Kihalt Erdő

 
Magabiztos kijelentésem után, a két férfi egymásra tekint, aztán a szószátyárabb típus újra beszélni kezd. Beszédközben felém fordul majd egy-egy olyan résznél el is mosolyodik, talán csak hergelni akar minket, de az is lehet, hogy lelkileg meg akar törni minket. Nálam inkább az előbbit éri el ezen cselekedetével, de nem mutatom ki érzéseim felé. A beszéde végeztével megindul felénk, majd tesz egy magabiztos kijelentést aztán előrántja katanáját és megpróbál levágni, mire én is előhúzom a tőröm és kivédem a csapását. Miközben próbálja elég mélyre lenyomni a tőröm egy újabb csapáshoz, a másikra pillantok, aki ahelyett, hogy harcolna inkább tesz hátra pár lépést, majd egy kart húz meg.
* Ugyan mi jön most? * De nagy meglepetésünkre semmi sem történik. * Mit aktiválhat az a kar, csapdát nem valószínű esetleg jelzett a kutya gazdájának az ittlétünkről. A kar meghúzása számunkra jelenleg semmin nem változtat. Talán annyit, hogy elterelte a figyelmem így a másik ezt kihasználva megemeli kardját, és újra lecsapni készül. Szerencsére Takeshi velem volt és hátrarántott, így nem lett semmi bajom.
-  Huh, köszi! Jövök neked eggyel. – De ennél jobban, nem érek rá hálálkodni, mivel a férfi újra támadásba lendül, miközben kerülgetjük csapásait elkezdem kidolgozni a stratégiát az ellentámadásra.
* Úgy látszik, lenéznek minket vagy túl magabiztosak. Akárhogy is legyen, ez a vesztüket fogja jelenteni, ha egyszerre csak egy támad. Persze nekünk ez csak jó! Elvégre ők csak a kardforgatáshoz értenek, ebben talán jobbak is, de jutsukat használva mi vagyunk az esélyesebbek. A Karyuu no tamagoval le is fegyverezném, de egy ilyen zárt térben ránk és a foglyokra is káros hatással lenne, így ez az opció felejtős. Marad a csapatmunka, elsőnek majd én támadok, és ha egy olyan helyzet alakul ki, átadom a helyem Takeshinek, aki majd beviheti a remélhetőleg utolsó, de nem végzetes csapást, hogy kicsit kifaggathassuk majd, ha a másikkal is végeztünk. Addig pedig legalább valaki fél szemmel ügyel a másikra ellenfélre is hátha közbeavatkozik.

 
Ahogy próbálok kitérni, kivédeni tőrömmel az őr támadásait kisebb-nagyobb sikerekkel, keresem a rést, amit majd Takeshi kihasználhat a támadásra. Már egy jó ideje csak védekezek és kezdem azt hinni, hogy a férfi kardvívási technikájának nincs gyenge pontja, mikor végre megmutatkozik. A ball oldalról mért csapásai teljesen védtelenül, hagyják az oldalát. Kitérések közben próbálok létrehozni egy olyan szituációt, ahol oldalról csaphat le rám. Szerencsére rá is harap a csalira, amit úgy tűnik társam is észrevett és hamar a férfi mellé lépett, majd egy jól célzott ütéssel fél térdre kényszeríti. Miután térdre rogyott egy tarkóra mért ütéssel elküldte csicsikálni. A másik őr eléggé meglepődött ezen. Odaléptem Takeshihez, majd elmondtam miként szereljük le a másik fószert. El is indulunk felé, mindkettőnk kezében van valamilyen fegyver nálam a tőröm, társamnál pedig egy kunai. Ahogy haladunk hirtelen gyorsulni kezdünk, majd azt lehet észrevenni, hogy rohanunk felé. Viszont én egyszer csak hirtelen lassítok, az ellen így csapattársamra koncentrál, aztán én a Shushin no jutsunak a segítségével az őr mögött termek majd leütöm szintén egy a tarkóra mért csapással. Most hogy végre a két őr szunyókál, én keresek valami segédeszközt, amivel mozgásképtelenné tudjuk tenni őket, eközben Takeshi átkutatja, őket hátha van náluk valami érdekes vagy a ketrecekhez kulcsok. A keresgélés hamar sikeresen is végződött, mikor rábukkantam némi kötélre az egyik ketrec mellett. Sajnos barátom már nem könyvelhetett el hasonló sikert, a két férfinál semmit sem talált. Hamar hátul összekötöztük a kezeiket. Majd nem túl erős, de azért nem is túl gyengéd pofonokkal felébresztettük a két jómadarat.
* Talán most végre hasznát vehetem annak, hogy láttam Nejit, vallatni.
- Hol van a lány? Mit tettetek vele? Mondjátok el amíg szépen kérdezem, mert ha nem… hát nem garantálom, hogy mindenetek meglesz.
- Jobban jártok, gyorsan elmondjátok, amit tudni akarunk!
Az-az őr, akik nemrég meghúzta a kart csak némán hallgat, míg a másik merészebb, bár az is lehet, hogy csak gyengeelméjű, ő csak mosolyog. Ránézek a vidámabbra.
- Na, mi az most nem akarsz beszélni? - A férfi csak mosolyog tovább. Előhúzom a tőröm, majd a másik nyakához teszem.
- Beszélj! - a férfi csak ül szótlanul és bámul meredten előre - Tényleg mondanod kéne valamit.
- Ez a jó ninja, rossz ninja nevű játék? - Közben a másik arcán még nagyobb lett a vigyor, már majdhogy nem nevet, Erre hirtelen elhúzom, a torkától a kést, majd a vigyori jobb combjába vágom. Kicsit meg is mozgatom benne, hagy vérezzen. Arcáról a mosoly egyből lefagyott.
- Na, látod-látod ilyen egy kihallgatáson lévő fogoly arckifejezése. - Kihúzom a tőrt a combjából, majd beletörlöm a nadrágjába a vért.
- Nos, ha nem mondod el, amire kíváncsi vagyok, akkor legalább azt mond meg hova kéred az első vágást. Talán ide… esetleg ide… vagy inkább ide? - A tőr pengéjét először az alkarjához, majd a combjához, aztán az ágyékához szegeztem. Arckifejezése az első kettő pontnál nem változott, de az utolsónál már nem volt annyira magabiztos a lelki és testi erejében, hogy ezt is kibírná. Így inkább elmondott mindent, amit tudni akartunk. Talán kicsit még többet is.
- Mi legyen?
- A civileket nem hagyhatjuk itt, de a többieknek lehet, hogy segítség kell.
- Akkor menny előre, én kiviszem innen a civileket, aztán utánad megyek.
- Biztos meg leszel egyedül, ne maradjak inkább én?
- Nem! Menj csak, te amúgy is jobban aggódsz hisz Ayame is ott van.
- Akkor megyek is! - Eltettem a tőrömet, majd kirohantam és a másik járat felé kezdek rohanni.

