Kiképzőterepek

Az ötleted egy része sikeresnek bizonyult, mert sikerült felfognod mestered csapásának erejét. Komoly arcot vágott, de örült, hogy nem ájultál el az első csapástól, hisz ha az eltalál akkor kiüt egy időre. Miután még az is sikerült, hogy becélozd a hasát és támadj, már nyert ügyed volt ám ezt a mestered túl könnyű győzelemnek vette volna ezért inkább szökkent egyet és átszaltózott a fejed fölött, hogy ne legyen támadási előnyöd. Majd a földet érést követően feléd hajított egy shurikent, hogy kénytelen legyél hátrébb ugrani. Ha valamilyen ötleted van ellentámadásba lendülni akkor most itt az esély. Mestered leengedte védelmét, mert túlságosan lebecsült.

Kagerou könyöke és hátra felé lendülő teste csak az üres és tágas levegőt érte el, ahogyan a jounin teste szinte gyermeki könnyedséggel szökkent át a fiú felett egy szaltóval megspékelve. Kagerou tekintette, ahogyan megérezte az elmozdulást, tudta követni a férfi mozdulatait, nem volt elég gyors, bár érezhetően csak játszott a fiúval, ahogyan az egyik lábát megvetve a genin megakadályozta hogy a lendülete miatt elessen.
~Megpróbálja elkerülni a támadást, hagy érvényesülni, kíváncsi ki is vagyok és mi lettem. Had mondjam el, nem lódarázz, hanem Szitakötővé lettem!~
De azért éreztette, hogy ez a küzdelem nem csak játszadozás, hanem véresen komoly próbának is beillik. A földet érkezése után, azonnal felé hajított shuriken meglepte a fiút, ahogyan a legegyszerűbb és a leggyorsabb módját találta ki annak, hogy kivédje. Egyszerűen lehúzta a fejét, ahogyan a shuriken minden igaz, a feje fölött fog elhúzni.
- Csoda történt: Meghalt a bánat! Feláldozta magát önként, így beteljesült szenvedő vágyam. - nézett közben egész végig a jounin-ra, ahogyan a közelség számára ideális volt.

A Dainamikku Akushon // Dinamikus Akció-ot használva támadott, ha eddig nem érte semmi meglepetés, melynek eredmények, hogy egy szempillantás alatt a jounin ellőt tudna teremni, ahogyan a tanto, oldalirányban a férfi hasi tájékán rántaná keresztül. Hogy miért? Mert ez a lehető legegyszerűbb támadási forma a jelen pillanatban, ahogyan ezen támadásra, csak háromféleképpen lehet reagálni. Vagy védi a támadás, vagy hátrafelé, vagy pedig felfelé fog menekülni. De az első támadás mindig is csak csali, hiszen a lényeg a genin szájában van. A közelség miatt, a lehető legtökéletesebb célpont a férfi, ahogyan a kardra koncentrál. És mi a terve, hogy ha elég jó helyzetbe kerül a szájában lévő fogpiszkálót senbon módjára állítaná a férfi mellkasába (Youji // Fogpiszkáló technika ), ahogyan a másik kezével ha szükséges akármikor előtudná rántani a másik tanto-t a derekáról.

Mesterednek nem sok esélyt hagysz pihenni, amire ő nagyon büszke, csak úgy dagad a mellkasa. A tantodal megtámadva a mestered felszökken és a tantodra ugrik. A mestered súlyát nem tudod megtartani és a kardod éle a földre csapódik, de még így is elég jónak látod a helyzetet, hogy használd az egyik technikád. Mikor szádból előtűnik a fogpiszkáló majd sikeresen beveted a jutsut mestered pukkanás hangját követően füstfelhővé válik és egy farönk jelent meg a füstben. Ez egy egyszerű test helyettesítő jutsu volt. Miután megtaláltad mestered a közeli fán már csak azt vetted észre ahogy egy tekercsből előidézve egy fuuma shurikent hajít feléd. Miután kikerülöd a shurikent és ellentámadásba lendülsz arra leszel figyelmes, hogy a shuriken repetázni jött és újra téged vesz célba. Ismételt épphogy csak kikerüléssel esélyed nyílt kiütni mestered. Egy jobbossal eltalálod, majd öklöd megáll arcában amit még így is mosolyra húz. Most elég közel vagy hozzá, hogy ő üssön meg téged, ami nem számítana kellemesnek.

