
Elfutottál, amennyire tőled telet. Futottál s a űz felé, vagyis annak maradéka felé révén, azon ötleted, hogy a tűz elűzi az állatott nagyon jó kis terv. Futottál, de a koca gyorsabb volt nálad. Már majdnem elérted a tábort és az ott álló fát, mikor érezted, hogy megemelkedsz és a rádió egyszerűen kihult zsebedből. Azt hitted véged, amikor is egy kard ragadta meg kezed és felrántott a fára. Azt sem tudtad, hol vagy, ahogyan megszeppenve és reszketve néztél rá egy jóképű férfira, aki mosolyogva nevetett.
- Huuu ez közel volt...- nevetett, ahogyan te egyből felismerted a férfit. Az a férfi volt ,akiért idejöttetek.

Eközben a csapat megmaradt tagjai felderítették a terepet és kisebb nyomok mellett igazából semmi lényegeset nem találtak. Így visszatértetek a kiindulási pontra, majdnemhogy egyszerre. Bár a jounin nő már ott várt rátok. Kissé fáradtak voltatok, de még mindig lelkesek, bár ez gyorsan apadt. Ez a része volt a küldetésnek a legunalmasabb.
- Már csak Hime nincs itt...- jegyezte meg a sensei- Remélem nem ment tovább...- aggódott kissé, ahogyan felállt a fatörzsről amin ült- Ha valóban megsérült a bokája, visszakellet volna térnie ide és megvárnia minket... micsoda egy fafejű kislány, de nincs mit tenni. - próbálta vele felvenni a kapcsolatot a mikrofonon kívül, de sikertelenül. - Ez érdekes, kívül lenne a határvonalon, vagy valami leárnyékolja a jelet?- értetlenkedett, ahogyan a fiúkra nézett- Itt az ideje utána menni. Akármi is történt, ki kell derítenünk!- utasított titeket, ahogyan azonnal indultattok.

//A postba ne írjátok bele, hogy odaértünk, mert nektek más meglepetésetek lesz! //

Nagyon sokáig szaladok, illetve ugrálok fáról fára, azonban nem találok semmit. Mindig időben leadom a jelentést, hogy minden rendben, mást viszont nem mondok. Végül az unalmas felderítésnek vége és visszatérünk a megbeszélt helyre. Azonban Satsu nincs sehol.
A kunoichi szavaival nem törődök különösebben. Abba az irányba nézek, amerre ő ment. Viszont nem akar megérkezni. A rádióba sem szól bele, már ha rajta van még. Valószínűleg kiesett a hatótávból.
- Akkor most mi lesz? Megkeressük Tsuki chan-t, vagy a célponttal foglalkozunk? Elvégre azt a fickót fontosabb lenne elkapnunk. - nézek rá a Sensei-re.
Azonban amikor kiadja az utasítást hogy menjünk, minden szó nélkül elindulok. Út közben előveszek egy kunai-t és felkészülök egy esetleges harcra.

Hime egy pillanat alatt lett falfehér, ahogyan felismerte a férfit. Az azonban nem nagyon érdekelte láthatólag az sem, hogy látta a ninja fejpántodat, hiszen könnyen összekapcsolta azt is, hogy valószínűleg miatta vagy itt, vagyis legalább sejtette, de mindezek ellenére nem bántott, hanem a tenyerét a homlokodra rakva, barátságosan rád mosolygott.
- Jól vagy? - kérdezte arcán mosollyal- Most már megnyugodhatsz...- nyugtatni próbált- Az a vadkan engem is felüldözött ide, de itt nem tud elérni, biztonságban vagyunk, bár elmenekülni nem tudunk. Az a koca úgy vigyázza ezt a környéket, mintha a ennek a fának lenne a védelmezője... vakarta meg a fejét- Te shinobi vagy igaz?- mutatott a fejpántodra- Nem tudsz kitalálni valami?

Eközben a csapat másik két tagja, a jounin kíséretében Hime keresésére eredt. A sensei nem válaszolt Tomoko kérdésére, nem volt értelme, hiszen nyíltan parancsba adta szinte, hogy most az elsődleges cél Hime biztonsága. De ahogyan haladtak előre, lassan mindenki felkészült, miközben mindenki figyelt, de a jounin intésére váratlanul megtorpant a kis csapat és megállt.
- Túl nagy a terület, szét kellene válnunk, hogy gyorsabban haladjunk, de a dolgok fényében ez túlságosan veszélyes! -közölte veletek nyugodtan- így menjetek tovább, ha együtt maradtok, nagyobb eséllyel száltok szembe akárkivel, addig én felderítem a területet, egyedül úgyis gyorsabban tudok mozogni... -tűnt el el egy pillanat alatt, magatokra hagyva titeket, de hogy mit is csináltok most, az csak rajtatok áll. Engedelmeskedtek-e a parancsnak, vagy nem és mégis különváltok.

