Kihalt Erdő

// Kurita Takashi - Eltemetett emlékek //

Ahogyan sejtettem, itt igazából lényegtelen volt, hogy én milyen vagyok.  Az ANBU úgyis mindenfélét felkutat és feljegyez a shinobiról, ha nagyon akarják, ami azonban az én rövidített kis előadásom után történik, arra álmomban sem mertem volna gondolni. A maszkos férfi egy aktát ad a kezembe, ami olyan adatokkal van tele, amit a könyvtárban sohasem találtam volna meg. Ahogyan belelapozgatok, olyan adatokat pillantok meg, amelyek ... teljesen más megvilágításban adnak számot történelmünkről. Kérdőn és pislogva pillantok fel az ANBU farkasára, de nem sokáig kell várnom a reakcióra, elkezdi elmesélni az adatok történetét.
 - Ez elképesztő, ha ez bizonyítást nyer, a történelmünket alapjaiban kérdőjelezheti meg. Ez mindig veszélyes, a történelem bolygatása, olyan titkokra deríthet fényt, amelyek egy társadalom vagy közösség értékeit kitekerheti a biztosnak vélt négy sarkából is. Vállalom! - jelentem ki látható lelkesedéssel. Nem mintha végre akarnám hajtani azt a bizonyos megbolygatást, de ez olyan lehetőség, amellyel hírnevet szerezhetek magamnak. Bár, van egy olyan érzésem, hogy legjobb esetben is az ANBU és a Hokage tud a küldetés sikeréről. Amíg át nem vizsgálják a talált információkat, biztosan titokban tartják. 
 Amikor a férfi átadja a maszkot és pár pillanat múlva felpróbálom, kissé más érzés kerít a hatalmába. Egy maszk, még ha nem is ANBU maszk, hiszen azt még egyáltalán nem kaphatnék, elvégre messze vagyok én attól, hogy az ANBU soraiba tartozzak, de komoly jelentéssel bír. Sok kérdés vetődik fel bennem és fel is teszem őket. 
- Fontos lenne tudni, hogy számíthatunk-e ellenséges shinobi jelenlétre? Persze, gondolom, ez a barlang a Tűz Országának határain belül van, de ez, - emelem meg egy kicsit a maszkot - értelemszerűen arra utal, hogy belefuthatok ellenségbe. Milyen értesülései vannak, mire számíthatok a kutatások elvégzése közben? Gondolom, ezek olyan adatok, amelyeket sem külsős, sem pedig belsős rossz kezek nem kaparinthatnak meg. Ezért küldenek egy chuunint. Az ANBU leple alatt, egyedül, kisebb feltűnést keltek, mintha egy Jounin által vezetett Genin csapat ment volna a helyszínre. - bár egy rövid pillanatra felmerül bennem a kétely, hogy egy tapasztalt ANBU tag is mehetett volna a küldetésre, de végül azzal letudom magamban a dolgot, hogy saját embereiket, sokkalta speciálisabb küldetésekre tartogatják. Sokkalta több kérdésem aktuálisan nincs, hiszen a helyszínről feltehetően az akta tartalmaz teljes körű információt, legalábbis remélem, itt ugye bár az ellenséges erők lehetséges jelenléte a kérdés. Miután megkaptam a választ a kérdéseimre, elköszöntem és nyomban el is indultam, először otthonom felé, hogy összeszedjem felszerelésemet. A maszkot, amit kaptam, gondosan eltettem egyenruhám egy belső zsebébe. Nem akartam, hogy lássák a maszkot, elég induláskor feltenni és az "arctalanok" küldöttjének szerepébe lépni. 

Amikor már nálam volt felszerelésem és a hátizsákom, még valami eszembe jutott. Ha ab barlangban valóban feltalálhatóak bizonyos adatok, esetleg olyan tárgyak, amelyek származásukból adódóan értékesek, mégsem hozhatom haza magammal mindenki szeme láttára, mint egy málhás szamár. A hátizsákomban ugyan még van hely, de erős kétségeim vannak, hogy minden elférhet. Így beugrok egy erre szakosodott üzletbe, ha a Nap még elég magasan jár ahhoz, hogy megfelelő tintát és tekercseket vásároljak az esetlegesen szükséges lepecsételésekhez. Két közepes tekercset és a hozzá szükséges tintát vásárolok, majd elindulok a küldetésre. Egy alkalmas pillanatban felveszem maszkomat és attól a pillanattól kezdve, megszűnök Kurita Takashi lenni, a külvilág számára. 

A helyszín elég lelombozó érzést kelt az emberben, itt szinte semmi sincs és ami még jobb, már esteledik is. Elsődleges terv a barlang megtalálása, egy közeli védhető helyen valamiféle táborhely felállítása. Sötétben, semmi kedvem bolyongani egy ismeretlen barlangban, amelyben csapdák is lehetnek. Mivel, voltam határvadász, igyekszem a kihalt erdőhöz méltó legjobb rejtekhely felállításához. A barlang közelében, bizonyára találok olyan üreget, ahol meghúzhatom magamat, amíg elkezd kivilágosodni. Chuunin vagyok, szóval nem tartok tőle, hogy ne tudnék a rejtekhelyemen, olyan éberen pihenni, hogy az esetleges érkezőket ne hallanám meg. Csapdákat nem helyeztem el, de az feltűnést is keltene, ezenkívül, szerintem a barlangban lesz elég, ha igazat mondott az ANBU farkas, akkor biztosan nem szűztiszta terepen kell majd dolgoznom.

// Remélem így gondoltad. //

Egy dologban teljes mértékben igaza volt Yorunak. Ez már valóban nem az ő szintje, de a feladatát tökéletesen teljesítette. Shinto gigászi csatája a másik ellenféllel fordulóponthoz ért, azonban Yoru sem tétlenkedett és visszavonulót fújt. Azonban ez csak látszólag volt visszavonulás mert taktikailag egy nagyon jó lépés volt és arra adott tanúbizonyságot, hogy a fiú valóban jó taktikai érzékkel rendelkezik. Amint felértél a fa tetejére harcállást vettél fel és vártad az esetleges támadásokat. Miközben alattatok folyt tovább a titánok harca, hirtelen Anko felpattant, majd ködös tekintete egy pillanat alatt kitisztult. 
- Ez az egész csak egy elterelés, hogy időt nyerjenek. Yoru azonnal szólnunk kell Shintonak! - Azzal a lány egy nagyobb ugrással megindult a csatatér felé. 
Odalent kunaiok és shurikenek hada lepte be a környező fákat és úgy látszik és a férfi még mindig harcoltak. Amint megérkeztél a harcmezőre csak annyit láttál, hogy a fiatal lány is beleveti magát a csatába és jelenlétével felétek billenti a mérleg nyelvét. A férfi megpróbált hátrálni de Shinto és Anko úgy tűnik jól összeszokott párosa ellen esélye sem volt. Pár támadást még kitartott aztán a lány egy gyors mozdulattal a férfi egy óvatlan pillanatában elmetszette annak torkát. Kicsit ódivatú módszer, de hatásos. Amint végeztetek az ellenfelekkel a lány intett nektek, hogy gyorsan gyertek oda.
- Nos tehát ez az egész csak elterelés volt. Akit az imént Yoru legyőzött csupán csak egy klón volt, ez a fickó pedig hátvéd. - Mutatott közben az elmetszett torkú shinobira, majd folytatta. - Elég komoly előnyük van, de sikerült nagyjából belőnöm, hogy pontosan merre is haladhatnak. Ennek azonban nem fogtok örülni. A hegyek felé menet egy idő után gyorsan irányt változtattak és a Vég völgye felé vették az irányt. Ha esetleg sikerül határt lépniük akkor viszont már esélyünk sincs megállítani őket, szóval most komoly hajsza vár ránk. 
Shinton látszik, hogy gyorsan pörög az agya és próbál valami stratégiát kigondolni. (Itt ha esetleg van valami ötleted akkor azt nyugodtan mondhatod félbeszakítva a senseit.)
- Rendben akkor viszont a nagy előnyre való tekintettel pihenő nélkül fogjuk folytatni. - Azzal elővett egy egy kapszulát és odadobta nektek. - Vegyétek be ezeket ha úgy érzitek, hogy fáradtok már, de nem hiszem, hogy egy ilyen hajsza gondot okozna nektek. Na gyerünk indulás!