//Egy kicsit kiéltem az írási vágyaimat! Remélem nem gond! //

Kagerou nem várt kevesebbet egy jounin-tó. Szinte az összes támadását védte gyermeki könnyedséggel. Olyan volt, mintha egyszerűen belelátna a genin elméjébe és előre tudná mit is fog csinálni, de ez nem volt igaz. A kettőjük közötti különbség volt ekkora. Kagerou valóban sokat fejlődött mostanában, de nem annyit, mind amit az ember gondolna, vagyis inkább geninhez képes sokat, de ahhoz, hogy egy jounin szintjét elérje, még sokat kelet tanulnia.
De volt még neki ideje, ahogyan nem lepődött meg azon, hogy a mesterre a kardos mutatványát hogyan is védte, azon sem, hogy a meglepetésként neki tartogat fogpiszkálót a lehető legjobb technikával védte ki. (A Youji // Fogpiszkáló technika által használt fogpiszkáló nem elrejtve van Kagerou-nál, hanem mindig annak az egyik végét rágcsálja! ). De ez csak a kezdett volt a harcban.
~Nagyon jó, gyors és precíz. Nemhogy a kombinált támadásomon, de még a fogpiszkáló trükkömön is átlátott, pedig azt még nem látta! Akárhogyan is a közelébe kell kerülnöm és valahogyan lefognom! Ha ez sikerül, szemközt meglephettem a Fukumi Hari -val! Nem lesz megoldás, nem fog engedni a vén csibés, leverem és hazamegyek..~
- Örömömben osztozik létem: Fejet hajtva megköszöntem, megesküdtem, hogy nem leszek tétlen. - nevetett fel, ahogyan az egy kézzel tartott tanto-ba vezette a chakráját, nemmásért, mind a legújabb technikája első éles bevetése miatt. Hien: Kaizou no Iki // Száguldó Fecske: Formázás útja, ahogyan a tanto alakja megnyúlna és a belevezett chakra segítségével a chakrakard hossza elérné már egy katana nagyságát is. ~Jól gondoltam, ennyire vagyok képes jelenleg a formázás útján!~ gondolta végig, ahogyan elmosolyodott és a lábába vezetett chakra segítségével elkezdett rohanni a jounin felé.

(Shiro körülbelül itt jelent meg )

A sensei által idézett shuriken röppálya azonban a nagy távolság miatt elégé könnyű volt, kiszámíthatatlan és kivédeni is. Egyszerűen átugrott a fuuma shuriken fölött, ahogyan rohant tovább, de ekkor váratlan dolog történt. A shuriken irányít változtattay félkört leírva oldalról közeledett a genin felé, ahogyan Kagerou észre sem vette volna egyből, ha a sensei érdekes karmozdulatokat nem rak, melyekkel a shurikenre akasztott drótokat mozgatta. ~Megdrótozta őket? Mégis mikor? ~ gondolta végig a helyzetet, ahogyan megvetve a lábát a kardot chakrakardot maga elé rántva megakasztotta a pörgő shurikent, majd erőt véve magán félresöpörte úgy, hogy körülbelül szegény Shiro előtt csapódott a földbe, halálra rémisztve őt, de ezzel még nem volt vége.
- Szemem kinyílt: tudom mit tegyek, minden, mit látok felvidít, s átértékelem régi életem. - nézett a sensei-re, ahogyan egyszerűen elhajította a kezében lévő tanto-t, mely a férfi feje mellett elhúzva csapódott a fába, belefúródva abba, de ezzel csak a megtéveszteni akarta a jounin-t. Ahogyan ő a kardal volt elfoglalva, Kagerou már előtte is termed, ahogyan egyenes az arcába vágott az öklével és ez olyan volt, min egy fabábút ütne meg. A jounin meg sem bicsaklott, ahogyan Kagerou meglepett arcot vágott, ahogyan elmosolyodott a jouninhoz hasonlóan. ~itt az esély! ~
- Hajaifuri no jutsu ! És a másik kezével megpróbálná megütni a mesterre oldalát a lengőbordáknál a lehető legsérülékenyebb résznél.

//Nyugodtan írhatsz ilyeneket élvezet olvasni, de nem értem miért van itt a lány? Erről több részletet is szeretnék ha van valami más is a dologba. Amennyiben csak néző akkor fogjon popcornt és kólát:) //

Mestered a drótokat ráncigálva igyekezett támadni, de csak tesztelésnek szánta, mert valójában a probléma megoldó készségedre volt kíváncsi. A tanto, mintha nyíl szállna sebesen, csapódott be a fába és foglalta el helyét mestered füle mellett. Be is vállt az elterelés, amit még mestered se várt volna, és sikerült behúznod egyet a tanítódnak. Rezzenés nélkül állt, majd mosolyodtatok el együtt. Leginkább könyvbe illő pillanat volt ami veletek zajlott a fa vastag ágán. Mester éppen azon filózott, hogy most milyen módon teszteljen téged amikor hirtelen beugrott neki. Csak hát kissé későn. Az általa tanított technikát érdemesnek bizonyult megtanulni ugyanis annak ellenére, hogy mestered megpróbált kitérni, még így is sikerült megsoroznod a hasát, mert kitérés képen elforgott és így már nem a bordák voltak célkeresztben. Ekkor menekülésbe kezdett, majd megállt egy másik fa előtt, és így szólt.
-Tudod mit ez lesz az utolsó próbád utána kijelentem, hogy van értelme tovább tanítanom téged, ha elbuksz akkor viszont ég veled.-mosolyodott el gúnyosan.
Megfordult és célba vette a körülbelül 10 méterre ülő szemlélőt, majd kézjeleket mutatott. A kézjeleket követően egy tűzgolyót köpött ami egyenesen a lány felé tartott. Még van rá esély, hogy megmentsd ha saját magad veted a tűzgolyó elé vagy kézbe veszed a lányt ami nem kis fájdalommal járna az előző technika bevetése miatt. Könnyen lehet, hogy akkor mindketten búcsút inthetnétek eddigi életeteknek. Ám a pillanat tört része alatt észre veszed, hogy a lányéval megegyező távolságra egy kis fény szűrődik ki fák közül. Lehet, hogy egy genjutsuban vagy és az a kiút. Lehet, hogy ha arra mész és az valami más és nem genjutsu akkor a lány meghal. Viszont ha a lány elé veted magad és ez egy genjutsu amit nem oldottál fel, akkor lehet, hogy elbuktad a próbád és másik tanítót kell keresned. Most nehéz választás előtt állsz amit ráadásul gyorsan kell meghoznod.

