Kiképzőterepek

/ Orochimaru/

A mindennapjaim a háború idején elég szürkék voltak, lévén nem tartottak igényt rám a fronton ezért otthon maradtam és egyszerűbb munkákat végeztem el a falu számára és persze igyekeztem fejleszteni magamat, hogy megmutathassam, milyen hasznos vagyok, ha lehetőségem adódik rá. Egy újabb nap volt, amit edzéssel szerettem volna eltölteni.
A terv az volt, hogy korán felkellek, mivel minél több időt szerettem volna hasznosan eltölteni. Persze ez már megint nem sikerült, megint sikerült átaludnom az egész délelőttöt.
Mindegy volt persze nem tartotta számon senki, hogy mikor edzek szóval tulajdonképpen az egész napot is átaludhattam volna, de nem tettem. Miután nagy nehezen felkeltem rögtön megindultam a kiképzőterepek felé. Ezelőtt nem sokkal edzés ellőtt megálltam egy tál ramenre és a napom teljesen más fordulatot vett. Ez alkalommal próbáltam elkerülni az ehhez hasonló kitérőket, szóval másik úton mentem és próbáltam minél gyorsabban eljutni a célomig, anélkül, hogy bárki feltarthatna.
Ahogy megérkeztem a gyakorlótérre elkezdtem keresni magamnak egy helyett ahol zavartalanul gyakorolhatok. Nem volt nehéz dolgom a hely szinte teljesen üres volt, csak néhány hozzám hasonló genin edzett az egyik pályán. Én egy másik pályára mentem a lehető legtávolabb a geninektől nem volt kedvem a társasághoz.
Gyorsan bemelegítettem és belekezdtem abba, amibe bele kellett.

/Bocsánat a késésért/
Ahogy mondtam a bemelegítés után neki akartam kezdeni az edzésemnek, de egy váratlan esemény megakadályozta ezt vagy legalábbis lelassított.
Egy tekercs repült a fejemnek ez akadályozott meg az edzésem elkezdésében.  Tudom, furán hangzik, de ez az igazság ráadásul fogalmam se volt, hogy ki dobta felém vagy miként került hozzám ez a tekercs. Csak annyit tudtam, hogy a hátam mögül jött a dobás és nem jelentkezett az elkövető.
Egyébként a tekercs teljesen átlagos zöld színű tekercs volt.
Fogalmam se volt mit kezdjek vele. Elsőre csak ott akartam hagyni, azt gondoltam, hogy csak egyszerű szemét, amit valaki pont itt dobott el.
De aztán csak elfogott a kíváncsiság.  Először nem gondoltam semmi extrára, csak egy egyszerű magánlevelezésre vagy hasonlóra. Viszont aztán eszembe jutott egy sokkal izgalmasabb lehetőség, arra gondoltam hátha valami izgalmas technika leírását tartalmazza.
Végül is egyszer nekem is lehet szerencsém.
Gyorsan körbenéztem, hátha idő közben jelentkezett a tekercsért valamit. Ezután pedig felkaptam a tekercset és megnéztem mi áll benne.
Egy taijutsu technika leírása állt benne, pontosabban a vasököl technika leírása.
Eléggé tetszett a dolog biztos tudtam volna használni, de nem sokat tudtam kisilabizálni a tekercsből.

.A tekercs ott pihent tehát Kyoyánál, aki sajnos nem tudta hasznosítani az igen szűkre fogott leírást. De továbbra is ott lebegett a kérdés: vajon kitől érkezett a kis ajándék? A környéken változatlanul nem látszott senki, csak a szél borzolta a növényzetet, helyenként kevés port is felkavarva. A fiú olybá tűnt, folytatja az edzést, de az a valaki csak nem hagyta nyugodni. Újabb tekercs koppant az ifjú shinobi fején, majd még egy, és még egy. Külsőre mind a kettő az elsővel egyezett meg. A helyzet kezdett egyre érdekesebbé válni. A két új tekercs kis eltéréssel érkezett ugyanabból az irányból, de mire Kyoya odafordulhatott volna, csak egy vakondtúrást találhatott, úgy öt-hat méterre attól, amit az imént fedezett fel. Valaki szórakozni akarna vele? Melyik ostoba akadémiai tanuló gyerekcsínye lehet ez?

