Erdőségek

//Bakin nem ír...//

Naoki megpróbálta ledobni a válláról a "csomagját", azonban az igencsak ragaszkodott hozzá. Meglepetten felvonta a szemöldökét, majd kissé erőteljesebben próbált megszabadulni terhétől, ami sikerült is, azonban a következő események igencsak meglepték. Tulajdonképpen nagyot hibázott. Akkor, amikor nem ismerte fel, hogy nem egy genin-t győzött le, hanem Undertaker-t. Két mentséget tudott felhozni a védelmében, az egyik az volt, hogy arra rájött, hogy ez így túl egyszerű volt, túl könnyen győzött, csak arra nem jött rá, hogy mi volt ennek az oka. Bár, legyünk őszinték, erre nem is jöhetett volna rá... A másik mentség az maga a jounin szintje volt. Teljesen más kategóriás hengét tud létrehozni Undertaker, simán átverhet vele egy kicsit tapasztaltabb genint is. Így hát Naoki bosszankodott a történteken, azonban nem volt csalódott, tudomásul vette a dolgokat.
Most azonban itt volt előtte egy szituáció, amit kezelni kellett. Igazából már hozzászokott Undertakerhez. Eleve, mielőtt idecitálták volt erre a küldetésre, akkor is az ő felügyelete alatt geninkedett, így nem is volt olyan távoli az emlék. Mégis, mindezek ellenére érezte a pánikot, ahogy végigsöpör a testén. Ez az embe... ember? Tényleg az lenne? Naoki ezen eltünődött egy tizedmásodpercig. Nos, ez a lény, itt volt a hátán. Hozzáért. Most pedig szokásához híven végignyalta az arcát. Megint hozzáért. Ez undorító! Bár, nem ez volt az első alkalom, de a genin még mindig undorodott Undertaker ezen szokásától. De ezért hibáztathatja valaki? Aligha. Így történhetett, hogy arcán egy fájdalmas fintorral tett egy önkéntlen lépést hátrafelé, ahogy meglátta a férfit, de megpróbálta mihamarabb rendezni az arcvonásait, ezért amikor a jounin legközelebb ránézett, láthatta, hogy bár szemöldökét ráncolva jelezte nemtetszését, de azért Naoki figyel, azaz kíváncsi rá, hogy mit keres itt.
A szokásos lekezelő szöveg felett lazán átlépett, tisztában volt vele, hogy Undertaker nem fogja megdicsérni a csapatot, akkor se tenné, ha sikerrel jártak volna, illetve ismerte a stílusát is, így különösebben a sallangok sem hatották meg. Főleg így, hogy a kezdeti sokk már elcsitult benne...
Azon viszont meglepődött, amire Undertaker Tsukit kérte. Egy ideig ez tükröződött is az arcán... aztán elvigyorodott. Na igen, ha itt két ilyen személyiség, mint Undertaker és Tsuki szembekerülnek, akkor ott történni fognak "dolgok". Naoki csak azt sajnálta, hogy a két fél nem egy súlycsoport, mert így bármi is történik, elég hamar vége lesz. Végül, Tsuki nem reagált szélsőségesen (Naoki őszinte sajnálatára), szimplán csak mellőzte az utasítást és "felébresztette" Bakin-t. Bár, ez nem volt direkt szembemenés a férfival, a genin azért kíváncsi volt, hogy miként fog erre a helyzetre reagálni, így összefonta a karjait maga előtt, és érdeklődve várta a folytatást.

//Mélységes elnézéseteket kérem azért amiért megvárakoztattalak titeket, sajnos a tanárom beköpte, hogy 5 nap alatt meg kell írnom egy szakdolgozatot perfektül, amint másik 5 napon keresztül kellett ellenőrizgetni meg javítgatni.//