//A lánynak nem szükséges írnia és nem fog meghalni semmiképpen.//

Végre betalált, bár elégé kockázatos volt a terv. Rosszabbul is kisülhetett volna, sokkal rosszabbul, na meg Kagerou számára fájdalmasabbul, de ez nem így történt. Szerencsére a lehető legtökéletesebben alakultak a dolgok. Előszór az arccal megállított ütés, melyet valószínűleg megérzett a sensei, utána pedig a sorozás a hasra, mellyel a genin nem fogta vissza magát! Beleadott mindent, ahogyan a sensei, mondhatni menekülőre fogta a dolgot. De ez nem is volt baj.
Kagerou a csuklóját masszírozta meg, az előbbi gyors technika elég sokat kivett kezéből, ezért nem lepődött meg azon, hogy ennyire fájdalmas lett az élet, de nem annyira, hogy ez hátráltatná nagyobb mértékben. De ugyanakkor másra is ráterelődött a figyelme. A közben megjelent régi ismerős, már ha lehet annak mondani, hiszen Shiro valójában elégé távoli ismerőse volt. Na jó, egy osztályba jártak, de ezen kívül, hogy néha beszélgetett vele, nem sokat tudott, sőt előszór meg sem ismerte őt, bár az a jámbor tekintette egyből felidézte benne a régi emlékeket, még ha mind már mondtam, nem is volt olyan sok.
- Yo! -intett a kunoichinek, ahogyan a figyelmét másvalaki, pontosabban egy bizonyos személy, a mestere kötötte le, ahogyan mind mondta, az utolsó tesztjébe kezdett bele, mely döntő volt. Ugyanakkor amit látott, az meglepő volt.
Tisztán látta a kézjeleket, ahogyan a dolgok váratlan fordulatba csaptak át. A tűzgolyó nem őt, hanem Shiro-t célozta, ahogyan Kagerou egy pillanatra visszanézett a jounin-ra. ~Mit művel... nem ez nem vall a sensei-re. Azt mondta a végső teszt, de ez akkor is. A belső hangom azt mondja, ez egy trükk, de mégis...~ hunyta le a szemét, ahogyan ökölbe szorította a kezét. ~Nem tehetek mást!~ gondolta, ahogyan elhatározta magát.
Egy shunsin no jutsuval a kunoichi ellőt termet, hiszen másra nem volt ideje, túl sokat gondolkodott, ugyan alig volt két másodperc, de egy ilyen helyzetben még az is sok. Kezeit széttárva a saját testével védte a kunoichit, ha szüksége lenen rá, ahogyan azt a fényt észre sem vette.
- Megnyugodtam: Biztos ideérek, Mindenképpen megvédelek, S ha kell a saját testemmel védelek Shiro-chan!

Az eszed mintha csak motor lett volna a fejedben 300 lóerővel dolgozott, hogy kiválassza a megfelelő tervet, de az időd kevés volt így a legjobbnak azt találtad ha magad állsz a tűzgolyó elé és úgy állítod meg. Ám a tűzgolyó nem lassított sőt, mostanra teljesen biztos volt, hogy mindkettőtöket letarol. Enyhén lehajtottad a fejed, majd elbúcsúztál a lánytól. A tűzgolyó a testedhez érve szétrobbant és pillangók ezrei repültek tovább, majd eltűntek és egy enyhe változás végbemenése után, már megszűnt a genjutsu.
-Ostoba kölyök.-ordított rád a mestered.
-Ha igazi lett volna nem csak te, de a barátod is ugyanúgy meghal. Nem tudom mi értelme volt a saját életed is kockára tenni, ha nem érsz el vele semmit.-mondta végig miközben sugárzott belőle az aggódás.
Kifújta a levegőt, majd feléd indult. Mikor odaért hozzád, megsimogatta a fejed búbját és mosolygott, majd így szólt.
-Átmentél, te lökött. Bár legközelebb légy meggondoltabb.-villantotta meg fogát és szája a füléig húzódott.
-Na van-e valami óhaj sóhaj, hogy a holnap se teljen el az elszántságod nélkül.