// A következő postod egészen addig írd, amíg utol nem éritek az 5 shinobit számláló csapatot, akik egy túszt is visznek magukkal ezért lassabban haladnak, így érhettétek utol őket! Menet közben veszi észre őket Anko. A hajszáról nyugodtan írhatsz és az energia tablettát is kedved szerint használhatod vagy elteheted későbbre! //

Figyelmesen hallgattam végig az ANBU összekötőm szavait, amiből kiderült számomra, hogy számíthatok ellenségre. Különösebben nem voltam elszállva a boldogságtól, hog meg kell küzdenem majd az esetlegesen felbukkanókkal, de ahogyan a Farkas mondta, enyém lehet a meglepetés ereje.

Amikor a barlanghoz értem, furcsállottam a hangokat, amelyeket hallani véltem. Félelmetes és titokzatos volt, amelyek semmi jóra nem engedtek következtetni. Ki tudja, hogy miféle borzalom rejtőzik a barlangban. Igazából másnap akartam bemenni és elkezdeni a barlang felderítését és meg is találtam a kellő rejtekhelyet, ahonnan másnap elkezdhetem a felderítést, de megzavartak. Három hang volt az, amelyek el is árultak tulajdonosaikról bizonyos adatokat. Volt egy férfi, akinek a hangja nem kecsegtetett túl sok jóval. Volt egy másik, amelyik szavaiból és hangjából a félelem csírájának burjánzását vettem észre. A harmadik tulajdonosa pedig egy nő lehetett, vagy egy nagyon fiatal fiú. Vakon nem fogok rájuk rontani, így úgy döntöttem, hogy követem őket. Bár lépteik hangja elhalt, ha tovább beszélnek lehet rá lehetőségem, hogy követhessem őket. Fény nélkül, egy sötét barlangban, semmi esélye, hogy képesek lesznek tájékozódni vagy bármit is összeszedni. A csapdák elkerülése sem lehet, olyan egyszerű, így számítok arra, hogy előbb utóbb fényt gyújtanak, akkor pedig némán követhetem a mozgásukat. Mindössze egyetlen energiatablettát teszek mellényem zárható zsebébe, a szükség esetére, de fegyvert nem veszek elő. Az túl hangos lenne, ahogyan a penge súrlódik a tokkal. Ha be kell menni velük a barlangba, akkor chakrakontrollomat kihasználva, felmászok a barlang plafonjára és onnan követem őket. Ebből egyébként azonnal kiderülnének számomra információk a barlangról, hogy mesterségesen kialakított vagy természetes eredetű, csak használatba vették a Ősök. Utóbbi esetén, a simább barlangfalnak köszönhetően könnyebben közlekedhetek, előbbi hatására pedig jobban rejtőzködhetek a plafonon haladva és követve a három személyt. 

Amennyiben a barlangban tudom követni a három behatolót, megpróbálok rájátszani a félősebb félelmére. Igyekszem tehát a moráljukat megcsorbítani azzal, hogy létrehozok egy Bunshint, azzal a feladattal, hogy sóhajtozzon, csoszogjon és úgy általában rájátsszon, egy szellemek lakta barlangtól várható atmoszférára. Ha megpillantják a szokásos bunshin pukkanás helyett, egyszerűen kifakulna a valóságból, akár egy szellem. Ki akarom deríteni, hogy ezek hárman kicsodák és micsodák. Ismerik Konohát, tehát félő, hogy shinobik. Persze egyszerű, felbérelt szamurájok is lehetnek, de nem lenne jó az ellenség ismerete nélkül, harcot kezdeményezni, még ha a meglepetésből történő támadással, egyet hatástalaníthatnék is. Ezen kívül az se lenne utolsó dolog, ha belerohannának valami csapdába, ezzel megtisztítva előttem az utat. Ha kell, akkor azonban muszáj leszek velük harcot kezdeményezni, egyelőre azonban maradjunk a morál rombolásnál és az ellenség felderítésénél. 

// Felírhatom az előbbi posztomban említett tekercseket és a hozzájuk tartozó tintát? Vásároltam az előbbi posztomban, csak nem nyugtáztad. //

Rövid időn belül számos információ derül ki a barlangról, amelyre álmomban sem gondoltam volna. Az első az, hogy nem tudok különösebb technikákat létrehozni, valamint a plafonra se tudok fölmászni, hiába van kellő gyakorlatom benne. Nos, ez azt jelenti, hogy harc esetén, kénytelen leszek egyszerűen pusztakezes harcot folytatni, vagy éppen fegyvert használni. Ugyanakkor, ha összetűzésbe keveredek a trióval, könnyen lehet, hogy a meglepetés az én oldalamra billen megint, hiszen előfordulhat, hogy Ők még nem tudják, itt nem fognak működni a chakramanőverek. A második, hogy itt valami nem stimmel a barlanggal. Egy szokványos barlangban nem szoktak test nélküli hangok beszélni. Borsódzik a hátam a hangtól és nem tudom hová tenni a dolgot. Kíváncsi vagyok, hogy a trió is hallja-e a hangot, vagy csak engem örvendeztet meg a barlang azzal, hogy segítséget kér. A sötétben, ezek után, biztosan nem fogok tovább bóklászni, nem marhultam meg. Visszasétálok a fáklyákig és magam is rekvirálok egyet a barlang felderítéséhez. Így folytatom az utamat, miközben a talajt fürkészem. Az így fellelt különböző, első ránézésre limlomot nézem meg. próbálok következtetni arra, hogy milyen célt is szolgálhatott a barlang. Közben próbálkozom a lehető legnagyobb csöndben mozogni, nem akarom a trió figyelmét felkelteni. Némi vizsgálódás után, ha különösebb leleteket nem fedezek fel, figyelmemet ismét a talajra szegezem, ezúttal azonban a trió nyomait próbálom fellelni. Ha hosszú ideje nem használták ezt a barlangot, akkor senki sem takarított, így van reményem arra, hogy megleljem a behatolók nyomait. Amennyiben sikerül a nyomaikat meglelni, elkezdem követni őket. teljesen lényegtelen, hogy szikla vagy zászló jel a trió nyomait követem, hogy utolérjem őket és megbizonyosodjam róla, hogy mik a szándékaik. ha nem lelem meg a nyomaikat, akkor a Zászló felé haladok tovább, remélve, hogy nem fognak a hátamba kerülni és valahogyan mégis utolérem őket. Miközben haladok, igyekszem a lábam elé is nézni, nehogy belelépjek valami csapdába vagy évek óta itt heverő törmelékbe. Amikor, megint felhangzik a hang, amelyik segítséget kér, bár elképzelésem sincs, hogy miért, jó ötletnek tűnik egy pillanatra becsukni a szememet és gondolatban üzenni a hang forrásának. 
~ Akkor vezess! Mutasd az utat! ~ persze tudom én, hogy ennek semmi értelme, soha életemben nem volt semmilyen gondolatátvivő képességem, de ha tényleg szellem ... Hokagére, miket gondolok. Mindegy, a fene se tudja, hogy nem e ért meg valahogy és talán az utat is mutatja. rosszabb esetben rám hozza a frászt. Jobbik esetben megtalálom a triót és harc nélkül megtudom oldani a problémát, amit jelentenek.

