Re: Kihalt Erdő

**Ayanokoji Ikari** Hétf. Feb. 20 2017, 20:16

//Kakashi Hatake//

Miután Garou közölte velem, hogy tanítani fog, és beleegyeztem, elindultunk megfelelőbb helyet keresni. A háta mögött bandukoltam, miközben eszembe jutott valami, amire felhúztam a szemöldököm.
Öt év alatt, elsajátította a Doton elemet. Miért, mi haszna lett volna belőle? Nem tudom. De, sok mindent nem tudok Akiráról. Az igazi neve Yuusei Akira, és igen, a vezetékneve tündért jelent, vagy mi, ami rohadt poén, de ha ezt neki megemlíted, valószínű, hogy te nem tündéreket, hanem angyalokat fogsz látni. Ugyanígy utálja a Blöki és Kutya megnevezéseket, de a Garou „vad farkas”t, jelent, szóval ha nem tetszenek neki az ilyesfajta gúnynevek, mi a fenének választott egy olyan becenevet, amiből csak így lehet viccet csinálni? Persze, nem tudom, hogy ő választotta-e. Annyit tudok róla, hogy egy bérgyilkos, aki anyámnak - legalábbis a nőnek, aki az anyámnak adta ki magát - dolgozott, de aztán elege lett belőle. Nem tudom, azóta mi történt kettejük között, és az igazat megvallva, nem is érdekel. Azt viszont igen, hogy Garou tényleg, pusztán jó indulatból segített nekem, és nem bírta nézni, amit anyám és az a sovány, csuklyás fazon műveltek velem, ezt ő maga mondta is. Lehet, hogy csak naiv vagyok, de mi tagadás, szükségem van valakire, aki tartja a hátamat, ha baj van, és benne eddig nem kellett csalódnom. Sose vallanám be neki, de Garou-t elég kemény fából faragták: látszik rajta, hogy jounin volt, még ha a viselkedése inkább egy kocsmatündérre is hajaz (ha már Yuusei).
Ami pedig engem illet, szinte lerí rólam, hogy genin vagyok. Alig tudok néhány jutsu-t, maximum az alapokat. Azt tudom, hogy doton elemem van, de ugyan minek, ha egy technikát sem volt esélyem megtanulni belőle? Ha tudtam is volna, anyám biztos valami más hülyeséget magoltatott volna velem, aminek semmi hasznát nem venném, csak arra szolgálna, hogy segítsen feloldani a kekkei genkai-omat.
Heh. Hihetetlen, hogy még mindig anyámnak szólítom, így fejben is. De mit tehetnék, ha egyszer fogalmam sincs ki az igazi anyám. Nem is tudom, hogy volt-e. Az is lehet, hogy valami lombik vagyok, vagy mi. De igazából, már rég nem gondolkozom ezen. Szarom le az egészet... vagy csak nem akarok vele törődni. Az sem segít, hogyha arra a szajhára gondolok, dühös leszek.. és rengeteg megválaszolatlan kérdés rajzolódi ki a fejemben vele kapcsolatban. Például. Mégis miért kellett tennie amit tett? Minek kellett neki a kekkei genkai-om? Úgy tudom, hogy azokat nem lehet csak úgy elszívni, vagy a magadévá tenni, csak azok használhatják, akik a családba tartoznak.
És biztos, hogy igaza volt? Biztos, hogy az Ayanokojiknak, akárkik is legyenek, nincs ilyen képességük? És ha már itt tartunk, kik azok az Ayanokojik? Honnan tudja, hogy közülük való vagyok? Van valami különleges ismertetőjelük? Vagy az a ribanc ismerte a szüleimet, és tőlük vett el engem? Vagy megölte őket?
Túl sok a kérdőjel. És természetesen válaszokat egyelőre nem kaphatok. Lehet soha nem is fogok, és ez átkozottul dühít. Úgy érzem, le kell vezetnem a feszültséget, szóval jót fog tenni ez az eddzés. Ha meg itt nem sikerül kiadni magamból a felgyülemlett feszültségegt, még mindig van elég kocsma a Tűzben, ahonnan még nem tiltottak ki.
Körbenézek, és észreveszem, hogy valamiféle kies, kihalt tájon járunk.
- Ez a hely megfelel már végre, Garou? Azt hittem tanulni fogunk, nem kirándulni. - bököm felé, miközben zsebre tett kezekkel, unott arckifejezéssel követem.
Persze, az unott arckifejezésem csak álca. Egyrészt, verekedni akarok, mert ideges vagyok, és a gyenge ellenfelek csak még jobban felidegesítenek. Garou a legerősebb ninja akit ismerek, szóval erős ellenfél kipiálva. Másrészt, meg izgatott vagyok, ezért türelmetlen. Egyetlen doton technikát sem ismerek, egyetlen egyet sem, pedig az az elemem. Lehet, tényleg tud nekem tanítani valami hasznosat? Ha igen, akkor ez lesz az első jutsu, amit azért sajátítok el, mert el akarom, nem azért, mert mások így akarták. És azért sem, hogy segítsen feloldani a kekkei genkaiomat.
Türelmetlenül várom Garou válaszát, miközben próbálok nem töprengeni megint. Nem áll jól nekem, bár mostanában sokat teszem. Kicsit ég is a pofám miatta.

Hatake Kakashi Pént. Feb. 24 2017, 14:19

// Yori válaszától függően lehet máshol fogjuk folytatni. //

- A kirándulás is jobb, mint szétveretni magad egy isten háta mögötti kocsmában. - Bökte oda feléd újdonsült mentorod. Szavai épp olyanok voltak, mint mindig. Kemények, nyersek, de a törődés legtisztább formáját tartalmazták. Még szerencse, hisz ha nem így lenne, már nem lennél az élők sorában.
Unott arckifejezésed jól ismerte a nagy darab férfi, így hát azt tette amiben a legjobb, cselekedett. Gyors kézjelekbe kezdett, majd lecsapta mindkét kezét a földre. Erre reagálva a háta mögött egy jól komponált fal emelkedett ki, méghozzá a környező köveket és talajt felhasználva. A mesterséges természeti csoda igencsak kicsinek éreztethette azokat az embereket, kik a közelében lehettek, jelen esetben téged.
- Doton: Iwa nadare. Egy kígyó és egy madár kézjelből áll. - Szemléltette tettekkel is a pecséteket. - Gyors, hatásos, de korlátozott... Vagy mi a fasz. - Erre a végszóra a nem rég keletkezett falból bomlani kezdtek kisebb darabok. - Én hátrébb állnék. - Ő legalábbis így tett. A fal oldalirányába sétált, mire az hirtelen gyorsasággal remegni kezdett, majd szétzuhanni. Az így keletkezett sziklák a fallal szembe kezdtek zuhanni, remélhetőleg már nem a te irányodba. Nem kellett túl sok elemzés, hogy rájöjj, a technika egy sziklaomlást idéz elő a környező lehetőségekből.
- Hasznos, akár vadászatra, akár menekülésre, bunyóknál nem ajánlom. A fő lényege a technikának, hogy ne baszd el. - Tekintett rád várakozó tekintettel, minden bizonnyal arra várva, hogy te is megpróbáld. A falból volt még bőven, így a technika külsőségei több, mint megfelelőek voltak. - Ha öt év alatt doton mester lettem, akkor ez neked semmiség lesz. - Itt egy kis szünetet tartott, majd tekintetedet elkapva folytatta. - Ez nem kekkei genkaiért megy, hanem a túlélésedért.

// Privát felületen elküldtem a részleteket. //

**Ayanokoji Ikari** Kedd Feb. 28 2017, 15:15

Mintha parancsszóra tenné, Garou odanyom egy burkolt sértést az életvitelemre, amire felvonom a szemöldököm, de ezúttal nem szólok semmit. Az izgatottságom erősebb a bizonyítási vágyamnál, ugyanis kíváncsi vagyok arra, mit fog nekem mutatni. Egy falat hoz létre a földből egy doton technikával, amire csak bámulni tudok. Amikor én csináltam ilyesmit az iskolában, nem volt ennyire... nagystílű. Vagy, az is lehet, hogy olyan régóta csináltam, hogy el is felejtettem, mennyire csodálatos látványt képes nyújtani egy jól használt jutsu. Pláne a föld elem. A Doton mindig is egy nagy kedvencem volt, nem csak azért, mert sikerült feloldanom, hanem azért is, mert szerintem lenyűgöző, és igazán pusztító technikákat lehet vele létrehozni. Titokban mindig is sajnáltam, hogy nem tudtam kamatoztatni a tudásom, mert nem volt, aki tanítson. Na meg... nem is akartam tanulni. Úgy gondoltam, túl idős vagyok már ahhoz, hogy bármilyen formában is visszaüljek az iskolapadba. De hát... mit műveltem eddig az életemmel? Az utóbbi pár évet teljesen elfuseráltam. Elcsesztem a fiatalkorom. Már rég Doton-mester lehetnék, akár jounin is, de... mindegy. Ami késik, nem múlik. Meg egyébként is, hasznos tapasztalatokat szereztem banditaéveim során... 'asszem.
Miközben ámulattal bámulok a hatalmas sziklafalra, Garou az Iwa Nadare technikáról kezd beszélni.
- Ez nem az a lavinás, sziklaomlásos izé? - kérdezem, mikor közli velem, hogy jobb, ha hátrébb állok.
Mivel ő is úgy tesz, ezért én is, majd követem a fal oldalához, ahonnan látom, hogy a jutsu által kreált sziklafal omlani kezd, a kövek pedig lefelé zuhannak. A robaj nem tesz jót a másnapos fejemnek, ezért a homlokomat masszírozva figyelem tovább az egyébként lenyűgöző látványt. Garou ekkor folytatja, és közli velem, hogy a technika hasznos vadászatra, menekülésre, de bunyókhoz nem ajánlja. Ja... kinézem belőle, hogy tapasztalatból beszél, és egyszer kipróbálta. És nem kell aggódnia, nem fogom elbaszni. Igaza van, ha ő öt év alatt doton mester lett, nekem öt perc alatt sikerülni fog ez a cucc. Ekkor a szemébe nézek, és szólnék valamit, de megelőz. "Ez nem kekkei genkaiért megy, hanem a túlélésedért."
Bólintok. Értettem, Blöki. De ezt persze nem mondom hangosan. Egyszerűnek tűnik. Csináljuk. Odamegyek a sziklafal maradványaihoz, kézjelezem, és kimondom a technika nevét.
- Doton! Iwa Nadare! - üvöltök fel.
Semmi. Nos, talán mintha egy apró kavics elmozdult volna, de semmi. Hm. Sosem voltam jó az ilyenekben... de hadd emlékezzek vissza mit tanultam a suliban. Chakraelmélet óra... chakrahálózat. A sima chakra alakul át elemi chakrává... chakrafókusz, chakrakontroll, satöbbi, satöbbi... nem, fogalmam sincs. De, mindegy, majd lesz valahogy. Ha öt perc alatt nem is, úgy ötven alatt mindenképpen, nem?

Három óra elteltével már patakokban folyik rólam a víz, és kezdek egyre idegesebb lenni.
- Hogy csináltad ezt meg... ennyire egyszerűen?! - üvöltök fel, majd dühömben egy hatalmas csapok a sziklafalba, amitől csak a kezem fájdul meg, semmit sem árt neki.
A karomat fájlalva gondolkozom azon, hogy rontottam el. Megpróbáltam kicsiben kezdeni, és először jól ment. Sikerült megmozgatnom kisebb darabokat, a chakrám kiterjesztésével. Testen kívülre próbáltam helyezni, és a sziklafal darabjaira gyakorolni. Kisebb darabokat sikerült kitépnem, de azt is vért izzadva, verejtékezve értem el. Egyre nagyobb, és nagyobb darabokkal próbálkoztam, ha pedig megakadtam, kezdtem újra. De az egész falat valamiért nem bírom megmozdítani.
Oké, gondolkozzunk. Ha a technika lényege az, hogy az egész falra terjesszem ki a chakrámat, tehát minél nagyobb felületre, akkor vagy nincs elég chakrám, vagy nem megfelelően terítem ki. Vagy... nem, épp ez volt a gond. Minden egyes kiálló darabot, amik az előző omlásból maradtak fent, külön egyénként kezeltem, és mindegyikre kiterjesztettem a chakrám egy-egy pontban. Túl sokat akartam egyszerre, és nem tudtam mindegyikre ugyanolyan hatással bírni. A chakra-kontrollom nem volt egyenlő, a hálózatomban egyik helyen nagyobb, másik helyen kisebb volt a kiterjesztés. Az egész sziklafalra, egyaránt kell kiterjesztenem a chakrámat, és az egészet egy hatalmas darab földként kezelnem, amít doton chakrával mozgathatok. És mivel a sima chakrám azonnal átalakul dotonná, ahogy mozgatni akarom... így sikerülnie kell. Három óra után már muszáj, különben Garou egy életen át röhögni fog rajtam.
Nagy levegőt veszek. Elemezzük ki még egyszer. Kavicsokat sikerült megmozgatnom mert nem kellett lefednem az egész falat, és képes voltam arányosan elosztani a chakrám. A nagyobb daraboknál ugyanez, csak jobban koncentráltam. De az egész fal minden darabját egyenként mozgatni? Szerintem ez nem a technika lényege... az egész falra kell kiterjesztenem a doton-chakrámat, majd a kézjelek segítségével aktiválnom kell a technikát. De hogyan?
Várjunk csak. Eszembe jutnak anyám szavai. "A chakrádat képzeld el úgy, mint egy pokrócot, amit kiterítesz a mozgatni kívánt területre." Hihetetlen, hogy most pont ő segít nekem... de értette a dolgát, azt meg kell hagyni. Egy pokróc... na gyerünk kicsi chakra-pontok, repüljetek!
Magam elé tartom a karjaim, és koncentrálok. Minden erőmet belevetem. Próbálok kizárni minden külső hatást, a fejfájásomat pláne. Minden elcsendesedik. A madarak csiripelését sem hallom. Becsukom a szemem. Csak Garou és a saját lélegzetvételeimet hallom. Most már azt sem, csak a sajátom. Csak a szívem dobogását. Elképzelem, ahogy pokrócként terítem a chakrámat a sziklafalra. Mintha ezernyi kis fénypont egy hálóvá állna össze, majd mind rátelepednének a falra. Azt hiszem megvan... már látom a lelki szemeim előtt. Most már mennie kell! Kinyitom a szemeim. Kézjelek. Kígyó, és madár. Gyorsabban mennek, mint eddig. Igen, ez az! Izgatottságomnak alig tudok gátat szabni, miközben kimondom a nevet.
- DOTON! IWA NADARE! - kiáltok fel, majd a sziklafal mozogni kezd.
Sikerült...? Kövek kezdenek kiválni az egészből, majd lefelé gurulnak. SIKERÜLT! De, nem ujjonganom kéne, hanem futni! Garou mellé rohanok, miközben az egész összedől. A földre ülök megkönnyebbülésemben, és nézem, ahogy a sziklafal hatalmas robaj kíséretében darabokra omlik.
- Nem rossz kezdetnek, nem, Garou? - kérdezem büszkén, miközben kifújom magam.
Az első föld elemi technikám... nehezen, de ment. Büszke vagyok magamra. Ami viszont kicsit zavar... hogy anyám szavai segítettek abban, hogy rájöjjek a megoldásra. Az anyám... aki szörnyűséges dolgokat tett velem. Most pedig mégis... nem értem. Mindegy, nem is kell értenem. Ez az öröm ideje. Most, igazán büszke lehetek magamra.

