Re: Kihalt Erdő

**Hateshi** Csüt. Júl. 17 2014, 11:43

Karasu bölcs döntést hozott. Lehet, hogy csak egy csenevész genin voltam, de én is láttam, hogy az igazi probléma nem a génmódosított lénytömeg, hanem az Edo Tensei volt. A szörnyek már átjutottak pár vonalon, de már jó néhányan küzdenek ellenük, fel lesznek tartóztatva – ebben biztos voltam. De mi van a halhatatlan zombikkal? Ha nem szentelünk rájuk elég figyelmet, egy pillanat alatt megközelíthetik a táborunkat, átszivároghatnak a frontvonalainkon, és akár a szörnyek mellé is bekapcsolódhatnak a harcba. Ezt minden áron el kellett kerülni.
Karasu leírása pontos volt. Már első látásra felismertem az Edo Tensei zombijait: repedezett, porcelánfehér bőr; elsötétült tekintet. A feltámasztottak egyszerre emberi és síron túli megjelenése félelmet keltett, már a puszta jelenlétük is bogarat ültetett az ember fülébe: innen csak a sors áldásával távozhat élve. A látványtól felpezsdült a vérem, és éreztem, ahogy egyre feljebb szökik az adrenalinszinten. De nyugalom! Egyelőre meg kellett őriznem a hidegvéremet, és tovább elemeznem a helyzetet.
Egy élőholtra több szövetséges shinobi is jutott, de szükség is volt a számbeli fölényre, ha már a halhatatlansággal néztünk farkasszemet. A haderő zöme nem igazán készült fel a zombik elleni harcra. Persze nekik nem volt egy kedves kis ANBU parancsnokuk, aki megosztotta velük a tapasztalatait. Márpedig Karasu semmiben se tévedett. Talán nem pont ugyanazzal a technikával volt dolgunk, mint amivel pár évvel ezelőtt ő találkozott, de az alapelv, a gyengeségek és az erősségek megegyeztek.
Az általunk megfigyelt területen viszonylag sok csapat tömörült egybe, viszont külön-külön küzdöttek meg a feltámasztottakkal. Valószínűleg épp azért, mert sokan beszéltek a technikáról sok félét, a szövetségesek eleinte eléggé változatosan és – sajnos – eredménytelenül küzdöttek. Összehangolt támadásokból nem volt hiány, de volt ott minden: taijutsu, suiton, sőt fuuton technikák is. Ezek a legtöbbször szinte teljesen hatástalanok voltak. Ha okoztak is kisebb sérüléseket a zombiknak, mivel azok jól láthatóan nem éreztek fájdalmat, egyszerűen csak regenerálódtak, méghozzá egy pillanat leforgása alatt. Borzasztó és egyben lenyűgöző volt látni, hogy hiába repült le a feltámasztott feje, hiába szúrták szíven vagy tépték le a karjait, nem lehetett őt megállítani. Félelmetes, de csodálatos technikának tartottam az Edo Tenseit már akkor is, pedig még nem is tudtam róla mindent.
A szövetséges nindzsák persze néhány sikeresebb akciót is elkönyvelhettek maguknak. Ahogyan Karasu már említette, a raiton és katon jutsuk viszonylag sokáig tartják fel az ellenséget, elég időt hagyva a pecsételő osztagnak, hogy végleg hatástalanítsa a zombikat.
– Igazad volt – mormoltam Karasu felé fordulva. – Tényleg a tűz és villám elemű jutsukkal éri meg küzdeni.
De volt még valami furcsa a feltámasztottakban. Olyan könnyedséggel használták egymás után a ninjutsukat, mint egy Kage, pedig a legtöbbjük nem volt túlságosan képzett. Már jó ideje kísértük figyelemmel az eseményeket, a szövetséges feleken már látszott némi kimerültség, de a zombikon semmi. Ellentmondásba ütköztünk: a holtak teli voltak életerővel, míg az élők egyre kevésbé... A zombik chakrakészlete lehetett a kulcs. Vagy a technika sajátossága, hogy megnövekedett chakraszinttel hozza vissza a holtakat az élők sorába, vagy a zombik valahogyan folyamatos utánpótlást kapnak. Mivel nem ismertem a technika pontos működését, akár ez is szóba jöhetett.
– Ezek nem fáradnak ki soha? – kérdeztem. – Erre oda kell figyelnünk. Úgy néz ki, hogy a chakrarendszerük is módosítva van. Azt nem hiszem, hogy alapvetően erősebbek lennének, mint amikor még éltek, de chakraproblémákkal nem küszködnek, annyi szent.
Ennyi se volt elég. Talán a legfontosabb dolgon siklottam át mindeddig: ők halhatatlanok, mi pedig nem. Hogy pontosan mire akarok itt kilyukadni? Néhány shinobi képes olyan technikák használatára, amelyek az egész környezetét károsítják vagy elpusztítják, beleértve magát a használót is. Ilyenek például a nagyobb volumenű robbantások. Ezek a jutsuk normál esetben öngyilkos technikák lennének, de nem itt, hiszen a feltámasztottak halhatatlanok. Hiába robban cafatokra a testük, hamar regenerálódnak. Ez hatalmas rizikófaktort jelent, hiszen a jutsu használója nyilván tisztában van ezzel a lehetőséggel, és ha tud, élni is fog vele.
– Nem szabad túlságosan koncentráltan küzdenünk – tanácsoltam. – Biztos vagyok benne, hogy az itt harcoló élőhalottak között van néhány olyan, aki nagyobb területet lefedő, önpusztító technikát is birtokol. Nem véletlenül lettek épp ők feltámasztva. Ha ennyire egymás mellett küzdünk, akkor egy ehhez hasonló technika a haderő jelentős részét kiiktathatja, míg a zombik hamar regenerálódnak… De nem csak erről van szó. Ez „csak” a legrosszabb eset. Gondoljunk csak arra, hogy az élőholtak nyugodtan használhatnak nagyobb területet lefedő támadásokat is, mert semmi hátrányuk nem származik belőle, ha elégetik a társaikat. Viszont mi ezt nem tehetjük meg – magyaráztam Karasu tekintetét fürkészve. – Szerintem az erők és az ellenfelek térbeli megosztásában mi is be tudunk segíteni.
Végül egy kérdés foglalkoztatott: ugyan mennyire hatásos a zombik ellen a genjutsu? Fájdalmat nemigen éreznek, ezt láthattam. Viszont ha valakit rabul ejt egy illúzió, a valóságban magatehetetlen, hiszen az események onnantól kezdve csak a fejében játszódnak le. Mivel a feltámasztottak önálló chakrarendszerrel rendelkeznek, nem hiszem, hogy a külső irányítás megzavarná a műveletet.
– Szerintem a genjutsu is hatásos lehet ellenük, bár ebben nem vagyok teljesen biztos – mondtam végül. – Nyilván nem tarthatók sokáig illúzióban, hiszen lehetséges, hogy a távolból irányító egyén egy idő után a chakrájával képes a feloldásra… de ha egyszerre ennyi embert irányít – már ha tényleg ezt teszi –, a reakcióideje nem lehet túl gyors. Egy genjutsuba ejtett egyén pedig egészen másképp magatehetetlen, mint akit egyszerűen telibe talált egy suiton technika.

**Kinshu** Csüt. Júl. 17 2014, 12:40

Amint meghallottam a feladatunkat egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Hogy micsoda? Nekem kell megfigyelnem azokat a két lábon járó élő halottakat? Azért ehhez lesz még hozzáfűzni valóm... Szóval a többiek valamiért mégsem alkalmasak erre a feladatra? Vagy csak én vagyok a szerencsés nyertes aki megnyert egy több napra szóló élmény utazást otogakurei zombikkal a konoha elleni frontvonal első soraiba? Viccesen hangzik, de a szarkazmust félretéve a parancsot végre kell hajtanom ennyivel tartozom Iwagakurénak még ha az életembe kerül is. Szolgálni fogok, mert így működik egy igazi társadalom. Vajon otthon most mi lehet a helyzet? Mi van az öreggel? Remélem kihúzza addig amíg hazaérek a frontról.
- Nekem csak egy olyan kérdésem lenne még, hogy azon kívül, hogy az elvileg sebezhetetlen zombi hadsereg gyenge pontját fogjuk keresni, mégis mitévők legyünk ha esetleg lelepleződünk, mert ezt senki nem fogja kimagyarázni az Otokagénak. Úgy hallottam egy kígyó veszett el benne nem is olyan mélyen.
Közben odalépek az Otogakurei egyenruhához és elkezdek átöltözni. Meglepetésemre még jó is a ruha. Közben odafordulok a férfihoz és megpróbálom így is szemügyre venni. Valahogy az az érzésem, hogy most egy olyan emberrel leszek egy csapatban aki nálam sokkal tapasztaltabb és sokkal több titkot őriz. A kérdésem igazából fölösleges. Úgy kell megoldanunk, hogy ne bukjunk le. Nincs ebbe semmi ördöngösség, ezt tanítják az ANBU-knak, én pedig, hogy merem ANBU-nak nevezni ha ezt az eszmét nem vésem már végre teljesen a fejembe.
- Arra gondoltam, hogy ha már amúgy is együtt megyünk küldetésre bemutatkozom. - Közben felhúzom a chuunin nadrágot és belenézek újdonsült társam szemébe. - A nevem Hoshiga Kinshu, de elég ha csak Kinshunak hívsz. Bár ha beépülünk akkor jó lenne kitalálni valamilyen álneveket. Erről jut eszembe... Parancsnok van valamilyen álcánk a ruhákon kívül. Valakinek esetleg a személyazzonossága. Mondjuk arra sem vagyok kíváncsi mi lett azokkal akiké ez a ruha volt. - Kuncogok egyet a saját viccemen majd kérdően nézek a kapitányra...

**Kusuki Eiko** Csüt. Júl. 31 2014, 13:00

Sikerült! Üvöltöttem magamban amikor a lény megvakult és eszeveszetten hajtott tovább a hátsó csapatok felé. Persze ki kellett volna fektetnem, de talán így a hátsó csapatoknak könnyebb dolga lesz vele. A szörnyre nem volt időm már figyelni, haladnunk kellett tovább, hogy olyan ellenségeket keressünk, akik már a földön vannak és ha tudjuk akkor még jobban le kell gyengítenünk őket. Érdekesen hangzott az ötlet tudván, hogy ez a fenevad is ekkora erővel és kitartással bírt, mint láthattuk az imént. Mondjuk Gouken többel bánt el, de végtére is ő mégis csak felettünk áll jó pár szinttel. Haladásunk sebes volt és mikor feltűntek a harcoló felek érdekes csata viszonyokat véltem látni. Egy szörnyt támadott maximum 3 ninja, bár voltak erősebbek is köztük, akik könnyebben és gyorsabban tudtak végezni eggyel-eggyel, tehát nem mi vagyunk az egyetlenek, akiket megizzaszt egy ilyen állatemberfajzat. Megálltunk a Pecsételőkkel együtt és vártunk. Csak lestem, ahogy egy-egy ellenség újra erőre kap és helyre jön a teste. Valami lenyűgözőnek mondható ez a technika és bizonyára azért a használójának is belekerül nem kevés chakrába ezeknek az irányítása. Ahogy jobban elnéztem a harcokat itt most a Katon elem a leghasznosabb, mert eléggé lelassítja az újra regenerálódását a ninjaknak. Most nem készültem előre kézjelekkel. Ha a kapitány szól vagy jelt ad akkor neki kezdek, de addig inkább szemmel tartom a jelenleg is folyó harcokat egészen addig, amíg tudom. Eddig nem volt sok időm elemzéseket gyártani. Amikor a mi oldalunkon esett el valaki legszívesebben odaugrottam volna, hogy segítsek legyőzni a vadat, de nem tehettem. Amúgy is voltak még körülötte mások is. Nekem most Kurumet kell megvédenem és arra ügyelnem, hogy mikor csaphatunk le egy olyan vadra, aki már a földön fekszik.
*Hatástalanítanunk kell annyi ideig, amíg le tudja majd pecsételni. Ez mellett pedig azt lesni, hogy nem e indítanak felénk támadást. Egyre jobban tetszik ez a harc! Még azt mondják, hogy nincs benne meglepetés... Ch... Sokkal több izgalomban van része itt az embernek, mint egy átlagos küldetésen.
Örültem magamban, de külsőmön megmaradt a komoly és érdeklődő tekintet a csaták iránt.

