Határ- és partvidékek

Csendben rajzolgatok, közben néha néha a lányok felé tekintek. Azonban kénytelen vagyok hamarosan felállni, mivel a hátsóm elzsibbadt kicsit. Miután kiegyenesedek, nyújtózkodok kicsit, közben Satsu chan-t kezdem bámulni.
Úgy tűnik, hogy valami nagyon rossz dologról lehet szó. Amennyire ki tudom venni Tsuki arckifejezését, eléggé gondterhelt. Amikor ő is felém néz, eltűnődök hogy mit tegyek. Végül félénken egyet előre lépek, majd még egyet és még egyet. Egyik lépést követi a másik, egészen addig, amíg a pároshoz nem érek. Amint ott állok, elgondolkozok, hogy miért is indultam el hozzájuk.
- Izé, sziasztok! Megkérdezhetem hogy álltok a dolgokkal? Mintha úgy láttam volna, hogy Satsu szomorú lenne. Az az igazság, hogy ezért vagyok itt. Nem szeretném ha szomorkodna!

Érdeklődve hallgatom Tsubaki feleletét. Kicsit kényelmetlenül érzem még mindig magam. Az az érzésem hogy valami fontosat zavartam meg már megint.
A lány szavai meglepnek, ugyanis nem tudom miért kér bocsánatot. Alaposan átgondolom a dolgokat, majd elvigyorodok:
- Ugyan, semmiség! - szólalok meg. - Rosszkor zavarkodtam, meg tudom érteni hogy miért viselkedtél így velem. - ekkor kicsit furán nézek a lányra. - Szerintem nem volt felesleges. Legalább beszélgethettek! Én túl távol élek a szüleimtől, ezért csak ritkán tudok beszélni velük. Viszont a találkozásokat mindig kiélvezem. Azt javasolom, ti is élvezzétek az együtt létet! Nem tudom miért vagytok külön, de ha már össze hozott titeket a sors, akkor érdemes lenne vidám dolgokkal eltöltenetek! Ha gondoljátok, inkább vissza megyek és rajzolok tovább. Nem szeretnék közétek állni.
Ezután előveszem a rajzkészletemet és várom a válaszukat. Ha el kell mennem, akkor megyek és rajzolok tovább. Viszont ha maradhatok, akkor kíváncsian várom mivel vidíthatom fel őket.

Meglepődve figyelem az eseményeket. Nem tudom miről volt itt korábban szó, de mintha valamilyen családi vitába csöppentem volna. Még a szám is tátva marad, miközben Tsuki-t hallgatom. Amikor a vállamra dől, elszakad nálam a cérna. Teljesen zavarba jövök és elvörösödöm. Sajnos most is úgy cselekszek, ahogy egy igazi szívtiprónak kell.
Gyengéden átölelem a lányt és hagyom hogy hozzám bújjon. Nagyon jó érzés, bár kicsit kellemetlenül érint a dolog. Igaz hogy szívtipró vagyok, de ilyet azért nem szeretek csinálni. Utálom kihasználni azt, ha egy lány éppen ilyen érzelmi állapotban van.
Végül Satsu suttogására figyelek fel. Nem értem mit mondott, de azt azonnal észre veszem, hogy a vízbe dől. Meglepve ugrok a lány után, azonban a testvére megelőz. Ahogy hallom, a lány igazán dühös, ezért jó lenne valamit csinálnom.
- Várjatok! Asszem jobb lesz, ha mindenki lehiggad és úgy folytatjuk ezt a beszélgetést! - szólalok meg.
- Ha jól vettem észre, akkor arról van szó, hogy te és a szüleitek a faluban hagytátok Tsuki chan-t, most pedig szeretnéd, ha veled menne. - remélem nem beszélek ostobaságot. - Szerintem tiszteletben kell tartanod a döntését. Mivel Ti magára hagytátok, így új családot kellett keresnie. Talán ezt a csapatunk személyében meg is találta. Azt hiszem én szerelmes vagyok Satsu-ba, ezért nem tudom hogy képes lennék-e elengedni őt. Viszont ha azt mondaná, hogy inkább szeretne a szüleivel és veled lenni, akkor nem állnék az útjába. Ha én lennék a helyedben, én sem tudnám megérteni, azonban arra kérlek, gondolj bele kicsit jobban. Az utóbbi években mit nyújtottatok neki? Túl hirtelen akarod a változást!
Ezután kifújom magam és meglepődök a saját beszédemen. Nem tudom mennyire lesz hatásos, de biztos vagyok benne, hogy el kell fogadni Satsu döntését.

