Re: Határvidék

**Ayokama Makoto** Kedd Nov. 05 2013, 11:47

A kezdeti nehézségek ellenére Mako hamar kezdett beleszokni a templomi életbe. Lassan kezdte felvenni a szerzetesek életvitelét. A személyisége is együtt változott az életritmusával és lassan kezdte úgy érezni, hogy ismét megtalálja önmagát. Az a fiatal túlbuzgó shinobi aki egykoron volt már nincs többé és minden nappal közelebb kerül valami újhoz, valami jobbhoz. Hősünk ezt érezte magán miközben a templomban teljesítette a szerzetesek legapróbb kéréseit is szó nélkül. Szerencséjére szemmilyen szemérmes kéréssel nem fordultak hozzá. A szerzetesek bár kemény edzést találtak ki neki az ifjú shinobi sikerrel teljesítette valamennyit és kezdett lelassulni az egyre gyorsuló világban. Szinte már el is felejtette, hogy honnan jött és mi folyik körülötte a világban. Számára már csak a templom létezett. Ez volt az ő saját kis világa ahol megtalálta önmagát. Az első egy hét után szinte teljesen átszellemült. Régi ismerősei nem is ismernének rá. Bár eleinte nehezen akaródzott ilyen 'alantas' feladatokat megcsinálni mint a vízhordás vagy a futás, de alárendelte az érzelmeit és nem kérdezősködött. A magányt amire vágyott megkapta és ha azt vesszük az élet egyenlítette a számlát mert cserébe még edzették is a szerzetesek, hogy pontosan mire azt mgé ő maga sem tudta de érezte, hogy valami komoly dolgot fognak neki megtanítani.
A meditálások során egyre jobban sikerült ellazulnia és megtisztítania az elméjét. Minden olyan fölösleges dolgot elkellett felejtenie ami eddig akadályozta a megtisztulásban. Nem törődött többet azon szükségleteivel amik nem voltak létfontosságúak. Lassacskán már ki tudta magát kapcsolni a mindennapok által okozott eddigi stresszből és ami talán az egyik legfontosabb, hogy megtanulta levetkőzni azt a görcsös mindenkinek megfelelni akarást ami a személyiségét eddig jellemezte. Szinte már a háborúról is megfeledkezett, vagy inkább csak eltemette mélyen legbellül, hogy még a szerzetesek se lássák. Minden olyan problémájágt amit nem tudott jelen pillanatban megoldani félre tett és csak a jelenre koncnetrált. Ezt volt Mako fegyvere és ezzel élte túl a mindennapokat először a templomban. Aztán a második héten már rutin szerűen végezte a feladatokat és már várta a meditációt amikor végre elmerülhet saját magában és felfedezheti lényének eddig ismeretlen területeit. Az emberi elme olyan terüloeteit barangolta be ezek alatt az órák alatt ahol eddig még sosem járt. "Hihetetlen, hogy milyen összetett egyéniség az ember." Gondolta magában...
Talán ez lehet az a megvilágosodás amiről a papok beszélnek. A kis sötét szoba sem volt már anniyra sötét mint ahogy azt először látta. Éppen annyi fényt engedett be amennyire szüksége volt este, mert napközben úgy is a kertben volt és feltöltekezett napfényből. Az egyszerű átutazónak szörnyű lehet, de Makotonak a részévé vállt. Kezdte magát úgyérezni mintha egy lenne a szerzetesek közül. A napi rutin feladatokban segített mint például kitakarítani a templomot vizet hordani. Aztán közösen meditáltak a szerzetesekkel. Így teltek a lány minden napjai és így került egyre közelebb önmagához!

**Akira** Szer. Nov. 13 2013, 10:20

//Hinatanak- Buddha felé//

A kaland valahogy megállt vagy valami történt velünk, ugyanis a Hokage visszahívott engem. Nem igazán értem, hogy miért, de ha így döntött, akkor így döntött. Mivel nem indokolta a döntését és azt sem mondta, hogy most mit csináljak, ezért szabadságoltam magam a ninja feladatok alól és inkább a mindennapi problémáimra kezdtem el koncentrálni. Ugyan nem oldhatok meg mindent egyszerre ez a hullagyalázós kaland és már előtte a hó országi események is felkavartak bennem bizonyos dolgokat, ami eljuttatott addig, hogy ha nem is Isten, de felsőbbrendű létezőnek lennie kell, ami létrehozta a világot, bár abban még magammal sem értek egyet, hogy most az a Valaki valóban irányítja a dolgokat, csak néha beleszól vagy figyeli az eseményeket. Ez nem eldöntött kérdés még az okos számára sem, nem én fogom eldönteni, amúgy is ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem annak a valaminek a feladatát, mert az is lehet, hogy csak az ember hozta létre magának a lélek megnyugtatására. Mindegy is úgy döntöttem, hogy megtanulok meditálni és erre a buddhista tanokat láttam a legjobbnak, ugyan sokat nem tudtam róla, de valamennyi ismeretem már volt, hogy a felsőbb vezetéssel is kapcsolatba kerüljek, és erre a legalkalmasabb helyszín a küldetés helyszínétől nem messze lévő buddhista templom a legalkalmasabb. Ki tudja talán az a valami vezetett ide, mert itt kell lennem vagy csak a véletlen műve, hogy ezt a helyet választottam. Valószínű, ha megkérdeznék embereket, akkor mind a két lehetőségnek lennének pártfogói és ellenzői, sőt olyanról is hallottam, már nem ebben a kérdésben, hanem általában, hogy valaki ellene volt az egyik válasznak, de nem pártfogolta a másik választ sem, viszont más lehetőséget nem tudott adni, így csak néma ellenzője maradt a válaszoknak.

**Ayokama Makoto** Csüt. Nov. 14 2013, 09:51

A teljesen egyhangúvá váltak és kezdtem felvenni a rutint ahogy teltek a hetek. Minden egyes alkalommal amikor ki kellett mennem az edzőterepre éreztem, ahogy a végtagjaim elmacskásodnak a sok meditációtól és lélektisztító tai chi gyakorlatoktól. Ezek viszont olyan lassúságú és összetett feladatok voltak, hogy hajlékonyságomat és az izmaimat szinte a végletekig próbára tették. Ezeknek a mozdulatoknak köszönhetően viszont olyan mozdulatokra voltam képes amikről eddig álmodni sem mertem. Az izomzatom egyre szálkásabbá, hajlékonyabbá és erősebbé vált. Még mindig nem tudtam pontosan, hogy a szerzetesek mit is akarnak. Magyaráztak valami különleges chakráról és annak a használatáról... Edzések közben éreztem is valami furcsát a chakra központomban, bár az is lehet, hogy csak éhes voltam, minden esetre egy idő után kevésbé kezdtem fáradni a fizikai edzéseknél és a vízhordásnál is de mind ezt betudtam a templomot amúgy is körbe ölelő különleges "légkörnek". Már éreztem azóta amióta idejöttem de nem tulajdonítottam neki különlegesebb szerepet idáig. Aztán ott voltak azok a felejthetetlen teázgatások is. Minden héten legalább egyszer leültünk a szerzetesekkel és miután kisikáltam a templomot ők készítettek nekem egy különleges főzetett az általam valaha fogyasztott teából és meditálás közben vagy eszme csere alatt el elfogyasztottuk. Az ilyen eszme cserék alkalmával a tapasztalataimról beszéltünk és a lelki állapotomról. A szerzetesek a második hét után megdícsértek és mondták, hogy a változás szinte már kézzel fogható.
Kezdtem úgy érezni, hogy végre megtaláltam magamat... Megtaláltam a helyemet a világban amit eddig kerestem.
Aztán az egyik nap reggelén ismét a szokásos takarítással majd vízhordással kezdtünk. Majd miután megmosakodtam a szerzetes elvezetett a templom mögé egy kis gyakorlóterepre ahol eddig még nem jártam majd különböző a tai chi mozdulataira épülő technikát kezdett mutatni. Ezeket a beállásokat kellett gyakorolnom ám a sok edzésnek köszönhetően nem volt nehéz beállni az adott testtartásba viszont leutánozni őket annál inkább. Ezzel telt el a fél délután, aztán előkerültek a próbababák majd a szerzetes elkezdett rajta megmutatni a különböző fogásokat és a végén már kezdtem úgy érezni magam mintha az akadémián lennék. Valahogy a szerzeteset egy olyan "aura" lengte körbe ami számomra is érzékelhető volt, hogy szinte izzott körülötte a levegő de mégsem volt támadó szándékú. Azon emberek körül lehet ilyet érezni akik agresszívek és nagyon idegesek ám a kis fickó nem volt sem dühös sem agresszív.
Amikor már eleget gyakoroltam az általa mutogatott feladatokat akkor azt az utasítást adta, hogy támadjak rá. Először nem akartam de aztán mégis rátámadtam a kis szerzetesre illetve csak szerettem volna mert az első ütésétől legalább három métert repültem hátra...
- De hát ez hogy lehetséges? Éreztem szinte hozzám sem ért!

