Kiképzőterepek

- Semmi különesett. Tudod csak néhány apróságot, hogyan nézel ki és hasonlok. Javarészt mindent elmondott amit tudnom kell. Tudod ha fele ennyit mondót volna akkor is megtalállak. Van már némi tapasztalatom a nyomozós levadászós dolgokban.
Ahw vajon most mi legyen? Talán el akar szökni? A szóra mit maga elé motyogót kicsit elkerekedtek szemeim. Végül is biztos, hogy nekem szánta a szavakat. Végül is ha nekem mondta volna azon sem akadnék ki. A következő kérdése viszont váratlan volt. Noha nem mint villám csapás az égből, de nem hittem volna erre is sor kerül.
- Persze ha gondolod segíthetek és meg mutathatom újra. Bár elkel mondanom valamit az én testem és chakra rendszerem némileg különbözik a tiedtől.
Felállok és a vízhez sétálok majd egyszerűen mintha még mindig csak föld lenne sétálok tovább.
- Az alapja a fán mászás. Meg tanulod a chakrád egy bizonyos szinten folyamatosan fenntartani. Ez nagyjából egy genin és chunin szintje. Viszont ez már jóval nehezebb. Mert itt kell egy állandó sűrűségű chakra ha úgy jobban tetszik töménységű. A fánál ennek létre hozását meg tanultad. Viszont ezt a chakrát a vízen folyamatosan változtatnod kell. A chakra töménysége állandó kell, hogy legyen viszont annak menyisége, hogy mikor menyit áramoltatsz a lábadba a kulcs vízen maradáshoz. Ezt és ennek a nehézségét is viszont lehet tovább fokozni.
A vízen állva maradok és figyelem a lányt. testem ösztönösen is idomul a víz folyamatos a hullámzásához. Ahogy hullámzik a estem is úgy mozdul szinte a vízhez tapadva.
- Annyit elárulhatott, hogy küldetésre kell mennie majd veled.

Tehát semmi különöset nem mondott. Csak azt, ami feltétlen szükséges. Ez valamennyire megnyugtat. Nem teljesen, de legalább semmi rosszat nem mondott rólam. Vagyis... Sajnos fogalmam sincs, hogy mi tartozott a feltétlen szükséges kategóriába. Kicsit megrázom a fejem, hogy elterelődött gondolataimon felül kerekedjek. Azumi azt mondta, hogy segít, tehát most arra kell koncentrálnom. Nem hagyhatom, hogy más felé ténferegjenek képzeteim. Csak lesem, hogy hogyan sétál fel a vízre. Elámulok könnyedségén. Mintha semmi nem változott volna. Mintha ugyanúgy a földön sétálna. Hallgatom kis beszámolóját, majd felállok. Alaposan végiggondolok mindent. A sűrűség állandó, a mennyiség változó. Ez nem tűnik annyira nehéznek. Elvégre... Egy kis ideig már képes voltam fennmaradni a tetején. Csak azt kell tovább fenntartani, tehát jobban kell figyelnem a vízre. Ha egy idő után esek bele, biztos, hogy a figyelmem elveszett. Most, hogy belegondolok, egyszer azért volt, mert Azumi megjelent. Utána pedig mert azokat az ismerős mondatokat mondta.
Közelebb sétálok a vízhez. Azumi még mindig ott áll a tetején. Én már rég beleestem volna, de hátha most nem. Talpamba irányítom a chakrát és rálépek. A sűrűség állandó, egyelőre változtatni is sikerül. Kérdés, hogy meddig fog fennállni ezen állapotom. Ráadásul ehhez még nagyon kell koncentrálnom. Alsó ajkam be is harapom egy pillanatra. A fejem ismét fájni kezd, de próbálok nem törődni vele. Ekkor ér a meglepetés és vele együtt a fürdő. Hajam és ruhám már így is vizes. Csak megszáradt bőrfelületeimen érzem a hideg vizet, ismételten.
- Kü-küldetés? Mikor, hova, mi az? - kérdem gyorsan felpattanva.
Hirtelen hatalmas izgatottság töltött el. Kezeim ökölbe szorulnak, feszülten figyelem a másikat, pedig ő aligha tudhat róla valamit. A hangom hallatán még Rinn is felkapta fejét. Tekintete kissé kómás. Valószínűleg alváshoz készülődött, én pedig felzavartam hangoskodásommal. Ha viszont küldetésre megyek, akkor hamar meg kell tanulnom a víz felszínén járni. Ennek akár még hasznát is vehetem. Ráadásul... Mi van, ha harcolnunk kell? Láthatom Katsumit harc közben... Talán tanulhatok tőle ezt-azt út közben is. De mikor megyünk már? Nehezemre esik némi nyugalmat erőltetni magamra, de kénytelen vagyok. Szívem vadul kalapál az izgalomtól. Alig várom, hogy tanárom visszaérjen. Addig viszont Azumi van velem. Tőle kell ellesnem ezt-azt.
- Azumi... Hogyhogy... Visszajöttél? - kérdem kíváncsian, valamiféle társalgást kezdeményezve.
Azt hiszem ez majd megteszi. Fogalmam sincs, hogy mi mást kérdezhettem volna. Ez legalább... Egy kicsit, érdekel is. Figyelmem azonban folyamatosan elkalandozik, azon agyalva, hogy vajon milyen küldetést kapunk. A vízből ismét kimászok. Sietnem kell, még ma meg kell tanulnom ezt az egészet. A chakrámat a lábamba irányítom. Megint a vízre lépek és próbálok minél tovább fennmaradni, csekély sikerrel.
Órák is eltelnek talán, mire végül gond nélkül felsétálok. A vízen maradás is sikerül. Az erőm viszont igencsak fogytán. Hideg is van, nagyon. A ruhám még mindig csurom vizes, nem is beszélve hajamról. A víz felszínén sétálgatok vidáman, néhány percig, s közben bekövetkezik az, amire nem is gondoltam. Egy nagy tüsszentés tör rám. Amint kikívánkozik, ismét a vízben landolok, már sokadjára. Vacogva megyek ki a vízből és ülök le a parton. Rinn azonnal odasétál és mellém bújik. Bundája kellemes meleg. Én azonnal átölelem a farkast, hogy minél közelebb legyen hozzám meleg szőrzete.
- Azt hiszem... Megártott a víz... - húzom el a szám.

- Ah semmit nem tudok róla. Úgy is meg fogja időben mondani. Amint tudja a részleteket és elrendezett mindent.
A vízen állva tekintetem el téved látszik ködös a múltban kalandozik. Régi emlékeket idézek fel a múltból élményeket és sok mást. Talán tényleg csak nosztalgiázni jöttem. Igen pontosabban azért mert hon vágyam volt. Természetesen a Raikage tud róla, hogy faluban vagyok. Előbb-utóbb minden az asztalára kerül. Jó hosszú idő eltelik és közben le ülök a parton mi alatt Kyrena gyakorol. Van némi tehetség a lányban, de talán még mindig hiányzik belőle valami. Talán csak ez élet tapasztalat, hogy meg ízlelje a külvilágot is. Gondolataimba révedve elő veszem kis könyvem tintát és tolat majd alkotni kezdek. Figyelem a lány minden mozdulatát és sora veszem magamban azt amit eddig tudok róla.



