Re: Kiképzőterepek

**Hyuuga Shakaku** Szomb. Feb. 25 2017, 09:52

[Tömeges képzés – Tűz Szövetsége – Uchiha Kagami]
‹Kezdő hozzászólás›

A fiatal lány tükörképét mustrálva igazgatja felszerelését és ruházatát; már csak az utolsó, ámbár legfontosabb darab vár elhelyezésre. Ujjbegyeivel követi a fejpánt vésetének íves vonalát, megmosolygva saját magát.
A fejpántot végül a derekára köti, majd pedig a válla felett hátravetett pillantással nyugtázza, hogy szállásadója még mindig mélyen alszik; bár kiérdemelte. Okamival ellentétben ő a Nappal kelt fel, méghozzá okkal: nővérétől, Niyotól szerzett információt arról, hogy a faluvezetés képzést szervez a shinobik képzettségi fokának előmozdítása érdekében. ~ Harcban minden apróságból, új tudásból, meglepetésből előnyt lehet kovácsolni. ~
Hiába nem emlékszik a múltjára, azért még nem vak: látja, hogy konfliktus feszíti a nemzetet; álláspontja szerint mindenkinek kötelessége tenni azért, hogy ezt a feszültséget feloldják. Na meg persze az ember halálig tanul...
Sajnos sikerült rászoknia az állítólag igen kellemetlen szokásra, hogy kijáratnak az ablakot használja az ajtó helyett. ~ Hogy lehet valami udvariatlan, miközben hasznos? Ha nem bírják elviselni, hogy valaki az ablakban jelenik meg, akkor ne építsenek olyan épületet, amin van ablak! Nyálasszájú puncik... ~ Trágár Trampli-nee stílusa kezd átragadni a legújabb verzióra (is).
A nővérekhez visszatérve; Niyo említette számára a képzési lehetőséget, jelezve, hogy többen is meg fognak rajta jelenni. ~ Érdekes biztonsági kérdéseket vethet fel egy ilyen esemény ~ A testvére szorgalmazására adta rá a fejét, no meg amiatt is, hogy Niyo nosztalgiázott neki a képzési helyszínről; menthetetlen lúzerekről beszélt, akik a tanítványai voltak.¹ Ő maga még mindig közelebb akar kerülni a múltjához, bár kezdi érezni, hogy a lehetőségek sorra csusszannak át ujjai között.
A tetőre kiérve viszont egy pillanatra minden aggodalma elszáll. A felkelő Nap fénye megcsillan ezüstös hajkoronáján, a házak tetjén, fák levelein összegyűlt vízcseppeken. Az örökmozgó falu most sem kihalt, látszódnak az élet nyomai, mégis reggel a legmeghittebb, legnyugodtabb. Ugyan nincsenek emlékei, de ilyenkor érzi magát a legközelebb Konohához; ilyenkor érzi azt igazán otthonának.²
Ametiszt szemeivel tekint körbe először, majd pedig a vérvonalával; nem tudja megállni – annyi mindent lehet látni, annyi mindent lehet tapasztalni és tanulni általa, hogy szíve szerint mindig használná, hogy a tudatában és a lelkében lévő űrt ismét megtölthesse. Viszont nem akar olyan lenni, mint a Szatírklán többi tagja, így mindig csak felületesen tekint körbe (már amennyire lehetséges), amennyiben bajtársairól van szó.
A szomszédos ház ereszén ücsörgő madarak csiripelése az, ami kizökkenti városnézéséből. A Byakugan deaktiválása után indul meg célpontja felé a házak tetején ugrálva. Ugyanis ilyenkor érzi magát szabadnak, miközben nem is állhatna távolabb az igazságtól. A Kiképzőterepek előtt azonban lassít és a talajszintre érkezve sétál tovább, mígnem eléri célját.
– Fagylaltos muffinban gazdag jó reggelt kívánok! – Köszönne túláradó buzgósággal, ha rajta kívül látna valaki mást is már a helyszínen.

//¹ Mirubiék ;D
² Sosem tagadta, hogy Konoha az otthona volt, mindig visszavágyott; ennek a lenyomata.

**Nakahara Saki** Szomb. Feb. 25 2017, 18:45

[Tömeges képzés - Független/Tűz Szövetség - Uchiha Kagami]

A falu vezetése újfent behívatta a már tapasztaltabb genint, aki ugyan még mindig kényelmetlenül és bátortalanul érezte magát az ilyen szituációkban, valahogy mégis sokat fejlődött az elmúlt időszakban ezen a téren is.
- Nakahara Saki, tudomásunkra jutott, hogy a Tűz szövetsége, egészen pontosan Konoha képzést szervez. Mivel az elsődleges elemeddel jól bánsz, viszont az orvosi tanulmányaidat kicsit magad mögött hagytad, ezért elküldünk, hogy ilyen téren is képezhesd magad - a férfi csak néha pillantott rá, amiért hálás volt, miközben a monológját adta elő.
A kunoichi nagyon is tisztában volt a helyzetével, amióta feloldotta elsődleges elemét és elment arra a küldetésre, valóban hanyagolta a gyógyító technikák tanulását. Pont emiatt nyugodott meg egy kicsit, mindig is érdekelték az orvosi technikák, sőt kifejezetten medikus ninjának készült. Arcán a bizonytalanság helyett halvány mosoly jelent meg, ami mostanában egyre többször történt meg.
- Értettem! - válaszolt félhangosan Saki, majd meg is hajolt, ezzel jelezve ki még jobban egyszavas mondatát.
Sok mindent nem mondtak neki, már másnap elindult. Tudomására jutott, hogy Fuyu szintén lehetőséget kapott, ám mivel ő Fuuton jutsut választott, valószínűsítették hogy nem egy helyre mennek. Egy kicsit szomorú volt emiatt, mert csapattársa jelenlétével legalább nem érezte volna magát annyira elveszettnek.
Csak néhány napra pakolt be, mert az előző képzésen is inkább az út volt hosszú, mintsem maga a faluban eltöltött idő. Ezúttal a Tűz országának egyik legnagyobb kikötőjébe ment a hajó, közel a Hullámok országához. Szerencsére a tenger békés maradt egész idő alatt, nem keveredtek nagy viharba. Ennek örült a genin, mivel így jóval kevesebb idő alatt érkeztek meg a szárazföldhöz. Innen még 4-5 napi út várt rá, amit kényelmesebben tett meg, nem a leggyorsabb haladási sebességével. Az évek alatt rájött, hogy bár főként csapatban szeretett dolgozni, ahol helyette meghozták a nehéz döntéseket, azért az egyedüli utazgatásnak is megvoltak a maga előnyei. Yukigakure ugyan több shinobit küldött, mégsem érződött az a nagy csapatszellem. Saki az felfogásával és gondolataival eléggé kilógott a sorból, talán csak őt hagyták egyedül a többiek.
A Tűz országában már járt korábban, azonban ez volt az első alkalom, hogy Konohába ment. A hatalmas főkapu meglepte, merőben más benyomást keltett, mint amit elképzelt. De úgy az egész falu eltérő képet festett, mint amit a könyvek és tanulmányai alapján várt. Hátizsákja pántjaiba kapaszkodott, a fölösleges ruháit mind elpakolta. Az időjárás jóval melegebb volt, mint szülőhazájában. Sötétkék nadrágot, fehér felsőt és fekete ninja szandált viselt, na meg a jobb karjára kötött fejpántot. Ebből rögtön látták, hogy a semleges Yukigakuréhez tartozik, ezért nem tartóztatták fel az úton.
Annyi információt kapott, hogy a Ninja Akadémiára kell mennie, mert ott fogják elszállásolni és a képzés is ott fog folyni. Többször kellett útbaigazítást kérnie, ez a rejtett falu még Kumogakurénél is nagyobb volt. Végre megérkezett a helyszínre, ahol már többen gyülekeztek - mindenki a meghirdetett képzésre jött. Elküldték a szállására, ahol lepakolhatott és kicsit megpihenhetett. Mivel késő délután ért ide, nem nagyon jutott idő a nézelődésre. Másnap ugyanis már kezdődött a tanulás.
*Már nem félek. Medikus ninjának készülök, vagyis meg kell tanulnom az orvosi jutsukat.* Teljesen másképp állt hozzá, mint az elemi képzéshez. Este korán ágyba bújt, mert tudta, hogy fárasztó napnak vagy napoknak fog elébe nézni.
Reggel már felkelt a Nap, amikor kinézett az ablakon. Nem kellett sietnie, hiszen a képzésnek otthont adó helyszín közvetlen szomszédágában szállásolták el. Ismét a sötétkék nadrágját és fehér, hosszú ujjú felsőjét vette fel, ebben tudott a legkényelmesebben tanulni. Haja már megnőtt, egy ideje nem vágatta vissza, hosszabbra hagyta, de pont emiatt kötötte össze. Tudta, hogy még az orvosi technikánál sem szabad, hogy zavarja. Amikor kiért a helyszínre, alaposan körbenézett.
- Jó reggelt! - köszönt kissé halkan. Aztán csendben várta, hogy elkezdődjön a képzés.