Undertaker megjelenésével az eddig szőtt szálak csak még jobban összegabalyodtak, elvégre mennyi az esélye, hogy összefut vele a csapat a Konohai útja során? Talán pont erre szokták mondani azt, hogy kicsi a világ. Nem volt mit tenni a szadista hullaásó mint egy nem kívánt jelenés, feltűnt a csapat előtt, majd Tsukit arra kérte, hogy ébressze fel a hadonászó Bakint, amire a lány egy egész érdekes kijelentést tett Undertaker felé, méghozzá egészen pontosan ezt: "Ha nem tévedek Undertaker tetszik a stílusod." Erre a mondatára jómagam a fejemhez kaptam, majd lemondóan sóhajtottam egyet. *Még maga a Kazekage is tart ettől a férfitól, erre ő bele a közepébe...* Gondoltam végig magamban, és már gondoltam is hogy Undertaker mit fog erre válaszolni.
- Nem emlékszem, hogy megengedtem volna ezt a közvetlen stílust neked édes kicsi hullazsákocskám... Förmedt rá a lányra a sensei, ahogyan pár lépést tett felé, hogy egészen közel legyen hozzá, majd a személyes terébe belépve, közel hajolt az arcához, majd kezével megmarkolta az arcát mindkét oldalon. Egy kis ideig dolgozta is Tsuki arcát, mintha éppen kenyeret dagasztott volna a kezével. - Szóval élvezted a Genjutsut? De azt már kétlem, hogy élveznéd ha a lelked oly hamar elhagyná porhüvelyét, majd az örökkévalóságig a kínok lángjában égne... Suttogta egészen közel a lány fülébe, majd hátrébb lépett, hogy Tsuki elvégezhesse a rá kirótt feladatot. Amíg ő Bakinal foglalkozott, vettem annyi bátorságot, hogy megszólaljak.
- Sensei... Mégis mit csinál errefelé? Nem úgy volt, hogy magának egy küldetést kell végrehajtania? Kérdeztem rá a lényegre, amire csakhamar meg is kaptam a választ, azonban igencsak, még számomra is váratlan stílusban. Undertaker kicsit kihúzta magát, majd normális hangnemben, nem sziszegős, nem kínzós, nem hajcsár hangnemben, hanem a sima mély és érdes hangján megszólalt. - Errefelé volt az a bizonyos küldetésem, láttam hogy erre tartotok három friss hússal, így eldöntöttem, hogy kicsit közelebbről is megnézem őket, de csalódtam... mint minden új generációban. Jelentette ki a férfi, ahogyan lépett is hátra párat és még egyszer végignézett a bagázson. - Ha befuccsoltok a feladatotokat, akkor mindnyájatokat várlak a személyes kis hullaházamban. Tért vissza ismét a saját rideg stílusához, majd egy szempillantás alatt eltűnt mindenki szeme elől. Kellett pár perc mire jómagam is megnyugodtam, majd ki is adtam a parancsot a továbbindulásra.
- Jól van srácok... szerencsére ennyivel megúsztuk... mondtam egy mangacseppel a fejem felett, majd folytattam. - Innen már nincs messze konoha, egy fél óra, óra gyaloglással el is érjük.

//Következő post mehet Konohagakure no Sato->Konoha kapujához. //

//Kushina//

Ahogy az a nagy könyvben meg van írva. A robbanós kunai beszáguldott a tábortűzbe és egy pillanat alatt emésztette el azokat az óvatlanokat, akik odakint húzták meg magukat. Mondjuk, ez a kijelentésem nem volt teljesen jogos. Elvégre, az ilyen orvtámadások bárkit elvihetnek, kivétel nélkül. Minden titka a lehetőségek meglátása. Nem mondanám, hogy sajnáltam azokat, akiket elemésztette a robbanás. Már rég kiölődött belőlem a szánalom az ilyenek iránt. Főleg azok után nem, hogy láttam, mit csináltak a kísérettel. Az ilyen mocskos rohadékok megérdemlik, hogy a lehető legcsúnyább halállal haljanak meg. Nem volt kegyelem.

A becsapódó lövedékek viszont változtatnak a helyzeten.
,,Ez nem jó" - gondolom. - ,,A nyílpuska alattomos fegyver. Nem elég, hogy villámgyorsan lövi ki a vesszőket, de van még egy hátulütője. Ezek nem olyanok, mint a nyílvesszők. Ha valahova befúródik egy nyílvessző, azt ki lehet húzni. De a számszeríj lövedéke, ha ugyanezzel próbálkoznak, beletörik az emberi testbe, hogy aztán hosszú kínlódás közepette, az áldozat halálát lelje. Az egy dolog, hogy Neko valószínűleg meg tudna menteni, ha nem találnak el létfontosságú helyen... de innentől még óvatosabban kell csinálnom."
Óvatosan néztem ki a fa mögül, nehogy egy hirtelen mozdulat elárulja a helyzetemet. A fele csapatot már elintéztem. De a neheze most jön. Most már észnél vannak a többiek is. A helyzeti előny pedig náluk van. Ha nem lenne bent a kisasszony, akkor szívfájdalom nélkül bedobnék oda egy robbanócetlit és ezzel el van intézve. De nem. Mást kell csinálnom.

