Kiképzőterepek

Ültem a fa tövében, mikor az a fura külsejű srác elkezdett közelíteni felénk. Abban a pillanatban Emi megszólalt :
- Várjunk csak a fekete magány gyermeke velünk lesz? –
- Milyen fekete magány gyermeke? Na gyere ide te idióta! – hangzott a válasz.
Ekkor a fiú nekiindult Eminek feldühödve. Úgy nézett ki mint egy őrült aki meg akarja ölni. Látszott rajta, hogy megbántotta a kifejezés, de azért nem kéne így felkapni a vizet. Próbáltam volna beleavatkozni, de mégis valahogy jobb érzés volt páholyból nézni ezt. A srác egyre közelebb és közelebb került Emihez, mikor hirtelen megállt. A sensei mögé került és hátba ütötte. A fiú térdre rogyott. Egy kis vért mintha láttam is volna a szája szélén. Ekkor hátba rúgta és ott tartotta a lábát. „ De gyors és kegyetlen. Miért kell ezt csinálni vele?”
- Ja igen. Tudok olvasni mások gondolataiban, gyerekek. Úgyhogy vigyázzatok, még egy rossz szót sem akarok hallani se a szátokból, se az agyatokból! – mondta nyugodtan. Kuron sensei folytatta tovább a beszédét : „ Mások gondolataiban olvasni? Csodálatos tehetség. Jaj! Akkor ezt is hallja.”
- És még valami. A Raikage-samát helyettesítő tanácsosoktól engedélyt kaptam, hogy végezzek veletek ha dezertálni akarnátok. Nem fogom vissza magam. –
„ Végezni…velünk? Remélem nem ez jár a fejében.” Ekkor levette a lábát a fiúról felemelte. „ Vajon mi fog következni?” Taka hirtelen elrepült a vállamról és még megszólalni sem tudtam, egy iszonyatos fájdalom nyilallt be a gyomromba. A sensei nekem vágta a fiút.
- Ahh! Basszus! –
Vért köptem fel, mikor átrepültünk a fán, a közelünkben lévő tó felé. „ Ez meg mégis miért volt jó? Alig kapok levegőt és a hátam is fáj.” Belestünk a tóba. Kétségbe esve próbáltam kijönni, de a srác súlya és még a fájdalom is ellenem játszott. Sehogy sem sikerült megmozdulnom. Még egy kicsit sem sikerült feljebb mennem. „ Vajon máris megfogok halni? Lehet, hogy rossz döntés volt geninnek lennem? Vajon Taka jól van? Vajon segítenek majd rajtam?” Ezeket gondoltam míg süllyedtünk lefelé a fiúval. Ezt követően elájultam.

Elindultam a lány felé, éppen a kunaiomért nyúltam volna a zsebembe és arra lettem figyelmes, hogy valaki a hátam mögött van. Ezután hirtelen ütést éreztem a gerincoszlopomon. Vér kezdett el folyni a szám szélén. „ Mi a franc lehetett ez? Ki volt ez? Hogy történhetett ez?” Majd felhajtom a fejemet és látom, hogy az idegesítő lány és a fiú ott állnak. „De hova lett akkor a sensei?” Majd megfordulok és Kuron sensei ott áll mögöttem. Utána megrúgott, majd vért köptem és a földhöz szegezett engem. „ Hogy lehet ennyire gyors?” Próbáltam felállni, de nem tudtam mozgatni a végtagjaim. Majd elkezdett pofázni :
- Ja igen. Tudok olvasni mások gondolataiban, gyerekek. Úgyhogy vigyázzatok, még egy rossz szót sem akarok hallani se a szátokból, se az agyatokból! – mondta Kuron.
„ Mi az, hogy tudsz olvasni a gondolatainkból. Tuti, hogy kamu az egész.” Ezután folytatta tovább a dumáját :
- És még valami. A Raikage-samát helyettesítő tanácsosoktól engedélyt kaptam, hogy végezzek veletek ha dezertálni akarnátok. Nem fogom vissza magam. –
„ Nagy szavak egy kis embertől. Csak dumál és dumál.” Ekkor levette rólam a lábát. Nagy megkönnyebbülés volt. Azt hittem vége, de nem. Megfogott a galléromnál fogva és nekivágott a madaras csávónak és átrepültünk egy fán bele a közelünkben lévő tóba. Majd a madaras csávóval elkezdtünk süllyedni. „ Jól kezdődik az első napom itt. A halál küszöbén állok és nem tudok mit csinálni.”

- Milyen fekete magány gyermeke? Na gyere ide te idióta! – Hangzott ingerülten a reakció.
Hirtelen a fura külsejű srác felé kapom a fejem. És látom, hogy a sensei hátba verte a fiút amitől térdre rogyott. Vér kezdett el folyni a száján. "De gyors. De nem kellet volna azért ennyire túlzásba vinni." A térdre rogyott fiút hátba rúgja a sensei és nem hagyja felállni. A földön fekvő remegő csapattársamat nézve ledermedek.
- Ja igen. Tudok olvasni mások gondolataiban, gyerekek. Úgyhogy vigyázzatok, még egy rossz szót sem akarok hallani se a szátokból, se az agyatokból! – Üvöltötte el.
"Olvasni tud a gondolatainkban? Nem! Ez kivan zárva. Csak... a testünkből és a szemünkből vonhat le következtetéseket." Gondoltam miközben fojtatta a beszédjét:
- És még valami. A Raikage-samát helyettesítő tanácsosoktól engedélyt kaptam, hogy végezzek veletek ha dezertálni akarnátok. Nem fogom vissza magam. – Mikor befejezte a beszédet a kezeit roppantotta ki.
"Engedélyt kapott hogyha dezertálunk akkor kivégezzen minket?" Ránézek Gawara, hogy ö is megvan ijedve. Visszafordítom a fejem és a fiú teste mellettem suhant el. Hallom ahogy egy madár felreppen. Szorongás kap el, hátra fordítom a fejem de Gawat meg a fiút nem látom a parton. Ekkor hallom meg hogy Gawa felkiált:
- Ahh! Basszus! –
-Imádok tanítani. -
Ekkor jobban szétnézek és látom Gawat és a fiút a vízben süllyedni. Ösztönösen a tó felé kezdek el futni ezzel a kísérő szöveggel hogy:
- Mentsd ki őket! -
Futás közben lekapom magamról a trikómat meg a fejpántomat és beugrok a vízbe. Gyorsan úszva a zavaros hideg vízben nem hittem hogy meglesznek. Sikerült észrevennem az ismeretlen fiút meg Gawat. "Bingó! Megvagytok. Csak legyen elég levegőm a felszínre vinni titeket" Megfognom őket a kezüknél fogva. Mikor kihúztam egyből elkezdek a következőként cselekedni. Gawának lefogom az állkapcsát és befogom az orrát. Kétszer beszívom és kifújom a levegőt, és ezután szájon át lélegeztetem. Majd megnyomom a mellkasát háromszor. Utána oldalra fordítom. Az ismeretlen gyereknél is megismétlem ezeket. "Csak ne legyen késő" Taka visszaszáll Gawara és ettől elmosolyodtam. Észreveszem a szemem sarkából a mestert és előkapok egy kunait.
- Ne jöjjön közelebb! Jelenleg nem tudom eldönteni hogy bízhatok e önben. - Mondtam nagy eltökéltséggel.