**Isha Dansei** Kedd Feb. 28 2017, 12:16

// Tömeges képzés - Uchiha Kagami - Tűz szövetsége //

~ Továbbképzés? Ezek ugye csak szórakoznak velem?~
Futott át az agyamon ez a röpke gondolat, miközben puffogva róttam a kórház csendes folyosóit. A doktoroknak biztos van valami baj az agyukkal, ha éppen egy rohadt műtét kellős közepén vetik fel, hogy amúgy jó leszek tálcatartónak, ha nem megyek el arra a képzésre vagy mire. Kösz srácok kedves. Tudok én már eleget amúgy is… na jó, ez azért túlzás. De ha azon múlik egy életet csak meg tudok menteni nem? Ott van pár technika, meg egy valag orvosi felszerelés a táskámban, tehát ha még a fejét veszíti is el valaki, szép sírt tudok faragni. Na várjunk, elkalandoztam.
Kilépve a kórház hűvös és megnyugtató épületéből a nem éppen nyugodt utcákra, kezdtem magam nem éppen kellemesen érezni. Pedig esküszöm én aztán szeretek tanulni, sőt szeretek Chakra alapú technikákat tanulni – elvégre azok még mindig izgalmasabbak, mint a szakkönyvek tartalmai – de most úgy érzem amint eljutok a kiképzőterekre, összehányom magam. Vagy ez a tegnapi chilis babnak köszönhető? Lehet félrenéztem a dátumot, és nem március tizenkettedikén, hanem december harmadikán járt le… Hát ez van, ezt kell…
- Hoppá…
Körülbelül ennyire futotta tőlem meg a hangszálaimtól, amikor a fentebb említett nem éppen barátságos bab, megindult felfelé savas váladékkal megtöltve a nyelőcsövem, végigmarva azt, majd egy öblös „Blöehh” kíséretében egy közeli ház sarkába placcsant. A járókelők vagy nem vették észre vagy tüntetőlegesen elfordultak előlem. Hát igen ez van, ha az ember élete virágán, ifjú lovagként egy közeli kocsmautcából fordul ki (amúgy is ki az az elvetemült barom, aki a kórházhoz vezető utcára, kocsmákat telepít?!) szóval még akár egy jól sikerült délutánnak is betudhatták. Bár ilyenkor kevesen isznak, hiszen az este jobban megadja a hangulatot, és még akár egy gyönyörű hajadon is belecsöppenhet az estébe. De persze ez csak azokak adatik meg, akik valóban járnak iszogatni. Én személy szerint csak akkor iszok, ha kényszerítenek. De akkor is csak óvatosan. Nem vagyok nagy híve a lerészegedésnek, hiszen akkor kevésbé hatékonyan tudom kihúzni a szaból azokat akik egy ilyen este mondjuk a saját hányásukban fetrengen…
- Bakker…
Nem kéne a hányásra gondolni, hisz az agyam és a gyomrom úgy tűnik enyhén össze van kötve, és amikor a kép megjelenik a fejemben a gyomrom vigyázba is vágta magát, hogy a fenti fantazmagóriát a valóságba integrálja.
~ Kéne egy pohár víz meg valami gyomornyugtató…~
Ezzel a gondolattal kezdtem elbotorkálni, szinte már negatívba átforduló arccal, a kiképzőterepek irányába. Elvégre, ha továbbképzés medicínából akkor csak van nekik vizük. Légyszi…

Amúgy mit is akarnak nekem tanítani? Van pár érdekes felvetésem és néhány amit szíves örömest megtanulnék. Például ott van az amikor szinte vágás nélkül műtünk ki nagyobb darabokat a páciensekből. Trombózisok eltávolítása, ciszták kiszedése, és mindezt egy akkora lyukon át, amelyen még egy borsszemet se tudok átdugni. Vagy ott van a szívmasszás Chakra segítségével. Az sem lenne rossz, hiszen ha valaki a közelemben beadja a kulcsot, ne kelljen már a löttyedt puhány kacsóimmal ugrálnom rajta. Előbb döglik meg mintsem oxigénhez jutna a teste. De persze az sem lenne rossz, ha lázat tudnék csillapítani… na jó arra ott vannak a gyógyszerek… na majd meglátjuk mi vár ott szerén személyemre. Víz, gyomornyugtató, és aranyos nővérkék ugye?

**Hasegawa Zauki** Csüt. Márc. 02 2017, 00:05

/Uchiha Kagami - Képzés/

Kumoban töltött napjaim számát már csak padlómba vájt rovátkák számai mondhatják meg. Egészen hozzászoktam már a "kényszermunkához", a nélkülöző életmódhoz, a kifizetetlen küldetésekhez és a megvető, gúnyos, gyűlölködő tekintetektől, fellépésektől. Mikor akadémiásként azt forgattam fejemben, hogy egyszer majd shinobi leszek, aki jó keresettel akár egy egész családot ellát, gondolni sem mertem arra, hogy egyféle, egyedi módon kezelt hadifogolyként végezhetem. Falum mit sem tud tartózkodásomról, tehát még ha érnék a szemükben bármit, akkor se tudnának küldeni senkit értem. Ezen tények fényében keltem fel, csak úgy, mint minden nap rozoga viskómban, mely majdnem a helyi ANBU központ mellett volt, érthető okokkal. Egy újabb barázdát véstem félretolt matracom alatti padlórészre, majd reggeli rutinomat elvégezve vártam a már jól kiismert embert. A férfi nem késett ma se. Viszonylag könnyen felismertem, a szapora, határozott lépéseiről, valamint szabálytalan, beteges légzésének hangjáról. Ha más nem, ez tökéletes volt a Néma Gyilkolás technikájának ezen részére irányuló gyakorlásra. Mikor az ajtó elé ért, kinyitottam azt, majd általában egy levelet adott át, mely most sem volt másképpen. A levél tartalma azonban rendhagyónak bizonyult ezalkalommal. Egy képzésre invitáltak, mely Konohagakure no sato területén került megrendezésre, pont olyanra, melyen a viszonylag közelmúltban is voltam.
~Konohai képzés... már megint utazhatok napokig két felügyelővel a nyakamon. Remélem valami értelmes csoportba osztanak legalább be. Mert feltételezem nem egyedül fogok menni. Eléggé hervasztó, de legalább tanulok pár dolgot. Ha úgy döntenek, nincs már rám szükségük, legalább izzasszak meg pár végrehajtót...~
Egy kérdés azonban most is, ahogy az előző ilyen rendezvényen is, felmerült bennem. "Miért küldenek engem el?" Elvégre nem látom értelmét, hogy képezzenek. Bár tény, az ingyen munkaerő, ha nincs formában, meghal a küldetésen, és a következő már fizetést fog kérni. Ez pedig viszonylag ingyen van...

