Re: Erdőségek

**Rabada Genkou** Hétf. Márc. 09 2015, 15:16

//Fuu//

Miután elregéltem a senseinek azt ami addig történt míg ő bent volt, tudtam hogy bár még be sem fejeztük ezt a feladatot, már is jön egy másik. A fiú nem tudott többet mondani annál, hogy egyszerűen eltévedt, így nyomok nélkül kell elindulnunk. Hát... nem hittem hogy ilyen lesz az első küldetésem, dehát nem volt lehetőségem a válogatásra, sőt! még az is lehet hogy ha végig csináljuk, olyan feladatot hajtok végre először, ami ritkaság. Hiszen nem minden genin kezdi pályafutását azzal, hogy megold egy D színtű feladatot, s eközben egy kissebb nyomozást is sikerre visz. Na ugye! De mostmár leállok, még a végén elszállok magamtól, nem szeretem magam világmegmen tőként feltüntetni: igazábol van egy nagy hibám, mégbedig hogy képes vagyok a legkissebb dicséret eredményeképpen elszállni magamtól amit természetesen nem akarok. Már ígyis tobzódok az önbecsülésben. Ezen gondolatokba merülve ábrándoztam, míg egyszer csak a kutya mozgolódni kezd, amivel kivág a gondolataimból. Erre egy ugrással kiszabadulva a karom fogásából, elszalad. Mit tehettem volna mást?, hát követem, ez egyértelmű. Üldözöm, és látom hogy a sensei is vette a lapot, hát kergetjük. A leírtak szerint, úgy 10-20 percig követjük, amíg elvezet minket egy házhoz. A kutya az ajtajához rohan, és látszólag megpróbálja kinyitni. Ekkor megkérdem Haruhi senseit hogy mi legyen: nyissuk ki az ajtót és mennyünk be, vagy mit tegyünk?...

// bocs hogy ilyen sokáig tartott, tudod mostanában leköt a suli study

szia! //

**Suijin Benzaiten** Kedd Márc. 10 2015, 22:49

//Danzou
Az események váratlan és igazat megvallva meglepő fordulatot vettek. Ahogy közelebb kerültem célpontom felé, láttam, hogy ellenfelünk elintézi az Akanét védő szamurájt. A hölgyemény egy eddig nem ismert oldalát mutatja meg, gyorsan és effektítven végez az ellenséggel, ami kicsit meglepő, ha számításba vesszük, hogy milyen nehezen viselte az utat eddig. Az egész csak egy színjáték lett volna, esetleg valami más áll a háttértben? Mintha nem is ugyan az a személy lett volna, melyik férfi venne feleségül egy ilyen nőt? Érdekes volt, sok kérdésem volt hozzá, lehet pár kellemetlen is, de küldetésünk véget ért, és jobbnak láttam nem bolygatni az ügyet. Elveszett ninjaként az ember megtanulja mikor éri meg kérdezni, és mikor éri meg hallgatni.
Megkaptuk a jussunkat. Takaginak fölajánlom még, hogy vetek pár pillantást sérüléseire, és ha van valami problémája, akkor megpróbálom képességeimhez mérten ellátni, ugyan így teszek Motoival is.
Utunk eseménytelen, ami talán jobb is, ha mindhárman ilyen állapotban vagyunk. A határmenti őrhelynél kapjuk meg fizetségunket, szép vastag bortítékokat.
Ahogy távozunk, útközben azon gondolkodom, hogy találkozunk e még ezekkel az emberekkel. Visszatekintve a küldetésre, tudatosítom, hogy sokkal többet kell edzenem, nagyon sok túlságosan is húzós helyzetet kellett szerencsével megúsznunk.

//Köszi a játékot, jó volt:P//

**Kamio Hiraku** Szer. Márc. 25 2015, 20:43

Kissé váratlan fordulatoknak lehettem szemtanúja. Noha az Akanét őrző szamuráj hamar kilehelte lelkét, leányzónknak sikerült megmentenie magát. Olyannyira nem lepett meg, hogy képes harcolni, elvégre korábban is láttam fegyvert nála, azon viszont meghökkentem, hogy mennyire tapasztalt, de még inkább azon, mennyire játszott velünk mindvégig. Bábmesterként ez egyike volt azon dolgoknak, melyeket a legkevésbé tűrtem, s ha a körülmények másként zajlanak, busásan megfizetett volna fennhordottságáért. Jómagam és bábjaim azonban ritka gyatra állapotba kerültünk, így a korábban említett pénzjutalmon és egy gyors viszontlátáson kívül nem sok mit tudtam volna felsorolni aktuális életcélként.

A további út eseménytelenül telt, én pedig mélyen gondolataimba merültem. Bábjaimnak jól ellátták a baját, ez csak ismét emlékeztetett rá, hogy milyen régen is készültek, mennyit fejlődtem azóta. Amint hazaérek, új, sokkal fejlettebb példányokat készítek belőlük. Ugyanakkor a ragacsos támadással akárhogy is gondolkodtam, egyelőre nem tudtam mit kezdeni. Olykor talán megfontoltabban kellene eljárnom, hisz hiába nagy egy báb tűzereje vagy páncélzata, ilyen cselek ellen mit sem ér.

Utazásunk végén ismét viszontláthattam régi konohai cimborám. Hmmm, miért kell mindig, amikor kimozdulok otthonról legalább eggyel gyarapodnia a meggyilkolandó személyek listájának? Úgy tűnik, ez a világ már csak ilyen. Szerencsére további problémák nélkül megkaptuk busás jutalmunk, így valamelyest lehiggadva távozhattam. Sok munka állt előttem a bábműhelyben, de előtte még több stressz-oldás. Talán hazafelé kinyírok pár utamba tévedő civilt. Az mindig jó móka.

Jiraiya Hétf. Júl. 27 2015, 20:52

// Rabada Genkou: A Kaland szétszórtsága és a mesélő inaktívvá válása miatt, lezárom a Játékodat és kárpótlásul, valamint az eddigiekért +25 chakrát adok. A következő posztot kérlek írjad az Ichiraku-Ramenhez. Két hét telt el a macskás küldetés óta, ami sikeresen zárult, a macska és a szülő is meglett. Azonban a Hokage úgy gondolja, hogy mivel Sunagakurei menekült vagy, ezért hasznot kell húzni az ittlétedből, ezért beoszt téged egy frissen alakult Konohai Genin csapatba, így másnap délre az Ichirau Ramenezőben kell lenned.
Amikor odaérsz, éppen egy Chuunint és egy fiút látsz elmenni onnan, míg bent egy Chuunin egyenruhás fickó van, valamint két Geninnek látszó egyén. Mire odaírsz, addigra az én posztomra már tudsz is reagálni //

**Miyagi O. Misa** Szer. Aug. 12 2015, 23:50

//Minato//

Blabla...bla...bla. Ölbe tettem a kezem megint, mert igenis megértem a helyzetüket, csak ők nem tudnak egy kicsit jobban figyelni rám, nyitott szemmel járni a világban, mert inkább csak azt látják meg, amit éppen a kezükben fognak. Az pedig nem más, mint az italosüveg, meg ki tudja még mit fogdosnak össze. Ha pedig lopniuk kellett, akkor miért nem voltak kedvesek, lehet valaki befogadja őket. Én biztos befogadtam volna magamhoz egy-két embert, ha normálisan viselkednek és képesek tenni a javulás érdekében. Nem tetszett nekem a környezet, egyre feszélyezettebbnek éreztem magam, Reshi pedig mit sem tudott tenni a rabok környezetében. Azt persze végképp nem értem, hogy őt hogyan nem bántják a rabok... mi ő nekik?
Az a bökkenő megintcsak, hogy nem tudom hasznosítani az apámtól tanult önvédelmi fogásokat, pedig volt már szerencsém vele lekendózni pár emberkét, de ebben a tömegben egyedül esélyem sincs, és Reshi se úgy néz ki, mint aki a segítségemre sietne, pláne, amikor már valami erős, alkoholos szagot éreztem az orrom alatt, s hirtelen elsötétült minden. Aludnom kell...