Uchiha Madara Csüt. Nov. 14 2013, 12:31

Teltek a napok, hetek, a fáradtságos házimunkák lassan rutinná váltak, Makoto kezdett rájönni, ez az ő útja, ez ellen nem tehet semmit. A sors úgy rendelte el, hogy megtalálja a templomot és a papok feladatin kívül azonban más is volt. A papok időközben egy új chakra-ról beszéltek neki, de csak szavakkal, rendesen sohasem fejtették ki, csak annyit mondtak – Majd eljön az idő –

Egy nap, mikor Makoto épp szobájában pihent, a főpap tért be, kezében egy tálcával, rajta két csészével és egy kancsóval.
- Teázzunk egyet – szólt, majd helyet foglalt az ágy melletti széken, majd várta, hogy a lány töltsön teát a csészékbe. Szájához emelte, majd megfújta.
- Tudod gyermekem. A fejlődésed nem mindennapi, hamarosan elérkezik az idő, hogy választ kapj minden kérdésedre. A válaszokat egyedül te tudhatod, csupán a megfelelő kérdés hiányzik. – kortyolt bele a gőzölgő teába. A kérdéseidre, amennyiben vannak, csupán elmosolyodik, majd miután elfogyasztottátok a kancsó tartalmát, felkelt és ajtót nyit.
- Jöjj, gyermekem – engedett téged előre. A barna köpenyes szerzetes végigvezetett a templomon, majd egy olyan ajtóhoz kísért, amellyel még korábban nem találkoztál. Az ajtó egy hosszú folyosóra nyílt, a folyosó fáklyafényben úszott, falain különböző ábrák, képek, szövegek álltak. A pap nem sietett, így volt időd megszemlélni egy-egy feltűnőbb képeket, amely papokat ábrázolt, különböző mozdulatokat. A plafonon lévő írások egy számodra ismeretlen erőről ír, a Tisztaság erejéről.
A folyosó végén egy újabb ajtó állt, rajta egy cetlivel, amelyen valamiféle ima volt írva.
- Ez egy pecsét, Makoto. Vezesd bele a chakra-d.
Amennyiben ráteszed a kezed a pecsétre, és némi chakrat engedsz bele, a pecsétből különböző jelek futnak végig az egész ajtón, majd az megmozdulva kinyílik. Éles, erős fény vakít el téged néhány másodpercre, ám mikor kinyitod a szemed, egy nem mindennapi látvány tárul eléd.
Határvidék - Page 14 Palace_garden_in_kyoto__japan__bic_ballpoint_pen_by_vianaarts-d4n87wy

Határvidék - Page 14 Palace_garden_in_kyoto__japan__bic_ballpoint_pen_by_vianaarts-d4n87wy

Egy hatalmas kert, amely a hegy gyomrában épült ki. A kert virágok ezreivel volt teleültetve, gondozott fák nőttek mindenhol, valamint egy kisebb tó is volt. A tó közepén egy sziget állt, rajta egy magas fatemplommal. A szigetre kis hidakon lehetett átjutni. A főpap egy virágokkal körbevett, kavicsos úton indult el lassú léptekkel.
- Üdvözöllek a Chie’na-ban, a Lélek kertjében. A helynek igen erős spirituális ereje van, a templom papjai évszázadok óta látogatják a kertet, válaszokat keresve. A Chie’na a föld ajándéka, már a templom építése előtt is itt állt. Az ajtó, amin bejöttünk egy olyan pecséttel volt lezárva, amely meggátolja, hogy a rossz lelkű személyek beléphessenek. A kert csak azoknak ad választ, kik tiszta lelkiismerettel, nyugodt és erős szívvel rendelkeznek. Átmentél az első próbán, Makoto-chan. – mosolygott. – Most már választ kaphatsz kérdéseidre. - A léptek ugyanolyan lassú tempóban követték egymást, nem sietett a pap, a cél láthatóan a szigeten lévő templom volt.
- Hamarosan eléred a célod, a célt, amiért ide rendelt téged a sors. hamarosan te is hozzánk tartozol, tiszta lelkiismerettel fogod járni a világot, más szemmel fogsz tekinteni mindenre, legyen az élőlény vagy akár egy tárgy.

A helynek valóban erős, megmagyarázhatatlan erővel bírt, érezhetted, ahogyan chakrad túlteng az ereidben, szinte bármire képes lennél most.
Elértétek a templomot, amelynek ajtaja nyitva állt. Egy nagy terembe sétáltatok, amely a folyosón látott ábrákkal volt ismét díszítve, emellett kisebb szobrok álltak, aranyból. papok arcképeit ábrázolta a legtöbb.
- Ők voltak a templom főpapok. – mutatta be őket. – Chao, az Áldott. Mare, a tisztalelkű. – léptetek sorba, majd egy jónéhány szobor után egy egész testű szoborhoz lépett – Ő itt Wateshi, a Remete, az első pap, a templom építője. Az ő nevéhez fűződik a Senzoku no Sai, azaz a Remete ajándéka. Ez egy igen különleges technika, melynek tanulását már hetek óta elkezdtük. - fejezte be a bemutatást, majd leült a földre. – Meditáljunk most együtt. Próbáld meg áramoltatni a chakrad, tárd fel minden bűnödet, tisztuljon meg a lelked.

Többórás meditáció vette kezdetét, mely idő alatt remélhetőleg az eddigi összes bűnödet feltárod magadnak, minden egyes személy arca, kinek vére a te kezed által oltódott ki, megjelenik előtted. Most jött el a pillanat, hogy választ kapj a kérdéseidre. Tárd fel bűneidet és tisztulj meg, végleg.

**Kagemare Kuzomi** Szomb. Nov. 23 2013, 12:57

// Sai-sama, rég elkezdett kaland folytatása //

Miután négy fős testőrségemmel hazatértem beszámoltam a történtekről Kiroto-sannak. Megkérdeztem nem tudja-e esetleg, ki riasztotta a városi őrséget, ami persze jól jött, de akár Kyoku tervének része is lehetett, mert ki tudja, onnan melyik ember dolgozik neki. Mindenesetre, meséltem Kirotonak milyen ember is ez a Kyoku, milyenek voltak a Jégsárkánybeliek és minden olyat, amiről úgy gondoltam hasznos lehet. Elvégre Ő az összekötőm az -ANBU-val, tehát jó, ha tudja ezeket. Ezek után minden nap folytattam körutamat, természetesen a már ezelőtt is elrejtett felszereléseim is nálam voltak ( az előző posztokban le vannak írva, hogy mit, hova, de azért emlékeztetőként megint összeírom, elsősotrban saját kényelmemre). Katanám az oldalamon, két robbanójegyzet a bal szandálom hátuljában, kunai tőr a jobb szandálom hátuljában, füstbomba és egy shuriken az obimba dugva.
Amit tudok, hogy Shige Kyoku tényleg egy elkényeztetett ficsúrnak hisz és ez jó, habár valószínűleg tudomást szerzett róla, hogy a városi őrök nem fogtak el és nem tudom ezt mire véli majd, talán picit komolyabban vesz,ami nem feltétlenül jó. De persze semmi garancia nincs rá, hogy valaha akár mégy egyszer is látom, lehet tényleg elbuktam a küldetést én mindenesetre tovább folytatom a pubok alkalmazásában álló emberek életének a megkeserítését.
Egyik ilyen alkalommal hazafelé visznek a palankinomban, amikor sok negatív gondolatomra rácáfolva Kyoku megint a kapuban áll. A függyöny takarásában körülnézek teljesen egyedül van-e vagy sem. Megvárom,amíg közelebb érünk aztán kiszólok:
- Ha gondolod neked adom azt a kaput, hisz nagyon tetszhet neked, mivel mindig visszatérsz, csak hogy nekidőlj.
Mondom minezt kiegyensúlyozott hangon. Nem mutatok sem örömet, sem csalódást.

**Hiro Oyama** Vas. Nov. 24 2013, 19:02

Hiro Konoha kozeleben jart, es eppen egy fejvadaszat kellos kozepen volt. Mondjuk a verdij csak par ezer volt, de mivel mar egy jo ideje nem vegzet ilyen munkat, ez a kis vadaszat pont megfelelo arra hogy ujra belerazodjon az egeszbe. Ha esetleg jonne egy masik munka kicsit tobb penzert, talan azt is elvalalna. Elvegre a mai vilagban a penz hatalmas ur. Ahogy atvagott egy erdon lassankent beesteledet. Ideje lenne valami fogadot keresni ejszakara, de sajnos az erdoben az ilyesmi ritkasag szamba megy. Ugyhogy nincs mast tenni, kel epiteni egy kis szalast. Kereset nehany agat, es egy kis sator szeru epitmenyt huzott fel belole maganak. Ez erre a par orara pont eleg lesz. De valami nem hagya nyugodni. Mintha egy szempar figyelne a fak kozul. De lehet hogy csak a paranoiaja?

