Kiképzőterepek

Bár a nyalókát nem sikerült eldobnom, de mégis megnyugodtam. Kuron a halott csapattársam zsebébe rakta a nyalókát. Nem sokkal ezután beszélni kezdet Karasuhoz. Majd mikor befejezte becsukta a fiú szemeit. "Nahát sosem gondoltam volna, hogy Kuron senseinek ilyen oldala is van." Ezek után odament az összeroppant Gawahoz és a szavai rám is nyugtató hatással voltak. Meg töröltem a szemem. Nem sokkal ezután kiadta a sensei a feladatot számomra. Gyűjtsek sok fát.
- Értettem. - Feleltem kicsit szomorúan, majd felállok és az erdőféle veszem az irányt. - Jót fog tenni ez a séta. - Motyogom halkan. Az erdőben egyre csak gondolkodok. "Mi lesz velünk a későbbiekben? Majd a saját életünkért kell kiontani másokét..." Egy, röpke 15 perc alatt összeszedtem annyi faágat amennyit csak eltudtam bírni. Vissza fele menet már nem is voltam olyan szomorú. "Végre vissza értem."
- Meghoztam a fát remélem ennyi elég. - Majd letettem a földre.

Miközben a senseit néztem, Emi megtörölte szemét és elindult Kuron felé. Úgy tűnt, hogy a nyalókát akarja kivenni, de nagy megdöbbenésemre Kuron maga veszi ki a zsebéből az édességet. Majd odamegy a halott társunkhoz, leguggol és a fiú zsebébe rakja a nyalókát. "Hmm... Nem hittem volna, hogy ezt csinálja." Kuron sensei ezután elcsukja Karasu szemét. Néma csend van... Még a madarak is abbahagyták a csipogást. Ekkor feláll a sensei és odajön hozzám és beszédbe kezd :
-Nézd, egy shinobi néha rákényszerül arra hogy
áldozatokat hozzon. Az sem ritka, ha a saját társunk ez az áldozat. Ha a
helyzet úgy hozza, előbb-utóbb úgyis meg kellett volna halnia. És ehhez
hozzájárul még az is, hogy nem szándékosan csináltad. Ennél brutálisabb
balesetek is előfordulhatnak csata közben, sőt. Úgyhogy ne legyél
elkámpicsorodva -
Elgondolkoztam azon amit mondott. " Igaza van! Nem szabad ezen ennyire elkeserednem. Máskor is fog ilyen történni. Elvégre már ninja vagyok. De hát mégis a csapattársam volt. Viszont az is igaz, hogy nem szándékosan tettem amit tettem." A sensei parancsot adott Eminek, hogy gyűjtsön fát. Elégetjük Karasut. Hirtelen nagyot vert a szívem.
- Hogy micsoda? - kiáltottam el magam. - Miért égetjük el? - Rá nemsokkal jöttem rá, arra, hogy a senseinek igaza van. Elvégre ha kiderül, hogy gyilkos vagyok... Nagyot nyeltem. Kavarogtak bennem a gondolatok, hogy vajon ezt hagynom kellene, vagy ne. Még el se határoztam magam, de Emi elindult. "Hát nincs más választás." Szomorkásan odaballagtam Karasuhoz majd leültem mellé.

Reggel 7:20 kor felteltem félálomban otthonomban elvégeztem teendőimet majd felkötöttem a fejpántomat és felvettem a cuccaimat. Elindulva a Kiképzőpálya felé látva egy boltot bementem és egy szakállas barna hajú kövér ember jókedvel fogadott és vettem némi élelmet egy almát továbbá 2tojást és péksüteményt. majd boldogan kimentem illedelmesen köszöntem és a fazon mosojogva nézett utánam. Mikor mentem tovább nyugodtan és a reggeli fáradalmat már kiküszöbölve láttam köjköket játszani az utcán és néhány felnőtt embert felügyelni rájuk. Kiérve a Kiképzőtérre megláttam a céltáblát és odamentem hozzá ledobtam a táskám körbenéztem és mivel nem láttam a jounint egyenlőre csak neki álltam kunaikat és shurikeneket dobálni.