Amikor felébredtem, rögtön nyúlnom kellett és amit megfogtam, az hideg volt és fémes felületű. Kinyitottam a szemem, s azt vettem észre, hogy kint vagyok, egy ketrecben bezárva, mint egy állat, egyedül az éjszaka közepén, elhatárolva a zaj forrásától. Úgy keltem fel, mint aki egy jót aludt, csak éppen rémálmokkal tele a fejében... még azt sem mondhatom, mert teljesen üres volt az elmém. Most sem pánikoltam, mert megtanultam kezelni a helyzetet... ha színész vagyok, akkor hozzászokok, még ha élesben is megy, és nem szerepjáték az egész.
- Reshi! - kiabáltam, mert mégis csak ő volt az egyetlen itt, akinek tudtam a nevét, és ha valaki tudja, hogy miért vagyok itt, az ő. Meg egyáltalán, aki be tud nekem számolni arról, hogy merre vagyok. Azt már leszögeztem, hogy egy erdőben. Vége a második felvonásnak? Ajj, ilyenkor is ez érdekel...

Namikaze Minato Csüt. Aug. 13 2015, 13:55

Kiáltás hasít az éjjeli levegőbe, mely tőled származik. Reshi aki talán az egyetlen ismerős arc, lehet, megnyugvást hordozza magában számodra. A tűz fényköre felől a hangok egy pillanatra elhallgatnak, hogy utána egy pillanattal később hangos nevetés törjön ki. Vélhetőleg a rabok azok, akik továbbálltak a falutól, és itt érte őket az éjszaka. Mondjuk az is kérdéses, hogy hol vagytok? Edei állatok motoszkálása, hangjait hozza irányodba a szél, de mivel a Tűz országában rengeteg erdő van, nem könnyű belőni a pontos helyzetet.
Egy alak kezd feléd sétálni, meglehetősen magas, de ezen kívül sokat nem tudsz belőle kivenni, elvégre a fénynek háttal közeledik. Lassú kimért léptekkel, kezei zsebre dugva, kicsit görnyedten közelít. Mikor odaér a ketrecedhez, egy hatalmasat csap a tetejére, úgy hogy a rudak csak remegnek. Majd leguggol hozzád, és láthatod, hogy Reshi az a kék szemeivel. Gúnyosan mosolyog, és mintha kuncogást hallanál.
- Édesem, mi kéne? Netalán túl szűk a ketrec? Vagy éhes, vagy netán szomjas? Gyere a tűz köré és garantálom, a fiúk minden kívánságodat teljesíteni fogják. Gyere…
Nyújtja be a kezét hozzád, majd megsimítja arcodat, de keze nem volt bőrszerű. Miután elvette és elment anélkül, hogy megvárná válaszod, egy apró cetlit vélsz fölfedezni a ketrec alján. Írás van rajta, és noha nem sok a fény azért mégis el tudod olvasni.

Kihozlak innen, csak várj.

Rövid volt, de a papiros nem volt képes több üzenetet eltárolni. Bizonyára Reshi írta, elvégre eddig nem volt a ketrecben.

**Miyagi O. Misa** Csüt. Aug. 13 2015, 14:19

És még van pofájuk nevetni! Kihez kiabáltam volna, az atyaúristenhez? Vagy közülük valamelyikhez, akinek a nevét sem tudom? Ordítsam azt, hogy "hee"? A morgások egyre jobban idegesítenek. Az éjszakától nem félek, mert szeretem a természet hangjait, amikor a fák levelei susognak, a tücskök zenélnek, vagy éppen nyugalmas a csend... de amikor egy állat morgását hallom, rögtön beüt, hogy lehet, én leszek a vacsora. Nem akarok megemésztődni egy kígyó nyálkás, savas gyomrában, vagy szétmarcangoltan heverni egy medvéében, esetleg ürülékké válni. Nekem nem áll jól a halál. Gyorsan élek, és szépen halok meg.
Egy alak közeledik felém, azt még nem tudom kivenni, hogy kicsoda, biztos meghallotta a kiáltásom. Amikor közel ért és a ketrechez hajolt, akkor fedeztem fel az ismerős arcot, akinek végtére is azt köszönhetem, hogy idekerültem. Amint arcomhoz ért, igyekeztem elhúzódni tőle, amihez bevallom, elég kevés erőm volt, mert még valamennyire az arcom elé tolt anyag szagának hatása alatt voltam, ami kiváltotta belőlem a bódult állapotot.
- Egyik sem. És nem akarok a közelükben lenni - felelem, bár már aligha hallhatja, mert választ se várva tűnt el megint az éjszakában. Próbálok kényelmesebben elhelyezkedni a ketrecben, ami lehetetlen feladatnak bizonyul, azonban érzek valami érdeset a combom alatt. Papír. Meglepődtem. Ez eddig nem volt itt, pedig biztos vagyok benne, hogy megéreztem volna, vagy meglátom, elvégre a látási viszonyaim még nem voltak olyan rosszak. Most viszont valamelyest az, eléggé nagyra kell nyitnom a szemeimet, hogy ki tudjam venni az írást. "Kihozlak innen". Nem ismerem fel a kézírást, de biztos vagyok benne, hogy Reshi írta, mert ha eddig nem volt itt, akkor... csak ő lehetett. Felnéztem a papírt szorongatva abba az irányba, amely felé elhaladt. Lehet, hogy félreismertem, s csak azért teszi a keménydiót, mert naponta börtöntöltelékek között kell meghúzódnia? Reshi... ki vagy te?
A cetlit összehajtogattam addig, amíg már egy darabon nem bírtam megmozdítani, s elrejtettem a ruhámba, nehogy valaki más találjon rá itt a ketrecben.

Namikaze Minato Csüt. Aug. 13 2015, 23:14

Hosszú várakozással teli órák következtek, melyet néha-néha a tábortűz felől érkező hangos kacagás, vagy az erdőben élő állatok zaja szakított csak meg. Reshi korábbi felbukkanása, és a papír, melyet elrejtettél az esetleges kíváncsi szemek elől, talán reményt adhat neked, ebben a furcsa helyzetben. Lassan a tűz mellettről hallatszódó zajok, kezdetek veszíteni lendületükből, alakok futkostak, hogy kényelmes fekhelyet találjanak maguknak a hideg földön netalántán a szekér alatt, amely a tűz másik oldalán álldogált.
Hamarosan mindenki elment, és már csak egy alak hosszúra nyúlt árnyékát láthattad, amint a tűz körül gubbaszt. Ha jobban megnézted, és úgy tekeregtél akár egy kígyó, akkor könnyedén láthattad, amint az ember, egy üveggel a kezében görnyedt háttal, és leeresztett vállakkal bámulja a tüzet neked háttal. Mintha valami nyomná a vállát, úgy gubbasztott ott még egy jó fél órát. Mikor már édesded horkolásokat hozott irányodba a szél, az alak felállt, és megindult feléd, óvatosan ügyelvén a lépteire. Reshi volt az, ahogy azt már lehet kitaláltad. Mélyen ülő karikás szemei volta, és valami erős alkoholtól bűzlött a szája, de szemei céltudatosan villogtak a sötétségben. Leguggolt a ketrec ajtajához, ahol egy hatalmas lakat, és egy zárnyelv választott el a külvilágtól. Lázasan dologhoz látott, és egy apró rézkulcsot varázsolt elő a ruhaujjából, mellyel felpattintotta a lakatot, és óvatosan súrlódási hang nélkül kiemelte a vaslukakból, melyekben eddig pihent. Ezután egy hosszú fém rudat, és egy kampót vett a kezeibe és lázasan munkához látott a zárral is. Lassú és idegtépő munka volt, nem egyszer kellett abbahagynia annyira remegett a keze. Néha mikor az egyik rab felhorkantott, mozdulatlanná dermedt, és addig nem is folytatta a munkát, míg az ismét horkolni nem kezdett.
Halk kattanással, egy jó tíz perc után a ketrec ajtaja kitárult előtted míg Reshi a földön lihegett, mellette a szerszámok, és a lakat.
- Hajtű, vagy hajcsat van nálad? Ha igen akkor hagyd itt. Ezek buták nem tudják, hogy ilyennel nem lehet zárat nyitni. És most fuss. Arra – mutat egy irányba – van egy kicsi kocsma. A fogadós jó barátom szólj neki, hogy én küldtelek, és akkor…
Hangos, de álomittas hang csapott fel valahonnan a kialvó félben lévő tűz körül.
- Reshiiii… mennyé aludgyá majd é’ váltalak. Amúgy is kell dobnom egy sárgát…
- Mennem kell…
Suttogja oda neked, majd felugrik, és egy kicsit elvánszorog tőled, hogy egy kicsi más irányból lépjen be ismét a tűz fénykörébe.
- Oké Mao, én is most csavartam ki a gyíkot az előbb. Van ott még tűzifa meg…
Hangját egy széllökés elvitte tőled, de szerencsédre az út a kétes esélyű krimóig nyitva állt előtted.