// Sajnálom hogy késtem a posztal. //

 
Takeshival szétválunk a nagyobb hatékonyság érdekében. Míg ő kimenti a rabokat, én a többiekhez sietek, hogy segítsem őket. Rohanok a több száz méteres vájaton melyet nemrég több mint fél óra alatt sikerült végigjárnunk. Az idő most jócskán lecsökkent, hamar az elágazáshoz érek. Bár most még csak meg sem állok, egyből rohanok a másikba, kis idő elteltével egy női visszhang hallatszik. A távolság miatt nehéz megállapítani kié is pontosan, de mintha Ayaméé lett volna. A sikoly hallatára eddig sem éppen lassú tempóm sebességét a maximumomig fokozom. Az út végén megtudom végre mitől is volt az a csodaszép az éjszakai égbolthoz hasonlító fényhatás. A szépség hamar ocsmánnyá változott, az itteni látvány rosszabb volt, mint a ketreceknél, a szag viszont nem sokkal volt eltérő. A fényt egy lámpa adta, ami átvilágított folyadékkal teli üvegeken, melyekben állati szervek, valamint egész testek is voltak, jobbra pillantva újabb üvegek, de ezekben már emberi szerveket tárolnak. Balra tekintve holtestek melyeken különféle változtatásokat végeztek, vagy hiányosak és néhány olyan holttest melyet állatok részeivel egészítettek ki. Mögöttük egy kupac ruha, kisebb tárgyak melyek az áldozatoknál lehettek, valamin pár darab fejpánt, majd ahogy még jobbam szétnézek, az üvegek mellett fellelek egy szabadon hagyott részt. Az kis folyosóféleség egy ajtóhoz vezet engem, ami résnyire nyitva áll.
* Előbb inkább bekukkantok, mégsem kéne fejjel rohanni a falnak.
A hogy benézek a résen meglátom az asztalt amin műtéteket végzi az-az elmebeteg, az asztalhoz szíjak is vannak rögzítve hogy a pácienst lekötözhesse. De meglepetésemre nem az általunk keresett személy hanem Ayame fekszik rajt, szokásos ruházata helyett pedig egy másik lenge többet mutatóbb ruha van rajta. Ahogy megláttam késztetést éreztem arra, hogy azonnal bemenjek és mindenkit megöljek. Alig bírtam türtőztetni magam, hogy ne tegyek így hisz valószínűleg meghalnék. És akkor nem bírnám kimenteni a többieket.
* Hogy lehet ez, mégis mit csinálhatott a mester? Egy biztos most hátrahagyom azt a felem, aki életben hagyná az ellenfelet. Nincs bocsánat annak, aki bántani merte Ayamét vagy látta fedetlen testét. Rajtam kívül csak egy ember láthatja őt illetve láthatta még kiskorában és az a férfi az édesapja.
Újra benézek, hogy megtudjam, hol van pontosan a doki, a mester és a lány, de rajtuk kívül még 10 másik őrt is találok akiknek a fele már képzettebbnek látszik az előzőeknél, viszont a kutyát sehol. Annyi jó dolog van a jelenlegi helyzetben, hogy Satominak látszólag nincs komoly baja pár kisebb vágáson kívül.
 * Az a rohadék nem mondta, hogy van még több őr. Először velük kell végeznem, de a kutya is bent lehet csak takarásban. Az őröket majd kicsalom, aztán az alagútba futok ahol egy klón továbbcsalja őket én pedig az ajtó mögött elrejtőzök, majd egy Goukakyuuval felégetem őket. Tartalék tervként pedig egy kunaira robbanó cetlit erősítek, talán még a kutya ellen is hatásos lesz.
Előkészítek mindent, a járathoz vezető ajtót úgy állítom be, hogy rohanás közben majd könnyen mögé bújhassak, egy kunaira robbanó cetlit helyezek, majd visszarakom a combtokomba, aztán csinálok egy bunshint. A klón az alagútban várakozik, mivel nem marad meg túl sokáig. Gyorsan visszamegyek a labor ajtajához benyitok majd úgy cselekszek mintha csak most értem volna ide.
– Na, te rohadék itt… - Miközben beszélek körbepillantok, az őröket meglátva pedig elhallgatok. Majd visszavonulót fújok, ha felém indulnak ahogy az a tervben is állt.

/ Aokaze Atsushi/



 Benyitottál, s amint hátrálni kezdesz, az őrök nagy része, utána ered, így te sikeresen elintézted a legtöbbet, kik most a folyosón tűztől megégve fekszenek, ájultan, de nem holtan, így sietned kell, talán felébrednek, s akkor ismét föléd kerekedhetnek. 
 Bent még 2 őr maradt, a további 10-hez képest viszont ez nagyon jó szám, de ők már felkészültek rád, s csak azt várják, hogy ismét belépj, hogy megtámadjanak. A férfi, ki az orvosi eszközök között válogat, most kissé oldalról, de rád tekint, majd egészen feléd fordult.
- Biztosan te vagy az, aki után nemrég kiabált. - Nézett, A lányra, ki még mindig az asztalon feküdt. - Atsushi, Atsushi... Istenem, olyan kis szánalmas teremtés!