Naruto és Gawa

"Pedig megismerni se volt idő." Gondolom mikor már a csapattársam teste a tűzre lett téve. Könnyek nélkül állok és bámulom a tüzet miközben semmi sem marad meg csak az emlékeim a társamról. Gondolatok futnak át rajtam és furcsa, de nem keserűek. Az a kevés közös élmény mosolyra fakasztja a lelkem. "Még ha voltak is rossz pillanataink akkor sem adnám el őket." Ezután Kuron felénk fordul és egy hosszú, de tanulságos beszédet tart.
- Legyen ez a nap egy jó lecke mindkettőtöknek, ifjú tanítványaim. Karasu mindent megpróbált hogy megszerezze a nyalókát, ahogy egy igazi shinobi tette volna. Ha ti is ilyen kitartóan fogjátok véghezvinni a küldetéseiteket, akkor már győztetek is. És minden egyes küldetésen az életetek lesz a tét. Shinobinak lenni a világ legnehezebb állása. Ezt jól jegyezzétek meg. Nekem is rengeteg ilyen leckéből kellett okulnom. -
"Rengeteg ilyen leckéből? Hányszor kellet átélnie már az ehhez hasonló szituációkat?" Ekkor értem meg pontosan mit akart az elején a gatyába rázással. Azt hittem, hogy csak úgy mondta. Majd amikor elégett a halott ninja társunk annak a hamvait bele seperte a vízbe."Már csak az emlékek élték túl a tüzet." Majd azt mondta:
- Vissza az élet bölcsőjébe -
"Szóval vissza az élet bölcsőjébe? Végül is a víz minden létalapja." Kuton felénk fordult és hazaküldött minket pihenni. Ráhallgatok, beszélni úgysincs kedvem. Visszapillantok a patakra. "Remélem megtisztelő ez a temetés. Ettől tisztelet teljesebbet nem igen ismerek."

// Elnézést a késésért.//

Csendesen ültem a tűz mellett, ahol a csapattársam teteme égett. Csak néztem azt, ahogy lassan hamuvá vált a teste. Az agyam teljesen kiürült, semmire sem gondoltam. Csak ültem és bámultam ki a fejemből. Karasu holtteste lassan oszladozott, mikor Kuron megszólalt. Igazán oda se figyeltem.
-Legyen ez a nap egy jó lecke mindkettőtöknek, ifjú
tanítványaim. Karasu mindent megpróbált hogy megszerezze a nyalókát,
ahogy egy igazi shinobi tette volna. Ha ti is ilyen kitartóan fogjátok
véghezvinni a küldetéseiteket, akkor már győztetek is. És minden egyes
küldetésen az életetek lesz a tét. Shinobinak lenni a világ legnehezebb
állása. Ezt jól jegyezzétek meg. Nekem is rengeteg ilyen leckéből
kellett okulnom.
Ezeket a szavakat mondta Kuron. Különös figyelmet nem is fordítottam a beszédére. Csak figyeltem a társam. Mindenki elhallgatott és a tűz köré gyűltünk. Körülbelül két óráig tartott míg a fiú teste teljesen elhamvadt. A sensei lassan felállt és a fiú hamvait belesöpörte a patak vizébe. A sensei felénk fordult, majd hazaküldött minket pihenni. Már mindenki elment, de én még mindig ott ültem és csak bámultam a patakot. Legalább egy óra kellett ahhoz, hogy felálljak onnan és elmenjek. Lehajtott fejjel bandukoltam az utcán. Semmi másra nem gondoltam csak az eseményekre. Nemsokára hazaértem. Szüleim nem voltak még otthon, csak Taka. Ő is éppen aludt. Halkan odamentem és megsimogattam, majd ledőltem az ágyamra. Aludni természetesen nem tudtam.