**Kagemare Kuzomi** Szomb. Aug. 02 2014, 13:34

// Mindenki - Elnézést a késésért //

Nos, könnyedén megállapítható, hogy az Oboro Bunshinok nem voltak olyan hatásosak, mint amilyennek szántam őket, noha néhány másodpercet azért nyertek nekem, illetve Eikonak. A lény gyorsan arrébb döbörög, szerencsére Eikonak sikerül kitérnie az útjából. Az Oboro Bunshin no jutsut feloldom, miközben Gouken közli, hogy nekünk nincs időnk ezekkel a mutánsokkal harcolni, sokkal inkább a meg nem ölhető lényekre kellene koncentrálnunk. A Gáz csak az, hogy így a Védelmi Osztag bizony alaposan megszívja, tekintve: nagyrészt geninekből áll, vagy legalábbis komoly százalékban. Másrészt: még egyetlen meg nem ölhető ellenséget sem láttam, így egyelőre - noha kaptam tájékoztatást - nem sok dolgot tudok kitalálni, hogy pontosan milyen módon lehetne őket tőrbe csalni és elpusztítani, majd lepecsételni. Ráadásul teljesen pontosan azt sem tudom, hogy hogyan néz ki ez a bizonyos halhatalanság, illetve az azzal játó újraépülés...
... Kérdéseimre hamar érkezik a válasz, nagyrészt a látványból leszűrhető, hogy van oka parázni a Tűz Szövetségének. Aki ilyen csapatokat képes létrehozni, az nem kispályás. De legalább többen vagyunk...
Elég egyértelműen kivehető, hogy a Tűz technikűk a leghasznosabbak ezek ellen a "Zombik" ellen. Bár ezt az információt már megkaptam, igaz így a gyakorlatban is sikerült felmérnem ezt a tényt. Mindenképpen érdekes a testük ezeknek az izéknek. Mintha papírból volna, mégis biztos vagyok benne, hogy ha megütnek, akkor azt megérzem... A Lepecsételések érdekesek, ám jelen pillanatban ezt inkább a szakavatott emberekre bíznám és nem kezdenék vitába, hogy melyik milyen látványos, illetve hatásos. A Fontos, hogy legyőzzűk őket, minden más tényező csak arra jó, hogy előnyünk, vagy hátrányunk keletkezzen belőle. Ha taktikus szemmel nézem a dolgokat, akkor még mindig jól áll a szénánk, viszont ha megszeppent geninként... Nos, ilyen nézőpotból nem lennék lenyűgözve. A Probléma abban gyökeredzik, hogy keveredik a kettő. Próbálok taktikusan tekinteni a helyzetre, de attól még csak egy megszeppent genin vagyok, aki olyan helyzetbe került, amilyenben még soha nem volt, illetve olyan dolgokat lát, amelyekről még sosem hallott. Kellemetlen...
... Magától értetődik, hogy elszántságomat ez a legkevésbé sem csökkenti, hiszen le akarok azokra súlytani, akik megtámadtak minket. Meg akarom nekik mutatni, hogy Konohával nem packázhatnak.... Persze egyedül nem sokra mennék, de ugye nem vagyok egyedül...
Gouken nyílván képes egymaga is lefoglalni egy ilyen Meg nem ölhetőt, talán Eikoval karöltve én magam is, ami azt jelenti, hogy egyszerre két zombit tudnánk nyomás alá helyezni, de akkor ki védené Kurumét? Nem, ez így nem lesz jó! Viszont egyesével sem haladhatunk, mert az úgy túl lassú lenne. Sokkal okosabb, ha inkább kihasználjuk, hogy ezek a Zombik a Támadó osztaggal harcolnak. Amíg ők hadakoznak, mi suttyomban lecsapunk és Kurume lepecsételi az ellenséget. Ez így már mindjárt jobb terv és külön sem kell várnunk, ráadásul gyorsan is tudnánk haladni, amennyiben nincs fennakadás, tehát akkor ha valamelyik ellenség nem erősebb, mint ami számunkra még egészséges. Kezemet katanám markolatára csúsztatom. Ha kardforgatási tudásomat, a penge erősségét és élét kombinálom a Taijutsummal, akkor okozhatok néhány kellemetlen pillanatot az ellenségnek. És ennyi idő már elég is ahhoz, hogy le legyenek pecsételve.
Persze, sok minden függ attól, hogy mi Gouken következő lépése...

// Még nincs levonva, de eldobva:

- 3 Shuriken //

Jiraiya Szer. Aug. 06 2014, 13:55

Hateshi
A fiú tökéletesen mérlegelte a helyzetet és használta fel a rendelkezésére álló információkat. Kitért a legnagyobb veszélyre is, ami egy ilyen Halhatatlan sereggel járhat: Nekik nem kell figyelniük a saját és társaik testi épségére, ugyanis pillanatok alatt újraregenerálódnak. Látszólag nem éreznek fájdalmat és nem fulladnak ki. A tökéletes gyilkológépek... Karasu figyelte a harcoló feleket és közben hallgatta Hateshi szavait. Ezzel Ő is mind tisztában volt, de csakúgy mint egy tanító, kíváncsi volt arra, hogy mennyire képes is valójában a fiú. Furcsa egy helyzet annyi biztos, hiszen az ANBU nem nagyon barátkozik olyanokkal mint Hateshi, vagyis nem igazán alakítanak ki "mélyebb" kapcsolatot. Mert igen, ez már egy mélyebb kapcsolatnak számít az ANBU-n belül. Furcsa és egyben talán kissé zavaró, de eddig még nem származott hátránya ebből Hateshinek.
- Jók a meglátásaid és az elemzőképességed. Ez mind igaz amit elmondtál... Én is úgy látom, hogy nem fáradnak és nem lankad a figyelmük. De azt is látom, hogy rengeteg gyenge és képzetlen ninja van közöttük... Van néhány Chuunin vagy Jounin rangú zombi is, de a nagy részük megragadt Genin szinten. Ez pedig azt jelenti, hogy ez a támadás csak elterelés!
Ekkor Karasuban a felismerés villámként csapott bele, hiszen ez nem tréfa. Ha jól rakta össze a dolgokat, akkor lehetséges, hogy az ellenfél nem is itt akar támadni. De nem lehet még elhamarkodni semmit. Az is lehetséges, hogy más tervük van ezen a helyszínen, de ha nem, akkor a Tűz Országa komoly veszélyben van. Intett Hateshinak, hogy jöjjön vele, majd megindult lefelé az egyik hatalmas fa törzsén. Hateshi chakrát koncentrálva követte őt.
- Ha irányítják az ellenfelet, akkor a Genjutsut egy pillanat alatt megszüntethetik, viszont nem hiszem, hogy ennyi ninját egyszerre irányítana bárki is. Viszont lehetséges, hogy ez az egész csak elterelés és azért támadtak itt, hogy lekössék a figyelmünket. Ha pedig ez történt, akkor kellenek majd emberek, akik segítenek nekünk megtalálni azokat a ninjákat akik máshonnan közelítik meg a Tűz Országát. Először meg kell keresnünk a Pecsételők parancsnokát a Takigakurei Goukent, majd el kell juttatnunk egy üzenetet Kakashinak.
Mondta az ANBU, majd gyorsított a tempón. Hateshi egy méterrel lemaradt tőle, de utána már nem veszített a tempóból, így egyszerre érkeztek meg a Pecsételő Osztag mögé. Egészen pontosan az Osztag egy csapata mögé. Az egyik fiú éppen keresztülvágott kardjával egy ninját, majd a társa tűz technikával felgyújtotta azt, utána pedig a hatalmas tekercsel rendelkező lány megformált néhány kézjelet, mire chakraláncok kezdtek kinyúlni a hatalmas tekercsből, amik körbetekerték az Edo Tenseies ninját és a még darabjaiban lévő testét elzárták a tekercsbe...

Kuzomi & Eiko
Végignéztetek tehát a harcoló feleken és leszűrtétek a következtetéseiteket. Láttátok ahogy többen harcolnak már a lényekkel és könnyedén leverik őket. Képzetlennek tűntek, vagy csak ennyire óvatlanok? Nem lehet eldönteni még, amíg nem harcoltok velük. Ez pedig hamar bekövetkezett. A harcoló feleken átvágva egy Otogakurei ninja rohant a csapatotok felé. Ugyanúgy nézett ki ahogy a többi: Szürke ruházat, Fekete maszk és Otogakure fejpánt. Ők voltak azok a ninják akiket egyáltalán nem lehetett megkülönböztetni a másiktól. Gouken kiadta a parancsot a támadásra, így több sem kellett a csapatnak. Kuzomi felkészült volt, így a vesztébe rohanó ninját egy pillanat alatt átvágta kardjával, ám ez még nem volt elég. Eiko felkészült a tűz technikák bevetésére, így több tűzgolyót indított meg a megsérült Otogakurei ninja felé, amitől a félbeszakadt teste lángolni kezdett. Kuzomi talán meglepődött, hogy a papírszerű test ellenére, mennyire nehéz volt félbevágni ellenfelét, de végül is sikerült. Miután a lángoló holttest a földre zuhant és kezdett volna lassanként összeállni, Kurume megformálta az előzőleg is végrehajtott kézjeleket, mire a tekercséből chakraláncok kezdtek előtörni iszonyatos gyorsasággal. Több tíz lánc, kicsik és nagyon egyaránt. Körbefogták az Edo Tenseies ninja darabjait, majd a tekercsbe húzták és lepecsételték. A hatalmas tekercsben most egy óriási pecsét van, amit ha valaha is feloldanak, akkor előtörik belőle az az Otogakurei ninja. Persze ha addigra megszűnik az Edo Tensei hatása, akkor már nem kell ettől tartani. Gouken elismerő pillantást vet a csapatra, persze csak egy pillanatra, ugyanis Háborúban vannak. Ám, nem indulhatnak meg, hogy újabb sikereket érjenek el, ugyanis vendégük érkezik, mégpedig a hátuk mögül két ANBU személyében. Az egyiken volt egy maszk, ami igencsak furcsa és szokatlan volt... Szemlátomást nem a hagyományos Konohai ANBU maszk. (Itt megtaláljátok róla a leírást: http://narutohun.niceboard.org/t600p120-konoha-kapuja) A másik ninján pedig még maszk sem volt, csak az ANBU öltözék. Vajon mit keresnek itt?

Hateshi & Eiko & Kuzomi
Hateshi végignézett az előtte álló csapaton. Két lány és két fiú. Természetesen az idősebb a vezető és az a bizonyos Takigakurei Gouken. Nyilván őket keresték és miattuk jöttek el ide. A férfi nem lepődött meg az ANBU érkezésén, így amikor Karasu a csapat tagjaihoz ment, szólt Goukennek, hogy hívjon össze mind csapattagot. Ez Ő meg is tette, így Eiko, Kuzomi és Kurume is hallott mindent amit az ANBU megosztott Goukennel.
- A Hikiosu Osztag Parancsnoka vagyok, maga a Hokage rendelt ki ide. Lehetséges, hogy ez az egész támadás csak elterelés és Otogakure máshonnan próbál meg bejutni más célokkal a Tűz Országába.
- Micsoda?! - Üvölt fel Gouken - Hogy érti ezt!?
- Feltűnően gyengék a feltámasztott ellenfelek. Lehetséges, hogy Otogakure csak egy elterelésnek hozta létre ezeket a ninjákat. Halhatatlanok, viszonylag sokan vannak és a túlerőnk ellenére is sok idő, mire ártalmatlanítjuk őket. Fel kellene derítenünk a környéket, de nincs elég emberünk hozzá...
A férfi hangja nyugodt és tisztelettudó volt. Nyilván tudja, hogy egy feljebbvalójával beszél még akkor is, ha nem a falujából való. Gouken elgondolkozott és gyors pillantást vetett a harcoló felekre. Jól tartják és szorítják a határok mögé az ellenfeleket, akik pedig átjutnak azokkal az Pecsételő Osztag tagjai azonnal végeznek. Egyedül azok a szörnyek jutottak át, de remélhetőleg a védelmi vonal megállította őket. A Parancsnok Döntött...
- Kurume, Eiko, Kuzomi! Hallottátok! Menjetek velük és segítsétek őket. Ha az ellenfél más irányból támad, akkor jelenleg Ti vagytok az egyetlen bevethető egység akiket azonnal mozgósítani tudunk. Amint lehetséges, küldök utánatok segítőket. Ne feledjétek a csapatmunkát... Parancsnok! - Fordult Karasuhoz - Ne támadjon meg senkit, hanem csak derítse fel a környéket és a lehetséges átvonulási irányokat. Ha megtudnak valamit, akkor értesítsék az Orvosi csapatot. Ők majd továbbítják az információt nekünk.
- Igenis!
Ekkor Gouken megindult előre, átvágva a harcoló feleken, hogy megkeresse Kakashit.
- Nincs sok időnk, majd a táborban elmagyarázok mindent. Induljunk!
Mondta Karasu, majd az Öt fős csapat megindult visszafelé. A helyzet egyre érdekesebb és egyre zavarosabb... Lehetséges lenne, hogy Otogakure erejének a nagy részét nem is itt akarja bevetni? Ha ez így van, akkor vajon hol kell keresniük? Megannyi kérdés és még több macera a Küldetés pedig egyre veszélyesebb...

// Mindhárman írjátok le, hogy visszatértetek a csapattal a táborba, ahol a parancsnoki sátorba sétáltatok be. Ott egy négyszögletű asztalon van kiterítve a Tűz Országának térképe. Jelenleg öten vagytok a csapatban: Egy ANBU és három Genin, valamint egy Pecsételő Takigakurei ninja. A feladatotok innen kezd el majd bonyolódni. Meg kell majd találnotok azt a helyszínt, ami az Otogakureiek lehetséges behatolási pontja lehet. Már most gondolkozzatok el rajta és tanulmányozzátok ti magatok a térképet és gondolkodjatok, hogy hol lehet nekik a legalkalmasabb a betörés. Mindenki térjen ki rá gondolatban ezekre a helyszínekre. Vegyétek figyelembe a helyzetet, a környezeti adottságokat, az Országokat és minden mást. //

Kinshu
Kinshu kérdésére egyenlőre nem jött válasz, ugyanis a Parancsnok úgy tett, mintha meg sem hallotta volna. Ezután a két ninja öltözködni kezdett. Kinshu természetesen bemutatkozott és próbált kapcsolatba lépni társával, aki nem nézett rá, csak különc módon válaszolt.
- A nevem Sho. Legalábbis a küldetés alatt.
Mondta, majd miután mindketten felöltöztek kisétáltak a sátorból. Ekkor már várt titeket a parancsnok, aki egy-egy Ninjatot-t nyomott a kezetekbe.
- NE bukjatok le. Ha felfedeznek titeket, adjátok ki magatokat egyszerű Otogakurei ninjáknak, majd ha alkalmat láttok rá akkor meneküljetek el. Más álcátok nincs, a csatamezőn nem fognak titeket ellenőrizni. Dolgozzatok össze és tudjatok meg mindent Otogakure terveiről és erről a technikáról. A maszkotokat mindig hordjátok, ugyanis minden Otogakurei ninja ugyanúgy néz ki. Most pedig menjetek! A beolvadást a Szövetséges táborában kezdjétek!
Mondta a férfi, majd a két ninja felvette a maszkot és immáron teljes Otogakurei öltözetben indultak meg a táborba.

~ Percekkel később ~

Elérték a Kihalt Erdő határát, ahol az Otogakurei csapatok táboroztak. Már álltak fel a harcokhoz, így sietnie kellett a két ninjának, így beálltak az összegyűlt Edo Tenseies ninják mögé, majd vártak a jelre, hogy támadhassanak. Most legalább nyílt egy kis alkalmuk a beszélgetésre, mielőtt belevetnék magukat a harcokba.
- Te miért vagy itt?
Tette fel az egyértelmű válasszal járó kérdést a fiú, de közben végig a szövetséges erőket fürkészte szemeivel...