Gondolataimból és az írásból a lány kérdése ránt a valóságba vissza. Már a vízen jár, a kellő instrukciók után meg csinálta. Dacol az elemekkel tomboló szélben.
- Honvágyam volt. Tudod valahol legbelül hiányzót az ismerős táj, az ismerős arcok látványa. Illetve részben meg találtam azt amit kerestem. Van vagy is vannak olyan dolgok amiket talán tovább kelene adnom. Mielőtt még újra elindulok.
Figyelem miközben kisétál és leül a partra könyv a kezemben a tol mellettem a földön. Szemeim színe pedig hirtelen ki élesedik, ténylegesen is fel veszi a vér színét. Benne meg jelenik egy ezüst színű kör. Egyetlen pillanat az egész egy szív dobbanásnyi idő csupán. A könyvet meg fogom és a lány felé fordítom, hogy eltudja olvasni mit írtam.

A küldetésemről tehát Azumi sem tud semmit. Ezt mondjuk sejtettem. Miért is tudna. Így legalább nem vagyok ezzel egyedül. Bár az is igaz, hogy őt valószínűleg nem is érdekli annyira, mint engem ez az egész. Amíg gyakoroltam, ő folyamatosan írt valamit. Nem tudom, hogy mi volt az, de mint minden ilyesmire, erre is kíváncsi vagyok. Lehet, hogy rólam jegyzetelt? Lehet, hogy Katsumi azért küldte, hogy megfigyeljen? Hogy felmérje érdemes-e tovább foglalkoznia velem? Nem, ez ostobaság, miért tenne ilyet? Elvégre tegnap ő is felmérte, hogy mire vagyok képes. Valami mást irkált, de mi lehet az? Mit jelent az, hogy valamit tovább kellene adnia? És kire gondolt? Kinek adná tovább? Teljesen értetlenül állok a dolgok előtt. Pontosabban ülök, most már. A szemei érdekesen villannak. Színe most teljesen olyan volt, mint a véré. Ez kissé hátborzongató. És egyben szintén érdekes.
Kicsit közelebb hajolok, hátha észreveszem megint ezen jelenséget. Az előző elvégre csak egy pillanatig tartott. Ha nem épp őt figyelem akkor, észre sem veszem. Ez azonban másként történt, hát most várok, hátha megtörténik megint és nem csak képzelődök a fáradtság és a hideg miatt. Az az ezüst kör viszont... Mindegy. Megrázom a fejem, hogy ismét észhez térjek, hátha tényleg csak kápráztak a szemeim. Hirtelen hátrahőkölök, mikor a könyv elém kerül és Azumi felém fordítja. Először távolról, majd közelebb hajolva olvasom a sorokat. Kissé sokkolva jut el tudatomig, hogy mi is ez. Egy vers. Ezért aggódtam? Egy vers miatt? Alaposan elolvasom újra és újra. Valakiről szól. Ki lehet az? Lehet, hogy... Rólam? Nem, miért írna rólam? Ez teljes képtelenség, hiszen még csak néhány órája ismert meg. Lehet, hogy a barátjának tart, de akkor is. Továbbra is Rinn meleg bundájához simulok. A farkas szintén a könyvet figyeli. Mintha olvasná. Talán azt is csinálja, ki tudja. Minden esetre egész szép. Határozottan valamiféle erőre utal. Ez esetben viszont tényleg nem szólhat rólam. Én gyenge vagyok. Lehet, hogy Katsumiról? Elvégre... Ő nagyon erős. Vajon rólam is fog majd valaki verset írni?
- Na-nagyon szép... Ki... Kiről szó...
Kérdésem egy újabb tüsszentés szakítja félbe. Fejemet még időben el tudtam fordítani, hogy ne a könyv felé tüsszentsek. Kezem is sikeresen célt ért a szám előtt. Ez már tényleg nem túl jó. Talán le kellene vennem a ruhámat. De... Nem, szó sem lehet róla. Azért haza kellene mennem, ugyanis nálam nincs másik. Nem mellesleg meg akarok kérdezni egyet s mást a jelenlévő másik emberi lénytől.
- Azumi... A szemeid az előbb... Mintha... Nem is tudom... Lehetséges, hogy... Megjelent bennük egy ezüst kör? - nyögöm ki végül a kérdést, teljes zavaromban.
Most biztosan őrültnek néz. Nem hiszem, hogy tényleg ott volt. Bár... Aki olyan képességek birtokában van, annak előfordulhat. De mi van, ha tényleg csak beképzeltem? Akkor... Biztos bolondnak néz. Találj ki valamit! Egy másik kérdést!
- Mi... Mik azok a dolgok, amiket... Tovább akarsz adni? - teszem fel a következő kérdést, immáron igencsak elvörösödött arccal.
Ennek tetejébe jön egy újabb tüsszentés. Ez igazán bearanyozza a napomat, amiből még jócskán van hátra.

- Te hát te rólad. Miközben figyeltelek és amit eddig meg tudtam rólad erre ösztönzött.
A lányra nézek és el mosolyodom.
- Én amit kaptam sosem kértem. Hajt a vérem s ez minden vétkem. Dalom sugárzó mint a nap.
A mosolyom le olvad. Hát megint meg történt az a dolog. Most már nincs mit tenni. Végül is már eldöntöttem, hogy a lány méltó arra megosszak vele bizonyos dolgokat. Remélem nem kell majd csalódnom, de ha még is ki tudod na nos... előbb kell bizonyos dolgokat meg cselekednem. Egyik újjam a lány ajkaira teszem és csak ennyit szolok.
- Cssssssshhh ezt nem itt.
Aztán mintha mi sem történt volna fel veszem az elözö test helyzetet és tétován kicsit félénken de meg simogatom a farkas fejét.
- A tapasztalatom és úgy vélem, hogy méltó vagy a bizalmamra. Tudod amikor látod az embert, hogy viselkedik egy idegennel szemben, Szemébe nézel a lélek tükrébe sok mindent láthatsz. A te szemed őszinte érzelmeket sugároz. Bár néha zavart vagy egy kicsit ez biztosan jelemedből vagy másból adódik.
Felállok és nagyot nyújtózom. El gondolódom rajta egy pillanatra, hogy vajon az idő alkalmas-e néhány dologra, de jelenleg túl sokan kószálhatnak a környéken.
- Rendben el mondom és meg mutatom. Sőt talán megtanítom, de nem lesz épp egyszerű feladat a számodra. Egy feltétellel, hogyha hagyod, hogy meg ismerkedjünk jobban. mondjuk egy jó vacsora mellett vagy ilyesmi. Oh természetesen Rint is hozzad őt is meg hívom.