**Hejvanasi Zej** Vas. Nov. 24 2013, 19:29

-Áhhhhh...- ásított egy hatalmasat. Zej már jó pár órája az erdőben ücsörgött, és a naplójába jegyzetelt. Ám ahogy közeledett az este annál kevesebbet látott abból amit leírt így hát úgy döntött mára ennyi elég lesz. Ceruzáját és a fűzetett elrakta, majd felállt a fa tövéből és leporolta ruháját. Inge zsebéből elővett egy jointot begyújtotta és mélyet szívott belőle. Cigivel a szájában, indult hát útra Konoha felé. ~De iszonyat rég volt már az ebéd. Valahova tuti be kell ugranom ha megérkezem kajálni.~ Gondolta, majd kicsit gyorsított a tempóján. Nem volt fél órája hogy elindult, a közelről motoszkálást vélt hallani. ~Biztos csak egy állat.~ Futott át a fején, de csak nem bírta ki hogy megnézze közelebbről. Óvatosan osont közelebb a hang forrásához. Tenyerébe egy füst bombát fogott, hogyha bármi gond lenne hamar kereket tudjon oldani. Egy bokron keresztül leste meg a hang forrását. Egy közel önmagával egy idős fiút vélt felfedezni, ám fejpánját nem igazán sikerült kiszúrnia. A félhomály jócskán megnehezítette a dolgát. ~Erősnek tűnik... és nem tudni ki, vagy mi féle... jobb lesz úgy távozni ahogy jöttem, csak szép csöndesen.~ Töprengett és kezdet el szépen lassan hátrálni. Szokásos szerencséjéhez híven egy gallyban ügyesen megbotlott és hanyatt vágódott a földön nem kis hang kíséretében.
-Abba a rohadt...- Csúszott ki a száján. ~Ennyi erővel akár oda is mehetek.~ Felkelt szépen leporolta magát, hátán megigazította a katanát, elővett egy újabb jointott majd a bokron át közelebb ment az idegenhez. Nagyjából három méterrel előtte állt meg. tenyerébe még mindig be volt zárva az egyik füst bomba, de első ránézésre semmi komoly fegyver nem volt a keze ügyében. Amit könnyen kilehetett szúrni az a hátán elhelyezkedő katana volt csak. Homlokán megigazította a fejpántot, így a tökéletes kör szimbólumot könnyen meglehetett rajta látni. Szerette ha látják a fejpántját, mert könnyen megzavarja az idegeneket. Hisz senki nem tudhatta ezáltal honnan valósí vagy minek egy kört vésett bele.
-Szia Zej vagyok. Bocs ha megijesztettelek, csak azt hittem valami állat zörög itt.- Mosolygott az idegenre, majd egy nagyot szívót cigiéből és a fiú felé nyújtotta.- Kérsz? - Kérdezte barátságosan.

**Hiro Oyama** Vas. Nov. 24 2013, 21:11

Az elveszet ninja nem igen foglalkozott az erzesevel, inkabb gyors tuzet gyujott hogy az ejszakai ragadozokat elriasza vele. Egyszer csak egy hatalmas recsenes, majd puffanas hallatszott.
~Ez meg mi a franc volt? Megis csak van itt valaki? Talan egy vadasz ninja? ~ gondolta, majd gyorsan fel allt es az ovtaskajabol elo vett egy kunait, hatha ellenseges szandekkal van az idegen.
-Hee te! Ne bujkalj! Gyere elo! - kialtotta Hiro, es elo is jott egy fiatal srac.
Korban nem tunt idsebbnek az elveszet ninjanal. A hatan volt egy katana, illetve a kezet kicsit furcsan tartotta, mintha rejtegetne benne valamit. De ezen Hiro csak atsuhant, az illeto fejpantja jobban megragadta a tekintetett. Egy kor volt a fem lap kozepebe vesve. Ilyen fejpantal meg soha nem talalkozott a sok-sok ev alatt ami ota a vilagot jarja. Esetleg az kepzelheto ell hogy egy nagyn kicsi ninja falubol jott az idegen. A srac be mutatkozott es ki derult hogy Zej-nek hivtak.
~Hmm... A chakraja nem tunik valami hatalmas nagynak. Valoszinuleg meg csak Gennin szintu, szoval nem jelent ram fenyegetest. ~ gondolta, majd O is bemutatkozott.
-Hello. Az en nevem Hiro. Nem ilyedtem meg, csak na erted. Nyakunkon a haboru szval veszelyes idoket elunk meg. - probalt magyarazkodni egy kis eroltetett mosolyal. Ekkor Zej megkinalta egy szal cigivel. A fiu nem nagyn szokott elni ilyesmivel, de most elfogadta. Odasetalt a lobogo tuzhoz, majd fle hajlva meggyujtotta es egy jo nagyott szivott belole.
-Koszi a cigit. Gyere ulj le. Es honnan jossz, hova mesz? - probalt kicsit erdeklodni a vendeg szarmazasa irant.

**Hejvanasi Zej** Vas. Nov. 24 2013, 22:01

Hiro hellyel kínálta Zej-t, amit ő rögvest el is fogadott.
-Ez nem akármilyen cigi.- Közölte miközben meg lett gyújtva, a spangli. -Különleges dohány van benne, ezt hamar érezni fogod a szagán. Hatása is van az emberekre. Lehet egy-két betegség gyógyítására használni, de most te csak annyit fogsz érezni belőle, hogy kicsit az érzelmeid labilisak lesznek, az-az ha örülsz jobban fogsz örülni, ha szomorú vagy szomorúbb leszel és ezek akár könnyen váltják is egymást, meg majd szomjas és éhes leszel. Ezt még a családom kezdte el termeszteni, remélem tetszeni fog.- Mondta miközben saját szálából is szívott rendesen, majd látványosan lent tartotta a tüdejébe és csak utána fújta ki, hogy szavak nélkül mutathassa be a használatát. ~Jó srácnak tűnik, meg elég talpraesettnek, ha ilyen lakájos egy erdőben.~ Gondolta magában.
-Hát én eredetileg a Füst országából származok, de már jó pár éve hogy nem jártam arra. Sokáig éltem egy szigeten szerzetesek közt, és azért hagytam el őket, hogy létrehozzak egy szervezetet mely békét hozz a világra. Tudom kicsit szentimentálisnak tűnhetek, de a szerzeteseknél megtanultam, hogy minden ember küzd egy közös dologért, és ez a dolog a boldogság. Mindannyian más úton próbáljuk ez elérni, de hiszem hogy a szerzetesek nem tévedtek mikor azt mondták, hogy az elérés kulcsa hogy másokat próbáljuk meg boldoggá tenni. A fejpántomon lévő kör is a világi összetartozást szimbolizálja... remélem egy szép napom majd több százan fogják ezt hordani.- Fejezte be elrévült beszédét, közben a szeme a távolba meredt látszott rajta, hogy átadta magát az elképzelés erejének.
-Ja és épp Konohaba tartottam enni egyet, mert majd éhen halok.- Tette hozzá mikor rádöbbent, még nem felelt a teljes kérdésre. -Na és te honnan jössz és mi járatban erre felé? Mik a jövőbeli terveid és úgy általánosságban mit érdemes rólad tudni? Úgy nézel ki aki már sok dolgot megélt.- Mondta és közben a fiú katana-ját kezdte el méregetni. ~Jó kis cucc, talán jobb az enyémnél is... ha megkajáltam majd megkérem, hogy egy rövid bemutató erejéig küzdjön meg velem... csak katana a katana ellen, tanulságos lesz.~ Merengett míg a választ várta, közben kezével a zsebébe rakta a füst bombát, hisz szüksége most nem lesz rá.

**Hiro Oyama** Vas. Nov. 24 2013, 22:58

Amikor Zej elmagyarazta Hironak hogy ez egy specialis cigi, nem igazan ertette hogy mire gondol. De a harmadik szivas kornyeken kezdte sejteni hogy mire celzott. Hirtelen semilyen kedve lett. Csak ulni akart, nem trodni semmivel. Lassan kezdett kiszaradni a szaja, illetve az ehsege is novekedni.
-Nem rossz ez az akarmicsoda. Nem olyan mint az alkohol, de nem rossz. - mondta ahogy egy ujabbat szivot a cigibe. Zej elmagyarazta hogy a Fust orszagabol jott, valamifele szerzetesekkel eldegelt, es vilag beket szeretene a vilagnak, illetve a kor jellenteset is a fejpantjan.
-Hat hogy oszinte legyek veled, szerintem ameddig vannak ninjak addig lesznek haboruk is. Es a falvak igyekeznek egyre tobb ninjat kikepezni hogy megvedjek magukat a szomszedos nemzetektol. Akik erre reagalva szinten kepeznek ki ninjakat. Ez egy vegtelen folyamat. Ugyhogy szerintem a vilagbeke eleresenek egyik modja hogy a ninja nemzeteket es falvakat ell kell torolni a fold szinerol. Legalabbis ez az en velemenyem. - magyarazta az O vilagnezetet.
~Bar en is egyfajta "vilagbeket" szeretnek letrehozni. Amiben nincs Konoha, nincs tuz szovetsege, nincs kapzsisag. Nincs semmi. Mindenki dolgozik egy kis csoprt iranyitasa alatt. Csodalatos lenne! ~ gondolta, majd folytatta a beszedet.
-Ja es hogy a kerdesedre valaszoljak Iwagakurebol szarmazok. De egy jo par eve "vandor" ninja lettem. De ez kicsit bonyolult. Idovel szeretnek melto keppen vissza terni Iwagakureba. MInt egyfajta "hos". De ehez elobb le kell tennem valamit az asztalra. Veglis ezert lettem "vandor" hogy fejleszem a kepesegeim. Erre a faluban nem lennek kepes. - meselte mikozben a tuzet bamulta. Aztan egy utolsot szivott a cigibe es a veget beledobta a langokba.
Az elveszet ninja mar teljesen bealtt az furcsa novenytol. Teljesen jo kedve lett. De nem tudja mi az oka. Talan hogy vegre van egy kis tarsasaga es nem maganyosan uldogel.
-Hallod, en mar teljesen ehes vagyok. Konoha ugy sincs olyan messze. Nem megyunk enni egyet? - kerdezte mikozben a gyomrat simogatta.

