Határvidék

/Yoh-sensei,Yamashita, Emiko/
(Bár utolsónak jobban szeretek írni úgy látom muszáj leszek én kezdeni.)
Miután Orokana észrevette, hogy senki se követi, megtorpant majd visszafordult. Szerencséjére mikor visszafordult még láthatta, hogy mestere és társai melyik irányba indulnak el. Így gyorsan eszmélt és minél hamarabb utánuk iramodott. Pár perc múlva a sűrű erdő rengetegében érte utol őket. társaira egy kicsit neheztelt mivel egyikük se szolt utána, hogy rossz irányba halad és, hogy merre menjen. Bár ez javarészt a saját hibája volt. A mesterük tempóját tartva folyamatosan fej-fej mellett próbált meg haladni a Jouninnal. A harcedzett shinobi gyorsaságát tartva Orokana meglehetősen keménynek és nehéznek érezte a lábait pár óra után, de mikor csak egy kis távolságot is vesztett a mesterhez képest ismét erőt vett magán és újra rákapcsolt. Egyszer csak éles fény csapta meg Orokana szemét! Orokana azt hitte egy tisztásra érnek amin csak simán átfut majd a kis csapat így még jobban fokozta a sebességét bár lábai már teljesen elnehezültek. Mikor a tisztásra értek Orokana lába megcsúszott az utolsó fáról való elrugaszkodás közben és rossz szokása szerint egy óriásit zuhant. És ismét arccal tompította a hatalmas esését! Miután nagy nehezen kihámozta a fejét a porból és már az összes fűszálat sikeresen kiszedte a fogai közül Orokana felállt majd leporolta magát. Már épp erőt vett magán és nekikészült a további fárasztó futásnak mikor észrevette, hogy a tisztást egy földút szeli ketté. Mivel az úton számára ismeretlen jelzéssel ellátott szekeret látott ezért egyből rájött, hogy Konoha határánál járnak. Szerencséjére egy békés övezetbe lépnek be különben akár már életét veszthette volna! Hisz egyszerűen beleeshetett volna a legidiótább csapdába is. Kínos mosoly ült ki az arcára és Yoh senseihez fordult. -Elnézést Sensei ma már másodjára hamarkodom el a dolgokat és ezért most már ott is hagyhattam volna a fogam. Nézze el, hogy ilyen forrófejű vagyok kérem. Mellesleg sensei ugye megéreztünk Konoha határához???!!- A szíve mélyén helyeslő válaszra várt és a rövid pihenő édes reménye járt a fejében. - A sensei elég feszített tempóban halad! Ha nem akarnék vele lépést tartani akkor nem lenne gond, de így, hogy elhatároztam magam! hisz ezzel is edzek! De nem tudom meddig bírom még!- Ezzel földre huppant, hogy a válasz erejéig is pihentethesse fáradt lábait.

//Csak annyit mondanék: vizsgaidőszak. -.-"//


[Sai]
Örömmel ácsorogtam volna szájtátva még egy darabig ott ahol vagyok. Genjutsu... genjutsut akarok tanulni... De nem most és nem itt. Shiruki után iramodtam Chikivel együtt. Milyen sajnálatos, hogy így össze kellett fogjunk. Vajon mit fog most csinálni? Shiruki itt van, tehát nem fog csak úgy elrabolni, nem mintha el tudna. Én meg biztos nem mozdulok a róka mellől. Remélem visszamegyünk a táborhelyünkre, összekapom a cuccaim és menekülésre készen állva fogok toporogni. Bár őszintén szólva visszamennék és nézném a harcukat... Szerintem csak a véletlen műve lehet ez az ANBU. Vagy... ráküldték anyóra, de rám biztos nem. Hacsak ez nem Ran...
Megbotlok valamiben a gondolatra, de nem esem el. A fenébe is... kikészít a gondolatával is, de nincs az az Isten, hogy átadjam neki magam.
Az öregasszonyt mindenképp megvárom, bár Shirukinak vissza kéne mennie hozzá és segíteni, de én biztos nem mehetnék vissza. Viszont az sem kéne, hogy egyedül maradjak Chikivel... Semmi gond, kikötözzük! De arra az ANBU-ra mindenképp kíváncsi vagyok.

//Bocsi a késésért... Nekem is volt mit ismételni. //

Tudtam, hogy valami nem stimmel Shirukival... Na de hogy ennyire? Nagy kerek szemekkel, enyhén tátott szájjal kezdtem bámulni. Bele is pirulhattam a végén, mert megragadott és cibálni kezdett, ezzel valamennyire mozgásra bírva. Magamtól nem sikerült volna megmoccannom. Mennyire az ellentétem, vagy legalábbis annak tűnik. Olyan tiszta, én meg olyan sötét vagyok... Már külsőre is látszik. Ő teljesen világosban, én meg teljesen feketében.
Elkezdtem magam Shirukihoz méregetni. Olyan messzire mentem, hogy már-már angyalnak tűnt, én meg démonnak éreztem mellette magam. Sikerült is fönnakadnom a legapróbb kavicsokban, gallyakban, amik a földön hevertek, annyira... A fenébe is!