**Miyagi O. Misa** Vas. Aug. 16 2015, 21:23

Még szerencse, hogy nem vagyok klausztrofóbiás. Mintha egyszerűen csak hozzá lennék szokva ahhoz, hogy minden egyes alkalommal, amikor gyanús alakok tűnnek fel, elrabolnak. Érdekes... ha tehettem volna, az is lehet, hogy ellenállok, apám mégiscsak katona volt és megtanított az önvédelem csínjára-bínjára, ami azt illeti, törékenynek tűnő testem mellett lekendózok simán pár ellenséget. Mondjuk lehetőségem se volt arra, hogy csapkodjak, mert hirtelen, váratlanul ért az elaltatás... aztán persze a hajcsatommal simán kimenekülhetnék innen, de mintha élvezném, hogy elraboltak. Rádöbbenve erre tágra nyílt szemekkel pislogok; sok ilyen eset történt, láthattam vagy hallhattam, hogy elraboltak embereket és azok semmit sem tettek ellene, mert kifejezetten örültek a pillanatnak és már hozzászoktak. Aztán, a legváratlanabb pillanatban tűnt el. Sokakkal közülük pedig előfordult már a Stockholm-szindróma is... áááh, én ebbe sosem szenvednék, méghogy beleszeressek a fogvatartómba?
Végül megérkezik Reshi, ahogy megígérte, úgyhogy ennyi idő leforgása alatt csak ennyi minden járt az eszembe, minimum hosszabb folyamat volt. Amíg a lakattal bíbelődött, sokminden jutott az eszembe. Kapcsolatteremtés elsősorban, ha már volt olyan kedves, hogy kirángasson ebből.
- Reshi... ki vagy te? Úgy értem, nem bántanak, ha a közelükben vagy. Miért raboltatok el, és most egyáltalán miért segítesz? - egyszerre feltettem neki több kérdést is, hogy legyen ideje válaszolni, elvégre csak nem tart olyan sokáig a zárat feltörni. Úgy teszek közben, ahogy mondja, egy hajcsatot kiveszek a hajamból, hogy aztán picit tágítsak rajta, és ledobjam valahova a ketrecbe, de láthatóan.
- Köszönöm - bólogatok neki hálásan, azt persze biztosan tudja, hogy még így sem tudom, hogy merre kell mennem ahhoz, hogy hazataláljak. Pláne, mivel az éjszaka kellős közepén vagyunk, egyedül nem is lenne szabad útnak engednie, ki tudja, milyen vadak tépnek szét séta...köhm, futás közben. Szóval, futásnak indultam arra az irányba, amerre mutatott. Nem is volt olyan messze, mint ahogy azt gondoltam, a távolból észrevettem a pislákoló fényeket. Szinte berontottam a kocsmába, de igyekeztem leplezni az éjszakától való félelmem és annak álcázni, hogy a futástól vagy valami mástól fáradhattam el.
Elmeséltem röviden, hogy Reshi küldött erre, csak az éjszakára maradnék, s egyébként nem tudom, merre van az a haza, szóval bízom abban, hogy reggel megjelenik itt és részletesebben beszámol a történtekről.

**Kenta Koizumo** Hétf. Aug. 17 2015, 13:28

// Márpedig én majd alulra írom -^- // Off az offban: szelektív memória -> Koi volt ._. Razz

// //

Egy csapat, mely az átlagnál először több, majd kevesebb taggal rendelkezett, bár a vándor ninja megjelenéséig normál létszámmal szolgálta a Levelek Közt Rejtőző Falut. Azonban. Koizumo megjelenése némiképp feldúlta a csapat életét. A négyes rövid együttlétét követően a 14-es csapat két részre szakadt - talán csak egy küldetés erejéig. Az egyik fél Shinku senseijjel egy Erisától és Koizumotól független misszióra indult, utóbbi kettő pedig amúgy sensei vezetésével egy szökött konohai nyomába eredt, akit feltehetőleg Nyukingou rejtélyes falvába sodort a habókos sors - bár Koizumo érezte, hogy feladatuk korántsem lesz olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik.

A Rokudaime (Hatodik) megítélése szerint a csapatnak némi gyakorlatra van szüksége a belopódzás terén. Koizumo gyakorlott volt némiképp az ilyenekben, elvégre ellenséges nemzetek országába jutott be többször is az éber határőrök tudta nélkül, és odaát sem vették észre túl gyakran, lévén hogy a fiú most épp Konoha szolgálatában áll, különösebb sérülések nélkül. Márpedig a háború alatt bejutni a Hang országába azért valljuk be, nem piskóta. // Azok a fránya élmények // Más lehet azonban a hazát egy fallal körülvett, harcművészek által talán az elképzeltnél is komolyabban őrzött falu esetében, amely ráadásul nem szívleli a ninjákat. Bár eme tény kapcsán újabb kérdések merülnek fel, miszerint a küldetés bőrfejű célpontja miképp nyert bebocsátást, és vajon ott van-e még? A falut kikémlelni mindenesetre időigényes feladat lehet. Vajon Erisának vannak rá módszerei? Képesek lesznek erre? A sensei előző csapata állítólag jó volt az ilyesmiben. Egy előző csapat...Amaimon...A lény gondolatára Koizumonak ökölbe szorult a keze. Ő lehetett Mugo sensei előző csapatának előző tagja. Észrevétlenül lopózott az épp edző geninek közelébe, akár egy árnyék. Tökéletesen el tudta rejteni a jelenlétét. Erre gondolhatott a sensei? Az a kígyó egyelőre sokkal nagyobb erőt képvisel, mint a két fiatal ninja együttvéve. Koizumo ezt nem hagyhatta annyiban. Erőre volt szüksége, hogy minél előbb legyőzhesse ezt a gusztustalan riválist. Magában átkozta ezt a küldetést, ami meggátolja őt az edzésben, viszont örült is neki, elvégre tapasztalatra tehet szert, amivel valamennyire szintén előrébb van. Le fogja győzni Amaimont, bármibe kerül. A fiú kettősséget érzett magában, amely mintha rövid élete során mindenhova elkísérte volna. Mint amikor azt a különleges jelenlétet érezte a lelke mélyén a Yashikiben, ami átvette a teste felett az uralmat.

~ Nem fog sikerülni. Gyenge vagy hozzá.... ~ súgta valami a fiúnak a tudata mélyéről, kétségbe taszítva az önmagát egyre gyengébbnek érző ninját. Az események változatlanul zajlottak körülötte, de Koizumo mintha egyre jobban összement volna, míg végül jelentéktelen porszemmé nem változott az egyre haladó világ minden eleméhez képest.