Hatake Kakashi Kedd Feb. 28 2017, 22:33

// A megbeszélt instant poszt gyanánt nem kapsz ch-t ~~soha többet~~, és lehet kettévág egy kósza Suigetsu. //

Garou végigmérte a hátrahagyott martalékot, majd komásan hátba vágott, kivételesen nem olyan erősen.
- Ez igen! Még a végén kiderül, hogy nem döglesz meg huszonnégy órán belül! - Ezután egy kicsivel nyújtaná kezét, hogy felsegítsen a földről. Ha elfogadod akkor egy erőteljes baráti húzással felhozna a járókelők sorába. Ha nem fogadod el, akkor megvonja vállát, pont úgy, mint aki már hozzászokott volna. Odasétál a kövekhez, majd megrugdosva őket megállapítja:
- Igen, ez kifejezetten nem szar. Kis gyakorlás még és még pöpecebb lehet. Na, gyere kölyök, menjünk tovább! Megéheztem, plusz rád fér egy kis nyugi akár érzed, akár nem. - Ezzel a lendülettel meg is indul északi irányba, mint aki úgy ismerné a helyét, mint a tenyerét. Talán ez is a helyzet. Igazából sok mindent nem tudsz Garouról, csak jó szándékát érzed folyamatosan, még ha nyersen is. Egy üresebb, pusztább helyen megálltok, majd a férfi elővesz zsebéből péksüti szerűséget amit lendületből be is dob a szájába, amolyan előétel gyanánt.
- No! - Lecsapja kezét a földbe, majd kiránt belőle egy kódárdát, ami önmagában is egy szép látvány, nem beszélve arról hogy persze hasznos is. - Akkor én ezt most fogom és valami kósza állat fejébe lendítem. Addig gyűjtögess ágakat, meg hasonló gyújtható holmikat. Nem lesz nehéz, egy kicseszett erdő maradékában volnánk. - Bizonyára nem telne sok időbe nagy darab barátodnak a vadászás, de talán megfordul benned is... Az újonnan használt technikát is megtudná mutatni neked? Hasznodra válna az biztos. Fagyűjtés ide vagy oda, ez mégiscsak fontosabb.

// A technikát felírhatod az adatlapodra. //

**Kurita Takashi** Szer. Márc. 01 2017, 13:29

/ Eltemetett Emlékek /

Kento-samával kapcsolatban, még valahol ellenérzésem van. Talán nem bízok még benne eléggé? Egy dolog biztos, hülyének kellett lennem, hogy idehozzam őt. Ha rátalálnak, megsütik élve és kicsontozzák. Remélem nem lesz semmi baja.
- Vigyázz magadra barátom. Ichirakunál találkozunk, az illatról megtalálod az éttermet.

Az ANBU épületébe nyugodtan léptem be és nyugodtan mentem végig az ellenőrző pontokon is. Fel sem merült bennem, hogy zaklatottnak kellene lennem, hiszen az ANBU által rám bízott küldetés ügyében érkeztem vissza ide. Egyébként, meg sem fordult volna a fejemben, hogy betegyem ide a lábamat. Nem, mintha ellenérzést váltana ki ez az épület, de az itt dolgozók, jogosan indulhatnának a legtitokzatosabb egyének címéért. A vészharang, csak akkor kezd zakatolni a fejemben, amikor az iroda, ahová bemegyek, nem az az iroda, ahová eredetileg jöttem a küldetést felvenni. Ez egyáltalán nem jó, sőt kimondottan rossz. Az ANBU épületében tartózkodni úgy, hogy a megbízónak sejtelme sincs, hogy kik vagyunk és mégis mit keresünk az irodájában, eléggé kellemetlen szituációk lehetőségét sejtetik az emberben.
- Ezt igen nagy sajnálattal hallom, hogy nem ismernek meg és fogalmuk sincs, hogy ki vagyok és mit keresek itt. A nevem Takashi Kurita, Az általam folytatott nyomozás és végrehajtott küldetés részleteiről, ebben az esetben, magának a Hokage-samának szeretnék beszámolni. Igen, audienciát kérek a Hokagétől, vagy ha házon kívül tartózkodik, akkor közvetlen tanácsadójától vagy titkárától. Az általam gyűjtött információk fontosak, egy kis ízelítő - azzal kinyitom a hátizsákomat, kiveszem belőle a kígyófejet, a fogat a táskában hagyom és kirakom az ANBU-s asztalára. - amennyiben a részletek felkeltették az érdeklődését, kísérjen a Hokagéhoz. Ott mindent elmondok és értesül mindenről.
Tartok tőle, hogy túl nagy fába vágom a fejszémet, azonban megmondtam a nevemet, tudnia kell, hogy van egy Kurita is az ANBU kötelékében, aki történetesen az apám. Ahhoz pedig minimum hülyének vagy bolondnak kellene lennem, ha rosszban sántikálok, hogy egyenesen besétáljak az ANBU-hoz. Elvégre, ha összeesküvő vagy bármilyen egyéb Konohát elárulandó egyén lennék, ez lenne az utolsó hely, ahol felbukkanok és még a nevemet is megmondom. Semmi kedvem az ANBU vallatási eljárása alá kerülni, így inkább magával a Hokagéval beszélnék, ha elmondok neki őszintén mindent, majd megítéli Ő maga, hogy jutalomban vagy büntetésben részesülök. Az ANBU meg süljön csak a maga levében, ha hagyja, hogy a soraiba olyan egyének férkőzzenek, akik valamilyen rosszban sántikálnak. Hiszen, ha rám nem emlékszik, akkor vagy valaki más adta ki magát az ANBU Farkasnak vagy én voltam valamilyen genjutsu hatása alatt. Mindkét esetben kénytelen vagyok beszélni a Hokagéval, az ANBU-ba ezek után nem bízom.

**Ayanokoji Ikari** Hétf. Márc. 06 2017, 10:13

//Kakashi Hatake//

Miközben épp kifújom magam, Garou emberesen hátbavág, amitől egy kicsit összerezzenek. Ennyire azért nem volt erős... szerintem túlságosan kimerültem. "Nem döglök meg huszonnégy órán belül?"
- Baszd meg. - bököm oda neki egy félmosollyal.
Hirtelen a kezét nyújtja felém... fel akar segíteni. Figyelmen kívül hagyom, és magamtól állok fel, ő pedig vállat von. Igen, gondoltam, hogy már megszokta. Hálás vagyok neki, hogy tanít engem... de nem akarom, hogy kölyöknek nézzen. Túl sokszor mentette már meg az életem, túl sokszor segített nekem. Nem szorulhatok mindig rá, még akkor sem, hogyha csak egy szimpla felsegítésről van szó. Mindent saját erővel kell véghezvinnem, ugyanúgy, ahogy az elmúlt pár évben is tettem. Amíg gondolkozom, Garou odasétál a kövekhez és rugdosni kezdi őket. Felhúzom a szemöldököm.
- Sárkacsázunk? - kérdezem.
Inkább pocsolyakacsázás, de sárkacsának hívták ott, ahonnan én jöttem. A banditákkal csináltuk... úgy, hogy egy kacsa alsó felére erősítettünk egy rugót, a földhöz vágtuk, és pattogott. Vagy csak részeg voltam. Ezután, Garou közli velem a maga módján, hogy jó munkát végeztem, ő pedig megéhezett. És akkor én? Én sem ettem semmit ma, és nekem kellett ennyit gyakorolni.
- Tudok egy jó kocsmát... - kezdek bele, de mielőtt befejezhetném, Garou nemes egyszerűséggel ignorál (vagy nem hallotta), és elindul északra.
Gyorsan felállok, majd utána megyek. Honnan tudja merre kellett itt vadászni? Mármint, gondolom, vadászni akar... ha csak nincs valahol egy étkezde a közelben, bár kétlem. A Tűzben mindenhol csak erdő van. A lényeg ami lényeg, Garou szerintem járt már itt. Nem tudom, mennyi ideje lehet a Tűzben, csak egy éve ütötte fel a fejét, pont miután elszakadtam a banditáktól. Legalábbis, nekem csak akkor mutatkozott. Nem tudom mit csinált eddig, igazából azt sem tudom mit csinált az elmúlt öt évben.
Megrázom a fejem. Ő sem tudja, én mit csináltam, mégsem kérdezősködik, nem? Az én dolgom. Ugyanígy vagyok vele én is. Zsebre tett kezekkel követem Garou-t, miközben megáll egy még kihaltabb, kiesebb tájnál, mint az előző.
- Itt akarsz vadászni...? - kérdezem egy gúnyos mosollyal, miközben ő egy sütit majszol el.
Sütit? Garou? Nem gondoltam volna, hogy édes szájú. Bár... én is az vagyok. Legalábbis mostanában. Néha úgy érzem, majd meghalok egy cukorkáért...
Hirtelen arra eszmélek fel, hogy bérgyilkos-cimborám a tenyerét a földhöz nyomja, majd egy kődárdát ránt ki belőle. Ezen a ponton törik meg a "kakkoi" álcám, ugyanis, ez... istentelen király volt. Egy pillanatra fel is csillannak a szemeim, mire lenyugtatom magam. Mennyire gyorsan emelte ki azt a dárdát a földből... és milyen hasznos lehet! Nem is beszélve, arról, hogy egy állandó föld-darabot hordasz a kezedben, amit kedvedre formálhatsz! Fülig érő mosoly ül ki az arcomra, de próbálom leplezni, ha kell, puszta kézzel próbálom egyenesbe hozni az ajkaimat. De nem tudok nem izgatott lenni! Még sosem láttam ezt a technikát, de nagyon tetszik, és most megtanulhatom!
... de, Garou közli velem, hogy elmegy vadászni, én pedig gyűjtsek ágakat. Ekkor az arcomra fagy a mosoly.
- Mi. - mondom unottan.
Eltart egy pár tizedmásodpercig, mire feldolgozom a történteket, és megemésztem magamban... hogy tényleg nem akarja nekem megtanítani ezt a technikát. Még csak eszébe sem jutott! Hát, azt már nem! Gyors léptekkel indulok utána, majd odaszólok.
- Várj! Nem úgy volt, hogy tanítasz engem? Mi van ezzel a földlándzsa-dologgal? - kezdek bele, de hirtelen megállok.
Nem akarom, hogy megtudja, hogy tetszik a technika, és hogy ennyire izgatott vagyok, ezért próbálok kitalálni valamit.
- Gyorsabban menne a vadászat, ha mindkettőknek lenne fegyvere, nem? Legalábbis, én jelenleg túl fáradt vagyok ahhoz, hogy medvékkel birkózzak. Itt vannak egyáltalán medvék? Ha igen, biztosan kellene az a technika. - mondom, miközben próbálom kerülni a szemkontaktust, és azt, hogy egyenesben kimondjam, hogy meg szeretném tanulni azt a dárda-technikát.
És nem is fogom kimondani. Ha ebből nem ért, akkor majd ellesem, hogy kell csinálni. Nem lehet olyan nehéz, nem? A Doton alapja ugyanis... mi a fene a Doton alapja? Többet kellett volna iskolába járnom. Na, mindegy.
Várom Garou válaszát zsebre tett kezekkel, miközben próbálom minden erőmmel visszafogni az izgatottságomat. Nem mondhat nemet. Ugye nem? Hiszen tanítani akart. Az a technika pedig kell nekem. KELL.

Hatake Kakashi Vas. Márc. 12 2017, 19:38

- Hm. Van benne valami. - Böki oda Garou. Szavaival szinkronba kihúz egy újabb dárdát melyet oda is dob eléd. - Nehh. Ha eléd repül egy galamb szúrj a szeme közé. - Ezzel a lendülettel hátat is fordít és int egy amolyan "szedegesd a gallyakat kis krapek" módon. - Ne menj messzire, a fáradtság nem játék. Pár méteren belül szedegess, fél órán belül úgyis visszajövök.
Így is tesz. Mély hangú lépteivel karöltve távolodik míg végül teljesen szem elől nem veszted. Tudod, hogy nem kell félteni a férfit, és bizonyára nem is teszed. Gondolataid sokkalta inkább a technika körül forognának. Fél óra. Érdemes ez idő alatt nekiállni kútfőből a technikának ilyen fáradtan? Nem beszélve arról, hogy a gallyakat is kéne gyűjteni. Bizonyára nem venné jó néven újdonsült mentorod, hogy egyetlen egy feladatodat is elsunyulod. Ha nekiállsz a szedegetés helyett improvizálni, akkor a kődarab kihúzása(formai manipuláció nélkül) első próbálkozásra sikerül, majd hirtelen hevesen kezd el lüktetni a fejed. Mi tagadás a fáradtság ultimátuma. Ha ezután is próbálkoznál akkor már csak félig tudnád kihúzni az említett követ, egy hosszabb tőr nagyságú darabot eredményezve. Ha ezután is kísérleteznél, akkor szimplán összeesnél egyenesen a porba csorgatva nyálad. Akárhogy is döntesz 20-25 perc múlva visszatér Garou. Kezeiben kettő-kettő nyúl lenne melyeket egy fél büszke mosollyal tenne le a földre. Bizonyára szeret vadászni? Ha nem szedtél tűzifának valót akkor elmegy egy 5 percre gyűjtögetni, majd mormogva gyújt tábortüzet gyufájával. Ha viszont a segédkezés mellett döntöttél, akkor Garou hozzád vág egy kis doboz gyufát.
- Gyújtsd meg. Ja és megtarthatod, jó lehet kocsmai gyújtogatásokra, vagy tudja faszom mik a hobbijaid. - Ezután hátradőlne és ha kellően jó a tűz nekiállna a vacsorának, pontosabban a vacsora elkészítésének a kis bicskájával. Kellemes hangulat alakulna ki, helyt adhatna pár kérdésnek, esetleg kérésnek.

**Ayanokoji Ikari** Vas. Márc. 26 2017, 15:36

//Hatake Kakashi - Röstellem a pofám a késésért, kapsz érte +10 chakrát. Ohwait. Komolyra fordítva a szót, tényleg elnézést a megkésett posztért, nem igazán tudtam merre menjen a karakter, de szerintem már alakul.//