Visszahúzódtam abból a minimális kimozdulással, ahogy hátamat a fának döntöttem. Akárhogy is, most nem tudják, hol vagyok. Egyetlen pontra fókuszálnak... ezt pedig az lenne a legjobb, ha kihasználnám. Összeillesztettem az ujjaimat.
,,Ninpou - Kemuri Bunshin no Jutsu!"
Amikor kinyitottam a szememet, már ott guggolt velem szemben önmagam másolata... csakhogy az ő testén belül nem belsőségek, hanem egy jó nagy adag füst volt.
- Jól figyelj. Szeretném, ha elvonnád a figyelmüket, míg én átmegyek a tisztás túloldalára. Kösd le őket, de ne lövesd le magad. Mozogj a fák között, használd ki a fedezékeket... és kerüld el Neko-t, nehogy őt találják el.
A klón bólintott... aztán megindult az elterelés, ahogy mint egy árny, átsuhant egyik fatörzs mögül a másikhoz... aztán előadta ugyanezt, lehetőleg minél kevesebb ideig nyílt terepen maradva. Én közben hasra vetettem magamat, majd az aljnövényzet takarásában elindultam a túlsó oldal felé. Már megvolt a tervem, hogyan fogom bealtatni őket... de ahhoz pozícióba kell kerülnöm.

//Kushina//

,,Egy... kettő... három... négy... oké, megvagytok minda... hé!"
Az eddigi stabilnak nevezhető tervembe most bejött egy változó, ami alapjaiban felrúgta az egészet. Neko ugyanis azt mondta nekem, hogy négyen vannak bent a házban... de ahhoz képest olyan össztüzet adtak le a következő másodpercekben, ami sokkal több embert feltételezett a menekülők mellett is. Ez pedig igencsak bezavarta az állóvizet. Szerencsére ennyi még nem volt elég ahhoz, hogy kiforgassanak a nyugalmamból. Amint láttam a lovasokat kijönni a helyükről, már formáltam is a kézjelet.
,,Ninpou - Kemuri Bunshin no Jutsu!"
Egy újabb klón jelent meg előttem.
- Menj a menekülők után. Tartsd őket szemmel, azt akarom, hogy kövesd őket. Ha esetleg észrevennének és szétválnak, akkor azt kövesd, aki magával viszi a lányt. De lehetőleg ne vegyenek észre. Csak ügyesen.
A klón már el is tűnt. Hogy miért nem én mentem a menekülők után? Valami nagyon nem stimmelt itt. Jobban láttam, ha először konzultálok a társammal, mielőtt csak úgy belevetem magamat az ismeretlenbe. Elvégre, az előnyök egyelőre nálunk voltak. Már az első támadás során három ellenféllel sikerült végezni, ők pedig azt se tudják, hány ellenféllel van dolguk. Sikeres első rajtaütés. De ez nem ok az önelégültségre. Ha továbbra is így csináljuk, akkor több kisebb támadás után el fognak fogyni. Ám ehhez körültekintés kell.

Rákoncentráltam az elsőként megidézett klónomra és utasítottam, hogy folytassa az elterelést. Én addig tettem egy kis kerülőt, hogy visszatérhessek Nekohoz. Kihasználtam a fedezékeket, hogy visszajuthassak hozzá. Semmi kedvem nem volt hozzá, hogy kilyuggassanak a lövészek, ezért óvatosan haladtam. Nem aggódtam amiatt különösebben, hogy a banditák egérutat nyernek. Neko gond nélkül nyomon tudja követni a klónom chakráját... vagy... igazából van primitívebb módszer is: a lovak patái eléggé ékes nyomot hagynak maguk után, amit még egy kisbaba is gond nélkül követni tud, ha viszi a kíváncsiság. Mindenesetre amennyiben ez sikerül visszaérni a társam mellé, azonnal nekiszegezem a kérdést.
- Azt mondtad, hogy négyen vannak odabent. Most hány embert érzékelsz odabent?
Viszont ha nem jutok el hozzá... hát akkor alkalmazkodok a hirtelen kialakult körülményekhez.