// Konoha Team 14 ~ Jiraiya //

Namikaze Minato Hétf. Aug. 17 2015, 14:08

Igazán rejtélyes alak ez a Reshi, nem is lehet tudni mi ő. Egyszer egy társulat rikkancsa, máskor egy jótevő zártörő. De jelen helyzetben minden megtett, hogy kiszabadítson. Kérdéseidre kurtán-furcsán, kicsit kótyagosan felelt. Vélhetőleg jobban lekötötte a munka, mintsem, hogy értékes információkat közöljön:
- Most a megmentőd vagyok, holnap lehet az üldöződ. Nem bántanak, mert akkor üldöznék őket. Ha én nem vagyok, akkor mind egy szálig a börtönben csücsülnének. Ezek itt nem börtöntöltelékek, hanem sima bűnözők. Nem értenek semmihez, de ez a társulatosdi kellemesen jövedelmez nekik. És azért hoztak magukkal, hogy a szüleidből váltságdíjat szedjenek ki. És ebben én is részes voltam sajnálom. De megpróbálom jóvá tenni…

Az erdő sötét volt, és mindenütt gyökerekbe botolhatott az ember. Baglyok huhogtak, tücskök ciripeltek, éjjeli állatok vágtak keresztül az avaron. Ijesztő lehetett, de te csak mentél és mentél előre, míg aranyos fényt nem véltél látni nem messze a fák közt. Ahogy közelebb értél, már láthattad is az ablakokat, melyeken a hívogató melegség érkezett. A kocsma volt, melyről Rshi mesélt. Apró kétemeletes épület, keményfából, kőből épült. Az ajtó fölött leszakadt cégér hirdette, hogy ez itt az „Erdei ivó”, bár az ivó részből már egy kisebb darab hiányzott. Amint beléptél a helységbe, az ajtóval szemben egy söntés fogadott, amely mögül egy nagyszakállú, enyhén korosodó ember tekintet vissza rád. Vélhetőleg meglepődött, hogy ilyen késői órán vendég érkezett hozzá, de egyből felvette az alázatos kocsmáros arcát, és nyájasan üdvözölt. Mikor megmondtad, hogy ki küldött, egy pillanatra kikerekedett, a szeme, majd azonnal előkapott egy kulcsot, valahonnan a zsebéből.
- Kisasszony menjen fel, és a harmadik ajtó mögötti szoba lesz az öné. Ha Reshi megjön, felküldöm magához. Senkit ne engedjen be, zárja magára az ajtót, és ne gyújtson villanyt. Van fönt néhány üveg víz, meg egy pár zsömle. Kérem, amíg az uraság meg nem jön, tegyen úgy, mint ha itt sem lenne.
A dolgok kezdenek egyre furcsábbá válni, elvégre az egész csak egy nagyon gagyi színházi játéknak indult, és most néhány ismeretlen bandita, meg egy furcsa megmentő is szerepel az élet tragédiájában.
A szoba egyszerű volt, egy ágy az ablak alatt, egy éjjeliszekrény, és egy asztal két székkel. Az asztalon volt minden, amit a kocsmáros mondott, plusz egy váza egy szál jácinttal.

// A következő posztot Az Erdei ivóba kérném, elvégre kezdünk sokan lenni ^^ //

**Kenshiro Erisa** Szer. Aug. 19 2015, 19:09

//Konoha 14-es Csapata - Jiraiya, Koizumo//

Még ugye sose hallottam erről a faluról, de a részletek, melyet a sensei elmond nekünk róla, kicsit megrémít. Veszélyes helyre megyünk, semmi kétség. Valóban elég jó ötlet volt, hogy levettem a fejpántot, nem engedhetjük meg hogy rájöjjenek a kilétünkre. De vajon a célpontunk hogy jutott be? Talán valamilyen hozzátartozója segítségével? Vagy csak ő is sikeresen eltitkolta hogy ninja? Mondjuk remek ötlet volt tőle hogy oda menekült, elvégre így nehezebben fér hozzá Konoha.

Ahogy követtük a senseit, és lépésről lépésre egyre közelebb értünk Nyukingou falvához, lassan körvonalazódott bennem a helyzetünk. Ez a feladat rettenetesen kockázatos. Elvégre, fogalmunk sincs, hogy a falun belül hol rejtőzik a célpont, de ha meg is találjuk... Hogy vesszük rá, hogy visszajöjjön? Élve kell visszahurcolnunk, szóval valamilyen szinten erőszakot kell alkalmaznunk, ha nem jön velünk önszántából. De ha erőszakot alkalmazunk, nagyobb a valószínűsége hogy ninják vagyunk. Mugo-sensei azt mondta, teljesen elszigetelik magukat a ninjáktól. Elég rosszul érinthetik őket, hogy utálják a shinobikat, mégis egy hatalmas shinobi ország területén élnek... Valószínűleg nem ápolnak valami fényes kapcsolatot a Hokagéval... Mi lesz vajon, ha lebukunk. Nem tudom érdemes-e a legrosszabbra gondolni, de az jut az eszembe, már sorozatosan többször is, hogy egyrészt megölnek, másrészt pedig sértésnek fogja venni Nyukingou, Konoha sunyi kis beszivárgását. Természetesen nem tudom mi fog történni, de gondolom nem fogják szó nélkül hagyni ezt a kis dolgot. Bár feleslegesnek tűnhet ezen rágódni, azért jó ha az ember tisztában van vele, mit okozhat a tetteivel. Egy szó mint száz, csak arra tudok következtetni, hogy ez nem egy olyan küldetés, ahol megengedett a bukás. Sőt! Ha úgy vesszük, akkor ez egy olyan küldetés, ahol nem az a feladat, hogy visszahozzunk egy embert, hanem hogy anélkül hozzuk vissza, hogy rájönnének, hogy kik rabolták el. Kíváncsi vagyok, milyen a falu védelme. Mármint, hogy milyen feltételekkel engednek be embereket a falu területére. Átvizsgálják vajon a holmijaikat? Ha igen, akkor valószínűleg még a táskámban sincs jó helye a fejpántnak. Furcsa, hogy elég sok mindent elmondott a faluról a sensei, mégis kevésnek érzem az információt. Úgy érzem mintha mindig keveset mondana.

Elég szótlanul telik az idő. Nem úgy tűnik hogy Koizumo meg akarna szólalni... Bár nekem lenne mit kérdeznem, mégsem szólalok meg, nyilván nem ugrunk fejest a mély vízbe, mármint azért nagyjából feltérképezzük a területet, és a sensei is felvázol egy tervet, esetleg a lehetőségeinket, ha több van. Talán az előbbiek után jobb is ha csendben maradok...

Jiraiya Csüt. Aug. 20 2015, 19:03

Úgy tűnik, hogy a kis csapatnak újfent nincs mondanivalója azután, hogy a Sensei elmondott mindent, még csak nem is reagáltak, hogy értették volna azt, amit mondott nekik Mugo, így egy darabig a Sensei csak ment szótlanul előre az úton, majd hátra fordult és elmosolyodott.
- Milyen szótlanok vagytok ma...
Mondja oda, majd egy pillanat alatt lefagy a mosoly az arcáról és újfent a gondterhelt arckifejezése uralkodik el a borostával feldobott felületen.
- Talán kérdeznétek valamit?
Fordult előre, hiszen számára sokkal jobb, ha nem kell azok szemébe nézni, akik felé igenis sok magyarázattal tartozna, de magától nem beszélne róluk, elvégre maga a csapat szétválása, a különleges kiképzés és a tegnap éjszakai események, azzal a bizonyos Amaimonnal is eléggé kínos témák, ám azt tudja, hogyha egy csapaton belül kételyek vannak, vagy éppen megválaszolatlan kérdések, akkor azok hátráltathatják a csapatot és így a küldetés sikeressége is múlhat mindezen...

**Kenta Koizumo** Csüt. Aug. 20 2015, 19:53

//Mina-chan fél tőlünk >.> Elmenekült az ivóba. Persze ki ne félne Koitól Rolling Eyes

//

A fiú megemberelte magát, és visszaszorította a benne felgyülemlő félelmet. Félelmet saját magától, a környezetétől, a félelmet önmaga kétségeitől. Újra hideg fejjel, nyugodtan tudott hozzáállni a dolgokhoz.

A lehetőség a felvilágosodásra szinte tárt karokkal vetette magát Koizumora. Minden eddig benne felgyülemlett kérdést megfogalmazott már korábban, csupán fel kellett tennie őket.