// Eltemetett emlékek // 

Sajnálatos módon, annyira kuszák a nyomok, amik megvizsgálásra rendelkezésre állnak, hogy különösebben hasznos információt nem tudok kinyerni belőlük, így maradok a választott útnál a zászló felé veszem az irányt. Akármennyire is próbálok vigyázni és világít a fáklya is, ami nálam van, valamibe megbotlom és csak az utolsó pillanatban tudok megtámaszkodni valami kellemesen puhába. Ez viszont felkelti az érdeklődésemet, hiszen a fal nem lehet puha, hiszen kőből kellett, hogy készüljön. Amikor felpillantok a vér meghűl ereimben, a hallott trió női tagját látom magam előtt, amint .. szóval furcsa pózban lóg. Egy csapda végezhetett vele, amit nem vett észre. Szóval ő volt a leggyengébb láncszem a csapatukban. Gyors vizsgálódásból megtudom állapítani, hogy egy drótra való rálépésre vagy legalábbis drót elszakításával aktivált egy igen csak bonyolultnak tűnő fogaskerekes csapdát. Ez utalhat a barlang készítőinek a technikai tudására. Egy ilyen csapda felállítása nem lehet könnyű. Valószínűleg nem holmi elmaradott nép tagjai vájták ki ezt a barlangot, de mit jelenthet a zászló? Akárhogyan is próbálok agyalni erre valahogyan még nem sikerült rájönnöm. Értem én, hogy a kettő együtt kiteszi annak a shinobi klánnak a szimbólumát, amelyről az információt eltüntették. de ennél többet sajnos még nem mond. Túl keveset láttam ebben a barlangban, ahhoz, hogy teljes mértékben felfejthessem az általam áhított rejtély megoldását. Szerencsére sosem volt különösebb perverzióm a halott nők tapogatása, de ezek után pláne nem lesz. Ugyanakkor minden undorom és viszolygásomat legyőzve mégis megérintem a testet, pontosabban a ruháját. A felszerelése alapján próbálom megállapítani, hogy shinobi vagy sem. Vagyis volt. Az Alapító Hokage nyugtassa a lelkét, akárhonnan is származott ez a szegény teremtés. Gyors vizsgálódásomat ismét a hang zárja rövidre, amely most már azt is tudja, hogy shinobi vagyok és közli, hogy hajlandó vezetni. Ez most vagy valamilyen csapdába csaló genjutsu, ami a barlangot védelmezi vagy valamilyen szellem tényleg azt szeretné, hogy segítsek rajta. Akármi is legyen az igazság, az biztos, hogy egyébként is itt van dolgom, szóval, igyekszem követni. A gyors haladás közben jelképek maradnak meg elmémben, bár jelentőségüket még mindig nem tudom összerakni. Ez túl kevés, bár az embert átdöfő zászló azért beszédes, hogy itt valami beteg dolog történhetett, bár elképzelésem sincs, hogy micsoda. A hangzavar alapján a trió maradék tagja is bajba keveredhetett, amikor pedig belépek a csarnokba, ahonnan a hangokat hallom kiszűrődni förtelmes dolgot pillantok meg. A természet legundorítóbb megcsúfolása, ami valaha ember volt, vagy az akart lenni. A trió fiatalabbik tagjának a torkát marcangolja éppen, míg az öregebb, akinek a hangját elváltoztatva érzékeltem, könnyezve nézi tárásnak végperceit. Igyekszem a lehető legrövidebb idő alatt felmérni a helyzetet és elemezni a látottakat. Van-e a trió utolsó életben maradt tagjánál fegyver, a szörnyetegen van-e valamiféle páncélozás, fegyver vagy esetleg csak a csupasz testét tudja fegyverként használni. Remélem, hogy inkább meglepte a két férfit és nem olyan gyors, hogy esélyük sem volt reagálni a támadásra. Miközben elmém igyekszik ezeket az információkat rendszerezni, testem már cselekszik is. Mivel a szörny éppen a fiatal torkát fogja és a könnyező öregebb manusz is inkább érzékelése hatókörében van, mint én, megpróbálom a nálam lévő kunaik és shurikenek legjavát a torz lény testébe juttatni. Persze célba dobással, amiben kiváló voltam, hiszen apám, aki az ANBU tagja, sokat edzett velem és segített megtanulni, eme nemes és koránt sem elhanyagolható shinobi princípiumot. 

Ha a dobófegyverek nem voltak elegek, akkor, Én abban reménykedem, hogy a trió maradék tagja hajlandó lesz velem együttműködni. Ha másért nem, hát azért, hogy megbosszulja két társát és túlélje ezt a pocséknak ígérkező kalandot. Nem tudom a förmedvény mennyire okos, de odakiáltok a trió utolsó tagjának. 
- Kényszerítsük figyelme megosztására, kettő az egy ellen! 
Amennyiben a fickó shinobi, érteni fogja a tervemet, ami kedvelt taktikámon alapul, vagyis az ellenfél figyelmének megzavarásán és meglepetésből való támadás. Így ugyan felhívtam magamra a figyelmet, de a kiáltással, talán felrázom a fickót a sírásból és kesergésből. Remélem, hajlandó segíteni. Amennyiben a förmedvény a hozzá közelebb eső fickóra vet szemet, tehát az utolsó trió tagra, akkor a nálam lévő fáklyával és a Ninjatommal megpróbálom hátulról megsebezni. Méghozzá úgy, hogy kardommal egy fentről lefelé irányuló vágással a hátát, tehát a gerince mentén próbálom megvágni, majd a fáklyát a sebbe dugni. Remélve, hogy a tűz és a kardom olyan egyveleget alkot, amit egy életre megemleget. Majd a szörnytől hátrébb ugrok, ha felém fordulna, hogy mozognia kelljen egy kicsit, mire egyáltalán hozzám férne, így lehetőséget adva újdonsült társamnak?, hogy rajta legyen a sor és támadásba lendüljön. Amennyiben a szörny engem vesz célba, az égő fáklyát tartom előre, hogy a tűz fénye elterelje a figyelmét a Ninjatomról, amellyel megpróbálom arcon vagy mellkason döfni és reménykedem benne, hogy hátulról éri a következő támadás.