Másnap a falu kapujánál gyülekeztünk szépszámmal. Legtöbben geninek, pár chunninnal és egy-két felügyelő jounin. Olyan hatású volt kicsit, mint egy akadémiás osztálykirándulás. Mindenesetre a csoport megindult, s két nap alatt értük el célunk. Megpillantva a nem megszokott, ám már ismerős kaput, kissé szabadabb érzet öntött el. A kapu őrei útbaigazítottak, közülük felismertem múltkori képzésem vezetőjét is, kitől a sziruptechnikát tanulhattam meg. A falu egyik kiképzőterepére irányítottak minket, ahol érkezésünk, a múltkoritól eltérően, pontos volt, s viszonylag elől tudtunk állni, a még javában növekedő sorban, melybe minket állítottak. Rövidesen amerre csak láttunk, shinobik gyülekeztek, s látszott, mennyien is vannak ténylegesen jelen. Enyhén megdöbbentett a létszám, de nem tulajdonítottam neki túl sok jelentőséget, csak el akartam végre kezdeni, s túl lenni rajta.

**Uchiha Kagami** Csüt. Márc. 02 2017, 21:02

Tömeges képzés

//Üdv mindenkinek, akkor kezdjünk is bele ^^//

Mindenki

Elérkezett a meghirdetett tömeges képzés ideje, a Tűz Szövetsége hatalmas létszámban mozgósított kiképzőket és emberanyagot egyaránt. A hirdetést követően alig pár nappal már a helyszínen voltatok, de észrevehettétek, hogy azok, akikkel együtt jelentkezhettetek, nem ide kerültek mindannyian, amelynek oka egyszerű volt, ugyanis a képzéseket több helyen tartották egyszerre, méghozzá orientációtól függően. Konohába azok érkeztek, akik elődlegesen nem az elemi technikákkal operáltak, vagy nem azzal küldték ide őket; ezek voltatok ti is, persze más kivételek akadtak, ugyanis láthattátok, amint néhányan a tó mellett gyülekeztek. Ahogy megérkeztetek a nagy kiképzőtérre, rögtön láthattátok a szervezésben rejlő profizmusnak a megnyilvánulását. Shinobik tucatjai, ha nem százai érkeztek meg, majd a konohai illetőségű kiképzők azonnal átlátható alakzatba állítottak titeket, ezt viszont származástól függetlenül tették meg, tehát nem különítették el a különböző falvakat... elvégre szövetség voltatok, a különböző semleges nemzetek pedig... hát, belefértek a keretbe, ahogy az egyik taktikai mellényes konohai fogalmazott valahol oldalt.

A terep elrendezése rendezett volt; látszott, hogy a különböző jártasságok művelőit külön-külön fogják majd oktatni, hogy minden a legnagyobb rendben lehessen. Itt-ott sátrakat láthattatok felállítva, míg máshol egy nagyobb, nyílt terepen pár bábu árválkodik csak. Ahogy az utolsó emberadag is megérkezett és beálltak az alakzatba, egy konohai jounin kunoichi lépett egy kisebb pódiumra, ahonnan mindent beláthatott. Hosszú, szőke haja volt, és átható barna szemei; alakjától és szépségétől néhány férfi shinobinak bizony elakadt a lélegzete. A nő körbehordozta a tekintetét a tömegen, majd felemelte a jobb kezét, mire a pusmogó kis geninek is azonnal elhallgattak. - Üdvözlök mindenkit a konohai képzésen - kezdett bele mondandójába, hangja pedig furcsán fülbemászó volt, szinte bekúszott a fületekbe. - Yuki-taicho vagyok, az én feladatom a képzés felügyelete. Mindenki azért jött ide, hogy képzettségeit magasabb szintre fejleszthesse, ennek pedig igyekszünk eleget tenni. Kiképzőink a Tűz Szövetségének minden tagállamából a képzendők rendelkezésére állnak. Nos, nem is szaporítanám tovább a szót, a képzést ezennel megnyitom!

Az utolsó mondatokat bár nem harsogta a nő, de így is egy kisebb ováció lett a reakció rá az alakzatból. Nemsokára kiáltásokat hallottatok mindenhonnan. "Irio ide!", "A kenjutsu a kettes sátorhoz!" "Genjutsu gyakorlás a négyes terepen, kövessetek"; ilyen és ehhez hasonló, felharsanó hangok üthették meg a füleiteket, amikor is mindannyian meghallottátok a saját érdeklődési körötöknek megfelelő kifejezést és láthattátok, hogy az alakzat megbontása után a shinobik több különböző irányba indultak. Már csak annyi dolgotok volt, hogy megtaláljátok a saját helyeteket.

Shakaku

Mikor felbomlott az alakzat, akkor rögvest meg is hallottál egy kiáltást, hogy "Bukijutsu erre!" Amennyiben elindultál a jelzett hely felé, rajtad kívül nagyjából még tíz-tizenöt másik shinobi tart arra, mindegyikük különbözőbbnél különbözőbb fegyvereke vagy nagyobb tekercseket tartott magánál. Egyikük egy méretesebb botot cipelt, míg egy másik, kumogakurei shinobi a hátára kötött Fuuma shurikennel parádézott és villantgatta a mosolyát a közeledő kunoichikre, köztük rád is; magabiztos volt, annyi szent. Ahogy odaértél a területre, azt vehetted észre, hogy egy nagyobbacska nyílt terepre vezényeltek titeket, ahol csak néhány bábu árválkodott a távolban, szemmel is jól látható céltáblákkal a közepén. Egy konohai férfi várt ott benneteket, hátán két shirayasa katana díszelgett. - Masato - mutatkozott be, majd a bábukra mutatott. - Itt fog sor kerülni a bukijutsut előnyben részesítők továbbképzésére. A különböző fegyvernemekkel majd később foglalkozunk, egyelőre a hangsúlyt a Kayakujutsura fogjuk helyezni, mivel sokaknak van némi... nos, mondjuk úgy hiányossága, legalábbis a regisztrációs adatok szerint, ezt pedig ki kell küszöbölnünk a lehető leggyorsabb módon, mivel harci cselekményben egy ilyen triviális dolgot minden arra érzékeny shinobinak ismernie kell; bár szerény magánvéleményem szerint ezt minden, magát shinobinak vagy kunoichinek nevezni merészelő egyénnek tudnia kéne. Az arra hajlamosaknak egy nagyon fontos technikát fogok most megmutatni, jól figyeljetek. Ez a Kayakujutsu és a ninjutsu kombinálása, jó esetben pedig kifejezetten halálos lehet; a technika neve az, hogy Jibaku Fuuda no Jutsu // Robbanó Jegyzet technika. Mutatom.