- Az előző csapata...sensei...Amaimon is közéjük tartozott? Egyáltalán ki ő? És mit keresett ott tegnap este? - a fiú még úgy is megőrizte hideg, tárgyilagos stílusát, amikor hánykolódtak benne az indulatok. A domináns érzelem azonban nem a kétség, nem a félelem, sem valami hasonló volt. Tisztában akart lenni vele, ki is voltaképpen az, akit a jövőben meg akar ölni. Amíg a sensei remélhetőleg válaszolt, a fiú lecsatolta hátáról a ninjatot, és átkötötte a derekára, övként használva annak pántját. Élével felfelé állt a kard a hüvelyben, ahogy a samuraiok hordják. Ezzel vész esetén sokkal gyorsabban tudja előrántani a fegyvert (és jobban is néz ki). Tojita engedelmeskedett. Koizumo már régóta tudta, a kardja az egyetlen, akiben megbízhat, bár a csapatszellem megléte ezzel enyhe ellentmondásban áll. Beszélhetünk-e egyáltalán csapatszellemről? Konoha 14-es csapata jelenleg két részre szakadva teljesít feladatot. A fiú sem, és a többiek sem igyekeztek kapcsolatot kialakítani egymással, legalábbis a fiú tudtával nem. A sensei titkol előlük valamit, amit vagy elmond, vagy nem, de korántsem biztos, hogy a genineknek tudniuk kell. Hogy a kialakult egyedi légkör mennyibe befolyásolja a csapat teljesítményét, az Kentát egyáltalán nem izgatta. Az egyének képességeiben hitt. Mindig is egyedül volt - na jó, ez talán egy kicsit túlzás, de anyja halála óta biztosan. Erről eszébe jutott a pecsét, melyet hasznavehetetlen bal szeme felett hord, anyja utolsó ajándéka.

~ Legalább használati utasítást mellékelhetett volna hozzá... ~ bosszankodott magában. Egyébiránt ő mindig is igyekezett fejleszteni a saját képességeit. Nem gondolkodott kombinációkban, csak ha azok feltétlenül szükségesek voltak. Csak magára támaszkodott a harcokban, és okulva a tegnap esti Amaimonnal való összecsapásukból ezután sem fog. Sok minden történt vele, mióta felhagyott a vándor életmóddal, és Konohába telepedett.

~ Egyáltalán nem így képzeltem el a falut.

**Kenshiro Erisa** Csüt. Aug. 27 2015, 23:16

Úgy tűnik a sensei nem különösebben kedveli a hosszú csendet. Valóban érezhető volt a feszültség. Túl sok minden történt egyszerre az elmúlt napokban. Lehet Koizumo ezt könnyebben kezeli, de nekem nehéz ezt feldolgozni... Elvégre amióta Konohába kerültem nem igazán történt semmi. Úgy tűnt, az életem egysíkú, és az is marad. Erre nem sokkal a geninvizsga után, közlik velünk, hogy márpedig mi ki lettünk jelölve, hogy hátralevő életünket egy diktátornak fogjuk szentelni. Nem elég, hogy gyakorlatilag egy másik "világba" kerültünk, szinte egyből a tudtunkra adják, hogy valahol, a jövőben, vár ránk a sötétség, ami annnnnyyira sötét, de annyira, hogy azt le se lehet írni szavakkal, ezért mindenki csak emlegeti hogy van, de senki sem fejti ki, hogy milyen. Bele keveredtünk, vagyis inkább bele kevertem a csapatot egy elég kínos helyzetbe, gondolok itt a kórházban történt dolgokra, amivel kicsit megroppantam idegileg, de aztán közlik velünk hogy csak "vicceltek", majd pedig felbukkan egy sötét alak, aki szeszélyből úgy dönt, hogy nem fog minket kedvelni, és ezt kedves tetteivel a tudtunkra is adja. Mindeközben a csapat ide-oda változik, először hárman voltunk, aztán jött egy új tag, majd elment kettő, senkivel sem tudtam összehangolódni, és most a sensei csodálkozik, hogy egy rohadt nagy erdő közepében, hirtelen nem tudunk miről beszélni, mert mindenkinek az agya próbálja feldolgozni az eseményeket. Igen, pontosan, szerintem is beszélgetnünk kellene valamiről, mondjuk az időjárásról, hát persze*szarkazmus*... ahj... Csak tudnám miért pörgetem fel magam ennyire.

Koizumo az, aki végül megtöri a csendet egy egyszerű kérdéssel. Bár részben érdekel a válasz a kérdésére, szinte már előre felkészültem milyen grimasszal fogok reagálni a sensei elterelő és semmitmondó válaszára. Persze semmi esetre nem fogok megszólalni. Egy árva hangot sem fog tudni kiszedni belőlem a sensei. Egy árva okot sem találok rá, hogy én is megszólaljak. Van egy olyan érzésem, hogy nincs az a kérdés, amire a sensei egyenesen tudna válaszolni. Igaz, már az előbb megtette ezt... Mindegy, inkább csak hallgatom az események folyását, mielőtt bármilyen hülyeségre gondolnék.

Jiraiya Vas. Aug. 30 2015, 20:19

Nagyon rejtélyes dolog az emberi elme, amely szorosan összefonódik az emberek sorsával. Ezért történhet az, hogy mindkét Genin teljesen másképpen dolgozza fel, vagy éppen emészti éppen a vele történteket. Bizony, ahogy Erisa gondolja, az amiket Ők átéltek, rendkívüli megterhelést jelentenek azok számára, akik nem az Elitbe tartoznak. Talán éppen ezt jelentené a Sötétség?
Ahogy mennek előre, úgy szólal meg Koizumo is végül. Természetesen Mugo-senseit nem éri meglepetésként a kérdések, amiknek célpontja Amaimon, így válaszol is rájuk, mégpedig egészen részletesen...
- Amaimon a legelső Genin csapatom tagja volt, vagyis azok közé a Genine közé tartozott, akiket Jouninként először edzettem. Kiemelkedő volt a tehetsége és a logikája egyaránt, ám a Ninjutsuja volt az, ami mindenki más fölé emelte, így idővel felkeltette mindenki érdeklődését és lassan az egész faluban ismerté vált. Ez lett a veszte. Egy későbbi Szökött Ninja, a Legendás Sannin egyik tagja is felfigyelt rá és a szárnyai alá vette. Rengeteg technikát sajátított el tőle, ám amint ez a ninja elérte a korlátjait a faluban, Amaimon már nem követte őt többé. Ezután nem sokkal ez a ninja elhagyta a falut és ha minden igaz, már meghalt. Ám Amaimon azóta saját maga fejleszti a képességeit, amiket kamatoztathat a faluban. Azt nem mondhatom el, hogy milyen pozíciót tölt be Danzou ellenőrzött emberei körében, de a képességei jóformán már az enyémeket is felülmúlják.
Mondta Mugo-sensei, majd egy pillanatra megállt a beszédben, hogy szusszanjon.
- Mivel Ő a legjobb tanítványom, így a fejébe vette, hogy figyelni fogja azokat a személyeket, akiket én képzek ki és ha lát bennük valamiféle fantáziát akkor megküzd velük és hogyha nem elég erősek, akkor életben hagyja őket, ha pedig kihívást jelentenek a számára, akkor megküzd velük. Természetesen az előző Hokage többször is figyelmeztette már efelől, de amíg nem történt tragédia, addig nem igazán tehettek ellene semmit... Most viszont, hogy Danzou lett a Hokage, még szabadabbnak érzi magát, mint valaha, ugyanis tudja, hogy szükség van rá...
Mugo-sensei szavai most gondterheltséget hordoznak magukban, akárcsak akkor, amikor a nyomasztó és nehéz dolgokról beszél.
- Nem tudom, hogy miféle beteges őrülté vált Orochimaru mellett, de nem volt mindig ilyen. Most viszont sokszor a tetteinek nincsenek logikus magyarázatai és egyre több a furcsa tényező körülötte...
Említve Orochimaru nevét és a Legendás Sannin-okat, a kis csapat már tisztább képet kaphatott, ugyanis Konoha Sanninjáról már mindenki hallott. Kivéve az, aki nem figyelt oda a történetekre és a történelemre az Akadémián. Amúgy pedig úgy tűnik, hogy Mugo-sensei megválaszolta a kérdéseket, ám ez most lehet, hogy újabb és újabb kérdéseket szült...