- Kapjátok el! - Szólt az őröknek, kik azonnal készek lettek volna rád vetni magukat, s tettek is pár lépést előre, amikor a lány, kit megmenteni jöttetek, valahogy kiszabadította kezeit, s azonnal mestered segítségére sietett, eloldva annak fogságban tartó köteleit, szabadságot adva számára, ki így azonnal lerohanhatta az őröket. Nem a semmiért kapta a címét, így mindkét őrt sikeresen lefoglalja, de Ayame még nincsen biztonságban. S az orvosnak öltözött egyén, még mindig kettőtök között áll, s ott van a genin lány, akiért jöttetek, bár kiszabadult a kötelek rabságából, mégis  gyenge, s harcolni nincsen ereje.
 A férfi, Ayaméhoz lép, s kezeiben egy szike van, mellyel egy apróbb vágást, ejt, a lány jobb vállán, ki ennek hatására sem sikít fel, bár fájdalmai látszanak arcán, mégsem sikít.
-Atsushi! Mentsd meg a lány és a senseit, ne kockáztass! - Szólt feléd, rémült hangon, mégis, a szavai nem tükrözték félelmét. Sokkal inkább féltett titeket, mint önmagát.
- Azt nem, majd én elbánokm velük, s kiviszem a lányt is...Atsushi, tied Ayame megmentése! Rád bízom! Ha kivittem a lányt, visszajövök. - Mondta mestered, ki még mindig a két őrrel volt elfoglalva. Látszólag kelően lefoglalták, s rád marad a főellenség? De vajon erős? Vagy csak sok a pénze? Mestered ennyire biztos benne, hogy legyőzöd? Talán nem lenne erős ellenfél?
- Ops, úgy látom éles a pengéje. - Szólt a férfi, ki még mindig a lány mellett állt. - Talán máshol is ki kellene próbálnom rajta. - Mondta, miközben rád nézett. Olyan mintha hergelni akarna téged, de vajon miért? S a kutya...még mindig sehol sincsen...
Meg kellene mentened őt? Vagy tényleg eleget teszel kívánságának, s mented ami menthető? Az érzelmek, vagy a józan ész diktál...

 
Talán rossz hivatást választottam magamnak, mivel az 10 őrből 8 utánam sietett, ahogy tetettem a balfácánt. Lenéztek és ez lett a vesztük, mivel amint a járatba értem elbújtam és a klónom vette át az üldözött szerepét. Nem is kellett sokáig menekülnie, mivel ahogy elhaladta az ajtó mellett a 8. őr is belekezdtem a kézpecsétek formálásába. Kígyó, Kos, Majom, Vadkan, Ló, Tigris majd az utolsó kézpecsétet a számhoz is emelem közben már felhalmoztam a kellő chakra mennyiséget, amit el is kevertem némi levegővel. Most már csak annyi maradt, hogy kifújom a Goukakyuu-t ami akkora volt, hogy megtöltötte a járatot. A nyolc üldöző súlyosan megéget, el is ájultak a fájdalomtól, bár a halálukat akartam, de talán így is megteszi.
* A többségen már túl vagyok, remélem egyben a nehezén is.
Visszasiettem a szobába ahol a maradék és a társaim vannak. Visszaérve a szobába a két fegyveres őr már várta érkezésem, de még nem támadta rám. Helyette az orvos fickó, aki a felszerelése közül válogat, oldalról rám néz, majd intéz hozzám néhány mondatot, közben tekintete Ayaméra szegeződik, majd rám uszítja az őrök maradékát.
Eközben Satominak sikerül kiszabadítania magát, aztán pedig Kai senseit is. Az immáron újfent szabad mozgású mesterem, leteperi a rám rontó őröket. Közben már az orvos is megtalálta az eszközt, amit használni fog, egy szikét. Odalép a leszíjazott Ayaméhoz majd egy apró vágást ejt vállán, a lány hangtalanul tűri, de arcán látszik a fájdalomérzet. Ahogy a férfi elemeli vállától a szikét egy bátor kijelentést tesz, viszont hangjából érezhető a rémület. Rögtön utána a sensei szólít meg, hogy az őröket bízzam rá és a lányt, aki miatt idejöttünk.
– Amúgy sem hagytam volna itt Ayamét sem, mi értelme lenne megmenteni egy emberéletet, ha helyette egy másikat áldozunk fel. Valamint megígértem, hogy megölöm ezt a rohadékot és be is tartom!
Az elhatározottságom nem változott, de még mindig keveset tudok a fickó fizikai erejéről. Tényleg erős-e vagy csak a pénztárcája vastag, de ami a leginkább gondolkodtatásba ejt a kutya holléte. A férfi még mindig köztem és az asztal közt áll melyen szerelmem fekszik kényszerből, rám tekint és próbál hergelni azzal, hogy az én drága Ayamémat fenyegeti. Célját sikerül is elérni, jobb kezemmel a tőrömért kapok, majd megtámadom a férfit, de jelenleg még csak annyi a célom, hogy Ayame mellől elmozdítsam, hátha a legyengült Satominak sikerülne őt is kiszabadítania, míg én és a sensei lefoglaljuk az orvost és a két őrt.  