A Masato nevű ürge - aki egyébként mokány termetű, láthatóan fegyverspecialista férfi volt, barna szeme pedig kifejezetten ravaszul csillogott - elvégzett néhány kézjelet, majd tenyerét lecsapta földre. Akik a Kuchiyose no Jutsut várták, azoknak csalódniuk kellett - bár az okos shinobi a kézjelekből is észrevehette, hogy nem az fog következni, ellenben néhány fiatalabb rögtön elkezdett hátul találgatni, hogy miért kell a fegyverhez idézést használni; annak ellenére, hogy Masato még a technika nevét is közölte veletek... - ugyanis nemsokára azt vettétek észre, hogy a föld felszíne mintha megtört volna, igaz, erről szó sem volt. Pillanatok alatt egy tucatnyi robbanócetli vált láthatóvá, amelyek észveszejtő sebességgel az egyik bábu felé haladtak, rátekeredtek arra, majd abban a pillanatban robbanás rázta meg a helyet. - Ennyi lenne igazából - nézett rátok, mintha azt várta volna, hogy kezdjetek is bele, majd egy hatalmasat sóhajtott, mikor rájött, hogy most képzést fog tartani. Körbehordozta rajtatok a tekintetét, majd megcsóválta a fejét, mintha nem is értette volna, hogy mit keresett itt; olybá' tűnt számodra, mintha a férfi már egyszerűen csak... haza akarna menni és nem más shinobikkal foglalkozni.

- No, akkor gondolom bele kell vernem a legtöbbetek üres fejébe, hogy miként működik ez az amúgy nagyon triviális technika. A lépéseket is külön fogom megmutatni, viszont többször nem szeretném, tehát jó lenne, ha mindenki idefigyelne rám. Érthető? Nagyszerű. No akkor... - kezdett bele, majd jó pár robbanójegyzetet vett elő és helyezte le a földre. - Nos, ezzel a technikával a legfontosabb dolog, hogy mindenképpen miénk legyen a helyzeti előny. Az előkészületek bár gyorsak, nem épp észrevehetetlenek, így fontos, hogy a terepet ismerjük, továbbá, hogy mi legyünk ott előbb. Lényegében egy csapdát kell felállítanunk az ellenség számára, tehát harc közben előkészülni erre nem lehet. Használni már annál inkább, viszont jó megtartani a tisztes távolságot, hacsak nem szeretné senki, hogy ő is darabokban végezze. Tehát! - csapta össze a tenyerét és csillogó szemeivel rátok nézett. - A lényeg, hogy a jegyzetekkel állandó chakrakapcsolatban kell lenni és ezt a kapcsolatot kihasználva mozgatjuk őket. A kivitelezése igen egyszerű, de lássuk is.

A metódus nagyon egyszerű: egy, az Akadémián tanult alap, E szintű technikával látjuk el a jegyzeteket, mégpedig a Kakuremino no Jutsuval, más néven a láthatatlanság köpenyével. Feltételezem, erre mindenki képes, ha nem, hívhatok egy akadémistát segítségnek. A chakránkat ebben az esetben a jegyzetekbe vezetjük és úgy alkotjuk, hogy azok a talaj képét vegyék fel - Itt Masato elvégzett pár kézpecsétet és nemsokára az előtte fekvő jegyzetek eltűntek a szemed elől, bármennyire is erőltetted azt, csak a talajt láthattad, ámbátor azt tudtad, hogy ott vannak a jegyzetek. - Ezzel készen is vagyunk. Ilyenkor a jegyzetekkel már chakrakapcsolatba kerültünk. Ezt a kapcsolatot kihasználjuk, amikor levágjuk a földre a kezünket a kézpecsétek után és annak mentén küldjük őket a kiválasztott célterületre, méghozzá minél gyorsabb sebességgel. Ezzel a kezdetben gondjaitok lesznek, de sok gyakorlással megoldható, hogy a gyorsaság megfelelő legyen. - Ezek után Masato újra elvégezte a technika kézpecséteit, levágta a kezét a földre és azt láthattad, amit az előbb; a bábukra rátekeredtek a gyorsan odakerült jegyzetek és aktiválás után felrobbantak mind. - Szóval, lényegében ennyi lenne az egész. Robbanójegyzetet adunk, nem hozott anyagból kell dolgoznotok, amíg megtanuljátok. Sok sikert, kérdéseket feltehettek, de nem éppen fogok örülni neki, remélem képesek voltatok felfogni az egészet.

//Nos, akkor a fentiek alapján, kb. egy nap lesz az, amíg elsajátítod a technikát. Kérnék egy hosszabb, átlagos képzés méretű posztot arról, ahogy a robbanójegyzeteket irányítani szeretné, ugyanis ez a lényeges része, a láthatatlanság köpenyét nem nehéz alkalmazni ^^ Az idő kb. reggeltájt van, estére készen is van vele, mivel nem nagy technikáról van szó, a hangsúly inkább a chakra irányításán és a chakrakapcsolat fenntartását, továbbá a koncentráción van. Azonban a sebesség még nem fog teljes egészében menni, tehát mindenképpen be kell gyakorolnia majd a technikát, hogy kiválóan legyen képes alkalmazni, ezt a következő körben fogjuk megejteni. Jó munkát ^^//

Dansei & Saki

"Irio ide!" Hallhattátok és nemsokára egy kisebb csoportot láttatok masírozni az egyik sátor felé, amelynek az egyik falára a medikusok egyezményes jele volt rávarrva. Nem voltatok sokan, alig két-háromtucatnyi fő lézengett csak a medikusknál, azonban a többség eléggé felszerelten érkezett, volt olyan is, akinél egy egész minilabor meglétét sejthettétek a hordozójában. Egy fehér köpenyes medikus kunoichi fogadott titeket, fejpántja alapján konohai illetőségű volt; Dansei, te fel is ismerhetted a hölgyet, méghozzá a kórház egyik műtőorvosa volt, ráadásként ő is ismert téged, ámbátor ennek hangot nem adott, csak enyhén biccentett egyet feléd, szinte alig észrevehetően. Mélykék szeme áthatóan fürkészett benneteket, majd mindegyikőtöktől megkérdezte, hogy mennyire értetek az Orvosi technikákhoz; miután tudtára adtátok, ezeket felírta egy papírra és azok alapján osztott benneteket csoportokra. Ti ketten egy helyre kerültetek, majd a hölgy hátra vezetett benneteket a sátor egy elszeparáltabb részébe, ahol összesen tíz holttest feküdt egy-egy asztalon, ebből öt tele volt különféle fegyverekkel, öt másik pedig ép volt, de egy hőmérő kandikált ki a szájukból.