A fegyver iránti kérésem mögött igazából egy terv lapult, mely azt foglalta magában, hogy Garou megtanítja nekem azt a földkard-izét. Azonban, felsültem, ugyanis a szokásos stílusában a kutya elém dob egy földdárdát és tesz egy otromba megjegyzést. Ezen felhúzom a szemöldököm. Jó magasra. Annyira magasra, hogy már megfájdul tőle a fejem. Ezután hátat fordít nekem és elindul vadászni, de még odaböki, hogy szedjek tüzifára valót. Persze, mert nem tanulni jöttem, hanem azért, hogy csicskáztass. Meh. Unottan a földbe állítom a dárdát és leülök egy közeli kőre, majd a térdemen könyökölve támasztom a fejem. Nem esik jól, hogy rám süt a nap, miközben másnapos vagyok, de még mindig jobb, mintha Garou szopatna a baromságaival. Jut eszembe baromságok. Olyan nehéz lett volna neki lassabban csinálni a dolgot, hogy legalább megjegyezzem? Vagy egy-két támpontot adni?
Egészen pontosan egy percet vagyok hajlandó annak szentelni, hogy a földet nézzem magam előtt, mire elunom magam. Most komolyan cseszekedjek ezzel? Próbáljak kirántani egy dárda-alakú föld-darabot? Végül is... a hegypusztító cucc is ment, méghozzá elég jól. Na jó. Felállok, és a földbe koncentrálom a chakrámat, vagy mi. Megpróbálok egy dárda-alakú kődarabot kihúzni a földből, de csak egy szimpla, formázatlan részt sikerül. Ha ez még nem lenne elég csalódás, a fejem is lüktetni kezd, elég durván, mintha megint ittam volna. A fejemhez kapok, azonban a hirtelen jött fájdalom csak még jobban feldühít, ezért ismét próbálkozom. Most már csak félig sikerül kihúznom a követ, de legalább már kezd hasonlítani egy... szuronyra? Tőrre? Svájcibicskára? Nem. Egy törött sörösüvegre emlékeztet a leginkább, mert legszívesebben azt nyomnám annak a megátalkodott seggfejnek a képébe, mert nem volt hajlandó megtanítani nekem azt az átkozott technikát, ezért most itt szívok! Lüktető, hasogató fejfájással ülök le ismét egy közeli kőre, miközben dühömben belerúgok egyet a dárdába, amit Garou adott. Mivel kicsit félrecéloztam, még az sem sikerül rendesen, és hátracsusszanok a kövön, aminek következtében beverem a fejemet a kemény talajba. Ez még jobban feldühít. Felpattanok, és minden egyes szitokszót elhasználok a szótáramból, mire végre lenyugszom, majd kifújom magam.
Najó. Komolyra fordítva a szót, tudom, hogy Garou valószínűleg tudta, hogy fáradt vagyok, és ezért nem akart nekem tanítani semmi újabbat. De, szerintem ha tovább próbálkoznék, megtanulnék együtt élni a fejfájással. Végül is, a másnapossággal is megtanultam, pedig még csak tizenhét éves vagyok. Bár, attól függ melyik országban, melyik bordélyházban, melyik kocsmában, és melyik k... mindegy. Megyek és inkább szedek tüzifát, mielőtt még egy szívszélütést kapok. Legalább Garou nem fog csesztetni, hogy megint nem csináltam semmit. Öt perc unott járkálás után félbe hagyok vele, és eldöntöm, hogy csak azért is megcsinálom azt a rohadt technikát. Garou-nak fogalma sincs, mennyit bírok, már el is múlt a fejfájásom. Legalábbis enyhült. Kicsit. Na jó, ha az előző migrénemet egy csordányi bika törtetéséhez hasonlítanánk, akkor a mostani legyen úgy... két bikával kevesebb. Najó, inkább másfél. De nem számít, a lényeg az, hogy ez a technika kell nekem. Miért? Mert. Sikerült a kő-hegy-lavina izé, akkor most sikerül fog a kő-penge-izé. Nem fogok megállni egy doton technikánál, ha már végre elhatároztam magam, hogy tanulok. Garou pedig nem azért szedett össze egy kocsmából, hogy tüzifát gyűjtögessek neki, hanem azért, hogy tanuljak.
Mielőtt azonban végleg elhatároznám magam a technika újrapróbálgatása mellett...
- Á, bánja a faszom. - jegyzem meg legyintve, majd mormogva elindulok tüzifát gyűjteni.
Körbejárom a környező területet, és próbálok összeszedni mindenfélét, ami éghető, majd random ledobom a földre, és onnantól kezdve nem érdekel az egész. Amennyiben sikerült, leülök ismét a kedvenc kövemre, amit úgy felforrósított a nap, hogy majd megsül tőle a seggem, de legalább anyázhatok még egy sort ami segít jobban elviselni jobban a fájdalmat, aztán szarok mindenre. Unottan támasztom a fejem amíg Garou visszaér, majd ahogy két nyúltetemet büszkén tol a képembe, lenyűgözöttséget színlelve füttyentek egyet. Ezután hozzám vág egy doboz gyufát. Mi. Én gyújtsam meg azt a kurva tábortüzet? Anyád ne legyek?! Meh. De, még persze hozzá kellett vágnia egy jó adag csípős sértést is. Ami nem igaz, hiszen nem is gyújtogattam kocsmában (egy jó ideje). Megpróbálom meggyújtani, hiszen sokszor csináltam már, de attól még remélem, hogy sikerül. Amennyiben igen, azért elteszem a doboz gyufát, még jól jöhet.
Kis idő múlva nosztalgikus hangulat kerít hatalmába, ahogy Garou vacsorát készít, én pedig csak ülök, és nézem.
- Látom megint a muteromat játsszod. - szólalok meg végül.
Nekem sem ártana csipkelődni, ha már ő is megtette.
- De. Mondj meg nekem valamit őszintén. Azért nem tanítottad meg nekem azt a... dárda-izét... - mondom, miközben próbálom a lábammal arrébb söpörni elcseszett próbálkozásom nyomait - mert tudtad, hogy fáradt vagyok?
Ja. Egyértelmű, de akkor is tudnom kell. Kíváncsi vagyok mit mond. Hiszen már megtanított vadászni... most még sem hagyta, hogy segítsek neki. Nem hiszem, hogy gyengének, vagy inkompetensnek gondolna... legalábbis a saját érdekében remélem, de akkor is. Akár válaszolt a kérdéseimre, akár nem, nosztalgia ide vagy oda... nem a múlton, hanem a jövőn kell gondolkoznom.
- Szóval, hogyan is keressem meg ezeket az Ayanokojikat? Csak random járkáljak a világban aztán hátha a nyomukra akadok, vagy hogy gondoltad? Esetleg ez valamiféle próbatétel lesz, vagy felnőttéválási ceremónia?
Ja. Nem igazán tudom, hogy kezdjek neki, pedig tisztában vagyok vele, hogy ez lenne a feladatom. Sőt, el is döntöttem magamban, hogy... ja, csak úgy vándorlok, és egyszer csak megtalálom őket. De, nincs is semmi kiindulópontom. Azt sem tudom, hogy néznek ki. Azt sem tudom, kik ők. Egyáltalán vannak még? Tudom, hogy Garou nem tud róluk semmit. Legalábbis, cseszik elmondani. Ha meg el is mondaná, miért tenné? Már rég elvitt volna hozzájuk, ha tudná hol vannak. Egyáltalán... vannak? Meh. Már csak ismétlem magam. A rohadt fejfájásomtól amúgyis nehéz koncentrálni. Jut eszembe, mi van a technikával?
- Amúgy... mikor tanítod meg azt a kődárda-izét?
Ja, érdemes ezzel befejezni. Az a technika hasznos lehet... és párszor már, a kocsmavándorlásom során hasznát is vehettem volna. És kivételesen nem a kocsmai verekedésekről beszélek. Mindegy. Mindennemű gondolkodás túl van értékelve, ha az ember másnapos, plusz még a feje is fáj, és nem a túlzott alkoholfogyasztástól. Várjunk csak, ez azt jelenti, hogy két napja másnapos vagyok? Az nem "másodnapos" lenne?

Hatake Kakashi Kedd Ápr. 11 2017, 11:41

// Ikari -- +10 Ch a késésért. //

Késő délutántájt járhatott az idő, amikor is összegyűjtötted a tűzrevalót és sikeresen életre is keltetted a tábortüzet. A vacsora készül, a tűz már készen van, a csipkelődések meg már úton vannak. Erre Garou fel is horkant egy kicsit.
- Valakinek azt is kell. - Mondja maga elé, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne ez, és talán az is. Egy nyúllal végzett máris ekkorra, nincs is kétely afelől, hogy a kezében van a vadak nyúzása, előkészítése. A kérdésedre viszont maga mellé tette kését pont úgy, ahogy a friss húst is.
- Ja. Lehet furcsán fog hangzani, de nem vagy egy szuperkatona, hogy két-három technikákat sajátíts el egy nap alatt. Már az is jó eredmény, hogy ilyen gyorsan magadévá tetted a másik technikát. - Innentől folytatta a vacsora készítését, ahogyan a beszédet is. - Ti kölykök tele vagytok szenvedéllyel, egészen addig míg ki nem ütitek magatokat a semmiért és holtan, vagy félholtan végzitek. Jobb, ha most, tőlem tudod meg... - Tart egy kis szünetet, míg a szemedbe néz.
- Meg fogsz dögleni. A kérdés... - Állt fel és dobta nyársra az egyik nyulat. - Hogy mikor és miért. Lehetőleg nem egy hét múlva és lehetőleg nem azért, mert nem ismered a korlátaidat. - Kezdte el a másik állatot. - Azzal nincsen baj, ha a legnagyobb meláknak mész neki a kocsmába, csak ismerd magad annyira hogy tudd, letudod verni. - Hümmög egyet, majd lágyabb tónusban folytatta. - Igen-igen, bölcs vagyok. Olyan sok bölcsesség van bennem, hogy a tökömön jön ki. Szal' megyek is és csapolok belőle egy keveset. - Vakarta meg koronaékszerét.
Mikor visszaért le is huppant, hogy folytassa a dolgát.
- Ne aggódj, megmostam a kezem. - Nem túl meggyőző. A kérdésedre viszont felvonta kissé szemöldökét. - Fura lenne még családnak nevezni őket, mi? Azt hiszem érthető. Holnap elmondok mindent amit tudok... Ami nem sok, de mellé legalább megtanulhatod a dárdás technikámat, ha már ma nem jártál vele sikerrel. - Bökött rá a kőmaradékra orra hegyével mutatás gyanánt, ezzel meg is válaszolva fel nem tett kérdésed. A vacsorát idővel befejezi Garou, amit igazságosan el is osztotok. Miután megettétek álomra int téged a férfi, de te is tudod jól, hogy nem kell a vezényszava hozzá, fáradt vagy te ahhoz eléggé.
Másnap kora reggel keltek, amikor még épphogy csak felkel a nap. Idővel és egy kis kora reggeli felismerés után Garou megvakarja fejét, majd egy ásítás keretében előhúzza a földből a kőfegyvert.
- Na, valahogy így, pupák.

// Rád bízom a tanulás menetét, igazából megfelel az amit eddig próbáltál, csak persze másabb körítéssel. Mivel már elkezdted az alapjait, ezért 4.-5. alkalommal már teljesen elsajátítod a jutsut... Hacsak nem jön egy kósza Suigetsu. //

**Ayanokoji Ikari** Hétf. Ápr. 17 2017, 18:03

Hallgatom Garou válaszait a kérdéseimre, miközben nézem, hogy rekordidő alatt megnyúzza és előkészíti a nyulat, ám nem csak ez az egyetlen pozitív dolog. Az egyik az, hogy örülök, hogy szereztem tüzifát, mert legalább nem csesztet megint. A másik pedig, hogy végre ehetek. Kezdek eléggé éhes lenni, főleg, hogy ma még nem is piáltam. De ha eszem, akkor legalább van egy újabb okom leönteni. Nem tudom, hogy tudok most is a piálásra gondolni, de igazából egyszerű rájönni, hogy csak el akarom terelni a figyelmem attól, hogy ne vitatkozzak megint a kutyával arról, hogy ne bírálja el az életstílusomat. Túlságosan fáj a fejem ahhoz, hogy még az ő rikácsolásától is sípoljon a fülem.
- Igen, Garou, tisztában vagyok vele, hogy meg fogok dögleni, a kérdés már csak az, hogy te még élni fogsz-e addig mire megesszük azt a nyulat? Gyors a tempód, de ha belemerülsz az életleckéidbe, kialszik a tábortűz, mire sütésbe kezdesz. - jegyzem meg magamban.
Inkább nem hangosan, az előbbi indokokat szem előtt tartva. Na meg, mert jó lenne nem felidegesíteni, amíg nem tanította nekem a technikákat, és el nem jutott az Ayanokojikig. Közben elmegy dobni egy sárgát, aztán visszajön, és minden valószínűség szerint kézmosás nélkül folytatja a vacsora előkészítését. Erre felhúzom a szemöldököm. Azt hiszi ez engem megvisel? Egyszer egy nőről ettem sushi-t, mire rájöttem, hogy férfi volt. Igen, nagyon részeg voltam. Plusz, emlékszem, hogy egyszer egy földön levő banánt ettem meg... úgy, hogy nem banán volt. Hanem egy kolbász, csak besárgult. Vajon vannak még ilyen sztorijaim? Valahogy piálni támad kedvem, ha rájuk gondolok... és úgy érzem, sírni tudnék. Néha elgondolkozom, hogy talán tényleg elvesztegetem az életemet, de aztán rájövök, hogy amíg van alkohol a földön, addig én ugyan nem foglalkozom ilyesmivel. Valahogy minden gondolatmenetem vége az alkohol mostanában. Lehet függő vagyok? Nem hiszem, azok csak a dohányosok. És Garou. Rá van függve arra, hogy faszságokat prédikáljon nekem, ahelyett, hogy végre válaszolna a legfontosabb kérdésre.
Mikor végre odajut, közli velem, hogy HOLNAP mond el mindent, amit tudnom kell. Na ne mondd. Te mibe fáradtál bele? Elmentél és megöltél egy nyulat. Nagy dolog. Most, hogy belegondolok túl gyors volt... lehet, hogy a nyulakkal volt szerződése, és idézett egyet, aztán megölte. És most megesszük. Ezért vajon elátkoznak minket? Egyáltalán milyen kategóriába sorolhatók a ninjuu-k a mitológiában? Egyáltalán mi a lófaszt hordok itt össze? Nem ittam eleget.
Azonban az felkelti az érdeklődésem, hogy Garou közli velem, hogy holnap megtanítja a dárdás technikát is. Hogy őszinte legyek, inkább a bizonyítási vágy miatt akarom elsajátítani, végül is doton-elem használóként van mit behoznom 17 évesen, de be kell lássam, hogy hasznos dolog lehet. Illetve hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érdekel mi van az igazi családommal. Az igazival, mi...? Akiket sosem láttam. És sosem voltak ott, amikor kellett. Vajon, ha élnek még, miért nem kerestek fel? Egyáltalán élnek még?
Miközben gondolataimba merülök, szépen-lassan elkezdünk enni. Miután befejeztük, a pót-anyám (hehehehehehe...) szól, hogy aludnom kéne. Ja, tény, hogy kéne... és ha már itt tartunk. Tényleg a pót-akármicsodámként viselkedik. Fáradt vagyok igen, és tudom, hogy azért nem tanította meg nekem a technikát még ma, de szerintem azért nem halnék meg tőle. És nem a mester dolga, hogy addig húzza a tanítványt, amíg nem jár sikerrel? Nem az ő dolga feszegetni a határait? Bár, igazából tudja a faszom. Nem mintha eddig lettem volna bárki mestere is... sőt, ma szerintem többet értem el fejlődés terén, mint az elmúlt öt évben együttvéve. Lehet nem kéne tovább feszegetnem a húrt.
Egy kiadós alvás után végre nem kelek fel másnaposan. Már épp fülig érne a szám miatta, mikor meglátom Garou-t. Ó, igen. Megvakarja a fejét, majd ismét előhúz egy kődárdát a földből. Áhá... tehát ismét nem mond semmit, csak megmutatta. Jól van, most már tudom hogy kell eljárnom.
- Rendben van. Megtanulom ezt is, és ezzel már van két technikám, még hozzá elég hasznosak. De ezután elmesélsz mindent amit tudsz az Ayanokojikról. - mondom neki, majd egy pillanatra hátat fordítok... csak azért, hogy gyorsan visszafordulhassak, és még hozzátegyek valamit. - És veszel nekem piát.
Ezután neki is látok a roppant fondorlatos technika elsajátításának... a chakrámat a földbe összpontosítom. Csak ki kell rántanom egy szikladarabot a földből, mely élesebb mint az átlag, ezáltal pedig egy dárdát formáz. A forma maga igazából szerintem nem lényeg, csak az, hogy szúró-eszköznek lehessen használni. A technika lényege valószínűleg a chakra-irányítás, és a föld-chakra manipulálása, illetve instant használata, mely lehetővé teszi, hogy bármikor fegyvert ragadhassunk. Persze az is árt a neked rohanó habzó szájú faszkalapoknak hogy ha fejbe dobod őket egy kővel, de utána lehet, hogy felkelnek, jól megszidják az anyádat, és utána még neked rohannak még egyszer. Azonban ha leszúrod őket egy kőlándzsabiszbasszal, nem fognak többet neked rohanni, és esélyük sincs szidni a muterod. Amire ugye harapok.
Jé, pedig már épp azt hittem, hogy nem hordok össze annyi faszságot teljesen józanul, másnaposság nélkül, de úgy néz ki sikerült meglepnem magam. Hátha a technikával is sikerül. Izgatottan próbálok kirántani a földből egy dárdát... de nem sikerül. Na, hogy rohadjatok meg. Ha Garou-tól csak egy ciccenést is hallok, vagy bármit, ami arra utalna, hogy nevet, vagy kuncog, akkor sokkal dühösebben állok neki a dolognak, amennyiben nem... akkor is. Nem kell nekem Garou ahhoz, hogy felcsesszem magam. Na még egyszer. Összpontosíts, formázz... na jó, lehet a forma mégis lényeges. Vagy nem? Én már nem tudom! A lényeg a chakra, az összpontosítás, és a formázás. Igen, a formázás... milyen csicsás technika. Na mindegy. Szóval, koncentrálj... de a hogy elkezdenél kiemelni egy szikladarabot a földből, kicsit húzd meg, és akkor egy dárda lesz belőle! Nem. Ebből egy nagyobb föld darab lett. Na jó, akkor ha megtöröd... nem, ebből egy hiányos szikla darab lett. Mit csinálhatok rosszul...?
Á, megvan. Az egészet. Túlkomplikáltam. Kihúzol egy szikladarabot a földből, ami dárda-formájú. Ennyi az egész. Puszta testen kívüli manipuláció. Belenyúlok a földbe, és ismét nem sikerül, de ezúttal nem csüggedek, és nem leszek ideges. Tudom, hogy jó irányba haladok. Ismét kihúzom, és... most már sikerül. Diadalittasan a magasba is emelem.
- Na, a kurva anyátokat! Csak sikerült! És magamtól jöttem rá! - kiáltom, majd Garou felé fordulok. - Te pedig szép kis mester vagy, lószart sem segítettél. Na de, mi van az Ayanokojikkal?
Amint felteszem a kérdésemet, az újdonsült dárdámat használva támasznak, rákönyökölök, amennyire lehet, és lehet, bár nem túl kényelmes.