 
Kezdetben a dolgok úgy alakultak, ahogy szerettem volna. A férfi hátraugrik az asztaltól, és ami fontosabb Ayamétól, hogy kivédje a támadásom, majd ő is felfegyverkezik. Egy kék markolatú és hasonló kék, görbített pengéjű tőrt vesz elő, köpenye alól melynek mérete megegyezik az általam használtéval. Következő támadásaimat ezzel a fegyverével hárítja, de akad egy-egy vágás, döfés melyet nem képes kivédeni, de sikeresen kitér eléjük így csak a köpenyének szélét sikerül megcincálnom. Harc közben egy pillantást vetek hátam mögé, hogy lássam hol tart Satomi Ayame kiszabadításával valamint hogy bírja a mesterem a 2 őr ellen. a lány, aki nem rég merész és bátor tettet vitt véghez és kiszabadította magát és mesteremet most megmerevedve áll.
* Mivel még csak kezdő feltehetően előző cselekedeteit, az adrenalin vagy csak simán a halálfélelem hozta elő. Félek, ha most hirtelen rászólva megpróbálnám visszazökkenteni a valóságba, meggondolatlanul cselekedne és talán a halálát eredményezné, de amíg ő és Ayame itt vannak, nem használhatom fel minden tudásom a férfi ellen.
Tőreink folytonos összecsapása közben a férfi újfent beszélni kezd. Melyben szó esik ismét Ayaméről és rólam, valamint bemutatkozik és aztán a koromról kérdezget.
* Bele kéne menni a beszélgetésbe talán, egy kicsit lankad a figyelme és előrukkolhatok valamivel, mert így közelharcban nagyjából egy szinten állunk.
- Nem szokásom magamról beszélgetni, az ellenfeleimnek, de mivel úgy is meghalsz a koromat elárulhatom. 18 leszek nemsokára! Most te áruld el a tiédet?
Amint találok egy olyan pontot a beszélgetésben, megpróbálom hátrébb taszítani, aztán hátrébb ugrok, bal kezemmel előveszek, egy shurikent az övtáskámból, amit felé hajítok. Persze ennyivel nem zárulna le a cselekménysorozat, felborítanám az asztalt melyen Ayame fekszik természetesen nem őrült módjára, de nem is túlságosan óvatosan. Ezután létrehoznék egy kis méretű Karyuu no tamagot amit természetesen a férfinak címzek. Eközben jeleznék a Kai mesternek - Sensei! - majd magam mellé rántva Satomit, a felborított asztal mögé bújnánk, persze Ayame is azon az oldalon lenne. Gyorsan kiszabadítanám a kezeit, majd mivel ez halálos seb okozásához kevés újra az ellenféllel foglalkoznék. A két lány pedig remélhetőleg elbírna menekülni.

/ /Az életkort azért írtam úgy hogy 18 lesz mert ugye csak újév után emelhetjük. // 

/ Aokaze Atsushi /

- Az enyémet? - Válaszolta. - Én 24 éves vagyok. Sajnálom Atsushi...- Vált egy másodpercig szomorúvá arca, majd hirtelen az őrület tükröződött róla...- Sajnálom, ilyen fiatalon fogsz meghalni! - Tekintett rád, majd úgy tűnik a fegyverek csatája itt véget ér, legalább egy darabig, s a fiú, egy jutsut alkalmaz, melynek hatására szájából erőteljes, nagy nyomású vízsugár tőr elő, mely bár keskeny, célpontja mégis te vagy, s a teremben nincsen sok hely ahová kitérhetsz előle. Az első sugár, mely váratlanul ért, meghorzsolta jobb vállad, amikor kitérni igyekeztél előle. Bár nagyobb sérülést nem okozott, a vállad egy kissé fáj, így a használata nehezebbé vált. De legalább valamire rájöhettél, a támadód víz elemmel már biztosan rendelkezik, így pontosan az ellentéted. Pár másodperc múlva még 2 hasonló sugarat lőtt el, de ezek egyike sem talált el, csupán elhaladtak melletted. S most jössz te...valahogyan ellentámadásba kell lendülnöd...

 S ekkor, egy kéz nyúlt érted, s nem szorosan, de hozzáért sérült válladhoz, melyre egy pillanatra megrezzent a tested.
- Most már itt vagyok! - Szólt egy hang, melynek gazdája mestered volt. Míg nem figyeltél, úgy tűnik elbánt az őrökkel, s most már ketten vagytok. Ketten egy ember ellen... Ketten...fogjátok megmenteni az áhított hölgy életét.
- Van valami terved már? - Kérdezte mestered, s várta válaszod, mindaddig míg el nem mondod, min gondolkoztál eddig, semmit sem mond. Majd utána megszólal.
- Bele kell kalkulálnunk, hogy a szomszédos szobában van az a kutya amit láttunk. Ahogy észrevettem képes harcolni, és ha bajba kerül biztos, hogy ide fogja hívni. De azt, hogy milyen utasítást fog kapni nem tudom, így valamelyikünk mindig maradjon hátul Ayame mellett, harcolhatunk mindketten, csak félszemmel figyeljük. Gyenge, és nem szabad a teste...egyenlőre. Így túl védtelen. - Fejezte be mondandóját.


/ Bocsi a sok kihagyásért!!! /

 
Miután én készséggel válaszoltam a koromat illetően a férfinak, én is rákérdeztem az övére. Először kérdéssel felelt, de végül választ is kaptam, közben felvette egy szomorú arckifejezést, ami aztán hamar őrült tekintetre váltott, mint aki éppen mészárlásba kezdene, de inkább egy eléggé valószínűtlen és nagyképű kijelentést tesz halálomról. Amin kissé el is mosolyodok, majd ezután mindketten megkezdjük a magunk tervei alapján a folytatást. Részemről ez egy kis távolság felvétele, hogy robbanthassak, közben ő kézjelekkel babrál, majd a szájából egy nem túl méretes vízsugár árad, melynek célpontja természetesen én vagyok. Éppen hogy földet érek, kb. 1 méterrel hátrébb jobb lábam a bal mögé helyezem közben felsőtestem is arra mozdítom a támadás elkerülése végett. Sajnos nem voltam elég gyors és elkapta a sugár a jobb vállam, viszont nem ejtett akkora sebet hogy ne tudjam használni, csak nem 100%-san.
* Tehát van még trükk a tarsolyában! Viszont az hogy Suitont használ a véletlen műve lenne? - Kérdezem magamtól miközben újabb két vízsugár, ered meg szájából, a kevés szabad hely miatt pedig nehéz kitérni előlük. Ez elsőtől most sikerül balra elhajolnom a másodikat elkerülése érdekében, a fordulatból oldalra hátrébb ugrok.