**Hejvanasi Zej** Vas. Nov. 24 2013, 23:26

-Nem kell kétszer mondanod.- Mosolyodott el Zej és olyan gyorsan pattant föl, hogy egy kicsit megszédült, és majdnem ülhetett is vissza a földre. Ha kajálásról van szó majdnem olyan elhivatott, mintha épp a békéért kéne kiállnia. ~Akinek ilyen komor a világképe tényleg sok szörnyűséget láthatott. Szerencse, hogy a szörnyűségekre a legjobb gyógyír a csoda, és hát az egész világ egy nagy csoda csak meg kell tanulni meglátni.~ Futott át az agyán, majd ő is szívott egy utolsó slukkot és másik példáját követve a lángok közé dobta a csikket. Segített gyorsan eloltani a tűzet, még egyszer körbe nézett nem a hagyott ott valamit majd immár együtt elindultak Konoha fele.
-Szerencsére nem osztom a véleményedet.- Törte meg a gyalogolás csendjét és egyben terelte vissza a szót a béke felé. -A békét nem azért nehéz elérni, mert ninják vannak, hanem mert emberek. A ninják legnagyobb gyengesége ugyan az mint mondjuk egy szimpla eladóé ez pedig a túlzottan nagy ego. Azért nincs béke mert mindenki a saját hasznát hajtja hogy legyen pénze, hatalma vagy bármije amiben a boldogságot véli látni. Viszont ha az emberek megtanulnák saját érdekeiket leküzdve másokét előtérbe helyezni, akkor a béke megvalósulhatna. Nem lenne szükség pénzre sem, hisz mindenki azt a foglalkozást csinálná amihez kedve van és szeret és teszem azt ha én szakácsként szeretnék dolgozni, nem kérnék pénzt az ételért, hanem aki éhes bejön és eszik, és tudom, hogyha majd ruha kell akkor ugyanúgy betudok menni én is valakinek ki ebben leli meg magát és csinál nekem szép ruhát. A szerzetesek így éltek teljes harmóniában. Hiszek benne, hogyha erős ninja leszek és megmutatom, hogy az erővel hogy lehet élni és nem vissza élni csatlakoznak majd hozzám. S majd ha elegen leszünk akkor ez a harmónia létrejöhet. Nem tagadom, lesznek mindig akik nem tudnak felülkerekedni saját magukon, de pár egyén kevés lesz egy közösség legyőzéséhez. Ezért kell erőssé válnom, és majd mikor az ellenfeleimet nem meg ölöm, nem kivégzem mint egy kutyát, hanem betekintést engedek nekik a világomba, hiszem hogy megváltoznak ahogy én változtam meg.- Folytatta a merengést, mibe már olyan nagy rutinja volt.
-Dolgozok most egy jutsun, ami a dohányom segítségével egy rövid időre meg tudja mutatni az embereknek azt a világot amit n láttok. Az egyik szerzetes mesteremnek már sikerült is... én is közel járok már hozzá, csak még kevés a chakrám. Jut eszembe, ha megkajáltunk megtisztelnél azzal hogy egy csak katana a katana elleni harcra kiállj ellenem. Persze nem véres küzdelemre gondolok, csak hát elég jól forgatom, le merem fogadni, hogy te nem különben, és remélem, hogy el tudok lesni egy két trükköt tőled.- Mondta széles vigyorral az arcán.- De amíg sétálunk, elmesélnéd mi az ami szerinted elegendő cselekedett lenne arra, hogy haza menjél? Mi az amitől már szerinted hőssé válsz?- Érdeklődött tovább

//Köv post sztem mehet akár egy kajáldába is Very Happy

//

**Shirogane Shiro** Hétf. Nov. 25 2013, 13:38

[Ogawa, Akane, és ha minden igaz, akkor Yura]

Az elégedettség még mindig ott ült az arcomon, pedig már hosszú utat tettem meg, mióta a Fegyverkészítők Falvában elsajátítottam legújabb jutsum, egy taijutsut, de még nem merném élesben hazsnálni, otthon rengeteget kell még majd gyakorolnunk, igaz, Akihiko? De szerencsémre nincs is rá szükségem, hogy gyengécske tudásomból bármit is használjak, az utam ugyanis szövetséges területen vezet végig, és haramiák sem próbáltak meg eddig kifosztani, védtelen kislánynak nézve. Az erdő viszont véget nem érőnek tűnik, pedig csak két órája igyekszem keresztülfúrni rajta magam. Érzetre viszont sokkal inkább tűnik az örökkévalóságnak, s bár nem barátságtalan, a lombok miatt korábban sötétedik, és kezdek tartani attól, hogy valami olyasmibe futok, amibe nem szeretnék, csak azért, mert nem látom vagy érzékelem más módon időben.

Ezért is döntünk úgy Akihikoval, hogy ismét a földön járunk. Le is huppanok láthatatlan barátom kíséretében elrugaszkodva a legutolsó ágról, ám talán ez lehetett életem eddigi legrosszabb pillanatban megtett lépése, mert alig hogy földet érve kiegyenesedem, a kisebb tisztás másik végén egy hatalmas, fehér kutya - mit kutya, egész mammut! - bukkan elő, s nem túlzás azt állítanom, hogy közösen meredünk le a másikon. Bár bizonyára ő nem azért, amiért én, bár nem tudom, még sosem voltam kutya bőrében, fene se tudja, őket éri-e meglepetés kifinomultabb érzékszerveik ellenére.

A kérdés itt azonban súlyossá válik: mozdulni vagy nem mozdulni? Nem kérdés, ha moccanok, ő is fog, és a nyomomba ered. Van esélyem visszaérni a biztonságba, vagy egyszerűen elkap? De vajon ha nem moccanok, ő mikor fog, csak meg kellene ragadni a kezdeményezést, mert ha neki hagyom, hát még kevesebb esélyem lehet biztonságba jutni.

Akihikóra pillantok, de még ez se bizonyul jó ötletnek, mert ahogy a szemkontaktus megszűnik, a kutya mozdul, én pedig nőiesen bepánikolok, és felsikoltva iramodok vissza, hogy remélhetőleg időben fel tudjak szaladni a fára a chakrám segítségével.

/gomen, srácok, ennyire tellett ˇˇ'/

Hinata Kedd Nov. 26 2013, 14:23

Akira írta://Hinatanak- Buddha felé//

A kaland valahogy megállt vagy valami történt velünk, ugyanis a Hokage visszahívott engem. Nem igazán értem, hogy miért, de ha így döntött, akkor így döntött. Mivel nem indokolta a döntését és azt sem mondta, hogy most mit csináljak, ezért szabadságoltam magam a ninja feladatok alól és inkább a mindennapi problémáimra kezdtem el koncentrálni. Ugyan nem oldhatok meg mindent egyszerre ez a hullagyalázós kaland és már előtte a hó országi események is felkavartak bennem bizonyos dolgokat, ami eljuttatott addig, hogy ha nem is Isten, de felsőbbrendű létezőnek lennie kell, ami létrehozta a világot, bár abban még magammal sem értek egyet, hogy most az a Valaki valóban irányítja a dolgokat, csak néha beleszól vagy figyeli az eseményeket. Ez nem eldöntött kérdés még az okos számára sem, nem én fogom eldönteni, amúgy is ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem annak a valaminek a feladatát, mert az is lehet, hogy csak az ember hozta létre magának a lélek megnyugtatására. Mindegy is úgy döntöttem, hogy megtanulok meditálni és erre a buddhista tanokat láttam a legjobbnak, ugyan sokat nem tudtam róla, de valamennyi ismeretem már volt, hogy a felsőbb vezetéssel is kapcsolatba kerüljek, és erre a legalkalmasabb helyszín a küldetés helyszínétől nem messze lévő buddhista templom a legalkalmasabb. Ki tudja talán az a valami vezetett ide, mert itt kell lennem vagy csak a véletlen műve, hogy ezt a helyet választottam. Valószínű, ha megkérdeznék embereket, akkor mind a két lehetőségnek lennének pártfogói és ellenzői, sőt olyanról is hallottam, már nem ebben a kérdésben, hanem általában, hogy valaki ellene volt az egyik válasznak, de nem pártfogolta a másik választ sem, viszont más lehetőséget nem tudott adni, így csak néma ellenzője maradt a válaszoknak.