Hatake Kakashi Pént. Ápr. 28 2017, 18:18

Garou figyelemmel kísérte mozdulataidat, néhányan horkantott, de a legtöbbet igazi figyelem nélkül hagyta. Bizonyára tudta hogy megoldod te a technika elsajátítását, ha másért nem is, azért mert hajthatatlan személyiséged van. Mikor sikeresen végső alakot öltött a fegyvered, a férfi lassú tapsolásba kezdett, de hogy azért-e mert most kelt nem rég, vagy csak gúnyát élte ki, nem tudható.
- Bravó, most már lesz mibe beledőlnöd hogyha körbekerítenek. - Ezután ásított egyet, majd kényelmesebben elhelyezkedett a földön. Kérdésedre jött is a válasz, de mélyen legbelül valószínűleg te se vártál csodát. Garou bizonyára sokat tett a te érdekedben(valószínűleg tudtod nélkül legtöbbször), de sajnos ez nem mindig elég. - Nem sokat tudtam meg. A szomszédos országba van egy informátor, aki elméletileg pont annyit tud, hogy azon eltudj indulni. A Gőz országába van ez az... Akármi és szerencsére kellő győzködés után végre bevállalja hogy beavat téged. - Az akármi szónál érdekes reakciókat válthat ki Garou, révén, hogy ritka eset, ha valaki nem tudja belőni a nemét, vagy akár a faját egy élőlénynek. - Ja, nem tudom, hogy férfi vagy nő, mindig más alakban jelent meg előttem. - Éri utol saját szavait. - Arról nem is beszélve, hogy a nevét is folyamatosan változtatja a mai napig. Szerencsére ezen a héten még megmarad a leírtak alapján. Az annyit tesz hogy van... Öt kicseszett napod. Ha jól csinálod másfél nap alatt ott vagy a megbeszélt helyen, ha nem, akkor két nap. Tessék. - Pont eléd landol egy boríték ami látott már szebb napokat is. Ilyen régóta lebeszélték volna a találkozót? Mégis mióta szervezi ezt az egészet Garou? Tényleg ő lehetne a pót-anyád.
- Ebben mindent megtalálsz, ha csak nem vagy matt részeg olvasáskor. A tag jelenlegi kinézete, neme, neve és a találka helye. - Felül lótuszülésbe a shinobi, míg két kezét térdeire támasztja. - Ha gondolod veled tartok... Egy ideig. Így vagy úgy, ezt neked kell egyedül véghez vinned. A saját családod, a saját múltad és a saját jövőd. Elvégre férfi lennél vagy mi. - Kis szünet. - Egy szóval, ha elbaszod legalább egyedül baszd el. - A férfi szavai mögött érezhető az aggódás, nem véletlen hisz tudja jól mire képes a világ amiben éltek.

// A technikát felírhatod, sikeresen elsajátítottad, ezen kívül +5 Ch üti a markodat. Amint készen állsz az utazásra ide írj egy postot: http://narutohun.niceboard.org/t1981-erdosegek Ez tartalmazza a másfél, vagy két napos utazást(társaságban, vagy anélkül), élelemhez jutást, éjszakázást, és ha úgy döntesz Garouval beszélgetést/búcsúzást. Ha kinyitod a borítékot egy átlagos leírást kapsz a célszemélyről és a helyről ahova menned kell és hogy hogyan kell oda eljutni. Egy középhosszú hajú, sötét ruhás, középkorú csuklyás hölgyet kell keresned, kinek sebhely húzódik vörös színű jobb lélektükrén. //

**Shunsui** Kedd Márc. 20 2018, 14:06

Madara

Shunsui figyelmen kívül hagyta a sértő szavakat. Egy harcban mindent szabad, főleg amelyik életre-halálra vívnak. Gensai ezt még a legelején megtanította az ifjú ninjának. Ki kell használni minden tárgyat, minden alkalmat s minden eshetőséget a győzelem érdekében. Sokan megvetik a piszkos trükköket, pedig ha nem használják ki minden eshetőséget, akkor meglehet, hogy az ellenfél fogja. A tisztességes harccal ellentétben, azon harcokat sokan megvetik és lenézik, pedig nem kéne. Mind a kettőnek megvan a helye és ideje, mikor alkalmazni lehet és kell is. Mind a két fajtának ismerete szükséges egy embernek, aki pusztakezes harcosnak mondhatja magát.
Bármit is mondott a férfi, a könyvek jó szolgálatot tettek. Megzavarták őt, valamennyivel lejjebb eresztette a védelmét azáltal, hogy elkezdte lenézni a vörös óriást. Nem csak emiatt volt hasznos a szellemi tudással töltött olvasmányok. Megvédték őt egy komoly sérüléstől azáltal, hogy akadályozták a felé tartó nyílvesszőt. A lövedék így csak a derekán tudott okozni egy kisebb sérülést. A terv, mit kitalált, majdnem úgy sikerült végrehajtania, mint azt szerette volna. A férfi nyakát nem sikerült kitörni, mivel az a fegyverével meggátolta a Konohai kezét, hogy az elkapja a fejét. A gáncsolás azonban bejött, a férfi azt már nem tudta elkerülni, se kivédeni, elterült a földön. Shunsui biztosra ment, ezért elkapta a férfi egyik karját és lenn tartotta a földön. Kureji már csak akkor ébredt fel, mikor az őt meglövő férfi mozgásképtelenné vált.
Shunsui nem győzött csodálkozni a látottakon. A „Főnökét”védő fémszerű anyagból készül vért, az a kilövő szerkezet, melyikkel megsebezte. A robbanó labdák, a nagyobb kilövő berendezés és a fém báb. Mind, mind csupa olyan dolog volt, amit sosem látott még, sőt nem is képzelt, hogy létezhet hasonló eszközök. Olyan dolgok szemtanúja volt aznap, ami elgondolkodtatta. Újabb ékes bizonyítékát látta az emberek telhetetlenségének. Akárhogy is nézte a dolgot, undort érzett az emberek miatt. Meg lehet magyarázni, hogy miért hozták létre azokat az eszközöket. Lehetett az jó szándék, ám mégsem arra fogják használni. Drága pénzért eladják azoknak, akik megtehetik, hogy megveszik. Ők kezükben meg már tényleg nem azt a célt fogják szolgálni, mint azt a kitalálója szeretné. Shunsui kinézete ellenére elég jó átlátta a dolgokat. Már egész fiatalon betekinthetett az emberek sötét oldalába. Sok olyat látott, amit még a Genin társai nem.
Kureji és a férfi közben beszélgetni kezdtek. A beszélgetés inkább kínvallatásnak tűnt, hisz Kureji egy nyíllal földhöz szegezte a férfit a bal lábánál. Jól tartotta magát a férfi, mert csak azután eredt meg a nyelve, hogy a bal keze szintén a földhöz szegeződött. Valamiféle kulcsról beszélt, amit Kureji megtalált az asztal fiókjában, egy másik szerkezettel együtt.
~ Már nem is találgatok, hogy mi lehet az. ~ gondolta magában s figyelte, ahogy eltávolított egy képet a falról és elkezdte kinyitni a mögötte lévő széfet.
~ Oh, szóval annak a kulcsát akarta. Mikor a férfi meglátta a tartalmát, nagyon megörült és rögtön utasította Shunsui-t, hogy szerezzen egy táskát. A Konohai ninja egyből körbenézett a helyiségben, hogy megnézze talál-e valamilyen táskaszerűséget. Jól járt, mert a szobában talált néhány kisebb táska méretű hordó tárgyat, így nem volt muszáj az egész ragtárat átkutatnia. Kettőt rögtön elvett s kiürítette a tartalmát. Papírok és néhány fémlemez hullott ki belőlük. Kureji, ahogy megkapta, egyből telepakolta mindkettőt a széf tartalmával. Mikor megtelt a két táska, a férfi Shunsui-ra nézett. A fiú leolvasta a férfi arcáról, hogy mit akarhatott: A megpakolt hordóeszközöket Ö fogja cipelni.
~ Ki tudja ezzel az akciónkkal kiket károsítunk meg? ~ esett gondolkodóba ~ Ilyen eszközökkel felvértezve nem lehetnek kispályások! ~ állapította meg. Rossz érzés fogta el, mikor arra gondolt, hogy mi lenne, ha meg akarnák torolni a tettüket. Márpedig erre nagy esélyt látott, mert nem kevés kárt okoztak és emennyi pénzt vett magához Kureji, minden esély megvolt rá.
~ Vajon mennyire lehet veszélyes ez az Ashita? Shunsui követte Kureji-t s figyelmen kívül hagyta a földhöz szögezett férfit. A vörös hajú ninja legszívesebben széjjelnézett volna a raktárban, hátha találna valamilyen, számára hasznos dolgot, ám „Főnöke” nem hagyott rá időt, egyenesen halad kifelé a raktárból. Talán jól is tették, hogy nem időztek sokat az épületben, mert kitudja, mikor jönne az erősítés az Ashita-tol. Ugyanott mentek ki, hol bejöttek s a sötét utcákon folytatták tovább a haladásukat.
Kureji szavaira csak bólintott. Néha-néha visszanézett, hogy nem követi-e valaki őket. Az ifjú ninja nagyon remélte, hogy azok után, amin átment, állni fogja a szavát az előtte haladó férfi. A sikátorokon át végül elhagyták a város határát. A településen kívül már várták őket több ember és egy kocsi. Haladási irányukból egyértelműen meg tudta határozni a vörös férfi, hogy őket várják. Ahogy már csak néhány méter választotta el őket, ketten megindultak feléjük. Két nagydarab férfi volt az, akinek a méretei vetekedtek az ifjúéval. A két táskát egyből elvették az álcázott ninjátol s visszasétáltak a kocsihoz. Shunsui nem ellenkezett, hagyta elvenni a pénzes táskákat. Közelebb érve már több mindent látott. Egy nagyobb méretű szekér állt előttük, mit két ló vontatott. A két megtermett melákon és a hintó vezetőjén kívül még volt egy alak, aki a többitől elegánsabban öltözött volt. Díszes arany szegélyekkel díszített kimonót viselt, mit egy lilás árnyalatú kötött öv fogta össze a derekán. A parfüm illata egyből megcsapta az orrá, ahogy a szépen hátrafésült haja és a frissen borotvált arca a tekintetét. A nyakán lévő kék színű tetoválást, ami egy „B” betűt ábrázolt sem kerülte el a figyelmét. Kureji vele elegyedett szóba. Shunsui csendben hallgatta a beszélgetést majd beszállt a kocsiba.
- Azok után amin átmentem, már nagyon kíváncsi vagyok arra a személyre, akihez megyünk! – szólalt meg miután elindultak - Tényleg olyan nagyágyú Ő, pontosan kicsoda ez a személy és pontosan hová is megyünk? – kérdezett rá végül. Lehet, hogy nem fog tetszeni nekik az a sok kérdés, de ezeket muszáj volt feltennie. - Nagyon remélem, megfogja érni találkozni azzal a személlyel. Nem szeretném, ha hiába haragítottam volna magamra Ashita-t és fog tudni segíteni nekem az, akihez megyünk! – mondta tovább.

/A 20 Chakrat szeretném./

Uchiha Madara Csüt. Ápr. 26 2018, 15:40

Shunsui

A kocsi hamar elindult hosszú útjára. Az éjszaka sötét volt, felhők gyülekeztek az égen, eltakarva ezzel a csillagokat és a holdat, majd végül apró, de sebes cseppekben esni kezdett. A kocsi viszonylag gyorsan haladt, annak ellenére is, hogy benne vagy 500 kg nettó tömeg ült, még így is gyorsan haladt. Látni nem igazán láthattad, hogy merre visz utatok, csupán néhány fát láthattál, amikor a kocsin lévő lámpások meg-megvilágították egy közeli fa kérgét.
- Mielőtt megismernéd a főnököt... - kezdett bele a B tetoválású férfi - Nem árt, ha tisztázunk néhány dolgot. Csak akkor szólsz, ha kérdez valamit a főnök. Csak arra válaszolsz, amit kérdez tőled a főnök. Hajts fejet, és ne nézz a szemébe. Akkor nem lesz baj.
A lovaskocsi néhány óra után megállt. A két hústorony szállt ki először, őket követte Kureji. B a kocsiban maradt. Ha kiszállsz Kureji mögött, felmérheted a környezeted.
Egy elhagyatottnak tűnő farm. Egy nagyobb raktár, egy szélmalom, illetve egy kisebb házszerű épület. Két sötét alak közeledett felétek.
- Nyugalom, ő még nem a főnök. Ő az, akitől az árut vesszük. Maradj itt, Vöröske, hamar végzünk.
Kureji és a két hústorony el is indult az árnyak irányában. A két melák cipelte a súlyos táskákat, majd számodra már nem hallhatóan, beszédbe elegyedtek. Nem láthattad, pontosan kik azok, vagy hogy mit csinálnak, túlságosan is sötét volt ahhoz. Egy azonban biztos, alig fél perc elteltével Kureji és bandája elindultak a raktár épület felé.
Hangosan nyekergő, rozsdás fémkapu nyílásának hangja rázza meg a füled. A két melák egy, a tietekhez hasonló lovaskocsival térnek vissza hintótokhoz. A kocsi ablakain rácsok voltak, s falemezekkel voltak beszögelve. Nyöszörgő, kopácsoló hangokat hallhattál, pontosan belülről. Láncok csörögtek, mikor a kocsi megállt. Némiképp módosult az ülésrend, ugyanis a két tohonya állat átkerült a másik kocsira, így te kissé nagyobb kényelemben élvezhetted a hátralévő utat B és Kureji társaságában.
...
A napkelte első sugarai beragyogták a tájat. Rizsföldek terültek el, ameddig csak láttál, jócskán magatok mögött hagytátok már a Tűz országának végtelen erdeit. A két kocsi egy kisebb hegy lábánál állt meg, alig néhány méterre egy kisebb vízeséstől. A két gorilla a rácsozott hintó hátsó részéhez igyekezett, míg B a sziklafal felé. Kezeivel mintha keresett volna valamit, míg végül egy pecsétszerűséget alkot a kőfal felületére. Hatalmas pecsét ragyog fel, majd feltárja a hegybe vezető járat bejáratát. A két gorilla és Kureji levezetik a kocsiból azt a hat alakot, akiknek a kezei és a lábaik össze voltak láncolva, fejükön pedig fekete zsákokat húztak. Nehezen haladtak, de hála a kísérőknek, hamar megtalálták az utat a sziklafalba. B vezetésével pedig elindult a konvoj a végtelennek tűnő labirintusszerű folyosókon át. Fáklyákkal kiépített csatornarendszerbe jutottatok, melynek végtelen szerteágazását nem lesz szerencséd kiismerni. B mégis valamiért otthonosan mozgott a rendszerben. nem először jár már itt, ez tény. S van még itt valami. Mintha figyelnének titeket. Lépésről lépésre követnek titeket. Vagy csak a hely generálná ezt a hátborzongató érzést? Ki tudja, egy biztos, közel jársz a válaszokhoz.

+10 TJP a csúszásért, legközelebb írj rám nyugodtan, ha két héten belül nem kapsz választ.