// Shiyaga Kayguro – Tanulás //
 
Noha a háború még nem jutott el Kumogakuréba, de az országban már javában dúl. Az emberek ugyan próbálják úgy élni az életüket, mint eddig. Mintha mi sem történne körülöttük. De az emberek hangulat attól még borús a Felhőrejteki faluban. Mi sem mutatja jobban a baj nagyságát, hogy az eddig emberektől hemzsegő utcákon most alig van pár lélek. És ők is sietve mennek végig rajta. Egyedül csak a gyerekeket lehet látni nagyobb csoportosulásokban. Már amikor a szüleik kiengedik őket a biztonságosnak vélt otthonukból.
 
A faluban maradt ninjáknak sem könnyebb az élete, mint a fronton lévőknek. Szinte szabadidő nélkül járőröznek, megállni csak enni és aludni szoktak hosszabb időre. Teljes a harckészültség. Csak a Geninnek és Chuuninnok vannak abban a kivételes helyzetben, hogy van némi szabadidejük. De nekik sincs belőle túl sok. Vagy edzenek, vagy küldetésekre járnak. Néha akár még a szintjüktől magasabbat is be kell vállalniuk. A mai nap számodra az edzést/tanulást hozta magával. A reggeli órákban egy majdnem veled egyidős fiatal fiú kopogtat az ajtódon, 18-19 éves lehet. Amint ajtót nyitsz neki, már el is kezdi mondani jöttének okát.
- Jó reggelt! A nevem Takame Yaozu! Ha nem tévedek te vagy Shiyaga Kayguro. Azért jöttem, mert engem bíztak meg azzal, hogy tanítsalak.

Korából ítélve Jounin nem lehet. Így marad az a lehetőség, hogy egy Chuunin áll előtted. Közülük viszont csak az akadémiai tanárok szoktak tanítani és még annak is túl fiatal. Ez is csak azt mutatja, hogy a háború már a falu küszöbén van.
A srác megvárja az ajtódban, amíg elkészülsz, majd veled együtt indul el a képzés helyszínére. Néhány percnyi kínos csönd után a melletted haladó végül megtöri a csendet.
- Kayguro van esetleg egy olyan jutsu amit szívesen megtanulnál, vagy válasszak neked egyet én?
Kérdezi az ifjú shinobi, miközben haladtok tovább a kihalt utcán. De vajon milyen tanár lehet? Ha még azt sem tudja, hogy mit is tanítson.

//Első leckék//

A mai nap is csak egy átlagos hátköznapi napnak indult. Megreggeliztünk Sorodo-val és hátramentünk gyakorolni. Délután kettő körül lehetett, mikor ebéd után, halk kopogás hallatszott. Gyorsan kinyitottam az ajtót, és nagy meglepetésemre egy szemüveges fiatal shinobi fogadott az ajtóban. Mivel háború dúlt ezért először arra következtettem, hogy a Raikage hívat. Elkezdtem gondolkodni, hogy ismerem e, de nem volt ismerős az arca így arra következtettem,hogy nem lehet Chunin rangú ninja mert gyakran találkozok chuninok-kal, de attól még lehet, hogy chunnin rangú volt . Amint ajtót nyitottam és megláttam őt, egyből el is mondta, hogy miért is jött el hozzánk.
- Jó reggelt! A nevem Takame Yaozu! Ha nem tévedek te vagy Shiyaga Kayguro. Azért jöttem, mert engem bíztak meg azzal, hogy tanítsalak. Mondta. Megnyugodtam, hogy nem a Raikage hívat, de nem álltunk meg itt.
- Jó reggelt! Igen én vagyok Shiyaga Kayguro, ő pedig az öcsém Sorodo. Nagyon megörültem, mikor elmondta, hogy ő fog tanítani. Gyorsan összekészülődtem, elköszöntem az öcsémtől és már indultunk is a kiképző pályára. Az úton elég csöndes volt, de miután odaértünk a kiképző pályára így szólt.
- Kayguro van esetleg egy olyan jutsu amit szívesen megtanulnál, vagy válasszak neked egyet én? Kérdezte, teljes nyugodtsággal.
- Hát még nem volt alkalmam tanulmányozni a szél típust, de először alap technikákat szeretnék tanulni. Gondolok a Drótkötél vagy a Drót Csévélő technikákra, vagy esetleg a Genjutsu feloldás technikára, de volt két olyan ninjutsu amit nagyon meg szerettem volna tanulni. Az egyik a Füst Klón technika a másik pedig, a Szabaduló technika. Mondtam.