Mi? Ő mégis mit nézett, mert hogy engem nem, az tuti?! Nem lehet, hogy engem lát erősnek. Vagy ha mégis, akkor én miért nem érzem? Miért nem érzem magam annak? Sokat nem fejlődtem azóta a nap óta. Akkor miért nem tudtam segíteni nekik? A szüleim meghaltak, végük. Ha tényleg olyan erős lettem volna, nem szaladtam volna el. És ha tényleg olyan erős lennék, tegnap sem futottam volna el, mikor az emlékükbe botlottam. Most sem érezném úgy, hogy mikor ezekre a dolgokra gondolok, legszívesebben elszaladnék és sírva rogynék le egy fa tövében. Csak úgy, mint tegnap... Tekintetem szomorúvá válik. Néma csendben ülök és meredek magam elé. Kezem szinte már gépies mozgással simogatja bundásom fejét. "Gyenge?! Drágaságom más a negyedét nem bírta volna ki annak amin neked keresztül kellett menni." Hallatszódnak elmémben jelenleg távol lévő tanárom szavai. Hirtelen azon kapom magam, hogy dühös leszek. Tévedett! Ő maga mondta, hogy nem tudja, hogy min mentem keresztül. Akkor honnan tudhatná, hogy az jóval több, mint amin másoknak át kellett esniük? Vegyük például Azumit. Ha az ő történetét vesszük alapul, akkor az enyém a közelében sincs. Sokkal rosszabbakat megélt már. Mégis... Állandóan mosolyog, verseket ír és barátságosan, nem mellékesen bátran viselkedik. Én viszont... Gyáva vagyok, túlzottan félénk és nincsenek normális emberi kapcsolataim. Nem is beszélve arról, hogy még mindig nem sikerült túllépnem a történteken. Még közel sem vészeltem át! De ha mégis erős vagyok, akkor sem eléggé. Izmaim megfeszülnek. Ujjaim Rinn szőrébe markolnak, erősen húzva azt. "...akárkit nem vagyok hajlandó tanítani. Én kértem, hogy a kiképződik legyek még mikor az akadémián láttalak." Ugrik be a következő emlékfoszlány, mi az előzőnek a folytatása. Fejem felkapom, de nem is erre. Arra figyelek fel, hogy Rinn egyenesen rám néz és nyüszít. Én elengedem, majd bocsánatkérően nézek rá.
- Sajnálom... - suttogom.
Mintha Azumi is megváltozott volna. Az ő ábrázata is sokkal szomorúbb. Remélem nem hiszi, hogy miatta lett rossz kedvem. Ami lényegében mégis úgy van, de akkor sem kell, hogy hibáztassa magát. Nem tudhatja, hogy hogyan gondolkozom, vagy miken mentem keresztül. Ahogyan azt sem, hogy bár több mint egy év eltelt az incidens óta, még mindig nem léptem túl rajta. Hirtelen jött reakciójára időm sincs reagálni. Csak meglepetten pislogok és figyelem, hogy mégis mit akar. Mit ne itt? Mit kérdeztem, amire ez a válasz? Miket kérdeztem egyáltalán? A farkas közben úgy tűnik kezd megbékélni a másik lány jelenlétével. A simogatás bizonyára nagyban segít ezen. Arcát a másik tenyeréhez dörgöli, jelezve, hogy jól esik neki, amit csinál. Közben én is simogatom, de most már oldalát és hátát.
A tapasztalata... Azt akarja megosztani másokkal? És engem... Méltónak tart a bizalmára? De hát mégis mivel érdemeltem ki? És mégis mivel fog járni ez az egész? Még több gonddal? Esetleg tudással? Mi lehet az, amit tovább akar adni? Tudni akarom! Az érzés viharként söpör végig rajtam. Bármi teljesíthető az ára, én tudni akarom. Ha azt mondja, hogy megtanítaná, hát elérem, hogy kiérdemeljem. Bármit is tanít, azzal is csak fejlődök.
- Mégis honnan tudod, hogy az érzelmek őszinték, nem pedig hihető színjáték? - kérdem kíváncsian.
Nincs okom nem megbízni benne. Még Rinn is elfogadta. Nekem pedig segített abban, hogy megtanuljak fenn maradni a víz tetején. Tehát akkor a feltételek... Hagynom kell, hogy jobban megismerkedjünk? Eddig is hagytam, miért ne hagytam volna? Elvégre beszélgettem vele, hagytam, hogy figyeljen, mit akar még? Egy vacsora? Ő... Ezzel csak az a gond, hogy nemigen tudok főzni. Szerencsére ezzel nincs is gond, mert ő akar meghívni. Azt viszont nem fogadhatom el. Megint csak úgy érezném, hogy kihasználom. Ráadásul Rinnt is meghívná, aki nem kis étvággyal rendelkezik. De a meleg étel most annyira jól esne. Teljesen átfagytam, amíg gyakoroltam. A ruhám is csurom víz. Bár már kezd száradni. Nem is hiszem, hogy több kellene még neki néhány percnél. És ez kell ahhoz, hogy elmondja, hogy mit tanítana meg másnak, vagy jobb esetben nekem. Bárhogy is nézem... A tapasztalataim csak nőnének, az pedig nem árt.
- Re-rendben - mondom, ezúttal ruhámat gyűrve zavaromban.

- A megérzéseimre hagyatkozom. Tudod rajtad lehet látni, a szemeidben. Az érzelmeid és amit kifelé mutatsz az nem csak egy hamis álarc.
Palástolni próbálod a valodi érzéseid ezt látom. Ezért minden nap amikor egy érzelmi viharba kerülsz meg kell küzdened önmagaddal.
Majd mosolyogva folytatom.
- És egyébként én eredendően ilyen vagyok. Nem érdekel, hogy a múltban mit tettél vagy mit nem tettél. Én a most tol a jelen pillanatól ítélek meg. Szóval eddig csak jót halottam rólad és semmi jelét nem mutattad, hogy az ellenkezőjét kelene hinnem. Talán a véremben van, hogy ennyire barátságos vagyok, de ez engem nem érdekel.
Felállok és kardjaimhoz sétálok amit fel veszek könnyedén a hátamra újra. Majd Kyr mellett termek egy szempillantás alatt. és jól meg borzolom a haját.
- Na akkor várlak titeket a Rámenes bódénál, és ha kedved van utána még velem lógni kibérelhetek egy kétszemélyes fürdő részt a Melegforrás Fogadóban. Mielőtt még azon aggodnál, hogy én menyi jót teszek veled.... nos gondolni se merj hasonlót ezzel kapcsolatban, hogy kihasználsz. Kellenek a szép emlékek, és a lazulás ki tudja, hogy mit hoz majd a küldetés a számodra. Amúgy imádom a társaságot, szóval nekem már ez is nagy ajándék.
Majd Intek és bucsuzom.
- Akkor a rámenésnél várlak.
Ahogyan érkeztem most ellenkezőleg távozok. Nem ugrálok a fákra csak simán lehető leggyorsabban elhagyom a kiképzőterepet.

*Ayatsuito no Jutsu // Drót Csévélő Technika*

Otthonomat gyorsan elhagytam ezen a reggelen is. Csak elintéztem korai teendőimet és már indultam is. A nap minden rendelkezésemre álló percét ki akarom használni arra, hogy gyakoroljak. Talán ma sikerül elsajátítanom egy új technikát is, ki tudja. Rinn is velem tart. Már jó ideje velem él. Pedig eleinte mindig úgy volt, hogy az erdőben találkoztunk és onnantól kezdve együtt tengődtünk a nap hátramaradt részében. Azóta ez is megváltozott, ahogyan sok minden. Többek közt az is, hogy nem vagyok annyira magányos. Szert tettem néhány barátra, akik... Remélem nem csak szerintem vannak rám jó hatással.
Lábaim gyorsan szedem a kiképzőterep felé. Alig várom, hogy odaérjek. Sok dolgot nem tudok gyakorolni, de azokat sokáig képes vagyok. A terepre érve elmosolyodom. Nyújtózok egyet, majd elindulok sétálni, keresve a megfelelő helyet. Csak figyelem a többieket, kik nincsenek sokan, de szorgalmasan gyakorolnak. Én is akarok, de valami még előbbre való. Gyomrom hangos korgással jelzi is, hogy ételre vágyik. Zavartan kapom hasamra kezem. Arcomra vörös pír vándorol. Ettől a szokásomtól még nem tudtam megválni. Sóhajtok, majd a mellettem kullogó farkasra nézek. Ő egy vakkantásszerű hanggal jelzi, hogy együnk. Neki nem mondhatok nemet, még akkor sem, ha magamnak igen. Elvégre társam nem éheztethetem. Kiszemelek hát egy ideálisnak tűnő fát és letelepedem árnyékos felének tövébe. Táskámból némi harapnivalót veszek elő. Egy részét a bundásnak adom, másik felét pedig majszolni kezdem. Nem túl nagy étek, de arra elegendő, hogy feltöltsük magunkat egy kis energiával. Mikor végzek a szendviccsel, egy almát veszek elő és azt eszegetem. Az egészet vízzel öblítem, majd elpakolok.
Mikor a reggelivel végeztünk, várok néhány percet, majd felpattanok. Mosolyogva nézek a fehér szőrű négylábúra, ki szintén lábra állt. Kíváncsian fordítja oldalra fejét és figyel engem. Látszik, hogy várja a következő lépésem, vagy utasításom.
- Nos, Rinn... Kezdjük el a mai edzést! - mosolygom neki vidáman.