**Shunsui** Vas. Ápr. 29 2018, 16:47

Madara

Shunsui néha-néha kitekintett a kocsiból, próbálta megfigyelni merre haladnak. Sajnálatára nem sokat láthatott, csak annyit, amennyit a kocsin lévő lámpások engedtek láttatni. A Hold és a Csillagok fényét a sűrűsödő felhők megakadályozták, hogy elérjék a Földet. Nem sokkal az indulásuk után, halk koppanásokat lehetett hallani a kocsi tetejéről. Alig-alig egy néhányat, majd egyre többet és egyre hangosabban lehetett hallani. Megeredt az eső a felhőkből.
A nagy „B” betűvel díszített férfi az útjuk során, felokosította az álcázott Konohai ninját, hogy miként kell viselkednie a „Főnök” társaságában.
~ Valami ilyesmire számítottam. ~ gondolta magában. Ezek amolyan általános szabályok voltak, amiket mások is előszeretettel használtak. Hányszor hallotta ezeket és az ezekhez hasonló szavakat a kocsmákban vagy a „sötétebb” helyeken. Egyes emberek kedvelik használni ezeket a szavakat, így együtt mert eme szavak hallatán nagyobb embernek tudják mutatni magukat.
Órák teltek el, mire a zötyögő lovas kocsi megállt. Shunsui-nak fogalma sem volt merre mentek és hol álltak meg. A már nem mozgó járműből, először a kétméretes fickó szállt ki, majd őket követve Kureiji. A tetovált férfi bent maradt a kocsiban. A vörös hajú ninja percekkel később hagyta el a lovas szekeret. Maradhatott volna Ő is benn a járműben, ahogy a másik férfi, ám Ő inkább lehagyta, hogy felmérje a környezetet. Körbe akart nézni, hátha megtudná állapítani, hogy hol tartózkodnak. Egy farmhoz hasonlatos hely mellett álltak meg. Egy ház, egy malom, egy nagyobbacska raktár és két ismeretlen alak került a látóterébe. Mielőtt Shunsui megkérdezhette volna, hogy az egyikük az a személy kihez igyekeztek, Kureiji megszólalt. Elmondta, hogy nincs köztük a „Főnök” nevezetű személy. Ők csak azok, akiktől valamiféle árut vesznek. A férfi arra utasította a hatalmas férfit, hogy maradjon a kocsi mellett, nem szükséges követnie őt. Shunsui nem tudta kivenni a két ismeretlen arcát és azt sem hallotta mit beszélnek. Röpke szóváltás követően, mindegyikük elindult a raktár felé. Az építményből kijövet, a két hústorony már nem üres kézzel jöttek, hanem egy az övékhez hasonló kocsival. Némi eltérés volt a két jármű között, mint például a falemezekkel beszögelt rácsozott ablakok. A kocsi nem volt üres, mert zajokat lehetett felfedezni belülről, nyöszörgő és kopácsoló hangokat. A megálló követően a másik kocsi társaságában folytatták tovább útjukat. A két nagydarab fickó viszont már nem azon a járművel utaztak, mint Shunsui, hanem az újon.
Amint a Nap első sugarai feltűntek a horizont alján és szép lassan bevilágították a tájat. Shunsui szemei elé mindenfelé rizsföldeket tártak. A vörös hajú ninja nem emlékezett arra, hogy hallott volna olyat, hogy ilyen méretű rizsföldek lennének az Országában. Volt egy olyan sanda gyanúja, hogy már nem a Tűz Országában tartózkodnak. A kocsik végül elérték az úti céljukat, egy kisebb hegyet, minek a lábánál álltak meg, nem messze egy vízeséstől. Ekkor már a „B” betűs férfi nem maradt a kocsin, hanem elhagyta és a szikla felé vette az irányt. Közben a két melák és Kureiji a kocsi végéhez sietett s felfedték a jármű tartalmát. Hat megláncolt, fejüket letakart alakot szállítottak ki a kocsiból. A másik alakra sem ártott figyelni, mert olyat tett, amit még nem látott a ninja. A sziklafalon végighúzta a kezét, úgy mint aki keresne valamit, majd egy furcsa szimbólum jelent meg a felületen. Ragyogni kezdett és egy járat jelent meg, ami vélhetőleg a hegybe vezetett.
~ Most már biztos, hogy megérkeztünk a célállomásunkra! ~ állapította meg magában. Először a tetovált férfi lépett e a járatba, őt követték a két melák, a megláncoltak, Kureiji és Shunsui. Egy kész labirintusba kerültek. A Konohai ninja figyelte a haladási irányukat és próbálta megjegyezni, hogy ha muszáj lenne, egyedül ki tudjon találni. Ám a sokadik kanyar után kezdte elveszíteni a fonalat. Shunsui a falon lévő lámpáknak köszönhetően elég jól ellátott, nem látott rajtuk kívül senki mást, mégis… mégis úgy érezte mintha figyelnék.
~ Valamiért rossz érzésem van ettől a helytől! ~ zavarta az érzés. Érezte, hogy figyelik ám nem látott senkit.
- Ezen a helyen fogunk találkozni azzal, akit emlegettél? – szólalt meg végül és kérdezett rá. Remélte, hogy valamelyikük válaszolni fog.

**Hasegawa Zauki** Vas. Május 06 2018, 01:38

/Uchiha Kagami/

Teltek a napok, s pörgött az élet. Saját albérlet, saját melók, saját fizetés, csak saját életem nem volt. A múltamból a képek egyre tisztábbak voltak, ám az állítólag hamis emlékek sem halványodtak... egyenlő intenzitással éltek elmémben, s kínoztak éjjel-nappal. Fogságban éreztem magam, mert ez volt a megszokott, s mert tudtam, nem engednének el oly egyszerűen. Persze voltak ismerős arcok, akikkel naponta találkoztam, egykori alkalmi mesterem, kitől a szirupcsapdát tanultam, s akkori idegenvezetőm is felkeresett, mikor épp nem küldetésen járt. Persze ők csak úgy tudták, különleges képzésen vagyok. Ez persze igaz is volt, csak másabb értelemben. Egyfelől szorgalmasan ám körültekintően gyakoroltam a mokuton használatát, másfelől most, hogy volt rendes étkezésem, azon fáradoztam, hogy visszakapjam régi fizikumom, s véget vessek az "elgyengült" napoknak. Lassú víz partot mos, a gyors pedig követ őröl... Emlékeimben élt ez a mondat, bár hogy a valósban, vagy a kreálmányban -ha valós egyáltalán bármelyik is- azt nem tudom. Azonban a napok nem csak önmagukban teltek eseménytelenül, elintézték átigazolásom, s csapatba osztottak. Természetesen továbbra is megfigyelés alatt tartottak, s ha küldetésre vonultam azt vagy Hatake Kakashi, vagy Yamato kísérte figyelemmel, mint vezető. Előbbit kerestem fel többször is, s nem csak azért, mert ő volt az, aki idehozatott a harcmezőről, hanem mert információra volt szükségem. Tudni akartam, mire képes Yamato, mivel erősebb akartam lenni. Miért? Mégis hogy tart fogva valaki, aki gyengébb nálam? Ha erősebb volnék nála, hiába a felügyelete, szabad akaratomból maradnék, vagy mennék. Ezen szándékom természetesen viszont rejtve tartottam, s csupán kérdeztem és kérdeztem. Technikákat soroltam éjjel-nappal, s vártam a reakciót. Imseri-e Yamato, képes-e tenni ellene valamit? Majd hamarosan előkerült az első Hokage tekercse is, s az a bizonyos technika belőle. A technika puszta neve elég volt ahhoz, hogy Hatake Kakashi megtorpanjon, korábban megállíthatatlan menetelésében, s egy pillanatra rám szegezze tekintetét.
-Kajukai Kourin, ha? A technika, amely bőven a legveszedelmesebb ninjutsuk közé tartozik, ami csak azért nincs a tiltott jutsuk között... mert senki se képes rá. Yamato se tudta soha elsajátítani.- Váltott igencsak komolyra hangvétele, s tekintete is követte. -A technika, amely egy erdőnyi indát hoz létre, melyek kivirágzanak, majd spórákat szórnak szét, amik belélegezve olyan erősek, mint a színtiszta méreg. Az Első számos rettenetes fegyverének egyike volt, mely felelőtlen kezekben megjósolhatatlan pusztítást képes okozni. Rossz esetben pedig a használóra éppoly veszélyes lehet, mint az áldozatra. Ha nem képes ellenállni a saját mérgének, könnyedén megölheti magát. Vagy legalábbis, a szóbeszéd így tartja.- Indult meg ismét.
Számomra ez az információ több volt, mint elég. Úgy éreztem, ha csak a fele bizonyul igaznak, már megéri belevágni. A sikertelenségre, mint opció, nem is gondoltam. Napi rutinom kiegészült. Nem csupán céltalanul edzettem képességeim, melyek a fa elem használatára irányultak, de specifikusan egy jutsut kezdtem boncolgatni. Napról-napra haladtam, fokozatosan, s lassan. Egy olyan technikát kellett reprodukálnom, melynek előttem csupán egyetlen használója volt, s nem mellesleg kora legerősebbje volt. Indák.. indákkal kellett kezdenem, lágy, de erős szerkezetű anyaggal, melyek ruganyosak, de képesek lehetnek oly keménynek is lenni, hogy a földet is átszakítsák. Hasonlót sem csináltam még, hiszen a gyökerek, vagy a fák, vagy a gerendák teljesen más kategóriák voltak, új kihívás volt. Olyan kihívás, melyet napokba telt teljesíteni, de meglett. A nagyjából karvastagságú indák a földből törtek ki előttem, s éreztem rajtuk, hogy akár a testemet is képesek lennének átdöfni.. Így hát a következő lépés kellett. A virágok és azok spórái... Az előbbi feladat mindössze egy-két napot emésztett fel teljességében, ez két hetet.. A speciális virágok spóráit ugyanis nem volt támpont, ami alapján létrehozhattam volna, próbálkoznom kellett, míg erőmből tellett. A kézpecséteket fejtegetve ugyan leszűkült a lehetséges chakraműveletek száma, melyeket szóbajöhettek, de ez alapján még mindig túl sok opció maradt képben. Hogy akkor mégis mi az, ami rávezetett a dologra? Egy fa... Fizikai edzésemet követő pihenésemben, mikor ledőltem egy fa árnyékába, eltöprengtem kicsit, hogy mitől is lehetnek ilyen szép, nagy fák Konoha körül. Elvégre nem olyan messze már sivatagos vidék van, itt pedig zöldell minden, szinte az egész országban. Majd előbb-utóbb egy használható gondolat is felütötte a fejét...
~Egy fa a talajból szívja fel a szükséges tápanyagot.. a tápanyag mennyisége és minősége határozza meg, milyen is lesz a termése, meg úgy maga a fa. Háh.. kijátszottuk a természetet a chakrámmal képes lennék még... Várj... chakra, tápanyag... fa tápanyagból, fa chakrából... a tápanyag a chakra, a tápanyag mondja meg, mennyire sikeres a végtermék, tehát a chakra mondja meg milyen lesz a fa végül, ez megvan, de ha elméleti szinten nézünk egy növényt, amely képes lenne mérgező körülmények közt megteremni.. akkor az is mérgezőnek kellene legyen, hiszen a mérget szívja fel és abból nő! Ha tehát a chakrámat két részre bontom, s az egyikkel hasonlóan néhány méreghasználó jutsuhoz, méreganyagként próbálom kezelni, míg a másik tömény mokuton chakra lenne, s a kettőt egybe olvasztanám, elméletben megkapnék egy fát, ami mérgező anyagból nő fel, tehát valószínűleg mérgező is lenne. A leírás alapján a növény akkor virágzik ki, mikor a technika használója kész rá, magyarán nincs szó benne, hogy utólagos végrehajtásra lenne szükség, mivan ha magától csinálja? Egy szimpla felgyorsított növekedés egy mérgező chakranövényből. Ezért volna, hogy Yamato se képes rá? Ilyen nehéz volna kombinálni a két dolgot, vagy szimplán nem gondolt volna erre? Ezt hamar megtudjuk...~ Ahogy gondoltam, hamar kiderült...
Előbbi volt a helyzet, elgondolásom nem volt rossz, csupán nem oly nyers megoldáshoz kellett folyamodni, mint azt szerettem volna. Egy, mérgező típusú mokuton chakrát kellett előállítanom, egy olyat, amelyből egy mérgező növény nőhet, nem volt lehetőségem külön megpróbálni. S bizony utólag rájöttem, egyszerűbb lett volna valami egyszerűbb mérgező növénnyel kezdeni, nem pedig a kategória királyát megcélozni elsődlegesen. S amint említettem, ez a fázis két hetet emésztett fel. Két hétig szinte mást sem csináltam, mint próbáltam megteremteni a szükséges formátumba konvertált mokuton chakrát, majd kézpecsétekkel megalkotni a jutsut. A végére a méret maradt, s csupán egy indát tudtam kinöveszteni, de annak végén ott volt már a lila virág.. a lila virág, mely elkezdett nyílni, szép lassan kitárta szirmait, majd egy sárgás füst szerű felhőt eresztett ki. Belélegzése olyan volt, mintha pengét nyeltem volna, mart, irritált, s köhögési rohamot váltott ki. Még chakrám se tudtam használni, kardommal kellett minél gyorsabban kivágnom, hogy abba maradjon. Immár tudtam miről beszélt Kakashi, tényleg nem egy vicces szituáció. Ám azt mondta, Hashirama képes volt elviselni a mérget, melyet ez generált, s valóban sokkalta hasznosabb lenne, ha én is ismerném ennek nyitját. Napokat töltöttem azzal, hogy fokozatosan szoktattam magam hozzá a spórákhoz, miközben annak koncentrációját is növeltem folyamatosan, míg ténylegesen nem tudtam ellenállni a mérgezésének, s immunis nem lettem... hát leegyszerűsítve a saját chakrámra, igen. Addig gyakoroltam, míg oly természetesen nem léteztem benne, ahogy a ködben. Miután ez sikerült, csupán egy dolog maradt hátra.
~Méret, erő, mennyiség! Nagyobbra, erősebbre, többet!~ Ezek voltak a kulcsszavak, melyeket gyakorlataim közben mantráztam.
A jutsut nagyobb méretben kellett előhozni, erősebb és több indával és virággal. A cél az volt, hogy az Első által elfeledett faültetést... pótoljam.
Mikor már sikerrel hajtottam végre a dolgot, Yamato ismét elvitt a helyre...
- Készen állsz egy kis tanulásra? Remélem igen, mert nem lesz sétagalopp a mostani! A legenda azt tartja, hogy Shodaime-sama itt nem növesztett erdőt, mert elfelejtette... hogy ez igaz-e, azt senki sem tudja, de most azért vagyunk itt, hogy valami nagy, területre ható technikát is gyakoroljunk, amit nem kéne Konoha közepén megpróbálni. Gondolom kerestél valamit az eltelt időszakban... mondj egy jó technikát... te! -
A végszóra csupán egy részben büszke, részben gúnyos félmosoly rajzolódott ki csupán arcomra.
-Mondjak én? Mit szólna ehhez?- Kezdtem bele a kézpecsétekbe. -Kajukai Kourin!-
Csaptam le tenyerem jobb tenyerem a földre, miközben az arcomon lévő jel felvilágított.