// Eltemetett emlékek // 

Az élő rettenet leírására nem találtam szavakat. A valamikori ember, mostanra olyan szörnyűséges mutációkon ment keresztül, hogy külleme leírhatatlan volt. Jeges kézként markolt szívembe pupilla nélküli pillantása, mintha magával a halállal szemeztem volna, mintha a végzetemmel néztem volna farkasszemet. Torz őrület, mit más alkothatta ezt a szörnyeteget? Más véleménnyel nem lehettem erről a valamiről, ami .. ocsmány pofájában, egy másik ember nyakának egy darabjával felém pillantott. Úgy tűnik, hamar kiszúrta, hogy itt vagyok én is és engem mért. Maszkom, amely kilétemet fedi el, most kivételesen lelkemet is megóvta. Megóvta attól a jeges, undorító és vérengző pillantástól, amellyel méregetett. A borzalom nem látta az arcvonásaimat, csak a maszkom fehér, üres vonásai pillantottak vissza rá, amely megzavarhatták egy rövid pillanatra. Ugyanis habozott. Pont addig, amíg dobófegyvereimet útnak indítottam és ahogyan számítottam rá, minddel célba is találtam. bármelyik ember kifeküdt volna attól a mennyiségű fegyvertől, ami a testébe csapódott. A borzalom azonban csak vérfagyasztó hangján felüvöltött és felém dobta fegyveremet. szerencsémre pocsékul célzott, a kunai késem így is beleállt a barlang falába, amely elképesztő erőre vallott. Egy pillanatra elbizonytalanodtam, vajon mi más állíthatja meg ezt a Rémet, ha fegyvereim meg sem hatották? Nem kellett végül túl sokat várnom a válaszra, hiszen hamar ki kellett józanodnom, ami meg is történt, amikor ellenségem rohamot indított. Igen, ellenségem, mert efféle megcsúfolása a természetnek és az életnek, csakis ellensége lehet minden élőnek. Kardommal arcon szúrtam, amibe bármelyik élő belehalt volna, de ez a Rém, ehelyett majdnem felnyársalt egy a szeméből megindult pengével. 
~ Ninjutsu? ~ Suhant át agyamon egy pillanatra a gondolat, majd követtem a tanácsot. Teketóriázás nélkül döftem előre a fáklyával és lángra lobbantottam a förmedvényt, amely akár a száraz gyújtós kapott lángra és sírós jajveszékelés közepette hamuvá égett. Bár nem értek a genjutsuhoz, ez a lény, elegendő lett volna hozzá, hogy elveszítsem józan eszemet és az őrület ösvényén járjam tovább utamat, vagy kínomban és torz elmém hatására, öngyilkosságot követtem volna el. Csak a Kamiknak hála, hogy elmém nem hasadt szilánkokra és annak, hogy a förmedvény elégett. Eltelt néhány pillanat, mire összeszedtem és emlékeztettem magamat, hogy küldetésem van.

Az idősebb férfi, aki nálam legalábbis idősebb volt, arról tett tanúbizonyságot, hogy még a sokat látottak is meglepődhetnek és megrémülhetnek dolgoktól. Könyörögnie fölösleges, hiszen egyáltalán nem áll szándékomban megölni, még azután sem, hogy elvezet a laborba, ahol az inkubátoros szobára bukkanok. Hát, egy dolog biztos, ez nem az az ősi hely, mint, amire az ANBU-s fickó utalt. Túl sok mindenhez kezdhetnék hirtelenjében, amikor a férfi elém tol egy aktát. Elolvasom először, majd még egyszer és harmadszor sem mond semmit a név. A jelet figyelem még mindig, a sziklába szúrt zászlót. Mire hasonlít? Zászló, zászló ... 
~ Azta büdös ... mi van ha nem is zászló, hanem hangjegy ... vagy, ha a hangjegy, igazából a sziklába szúrt zászló? ~ Ha gondolataim helyesek és a megfejtés az, amire gondolok, akkor ez a labor, Orochimaru munkájának helyszíne. Ha ez így ez a hely tokkal vonóval Konohagakure tulajdona, lévén a pletykák arról szólnak, hogy Orochimaru meghalt. Viszont! Ezek az inkubátorok működőképesnek tűnnek, ráadásul az a borzalom, valahogyan kiszökött egy ilyenből ... Az is lehet, hogy ezek ketten csináltak valamit, aminek hatására ez a förmedvény kiszökött. Sok mindent kell tennem, ha azt akarom, hogy az ANBU "farkas" elégedett legyen a munkámmal. Ha pedig sikerül szereznem egy elégedett barátot az ANBU soraiban, az komoly ugródeszkát jelenthet a karrierem előrehaladásához. Az aktát vissza dobom az asztalra és a férfi felé fordulok. 
- Iwanko, nem mondott el mindent, erről a barlangról, igaz? Banzo pedig meghalt, ahogyan a nő is. Elég vér folyt a mai napon, köszönhetően ennek az átokverte barlangnak. Válassz, senpai! Együttműködsz velem, amíg átkutatom és feltérképezem az egész barlangot, összegyűjtöm a szükséges adatokat, rendes vallomást teszel arról, hogy ki vagy, miért küldött pontosan Iwanko és mit csináltatok pontosan. Azután elengedlek, élve, erre szavamat adom. A másik lehetőséged, megjátszod a hülyét, teszed a szerencsétlenül járt kincsvadász szerepet ... de ebben az esetben hátra van a mi csatánk is. Egyszerűbben mondva, megöllek. Nem áll szándékomban ölni, de ne ringasd magadat hiú ábrándokba, nem esik nehezemre megtenni. Nos, várom a válaszodat. - mondom a lehető leghűvösebb és legelszántabb hangon, ahogyan, csak képes vagyok kifejezni magamat. Semmi kedvem még egy hullát adni a mai napon a túlvilágnak, de ha kényszerítenek rá, akkor megteszem. A barlang átkutatását, csak azután folytatom, ha a férfi döntött. Ha segít és elmond mindent, amire kíváncsi vagyok és később is felmerülő kérdésekre is válaszol, akkor életben hagyom. Ha továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy szerencsétlen kincsvadász, akkor életét veszem. Ha pedig úgy dönt, hogy megküzd az életéért, hát lesz egy jó csata a barlangban, mielőtt végezhetném tovább munkámat.

Úgy tűnik, hogy nem volt ostobaság meghagyni számára a lehetőséget, hogy csicseregjen. Mivel tőlem, pontosabban a gyanúmtól teljesen függetlenül azt állította, hogy egy psz, szemüveges, de fiatal csávó Iwanko, megerősíteni látszik gyanúmat. A második Otokagéra, Kabutóra vall a leírás. Könnyen elképzelhető, hogy tud erről a barlangról, ahol a mestere ki tudja miféle borzalmakat kreált, amíg a Tűz Országában tevékenykedett és nem szökött el új otthonába. Könnyedén lehet, hogy Kabuto tisztában van azzal, hogy miféle kísérletek folytak itt és be akarja fejezni a projektet, hogy ezzel saját magát változtassa valami nagyobb szörnyeteggé vagy a hangrejteki ninjákat erősítse tovább. Bármi is történt itt pontosan, egyetlen dolog biztos, ezt a barlangot tokkal vonóval ki kell pucolni. A gépeket, amelyek életben vagy legalábbis ebben a borzalmas állapotban tartja ezeket a szerencsétleneket le kell kapcsolni és használhatatlanná tenni. Az itt talált testeket el kell égetni és minden egyéb adatot, amit találunk az ANBU számára átadni. Persze, csak bizonyos feltételek teljesülése után... 