Kagerou lehajtotta a fejét, ahogyan a tűzgolyó perzselő szirmai elérték őt. Érezte a hátán forróságot, ahogyan az alatta guggoló lány ijedt arcát nézte. Arcára lágy mosoly ült ki, ahogyan arca felvidult és megnyugvást sugárzott, olyant, mind aki tisztában van vele mit történik és Shiro-t is próbálta ezzel felvidítani és megnyugtatni.
- Nyugi! Nem lesz semmi baj! Mindjárt vége! – mondta a lánynak, ahogyan a tűzgolyó szirmai apró kis pillangókká változtak és szerterepültek a szélben. -Nem megmondtam!- fújt egy nagyot, ahogyan abban a pillanatban leült a lány mellé a földre, ahogyan olyan látványt nyújtott, mind akiről egy tonnányi súly szakadt le és újra szabadnak érezheti magát. Közben pedig a jounin szavai ugyan bántóak és egyben igazak voltak, Shiro láthatta ahogyan kaján és boldog mosolyog ült a vele szemben ülő fiú arcán, ahogyan a sensei is fújtatott egyet, majd utána újra olyanná változott mind régen. - Nincs! -fordult meg, ahogyan az a mosoly nem szűnt meg, inkább mély szélesebb lett és boldogabb – De jól gondoltam! -nézett vissza a kunoichire- Nem olyan személyként ismertem meg önt, aki bántani tudna ártatlanokat, vagy szándékosan engemet, veszélybe sodorni másokat! Tudtam, hogy valamilyen trükk van benne, azt nem mondom, hogy azt is tudtam, hogy egy genjutsu, de ugyanakkor kíváncsi is voltam. Sohasem voltam ,még genjutsu hatása alatt, kíváncsi voltam, mennyire lehet befolyásolni az érzékeimet és most már látom, hogy majdnem tökéletesen. De a belső érzések megmaradnak! -mondta boldogan, ahogyan Shiro-ra nézett, aki hát, most már kissé nyugodtabban volt. Tudhatta, nem sérült meg senki és ő is él. Minden rendben van. -Jól vagy? -kérdezte a lánytól. - He... nem hallom? -hajolt közelebb a lányhoz türelmetlenül, ahogyan belépve annak személyes magánszférájába, mondhatni majdnem hozzáért az arcával a lányhoz. - Mondjad, kisegér, hogy nem ijedtem meg, mert a nagy Kagerou-sama itt volt velem. Na halljam, vagy elég lesz csak egy szia is! - hajolt el tőle, ahogyan kezet nyújtót neki. - Régen láttalak Shiro-chan!

A mester mintha szobor lenne, rezzenéstelenül nézte, ahogy a két barát újra találkozik.
-Ebből inkább kimaradok, holnap találkozunk ha netán akarnál még edzeni. Akkor a szokásos időben itt leszek ha nem jössz eltűnök.-majd pukkanást hallani és a mester eltűnt.
Ketten maradtatok, hogy megbeszéljétek mi újság veletek. Ezt a kettőtök közt is igencsak furcsán induló beszélgetést a mester inkább kihagyja. Miután az edzésnek mára vége már csak rajtatok áll, hogy maradtok vagy csináltok amit akartok. Időközben a mester hazaért és azon filózott, hogy a kis megfontolatlanságért meg kéne büntetnie Kagerout, de ez csak másnap dől el, hogy mi lesz belőle.

Kagerou mosolyogva nézte a lányt, hiszen jól gondolta, hogy semmit sem változott. Még mindig ugyan az ember, akit megismert az akadémián. Ugyanolyan csendes visszahúzódó és félénk, mind akkor. Egy pillanatra visszaemlékezett, hogyan fakadt sírva egy nap és mikor odament hozzá, hogy felvidítsa, életében először nem járt sikerrel. De most, láthatólag jobb volt a helyzet.
Shiro lassan felemelte a kezét, ahogyan lágyan megfogta Kagerou kezét, ahogyan a fiú egy pillanatra elpirult, ahogyan az fejét félrefordítva a sensei elbúcsúzott tőle és eltűnt.. ~Mit képzelhet most?~ kérdezte magától, ahogyan Shiro viselkedése egy pillanat alatt változott meg, ahogyan azon Kagerou is meglepődött pedig nem nagyon szokott. A lány hadarni kezdett, össze vissza, alig érhetően, olyan dolgokról, melyről a fiú nem is tudott, vagy éppen nem is értett. Shiro valószínűleg kiadott magából mindent, mai az elmúlt hetekben, hónapokban felgyülemlett benne. Mindent, ahogyan lassan pityergésben tört ki, miközben elhallgatott és Kagerou néma csendben ült mellette, ahogyan kezeit a mellkasa ellőt összefonva, kisit megdöntve a fejét gondolkozott, sőt a tekintette, ahogyan Shiro-t nézte zavaró is lehetett. Egy apró kis moccanás sem volt, ahogyan nézte és nézte őt, ahogyan némám becsukta szemét és felsóhajtott.
- Na megnyugodtál? -kérdezte tőle immáron mosolyogva- Nem nagyon értem a lányokat, vagy hogyan is működnek...- vakarta meg a tarkóját zavarában, vagy éppen azért merte erősen gondolkodott, mit is mondhatna- … de megpróbálok shinobi-ként tekinteni most rád! -mondta neki, ahogyan előre dőlt kissé, de ezúttal nem túl zavaróan, ahogyan a kezeit a törökülésben lévő lábaira rakta- Tudod én a bennem felgyülemlett érzéseket versekben adom ki! -mosolyodott el, ahogyan felnézett az égre- Talán ezért verselek olyan gyakran! Ha ideges vagyok, mérges, vagy félek, vagy egyszerűen elkeseredtem, valahogyan azok a rímek megnyugtatnak és újra erőt képesek önteni belém! Tudod, minden shinobi-nak kell lennie hasonló viselkedésnek. -ahogyan hirtelen mintha számolna, az ujjain, úgy kezdte sorolni, hogy mire gondol- Az evés, a zene, a tánc, a festészet. verekedés, kiabálás, vagy éppen minden olyan dolog, mely megnyugtat, de egyben kienged mindet ami idebent van! - ütött lágyan a mellkasára- Muszáj kiadnunk, mert különben belebolondulnánk! – nevettet, ahogyan kicsit közelebb hajolt- De kérlek ne sírj!- törült le egy könnycsepp az arcodról- A sírás egy olyan dolog mely nagyon zavaró! Elgyengít más embereket, akinek megesik rajtad a szíve, vagy éppen csak sajnálni akarnak, de nem segítenek. De ez nem old meg semmit. A sírás csak egy kicsit könnyeit a szíveden, de ami zavar az ott marad, mert nem tudtad kiadni magadból! És csak akkor van értelme valamit kiadni, ha azt valaki meg is hallgatja, mert különben csak visszamásznak beléd! Ha magadba zárkózol és sírdogálsz, akkor magadra maradt! Inkább üss engem és vágd a fejemhez ami zavar! -nevetett fel ismét- Nyugi álom az ütéseket...