// Gondolom sejted, hogy nem csak egy kis kémkedésből áll majd a kalandod, viszont előtte lehet, hogy ésszerű lenne megismerkedni a társaddal, így nyugodtan elegyedhettek beszédbe. A másik csapatot (Eiko Hateshi Kuzomi) nem várjuk be, így tőlük függetlenül írok majd neked //

**Kusuki Eiko** Szer. Aug. 06 2014, 15:10

Nem kellett sokat várnunk egy kis csetepatéra egy Otogakurei ninja indult meg felénk, akit Kuzomi kettészelt én pedig a tűzgolyóimmal lebénítottam annyira, hogy Kurume tudja használni a pecsét jutsuját. Gouken az akció után elismerő nézést mutatott felénk, aminek kifejezetten most tudtam örülni. Sajna nem volt időnk vigadni, mert megjelent két Anbu a semmiből. Az egyik hordta a maszkot, de nem a megszokottnak tűnt, ami kicsit meg is lepett, de különösebben nem zavart. A másik nem hordta. Mielőtt szóba elegyetek volna Gouken összehívott minden csapatot majd utána közölték az információt miszerint lehetséges, hogy az itteni támadás csak elterelésnek való, a valós támadás pedig máshol fog bekövetkezni. Meglepett egyértelműen, de ugyanakkor reméltem, erre is lesz valami ötletük. Mindannyian mégsem kereshetünk most új pontokat ahol betörhet az ellenség a falaink mögé, mert lehet addigra már elkésnénk. Parancsnokunk hamar meghozta a döntését. Én is Kuzomi, no meg persze Kurume leszünk azok, akik elmennek segíteni. Hozzátette persze, hogy ha tud küld még mellénk embereket, de kitudja addigra mi már hol fogunk járni. Ismeretlen pontra mégse küldheti ki őket, bár van itt egy anbu kölök, aki ha kell tud információt szolgáltatni. Mondjuk nem tudom, hogy szokott ez általában lefolyni, de ez tűnt jelenleg logikusnak. Gouken viszont megtiltotta a támadást és rájöttem ki foglya majd az infót elvinni. Kissé meglepett, hogy az Orvosi csapat, de ez nem az én dolgom. Az már inkább, hogy merre is foglyuk kezdeni a kutatást. Az idegen Anbuval együtt elindultunk vissza a táborba és a parancsnoki sátorba léptünk be. Egy térkép volt kiterítve a tűz országáról és azon kellett belőni nagyjából hol kezdjük el a keresést. Annyi lehetséges pont, annyi veszélyeztetett terület lehet...
- Öhm... - próbáltam kinyögni valami értelmeset, meg egy kicsit magamra terelni a figyelmet. - Mit szólnátok ha - mutattam a térképre - az Északi peremen haladnánk? Ugye az ellenségünk Otogakuréból érkezik így nem hiszem, hogy egyből betörnek az országba, hanem a peremén haladva keresnek egy helyet, ami már nyugisabb a számukra vagy kevesebb az ott tartózkodó ninja. Ugye a Vég völgye is ott helyezkedik el, de talán ez pont kapóra jön ha ott nem kelnek át, hanem csak a Nyugati irányt pécézik ki. Ha viszont ez az ötlet rossz és az ellenségünk átvert, megtámadja a Keleti oldalt nos... De én csak az ötleteket adom itt. Jelenleg maga a vezetőnk vagy mink ismeretlen Anbu Konohából.

**Kinshu** Csüt. Aug. 07 2014, 23:13

Gyorsan felöltöztünk közben a kollégám is bemutatkozott. Sho a küldetés alatt. Valóban igaza van. Elvétettem a legalapvetőbb hibát amit az ANBUnál tanítanak. A saját nevemen mutatkoztam be. Bár remélem, hogy mentesít a súlyos hiba alól, hogy háború van és a bajtársamat megtisztelem annyival, hogy tudja, hogy kivel fog együtt harcolni. Sho elég furcsának tűnt. Mondjuk ez az egész feladat olyan bizarr volt. Megfigyelni a saját szövetségesünket és az általuk használt technikát? Mondjuk ha lehet hinni a szóbeszédnek és ezzel a technikával tényleg a holtakat keltik életre akkor óriási előny lehet ez Otogakure kezében. Egy olyan ütőkártya amellyel akár a nagy nemzetek közé is beírhatja a nevét. Ha azt vesszük alapul, hogy csak a nagy nemzeteknek vannak Kagéi, de az Otokage is ezen a néven nevezteti magát az már sejtet valamit. Konoha azonban azon van, hogy mindenestől eltaposson minket mint egy kis csúszómászót. Ekkora túlerővel mondjuk meg is teheti. Még szerencse, hogy Konoha erői most megoszlanak és nem tud ennél komolyabb erőket ide koncentrálni. Vagy ha mégis így van akkor a kémeinket jól átverték.
Miután gyorsan átöltöztünk kiléptünk a sátorból immár Otogakurei shinobiknak álcázva magunkat és egy pillanatra még gyorsan odaléptünk a parancsnokhoz egy gyors eligazításra. A parancsnok közölte, hogy nem szabad lebuknunk mert onnantól kezdve magunkra vagyunk utalva. Ezek szerint ez nem lesz egy közönséges kis beszivárgás. Most az egész hadmozdulat alatt az otogakureiek között elvegyülve kell harcolnunk és megfigyelnünk őket. A maszkokat amiket felvettünk úgy kellett hordanunk mintha a saját arcunk lenne, mert állítólag minden otogakurei ugyanúgy néz ki. Ezek mellett kaptunk még egy ninjatot is. Én a hátamra tettem és figyelmemet ismét a parancsnokra irányítottam. Össze kell dolgoznom majd ezzel a különccel. Érdekes párost alkotunk így ketten az aztán biztos. Beszivárgásunkat az ellenség táborában kellett kezdenünk így arra vettük az irányt... Út közben láttunk mindenféle furcsa szerzetet és minél beljebb értünk a szövetségesünk területén annál jobban állt a hátamon égnek a szőr. Már közel volt az idő amikor harcba indulunk. Végre megízlelem a csaták édes ízét, amikor elpusztítom azokat akik Iwagakure ellen vannak. Beálltunk a feltehetően a jutsu hatása alatt lévő hadsereg mögé, majd egy olyan fordulat történt amire nem számítottam. Elég közel álltunk egymáshoz, a többiek meg elég távol ahhoz, hogy suttogva még tudjunk pár szót váltani Shoval.
- Én azért vagyok itt mert bizonyítani szeretnék magamnak, hogy megérdemlem az Iwagakurei shinobi címet. - Jónak láttam egyenlőre nem beavatni csapattársamat a pikáns részletekbe ezért másról kezdtem beszélni. - És te miért vagy itt? Van valami célod, esetleg a bizonyítás vágya hajt, vagy a becsvágy? - Remélem nem veszi tolakodásnak a kérdéseimet. - Elképzelhető, hogy nem éljük meg a holnapot, de arra is jó esély van, hogy az éjszakáig sem húzzuk ki. Én minden esetre készen állok megtenni amit kell a faluért.

**Hateshi** Vas. Aug. 10 2014, 20:10

Lám-lám, mit se ér a nyers erő, ha körmönfont az ellenség. Némán, ám annál elégedettebben bólogattam Karasu szavaira. A harcoló feleket figyelve számomra is hamar egyértelművé vált, miről lehet szó. Ha Otogakure itt akart volna betörni az országba, az elit zombijait is bevetette volna, nem csak egyszerű, mezei shinobikat.
– Mire mehet ki a játék? – tettem fel a költői kérdést Karasu felé fordulva.
Csak remélni tudtam, hogy rá fogunk jönni. Mert rá akartam jönni! Szinte egy porszemnyi chakrámat se használtam még fel a harcokban, mégis annyira a küzdelem részének éreztem magam, mint eddig soha sem. Testem minden egyes porcikájába valamiféle andalító, mámoros érzés sugárzott, én pedig csak mentem és mentem, merengtem. Szinte fel se fogtam, hogy a csapatunk új társakkal bővült. Igen, tudom: mindig is az elismerésre, a társakra találásra vágytam, de most valahogy mégis hidegen hagyott, kik mellé sodort a sors. Tiszteltem őket, és ha kell, a segítségükre is siettem volna bármikor, de az én igazi csapattársam Karasu volt – legalábbis én mindenképp így éreztem. Hogy miért? Ezen ott és akkor nemigen gondolkoztam el, de reflexszerűen az ANBU közelében haladtam tovább.
Ennél sokkal fontosabb volt, hogy túljárjunk Otogakure eszén. Nem tagadom, reméltem, hogy lesz még néhány csavar a történetben, hiszen csak most kezdtem igazán megérteni, mennyire is szeretem az ilyen éles, elgondolkodtató helyzeteket. Innen jó érzés győzni, gondoltam.
Visszaérkezve a táborba, Karasu a parancsnoki sátorba tessékelt minket. Ott egy négyszögletű asztalon egy nagyméretű térkép várt minket, mintha már előre sejtették volna, hogy szükség lesz rá. Egy pillanatra át is futott az agyamon, hogyan dőlhetett be Konoha a cselnek, de nem, nem volt okom Kakashiékat vádolni. Egy ilyen elterelő manővernek bárki áldozatul esett volna. Ezért jó kezdeményező félnek lenni.
Vártam, hogy a többiek közelebbről is tanulmányozhassák a térképet, de persze Karasu véleményére voltam a leginkább kíváncsi. Bár sokszor voltak hasonló meglátásaink, ő mégiscsak ANBU volt, és még ha nem is lett volna az, akkor is jobb stratégának tartottam volna, mint magam. Egyelőre legalábbis biztosan.
Végül én magam is megszemléltem a térképet, amelyet már többé-kevésbé egyébként is ismertem. Talán nem kellett volna beszélnem, hiszen senki se kért meg rá, én mégis éreztem magamban annyi kurázsit és tenni akarást, hogy megindítsam a szóáradatot. Persze főképp Karasunak címeztem mindezt, de a hangos, ám annál kimértebb és megfontoltabb gondolkodásommal a többieket is próbáltam segíteni, hátha épp ők fogják megadni a keresett választ.
– A Tűz Országa nagy. Ha az ellenség nem itt veti be a haderejének nagy részét, azt gondolhatnánk, egyszerűen csak néhány kilométerrel arrébb próbálkozik, hogy a támadás előtt az ő csapatainak se kelljen nagy távokat bejárnia. De az edo tenseies zombik nem fáradnak! – itt kissé kizökkentem az unott, Karasutól ellesett hangsúlyomból. – Ez a gondolatmenet helytelen. Nem szabad elfelejteni, hogy a takigakurei shinobik nem véletlenül vannak itt. Ha jól tudom, az országuk ki van ürítve, és az otogakureiek teljesen megszállták a környéküket. Talán már az üres országba is betették a lábukat. Nem kizárt tehát, hogy Észak-Nyugatról várhatunk egy második hullámot... De ott van az Eső Országa is – itt nagyot nyeltem. Nem akartam, hogy erről legyen szó. – Akár arról is érkezhet támadás. Indokot nagyon nem kell keresni, hiszen itt már minden megtörténhet, mint láthattuk. Az Elhagyatott Város irányában pedig talán még a természeti adottságok is kedvezőbbek egy behatolásra, de persze ez a harcstílustól függ… Ha ennél távolabbról jönnek, ami jelen felállásban szinte lehetetlen, valószínűleg esélyünk sincs időben odaérni. És persze azt se szabad elfelejteni, hogy közvetlenül a határok mellett is haladhatnak… Ennyi információval egyelőre csak tippelgetni tudunk.
Feltüzelve vártam Karasu reakcióját, pontos helyzetelemzését, és hogy minél hamarabb bizonyosodjunk meg róla, mit forgat a fejében az otogakurei lángelme.

**Kagemare Kuzomi** Vas. Aug. 17 2014, 12:06

Az első Meg nem Ölhetőt könnyedén lepecsételtük, pontosabban Kurume, de Nélkülem és Eiko nélkül nem sikerült volna neki. Már-már túlontúl könnyű volt, szinte érthetetlen. Bár lehet, hogy mázlink volt és egy bénábbat kaptunk ellenfélnek. Talán a következő erősebb lesz, de azért remélem nem. Ha gyorsan győzelmet aratunk, az mutatja erőnket és ellenségeink gyengeségét. Egy ilyen győzelemmel akár új szövetségesekre is szert tehetne Konoha. De persze nem ilyen egyszerű a dolog és az ANBU nem is késlekedik a megjelenéssel.
Mint kiderült, könnyen lehet, hogy ez csak egy elterelés. Nem volna olyan túl meglepő, sőt... Nem is igazán értettem, hogy Otogakure mit gondol. Hiába a szörnyei, nincs akkora ereje, hogy esélye legyen Konoha ellen. Én a helyükben nem is egy sereget küldtem volna a Tűz Országába, hanem számtalan csapatot, akik zaklatják az országot. Így ugyan katonailag annyira nem tudnák meggyengíteni Konohát, de számos más téren igen. Mindegy, örülök, hogy nem így történt. Mindenesetre az a másik cspatrész akkor is aggasztó, főleg, hogy nem tudjuk léteznek-e egyáltalán, ráadásul ha nem csak vaklárma, akkor újabb két kérdés merül fel: Mennyien vannak, illetve hol akarnak átjönni? Persze ez benne a kihívás, az ellenség nem fogja tudtunkra adni az ilyen információkat. Pech. A Két ANBU felettébb érdekes, de legalább Konohaiak. Mint kiderült nincs bajom Goukennel, de azért jobb szeretem a saját falum lakosainak társaságát. Azt az ANBU-t, aki nem visel maszkot, még sosem láttam, de sok shinobija van konohának, így ez annyira nem is váratlan fordulat. Bár az, hogy nem hord maszkot érdekes dolog egy ANBU-tól...
Visszatérve a táborba néhány kósza pillantást küldök a front felé, ahol bajtársaimat ölik. Kezem ökölbe szorul és egy halovány pillanatra elátkozom Otogakurét, majd az asztalon maradt térkép felé fordulok. Most más feladattal bíztak meg és úgy hiszem, hogy azok a ninják ott a fronton megállják a helyüket. Különben is én voltam az egyik a két genin közül, így nem lenne meglepő ha nem sok vízet zavarna a hiányom. Nem is ez a rossz érzés oka, hanem hogy ott kellett hagynom őket. Kifújom a levegőt. Mindennek ára van és talán ez az ár azért van, hogy Otogakure cselét haszontalanná tegyük.
- Nos - kezdem, miután mindenki megosztotta az álláspontját - valóban nehéz megmondani, hogy honnan jöhetnek, de egy lehetőséget kihagytok. Ha megnézitek a határ hatalmas és hiába van őrizve átjutni rajta azért nem olyan nehéz egy képzett shinobinak, pláne ha halhatatlan. Ráadásul a képzett Zombiaikal nem találkoztunk, azoknak gyerekjáték lehet beszivárogni egy ilyen nagy országba. Szerintem ez az elterelés csak arra kellett, hogy újabb erőket küldjünk a határ közelébe, mint ahogy azt teszük délen és itt északon is legalább két helyen. Hogy ez mit jelent? Konohagakure no Satou maga egyre védtelenebb, persze akár a Daimiyou is lehet a célpont, de ezt nem hiszem. Otogakure régóta tervezheti a támadást, volt ideje beszivárogtatnia a legképzettebb, legjobb halhatatlanjait. Márpedig ezek szerintem nem esznek és nem isznak, nincsenek szükségleteik, vagy legalábbis feltételezem, hogy nincsennek. Ami azt jelenti, hogy ha elrejtőznek valahol, akkor nem kell kimozdulniuk onnan, ez pedig azt jelenti, hogy szinte lehetetlen megtalálni őket. Amennyi shinobi ki lett most vonva konohából... Nos a falu erősen védtelen!
Hangom enyhén baljós, bár bizonytalan, elvégre magam is csak feltételezek.
- Úgy vélem ésszerű az elgondolás, hogy merényletet intéznek a Hokage, az Akadémiai tanulók és a falut védő Geninek, valamint a lakosság ellen. A Hokage megölésével nem csak a morált rombolnák, de meg is gyengítenék a falut, akár még szövetségeseink is elfordulnának tőlünk, a Geninek és Akadémiai Tanulók lemészárlásával elérnék, hogy Konoha nagyon sok idő múlva váljon újra katonai tényezővé, ha elveszítjük a háborút. Míg ha a civil lakosságot zaklatnák, nos mindig okos dolog a saját népét fordítani egy kormányzat ellen, mert ha sok lenne az áldozat az emberekben talán felmerülne a gondolat, hogy a falu már nem képes megvédeni őket... Bár remélem nem az én verzióm a valóság!
Sóhajtok, maszkom takarja, de arcom aggodalmas. A fedetlen arcú ANBU a felettesét nézi, így hát én magam is felé tekintgetek. Ő lesz az, aki döntést hoz. Nem valami egyszerű a helyzete!