Az idő tűrhető volt, bár nem első osztályú napozni való. Amolyan még elmegy, nincs hideg melegem sincs. Nos a másik egyedül vagy valahol a pusztában kint. Kisé messze, na jó nem is kicsit a városoktól, és a főbb utvonalaktol. Viszont ahova tartasz az sem épp a figyelem központjában van. Rejtett kis kolostor két ország mentén, távol mindentől és mindenkitől. Itt a béka az úr, ahogy célod felé haladsz ez egyre jobban érezhető. Még talán az élővilág is nyugodtabb, kicsit mintha más lenne. Vagy csak épp te magad látod így.
Nos végül is rá lelsz egy kicsi ösvényre, elsőre őzek taposta vékony csapásnak tűnik. Az is látszik nem sűrűn használják azok a bizonyos állatok sem. Már csak egy a kérdés, tényleg ezt az utat akarod választani? Komolyan gondolod, hisz aki rá lépp erre az útra. Annak örökre meghatározza a jövőjét.

**Ogawa Kazuma** Szer. Nov. 27 2013, 11:16

Hosszú idő telt el azóta, hogy Ogawa és hűséges kutyája, Koike ismét visszatértek a Tűz országába. Mióta Ogawa ismét szabadon járhat vándor ninjaként, idejének nagy részét remete stílusának fejlesztésével töltötte, egy idő után azonban visszatért Konohába, hogy lerója tartozását Tsunade-sama felé, amiért visszafogadta a faluba. Ez egy örök hála lesz felé, hiszen Ogawa múltjában történtek miatt sokkal több oka lenne őt inkább megölni, mintsem életben hagyni és még engedélyezni, hogy az legálisan, bármikor szabadon lófráljon bárhol és bármikor; tudniillik Ogawa fiatal éveinek nagy részét elveszett ninjaként töltötte, különböző bűncselekményeket elkövetve, pusztán a bosszúja által vezérelve. Az ifjú ninja soha nem ölt ártatlanokat, ami persze nem mondható el a bűnbanda többi tagjáról; soha nem volt rá képes, akaratán kívül valahogy mindig elkerülte ezeket a szituációkat, szerencséjére, viszont többször is látta, ahogy a többiek ártatlanokat mészároltak le.
-Ne, kérlek ne tedd ezt! Ő ÁRTATLAN! NE! - kiáltozott Ogawa álmában. Forgolódott, csapkodott, néha-néha egy-két villámnyaláb is kiszökött a kezéből; visszaálmodott számtalan emléket a Tahitogoroshi-ban töltött időkből, leginkább azokat, amiket a mai napig képtelen volt feldolgozni. Hangosan zilálva ült fel ágyán, nagy dózisú adrenalinfröccse után szíve hangosan kalapált, egész teste izzadt, egy ideig azt sem tudta hol van. Egy kis idő múlva feleszmélt, rájött, hogy csak álmodott és a közben előkapott kunaiát is visszadugta a párnája alá, vett egy pár mély levegőt, majd lassan körbenézett.
~Hát igen... Azt hiszem az italozás még mindig nem tesz jót nekem...~gondolta Ogawa, soha nem volt igazán az az ivós típus, most hazajövetelekor mégis megivott pár sake-t, ám nem tartott túl sokáig, mire már alvó pózban tudta magát saját ágyában.
~Szánalmas vagyok...Apropó...~nézett körbe, majd megfagyott a vér az ereiben.
-Koike!- kiáltott hangosan, azonban az ebtől nem kapott semmilyen reakciót.
-KOIKE!-mondta parancsolóan, azonban szintén nem kapott semmi választ. -Hova a fenébe tűntél?-kissé halkabban, elszontyolodva suttogta magában; örült volna, ha mellette lenne, főleg egy ilyen álomsorozat után, mint amiben része volt. Ogawa a nap további részében végig azon volt, hogy összeszedje magát, elment bevásárolni, meglátogatott pár éttermet, még a Hokage-hoz is be akart menni, hátha van neki némi küldetése számára, de az sajnos most rendkívüli ülés miatt nem fogadott senkit, még őt sem. Nem volt mit tenni, ahogy kezdett beesteledni, Oga otthonából várta haza kutyáját, aki azonban nem érkezett meg, erre Ogawa kezdett kicsit ideges lenni, kézpecséteket formált, behunyta szemét, majd elkezdte fürkészni társának chakráját.
~Ha megtalállak neked annyi!~gondolta Oga, közben meg is találta, amit keresett, Shunshin no justuval indult, hogy elkapja az ebadtát, ugyanis más chakráját is érzékelte a közelében, amely egyre csak közeledett...
Nem sok szóval lehet leírni Koike gondolatait, nagyjából olyan, mint minden kutya, amikor ételt, vagy más kutyát érzékel, jóllehet amikor gazdáját kell segíteni, sokszor az emberek gondolkodását is túlszárnyalja olykor. Méretét tekintve inkább hasonlít egy medvéhez, aki kutyabőrbe bújt, ha látják az emberek inkább jobban szeretik elkerülni, amíg meg nem ismerik; az egyik legjámborabb kutya, aki valaha létezett, de ezt sokan eleinte nem látják hatalmas mérete, illetve gyilkos vadállatias szemei miatt. Amint gazdája értelmetlen szavakat üvöltözve bedőlt az ágyába - a sok elfogyasztott sake-tól - az úgy határozott, hogy most végre szabad utat kap, megindult megsétáltatni magát. Oga soha nem kezelte igazán kutyaként, inkább emberként társát, ennek ellenére Koike általában Oga mellett maradt magától, nem nagyon császkált el, most azonban örült, hogy végre felfedezhet új kutyákat, szagokat, lehet még az Inuzuka klán kutyáit is meglátogatja, olyan rég látta már őket. Ennek tudatában indult neki, azonban az útját inkább a szagok irányították, mintsem bármi egyéb. Egyszer csak megérzett egy számára eddig ismeretlen személy illatát; ha tudna gondolkodni, azt a kérdést tenné fel magának: vajon barát vagy ellenség? Meg kell nézni! Neki is iramodott, mély, erőteljes léptei csak úgy visszhangoztak a környezetében, mindenki tudta: Koike szagot fogott, meneküljön a célpontja, mert az akár barát, akár ellenség: le lesz tarolva. Hihetetlen sebességgel haladva egyszer csak Konoha határvidékeihez ért, ahol egy pillanatra megállt, hogy ellenőrizze, hogy jó úton indult-e neki, amikor egyszer csak meglátta a keresett személyt, akit először nem igazán tudott hova tenni, hosszasan meredt annak szemébe, várta hogy mikor hódol be kutyanyelven az idegen neki, ebből tudta volna, hogy nem ártó szándékkal jött, azonban az nem vette le a szemét a hatalmas dög tekintetéről. Egy kis idő után ez azonban mégis megtörtént, mire Koike meglepő módon Shunshin no jutsuval iramodott a lány felé, természetesen csak barátkozás céljából, ám az nem tudni, hogy vajon tudja-e a hatalmas dög szándékait. Már éppen elérte volna a lányt, amikor egy határozott, ám ismerős hangra lett figyelmes:
-Vissza!
Ogawa érkezett a színre, épp időben megállítva a kutyát, aki hatalmas lábaival fékező pozitúrát vett fel és métereket csúszva állt meg a lány előtt pár méterrel - nem túl sokkal - , majd ülő helyzetbe helyezkedett és farokcsóválva, lihegve figyelte a lányt mély, vadállatias szemével.
Egy laza mozdulattal Oga a kutya mellett termett, megsimogatta annak fejét, majd a lány felé fordult és ezt mondta:
-Üdvözöllek, Ogawa Kazuma vagyok! - intett kedvesen, mosolyogva - Ne haragudj a kutyám miatt, elszökött otthonról, miközben aludtam... - itt meglátta a lány gyönyörű vonásait, nehéz lett volna nem észrevenni. Kissé zavartan folytatta, nem akart túl rámenős lenni, igazából arról sem volt fogalma mit akar, elborult az agya és össze-vissza kérdezett mindenfélét, ami csak az eszébe jutott: - Hogyhogy erre jársz?...Mármint, nem tartozik rám, de.. mit keresel itt? Nem zavar! Nem azért kérdezem, csak.... - itt vett egy mély levegőt, hangosan felkacagott, jól kiröhögte magát, kissé összeszedte gondolatait, de inkább nem nézett a lányra egy pár másodpercig, hogy ne lássa annak feltételezhető reakcióját az elmúlt percben történt dolgokra. Ismét határozottan, felegyenesedve nézett a lányra és folytatta ezúttal határozottan: -Ne haragudj az előbbiért, csak ritkán fordul elő, hogy egy ilyen szépséggel találkozok mostanság.. - mondta még véletlenül sem gondolt semmi "rosszra", próbált barátságos lenni az előző malőr után.
-Tehát mi járatban errefele? - kérdezte, hogy a nagy kavar után a lánynak biztosan összeálljon a kérdés, amit olyan sokféleképpen tett már fel Ogawa.