//Bocsi a késésért! Sok volt a dolgom és el is felejtkeztem erről a kariról! //

A fiú értetlenül nézte a lányt, aki láthatólag megnyugodott immáron és újra normális lett. Bár a szavainak legjavát nem értette, de tisztán leszűrte, hogy azért van itt, hogy végre normális kapcsolatokat is kiépítsen a nagyvilággal. ~Végül is olyan mind én! De míg én képes lettem elfogadni a helyzetemet és elfogadni saját magamat, neki még nem sikerült! Shiro-chan... nem gondoltam, hogy mi ketten ennyire hasonlítunk! ~ mosolygott közben. De akkor is, ahogyan a kunoichi utolsó szavait hallgatta, nos azokra a bókokra elpirult és zavarában a tarkóját kezdte vakargatni.
- Valóban? -nevetett fel- Nem vagyok olyan erős mind gondolod! A sensei visszafogta magát ellenem, ha akart volán egy ütéssel lecsap. Eddig nem nagyon jeleskedtem semmiben! Ostobán és fejetlenül használtam amim van, de talán igazad van, lassan én is úgy gondolom, hogy erősebbé váltam valamelyest! - nézett le a kezére, ahogyan ökölbe szorította azt- He, ez egy kicsit vicces...- nézett vissza Shiro-ra - Tudod, én eddig azt hittem, hogy te... ilyen furcsa ufócsaj vagy, de...- pirult el ismét, ahogyan széles mosoly ült ki az arcára- … de igazat megvallva kedvelem az olyanokat mid te! - nézett félre egy pillanatra- Megpróbálsz változtatni azon ami vagy, ahol vagy, még ha nehéz és fájdalmas is! Megpróbálkozol vele, mert te is akarod a változást, ahogyan én is. Mi ketten mondhatni hasonlítunk! -nézett vissza a fiatal kunoichire- Tudod én elhatároztam, hogy elfogadtatom magam a klánommal és egy nap olyan erős és menő shinobi leszek, mind az unokabátyám, Méh-sama! - nevette el magát- És az is lehet, hogy ha összeszedem a bátorságomat elhívlak randira is...- nevette el magát hangosan.

//Bocsi, de most többre nem futotta! //

//Bocsi a késésért! //

Kagerou nevetése lassan halkult csak el, ahogyan Shiro kissé zavarban volt, na jó,annyira, hogy szinte egy paradicsoméval vetekedett az arcának az árnyalata. De a fiatal genin nem viccből mondta ezt, ahogyan meghallotta a lány szavait, ő is elpirult, ahogyan egy pillanatra félresütötte a szemét, mert, valljuk be nem mert a lányra nézni. De amikor Shiro végre elfordult, Kagerou is visszatekintett a lányra és elmosolyodott.
~Hát igen, végül is igazam volt. Nagyon hasonlítunk mi ketten. ~ gondolta, ahogyan Shiro immáron, különös módon felbátorodva , mondhatni megelőzve minden logikát, sőt teljesen meglepve Kagerout, szinte kijelenthetően randira hívta őt, bár a hangja volt csak a bátorság mintapéldája, hiszen ahogyan egyik lábán majd a másikon dülöngélve mondta ki azokat a szavakat, az ellenmondott egymásnak.
A keze lassan ráfonódott Kagerou kezére, aki elpirulva nézett a lány ugyancsak piros arcát. Nem szólalt meg, ahogyan őt nézte, de arcaán a meglepetés apró jelei után, kitisztulva, egy boldog és aranyos, sőt megnyugtató arccal nézhetett szembe Shiro, ahogyan Kagerou keze is ráfonódott a lány őt szorító kezére, ezzel megakadályozva azt, hogy eltudja kapni, hiszen nem erősen szorította meg, de érezhette Shiro, hogy Kagerou keze megremegett egy pillanatra.
- Hát... izé...esik- nézett a lányra boldog arcot vágva, ahogyan a reggeli nap után, ismét elkezdett havazni. Egy apró kis hópehely hullót a kezükre, ahogyan a hideg érzés egyáltalán nem járta át őket, nem volt hideg, még nem volt tél, ezért is furcsa volt, ilyen időben havat látni, de nem reménytelen, hiszen hegek közt rejlő falú esetében előfordulhat hasonló.