Jiraiya Vas. Aug. 17 2014, 19:12

Kuzomi & Eiko & Hateshi
Tehát az Öt ninja megérkezett a Parancsnoki Sátorba, ahol már elő volt készítve a Tűz Országa és annak környezetének térképe. Természetesen ez a sátor a taktikai sátor is egyben ahol a parancsnokok megvitatják azt, hogy mit hogyan fognak csinálni. Valószínűleg ezért is volt már bekészítve a térkép, ami fölött a Geninek tanakodni kezdtek. Eiko, Hateshi és Kuzomi is elmondta az elképzelését, Kurume pedig csak hallgatott. Lehet, hogy nem érezte magát olyan jól a sok Konohai között, de tudta, hogy itt és most az a kötelessége, hogy kövesse feljebbvalója utasításait. Ha pedig maga Gouken parancsolta neki, hogy kövesse ezt az ANBU-t és a Genineket, akkor meg kell tennie.
Karasu figyelemmel hallgatta végig a Genineket, de nem nézett rájuk. Maszkját az arcában hagyva pásztázta a térképet. Minden eshetőséget megfontolt és az ötletben koránt sem szegény Geninek terveit is átfutotta. Vajon az Eső Országából érkezik a támadás? Vagy Talán valóban a Vízesés Országából? Egyáltalán helyénvaló az elgondolás? Jól értelmezték a helyzetet? Nos annyit elárulhatok, hogy volt egy gondolat ami nagyon közel áll a valósághoz, de ezt még senki nem tudhatja. A három Genin tervei és ötletelő beszédei közül Karasu, Kuzomi elképzelésére figyelt fel leginkább. Szemmel láthatóan felkapta a fejét az ANBU, majd miután a fiú végzett a mondandójával, újra a térképet kezdte el figyelni, mintha onnan várná a választ...
- Az Eső Országában jelenleg harcok dúlnak. A Hokage több csapatot rendelt ki, hogy segítséget nyújtsanak a Szél Országának, így onnan mindenképp védve lennénk. A Fű Országából nem jelentettek behatolást, hiszen az oda betörő Otogakurei Ninjákat visszaverték. Kétlem, hogy az Erdő Országába bemerészkednének az Otogakureiek... Ott még a legtapasztaltabb ninják sem bírják néhány hétnél tovább. Mori no Sato Ninjái napok alatt megtizedelnének egy 200 fős haderőt, ha az Országukba merészkedik... Nem itt másról lesz szó. Olyan dologról, ami egyáltalán nem könnyen megoldható a számunkra...
Bizony, a Geninek közül csak egy embernek jutott eszébe, hogy mi van ha Karasu téved? Mi van ha az elterelés nem egy újabb támadást szolgál, vagy csak nem éppen úgy, ahogy azt az ember elképzelné.
- Valóban lehetséges, hogy az Otogakurei Ninják már bejutottak. A Vég Völgyét folyamatos felügyelet tartjuk, ahogy az Otoi Ninják is. Pár hónapja folyamatosak az ott lévő harcok, de már egy ideje nem jelentettek onnan semmilyen behatolást. Viszont, ha a Feltételezésed igaz - Itt Kuzomira nézett - akkor lehetséges, hogy a Falut támadják. Viszont ha nem, akkor értékes időket veszítünk. Arra viszont nincs időnk, hogy átfésüljük a lehetséges behatolási pontokat és figyelmeztessük a Hokagét. Így is azért Mi végezzük ezt a Küldetést, mert nincs más aki ráérne... De ez most fontos!
Ütött az asztalra Karasu eléggé felzaklatottan, majd megindult kifelé, ám a sátor bejárata mozgolódni kezdett. Ekkor megállt és a sátorban lévő összes tekintet a bejárat felé szegeződött. Semmilyen drámai hatás és különösebb szélfújás, de belépett az a valaki, aki már mindenki számára ismerős, vagy inkább ismert volt. Jiraiya volt az, hatalmas tekercsekkel a derekán és a hátán. Összesen három tekercs. Karja ahogy eddig is, még mindig hiányzott. Persze, hiszen nem képes visszanőni, azonban most jóval élettel telibb arckifejezése volt. Leakasztotta a jobb oldalán lévő hatalmas tekercset, majd a sátorba dobta egy kézzel.
- Jiraiya-sama! A legjobbkor jött! Segítenie kell.
- Oy! Oy! Csak lassan a testtel... Most pecsételtem le 32 Otogakureit abba a tekercsbe... Pihenni jöttem.
- De most nem lehet. Azonnal szólnia kell a Hokagénak, hogy veszélyben lehet a falu!
Ekkor Jiraiya ráérősen lehuppant az egyik székbe, majd elővette a kulcsát, amit kinyitotta a fogával, majd inni kezdett. Ezután Karasu néhány perc alatt elmesélte neki a történteket és így a Legendás Sannin tagja belátta, hogy azonnal lépéseket kell tennie, ám mielőtt elindult volna így szólt...
- Sok kutatást végeztem Konohának az Edo Tenseiről és az Akatsukiról. Legyetek résen, különben úgy járhattok ahogy Én is.
Nézett a karjára, vagyis annak a helyére, majd megindult Konohagakure no Sato irányába, a csapat pedig felsorakozott a sátor előtt. Balról a sor úgy nézett ki, hogy Hateshi, Kurume, Kuzomi majd Eiko. Karasu pedig előttük állt. Természetesen erre a Küldetésre nem mehettek a szokásos ruházatukban, így mindenki megkapta az ANBU taktikai ruházatát maszk nélkül. Könnyű acél karvédő, mellkasvédő, és műszálas nadrág sok rejtett zsebbel. Aki még maszkot is hord, az már egészen ANBU-nak néz ki, de a többieken is egészen jól mutat. Persze van akinek ez már nem újdonság.
- Nem tudom, hogy mi folyik itt, de fel kell derítenünk a környéket. Ha Észak-Nyugatról történik a behatolás, akkor a haderő jó eséllyel érzékeli majd őket, viszont először Észak-Keletre megyünk a Vég Völgyéhez. Ott körülnézünk és ha nem találunk semmit, akkor irány Nyugat. Remélem, hogy az egész csak egy vaklárma, de nekem nagyon nem tetszik ami itt folyik... Legyetek résen!
Adta ki a parancsot Karasu, majd az ANBU-nak öltözött csapat megindult előre a Vég Völgye felé.

Kinshu
Kinshu tehát válaszolt a magát Sho-nak nevező társának. A hadsereg háta mögött állva ez igencsak könnyű dolog volt, viszont ahogy elnézte a két fiú, az Edo Tenseies ninják semmiben sem különböznek az élő emberektől. Legalábbis elsőre. Ugyanúgy beszélnek és ugyanúgy reagálnak mindenre.
- Én azért vagyok itt, mert ide rendeltek... - Mondta a fiú egyhangúan - Én is készen állok mindent megtenni, de nem áll szándékomban meghalni. Ha meleg a helyzet, akkor el kell jönnünk, különben az információ amit megszereztünk teljesen elveszik.
Mondta a fiú és mennyire igaza volt. Elvégre is Iwagakurénak teljesítenek olyan feladatot, ami talán kulcsfontosságú lehet a későbbiek során. Egy olyan sereg ami szörnyeket kreál, nem igazán jó dolog még akkor sem ha az alkotó a Falu oldalán áll. Aggasztó mindenképp. Ahogy a tömeg ott állt és halkan mormogott, mozgolódni kezdett a Sereg eleje. Ez pedig azt jelenti, hogy hamarosan megindul a támadás. Ebbe na haderőben nem uralkodik el a hazaszeretet és semmi más, ami a harcra buzdíthatná őket. Kötelességtudat és harcolni vágyás. Ezért vannak itt az Otogakurei ninják. A támadásuk elején nincs buzdító beszéd, nincs harci szellemet erősítő beszéd, nincs semmi csak a parancsnokok szavai, amik annyi mondanak csupán, hogy "Támadás". Ez a szó el is hagyta több ember száját a Haderő legelején, mire 200 Otogakurei ninja egyszerre indult meg egyenesen előre a Kihalt Erdő közepébe. Ám a hátul lévőknek még volt egy kis idejük. Innen lehetett látni legjobban a haderőt, ahogy azt is, hogy a bal szélről néhányan kiváltak. Néhány olyan alak, amely különbözött a többi maszkos, egyenruhástól. Összesen négyen voltak és egy irányba mentek. Mind a négyen fakó vörös, csuklyás köpenyt viseltek amit az arcukba húztak. Vajon mi dolguk és hova mennek? Ez furcsa... Nem igazán tájékoztatták Iwagakurét más akcióról...

Itt most választhatsz, hogy mihez kezdesz:
1.) Nem veszel tudomást a négy alakról és megindulsz az Erdő Szívébe a haderővel. Ott beleveted magad a harcokba majd, vagy pedig hátul maradsz és megfigyelsz.
2.) Felkelti érdeklődésedet a négy alak, ahogy a társadét is. Mindketten figyelitek őket és egyszerre villan be az ötlete, vagyis az egyértelmű tény, hogy követnetek kell őket, hiszen kitűnnek a többiek közül és egyáltalán nem a harctérre igyekeznek.

**Kusuki Eiko** Pént. Aug. 22 2014, 12:03

Megszokhattam volna már, hogy mondhatok bármit ezek magasról fújtatnak rá. Mintha a nőket lekicsínylenék vagy nem tudom. Nagyon érdekesnek bizonyult. Majd a semmiből megjelent Jiraiya-sama, hogy lepihenjen egy kicsit. Az Anbu persze egyből letámadta, hogy kell nekünk a segítsége, de őt ez nem nagyon érdekelte. Tiszteletre méltatom a legendás sanint, amiért részt vesz a háborúban ilyen sérülésekkel. Valószínűleg mi nem bírtuk volna ki, még ezek a nagyszájú balekok sem. Az Anbu tervére nem figyeltem különösebben előzőleg, de úgymond nem is érdekelt. Tudom mi lesz a dolgom megint, hogy végezzek az ellenséggel, esetleg véletlen egy társsal is, ha a szükség megkívánja vagy csak eljátszom a figyelmetlent és hupsz, mindjárt egy égési sérült. Az Anbu adott nekünk anbu felszerelését persze maszk nélkül, hisz nem vagyunk hivatásosak csak erre a küldetésre kell ez a cucc meg, ha azt vesszük mozogni is könnyebb benne. A Katanam tartóját hátra fordítottam /olyan értelemben, hogy hátul a derekamon helyezkedik el vízszintesen a karddal együtt/ miután belebújtam a cuccosba és készen álltunk arra, hogy megkezdjük a hadjáratot.
- Na! Akkor induljunk! - szólaltam fel és indulásnak vetettük magunknak a Vég Völgye irányába.
*Aztán ha vaklárma volt az egész akkor benéztük és fordulhatunk vissza vagy kitűzünk egy újabb célt magunknak, ami lehetőleg több sikerrel fog eljárni.