//Zauki a chakratárolóját használta, ám újra tölti az elkövetkezendő napokban, szóval igazából felesleges a levonás, hisz nem nagyon lesz küldetése tudtommal az elkövetkezendő pár napban, amiben feltölti és ki is heveri a feltöltés fáradalmait. (Ami egy teljes napot vesz igénybe, ha közben pihenhet) Tehát Zauki mikor Yamatonak bemutatja a jutsut, akkor 180%-os chakratartalékkal rendelkezik, amiből kész mindet felhasználni, hogy beborítsa a területet. Ám a virágokat nem nyitja ki mind, csak egyet, amely a legközelebb van hozzájuk, hogy bemutassa immunis, illetve Yamato is megtapasztalja, hogy valós a technika. Illetve az egy hónapon belül egy Zanbato vásárlásra tartanék igényt. Nem írtam bele, mert nem volt megbeszélve a dolog, de van rá keret, tehát levonhatom az árát. //

Uchiha Madara Hétf. Május 07 2018, 20:15

Shunsui

Az alagútrendszer végeláthatatlan folyosóin haladva nem emlékezhettél már vissza, honnan is indultatok pontosan. Sőt, mintha egyre inkább az az érzés fogott volna el, senki sem tudja, merre mentek. A B tetoválású férfi ugyan magabiztosnak tűnt, nem igazán láttátok a fényt az út végén. Óráknak tűnő bolyongásotok semmi sem zavarta meg, s talán valóban órákat vett igénybe az eddigi túra. Mindez idáig.
Egy hideg hang szólalt fel a hátatok mögül.
- Megállni, Burakkumas kutyák!
Mikor a csapat hátat fordított, láthatta a hat állat maszkok mögé bújt alakot. Fehér köpenyt viseltek, rajta számodra ismeretlen jelöléssel. Hasonlított megjelenésük a konohai ANBUhoz, azonban nem láttad sehol rajtuk a Tűz jelét. Sőt...egyik nemzetét sem. A hat ismeretlen fegyvertelen volt, ám ki tudja, miket rejthettek köpenyük alatt.
A két melák azonnal B és Kureji elé ugrott, felkészülve a támadásra. A maszkosok kezdték az akciót. Gyors mozgású csapat volt, ketten a folyosó falára ugorva indultak meg, míg még kettő frontálisan. A harmadik kettes hátul maradt, elállva ezzel a menekülési utat.
A harc:
A két melákot lekapcsolja a frontálisan érkező két shinobi, akik különböző taijutsukkal operálnak. Ugyan ütésük hatalmas erőket mozgósítanak meg, a két hústorony sem szenved hiányt fizikális erőben. Jó ideig lekötik egymást. A falon közlekedők B-t valamint téged vesznek célba. Kureji, nagy shinobitapasztalatok nélkül, menekülőre fogja, s odébb áll a foglyokkal, amíg a többiek harcolnak.
A te ellenfeled igen cska komoly erőt képvisel a kenjutsu terén, két rövid tantot előrántva köpenyének mélyéről ront neked. Hihetetlenül gyors mozdulatokkal keseríti meg az életed. Több helyen szerzel mélyebb vágásokat, de halálos ütést nem képes mérni. Amennyiben az egyik kardját kiütnéd a kezéből, újabb jelenik meg nála, talán több tucat is lapulhat a ruha alatt.
Egy szebb harcleírást szeretnék, miként oldod meg a pusztakezes stílusoddal a kardmester elleni harcot.
...
Miközben a folyosórendszerben dúl a harc, úgy tűnik, a két hústoronyból csak az egyik tudta legyűrni az ellenfelét, ám ő maga is komoly sérülésekkel, fegyverekkel a testében dől el a földön. B is nehezen birkózik meg ellenfelével, ahogyan neked is feladja a leckét az álarcos.
Sok energiát vesz ki a küzdelem, úgy tűnik, nem vagytok képesek megakasztani a támadókat, s ha így folytatódik, fel fognak morzsolni egytől egyig titeket. Ekkor, a folyosó végén álló két maszkos háta mögött sötét alak bukkan fel. Mire a két férfi megfordul, egy egy fehér kígyó tekeredik a testükre, s nemes egyszerűséggel törik el a gerincüket. A két holttest élettelenül repül a földre, a még mindig árnyékkal takart alak megállt. A kígyók előretörtek a levegőben, egyenest a maszkosok felé. Egytől egyig ragadták őket meg, s tekerték körbe a testüket. Néhányan felköhögtek, kettőt azonnal megöltek. A megmaradtak a földtől elemelve szenvedtek, amíg a kígyókat indító alak fel nem fedte magát. Magas, vékony, fehéres bőrű férfi. Hosszas, fekete haja az arcába lógott. Férfi ellenére fülbevalót viselt, valamint a szemei körül lilása festék húzódott. Testét könnyed kimono takarta, derekán egy, a B-hez hasonló lila öv fűződött át. Talán felismered őt, ha nem, a térdre ereszkedő B és Kureji segítenek neked.
- Orochimaru mester.
- Kukuku...Kureji, mégis mire véljem ezt az egészet?
- El...el...elnézését uram. Régóta követhettek már minket, nem tudom, miért pont most támadtak ránk. Nem igazán tudom, ki a faszom küldhette őket ide.
Talán még sohasem hallhattad Kurejit, ennyire félelemtől reszketve beszélni. Rettegett. Félt. Dadogott.
Az álarcosok valamiféle tablettát rághattak el, melytől hamar meghaltak, így a Fehér Kígyónak nem volt ideje kikérdezni őket. Nemes egyszerűséggel hajította őket a földre, majd sétált tovább a megkötözöttek felé.
- Látom, sikerrel jártál. Ebben az egyben mindig biztos vagyok, hogy bevégzed, amit kérek. Szép munka.
Orochimaru ekkor feléd fordul, majd kígyózó mozgással, mintha nem is lenne gerince, tekeredik rád. Nyelvével végignyalja az állad.
- És ki a vendégünk?
- Neki köszönhető az egész küldetés. Ő segített az Ashitas barmoktól elvenni azt. Nélküle nem jártam volna sikerrel. Ki van kupálva rendesen a kölök, gondoltam, még jó hasznunkra válhat. Meg akarta ismerni önt, orochimaru-sama.

Jöhet ide a következő post: Határvidék

**Uchiha Kagami** Szer. Május 30 2018, 01:12

/Zauki/

//Késésemért +15 chakrát írok neked jóvá és választhatsz egy maximum C szintű technikát is. A Zanbatot felírhatod, vond le az összeget az adatlapodról//

Hosszú utat kell bejárnia egy shinobinak, még hosszabbat egy olyannak, akinek az egész élete valójában csak hagymázas ábránd volt. Ez a hosszú út most egy hatalmas elágazáshoz ért nálad, itt Konohában, ahol rájöhettél, hogy az eddig magad mögött hagyott részek valójában teljesen máshogy festettek, mint akkor, amikor azt hitted, hogy azokat az ösvényeket kell járnod. Azon keveseknek voltál az egyike, akiknek egyszerre kellett haladnia tovább előre, de közben hátrafelé is fordulnia ahhoz, hogy teljes képet kapjon mindarról, amelyet a következő akadálynál fel kell majd használnia... hogy teljes képet kaphasson az életéről. Hogy volt-e sorstársad? Azt nem tudhatod. Viszont, most, hogy itt voltál, egy dolgod volt csupán elsősorban; a tanulás. A tanulás pedig fontos volt, azt Yamato is mondta. Mindezeken kívül, nem kisebb személyekkel találkozhattál itt, mint például a híres Sharingan no Kakashival, akit szerte a shinobi világban ismertek, vagy legalábbis... a tetteit ismerték. Élő legendák hona volt ez a hely, és itt élni tán még felhőtlen is volt, annak ellenére, hogy érezhetted, bizony itt is árnyék vetült rád. Hiszen, a személyedet titkolták a fejesek elől, és bele sem akarhattál gondolni, hogy mi lesz akkor, hogyha megtudják azt, hogy mit is kerestél itt valójában... ha megtudják, hogy a leghíresebb shinobinak, a Shinobik Atyjaként tisztelt Senju Hashiramának a képességével bírsz...

De persze, ez nem tántoríthatott el, hogy ide jöjj, erre a kihalt területre, és megtaláld a tekercsben gyakorlatilag az egyik leglátványosabb technikát, legalábbis az alapján, amit Hatake Kakashi mondott neked, igen látványos lehetett. Következett hát a hosszú-hosszú gyakorlási folyamat, a napokon át tartó küszködés és tanulás, melynek során a fejlődésed igen látványosan zajlott le. Gondolkodás, tervezés, kivitelezés... gondolkodás, tervezés, kivitelezés... ezek váltották egymást, és mindig sikerült eggyel előrébb és előrébb lépned. Végül, amikor elérkezett a várva várt nap, Yamatonak bemutathattad, hogy mit is tanultál; a cinikus félmosolyra nem igazán mondott semmit, de látszott, hogy furcsállta. Mikor kimondtad a technika nevét, és elkezdtek megjelenni az indák, akaratlanul is hátrébb húzódott. A pecsétedet felhasználván, tényleg az egész, előtted fekvő területet beindáztad, és ki is nyitottad a hozzátok legközelebbi virágot. Érdekes módon, Yamato nem próbált meg védekezni, azonban a spórák hatására, egyszer csak Yamato helyén egy kicsit formázottabb, viszonylag ember alakú fadarab hevert. Kawarimi? Netán valami más, egy klón lehetett? Aztán, fentről egy hangot hallhattál.

- Szép volt. Viszont, ha kérhetném, tüntesd el, mert nem fogok tudni lemenni, amíg a spórák lebegnek - közölte veled kicsit messzebbről, az egyik kihalt fa tetejéről Yamato... azaz kiabálta neked. Ha így tettél, akkor ment neked a dolog; az indák hamar visszakúsztak, a spórák is hamar tovaszálltak. Remélhetőleg nem fogják megmérgezni a közelben lévőket, de hát... ha véletlenül valaki, illetéktelen figyelt, akkor most bizony kijutott neki a jóból. Mikor a terep teljesen tiszta volt, akkor Yamato termett melletted; arcán meglepődöttséget, és kíváncsiságot egyaránt felfedezni vélhettél. - Nos... igazán gratulálok. Ezt a technikát a shinobi világ Shodaime-sama óta nem látta. Viszont... itt az ideje, hogy egy szintén hasznos, de ne ennyire látványos technikát is elsajátíts, amire sokszor szükséged lehet. Nos... - kezdett bele, majd egy nagy levegőt véve folytatta. - Gondolom tudod, hogy a testtel rendelkező, elemi klónok nagy segítséget nyújthatnak a csatában. Azoknál egy magasabb szint van, a Kage Bunshin. Viszont, ami még a Kage Bunshinnál is nagyobb szintet képvisel, az nem más, mint az, amit előbb láthattál tőlem: a Mokuton: Moku Bunshin no Jutsu - ez utóbbit képzecsétekkel együtt mondta ki, és azt láthattad, hogy a testéből gyakorlatilag faként kinőtt egy második Yamato; így már kettő állt előtted.

- Hasonlóan a Kage Bunshinhoz, a Moku Bunshin is strapabíró; sőt, strapabíróbb jóval annál, továbbá nem tervvel a fejedben kell létrehoznod, hanem a te tudatoddal bír. Kiváló felderítésre... és minden másra, amire egy klón hasznosítható, sőt, még annál is többre. Nos... lássuk, hogy miként boldogulsz ezzel - közölte veled, aztán a másik Yamato az előzőhöz hasonló módon megsemmisült. - Hosszú magyarázatba nem mennék bele, ahogy látom, igen eszes vagy. Rá fogsz jönni a dolog nyitjára te magad is... ha sikerült a Kajukai Kourint így elsajátítanod, akkor nincs akadálya ennek sem... legalábbis remélem - mondta, és karba tett kézzel várta, hogy mit fogsz alkotni. Ha kérted, akkor újra bemutatta neked a technikát, csakhogy könnyebben eszedbe véshesd a dolgot.

//A következőkben újfent egy tanulós posztot kérek tőled, az előzőhöz hasonlóan. A levezetést rád bízom, mindazonáltal legalább két sikertelenséget (a klónnak túlzottan darabos a mozgása, recseg-ropog, pattogzik, túl szálkás és ehhez hasonló problémák mentén) említs meg benne. Jó munkát, sok sikert! Továbbá, itt ejtsünk meg egy részleges zárást, mivel innentől kezdődik a felkészítésed a vizsgára. Előző posztod jutalma +10 chakra//

**Hasegawa Zauki** Hétf. Aug. 20 2018, 14:35

// Köszönöm a felajánlást, a választható technikának, az Iwa no Yoroi-t választom. //
Doton: Iwa no Yoroi

Kihalt Erdő - Page 7 1000?cb=20150728152633

A technikával a használó föld chakrával árasztja el a testét, ezáltal kőkeménységűvé válik. A hatás csak fény hatására lesz látható a testen, illetve akkor ha valaki megtámadja a shinobit. A különböző fegyverek nem képesek megsebezni a használót, ráadásul a shinobi könnyedén átüthet sziklafalakon is. A használó sebességére nem lesz hatással az "átváltozás", viszont sáros talajon és vízben könnyebben süllyed el. Csak akkor használható, ha föld van a közelben, tehát nyílt tengeren nem lehet létrehozni a technikát.
Magyar név: Föld elem: Sziklapáncél
Típus: Kiegészítő
Besorolás: C szintű
Chakraszint: 250
Használó: Fudō

~Hasonlóan a Kage Bunshinhoz? De hisz azt csak élettelen tárgyakra tudom alkalmazni, magamat sosem másoltam le vele..., de ennyi segítség is több, mint a semmi.. azt hiszem.~ Gondoltam végig a helyzetet, mely enyhén zavarosnak tűnt elsőre.
Akárhogy is, a kudarc mint olyan nem volt opció. Meg kellett küzdenem az előttem álló akadályokkal, előre kellett lendülnöm, hogy erősebbé váljak, hogy ne tudjanak irányítani, hogy ne legyenek képesek ketrecbe zárni, és hogy képes legyek felfedni múltam titkait... Hosszú utat tettem meg azóta, hogy először ébredtem kumogakure falai közt. Jóval erősebb vagyok, mint voltam, s érzem, hogy ez még közel sincs ahhoz, amit elérhetnék. Ám nem csak ilyen értelemben volt hosszú az út... Barátokat szereztem, kiket aztán el is vettek tőlem, ellenségeket szereztem, vetélytársakat, de új barátokkal is gazdagodtam... Kezdett bennem egyfajta kétesség kialakulni, hisz eddig csak magamért és a céljaimért éltem, ám megismervén azokat az embereket, kik segítőkezet nyújtottak, holott hátba szúrhattak volna, egyre nagyobb lelkifurdalás kezdett gyötörni, mikor önálló terveim haladására gondoltam. Rosszul éreztem magam, amiért ki akarom hagyni ebből őket, ám úgy éreztem, hogy jogos valahol, hisz az én dolgom a múltam, s nem tartozik másra, illetve nem feltétlen akarnám belekeverni őket egy olyan ügybe, melybe alapjáraton nem kéne részt venniük, ezzel is gyarapítva problémáik sorozatát. Változtam és változok... Talán a tudatalattim teszi, most hogy megtudtam, kinek a sejtjeiből születtem, s próbálok önkéntelenül is hasonlítani a róla alkotott képre? Vagy csupán ez volna az igazi énem, az eredeti? Jobbnak láttam ebbe nem belegondolni, nem merengeni az érthetetlenen, helyette inkább fókuszáltam arra, amiben jó vagyok..
~Kezdjük a testtel... egy fa test, egy elemi klón lényegében. Akár a mizubunshin, csak fával...huhh...~ Töröltem meg homlokom.
Ezidáig nem volt szerencsém ilyen részletességű faalakot létrehozni, ebből adódóan kiemelt figyelmet kellett szentelnem arra, mit hogyan is alakítsak. Neki kezdtem hát a fa testek megalkotásának, ám az előbb említett új kihívások tekintetében nem ment olyan fényesen mint eddig. Rá kellett döbbennem, hogy a fa jóval nagyobb odafigyelést igényel alakformázásilag, ha nem is éreztem sokkal nehezebbnek, mint a víz esetében. Akárhogy is, megindítottam a műveletet, elkezdtem először a testet megalkotni fából. Ennek eredményeképp olyan torz testek születtek, melyekre rémálmaimban sem hasonlítanék... törzzsel egybenőtt kar, egybenőtt lábak, a nyak teljes hiánya stb. Hosszas próbálkozásokba tellett mire eljutottam arra a pontra, hogy apróságok terén legyenek már csupán kisebb hibák. Például orr vagy száj nélkül megalkotott darabok. Tucatnyi próbálkozás után azonban kész volt a tökéletes másolat. Egy probléma akadt már csupán vele... Majd megszólalásig hasonlított rám... csak éppen meg se szólalt. Nem mozgott, nem csinált semmit, csak állt. Megpróbáltam hát chakrámat vezetni belé, mint normál elemi klónjaimba szoktam, mit számos próbálkozás árán sikeresnek könyvelhettem el. Mozgott, ám csak annyit tett, amit chakrámmal "mondtam" neki, ezáltal fájdalmas megállapításra kellett jutnom.. ez bizony csupán egy elemi klónnal ér fel... Biztonság kedvéért megpróbáltam végrehajtatni vele egyik technikám, a sokidant, melynek eredménye egy fagolyó lett, mely úgy zuhant a földre, ahogy megformálódott... lelkileg fájdalmasan. Rá kellett döbbennem, hogy nem lesz egy könnyű feladat, s azzal, hogy a testet létrehoztam bőven csak a jéghegy csúcsát kapargattam egy kiskanállal. Létrehoztam az újabb testeket, s megpróbálkoztam fokozatosan több és több chakrát beléjük adagolni, melynek végeredménye a mozdulatlan fabábtól egészen a szétesésig terjedt. Ennek fényében elkezdtem kapiskálni, hogy nem ez lesz a megfelelő módszer erre.
~Adhatott volna valami támpontot... ~Sóhajtottam fel, kissé megfáradtan, hagyva abba az aznapi próbálkozást.