A nő megropogtatta a hátát és odaállt két test közé, majd beszélni kezdett. - Lényegében azért vagytok itt, hogy a medikusi képzettségeiteket bővítsétek, aminek én határozottan örülök. Bár hasznosságunk nincs lebecsülve, mégis, sokan nem képesek teljes mértékben elismerni a gyógyítás nemes hivatását, amelynek egész életünket áldoztuk. Ráadásul, itt Konohában ennek nagy hagyománya is van, hiszen... - a nő hangja egy pillanatra elcsuklott, majd megrázta a fejét és folytatta. - Mindegy. Hideki Miyako vagyok, szolgálatotokra, a konohai kórház műtőorvosa. Itt, ebben a teremben legfőképpen most egy-egy fontosabb technikával fogunk megismerkedni, amelyek elengedhetetlenek egy orvosi shinobinak, főleg a harctéren. A választásotokat gondolom már úgy-ahogy tudjátok, de a felsorolt képességeitek alapján ezek valamelyike lesz jó számotokra. Nos, az első technika, amelyet be kívánnék mutatni az nem más, mint a Tekishutsu, azaz az Eltávolítás. Ennek a segítségével az gyógyító chakránkat használva képesek lehetünk a páciensből eltávolítani az idegen testeket úgy, hogy ezáltal nem barbár módjára kiszaggatjuk belőle, ahogy azt tenni szokták egyesek. Mivel a Butteki no Chakrát használjuk, így ez esetben egyből gyógyítani is tudjuk a sebet, de persze az idegen test eltávolítása után arra külön is kell figyelmet fordítanunk. De! Van egy bökkenő is. A chakránkat nagyon finoman kell irányítanunk, ugyanis könnyen nagyobb kárt tehetünk a páciensben, ha nem koncentrálunk kellőképpen a feladatra. Egy rosszul kirántott repesz akár belső vérzést is okozhat, amivel pont az ellenkező hatást érjük el, és gondolom nem kell mondanom, hogy nem ez a feladatunk, hanem a gyógyítás. No, de... mutatom is.

Miyako-senpai ezt követően odalépett az egyik testhez, amelyben különféle fegyverek foglaltak helyet, majd miután előhívta a gyógyító chakráját, elkezdte óvatosan és lassan kiszedegetni abból az idegen testeket, mindezek mellett elzárta a sebeket is. Látszott, hogy precíz műveletet hajtott végre, mire minden kijött a "páciensből", nagyjából két fertályóra is eltelt addig. - Szuper, ezzel meg is volnánk. Azt még szeretném leszögezni, hogy első körben csak a látható és nem túl mélyre került idegen testeknek az eltávolítása fog sikerülni, sok gyakorlás után a repeszeket is képes lesz a jó gyógyító kihozni kiszedni az emberből. Most akkor nézzük a másik technikát, amit be kívánok mutatni, ez már némiképpen kacifántosabb és leginkább nem a harctéri medikusoknak a sajátossága, hanem a kórházakban vagy szanitécsátrakban szolgálóké. Persze erre is szükség van harctér közelében, hiszen a sebláz bizony veszélyes dolog lehet, és ebből már ki is találhattátok, hogy amiről most szó lesz, az az Ondochousetsu, vagyis a Hőmérsékletkontroll. Igen sokrétű és hasznos orvosi technika, amelynek, ahogy mondtam, több helyen is hasznát vehetjük.

Nos, amit tudni kell róla, hogy kétféle módozattal hozható létre. Az egyik, hogy a chakránkkal nyomást gyakorlunk a páciens testhőmérsékletére, képesek leszünk azt külsőleg irányítani, mind fel, mind lefele, tehát láz és kihűlés esetén is jól jöhet. A másik pedig, hogy egyből az agy hőmérsékletközpontját vesszük kezelésbe, szintén a chakránkkal, ez lényegesen nehezebb, de sokkalta jobban kivitelezhető és kevesebb a rizikófaktor; ugyanis az van bőven. Amire oda kell figyelnünk, az megint a koncentráció. Ha nem figyelünk kellőképpen, akkor akár halálos szinten is kihűthetjük vagy felhevíthetjük a testet és megint ott vagyunk, ahol a part szakad. Itt és most a chakrával való testhőmérsékletirányítást fogom bemutatni, amelyet azokon a holttesteken gyakorolhattok, amelyeknek testhőjét előtte orvosi technikák segítségével magasabb és alacsonyabb szintekre állítottunk be; az egyik olyan, mintha ki lenne hűlve, míg a másiknál egy általános, veszélyes lázfokozat van beállítva. A szájukban lévő hőmérő arra szolgál, hogy a gyakorló láthassa, hogy meddig mehet el; a hőmérőn két nagyobb rovátkát láthattok, fent és lent, ezek a kritikus pontok, túllépése esetén egy élő páciens belehalna. Mutatom ezt is - miután mondandója végére ért, az egyik hőmérővel ellátott hullához lépett, amelynek testhőjét az átlagos, emberi szintre kellett emelni. Itt is precízen hajtotta végre, a hőmérő pedig lassan, de fokozatosan emelkedett feljebb és feljebb, mígnem megállt a megfelelő értéknél. - Ennyi is lenne. Egy technikát vállaszatok ki, azt, amelyiket közelebb érzitek magatokhoz és kezdhettek is.

//Saki: Neked az eltávolítás megtanulása két napba fog telleni nagyjából. Az első napon még nem lesz megfelelő a chakrakontrollod, így "barbár módon" fogod tudni eltávolítani az idegen testeket a tetemekből, majd fokozatosan javulni fog. A nap végére finomodik, a második nap felére eljutsz oda, hogy nagyobb, nem mélyen lévő tárgyakat biztonságban ki tudsz emelni, a végére pedig ott fogsz tartani, hogy a kisebbeket is ügyesen és precízen fogod tudni eltávolítani. Ahhoz azonban, hogy tökéletesen menjen a technika, még kell egy begyakorlás is, amelyet majd a következő körben fogunk megejteni. Jó munkát! ^^

Dansei: Neked is két nap lesz a hőmérsékletkontroll megtanulása. Az első napon még nagyon ingadozó leszel, sok próbálkozásra is túl fogsz futni a hőmérő rovátkáján, ezzel "megölve" a pácienst, de fokozatosan fog finomodni a te chakrairányításod is. Az első napnak a végére már eljutsz oda, hogy a kritikus pontokon tudod tartani a hőmérsékleteket; a második nap felére meglesz az, hogy már jóval könnyebben veszed a hőmérsékletek fokait, míg annak a végére már jól fogod csinálni a dolgod. Sakihoz hasonlóan azonban neked is kell majd egy begyakorlós rész, hogy tökéletesen tudd a technikát, amelyet a következő körben fogunk megejteni. Jó munkát! ^^

Mind a kettőtöktől egy-egy hosszabb posztot szeretnék kérni, amelynek mennyisége egy általános, képzési poszt hossza legyen, és értelemszerűen az oroszlánrészét a tanulásnak kell kitennie. A fentebbi instrukciók alapján építsétek fel majd. ^^

Plusz 1: Mivel egy helyen vagytok, szockodás mehet nyugodtan, amennyiben affinitást éreztek rá//

Zauki

/A megbeszéltek alapján, logikai problémák miatt, a játékossal egyeztetve a Nunoshibari no Jutsu-ra (Szövetlekötő technika) lett cserélve a Bakemono Fuuinjutsu (Szörnypecsételő technika)/

Itt voltál hát te is. Mikor az alakzatok felbomlottak, akkor az egyik kísérőd összehúzott szemmel nézett rád, hogy induljál el vele együtt, ezt egy rosszalló morranással is kifejezte. Rövid séta után egy kisebb nyílt terepre értetek, ahol egy viszonylag magas, első ránézésre életvidám - amely a falva helyzetét tekintve érdekes jelenségnek tűnhetett számodra - sunagakurei shinobi álldogált, méghozzá egy nagyobb, tekercsszerű valamin könyökölve. - Üdv a Pecsételő Osztag kiképzésén! - közölte mosolyogva, te pedig méltán furcsálhattad, hogy miért ide hoztak, hiszen az előző képzésen is a víz elemedet csiszoltad tovább, most pedig kikötöttél a pecsételőknél. A sunagakurei férfi mosolyogva tekintett körbe rajtatok, majd leült a mögötte lévő kis székre, mintha csak kényelmesebb lenne úgy magyarázni nektek. - Nahát, nézzük csak... Jó, hogy érdeklődtök a pecsételés iránt, mert mostanság van rá kereslet a harctéren, hogy úgy mondjam, főleg arra a technikára, amelyet be fogok nektek mutatni; ez nem más, mint a Nunoshibari no Jutsu, azaz a szövetlekötő technika. Kifejezetten hasznos kis dolog tud lenni, ha éppenséggel olyan helyzetbe kerültök a harctéren, ami hagyományos eszközökkel nem megoldható.