//tekerd lentebb az adatlapomnál a csúszkát, akkor megtalálod az érvényben levő változatot//

//Kushina//

Ha nem lettem volna alapvetően egy visszafogott alak, akkor most legszívesebben visszakérdeztem volna velősen, hogy akkor meg mi a francnak bocsátkozott ilyen megállapításokba. Erre viszont sem időm, sem kedvem nem volt. Így hát a figyelmem újból a házikó felé fordult. Hm. Najó, itt az ideje felőrölni az ellenállást. Ez viszont nem lesz úgy egyszerű, hogy az ellenség beásta magát és távolsági fegyverrel lődöz, ráadásul a bejárat előtt van egy nagyobb sík terep. Esélyem sincs arra, hogy sündisznózás nélkül odajussak. Mit kell hát ilyenkor csinálni? Meg kell fosztani az ellenséget az egyik előnyétől... és egészen véletlenül volt is a tarsolyomban valami, ami könnyen megoldhatja a problémát, vagy legalább is ad időt, hogy kitaláljak valami jobbat. Nekidöntöttem a fatörzsnek a hátamat, majd lehunytam a szemem. A tudatommal felvettem a kapcsolatot annak a klónnak a tudatával, amely a fák között ugrált és lekötötte a figyelmét a banditáknak. Most ezt a klónt hátrébb küldtem a fák között, majd felmászattam az egyik fára. Ezt követően újra előrébb hoztam, de most a fák lombjai nyújtottak neki fedezéket a kereső szemek elől. Vártam egy kicsit, míg talán megnyugszanak a kedélyek odabent a viskóban... majd hirtelen parancsot adtam a klónomnak, hogy ugorjon ki közvetlenül a kunyhó elé.

Nem volt semmi ördöngösség ebben. Ha valamelyik idegességében belelő a klónomba, az természetesen meg fog semmisülni. Ez azonban nem egy egyszerű klón volt. Megsemmisülésekor egy hatalmas füstfelhő fog keletkezni, ami jelentősen meg fogja kurtítani a látási viszonyokat ház egy részénél. Ráadásul ez füst, ami, még ha nem is mérges változat, valószínűleg nem fog jót tenni a bent levők a tüdejének. Amint a klónom megsemmisült, elkezdtem arrébb oldalazni, hogy lassan majd megközelítsem a kunyhót és a bent maradtakat. Persze csak az után, hogy megnéztem, mit reagálnak erre a bent levők.

// Előzmény: Katt//


A földön sétálok nyugodtan mint mindig. Nem vagyok én majom, hogy a fákon ugráljak és kiabáljak. Az ember legyen két lábal a földön.
Ez a Naoki viszont nagyon szemtelen velem és még kosztolgat is. Hát legyen mászok igen fel mászok egy fára de nem vagyok holmi nyavalyás gibbon ettől még.
- Félni.... jobb ha ezt a szót nem kapcsolod még egyszer hozzám. Ha kedves a testi épséged. Egyszerűen csak nem vagyok majom vagy bármilyen állat származék, hogy itt bohóckodjak fent.
Kellemetlen de engedek a nyomásnak, chakrát összpontosítva lendülök előre. Valamint tűnök el a sűrű lombkoronában. Jóval odébb fentről bukkanok elő. Naoki fejére lépek és tőle nem mesze érkezek egy ágra. Persze ha figyel akkor csak melléje érkezek méghozzá nagyon is testközelbe. Ami után ellököm magamtól természetesen.
- Mit képzelsz magadról, hogy ilyen testközelbe mersz velem kerülni te?!
Szolok rá és tekintetem habár hideg de benne van valami fenyegetés. valami figyelmeztetés, hogy nem érdemes szórakozni velem.