- Kento-san, köszönöm. Rengeteg hasznos információt adtál. A továbbiakban szólíts Arctalannak, mert mint látod, maszkomnak nincs festése. A barlangot át fogjuk kutatni, ugyanis ... egy veszélyes ember akarja az itt található speciális matériákat. Nem tudom, hogy tisztában van azzal, hogy a shinobik között háború van és ez a barlang kulcs lehet ahhoz, hogy ellenségeink ne erősödhessenek. Először is le kell kapcsolnunk vagy valahogyan működésképtelenné kell tenni ezeket az inkubátorokat. Az itt található testeket elégetjük, egy sem hagyhatja el épen ezt a barlangot. Túl veszélyes lenne, ha bárki is megkaparintaná ezeket a mintákat. Ezek alapján, ugyanis elkezdhetik az egészet elölről, az pedig egyet jelent. Újabb gyerekeket rabolnak, akiket ki tudja miféle borzalmas kísérleteknek vetnek majd alá. A shinobik kiképzése egy dolog, de mindenféle kísérleteknek alávetni őket, beteges és undorító dolog. Ha valamelyik gép adatai alapján, valamelyikről az derülne ki, hogy életben van, ne habozzon. A tisztes halálba kell segítenünk azokat, akik még élnek. Bizonyára szenvednek, elméjük pedig a kísérletek hatására ki tudja mennyire bomlott meg. - amikor a hangot én is meghallom, hogy segítséget kér újdonsült társamra pillantok. - Magam is hallom. Nos, Kento-san, arra kérlek, segíts nekem utána járni a dolgoknak. Nem hiszek a mesékben és fogalmam sincs, hogy mit tarthatnak itt, ami a segítségünket kéri, de tartózkodási helyén kívülre is lát valahogyan. Megkeressük és segítünk neki, még az utat is mutatja. - mutatok a járatra, amelyet megvilágítottak az egyik lámpával. Ninjatommal, gyengéden intek a járat felé, hogy övé az elsőbbség, induljon csak el a járatba. Semmi kedvem elsőként belefutni a szellembe.

// Eltemetett emlékek //

Társam mozdulatai nyomán az egyik tartály kezelőpanelje, némi szikrahányás közepette bemondta az unalmast. Lehet, hogy olyan régi, hogy elég lesz egyszerűen csak lenyomni néhány gombot és végül megadja magát az összes? Ki tudja, majd kiderül, ha végeztünk a titokzatos hang gazdájával. Társam szavaiból ítélve, igen csak az jött le, hogy megijedt. Őszintén megmondva, én se vagyok valami magabiztos, a valamivel szembe, ami tudja valahogyan, hogy itt vagyunk és közben ki tudja, hol van és mit csinál. 
- Nyugalom, Kento-san, bármi is legyen az, megbirkózunk vele. Arra képeztek ki minket shinobikat, hogy megküzdjünk az ilyen feladatokkal. - mondom, sokkal inkább magamnak, mint sem Kentonak. Bár nincs az a pénz, amiért megmondanám neki, hogy sokkal jobban parázok az idegen, ismeretlen valamitől, mint ő. Ugyanakkor, muszáj vagyok végrehajtani a küldetést, nem halhatok meg itt a barlangban. Érzem, hogy többre vagyok hivatott. Elindultunk hát arra, amerről a hang érkezett és a fény mutatta az utat. Hamar kiderült, hogy valami turpisság van, ugyanis a lombikos teremtől elvágta az utunkat egy leereszkedő kőfal, amely egyetlen dologra utasított bennünket. Egyenesen tovább! Én igazából, magamban átkoztam magamat, hogy voltam olyan bolond, hogy egy ismeretlen barlang, ismeretlen járatába elindultam, anélkül, hogy különösebb felszerelést hoztam volna magammal, de a hátizsákomban mégis csak lapult egy-két dolog, ami hasznosnak bizonyult. Illetve a zsebemben volt egy energiatabletta, de Chakra használat nélkül, nem fog kelleni. Ezt azért ki kell majd deríteni, hogy mégis mi okozza a barlangban a chakra manipulálásának a blokkolását. Ilyesmiről még sosem hallottam, találkozni is csak most találkoztam vele először, ezért kicsit zavart a dolog. A lámpák fényében haladtunk tovább, Kentonál a kialudt fáklya volt, nálam meg Ninjatom. Fogalmam sincs, hogy miféle jószággal fogunk összetalálkozni, de amikor befordultunk a sarkon és megláttam az undorító bőrdarabokat, vért meg kitudja miféle testnedveket, hát majdnem elhánytam magamat. A bűz sem segített azon, hogy jobban érezzem magamat és végül eljutottunk az ajtóhoz, ami mögött ott várt bennünket a hang forrása. Bár, nekem ekkor már egyáltalán nem volt kétséges, hogy valamiféle ellenséges érzetet tápláló fenevad leselkedik ránk. A mindenfelé megtalálható levedlett bőr, pedig kígyóra utalt, Orochimarutól másra nem is számíthattunk. Kento kinyitotta az ajtót, ami recsegve-ropogva megadta magát az erőfeszítésnek. Ki tudja, hogy mióta nem nyitották ki ezt az ajtót és mióta van itt ez a szörnyeteg. Pechünkre minden bizonnyal éhes és úgy van vele, hogy a vacsora házhoz jött. Az ajtó kinyílt és a folyosóról, a lámpáknak köszönhetően némi fény kúszott be, az ódon terembe, ahol két világító szempárra lettünk figyelmesek. Az a valami pislogott, majd különösebb kérés, követelés vagy egyezkedés nélkül támadásba lendült és az utolsó pillanatban tudtam félre lökni Kentot, nehogy a kígyó végzetes harapást vigyen be neki. Sajnos nem voltam eléggé résen ahhoz, hogy amikor megfigyelhettem testét, egy csapást meg is próbáljak bevinni neki. Arcok voltak a kígyó testén, amelyek beszéltek, követelőztek, könyörögtek. Rettenetes borzalom volt ez, amit a többiek, talán még rémálmukban sem élhettek át. Én viszont itt voltam ebben a barlangban és össze voltam zárva a fenevaddal. 