Alapvetően a Nunoshibari no Jutsu lényege, hogy egy nem pecsétbeállítottságú shinobi is tudjon pecsételést végrehajtani, csak a chakrájának az irányításával, de itt és most a pecsét elkészítésének a menetét is meg fogom tanítani nektek. Nem egy nehéz dolog, csak jó ész és memória kell hozzá, meg némi tinta és papír. Ja, meg egy rakat szövet, ami chakraközvetítőként működik, de ezt mindjárt elmagyarázom. Szóval: a lényeg, hogy ezzel a pecséttel teljesen el tudunk zárni valamit vagy valakit úgy, hogy ne tudjon kitörni onnan. Se a chakra, sem pedig a fizikális megtestesülés. A pecsétet külsőleg leszaggatni nem éppen könnyű, mondhatni sok chakrát kell belefektetni és egyszerű shinobiknak nem nagyon fog menni, tehát sok esetben nyert ügyünk van. Az alap felszerelés a technika használatához egy tekercs szövet, amelyen már rajta van a pecsét, tehát csak irányítanunk kell azt, viszont, ahogy említettem, itt meg lesz tanítva nektek a pecsét elkészítése is, hiszen ne kelljen mindig készáruért kuncsorogni a fejeseknek, akiknek jobb dolguk is van annál, minthogy a Pecsételő Osztag embereit pesztrálják adott esetben. Amúgy jómagam Ueno Naoki lennék, sunagakurei jounin, de ennyi elég is rólam. Bemutatnám először a technika működését, utána egy részletesebb magyarázatba kezdek bele, amire szeretném, ha mindenki kellően odafigyelne.

Naoki-senpai ezt követően felállt a székből, hóna alá kapta a tekercset és nemsokára egy közeli bábura irányította azt, amelyet a szövet teljesen közrefogott, nagyjából mellkastájékon pedig egy cetliből jelek áramlottak ki, amelyek befogták az egész, bebugyolált alakot; viszonylag gyorsan készen volt vele. - Igazából ennyi lenne. A technika nyitja, hogy a chakránkat az arra érzékeny szövetbe áramoltatjuk, majd azt az akaratunk szerint kezdjük el vezetni, lehetőleg minél gyorsabban. Amint körülzárta az áldozatot, a pecsét aktiválódik és készen is vagyunk. Más chakravezetővel is megfelelne a dolog, de a szövet a legtakarékosabb és nem kell feleslegesen nagyobb súlyt cipelnünk magunkon, plusz... ez a szövet elég erős. Kitörni belőle nem túl könnyű, elszakítani szinte alig lehet, amikor már bele van vezetve a chakránk. Azonban! Ahogy azt mondtam, az első dolog, amit meg kell tanulnunk, az a pecsét elkészítése lesz. Mindenki vegyen egy cetlit és a Tobidogu no Jutsuhoz használatos tintát az asztalról! - mutatott itt Naoki-senpai a mellette lévő asztalra, ami tele volt az említett eszközökkel. Ha vettél belőle , akkor mindannyiótoknak adott egy-egy kész pecsétet.

- A feladatotok viszonylag egyszerű, de csak első ránézésre. A pecséten megtalálható kódokat kell leképeznetek és megértenetek a működését. A belső jelek felelősek az elzárásért, míg az azt körülvevőek a kiáramlást segítik elő, azaz továbbítják a belső jelnek az "üzenetét" a többi részre, afféle karokként fognak kirajzani, ahogy azt láthattátok. Ezzel válik teljessé a pecsételés. Első hangzásra egyszerűnek tűnhet, de, ahogy elkezditek majd leképzeni, rá fogtok jönni, hogy nem éppen az. Egy valamire nagyon ügyeljetek, az pedig nem más, minthogy a kódokat megfelelően vigyétek fel, mert egy rossz vonás és vagy nem fog összejönni a technika, vagy pedig más fog kisülni belőle, általában az, hogy kiáramlik belőle az a chakra, amit az elkészítés közben bele kell, hogy öljetek. Lényegében... ennyi lenne a metódus. Amint mindenki, hangsúlyozom, mindenki készen van az első lépéssel, akkor megyünk majd csak tovább a másodikra, amelynek a lépéseit már ismerettem, tehát remélem, hogy megjegyeztétek. Nos... sok sikert!

//Szóval, Zaukinak a technika elsajátítása két napba fog telni. Első napon a pecsét elkészítésével kell majd "küszködnie", amelyet a nap végére sikeresen teljesíteni fog. Minden résznél - félkész, stb. - állapotban Naoki-senpai leteszteli a pecsétet, így belevihetsz olyan részt, ahol hiba miatt kiáramlik belőle a chakra, vagy épp nem jön létre a technika, a nap vége az, hogy a senpai leteszteli a pecsétet, amelyet elkészítettél és működni fog. Mivel legjobb tudomásom szerint van olyan elfogadott pályázatod, ahol Zauki megtanult robbanójegyzetet készíteni, így neki nem lesz éppenséggel túl sok problémája azzal, hogy a jeleket megfelelően vigye fel. Második nap már az éles szövetlekötést kell alkalmaznotok, ami szintén a nap végére lesz meg, itt a chakrairányítási műveletek fogják egy kicsit feladni a leckét, bár a karakteredet ismerve, akár egy-két-három órával leredukálhatja ezt a részt, ha megfelelően játszod ki. Ahogy a többieknek, így neked is mondom, hogy a tökéletesség eléréséhez majd egy begyakorlós rész is kell, amelyet a következő körben fogunk megejteni. Egy hosszabb, képzésen általános mennyiségű posztot kérek tőled is, amelynek oroszlánrészét a tanulás tegye ki értelemszerűen. Jó munkát ^^//

Határidő
2017.03.17 (Március 17)