// Shiyaga Kayguro – Tanulás //
 
A chuunin arcán egy széles mosoly jelenik meg, miközben hallgatja azokat a felsorolt technikákat, amiket tanulnál. Ahogy végigmondtad, amit akartál belekezd újra.
- Mond, hogy csak vicceltél a füst technikát illetően. Mert akkor elérted a célodat és sikerült mosolyt csalnod az arcomra. Amint a fejpántunkon is látszik, mi Kumogakureiek vagyunk és nem Kemurigakureiek. A füst technikák annak a falunak a jutsujai, amiket kívülállóknak nem tanítanak. A többi azonban megoldható! - mosolyog rád bíztatóan - A szél elemről nem sokat tudok mondani, nekem föld elemem van. Így azt meghagynám egy hozzá értő embernek. Nem szeretnék hülyeséget tanítani róla. Mivel sokat beszéltél a drótkötél technikákról inkább azt tanítanék neked. Szerintem hasznosabb tudás, mint a Nawakune no Jutsu(Szabaduló technika).
Közben megérkeztek a kiképzőterepre, ám még nem álltatok meg. Egyre beljebb mentek a területen. Na, nem mintha nem egy nagy kopás síkság lenne az egész. Menet közben Yaozu ide-oda tekintget, mintha csak keresne valamit. Valószínűleg a megfelelő helyet fürkészi szemeivel a taníttatásodhoz. Végül tekintete megakad egy még szabad gyakorlócölöpön. Meg is indultok felé, majd mikor odaértek mellé áll és feléd fordul.
- Na, ez lesz majd a gyakorlótársad!
Ütögeti meg a chuunin a gyakorlás céljából földbe állított fatörzsdarabot. A másfél méteres henger alakú tömör fa átmérője majdnem fél méteres. Külseje elgyepált. Ütések, rúgások, shurikenek és egyéb dobófegyverek nyomai láthatók rajta minden oldalról.
- A jutsu, amit tanítani fog neked az Ayatsuito no jutsu(Drótcsévélő technika). Ám mielőtt még bármibe belekezdenénk. Először tőled akarom hallani mit, tudsz a jutsuról. Ne aggódj nincs rossz válasz. Csak tudni akarom mi az, amit tudsz és mi az, amit nekem kell elmondanom.
A fiú újra elhallgatott, szemüvege mögül érdeklődő tekintete egyenesen téged vett célba. Füleit pedig hegyezi, kíváncsian várva mennyi tudás van benned. 

// Nem kell félni, ha nincs semmi ötleted. Nyugodtan mondhatod azt is, hogy nem tudsz semmit a jutsuról. Csak én is szeretném tudni mennyire érted az oldal chakra elméletét és hasonlókat. //  

Miután elmondtam, hogy mit szeretnék tanulni, kissé kiröhögött a füst klón jutsu-t illetően. A füstklón jutsu nem tartozik a mi hatáskörünkbe, ezáltal nem tanulhatom. Kicsit elszomorodtam, mert azt egy jó technikának tartottam, de mindegy is. Ez után folytattuk az utunkat a kiképző terület felé és a sensei kifogott magának egy már eléggé megviselt farönköt.
- Ez lesz a gyakorló társad. Mondta
- Hogy ez? Hát végül is mindent az elejétől, de egy kicsit jobbra számítottam. Mondtam és figyeltem tovább a sensei-t. A technikák közül amiket felsoroltam a drótcsévélő technikát választotta ki a sensei és azt kérdezte tőlem, hogy tudok e valami róla.
- Na lássuk csak. Először is hadd jegyezzem meg én nem vagyok az a jutsu informált ember, de van róla némi fogalmam, hogy mi is ez a technika. Ez a technika képes a drótot az ellenség bármely testrészére rátekeredni és megkötözni azt avagy egy faágra tekerve tovább lendülni. Mondtam majd nyugodtan fújtam ki a levegőt.
- Hát igazából ennyit tudok róla, de a folyamatot sajnos nem ismerem. Fejeztem be a jutsu részleteiről való tudásomat.