 Az Ayamét fogva tartó asztal mellé kerültem, majd valaki hirtelen megérinti kicsit sajgó jobb vállam, amihez jön a természetes reakció és picit megrezzenek. Megszólal a kéz tulajdonosa szerencsémre nem egy őr az, hanem Kai sensei aki sikeresen legyűrte az ellenfeleit. Majd rákérdez a tervemre, amire már mondanám is a régit, de akkor elmondja az információkat a kutya hollétéről.
* Hiába bármi terv a harctér túl kicsi, egy az egy ellen is szűk, és még a két lányra is ügyelnem kell még akkor is, de legalább a senseire már nem. Elsőnek ki kell vinni a többieket utána én is szabadon használhatom, pusztító jutsuim. Talán a kutya egy harci eb, de attól még megvan benne a vadállati ösztön is, hogy féljen a tűztől. Talán van egy kis szerencsém és majd előtör belőle annyira, hogy a támadásai ne legyenek túlzottan, összeszedettek, és még itt a neki előkészített kunai is. * Tervemen nem sokat változtatok, még az új információk hallatán sem mondok le arról, hogy én intézem el ezt az elmebeteget. Persze ebben ténylegesen nagy szerepet vállal az is, hogy kicsi a harctér a technikáim pedig nem csak egy két percig pusztítanak.
- Nézd sensei őszinte leszek, csak egyikünknek van elég hely harcolni, és az én leszek! Befűtök egy kicsit, te addig vidd ki legalább az alagútig a lányokat, ha azon tovább haladnak biztos összefutnak Takeshivel és a többi rabbal. Utána, ha gondolod, visszajöhetsz és ha előtűnne a kutya foglalkozhatsz vele.
Nem is szaporítva tovább a szót belekezdek a Katon: Housenka no jutsu kézjeleibe…
 
// Nekem nem gond, az a lényeg hogy most már itt vagy és folytathatjuk ezt a jó kis kalandot. Ja és jelenleg 3 darab tűzgolyót vagyok képes lőni egy sorozatban, ami pedig a méretüket illeti most nem csinálok egy labdánál nagyobbakat elvégre csak hátráltatás céljából csinálom őket elsődlegesen. //

 
Elmondtam mit kéne tenne erre válaszol kissé bíztató megnyilvánulást tesz, amin kissé el is mosolyodok.
- Meghalni, arra még ráérek! Úgyhogy menny csak nyugodtan!
Jelentem ki magabiztosan, csak az a baj hogy az ellenfelem pont a kontra elememet használja. Viszont hogy Kai sensei miért nem bírálta felül az akaratomat, az azért lehet, hogy tudja mennyire szeretem Ayamét és ettől igazán erős az én elemem. De azért talán az is közrejátszik egy picit, hogy tudja nem megyek fejel a falnak. Elvégre már a legelején beronthattam volna, de inkább előálltam egy tervel és sikeresen harcképtelenné tettem az őrök több mint felét. Bár számomra igazából az ok jelenleg teljesen mindegy hisz végre csak ketten leszünk a nem túl tágas teremben. Amint a sensei megfordul és felkapja a lányokat, hogy kivigye őket én el is kezdem formálni a jutsu kézjeleit. Patkány, Tigris, Kutya, Ökör, Nyúl, Tigris közben felhalmozom a tüdőmben a kivitelezéshez szükséges elemi chakra mennyiséget majd kifújok három labda méretű tűzgolyót, amiket úgy lőttem, hogy minél inkább hátrálnia kelljen. Bár a falhoz nem sikerült beszorítnom, de legalább már biztos nem mehet a többiek után.
 
Ahogy Kai sensei kimenekíti a lányokat  a szobát férfi ismét beszélgetést kezdeményez velem.
- Ha ez a vágyad örömmel hozom el számodra a pokol tüzét!
A férfi füttyentett egyet majd jött egy válaszmorgás utána pedig megjelent a szomszédos szobából a kutya, de nem igazán foglalkozott velem, gazdájára tekintet. A férfi pedig a sensei után parancsolta, illetve a két magával vitt lányért. Az eb nem tűnt vérszomjasnak inkább megfélemlítetnek, akinek kell a törődés az első parancsra nem is indult, de mikor ráförmedt elindult.
* Megállítsam a neki előkészített kunaival? Mégsem tűnik vérszomjasnak, inkább ő is egy megfélemlített rab! Nincs szívem megölni, tovább engedem, talán a sensei is látja, majd miért cselekszik és életben hagyja, ha teheti. Esetleg elvihetnénk az inuzuka klánnak, ahol megkapná a törődést és szeretetet amire vágyik.
 
Azzal el is engedtem magam mellett a félelemből cselekvő Toyát, a férfi pedig jelzi, hogy folytathatjuk az összecsapást, melyet most már valószínűleg mindketten komolyan foguk venni, mivel hamar véget kel vetni a harcnak, hiszen mind a ketten fáradtak vagyunk. A férfi egy iszap állagú jutsut köp ki szájából a talajra, ami látszólag elégé ragadós is. Szerencsére nem terjedt olyan, gyorsan hogy ne tudjak előle felugrani a falra, majd szép lassan beterítette a szoba padlózatát.
* Huh mázli, hogy tudok függőlegesen is járni! Talán helyszínt kéne változtatnom mivel eléggé megfogyott a mozgásterem, viszont mi garantálja, hogy máshol sem használná ugyan ezt a technikát. Inkább maradok!
Újabb vízsugarakkal támadott, mivel nincs sok lehetőség futok előre a falon, jobb kezemben a tőröm, a ballal pedig előveszem azt a kunait, aminek a markolatára rátekertem a robbanó cetlit. Ahogy futok körbe a szoba falán amint olyan szögbe érek, hogy a férfi köztem és az asztal közt van, amelyiken nem rég még Ayame feküdt. Eldobom a kunait, látszólag a férfit célzom, de valójában az asztalt célzom. Majd teszek egy teljes kört a szoba körül, miközben a vízsugarak éppen, hogy nem találnak el. Amint újra olyan lesz a felállás, hogy a férfi az asztal és köztem van, újra megcélzom a housenka no jutsuval, de most nagyobb tűzgolyókat fog kapni kettőt mellé egyet pedig a lábához, hogy csak hátrafelé tudjon kitérni, ha elég közel kerül az asztalhoz aktiválom a robbanó cetlit, ha mást nem is érek el vele a robbanás a földre teríti és a saját csapdája fogja lesz