//Kushina//

A klónom feláldozása megérte az áldozatot. Ezidáig csak azért nem mertem újabb támadást indítani ellenük, mert beásták magukat és így nem tudtam volna megmondani, hogy a támadásaim elérték-e célját. De most, hogy sikerült nyílt terepre kényszeríteni őket, már lényegesen megkönnyebbült a dolgom. Még a fák takarásában jöttek ki, szóval nem kellett előjönnöm. Azonnal átláttam a helyzetemet és az övékét is. A frontális támadás megint csak nem mérvadó, főleg nem annak az irányából, amelyiknél a nyílpuska van. Mondjuk eléggé nagy meggondolatlanság volt a részükről, hogy megálltam a tisztás közepén, a nyílt terepen. Nekem még csak meg sem kell mutatnom magamat nekik, úgy bánhatok el velük. Elkezdtem keresgélni a shuriken tartómban.
,,Terelgetem őket, mint pásztor a nyájat..." - kezdtem meg közben egy gondolatot a fejemben.

Volt egy mondás, amit általában be is tartottam. Sose használd kétszer ugyanazt a technikát egy harcon belül, különben a végzetedet eredményezheti. Most viszont más volt a helyzet. Szemmel láthatóan az ellenség nem számolt azzal, hogy viszontláthatja megint ugyanazt a fogást tőlem, mint ami egyszer már bevált. De... honnan is tudhatnák, mi végzett a kint levőkkel, elvégre ők bent voltak és nem figyeltek oda. Ráadásul most minden a gyorsaságon múlott. Neko még számít rám és reménykedhet benne, hogy gyorsan csatlakozok hozzá. Meg... valami még mindig nem hagy nyugodni, ezért majd ha eltettem lábalól a jómadarakat, körbe akarok nézni gyorsan a vityillóban is. Szóval ezért volt az, hogy újfent egy kunai-kést vettem elő és erősítettem rá egy robbanócédulát. Most minden azon múlik, milyen hamar tudom beérni a lovasokat. Szóval nem lehetett finnyáskodni a technikákkal.
,,... és mészárszékre viszem őket."
Belendítettem a kezemet és megpróbáltam úgy célozni, hogy a kés egyenesen a négy alak közé érkezhessen be. Még ha valamelyik túl is élné a támadásomat, az azt követő zűrzavar elég lesz ahhoz, hogy egy pillanat alatt kivégezzem azt, aki megmaradt.
,,Jibaku Fuda: Kassei!"

//Kushina//

Na erről beszéltem, amikor az íjpuska szemétségét ecseteltem. Mire magamhoz tértem, már ki voltam szögelve a fára. Eléggé rekedtes, nyögéses hang jött ki a torkomon, de nem ordítottam fel. Magam se tudom, hogy tudtam visszanyelni, de sikerült. Kicsit sovány vigasz volt ilyen állapotban, hogy elláttam a banditák baját és már csak hárommal kell szórakoznunk. Most magammal kell foglalkoznom. De a franc essen bele, ez időt fog elvenni tőlem. Szóval azonnal cselekedni is kezdtem, amint felfogtam, hogy mi is történt velem. A tény, hogy nem tudtam mozdulni, tudatosította bennem, hogy a nyílvessző átment rajtam és nem állt meg a húsban. Ez valamelyest megnyugtatott, mert ez azt jelenti, hogy nem törhet belém a hegye. Na de szedjük le magunkat innen.

A testem még reszketett az elfojtott fájdalomtól, ahogy felemeltem mindkét kezemet. A sebesült kezem alulról ráfeszült a nyílvesszőre, támaszt adva. A másik kezem felülről ráfogott a vesszőre, majd minden erőmet beleadva nyomni kezdtem. Nem volt egyszerű dolgom, elvégre a számszeríjvessző kicsivel masszívabb, mint a sima nyílvessző. Ám én se voltam egy gyenge legény, így jó esélyekkel álltam neki a feladatnak. Innentől két út volt:

a.: a nyílvessző eltörik. A neheze akkor csak ezután jön. Veszek egy mély levegőt, összeszorítom a fogaimat és elindulok előre, tolva el magam a fától. Így előbb utóbb elfogy a távolság, kínok közepette, a vessző maradék része pedig kihúzódik belőlem. Amint ez megvolt, már vettem is ki a kötszert az oldaltáskámból. Amennyire csak tudom, igyekszem bekötözni a sebemet. Persze ez nem könnyű úgy, hogy magamat kötözöm és eléggé fáj az egyik karom. De végül sikerül összehozni egy olyan kötést, hogy ne vérezzek el az elkövetkezendő percekben. Viszont így meghiúsul az a tervezetem, hogy megvizsgáljam a házat. Most minél hamarabb be kell érnem Nekot, mert ilyen állapotban kérdéses, hogy tudok harcolni. Szóval a lány után is eredek. Közben megérintem tudatommal a klónom tudatát.
,,Szólj Nekonak, hogy végeztem a banditákkal. De megsérültem, számszeríjvessző talált el. Igyekszem beérni titeket, ne veszítsd szem elől a banditákat."
Ezt követően amilyen gyorsan csak megy, indulok utánuk.

b.: ebben az esetben csak jelzek Nekonak, hogy baj van.

A Sensei beleegyezik az ötletembe, aminek nagyon örülök. Egy enyhe mosollyal az arcomon hátra dőlök a szekéren és úgy vizsgálódok tovább. Hamarosan az öreg nyújtózik egyet, majd kortyol egyet a flaskájából. Amikor ránézek, látom hogy nem örül a mi kíséretünknek. Valószínűleg az a baja, hogy túl fiatalok vagyunk... Az elmondása szerint viszont nem számítható komolyabb veszély, tehát mi vagyunk az emberei. Erről szerintem hamarosan be fog bizonyosodni!
Az út alatt Shinimi egy könyvet olvas, amire a Sensei is felfigyel. Nem nagyon figyelem miről társalognak, de azért hallom, hogy a főzésről van szó. Mivel ahhoz nem értek, nem hiszem hogy csatlakozok hozzájuk. Így hát maradt Eiko. Ránézek, de nem tudok mit mondani. Nem tudom miről beszélhetnék vele. Sajnos gyakran megesik ez velem, így hát marad a kínos csend...

//Kushina//

Nem kockáztattam meg a fákon való haladást. Csak tovább rontana valószínűleg az állapotomon, ráadásul ahogy telik az idő, úgy romlik a koncentráció is, ami bőven elég lenne ahhoz, hogy egyszer csak szemből találkozzak egy fával. Szóval kénytelen voltam a földön haladni, ezzel is húzva az elhúzandót. A macska rúgja meg, hogy pont egy jó reflexűnél maradt számszeríj. De most már nem szabad ezen rágódni. A régen elkövetett hibákon nem szabad gondolkodni, mert az elénk vetett célt akadályozza az aggódás. Szóval most csak az lebegett a szemem előtt, hogy beérjem legalább Nekot. Csak annyira gyorsítottam fel magamat, amennyire szükséges volt. Jól tudtam, hogy a nyomókötés, amit felraktam a sebemre, egy jó darabig vissza fogja tartani a vérzést. Ez viszont csak átmeneti lehetőség, előbb utóbb az anyag átázik és onnantól vége a dalnak. A kulcscsontomnál érzett fájdalom se tette sokkal jobbá a dolgokat. Valószínűleg ezzel az egyik kezem is kiesett a történetből.

Összeszorítottam a fogamat, miközben rohantam a latorok után. Próbáltam kizárni a fájdalmat, csak egyetlen egy dologra rákoncentrálva. Szükségesetben az emberi test olyan dolgokra vehető rá, amire normál állapotban nem. Főleg akkor, ha a koncentráció az ember oldalán van. Most pedig szükségeset volt, úgy hogy az összes idegszálam rákoncentrált az elérendő célra. Sajgó tagokkal, vérző testtel, de haladtam előre az úton. Már csak három bandita van hátra. Ha ügyesek vagyunk, akkor hamarosan őket is elkaphatjuk... már ha kihúzom addig.

(Hiroto,Shinimi,Mei)
Észrevettem hogy a Hiroto nevü srác rámnézett így csak az tudtam mondani hogy :
- Kiváncsi vagy erre a küldetésre ?
Kérdeztem. Nem vártam nagy választ, de valamit már muszály volt csinálnom mivel egy kicsit már eluntam magamat. Így hát szemléletesen végig néztem utána vártam hogy mit felel. A kezem eközben még mindig a kardomon volt, mert egy kicsit még mindig ideges voltam, de ahogy távolodtunk keztem inkább megnyugodni.