**Kenta Koizumo** Vas. Aug. 30 2015, 22:38

A legendás sannin...Koizumo felsóhajtott a név hallatára. Vándorlása alatt sokat hallott róluk: pletykákat, rémmeséket, és nevükhöz méltóan - nagy legendákat. Nem kapott olyan történelmileg pontos felvilágosítást erről a három személyről, mint az Akadémiát végzett társai. Amit ő a legfontosabbnak tartott velük kapcsolatban, az hogy irigy rájuk az erejük miatt. Hasonlóképpen viszonyult az összes többi erős shinobihoz: felül akart múlni mindenkit, akinek hírneve volt. Még a vándorlása alatt fogalmazódott meg benne az a tévképzet, hogy amíg vannak rajta kívül olyanok, akik nagy tetteket hajtanak végre, addig ő örökké a háttérben marad. Nem hitt az erőben, ami a köztudatban védelmezőként van feltüntetve, ám a valóságban nem képes, csak pusztításra. Legendás személyek legendás technikái...mind nyers, kontrollálatlan erő volt a szemében. Utálta magát, amiért egy nap ő is ilyen technikák birtokában kell hogy legyen, hogy érvényesíthesse akaratát a ninja világban.

Mugo-sensei komolyan, és kissé komoran tartott kiselőadást a genineknek Amaimonról, és kapcsolatairól. Orochimaru kis tanítványa, egy kivételesen erős jounin, aki szabadidejében egykori mesterének új tanítványaival szórakozik...undorító. Így vélekedett erről Koizumo. Lehet, hogy igaza volt, lehet, hogy a háttérben valami drasztikus, drámai fordulat alakította így a dolgokat, de a lényeg mindig a végkimenetel. Amaimonból undorító kígyó lett, egy Orochimarut majmoló báb.

~ Azt hiszem, most még jobban utálom. Velem ne szórakozzon, nem ezért jöttem a faluba... A helyiekkel azt csinál, amit akar, de ha velem akar játszani, idővel ráfázik. ~ A legelszomorítóbb az volt az egészben, hogy még Koizumo is tudta, hogy az elmondottak alapján jelenleg nem nagyon van esélye ellenfele ellen, és ez hosszú ideig így is lesz. Legszívesebben lemondta volna a küldetést, visszament volna a faluba és heteket töltött volna edzéssel, amíg valaki el nem ismeri az erejét. Nem..elismerésre semmi szükség. Ha már elég erős a győzelemhez, akkor mondhatja, hogy állj! Addig azonban nincs egy perc szünet sem. Sajnos a küldetést nem állt módjában megszakítani, meg kellett várnia az éjszakát, amikor nem látja Erisa, vagy a sensei, és gyakorolhat. Azt a technikát, amit reggel elkezdett. Amit Amaimon is használt. Ha egy nála sokkal nagyobb szintű ellenfelet akar legyőzni, képesnek kell lennie annak technikáinak semlegesítésére. Belőle is kígyó lesz, de erősebb, mint Orochimaru kis tanítványa. Le fogja győzni azt a csúszómászó férget, kerül amibe kerül.

// Ez a rész a kedvencem >.> //

**Kenshiro Erisa** Szomb. Szept. 05 2015, 11:27

Szóval ha nem elég erősek akkor életben hagyja őket, ha pedig mutatnak némi potenciált megpróbálja megölni őket. Nem igazán látom miféle fantáziát látott bennünk Amaimon, de minden jel arra utalt hogy meg akart minket ölni. Legalábbis eljátszadozott velünk egy kicsit. Úgy gondolja hogy később akár erősebbek is lehetünk nála talán? Vagy úgy gondolja hogy vagyunk olyan tehetségesek mint ő? Mondjuk abban biztos vagyok hogy Koizumot látja erősebbnek, abból kiindulva hogy mikor megjelent, őt három, míg engem csak két kígyócskával lepett meg. Szóval, valószínűleg Koizumo jobban érdekli mint én. Hát azt hiszem ez nem is olyan rossz dolog a számomra. Tekintve hogy Mugo-sensei szerint, már őt is túlszárnyalta, valószínűleg nem a legegészségesebb dolog lenne újra találkozni azzal az alakkal.
- Sensei, Amaimon életben akart minket hagyni és csak játszott velünk, vagy valóban.. gyilkos szándék vezérelte? - Kíváncsi voltam rá, tényleg van-e igazságtartalma annak, amit gondolok.
- És ugye csak egyszer küzd meg a tanítványaival... Mármint ugye nem kezdi el üldözni őket vagy ilyesmi... - Reménykedem benne hogy a közeljövőben nem látjuk újra Amaimont, sőt, annak örülnék ha megbotlana valamiben és kitörné a nyakát, és soha többet nem látnánk. Félek tőle. Az alapján, hogy milyen egyszerűen férkőzött közel hozzánk ilyen hirtelen, gyakorlatilag akárhol felbukkanhat, ha úgy tartja kedve. Azt hiszem, nem lesz több nyugodt éjszakám. Ráadásul nem akarom elhinni hogy Orochimaru tanította. Mindig úgy gondoltam a sanninokra mint félistenekre, ez az ember pedig valószínűleg elérte a szintjüket... Na igen, azt hiszem Amaimon lesz az az ember, akivel sosem akarok majd megküzdeni még egyszer.

// Bocsi a késésért, illetve a rövidségért... Mostmár lesz laptopom koliban is, úgyhogy nem kell a továbbiakban ennyit várni rám.. Sad

//

Jiraiya Szer. Szept. 09 2015, 11:16

// Elnézést a késésért!!! //

Mindkét Geninben külön-külön fogalmazódott meg teljesen más gondolat és érzés Amaimonnal kapcsolatban. Koizumo-t tettre készteti, míg Erisát visszatartja és félelmet kelt benne. Mindkettejük reakciója érthető és logikus, ám nem lehet tudni, hogy a jövőben mi fog történni és hogy melyikük álláspontja a jó. Ami viszont biztos, hogy mindkét Genin a szélsőségek embere és ha egy csapat lennének, valószínűleg akkor adnának egy picit magukból a másiknak, akkor pedig a két szélsőség kioltja egymást és az eredmény egy aranyközépút, ami általánosságban elvezeti az embereket a helyes útra...
Mugo-sensei elmosolyodott Erisa félelmén, ugyanis a kislányos tartás a "gonosztól" nagyon megmosolyogtató tud lenni. Így Mugo-sensei apai melegséget sugárzó arccal állt meg és tette Erisa fejére a kezét. A tenyere meleg és kellemes volt, az pedig talán még kellemesebb érzés, hogy gyengéden megsimítja a kislány fejét. Persze az, hogy ebből Ő mit vesz le, az az Ő dolga, elvégre a legkellemesebb érzést is pokollá változtathatják az ellentétes érzelmek.
- Ne aggódj Hime-chan! Amaimon tehetséges, de mégiscsak az én tanítványom volt. Tart tőlem, nem fog titeket többé zaklatni.
Mondta a férfi, majd levette a kezét a kislányról és hátrébb lépett néhányat.
- Ami pedig a szándékát illeti... Ő olyan, mint a macska... Játszik a zsákmányával, majd miután eléggé kiszenvedtette, megöli és otthagyja. Ő nem azért harcol, mert kötelessége. Nem azért öl, mert muszáj, hanem azért, mert élvezi. Tudjátok a harc szenvedélye halálos függőséggé válhat egy idő után, mert ma már olyan világban élünk, ahol az ember már nem csak parancsra, hanem örömmel, kéjjel gyilkol. Amaimon ebbe a kategóriába tartozik... Az, hogy titeket érdemesnek tart-e arra, hogy kiálljatok ellene, nos azt nem tudom. Talán túl korán jöttem?
Jegyzi meg "viccesen" Mugo-sensei.