// Fuu – A véget nem érő rémálom //
 
Fortuna asszony nekem kedvezett, illetve a haditervemnek a harc befejezéséhez. Miközben a férfi egyre csak támadott vízsugaraival én pedig kitéregetek előlük a falon futkosva sikeresen célba talál a robbanó cetlivel ellátott kunai a mögötte lévő asztalba. Majd folytatom a sarokba szorult egér szerepét, de csak addig, míg körbe nem érek a nem túl nagy terem falain, akkor aztán bele kezdek eme kézjelek megformálásába: Patkány, Tigris, Kutya, Ökör, Nyúl, Tigris. Közben chakrát gyűjtök a tüdőmben amit aztán három kis tűzgolyóként lövök ellenfelem felé, hogy hátráljon. Amint megtesz pár lépést elmosolyodok Jibaku Fuda: Kassei, a chakrámmal megsértem az ellenfelem mögötti kunain lévő robbanó cetlit amiből az energia egy erőteljes robbanásként tör elő. A detonáció nem éri el teljesen csak a hátát égeti meg, de a lökéshullámnak köszönhetően ő esik bele arccal előre saját levébe.
* Úgy tűnik nem halt meg! Talán jobb is így, nem szeretnék olyanná válni, mint ő és a halál megváltás lenne neki, hisz Konohában már várja egy hűvös cella és remélem Ibiki is, aki majd megnyöszörgeti vallatás közben, ha lesz neki olyan.
Lelépek a ragacsos masszára, miközben továbbra i koncentrálom a chakrám, hátha nem ragadok le, ha pedig igen hát a cipőm bánja. Furtuna asszony ismét kegyes hozzám és nyugodtan sétálhatok a padlót beborító ragacson, felszedem az Ayamét fogva tartó szíjat, és előveszek egy újabb robbanó cetlit, amit a hátára ragasztok (óvintézkedésképp, ha menekülni akarna) és lehajolok hozzá. – Megígértem, hogy megöllek! De nem ér annyit az életed hogy a hullád miatt legyenek rémálmaim! - Majd hátul összeszíjazom a kezeit és kihúzom saját csapdájából, a szobából még kiviszem, nehogy újfent beragadjon, onnantól pedig magam előtt vezetem.
 
 Ahogy végigmegyünk a földalatti járatokon, fel a lépcsőn a régi kúriába onnan pedig ki. Az ajtó mellett Takeshi és Satomi cseverésznek az aggodalom legkisebb jele nélkül.
* Na, remek! Vagy nem érek annyit sem a szemükben, hogy érdemes legyen aggódni miattam, vagy ennyire bíznak a képességeimben? *
Közben a sensei, aki eddig velem szemben állt odajön hozzám, kezét a vállamra helyezi és megdicsér, ez alapján már tudom miért beszélgettek azok ketten olyan felhőtlenül. A lent lévő rabok már el is indultak haza, mert őket sehol sem leltem, de egy annál is fontosabb személyt sem, de egy szer csak megjelenik egy bokor mögül, még a ruháját igazítgatja az öltözködés után. A lány felőlem érdeklődik, ekkor nyugszok, meg igazán mikor látom, hogy nincs komoly baja. Mögüle pedig a vidám Toya fut felém, mikor ideér hozzám megáll egy fekete szemével rám tekint és egyszer csak elvakkantja magát utána pedig az ujjaim végét nyalogatja.
- Jól van Toya, jó kutya. – Megsimogatom majd Ayaméhoz megyek, átkarolom és magamhoz szorítom. Főként azért mert örülök, hogy jól van és azért is mert ne makarom hogy lássa könnyeim.
- Köszönöm, hogy aggódtál értem, de kérlek legközelebb ilyen helyzetben inkább magad miatt aggódj! És ne kérj olyat, hogy hagyjalak ott, mert nem lennék rá képes! Érted bármikor szembeszállnék akár az egész shinobi világgal is!
Még várunk egy kicsit, hogy szusszanjak egy kicsit, majd csapatunk, a két új társal kikben örömünket leljük és a fogollyal visszaindulunk a faluba.


// Mint már mondtam, nem gond! Mind emberből vagyunk, bármikor közbejöhet valami bárkinek, lehet holnaptól én nem bírok feljönni. De remélem ez nem következik be, mert ha a hazaút is olyan lesz mint az eddigiek, akkor már izgatottan várom!   //

