Kiképzőterepek

Miután találkoztam mesterrel kiderült, mégsem ismételjük meg a tegnapi gyakorlatokat.  Valószínűleg félre értetettem valamit, de az is lehet, hogy a sensei gondolta meg magát nem tudom. Nem is fontos. Annak pedig, hogy nem volt lehetőségem a visszavágóra tulajdonképpen örültem. Lehet, hogy elúszott a lehetőség a győzelemre az előző feladatban, de még bizonyíthattam ráadásul egy sokkal fontosabb dologban.
Ugyanis végre elkezdődött az igazi edzés. A Dainamikku Akushon nevű technikát kellett megtanulnom. A sensei parancsára levettem a súlyokat, amiket már egy napja viseltem.
A különbség azonnal érezhető volt, olyan könnyűnek éreztem magam, mintha a holdon járnék vagy ilyesmi. Teljesen felspannolva vártam az edzés következő fokozatát. Ez pedig a jutsu gyakorlása volt.
A technika tulajdonképpen a Shunsin no jutsu egy fejlesztett vagy legalábbis módosítod változata volt, de itt csak egy pillanatig volt szükség a chakra kiterjesztésre.  
Az első feladatom nem tűnt túl nehéznek, megtenni tizenöt métert egy métereket haladva természetesen a jutsu használatával. Gyorsan lemértem a tizenöt métert és minden métert megjelöltem egy kunaival. Ezek után mivel nem volt más hátra el kezdtem az edzést.
Elkezdtem koncentrálni a chakrát, épp úgy, mint a Shunsin no jutsu használatánál, csak most rövidebb ideig, tulajdonképpen csak néhány pillanatig. Sikerült haladnom egy métert, de éreztem, hogy ez így még messze nem tökéletes, valószínűleg túl sokáig tartott, amíg felkészültem a technikára. Nem adtam fel és arra törekedtem, hogy minél gyorsabban vigyem véghez a folyamatot. Sokkal gyorsabb voltam, mint azt megelőző alkalommal, de valamit elrontottam ugyanis csak fél métert haladtam.
Visszamentem az első méterhez, hogy újra próbálkozzak. A következő alkalommal gyors voltam és sikerült megtennem az egy métert. Ezután újra megismételtem ugyanezt megint sikerrel jártam, de itt már éreztem, hogy valami nem stimmel, nem azt mondom, hogy elértem volna a határaimat dehogyis. Csak nem voltam hozzá szokva ehhez a feladathoz. Mire elértem az ötödik métert, már jóval nehezebben ment a koncentráció, sőt még a chakrám is megcsappant egy kicsit, szóval leültem pihenni egy pár percre.
A pihenő után újult erővel folytattam a feladatot.megpróbáltam mimnél kevesebbet gondolkozni a feladat végrehajtásakor. Ha nem agyalok annyit egyszerűbb koncentrálni és így talán könnyebben válik ösztönössé a jutsu végrehajtása, vagyis kevésbé fog megterhelni. Ezt persze könnyebb eldönteni, mint végrehajtani, pláne ha egy jounin figyeli minden mozdulatod, ilyenkor gyakori, hogy néhány negatív gondolat utat talál a fejedbe. A következő három alkalommal szintén sikerrel jártam, de olyan fáradt lettem, mint a feladat során soha. De összeszedtem minden erőmet és elértem a tízedik méterig. Na, itt kezdődtek a valódi gondok. Már szinte alig maradt chakrám. Minden egyes próbálkozás szörnyű kínokkal járt, már jóval lassabb voltam, mint az első tíz méternél, de végül ezt a feladatot is sikerült véghezvinnem, bár nem a legjobb eredménnyel…

Egy szoba, egy ágy és + 2 Shinobi, majd pillanatok mulva már el is aludt. 
Álmodott, sötétség vette körbe, némi vér és egy megszokott terep. Aztán megint a sötétség és még több vér, folyóban, fákon, állatokon és még rajta is.
Végül riadtan ébredt fel, ki tudja meddig aludt, nyelve zsibbadt, igy csak végig hallgatta Hikuro szavait.
- Értettem!
Majd mindketten távoztak. Kivett egy szobát és várta hogy éjjel legyen. Felpillantott az égre, de nem látta a csillagokat, erre egy chh -t nyögött ki, végül fekvőtámaszokat és felüléseket nyomott le. Egész reggelig ezt csináta, nem érezte magát fáradtnak. Majd lassan abbahagyta és elhagyta a házát. Zsebre tett kézzel sétállt a faluban, 30 percig bóklászott, nézelődött, majd egy sóhaj kiséretében végül megtalállta a helyet, igy besétállt.

Úgy tűnik nem aludtál, bár ezt a jounin nem tudja, hiszen nem figyelt téhed az ablakból, ő maga az igazak álmát horkolta, végre egy igazit pihenve óriási csatája után. Reggel felébred, megmosakszik, felveszi, és tekercsbe zárja a kis meglepetését Kirának. Megindul szép lassan a falu utcáin. Rég volt, hogy itt tartózkodott, az utóbbi időben inkűbb küldetésekre járt, és előtte meg ne is beszéljünk éppen hol lustálkodott, de már nem teheti, hiszen felelősséggel van mások iránt, különösen tanítványa, a kalandról felszedett ifjú shinobi iránt. Lassan ő maga is megérkezik Kirához a kiképzőterületekre, ahol már sok szorgalmas ninja gyakorolt.
- Áh, üdvözöllek a falud edzőpályáján, jó nagy mi?! - majd átnyújtja neked a fejpántot, amin Kumogakure no Sato jelképe díszeleg. - Nos, most, hogy ez megtörtént meg is kezdhetjük az edzésed, tudsz már tapadni, csúszni, és ugrani, ma megtanulsz ütni, és egy technikát, amivel az érzékidet élesítheted. Miközben céltudatosan edzünk nem kell hordanod, de bemelegítésnél, és büntetésnél, ami mostmár normális lesz, vagy sem, muszáj, hogy rajtad legyen, ahogy a mindennapokban is. - mondta, majd kinyitotta az egyik tekercset a levegőben, és füst keretében négy felcsatolható súlyt tartott a kezében, amit rögtön át is adott neked, ám ahogy érte nyúltál, és Hikuro ereje megszűnt a "versenyben" a súly lehúzott téged a földre. Nem az volt ennek az oka, hogy nehéz volt, hanem csak a meglepetés, hiszen te számíthattál majdnem 10 kg-ra összesen, itt meg 40 kg-ot tartottál a kezedben. Rögtön fel is csatolod, amiben már nem olyan könnyen mozogsz, mint kéne, lábaid elnehezednek, karjaid lógnak, így a bemelegítés is már nehéz lesz.
- Nos, először is fuss tíz kört a telep körül, csakhogy körbe tudjál nézni, majd utána gyere ide, csinálj 100 fekvőtámaszt, és felülést, egy ninjának kíválló fizikummal kell rendelkezni, ezután lenyújtod a megterhelést, hiszen emellett légiesnek, akrobatikusnak kell maradnia, nem savasodhatnak az izmai, nem állhat be a karja. Ha ez megvan tartunk egy rövid szünetet, és utána folytatjuk az ütéssel. Hajrá.