**Akira** Szomb. Nov. 30 2013, 19:36

//Hinata//

Nem vagyok fázós, bár a meleget jobban szeretem lévén, hogy egy trópusi szigeten nőttem fel bár a legutóbbi kalandon a Hó országában egy kicesit megedzőttem, de arra most nincs szükségem, hiszen az idő majdnem tökéletes, se nem túl meleg, se nem túl hideg, és még a társaság is jó, már ha valaki egy farkast annak vesz, én például igen, ugyanis Moon már kölyök korom óta velem van és én neveltem fel, így már nem is mint állat, hanem mint társ van velem szinte mindenhol. Egyetlen sajnálatos dolog, hogy a hó országába maradt Izanagi, mert már azt a sólymot is igen megkedveltem. Nem tudom hova tartok, de amennyit hallottam pont és átéltem elég, hogy a kolostor felé vegyem az irányt, ahol talán egy új élet vár rám, de ha nem is, akkor is valószínű, hogy új emberként fogok onnan visszatérni. A természet nyugalma, ami körbevesz, megnyugtatja háborgó lelkemet, hiszen a gondolat, ami az utolsó, félbeszakadt küldetésemet inspirálta igazán felkavaró és ingerlő volt arra, hogy valakinek behúzzak egyet, hogy ezt mégis hogy gondolja. Lassan észreveszem az utat, amin mennem kell, de egy pillanatra gondolkodóba esem, de rá kell jönnöm, hogy ez az amit szeretnék csinálni és erre kell mennem, még ha ez egy eddig ismeretlen utat is jelent, mert hiába mondták a faluban a járt utat járatlanért el ne hagyd, mindig azt vettem észre, hogy az igazán nagy hősök sosem egy olyan utat választottak, amit már mindenki bejárt, hanem a saját útjukat keresve lettek azok akik és én is most értem és érzem, hogy ez az én utam, mert az előző mondás mellett ismerek egy másikat is: A hülyeség az, amikor újból és újból ugyanazt csinálod és más eredményt vársz. Ezzel a gondolattal indultam meg az ösvényen, ami a legkeskenyebb, mégis az egyetlen boldogság felé visz, hiszem, hogy nem a cél a fontos, hanem az, hogy milyen emberré válsz az úton, amin eléred azt.

**Ayokama Makoto** Hétf. Dec. 02 2013, 22:55

// Uchiha Madara //

Ez a kert meseszép volt. Maga a megtestesült mennyország. Vajon aki járt itt, hogy tért vissza innen? Az biztos, hogy a nagy művészeket megihletné ez a hely. Makoval sem történt másként... Ám amíg a művészeket az alkotásra ihleti meg az ilyen meseszép táj addig Mako úgy érezte, hogy itt tökéletesen tudna meditálni.
Nem is volt más hátra mint, hogy a szerzetes utasításait követve leült egy neki tetsző helyre és lehunyta a szemét majd elmerült a gondolataiban. Az utóbbi hetek gyakorlása óta sokkal könnyebben tudott abba az állapotba kerülni, hogy egyes érzékszerveit úgymond kikapcsolja. Ez akár a harcban is jól jöhetett neki. Most viszont csak és kizárólag magára koncentrált. Felidézte az eddig életében elkövetett minden rossz cselekedetet amik a lelkét nyomták. Volt itt ember öléstől kezdve sok minden. Ám a teljes megtisztulást csak úgy érheti el ha sikerül megbékélnie magával és ezt valahol mélyen legbelül ő is tudta.
A következő pár óra azzal telt, hogy Mako végig gondolta az eddigi életét és belegondolt abba is, hogy ezek után mit fog változtatni és mi lesz olyan része az életének amit be is fejez. Az biztos, hogy vannak olyan szokásai amiket szinte helytelennek vélt az új világnézetének köszönhetően amit a szerzeteseknél tanult.
Ahogy kezdett teljesen átszellemülni érezte, hogy a teste feltöltődik azzal a különleges chakrával amit a szerzetesek a Remete Ajándékának neveznek. Rendkívül jó érzés volt előszőr úgy érezte mintha frissen lépne ki a fürdőből és teljesen megfürdött volna, aztán pedig mintha teljesen feltöltődött volna egy hosszú alvás után. Mako nem tudta hova tenni ezt az érzést, de tudta, hogy soha többé nem akar tőle szabadulni. Szépen lassan kezdett megbocsátani magának és minden a kezéhez a tapadt vért újra és újra 'leöblített' az újdonsült chakra segítségével.

- Sensei úgy érzem, hogy sikerült feltöltekeznem ezzel a különleges chakrával. De ez nem is chakra, hanem egyfajta érzés amit nem szeretnék elfeledni soha. Emlékeztet rá, hogy milyen ember is vagyok valójában és hova tartozom. Szeretném megköszönni az utóbbi hetekben, hogy foglalkoztak velem és befogadtak. Azt hiszem sikerült megtanulnom a leckét és nem fogok csalódást okozni.

Azzal Mako felállt és kinyújtotta elmacskásodott végtagjait. Úgy érezte, hogy szinte bármire képes lenne. Ez a különleges chakrával felszerelve bármilyen akadályt le tudna gyűrni.
Kérdően a sensei felé fordul és várja a további utasításokat. Miután sikeresen leküzdötte belső démonait és megvilágosodott valóban más színben látja a világot és ezentúl így fogja élni az életét de ha a főpap a szemébe néz akkor elhiszi, hogy a lány igazat beszél!

Sai Szer. Dec. 04 2013, 08:42

[Kuzomi]

A fiatal srác - úgy tűnik - egyedül van, megjegyzésedre pedig kifejezetten elvigyorodik.
- Csak a kaput? Pedig sokkal többet akarok - pillant rád, és nem tűnik úgy, mintha kijelentésével kifejezetten engedélyt kérne a többre. De nem is árulja el, mi lehet az a több, mert a következő slukk után, amelyet elgondolkodva kifúj magából, egy provokatívabbnak tűnő kérdést tesz fel, aminek talán van köze a többhöz, talán egészen más érdeklődését elégítené ki vele: - Milyen érzés volt a befolyásos rokonok nevét használni ahhoz, hogy elsimuljon minden a rendőrséggel? Nem érzed szánalmasnak, hogy pont azok befolyására kell folyamatosan támaszkodnod, akiket annyira megvetsz? - a kérdés nemtörődöm mód hagyja el a száját, és a fene tudja, mi a célja vele, de ahogy elrugaszkodik a kerítéstől, meg sem várva a válaszod, talán azt a célt szolgálta, hogy feldühítsen, kövesd, ne kövesd, ez meg a te dolgod, mire számít vele, jó kérdés.

**Nara Akane** Csüt. Dec. 05 2013, 05:30

[~~Entschuldigung~~ Gomenasai a késlekedésért ^^]

Olykor mindenkinek megadatik egy csöppnyi csendélet e vérgőztől részeg világban. Akanénak is megadathatna, ha épp nem rendezne két vadidegen valóságos zsibvásárt valami emberevő miatt - a bokor mellett, amibe még alkonyatkor ájult bele nőiesen. Persze talán nem kellett volna csak azért elrágicsálnia a medikus osztag számára szedett, receptköteles gyógynövényeket "ezeknek pont olyan színe van, mint a felsőm" alapon. Nem is tette volna, ha a cilinderes, monoklis százlábú - akivel a "fincsi mentolillatuk van, úgy sincs nálam rágó" levelek elfogyasztása után elegyedett ismeretelméleti vitába -, nem tukmálta volna annyira őket.
- Hogy szakadna a nyakatokba egy fészekaljnyi Kilencfarkú...
S mielőtt még lenne ideje a triónak rácsodálkozni a női hangon morgolódó cserjére, a sűrű bozótból egy álmatag orca sápatag sziluettje rajzolódik ki. Akárcsak a gyermekmesékből ismert erdőtündérekét, fiatal arcát gallyaktól, levelektől ékes haj keretezi, bár esetlen botladozása nélkülözi mindazt a fülledt erotikát, amit az ember egy driádtól elvárna. Pár örökkévalóságnak tetsző pillanatig bizalmatlanul hunyorog az idegenekre. Barátságtalan vonásai lassacskán megenyhülnek, nem úgy tűnik, mintha ellenségekbe botlott volna. Kissé rekedtes hangon töri meg a csendet:
- Sziasztok! Nara aka Ne. Hihi, ez jó volt Szöszke!
Megveregeti a saját vállát. Hát igen... Valószínű egy egész bokrot lelegelt a beszerzőtúra során.
- Remélem nem veszitek rossz néven, hogy csak így belepofátlankodok egy liliomtiprás kellős közepébe, csak hát pont itt van a hálóbokrom... Oh, a bokor! Felteszem nem vagyok túl szalonképes?
Elpirulva hanyagságán kapkodva szőke tincseit kezdi söprögetni, hogy megszabaduljon az ágaktól és az esetlegesen odatelepedett mókuscsaládoktól. Vidám mosollyal konstatálja, hogy maradt még a mentolosból, talán segít majd egy kicsit ellensúlyozni az ébredés utáni szájszagot. Hanyag mozdulattal az ajkai közé dob párat, köhög egy sort, majd kissé undorodva kihúz egy hajszálat a fogai közül. Mindezt persze úgy, hogy a legcsekélyebb jelét sem mutatja annak, hogy tudná milyen visszatetsző is lehet most az attitűdje a többiek számára. Szinte érezve magán a rosszalló tekintetet, naiv tekintettel nyújt a többiek felé is a csemegéjéből.
- Kértek? Százláb-sama kertjéből van, és nagyon megéri a pénzét!
Miután többé-kevésbé rendbe hozta magát, esetlenül a behemót kutyához csámpázik, majd lehuppan mellé, átöleli s arcát a szőrébe temeti. Félárbocra eresztett pillákkal dünnyög még az orra alatt, mielőtt ismét megadná magát a delírium hívásának:
- Godaime tuti kiküld Kusagakureba füvet nyírni, ha megtudja, hogy felzabáltam a gyógynövényeket amikért küldött...