- Kento-san jól vagy? Ki kell jutnunk ebből a teremből, a folyosóra. Itt van ideje és helye mozogni. Ráadásul kevésbé látunk itt, mint odakint. - mondtam ki hangosan gondolataimat. Bár szokásom megrágni a tapasztalataimat és némi idővel később megszülni a tervet, amellyel megakarok oldani egy problémát, de ez itt és most, nem fog menni. Muszáj gyorsabban cselekedni, mint szoktam. - Jól vagyok Arctalan! Értem, hogy mire gondolsz. - mondta Kento és hallottam, hogy sebtében feltápászkodik. Én, eközben más lehetőségem nem lévén, a villogó szempárt követtem figyelemmel, hogy mozgásából próbáljam követni a kígyó mozgását és védekezni, ha kell. Figyelt bennünket, méregetett, hogy kiderítse mi a gyengénk, hogyan kaphatna el és falhatna fel minket kényelmesen. Meghiszem azt, hogy szép látvány lehetünk az étlapján, ráadásul a hátunk mögött ég a villany, tehát még jobban ki is veheti a körvonalainkat. Fény.. fény ... ennyi ideig a sötétben, biztosan nem tett jót a látásának. Abban azonban egyetlen percig sem reménykedtem, hogy különösebben hátráltatná a dolog. A támadást, talán pont azért vétette el, mert a fény hirtelen megváltoztatta tájékozódási körülményeit. 
- Tartsd magad elé a fáklyád, a szemektől úgy ötven centiméter hosszan húzódik még a pofája. Ha a szemek közé döföl, akkor eltalálhatod a fejét! - mondtam az instrukciókat, miközben elkezdtem hátrálni, közben Kento is feltápászkodott és nem volt túl messze az ajtótól. A szemek villantak, majd egy pislogás után ismét előre csapott. Kento a fáklyájának a maradványával előredöfött és szerencsénk volt, hangos szisszenés jelezte, hogy a kígyó belefejelt a forró facsonkba. Az öröm nem tartott túl sokáig, mérgében megsuhintotta a farkát, ami korbácsként vágott végig rajtam és kilökött az ajtón. Ugyan a termen kívül voltam, de a földön és kezemből kiejtettem a Ninjatomat. Valami meleg, nedves dolgot éreztem, ahogyan végig folyik a homlokomon és nem kellett túl sok idő, hogy kitaláljam, egyetlen csapásával felrepesztette a fejbőrömet. Tehát ezért fájt a fejem, a fájdalom azonban jó dolog, egyértelmű jelzése annak, hogy még élek. Négykézláb hátráltam az ajtótól, tartok tőle, hogy a ruhámat össze is kentem azzal a trutyival. Ez azonban ebben a helyzetben különösebben nem tudott izgatni. 
- Kento! - kiáltottam a sötétségbe, nem különösebben az érzelmi kötődés miatt, inkább abból az okból, hogy kiderüljön számomra, hogy él-e még. A következő pillanatban valami nagy tömeg vetette rám magát és egy pillanatra elsötétedett előttem az egyébként sem túl világos folyosó.. 

Ismét túléltem, ugyanis Kento jött utánam, méghozzá vetődve, hogy elkerülje az ellenfél egy újabb csapását. Szerencsénkre, a fáklya forró vége vásárolt számunkra némi időt, ugyanis még mindig dühösen fújt és pufogott. Mintha káromkodna. Én sem szoktam örülni, ha megégetem a nyelvemet a Rámennel, szóval gondolom kígyó barátunk sem volt túl boldog és ezért tévesztette el a Kentora mért csapást. Ha nem lettem volna képzett shinobi, most eszeveszett menekülésbe kezdtem volna. Amely próbálkozás végén a halál lett volna jutalmam, hiszen a bejáratunkat elzárja a leereszkedett fal. Kento igyekezett felsegíteni és miközben lábra állított, már hallottuk is a sziszegésének hangosodását, jelezvén, hogy elindult kifelé a teremből. 
- Van valami terved? - kérdezte tőlem, érezhetően sürgetve. Nem nehezteltem rá, ebben a helyzetben én se lennék sokkal nyugodtabb. De várjunk! Cseppet sem vagyok nyugodt. A tény, hogy ninjutsu képtelen vagyok ebben az átkozott barlangban, hogy kardomat elejtettem a kígyó csapásának hála és egy gusztustalan mutáns fenevad akar megenni vacsorára, amelyet Orochmaru beteges, perverz, undorító kísérlete hozott létre, egyáltalán nem hagyott nyugodni. 
- Úgy nézek ki, mint akinek van terve? - Kento arckifejezése elárulta, hogy kimondatlanul is, ocsmányul káromkodik. Mindig is irigyeltem az olyan embereket, akik a puszta nézésükkel eltudják küldeni a másikat, a jó anyukájával együtt, valami kellemesen meleg helyre. Nekünk azonban nem volt lehetőségünk arra, hogy megvitassuk a pontos helyet és mikéntet, ugyanis az ajtóban már fel is tűnt a mutáns kígyó. Undorítóan nagy volt és rettenetesen ocsmány. Miközben kúszott ki az ajtónyíláson, a hangok, amelyek a testén lévő arcok felől jöttek, folyamatosan panaszkodtak, követelőztek és némelyik mocskolódott, vagy halállal fenyegetőzött.
- Hátráljunk.. - mondtam, az elsőre cseppet sem hasznosnak tűnő ötletet, de némi távolságot azért sikerült így is szereznünk. A kígyó újabb farokcsapást indított, amely azonban a teremhez képest jóval szűkebb, világosabb folyosón, vesztett erejéből, hiszen végig súrlódott a falon. Kentonak volt elég ideje és szerencséje elugrani az ostorként lecsapó testrész elől, én azonban, csak annyit értem el, hogy nem fejen, hanem vállon talált. Bal vállam igen sajgott és az sem segített, hogy a csapás nekivágott a falnak és megint csupa nyálka lett a ruhám. Ráadásul büdös is volt ebben az istenverte barlangban, ha ezek után találkozom Orochimaruval, tutira szemen köpöm az öreget. Túl sok időm azonban nem volt a mérgelődésre, ugyanis a kígyó fölém magasodott, kitátotta számtalan, ocsmány fogaival teli pofáját és készült lecsapni. Szemeiben valami különös értelem csillant és talán a diadalérzettel teljes sziszegést véltem hallani, amely bűzös lehelettel csapott orrba. Majdnem elhánytam magamat, amikor megcsapott a bűz, amely a kígyó torkából áradt. Mintha egy döglött disznót érlelt volna, valami különösen büdös sajttal vegyítve. 
 -Te se mostál fogat egy ideje .. - csúszott ki számon a megjegyzés, amelyre a kígyó mérgesen támadásba lendült. Azt hittem eljött a vég és most meghalok, de a kígyó megtorpant és eszeveszett tekergőzésbe és csapkodásba kezdett, miközben fájdalmasan sziszegett és pufogott. A hangok is fájdalmasan üvöltöttek, a zaj betöltötte az aprócska folyosót. Kento ugyanis a fáklyáját, egyenesen belevágta a kígyó testén található egyik arcba. A nem rég még izzó csonk, beletépett a kígyó testébe és megperzselte az arcot, valamint a kígyó mélyebben fekvő szöveteit. Ez mentette meg az életemet. A mutáns dög, azonban farka csapásaival ostorozott bennünket és talán, csak az mentett meg minket a halálos találat elszenvedésétől, hogy fájdalmában vergődött így nem összpontosított arra, hogy meg is öljön minket a csapásaival. Ismét hátráltunk és alig pár méterre volt már tőlünk a forduló, amely után, a csupasz sírkőként emelkedő kőfal vár bennünket, tehát nem volt sok hátra. A szó legszorosabb értelmében. A kígyó, alig néhány méterre vergődött tőlünk, de mi sem voltunk sokkal jobb állapotban. Nekem a lábaim és a vállaim sajogtak, Kento az oldalát fájlalta. Gyorsan lekaptam a hátizsákomat, amely sajgó vállaim miatt, fájdalommal járt és vadul kotorni kezdtem a tartalmában. Mondjuk túl sok minden nem volt benne, a legnagyobb bánatomra, de végül kezembe került az elsősegély készletem. 
- Van már ötleted?! - kérdezte megint Kento, mit kérdezte, szinte követelte, hogy a válaszom igen legyen. Bár dülledően csodálkozó tekintetéből inkább azt olvastam ki, hogy sokkal inkább reménykedett valami hasznosabb holmi előkerülésében. - Be akarod kötözni a sebét, vagy mi? - komikusnak tűnhetett, vagy inkább már kabaréba illő jelenet, hogy miközben a kígyó valahogyan kitépte magából a fáklya csonkját és ismét felénk fordult, én diadalmasan előhúztam a hátizsákomból egy üvegnyi sebfertőtlenítőt. Igazából a pecsételéshez szükséges tintásüveget akartam elővenni, abban reménykedve, hogy a fejéhez vágva elvakíthatom, de senki sem tökéletes. 
- Egyetlen esélyünk van! - villant a fejemben egy ötlet. Jobb, ugyanis nem volt. 