// Szerinem már mondanom sem kell, hogy mekkora terjedelmet várok el ettől a "bemelegítő post-tól, és benne miket, hajrá! //[/color]

Hikuro is megérkezett a gyakorlóterepre és átnyújt a tanítványának egy fejpántot, Kumogakure jelképével. A fiú elveszi, egy ideig figyeli, majd zsebre rakva a mesterre nézett, aki egy tekercsből szedett elő 4 felcsatolható súlyt, amit egyszerre odaadott a fiúnak, aki egyből letérdelt a 40 kg- tól. Leülve felcsatolja őket lábaira, kicsit még igazit rajta, hogy ne legyenek útban, majd hirtelen fel is állt, egy chh kíséretében a karjaira is felcsatolta a másik 2 súlyt is. Kikapta a parancsokat is.
- Hogy mit össze nem parancsolgatsz! Élvezed mi?! - motyogta ridegen, miközben Hikuro szemeibe nézett, majd sóhajtott és próbált felegyenesedni.
- Szép kis nap Kira. Szép kis nap! És lesz valami küldetés is? Inkább csinálnám azt. Nem panaszkodásképp, de azt jobban értékelném!
Lassan elindult, hogy elkezdje az első körét, majd ezt egy ásítás követte és hasa is megkordult, de nem érdekelte. Régen, mikor rosszat csinált, 1- 2 napig nem kapott kaját, így ezt már megszokta. Karjait emelgetni kezdte maga mellett és oldalt, hogy szokja a súlyt, ezt 10 percen keresztül csinálta, miközben sétált.
- Ne aggódj öreg! Bemelegítek, aztán jön a lótás- futás is. Mikor fogom abbahagyni ezt az öreg dolgot? Ezek a fránya megszokások! Francba! - lassan sóhajtott, amit egy ásítás is követett, folytatta a bemelegítést. Le és fel, végül egy nagyobb lendületnél, hasra esett, ridegen nézett körbe, hogy ki nézi, ki nem.
- Ez megalázó! - lassan felkelt, először csak térdre és egy nagy lendülettel felállt és folytatta a menetelést. Hallotta a gyakorló genineket a helyen, a sok parancsolgatást és a figyelő tekinteteket, amiket mindig is utált. Ridegen meredt maga elé, majd a rohangáló fiatalokra pillantott, mint akiket legszívesebben megölne, hisz már vágyódott a vér melegségére, ízére. Majd sóhajtott, hirtelen elakadtak lábai és pofára esett, ökölbe szorított kézzel a talajba csapott, majd démoníasan elmosolyodott.
- Ma valahogy nem vagyok formában! - mosolya ismét ridegségre vált, kiűzött mindent maga körül, a gyerekeket és Hikurot, minden hangot, csak a helyet látta. Gyorsan felkelt és inogva állt meg, teste remegett, szíve pedig majd kiugrott helyéről, majd gyorsított a tempón, nem látta de nem is érdekelte, hogy kiknek megy neki, csak futott.
- Ez így jó is lesz. Most már senki sem zavar! Főleg ezek az ocsmány vigyorgások. Igaza van, formában kell lennem és nem fogom hagyni, hogy ezek a taknyosok legyőzzenek. 
Megtette az első kört, ridegen és "élettelen" szemekkel meredt maga elé és csinálta a köröket. A 2. kör gyorsan lement, a 3. körnél kizökkent az állapotából, lassan térdre rogyott, izzadság folyt le róla, amit gyors le is törölt.
- Mi a franc ez? - kis meglepettség az arcán, majd gyors hátra fordult, de senki se volt mögötte.
- Francba ezekkel a megszokásokkal! Bele fogok bolondulni! Talán ő nem fog, minden hibámnál fejbe vágni! - lassan lehunyta a szemét és felkelt, majd eredeti röppályára visszatért és szaladt tovább. Futása sebességét pedig megnövelte, egy kicsivel, majd annál sokkalta többel, mintha nem is érezné a súlyokat, pedig rajta voltak és nehezek.
- Csak pusztításra vagy képes és mást nem is akarok megtanítani neked! Amíg vér tapadhat a kezedhez, addig te vagy a legboldogabb ember a világon, ne felejtsd el, kölyök! - gondolt vissza az öreg szerzetes szavaira, miközben eszébe jutott az az emlék, miközben ő térdelt és a hátát ütötték hatalmas erővel. Lassan lehunyta a szemét és elmosolyodott, végül kinyitotta és rohant tovább. 25 percbe telt , míg lefutotta azt a 10 kört, majd megállt és fújt egyet. Nem mutatta ki, hogy elfáradt volna, lassan a fekvőtámaszhoz készülődött. Ridegen meredt egy két geninre, majd lassan lehunyta szemeit.
- Nem okozok csalódást öreg!
Lassan elkezdte a gyakorlat folytatását, izmai megmerevedtek és elernyedtek, erei kidomborultak, teste pedig remegett. A hangok, amik a helyet belepték, eléggé zavarták a koncentrációját, lassan abbahagyta 30- nál a fekvőket, nem állt fel és a pózt se hagyta abba, csak megállt és a kölyköket kémlelte, ahogy edzettek, majd maga elé pillantva, csak ő volt, senki más és a néma csend, így gyorsított a tempón. Lenyomta a 100- at de folytatta, hisz nem is számolta, csak csinálta. És nem zavarta a fájdalom se, amit ettől kapott. Majd elmúlik, mint minden más. Kezei elnehezedtek, megfagyott körülötte a levegő, érezhető volt a harag minden formájában, hogy legszívesebben lecsapna a helyéről néhány fejet, de nem teheti. 235 fekvőtámasz után kizökkent az állapotából, a talajra esett, szíve erőteljesen zakatolt, mint egy ébresztő vekker, vagy még annál is gyorsabban. Tekintetét az ég felé fordította, kezeit ökölbe vágta, feltérdelt, majd leült. Térdeit felhúzta, megigazgatta lábán a súlyokat. Zsebéből kipottyant nagy csörgéssel a fejpánt, kissé mérgesen pillantott le rá, tekintete lassan lenyugodott, ezután kezébe vette a fejpántot és azzal együtt csinálta a felüléseket, mint mindig ezt sem számolta. Kiszúrt egy pontot és minden felülésénél azt figyelte.
- Azt hiszem, kell egy fejbe csapás! Elszúrtam a dolgokat. Vagy hiányolom!? Franc se tudja már! - végzett 70 felüléssel, hasa ismét megkordult elég hangosan, de nem törődött vele, folytatta az edzést.
- Nem érdekel, mit mondott. Már csak megszokásból is többet kell csinálnom. El fogok puhulni! Meg aztán, nem engedhetem, hogy lemondjon rólam! És azt higgye, hogy gyenge vagyok! - végig csinálta a 100 felülést, majd még pluszba csinált mellé 50 -et. Majd ülve maradt, letörölte izzadságát, kezeiben szorongatta a fejpántot, majd behunyt szemmel ismét zsebre vágta. Gyors felállt, megingott, de talpon maradt. Leporolta hátsóját, majd a súlyokat figyelte. Leszedte őket, először a lábairól, majd kezeiről is letévedtek a nehéz súlyok. Sóhajtva az égre meredt tekintete, majd sorozatos hátra szaltót csinált, végül kézen állva maradt és úgy nyomott le 10 "fekvőt". Mikor ezzel végzett, karjait lengette a lazításhoz, majd sóhajtott, befejezte és hátra túrta a haját.
- Formában kell maradnom! 
Lassan visszasétált a senseihez, ridegen meredt Hikuro szemeibe, kezeit ökölbe szorította, majd a többi genint figyelte.
- Jöhet a többi feladat. Nem akarok pihenni! Amúgy téged ki tanított? - kis, vagyis egy nagy levegővétel, egy kis szünet röpke töredékével.
- A Jouninok nem 3 diákkal szoktak lenni? Mért csak engem vállaltál be? - lassan legörnyedt, kezeit térdére helyezte és fejét lehajtotta, higgadtan kémlelte  a füvet, majd felegyenesedett és zsebre vágta kezeit. Újból Hikurora pillantott, tekintete már lecsillapodott.

//Itachi//
Taka rikácsolásba kezdet már kora reggel ismét.
- Ne már csak még egy kicsit.- Kértem meg a madaramat.
De nem akarta abba hagyni, mikor sürgősnek érezte hogy jelezze.
- Nem is értem, Gawa hogy tudott olyan lusta lenni emeleted.- Motyogtam durcáskodva. "Miért vagyok megáldva ezzel a madárral?" Ekkor nagy nehezen felkeltem az ágyból és a nyitott kalitkához mentem. - Ha mindig így fogsz viselkedni bezárom a kalitkádat.- Elkészültem és összepakoltam az edzéshez. Egy kunait s katanat meg pár senbont. Majd elindultam vállamon a madárral.