Uchiha Madara Csüt. Dec. 05 2013, 12:27

//Makoto//

A pap csak ült a földön, lábait keresztbe rakva, kezeit térdén pihentetve csukott szemmel ült és hallgatott. Meditált. Órák teltek el, a lánynak pedig akarva, akaratlanul fejébe bevillantak mindazok arca és hangja, akik életüket vesztették az ellene folyó harcban. Mostanra mindenkinek az arca előtted áll, rád néz, és mosolyog. Nekik már nem fáj többé semmi, nem árthatnak nekik többé. megbocsátottak és már egy jobb világban élnek tovább.
Mikor kinyitod a szemed, miután feltártad az összes személy arcát, felkelsz, majd kinyújtózkodsz.
- Makoto, valóban úgy érzed, készen állsz? Feltártad minden bűnöd és tiszta a lelkiismereted? - kérdezi a pap, ki még most is ül csukott szemmel.
- A templomban eltöltött idő során észrevettem, milyen odaadóan segédkeztél, egy pillanatnyi düh sem volt a szemedben. A vízhordás, a futás mind mind egy célt szolgált. Megfelelő állapotba hozzon téged, mégpedig úgy, hogy megtanuld tisztelni a másikat, odaadó legyél és segítőkész. Tested is erősödött a lelkeddel együtt, így valóban kijelenthetjük, elvégezted a feladatod.
A pap ismét arra kért, hogy ülj vissza a földre, csukd le szemeid, ám most nem a lelki megtisztulást akarta elérni.
- Most, hogy teljesen megtisztultál, elérkezett a végső feladat. Próbálj meg magadba látni, van benned egy olyasfajta erő, amely a Remetében is megvolt, bennem is megvan és még sok másban is. Egy különleges chakratípus, amelyet csak az olyanok szabadíthatnak fel, mint mi. A láthatatlan erő segít, hogy könnyebben alkalmazhasd az erődet, segít leredukálni a komoly technikákkal járó fáradalmakat. Azonban ne feledd, ahhoz, hogy elérd az erőt, nem feledkezhetsz meg a meditálásról és a tiszta lélekről. Ha lelki nyugalmad megrendül, nem fogod megfelelően előhozni a chakradat, így nem fogod tudni alkalmazni sem. Mindig nyugodtnak kell lenned, járd a világot nyitott szemmel és tiszta szívvel. A templom kapuja nyitva áll előtted.

Az utolsó kör következik, ahol szeretném olvasni a chakratípus feltörését és az első gyakorlást. Ez lehet egy technika véghezvitele is. A technikád sokkal egyszerűbben létrejön, ám ne feledd a pap szavait.

**Kagemare Kuzomi** Kedd Dec. 10 2013, 02:03

// Sai-san //

Kyoku elvigyorodik, ami jó jel, gondolom én. Ám honnan tudhatnám biztosra, hisz az ember, aki legalább annyira ura önmagának, hogy képes mosolyt erőltetni az arcára, mit nem tud álcázni ezzel a gesztussal? És Kyoku sunyi, valamint eddig elég eszesnek is mutatta magát. Legbelül, azt hiszem, még mindig arra számítok, hogy hamarosan emberei veszik körül, majd rám támadnak. Akkor a palankinhordozóknak nem sok hasznát venném...
Már-már éppen reagálnék kimondott szavaira, amikor folytatja mondókáját és igen, itt van a csapda. Most őszintén, erre mit válaszoljak? Az Oni Rounin, akit eljátszok és akit részben én, az idő és -igen - Kyoku alakított ki, valószínűleg dühösen verné a mellét, hogy ez szemenszedett hazugság. De egy okosabb elme - ez kéne, hogy én legyek és ki tudja, még az is lehet az vagyok, ezt döntsék el azok, akiknek el kell dönteniük - talán megkérdezné, nem fogna akkor rögtön gyanút, hisz oké, hogy értek a kardforgatáshoz - noha bizonyítékot erről még nem adtam - de az vajon elég-e egy olyan felszívódáshoz, mint amit összehoztam. És ha azt mondanám, hogy elkaptak bevittek? Láthatta kik az elfogottak, vagy esetleg egy belső ember tájékoztatta, hogy nincs itt az Oni Rounin.
Vannak pillanatok - mint most például - amikor nem sokat tökölnék és össze meg vissza Taijutsuznám ezt az embert... De a parancs szerint nekem nem nagyon lehet hősködnöm, mindössze információval ellátnom az ANBU-t. Pedig ha nem is közvetlenül, de ezek Konohagakure no satounak ártanak és nem ez az első ilyen alvilági szerv akik tevékenysége nem tetszik. Hmm... Ez a gondolat még várhat, most a Terv része vagyok és ha nem teljesítem, amit rám szabtak, akkor az nem csak az én kudarcom, hanem konoháé is! Hokage-sama megbízott bennem, amikor ezt a küldetést adta, nem hozhatok rá szégyent, nem!
A vérem hevesebben kezd lüktetni, hátamon kövér verejtékcsepp gurul végig. Viszont döntöttem!
Kezem a kardom markolatára csúszik, kicsit megemelem ne karcolódjon meg a hüvely miközben kiugrok a palankinból.
- Menjetek és igyatok egy sakét a nevemben - mondom a négy hordozómnak. Kyoku beszéde és kiugrásom között nem telhetett el sok idő, hiszen agyam gyorsan pörög, ha kell.
- Mindenki azt használja, amije van. Nekem nagyobb hatalommal rendelkeznek a támogatóim, mint másoknak. Vajon miért lenne az szánalmas, ha kihasználom a nevüket, hmm? Már tapasztaltam, hogy nagy prédikátor vagy, hát prédikálj, a kérdés adott, előbb hangzott el, de hogy hosszúra nyúljon és mivel már feljött a téma arról is beszélhetnél, mit keresett ott a rendőrség, félre ne érts tetszett a tréfa, csupán kiváncsi vagyok, hogy mindenkire ráhívod őket aki szóba áll veled, vagy csak külön nekem eszeltél ki egy ilyen kisebb meglepetést, puszta jószándékból? - Kérdezem apró félmosollyal, s talán sokat mondhat, hogy kardomon még mindig ott a kezem.
Meg kell találnom az egyensúlyt az Oni Rounin és a feladat sikeres teljesítése között. Mivel az előbbi talán kicsit elkényeztetett, ezért a beszédem enyhén célzás is meg nem is. Kissé fenyegető, de mégis szórakozottságot sugall. Vagy legalábbis én így értelmezném a megfelelő jeleket észrevéve, ámdebár Kyoku nem én vagyok...

**Hejvanasi Zej** Szer. Dec. 11 2013, 22:54

Miután az öregek utukra bocsájtották őket, nem tétováztak sokat rögvest útra indultak. ~Nincs hat órája, hogy megérkeztem a faluban és már megint itt.~ Gondolja Zej, míg előhalászik egy jointott a zsebéből és meggyújtja. Hatamit már meg sem kínálja, hisz a lány kifejette már, hogy nem rajong érte.
-Na és mi legyen a terv? - Kérdezi, bár már van egy saját elképzelése, és egy rövid hatásszünet után bele is kezd. -Szerintem az lenne a legbölcsebb ha te beépülnél az örökhöz, hogy bizalmasabbak legyenek veled, én meg mint vizsgáló lennék jelen. Van egy technikám, amivel ideiglenesen, át tudom adni az érzéseimet más embereknek. Ha minden jól megy, így nem csak a beépítetteket tudom megtalálni, de ha támadásra készülnek arról is lehet szerzek információkat.- Mondta majd a lány reakcióját szemlélte. Nagyon úgy akarta letudni ezt a feladatott, hogy minél simában lehetőleg vérrontás nélkül menjen. Fejéről közben lefonja saját kört ábrázoló fejpántját és a Konohai mintást rakja a helyére. Közben végigfut a fejében, hogy ugyanilyen egyszerűen, lehetséges, hogy nem Konohai ninja volt aki elvitte Hatami édes anyját. Lehet, hogy neki is csak egy fontos információra volt szüksége.