Másnap egy teljes estényi gondolkodás után visszatértem a helyszínre, s tovább gyakoroltam elsajátítandó technikám. Gondjaim pedig újult erővel próbáltam megoldani, sajnos hasonló sikerrátával. A fa test egyszerűen nem volt képes befogadni az utólag belefektetett chakrát, mellyel próbáltam volna életre hívni, mint mondjuk egy Mizubunshint, ahol először kiemelkedik a víztömeg, majd utána "életre kel" a klón. Azaz ezt a feladatot sikerült megoldanom, ám ezzel csupán egy ténylegesen mizubunshinhoz hasonlítható képződményt kaptam, nem pedig azt a klónt, amely egy Kage Bunshinhoz volna hasonlítható.
~Jöjjek rá magamtól... milyen jó tanácsadás.. birkózzak meg vele.. mintha mindent tudnom kéne, ami létezik a világon... Gondoljuk át... Az információt, amivel létrehozom a klónt vagy a folyamatos chakrakapcsolat alapján lehet átadni, ami nehezebb, vagy a megalkotáskor beleölt chakrával átadni egyfajta tervet. Itt viszont saját gondolatokkal kellene rendelkezzen, mely aztán vezérelné a testet. Ezt gondolom több chakrával tudnám megoldani.. viszont ha több chakrát nyomok bele, akkor egyszerűen szétesik, mert megbomlik a technikához szükséges egyensúly, nem tárolhat egy határnál több chakrát, mint amivel létre lett.... hozva~ Kerekedett ki szemem enyhén. ~Ha a technika létrehozásánál adagolnám be egyből a kívánt chakramértéket, a klón már azzal jönne létre, magyarán az anyag bőven bírná azt a mennyiséget, amivel rendelkeznie kell. Azonban nem elég. A klón megalkotását magát értelmeztem félre. Nem elég csak fából kinöveszteni egy burkot, annak chakrával kell telítődnie, maga a burok a jutsu része. Nem két külön álló rész, hanem egy. Nem úgy, mint egy elemi klónnál, ahol van a klón és mozgatja valamicske chakra, hanem egy tényleges, chakrából és fából alkotott másolat. Már a váznak tartalmaznia kell az információkat az alanyról, nem csupán az alakját, hanem mindenét... ez nem lehet, lehetetlen. Ennyi információt lehetetlen átadni egy klónnak, a legtöbb szükséges információt még maga az ember se tudja, egyedül a chak... A chakra alapján egyes szenzorok, érzékelők ki tudják deríteni kivel van dolguk, a pecsétek esetében is gyakran egyfajta ujjlenyomatszerűen használható, a chakra minden információt hordoz az emberről, még a lelkivilágát és a szándékait is tükrözheti. Ha azt mondom, hogy tökéletes klón pedig, lényegében a másik felemről beszélek.. Fele-fele arányban kellene megpróbálnom elosztani a teljes chakrakészletemet, majd azzal létrehozni a klónt.. Tervnek jó lesz.. ~ Határoztam el magam tervem mellett, majd lebontottam az eddigi fatesteket.

Ezután megpróbálnám megalkotni a tervezet szerint a bunshint, felmutatva a már jócskán begyakorolt kézjelet, a kígyót, s megpróbálnék magam mellett létrehozni egy klónt, melybe chakrám 50%-át adagolnám. Amennyiben sikerülne, úgy tovább kísérleteznék, összesen öt klón létrehozásáig, próbálva tartani az egyenlő chakraeloszlást az eredeti test és a klónok között.

Amennyiben sikerrel zárnám tanulásom, úgy ezután megkérném Yamatot, hogy vezessen el Naruto-hoz, ki közismerten használója az általa adott tekercsben lévő Senjutsuként említett technikának, mivel szeretnék többet megtudni erről.

**Uchiha Kagami** Vas. Szept. 02 2018, 00:10

/Zauki/

//Késésemért egy maximum C szintű technikát választhatsz magadnak//

Hosszas gyakorlásod végül megfelelő eredménnyel zárult; a kincset érő tekercsről, amely gyakorlatilag felbecsülhetetlen értékkel bírhatott számodra, újfent megtanulhattál egy technikát. Bár még korántsem volt tökéletes - az öt klón létrehozása nagyon erős koncentrációt kívánt tőled, azonban egyet-kettőt még viszonylag könnyedén fent tudtál tartani - de érződött rajta, hogy a kitartásod nem volt a károdra, hanem a haladásodat segítette elő. Tán, ezzel még inkább közelebb kerültél ahhoz, hogy megértsed önmagadat, hiszen egy plusz lépést jelenthetett a múltad felé. Rátekintve a fából álló klónra, érezhetted, amint minden sejtedet átjárta a különleges képesség, a Mokuton... vajon miért neked adott meg ez? Vajon miért téged neveltek fel egy lombikban, akárcsak Yamatót? Vajon miért te voltál az a személy, aki sikeresen túlélte a kísérletet? Valóban kísérleti patkány lettél volna egy olyan személy számára, akinek tettei még messzi földekre is eljutottak és legendássá váltak? A válaszok még várattak magukra, azonban most végre ott tarthattál, hogy egyetlen lépéssel közelebb kerültél hozzájuk. Bár kis lépés volt ez, mégis azon az úton, amin végig kellett haladnod, fontos volt... ahogy a következő eset is az volt...

Kérdésedre Yamato arcra elsötétült. - Sajnálom, de Uzumaki Naruto nem tartózkodik a faluban. Tartózkodási helyéről pedig nem adhatok információt - mondta neked, és láttad rajta, hogy semmilyen módon nem fogod tudni kihúzni belőle az információt, bárhogy is próbálkozzál vele. Ennél többet nem volt hajlandó mondani neked... vélhetően kimondottan titkos információ volt az, hogy Naruto jelenleg merre tartózkodott, vagy csak túlzottan is feltűnő lett volna, hogyha Te megkerested volna őt. Hiszen... az ittléted eléggé ingatag lábakon állt, még annak ellenére is, hogy Konohagakure no Sato befogadott téged. Ha illetéktelenek megtudták volna, hogy milyen különleges képességgel rendelkeztél, akkor bizony megint nyakadba kellett volna szedned a lábadat, és meg sem állni addig, amíg újfent ideiglenesen biztonságos területre nem érsz. Az élet már csak ilyen volt, hogyha az ember valami különlegeset hordozott magában; sosem lehettél teljesen, száz százalékosan nyugodt, nem hajthattad úgy álomra a fejedet, hogy ne figyeltél volna egy kicsit a környezetedre. De hát... ezt el kellett fogadni, tenni nem igazán lehetett ellene. Vagy mégis? A válasz ebből a szempontból is csak rajtad állt; ezt nem meglelned, hanem megválaszolnod kellett.

Yamato kis morfondírozást követően, végül úgy tűnt, hogy beadta a derekát; no nem Naruto jelenlegi tartózkodási helyét illetően, azonban arcodat látva, az övé némiképp ellágyult... vagy legalábbis olyannak tűnt. - Viszont, tudok valaki... mást. Ha lehet, akkor... ne igazán tegyél megjegyzést rá, és... nos... mondjuk úgy, kicsit különleges. Legyél vele tiszteletteljes, még akkor is, hogyha nem tűnik néha olyannak, akivel annak kéne lenni. Kövess - mondta neked, és a sejtelmes leírásból nem igazán tudtad, hogy kire kellett volna gondolnod, mindazonáltal remélhetőleg elraktároztad magadban a kellő információkat. Yamato óvatosan vezetett téged, néha túlságosan is nagy köröket leírva, és közben mindig egy pontot nézett a távolban; mintha igyekezett volna elkerülni valamit, de, hogyha követted a tekintét, akkor sem igazán jöttél rá, hogy pontosan mit nézett... mindazonáltal, hamarosan megérkeztetek célotokhoz, és az első, ami fogadott téged, az nem volt más, mint kicsapongó gőz.

Bizony, egy fürdő előtt álltatok, viszont nem a főbejáratnál. Amennyiben jobban odafigyeltél, nők vihorászását hallhattad a két ember magas kerítés mögül, ahonnét a gőz is felszállt... és hamarost meg is pillanthattál egy alakot. Hátulról elég érdekesnek hatott; tolószékben ült, bár vélhetően tudott volna járni, hogyha megerőlteti magát, hosszú, sörényszerű fehér haja pedig még ültében is a derekáig ért. - Még egy kicsit... még egy kicsit... na, állj már fel... - ismételgette félhangosan, s, ha jobban megfigyelted, akkor láthattad, hogy egy, a kerítésbe vágott lyukon kémlelte a fürdőház női részlegét, miközben egy üres könyvet és tollat szorongatott a kezében. Yamato halkan megköszörülte a torkát, mire a férfi hátravágódott és tolókocsistól hanyatt esett. Odabentről sikongatás jött, majd vízcsobogás és lábak ütemes dobogása a lucskos kövön; vélhetően elég gyorsan betódultak az épületbe. - Yamato, mondtam már, hogy ne zavarj, amikor az új könyvemhez kutatok! Most nézd meg, mit csináltál! Lányok, gyertek vissza, nem bánt titeket az öreg Jiraiya! Áh... már mindegy - zsörtölődött a férfi, miközben Yamato segített neki feltápászkodni; mikor végzett ezzel, akkor nézett csak rád, és szeméből határozottan kiolvashattad a következő kérdést: "te meg ki vagy?"

//Következő posztodat ide, a konohai gyógyfürdőhöz írd. A technikát felírhatod az adatlapodra//

Ōtsutsuki Indra Csüt. Feb. 25 2021, 15:31

// Hiro Oyama - Veszélyes vizeken //

Kihalt fatörzsek magasodtak köréd. Hűvös szellő csípte meg az arcodat, ahogy megközelítetted az előre megbeszélt találkozóhelyet. Egy hete már, hogy birtokodba került a levél, mely munkát és jövőt ajánlott számodra. Helyszíneként egyfajta fogadót jelölt meg, mélyen a Kihalt erdő mélyén. Elhelyezkedését tekintve egyértelmű lehetett, hogy a létesítmény nem legális utakon járt.

Furcsamód hangtalan volt körülötted a természet. Lombok hiányában nem hallottad a levelek susogását, csak a szél süvítését. Nem csiperegtek madarak, nem kószáltak állatok. Az egyetlen dolog, mely életet lehelt a tájba, az a távolban megjelenő, külső szemmel teljesel lepukkadt két emeletes faépület volt. Ablakain árnyas sziluettek játékát láthattad, a bejárati ajtaja mellett a teraszán pedig egy férfi ült egy rozoga hintaszékben. Egy katana volt az ölében melyet játékosan ki-be húzogatott a sayából, miközben bal lábával komótos mozdulatokkal ringatta magát. Ahogy felléptél a teraszra, egyik szemét kinyitva felnézett rád, majd elmosolyodott.

- Hiro... Oyama... - Szólt rekedtes, kormos hanngal, miközben rátekintett bal kezedre majd vissza az arcodra. Kitárt tenyérrel mutatott az ajtóra, jelezve az engedélyét a belépésedre.

Ahogy beléptél a nyikorgó ajtón, sűrű alkohol és dohányszag csapott bele arcodba. Gyertyák szolgáltatták a halovány luminációt, melyek mindösszesen félhomály keltésére voltak elegek. A tágas beltér megannyi faasztalt tartalmazott, középen egy pulttal, ami mögött egy ráncos, kopasz férfi állt, aki éppen egy előtte ülőnek töltötte az italát. Minden tekintet rád vetült, egy kivételével. A pultnál ülő csak lehúzta pohara tartalmát.

Hosszas csend követte megjelenésed. Érezhetted, hogy a megannyi tekintet mind próbál felmérni, s nem csak a képességeidet, hanem emberiségedet, jellemed is. Ha körbe tekintessz viszont talán nem az a kép tárul eléd, mint amit egy átlag ember alkotna egy ehhez hasonló létesítményről; igaz, nem egy asztalt ültek körbe látszólagos banditák, de láthattál bérgyilkosokat, roninokat, szökött ninjákat. Olyanokat, akiknek a puszta jelenléte is tiszteletet és veszélyt keltett.

- Mit szólnál egy italhoz? - Emelte fel poharát a neked háttal ülő férfi a pultnál. Hangja mély volt és kissé dallamos. - Meghívlak egy italra. - Fordult meg bárszékén feléd a férfi miközben elnyomta a cigarettáját. - Úgy látom megkaptad a levelem. - Ahogy ezt kimondta, rajta kívül mindenki visszafordult asztalához. A csendet halk suttogásos beszéd váltotta fel, s látszólag minden folytatódott úgy, mint ahogy azelőtt volt hogy megérkeztél volna.

**Hiro Oyama** Vas. Feb. 28 2021, 16:27

/Haku/

Körülbelül egy hét telt el azóta, hogy Hiro megkapta a levelet a következő munkájához. Kezdetnek meg kell jellenie a Tűz országának egyik kihalt erdőségében találhetó sok fogadó közül a megjelöltben. Nem ez az első alkalom hogy ezen a helyen kell megjelennie, előtte többször járt már itt. Tipikus két szintes fogadó, kivül-belül minden fából, a vendégkör meg szökött ninják, bérgyilkosok, fejvadászok. Nem épp a legkedveltebb társaság.

Lassan lemegy a nap, és a sötétség veszi át a fény helyét az amúgy is ijesztő erdőben. Ahogy a kihalt, korhadt fák között sétált a shinobi, ideje lett volna elővenni egy lámpást vagy fáklyát, dde nem tette. Nem tudhatta hogy nincs-e a közelben valami tolvaj banda. A fogadó meg amúgy sincs már olyan messze. Gyorsan este lett, egy óra alatt szinte vak sötét. Az egyetlen fény forrás az éjszakában, a távolban feltűnő épületből származott, a találkozó helyről.
~Végre ide értem. Remélem még találok itt valakit~ gondolta ahogy egyre közelebb ért.

A bejáratnál egy ismerős arc ült egy hintaszékben és engedte be. A nevére már nem emlékezett, de Ő is igen veszélyesnek tünt. Ahogy belépett az épületbe láthatta hogy gyertyák szolgáltatják a fényt a tágas teremben. A félhomály, az alkohol- és füstfelhő peddig elég nyomasztó hangulatot biztosított a helynek.
Ahogy Hiro belépett a terembe, hirtelen mindenki őt nézte, de ez természetes ha új ember jelenik meg. Mindenki kiváncsi, nem-e ellenség, esetleg rossz szándékkal jött-e az ott lévőkre nézve. Ahogy odalépett a pulthoz egy férfi szólitotta meg és knálta itallal. Ennek hatására mindenki vissza fordult a helyére, és halk pusmogásba kezdtek, hogy vajon az ifju ninjárol, vagy csak folytatták a beszélgetésüket, az örök rejtély marad.
-Persze, elfogadom, meg ha egy cigivel is megkínálnál, azt is elfogadnám - felelte Hiro, majd folytatta a beszélgetést.
- A leveledben azt írtad hogy valami fontos dologrol lenne szó, ami nem kis jutalommal járna számomra. Nos, itt vagyok, kiváncsian hallgatlak. Egészségedre! - mondta ahogy megemelte a kapott italát és lehuzta. Ezután elvette a cigit amit nyűjtottak felé, jelezte a csaposnak hogy jöhet mégegy kör, rágyújtott és kiváncsian figyelt.

Ōtsutsuki Indra Hétf. Márc. 08 2021, 19:56

// Hiro Oyama //

Az idegen arcára rosszat sejtető grimasz húzta fel magát.

- Hát persze. Légy a vendégem. - Nyújtott feléd a dobozból kilógó cigarettát. Egy könnyed, flambojáns kézmozdulattal intett a csaposnak, aki öreges mozdulatokkal tett eléd is egy pohár szakét. Mielőtt azonban megízlelhetted volna az italt, a férfi rácsapott a pultra, majd magasba emelte a poharát.