// Shiyaga Kayguro – Tanulás //
 
- Konyhanyelven fogalmazva igen, ennyi. Aminek kifejtése úgy látom teljes egészében rám hárul. - Jobb kezével vakargatja fejét tarkója fölött, miközben figyel téged. Mintha nehezére esne neki a dolog.  - Nyugi, meg fogod tanulni a jutsut. Csak kicsit mélyebbre kell ásni, mint azt én hittem. De akkor kezdjük is a dolgot egy bemutatóval. Jobb úgy tanítani, ha már láttad a jutsut mintsem csak olvastad volna.
Ahogy ezt befejezte bal kezével hátranyúl, az övtáskájába. Majd mikor visszahúzza ujjait, vékony drót veszi körül őket, mely alól csak a hüvelyk ujja képez kivételt. Majd maga elé tartja, kezét pedig finoman ökölbe szorítja.
- Most nézd!
Ahogy a mondat elhagyta a száját a damil lassan mozogni kezdett az ujjai körül. Az egyik vége pedig felemelkedett, majd irányt vett a cölöp felé. Kétszer körbe is tekerődött rajta mielőtt lassan visszatekeredett a chuunin ujjaira.
- Az Ayatsuito no jutsu nem más, mint a chakra testen kívüli irányításával való mozgatások. Más szóval a chakrádat belevezeted a drótkötélbe és ettől mozog. Persze ez nem olyan egyszerű, hogy belevezeted és máris úgy fog haladni a levegőben a cölöp felé, ahogy azt te képzeled. Neked kell folyamatosan irányítani, ami megköveteli a koncentrációt. Remélem nincs vele gondod. Ha pedig már elég jól megy az irányítása, akkor megpróbálhatod növelni is a sebességet.
Majd újra belevezeti a chakráját a drótba, ami ismét körbetekeredik a farönkön, majd visszatér a kezére. Ám most háromszor, ha nem négyszer gyorsabban történt, mint az előző alkalommal. A második bemutató után a drótot átnyújtja neked. Majd amint elveszed tőle még ad pár tanácsot.
- Vigyázz, főleg akkor mikor a sebességnöveléssel próbálkozol! Könnyen megvághat a drót. Én pedig nem szeretnék nővérkét játszani. Ha pedig valami gondod lenne, szólj nyugodtan.
Majd hátad mögé sétál miközben bízatóan rád mosolyog. Innentől tiéd a cölöp, a drót és akár az egész nap a gyakorlásra.  
 
// A következő post legyen legalább 40 sor. A több sosem baj  . Ami fontos nem első próbálkozásra fog sikerülni a cölöp körbetekerése. Azt rád bízom hányadikra. És még fele annyi időbe fog telni, hogy a sebességet majdnem a háromszorosára tudd növelni. Ha kérdésed van, keress meg PM formájában. //

//Shiyaga Kayguro - Tanulás//

Miközben azt hallgattam, hogy hogyan kell alkalmazni a technikát kicsit elbambultam, de az egészet hallottam.

- Szóval. Ha jól értelmeztem, akkor a chakrámat bele kell vezetnem a drótba, amit utána irányítanom kell és körbe kell tekerjem a rönkön.
A bemutató után megkaptam a drótkötelet amit, az ujjaim köré csavartam, ahogy a sensei is tette. Először belevezettem egy kis chakrát és azzal próbáltam akár csak megmozdítani a drótkötelet. Először amikor próbáltam, akkor megmozdult, de nagyon nehéz volt fenntartani így elengedtem. Egy kis gyakorlás után sikerült is felemelni a drót végét és elkezdtem letekerni a drótot a chakrám irányításával és amikor leért a földik akkor elkezdtem felfelé emelni és a cölöp irányába mozgatni.
- Na látod sensei ez nem is olyan nehéz. Mondtam kicsit felvágósan.