**Kagua Hatami** Csüt. Dec. 12 2013, 07:49

Miután megbeszéltek mindent az öregekkel, utána elindultak, hogy teljesítsék a küldetést, de előtte még meg is álltak a határvidéknél, hogy átbeszéljék, ki mit, hogy s mint csináljon. Zej felvázolta tervét, és ez viszonylag tetszett Hataminak, de volt egy dolog, ami miatt nem jött be teljesen neki ez a terv. Az ami miatt így van, az az, hogy félt. Úgy döntött az okot is meg a félelmét is közli Zejjel, elvégre csak jó, ha tud róla.
- Tetszik a terved, csak van valami, ami miatt mégsem annyira - kezdett bele -, az az, hogy félek attól, hogy valamit elrontok és akkor az egészet buktuk, meg félek is egyedül csinálni azt az őrséges dolgot, mert nem tudom, mit is kéne csinálnom - magyarázta lehajtott fejjel, zsebre vágott kézzel, teljesen le lett hangolva ettől. Így, hogy mással, azaz Zejjel közölte ezeket, jobban ráébredt a félelme súlyára. Teljesen más magának beismerni, mint másnak. - De mindezek ellenére minden tőlem telhetőt megteszek a küldetés sikerességéért! - lángolt fel a tűz a szemében és az energia járta át a testét a hirtelen jött hangulat miatt, és ugrálni támadt kedve, de legyőzte ezt, és inkább nyugton maradt. Elővette zsebéből a konohai fejpántot - amelyet az amegakurei mellett tárolt -, és fejére kötötte.
Utána kíváncsian kezdte fürkészni Zej arcát, kíváncsi volt rá, hogy vajon mit fog reagálni a kijelentésére, félelmére.

**Hejvanasi Zej** Csüt. Dec. 12 2013, 10:18

Míg Hatami beszélt, hősünk elszívta a cigit és a csikket a távolba pöckölte. Zej meghallgatta a lány mondandóját, majd pár lépéssel közelebb ment hozzá és magához húzva átölelte. Kezével kicsit megsimogatta a feje búbját.
- A félelemmel nincs gond. Minden ember fél egy vagy több dologtól, aki mégsem az ostoba. De azt megígérem neked, hogy nem engedem, hogy bármi bajod is essen. Mindig a közelben leszek és vigyázni fogok rád. Majd azt is elintézzük valahogy, hogy feltűnés nélkül tudjunk minden nap beszélni. Tudom, hogy ügyes leszel a küldetés során.- Mondta miközben, kicsit elengedte a lányt, hogy a szemébe nézhessen. - Majd minden nap 3 fix ember lesz akiket kikérdezek köztük leszel te is. Csak majd a többiek előtt ne félj hangoztatni, hogy mennyire idegesítő vagyok és, hogy rühellsz.- Mondta egy félmosollyal a száján. Majd mikor Hatami felvette a fejpántot csak egy kacsintással jelezte, hogy csinos benne. Kicsit megborzongott a hideg este miatt, és ahogy haladtak percről perce józanodott ki. ~Még nagyon fiatal kislány, nemcsoda, hogy kételkedik magában. Majd egy sikeres küldetés megerősíti az önbizalmát. Csak menjen minden zökkenőmentesen.~ Futott át a fejében majd lassú tempóba újra elindult.
-Ne vesztegessük az időt, a szüleid már bizonyosan várnak. Ideje ezt mihamarabb letudni és felkutatni őket. Ha fázol csak szólj bátran, van nálam egy tartalék ing.- Beszéd közben Hatami felé nyújtotta a kezét, hogy ösztökélje az indulásra.

**Kagua Hatami** Csüt. Dec. 12 2013, 15:48

A mondandója után egy számára nem kicsit meglepő dolog történt, Zej átölelte őt és nyugtatóan beszélni kezdett hozzá - vagyis számára az volt -, ami jól esett neki, annyira, hogy szemében pár könnycsepp is megjelent. Az ölelés megszűnt, a férfi elengedte őt és tovább beszélt. Mikor abbahagyta, addigra a lány szeméből eltűntek a könnycseppek, és helyét egy széles vigyor vette át.
~ Köszönöm ~ mondott magában köszönetet Zejnek, aki újból beszélni kezdett, közben pedig elindult. Kezét felé nyújtva jelezte, hogy indulhatnak.
- Indulhatunk! - ugrott fel vidáman Hatami, majd valami - nem - földöntúli ösztökélésre ugrálni kezdett. Olyan volt, mint valami elmeháborodott, aki szöcskének képzeli magát. Egészen addig, amíg lába bele nem akadt egy kiálló ágba és egy hatalmasat csattanva találkozott a talajjal egy "áú" közben.
Feltápászkodott ülő helyzetbe és megszemlélte önmagát, amennyire egy sötétebb estén egy erdőben azt meglehet tenni. Pár karcolás, és kisebb horzsolásokon kívül semmit sem fedezett fel magán, de amikor felakart állni és a térdébe nyilallt a fájdalom, akkor kénytelen volt tüzetesebben is megvizsgálni a fájó területet. A térde pirosas-lilás színben "pompázott", ahogy nagy nehezen kivette a sötétben.
Viszonylag könnyedén felállt, odasántikált Zejhez, és most ő ölelte át, miközben egy halk "köszönöm"-öt suttogott neki. Utána elengedte és közölte:
- Nincs semmi gond, mehetünk! - kezét a fejéhez tette, és észrevette, hogy a konohai fejpánt a fején kicsit elcsúszott az esés következtében, így azt gyorsan megigazította. - Induljunk? - tette fel a kérdést és lassú tempóban elkezdett oda-vissza járkálni, azért, hogy fájós térde megszokja a járást. ~ Valószínűleg nem lesz rövid az út, így nem lassulhatunk le miattam! ~ tört utat elméjében ez a rá ritkán jellemző komolyság, de hogy ez meddig tart nála, azt csak a jó isten vagy az se tudja.

Orochimaru (Inaktív) Csüt. Dec. 12 2013, 22:02

Szerencsétek van, hogy nem az egész határt kell figyelnetek, mert el lennétek egy ideig, hanem csak az egyik átkelőhelyet. Egy kisebb szoros mellé lett kiépítve egy nagyobb villának tűnő épület, melyben valószínűleg a katonák élnek, azok kiknek sorsa, hogy itt őszüljön meg a háború ideje alatt, itt-ott manuálisan készített akadály erősíti a falat, mely nem kőből, inkább földből, és egyéb anyagokból, például fából, készült. Valószínűleg technika, jutsu segítségével húzták fel, és hagyták meg a rést, amin a kereskedők, és egyéb papírral rendelkező emberek, esetleg menekültek átjuthatnak, de legfőképpen a saját csapataik. Ezt már a távolból is kiszúrhattátok, viszont közeledett az éjjel, már kezdett csak a Hold látszani az égen, a csillagokkal együtt(másnap este van, ezt elfelejtettem beleírni, egy napot utaztatok.), mikor még egy kilométert kellett megtennetek, de lejtőn lefelé, így jól kivehető volt úticélotok, ide kellett jönnötök, itt kell vizsgálatot végeznetek, és miután a tervvel elkészültetek, ideje lehet megközelíteni a helyet is, ám:

Mi van, ha túl későn jöttök, vagy túl hamar, ha még nem érkezett meg az üzenet, hogy érkeztek, és ha szó sem volt vizsgálókról, ha Konoha átvert titeket, és csak távolabb akartak kivégezni, vagy ha ez egy teszt a tudásotokra, a képességeitekre, visszaértek-e élve, de persze ezek mind feltevések, melyek eszetekbe sem jutottak a tervezés során, egyből megbíztatok egy faluban, ami tudja, hogy egyikőtök elveszett ninja, míg a másik füves, részeges alak, biztos rátok bíznának egy ilyen fontos feladatot, hogy nem merült fel egyikőtökben sem? Nem számít, ha most elkezdtek félni, és az éjszakát még a vadonban töltenétek, akkor írjátok le a táborverés módját, hogy mit tesztek, hogy alszotok, hogy szereztek élelmet, ugyanis egész nap nem ettetek semmit, ez kihathat később is, majd fejezzétek be ott a postotokat, hogy alszotok...

Ha bátor, nemes, ámbár botor és naívak vagytok, ám mégis lehet, hogy a szerencse mellétek pártol, és a falu nem árul el, akkor megközelíthetitek a helyet, ahol az őr állít meg társaival együtt.
- Mi szél hozott egy kislányt... - szagol a levegőbe. - ...És egy Ilyen alakot a határ közelébe, látom a fejpántot, de nem hiszek a szememnek, bárkik lehettek ilyen vészterhes időkben, papírjaitok vannak? - kérdezi az őr.

Ajánlott tartalom