A csapat ott várakozott a sötétben. Csupán, a hold tompa fénye biztosított egy kis fényt. Egyik pillanatban, fagyos borzongás futott végig, Mirubi egész testén. Ő nagyon is hitt a szellemekben, és az efféle lényekben. De ez most más volt. Egy szellőcske. A sensei halálra rémisztette Mirubit. Persze nem halt meg, de a szívroham határán volt. Nem akart még a halálával is kedvére tenni a senseinek. A parancs világos volt. Követni kell ezt a kegyetlen boszorkányt.
~ Chakrát vezetve a lábamba? Próbáljuk meg! ~
Mirubi felkapta Ifut, mivel tudta, hogy ekkora tempóra egy kismacska még nem képes. Mondanom sem kell, hogy karmát a fiúba mélyesztve próbált kapaszkodni. Itt bizony, ahogy Takefumi is mondta a férfiasságuk a tét.
~ Chh! Megnézném a senseit, ahogy... öhhömm... hagyuk ~
A genin minden erejét bevetve próbálta követni a senseit. a Shushin no Jutsut bevetve. Hamarosan, egyre sűrűbb erdőbe értek. Mirubi nem tudta pontosan, hogy hol vannak, de sejtette. Ő volt leghátul. Már alig látta a társait, a senseit viszont egyáltalán nem látta. Nem volt más választása, minthogy "erőszakkal" lelassítani.
- Niyo Sora! Egy ronda banya vagy!
Kockázatos megoldás, de talán célra vezető. Vajon, találkozni fognak valakivel? Vagy esetleg nem várt események történnek? Még nem lehet tudni... De az biztos, hogy nem lesz egyszerű dolguk.

Mirubi öngyilkos próbálkozása nem járt sikerrel. A sensei nem várt, még csak nem is lassított. Mostanra nagyon messzire kerülhetett csapatától a szegény fiú. Kezdte feladni, és úgy volt vele, hogy visszafordul.
~ A sensei úgy is azt mondta, hogy nem kell mindig engedelmeskedni... De ha most itt megállok, egyedül... a sötétben, akkor tuti végem... ~
A gondolatmenet befejezetlenül maradt, ugyanis, valami kemény és hangos izé, betámadta hátulról Mirubit. Szegény Ifu. Gazdája ölében meg lett nyomorgatva, de szerencsére kutya baja sem lett. Vagy macska baja... nem tudom.
- Mirubi te jólvagy?
Mirubi felkapta a fejét, és táskáját maga elé tartva védekezett...
- Ki...to...ri?
Nagy csend állt be. Ifu hirtelen felugrott Mirubi fejére, jelezve, hogy éhes.
- Óhhhhh!!! Már azt hittem, egyedül maradtam!
A fiú nagyon megkönnyebbült. Már majdnem sírt. Összeszedte a kipotyogott holmiját, majd Kitorihoz fordult ismét.
- Szerintem jobb lenne menni... Este is van, és sötééééét... nem lenne jó valami húsevő állattal összetűzésebe kerülni. És utol kell érnünk Niyo-senseit és Take-chant is.
Mirubi bepakolta Ifut a táskájába, majd intett Kitorinak, hogy induljanak. Szerencsére a Shushin no Jutsuval most már fel tudta venni azt a tempót, amit Takefumi is. De még így is messze vannak az " imádott " mesterüktől.