/Bár Rikudou-samat ismerve úgy is találunk ott valamit Wink

/

**Kagemare Kuzomi** Vas. Aug. 31 2014, 20:38

Tényleg meglepett, hogy egyedül nekem jutott eszembe valami olyasmi, ami a többieknek nem. Hiszen mindaz amit mondtam, olyan egyértelműnek tűnik... Persze számomra, ez nyílván abból fakad, hogy merőben más módon gondolkodom, mint a többiek. Nem tudom miért, de a baljós helyzet ellenére egy pillanatra fellángolt bennem a büszkeség, s lelki szemeim előtt magamat láttam, amint konohában hősként ünnepelnek. Álom álom, édes álom, ahogy a mondás tartja. Mindenesetre maga a dicső pillanat annyira nem érdekel, hanem inkább az a büszke diadalmámor, amit beleképzeltem a helyzetbe, pedig még közel sincs megoldva a probléma... Sőt, ha jobban belegondolok, akkor rá kell jönnöm, hogy Jiraiya-sama által elvitt üzenet, mely az ötletemet tartalmazza még akár dezinformációnak is minősülhet. Amennyiben tévedek, de elég biztos vagyok abban, hogy nem így áll a helyzet.
Mindenesetre azért nem áll meg a fogaskerekek forgása és tovább erőltetem elmémet, miközben társaim felsorakoznak. Hihetetlen, nem igaz? Olyan hősökkel találkozhatok, mint Kakashi és Jiraiya, sőt akár szót is válthattam volna velük, de mégis képes voltam fékezni magam, hogy kíváncsisággal övezett tiszteletem kérdés özönben elő ne törjön. Igen. Hát mégis jól érzem, ezt jelenti Konohainak lenni: az önzést félre tenni a többiek védelmében. Hiszen, ha kifejeztem volna hálámat, örömömet és rajongásomat, hogy a Nagy Jiraiya oldalán harcolhatok, akkor azzal vajon nem csak megzavartam volna a helyzetet? De, mégsem tettem. Apró dolognak tűnik, de közel sem az. Nehéz átérezni és nemhogy szavakba, de még gondolatok formájába is önteni ezt az egészet. Végigpillantok társaimon, miközben magamra öltöm az ANBU-k felszerelését: Eiko a vad és tűzes konohai Kunoichi, valódi amazon, Kurume a rejtélyes, fegyelmezett és félénk, mégis enyhén fiús leányzó. A vezető, az ANBU, aki rejtélyes és eddig nem győzött meg róla, hogy valóban remek shinobi. De ugye, még ehhez idő kell, s különben is megbízom benne, hiszen konohai. Végül ott van a maszk nélküli ANBU. Felfedezni vélek nála érdekes dolgokat, de úgy vélem ezek olyasfajta shinobi-hóbortok lehetnek, vagy valami hasonlók. Végül, itt vagyok magam is... Ütőképes egységet alkothatunk, bár egyelőre csak Eiko képességeit ismerem, bár azt is csak a viszonylagos szint egyik alacsonyabbik fokán. Azt tudom, hogy a lány, noha néhány megnyilvánulása nem mutat bajtársiasságot, sőt kifejezetten agresszív, azért megbízható. Végül Kurume képes a pecsétek létrehozására. Ennyi információval rendelkezem társaimról. Az ANBU vezető talán tisztában van a képeségeimmel, de azért kétlem. Hirtelen szakítottak ki minket a frontról, nem hinném, hogy volt ideje tájékozódni. Kivéve, ha valamiért mégis tud rólam, de ennek a valószínűsége csekély.
- Mit gondolsz Ei-chan - kérdezem maszkom alatt hamiskás mosollyal, hangom érdeklődést éreztet - a nap végére hősök leszünk, vagy halottak?
Úgy mondom, mintha mit sem jelentenének a szavak. Mintha mit sem számítana, hogy az ember él, vagy hal. Talán hevenyészett bátorság, vagy a harcosok flegma közönye ez, mikor a halál a közelben van, vagy talán a lángoló ifjúság kiolthatatlan heve, álcázott rettenthetelenséggel párosulva? Magam sem tudom biztosan, de lelkemben különös érzés kavarog. Felháborodás, mellyel a fenyegetésre válaszol. Ekkor felrémlik bennem egy régi emlék, egy részeg öregember szájából hangzott el a mondat, akit akkor, gyerekfejjel bolondnak hittem: mindig üss elsőnek és mindig állj bosszút! Tökéletes törvény, nem igaz? Ha az első része valamiért nem sikerül, még mindig ott van a második, amely revansot vesz. Ez az emlék a bennem kavargó érzelmek hatására jött elő, s ekkor felteszem a kérdést magamban, hogy ha olyan életet akarok élni, ahol mindig én győzedelmeskedem, egyszóval hatalmas harcossá akarok válni, akkor bele kell gondolnom: annak a"bolond" öregembernek végülis igaza van, nem?

**Hateshi** Csüt. Szept. 04 2014, 18:16

Az utóbbi időben sok mindent hallottam. Talán túl sokat is, ezért kalandozhatott el ennyire a fantáziám. Hírfoszlányokból következtetéseket levonni veszélyes dolog – legalább is azt hiszem, miután hallottam Karasu véleményét. Persze talán nem is kellene ennyire vakon megbíznom benne… Fura, de olyan, mintha kezdene belőlem kiveszni az a megrögzött, gyermeteg dac és az a kis felsőbbrendűségi érzés, amely mindig is az orromnál fogva vezetett. Kérdőjeleztem már meg Karasu egy-két lépését, ez igaz, de valamiért egyre kevésbé tudtam objektívan viszonyulni hozzá. Ez lehetett a baj most is. Hiába, én is csak emberből voltam, méghozzá amegakurei emberből, szóval nem csodálkozhattam rajta, hogy ha valakire felnézek, annak a véleményét sérthetetlenként kezelem. Nálunk ez mindig is így volt, főképp ekkora erőkülönbség esetén.
Zavaró, gondoltam. Én nem akarok olyanná válni, mint mindenki más. Nem akarok senkitől se függni, nem akarok senkire se felnézni, nem akarok senkit se isteníteni. Egyszerűen csak tisztelni akarom azokat, akik jobbak nálam. Egyenlő félként tisztelni őket.
És az ösztönök? – rikácsolom magamban szemrehányó hangnemben. – Azokkal mi lesz?
Függetlenednem kell, és megtalálnom az egyensúlyt a józan ész és a megérzések között. Ez utóbbi valamiért mindig sokkal nehezebben ment. Pedig a véremben volt, sokszor elő-előtört már belőlem, de azok a bugyuta okfejtéseim valahogy mindig győzedelmeskedtek...
A pillanat hevében efféle gondolatok milliói záporoztak a fejemben. Még szerencse, hogy Jiraiya felbukkanása észhez térített.
Ejj-ejj, Hateshi, légy résen, ne fordulj ki magadból, mert ha valamikor, most megjárod!
Nehéz volt Jiraiyára néznem. Hazafias felem legszívesebben most azonnal nekirontott volna, és bármilyen erős is, addig püfölte volna, amíg mozog. Végül is az ő hóbortos kutatásai nélkül Pein még mindig ott ülhetne Amegakure képzeletbeli trónján, és talán sose kellett volna elhagynom a falut. De várjunk csak egy kicsit: akkor inkább hálásnak kellene lennem, nem? Ha nem hagyom ott Amegakurét, talán sose válok olyan erőssé és tapasztalttá, amilyen most vagyok. Na, meg, hogy gyűlölhetnék valakit, aki a megcsonkított testén viseli Amegakure valódi erejének lenyomatát? Felüdítő érzés – járja át testem egy mámoros érzés. – Kár, hogy most konohai színekben játszom.
Végül Karasu utasítása szerint megindultunk a Végzet völgye irányába, hátha választ kapunk a kérdéseinkre. Elterelés és beszivárgás? – gondolkodtam el. – Illik Otogakure stílusához. Viszont ha erről van szó, nagy eséllyel késve érkezünk. Remélem, azért találunk valami nyomot… Legyen szerencsénk!

Jiraiya Hétf. Szept. 08 2014, 18:03

   A csatatéren a megbeszélések közben hatalmas zűrzavar tört ki, ugyanis egy szempillantás alatt, több Konohai és Takigakurei ninjával is végeztek, ugyanis a harctéren több óriás méretű barna kígyó is feltűnt. A Védő Osztag és az Orvosi Osztag együttes erővel és nyugtatószerek használatával elintézte és ártalmatlanította azokat a megvadult szörnyeket, amik nemrég Kuzomi és Eiko csapatára támadtak. Mivel közepes erősségű és mennyiségű nyugtatóval is sikerült teljesen megállítani az Őrjöngő szörnyeket, az Orvosi Osztag vezetője arra a következtetésre jutott, hogy az ilyen ellenségek valamilyen oknál fogva, mind labilis elmeállapottal rendelkeznek, aminek hatására megvadulnak és úgy nyernek ekkora erőt és ezért változik el a testük. Egy óra leforgása alatt az Orvosi Osztag több ninját is ellátott és közben felboncoltak egy megölt ellenfelet, akinek a vérében több furcsa, ismeretlen enzimet is találtak, valamint a belső szervrendszerük is jelentős átalakuláson ment keresztül. A feltételezések szerint ez az enzim lép reakcióba a szervekkel, ami pedig mutálódott Sejteket kezd el gyártani, amik a testen belül és kívül építenek fel különböző, eddig még nem látott szerveket és testrészeket. Ezek a Sejtek továbbá a nem megszokott Charkát termelik! Részletesebb DNS és Chakralenyomati Vizsgálatokért a holttestet Konohába szállítják. A jelentések szerint mindössze 70 Szövetséget ninja sebesült meg eddig és 10-en vesztették életüket. A sebesültekből 10-ért és az elhalálozottakból 3-ért mindössze két ember a felelős, mégpedig - a beszámolók szerint - a Hírhedt Momochi Zabuza és egy ismeretlen Onin ninja voltak a bűnösök. Velük felvette a harcot a Parancsnok és több ANBU is. A lepecsételt Otogakurei Ninják megbecsült száma: 80 Fő.

   Bizony furcsa dolgok történnek a harctéren, amíg ez az Öt Fős Csapat úton van, hogy megelőzzön egy már-már katasztrofálisnak mondható csapást. Jiraiya már úton van az üzenettel, amely talán alapjaiban fogja megrengetni az Országot és a Rejtett Falut, ugyanis ha az új Hokage nem ügyel rendesen, akkor Pánik is törhet ki, ami már nem csak Konohagakure no Satora, de az egész Országra kihatna. Így viszont a Földesúr sincs biztonságban, ami pedig talán a legrosszabb része ennek az egész dolognak. A Hokage és a Rejtett Falu csak a kisebbik dolog, ugyanis az Ország Szíve a Daimyou! Ha Ő meghal, akkor nem csak az Ország, de a Rejtett Falu is nagy bajban lesz, ugyanis Konoha elsődleges és legfontosabb feladata az Ország és annak vezetőjének védelme. Persze nyilvánvaló, hogy nem kis erőfeszítéseket tett az Ország és Konoha, hogy megadja a kellő védelmet az Ország vezetőjének, de jobb még mindig félni, mint megijedni.
   A csapat bizony vegyes elemekből tevődött össze és az is lehet, hogy ez most pont nem tesz jót ennek a dolognak. A szó minden értelmében Tüzes Eiko eltökélt és megváltoztathatatlan lobbanékonysággal kezeli a helyzeteket. Csak a harc számít számára és a "dolog", hogy harcolnia kell, számára csak egy feladat, ami könnyen mámoros mészárlássá fajulhat. Főleg, hogy olyan gondolatokkal játszik el, mint a társai megégetése, kettészelése, vagy bármi nemű meggyilkolása. Neki nem számít, hogy kik állnak vele szembe és nem ég benne annak a Tűznek az a bizonyos Akarata, amiről az öregek beszélnek. Ő csak egy Ninja, aki harcolni vágyik és az életet is úgy fogja fel mint egy színdarabot, amiben Ő a főszereplő... Érdekes és egyben nagyon félelmetes összeállítása ez a személyiségnek!
   A másik érdekes eleme a csapatnak Kuzomi, aki az ANBU ruhában és maszkban úgy néz ki, mint egy igazi ANBU. Csak a maszk mintázata tűnik ki, ahogy Karasué is. Mi cél vezérli a fiút? Ezidáig miért harcolt és miért volt ninja? Ő akar lenni az aki mindenkinél erősebb és aki éltével naggyá akar válni, egy olyan Shinobivá, akinek a nevét mindenki ismeri? Vagy a maszkja mögé rejtőzve névtelen akar maradni és úgy akar erőre szert tenni? Azt mondják, hogy az az igazi Shinobi, aki az Árnyékok között megbújva, elég jó ahhoz, hogy vállalja a Névtelen Fegyver szerepét, amely a Faluja kezében forog, mint a legélesebb és legkegyetlenebb kard... Viszont Kuzomi céljai és sorsa csak tőle és az eseményekre való reagálásától függ. Dönts és cselekedj! Ez az ami az Erő forrásához vezeti az embereket és az ilyen Háborúkkal a Döntés és a Cselekvés lehet az, ami életeket menthet, vagy olthat ki! Vajon mit hoz ki a Háború ebből a fiúból?
   Természetesen talán a legfurcsább és egyben legkitűnőbb tagja a csapatnak Hateshi, a szó nem éppen legjobb értelmében. Tehetséges és esze nyilvánvaló, de máshonnan származik, a szíve talán lehetséges, hogy máshová húz. Azok a bizonyos Konohai színek azok, amik eltorzítják Hateshi elképzelt képét, ugyanis valóban Jiraiya felelős leginkább Amegakure majdnem megtörténő széteséséért és Pein-sama haláláért. Most pedig voltaképpen hazája ellen küzd, ha nem is közvetlenül, de Amegakure a szövetség tagja... Ha Konoha nyer és a Háborút is viszi magával, akkor Amegakure nagyon csúnyán megjárhatja. Vajon mennyire lenne megdöbbentő, ha az említett ellenség máris beszivárgott volna Konoha Soraiba... Mi lenne, ha nem csak információt gyűjt, hanem teljességében beolvadt volna és csak a megfelelő pillanatra vár? Egy olyan ninja nem véletlenül kíván megfigyelést egy ANBU Parancsnok által, aki nem Konohai származású... Hateshi szíve meddig lesz erős és meddig hallgat még a józan eszére? Vajon hova állnak legszívesebben és hol foglal majd végül helyet? Minden olyan bonyolult és fogtépő...
   A csapat többi tagja természetesen további titkokat és elképzeléseket tartalmaz magában, de sem Karasu, sem pedig Kurume nem az a fajta Shinobi, akinek múltjáról szívesen hallana bárki is... Unalmas talán, vagy túl zavaros? Meglehet mindkettő, de róluk az ember nem szívesen beszél. Főleg nem úgy, hogy a csapat már vészesen közel került a Vég Völgyéhez. Az erdő amin végigjöttetek, végig csendes és nyugodt volt. Az állatok más tájakra vándoroltak, ugyanis a felkészülés és a vadászat, amely a táborok felverésével járt, valamint a mostani csatazaj, elijesztette őket, még akkor is, ha itt megvolt mindig az élelmük és az innivalójuk is. Most már csak a Vég Völgyének vízesésének hangja hallatszott egyre erősebben, míg végül a fák közül megpillantható volt a hely, ahová tartott az Öt Tagú csapat. Karasu most teljes megállásra intett mindenkit. Még nagyjából 10 méternyi erdő választott el titeket a nyílt bokros és sziklás tereptől. Hogy pontosak legyünk, a folyó Nyugati oldalán voltatok. Ez az a kisebb folyó, amely a vízeséstől összegyűlt vízből ered, majd folyik tovább Konoháig és azon túl is...
- Ha a sejtéseim nem csalnak, akkor Ti Katon és Raiton elemmel rendelkeztek, valamint Taijutsu és Fuinjutsu technikákat is ismertek, ugyanis a pecsételő osztag tagjai közül vettelek ki titeket. Én Raiton specialista vagyok és ismerek több technikát is, amelyet az ANBU tagjai használnak. A társam egy Genin, aki talán a Ti szinteteken áll. Legyetek nagyon résen amikor kimegyünk a nyílt területre, ugyanis lehet, hogy az ellenség már itt vár minket. Figyeljetek oda és terjesszétek ki az érzékeléseteket. A célunk a vízesés teteje, mégpedig Senju Hashirama szobra, de hogy biztonságosan elérjük azt, csalit vetünk be. Két Kage Bunshint küldök előre magammal együtt, míg ti a lehető legnagyobb gyorsasággal megkerülitek a vízesést Kelet felől, át a folyón és közben szemmel tartjátok a klónokat és engem, hogy ér-e támadás, vagy sem. Ha ér, akkor megvárjátok, hogy hogyan reagálok és ha szorul a hurok, akkor közbeavatkoztok. Ha nem szükséges, vagy nem történik semmi, akkor Hashirama szobra háta mögül jussatok fel a vízeséshez. Meredek a sziklás emelkedő, így használjatok chakrát! Odafent találkozunk!
Mondta Karasu, majd megformálta a Kage Bunshin keresztkézjelét, majd létrehozott két klónt. Az egyik úgy nézett ki mint Kurume, a másik pedig úgy, mint Hateshi. Megadta a jelet, majd hatalmas gyorsasággal megindult a vízesés irányába, a maradék négy fő pedig Keletre került a folyó irányába.
   Karasu direkt lassabbra vette a figurát, így a csapat feltűnés nélkül átfutotta folyón, majd belevetette magát a Délen fekvő erdőrészbe és eközben mind szemmel tartották Karasut. Egyedül talán Kurume nem tett ilyesmit, ugyanis Ő Pecsételő Ninja volt, neki nem ez volt a feladata. Karasu és a klónok megálltak a vízesés előtt és körbenéztek, úgy tettek mintha keresnének valamit, majd egy szempillantás alatt eltűntek és a Hashirama szobor tetején jelentek meg. Eközben a Négyfős csapat nem találkozott senkivel és semmivel az erdőben, így felugráltak a köveken és végül ők is a Hashirama szobor tetején találták meg a helyüket. Ekkor Karasu megszüntette a klónokat, amik egy kis füst és pukkanás kíséretében eltűntek. Most a Hang Országának határait fürkészi a ninja...
- Itt korábban folytonos harcok folytak a háború bejelentésétől kezdve. Általában csapatok harcoltak egymással, de nem jutottak semmire. Most viszont minden csendes... Úgy tűnik, hogy vaklárma volt az egész...
Mondta Karasu, ám ahogy kimondta az utolsó szótagot a szél a megszokottnál is erősebben kezdett el fújni és furcsamód kavargott, szinte lökdösve a vízesés felett lévő vizet. A szobor pont egy szintben volt a vízeséssel, így lefelé és a Hang Országa felé is tökéletesen látni lehetett mindent, de a szél Madara szobra felől érkezett... Ám nem csak a szél érződött, hanem hozott magával még valamit. Négy csuklyás és az egész testet fedő, vörös köpenyes alak jelent meg Madara szobrának tetején, mire a csapat felvette a harci alakzatot: Karasu állt elől, jobbra mellette Hateshi és balra mellette Kuzomi, egy kicsivel hátrébb Eiko és mögötte Kurume, aki már készítette is elő az ecsetét és kinyitotta az oldalán fityegő tintásüveget. Most mi történik? Ezek valószínűleg ellenséges ninják! De miért csak ennyien vannak és miért viselnek mindannyian ilyen köpenyt? Furcsa és egyben nagyon zavaros a dolog, de amilyen negatívum és sötétség árad abból a négy alakból, az nem sejtett semmi jót!