**Isha Dansei** Szer. Márc. 08 2017, 16:41

// Tömeges képzés - Kagami möster Very Happy

//

~ Ó te jó ég, hát mégis hány zabolázatlan kölyköt gyűjtöttek ide össze? ~
Gondoltam magamban mikor a kiképzőterekhez értem, és megláttam azt a kisebb tömeget, amelyik a pódium előtt tornyosult. Tudtam én, hogy nem kevesen fognak megjelenni, de azért na. Mindenkinek kiesett az általános? Ó bakker ez vicces lesz.
Percek múltán miután mindenkit beosztottak a neki kirendelt csodálatos fűfolthoz, ismerős kiálltást hozott felém a szél, miszerint „ÍRÓ IDE!” Nem nyert. Én írni nem tudok olyan szépen, mint néhány poéta, szóval az tuti nem én leszeee… á, hogy Iro és nem író. Hoppá.
Fejemet felkapva, és cuccaimat megragadva rohantam a hang irányába, véletlenül feldöntve egy két Genint, akik a beosztásukra várakoztak.
- Elnézést, de sürgősen ki kell húznom magam az ürülékből… vagy másokat… vagy… á felejtsétek el.
Ordítottam magam mögé, ahogyan lábaim szedve próbáltam rekordidő alatt befutni a sátorhoz, ahol a feltűnően csinos, és még mindig precíz Miyako-sensei fogadott minket, kis medikusokat. Fúh, de utálom, amikor így hívnak. Mintha valami óvodáshoz beszélnék guggolva, miközben telipofából vigyorgok, megvillantva a szebb napokat is látott napraforgószín fogaimat. Fogat is kéne mosni, jut eszembe… Na de elkanyarodtam a dolgoktól.
Miyako-sensei belekezdett a monológjába, amelyet én s még páran feszülten figyeltünk. Én speciel azért, mert nem akartam a friss hullákra nem éppen friss chilis babot eregetni. Ó ha ez megtörténne búcsút is inthetnék a doktori címnek. Dr. Isha Hányle… Nem, ez nem éppen egy szép név nekem.
Ahogyan az ismertetés befejeződött, Miyako-senpai oda is állított a hőmérőszájú hullákhoz. Persze értem én, hogy holttesteken kevésbé veszélyes gyakorolni… de ki az az elvetemült, aki rothadó hullákat tart elzárva, hogy kísérletezgessünk rajtuk? Tudtam én, hogy az orvosoknak sincs ki mind a négy kerekük, de ez azért sok egy kicsit nem? Hát úgy látszik nem.
Nos, a feladat adott volt, szépen emelni, avagy csökkenteni a páciens testhőmérsékletét, azáltal, hogy a Chakránkat a megfelelő idegpályához kötve, parancsot adunk az agynak, hogy a megfelelő impulzusokat közölje a testtel, miszerint a testnek nem kötelező az önszabályozásra törekedni. Noha a láznak, mint tudjuk, van haszna is. A megnövekedett testhőmérséklet, a baktériumok nagy hányada ellen tökéletes védelem, hiszen sok kórokozó nem képes túlélni a normál test hőnél magasabb fokú környezetben. Illetve maga a láz, ami a magas testhőmérséklet más néven, segíteni tud a szervezetnek a korábbi felépülésben. Persze csak akkor, ha az agyban a hőközpont nem őrül meg, és nem növeli drasztikusan ezt az értéket. Mert ebben az esetben, noha az agy úgy gondolja ezzel segít, igazából rombolja a szervezetet, és annak védelmét a további kórokozókkal szemben. Így tehát az az ideális, ha betegség esetén a lázat egy minimális hőemelkedési ponton tartjuk, ahol az kifejtheti jótékony hatását a szervezet egészére, anélkül, hogy károsítaná azt.
A másik véglet a hőmérséklet ingadozásnak, amikor a testünk hőmérséklete drasztikusan leesik, és ebből kifolyólag szó szerint kihűlünk ezáltal a pacskert feldobva. Mi is okozza a kihűlést? Először is az, ha a környezetünk hőmérséklete alacsonyabb, mint a mi testünk hője. Ha ebben a környezetben huzamosabb ideig tartózkodunk megfelelő öltözet nélkül, akkor sanszos, hogy az agyunk akármennyire is próbálkozik, nem lesz képes felmelegíteni a testet. Ennek a jelei, a libabőr, ami a bőr összehúzódása – amely így csökkenti a leadott hőt- a kékülő száj, és fehéredő bőr – ami a vérveszteségre utal – illetve a remegés – ami természetes reakció, arra, hogy mozgással felmelegíthetjük magunkat.
Másodszor különféle betegségek támadhatják a Hipotalamuszt, azon belül is a hőmérsékletért felelős központot, megbolondítva azt, aki úgy érzi a test hőmérséklete radikálisan megnövekedett, és sürgősen csökkenteni kell azt. Ezek persze csak azok az esetek, amelyek a legjobban ismertek. Persze az orvostudomány, még mindig nincs azon a szinten, hogy tökéletesen érhesse az emberi szervezet komplex és tökéletes működését. De a felszínt azért kapargathatjuk. És itt jövünk mi a képbe. Mivel az Iro Chakra, tökéletesen kompatibilis a testtel, és annak a működésével, így képesek vagyunk befolyásolni annak a működését. Egy kis ösztönzés itt, egy kis segítség ott, és hopp kész is a műtét. Vagy valami ilyesmi.
No de térjünk is rá arra, hogyan kell elképzelni magát a chakraműveletet, amelynek segítségével magát a Hipotalamusz hőmérséklet központját célozzuk:
Az első állomás, hogy a Chakrát a lehető legközelebb fecskendezzük be a célterületbe, ezért érdemes egyből a fejnél kezdeni a műveletet. Ha nem így tennénk, akkor a procedúra lassabb, és macerásabb lenne, hiszen a megnyújtott chakrafolyamot nehezebb irányítani, avagy információt közvetíteni rajta keresztül.
A második lépés, hogy letapogatjuk a központot. Elegendő anatómiai ismeretek fejében, ez nem egy túl nehéz művelet, de attól, hogy tudjuk egy papíron, hol is van a mit keresünk, attól még nem biztos, hogy egy élő egyeden is képesek vagyunk akár becsukott szemmel is megtalálni.
Ha megvan, jöhet a harmadik állomás, miszerint megértjük miszerint reagál a testet érő hatásokra a hőmérséklet központ. Hiszen hiába próbálkozunk, lehet, hogy azzal, hogy hűteni akarunk csak nagyobb kárt okozunk a testben, és az agyban. Tehát mindenek előtt a betegséget magát kell ismernünk, és aszerint eljárni, ahogyan a test reagál rá.
Ha mindezzel megvagyunk akkor jöhet maga a beavatkozás. A chakránk segítségével ösztönözzük a hőmérsékleti központot, hogy cselekedjen a mi akaratunk szerint, és olyan sebesen, ahogyan azt mi szeretnénk. Ez lesz a trükkös terület, hiszen a test sajátos sebességét felgyorsítani egy nehézkes folyamat, és ha valamit elrontunk egy finom „pukk” lehet a vége, mellyel a páciens fejét mondjuk felrobbantjuk… Extrém esetekben persze.
Amint ezt a kis képletet levezettem magamban, odaléptem az első testhez, és a fejét a kezembe vettem. A testének hőmérséklete a megszokottnál alacsonyabb volt, így tehát meg kellett emelni a tökéletes 36^o-37^oC körüli értékre.
- Na, lássuk mit is tudok…
Mondtam leginkább magamnak, noha kicsit hangosan. Lassan kiterjesztettem a chakrámat, amely akadálytalanul érkezett meg az agyhoz. Ott pedig nekiálltam kutatni a hőmérsékletét felelős központért. A hipotalamuszt nem volt nehéz megtalálni, már csak azt kellett kikutatni, honnan is indulnak az impulzusok a test többi részébe, amelyek a hőmérsékletért felelősek. Na igen ez az igazi kihívás. Lelki szemeim előtt lezajlott nem egy ábra, amelyen kis vonalakkal voltak ezek jellemezve, de természetesen a két dimenziós ábrák pont annyit segítettek, mint egy egészséges láb levágása. Percek értelmetlen keresgélése után megszakítottam a folyamatot, és feltekintettem a közelben nyüzsgőkre.