//Bocsi a késésért! Nem tudom hogy fogok ezentúl ráérni, ezért szeretnélek arra kérni titeket, várjatok pár napot rám, ha nem válaszolok akkor hagyjatok ki, vagy irányítsatok. //

Lenn a vízben hallom a csobbanásokat, ám meglepődök, hogy nem egyet hallok, akit vártam volna, hanem mindjárt kettőt is, szinte egymás után. Nem merülök túlságosan a víz alá, felfuvalkodott, bosszús fejem szinte lufiként húz vissza a felszín felé, és erre a folyamatra rásegít valami más is. Egy vékony, kicsit még gyönge kéz fog meg, és húz ki a vízből. Nem, ez nem Tomo.. Tsubaki lenne?
Fent a felszínen, mikor már kijutottunk, rákérdez, miért csináltam ezt.
- Túl forrónak tűnt a levegő, és..
Ám ekkor Tomo félbeszakít minket, nagy levegőt vesz, és beszélni kezd. Elég hosszan beszél, és gyorsan, így túl sokat nem tudok leszűrni belőle, de néhány szó valahogy megragad és mély nyomot hagy. "Azt hiszem én szerelmes vagyok Satsu-ba,"
Hirtelen késztetést érzek, hogy újra bedőljek a vízbe, ugyanis annyira elvörösödök, hogy ezt a színt semmivel se tudnám megmagyarázni, vagy letagadni, takargatni.. túlságosan zavarba jöttem, és tudom, hogy nem Tőlem várják a választ, mégis elkezdek hebegni-habogni, nehezen veszem a levegőt, ide-oda kapkodom a fejem, miközben zavartan a zavaros víz felszínét kémlelem..
- Tsuki.. kérlek, hallgass rá... - hüppögöm nehezen érthetően, a szavak közé néha pedig benyögök egy "izé" vagy másik értelmetlen szót, jelezve, hogy a szervezetem Tomo szavaitól még mindig nem jött rendbe. - Apuék is biztos.. megértenék... - nézek a szemébe. Hisz úgy tartja a mondás, hogy aki nem így teszi, az nem egyenes ember.. én pedig nem akarom görbén leélni az életemet.

//Szintén bocsi, a word-nak és az oldalnak mániája volt 3 napig, hogy törölgesse a hsz-t, szóval egy kicsit felforrt az agyvizem miatta x.x//

//Nos külső unszolásra befejezést hirdetek itt és megakasztom ezt a beszélgetéses részt! Mostantól a felügyeletem alatt játszhatok csak tovább! A mostantól lévő sorrend pedig, az első mostani első körünk alapján kerül kijátszásra! //

Elég hosszúra nyúlt a beszélgetés és az igazat megvallva érdekesen is alakultak a dolgok, amikor is, lényegében Tomoko vállaira egy erős, mégis kecses kéz csapódott le, ahogyan a fiú felnézve az eddig nem mutatkozó jounin kunoichi arcát pillantotta meg, aki csak rámosolygott, de a szavait nem hozzájuk, hanem a két lányhoz intézte.
- Úgy gondolom, hogy mára elég lesz! -szakította félbe azt, ami már elkezdődött. - Nem tudom, mi történt, de a hercegnőcske csurom víz, te pedig úgy állsz itt mind egy túzók!- nézett le a fiúra- A személyt a hajón hagytam, így rá nincs több gondunk! Bár, így belegondolva, a hajón csak minket várnak, szóval gyorsan döntsétek el, hogy akartok-e jönni, vagy itt maradtok. - kérdezte a kis csapatól és furcsa mód a megjelent másik lánytól. - Sietünk, szóval most kérek válaszolni gyereke...- nézett le Tomoko-ra, ahogyan a kezei, még mindig a fiú vállain voltak.