A férfi, nem törődve a félelmemmel beszél tovább, teljesen nyugodtan, mintha mi sem történt volna. Valószínű, tudja, hogy őt kerestem, de ő csak hajtja a magáét.
- Jól vagy? - kérdezi mosolyogva - Most már megnyugodhatsz... - mondja nyugtatásképp, de én egyre csak nehezebben veszem a levegőt. - Az a vadkan engem is felüldözött ide, de itt nem tud elérni, biztonságban vagyunk, bár elmenekülni nem tudunk. Az a koca úgy vigyázza ezt a környéket, mintha a ennek a fának lenne a védelmezője... - ekkor megvakarta fejét. Szerintem teljesen természetes, ha egy anya koca védi a kölykét, de hát... - Te shinobi vagy igaz? -kérdezi fejpántomra mutatva. - Nem tudsz kitalálni valamit?
Szárazokat nyelek, és szép lassan megrázom a fejemet. Hozzásimulok a fához és reménykedek, hogy hamarosan rám találnak. Lenézek a földre, és a szanaszét tört rádió látványa majdnem sírva fakaszt, lévén, hogy az volt az egyetlen remény forrásom. ~ Oké, Satsuki, gondolkodj pozitívan. Csak pozitívan. Végül is rátaláltam, és nem tud elszökni. Ez biztató.. Ha ennek vége lesz, bocsánatot kérek Tomotól és Ookutól. Már, ha túl élem... ~

A Sensei semmit nem mond a szavaimra, egyértelműen kiadja az utasítást a keresésre. Bólintok egyet, majd elindulok. Nem szólok a társamhoz, csak megyek és a környezetet figyelem. Olyan jelek után kutatok, amikből megtudom, merre járt Satsu.
~ Remélem hagyott nyomokat maga után és nem óvatoskodta el az egészet! ~
Hirtelen felugrok az egyik fára. Ha jól emlékszek ő is így indult el a keresésre. Tehát csak annyi a dolgom, hogy egyenesen haladok és figyelem a faágat. Ha minden igaz, akkor meglátom majd a nyomát annak, ahol ő leesett.
- Te haladj lent! - szólok le a társamnak. - Ha innen nem látnám meg az esésének a nyomát, akkor még te kiszúrhatod!

//Bocsi, kicsit magam alatt vagyok. Majd ha össze szedtem magam, akkor írok jobban is! //

Továbbhaladt a két fiú, ahogyan engedelmeskedve a jounin parancsának nem váltak külön. Egyenes, pontosan abba az irányba haladtak, merre Hime, így nem is volt annyira meglepő az sem, hogy csakhamar ráleltek arra a helyre is, ahol ama kis baleset történt .Szinte mind egy nyomolvasó, úgy tudták rekonstruálni a lelki szemeikkel mi történt és ezt követő nyomok sokkalta kivehetőbbek voltak már, mind egy nyílt célpont, olyan könnyedén képesek voltatok követni őt. De hogy szóltok-e a mesterének vagy nem, az már a ti dolgotok. De nem várakozhattatok sokat. Elindultatok és csakhamar kiértettek arra a helyre, ahol Himei is volt. Nem messze, de elég kivehető volt a fa tetején, a társaságával együtt. De azt már nem értettétek, hogy hogyan is került oda és miért is van ott. ÉS ahogyan megrezdült a bokor és kicammogott elétek a féltonnás anyakoca, rájöttetek, hogy mi a helyzet.

Eközben Hime szóhoz sem tudott jutni a fa tetején. Reszketett, ahogyan elhajolt a férfitól, sőt a szíve legmélyén menekült volna. A férfi kíváncsi arccal nézet őt, ahogyan barátságosan elmosolyodott.
- olor=orange]orange]Szóval azért jöttél, hogy elkapj igaz?- kérdezte tőled- Gondoltam, hogy ez lesz, nem tagadom...- hunyta le a szemét- … de akármit is mondtak neked nem az az igazság! -nézett a szemedbe, határozottan- Tudod, az élet nem mindig olyan egyszerű mind azt te hiszed...- fogta meg lágyan a válladat- MIt hallottál rólam? Milyen szörnyű tetteket hajtottam végre? -kérdezte mosollyal az arcán, ahogyan eme szavak miatt nem nagyon láttad, hogy a két társad, akiket vártál, távol ugyan de megérkeztek.