Emi megmentette a fiúkat. A két szerencsétlen percekig köpködte a vizet, Gawa pedig egy kis halacskát is kihalászott a nadrágja zsebéből, aztán békésen visszatette a vízbe.
-Remélem tanulságos lecke volt, kicsinyeim. - mondta mosolyogva, csöppet sem visszavéve szadista ábrázatából.
-Akkor elmesélek nektek még valamit. A csapatok összeválogatásánál az egyensúlyra törekedtünk. A Kurotsuki lány okosnak látszott, és ez a Ryuuga gyerekben pedig láttunk fantáziát. Kettejükből egész könnyen lehet jó shinobi. Ellenben ezzel Kuro Karasuval. A nagyszájúakat sehol sem tolerálják, különösen nem háború idején. Ha nem azt csináljátok amit mondok, jogomban áll titeket dezertőrnek nyilvánítani. És akkor örömmel öllek meg benneteket. Nem ti lennétek az első csoport, akik erre a sorsra jutnak. Háború van, a gyönge láncszemek senkinek sem kellenek! - majd erősen Kuro tekintetébe fúrta a sajátját.
-Amúgy pedig látom a gondolataidat. Sőt, a múltadat is látom. Bár, a te múltadban nincs sok fekete folt. Egy kereskedő és egy paraszt fiaként nem kéne ilyen ridegnek lenned. Habár ez nem meglepő, gyerekkorodban sem barátkozott veled senki. Ezzel együtt jár, hogy nagyra törő álmokat dédelgetsz. Raikage nem lehet mindenkiből. Akkor meg főleg nem, ha játszod a rajt. - azzal a Jounin elfordult tőle, és Emire nézett, elmosolyodva.
-Neked viszont gratulálok. Ami téged illet, te cselekedtél a leghősiesebben. A fiúknak illene példát venni rólad.

Nagy megkönnyebbülésemre sikerült megfelelően ellátni. Gawa még egy halat is fogott a nadrágzsebével. Nem telt el sok idő mikor fázni kezdtem a szeles idő miatt. "Csak meg ne fázzak." Ekkor vacogni kezdtem.
- Remélem tanulságos lecke volt, kicsinyeim. - Mondta szadista mosollyal mint eddig szinte mindent.
"Hát én nem igazán tanultam ebből úgy semmi lényegeset. Csak tapasztaltba lettem." Közben a vízre meredt a tekintetem és vacogtam. Majd elkezdet beszélni Kuron sensei a csapatok egyensúlyozásáról. Engem meg Gawat megdicsért. A hogy kiderült az ismeretlen srác neve Karasu őt meg kioktatta a sensei. Majd a tekintete Karasura meredt és szerintem megpróbált ráhatni, hogy változzon meg mert egy ninja nem viselkedhet így. "Vajon mitől ilyen? Lehet, hogy ez a viselkedés csak egy fal számára?" Amint befejezte a mondanivalóját rám szegezte a szemét és azt mondta. :
-Neked viszont gratulálok. Ami téged illet, te cselekedtél a leghősiesebben. A fiúknak illene példát venni rólad. -
Ettől a mondattól elpirultam. Ránézek Karasura és rosszkedvem lett. "Lényegében miattam szenvedett ennyit." Hosszas vacillálás után oda megyek hozzá, és a szemébe néztem majd azt mondtam. :
-Bocsi a fekete magány gyermeke mondatomért. Nem akartalak megbántani. Béke? -

//Ha igen a válasz//
"Hm... Máris sokkal jobb." Elindulok a fejpántomért meg a trikómért. A fejpántot felkötöm a fejemre és a felsőt a kezembe fogom.

//Ha nem a válasz//
- Mi?! Akkor ne bocsáss nekem aztán oly mindegy. - Eközben csípőre teszem a kezem és elfordítom a fejem tőle.
Majd elmegyek a fejpántomért meg a felsőmért. és felveszem.