//Bemelegítésnek újra elég lesz! Három nap a várakozási idő, ha addig valaki nem ír, a következő írhat! Illetve ha csak egy ember is, onnantól egy héten belül mindenkép írók!//

Satsu chan már újra kint volt a vízből, amikor érzem amint valami a vállamra nehezedik. Azonnal fegyverért nyúlnék, de szerencsére időben tudatosul bennem, hogy a Sensei az.
Amikor felnézek a nőre, a kunoichi rám mosolyog, majd Satsu-nak és a testvérének tart beszédet. Azonban ez nem amolyan szentbeszéd volt, hanem csak felszólította őket, illetve mindannyiunkat, hogy szálljunk fel a hajóra, ha menni akarunk. Természetesen bólintok egyet, majd már megyek is Tsuki chan-hoz hogy segítsek neki.
Hamarosan Tsubaki búcsút vesz tőlünk. Kicsit szomorúan elmosolyodok, majd integetni kezdek. Remélem még találkozunk vele, de akkor már más lesz a helyzet.
- Viszlát! - köszönök el a lánytól.
Ezután Tsuki elindul a Sensei után. Meggondolom magam és inkább hagyom hogy magától menjen. Úgy tűnik nincs semmi baja, tehát felesleges lenne támogatni. Azonban nem ez az egyetlen dolog amiért nem akarom most kísérni. Össze kell szednie a gondolatait! Ez a dolog valószínűleg megviselte, ezért inkább hagyom hogy átgondolja a dolgokat. Majd a hajón újra együtt leszek vele és ha úgy adódik a dolog, akkor megbeszélem vele a dolgot.
Lassan én is elérem a hajónkat, majd még mindig azzal a szomorú mosollyal az arcomon én is felugrok és várom az indulásunkat.

//Elnézést, de mostanság kiszámíthatatlanul tudok csak lenni :S //

// Tsubaki és Satsuki által leírt dolgok még belemehetnek a post elejére! A tekercsek és egyebekre gondolok! Illetve szeretném tudni, hogy Tsubaki csatlakozik-e a csapathoz, vagy sem! //

Mind a ketten – vagy hárman – visszaértetek a hajóra, ahogyan a horgonyt egyenlőre nem szedte fel még várt, hiszen az idő elég rosszul nézett ki, hatalmas viharfelhők gyülekeztek az égen és a kapitány bizony nem mert nekivágni az útnak. A hajó ide-oda mozgott, a hullámok lágy ölén, miközben ti a kabinban pihentettek a célszemély megkötözött teste mellett, aki csak a földön feküdhetett és a sensei bizony szegény fickót csak lábtámasznak használta, de nem vett nagyon róla tudomást.
- Elég érdekes nap volt.. -közölte a geninekkel, ahogyan a férfi mozgolódni kezdett, mire csak egy sarkas oldalba bökés volt a jounin felől a válasz. A férfi felnyögött a kis fájdalomtól is. - … nyugi picinyem, a hajóút elég kevés időt fog elvenni, szóval ha jól viselkedsz, talán még kaját is kapsz. -mosolygott kunoichi, ahogyan a Satsuki-ra nézett. - Hercegnő, hogy van a lábad? -kérdezte tőled, ahogyan a bizony a bokád bár jobban volt, elégég fájt még, főleg az aznapi sétától.
- Hölgyem! - halk kopogás hallatszott, ahogyan a kabinba az egyik matróz lépett be. - Elnézést a zavarásért, de a kapitány látni szeretné! -kérte meg a jounin-t, aki lassan és fájdalmasan felemelkedett az ágyról, ahogyan magatokra hagyott titeket egy szó nélkül, csupán egyvalamit adott parancsba.
- Vigyáztok rá! - és az ezt követő pillanatnyi csöndet a földön fekvő férfi hangja törte, meg.
- Egy kicsit tudnátok lazítani a kötélen, elégé vág és teljesen kidörzsölte már a csuklómat is...- kért titeket nyájasan, ahogyan csak rajtatok áll, hogy van-e annyi együttérzés bennetek, hogy segítsetek neki.