Mikor oda értünk körbenéztem hogy hol lehet a sensei. Lehet megint várni kellesz rá. Nem volt kint, szóval kinyitottam a rozsdás kaput. Visszhangzott a nyikorgása a csendben. A madarammal egymásra néztünk, majd beléptünk. A tavon tükröződött a hajnali napfény.
- Mit szól ehhez Taka? Nincs itt más madár mint te.- Nevettem a végén.
- Jó reggelt Emi!- Kiáltott fel a sensei a bejáratnál levő falnak dőlve ettől, Taka megijedt.
- Jeszusom!- Riadtam fel a madaram reakciójára. - Vagy is... Jó reggelt sensei.- köszöntem vissza tisztelet tudóan. - Ha felderítő, vagy nem kellett volna észrevenned?- Súgóm oda Taka-nak aki ettől dühös lett, majd elfordítja a fejét tőlem. - Nem csak te tudsz dühös lenni! Aludni se hagysz.- Ezt követően leszállt a vállamról és egy közeli fára röppent át. A sensei-hez mentem.
- Mi lesz a tréning mester? Meg tanít jól kardot forgatni? Vagy valami új technikát mutat amit már láttam öntől?-

Megcsináltad a feladatokat, melyeket Hikuro rót ki rád, ám a kelleténél jobban elfáradtál, nem törődve azzal, mit mondott senseied, többet csináltál.
- Nem mondom megleptél kölyök, hogy többet csináltál, de ez most rossz döntés volt, félreértettél. Megállíthattalak volna.. - ..moslygott. - ...de jó volt nézni, ahogy szenvedsz. Viccet félretéve, most kicsit nagyobb szünetet fogunk tartani az eltervezettnél, sebaj, talán megérted az elméletét annak, amit tanítani fogok neked, egy technika, mely chakra manipulációra épül. De előtte még elmondom, hogy a súlyokat mostantól kezdve, csak alvásnál veheted le, és mikor felkelsz újra egyből felcsatolod, nem felöltözöl, nem wc-zel az elején, hanem visszacsatolod, ha minden jól megy, két hét múlva megnézzük az eredményét, meg fogsz lepődni kölyök. Addig csak akkor veszed le, ha én azt mondtam. Kérdésedre válaszolva, az én senseiem egy nagyszerű férfi volt, a legerősebb Gawakatsu, a nagyapám, mikor jounin lettem, és megtanultam tőle klánom titkos taijutsu stílusát, akkor megölték, így nekem kell egyedül tökéletesítenem a befejezetlen technikát. Sokkal keményebb edzésre foglak mint ő engem, mert úgy érzem nem fog megváltoztatni az erőszak, a fájdalom, és a fáradság, de ha jelét látom ennek, akkor abbahagyjuk az edzést, nem fogok egy gyilkost szabadítani a világra. És miért nem három tanítványom van? Nos ez jó kérdés, talán nem bíznak bennem, mint tanítóban, és te vagy a próba, talán kevés genin van, nem tudom. Te vagy az első tanítványom az biztos, de nem hiszem, hogy az utolsó, majd kiderül. Na, most jöjjön az, amiért itt vagyunk e szép napon. - köszörülte meg a torkát. - Képes vagy már sokmindenre chakramanipulációval, egy kis kreativitással már ez is elég ahhoz, hogy egy harcot megnyerhess, nem kellenek a technikák százai, csak ész, viszont amit most tanulni fogsz, az egy nyomkereső technika, vagyis olyasmi, harcban segítségedre lehet, de van egy hátulütője. A technika neve: Shikyaku no Jutsu! A chakrát az érzékszerveidbe irányítod, és finom formálással megerősíted őket, ezzel a technikával az erősítés egyszerre szól mind az öt érzékednek. Élesebben látsz, az ízek megjegyezhetőbbek, karakteresebbek, a szagok erősebbek, a hallás ugyancsak képzettebb, és a kezeden a körmeid helyén karmok nőnek, egyszólván előhívja az állati éned. A technika hátulütője is pontosan ez, méghozzá az ösztön, hogy a racionális gondolkodást egy inger hatására, mint sebesülés, vagy sebesült társ látványa, ki tudja mi, az ösztön felülírja a gondolatokat, és így a halálodba mehetsz, vagy akár csapdába eshetsz pillanatok alatt. Megmutatom a technikát. - majd elmutatta a szükséges kézjeleket, és kezeit lehelyezve a földre, olyan pózt vett fel, mint a farkasok, fogai kihegyesedtek, és a karmai megnőttek, egyre vadabbá és vadabbá vált, majd a folyamat visszájára fordult, és ismét a sensei-ed állt előtted, két lábon. - Amit kifelejtettem, a sebességed is megnő, nem túlságosan, de, nő viszont az erőd nem. Nos, megpróbálod? - kérdezte tőled.

// Ha elakarod sajátítani a technikát, akkor a szokásos kéréseknek kell megfelelnie a post-nak, azzal a kivétellel, hogy szeretnék egy kis pluszt, avagy tapasztalatokat is fogalmazz meg a tecnhikával kapcsolatban, és így juss el hibáidhoz, amiket aztán kijavítasz, amik újabb tapasztalatokat eredényeznek....Hajrá //