' Hogy lehetek ekkora balfék? Ha akkor nem kapom fel a vizet a lány ki jelentésén, akkor ez talán nem történt volna meg és a madaras fiúnak sem lett volna semmi baja. ''Arra ébredtem hogy valaki levegőt juttat a tüdőmbe és azonnal vizet kezdtem köhögni. Szét nézek és látom hogy a lány volt."És a madaras fiú jól van?" Tényleg csak egy másodpercre el mosolyodtam mikor láttam hogy a halat vissza teszi a vízbe amit a nadrágjában fogott ki. " Már teljesen biztos, hogy nagyon szereti az állatokat."
- Remélem tanulságos lecke volt, kicsinyeim. - mondta mosolyogva a jounin
- Akkor elmesélek nektek még valamit. A csapatok összeválogatásánál az egyensúlyra törekedtünk. A Kurotsuki lány okosnak látszott, és ez a Ryuuga gyerekben pedig láttunk fantáziát. Kettejükből egész könnyen lehet jó shinobi. Ellenben ezzel Kuro Karasuval. A nagyszájúakat sehol sem tolerálják, különösen nem háború idején. Ha nem azt csináljátok amit mondok, jogomban áll titeket dezertőrnek nyilvánítani. - ''Szuper legalább most már tudom hogy nem csak véletlenül vagyok ebben a csapatba.'' És akkor megint el kezdi mondani .- Örömmel öllek meg benneteket, a gyönge láncszemek senkinek sem kellenek! - majd erősen rám néz - Amúgy pedig látom a gondolataidat. Sőt, a múltadat is látom.- ''Szuper nem elég hogy a gondolataimban olvas még a múltamat is látja.'' Ezután elkezdett szidni. Lehet hogy a lelkemre próbált hatni. Majd elfordult tőlem, és Emire nézett, elmosolyodva.
- Neked viszont gratulálok. Ami téged illet, te cselekedtél a leghősiesebben. A fiúknak illene példát venni rólad.-
"Szuper engem a sárga földig le hordtak öt meg szinte isteníti. " Miután jobban meg nézem Emit észrevettem hogy vacog ."Remélem hogy nem fog meg fázni miattam." Majd oda jött hozzám a szemembe nézet majd azt mondta. :
- Bocsi a fekete magány gyermeke mondatomért. Nem akartalak megbántani. Béke? -
" Bocsánat,nem akartam, ezeket eddig csak a szüleimtől hallottam " Egy kicsit elbambultam majd azt mondom, hogy persze. És megint csak egy pillanatra elmosolyodok.

A fekete hajú gyerekkel belezuhantunk egy tóba. Süllyedtünk lefelé én pedig levegőért próbáltam kapkodni. Egy idő után elhagyott az erőm és elájultam. A következő dolog amire emlékszem az az, hogy Emi kétségbeesetten liheg. Egyre nagyobbakat lélegeztem majd pedig kinyitottam a szemem. Ekkor a lány nagyot sóhajtott. Feküdtem egy kicsit még a földön összeszedve az erőmet. Nem sokkal később Taka rászállt a vállamra.
- Szia cimbora. – mondtam elég halkan.
Mosoly ült a számra, mikor megtudtam, hogy még életben van. Felemeltem a kezem és megsimogattam a puha kis tollait. Ekkor megfogta a ruhám ujját és próbált felcsipkedni engem a földről. Lassacskán felültem és próbáltam nagyokat köhögni. A fekete hajú gyerek is nem sokkal később felkelt. Hirtelen valamit éreztem a zsebembe. „ Mi a fene? Egy hal?” Egy halat találtam a zsebembe. Odébb vánszorogtam és visszadobtam a vízbe. Taka ezután próbált visszahúzni a helyemre. Bizonyára féltékeny volt, hogy más állat is volt a kezemben. Ezen a többiek egy kicsit kuncogtak. Visszafeküdtem a földre, ekkor Kuron sensei elkezdett beszélni. „ Hát még most sem hagynak pihenni.”
- Remélem tanulságos lecke volt, kicsinyeim. - mondta mosolyogva a jounin
- Akkor elmesélek nektek még valamit. A csapatok összeválogatásánál az egyensúlyra törekedtünk. A Kurotsuki lány okosnak látszott, és ez a Ryuuga gyerekben pedig láttunk fantáziát. Kettejükből egész könnyen lehet jó shinobi. Ellenben ezzel Kuro Karasuval. A nagyszájúakat sehol sem tolerálják, különösen nem háború idején. Ha nem azt csináljátok amit mondok, jogomban áll titeket dezertőrnek nyilvánítani. –
„ Nagy fantázia? Nem inkább nagy olvasási mánia? Na mindegy. Mindenesetre tartózkodok az ilyen esetektől. Nem akarok még egy ilyet átélni.” Kuron folytatta tovább a beszédét.
- Amúgy pedig látom a gondolataidat. Sőt, a múltadat is látom. Bár, a te múltadban nincs sok fekete folt. Egy kereskedő és egy paraszt fiaként nem kéne ilyen ridegnek lenned. Habár ez nem meglepő, gyerekkorodban sem barátkozott veled senki. Ezzel együtt jár, hogy nagyra törő álmokat dédelgetsz. Raikage nem lehet mindenkiből. Akkor meg főleg nem, ha játszod a rajt. –
„ Csodás. A múltunkat is látja. A jövőt véletlenül nem? Esetleg nem egy olyan mentalista? És még azt is megtudtam, hogy Karasunak hívják a fekete hajú srácot. Egész érdekes a pasas.” Ezután Emi odament Karasuhoz és bocsánatot kértek egymástól. Miután leültek és a sensei folytatta volna tovább a mondanivalóját megkérdezte tőle :
- Kuron sensei. Ön valami mentalista féle? – Érdeklődtem nagy kíváncsisággal.