Amikor már jobban ment, megpróbáltam azt, hogy engedtem a drótból úgy, hogy lógjon. Ekkor megint vezettem bele egy kevés chakrát (már többet, mint legutóbb) és megpróbáltam azt, hogy eldobom és akkor úgy megtartom. Eldobtam és amikor állítottam volna meg a chakrámból nem adtam bele eleget így természetesen, nem sikerült. Mikor másodjára próbáltam, akkor szép lassan a drót emelése közben tekertem le egy kézzel a drótot a kezemről. Így sikerül eljuttatnom és egyszer körbetekerjem a rönköt.
- Huh. Ez már kicsit fárasztóbb volt, de nem volt életveszélyes. Mondtam kicsit fáradtan.
Leültem ebédelni, mert már kicsit éhes voltam.  Az ebédem nem állt többől mint három db rizsgolyóból és egy kis vízből. Evés közben beszéltem a sensei-el, hogy kicsit jobban megismerjem.

- Mondja sensei. Ön hogyan szokta edzeni magát, mert szeretnék edzeni akkor amikor csak tudok. Kérdeztem érdeklődve, hátha tud adni tanácsot.

A beszélgetés közepette egy nagyobb széllökés ért el minket. Az oldalamon lévő kunai-ok megrezzentek és elkezdtek lengeni. A másik pillanatban a drót amit magam mellé raktam elrepült.
- Jaj ne a drót! Kiáltottam és a nyomába eredtem.
- Valamerre erre eshetett le. Mondtam és folytattam a kutatást.

Már egy ötven méterre voltam a kiképző területről, amikor megláttam egy fénylő valamit a fűben. Amikor közelebb mentem, akkor láttam meg, hogy egy tűknek kinéző fegyverek voltak, de nem az a normális alakú fegyverek voltak, amit általában szoktam látni. Felvettem őket és elraktam. Folytattam a keresést és egy olyan öt perccel később meg is találtam egy nagyobb fűrengetegben az elveszett drótot. Visszamentem a sensei-hez és így szóltam.

- Sensei! Találtam ezeket a fegyvereket. Meg tudná mondani, hogy milyen fegyverek lehetnek ezek? Kérdeztem, nagy izgatottsággal és vártam a sensei válaszára.
Miután elmondta, hogy milyen fajta fegyverek ezek, folytattam az edzést, közben a sensei valamit ügyködött. Nem láttam csak hallottam, de lehet, hogy más valaki edzett ott és azt hallottam. Nem foglalkoztam vele így tovább edzettem és próbálkoztam minél gyorsabban eljuttatni a drótot a rönkig, de ez nem volt könnyű.

- "Na mindegy. Biztos valaki rendezi a kiképző terepet." Gondoltam.
Megfordultam és nagy meglepetésemre Kazame edzett egy sensei-el. Ő egy föld típusú jutsut gyakorolt ha jól láttam. Odaszóltam neki, hogy mit gyakorol, de ő nem válaszolt.
- Ahogy az lenni szokott. Sosem válaszol, ha valamibe belelendül. Mondtam.

Folytattam a gyakorlást és egy-két próbálkozás után már egész jól ment. Ekkor már úgy éreztem, hogy még kéne gyorsítani a tempón. Megpróbáltam kicsit gyorsítani, de a természet az utamba állt. Egy nagyobb széllökés elfújta a drótot, így azt vissza kellett tekerjem. Másodjára, már majdnem odaért, mikor is túl hamar kezdtem el a körbetekerést és a drót nekiment a fának, így most sem sikerült. Már kicsit ideges is voltam. Már hét óra fele jártunk amikor is eszembe jutott, a vízen járás tanulása. Az sem volt könnyű, de megcsináltam. Megpróbáltam azzal a módszerrel. A drótba vezettem egy nagyon nagy mennyiségű chakrát amivel a drótot felemeltem és villám sebességgel a cölöp felé irányítottam. Amikor túlment a cölöpön akkor elkanyarítottam így egyszer-kétszer körbetekeredett rajta.
- Ezzaz! Sikerült! Kiáltottam örömömben, de nem volt itt vége.

Most jött az, hogy visszatekerjem a kezemre. Elkezdtem lecsavarni szép lassan a rönkről és amikor lecsavarodott, akkor egy gyors mozdulattal, megpróbáltam feltekerni a kezemre, de ez sajnos még nem sikerült és fejbe is vágtam magam.
- ÁÁÁ! kiáltottam a fájdalomtól.