// Sorrend nincs, az ír először és a másik után aki akar! Következő posztot a Vég Völgyébe: http://narutohun.niceboard.org/t59p30-a-veg-volgye //

**Kinshu** Kedd Szept. 09 2014, 12:11

Ahogy elnézem a haderőt innen hátulról úgy tűnik mintha egy teljesen átlagos hadsereget néznék. Az embereknek ugyanúgy van 'élet' a szemükben. Ez azonban nem olyan élet amilyenre mindenki vágyik. Ez az örök élet, de milyen áron? Aztán hirtelen mozgolódni kezd a hadsereg. Legelöl kiadják a parancsot és a zombik mint a tökéletes katonák kérdés nélkül megindulnak a harcba. Vajon melyik lehet a jobb? A lelketlen katona érzések és gondolatok nélkül, vagy az a katona aki valamilyen indokért küzd és képes alárendelni magát ennek a számára felsőbb rendű akaratnak. A parancsnokok vágya, hogy olyan katonájuk legyen aki nem kérdez vissza, ezek mellett viszont egy emberből, egy élő emberből rengeteget kihozhatnak az érzelmek és képes akár a teljesítő képessége többszörösét nyújtani. Ez érvényes ugyanúgy a harcmezőre mint bármely más helyre.

Szörnyű egy technika ez az edo tensei. Ne véletlenül nyilvánították tiltott technikának, de otokagureiek mégis felfedték sötét titkát és vezetőjük az Otokage most már képes feléleszteni a holtakat. A shinobi már holtában sincs békében. Undorodom magától a ténytől is, hogy így végezzem. A halottak megszégyenítésének tartom ezt. Legalább nem büdösek.

Ahogy így gondolkoztam magamban hirtelen megpillantottam pár vörös csuklyás alakot amint leválnak a bal szárnyról pont amikor a sereg mozgásba lendül. Hát persze így sokkal könnyebb kereket oldani. Kik lehetnek azok, minket nem tájékoztattak róla, hogy bármilyen más akció is lesz a támadás mellett. Úgy gondoltam, hogy ennek a kis mellék szálnak lehet, hogy a végén még nagyobb jelentősége lesz mint ennek az egész idióta támadásnak a Konohai haderő ellen ahol többszörös túlerő várja ezt a kicsi sereget.

- Figyelj csak Sho, gondolom te is észrevetted a bal szélről leváló négy csuklyás alakot. Csak az nem vette észre aki nem akarta. Szerintem követnünk kéne őket. Nem tudom te, hogy vagy vele, de szerintem talán még nagyobb jelentősége lesz annak ahova azok mennek mint ennek az öngyilkos akciónak.

Chakrát koncentráltam a lábamba és lassan kezdtünk megindulni a sereggel együtt. Igyekeztem egyre a sereg szélére sorolni és amint elértem a megfelelő helyet elrugaszkodtam, majd ahol megérkeztem azonnal a shusin no jutsut alkalmaztam, hogy ne lássák a zombik merre megyek. Bár kétlem, hogy bárkit is érdekelt volna, hogy két Otogakurei shinobi merre tart. Így kezdtem el követni a négy csuklyást remélhetőleg Shoval az oldalamon!

Jiraiya Kedd Szept. 09 2014, 17:57

// Kinshu //

Az Otogakurei haderő csendben és nagy fegyelemmel indult meg a harcmezőre. Egyedül a menetelés és az egyre gyorsuló mozgásuk volt az, ami hangzavart keltett. Valami azonban szemet szúrt Kinshunak és a társának is, így mindketten megállapodtak abban, hogy követniük kell a kiváló négy gyanús alakot. Azonban ez nagyobb veszélyeket is rejthet magában, mint a Frontvonalon való részvétel... De nincs mit tenni, információkat kell gyűjteniük és ha Otogakure tervez valamit, akkor nekik is ott kell lenniük. Így hát a négy leváló, különös alak után indultak. Már az is furcsa volt, hogy egyáltalán nem Otogakurei egyenruhát viseltek, hanem egész testet fedő köpenyt és csuklyát. Gyorsan mozogtak, de a kéttagú csapat sokkal mozgékonyabb és gyorsabb volt, így biztos távolságból képesek voltak követni őket, látszólag teljesen feltűnéstelenül. Egy ANBU-nak képesnek kell lennie úgy követni valakit, hogy az ne vegye észre, viszont ha ezek a Ninják magasabb szinten vannak, akkor talán nagy bajban van a két kém. A menet közben Sho megszólalt.
- Érzékelő képességeim vannak, így nem veszítjük nyomon őket, de gondolom már Te is észrevetted, hogy bőven megkerülték a haderőket és a Vég Völgye felé tartanak. Maradjunk le egy kicsit, mert ahogy én látom, ezek komoly erőt képviselnek.
Mondta a fiú, majd lassítani kezdett és hát, így Kinshu is akinek nem volt oka arra, hogy megkérdőjelezze Sho szavait. Lassacskán szem elől veszítették a négy ninját, de Sho mutatta az utat, így eljutottak oda, ahová ez a négy ninja éppen igyekezett: A Vég Völgye. Amikor Kinshu és Sho megérkezett, furcsa látvány tárult a szemeik elé, amire talán nem is számítottak. Az Ország ezen része kiemelkedő figyelmet igényel, ugyanis a Vég Völgye határ A Hang és a Tűz Országának is egyaránt. A folyó amely a Hang Országából folyik, vízesés formájában zúdul alá a Tűz Országa határán, ugyanis a Hang ezen része hegyvidékes és erdős rész. A vízesést Uchiha Madara és Senju Hashirama szobra határolja. Alul egy tó keletkezett, amiből lassan és vékonyan egy folyó szivárog, ami később hatalmas méreteket ölt majd a Tűz Országa teljes területén. Innen lentről szemléli a vidéket Kinshu és Sho, így tökéletesen látják a közvetlenül mellettük elhelyezkedő Madara szobor tetején lévő négy ninját és a kissé odébb lévő Hashirama szobor tetején elhelyezkedő öt tagú csapatot akik éppen harci állást véve fel várják, hogy mit lép az ellenség...

// Vég Völgyébe kérem a kövi posztot //

**Aokaze Atsushi** Szer. Okt. 29 2014, 13:14

// Fuu – Egy elveszet shinobi lélek //

Szerencsénkre a hazaút második fele pont olyan nyugisan zajlott, mint az első. Már késő délután volt mikor átléptük Konoha hatalmas kapuját, bár már kissé elegünk volt a gyaloglásból és legszívesebben egyből haza mentünk volna, de még jelentenünk is kellett, így Harudával együtt mi is elmentünk a hokagéhoz. Elsőnek a férfi ment be hozzá hogy visszakapja azt a rangot, amiről nem is olyan régen mondott le, addig mi a folyosón vártunk. Mikor kijött arról kezdett beszéli rászolgáltam valamire.
* Heh, mégis mire gondol, én semmit sem csináltam. Legalábbis szerintem.
Igaz én nem érzem, kiérdemelnék bármit is, de azért a kíváncsiság is megtalálható bennem, hogy mégis mi az, amit kapni fogok, bár lehet, hogy nem igazán fogok neki örülni. Elővett egy egyedi alakú tőrt, majd átnyújtja azt, és elmondja a penge történetét. Bár a történetet halva hirtelen nem tudtam, hogy viszonyuljak hozzá.
* Vajon tényleg azért, adj ide mert kiérdemeltem vagy csak nem akarja magánál tartani mert fájdalmad emlék. Viszont az hízelgő hogy a fiának készítette most mégis nekem adja, talán olyannak képzelte el mint amilyen én vagyok.
Bár a vegyes érzések még kavarogtam bennem, nem szerettem volna megsérteni így elfogadtam ajándékát.
- Köszönöm nagyon fogok rá vigyázni.
Ezután Haruda megfordult és eltűnt. Ekkor a mester kezdett el dicsérni minket habár főként engem, majd hazaküldött minket, átvéve tőlünk a jelentéssel járó nyűgöket. Mielőtt még hazamentem volna először Ayamét kísértem el otthonába. Hazatérve már csak egy jó forró fürdőre vágytam, majd az ágyba bedőlve rögtön el is aludtam.

Másnap reggel:

Kellemes álmomból, korán felriaszt valaki, aki a ház előtt a nevemet kiabálja. A hirtelen jött ébresztő hatására csak kikapok egy nadrágot a szekrényből, amit az ajtó felé bukdácsolva veszek fel. Ajtót nyitva újból a csapatomat látom magam előtt. Behívom őket majd a mester elmondja mi lesz a feladatunk, majd egy képet mutatott és elmondta ki látható a képen valamint néhány információt róla.
- Elég szép. Ezt követően egy hatalmas pofon csattant az arcomon.
- Még egy ilyen és meghalsz! Remélem, megértetted!
- I-Igen. De tudhatnád, hogy nekem csak és kizárólag te jelentesz mindent, az előbbi csak egy megjegyzésvolt.
- Talán akarsz még egyet! Tekint rám, a mindjárt megöllek pillantásával, miközben az öklét ropogtatja.
- N-Nem!
Amikor Ayame ilyen jobban félek tőle mint bárki mástól, mivel tudom hogy akár még meg is ölne, így inkább visszavonulok. Gyorsan a szobámba a sietek és felöltözök szerencsére, a tegnapi küldetésből visszaérve nem pakoltam ki a felszerelésem, így csak fel kellett öltöznöm valamint a tegnap kapott tőrt, az övemre helyeztem, hátra jobb kézre esve, az övtáskám mellé. Majd visszamentem a nappaliba a többiekhez és útnak is indulunk.