Leültem egy fa tövébe és megkérdeztem Kuron senseit, hogy egy mentalista-e. Ekkor felém fordult és mosolyogni kezdett. De nem valami szadista mosollyal. Ez egészen más volt mint amit eddig csinált.
- Hát, annál azért többről van szó. A jövőbe nem látok bele, de a technikám a gondolatok kiolvasásán alapszik.Így ha az ellenfelem titkos támadásokat próbálna bevetni ellenem, pontosan tudnám hogy mire készül. Hatalmas előny a csatában. –
„ Ez igen. Ilyen szemszögből még nem is láttam a dolgot. Bárcsak meglenne ez a képesség nekem is. Akkor tudnám, hogy mit gondol Taka rólam és a többiekről.” Elgondolkozás közben Kuron elővett
egy nyalókát a zsebéből. „Egy nyalóka? Remélem nem most akarja megenni.” Nem sokkal később vissza tette a zsebébe és ezt mondta :
-A feladatotok az lesz, hogy meg kell szereznetek az imént látott nyalókát tőlem. Aki győzedelmeskedik, az különleges jutalomban részesül. –
„ Különleges jutalom? Vajon mi lehet az? A nyalóka? Vagy egy új jutsu?” Eléggé felkeltette a figyelmemet a dolog ezért elkezdtem egy kissé izzadni. A sensei sarkon fordult és egy szempillantás alatt eltűnt. Ekkor felálltam és leporoltam magamat. „Eléggé érdekel mi lehet a dolog. De mi van ha rossz? Érdemes elindulni? Lehet csak időpocsékolás. És ha jó és nem enyém lesz a jutalom? Mindenesetre el kéne indulnom. Ha meg se próbálom lehet még egy olyat kapok mint az előbb.”
Elszántam magamat, de mielőtt elindultam azt mondtam Takanak :
- Figyelj cimbora. Megkeresnéd nekem azt a piros trikós fazont? –
Ekkor Taka rögvest leszállt a vállamról fel az erdő fölé. Nem sokkal később én is elindultam a sűrűbe.
Sprinteltem a fák között keresve a senseit, de sehol senkit és semmit sem találtam. Hirtelen zajt hallottam nem messze tőlem. Gyorsan odamentem, de akkor már nem volt ott, viszont a zaj még mindig megvolt. Futottam a zaj irányába, de egyre csak halkult. Hirtelen pedig el is tűnt. Nemsoká egy arc kezdett körvonalazódni. „Lehet, hogy sikerült?” Ekkor láttam ,hogy csak Karasu az.
- Szeva Karasu. Találtál valamit? – kérdeztem hátha ki tudok belőle csalni némi információt.
Megvártam a válaszát majd pedig futottam tovább. Ahogy egyre gyorsabban és gyorsabban rohantam, elfáradtam. Viszont, hogy ne feleslegesen töltsem itt pihenéssel az időmet, felmásztam egy közeli
fára. Elég döcögősen, de sikerült felkerülni az egyik ágára. Ott leültem és szemfülesen figyeltem. Pár perccel később szárnycsapkodást hallottam magam mögött. Hátranéztem és Taka volt ott.
- Szia pajtás. Találtál valamit? –


//Ha megcsípi a ruhám ujját és próbál lerángatni a fáról.//

- Ügyes vagy Taka. Mutasd az utat. – mondtam meglepődve.
Ekkor leugrok a fáról és futottam Taka után.


//Ha szomorúan rám néz//

- Semmi baj cimbora. Majd legközelebb. Próbálnád még egy kicsit keresni? – mondtam egy kicsit búsan.
Ekkor Taka leszállt a vállamról ismét az erdő fölé, én pedig leugrottam az ágról és folytattam tovább a keresést.

Karasu elfogadta a bocsánatkérésemet. Ekkor Gawa feltett egy érdekes kérdést.
- Kuron sensei. Ön valami mentalista féle? – kérdezte.
"Kivan zárva, hogy konkrétan tudja mire gondolunk."
Gondoltam de, nagy meglepetésemre ez nem így volt. Kuron sensei
elmesélte, hogy a jövőbe nem képes belelátni, viszont a csatatéren nem
lehet becsapni hamis mozdulatokkal mert, kitudja fürkészni a másik
gondolatát. "Vajon a technika megtanulható? így annyian nem tudnának becsapni."
- Nos, e közjáték után akkor térjünk rá a valódi küldetésre. - Mondta miközben a zsebében matatott.
"Most meg mire készül? Csak nem támadni fog?" Ép befejeztem a gondolatot mikorra egy nyalókát vett elő. "Ez egy... nyalóka? Most elfogja nyalni?" Gondoltam miközben megindult a nyál a számban. A sensei megmutatta nekünk a nyalókát majd eltette.
-A feladatotok az lesz, hogy meg kell szereznetek
az imént látott nyalókát tőlem. Aki győzedelmeskedik, az különleges
jutalomban részesül. - Majd a mondat végeztével eltűnt.
"Ez érdekes feladat szerezünk meg egy nyalókát. Vajon milesz a jutalom? Hm... bárhogyan is jó hajtóvadászat lesz." Nagy jókedvvel fejeztem be a gondolatom végét. Majd Gawa Takának súg valamit, ezt követően Taka elrepült és Gawa is elindult. "Ideje elindulni. Akkor először is ideje bemelegíteni." Alaposan bemelegítettem majd neki álltam fenekestől felfordítani az erdőt a senseiért. Hosszas próbálkozás után nem találtam semmit. Majd búsan lefekszek a földre és az eget bámulom. "Úgy utálok bújócskázni sose ment. Vagyis mások felkutatása nem ment" Egy csobogó kis patak hangjára lettem figyelmes. Felállok és nemsokára megpillantok egy patakot. Már fordultam volna el mikor látom, hogy inni próbál egy madár belőle. Ekkor isteni ötletem támadt. "Mi lenne ha, a patak mellett haladnék. A sensei is szomjas lesz egyszer nem?" Halkan a lehető legnagyobb feltűnést elkerülve haladok a vízmentén remélve, hogy megtalálom.

A bocsánatkérést elfogadom Kurotsuki lánytól, majd leültünk pihenni. Nem sokkal rá Ryuuga azt kérdezte a senseitől :
- Kuron sensei. Ön valami mentalista féle? –
A sensei erre elmosolyodott és a Ryuuga gyerekre nézett.
- Hát, annál azért többről van szó. A jövőbe nem látok bele, de a technikám a gondolatok kiolvasásán alapszik. Így ha az ellenfelem titkos támadásokat próbálna bevetni ellenem, pontosan tudnám hogy mire készül. Hatalmas előny a csatában. – mondta, majd újra szét nézett rajtunk és ismét beszédbe kezdett.
-Nos, e közjáték után akkor térjünk rá a valódi küldetésre. -
Majd utána elkezdett matatni a zsebébe. Nem tudtam mit akar kivenni. „ Lehet elhagyott valamit?” Majd egy nyalókát szedett ki a zsebéből. Valami másra számítottam nem pedig egy nyalókára. Ezután eltette és azt mondta , hogy meg kell szereznünk. Aki pedig megszerzi a nyalókát különleges jutalomban részesül. Azzal sarkon fordult és elsétált.
- Mutassátok meg, milyen shinobik lennétek! – és azzal eltűnt nyomtalanul.
„ Szóval csak egy nyalókát kell megszerezni. Akkor mire várunk? Indulás.” Elindulok először én, mindenkit hátrahagyva. Arra indultam el, amerre a tanár utolsó lépteit tette meg. Futás közbe nyomokat kerestem arra, hogy a tanár merre mehetett. Jó ideig kerestem így a tanárt, de semmire sem bukkantam. Utána elfáradtam és nekidőltem egy fának. Majd a madaras fickó utolért engem, de nem volt nála a madara.
- Szeva Karasu! Találtál valamit? – kérdezte.
- Hello. Még nem találtam semmit. Eddig futottam, most pedig pihenek. -
Ezt követően válasz nélkül elrohant. „ Tahó. Vajon hol van a madara?” Pár perc múlva visszanyertem az erőmet, és amelyik fának előzőnek nekidőltem, arra felmásztam. Majd a Henge no Jutsu segítségével egy mókussá változtam át és így haladtam tovább a fákon. Hamarosan egy folyóhoz értem, ahol épp a Kurotsuki lány sétálgatott. Gondoltam egyet és követtem őt hangtalanul.