Miután felrobogok a hajóra, azonnal leülök a kabinba, ahol a "csomagunk" van és előveszem a rajzeszközeimet. Most nem akarok semmilyen komolyabb portrét sem készíteni, ezért csak egy tájkép féleségnek látok neki. Semmivel nem foglalkozok, megpróbálok mindenből kimaradni. Satsu biztos nem venné jó néven ha beszélgetni próbálnék vele. Éppen ezért csendben nekilátok a tájképnek.
Hallom amint a Sensei egy kisebb beszédbe kezd, azonban a célszemély megzavarja. Majd hamarosan egy kopogtatás zavar meg minket és a kapitány lép be. A kunoichi elmegy vele, azonban előtte még kiadja a parancsot, hogy vigyázzunk a férfire. Azonnal lerakom a rajz felszerelésem és felállok. A fickó közelébe sétálok, majd a falnak dőlök. Amint megszólal lenyúlok a combomhoz a kunai tartómhoz.
- Szerintem nem lenne jó ötlet lazítani rajta. Lehet hogy ki akar használni minket. Még meglépne a végén, nekem meg nincs kedvem megint utána szaladni. Bocsi, de ez van! - mondom teljesen közömbösen. - Ha meg túl sokáig jártatja a száját, akkor szerintem betömöm. Nem akarom hallgatni a bajait!
Ezután a társaimra nézek és reménykedek hogy nem lesznek vaj szívűek és nem lazítanak a kötelén. Nem lenne jó ha elszabadulna.

A férfi végül is könyörgött volna, de mind a három részről elég elutasító kis választ kapott. Mind a kunoichi, mind a másik és egyben hangosabb fiú nemet mondott, majd Ooku el is némította, ahogyan néma percek után végül a mesteretek lépett be a kabinba, ahogyan egy meglepő pillantás után nyugtáztam a helyzet, majd leült vissza helyére.
- Holnap reggel indulunk haza, mert apály van! -nézett rátok, ahogyan megvakarta a fejét- Pihenjétek ki magatokat, nem lesz hosszú az út, de ezen kis aranybogyó miatt elég kellemetlen lesz az út, van egy olyan érzésem. - rakta rá a lábát a férfira.
És másnap a hajó el is indult a békés éjszaka után, az út pedig kényelmetlen, döcögős és Hime számára még hánytatós is volt, mert szegény kis hercegnő elrontotta valamivel a gyomrát. De ez van, hazaérve kisebb séta és máris ott álhattatpok, ahol annak idején, mikor a küldetés elkezdtétek.
- Látom sikerrel jártatok. Már kezdtünk aggódni. - közölte az asztal mögött ülő férfi, ahogyan mellette lévő kunoichi néhány papírt írt meg. - Rendben, a fizetséget majd elküldjünk nektek!- most pihenjetek le, holnap úgyis találkozunk!
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
//Szabadon kieleh találni az útat, történhetett vicces jelenet, szomrú a levél miatt! Ezt rátok hagyom! //

Mindenki gazdagodott a küldetésért járó:
- + 20 ch szintel (kiengesztelés, hogy ilyen sokáig tartott! Mely többek közt az én hibám is volt -- illetve jóváírva)
- illetve 1500 Ryu!

És mindenkitől kérnék egy Pm-et, hogy mit választ, amelyikre többen szavaznak, az lesz: tanulás, küldetés vagy fontos küldetés! Az eredményről és hova kell írnotok majd, pm-ben szólok!

Szerencsére a társaim is az én véleményemen vannak és nem engednek a férfinak. Majd megérkezik a sensei, aki közli velünk az utazási tervet. A nap hátra levő részét a szobában töltöm és békésen rajzolgatok. Satsu chan-t inkább nem zavarom, valószínűleg felkavarták a mai történések.
Este meglehetősen közel húzódok a kunoichihez, illetve átölelem. Próbálom éreztetni vele, hogy én itt vagyok, rám számíthat. Azonban a ma átélteket egyedül kell feldolgoznia.
Másnap tisztes távolságból figyelem, de ha a segítségemet kéri, vagy a társaságomat igényli, akkor természetesen oda megyek hozzá és a rendelkezésére állok. Viszont ha nem hív, akkor az út végéig csak rajzolok és őt figyelem. Néhány rajzom természetesen őt ábrázolja, de a többség jelen esetben a tájról készül.