- Jó,jó! Majd csak akkor veszem le! - felelte kissé unottan a tanárnak, majd meghökkent a következő mondandóján.
- Komolyan egy gyilkost látsz bennem? - majd felnevetett, amire hirtelen leült és abbahagyta, visszatartani nem nagyon tudta, csak kuncogott.
- Bocsi, folytassd. Hallgattlak!
Hikuro egy új technikát magyarázott el, amire már Kira abbahagyta a nevetést és érdeklődve figyelte, ahogy átalakult a sensei, majd ahogy vissza.
- Ez most komoly? Alakuljak egy állattá? Vagyis hasonlóvá? Ugye csak viccelsz? - egy sorozatos kérdés, majd mikor látta Hikuron, hogy ez komoly, egy sóhaj kiséretében leeresztette a fejét. Négy perc rövid szünet következett néma csendben.
- Rendben. Belevágok! Legyen! Ha idáig eljutottam, ez már nem fog ki rajtam. Ez se lehet nehezebb, mint az eddigi alapok! - lassan felállt és a súlyokhoz indult, amiket visszacsatolt magára. Végül a sensei felé fordult.
- Amugy elméletben ezt már tanultam régen. Mármint nem tanultam, mert csak egyszer lett elmagyarázva, mint minden más alap technika és hasonlók! Gyorsitott harci ösztön, reflex,nagyobb fizikai erő, gyorsaság, mozgékonyság és az állóképesség! Csak az ész az, ami kimaradt. Az emberi gondolkodást felválltja ez az "állat"! Csak szólj, ha rosszul fogalmaztam!
Miközben a fiút figyeli, gondolatai meg csak pörögnek és pörögnek.
- Az addig oké, hogy erősebb ösztönök alakulnak ki, meg minden, de hogy egy állat bőrbe bújni. Na mindegy, kezdem. Amugy amig megnem tanulom a technikát, addig mért nem mész el enni, vagy csavarogni? Gondolom piszok unalmas engem felügyelni, ha van más dolgod akkor csináld, én megleszek itt. Ne aggódj, nem csinálok bajt! Nem szokásom! - felelte, miközben lehunyt szemmel elfordult, majd letérdelt. Tenyereit a térdére hajtotta, kicsit lehajtotta a fejét.
- Sajnálom a sok elhunyt állatot és a sok kihagyást.  - végül kinyitotta tekintetét és tigris pecsétet formált, chakrát keringetett a testében, de ennél több nem történt. Megvakarta a fejét, majd gyors talpra állt és odébb ment Hikuro figyelő szemein túlra, egy két fa mögé. Majd az egyikre rátámasztotta a hátát és karbatett kézzel merengett.
- Oké és hogy kellene irányitanom a chakrát az érzékszervekre? Még hozzá egyszerre? A szaglás, a látás, meg mi is van még? Ja igen, a hallás és asszem ennyi. Az addig tiszta, hogy a viz felszinén és fa törzsén megmaradok, ha a lábamba fókuszálom a chakrát. - végül sóhajtott, maga elé emelte a kezét és tenyerét figyelte.
- Oké, talán tényleg túlzásokba estem az előbb. - majd ellökte magát a fától és gyors fordulatot véve ökölel beleütött, majd még odébb sétállt, Hikurotol 7 méterre. Tigris jelet formált és lehunyta szemét, lassan de biztosan keringette a chakrát a testében, végül abbahagyta. Ezután ujból koncentrálta, hosszabb ideig, majd inkább leüllt és az égre pillantott.
- Oké, éreztem ahogy kering, már csak a maradék maradt.Külön külön próbálkozok elösször, talán úgy majd menni fog, vagy nem, de hát tapasztalatokból tanul az ember. - ismét maga elé pillanott, ismét talpra állt és elmosolyodott.
- A halál után már nincs semmi, nem számit milyen messzire mész, a végtelen út sosem ér véget! De a büszkeség nem sokat ér, ha halott vagy, igaz? - tigris pecsétet formált és koncentrált a hallására. Elösször csak a levelek zörejeit halotta, majd a távolban a gyerekek fáradásos hangjait, a madarak szárnyának suhogását, egér cincogást. Az utolsó hallatán abbahagyta a koncentrációt és kuncogni kezdett, ami nevetésbe tőrt át. Majd abbahagyta és megcsóválta a fejét.
- Olyanokat hallok, amik pillanatnyilag nem érdekelnek! Hát ez, jó volt, érdekes dolog ez. - ismét a tigrisjel és egy ujabb adag koncentráció következett. Kissé talán több időbe telt, mig látására forditotta ezt az egészet, majd körbenézett. Élesebben és élénkebben látta a dolgokat, gyors megdörzsölte szemeit, abbamaradt a hatás.
- Oké, hát ennek nem láttam sok értelmét, de biztos van logika is, csak én nem jöttem rá. Majd rákérdezek Hikurotól. Hát ezzel igy elmegy jó sok idő és még ki tudja mit akar egész nap csináltatni velem, de kiváncsian várom. Talán levezetésképp rákérdezek, hogy nem- e küzdenénk meg. - ujból koncentrált, jobban odafigyelt, hisz megunta ezt a külön- külön dolgot és egyszerre próbálta meg élesiteni az érzékeit. Részben ez sikerült is, éles látás, hallás és szaglás, de mintha ettől jobban el is fáradt volna, még mielött felorditott volna fájdalmában, csuklójába mélyesztette fogait és ráharapott. Igy ácsorgott kis ideig, mikor enyhült az érzés elengedte a szoritásból kezét és leeresztette, tehetettlenül állt, mint aki nem is tudná, hogy folytassa e vagy sem, hol rontotta el, mit nem csinált meg? Keringett benne ez a sok rosz gondolat, az edzés utáni fáradság és a túlzásokba esett hibája is előtört. Ez egy újabb kudarc és egyben egy tapasztalat is volt számára.
- Szükségem van néhány perc pihenőre. - motyogta és a fának dőlve a földre csusszant.
- Mért nem megy, minden elsőre? Igaz, akkor semmi se lenne kihivás. Hát ez gáz, de bekell hogy valljam, nem nekem való ez a technika. Jöhet valami más.
Lassan talpra állt, körül nézett és zsebre vágott kézzel visszament Hikurohoz, majd sóhajtott.
- Nem megy! Ne kérdezd, hogy mért, nem tudom! Erre a válaszra nem sikerült rájönnöm! Most hogy felpörögtem, nem küzdenénk meg? Használj bármilyen villámot, vagy bármit, csak klónt ne! Annak nem sok értelme lenne, ha klónok küzdenének meg az eredetik helyett.

Hikuro leült és leszidta "kedves" tanitványát, amire Kira csak meghökkent, miközben figyelte.
- Nem vagyok ninja?!
Néma csend telepedett kettejük közé, majd a fiú elforditotta tekintetét, majd hátat forditott a senseinek.
- Láttam az erőkülönbséget kettőnk között. És akkor mi van? Nem az számit, ki az erősebb, hanem kinek van több sütni valója, az erő helyett, amit felhasznál a harcban!
Mérges volt, pont ezt nem akarta hallani, pont Tőle, de lehet hogy mégis igaza van, hisz tapasztaltabb, erősebb és még lököttebb is. Lepillantott válla felett Hikurora, aki még mindig mérgesen nézett rá, majd ismét maga elé pillantott. Eszébe jutottak "Apja" szivhez szóló szavai : "Amikor harcolsz a világgal, mindig a világ nyer. Ha nagyobb lelki békét akarsz, hagyj fel azzal, hogy mindent felcímkézel “jó”-nak vagy “rossz”-nak.”
Ismét lehunyta tekintetét, kiűzött minden baljós dolgot maga körül, kivül és belül is, keze még mindig zsebben volt, megmarkolta a fejpántot. 
- Szóval adjak bele 110% - ot? Adok én olyan 150% - ot, mint annak a rendje! - kiszedte kezeit zsebéből és Tigris pecsétet formált és érezte a keringő chakrát testében, ami lassan keveredni kezdett az érzékszervekkel, de semmi sem történt. Talán több időnek kell eltelnie? Talán egyesével kellene végigrágnia és utánna együttesen? Tovább próbálkozott, hallásra pontositott. Hallotta a fák leveleinek zörejeit, az égen szálló madarak rikácsolását, az emberek dolgos, szorgos munkái hangját. Amit chakrát ott keritett közzé, annak egy kis töredékét jutatta el a szaglási idegekhez. Felerősitette őket, finoman, majd egyre több chakrát adott bele, de közben ügyelt a hallásra összpontositott mennyiségre is. Hát nem egyszerű dolog az már biztos. Beleszagolt a levegőbe, alig észre vehetően, érezte a kaja illatot, izzadságszaggal keveredve. Meg sok minden mással is. Hát ez nem épp egy nyálcsorgató érzés lehetett. A szemek következtek és egy adag chakrát jutatott el a következő állomásra is, kis idő múlva résnyire kinyitotta egyik szemét, látta a különbséget, igy visszacsukta és tovább fókuszált. Ki tudja meddig állt mozdulatlanul, de elég sok idő eltellt ezek után, de hirtelen megmozdult, elszállt minden "tanulása", nem történt meg, aminek meg kellett volna, hogy történjen. Egy Chh kiséretében ismét tovább gyakorolt, ugyanazt a műveletet lefolytattva, mint az elöbb, csak nem a hallással kezdte, hanem a látással és a hallást tette következőre. Ez igy rendben is volt, minden a helyén, már csak a tapintási rész volt, chakrát küldött újjaiba, de a többi érzékszervről "elszökött" a chakra, igy aztán nem sikerült megint a dolog. Kinyitotta a szemeit, jéghidegen meredt maga elé, majd a talajra pillantott.
- Nem megy, vagy nem akarod, hogy menjen? - emlékezett vissza Hikuro szavaira, amitől kissé talán lenyugodott, visszafordult a sensei felé, egy ideig figyelte, ezután török ülésbe ült le vele szemben, majd lehunyta a szemeit. Kezeivel megragadta a térdén a nadrágot és ismét koncentrált. Nem vallhat kudarcot, eljutott idáig, nem adhatja fel ilyen apróságok miatt.
Ismét felforralta a chakrát, finoman eljutatta az adott helyszinekre, a látás kész, résnyire nyitotta a szemét, igen tökéletesen látott. A szaglás kész, ugyanolyan undoritó kevert mocskot érzett mint az elöbb. A hallás kész, mindent tisztán hallott, még a Kapunál az öröket is,  majd jött a tapintás és formált egy tigris pecsétet, minden fontos területen keringette a chakrát, körmei helyett lassan karmok jelentek meg, szorossabban megmarkolta a nadrágot, majd halkan motyogta a technika nevét.
- Shikyaku no Jutsu!  
Lassan résnyire kinyitotta szemeit, Hikuro lábát látta, majd felpillantott rá és megpróbált fel állni, de helyette, négykézláb maradt, mint egy állat. Bár annál furcsább pózban és remegő testtel. Beleszagolt a levegőbe, aminek a következménye az volt, hogy talpra szökkent és karjával eltakarta az orrát.
- Mi ez az orrfacsaró istenkáromló, rothadó bűz!? Ez valami eszméletlen gusztustalan. Mint valami... Ácsi! Ez.. Én lennék?! - morogta idegesen, majd megszagolta a karját, és igen tőle jött a bűz is, Hikurora pillantott, kissé leégette magát, pont Ő elötte, de ezt csak az ő ideges kis feje gondolta, megszüntette a technikát, leporolta a hátsóját, majd ismét zsebre vágott kézzel, higgadt komolysággal figyelte a fiú reakcióját.