Kagerou felnézett az égre, ahogyan vissza a kunoichire és akkor eshetett csak Shiro-nak, amit Kegrou még korában mondott. „Tudod én a bennem felgyülemlett érzéseket versekben adom ki!” ezt mondta, ahogyan világossá vált, hogy abban a pillanatban is nyomja valami szívét, sőt mondhatni, hogy zavarban volt.

Az ébresztőóra hangjára kelek fel. Álmosan sokadszori próbálkozásra sikerült az órát kikapcsolnom. Az ablakomon beszűrődő napfény rávilágít a fejpántomra. Felkelek az ágyamból és a kezembe veszem a fejpántom. "Végre, végre ninja vagyok. Ma kiderül, hogy kik lesznek a csapattársaim." Sietve be állok a zuhany alá majd, mikor végeztem felöltözök. A tükör élőt elkezdek gondolkodni rajta, hogy hová kéne raknom a fejpántomat.
- Emi reggeli! - Mondta anya
- Okés máris megyek. - Feleltem.
Lementem az emeletről és a konyhába mentem. Ott megettem a reggelim miközben anyuval beszéltem.
- Tudod sose gondoltam volna, hogy lesz kedved kijárni az akadémiát. - Mondta anya.
- Hát nagyon élveztem a ninja növendék szerepét. - Feleltem buszkén fülígérő mosollyal.
- Akkor sok sikert a mai napodhoz. -
- Oké anya meglesz. - Felállok és felmegyek a szobámba.
"Na akkor miket vigyek magammal?" Eközben a fejemet vakarom a nagy gondolkodásom közepette. "Hm... Bingó!" Gyorsan összepakoltam. Elköszöntem mindenkitől és elindultam. Útközben összefutottam Moegivel. "Jaj, ne."
- Szia Emi. -
- Szia... Mit is akarsz te tőlem? - Mondtam gyanakodva.
- Hát a vereségemről lenne szó. -
- Jaj ne! Most nem érek rá vitázni veled. - Válaszoltam idegesen.
- Jó, de én csak annyit akartam mondani neked, hogy tényleg a jobbik nyert. -
- Igen? Csak ennyit? Akkor jó bár ez fura tőled de, atoll köszi. Na szia. - Köszöntem el tőle.
Már nem lehettem mesze a találkozási ponttól mikor eszembe jut, hogy milyenek lesznek a csapattársaim. "Hm... Remélem egy lány se lesz köztük rajtam kívül. Csak legyen legalább egy ember akivel tudok versenyezni." A gondolataim cikáztak észre sem vetem, hogy már megérkeztem a kijelölt területre.
- Nahát én vagyok az első! - Egy fa felé vettem az irányt és leülök az egyik ágára. Türelmesen és izgatottan várom a többiekre.

„Mi ez a hang? Ja a vekker el is felejtettem. Ma van a találkozó napja.” Kinyújtom a kezem oldalra és kikapcsolom. Taka amint meghallotta a hangot szokás szerint rám szállt.
- Szia Taka jó reggelt! – köszöntöttem a barátomat.
Megsimogattam, majd kicsit odébb raktam, hogy fel tudjak ülni. Éppen dörzsöltem a szemem , mikor láttam, hogy mennyi az idő. „ Ilyen korán van? Akkor visszaalszok.” Visszadőltem az ágyra. Lehunytam a szemem, mikor Taka megcsipkedte a hajam. Nyilván tudta, hogy nem szabad elaludnom. Vissza fel keltem és kimásztam az ágyból. Lassan elcsoszogtam a konyhába. A reggelim ki volt készítve az asztalra. Viszont mielőtt még leültem volna egy kis madár tápot vettem le a polcról és Taka tálcájára szórtam belőle. Ezután szép lassan elfogyasztottuk együtt a reggelinket. Eközben azon gondolkoztam, hogy vajon milyenek lesznek a társaim. Reméltem nem valami túlpörgöttek, vagy állatutálók. „ Mondjuk miért is izgat? Úgyse barátkozok igazán senkivel.” Reggeli után bementem a mosdóba megmostam az arcom és a fogam. Elmentem a szobámba felöltözni. Felvettem az övtáskát és belepakoltam a felszerelésemet. Felkötöttem a fejemre a fejpántot és elkezdtem egy kicsit olvasni. Eltelt pár perc és úgy belemerültem az olvasásba, hogy el is felejtkeztem arról, hogy el kell indulnom. Letettem a könyvet elköszöntem Takatól és elindultam. „Lehet el fogok késni? A francba. Na mindegy csak nem kapok érte nagy büntetést. Amúgy is megerőltető a futás. Majd akkor futok ha muszáj.” Zsebre tettem a kezem és lassan elindultam az edzőterepre. Sétálgattam a házak között mikor ismerős hangot hallottam. Taka ott repült mögöttem.
- Neked otthon kellene lenned nem igaz?! – kérdeztem kicsit feldühödtem mert már késésbe voltam. – Na mindegy már nincs időm hazamenni. –
„ Nem zártam be az ablakot? Remélem Taka megcsinálta, vagy legalább behajtotta. Már csak az hiányozna, hogy betörőket lássak a lakásba.” A barátomat a vállamra raktam és folytattam az utamat a találkozó helyére. Odaértem, kinyitottam a kaput és láttam egy fekete hajú lányt. „ Ő lesz a csapattársam?” Közelebb mentem a fához amin ült. Köszöntem neki majd leültem a fa tövébe. benyúltam az övtáskámba, hogy elővegyem a könyvemet és ekkor jutott eszembe, hogy otthon hagytam. " Jaj ne most beszélnem kell ezzel? Na mindegy nem lehetek életem végéig ilyen zárkózott." Ekkor rászántam magam és beszélgettem vele. . .