//Elnézést a post minőségéért, nem vagyok túl jó hangulatban, ezért ez most ilyen lett. Sajnálom//

//Deidara és a suicide squad//

Az út elég hosszúnak bizonyult a medvék országába. Úgy pedig főleg hosszú volt, hogy út közben nem nagyon beszélgettem senkivel, pedig itt volt velem Yuu és Kazuya is, illetve a csoportot Mirubi zárta. Már most díszes kis társaságot sikerült összerántani, bár Itanashit még ne láttuk. Neki egy levelet küldtem azzal az üzenettel, hogy itt a határvidéken találkozzunk. Biztos voltam benne, hogy a Jashinista meg fog találni minket. Az utóbbi napok eseményei felkavartak volna, ha nem lennék ennyire biztos az utamban. Nekem már csak egy ösvény járható ebben az életben és most szükségem lesz a Nibire és az erejére ahhoz, hogy ne térjek le erről az útról és ne adjam fel idő előtt a harcot. Igazság szerint az úton szinte csak Yuuval beszélgettem komolyabban. Elmondtam neki a célomat, hogy jinchuurikivé szeretnék válni és, hogy ez egy nagyon fontos lépés. Meséltem neki arról is, hogy a szervezet vezetője Mirubi akivel talán már futólag látták is egymást így bemutatni már nem nagyon kellett. Legfőképpen arról beszélgettünk, hogy milyen érzés ha az ember a szíve alatt hord egy ilyen lényt. Bár én úgy éreztem, hogy egy bijuu jinchuurikijének lenni sokkal nemesebb, mint egy ilyen féreggel együtt élni mint egy exlaw. Ennek ellenére Yuu olyan hasznos információkkal tudott ellátni az út folyamán, aminek valószínűleg a későbbiekben nagy hasznát vehetem ha sikerül a beavatkozás. Kicsit féltem tőle, hogy még egy pecsét kerüljön a testemre, de bíztam Kazuyában, ő pedig biztosított róla, hogy ismer egy technikát amivel sikerülhet és van pár trükk a tarsolyában.  
- Tudod Yuu igazából csak attól félek, hogy a testem nem fogja elbírni a Nibi chakráját és belehalok még a pecsételés közben. Az utána következő lépésekre még őszintén szólva nem is gondoltam. 
Még nem beszéltem Yuunak Kabutoról, de őt nem adnám oda senkinek semmi pénzért. Ő az én jobb kezem és ez így is marad amíg másképp nem döntök. Bár lemondtam a klán vezetői szerepéről úgy tűnik Yuu hozzám hű, bár én igyekszem vele úgy viselkedni, hogy megbízzon bennem. A legjobb kapcsolatok alapja a bizalom. Például megbízom Itanashiban is annyira, hogy tudjam, hogy nem fog elszaladni amikor meglátja a macskát. Nagyjából már a támadási startégiám is összeállt a fejemben. Annyit megbeszéltünk, hogy Mirubi akkor fog besegíteni amikor csapatban tudunk támadni, különben ő csak támogató szerepet fog betölteni amíg Itanashi és én támadjuk a démont. 
Yuura azért van szükségem, mert Kabutó információiból kiderül, hogy nem csak mi utazunk a Nibire. Kirigakure és Hoshi is képviselteti magát a környéken. Nem tudom miben sántikálnak de nem fogom elaprózni és mind egy szálig megölök mindenkit akár a saját kezemmel aki közém és a prédám közé áll...
- Ezen kívül szeretnélek megkérni rá, hogy a démonhoz ne kövess minket, mert arra te még nem állsz készen. Az lesz a feladatod, hogy támogass minket és a lehetséges felbukkanó kirigakurei vagy hoshi csapatokat válogatás nélkül kiiktasd vagy kivégezd ahogy tetszik!
Mondtam Yuunak miközben a határon várakoztunk Itanashira. Nem lesz nehéz behatolnunk, mert már nem vagyunk gyerekek és nem hagyunk nyomot magunk után azt gondolom, de Itanashi nélkül nem lépek határt. 
Még szerencse, hogy elhoztam magammal a Fuma shurikeneken kívül minden felszerelést és a Kazuyától kapott energia pirulákat. Valami azt súgja, hogy ezúttal szükségem lesz rájuk. Ezen kívül nálam volt az alap felszerelésem mellett még a kardom szokás szerint a hátamon. Valószínűleg most majd hasznát vehetem ennek a nemes fegyvernek is.