/Gai bacsi/

Akihito otthon keszlulodott ossze, mintha lett volna valami feladata, de sajnos nem volt oka ra. Ettol fugetlenul ossze pakolta a shurikenjeit, kunaiait, es elindult be a faluba setalni egyet.
~Hmm.. lehet inkabb el kellene mennem a Raikage-samahoz hogy adjon inkabb valami feladatott. Csak van valami aprosag amit meg en is meg tudok csinalni! ~ gondolta mikozben zsebre tet kezzel es enyhen lehajtott fejel ment a faluban. Egyszer csak azon kapta magat hogy elert az Akademiahoz. Ugyan csak nem reg vegzet az Akademian, de ettol fuggetlenul meg elontotek az emlekek. A kisebb-nagyobb diakcsinyek, a tobbiek szivatasa meg minden ilyesmi. Ahogy nezte az epuletet egyszer csak egy santa, nagy darab ficko lepet ki az ajton. Jarni alig tudot, a hasan a zsir egyszeruen kifolyt a mellenye alat. Egyszeruen undorito latvany volt. Elindult Akihito fele, kezeben egy levellel.
-Na vegre megvagy! Mar epp indulni akartam hozzatok hogy ezt oda adjam. Jott egy ember es azt mondta kereselek meg vele. Legalabb igy nem kell anyit setalnom. Az a rohadt serulesem. Nem tudok tolle rendesen jarni. - mondta Akihitonak aztan visza biceget az epuletbe. Persze a serulese miatt. Lehet hogy inkabb a sok zsir rakodott ra a labara, es felemesztete az izamit es ezert nem tud menni. A fiu egyszeruen beleremeget a gondolatba. De aztan mar ell is felejtette. Kivancsi volt hogy mi lehet a boritekban. Egy darabig csak nezte, de aztan a rontgen latas hianyaban muszaly volt kinyitni az. Csak egy level volt benne, bar boritekban mas nem is nagyon lehetne. A papirra csak anyi volt irva hogy "Ma este kikepzoterep kozepe". Akihito nem nagyon tudta hogy most pontosan mit takar az este szo, de ha mar megkapta gondolta nem lesz paraszt es inkabb este elmegy. Ameddig ell nem erkezik a megfelelo idopont, addig a faluban maszkalt. Igazabol fogalma sem volt arrol hogy hova megy. Amikor mar kezdett lefele menni a nap elindult ki a kikepzo terepre. Amikor beert a terep kozepere meg nem volt ott senki. Gondolta addig, jobb otlet hianyaban a keseit es a shurikeneket elkezdte bele dobalni egy gyakorlo babua. Aztan meg az egyetlen altala ismert elemi jutsut, a Kyuuden no jutsut gyakorolta ugyanazon a babun. Nem o volt az egyetlen aki ezt tette. Szemmel lathatoan mas is gyakorolt mar rajta villam technikakat ezen a babun.

-De mester ezen a polos elven akkor a nadragot sem kellene hordani nem? - kerdezte Akhito furcsan nezve az emberre. Teppei-sensei fel ala kezdett maszkalni amikor a fiu megkerdezte tole hogy pontosan mit is fognak csinalni. Ment ide-oda, neha megallt, aztan tovabb ment, amikor megcsillant a szeme. Utasitotta a fiut hogy kovese. Oda vezette egy fahoz es azt mondta neki hogy maszon fel a kezei nelkul.
~Es megis hogyan masszam meg? Kulcsoljam at a labaimmal aztan hajra vagy mi a fene? ~ kerdezte magatol, de utana a mester egybol meg is mutatta neki. Egykezes kezjelet formalt, majd elindult felfele, kozben meg valami fulbemaszo dalt dudolgatott. Leugrott a foldre, es most a fiun a sor.
-Hat ohm... rendben... veglis megprobalhatom. - mondta neki, es elkezdte a labaiba koncentralni a chakrajat. Igazabol nem nagyon torodott azzal hogy menyit visz bele, mert ugy gondolta hogy bele pumpal valamennyit, aztan felsetal. Amikor mar volt a labaiban valamenyi, oda ment a fahoz, az egyik labat ratette, vett egy mely lelegzetett, felemelte a masikat is, es ossze eset.
~Hat persze. Nem is vartam mast. Amint felemelem a labamat, mukodni kezd a gravitacio es le esek. Na megegyszer! ~ gondolta a foldon fekve, majd felalt, es ujra megprobalta. Termeszetesen megint, amint felemelte a labat le esett. Es ez igy ment fel oran keresztul.
-Azt hiszem ertem. Nem mindegy hogy menyit koncentralok a labaimba, mert ha keveset akkor igy jarok. Es ha tobbet tennek? Hat ezt csak egy fele keppen tudhatom meg. - gondolkodott hangosan, es ujra megprobalta, de ezuttal nem kevessel mint eddig hanem sokkal tobbel. Most sikerult addig eljutnia hogy nem azonnal esik le, hanem harom masodpercel kesobb. Ebbol igy nem lesz semmi. Ugyan most fent marad, de nem sokaig. A sokadik leeses utan jott ra arra, hogy amiker fent marad valmeddig akkor ell bizza magat, es a chakra kiszokik a labaibol. Erre kell figyelnie. Megint feltette a labait, es most ell is tudott indulni, de ot masodperc utan valami kulonos tortent. A fa a labai alatt egyszer csak behorpadt, es a fiu leesett. Ez valyon mitol lehetett? Nem ertette az egeszet, de tovabb probalkozott.
Ujabb fel ora proba utan kezdett valamit sejteni. Megpeddig azt, hogy ha keves chakraval probalkozik akkor szimplan nem lesz eleg nagy a tapadas es egyszeruen leesik, meg az elott hogy mind a ketto laba a fan lenne. Ha pedig tul sokkal akkor a fa behorpad es nem lesz tapadasi felulet, es megint csak le esik. Szoval meg kell lennie a tokeletes menyisegnek. De ezt ki kell kiserleteznie. Megint ell kezdte a labaiba koncentralni a chakrajat, es fell tette mind a ket labat a fara. De most nem indult ell felfele. Nem akart olyan magasrol leesni, helyette kb egy meterre a fold felett kiserletezte ki a megfelelo menyiseget. Direkt tobb vagy kevesebb chakrat iranyitott a megfelelo pontba, hogy tudja mennyi lenne az optimalis. Amikor ugy erezte hogy megtalalta a pont eleg mennyiseget, elkezdett felfele indulni. Sikerult elernie a fa feleig, de itt elbizakodta magat, es onszantan kivul tobb chakrat iranyitott a lababa, amitol persze megint le eset.
-Ez a kis baki nem fogja elvenni a kedvem. Mar majdnem felertem a tetejere. Most mar menni fog! - mondta maga ele a foldon fekve aztan felalt, leporolta magat, es ell indult felfele megint. Persze megint leeset. De haromnegyed ora probalkozas utan sikerult felernie a tetejere. Most mar csak a lejutassal volt a problema, de azt is megoldotta. Amikor leert ranezett a mestererre, kicsit felve hogy most mit fog latni.
-Na sensei megvan! Sikerult! - mondta nagy mosolyall az arcan, es varta hogy mit fog erre mondani.