// Nem tudom miszerint 20 de remélem megvan a nézőpontod szerint a húsz. és elnézést a késésért.//

A sensei az előző küldetésről beszélt és hogy képzetlen voltam még hozzá. Ekkor elgondolkodtam. "Így belegondolva közelharcba jó vagyok bátran kijelentem, de ha nagy a távolság a dobáson kívül nem igen tudok cselekedni. Ha meg használom a fürge test technikát azzal akár egy pengébe is belerohanhatok." A chunin vizsga még eddig, meg sem fordult a fejemben.
- Nem okozok csalódást sensei!- Kiáltottam elmagam az izgatottságtól miközben felemeltem az egyik kezem. A sensei egy gyors mozdulattal a felemelt kezembe dobta a zsebkendőt. Miközben elmagyarázza a feladatot a zsebkendőt a sarkánál fogva tartom folyamatos méregetés közben.
- Ez most komoly?- Mondtam halkan. "Bár nem az első különös kelléke lenne ez." Ekkor vissza gondoltam a nagy nyalókára és kuncogni kezdek, majd hátrébb áll.
- Nem kell messzire menni egyből megcsinálom!- Jelentem ki hatalmas magabiztossággal miközben rámarkoltam. "Bár nem ép voltam jeles a chakra irányításból. Akkor sem fog ki rajtam egy zsebkendő!" Becsukom a szemem és gondolódni kezdek. "A Chakra egy érrendszerre hasonló hálózatban mozog. Szóval akkor csak összpontosítanom kell." Elkezdem nagy erőlködéssel a zsepibe irányítani a chakrám. Már lassan kezdett érdekelni engem is mi sülhet ki ebből. Kinyitottam először az egyik szemem és észrevettem hogy csak az izmaim erejét vezettem bele szegénykébe. Ezután a másikat is kinyitom. "Hát ezt teljesen össze gyűrtem..." Ezután ránézek Kuronra.
- Még nem fejeztem ám be. Csak rákészültem a feladatra. - Ezután mély levegőt vettem leguggoltam a senseinek háttal, és letettem a földre. "Na csapó kettő. Ennek sikerülnie kell." Ekkora már nagyon érdekelt hogy mi lesz a végeredmény, ötletelgettem is. "Ha föld lenne, akkor vajon meg tudnám keményíteni a testem? Az előny lenne a taijutsuban. Na és ha szél? Akkor szeleket kelthetnék a rúgásaimmal? Nem is! Villám az lenne a legjobb, hisz akkor azt a Jutsut megtanulhatnám valamikor amit a sensei használt." Ekkor újra elkezdem sokkal nyugodtabban mint az előbb, de még most sem voltam teljesen higgadt. A chakrám még most sem fedte fel magát. "Már megint rosszul csináltam volna? Jobban össze kéne szednem magam különbem erről fog szólni az edzés." Ekkor mély levegőt vettem "Csak nyugodtan. Kikel üríteni az agyam. Azt mondta nem fog egyből sikerülni. De sikerülnie kell!" Majd kifújtam a levegőt. Most alaposan rákoncentráltam és közben melegem lett, próbáltam nem oda figyelni a melegre azt akartam hogy végre megcsináljam ezt az egyszerű gyakorlatot. Pedig hűvösebb volt a levegő hozzám képest. A papír megváltozott egy kicsit ennek annyira megörültem hogy rohantam a senseinek odaadni, hogy értelmezze. Meg sem néztem mi történt vele, nem is vettem észre, hogy a melegség elillant.
 
- Látja mondtam, hogy nem tart majd sokáig.- Hagytam egy kis szünetet majd folyattam - Mi lett az eredmény?- Kíváncsian vártam a válaszára. "Mi van ha víz lesz? Az olyan semmilyen, unalmas. Na és ha tűz?" Gondolkodtam az utolsó kettő lehetőségen is és a tekintetem a senseire mered de ö nem engem néz. Hanem azt a pontot ahol az imént guggoltam.

//Uchiha Madara//


Kis módosítással, de aterv végrehajtásra került. A végeredmény pedig... Számomra meglepő volt. A lehető legegyszerűbb dolga volt a senpainak, amikor a bunshin-ommal bemerészkedett a banditák vezéréhez. Álcázott mesterem játszotta a szerepét, majd egy gyors mozdulattal elkapta a vezért, így a katonái megadták magukat. A túszokat sikeresen kiszabadítottuk, senki nem mert ellenkezni velünk, hiszen a vezetőjüket elfogtuk. Gyáva férgek... - ez volt a véleményem a banditákról. Ártatlan, védtelen hétköznapi embereket fosztogattak, elrabolták őket, és amit a vezetőjüket elfogjuk megadják magukat, minden ellenállás nélkül. De legalább megkönnyítették a küldetésünket. Ami ezzel így véget is ért. A bandita vezetőjét és a többi gonosztevő cselekedeteit elbírálják, megkapják azt ami jár nekik. Mi pedig, shinobik, a kis csapat visszatért Kumo-ba. Tartalmas nap után köszöntem el Kano-senpaitól és Bo-tól.
Két-három nap telhetett el, mikor az egyik reggel, pont mikor kiakartam lépni a ház ajtaján, egy cetlit vettem észre rajta. A senpai írta nekem, miszerint azonnal menjek a falu kiképzőterepére. Ez az ember nem hagy lazsálni.  - jegyeztem meg, de igazából nem is akartam tétlenül tölteni a napjaimat. Széles mosollyal az arcomon téptem le a kis cetlit az ajtóról, majd léptem ki a szabadba. Villámgyors tempóban haladtam a megbeszélt helyre. Igazából nagyon kíváncsi voltam, hogy mit is akarhat pontosan a senpai. Talán megint egy küldetés? - agyaltam - Áhhh, csak nem, ennyire nem szokott sűrű lenni egy genin élete.
Csakhamar a kiképzőterepre értem. Ha még nincs jelen a senpai, akkor egy fa tövében megvárom, nem akarok edzeni amíg nem jön, mert valami azt súgja, hogy szükségem lesz az energiámra ha ideér. Amint megpillantom, alaposan végigmérem. Vajon milyen ember lehet? Tulajdonképpen alig ismerem, semmit nem tudok róla. " Nem ismerjük még egymást, így az lesz a legjobb ha bemutatkozunk. A nevem Kano, én leszek a csapat vezetője. A villám elem az én szakterületem. Egyenlőre ennyit rólam. " Ennyi volt a bemutatkozása, ha jól emlékszem. Ideje egy kicsit többet megtudni róla. - gondoltam, majd cselekedtem is. Amint lehetőségem adódott rá egy kérdést intéztem felé:
- Senpai. Mondana magáról még egy-két dolgot ha kérhetem? Például volt-e előző csapata már, vagy valami hasonló.
Talán annyira belemerültem ebbe a kis ismerkedős dologba, hogy elfelejtettem rákérdezni a legfontosabb dologra: Miért is vagyok itt? Miért kellett ide jönnöm? Mi lesz a mai napi program? Bár úgy gondolom erre a kérdésre nagyon hamar választ fogok kapni.