Az úton nem sokat beszéltünk Okamival csupán annyit tudtam meg tőle amit eddig is sejtettem. (Kor ilyesmik.) Amikor elértük a határt megkaptuk a parancsot egy kicsit fenyegető hangnemben az öregtől. Azért nem szeretnék egy ilyen embert a senseiemnek nevezni, mert egy olyan embert szeretnék a senseiemnek tudni aki figyel rám, és esetleg foglalkozik is velem ahelyett, hogy megállás nélkül fenyegetőzik. Nem szórakoztam sokat a végrehajtással, végül is nekem is az a célom ami mindannyiunknak szépen nyugodtan letudni ezt a küldetést és szépen visszamenni konohába és elfelejteni ezt a rémálmot.
- Figyelj Okami én majd megyek jobb oldalon te pedig fedezd őket a bal oldalról, bár én nem hiszem, hogy ezeket a kopaszokat bárki is zargatná, de valószínűleg nem véletlenül vagyunk itt. Viszont ha látsz valami gyanúsat elöl, és én esetleg nem veszem észre akkor jelezz nekem azzal, hogy ökölbe szorítod a kezed és felemeled!
Remélem mindent megértett az ifjú shinobi, mert nem szeretnék a saját hibámból, vagy más hibájából bajba kerülni megint. Én minden esetre lehúzódtam az út jobb oldalára, és igyekeztem úgy menni, hogy az útról észrevehetetlen legyek, és mégis halló és látó távolságban maradjak. Ez elvileg az aljnövényzet miatt kivitelezhető végül is én vagyok a shinobi nekem kell láthatatlannak lennem nem a szerzeteseknek. ahogy lehúzódtam a biztonság kedvéért elővettem negyven darab tűt majd bekentem őket azzal a kotyvalékkal amit sikerült vennem és ügyesen lehelyeztem a torkomba. Bíztam annyira kísérőnkben, hogy hátra nem is nagyon figyeltem csak előre, de megpróbáltam felvenni a szerzetesek tempóját.

Amint a határhoz értünk, a kapitánytól megkaptuk az utasítást, eléggé agresszív hangnemben. Makenshi azt javasolta, hogy én legyek bal oldalon, én ezt meg is fogadtam, mivel ő a tapasztaltabb, ő biztos jól tudja. Amint elhelyezkedtem, felvettem a komoly arcomat. A szerzeteseken tartottam a szemem, láthatatlanul lopakodtam. Elővettem egy fogpiszkálót, és a számba vettem, készenlétbe helyeztem a lövésre. A védelmezetteket nézve elgondolkoztam, hogy milyen lehet az ilyen "szent élet", de nem hagytam a gondolataimat nagyon elkavarodni, nehogy elszúrjam az első küldetésemet. A kezemet is rátettem katanám markolatára, mindenre odafigyeltem, mivel akármikor, akárhonnan jöhetett támadás.

Ahogy azok a gengszterek feltűntek a szívem azonnal a torkomban kezdett dobogni és az adrenalinom is az egekbe szökött... Most mitévő legyek? Mielőtt az öreg ideér ez az őrült elvágja a torkukat. Nem vitás közbe kellett lépnem. Remélem Okami nem csinál semmi ostobaságot!
Én nem tétováztam sokat! Azonnal eldobtam három shurikent a kigyúrt alakok felé, majd a Shusin no jutsuval siettem a szerzetesek segítségére és, ahogy odaértem a vékony férfihoz egy akkorát rúgtam bele amekkorát csak tudtam nem kevés chakrát is beáldozva a mozdulatba, hogy ellenfelem ne csak megtántorodjon, hanem emberi távolságba repüljön el! Mivel a meglepetés ereje velem volt ezért, azt hiszem eltaláltam párat a smasszerek közül is. Majd előkaptam egy kunai kést és elvágom a szerzeteseket csapdába ejtő kötelet, és közben azért imádkozom, hogy Okami ne fedje fel kilétét, és ezt igyekszem egy aprócska ököl mozdulattal tudatosítani benne, amit megbeszéltünk! Remélem megérti és nem lesz probléma... a későbbiekben belőle lehet egy komoly ütőkártya is. Azzal ráfordulok ellenfeleimre!
- Nehogy azt higgyétek, hogy hagyni fogom!
Ha az ellenfél a szemembe néz akkor merő elszántságot lát!