 A mutáns fenevad, újabb támadásra készült, miközben a szétroncsolt arcból bűzös vér fröcskölt. A kígyó magasra emelete fejét, hogy kellő lendületet vegyen a támadáshoz, amely során végezhet velünk. Amikor tisztán láthatóvá vált a pofája, mert olyan magasra emelte a fejét, hogy majdnem a plafont súrolta, eldobtam a kezemben lévő alkoholos üveget. Bár nem láttam Kento arcát, hiszen nem volt rá időm, hogy társamat figyeljem, de ereiben meghűlt a vér, amikor látta az üveg röppályáját, hogy a kígyó feje fölé megy. Lélekben talán már el is könyvelte magában, hogy hüllő vacsora lesz belőlünk, amikor az üvegcse "szétrobbant" az egyik lámpa foglalatán a villanykörtével együtt. Az óriási mutáns, azonnal megtorpant, amint égő folyadékcseppek spricceltek szét és belepték a testét. A tűz megvilágította a folyosót és az egyébként is groteszk szörny árnyékát, még félelmetesebbre rajzolta. Mivel dobófegyvereim többségét eldobáltam a korábbi mutánsra, nem maradt más fegyverem, mint az övemen függő Tantóm. Előhúztam a tokjából és egy gyors célzást követően, elhajítottam a borotvaéles pengét, amely sikítva szelte a levegőt. A fegyver a kígyó torkát találta el és markolatig belefúródott a húsába. Recsegve, hörögve pufogott tovább, amikor Kento rohamra indult. Elsőre nem értettem, hogy vajon mit akarhat, de a kígyó előtt felugrott, elkapta a Tanto markolatát és teljes súlyával ránehezedett. A penge végig hasította a fenevadat, kifordította a szétroncsolt légcsövét, majd a fuldokló, égő szörny Kentora zuhant. A férfi nagyot jajdult, ahogyan a kígyó rádőlt. A hathatós segítségem nélkül, nem is tudott volna kimászni a súlyos test alól. Szegény férfi csurom vér volt, bár én is eléggé színes egyéniség lettem a kígyó számos testnedvétől, ami a harc során ragadt rám. A harc hevétől és az ijedtségtől elfáradva leültünk a földre és miközben ücsörögtünk, mögöttünk a kígyó füstölgött magában. Beleszimatoltam a levegőbe, az égett hús és bőr szaga terjengett.
- Szerintem elkészült. - felnevettünk.

- A vén kéjenc! A csajokon jár az esze, miközben majdnem meghalt. Kento, nem is vagy Te, olyan elveszett kincsvadász, amilyennek kiadtad magadat. Tartozol nekem egy sztorival. Egy valóságos, igaz sztorival, arról, hogy ki a fene vagy te igazából. - mondom, majd amikor végre túl vagyunk a kígyó fészkén, a festmények megcsodálása után, valamint a kardom és a Tanto visszaszerzése után, visszajutunk a lombikos csarnokba. A hátizsákomban maradt elsősegélykészlet maradékát előveszem és Kentora pillantok. 
- Még a végén elvérzel, meg összeszedsz mindenféle fertőzést. Van kötszerem és egy keveset értek is az elsősegélyhez, kiképzésemnek köszönhetően. - mondom, majd egyértelmű utalást teszek rá, hogy ellátnám a sebét. Ugyan kellő sebfertőtlenítő már nincs, mivel azt vágtam a lámpafoglalathoz, de legalább tiszta, steril anyaggal van bekötözve a férfi sebe. Csak a rögtönzött egészségügyi ellátás után folytatom a beszédet. 
 - Őszintén megmondom, jobban járnál, ha megmutatnád majd egy orvosnak is. Sose lehet tudni, miféle Agyrohasztó-mifenét hordozott ez a rohadt dög a szájában. - mondom, majd az utolsó kötszereimet, a fejem köré tekerem, mintha sapka lenne, hogy az én fejbőrsérülésemet is bekötözzem. Tudom, hülyén néz ki, de .. ez van, ha az ember egy mutáns döggel viaskodik. 

A papírokat egy kupacba gyűjtöm és tömbbé igazítom. Szép kis halom gyűlik össze. 
- Hasegawa Zauki ... semmit sem mond a neve. Felkutathatnánk, de mi a garancia arra, hogy ebben az országban tartózkodik? Ráadásul, ha megtaláljuk, akkor mit mondunk neki? Képzeld, megtaláltuk a kínzásod színhelyét és most jöttünk, hogy megtaláljunk. Szerbusz helló, mentünk is? Nem, bármilyen kísérleteket is hajtottak rajta végre, a nevén kívül semmit sem tudunk róla. Hacsak a kapcsolataidat fel nem használva, információt próbálsz szerezni róla. Kell egy másolat a nevéről ... az aktákat, annak rendje és módja szerint, leadom az ANBU-nak. Biztosan elindítanak valamiféle nyomozást, akkor felkavarják az állóvizet. Az ANBU információ gyűjtő munkája hatékony ... van tervem. A nyomozásban megpróbálok részt venni, azzal, hogy önként szerepet vállalok a keresésben, ha elkezdenek a fiú után nyomozni. Az így szerzett információkat kiegészíthetjük a te kapcsolataiddal .. már, ha vannak kapcsolataid. Nem ajánlom, hogy visszamenj Iwankohoz, ha a gyanúm helyes és valóban a második Otokage, kötve hiszem, hogy megjutalmazna. A továbbiakat még ráérünk kitalálni, ezeket a szerencsétleneket ki kell szedni ezekből a inkubátorokból és el kell égetni a testeket. Az asztalon lévő borzalmat is és a kígyó tetemét is kivonszoljuk. A berendezést használhatatlanná kell tenni .. apropó... - egy pillanatra úgy teszek, mintha a falat figyelném és arra koncentrálnék, majd megpróbálok fellépni a falra, csak annyira, hogy kiderüljön számomra: blokkolva van-e még a chakra használat. Ha továbbra sem működik, akkor valaminek lennie kell itt, ami nem engedi, hogy működjenek a jutsuk. Ha pedig így van, akkor valami komoly cuccnak kell itt lennie. 