// Fuu – A véget nem érő rémálom //
 
Miután elkaptam Hirotót saját technikával, és kivezettem a többiekhez, és meggyőződtem arról, hogy senkinek sincs baja. Végre lehuppanhattam a földre, hogy én is lazítsak akár csak a többiek. A pihenés számomra nem volt túl hosszú, de annál jobban esett a jól lefárasztó harc után. Végre elindultunk a faluba, ahova már mindenki nagyon vágyakozott. Na, jó a rab talán nem! Bár már nem voltam egyedül, de a robbanójegyzetet még nem vettem le, elvégre elég problémás volt elkapni így nem próbál meg legalább semmi hülyeséget. A rab az út közben nem problémázott talán félelemből, talán beletörődött sorsába, de a hosszú séta és a folyamatos chakra kontroll, nem a legmegkímélőbb dolog a világon. Már majdnem a határomon voltam és ez a többieknek is feltűnt, saját hazaérési vágyuk elé helyeztek és leálltunk egy kis pihenőre, egy a közelben lévő tisztább terepen. Ettünk, ittunk és beszélgettünk egy jót, Toya mindenkitől kunyerált magának plusz élelmet, és hogy ne legyünk emberkínzók némi ételt és vizet adtunk a fogolynak is eléggé megfogyatkozott készletünkből. A pikniknek csak a helyszín nem volt megfelelő, a kopár száraz föld és a kiszáradt fatuskók nem a legkellemesebb. Már lassacskán kicsit több mint 10 perce hogy leültünk, mikor egy reccsenő hangzavar fel minket. Egyből az övömön lévő tőrért nyúlok, miközben a hang irányába szegeződik az én és a többiek tekintete.
- Ez mi volt!? – Szólal fel aggodalmasan Satomi.
- Valaki figyelhet minket!- Válaszolt Kai sensei, hiába figyelünk sasszemmel és hegyezzük fülünk egy árva lelket sem lelünk abban az irányban, sem másfelé.
- Talán csak egy kistermetű állat!
- Azt nem hinném, nem tudom mit láttál eddig de tekints körbe újra! Itt semmisem él, egy állat ösztönösen elkerüli az ilyen helyet, elvégre semmi sincs itt a túléléshez szükséges lenne!
Aztán az ez utáni csendet Toya morgása zavarja meg. * Talán tudja, merre kell keresgélni? Végül is nem átlagos négylábú! * Rám néz az eb, mint aki azt szeretné mondani tartsak vele, majd rohanni kezd abba az irányba amerről a hang jött.
Ösztönösen arra rohantam én is bár, én lehetek a leglegyengültebb, a kutya egy lábnyomhoz vezetett Ayame, Taakeshi és még Satomi velem tartott a sensei pedig a rabnál maradt hátha valaki őt akarná kiszabadítani. A fél lábnyom nem túl nagy, egy kunoichié, vagy egy fiatalabb, ám veszélyes fiúé lehet, ha ilyen könnyen el tudott tűnni.
- Lehet csak egy víz szövetségi kém, akibe véletlen futottunk bele, akkor viszont még inkább el kell kapnunk, nehogy kitudjon juttatni valami információt! Satomi gyere velem, ti maradjatok mindjárt jövök! - visszasietünk a senseihez informálom a nyomról és a megállapításomról, majd felvetek egy tervet, amit remélem elfogad.
- Ayame, Takeshi és én, Toya szaglásának segítségével, felkutatjuk a leskelődőt, ön maradjon itt a rabba és Satomival! Hátha mégis őt akarják kiszabadítani.
Ha, elfogadja a javaslatom akkor, megszabadítom a robbanó cetlitől a rab hátát, hogy ne keljen még arra is chakrát fecsérelnem.

// A robbanó cetliket, szerintem nem kell folyamatos chakra kontrol alatt tartani, abba egyszer belevezeti az ember és kész, majd mikor használni akarjuk némi chakrát áldozunk a pecsét felszakítására. Elvégre Minatonak sem kell egyfolytában a Hiraishin no jutsujánál, nem lenne semmi chakrája, mert az összes kunaia meg van jelölve a koncentráción kívül mást nem is nagyon csinálhatna a nap hátralévő részében. Ez csak az én személyes észrevételem, nem kioktatás céljából írok, csak hogy megtudjam az eddigi elképzelésem téves-e. //  

// Fuu – A véget nem érő rémálom //
 
Ahogy el mondom a véleményem Kai senseinek arról, hogyan is kellene felkutatnunk az előbbi hang titokzatos gazdáját és mikor leveszem a robbanójegyzetet a rab hátáról, egy újabb reccsenő hang hallatszik, amit most egy női hang is követ. Toya egyből oda rohan, hogy jelezze hova kell mennünk. A félúton lévő Tekeshiék is arra veszik az irányt akár csak én. Amint odaérünk egy igazán nem várt személy fogad minket a földön heverve. Igazából nem ismertük, ami igazán meglepett minket az-az, hogy egy vékony kislány volt az szakadt, piszkos ruhákban és nem éppen egy tömeggyilkos elmebeteg fogadott minket. Ahogy jobban szemügyre veszem, a lábából vér folyik ami egy apró nem túl mély sebből folyik, hamar elkönyvelem annak, hogy az előbb eltörő faág tehette. De ezen kívül még egy nem túl nagy sárkányszerű tetoválás is feltűnik, ami a mellkasa közepén található.
- Helló az én nevem Atsushi! – közben a kezemet nyújtom, hogy felsegítsem - Konohai ninja vagyok, meg tudnád mondani honnan jöttél és mi az a tetoválás a mellkasodon.
- A tetoválás a klánom jelképe, de rajtam kívül már csak a nagymamám él. Sajnos nem tudom hol lakom, én is a foglyok közt voltam, akiket kimentettetek. Ismerek egy két jutsut amiket magamtól tanultam tanító híján.
* A rabok közt!... * rátekintek Takeshire, de mintha neki is ismeretlen * …Nahát neki sem tűnik túl ismerősnek pedig ő hozta ki őket! Talán az ártatlan és sebesült kislán, mögött mégis egy gyilkos rejtőzik. Elvégre több shinobi és egy az átlag kutyáknál fejlettebb Toya sem vette észre! Hogy kéne rájönnünk, hogy hazudik? * Pár percig ezen morfondírozok, majd eszembe jut a megoldás.
– Ha ott voltál a rabok között akkor megmondanád hány őrt is kaptunk el ezzel a fiúval?
Rámutatok Takeshire, ha a válasza helyes, akkor elvisszük a senseihez kikérdezni még pár dologról, és a foglyot is megkérdezzük honnan rabolták össze az embereket, hogy leszűkíthessük a helyet. Aztán szétválunk Ayame, Takeshi, Toya és én megyünk a lánnyal, Kai sensei pedig Satomival a fogyot szállítják le Konohába. Ha pedig a válasz  nem helyes hát akkor sajnos lehet, hogy harc lesz.