Ahogyan az útonállók feltűntek, Makenshi egyből kiugrott, és rájuk támadott. A késes kezéből kilőttem a fegyverét egy fogpiszkálóval, de hála Makenshi hirtelen jött támadásának, nem vettek észre. Előhúztam katanamat, támadásra kész voltam, de meglátva társam jelzését, ott maradtam a helyemen, az alkalmas pillanatra várva, hogy támadhassak. A kapitány sehol sem volt, kezdtem aggódni, hogy a szorult helyzeteben itt hagyott minket. Felmértem a terepet, láttam, hogy az egyik útonálló a bokor szélén áll, nem látják társai. Odalopóztam mögé, a száját befogtam, a bokorba húztam, majd katanammal elvágtam a torkát. Hang nélkül halt meg. -Nyugodj békében.- mondtam neki magamban. Visszatértem a terep megfigyelésére. Nem találtam még egy ilyen jó helyzetben lévő ellenfelet, így a bokorban maradva figyeltem az eseményeket, hogy mikor támadjam le őket.

/Urufu a találatok sikerét majd én írom meg. Legközelebb légyszíves ezt hagyd rám mivel az én dolgom. A torok vágás meg nem lehetséges mivel körben állnak. De most már mindegy. LEGKÖZELEBB FIGYELJ ODA!/
Makenshi kunaihajítási képességei majdnem tökéletesnek bizonyultak mivel a három késből kettő tökéletesen értek célba és terítették le halálos sebbel a célpontot. A harmadik viszont a nagydarab bal karját kapta csak el, bár ez is bőven több a semminél mivel így az a karja már kevésbé használható majd a későbbi harcban. Majd az ifjú genin sikeres akciója következett mikor közel került a főnökhöz hírtelen valami elsüvített a feje mellett és annak a késén pattanva egyenesen az egyik szerzetes jobb karjába fúródott. Majd következett Makenshi gyönyörű rúgása mellyel sikerült az apró fickót az sebesült útonállónak rúgni. Majd becsapódása után a nagydarab fickó elvesztette egyensúlyát és ölében főnökével a földre esett. Majd a harcba keveredett genin hirtelen egy tompa puffanásra lett figyelmes a háta mögött. A mögötte álló még teljesen ép őr vérző torokkal feküdt a földön. Halálhörgése rettentő volt. A tapasztalatlan geninen aki a bokorban lapult miután kimérte a gyilkos vágást enyhe sokk lett urrá. Mozdulatlanul meredt véres kardjára és szótlanul hallgatta az előtte fekvő férfit amint az sípolva a torkán keresztül kapkodja a levegőt és közben bugyborékol a vér. néha néha beszíváskor be is nyelt egy kis vért így fel fel köhögött a fulladozás közben. Mindez szörnyű és mocskos halál volt. Makenshi viszont nem foglalkozhatott jelenleg társával hiszen éppen vele szemben tápászkodott fel a főnök és a nagydarab útonálló. -Végezz vele te mamlasz! Gyerünk mire vársz még?!- Ekkor a termetes fickó kardott rántott és megindult a genin felé. Lendületében magasra emelete kardját amit két kezével markolt majd csapásra készült.

Amint észrevettem, hogy az egyik szerzetes megsérült azonnal körbenéztem, hogy vajon ki dobta el azt a kunai kést, vagy shurikent! Miután nem találtam meg a szememmel a közvetlen forrást, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, közben a szemem sarkából észrevettem azt is,hogy Okami egy viszonylag ügyetlen vágással a másvilágra küldte a rejtőzködő ellenfelet... Biztos ő lett volna a csali és áldottam a jó szerencsémet, hogy csapat társam észrevette. Közben sikerült a kisembert eltávolítani a szerzetesektől! Rá is parancsolt a csatlósára aki felém mozdult nagy böszme testével! Intettem Okaminak, hogy most jöhet! Remélem észrevette a jelzést! Nem lesz nehéz dolga a melákkal akit közben két eldobott shurikennel próbálok lelassítani!
Ha Okami kiugrik a szerzetesek és a kigyúrt közé, akkor én egy kunait előkapva rohamozom meg a látszólag főnököt! Bár nem tudom, hogy érdemes-e rá hagyni a szerzetesek védelmét Okamira, de azt is tudtam, hogyha elengedjük ezt az embert akkor legközelebb még többen jönnek vissza. Ezért megérte kockáztatni. Tehát ezt csak akkor csinálom, ha Okami veszi a lapok és rátámad a sérültre!
Ha sikerül megrohamoznom a főnököt akkor egy kis chakra segítségével megpróbálok elrugaszkodni az emberke fölött de úgy hogy amikor fölé érek akkor ami kifér a csövön Hitei Mushou // Szálló Tű Köd!