**Kenshiro Erisa** Csüt. Szept. 10 2015, 21:07

Kérdésem után a sensei ismét meglepett a reakciójával. Szó nélkül megállt, majd elkezdett simogatni mint egy kiskutyát. Bár észben próbáltam tartani, hogy nem szabad engednem a csábításnak, ez nem az, minek érzem hogy az. Ez valami teljesen más. De mégis, olyan kellemes, olyan meleg, olyan gondoskodó. Egy érzés, amit eddig csak nagyon ritkán éreztem, azt is csak Isami mellett. De most Mugo próbálkozik, de mivel? Mit akar elérni ezzel? Miért ilyen gondoskodó? Miért éri ez meg neki? Miért vagyunk neki ennyire fontosak?
~ Hime-chan ~ Olyan ismerős ez a hangszín, és a szavak mögötti kedves üzenet. Annyira fáj, annyira keserű.. Még most sem tudom, vagyis nem akarom megérteni miért emlékeztet mindig Isamira. Olyan sok dolog történik, aminek nem értem a miértjét. Olyan mintha egy olyan világban léteznék, aminek nem ismerem a fizikai törvényeit, ahol nem tudom merre van a fent és merre a lent, ahol csak létezem, sodródom az árral, ahol mások játékszere vagyok. Mugo-sensei mindig komolytalanul viselkedik, legalábbis próbál úgy viselkedni, még akkor is, ha néha látszik rajta, hogy komoly gondok nyomasztják. De mégis, egy ilyen hosszú és komoly magyarázat után, bedob egy ilyen poént... Ha később jött volna? Ha később jött volna, lehet sem én, sem Koizumo nem élne már egy ideje, lehet, hogy Amaimon addig játszott volna velünk, amíg törékeny testünkről szépen lassan leváltak volna a végtagok. Amaimon úgy tűnt meg akar minket ölni. A sensei ha egy órával hamarabb jött volna, is késett volna a szememben.
- Sensei. Miért hív Hime-channak?.. - Tértem vissza a másik zavaró tényezőhöz. Gondolom azért hív így, mert Isami is így hívott, de ez nem azt jelenti, hogy ő is így hívhat. Olyan mintha ugyanazt próbáná folytatni, amit Isami abbahagyott. Próbálna az édesapám lenni. - Kérem ne hívjon így. - Folytatom lesütött szemekkel. Lehet megint hirtelen beszélek, lehet megint hülyeséget mondok, de zavar, hogy Mugo ennyire hasonlít Isamira.

**Kenta Koizumo** Csüt. Szept. 10 2015, 22:49

Az események jelenleg Erisa körül folytak, így Koizumo visszahúzódott a háttérbe, hagyta, hogy folyjanak körülötte az események. Csupán szemlélőként vett részt az Erisa és a sensei közt folyó párbeszédben. Elvolt a gondolataival. Részletesen átgondolta az összes információt, és mérlegelte a lehetőségeit.

~ Vajon látott bennünk valami fantáziát? Illetve...bennem látott lehetőségeket? Igaz, csöppet sem érdekel a véleménye, de ez akár egy mérce is lehetne. Elég erős vagyok már ahhoz, hogy felkeltsem egy jounin érdeklődését? ~ tépelődött.

- Sensei! Vajon Amaimon mit gondolhatott rólunk? Méltónak talál minket arra, hogy harcoljon velünk még egyszer?

~ Vagy jelentéktelen senkik vagyunk a szemében? ~ ez utóbbi mondatot csak magában kérdezte meg, sokkal inkább a másik énjétől. Egyre inkább kezdte úgy érezni, hogy ha egy erős érzés keríti hatalmába, vagy nagyon gondolkodik valamin, mintha nem lenne egyedül. Mintha valami - vagy éppen valaki - egész élete során végig kísérné őt mindenhová.

Mindenesetre tudni akarta, mennyit érhet ő Amaimon szemében. Vagy a falu szemében. Csak egy letelepedett vándor, nem ismerik a nevét, és nem bíznak benne. Követik, felügyelik, ennek az állandó nyomon követésnek valószínűleg Mugo-sensei és a része lehet, vagy valamelyik csapattársa. Talán Erisa? Nem, Yuuról feltételezhetőbb. Azonban nem szabad kételkednie senkiben. Ha ő nem bízik meg a többiekben, hogy várhatja el másoktól, hogy megbízzanak őbenne?

Jiraiya Kedd Szept. 15 2015, 17:58

// 14-es Csapat //

Mugo-sensei kissé furcsán nézett Erisára, mikor megszólalt. Nem erre a reakcióra számított, ám Koizumo annyira elvolt merülve a saját gondolataiban, hogy akaratlanul is szinte rögtön az után szólalt meg, amikor Erisa mindezt megkérdezte. Ekkor a Sensei figyelme egyből rá terelődött, ám lopott pillantásokkal még mindig Erisát nézte. Ám azonnal válaszolt Koizumonak.
- Ahogy hallottad, erre megadtam már a választ az előbb. Nem tudhatom. Annyira kiszámíthatatlan, hogy bármi megeshet. De ha csak az erőtök függvényében állítjuk fel Amaimon mércéjét, akkor nem és még egy jó darabig nem fogja tesztelni egyikőtöket sem. Amíg velem nem tudjátok felvenni a harcot, addig biztosan nem.
Mondta Mugo, majd megfordult és újra megindult előre, közben persze folytatva a beszédet.
- Persze ezt csak az erőtök függvényében mértük. Ha azt vesszük alapul, hogy beszámíthatatlan, akkor bármikor újra megtalálhat titeket és tesztelhet benneteket. De ahogy mondtam, nem kell tartanotok tőle. Ha legközelebb is próbálkozik, akkor Én magam vetek véget ennek az egésznek, mert az nonszensz, hogy a falu egy nagyra becsült shinobija ilyeneket műveljen.
Mondta Mugo, majd egy kicsit csendben maradt. Ezután újra megszólalt.
- Miért nem szereted Erisa, hogyha így hívlak? Talán lekicsinylő?
Kérdése közben nem fordult meg, csak ment előre.

**Kenshiro Erisa** Hétf. Szept. 21 2015, 17:24

Mugo-sensei nem ezt várta, ez bizonyos. Látszott rajta hogy elbizonytalanodott egy pillanatra, meglepte a válaszom. Nem is tudott válaszolni, legalábbis nem egyből. Koizumo kérdése pont jókor jött neki, igaz, ismét csak egy "semmis" válasszal tudta le az egészet, de pont elég időt nyert, hogy összeszedje a gondolatait, legalábbis így gondolom. Így Koizumora gondolva, kicsit rosszul esett mennyire hirtelen akart témát változtatni. Az eszem megáll esküszöm, miért forog ennyire Amaimon körül? Miért akar ennyire meghalni? Mi baja van, most komolyan? Értem én, hogy nagyon találkozni akar vele, és meg akar küzdeni, ezt az eddigi kérdéseiből már simán leszűrtem, de remélem arra is gondol, hogy ha vele találkozik Amaimon, akkor nagy a valószínűsége hogy én is ott leszek valahol a közelben. Amit annyira nem tartok egészségesnek, hogy őszinte legyek. Menjen, ölesse meg magát, engem nem érdekel, de úgy csinálja hogy ne rángasson bele másokat. Mármint, engem nem zavar, hogy ennyire harcolni akar, csak legyen kicsit körülményesebb.

Végül mégis válaszra méltatott a sensei, bár megint nem egy olyan választ kaptam, amit vártam. Kérdésre kérdéssel válaszolni? Most komolyan szórakozik? Rendben, nem érdekel, ha így akar játszani, így játszunk.
- Úgy érti lekicsinyítő? - kérdezek vissza, elvégre nem gondolom, hogy van olyan szó hogy "lekicsinylő". Mármint én még sosem hallottam róla. Gondolom véletlenül nem úgy jött a szó, ahogy azt szerette volna, ez van, pontosan tudom mennyire idegesítő, ha az ilyen hibákat hányják az ember szemére. Elég szúrós hangon mondtam, úgyhogy gondolhatja, hogy ez nem egy baráti kijavítás. Azt hogy hogyan fogja fel igazából nem érdekel. Valami sokkal komolyabb visszavágást akartam, de csak ennyi sikeredett, mindig így van, nem merem bevállalni a sértőbb mondatokat, de szerintem még ebből is érezhető hogy mire gondolok, legalábbis a sensei egy okosabb embernek tűnik, biztos feltűnik neki.

//Bocsika hogy nem írok valami aktívan, csak picit nehezen indul a suli :/ (500 pontos fizika éveleji dolgozat és barátai)//
//Ismerem amúgy a Lekicsinylő szót, de Eri nem//

**Kenta Koizumo** Hétf. Szept. 21 2015, 20:42

// Eri-chan megint mérges Koi-kunra >.> Szerintem jó csapat lesznek ^^ //

~ Akkor ezt megbeszéltük. ~ gondolta Koizumo, miközben tovább sétált a többiekkel. A sensei és Erisa megint magánbeszélgetésbe kezdtek a lány beceneveit, és nyelvtani problémákat tisztázva egymással, amíg a fiú mellettük elmerengett.