"Aj, hol van már a sensei? Lehet, hogy rossz ötlet volt ez a módszer a felkutatására?" Nem sokkal később figyelmes leszek egy felém tartó shurikenre. Elugrottam előle és épp, hogy földet értem már elő is kaptam egy kunait. Vihar előtti csend lett "Ez meg honnan jött?" Ekkor a bokroknál mozgásra leszek figyelmes és elő bújt Kuron. "Bingo! Megtaláltam. Mivel olvashat a gondolatomban nem célszerű tervet kitalálni." Egy mosoly került az arcomra, hogy ilyen közel vagyok a győzelemhez. "Már csak a nyalókát kell megszereznem, és akkor nyertem."
- Jó, megtaláltál. És most mi a következő lépésed? Várj csak... - Ekkor a zsebében matatott.
"Mégis mire készül?" Előkapta a nyalókát. Majd üzletet ajánlott. Ha megölöm a társaimat meg kapom a nyalókát és a jutalmat is. A szadista mosolyával egyenesen rám nézett. Ezektől a körülményektől szinte már megijedtem. "Ezt nem mondhatja komolyan!" Gondoltam zavartan. Vajon mi oka lehetett a senseinek ezt a kérdést feltennie. "Talán a tudatom legmélyén itt akarom hagyni a csapatott, és ha netalántán kedvem van megölni őket? Nem... ez nem fordulhat elő. Ilyesmi nem járhat a fejemben." Nyelek egy nagyot és igyekszek megfelejtkezni az előbbi gondolatomról.
- Hogy, hogy hangzik?! Ha megölöm a csapattársaimat akkor... én lennék a legutolsó mocsok!.- Reagáltam a kérdésre miközben a bánatos tekintetemet a földnek szegezem. Majd fojtatom. - És ha megtenném akkor. - Közben lehunytam a szemeimet. - Most jöttek vissza a halál kapujából és küldjem vissza őket a saját kezeim által?- Mondtam idegesen - Ebbe sosem mennék benne. Úgy mi értelme lenne az egésznek? Nem érem el vele azt amit szeretek. Csupán annyit, hogy gyilkos legyek. - Ökölbe szorítom a kezem és lehajtom a fejem.
Gondolkodni kezdtem rajta, hogy megtámadjam e. Majd felkötöm a kendőt a szám elé, és ezt követően be állok egy számomra tetszetős támadó pozícióba. "Nyugi Emi csak nyugi" Biztatás képpen mély levegőt vettem majd kifújtam és azt mondom:
- Na akkor ide a nyalókával. - Hangoztak el ezek a szavak nagy önbizalommal. A sensei felé futok erősen támadó jellegűen.

Kerestem a senseit a sűrűben, de semmire sem bukkantam. Kuron senseinek se híre se hamva és még Taka sem tért vissza. Kezdett kicsit aggasztani a dolog ezért az eredeti küldetésről áttértem arra, hogy megtaláljam Takat. Tudtam, hogy ezért semmi jót nem fogok kapni, de Taka mégis csak a barátom. Próbáltam kimenni az erdőből, hogy tisztán lássam az eget. Viszont csak ismeretlen madarakat láttam röpködni az égen. Mentem a tavacska mentén és nem sokkal később halk csiripelést hallottam. „ Ez biztos Taka lesz!” Rohantam be az erődbe ahonnan a hang hallatszott. Ahogy egyre jobban beljebb és beljebb mentem erősödött a csipogás. Kapkodtam a fejem, nehogy elhaladjak mellette és hirtelen megpillantottam a barátomat. Amikor közelebb értem ledöbbentem. Le volt kötözve és egy kunaion lógott lefelé a fáról.
- Cimbora. Mi tör… - akadt meg a szó.
Hirtelen valamibe megbotlottam ami aktivált egy csapdát. A következő az, hogy egy hálóban találtam magam ami tele volt levéllel, hogy még véletlenül se találjanak meg. „ Basszus. Taka ki van kötözve én meg csapdában vagyok. Elég szívós helyzet.” Csak ültem és ültem egy hálóban és gondolkodtam, hogy mit csináljak. Pár másodperccel később eszembe jutott egy ötlet. Elővettem egy kunait az övtáskámból és megpróbáltam keresni egy sérült helyet a kötélen. Találtam is egy olyan helyet és elkezdtem vágni azt a késemmel. Eltartott egy darabig, de sikerült elvágnom a vastag hálót. Elsöpörtem onnan a leveleket és kimásztam onnan. Balszerencsémre a lábam beleakadt a hálóba ezért én is elkezdtem fejjel lefelé lógni.
- Na remek. – dünnyögtem morcosan.
Próbáltam felhúzni magam, de mind hiába. Tudtam, hogy ezt sokáig nem csinálhatom, mert a fejembe száll a vér és elájulok. Ezért ismét elkezdtem gondolkozni. Hamar támadt is egy ötletem. Elkezdtem ingázni jobbra, balra, hogy egyszer csak elkapom a háló alját és kirántom a lábam. Így is tettem ám, mikor elkaptam volna a háló alját kicsúszott a lábam és a földre zuhantam. „ Áú. Pont az arcomra.” Feküdtem a földön a méreg már majd szét rágta a testemet. Egy erőset belevertem a földbe, majd felálltam, kiszabadítottam Takat és azt mondtam neki :
- Figyelj pajtás. Légyszíves menj haza. Nem szeretnélek mégegy ilyenbe belekeverni. – szóltam aggódva.
Ekkor Taka elszállt. Én pedig dühösen rohantam, hogy megtaláljam a senseit. „ Már tényleg elegem van ebből az emberből. Mégegyszer nem történhet ez meg. A végén még a többieké lesz a jutalom.” Minden erőmet belevetve kerestem a kapitányt. Szaladtam az erdő szélére hátha ott több nyomra bukkanok. Ekkor halkan, de biztosan Kuron hangját hallottam :
- Odaadom neked a nyalókát, és megkaphatod a jutalmadat... ha cserébe megölöd a két balfácánt. Na, hogy hangzik? –
„Valaki már meg is találta őt?” Ekkor egy csobogó patakhoz értem és már nem hallottam a beszélgetést. Próbáltam nesztelenül arra futni amerről az előbb a hangot hallottam. Nem sokkal később rá is leltem Kuronra és Emire. Gyorsan bebújtam egy bokor és egy fa tövébe. Ekkor ez hallatszott :
- Na akkor ide a nyalókával. – mondta Emi.
„Micsoda? Elfogadja? Hát megölne minket?.” Lefeküdtem a bokorba nehogy meglássanak és vártam, hogy mi fog történni. A bokor alól csak a lábukat láttam, de mintha Emi lába gyorsan futott volna a senseié felé. „Hát mégse árult el.” Megpillantottam magam mellett egy farönköt és ezt kihasználva a Kawarimi no Jutsut használtam. A másomat ráirányítottam a senseire és pedig felkészültem a támadásra. Arrébb csusszantam és felálltam a fa mögött. Egy füstbombát dobtam oda és az imént elküldött másolatommal beleugrottunk a füstfelhőbe hátha sikerrel járunk.