/Jaaaa jolvan bocsi nem nagyon vagyok tisztaban hogy a Japanoknal melyik a vezetek, meg keresztnev mert mind kettot eltudom kepzelni keresztnevnek /

Rinn már készen áll és én is. Talán be kellene melegíteni kicsit. Kezdésnek felmegyek a hozzám legközelebb eső fára. Természetesen úgy, hogy a kezem közben nem használom. A gyakorlás nem árt. Minél többet csinálok effélét, annál könnyebb lesz véghezvinnem. Amint felérek, leugrom. Odafent egy kisebb ágdarabot letörtem a fáról, amit magammal is hoztam. A fadarabot eldobom Rinnek. Rég játszottunk, így időt szakíthatunk rá. A bundás elrohan a játék után. Hamarosan azonban feltűnik a fák között, hol nemrégiben eltűnt a szemem elől.
Tőlünk nem messze egy lány tűnik fel. Azért veszem észre és figyelek oda rá, mert a környéken senki nincs még ilyenkor. Nem mellesleg érdekesen fest. Nem, inkább rémisztően. Méregzöld szemeiben némi őrület honol. A kezében pedig... Az a kasza akkora, mint egy ház. Hogy lehet, hogy ilyen könnyen fogja és viszi? Elvégre... Kis híján nagyobb, mint tulajdonosa. Felém közeledik. Én csak állok, kissé félve. Négylábú barátom visszatér. A játékszert ledobja a földre és figyeli az idegent. Rinn tartása máris laposabbá válik. Torkából halk morgás szökik ki, fogait pedig fenyegetően mutogatja. Én egy lépést hátrálok, mikor megáll mellettem. Kíváncsian figyelem, de félve, talán még kissé zavartan is.
- Farkasos... Kyrena? - kérdezek vissza, ismételve szavait.
Egy ideig csak meredek rá, majd a mellettem lévő bundásra nézek.
- Én... Azt hiszem, vagyis... Nem, inkább biztos... Igen, én vagyok. Ő... Juurin Kyrena vagyok. Ő pedig itt Rinn, a... Farkas. Örvendek. - hebegem.
Arcomon máris megjelenik a vörös pír. Ezt mai napig nem tudom megszokni és mai napig nem tudtam kinőni sem. De ugye egyszer majd sikerül? Ebben csak magamban reménykedhetem. Remegve kinyújtom előre a kezem és kezet fogok vele. A lány minden mozdulatából süt a nyers erő. Én... Félek tőle? Igen, határozottan. Azt hiszem. De hát miért ne félnék, a fegyvere jóval nagyobb... Nálam. Nagyot nyelek, majd hallgatom szavait. Miért neki kell tanítani? Hé, nem én kértem rá! Én csak idejöttem, fogalmam sem volt róla, hogy kivel fogok találkozni. Ki lehet valójában ez a lány? És mire lehet képes? Elvégre... Nem hiszem, hogy csak azért küldték ide, mert ismer egy-két technikát, többek közt azt is, amelyiket megtanít nekem. Vagyis próbál. A másik fele már rajtam múlik. Bár... Belőle kinézem, hogy belém veri a tanulnivaló minden egyes részletét. Ismét nagyot nyelek, majd szemeibe nézek.
- Mi... Mivel fogjuk kezdeni a tanulást? - kérdem félénken.

/bozontos szemoldok szenszej/

Amikor Akihito lejott a farol meglepetten tapasztalta hogy a sensei epp a pocakjat simogatja es becezgeti. Lelki szemei elott ott van a kep ahogy egy etteremben ulnek, a gyertya fenye mellet, a sensei egy pohar bort tart a kezeben, szembe vele meg egy szeken egy kep van a hasarol. Kozben persze egy vonos negyes jatszik az asztal mellet, es Teppei szemei csak ugy csillognak. Mar csak a gondolatba is belle borzongott. Amikor vegre eszrevette a fiut akkor felalt, es azt mondta hogy most jon a kovetkezo, aztan elindult elore. A fiu azt se tudta hogy most pontosan mi van. De nem ellenkezet, kovette a mesteret. Szerencsere nem kellet messze menni. Csak egy kozeli toig mentek ell. A to partjan Akihito megalt, te Teppei tovabb ment, es olyan tortent amit a fiu meg nem is latott. Egyszeruen a vizen setalt. Mivel a teljesen vaksotetsegig volt egy jo ketto ora vissza igy a fiu is megprobalhatta.
-Ember ha egy rampa van a viz alatt par centivel akkor barki megtudja ezt csinalni. - mondta hitetlenkedve es elindult a viz kozepe fele. termeszetesen nem volt semmilyen rampa vagy asztal vagy barmi hasonlo, igy a fiu elsulyedt. Mivel mar este volt a viz is jeghideg lett. Amikor feljott a felszinre csak anyit mondott hogy "Na jo tevedtem". Ez a mondat sem hagyta ell tul gyakran a szajat. Kimaszott a vizbol es megprobalta a chakrajat a lababa iranyitani, csak ugy mint a faramaszasnal. Amikor ugy erezte hogy megvan a tokeletes mennyiseg ralepet a vizre es fent maradt. Fel masodpercig, aztan megint elsulyedt.
~Oke. Akkor most mar tudom hogy ez tenyleg chakraval mukodik, es nem valami trukk. Akkor ezt tobbel kell megcsinalnom mint a faramaszast! ~ gondolta mikozben kikecmergett a vizbol. Megint megalt a parton es elkezdte a labaiba koncentralni a chakrat, de amikor ralepett megint csak fel masodpercig tudott fent maradni. A rengeteg probalkozas utan sem tortent semmi. Hiaba iranyitott keves, vagy eppen rengeteg chakrat a megfelelo helyre, semmivel sem tudott tovabb fent maradni. Persze Teppei-sensei sem segitett neki egy szoval sem, hogy legalabb a jo irany fele gondolkodjon. Az egy oranyi hiaba valo probalkozas utan leult a partra, a labait bele tette a vizbe es elkezdett gondolkodni hogy mit kellene csinalnia. Kozben a labaival hullamokat csinalt.
~Vajon mit kellene mashogy csinalnom? Azt biztosan tudom hogy a chakrat a labaimba kell iranyitani hogy fent maradjak. De ez teljesen mas mint az elozo. Hiaba iranyitok rengeteg chakrat, akkor is csak ugyanaddig tudok fent maradni. De meg ez a rohadt viz is hullamzik ha rajta vagyok es meg ez is bezavar. ~ gondolkodas kozben peddig a labaival kelltett hullamokat nezte, es a viz felszinen usszo leveleket, ahogy a hullamok hatan usznak. Ekkor mintha egy villany korte jellent volna meg a feje felet.
-Megvan! - kialtott fel. - Szoval a hullamok miat sulyedtem ell. Vagyis szerintem. Ha a viz teljesen tukor sima akkor csak a megfelelo menyiseg kell es fent maradok. Ha visszont hullamzik akkor egyszer tobb, egyszer peddig kevesebb chakra kell. Es szerintem ezt kell majd iranyitanom. - gondolkodott hangosan es gyorsan meg kellett csinalnia, hiszen mar csak egy jo fel ora van vissza a teljes sotetsegig, es akor mar nehez lesz edzeni. Felalt, elkezdte a chakrajat a labaiba koncentralni, eloszor sokat majd ahogy a vizre lepet hirtelen kevesebbet, aztan megint tobbet kezdett a talpaiba osszpontositani. Es ez igy ment egeszen addig amig fent nem tudott maradni legalabb egy jo fel percig. Termeszetesen ennek az elerese is ujabb egy orat vett igenybe. Igy mire idaig eljutott mar teljesen sotet lett.
-Jolvan eleg lesz mara. Majd holnap reggel het orara gyere vissza ugyan ide, es innen folytatjuk. - mondta a mester es egy gyors kezjel kisereteben ell is tunt. Akihito is ell indult haza fele. Amikor haza ert levette a cipojet, majd ugyanazzal a lendulettel bele esett az agyba es ell is aludt. Masnap reggel felkelt, gyors evett valamit es el is indult vissza a tohoz. Amikor oda ert Teppei meg nem volt ott, igy ujra neki kezdett a vizenjarasnak. Idekozben megjott a sensei is, de csak leult a foldre es figyelte ahogy Akihito probalkozik a fentmaradassal. Kb tiz ora korulre erte ell azt a pontott hogy mar percekig fent tud maradni a vizen.
-Huhu sensei ezt nezze ne a hasat. Lattja hogy fent tudok maradni? - mondta nagy orommel, de aztan elvesztette az iranyitast es megint bele esett a vizbe.
-Jolvan akkor most probalj meg elsetalni a to masik partjahoz, majd vissza. Ez egy jo 750 meter lesz. - mondta a master mikozben a pozakjat simogatta.
-Jolvan sensei, de ez a has imadat mar kezd engem zavarni kicsit. - motyogta maga ele es ellindult a viz fele vissza. Vett egy nagy levegot, elkezdte a chakrajat osszpontositani aztan ellindult a to masik partja fele. Persze par lepes utan megint elsulyedt.
~Hat persze. Nyilvan a hullamzas miatt tortent megint ez. Meg kell probalnom megint! ~ gondolta es elkezdte a chakrajat megint osszpontositani. Minden egyes probalkozasnal tovabb jutott. Volt hogy kevesebbet, volt hogy tobbet. Tobb oranyi probalkozas utan vegre sikerult elernie a tulpartott, mar csak vissza kellet setalnia. Persze ez sem ment teljesen zokkeno mentesen, de veglis sikerult. Sot! Mar olyan szinten elkezdett bele jonni hogy az utolso 50 metert futva tette meg. Amikor vegre sikerult tiszta vizesen alt a senseie ele.