//Uchiha Madara//
 
- Szép reggel, Natsu, remélem kipihented magad. - köszöntött a senapi egy fa mellett álva, széles mosollyal az arcán. Ez meg mégis mi? - csodálkoztam - Ilyet is tud a senpai? Előzőleg nem mutatta meg ezt az arcát... - arcomon talán meglátszik a meglepődöttség. Örültem ennek, hogy a senapinak van egy ilyen oldala is. Éppen ezért máris jobban meg akartam ismerni, így kérdezősködni kezdtem:
- Senpai. Mondana magáról még egy-két dolgot ha kérhetem? Például volt-e előző csapata már, vagy valami hasonló.
- Mit mondhatnék magamról...volt igen csapatom előttetek, ám őket kirendelték a frontra, nekem pedig feladatba adták az újabb csapatok kiképzését. Így kerültetek ti is hozzám. A múltkori sikerek után a vezetőség elrendelte a csapat megerősítését, pozitív reményeket fűzve hozzátok. Úgy érzik, egy ilyen küldetés sikere után nagy jövő állhat előttetek, és ezért engem rendeltek ki mellétek, véglegesen.
Ragyogó szemekkel néztem a senpai-ra. Nem is, a sensei-re. Mert mostmár hivatalosan is, véglegesen is a mesterem. Örültem a dolognak, mindig is szerettem volna egy igazán jó tanár-diák kapcsolatot, és az előző küldetést gyakorlatilag ketten vittük végig, egész jó csapatmunkával. Boldogságomat nem nagyon tudtam leplezni, így a sensei könnyen észrevehette, ami nem is baj, voltaképp ez volt a válaszom a mondandójára.
- Kezdjünk is bele, ne húzzuk az időt. Ez a papír azt a célt szolgálja, hogy megtudjuk, milyen elemi erő birtokában állsz, már ha egyáltalán rendelkezel elemi technikával. A papírba kell vezetned a chakradat, ami megmutatja, milyen elem birtokában is állsz. - folytatta a sensei, megmutatva ezzel nekem, hogy nem bájcsevegni jöttünk ide. Nem késlekedett, kezembe is nyomta az előbb említett papírkát, én pedig ösztönszerűen azt tettem amit kért tőlem.  Furcsa, tőlem nem megszokott módon, nem kezdtem el agyalni, hogy vajon mégis én milyen elemű lehetek, mégis mi illene hozzám, egyszerűen csak tettem, amit tennem kellett. A chakrámat a kezembe vezettem, lassan, nem akartam elkapkodni. Éreztem ahogy a végigfut az egész karomon a chakrám, majd amikor a kézfejem közelébe ért félig-meddig akaratlagosan, egy villámgyors mozdulattal a papírba koncentráltam. A papír hasonlóan reagált, mint azt ahogy éreztem, véletlenszerűen szakadt vonalakba. Kicsit kérdően nézem a sensei-re, várva a magyarázatot, bár volt egy erős sejtésem...

//Uchiha Madara//
 
A senseni közölte velem, hogy az elemem a villám, és mindemellett még egy rakás dicséretet is kaptam tőle - legalábbis én annak vettem - így ez a két dolog együttesen még boldogabbá tett, mint eddig. Woowww, pont a villám az én elemem - csodálkoztam magamban - Ez tök király! - vigyorogtam idiótán, látszott rajtam, hogy nagyon örülök. Hát még akkor, hogy örültem, amikor folytatta a sensei a mondandóját:
- Ám nem csupán ezért vagyunk itt. Feladatom, hogy kitanítsalak, ezért most egy olyan technikát fogok tanítani, amelyhez szükséges a raiton chakrad is, tehát elemi ninjutsut. A technika neve... - mondta, majd kézpecsétekbe is kezdett.
Ámulásom közepette megfigyeltem, hogy pontosan milyen kézpecséteket is használ, és memorizáltam is őket. Madár, majom, kutya, vadkan.
- Raiton: Kyuuden no jutsu. - a sensei tenyerében egy apró kis villámgömb jött létre.
A kis gömbben és körülötte is, csak úgy cikázott az elektromosság, valami lenyűgöző látványt nyújtott számomra. Ahogy egyre jobban 'szerelmes' lettem villám elembe, ahogy tovább bámultam a vadul tomboló villámokat. Pedig ez még egy alacsony szintű villám jutsu volt, engem mégis teljesen lenyűgözött. Eközben a sensei folytatta a technika demonstrációját, és el is dobta a villámló gömböt, amin én ismét csak csodálkoztam.
- A technika lényege, hogy a tenyeredben összegyűjtesz némi elemi chakrat, majd egy gömbbé formázod azt. Nem nehéz technika, próbáld meg. - vezetett a technika rejtelmeibe, majd várta, hogy próbáljam meg.
Bólintottam, majd lecsuktam a szemeimet, fejem lesütöttem.
- Huhhh.. - hagyta el a szám egy kisebb sóhaj, ami az elmém kitisztulását szolgálta. Teljesen tiszta fejjel, tökéletesen kell elemeznem a technikát ahhoz, hogy mihamarabb sikerrel járjak. Tehát annyi a lényeg, hogy elemi chakrát vezetek a tenyerembe, majd ezt egy gömbbé kéne formálnom, hmm... - kezdtem el agyalni - A gond ezzel csak az, hogy eddig a pillanatban gyakorlatilag azt sem tudtam, hogy milyen az elemi chakrám, most meg azonnal használnom is kéne azt. Nehéz ügy... - jobb kezem mutató és középső ujját a homlokomra helyeztem, jelezve, hogy most még erősebben gondolkodok, mint valaha. - Gondolom az elemi chakra is majdnem ugyanolyan, mint a sima chakra, de mégis valahogy máshogyan kéne előhívnom. Nem is beszélve a formázásról.. Egy eddig ismeretlen chakraformát kellene, egy eddig még sosem próbált formára manipulálni. - egyre erősebben, és erőseben gondolkodtam, majd egyszer csak megráztam a fejem és észhez tértem. Már megint túlreagáltam a dolgot, túlkombináltam mindent, ahogy ez nálam néha szokás. Azt mondta a sense, hogy "nem nehéz technika", akkor meg mit parázok itt ennyit!??
Szemhéjaim felpattantak, ezzel egyidőben a fejem is felemeltem a "normál" helyzetbe. Arcom eléggé elszánt volt és ösztönösen kezdtem cselekedni. Megformáltam a megfelelő kézjeleket, majd jobb kezemet, tenyérrel felfelé, széttárt ujjakkal magam elé helyeztem, bal kezemmel megszorítottam a jobb csuklómat, majd minden erőmmel az elemi chakrámra kezdtem fókuszálni. Kerestem, kerestem, hogy hol is rejtőzhet a testemben. Kerestem azt a kis feszültségérzetet, azt kis csípő érzést, mindent ami segíthet megtalálni az elemi erőmet. Amint megtaláltam, vagy nem találtam meg - igazából a pillanat törtrésze volt ez az egész folyamat. Nem tudhattam, hogy sikerül-e vagy nem, de amit találtam, azt mind a jobb kézfejembe összpontosítottam. Egyértelműen éreztem, hogy sikerült chakrát összpontosítani a megfelelő helyre, csak abban nem voltam biztos, hogy a megfelelő chakrával teszem-e mindezt.
Igen, érzem, hogy sikerült. - reménykedtem - Most jöjjön a második fázis: a formázás. Ismételten el kellett gondolkoznom a dolgokon, ez már nem mehetett csupán akaratból. És talán egyszerűbb dolgom lett volna, ha mindezt előre átgondolom, nem pedig most, folyamatos koncentráció mellett próbálom meg. Éppen ezért, abbahagytam az eddigi tevékenykedéseimet, nem áramoltattam tovább az elemi chakrámat a kézfejembe, inkább gondolkoztam. Furcsa dolog ez. Meg kell zaboláznom a villámot, ami egy fékezhetetlen, irányíthatatlan, nyers tomboló erő.. Ahhoz, hogy bármit is elérjek a manipulációval kapcsolatban, sokkal jobban meg kell ismernem ezt az erőt. Éppen ezért elismételtem még párszor az előbbi kis gyakorlatomat, a Kyuuden no jutsu úgymond első fázisát, tehát az elemi chakrám kézfejbe való irányítását. A sensei furcsállhatja a tevékenykedésem, hisz külsős szemmel talán csak annyit láthat bárki, hogy erőlködöm-erőlködöm, de nem jön az eredmény, szinte semmi nem történik. Ez azonban nem így volt, legalábbis reméltem, hogy nem. A testemen belül mozgattam az elemi chakrám és néha-néha egy rövid időre megpróbáltam kisebb kisüléseket is létrehozni a tenyeremből, még nem formázni azt, és csak kis chakramennyiséggel kísérletezve. Meg kell ismernem a villámot! Csak ez járt a fejemben, ahogy újra és újra kísérletezgettem. Türelmesen haladtam a célom felé, mindig csak apránként adagoltam több-több chakrát a technikához, majd mikor már úgy éreztem kellően megértettem az elem tulajdonságait, jöhetett a végső próbatétel. Viszonylag nagy mennyiségben, mostmár teljes egész gömbbé próbáltam formálni a tenyeremnél lévő kis villámokat, megpróbáltam irányítani ezt az erőt, hisz ez az erő immáron a saját erőm.