Már egy jó ideje követtem Emit, majd meg untam és úgy döntöttem, hogy meg keresem Gawat . Mivel hogy mókus alakban voltam nem okozott túl nagy gondot egyik fáról a másikra ugrani. Habár így is beletel egy kis időmbe, de végül megtaláltam. Mikor meg pillantottam éppen a madarát szedte le a fáról. "Az a szadista még a madarakat sem kíméli !" Majd valamit mondott a madárnak és elrepült ."Hm bizonyára haza küldte hogy ne essen bántodása , legalábbis eddigi információ gyűjtésem szerint ezt tenné. Túlságosan is szereti azt a madarat hogy újra veszélynek tegye ki." Majd hirtelen elindult az erdő sűrűjéből a patak felé.Fenébe onnan jöttem az imént. Na mindegy akkor irány vissza Emihez hátha megtalálta már a senseit .Ugráltam fáról fára és mikor odaérek Emihez shurikenek száguldoztak ,még szerencse hogy ilyen jók a reflexei és kikerülte mindet és én pedig a fán vagyok. Mókus alakba az a shuriken akár az életemet is elvehette volna ."Egyre többet tudok meg a csapat társaimról ,viszont most már a senseit is ki kéne figyelni, kissé zavar, hogy olvas a gondolatokban. De vajon minden gondolatot hall vagy ránk kell koncentrálnia ahhoz hogy tudjon olvasni a fejünkben." Majd meg jelent a sensei és azt mondta - Jó, megtaláltál. És most mi a következő lépésed? Várj csak... - a zsebébe nyúlt, és kivette a nyalókát. -Odaadom neked a nyalókát, és megkaphatod a jutalmadat... ha cserébe megölöd a két balfácánt. Na, hogy hangzik? - „Francba ha ez most el fogadja akkor két ellenség lesz akit lekell győznünk, habár nem hinném hogy elfogadná egyszer már megmentett minket és szerintem nem ér neki annyit a jutalom hogy megöljön minket, ezen felül ha megöl minket az azt jelentené hogy dezertált és a mester őt is megölné. Remélem hogy tudja Emi hogy a tanár át akarja verni.”
- Na akkor ide a nyalókával. - Ordította erőteljesen hangon a lány , és neki szaladt a senseinek. Eközben Gawa egy klónt csinált magából és egy füst bombát segítségével a klón és Gawa is be futott a füstbe. Én kint vártam meg a végét az egésznek és reméltem azt, hogy nem fognak komolyabban megsérülni. És ha a sensei kerül ki sértetlenül a füstből én rátámadhatok.

- Szemből támadsz? Ez ostoba taktika.- Ezeket a sértő szavakat, Kuron nekem szánta.
"Taktika? Mégis milyen taktika működne egy olyan emberen, aki olvas a gondolatunkban?" Néhány rúgás és ütés sorozat után feltűnik, hogy semmi esélyem Kuron ellen. A sensei egy kézzel hárítja az ütéseim javát és a gyorsan érkező pofon már fel se tűnt. Amikor eltalált szédülni kezdtem, de gyorsan magamhoz tértem. Mivel láttam, hogy Kuron nem mozdult el a helyéről így újabb támadást indítok a nyalóka megszerzése érdekében. A jonin következő ütésétől térdre rogytam magatehetetlenül és egy rúgással bele lökött a patakba. "Még csak most száradtam meg!" Kétségbe esetten próbálok valamit megfogni, majd belecsobbanok a vízbe. "Sose szerzem meg a nyalókát. Egyedül nem üthetjük ki." Ekkor már a vízben süllyedtem magatehetetlenül. Erőm sem volt kiúszni a partra minden végtagom fájt. A sensei szavai csengtek a fejemben. "Szemből támadsz? Ez ostoba taktika." Ekkor nagy csalódást éreztem magamban. "Nem csak ennyire vagyok képes." Ettől a gondolattól erőre kaptam. "Taktika kell? Hát jó legyen taktika!" Kézjeleket formálok a Bunshin no jutsu-hoz majd sikeresen egy klónt csináltam a magam képmására. Remélvén, hogy a klónnal csökkenthetem a látómezejét és egy shurikennel kicsaphatom a nyalókát a kezéből. A klón kiúszik a partra. "Ez az!" Majd eszembe jut, hogy levegő is kéne. Megkísérlem kidugni a számat a vízből. "Csak alakuljon minden a terv szerint."
-Válts stratégiát. Ezt még a leggyengébb ellenfelek is simán kivédhetik. Egy shinobinak okosabbnak kell lennie a célpontnál. -
A szavakat rövid csend követte. "Mi történhet odafent?. Remélem nem buktam le máris." Ezután megláttam, hogy Kuron a klónom mögé került és ettől nagyon megijedtem. Már majdnem kipattantam a vízből mikor észrevettem, hogy nekem háttal van. "Mi? Ha most kimentem volna, akkor megpróbálta volna elvágni a torkom? Még szerencse, hogy egy klónt küldtem ki." Ez a gondolat villan át az agyamon. "Mikor kéne támadnom? Hm... Talán ha épp nem figyel csak el kéne terelni a figyelmét. Talán valaki betoppan és majd akkor..."