/remelem nem baj hogy picit iranyitottam Teppei-t/

:= Tsunade – nagyi =:

A néma folyósok meg sem közelítették azt az élményt, mikor a gyerekek százai, visongva és egymást lökdösve töltötték meg élettel az Akadémiát. Az árnyak a lehetségesnél is nagyobbra nőttek a nap fényében. Körülölelték a jounin-t és a fiatal kunoichi alakját, akik meg sem szólaltak. Egyetlen egy szót sem szóltak egymáshoz, pedig korábban majdnem megtört a kettők közzé emelet hatalmas és szilárd fal. De valójában épp csak megrepedt és minden egyes lépéssel egyre jobban tüntették az érzelmek kőművesei a hibákat.
Az ajtók pedig csak kitárultak, Aoi arcát a hűvös szél csapta meg, mely ilyen magason, a hegyek csúcsai közt elterülő rejtekhez mérten nem volt különleges érzés. De ha a vakítóan meleg nap szinte égető sugarait is nézzük, a kettő között elterülő árok egy hajszálnyira zsugorodott és a felette elterülő hatalmas fal újra megrepedt.
- Ismered a ninja három legfőbb erényét? - törte meg a csendet Zou már egyáltalán nem furcsán mély hangja. Sokkal inkább kellemesen nyugtatónak tűnt a feltámadó szél kíséretében, mely belekarolt Aoi hajába, fellebbentve azt, ide-oda dobálva, összekócolva egyenes hajszálait, majd továbbrohanva eltűnt mintha soha sem létezett volna.
Aoi pedig csak egy halvány sóhajt eresztett meg, miközben apró kis kezeivel újra a helyére rakta azokat a rakoncátlan tincseket. Visszasimítva az égnek álló árulókat, kiegyenesítve az összegombócosodott szálakat és próbálta eltüntetni az a vörös arcát, mely a fekete körítésnek hála világított a verőfényes napsütés ellenére is. De miért is volt ennyire vörös a fiatal kunoichi? Nem, nem megfázott, csak nem is vidult fel a helyzet miatt, hanem sokkal inkább egy bizonyos férfi miatt.
Zou aranyló arccal nézett a nála tíz évvel fiatalabb kislányra. Boldogan mosolygott, nem is tett más egyebet. Mégis ez a felhőtlen mosoly sokkal több volt. Az addig komor és néha rémisztő arát, barátságossá és gyermekivé tette. Pontosan olyanná, amilyenre a kunoichi nem is számított. Mikor észrevette azt hitte káprázik a szeme. Félhosszú fekete hajába belemart a szél és ő mégis olyan könnyedén és elegánsan simította félre a hívatlan behatolott, hogy az már magában meglepő volt. De az a mosoly, meg alig láthatóan, de kiült az arcára, ahogyan a zöld szemeivel ránézett, az a megmagyarázhatatlan kisugárzás mely áradt belőle. Minden nőt megbabonázott volna, de Aoi-t egyvalami visszatartotta attól, hogy ebbe az örök hibába essen. És az nem nem más volt, mind Zou szavait, melyet halott. De nem abban a pillanatban, nem akkor és ott.
- Nem igazán...- rázta meg értetlenül a fejét, még ha ez nem is volt annyira igaz. Emlékezett valamire. Egy apró kis versre, melyet még a mesterre tanított neki. De nem tanúsított neki nagy jelentőséget, hiába figyelmeztette őt a nagyapó.
- Légy ravasz. - kezdett bele halkan, az arcára visszaült a komorság - Rejtőzködj és csapj le a megfelelő pillanatban. Sokak szerint a türelem. Bár ennél az egész dolog sokkal összetettebb. - lassú és kimért léptekkel hátrált néhány lépést, jobb kezét a magasba emelve jelezte egyértelműen közben a fiatal kunoichinek, hogy nehogy megmozduljon. - Amíg nem látom, hogy nem csak érted, de használni is tudod az alapvető jutsukat nem mehetsz át a vizsgán. Meg nyugtatlak én nem fogok támadni egyszer sem. Csak ezeket a drótokat fogom használni. - lassan húzta elő az övtáskájából, a feltekert dróthuzalt és bár Aoi-nak fogalma sem volt arról, hogy mire készül a jounin, azt biztosra vette, hogy nem lesz könnyű dolga. És a a dolgot csak tetézte, hogy a férfi felé emelte a huzalt. - Akkor kezdhetnénk is. Idő korlát pedig napnyugta, ha addig nem látok eredményt mehetsz vissza tanulni. - fejezte be a mondókáját.
- Nem lesz rá szükség sensei... - Aoi pedig önkénytelenül is elmosolyodott. - … bebizonyítom önnek, hogy alkalmas vagyok geninek. Hogy alkalmas vagyok shinobinak! Hogy képes lehetek bármire... - ökölbe szorult jobb keze kisebb csattanás kíséretében találkozott a bal tenyerével és állapodott meg benne egy kisebb időre. - De akkor ez egy éles harc lesz? -ugyanakkor egy erőltetett mosoly ült ki az arcára. Nem akarta elhinni azt amit kihalott a jounin szavaiból.
- Természetesen. - vakarta meg az órát közben- Egy shinobi csakis éles szituációban képes mindent megmutatni a képességeiből. Én nem arra vagyok kíváncsi, hogy a nagy semmiben alkalmazni tudod-e a tudásod, hanem hogy éles harcban képes vagy-e. - lassan megemelte az üres kezét- Mindent használhatsz amit csak akarsz. Fegyvert, jutsut, cselt, bármit. De a lényeg, ha nem gyilkos szándékkal támadsz rám, semmit sem fogsz elérni. - és ráintett, egy apró kis mozdulat kíséretében, kiivóan és magabiztosan, szinte hergelve őt, hogy „Gyere csak amikor akarsz! Én itt fogok várni!”