//Uchiha Madara//
 
Erőfeszítéseim, és a magas fokú koncentrációm úgy látszik meghozta gyümölcsét. Hosszas és fárasztó próbálkozás után sikerült egy nagyjából féltenyérnyi gömb létrehoznom, melyben csak úgy cikáztak a villámok és a fénynyalábok. Gyönyörű látvány volt.
- Remek... - szólalt meg mellettem a sensei, majd egy amolyan elismerő vállveregetést is kaptam tőle. Kétségkívül jólesett az elismerés, úgy érzem, hogy a sensei nem csalódik bennem, sőt. Széles mosollyal szüntettem meg a technikát, majd tovább hallgattam mesterem tanító szavait:
- Ám még nincs vége. Azt szeretném, hogy ezt a gömböt addig fokozd, amíg el nem ér egy olyan méretet, amit egy ember testébe nyomva elérjen valamiféle hatást. A gömböt képes vagy eldobni is. Mint ahogy azt korábban mondtam, ez egy alap technika, nem képes halálos sérüléseket okozni, de jól jöhet a közelharcokban, például az ököllel történő összetűzések alatt. Nem is beszélve ha ellenfeled például nedves, vizes. - a sensei minden szavát ittam, szinte csodáltam őt. Nem is értettem, hogy mire fel ez az őrült nagy rajongás. Talán csak szimplán azért mert valaki igazán foglalkozik velem? Valaki a szárnya alá vett, és nagy odaadással tanít? Ilyen lenne egy tanár-diák viszony? Ha bár nem kezdő genin voltam, mégsem éltem meg túl sok dolgot. Főleg meg nem egy igazi tanár-diák viszonyt...
Mielőtt még jobban elkalandoztam volna a sensei kézpecsétek után három klónt hozott létre. Egy röpke pillanatra kérdően néztem a sensei-re és a hasonmásaira, de hamar rájöttem arra, hogy mit is kellene tennem. Szóval ők lesznek a gyakorló bábuk? Hmmm.. tetszik a dolog. Mosolyodtam el, amely mellé az elszánt tekintetem párosult. Tetszett a felállás, tetszett, hogy már most kipróbálhatom élesben a technikát, tetszett a sensei tanítási módszere.
Ott álltam szemben a még egyhelyben álló három klónnal és hirtelen valami eszméletlen nagy bizonyítási vágy ébredt fel bennem. Gyors kézjelekbe kezdtem, majd létrehoztam az iménti technikát, ugyanolyan még aprócska kis gömbbel, majd az egyik klón felé dobtam és vártam az eget megrengető becsapódást, de... ezt talán még én sem gondoltam komolyan. Legoptimistább felfogással is csak enyhén megpörkölődött a bunshin ruhája, ami egy ilyen nagy fellángolás után elég szánalmasnak tűnhetett.
- Ooopps.. - váltottam ismét idióta arckifejezésre és kezdtem el vakargatni a fejem, melyen egy még idiótább 'mangacsepp' jelent meg ^^".
A hirtelen ügyetlenkedésemet követően viszont ismét a már megszokott, mindent jól átfontoló Natsu lépett előtérbe. Tehát ez így még semmi. Meg kell növelnem a méretét, jobban kell sűrítenem, koncentrálnom az elemi chakrámat, és talán még a dobás erejébe sem ártana egy kicsit több energiát fektetnem. Lássunk is munkához! Élveztem a tanulást, főleg, hogy most tovább kell fejlesztenem a megkezdett technikát, valahogy lekötött. Szemeim lehunytam és összpontosítottam a chakrámra. Jobban mondva az elemi chakrámra természetesen, lassan vezettem bele ismét a jobb tenyerembe, egyre többet és többet.. Mígnem úgy éreztem, hogy kellő mértékű gömböt nem leszek vele képes létrehozni. Amint úgy éreztem, hogy ez megvan, szemeim felpattantak és megkezdtem a gömb létrehozását. A kellő eredményt persze nem egyből értem el, nem kevés időbe telt mire egy megfelelő méretű villámgömböt tudtam formálni, akár egy óra is eltelhetett. Csodálom a mestert, hogy ennyi ideig képes csak állni és várni, megfigyelni azt, hogy én mennyi ideig próbálkozok. De eljött az idő a szórakozásnak is. Amint látható méreteket öltött a jutsu, a sensei klónjai megmozdultak egyenesen felém, amolyan támadó szándékkal. Egyszerűbb mozdulatokkal közelítettek felém és én próbáltam kikerülni, hárítani őket, majd a kezemben lévő villámgömböt a kellő alkalommal az egyik bunshin gyomrába vágni. Az eredmény jóval hatékonyabb volt, mint a legutóbbi próbálkozásom. Nem csak kis pörkölődést okoztam, hanem viszonylag komoly sérülést is, ami következtében a klón egy hangos pukkanás kíséretében semmisült meg. A többi klón is igyekezett a közelembe férkőzni, kicsit hátraugrottam, megpróbáltam minél gyorsabban újra létrehozni a technikát, és hozzájuk dobni a villámgömböt. És most közepes távolságból, gyerünk! - alaposan megfigyeltem a gömb röppályáját és a becsapódást is. A támadás sikeres volt, még egy klón pipa. Megörültem neki, hisz így már csak egyetlen egy klón maradt, azt meg már gyerekjáték lesz elintézni. Ekkor azonban újabb két klón tűnt fel, így ismét teljes volt a trió. Franc.. Nem könnyíti meg a dolgomat. Nah de sebaj, lássuk mit tudunk. Kezdtem ismét kézpecsétekbe és rontottam rá a legközelebbi klónra, majd a következőre, és így tovább... A sensei pedig kíméletlenül hozott létra újabb és újabb klónokat, így egészen addig folytattuk ezt a kis "játékot", amíg teljesen ki nem merültem. Majdhogynem összeestem a végén, de sikerült elintéznem egy tucatot a sensei klónjaiból, nem számoltam őket, de az biztos, hogy sok lehetett, mert teljesen kimerítettem a saját chakrakészletemet.
- Nah, milyen voltam sensei? - ereszkedtem fél térdre, majd töröltem le az izzadságot a homlokomról. A kis mosoly sem maradt le az arcomról, mely jelezte, hogy meg vagyok elégedve a teljesítményemmel. Remélem a sensei is így látja..