Reggel van. Ismét nehezen, keltem ki az ágyból, mikor meghallottam hogy Kuron sensei hívat minket. Küldetésre megyünk. Igazán nem is foglalkoztatott a gondolat. Annál inkább a tegnap történtek. Sose fogom tudni kiverni a fejemből az eseményeket. Álmosan vánszorogtam ki a konyhába, ahol anyám mosogatott.
- Szia, kisfiam - szólt lágy hangon anyám.
- Szia. - hangzott a válasz.
Ekkor odajött hozzám és megpuszilta a homlokomat. Morcosan töröltem meg a homlokom, hiszen ő is tudja, hogy már nem kisgyerek vagyok. Édesanyám nem soká tálalta is nekem a reggelimet. Megtöröltem a szemem és lassan elfogyasztottam a reggelimet. Miután megettem, felálltam és besétáltam a szobámba. Mivel nem volt nagyon kedvem még elindulni a találkozóhelyre, ezért leültem olvasni. Taka is rászállt a fejemre és bámulta a könyvet. Mintha ő is olvasná. Már fél óra telt el, mikor anyám lépett be a szobába és szólt, hogy el kéne már indulnom. Fújtam egyet, majd becsuktam a könyvet. Átöltöztem, felvettem a fejpántomat és minden kellő dolgot belepakoltam az övtáskámba. A fogpiszkálót a számba vettem és az anyámtól és Takatól való elköszönés után elindultam a találkozóhelyre. Lassan sétáltam a falu utcáin zsebre tett kézzel és lehajtott fejjel. Mint valami különc... Hamarosan megérkeztem a kiképzőterephez. Kinyitottam a hatalmas rozsdásodó kapuit. Sehol senki. Csak a madarak csiripelését lehetett hallani. Úgy mint tegnap, odaballagtam a fához. Még látszódott a nyom amit Karasuval hagytunk, mikor repültünk a tóba. Figyelmen kívül hagyva ezt a gondolatot, elővettem a könyvemet és elkezdtem olvasgatni.

Amikor haza értem a szobámba zárkóztam és az egész napi izgalomtól el is aludtam. Reggel az ébresztő óra keltett fel. Kivételesen azonnal ki tudtam kapcsolni. Ásítok egy nagyot. Majd kinézek az ablakon.
- Hát jó reggelt Emi.-
Ezután eszembe jutnak a tegnapi események. Egy ideig csak fekszek. Nem sokkal később hallom, hogy az öcsém is felébredt. Ki kelek az ágyból összekészítem a ruhám és elbandukoltam a fürdőszobába. "Remélem a hamvasztás nem a test eltüntetésére szolgált." Gondoltam miközben a tükörbe néztem majd beálltam a zuhany alá. Amikor kész lettem fel öltöztem és megcsináltam a hajam. Már épp kijöttem a fürdőszobából mikor meg láttam anyut.
- Jó reggelt- Mondtam jókedvűen. Mintha nem történt volna tegnap semmi.
De anyu csak hallgat és a ruhám nézte. Már épp kezdtem megijedni, hogy mit, néz ennyire mire megszólal:
- Kislányom nem vennél fel valami mást. - Mondta kicsit idegesen.
- De mégis mit? Meg különben is miért nem jó ez?- Kérdeztem értetlenül.
- Mert kimosnám. Meg jó lenne, ha megpróbálnál legalább egy kicsit lányként öltözködni. - Ekkor csípőre tette a kezét állt előttem.
Tudtam, hogy muszáj lesz átöltöznöm. Bementem a szobámba és átöltöztem. Anya kíváncsian várta, azt hogy mit veszek fel. Hosszas próbálkozás után végre tetszett anyunak, ahogy felöltöztem. Egy szürkés színű térdnadrág és egy fehér póló. Ezután lassan megreggeliztem. Nem tudtam mit csinálni, úgyhogy csak henyéltem. Valahogy nem volt erőm semmit sem csinálni. Végül is úgy döntöttem, hogy fölösleges itt várni. Már épp elindultam mikor anyu elkezdett érdeklődni a csapattársaim iránt. Levettem az övtáskám és elkezdtem mesélni neki pár dologról. Majd azzal fejeztem be, hogy mást nem igen tudhatok róluk. Majd felálltam felcsatoltam az övtáskát.
- Na, sziasztok, mentem. - Ezután becsuktam az ajtót.
Út közben úgy éreztem, hogy fázok. "Talán vissza kéne menni." Ekkor a hátam mögé nézek. "Nincs, kedvem visszafordulni inkább tűröm egész nap." Sétálgattam az utcákon és végre a kiképzőterepre értem. Kinyitottam a rozsda ette kaput majd egy fa alatt megpillantottam Gawat. Ép könyvet olvasott. Köszönők neki és leülök mellé és várom a senseit.