Aoi pedig lassan elszánta magát a tettekre. Tudta, hogy a sensei igazat mond. Ha nem úgy támad, ahogy kell, semmit sem fog elérni, ha visszafogja magát, ha tétovázik, vagy akár nem figyel oda egy másodpercre, a harcnak vége lesz még azelőtt, hogy elkezdte volna.
~Őrültség szemből támadni! De elbújnom is anélkül, hogy nem álcázom előtte a mozgásomat előtte!~ mély lélegzetet vett közben, kezei egy pillanatra megremegtek. Zou tisztán látta, hogy mennyire is koncentrál a fiatal kunoichi, hogy mennyire is igyekezik, de azt nem is sejtette, hogy vajon mire készülhet. ~Nem szabad elkapkodnom a lehetőséget. ~ és megmozdult.
Teste elrugaszkodott a talajtól, miközben hátravetette magát és a kezei villámgyorsan alkották meg a kézjeleket. Ugyan csak pár kézjel volt, mely nem csupán azt segítette ellő, hogy a testében egyensúlyban lévő energiák keveredésének hála létrejött a chakra, hanem annak irányítását is megoldotta nagy részben. A testen kívül, a chakra önálló irányításának az eredménye pedig két másolat volt (Bushin no Jutsu).
Egy apró kis bukkanás és némi fehér füst kíséretében, Aoi kinézetével tökéletesen megegyező másolatok jöttek létre, melyek nem húzták az időt, nem azért jöttek létre. Hanem hogy megzavarják Zout. Hangtalanul, semmilyen port sem csapva, semmit sem hagyva maguk után gyűrték le a távolságot és egy annál is nagyobb pukkanás kíséretében tűntek el Zou orra előtt, teljesen füstbe burkolva őt és nem csak elrejtve Aoi-t előle, hanem egyben eltakarva azt a két shurikent, mely felé száguldva, még a másolatoknál is gyorsabban szelte át a levegőt. Mindezt azért, hogy még követni se tudja, nem csak szemmel, hanem testtel sem a kunoichit, aki eltűnve előle a fák lombjai közé menekült. Nem messze, de a lehető legjobb helyre igyekezett, ahonnét az egész teret belátni, de elég messze van ahhoz, hogy reagálni tudjon mindenre. Ő pedig a hátát az egyik vaskos fának vetve figyelte a jounin minden látható mozdulatát és várt a megfelelő pillanatra.

" Tsunade-nagyi"

Aoi a fák lobjai közül, némán nézte a férfit. Nem is reménykedett olyanban, hogy sikerrel jár, vagy egyáltalán egy shuriken is eléri a férfit. Bár azt ő maga is elismerte, hogy nagyon is örült volna annak, ha láthatta volna, hogyan reagál a férfi. Hiszen így legalább a saját szemével láthatta volna a mozgását, a reakciójának idejét. De mivel ezt a saját elterelése miatt láthatta, így igazán gondolkodóba esett a további tervekkel kapcsolatban.
~Most mit tegyek?~ kérdezte saját magától, válaszra nem találva. Tekintetét azonban le sem vette Zou-ról, aki lassú léptekkel sétált az egyik közeli szikla felé, mit sem törődve a kunoichi okozta veszéllyel. ~Szemből támadni felesleges, akármilyen trükköt is alkalmaznék, azonnal átlátna rajtam. Hátulról kellene meglepnem őt, de ...~ a férfi ásítása egy pillanat erejéig mégis kizökkentette őt a gondolatmenetéből és akaratlanul is felidegesítette a kunoichit. ~... mégis mit csinál? Még komolyan sem vessze engem?~ hunyta le a szemeit egy pillanat erejéig és vett egy mély levegőt. Érezte magán, hogy a testében lévő pumpa vad mozgása elkezd lassulni, majd a következő mély levegő vételekor már meg is állt. A pulzusa is lelassult és újra teljes erőbedobással koncentrálhatott a céljára. ~ Igen, ahhoz hogy hátulról meg tudjam lepni, újra el kell terelnem a figyelmét, de hogyan? Kétszer ugyanaz nem fog beválni ellene és már számít arra is, hogy az áll támadásom mögött a valódi is őt célozza. Mit kellene tennem? ~ szája halvány mosolyra húzódott, miközben feltörtek benne az emlékek.

„ Egy éve tanulhatott csak a nagyapó kezei alatt, de a fejlődése tetemesen haladt előre. Szinte minden téren sokat fejlődött, akármit is tanított neki a férfi, azt mint megcsinálta. Számára nem létezett az a szó, hogy sikertelenség. Sem időt, se energiát nem tartalékolva szippantotta magába a tudás minden apró csiráját. És akkor, azon a nyári napon történt meg.
Genjinmeiroku egész nap arról tartott neki kiselőadást, hogy mennyire is fontos az adott szituációk eltervezése, az előre megírt tervek elkészítése, azok használata. Milyen apró kis fortélyok vannak arra, amikre oda kell figyelni és ami minden csatára vonatkozik.
- És akkor ott van a kettős elterelés is. - kezdett bele az öreg Kashiwa a magyarázatba. - Ennek a lényege, hogy a shinobi az igazi csapást nem csak egyetlen egy csel sikerességébe koncentrálja, hanem gyors egymásutáni cselekel-csapdákkal, megelőző csapásokkal, fokozatos mozgásba hozza az ellenfelét, felőrli és megosztja a figyelmét, de ami a legfontosabb hogy félrevezeti őt az igazi csapásról. - Aoi csak némán hallgatta a magyarázatot, itta a szavak minden apró nedvét és mind a jó kislányok, felemelte a kezét, mikor kérdezni akart valamit. - Igen?
- De ez a technika nem túl veszélyes és kockázatos éles harcban? - hangja vékony és lágya volt, de az amit mondott, nagyon is érett gondolkodásra vallott.
- De igen! -mosolyodott el a tanító- Ahhoz, hogy éles harcban, főleg egy az egy ellen képes legyél hasonlóra, nem csak jó megfigyelőnek, de egy taktikai zseninek kell lenned. De más az esett, ha egy rajtaütésről, vagy éppen egy poziciónális harcról van szó. De nyugodj meg, eddig nem látta senki mást az édesanyádon kívül, aki éles harcban sikeresen alkalmazott volna hasonló taktikát....”