Fuu Vas. Nov. 02 2014, 17:41

/ Aokaze Atsushi /

A haladásotok könnyed volt, s igencsak fürge, s hamar a kitűzött területhez értek, mely igencsak nagynak tűnik. Mivel az információ kevés, s csupán egy kép az, melyből kiindulhattok, valamint a két visszatért genin remegő, szinte pattanásik feszült reakcióiból következtethettek, nincsen más választás, mint átnézni a területet, melynek látványa olyan volt, mintha az élet egyetlen cseppje sem lenne megtalálható itt. A fák mind szárazak, s kopárak voltak, a talajon nem volt nyoma életnek, s csupán kiszáradt növényzet borított mindent. Egyre tovább haladtatok, de a terület nem változott...Nem volt mit látni, vagy szemügyre venni, de lassan ráleltetek a geninek hátrahagyott nyomaira, melyet követve talán ráleltek valami bizonyítékra, vagy esetlegesen a kis hölgyre, kiért eljöttetek idáig. A lábnyomot elég messzire vezettek, egyre beljebb ennek a kopár, egyhangú helynek a szívébe. Bár a táj változatlan volt, a nyomok itt végez értek, olyan volt mintha itt valami megzavarta volna őket, s a földön pár hosszabb hajszál hevert, melyek egyértelműen az általatok keresett személytől származtak. Miközben szemügyre vettétek a nyomokat, s a hajszálakat valami neszt hallatok meg nem messze tőletek, majd egy faág reccsenő hangját, amint valaki vagy valami hozzá érve letöri azt...talán csak véletlen volt, mégis számotokra jelzés volt, valaki van itt rajtatok kívül. Amint vártok, hogy lépjen valamit az aki mindeddig meglapult, vagy netalán nekiálltok azonnal megkeresni őt, ez a ti döntésetek....Egyszer csak egy közeli, de eléggé vastag törzsű korhadt fa mögül egy szürkés színű, közepes termetű, de annál szőrösebb kutya rohan elő, szájában egy hátizsákkal, s egy fejpánttal, de így nem látszik milyen falu jelét viseli a pánt, melyet hurcol. Amint elő ugrik, egy gyors pillantást vetett rátok, majd azonnal megiramodik, s sietősen próbál eltűnni, miközben hordozott holmijai közül az egyiket elveszti, mégsem lassít, csak tovább rohan. A fejpántot hagyta el, mely így kezeitek közzé kerülhet, rajta pedig Konoha jele látható. Nem biztos, de valószínűleg a geniné kit kerestek, s lehet a táska is az ő birtokában lehetett egykoron így tanácsos lehet elkapni az állatot, mely talán magától próbálja elcsenni ezeket a dolgokat, de sokkal valószínűbb, hogy valaki számára szállítja ezeket, hiszen nehéz lehet elképzelni, hogy egy ilyen kopár területen képes lenne megélni ez az állat, főleg hogy a táska mellett a fejpántot is el akarta vinni, melyre ha vadon élne semmi szüksége sem lenne. Így talán elvezet oda, ahol a lány is tartózkodik...
Döntenetek kell, utána eredtek, vagy inkább több nyomot kellene itt keresni? Talán szét kéne válni? Több út, több válasz, s talán több lehetőséget rejthetnek...melyik út az, amelyet most követnetek kellene?

/ Írd le hogyan reagálsz, s mit tanácsolsz mit tegyetek, tervedet elkezdhetitek kivitelezni is akár. /

**Aokaze Atsushi** Hétf. Nov. 03 2014, 21:28

// Fuu – Te az enyém leszel //

Ahogy elindultunk tőlem a faluban még csak sietős léptekkel, majd amint átléptük a falu bejáratául szolgáló kaput, fürge lépteink szaladásba mentek át. Így szerencsére nem tartott sokáig elérnünk azt az erdőt ahol eltűnt a kunoichi.
* Az a két genin nem egy eltűnt társuk miatt reszkettek és féltek annyira. Valaminek lennie kell az erdőben. Talán jobb lenne, ha egy akcióra kész alakzatban, haladnánk tovább. De mi lenne a jó felállás, hátul kéne a senseinek lenni elvégre ő a legképzettebb, de így a parancsokat nem képes jelekkel továbbítani nekünk, de mivel az sem biztos hogy van errefelé ellenség talán így ez nem hátrány. Előre nekem kell kerülni, mivel Ayamét nem szeretném veszélynek kitenni, Takeshi pedig lehet, hogy megfelelne ellátni ezt a feladatot, de egy kissé lusta.
- Sensei volna egy javaslatom, innentől álljunk formációba, én már ki is gondoltam egy remélhetőleg megfelelő felállást, Én elől utánam Takeshi, mögötte Ayame és végül ön. Mit gondol?
- Bizonyára jól átgondoltad, tegyünk egy próbát.
Felvettük az általam említett formációt és úgy léptünk be a kopár, erdőnek aligha nevezhető, kiszáradt fák területére, ahol nem hogy lombkorona, de még fű sincs, minden kihalt ameddig csak a szem ellát. Ahogy egyre jobban haladunk befelé a kietlen tájon végre rábukkanunk, az akkor még három személyből álló csapat nyomaira. Követjük őket egészen addig míg valami furcsa nem lesz bennük, mintha itt valami megzavarta volna őket.
- Valószínűleg itt rémülhetett meg, a másik kettő, a lány pedig itt vált el tőlük.
Leguggolok, hogy jobban szemügyre vehessem a lábnyomokat, de pár hosszú szőke hajszálat is felleltem, miközben a többiek a tájat kémlelték hátha előkerül.
- Itt van pár hajszál ez biztosan az övé.
Majd egy fa reccsenő hangjára leszünk figyelmesek, ami egy ilyen helyen aligha éppen mindennapi. Egyből jobb kezemmel a nemrég kapott tőrömre nyúlok. Lassan felállok majd, szépen beállunk védelmi pozícióba háttal egymásnak, aztán az egyik Ayaméval szembeni elég vastag fa mögül ki nem rohan, egy a szürke színre hasonlító bundájú kutya, mely nem volt nagyobb az átlagnál, de a bundája nagyobbnak mutatja. Szájában egy fejpánt és egy, hátizsák, sajnos a fejpántot nem lehetett rendesen látni, hogy honnan származhat, így lutri, hogy a keresett kunoichié-e? Utánaeredünk, majd üldözés közben kiesik szájából, a fejpánt.
- Ti kövessétek, én felszedem, nem lenne jó ha eltűnne az egyetlen nyomunk!
Le is váltam a többiektől, gyorsan felkaptam a kisé nyálas homlokvédőt, majd a többek után eredtem. Futás közben veszem szemügyre melyik falu fejpántja is található rajta, és hát sajnos a miénk volt.
* Ki támadhatta meg? Egy kutya, nem lenne képes legyőzni egy taijutsu használó ninját. És minek vinné el a táskáját, még ha széttépte volna, élelemszerzés miatt azt megértem, de ez magával hurcolja.
Közben sikeresen felzárkózok a többiekhez, akik tisztes távolságból követték eddig a kutyát.
- Sajnos, jogosan hitük hogy a lányé a táska. Muszáj lesz követni a kutyát biztos tudja hol van Satomi. De valószínűleg a gazdája nem lát majd minket szívesen ezért mostantól próbáljuk a lehető leg észrevétlenebbül követni az ebet.

Fuu Csüt. Nov. 06 2014, 16:17

/ Aokaze Atsushi /

A kutya sokáig loholt, s valószínűleg tudta, hogy követitek, hiszen mégiscsak kutya...s a szél járása nem nektek kedvezett, éppen a kutya irányába sodorta a szagotokat, bár úgy tűnt nem érdekli a dolog, s csak folytatta útját. Végül egy a kiszáradt fák között álló sötét, de méreteit tekintve nagy terjedelmű háthoz vezetett titeket, melynek ajtaja szinte csak résnyire de nyitva volt, így a kutya orrával kissé arrébb lökve kitárta azt s befutott. Kintről alig látszott valami a ház belsejéből. Odabent sötét volt, egyetlen lámpa sem világított, s ha körbejárjátok sem találtok más bejáratot, csupán az elülső nyitott ajtót. De ez talán lehet csapda is, hiszen a kutya tudta, hogy jöttök, így riaszthatott már valakit vagy valamit, hogy veszély érkezik. De ebben nem lehettetek biztosak, s ha sikeresen akarjátok zárni a küldetést, utána kell erednetek mihamarabb. Az ajtóhoz közeledve azt néha belekap a szél, így kisebb nyikorgó hangokat hallat, ahogyan 1-2 centivel ide-oda mozog. S amint beléptek rajta az becsapódik, odabent pedig csupán a sötétség fogad, s éppen annyi fény van, ami a kissé poros ablakokon beszűrődik, bent pedig úgy tűnik a ház üres. A kutyának pedig nyoma sem látszik, de ti biztosan láttátok, hogy bejutott, így valahol bent kell lennie, s talán a lány is itt lesz valahol. Az ajtóval szemben egy lépcső mutat felfelé a felsőbb emeletre, jobbról és balról pedig egy egy ajtó mutat tovább. Ha jobbra indultok, ott egy poros konyhát találtok, melyet már bizonyára régóta nem használt senki sem, majd egy ajtó mutat tovább, ahol valószínűleg az élelem raktár lehetett, melyben még mindig található némi hús, búza és víz, de egyéb nem. Ha az emeletre siettek, ott több hálószoba is van, de mind poros és üres. Egyetlen nagyobb szoba van a felsőbb szint folyosójának végén, mely telit tele van ékszerekkel, valamint könyvekkel, közepén pedig egy selyemmel borított ágy állt. Az egyik könyv pedig egy bizonyos " Emberi kísérletek " névvel ellátva feküdt az ágyon. S a szobában ez volt az egyetlen tárgy, melyet nem lepett por. De a könyv egy bizonyos zárral volt ellátva, lapjai pedig öregek voltak, így nem igazán lehet megkockáztatni a zár feltörését, mivel talán az egész darabjaira hullana szét. De az emeleten nem találtatok kulcsot hozzá, bárhol is kerestétek. Az alsóbb szinten, bal felé indulva egy étkező tárul elétek, egy hosszú asztallal középen, mely díszesen meg volt terítve, de a terítéket vastagon lepte be a por. Az étkezde másik végén egy újabb ajtóval, mely talán a régebben itt szolgáló cselédség szobáját rejthette magában. Sok cselédruha hevert szanaszét, valamint aprópénz, s ruhás ládák, melyekben szakadt, némelyben bűzös ruhák voltak begyűrve. De az egyik láda alatt, egy csapóajtó rejlett, mely valamiért nem volt poros, olyan volt, mintha nemrég nyitották volna fel...talán nemrég valaki kinyitotta volna ezt az erre kószáló ebnek? Talán ez lehet az az út, melyen tovább kell haladnotok... De a felső emeleti könyv is...ha valaha előkerül a kulcsa, rejthet magában érdekes, talán nem shinobinak való titkokat...

/ Arra kérnélek nézz szét, persze nem kötelező olyan sorrendben, ahogyan én leírtam, de a bal oldalt hagyd a végére kérlek. /

**Aokaze Atsushi** Pént. Nov. 07 2014, 15:50

// Fuu – Te az enyém leszel //

Az ebet még egy jó darabig követhettük, bár időközben a távolságtartás feleslegessé vált mivel, mint kutyának neki is elég jó lehet az orra és a szélirány is neki kedvez. De valószínűleg nem törődött vele, hogy követjük mivel még csak nem is gyorsított tempóján. Majd egy szer megpillanthatunk a távolban egy terebélyes nagy házat, ami pont olyan kísérteties volt, mint az erdő, amiben volt.
* Talán az erdőben élt egy nemes család, akik az erdő pusztulásával tovább álltak.
Haladunk a ház felé közben a kutya már az ajtónál van, ami résnyire nyitva van így orrát használva könnyedén kinyitja azt.
- Nézzük meg hátha van e egy hátsó kijárat, amit menekülésre használhat-e a későbbiekben, a kutya gazdája ha szorulna nyaka körül a hurok.
Hamar körbementünk a házon, de kintről szemügyre véve csak egy be és kijárattal rendelkezik, már az is megfordult fejünkben hogy csapdába akarnak csalni minket.
- Mi legyen?
- Sajnos muszáj lesz bemennünk, ha többet szeretnénk megtudni.
- De a kutya már rég bent van, már biztos tudatta gazdájával, hogy itt vagyunk.
- Kockázat nélkül nincs győzelem! És ha csapda is egy társunk életéről van szó, mindent meg kell tennünk, ami erőnkből és tudásunkból futja.
- Jól mondod Atsushi!
- De mi sem vagyunk ostobák, előre küldök egy kawarimit inkább rajta csattanjon a csapda, ha van egyáltalán.
Odamegyek egy a földön heverő kisebb korhadt farönkhöz, ráteszem tenyerem, majd belevezetem a chakrám és ennek segítségével egy kawarimit csinálok belőle. Amit pár lépéssel magam előtt irányitok, be az ajtón, ami nyikorgó hangokat ad ki miközben a szél ide-oda mozgatja. A kawarimi már az első szoba közepén van, mikor mi is bemegyünk a házba, majd a szél ránk csapja az ajtót így a látásviszony romlott a kevesebb fény miatt. A szobából három irányba lehet tovább indulni, vagy a jobb oldali ajtón át, vagy a bal oldali ajtón át valamint egyenesen a lépcsőn föl az emeletre.
- Szét kéne válnunk.
- Ez egy jó meglátás én Ayaméval…
- Na, nem te velem jössz az emeletre!
- Akkor mi lent kezdünk el kutatni.
Ők belépnek a jobb oldali szobába, ami egy konyhának ad helyet, és az onnan vezető kamrának ahol némi élelmet lehet találni. Eközben én és Takeshi az emeletet nézzük át ami csak üres szobákat tartalmaz melyekben csak por található, de a utolsón látszott, hogy használja is valaki. Könyvek és ami ennél is jobban felcsigázott minket azok az ékszerek voltak, valamint még egy ágy, ami selyemmel volt takarva, amin egy zárral ellátott könyv hevert. Miközben a kulcsot keressük űgy döntök elolvasom legalább, hogy miről szól. Felvettem, majd a címét olvasva egy percre, ledermedek majd leszaladok, Takeshi pedig utánam nem értve miért is szaladok. A sensei és ajame pont akkor szeretne benyitni a bal oldali szobába.
- Kai sensei baj van! Már tudom, mire kellhet a lány. Majd megmutatom neki a könyvet a címre mutatva ujjammal.
- Ezen felül még ékszerek vannak fent, de azt a végén is elvihetjük, hogy a jogos tulajdonosok visszakaphassák, ha még élnek egyáltalán.

A könyvet átadom a senseinek, majd együtt tovább kutatunk lent, a még át nem nézett helységet, ami az étkező volt, az asztal meg volt terítve, de már a por ezt is belepte. Itt sem találtunk semmit, így az innen továbbvezető szobába mentünk, ez a cselédeknek adhatott otthont, mivel a földön az ő ruhájuk hevert valamint egy kevés apró, ezen felül faládák melyekben újabb ruhákat találtunk, és némelyik szaga sem volt épp kellemes. De végül Ayame egy újabb nyomra bukkant az egyik láda alatt. Bár a nyom igazából egy csapóajtó fedele volt, valószínűleg így tűnt el a kutya a házból. Mivel nekünk is tovább kell haladnunk így lementünk rajta, de mivel valakink kezdeni kellet így a sensei magára vállalta a feladatot, a legutolsó pedig én voltam.