// Hát ez már nagyon hiányzott. Bár lehet, hogy kicsit berozsdálltam.//

Miközben Gawa könyvet olvasott aközben én a fa alatt ültem. A várakozással teli idő közbe lassan hideg, sötét és borús idő alakult ki. Végül Kuron megérkezett hosszú idő után. "Na, végre. Már ideje volt, hogy megérkezzen." Eközben felálltam és egy picit leporoltam magam. Már épp kezdtem volna letámadni a szavaimmal, de szinte azonnal védekezni kezdet. A meséjéről gyors véleményem támadt mégpedig. "Mégis milyen küldetés lehetett? Hisz majd szétdurran a chakrátol. Tuti, hogy kamu." Majd megpillantom a rúzs nyomokat a nyakán. Egyből átláttam a dolgokat. "Na, ne erre inkább nem vagyok kíváncsi." Majd elkezdett közelíteni felém. "Jaj ne most meg mi rosszra gondoltam?!" Ijedtemben nem tudtam mit csináljak leblokkoltam. Az ijedt hangulatomon nem javítottak a tegnapi események. Majd viccesen megszólalt:
- Ez igen Emi... Végre úgy nézel ki mint egy Kunoichi. Majd ezután ki is osztotta a feladatot.
"Kuron... most megdicsérte az öltözködésemet? Most jut eszembe nekem még sosem bókoltak." Egy kicsit elpirulva gyorsan oldata kapom a fejem. Néhány mondat és kézjelek után egy nagy gomolygó felhő jelent meg a kiképző terep felett. Amiből villámok csapdostak ki. "Ezzel meg mit akar? Remélem nem csap bele egy fába se." Gondoltam miközben tekintetem a villámokon maradt. Kuron gyorsan elmondta az edzés lényegét. Majd egy kis szünetet tartott. Mivel úgy gondoltam, hogy ez a kérdezés ideje ezért fel is tettem az egyetlen kérdésem.
-Kuron sensei. Ez az edzés ugyebár a reflexeinket fejleszti?. - Kérdeztem izgatottan. A válaszát megvárva elkezdtem lassan bemelegíteni.
Mivel ez az edzési módszer számomra ismeretlen ezért különösen is nagy izgalom kezdett eluralkodni rajtam.

Már egy bő órája olvasgattam a könyvemet a fa alatt, mikor megjelent Kuron. Csak odapislantottam és olvastam tovább a könyvemet. A sensei próbált mentegetőzni, hogy miért késett, viszont és abba a pár másodpercbe, hogy odanéztem rögtön kiszúrtam a rúzsfoltokat a nyakán. Így hát figyelmen kívül hagytam amit mondott, tudtam, hogy nem fogja elmondani a történteket. Olvasok tovább, mikor hallottam, hogy elkezdett közelebb lépkedni. A zaj elhalkult. Egy pillanat múlva Kuron megszólalt :
- Ez igen Emi... Végre úgy nézel ki mint egy Kunoichi.
- Chh - mondtam ezt halkan, aztán kicsit elmosolyodtam.
Kuron folytatta tovább a beszédét :
- Na akkor ott folytatjuk a dolgokat ahol tegnap abbahagytuk. Ma is gyakorolni fogunk, hogy életerősen kezdhessétek meg az első küldetéseteket.
Na ez volt az a pillanat, amikor becsuktam a könyvet. Tudtam, hogy Kuron nem packázik. A tegnap történtekből elég okom van arra, hogy tudjam Kuron nem játszadozik velünk. A könyvemet elraktam az övtáskámba. A sensei elmondta mit kell csinálni. Lassan felálltam, leporoltam magam. Eléggé erőtlen voltam ezért megkérdeztem :
- Muszáj ezt csinálni? -