//Akkor folytatom a bolyongástól.//

Céltalanul sétálgattam az erdőben a fejem után. Sehol semmi nyomot nem találtam ahol elindulhatnék. Csak futottam, futottam a sűrűbe közbe figyelve nincs-e valahol csapda. Ahogy sétálok, találok egy levélkupacot. "Vajon egy csapda?" Előveszek egy kunait és belehajítom a közepébe. Nem történt semmi. Fújok egy nagyot, odamegyek és felveszem a kést. "Azért nem árt elővigyázatosnak lenni. De nem vehetem túl komolyan a dolgot." Ismét egy kis erőt vettem magamon és elkezdtem futni a kunaial a kezemben. Hogy ne tévedjek el néhány darab fát megvágtam vele. Mindegyik fára több és több vágást. Nem sokkal később egy madárra lettem figyelmes ami éppen repült el a fészkétől. Gondoltam a fiókáinak visz élelmet és nemárt ha követem. Úgyse találom a senseit, se a többieket. " Ki tudja, lehet a végén még a madár vezet célra." Követtem tehát a madarat, de nem sokáig bírtam ugyanis a lábam már nem bírta a madár tempóját. Megálltam pihenni egy fa mellett. Csönd volt és én egyedül voltam. Kitűnő préda Kuronnak. Ezen elgondolkodva máris felpattantam és futottam el. Hamarosan csobogásra lettem figyelmes. "Biztos egy patak." Futottam a hang irányába és meg is pillantottam a patakot. "Jól tippeltem." Már csak azt kellett eldöntenem, hogy merre menjek. Ismét a szerencsémre bíztam magamat és elindultam egy irányba. Hirtelen megpillantottam Kuront ahogy épp harcol Emivel. Gyorsan beugrottam a bokorba reménykedve, hogy nem vettek észre. "Huhh... Megtaláltam őket. Már csak valami terv kéne. De mi van ha meghallja? Nincs időm erre gyorsan kell cselekednem." A mellettem lévő farönk ihletet adott. A Kawarimi no Jutsut használva a rönkből egy klónt csináltam. Ezután óvatosan kinéztem a bokor mögül és láttam, hogy két Kuron és két Emi van. Ekkor elővettem egy kunait és a tőlem távolabbra lévő Kuron felé dobtam ami épp kést tartott Emi nyakához. Ezután a hozzánk közelebb érő senseire rárohantunk a klónommal. Míg a klónom megpróbálta lefoglalni én próbáltam a zsebéből kicsenni a nyalókát.

//Elnézést a késésért//

A patakban várva, egy hangos vízcsobogásra lettem figyelmes. "Csak nem? Észrevett volna?"
-Nem is rossz... csapatmunka? -
"Micsoda itt lenének a többiek?" De tovább már nem bírtam a víz alatt ezért biztonságos távolságra úsztam majd kimásztam.
- Vajon milyen lehet a harc téren, ha itt ilyen kegyetlen? Ettől a senseitől a frász kerülget, de remélem nem vett ész... - Szakadt félbe a mondatom mivel egy árnyékot pillantok meg. Hátra néztem és láttam, hogy Kuron sensei van mögöttem egy kést tartva a kezébe. Ettől nagyon megijedtem, szinte halál félelem tört rám. Becsuktam a szemem az ijedségtől. Kuron kését már szinte magamban éreztem. Biztos voltam benne, hogy végem, miközben Kuron még csak meg se sebzett a kunai markolatával, de még meg se ütött. Kinyitom a szemem és látom, hogy Kuron senseit megharapta egy mókus a kunait tartó kezét. Csodálkozva néztem, hogy egy mókus ment meg. "Egy mókus? Ez tuti Karasu." Gyorsan hátra ugrok. "Nahát, de cuki ha vége ennek meghálálom Karasu-nak." A sensei gyorsan le is szedte magáról és bele dobta a vízbe, Karasut mókus alakban. "Elmenjek megmenteni vagy most kéne elvennem a nyalókát?" Villant át a gondolat az agyamon. Szerencsémre a döntésre nem került sor, mivel Karasu kimászott a vízből. Ennek megörültem egy pillanatra.
- Hát jó. Ha ön nem fél kunait tartani ránk és akár meg is ölne minket, akkor én erre csak annyit tehetek, hogy ezzel válaszolok. - Eközben előkaptam egy kunait és a fejmagasságomba emeltem. Még egy pillanatra elmosolyodtam, majd nekifutok a senseinek. "Egy nyalókáért... Egy nyalókáért öljük egymást." Futás közben klónt készítek magamból magam elé, majd el is tüntettem és a füstje homályából csapok le Kuron-ra. A sensei kunait tartó kezét célzom meg a vágássommal, szabad kezemmel pedig a nyalókáért nyúlok.