Nem mondott semmit, még csak nem is igazán gondolkodott azon hogy jó vagy helyes-e az amit csinál. Egyszerűen kigondolt valamit, valami olyasmit melyet még régen halott egy történetben. És most ő is arra gondolt, hogy ha máskor nem is, de most megpróbálkozhat vele. Veszíteni valója nincs, és nem is kellett hozzá sok előkészület. De mit is tett és mit akart csinálni? Röviden és érthetően fogalmazva egy kettős csapdával próbálkozott meg.
De az a hely ahol állt, nem az igazi volt. Lassan és óvatosan, de ami ennél is fontosabb volt halkan tegye meg mindazt amit akart. Az igazén tökéletes helyet pedig a jounin által birtokba vette szikla bal oldalán találta meg. A fák lobjai között, egy apró kis ágat, mely elég rugalmas volt a terve alapját képező csapdához. Először csak azt próbálgatta, hogy alkalmas lesz-e rá, de miután ezt némi kis hajtogatás kíséretében bizonyossá vált, jöhetett a csapda előkészítése. Egy dróthuzal segítségével kötötte ki egy szomszédos ághoz, a fa meg sem reccsenve, egy nyikkanást sem adva hajlott vissza, miközben a kunoichi biztosította a függőleges kikötéssel az elsütő szerkezetet. Majd némi shurikent helyezve rá, más nem is volt hátra, mind a drót elvágása, az ága csapódásával létrejövő gyorsulása együttható és a shurikenek ideális röppályájának gyors fejszámolása a cél felé.
Nem túl sok minden, de az öt percet felölő készülődést még ő maga is soknak tartotta. Ideje volt a tettek mezejére lépni és az újabb halk lopakodásának hála alig pár perc alatt a csapdával szemközti fák között találta magát, mind a ketten Zou sensei unott arcát nézve aki addig türelmesen várta a helyzetet, mely váratott magára. ~Rendben! Akkor kezdjük bele...~ négy kunait-t húzott elő a derékövéből és halkan a földbe szúrta őket. A kidőlt fa mögötti hely ideális rálátást biztosított a számára, de remélte, hogy ő maga észrevétlen maradhat. Szemeit lassan újra becsukta egy pillanat erejéig , erőt vett magán és lejátszotta a tervének előzetes videóját az agyában.

Látta maga előtt a kézjeleket, a felbukkanó egyetlen sima másolatot, mely a kiugorva az odvas törzs mögül, vad rohamra indult a rá biztosan felfigyelő Zou irányába. Aoi pedig csak épphogy kitekint a fal mögül, kezei rásimulnak a földbe szúrt, már előre elkészített fegyverekre markolatára és a klón elpusztulásának pillanatában, két kunai-t irányít a jounin irányába, egyenesen a füstfelhő újabb takarását kihasználva, míg egy másik kunai ugyanabban a pillanatban a dróthuzalt célozva pontosan hátulról kényszeríti a jounin-t a cselekvésre.
Akármi is történjen, Aoi azonnal támadásba lendül, ahogyan a elhajította a harmadik kunait és magához vette a negyediket. Egyenes vonalú támadás, melynek gyorsításához összpontosítva a chakráját, a shunsin no jutsu alkalmazza, hogy a férfi öt méteres közelébe kerüljön és lényegében két tűz közé vonja a férfit. A shurikenek az egyik oldalról, a másikról pedig ő maga.

- Akkor rajta! - Aoi szeme feltárultak és belekezdett a kézjelekbe.

*Ayatsuito no Jutsu // Drót Csévélő Technika*

A kudarc nem megengedett... Ez így van. Nem érdekel, hogy őt miért küldték ide. Megtanulom a technikát, nem fogok veszíteni! Ő pedig a segítségemre lesz, érzem. Figyelem miként emeli azt a nagy kaszát. Arcán semmi jele az erőlködésnek. Elképesztő... Ez a lány... Hátborzongatóan erős. Rinnre nézek. A farkason aggódás jelei mutatkoznak. Nem segíthet nekem. Ezúttal magamra maradtam, egyedül kell boldogulnom. Egyedül... Mostanság gyakran vagyok egyedül. Nincs túl sok barátom, ők is javarészt távol vannak. Csak a bundást maradt nekem, de... Sokszor hiába, akkor is magányos vagyok. Nem képes mindent begyógyítani. Kezem ökölbe szorul, ismételt lelki viszályomnak hála. Egész testem remeg, miközben izmaim feszülnek.
Rinn nedves orra ér kezemhez. Ez igencsak meglep. Szemeim elkerekednek egy pillanatra, elpirulok és zavartan figyelek a négylábúra. Elmosolyodom, letérdelek mellé és megsimogatom fejét, amint feleszmélek.
- Köszönöm! Ne aggódj, boldogulok! - mosolygom.
- Nem tudom, hogy miben segít, de... Tudok... fára mászni. És a víz felszínén is tudok járni - mondom zavartan.
Előveszem a nálam lévő drótot. Elvégre csak azzal tudom megkötözni a bábut. De hogyan? Mivel két méternél közelebb nem mehetek, előre sétálok és megállok célpontomtól kicsivel több, mint két méterre. Most már csak a módszert kell kitalálnom. Hogyan tudnám megkötözni? Talán ha... Ha a drótot dobnám... Nem, a drót túl könnyű egymagában, nem tudnám addig eldobni. Valahogy el kell érnem, hogy eljusson odáig. Nehezítenem kell rajta... De mivel? Azon kezdek gondolkozni, hogy mi van nálam. Ami nehezebb és el tudom addig juttatni, az a kunai. Ez lesz az!
Előveszek egy kunait és a drótra fűzöm. Úgy igazítom, hogy a penge a drót közepénél legyen. A tőrt eldobom, majd mikor túlhalad a bábun, kezem széttárom, eltávolítva így a drót két végét egymástól. Mikor ez megvan, visszarántom és a drót máris a bábu hátsó feléhez simul szorosan. Hátrébb lépek néhány lépést, hogy mikor összeillesztem ismét a kötözésre alkalmas tárgy két végét, a drótom még mindig feszes legyen. A végeket fogó kezeket megcserélem. Egy új kunait fűzök az immáron keresztezett szálak végére. A fegyveren lévő kis karikába ellentétes irányból fűzöm be a szálakat. Ezt a kunait is eldobom. Az eljárás ugyanaz. Amint a penge túljut a bábun, visszarántom. Most már két késem simul ellenfelem hátának. Előtte pedig keresztezve mennek háta mögé a szálak. Mondhatni meg van kötözve, bár ez igencsak időigényes volt.
Kissé lihegve állok, szorosan tartva foglyom. A drótot még egyszer keresztezem egy kézcserével, mielőtt megszólalnék.
- Így... jó?

*Ayatsuito no Jutsu // Drót Csévélő Technika*

- Cöh legalább nem reménytelen.....
Motyogom magam elé ahogy végig nézem a próbálkozását a geninek. Mos akkor ideje lesz némi magyarázatot is szolgáltatni.
- Jó most szed szét az egészet és utána hallgass végig mert csak egyszer mondom el. utálom ha ismételnem kel magam.
Amint végeztél a műved szét szedésével egy másod perccel sem később már kapod is az információt.
- A chakrádat irányítva kötözd meg a bábut. Chakrád a megmondhatója, hogyan mikor menyit összpontosíts és áramoltass a drótokba. néha többet kel néha kevesebbet és van, hogy koncentrálni kell és sűrűbb, töményebb chakrát áramoltatni. Kevés is elég hozzá így egy genin is megtudja csinálni. Csak a titok módjára kell rájönni, hogy mikor hogyan mozgasd a szálakat és ezzel együtt a mozdulataidra is ügyelni kell. Mikor elsajátítod képes leszel bárkit megkötözni, már ha csapdádba tudod csalni.