Gyorsan odarohantam az elsősegély készletemhez és betekertem a sérülésem. Kicsit leültem pihenni és közben pedig még elmajszoltam a maradék rizsgolyókat és megittam a maradék vizet is.

Ez után folytattam az edzést. Újra feltekertem a rönkre és most kicsit gyorsabban próbáltam letekerni a rönkről. Amikor elindult visszafelé nagy sebességgel és már csak néhány cm maradt a drótból, akkor balra felemeltem a kezem és fejeztem be a feltekerést. Ez után még gyakoroltam és növeltem a sebességet.

Még gyakoroltam egy kicsit, hogy még jobban menjen. Mikor már úgy éreztem, hogy jól megy odaálltam a sensei el és szóltam neki, hogy nézze meg, hogy szerinte jól megy e. Bemutattam a sensei-nek.
- Na akkor. Drót a kézre, chakra a drótba és aztán KILÖVÉS és a drót már rajta is volt a rönkön. Elégedetten estem a földre a fáradtságtól. Ez után még kicsit beszélgettem a sensei-el, hogy akkor most merre tovább.


// Elnézést kérek, hogy csak 38 sor lett a végeredmény. Megpróbáltam minden tudásomat összeszedni, de nem tudtam, már többet írni. //

// Shiyaga Kayguro – Tanulás //
 
A chunnin az elején még végig figyelemmel kíséri próbálkozásaidat. Ám egy idő után, helyet foglal a földön és egy tekercset vesz elő. Olvasgatás közben viszont továbbra is oda-oda pillant rád, hogy megnézze mennyit haladsz.
Miután leülsz mellé pihenni és enni, ő maga is elteszi az olvasmányát. Elővesz pár szendvicset és elmajszolja. Miután végzett az ebéddel, műanyag kulacsát is magához veszi és belekortyol. Közben felteszed neki kérdésedet. Ennek hallatán elveszi szájától kulacsát. Majd a szája szélén lecsurgó vizet egy határozott kézmozdulattal letörli.
- Először is hagyd ezt a sensei dolgot, nem vagyok jounin, chunnin vagyok. Ha már mindenképpen valami megszólítást akarsz használni, akkor az a senpai legyen!  Ami pedig az edzést illeti, az-az egyéntől függ, miben akar fejlődni. De idővel az ember már csak arra fog koncentrálni az edzésben amiben jó. Ha például te taijutsuban akarsz jeleskedni, akkor ajánlom az erőnléted fejlesztését. Ha viszont nin- vagy genjutsuban szeretnél javulni, akkor magát a chakrádat, a chakrakontrollodat kell fejlesztened! Erre én csak egy jó módszert ismerek. Nem kell, hozz más csak egy tű és egy asztal. A bútoron hegyére állítod a tűt és a chakráddal próbáld meg úgy tartani. Hasonlóan kell eljárni a folyamatnál, mint a fáramászásnál. Itt is oda kell tapasztanod a tű hegyét az asztalhoz, mint a lábadat a fához. Akkor megy igazán jól a feladat, ha a lehető legkevesebb chakrát használva vagy képes állva tartani az eszközt.
Miután egy kimerítő választ adott kérdésedre, gyakorló eszközödet elragadta a szél. Keresése közben három nagyobb méretű tűt találtál. Mivel nem tudod mi is az felveszd őket, és visszatérve Yaozuhoz ismét szakértelmét kéred.
- Amit te találtál azt úgy hívják, hogy senbon. Egy dobófegyver akárcsak a shurikenek. Valaki biztos elejtette gyakorlás közben. Tedd el nyugodtan. A gazdáját már úgysem találhatjuk meg.
Miután zsebre vágtad a fegyvereket visszatértél a gyakorláshoz. A chunnin pedig az olvasgatáshoz. Minden jól is ment, amíg meg nem sérültél. Kiáltásodra a fiú felugrott helyéről és oda sietett hozzád.
- Jól vagy? - Kérdezi riadtan. De ismét csak mosolyogni kezd, mikor meglátja a drót által ejtett apró vágást. Ami nem nagyobb, mint egy három centis karcolás. Ugyan a vér elkezdett jönni belőle, de egy sebtapasszal le is ragasztotta a sebet.
- Mi lesz veled a harcba, ha már egy karcolástól is így viselkedsz?
 Miután ellátta a sebedet visszament a helyére és újra belemerült a tekercsbe. Még egy kis gyakorlás után újra magadhoz hívtad, hogy bemutasd neki a szerinted elsajátított jutsut. Bemutatódat végig végignézve a fiú arcán egy bíztató mosoly jelent meg.
- Na, látod így kell ezt csinálni. Szép volt! De azért még van mit csiszolni rajta. Ha majd lesz némi szabadidőd, majd még gyakorold a jutsut.
 