Gawa kérdésén elnevettem magam. Bár sikerült a kezemet a szám elé tenni. Bár a kérdésemre meg kaptam a választ, ami boldoggá is tett. Majd a sensei újra elmondja, amit a villámokról tudni kell. "Úgy is sok az a pillanat, amikor leblokkolok. Hát, ha kijavítom ezt a hibámat. " A gondolatom vége felé kiszúrom, hogy a zsebében matat már megint. "Ugye nem megint egy nyalóka? " Kiveszi a zsebéből a sensei a kristályt, és nagy meglepetésemre megint egy olyan tárgy, amire nem is számítódtam. "Egy kristály? Előbb egy nyalóka most meg ez." Majd a tekintetem az aprócska kristályon maradt.
- Ez a kristály lesz a mentsváratok! Akinek a kezében van és csakis a kezében, akkor a birtoklóját megvédi a fájdalmas csapásoktól, mint valami villámhárító. - Mondta el a kristály feladatát az edzésben, majd azt nekem pöckölte.
Nagyon meg lepett. "Akkor most nem Kurontol kellesz elvenni, hanem egymástól?" Vágtam egy kissé kellemesen csalódott arcot. Majd elmondja az utolsó információkat a villámokról. Miközben már megint azt az ijesztő szadista vigyort került. Majd ezután a kezét magasba emelve kiáltja ki hogy:
- Harcra fel! - Ezután egy villám fokozta a helyzetet, ami a sensei mögött csapott le.
Gawa felé fordítóm a fejem. "Most komolyan ö lenne az ellenfelem? Ahhoz is lusta, hogy megmozduljon. Fel kéne hergelnem."
- Hé, Gawa... csak nem ez kell? Hát gyere és vedd, el csak meg ne ölj! - Hangoztattam gúnyosan miközben kétszer feldobtam és elkaptam a kristályt "Remélem az utolsó négy szóval nem bántottam meg. De minden esetre bocsi Gawa muszáj ellenfelet csinálnom belőled." De tovább nem is húzom az időt előkapok egy kunait és támadópózba álltok.

A felhők egyre sűrűbbek és feketébbek lettek a fejünk fölött, amiből néha-néha már kisebb villámok jöttek ki. Tudtam, hogy már nem vagyunk messze az edzés kezdetétől., de attól ugyanolyan nyugodt arccal bámultam tovább Kuront. A sensei viszont rám se nézett. Ebből azt szűrtem le, hogy ez nem csupán gyerekjáték.
- Úgy tűnik nem vagytok tisztában a dolgokkal. Igaz, hogy gyengébb sokkal mint egy villám és cseppet sem halálos, azonban eléggé fáj lehet egy-egy ilyen kisülés... bár majd úgyis meg fogjátok tapasztalni! - mondta Kuron.
Ekkor már éreztem a helyzet súlyát és tudtam, hogy nem lehet lazsálni... hacsak nem kisebb égési sérülésekkel akarok hazatérni. Amint befejezte a mondandóját a zsebében kezdett el matatni. Már az övtáskámhoz nyúltam volna, hisz Kuronból kinézem, hogy egy kunait dobna felénk, így hát fel kellett készülnöm. Ám megdöbbentem. Egy apró vörös kristályt vett ki a zsebéből. "Vajon mit csinálhat azzal?" El is mondta, hogy mi annak a célja és a beszéde után eléggé felhergelődtem. Azt a 'villámhárítót' Eminek dobta oda. "Miért pont neki? Hogy ő nyugodtan üljön? Azt hittem el kell majd vennünk. De nem... egyből odaadja." belül eléggé haragos voltam viszont az arckifejezésemet próbáltam ugyanolyan nyugodtnak tartani. Ezután Kuron ismét megszólalt :
- A villámok 6 másodpercenként fognak lecsapni és addig fog tartani az edzés míg valamelyikőtök ki nem fogy a chakrából, vagy el nem ájul a villámok miatt. Viszont!- Emelte itt fel a mutatóujját intően. - Viszont nem ez fogja meghatározni a győztes személyét, hanem az lesz a nyertes aki kevesebb villámcsapást szenvedett el! -
"Hmm... szóval 6 másodperc? És az nyer aki kevesebb villámcsapást szenved el? Tehát a kristály csak olyan célt szolgál, hogy nem érezd a fájdalmakat? " Kuron kimondta a végszót és elkezdődött a gyakorlat. Elkezdtem magamba számolni : "Egy...kettő..." Majd megszólalt Emi :
- Hé, Gawa... csak nem ez kell? Hát gyere és vedd, el csak meg ne ölj! -
"Ez komolyan azt hiszi, hogy provokálhat? Bolond egy nőszemély..."
- Hirtelen nagy szád lett, hogy nálad van a kristály? Egyátalán nem volt fair, az, hogy Kuron odaadta neked a kristályt. Ha annyira azt szeretnéd, hogy megmozduljak dobd el jó messzire és aki megtalálja azé... - kiáltottam neki, miközben megpróbáltam az első villámcsapás elől kitérni.