Szerencsére hamar észrevesszük Satsu nyomait, ezért nem tart sok időbe hogy megtaláljuk a zuhanása helyét. Ahogy haladunk tovább, meglátjuk az egyik fa tetején egy másik alakkal együtt. Már pont szólnék a társamnak, hogy lopózzunk oda, de ekkor megjelenik a vaddisznó.
Nem veszítem el a lélekjelenlétemet, azonnal előveszek egy kunai-t és felkészülök arra az esetre, ha ránk támadna. Ha ez bekövetkezik, a kunai-t az anyakocába dobom. Megpróbálom úgy eltalálni, hogy valamivel a feje után találjam el. Így próbálom leteríteni. Közben azért jelzem Ooku-nak, hogy ő is csináljon valamit.
Ha a kunai nem terítené le, akkor sem futamodok meg. Újabb kunai-t veszek elő és azt is megpróbálom beledobni az állatba. Közben felugrok egy faágra, hogy védve legyek a támadásoktól.
- Hohó, milyen finom vacsi lesz belőled... - mondom vidáman. - Segíts leteríteni ezt a vacsinak valót! - szólok oda a fiúnak.
Amikor a fán vagyok, előveszem a drótomat, amit a Sensei-től kaptam. Ha a vaddisznó megközelítené a fát, aminek az ágán vagyok, akkor megpróbálom a nyaka köré tekerni a drótot és azzal megfojtani.

A dolgok érdekesen kezdenek alakulnak, de hamar véget is érnek, szokták mondani. Hime szinte reszketett a férfitől, aki egyáltalán nem bántotta őt, pedig ha akarta volna akkor megtehette volna. A lány azonban végül kipökte azt amit hallott, bár az azért nem nagy bűn, ami azt illeti. A férfi meglepődik a lány válaszán, ahogyan elengedi őt, majd mosolyogva közli vele.
- Tudod ez igaz, de soha senkit nem bántottam ás csakis gazdagoktól loptam, hogy az olyan szegényeknek adjam, akik éhen haltak volna azon alamizsna nélkül! Tudom, hogy ez bűn, de...- de ekkor valami félbeszakította a szavait. Hatalmas robbanás rázta meg a közeli rétet ahogyan Hime, de még a férfi is odakapta a fejét, ahogyan váratlanul Ooku jelent meg Hime és a férfi között, ahogyan ökölbe szorított kézzel hatalmas erőket mozgósítva szó szerint leütötte a férfit a fáról, aki hatalmasat esve placcsant a földön, még szerencse, hogy ez a váratlan csapás és esés eredménye nem az lett hogy a férfi a nyakát törte. De a férfi csak ott feküdt egy ilyen ütés egyszerűen kiütötte őt. Ahogyan pedig elkiáltotta magát Ooku a hercegnőre, az összerezzent, de tudhatta, hogy igaza van a társának.

Eközben Tomoko a vadkannal viaskodott, bár nem sokká. A vadkan rárontott a genin-re, aki az álatt nyakába dobta a kést, de az fel sem fogta. Nem is csoda, egy ilyen vadkannal olyan vastag a bőre, hogy egy ilyen kés csak felhergeli, nem több. De a rohama elől a fiú könnyedén elugrott, ahogyan újabb kunai vágódott az állatba, bár érdemi haszna nem volt és erre a genin is rájött egyből. Éppen földet ért, amikor kisebb csapás érte őt. Nem a hatalmas vadkan, hanem más találta el. Egy csíkos hátú kismalac rontót neki hátulról, ahogyan eltalálva a genin bokáját az fájdalmas arccal elesett ahogyan az anyakoca egyből rárontott, de ekkor hatalmas robbanás oldalba kapta őt. Eltüntette egy pillanatra, ahogyan a lassan eltűnő füst alatt az álatt összeszenesedett teste bukkant elő, ahogyan négy apró kis csíkőshátú kismalac rohant kis bokorból az anyjához, de tudtad, hogy annak az állatnak annyi.

Ez a vaddisznó nem akarja könnyen adni magát. Az első kunai beleáll ugyan az állat nyakába, de az meg sem érzi. Ugrás közben még egyet belevágok, de még mindig semmi. Azonban amikor földet érek, valami felborít. Az anyakoca egyik kicsinye volt az. Ezután a nagydarab vaddisznó újra támadásba lendül, de egy robbanás cafatokra tépi.
Kicsit szomorú leszek, mivel így nem ehetem meg vacsorára. Pedig biztos finom lehet a húsa. A kicsinyekkel nem foglalkozok, nem hiszem hogy belőlük jó lakoma válna. Kivéve, ha mindent megsütjük.
Ezután megjelenik Hime, aki oda húzza hozzánk a célpontot. Figyelmesen meghallgatom a beszédét, majd amikor befejezi oda lépek hozzá.
- Ha egy feladatot kapok, akkor semmivel nem foglalkozok csak azzal amivel megbíztak. Viszont a civil életben szívesen vagyok veled! Esetleg elmehetnénk majd valamerre, ha ennek vége! - mondom kicsit elvigyorodva.
Ekkor körülnézek, hol lehet a Sensei. Sehol sem látom a nőt, ezért beleszólok a rádióba.
- Sensei, a célpont elfogva!