Egy kristálytiszta vizű bányató mellett állt egy hétéves forma kis fiúcska, vékonyka hangján kiabálva kommunikált a tó közepének a felszínén álló férfival. A bácsi az apja lehetett a kis gyermeknek, akit Koizumonak hívtak. Apjával, Kodomoval épp a vízen járást tanulta, miután sikeresen elsajátította a chakra segítségével való fára mászást. Elsőre nehéz feladatnak tűnt, de Kenta már régen is kitartó gyerek volt, aki a céljainak elérése érdekében bármire képes volt. Akár egy kiadós, több napon keresztül tartó, kimerítő edzésre is. Számára ez volt akkoriban a legkeményebb, amit tehetett. Apja épp hevesen magyarázott neki a chakra áramoltatásáról.

- Folyamatosan kell chakrát áramoltatnod a talpadból a vízbe, így kell fenntartanod magad. Vedd le a pólód és a nadrágod, sokszor fogsz a víz alá merülni, nem szeretném, ha csurom víz lenne a ruhád, mire végzünk. Ha edzés miatt betegszel meg, anyád megöl minket. - tréfálkozott Kodomo. Koizumo lelkesen bólogatott izgatott csillogással a szemében, miközben vetkőzni kezdett.

- Koncentráld a chakrád a talpadba, és lépj a víz tetejére, először csak a parton. Ha stabilnak érzed a chakrakontrollod, rá is nehezedhetsz a vízre. Próbáld meg!

A kezdetekben Koizumo mindössze annyit ért el, hogy bokáig a vízbe süllyedve felkavarta a meleg iszapot, feketéssé változtatva a víz felszínét. Órák kellettek, mire magabiztosan a vízre lépett, és jobb lába fenn is maradt. Próbálkozásait apja a tó közepéről figyelte egy föld elemű technikával létrehozott kis szigeten, meg-megmosolyogva a szárnypróbálgatásokat. Egy idő után Koizumo már teljesen rá tudott nehezedni a jobb lábára, rugózott rajta, és hasonlók.

- Lépj a vízre mindkét lábaddal, ez nehezebb, két talpon keresztül kell chakrát áramoltatnod. - jött az új utasítás. A fiú a madár kézjelet formázva chakráját talpaiba vezetve lépett a vízfelszínre, először megint csak az egyik lábával, de chakrája itt már kettéoszlott, és nem sikerült megvetnie a lábát a víztükrön. Épp csak hogy belemerült a lába a tóba, már húzta is ki, nehogy nagyon vizes legyen - igaz, ekkorra már mindegy volt, az előző feladat során a hideg folyadék jócskán benedvesítette Kenta lábát.

- Mi vagy te, egy macska? Félsz a víztől? - morgott rá az apja, mire a fiú csak bólintott, majd folytatta a gyakorlást. Szintén pár óra kellet, mire stabilan megállt a széltől fodrozódó, hullámzó vízen.

- Remek, most sétálj ide!

Koizumo mozgása enyhén bizonytalan volt, amikor megtette az első lépéseket. Kodomo pedig nem szerette a bizonytalan embereket.

- Gyerünk, magabiztosabban Koizumo! Az istenek erősek, óriási hatalommal bírnak. Az emberek pedig arra lettek teremtve, hogy túlszárnyalják az isteneket. Mondd, erősebb akarsz lenni, mint egy isten? Ahhoz tenned is kell valamit! Túl akarod szárnyalni az isteneket? Légy erősebb náluk, és múld felül őket! Ez a te sorsod! - a biztatás működött, a fiú először normál sétatempóba, majd egyre gyorsabban futva igyekezett apja felé, míg végül oda nem ért a kis szigethez.

- Remek, most már tudsz a vízen járni. Jó úton jársz az isteni hatalom felé.

Így, ilyen körülmények között tette magáévá ezt a tudást az ifjú shinobi, Kenta Koizumo.

- Sensei, milyen messze vagyunk a küldetés helyszínétől? - kérdezte a fiú. Jobbnak látta az üres fecsegés helyett inkább kissé sietősebbre fogni a dolgot, és elkapni a kis szökött skinheadet, minél előbb. Hátha ő találkozott egy bizonyos vándor shinobival, aki régen meglátogatta a fiút eldugott kis szülőfalvában, és átadta neki egy akadémiai tanuló tudását. Rá volt most szüksége a fiúnak. Eldöntötte, hogy ha alkalma nyílik rá, a küldetéseken kissé utána néz, merre bóklászhat egykori tanítója.

// Úgy éreztem, itt az ideje egy kis fillerezésnek ^^ A megemlített események (vízen járás megtanulása, találkozás a vándor ninjával) mind az előtörténet részét képezik. //

**Katsumi Mao** Kedd Szept. 29 2015, 15:41

//Karu//

Miután visszatértem a csapatomhoz, hideg zuhanyként ért az ahogy a Sensei tekintete rám vetült. Volt benne valami hűvös, valami ami szúrt. *Talán tudomást szerzett arról, hogy mire készülök? Az kizárt, hisz végig itt állt amíg én pár száz méterrel odébb voltam. Ha mégis rájött volna valamire az csakis úgy lehetséges, hogy vagy nagyon jó a hallása és hallotta az utasításaimat amit a klónomnak adtam, hogy egyszerűen chakraérzékelő képessége van és észrevette a chakramennyiségemben a különbséget, méghozzá hogy kevesebb lett miután visszatértem. Ez már elég ok lehet számára a gyanakvásra.* Gondolkoztam el mélyen magamban amikoris arra eszméltem, hogy Kimumaró közel lépett hozzánk és újfent figyelmeztetett minket, hogy ne vegyük túlságosan is félvállról a küldetést, hisz háború van. Ezt követően közölte velünk, hogy milyen alakzatban fogunk haladni míg a küldetés véget nem ér. Számomra a lehető legideálisabb helyre osztott be a férfi, ugyanis középre kerültem, közvetlenül a Sensei mögött kellett mennem míg a az ikrek pár lépéstávolságra lemaradva közrezártak engem. Mintha csak nekem találták volna ki ezt a felállást. Semmi dolgom nem volt, ami tetszett. Bólintottam is hát, hogy tudomásul vettem a dolgot, majd még a kapuban konoha irányába fordultam.
- Búcsút venni?! Nem mintha annyira a szívemhez nőtt volna ez a hely... - motyogtam magam elé elég érthetően, majd esernyőmmel a kezemben nekivágtam a hosszúkásnak tűnő sétaútnak az erdő mélyébe. Amint elértük azt a pontot ahonnan a fák vaskos ágain is tudtunk közlekedni, becsuktam esernyőmet és a hátamon rögzítettem azt, hogy ne akadályozzon a haladásban és már a megbeszélt alakzatot felvéve indultunk neki a sebesebb tempónak.
*Furcsa ez az egész. Valami nem stimmel velük. A Sensei is amilyen mosolygós volt első találkozásunkkor, azt hittem végig hősi történeteket és bölcs tanácsokat fogunk hallgatni egész út alatt, ehelyett semmi, néma csönd, na nem mintha bajom lenne a csenddel, sőt kivejezetten kellemesebb így a dolog, azonban valahol mégis zavar. Ráadásul a két iker sem szólalt meg már az indulás óta.*
Gondolataimból ismét a Kimumaro zökkentett ki, ~úgy látszik szokásává fog válni~, ugyanis egy korábbi harc színhelyére érkeztünk. Egy kereskedőkocsi állt lángokban és mellette dulakodás nyomai látszottak. A Sensei megállította a csapatot és utasításba adta ki, hogy nézzünk szét hátha találunk valamit. Nem tetszett az ötlet, hisz nekünk küldetésünk volt, méghozzá egy tekercs célbajuttatása, nem pedig túlélők keresése egy banditák által kifosztott kereskedőkocsinál, azonban nem szólaltam fel, engedelmesen nekiláttam nyomok után kutatni. Elsőként a lángokban álló kocsi felé vettem az irányt, hogy körülötte szétnézzek illetve bele néztem nem e ragadt benne valaki.

Ajánlott tartalom