//Elnézést a kis terjedelemért.//

- Hirtelen nagy szád lett, hogy nálad van a kristály? Egyáltalán nem volt fair, az, hogy Kuron odaadta neked a kristályt. Ha annyira azt szeretnéd, hogy megmozduljak dobd el jó messzire és aki megtalálja azé... -
- Minek dobjam el? Ha kell, vedd el. - Válaszolok kicsit makacskodóan.
Ahogy Kuron mondta úgy történt letelt a hat másodperc és a villámok le is sújtottak."Jé... Hol az én villámom?" Csodálkozva állok. Körbenézek és látom, ahogy a piros kristály elnyeli a villámot. "Elveszi az edzés élvezetét ez a kristály, de biztos okkal adta ide nekem." Gondoltam magamban, miközben Gawa megpróbálta a második villámcsapára felkészülni. Ami nem volt túl sikeres és bele csapot a villám, de különösebb kárt és fájdalmat nem okozott. Már kezdtem élvezni, hogy sérthetetlen vagyok mire le is lomboztam magam. "Eddig nem csináltam semmit csak álltam és provo..." ekkor Kuron közbe szolt.
-Gawa egy villámcsapás, Emi Nulla! Gyerünk srácok adjatok bele mindent... Ne csak álljatok egy helyben, nem véletlenül adtam a kristályt... Ha nem mozogtok, nem olyan szórakoztató és halálra unom magam, valamint ti sem fejlődtök sokat. -
-Na jó Kuronnak igaza van, ez így unalmas. - Mondom halkan. miközben elkezdek Gawa felé sétálni egy kunai késsel.

Átlagos nap, átlagos reggel úgy 9 óra körül járhat az idő. Az első számú kiképző terepen, a szél kissé fúj, de nem zavar meg semmi t, épp hogy a lombokat lebegteti meg kissé. A környezet kellemes, sok a fa, és egy kisebb patak. A környezet festői, de nem erre a célra lett kifejlesztve. Hanem arra hogy az újdonsült geninek mielőtt belevágjanak első csatáikba, felkészülten menjenek oda, és nem csak hogy túléljék azt, még sikeresen is végrehajtsák és büszkén térjenek vissza a faluba. Pont ez miatt érkezett ide Chakkari is, aki a reggeli készülődés után érkezett ide Az akadémián utasították arra, hogy jelenjen meg eme helyen és ismerkedjen meg új, egyben ismeretlen tanítójával. Különösebben nem izgult, tudta, hogy nincs miért, itt egyedül csak magának és Kara senpai emlékének akar megfelelni. Amikor megérkezett, csak a távolba látott, néhány másik genint akik a chakrakontrolt próbálták elsajátítani, a fára mászás és a vízen járás jegyében. Belegondolva nem lesz egy egyszerű menet, de e mindenkinek túl kell esni, gondolta magában.
- Nem baj, egyszer élünk időm, mint a tenger legalábbis remélem - Mosolygott egyet majd elvonult egy fa árnyékába és leült.
Jó gyerek módjára várt, hogy a senseie megjelenjen és belekezdjenek a nagy betűs gyakorlásba. Közben hallgatta a másik geninek kifakadásait, akik vagy káromkodva, vagy ujjongva beszéltek az eredményeikről. Hát igen ilyen a shinobi élete, egyszer fent egyszer lent. De tudta egyszer minden sikerülni fog csak az akarat és idő kérdése. Majd lehunyta a szemét, hogy elvonuljon az elméje mélyebb szegleteibe, ahol át tudja értékelni az eddig történteket, legalábbis addig, amíg az új tanítója meg nem érkezik.