Sikeresen letaroltam Miru-chant, de sikerült megtudnom, hogy semmi különösebb probléma nem történt.
- Szerintem jobb lenne menni... Este is van, és sötééééét... nem lenne jó valami húsevő állattal összetűzésebe kerülni. És utol kell érnünk Niyo-senseit és Take-chant is. - mondta Mirubi
Igen, szerintem is jó lenne tovább állni, bár ezt nem mondtam csak bólintottam egyet. Sietve chakrát vezettem a talpamba és aktiváltam a fürge test technikát, majd Mirubi után eredtem.
Jó ez a technika meg minden, csak ezt alapvetően nem erre tervezték, de nem gáz...
Mirubi mellett száguldva figyeltem az utat, csak az a kár, hogy szinte semmit se láttam, de ennek az is az előnye, hogy a sensei se látott minket... Mondjuk ez a távolság miatt amúgy is valószínütlen volt, de azért sosem lehet tudni...
A shunshin no jutsunak köszönhetően elég gyors iramott diktáltunk, de még így se sikerült utólérni a többieket. Nem tudom, hogy a mellettem lévő Mirubi hogy van ezzel, de ez a technika ilyen sok használat után rendesen leszívja a chakrát. Még bőven bírtam volna, de egy túlélő túrán chakra nélkül nem ajánlatos lenni... főleg, ha a sensei psihopata...
- Majd utólérlek... - mondtam Mirubinak.
Megszüntettem a jutsut és kicsit már lihegve futottam tovább, immár chakra felhasználása nélkül. Így is gyorsabban futottam mint egy átlag ember, de persze az előbbi sebességget meg sem közelítettem.
Jó nagy távolságot megtehettünk eddig, de én még mindig nem látok senkit. Jó lenne belehúzni, de jobb ha spórolok a csakrával.

( Mielőtt még valaki kérdezné, azért állítottam le a technikát, mert elég sokat mentünk így ugye és mivel nekem sokkal kevesebb a csakraszintem mint nektek ezért én hamarabb megérzem a jutsu chakraszipkázó képességét és jó lenne, ha maradna chakrám ezért én inkább spórolok vele )

<Ao, Miru, Kito>

~ Cöh! Ezt igazán el sem hiszem…~
A homlokán a sötétben is látható módon dagadt ki a mangaér a szőke kisasszony homlokán. Na igen, most felhúzták. Mirubi megcsinálta a nem is olyan lehetetlent.
- Graaahh! – sikította teljes erejével, hogy legalább kitombolja a dühét, de a következő pillanatban chakrát gyűjtött, majd pedig kézjel nélkül a szájához emelte a kezét, s máris egy hatalmas tűzfal száguldott a lemaradó félben lévő geninkék felé.
A lángok rémisztően forróak és széles kiterjedésűek voltak, s rendkívül magasra és szélesre nyúltak. Magyarán a tétovázás a biztos halált jelentette a genineknek.
A tűz morajlásán, sercegésén és a pusztítás recsegésein is túlharsogva szólalt meg, hogy mind hallhassák szavait:
- Nem hagyunk hátra senkit! Ha valaki lemarad, akkor vele maradunk és segítjük. A szeparáció a biztos halálhoz vezethet! Ezen kívül: az ütést és a rúgást chakrával lehet erősíteni és gyorsítani. Chakrával szintén élesíteni lehet az érzékszerveket, tehát jobb lesz a látás, hallás, szaglás. Ahhoz, hogy ezt elérjétek, irányítsatok némi chakrát az erősíteni kívánt részbe, majd pedig tartsátok fenn.
Azzal a válláról levette az eddig hordozott hátizsákot, s a lába elé ejtette a földre. Egy intés kíséretében eltűnt – a tipikus rózsaszín felhőcskéjében.
A táska tartalma három headset, mely az azonos frekvencián tökéletesen működik 500 méteren belül. 700 méter után kezd el recsegni csak. Ezen kívül három térkép, három tekercs, mindegyik felcímkézve a megfelelő ember nevével. Egy külön borítékban a következő sorok:

„Az erdő veszélyes hely,
megannyi dolog rejteke,
természetes vagy mesterséges?
Mindkettő egyre megy.
Feladatuk, hogy fejeteket szedje.”

A Mirubinak szánt tekercs piros volt, sárga szalaggal áttekerve. Feladata: másfél kiló árvacsalán szedése, 0,5 kiló tövises iglice, 1 kg apróbojtorján. A tekercs mellett egy gyógynövényekről szóló könyv volt látható.
Aono feladata az erdőben kóborló kutyapár egyik tagjának megtalálása. Fekete, uszkár, hím, kék nyakörv.
Kitori feladata az erdőben kóborló kutyapár másik tagjának megtalálása. Fekete, fehér folttal, uszkár, nőstény, piros nyakörv.
Közös feladat (mely mindhárom tekercsben szerepelt): feltétlenül használjanak chakrát, mindent, amit tanultak. A fejleményekről értesítsék egymást, majd pedig közös kempingezés a megszerzett objektumokkal.
[i]