Fuu Hétf. Nov. 10 2014, 20:38

/ Aokaze Atsushi /

Lemerészkedtetek a sötétbe, hol mindent por, s pókháló borított...a falak nyirkosak voltak, s hidegek, néhol pedig az utat fáklyák jelölték. Hosszú egyenes folyosó volt, legalább is először, tovább haladva úgy 10-15 perc séta után az eddig egyenes szakasz három irányba vezet tovább. Az első járat irányából, mely tőletek jobbra helyezkedik el néha furcsa hang szűrődik ki felétek, amolyan éles, nyikorgó hang ez, melyet nehéz bárminek is tulajdonítani, talán olyasmi, mint amikor egy régi rozsdás ajtót nyitogatnánk ki-be folyamatosan, mely állandóan nyikorog. A második járat irányából, mely előttetek helyezkedik el kisebb szellő tör kifelé, s néha a szél susogása is jól hallhatóvá válik. A harmadik ajtó nektek jobbra tárul el, melynek végén sok apróbb fényes pontot látni, olyan mintha az esti, csillagos égbolt egy darabját rejtették volna el benne. Jól látható, hogy az összes járat rejt valamit, de kérdés melyik vezet a lányhoz, kit kerestek.
Mestered tűnődik, mitévők legyetek, de láthatóan képtelen döntést hozni, majd szemeit rád veti, s megszólal.
- Nemrég neked köszönhetjük, hogy a küldetés sikerrel zárult, mit tennél most Atsushi? - Kérdezi tőled, melyen a többiek is meglepődnek, talán furcsának tartják, hogy tanácsot kér, s miért éppen tőled? - Váljunk szét, vagy maradjunk együtt, ez a kérdés, s ha szét is válunk, ki merre induljon. - Folytatja, majd leült. - Ezt át kell beszélnünk, talán valahol veszély fenyeget, s talán nem lesztek képesek egyedül legyőzni azt. - Mondta, s hangjából ténylegesen a félelem volt kivehető. Félt titeket.

A tovább haladás kérdéses, melyik a helyes út? Melyiket választjátok? Talán szét kellene válnotok? De akkor kivel megy a sensei? Hogyan lesznek a csapatok? Vagy talán együtt kellene minden utat egyesével bejárnotok? A döntést neked kell meghoznod, mely akár a te vagy a társaid életébe is kerülhet...mégis, mestered valamiért tőled kérdezi, hogyan tovább.

**Aokaze Atsushi** Kedd Nov. 11 2014, 16:56

// Fuu – Te az enyém leszel //

A sötétbe vezető csapóajtón, a sensei bátran, példát mutatva nekünk, fiataloknak elsőként, indul az ismeretlen járatba, őt követi Takeshi aztán Ayame majd végül én zárom a sort. Az alagút első ránézésre olyan volt mintha már jó ideje nem használták volna, mindenhol pókhálók voltak. A járatban hideg volt melyhez valószínűleg nagyban hozzájárultak a nedves falak. A folyosó maga egyenes volt legalábbis a ritkábban kirakott fáklyák fényei ezt mutatták, ahogy haladunk előre az egyetlen irányba úgy negyedórányi séta után, egy hármas elágazáshoz jutunk. Az első járatból mely jobb kezünkre esik furcsa nyikorgó hang hallatszik, ami ilyen helyzetben kissé ijesztően hathat másokra, de nekem inkább a ház bejárati ajtajának zajára emlékeztet. A második járatból, ami velünk szemben található szellő fúj, mely friss levegőt hoz magával. És erősebb szelek hangját is lehet hallani. A harmadik járat bal oldalunkon található, aminek a végén fényes pontokat láthatunk, melyek az éjszakai égboltot megvilágító csillagokra hasonlítanak. Gyönyörűnek is mondanám, ha nem tartanék attól, hogy a fények egy műtő vagy laborféléből szűrődik ki, melyben esetleg a lányon kísérleteznek. A Kai senseien látszik, hogy töpreng valamin, de mind tudjuk, hogy azon gondolkozik merre kéne tovább indulni és hogyan. Majd egyszer csak rám tekint és egy fontos kérdést intéz hozzám, amivel mind a hármunkat meglepett.
* Még hogy az én érdemem az előző küldetés sikere?! De persze most nem ez a fontos merre és hogyan induljunk tovább? * Megvakarom a buksimat. * Mivel itt emberi életről van szó, az idővel is versenyben állunk, de szétválva gyengébbek vagyunk legalább is mi geninek, a sensei valószínűleg egymaga is elbánna az ellenféllel. A tervezésre sem szánhatok sok időt, így a legelső valamennyire használhatót tervem osztom meg a többiekkel.
- Huh! Az a véleményem, hogy szét kéne válnunk, Kai sensei Ayaméval, Takeshi pedig velem, így gyorsabban felderíthetjük a járatokat, bár az előttünk lévő egy bejárat vagy szellőzőféle lehet így ezt kéne a végére hagyni. A másik kettővel kéne kezdeni, de ezekben is csak egy bizonyos idő intervallumot tölteni aztán visszatérni. Így ha valakik nem érnek ide időben, akkor ők valószínűleg belefutottak az ellenfélbe. Mit gondol?
Kérdezem mesterem kíváncsian mit gondol erről a gyorsan összecsapott tervről.

Fuu Pént. Nov. 14 2014, 14:20

/ Aokaze Atsushi /

Mestered pár másodpercig téged figyelt, majd mintha tovább tűnődne. Bár hallotta mit mondtál, úgy tűnik nem szívesen hagyná, hogy a csapat szétváljon, mégis lassan rádöbben nincsen más esélye, hiszen a lány életévet játszik, ha tovább húzza az időt.
- Legszívesebben nem hagynám, hogy külön induljunk el, most mégis..legyen hát ahogy mondtad. Attól félek, ha húzzuk az időt, akkor a fiatal genin életével játszhatunk. Azt hittem, hogy egy hagyományos küldetés lesz. S majd egy remegő, megijedt kislányt kell megkeresnünk egy felettébb furcsa erdőben, de úgy tűnik, ez több mint aminek elsőként látszott. Ti menjetek arra! - Mutatott az egyik sötét járat felé, melyből a nyikorgó hang szűrődött ki, majd megfordult. - Mi pedig erre megyünk Ayame! - Szólt a lányhoz, majd lassan megindult a sötétben megcsillanó kisebb fények irányába. - Egy óra! - Szólt vissza nektek. - Ennyi idő áll rendelkezésre. Egy óra múlva itt találkozunk! - Jelentette ki, majd elindultak.

Ketten maradtatok hát, te és Takeshi. Elindultok, a számotokra kijelölt alagút mélye felé, s a hang egyre erősödik. Talán 15-20 per telhetett el, mióta elindultatok, de még nem értétek el a hang forrását, s jobban mondva semmi sem változott. Az alagút végeláthatatlanul folytatódott, a nyirkos, nedves falak, a pókhálók sokasága, s a nyikorgó hangot csupán a vízcseppek egy-egy aláhullásának hangja zavarta meg. Idegességetek enyhítésére talán beszélgetettek néha, már ha volt hozzá merszetek, de ha ezt teszitek, talán felkeltitek az ellenség figyelmét, már ha a ti irányotokban helyezkednek el.
Lassan az elindulásotoktól mérve, eltelhetett 40 perc is, s még semmit sem találtatok, ám biztosan közel jártok. Bár ha tovább haladtok, biztosan nem értek vissza a megbeszélt időre, mégis már láthatjátok a korhadt, régi fából készült ajtót, mely ki-be ingázik rozsdás kilincsét csapkodva a zárjához. Mögötte halkan nyöszörgést hallotok! Talán valami állat, de lehet, hogy ember adja ki a hangot, így már nem fordulhattok vissza, elértetek idáig, meg kell néznetek mi rejlik az ajtó mögött. Kicsit talán nehéz lehet kinyitni, hiszen a rozsda minden szegletét elkezdte már felemészteni, de a földön már több, előzőleg lehullott rozsdadarabkát láthattok. Mely bizonyítja, nem ti vagytok az elsők, kik kinyitották hosszas fennállása óta.

Ahogy beléptek az ajtón, talán elképedtek egy pillanatra...rácsok tömkelege fogad titeket. Kisebb nagyobb ketrecek, némelyekben állatok számos faja foglal helyet ( róka, kutya, medve, egér, farkas, stb. ) , némelyekben emberek vannak, nem a legjobb állapotban. Gyerekek, s felnőttek is, ( kb. 5-6 ember) kicsit hátrébb egy terhes nő is kuporog egy közepes mérető ketrecben, összekuporodva, eszméletlenül. Az emberek egytől-egyig fáradtnak, megkínzottnak tűnnek. Ám sok időtök nincsen bámészkodni, van két őr is a rácsokon kívül, kiknek figyelmét azonnal magatokra vontátok. Bár nem tűnnek shinobiknak, nem rettennek meg a két ifjú genin látványától. Banditáknak néznek ki, kiknek egy-egy rövidebb kard van az oldalán, s rögvest előrántják őket.
- Ki engedett be titeket? - Tettél fel a kérdést, s látszott, ha válaszotok rossz, azonnal támadnak.

/ Végül is döntenetek kell majd a végén, azonnal harcoltok, s támadtok majd, vagy megpróbáljátok átvágni a két őrt. Jöhet terv is, mit akartok tenni ^^ Postod legyen legalább 30 sor Very Happy

/

**Aokaze Atsushi** Vas. Nov. 16 2014, 20:06

// Fuu – Te az enyém leszel //

Miután megosztom senseiemmel a véleményem a keresés, további mikéntjéről, csak figyel engem egy rövid időre, de igazából nem olyan mintha éppen itt járna, hanem az általam tett ajánlaton gondolkodik. Arckifejezésén tisztán látszik nincs ínyére a szétválás, amit meg tudok érteni, elvégre én is kényszerből ajánlottam ezt a felállást, amit ő szintén kényszerből fogad el. Közben még azt is megosztja velünk mit is várt igazából a küldetéstől, majd elmondja merre menyünk. Illetve rámutat a járatra, ami a különös zaj felé visz minket, majd megfordul és elmondja, ők merre mennek. Elindulunk a két külön ”úton”, de pár lépés után visszaszól és tudatja az időkorlátot. Takeshival feléjük fordulunk, majd egy kis bíztató mosollyal az arcunkon válaszolunk.
- Értettük! De aztán ne késsenek!

Ahogy haladunk beljebb az alagúton, az idő homokja csak pereg, miközben az járat mintha semmit sem változna csak pókhálók, nedves fal, és a nyikorgás, aminek hangjához, néha-néha egy vízcsepp földet érő hangja cifrítja meg. Már maga a sötét és végtelenségig húzódó járat is elég nyomasztó, de tovább rontja a dolgot, hogy egy lány élete múlhat azon, mikor jutunk ennek az alagútnak a végére, így halk beszélgetéssel próbáljuk elterelni a gondolatunk látszólag még úgysem érünk el egyhamar sehova sem.
- Ayaméval jól megvagytok?
- Igen! Miért kérded?
- Csak a reggeli pofon miatt.
- Nem, szokott olyan lenni, ha nem tetszik neki valami, akkor kicsit összekapunk, de szerencsére egyből ki is békülünk. Inkább te mesélj, van valaki?
- Van egy lány, de nem merem, elhívni sehova sem félek, hogy elutasít.
- Bátraké a szerencse. Én is féltem kimondani mit érzek, de megtettem és kiderült, hogy jól tettem azt, hogy bevallottam neki.
Ahogy beszélgetünk a lányokról, még gyorsabban telik az idő és már lassan vissza kéne fordulnunk, mert kb. 40 perce járhatjuk ezt a sötét földalatti vájatot.
- Már rég vissza kellett volna fordulnunk. Kai sensei aggódni fog a semmiért.
- Jó menny… - Ekkor meg pillantom a nyikorgó hangot kiadó rozsdás ajtót. - Várj, ott van, amit kerestünk! Legalább kukkantsunk be mögé.
- Rendben, de siessünk!
Ahogy jobban, odafigyelünk halk nyöszörgés hallatszik a másik szobából. * Remélem Satomi lesz a túloldalon és még sértetlenül.Jobb kezemmel megfogom a kilincset, majd kicsit jobban belekapaszkodva, nehezen, de sikerül kinyitnom.

Belépek majd Takeshi is követ, de ahogy a terembe léptünk a látvány, sokkoló hatása ledermeszt minket, amiből a szag zökkent ki minket, minek hatására elkap a hányinger. Testem reszket, de hogy mitől azt még én sem tudom, undor, félelem, megvetés, gyűlölet, szimplán idegesség vagy mindez együtt. A helység tele ketrecekkel, melyekben állatok és emberek vannak, megkínozva, alul táplálva, maguk alá piszkítva. Igaz nincs sok ember csak egy fél tucat, de minden korosztályból fellelhető legalább egy képviselő. Kisgyermek, öreg, nők és férfiak, az egyik hölgy ráadásul még ”áldott állapotban” is van bár ez jelenleg nem igazán mondható el, mivel a ketrec, aminek a sarkában ájultan kuporog, nem valami nagy. De az általunk keresett lány nincs.
* Ugye ez csak egy rossz vicc? Miféle elmebeteg képes ilyesmire? Várjunk, ha itt nincs akkor…*
- Most biztos rajta kísérletezik.
Szólal meg Takeshi remegő hangon. Hirtelen oda fordulok hozzá, látszik rajta, hogy őt is eléggé megviseli ez a hely talán, még jobban is mint engem. Aztán két alakra leszünk figyelmesek, kik a rácsokon kívül helyezkednek el. Első ránézésre megmondható, hogy nem shinobik hanem őrök az oldalukon lévő katanák miatt melyeket egyből elő is húznak a hüvelyeikből erre én is a tőrömért nyúlok, melyet még a hüvelyben hagyok. Közben egy kérdést intéznek hozzánk.
* Most mit kéne válaszolni? Megpróbálhatnánk hazudni, de valószínűleg már meglátták a fejpántunkat melyen Konoha jele díszeleg, vagy majd hamarosan észreveszik. Esetleg mondhatnánk, hogy ugyan az-az ember bérelt föl miket, mint aki őket is, de annyira nem lehetnek ostobák, hogy ezt bevegyék. Így marad az igazság!
Veszek ez mély levegőt. Majd megválaszolom kérdésüket.
- Csak két ninja akik egy lány miatt jöttek el ilyen messzire, de természetesen a többieket is kivisszük innen. Apropó hol van a szőke hajú lány, akit nemrég kaptatok el?

// Hát eléggé megmozgattad a fantáziám, Very Happy

oly annyira hogy az első elképzelésem le sem mertem írni. Így hát írtam egy újat ami visszafogottabb. //

Ajánlott tartalom