Az inkubátoros csarnokot, még alaposan átfésüljük, használható cuccok keresésén kívül, a valamit is keressük, de erről még nem szólok Kentonak. Ha befejeztük a csarnokot, akkor kirámolunk mindent a barlang elé. Hamarosan meggyújtjuk az örömtüzet. Ugyanakkor a barlangnak van egy másik fele is, hiszen jól emlékszem, kétfelé ágazott az út. A sziklába szúrt zászló titka még nem oldódott meg. Mi volt előbb, a zászló vagy a hangjegy? 
- Kento-san, szerinted mi ez? Ismerős számodra ez a jel? - mutatok a sziklába szúrt zászlóra. Őszintén kíváncsi vagyok a válaszára, bár nem fűzök hozzá túl sok reményt. Kétlem, hogy öreg barátomnak bármi sütnivalója lenne a Konohagakure shinobi családjai történtéhez. Az ANBU farkast ettől még kifaggatom, van ugyanis egy olyan sejtésem, hogy valami köze van a dologhoz. Az ANBU prominens tagjaként, nem lehet olyan agyament, hogy fogalma sincs róla, egy olyan barlangba küld, ahol Orochimaru garázdálkodott. Ha mégis ... akkor hoppon marad. Kockáztattam az életemet, ezzel tehát tartozik nekem, hogy el fog beszélni nekem mindent, amiről tud a barlanggal kapcsolatban. Amennyiben teszi a hülyét, hogy letűnt korok maradványai meg tudom is én, hogy miféle baromságok, úgy csalódást kell majd neki okoznom. Akkor ugyanis közlöm vele, hogy a barlangot kipucolták, semmilyen használható nyomot, bizonyítékot nem találtunk arra, hogy mi volt a barlangban. Sajnálom, mindenkinek vannak titkai. Az pedig továbbra is gyanús, hogy a sziklába szúrt zászlót használta, mint jelet. Miért is ne ... miért is ne lehetne lehetséges, hogy valaki Orochimaru rokona legyen. Ez megmagyarázna egy-két dolgot. Először is, hogy miért tépték ki a lapot a könyvből s hogy ő maga miért használta azt a jelet, saját maga azonosítására. Azt a férget is kellett szülnie valakinek, akkor pedig csakis lehetnek még rokonai a faluban. Ez szenzációs felfedezés lenne. Ezt ellenőrizni kell, fel kell kutatni a könyv egy eredeti, sértetlen példányát. Kell az az oldal a könyvből, minden könyvet csak nem rongáltak meg és talán nem ez az egyetlen könyv, ami még létezik. 

- Kento-san, érdekel egy ennél is vagányabb kaland? Bár, mutáns kígyót nem ígérhetek hozzá. - ha igent mond, folytatom. - Dolgozz nekem! Fel kellene kutatni egy könyvet, utána kellene járni néhány halálos titoknak és meg kellene találni a kölyköt. Nem ígérem, hogy veszély nélküli lesz a munkánk, de ha ezt a sztorit elmeséled majd a csajoknak... garantáltan válogathatsz majd közöttük. Mondhatni, térdig járhatsz majd a pitákban. - az ajánlatot megtettem Kentonak, remélem elfogadja az ajánlatomat, hiszen szükségem van a segítségére. 

A barlangot, csak azután hagyjuk el, ha a másik oldalt is átkutattuk. Biztosan lehet találni további nyomokat, amelyek elvezetnek majd, néhány komoly felfedezéshez. Az értékesíthető leletekről nem is beszélve.  A szerencsétlenek testeit és a kígyó fej nélküli testét, egy földklónom által ásott mély gödörbe helyezzük és meggyújtjuk. Égjen csak az Otokage minden munkája. A fejet majd trófeaként visszük, Kento egyik volt társának hátizsákjában. A halott nőt és férfit, pedig tisztességgel eltemetjük. Ennyi jár nekik, bárhonnan is származnak, a végtisztesség kijár nekik. Ha túl fáradtak lennénk, akkor előveszek egy-egy energiatablettát, hoztam magammal. Az majd felpezsdít bennünket. Egy szó, mint száz, csak akkor végzünk, akkor tekinthetem teljesültnek ezt a küldetést, ha tokkal vonóval kipucoltuk az egészet. Ja, igen. 
- Kento-san, a fogat ... ha elkérhetném. A genetikai anyag, a test minden részéből kinyerhető ... vagy valami ilyesmit tanultunk biológiából. Szóval, egyelőre várni kell azzal a történetmeséléssel. Nem kerülhet ki ez a fog a kezünkből, egyelőre nem. Ha belegondolunk, hogy mi történt itt évekkel korábban, ez a fog olyan nyom, ami ha rossz kezekbe kerül, több kárt okozna, mint hasznot. S még valami ... szólíts Takashinak. A nevem, Kurita Takashi. - azzal kezet nyújtok felé, jelezvén a bizalmi állapotot.

- Nem, nem Kento-san. nem mondhatod meg a kapcsolataidnak, hogy köze van a kutatásunknak Kabutóhoz és Orochimaru munkájához! Halálos hiba lenne, amely számos csapdát és halálos meglepetést szülne. Elsőként eljutna a hír Kabuto fülébe, nem ostoba az az ember, ha a második Otokage lett belőle. A csajoknak való sztorizgatást sem szabad túlzásba vinned. Változtass a történeten, színezd ki, ha mégis elmeséled valakinek. Engem pedig semmilyen körülmények között sem említhetsz. Mindkettőnkre veszélyt jelent, ha a kapcsolataidnak azt mondod a kölyköt Kabuto elől akarjuk elhappolni, vagy akár egy pillanatra is megemlítesz a történetedben. A kapcsolataidnak mond azt, hogy egy nagybácsi akarja előkeríteni a rég eltűnt unokaöccsét, nem lehetnek olyan sokan, akik tudnak a fiúról, akik esetleg hallottak is róla, kötve hiszem, hogy tisztában vannak vele, hogy nincsenek rokonai. - mondom, amikor már összecuccoltunk az induláshoz. Nem lesz egyszerű dolgunk és óvatosan kell keverni a kártyáinkat, ezt már most látom. A halotti tüzek előbb utóbb ide fognak csődíteni néhány érdeklődőt, szóval, még a sötétség leple alatt el kell indulnunk hazafelé. A kést és az urnákat lepecsételem egy tekercsbe. Az aktákat a másik tekercsbe. Az ANBU-s barátunk szavaitól függően fogom előkotorni, hogy melyik tekercset adom át neki, további adatfeldolgozásra. A könyvet magamnál tartom, ugyanis hasonlóságot mutat a mestertől kapott könyvvel, ez pedig azt jelenti, hogy valamiféle igazságnak kell lennie benne. Talán igaz a régi letűnt civilizáció története, de Orochimaru befészkelte magát, a korábbi adatokra, vagy elpusztítva vagy felhasználva azokat. A kígyó feje és a fog az egyik halott hátizsákjába kerül. Remélem kapunk érte valamit és nem csak közönséges hátba veregetést.    

- Remélem nem csináltál semmi olyasmit, amiért Konohában köröznének. Nem vetne túl jó fényt a kezdődő karrieremre. - mondom, bár tréfásan, miközben elindulunk hazafelé. A Baréangot kipucoltuk a mutánst és a kígyót lemészároltuk. Ez azért csak jelent valamit. El ne felejtsem, ha hazaérünk, akkor végre elkezdem bújni a könyvet, amit kaptam.