// Fuu – Véget nem érő rémálom //
 
A lány a kérdésemre egy kérdéssel válaszol, ami után kíváncsian tekint rám, mintha nem értené miért is érdeklődök, az őröl száma felől. Végül is aztán megkapom a válaszom, amivel a lány arckifejezése egyre szomorúbbá válik, ami azt sugallja nem éppen kelemes visszaemlékeznie az elmúlt időszakra, bár lehet, hogy csak trükk hogy megsajnáljuk. Nehéz lenne döntenem, elvégre természetemnél fogva én azonnal segítenék egy ilyen helyzetben lévő embernek, de most mindenki kimerült és fáradt így nekem is óvatosabban kell megválogatnom kinek is akarok segíteni. Szerencsére a mester dönt helyettem, Takeshinek, Toyának és nekem kell hazakísérni a lányt, bár csak 3 napunk van rá. Általában nem túl szigorú, de most a kérdés rész is inkább csak arra vonatkozik megértettük-e a feladatunk.
- Rendben!
Aztán Kai sensei Ayaméval, Satomival és a rabbal útnak indulnak, nem mentek túl messzire, de már majdnem eltűntek a horizontunkból, mikor a lány hirtelen meghajol előttünk. Fejet hajt nekünk és bocsánatot kér az extra feladatért, majd magára vállalja, hogy egyedül keresi meg a haza utat, jelente ki félelemtől remegve. Lehajlok, hozzá majd megérintem a vállát.
- Ne félj, mi majd hazakísérünk a nagymamádhoz! Ha, az előbb kicsit nyers voltam akkor kérlek, ne haragudj, csak tudod hosszú és mozgalmas nap van mögöttünk eléggé kimerültem és féltettem a többieket. Abba bele sem gondoltam te min mehettél keresztül. - nyugtatgatom, majd mikor újra feltekint, vidám arccal fogadom tekintetét.
A földön lévő táskámból kiveszem a már majdnem félig üres kulacsom, adok neki inni és a maradékkal megmossuk a poros arcát és kezét, majd a fennmaradó élelmemet is megosztom vele.
- A nagyid biztos nem örülne, ha ilyen piszkosan vinnénk haza. Mennyünk vissza a kúriához némi víznek lennie kell, amivel feltölthetjük a kulacsainkat, te pedig rendesen megmosakodhatsz, talán még a ruhádat is sikerül megmosni. valamint csak vannak ott térképek melyik falukból rabolták össze az embereket. - Amint a lány befejezte az evést el is indultunk és megpróbálok kicsit jobban megismerkedni vele.
- Tényleg még a nevedet sem tudjuk. Hogy hívnak?

// Véget nem érő rémálom //
 
A lány igaz kérésre, de bemutatkozott nekünk, majd a por lemosása után  igazi vidám arcát is megcsodálhattuk a társammal. Aztán egy részben kissé különös kéréssel áll elő, hogy mi is bemutatkozzunk neki.
* Heh, hogy mutatkozzunk be? Takeshit még megértem elvégre nem mutattam be őt, de én már úgy mentem oda hozzá legelőször, hogy be is mutatkoztam. Na, mindegy talán csak nem emlékszik.
- A nevem Aokaze Atsushi!
- Én Komuro Takeshi vagyok!
Aztán ahogy haladunk vissza a romos kúriához a lány, elkezd mesélni magáról egy keveset, és arról is hogyan fogták el, majd egyszer csak a fejét fogva a földre rogy, és fájdalomra panaszkodik. Arcán látni nem hazudik, tényleg hatalmas fájdalmai lehetnek. Egyből segítségére sietünk, bár nem sokat tudunk tenni, hisz nem vagyunk medikus ninják. Ahogy jobban lett tovább haladunk, és szerencsére nem történt hasonló esemény. Mivel a földszinten vagy az emeleten nincs túl sok minden, így ott hamar befejezzük a keresgélést és újra a föld alá kényszerülünk menni. Ott is a celláknál termében kezdjük meg a keresést némi információt tartalmazó jegyzet vagy hasonló holmi iránt. A teremből egy régi korhadt ajtó egy másik terembe vezet. A lány elmondása szerint, itt tárolták a foglyoktól elkobzott holmikat, így az övéit is. Majd az ajtóhoz sietett és kinyitta azt, a másik oldalon rengeteg, régi ruha fegyver, és táskák hevertek szanaszét.  A lány elmondta milyen is volt az övé. Majd folytatta a keresgélést, amit Takeshi szakít meg az általa talált kis kard miatt, amire azt hitte a lányé, de Nanami szerint ez ahhoz túl régi. Újra a kupacra tekintek és szembetűnik egy a leírásnak megfelelő táska, ki is veszem neki a kupacból, a táska belsejéből igen érdekes, nem túl kellemes szagok áradnak, és mintha már itt lenne egy jó ideje.
- Ez a te táskád? – Átveszi, majd átnézi az övé-e.
- Igen ez az enyém. - Ahogy tovább keresgélünk, a kupac mögötti asztalon egy könyvet találunk, ami nevekkel és adatokkal van zsúfolva.
- Ez lesz az! Remélhetőleg rólad is találunk néhány adatot. Takeshi tessék, itt a kulacsom. – Átnyújtom neki a szóban forgó tárgyat. - Kérlek töltsétek fel, és kicsit tisztítsátok is meg Nanami ruháját, amíg én ebben keresgélek! Toya menj velük!
Elkezdem az utolsó adatoktól olvasgatni, a neveket, de csak lapozok és lapozok, már nagyjából a könyv közepén járok, mikor megtalálom a nevét. A mellette lévő adatokat olvasva, a chakra szint melletti: adat igazán meglep, de az i-re a pontot az elrablásának ideje tette fel, az 5 ével ezelőtti évszámmal.
* Ez hogy lehet?! Elmondása szerint nem régóta volt itt. * A társam által talált kardra pillantok. * Mégis az övé lenne! Talán csak amnézia, amit a tudat alatt, hozott létre hogy kibírja az itt töltött időt, vagy egy jutsuval zárrták el az emlékeit. * Közben a többiek is visszaérnek.
- Takeshi ezt nézd! – A fiú odajön majd, ahogy az adatokat látja, ő is teljesen ledöbben rajtuk.
- Mit kéne tennünk? Folytassuk a mester által adott parancsot?
- Meg kell tudnunk mi volt itt így jobb lenne, ha visszatérnénk a faluba, ahol a Yamanaka klán segítségét kérhetnénk, ilyen téren ők a legjobbak. Na meg ott talán egy vallatás keretében abból, az elmebetegből is ki bírnánk húzni valamit. – Nanami felé fordulok – Eljönnél velünk a falunkba, ott segítenénk neked emlékezni a múltra. Megígérem, hogy utána már tényleg hazaviszlek a mamádhoz.
Az öt éves fogságát inkább nem említjük meg neki, nehogy újra fájdalmai legyenek.

//Köszönöm a bőkezű jutalmat, várom a továbbiakat. Remélem, hasonlóan izgalmas lesz!  //