//Uchiha Madara//
 
A végeláthatatlannak tűnő harcnak egyszer csak mégis vége lett. Szapora lélegzetvétellel vártam a sensei reakcióját, széles mosollyal hangos tapsba kezdett. Két megmaradt klónja "követte" a példát és ők is tapsoltak. Tiszta rivaldafényben érezhettem magam abban a pillanatban.
- Jól van, Natsu, szép munka volt. Gyere, ülj le egy kicsit. - szólított meg, majd egy kis helyre mutatott a fa lombjának árnyékában. Élelmet és vizet is kaptam, amit megköszöntem, lehuppantam a földre, majd elkezdtem tömi a fejem. Eléggé elfáradtam a túlzott edzésben, így kellett az energia-utánpótlás.
- Ha így haladunk, hamar felfejlődsz egy magasabb szintre. - huppant le ő is mellém a földre.
- Köszönök mindent sensei, maga igazán jó tanító. - mosolyodtam el, lehetőleg üres pofazacskóval. Úgy éreztem valamilyen formában ki kell fejeznem hálámat, még akkor is ha ezt a feladatot, az én tanításomat kötelességből is csinálja. Kedves egy fickó. Remélem még egy jó darabig együtt leszek vele. - álmodoztam, nagyjából egy fél órám lehetett minderre. Ez idő alatt elfogyasztottam az ételt, az italt, kinyújtóztattam fáradt végtagjaimat, majd azon kaptam magam, hogy a sensei már fel is állt mellőlem. Én természetesen követtem, és egy rövidke séta után megérkeztünk egy kisebb tóhoz. Most vajon mi következhet? - vigyorodtam el magamban, kíváncsi voltam, hogy mi lesz a következő lépés, valahogy tudtam, hogy ismét feladatom lesz.
- A technikát, habár elsajátítottad, úgy érzem, van még mit tanulnod a chakrairányításról, így inkább annak gyakorlásába fogunk belekezdeni. A chakra megfelelő elosztása és irányítása alapfeltétele szinte az összes ninjutsuhoz, ezért most egy olyan technikának mondható módszert fogok tanítani, amellyel könnyedén tudod majd a chakradat irányítani. Jól figyelj! - létrehozott egy újabb klónt, majd azzal nemes egyszerűséggel besétált a tó közepébe, mindezt úgy, hogy a víz felszínén lépdelt. Huhhh.. - kicsit meglepődtem, ilyen látványra azért még nem készültem fel - A mester tényleg lenyűgöző. - mesterem nem hagyott több bámészkodási időt, egyből folytatta a magyarázatot:
- A vízen járás művészete a chakrairányítás alapját képzi, ennek a segítségével megtanulod a megfelelő elosztást és irányítást.
Ez nyilvánvalóan a már korábban látott technika továbbfejlesztett változata. - emlékeztem vissza a Monara-völgyben lévő küldetésre, ahol a sensei egy fahát függőleges falára sétált fel - De ez más, ez sokkal komplikáltabb technika.
- Egyszerűen a talpadba kell irányítanod a chakrat, majd azt megfelelően elosztva kell a víz felszínén megmaradnod. Az elején nem árt, ha veszel egy kis lendületet. Ha eléred a klónomat, sikeresen elsajátítottad. - fejezte be a sensei a magyarázatot, és várta, hogy nekikezdjek. De persze én nem ugrottam egyből, nem az én stílusom. Átgondoltam a dolgokat. Bírom a sensei-t, mindig azt mondja, hogy minden egyszerű.. Habár az előz technikát is viszonylag hamar elsajátítottam. - egy enyhe önelégült mosolyt is megengedtem magamnak, de persze ezt a sensei aligha vehette észre. A kezembe már képes vagyok irányítani nem csak sima chakrát, hanem elemi chakrát is. Éppen ezért nem lehet olyan nehéz... - gondoltam én kis naiv. Ugyanis az első próbálkozásomkor rá kellett, hogy jöjje, hogy ez sokkal nehezebb mint gondoltam. Hamar a víz alá merültem, vagyis, máramennyire el lehetett süllyedni a tó legszélén. Első próbálkozásom csúfos kudarc volt, bár őszintén szólva nem is fogadtam meg a sensei tanácsát. Ő azt javasolta, hogy fussak neki, minél több lendületet szerezve, amivel teljesen egyet is értettem. Azonban elsőnek még kísérletezgetni akartam, nem egyből a dolgok közepébe szaladni. Szó szerint. Így hát a korábban már bevált, megfontolt stílusban közelítettem meg újra a feladatot. Kimásztam a vízből, a lábam tiszta víz volt, de nem vártam, hogy megszáradjon vagy valami, mert akkor még este is itt lennénk. A tó széléhez léptem, kézpecsétet formáltam, majd elkezdtem koncentrálni. Erősen a lábaimba, főként a lábfejembe próbáltam irányítani a chakrámat, sokkal többet, mint előzőleg. Mindemellett a chakrát is megpróbáltam fenntartani, folyamatosan a lábfejemben fogságban ejtve. Ismét kudarc, ismét elmerültem a vízbe. Még néhány próbálkozás, és már annyit legalább elértem, hogy nem zuhantam a víz alá. A lában nagy része, nagyjából térdig még a vízben volt, de a talpam mégsem érte a földet. Ez már haladás! - könyveltem el magamnak. Következő próbálkozásom már a sensei elképzelései szerint zajlott. Nekifutásból terveztem elérni a tó közepén lévő klónt, így hát hátráltam jó néhány métert a parttól. Úgy gondoltam, mostmár nem lehet akkor kudarc, mintha elsőre így próbáltam volna. Ismét összpontosítás következett, majd amikor úgy éreztem elértem a kellő szintet, szélsebes tempóban megindultam a tó felé. Szemeim becsukva léptem rá a vízre, és reménykedtem, hogy nem fürdök megint. Az első pár lépés sikeres volt, ám a következő mozdulatoknál egyre jobban süllyedtem a vízben elfele, mígnem teljesen magával ragadott a mélység. A víz alatt bugyborékolva feltekintettem, és láttam a sensei klónját alulról, a két hatalmasnak tűnő talpát, melyet úgy éreztem nem lesz könnyű elérni. Rajtam nem fogsz ki sensei. - rugaszkodtam el, és kezdtem a felszínre úszni. Majd kiszállva ismét próbálkoztam.
Nem számoltam a próbálkozásaimat, de ismét eltelhetett minimum egy óra. Vagy legalábbis én így éreztem. Egyre közelebb és közelebb kerültem a célhoz, de elérni még mindig nem tudtam, valahogy mindig alá kerültem, és csak vágyakozhattam utána a víztükör másik, mélyebb oldaláról. De a próbálkozásaim sem tarthattak örökké, ezt magam is tudtam, éppen ezért összeszedtem egy végső rohamara az megmaradt energiámat és chakrámat. Még messzebb helyeztem ki a rajtvonalat a parttól, így még nagyobb lendületet szerezve, és minden eddigi koncentrációmat felülmúlva fókuszáltam a feladatra. Sikerülnie kell! Sikerülnie kell! - mondogattam magamban, miközben a víz felé rohantam, majd egy nagy ugrással a felszínére dobbant a lábam...