Reggel felkeltem nagyon fáradt voltam és nyúzott, de aztán apám jött és hátba veregetet. Ez jól esett és egyből sokkal élénkebb lettem. Ezután megmosakodtam és tiszta ruhát vettem fel majd ezután elmentem bevásárolni édesanyámnak. A boltba mint minden egyes nap meg reggeliztem ezután edzetem egy kicsit mivel, hogy nem tudtam kik lesznek a csapat társaim így minden esetre fel készültem. Miután hazamentem elköszöntem a szüleimtől és elindultam a megbeszélt helyre. Nem siettem mivel még rengeteg időm volt. Lassan sétálgattam az utcákon, mikor egy banda huligán nekem támadott azt hajtogatva, hogy add ide a pénzed. Nem figyeltem igazán rájuk és sétáltam tovább, csakhogy nem hagytak tovább menni. Nem tehettem mást, harcba bocsátkoztam velük. Körbe álltak engem és nekem rontottak ketten én erre felugrottam és kettőjük fejét összeütöttem, majd egy forgó rúgással mind ketten neki csapódtak egy-egy fának. „Kettővel kevesebb. Három maradt.” Kiroppantottam az öklömet és azt mondtam:
- Na ki a következő? - erre a huligánok társaikat felkapva leléceltek én pedig folytattam tovább az utamat. Sétálgattam tovább mikor sűrű, hangos lépteket hallottam magam mögött. „ Jaj ne ezek visszajöttek?” Megfordultam és láttam, hogy az apám az .
- Szia apa. Mit keresel itt? – kérdeztem meglepődve.
- Otthon hagytad a fejpántodat. Tessék itt… - állította a meg a szót. – Azt hiszem elvesztettem. –
- Micsoda? Nekem már rég ott kellene lennem. – mondtam aggódva és rohantam visszafelé. – Menj haza majd én megkeresem. -
„ Hogy hagyhatta el a fejpántomat? De legalább szólt. Biztos, hogy fejpánt nélkül mentem volna oda.” Siettem visszafelé és láttam, hogy ott van a földön. És mellette a huligánok. Szinte versenyt futottam az idővel. Pont felszedték én pedig lendületből gyomron vágtam és egyből elejtette a fejpántot. Felkaptam és rohantam visszafelé azt mondva:
- Most nem érek rá. Majd később elintézzük. –
Útközbe felkötöttem a fejpántomat. Mikor megérkeztem a helyre nagyokat lihegtem. Kifújtam magam, majd kinyitottam a kaput. Láttam két arcot ott akik beszélgettem. Én beléptem a helyre és kicsit távolabbi fánál megálltam és nekidőltem.

Ücsörögve a fa ágán figyelmes lettem arra, hogy nyílik a kapu. Gawa jött be és helyet foglalt a fa alatt amin éppen ültem. "Nahát. Gawanak van egy madara?" Majd amint befejeztem a gondolkodást fejjel lefelé kezdek el lógni a fa ágán, és azt mondom:
- Szia! - köszöntöttem Gawat.
- Mi a neve a madaradnak? Mert az akadémián sosem láttam, hogy ott lett volna a válladon. - Kérdeztem miközben a madarat néztem.
Majd vissza ülök normálisan azon töprenkedve, hogy ki is lesz a következő társam. Csak ne lány az tuti, hogy nem lesz közös témánk. Nem sok idő múlva bejön a kapun egy fiatal ninja, és megakad a szemem rajta. Egy fekete hajú ijesztően elvont külsejű srác. "Ö meg kicsoda? Még sosem láttam az akadémián." Egy távolabbi fának dől. "Hát mivel nem idejön ezért lehet hogy, nem is a mi csapattársunk." Várakozással teli idő után egy nagy robbanás történt.
- Ez meg mi? - Mondtam miközben a kezemmel védtem magam az esetleges repeszektől.
A robbanást nagy füst követe, ahogy oszladozott úgy kezdett körvonalazódni egy ember alakja. Ekkor az övtáskámból elővettem óvatosan egy kunait. Egy jó fizikai formában levő férfi lépett elő.
-Na, felkészültetek, csöppségeim? -
"Mégis mire? talán ö lenne a jonin aki képezni fog minket?" A bemutatkozása alapján egyből feltűnt, hogy közelharcban jártas senseit kaptunk. Amint befejezte a mondatot elraktam a kunait és felcsillant a szemem.
- Ö a föld legjobb senseie! - Lepattanok a fa ágárol és elkiáltom magam azt feltételezve, hogy Taijutsut fog tanítani.
- Várjunk csak! A fekete magány gyermeke velünk lesz? - Mondtam meglepődve.