// A jutsut sikeresen elsajátítottad. A tanulásért 10 ch és a 3 db senbon a jutalmad. Kérnék még tőled egy záró posztot, amiben elhagyod a kiképzőtereped. A technikát pedig csak azután írd fel, hogy egy staff tag ellenőrizte a tanulást. //

Furcsa ez a két genin, de már hozzászoktam a furcsa emberekhez. Az is érdekes ember lehet, akik őket egy csapatba osztotta. Az egyik minden áron elismerést akar magának, a másik pedig semmi esetre sem ismerne el mást maga felett. Nem tűnnek ellenségesnek, úgyhogy ebből még lehet jó csapat. Olvastam már furcsábbakról is.
- Hachiro Kurosetsu. Általában Setsunak szólítanak - válaszolom a bemutatkozásra. A gúnyra nem reagálok, csak egy halvány, kedves mosolyt mutatok feléjük.
Amíg a fiú nem lát versenytársat bennem, valószínűleg az alap stílusánál jobban nem fog piszkálódni. Ennek a lánynak meg nem szabad dirigálni, és akkor jó csapattárs lesz.

Amikor megjön a felettesünk, neki is bemutatkozok. Általában azt várják, hogy sokat beszéljek magamról, de én nem szeretem a felesleges fecsegést. Meg aztán minek kérkedjek, ha úgyis meg tudja nézni az aktámat? Feladatok közben pedig meglátja majd, hogy miben vagyok jó.
- Hachiro Kurosetsu vagyok. Általában Setsunak szólítanak.