- A nagy Konohára, s minden áldott lakójára! - Kiáltotta, amire a kocsma majdhogynem összes vendége felemelte italát. Többen kormos nevetésbe kezdtek, mások ördögi vigyorral ismételték meg a tósztot. Lehúzva a szakét visszafordult feléd. Rágyújtott egy újabb cigarettára. Habár nem érezted különlegesnek a dohányt, a férfi mégis hosszas ízlelgetés után fújta ki füstjét, levegőben játszva a gomolygó égéstermékkel.

- Új korszakba lépett a világ. - Kezdett bele, jóval halkabb hanggal. Tónusa kéjes volt és vad. - A híres levél rejtek pusztulásával bebizonyosult, hogy az óriásokat is a térdükre lehet kényszeríteni. - Kuncogott egy veszedelmes vigyorral az arcán. - Persze mi nem a térdükön akarjuk őket látni. - Hajolt közelebb hozzád. - Hanem a földben. - Rövid, elhaló nevetésbe kezdett, majd kissé hátrább dőlt a székben.

- Egy csapatot állítok össze. - Hagyott némi hatásszünetet. - Néhány napon belül egy karaván fog áthaladni a nyugati erdőkben. Sunagakureiek. - Szippantot egy mélyet, majd lehelyezte a cigarettát a hamutál szélére. - Konohába szállítanak gyógyszert, ételt, ruhákat. A szokásost. Az infrastruktúra pusztulásával mindenből hiány van jelenleg Konohagakurében. Sajnos nem kapták meg a memót, hogy a szállítmányuk hozzánk lett átrendelve. - Mosolyodott el.

- Na mármost... - Köszörülte meg a torkát. - Gondolná az ember, hogy egy sunagakurei karaván jól védett, ámde biztos forrásból tudom, hogy a Nagy Nemzetek egy közös akcióra készülnek, amely minden erőforrásukat igénybe veszi. Egy felügyelő jounin - Gondolkozott el látványosan, de aggodalomtól mentve. - s talán egy tucat chuunin. A jutalom ötszáz rongy, melyet egyenlően osztun el. Ehhez jön még a zsákmány értéke, úgyhogy úgy körülbelül... - vakarta meg állát - hat-hétszáz ezer ryo. Az igazi bónusz viszont, hogy nem akármilyen munka ez... - mosolyodott el. - ...Fogalmazzunk úgy, hogy ha jól játszod ki a lapjaidat, többet is kaphatsz holmi pénznél. Kíváncsi szemek fogják kísérni munkásságunk. - Mondta, majd felállt a pulttól. Megvárta míg befejezed az italod. - Ez csupán az első akciónk lesz, egy többlépcsős operációban. - Nyújtotta feléd jobb kezét. - Na mit mondassz?

**Hiro Oyama** Vas. Márc. 14 2021, 00:12

/Haku/

A férfinek nem nagyon tetszett hogy Hiro kért egy szél cigit, de azért megkínálta. A csapos ki töltötte a szakét, de a ninja még meg sem tudta ízlelni, mér tósztot kellett mondani Konohára.

-És persze a Hokágéra! - mormogta a bajsza alatt, miközben a feje fölé emelte a poharát. Miután leküldte az italt a férfi felé fordult.

-Elmondanád végre mit is akartok? - kérdezte kicsit agreszívan. Ekkor az ismeretlen neki ált magyarázni Konoha bukásárol, és hogy lesz még több is.

~Nagyon érdekes, de légyszíves térjünk már a lényegre ~ gondolta Hiro már az első pohár szaké után. Annyira nem bírta az italt. Nagyon ritkán ivott.

Ezután a férfi előadta a tervet egy sunagakurei konvoj megtámadásárol meg rengeteg pénzről!

~500 ryou-ért nem kockáztatnám a bőröm ~ futott végig az agyán, de kicsit később eset le neki, hpgy nem ötszáz, hanem fél millió ryou-rol beszélnek neki. Hiába, az alkohol miatt kicsit nehezebb a felfogása.És akkor még felmerült az estleges bónusz jutalom.

Hiro a kezébe temette az arcát, gyorsan probálta át gondolni a soha vissza nem térő lehetőséget. Vagy igent mond, és egy vagyon üti a markát és még Isten tudja milyen élet a késöbbiek folyamán, vagy inkább elköszön, és vissza megy az erdőkbe, bokrokba bújkálni mint valami üldözött nyúl.

~Hmm... Iwagakure.. már az idejét sem tudom mikor hagytam el a falut. Tíz éve? Így utólag már nagyon bánom! De nem az én hibám volt, csak tettem a köteleségem a bajtársaimért! De egy ninja az életét adja a falluért, de mi a fontosabb, a küldetés, vagy a bajtársak, és a falu ninjáinak élete? Más volt az értékrendünk, de jó lenne megint tartozni valahová, valami célt szolgálni, nem peddig jobra-balra vergődni a világban!

-Tudod mit, válalom - Mondta icsit már spiccesen - Mond meg mikor és hol találkozom azokkal a csapatokkal! - ahogy ki mondta ezeket a mondtaokat, szemei elött már a későbbi munkák lebegteg amit az idegen igért. MOst egy homoki karaván kifosztása, később meg akár valami komolyabb feladat, esetleg a megbízó otthont is adhat a számára ezekben a veszélyes időkben!

Ōtsutsuki Indra Pént. Ápr. 02 2021, 17:51

// Hiro Oyama //

- Remek, remek! - Csapta le poharát az asztalra. - Tökéletes! Nem fogod megbánni a döntésed! - Mondta, majd megengedett magának egy hosszú és mély nevetést.

- A továbbiakban nevezz csak Kidarunak. - Ejtett meg feléd egy mosolyt, majd belső kabátzsebéből elővett egy térképet, amit kinyitott előtted. Konoha keleti régióit ábrázolta.

- Holnapután. Pontban délben. - Adta ki az utasításokat miközben rámutatott egy ismert kereskedelmi út közepére. Amint látta hogy megjegyezted a gyülekezőhelyet fürge mozdulatokkal eltette a térképet. Láthatóan nem akarta, hogy mások is meglássák. - Körülbelül egy, lassú tempóban másfél nap mire odaérsz. Ott találkozunk a csapattal. - Zárta le, majd felállt a székből. Letette a pultra az italok árát majd elindult a kijárat felé. - Nekem még egy pár dolgot el kell intéznem addig. Előre is jó utat. - Mondta kacagó hanggal, majd felkapta a fogasra akasztott kabátját, és kisétált az épületből. A bentlévő emberek éles tekintettel követték a férfit amíg átlépte a küszöböt. Érezted bizalmatlanságukat feléd, ámde egyikük sem mutatkozott potenciális veszélyforrásként számodra. Egyetlen kérdés mi megmaradt, hogy mit teszel és hogyan készülsz fel a küldetés előtt.

[...]

Lassan délre járt az idő. Sűrű lombkoronák takarták el feletted a napot. Utad egy élettel teli erdő mélyébe vezetett, útitársként pedig madarak éneke, a levelek susogása, illetve az erdő egyébkénti zenéje kísért végig. Egy szélesebb, lábnyomokkal és keréknyomokkal teletetovált út igazította irányod, mely feltehetőleg a sunagakurei karaván útvonalát is képezte. A úton rengeteg emberrel találkozhattál. Vándorok, kereskedők, egyszerű városok között utazó civilek; forgalommal telve telt az idő, ami akár aggályokra is adhatott okot.

Az egyik kereszteződésnél megláthattad munkaadódat is, néhány másik delikvenssel karöltve.

- Oyama! - Tárta szét karjait, ahogy dallamos hangjával megszólított. - Had mutassam be újdonsült barátaidat! - Mondta, majd kezével intett, hogy gyere közelebb. Három másik ember várt az út szélén.

- Íme az ötödik tag. Hiro Oyama. - Mutatott be, kacér mosollyal az arcán.

- Csodás. Még több részre oszlik a torta. - Szólt vissza unott, flegma hanggal az egyik női társad. Haja vállig érő volt, éjfekete. Szemei zöld lángokban égtek. - Csak tudnám ha ez tényleg egy rutinmeló, miért kell hozzá öt ember? - Ellenszenve egyértelmű volt számodra, bár valószínűleg ezt nem csak feléd érezte a csapaton belül.

- Haga-chan.. Összetöröd a szívemet! Hát nem bízol az ítélőképességeimben? - Válaszolt Kidaru drámaian, mellkasára helyezve mindkét kezét.

- Ha bizalmat akarsz, rossz szakmát választottál. - A nő szavára a mellette ülő elkacagta magát. Szürke, kissé szakadt rongyokba burkolózott férfi volt, egy tisztességesen ápolt kecskeszakállal. Ruhája jóformán eltakarta fegyvereit, oldalára viszont egy jól megfigyelhető katana volt helyezve.

- Ho-hó! Valakinek nagyon éles a nyelve. - Kommentálta a férfi.

- Téged kérdezett valaki? - Szólt vissza, majd Kidarura vetette kérdő tekintetét. - Már bocsánat, de nem gondolnám hogy hajléktalanokra szükség van a csapatban. - Nézett Haga a mellette földön törökülésben ülő férfira, aki félszemmel visszanézett rá. Ujjai végigsimították a katanája markolatát.

- Ha akarod megnézhetjük hogy van-e olyan éles az a nyelv mint a pengém...

- Ó, csak nyugalom! - Vágott közbe Kidaru. - Hamarosan úgyis találni fogtok lehetőséget rá hogy levezessétek felesleges energiátokat. Tehát... - Nézett újra feléd, majd nyílt tenyerével a nő felé mutatott. - Konomi Haga. Csapdaspecialista és katon használó. Igazi tűzről pattant leányzó, de ne tévesszen meg a hangneme! Profi rajtaütő, a tökéletes ember erre a küldetésre. - Haga diszkrétan beleharapott ajkaiba mikor Kidaru leányzónak hívta de reakcióját megtartotta magának.

- Ronin a Vas országából! Pengéje több lelket választott el testtől, mint amennyit mindahányan összesen. Iwai Kozue, a Vörös Penge. - A férfi nem szólt semmit. Tekintete nem találkozott sem a tiéddel, sem pedig Kidaruéval. Helyette a földre szegeződött, s nem mozdult onnan.

- A bukott szerzetes; a Mészáros maga! Jashin kiválasztottja, az Acélöklű, a...

- Elég lesz. - Szakította félbe Haga. - Nem egy viadal résztvevőit vezeted fel, nem kell a színpadiasság.

- Édesem, tudod te jól milyen nehezen szakadok el a szokásaimtól.

- Pedig épp itt lenne már az ideje. A színpadi éveid elmúltak.

- Inkább azzal a fogalmazással élnék, hogy határozatlan ideig szünetetletve lettek.

- Fogalmazd ahogy akarod. A valóságon nem változtat. - Válaszára a férfi kis szünetet tartott, majd megköszörülte a torkát.

- Tehát, a harmadik személy pedig Koryusashi Nobu. A Vörösbab országából. - Mutatott a háttérben egy fának dőlő férfira. Ruhája egyszerű szerzetesi ruha volt, egyébiránt semmilyen más fegyver nem volt rajta. Csukott szemmel hallgatta a beszélgetést illetve az erdő hangját, miközben több madár is a vállain pihent meg.

- Na és ő? - Nézett rád Haga. Arca szép volt, habár vonásai kissé fiúsak voltak. Kidaru elmosolyodott.

- Hiro Oyama. Az ő bemutatását már lehet nem vállalnám magamra. - Haga megvonta a vállát, majd mélyen a szemedbe nézett. Várta hogy megszólalj, hogy bemutasd magad, ahogy azt vélhetően a többiek is tették.

**Hiro Oyama** Szer. Ápr. 21 2021, 09:57

/Haku/

A férfi örült Hiro beleegyezésének. Mint később kiderült Kidarunak hívták. Elővett egy térképet, egy enyhe mozdulattal rámutatott a aleendő találkozási pontra. Hiro először azt hitte ez az ő térképe és megtarthatja, de Kidaru elvette előle, biztos azért hogy ne kerüljön illetéktelen kezekbe. Még szerencse hogy nagyjábol sikerült megjegyeznie.

-Rendben, ott leszek! Majd találkozunk! - felelte Hiro és a férfi elhagyta az épületet, tekintetek sokaságával magán. Ahogy a ninja körbe nézett, senki sem tünt fenyegetésnek, mindenki csak a maga dolgával törődött ezután, szóval nyugodtan folytathatta az iszogatást magában.

~De még valahogy fel is kellene készülnőm elptte! Hmmmm... ha jól emlékszem a térképről, a találkozó ponttol nem messze van egy kis falu, biztos van egy kovács vagy kereskedő pár fölösleges fegyverrel ~ gondolta Hiro, majd miután még kirendelt pár italt és elfogyasztotta azokat, elhagyta a kocsmát.
Nem a megérzése. Délben volt a találkozás, előtte pár órával elérte a térképen látott települést. A kovács pont a falu szélén található háza melletti bódéban dolgozott!

-Jó reggelt kovács uram! Érdeklődnék, hogy nincs-e esetleg pár elfekvőben lévő kunai-a vagy shuriken-e esetleg?! Jó magam egy szállitmányozó vállalat futára volnék, de sajnos a közeli folyónál az átkelés során a rám bízott árú egy részét elhagytam, és sürgősen potolnom kell, különben engem is a folyóba löknek... és nem vagyok egy úszó bajnok. Igazábol egy tekercset vesztettem el, amibe 20 kunai és 10 shuriken volt pecsételve, ha ezekkel ki tudna segíteni, megmentene engem! Természetesen kifizetem! - adta elő a történetét Hiro, nyilván hihetőbb story egy segítségre szoruló futár, mint valaki, aki csak úgy vásárolni akar.

Miután megtörtént a tranzakció, hősunk folytatta utját a találkozó felé.

Ahogy haladt előre a fák lombjai kellemes árnyékott vetettek Hirora. Dél magaságábban járhatott az idő, Ő pedig már félt hogy lassan elkésik, és hoppon marad. Viszonylag friss ló-,kerék-, és lábnyomokat vélt felefedezni az út porában amit a karaván hagyhatott. Már a közelben járhat! Ekkor végre elérte a találkozási helyet, ahol ott volt Kidaru illetve három másik ember.
Hirtelen azt hitte hogy ez valami Konohai vag Sunai csapdba, de az öröm, amivel a megbízüja fogadta elkergették a félelmét, de a kétely még ott lapangott benne. Véglis először találkozik ezekkel az emberekkel, ki tudja, ki kinek a kije!
Kidaru szép sorban bemutata az új társakat.
Volt a csapatban egy nő, Haga, tűz elem specialista, Hiro még az elején valamiféle vonzalmat is érzett talán iránta, de amilyen nagyszájú, ez a vonzalom gyorsan tovább is ált.
Ott volt egy Ronin a Vas országábol.. Érdekes, Hiro eddig úgy tudta hogy ninják nem, csak samurai-ok élnek abban az országban, de ezek szerint mégis.
Illetve egy Jashinista a Vörösbab országból. Hiro hallott magárol a vallásrol, és szóbeszédekben azt is hallotta hogy hallhatatlanok a követői, de személyesen nem találkozot még egyel sem. Ha valóban így van, minek ide ennyi ember? Nem elég ő maga? Talán nem minden pletyka igaz?
A bemutatások során Haga által arra is fény derült, hogy kidaru talán valami szinészi pályán lehettet előtte, hiszen nagyon szinpadías volt a bemutatkozás. Vagy csak szimplán rajongó.
Ezután Hiron volt a sor, hogy bemutatkozzon.
-Mit mondhatnék magamrol? A nevem Hiro Oyama, Iwagakurébol származom, Doton illetve Katon használó vagyok, továbbá kutyákat idézek, így jó vagyok a nyomkövetésben. Szóval ha lenyuljátok a részem, elkaplak titeket!! Szóval elindulunk, vagy mi legyen? - kérdezte a rövid bemutatkozás végén. Érezhetően még nem bizott meg teljesen az ujdonsült társaiban, de egy fokkal nagyobb volt a bizalom feléjük.

/A fegyverek árát ha megmondanád, akkor levonom az adatlaprol. Köszönöm /

Ajánlott tartalom