Az első villámcsapás elől sikerült kitérnem. Amint felfogtam, hogy ez megtörtént ismét elkezdtem magamba számolni. Ekkor néztem Emire... Az a pici vörös kristály elszívta a villámot. Ekkor döbbentem rá, hogy az egész elméletem teljesen rossz. Elbambulásom miatt, elfelejtettem számolni a másodperceket és a második villámcsapás telibe talált. A fájdalom végigfutott a testemen. Nem volt annyira erős, mint amire számítottam. Mindenesetre fájt és egy aú-val kibírtam. Most már tudtam, hogy milyen erős lehet egy villámcsapás. Ekkor megszólalt Kuron :
- Gawa egy villámcsapás, Emi
Nulla! Gyerünk srácok adjatok bele mindent... Ne csak álljatok egy
helyben, nem véletlenül adtam a kristályt... Ha nem mozogtok, nem olyan
szórakoztató és halálra unom magam, valamint ti sem fejlődtök sokat.
"Igaza van! Nem állhatok csak így tétlenül. Ha nem mozgok a következő villám is el fog találni." Ekkor láttam Emi egy kunai késsel a kezében sétál felém. "Nem állhatok tétlenül. Mindjárt itt van a következő hullám." Megpróbáltam oldalasan elugrani a villámcsapás elől. Abba a pillanatban gondoltam bele abba, hogy Emi tényleg komolyan gondolja...

[Sai]

Chakkari jól leplezte megilletődöttségét, mivel ugyanolyan higgadtan ült ott, mint előtte. A shinobi nem nehezedett, erőteljesen Chakari vállára, csak a jelenlétét akarta sugallni. A fiatalabb shinobi szerint egy kicsit makacsul, de nem sürgette.
- I gazán szép napunk van. -
Átlagos shinobinak tűnt, teljesen arányos, nem volt se kövér, se gizda.. igazi atléta alkat, aki tökéletesen tud midnen terepen mozogni, mondjuk ez a villám országába, szinte muszáj, a hegyes vidéken. Egyetlen kifogásolhatni ok, ami más shinobin nincs, vagy csak Chakkari nem látott az oldalán lévő lánc. Miután a genin kinézegette magát, tisztelettudóan felállt, a fa árnyékából, a shinobi elé állt. Felnézett rá, majd elmosolyodva ezt mondta:
- Jó napot senpai, a nevem Pedanchiku Chakkari, örülök, hogy megismerhetem, remélem, jól elfogjuk tölteni az időnket -/ Közben kinyújtott a kezét, a legnagyobb őszinteséggel.

Sai

Masaki hangja lelkesítően hatott Chakkari lelkére. A mosolya egyből belopta magát a fiú szívébe. Majd ahogy a halad a szavaival, válaszút elé készteti az ifjú genint, aki picit mosolyogva, de annál őszintébben próbál válaszolni:
/Hát Masaki senpai, méh jó magam se tudom, hogy milyen harcművészet illik hozzám, a taijutsuban nem vagyok rossz, bár nem az erőségem, az alap ninjutsuk jól mennek, és mivel genin vagyok genjutsut még nem tanultam. Ezért úgy gondoltam, hogy elkezdhetnénk azzal, amivel a többiek is foglalkoznak-, kicsit hátralép, elnézi a többi genint, aki a chakrájának irányításával próbálkozik, majd újra rátekint újdonsült tanítójára a chakrám típusának megállapításával, és irányításával. Így könnyebben el tudnám dönteni milyen ninjaművészet illik hozzám. De szeretnék a gyengeségeimből, erősségeket, csinálni, és majd ezután ezeket is még magasabbra helyezni./

Majd mondókája befejeztével. nagy boci szemekkel várja tanítójának beszédjét. Kíváncsi hogy mit válaszol, és mennyire fogja letörni az ambícióit. Már amennyire egy ilyen korú fiatalnak azok vannak.