A kunaiom sikeresen eltalálta Kuron klónját ami rögtön vízzé
vált. Emi kimászott a partra és a sensei ezt mondta :
- Nem is rossz...csapatmunka? - Már közeledtem a valódi sensei felé mikor egy villámgyors mozdulattal eltűnt. "Már megint hova lett?" Kapkodom a fejem, hogy merre lehet nem szerettem volna ha a hátam mögé kerül. Meg is pillantottam amint épp a lányt próbálja leszúrni. " Basszus. Nincs elég időm." Egy shurikenért nyúltam volna, mikor hirtelen egy mókus harapta meg Kuront. De persze nem ért sokat. A kapitány nem habozott, és letépte magáról az állatot. Nagy meglepődésemre a vízből Karasu mászott ki. Elbambulásom alatt nem vettem észre, hogy a senseinek lankad a figyelme. Csak akkor kaptam észhez, amikor Emi egy kunait tartva a kezében nekirontott a kapitánynak. A lány egy klón füstjének segítségével próbálta letámadni a senseit. "Nem is rossz Emi." Nekem is reagálnom kell valamit. Nincs idő gondolkodni, támadni kell! Az éppen oszladozó füstfelhő mögül egész jól láttam Kuront. Gyorsan előkaptam egy kunait amire pár méter drótot erősítettem. A kunait szándékosan a sensei mellé dobtam viszont a dróthuzal végét szorosan fogtam. Hátha ez eltereli a figyelmét. Ekkor a kapitány felé futottam és megpróbáltam elvenni tőle a nyalókát. És hogyha még nem is sikerül a drótot visszarántom és lehet eltalálja a senseit.

A tervem az elején viszonylag jól sikerült. A sensei Emit hátrarúgta egy könnyed mozdulattal, így már csak nekem kellett valamit ügyeskedni. Nyúltam volna a nyalókáért, mikor ledöbbentem. Karasu hirtelen a sensei mögé került és megpróbálta megvágni. Kuron persze a támadás elől kitért. Én pedig visszahúztam a kunaiomat. A kés a terv szerint Kuron felé haladt, ám balul sült el. A sensei elugrott és, mivel a kést túl erősen húztam meg az nem a célba ért. Hirtelen átfutott rajtam a hideg. Nem akartam a saját szememnek hinni. A tőröm pontosan Karasu homlokába állt.
- Ka...Karasu. - mondtam nyögve. Ekkor a fiú eldőlt. Már nem tudtam visszatartani a könnyeket ezért elkezdtem sírni. Térdre rogytam és ordítottam egyet. Az összes gondolatom kavargott a fejemben. "Mit tegyek? Túléli még?." Kétségbeesetten kiáltoztam a nevét, de nem kaptam választ. A kést nem akartam kihúzni a fejéből, mert a végén még hányni is fogok. Nem tudtam mit tegyek. Csak ütögettem a földet. Ekkor Kuron sensei megszólalt.
-Azt tudtam hogy megpróbáljátok majd egymást
lassítani, hisz ez volt a teszt lényege. De ez...Sosem hittem volna, hogy képesek lesztek megölni egymást. Különösen azt
nem, hogy majd te intézed így a dolgot, Gawa. Megdicsérnélek, de...
Nos, úgy tűnik, hogy a kiképzésből temetés lesz. -
- De én nem így akartam. Nem akartam ezt. Még csak barátkozni sem volt idő. Olyan sok dolgot lehetett volna még csinálni. És most mi történt? Egy gyilkos vagyok. Hogy fogok én így a szülei szemébe nézni? Vagy bárki máséba? - kiabáltam bőgve. Ekkor a sensei felé néztem.
- Kuron...sensei.. - már alig bírtam bármit is mondani. - Most mi lesz?

A tervem talán működhetett is volna, ha nem fecsegek ennyit. A sikertelen próbálkozásomat Kuron zárta le, egy könnyed rúgással elintézett. "Már... Megint" Próbáltam volna megint támadni, de rá kellet jönnöm, hogy ez már nem az én pillanatom. Ugyanis Karasu észrevétlenül Kuron sensei mögé került. De még ez se volt elég a nyalóka megszerzése érdekében. Mert Kuron kitért a támadás elöl. "Mi! Ez nem létezik a sensei ellen semmi sem működik?" Ebben a pillanatban Gawa cselekedett. A kunai kését vissza rántotta, de úgy ahogy minden támadást ezt is kivédte. Ekkor egy tragikus baleset történt egy elfelejthetetlen perc. Amikor Kuron kitért a kunai elől az Karasut találta el, még pedig a homlokát. Karasu ledermedve állt előttem, mintha megállt volna minden és mindenki, még a vér is bennem. A könnyeimről viszont nem mondható el ez, ahogy Karasu eldőlt úgy csöppent le az arcomról. Térdre rogyva is csak sírtam. Gawa pedig folyamatosan Karasu nevét kiabálta. Felnéztem Kuronra annak reményében, hogy megmentheti-e még öt. De csak annyit mondott hogy:
- Azt tudtam hogy megpróbáljátok majd egymást
lassítani, hisz ez volt a teszt lényege. De ez...Sosem hittem volna, hogy képesek lesztek megölni egymást. Különösen azt
nem, hogy majd te intézed így a dolgot, Gawa. Megdicsérnélek, de...
Nos, úgy tűnik, hogy a kiképzésből temetés lesz. -
Gawa elkeseredetten kiáltotta el magát. Már majdnem odamentem hozzá és átkaroltam volna. Gyorsan le is tettem erről. Úgy gondoltam, hogy támaszfal kell most neki és nem én. Majd azt mondtam hogy:
- Sensei. Én olyan tehetetlennek érzem magam. Még csak meg se ismertük rendesen. Én... én ezt nem hiszem el. - Felállok zokogva és legszívesebben elvenném a nyalókát hogy aztán beledobhassam a patakba. Majd úgy is teszek csak, hogy észre ne vegyen a sensei nehogy félre értse. Normálisan a sensei felé megyek.

//Ha sikerült//
A nyalókáért nyúlok majd ugyanazzal a lendülettel bele dobom a patakba. Majd azt motyogom hogy :
- Vajon mik voltak az utolsó gondolatai. Vajon mit gondolt Gawaról, Kuronról na meg rólam. -

//Ha nem sikerül//
- Ne értse félre kérem nem a jutalom megszerzése érdekében akartam el venni. Csak nem akarom látni többé. - Majd térdre rogyok és lehajtom a fejem.