Beléptem az edzőterepre, leültem egy fa tövébe és nem sokkal
később egy arc lóg a fejembe. „ Jaj! Mi a fene? Ja ez csak Emi.”
- Szia Emi. Ja ő Taka a legjobb barátom. Nem szoktam
magammal hozni, mert harcképtelen és nem szeretném ha megsérülne. Hogy miért
van itt? Hát az hosszú történet… - mondtam Eminek kissé meglepődve.
„ Mit bámulja Takat? Nem leszünk jóba ha vele sem lesz jóba.”
Lecsuktam a szemem egy pillanatra szundikálni, de nem sokkal később az
edzőterep nyikorgó ajtajának a hangjára figyeltem fel. „ Na már meg is jött a
sensei? Nem az egy diák. Bizonyára a csapattársunk.” Már álltam volna fel a
földről, mikor megállt egy másik fánál és nekidőlt. „ Ekkora bunkót. Még ide
sem jön köszönni.” Visszaültem a helyemre pihenni, de nem bírtam sokáig nyitva
tartani a szemem, ismét elszundikáltam. Nem sokkal később egy nagy robbanás
hallatszott.
- Hát ez nem igaz! Nem hagyjátok az embert aludni!? –
mondtam ingerülten.
Taka ekkor megijedt és elrepült.
- Taka! Gyere vissza! Gyere vissza! Nincs semmi vész! –
ijedten ordibáltam mindenfélét.
Szerencsémre Taka idomított madár volt ezért hallgatott a
szóra. „Jaj, de elfáradtam. Visszamegyek a fához.” Megtöröltem a homlokom és
visszavánszorogtam a fához. Leültem ismét a fa tövében nagyokat lélegezve.
Ilyenkor már nem tudtam elszundítani, mert már furdalt a kíváncsiság mi volt ez
a robbanás. Lassan a füstfelhő eloszlott és egy magas ember alakja kezdett
körvonalazódni. Ekkor előugrott egy jó fizikai állapotú vörös trikós férfi.
- Na, felkészültetek csöppségeim? –
„ Jaj ne. Ez a túlpörgött izomtömeg lesz a senseiünk? Már
szinte érzem, hogy sosem lesz nyugtom. Hova keveredtem én?” Még rátett egy
lapáttal az, hogy Emi elkiáltotta magát :
- Ö a föld legjobb senseie! – kiáltotta izgatottan.
„ Még egy Taijutsu bolond. Ha az az fura külsejű alak is az
lesz én esküszöm itt hagyom ezt az egészet.” Folytatta tovább a beszédét én
pedig szinte már elunva az egészet hallgattam. „Még hogy menő shinobit faragni
belőlem. Már így is az vagyok.” Büszkélkedtem magamba és hallgattam tovább,
hogy mit mond…

A banditák miatt én érkeztem utoljára, mikor kinyitottam a kaput láttam, hogy egy fiú és egy lány beszélget. A lány a fa ágáról lógott le a fiú pedig a fa tövében ült egy madárral a vállán. Mivel nem akartam őket zavarni egy távolabbra eső fának dőltem neki. Szeles idő volt hiszen még csak most ért véget a tél. Március eleje van, a fák még csak most kezdtek rügyezni. Nagyon unatkoztam, nem tudtam mit csinálni ezért elkezdtem számolni, hogy hány rügyet látok. „Egy, kettő, három, négy…” Hirtelen felfigyeltem egy nagy robbanásra. „Mi a fene? Most kezdhetem elölről. Egy…” Most az a kék hajú fiú kezdett elordibálni valami olyat, hogy Taka! „ Ennek mi lehet a baja? Mindegy akkor kezdem megint elölről. Egy, kettő…” Most egy erős és komoly hang hallatszott :
- Na felkészültetek csöppségeim? – hallatszott a hang.
„ Ez meg mi a franc? Most meg egy felfújódott hólyag ugrott be a terepre ordibálva. Egyre érdekesebb ez a hely. Egy kékhajú csávó, egy túlpörgött pöttömpanna és ez a kigyúrt katona.”
- A nevem Mushasi Kuron, de hívjatok csak Kuron-senseinek! – mondta Kuron
„ Méghogy sensei. Ennyi erővel lehetnék én a király. A többi meg az alatvalóm. Szánalmas.”
- Én foglak titeket gatyába rázni, és menő shinobit faragni belőletek. – Folytatta tovább a beszédét.
„ Méghogy gatyába rázni. Erre rá férni egy kicsit elme frissítés. Én vagyok az aki gatyába rázza ezt a csoportot. És még ő beszél, hogy menő shinobi. Nézte már meg magát tükörbe? Elég szánalom csoportba kerültem. Ha egyszerre jönnének rám is fél kézzel elverném az egészet.” Mindenesetre ő a sensei és ők a csapattársaim. Valahogy csak ki kéne jönnöm velük. Ekkor kicsit közelebb indultam hozzájuk és közbe próbáltam mosolyogni. Ekkor megszólal az a lány :
- Várjunk csak a fekete magány gyermeke velünk lesz? –
- Milyen fekete magány gyermeke? Na gyere ide te idióta! – mondtam ingerültem és kezdtem felé futni.