//Bocsánat az előbbiekért.//
A harcmezőre nézve megláttam Makenshi jelzését. Kiugrottam a papok védelmére. Katanam ki volt húzva, bal kezemmel két shurikent dobtam a nagydarab felé, harci pozícióba álltam, készen minden támadásra.
//Bocsánat a rövid postért.//

Makenshi jelzése jól látható volt így Urufu minden gond nélkül kiugrott a bokorból és kardot rántott a nagydarab fickó előtt. Ezalatt Makensi nekiszaladt az izomagyúnak majd mikor az leakart súlytani rá ő kitért előle. Ezután egy hatalmas ugrással a vézna kis főnök felett termett majd szinte tankönyvbe illően vitte véghez a technikáját. Az ugrás után már csak a napban megcsillanó fények zápora látszott Makenshi alatt. Majd pár másodperc múlva miután a genin földet ért A vakító fények zápora elült és nem látszott más csak a vézna kis bűnöző. Körülötte egy két tű volt a földbe szúródva, de a testén szinte alig volt hely ahol ne állt volna ki belőle tű. Szeme felakadva szájából, és a tűktől vér csordogált ki. Az apró férfi pillanatok alatt térdre rogyott majd egész teste a földre puffant. Az esés miatt az eddig testéből kiálló tűk egy része el tört a másik része pedig mélyen a férfiba fúródott. A szájából már ömlő vér miatt nehezen lehetett kivenni amit mond de ami hallható volt nem a legbiztatóbb előjel volt. -Most mind meghaltok! A főnök elintéz titeket!- Majd hangja nevetésbe és a vérben való fuldoklásban szépen lassan elhalkult és végül már a fuldoklás is abba maradt. Ezalatt Urufu igen szorult helyzetbe került lábai földbe gyökereztek a nagydarab fickó láttán és mozdulni sem bírt. Mire végre csapásra emelte kardját Urufu egy lépés után el is botlott és karja a földbe szúródott. Az esés miatt teljesen védtelenül és kiszolgáltatva feküdt a felé közeledő hústorony előtt. Teste megmeredve tehetetlenül. Egyetlen lehetősége már csak Makenshi volt aki épp akkor ért földet mikor a nagydarab fickó elég közel ért a fiatal geninhez, hogy egy csapással elintézze. Urufu reszketett és mindkét szemét behunyva várta a végzetes csapást. Majd várt és várt, de a halál nem jött érte. Mikor félve kinyitotta az egyik szemét látta, hogy a jounin áll közte és az izomkolosszus közt. Az elit ninja bal kezével egy kunait szorított és azzal tartotta vissza a nagydarab rabló kardcsapásást. Jobbkeze egy pillanat alatt moccant és semmi mást nem lehetett látni csak a stram férfi nyakánál való villanást majd azt ahogy szépen lassan összerogy a torkát fogva. Kezei alól szépen lassan előbugyogott a vér és elöntötte a földet. A jounin rettentő haraggal fordult meg és nézett rá Urufura. Majd minden szó nélkül Makenshihez sétált és vállára tette a kezét. -Ügyes voltál, de ne bízd el magad. Remélem továbbra is használható leszel! Nem úgy mint a társad. Segíts neki, hogy összeszedje magát!- Majd a szerzetesekhez sétált és halkan váltott velük pár szót, miközben leellenőrizte a sebesült társuk állapotát. A papkezéből kihúzta a fogpiszkálót majd erőteljesen Urufu feje mellé hajította úgy ,hogy az pár milliméterrel suhanjon el a gyermek füle mellett. A szerzetes apró ellátása utána ismét az alap felállásra adott minden szó nélkül feszes és határozott kézjeleket. A három ninja elhelyezkedését követően a papok ismét útnak indultak.
/A következő post a Fű országának határvidékére kerüljön köszönöm./

Enro egy érdekes személyiség volt számomra, de utazás közben könnyen oldódott a hangulatom. Egy óra után már nem is figyeltem a hátra hagyott emlékekre. Érdekeltek az új tájak új országok. Ez a küldetés számomra egy érdekes kirándulás is, mert őszintén bevallva soha életembe nem voltam még a fű országának határain kívül.
- Mit gondolsz Enro, mennyi ideig fog tartani az út? Illetve milyen fenyegetésekre számíthatunk? - kíváncsiskodtam mohón újdonsült útitársamtól.
Mindent összevetve hamar elértük a tűz országának határvidékét. Enro elmondása szerint a tűz országa a szövetségesünk ezért itt megvédenek minket ha arról van szó. Sajnálom, hogy nem megyünk el konoháig. Sokat hallottam róla, de még életemben nem jártam ott. Állítólag onnan származnak a leghíresebb shinobik. Mindent összevetve a kezdeti nehézségek után most újdonsült bátorsággal vágtam neki életem eddigi legszínesebb kalandjának!