// Setsu - Halhatatlan hősök // 


Az érdekes, s elég szűkszavú genin, illedelmesen bemutatkozott társainak. A fiú, ki láthatóan nemes.. Vagy ha nem, akkor egyszerűen csak egy ficsúr, elkapta orrát, s fújtatott egyet. Nem igazán lehet róla leolvasni, hogy ez minek is volt a jele. A lényeg, hogy furcsa. A lány, továbbra is ült.. majd bemutatkozásodra csak elmosolyodott, majd folytatta a dúdolást, s a fűszálak birizgálását.
A sensei megjelenése, s furcsa első benyomás tétele után, egy kis bemutatkozást várt el új tanítványaitól. Elsőnek a fekete hajú fiú nyitotta szóra a száját, majd ismételte el ugyanazt, amit egy kis idővel ezelőtt is. A férfi, csupán erre megcsóválta fejét, majd egy újabb ásítás kereteiben a másik két fiatalra tekintett. Természetesen a hófehér hajú szólalt meg rögtön, s nyájas hanggal kezdett bele önmagának fényezésébe.
- Torisawa Noraki a becsületes nevem. A Torisawa klán büszke nemesi utódja. Egy erős kezű, mégis csodás, s bájos személyiség. Az, ki győzelemre fogja vinni ezt az országot. A büszkeség és a mesebeliség megtestesí.... – mondta, de befejezni nem tudta; mert a földön ücsörgő társa szépen közbevágott.
- Jól van Kiki drága, elég lesz – mosolygott. – Az én nevem Sekigawa Yui. Szeretek enni, és felgyújtani dolgokat, amikre már nincs szükség – tette két ujját homlokához, majd egy tisztelgéssel egybekötött üdvözléshez hasonlatos mozdulatot lejtett, miközben az álmosan álldogáló férfi felé pillantott. – Na.. Nori- sensei.. szerintem megvagyunk – dőlt hátra elégedetten, s közben szája még mindig füléig volt felhúzva.
- Túl fáradt vagyok ahhoz, hogy kötekedjek a megszólításommal – ásított egy teátrálist a vörös hajú.
Mesteretek, ki amúgy alig tölthette be huszadik életévét.. sőt talán még azt se, mellkasát átfűző pánthoz nyúlt, majd levett róla egy apró tekercset. Gondosan kikötötte azt, majd egy már gyakorlott mozdulattal kirántotta. A rajta lévő motívumokat szinte lehetetlen volt felismernie a friss genineknek. Míg az álmosan, csipás szemmel pislogó, ujjait összekobozván pecsétet formált, majd hihetetlen sebességgel a mintákra helyezte tenyerét.. s kezében egy puffanást követően, meg is jelent három papírlap. Nagy nehezen vetett azokra pár pillantást, s szinte egy másodperc tört része alatt lapozott is rajtuk. Majd miután látszatra minden információt megszerzett róluk, a földre hajította a tekercset, s azzal együtt a lapokat is. Mikor azok a talajra hulltak, láthattátok, hogy adatok sokaságát, s pár fényképet tartalmaztak. Rólatok. Eztán a férfi mozdult egyet, kettőt. Sáros lábával megfordult párszor a tekercsen, ujjaival is rajzolt bele.. majd újabb kézpecsétet formált... s egy hirtelen füstfelhő hatásával eltüntette a lapokat.. vissza a tekercsbe.. úgy tűnhet.. egy pecsét technikákban elég jártas személy a mesteretek..
- Na, akkor drága kis vadállat elesé... vagyis csapatom. – nevetett fel kínosan – a küldetésünk egyszerű lesz... vagyis lenne – ásított – De! Még nincs itt az ideje, hogy nekiinduljunk. Mit szólnátok egy kis felméréshez? Tudjátok.. olyan.. izé.. teszthez. Amikor mindenki csinál ezt, meg azt. Ti jöttök úgy, hogy bumm – mutogatott kezeivel – én meg majd kivédem. S meglátjuk ki győz. A nyertek, fizetem az ebédeteket... ha nem... – szakította félbe mondatát.. – azt majd megtudjátok később – nevetett fel sejtelmesen.
Ezt követően ledobta hátáról a hatalmas tekercset, s gondosan kikötötte az azt átfogó szalagot. Majd lábával ellökte a hengert, ami ennek hatásra tökéletesen kinyílt. A sárgás lap végiggurult a sík, füves területen.. volt az vagy 10 méter.. ha nem több.. sőt.. több. .. És még nem nyílt ki teljesen. A vörös hajú, lomha lépésekkel sétált a végére. A tekercs egészét motívumok fedték. Mikor a görnyedt hátú a végéhez ért, talpát az egyik furcsa minta- darabra helyezte. S abból hirtelen, a fekete mintázat helyét átvette egy már jól ismert fegyver. Egy kunai. Mesteretek kezébe vette azt, majd amennyire tudott kiegyenesedett.
- Na.. gyerünk.. végezzünk négyig.. kezdek éhes lenni.. - ásította.

Figyelmesen hallgatom, mit mond az álmos, éhes sensei. Jó sokat tud beszélni, mint általában mindenki errefelé. Úgy látszik, egy ilyen csapatot kaptam. Ez nem olyan nagy baj, akkor legalább én tudok foglalkozni a feladattal, nem kell annyit beszélgetnem. Mondjuk furcsának tartom, hogy szétszórja aztán eltünteti az adatlapjainkat. Nem tudom, mire volt jó. De lehet, menőzni akart, mint a furcsa nemesfiú. Akkor legalább biztosan jól meglesznek egymással. Eddig a lány a legszimpatikusabb hármuk közül.
Hallgatom tovább, ahogy vadállat eleségnek hív minket a sensei, aztán megint beszél sokat. De legalább van egy jó nagy hengernyi tekercse, ami tele van fegyverrel. És abból szed ki egy kunait, amit egyébként biztos leakaszthatott volna az övéről is. Mert hát nem hiszem, hogy tovább tartott volna, mint ezt az egészet széttekerni ahhoz, hogy egy kis fegyvert a kezébe vegyen. Furcsa ez a sensei.
És közben kajáról beszél, ami igazából elég régen volt. Megreggeliztem mondjuk rendesen, de sok idő telt el, mióta az a fiú beszélni kezdett.
- Sensei... - mondom, és lépek előre egyet. Aztán eldőlök, mint egy zsák, arccal a homokba.