- Hülye kérdés… de nincs valakinél egy boncolható agy?
Ha kapnék az lehet felgyorsítaná a folyamatot, elvégre akkor testközelből kereshetném meg az ábrán látott pontot, így megkönnyítve a dolgomat, a láthatatlan agyakon.
Ha nem kapok agyat akkor kénytelen vagyok magam próbálkozni, és igen ez nem kevés időt emészt fel, hiszen körülbelül minden lehetséges irányból meg kell találnom azt az egy pontot.
Úgy körülbelül két-három óra elteltével (akkor is, ha kapok agyat és felboncolhatom, és akkor is ha nem) végre kijelenthettem, hogy megvan amit kerestem. Ezért megérdemlek egy szelet tortát… csak nincs torta, és ez baj.
Homlokomról letörlöm az izzadságot, és körbetekintek a sátorban. Mindenki igazán ügyesen dolgozik. Egyesek már eljutottak addig, hogy a feladatukat elkezdjék kivitelezni, noha látványosan kezdetleges a próbálkozás. Én meg örülök, hogy felismertem az agyat… kemény vagy Dansy, kemény ám.
Egy kellemes húsz perc után ismét felpattantam, és megcéloztam az első hullát.
A hipotalamuszt, és annak a hőmérséklet központját már könnyedén megtaláltam, noha akadtak kisebb problémák közben, de ezek csak ilyen alap dekoncentrációból adódó kitérések voltak csak. Mikor megvolt amit kerestem, meg is kezdhettem a manipulációt. Ez nem volt egyszerű, hiszen ehhez meg kell érteni az agyban a neuronok információközlési, és döntéshozatali mechanizmusát.
~ Ó bakker mi vagyok én, mérnök?!~
Persze mindez eléggé komplikáltnak tűnik elsőre, noha nem teljesen az. Az idegek, akár egy autópálya, két irányban működnek. Az impulzusok, amelyek a testet érik, információt küldenek az agyba az idegeken keresztül. Az így nyert információból, az agy kikalkulálja a következő cselekedetet, és ezt a döntést visszaküldi a pályákon, amely után a test cselekedni kezd. És mindez szinte azonnal történik.
Nos, ennek a függvényében én két teóriával álltam elő. Az első miszerint magát a központot célzom meg, és befolyásolom, annak függvényében, hogy a beérkező információkat figyelmen kívül hagyva próbálja a legmegfelelőbb utasítást küldeni a test többi részére. De ez a nehezebb rész, bár a legjobb is egyben. Lényegében, ha elértük, hogy az agy úgy gondolkozzon ahogyan kell neki, akkor abban az esetben is folytatja a „gyógyulást” amikor mi már nem ápolunk vele közvetlen chakrakapcsolatot. Csakhogy ezt kivitelezni nehéz. A beékező információk minden esetben felülírják majd a parancsot amit adok az agynak, így feleslegessé téve minden próbálkozásom. De természetesen ez nem lehetetlen egy feladat. Csak először a második opciót kell választani. Miszerint elszeparáljuk a Hőközpontot az idegektől, és megszakítjuk az információáramlást közte és a test között. A Bejövő információt gátoljuk, és a kimenőt pedig mi magunk írjuk meg. Így a test a mi utasításunk alapján fog üzemelni, egészen addig amíg a bejövő impulzusok nem normalizálódnak annyira, hogy a hipotalamusz úgy kezdjen magától viselkedni, ahogyan mi akarjuk.
A teória készen állt, és én neki is kezdtem a kivitelezésnek. Az első alany testhőmérséklete, mint mondtam már, drasztikusan alacsony volt. Tehát az információ, amit küldenem kellett, az volt, hogy kezdjünk el, hőt termelni, akár gyorsított vérkeringéssel, akár mozgással / remegéssel, a bőr pórusainak lezárásával.
Pillanatokig semmi sem történt, majd a hőmérőben a higany lassan elkezdett felfelé kúszni. Majd elérte a megszabott pontot, én pedig elengedtem a kapcsolatot, és hagytam, hogy az információ szabadon áramoljon a hipotalamusz, és a test közt.
(technikai probléma… a halott testhőmérsékletét nem lehet befolyásolni… Mivel nincs vérkeringés, és nincs az agyban információcsere, így a test nem reagálna semmire… de ezen túllépve kicsit cheat-elek a dolgokkal )
Csakhogy itt ütköztem az első problémába. A testben az információáramlás túl gyors volt, és az az adag, amit én hozzáadtam, úgy dolgozódott fel, mintha még mindig szükség lenne a hőmérséklet megemelésére, így a hőmérőn a higany tovább kúszott felfelé. Az agy már szinte magának generálta a hamis információt, és így megtévesztette magát. A végeredmény pedig egy törött hőmérő lett.
- Bocsi!
Kiálltok fel, behúzott nyakkal, miközben fél szemmel figyelem a többiek reakcióját.
~Igen ez jobban is elsülhetett volna.~
Természetesen egy másik problémával is szembetalálkoztam. Miszerint az információfeldolgozás elég gyors, de a kivitelezés lassú, ha túllépek egy határt, az agy hiába reagál időben a test nem lesz képes tartani a lépést, és ugyanúgy a kritikus határba fog kerülni, mielőtt javulni kezdene. Persze ez is egy mód, amivel elérem a célom, de ha így teszek, akkor a páciensem hulla lenne pillanatokon belül.
A következő egyeddel kicsit óvatosabban jártam el. Itt a hőmérsékletet csökkenteni kellett. Ebben az esetben is a korábbi technikát alkalmaztam, csak sokkal lassabban adagolva az információt. Így megpróbálva kiküszöbölni azt a problémát, miszerint a test nem képes időben reagálni, és megszakítani a folyamatot.
A hőmérőn ismét nem volt semmi változás egy ideig, majd utána lassan elkezdett csökkeni a hőmérséklet. Miután már a határ közelében voltam, megszakítottam a folyamatot, hogy innentől az agy vegye át a helyét, az én munkámnak. Az eredmény noha nem teljesen jól, de magáért beszélt. A higany, lassan és fokozatosan lassulni kezdett a hőmérőben, majd egy kicsit túllépve a határt megállt.
~ Eddig jók vagyunk. Már csak finomítani kell a dolgokon. ~
A nap innentől kezdve azzal, telt, hogy a különböző hőmérsékletű testeket, a kialakított metódus segítségével óvatosan arra a szintre emeljem, vagy csökkentsem, ami az emberi test számára a legideálisabb hőmérséklet. Ennek eléréséhez én magam vettem át a hipotalamiusz hőközpontjának feladatát, és küldtem át az idegeken az információkat, attól függően, milyen hatást akartam elérni. Miután a változás megindult, és érezhetően, már magától működött, visszaadtam az agynak az irányítást, aki egyből elkezdett ellenem dolgozni, de mire az ő általa közölt információ tartalma megvalósulhatott, addigra a test már belépett abba a határba, ahonnan nem volt szükség további beavatkozásra. Az agy így megszakította a további parancsok kiosztását, és a korábban kiküldöttek pedig segítettek stabilizálni a hőmérséklet túllépést, amit én okoztam.
Ez volt az első nap, aminek a végén körülbelül úgy néztem ki, mint akit kicsavartak, majd átnyomtak egy tésztakészítő hengeren. Szóval igen, eléggé kivoltam, mind szellemileg, mind fizikailag. A sok állás, agyalás, koncentrálás gyorsan megölt. Legalább kosztot kaptunk, ami noha nem volt valami sok, vagy finom, elegendő tápértékkel rendelkezett ahhoz, hogy ne haljunk meg. Csicseriborsó főzelék. Áhhh… legalább egy szelet sonkát dobtak volna mellé.
Miután elfogyasztottam a fenséges lakomát, szinte azonnal le is dőltem egy a tanulóknak kialakított tábori ágyra. Amint vízszintbe kerültem, szinte azonnal be is aludtam, de úgy hogy még a nyálam is kicsordult. Erre akkor döbbentem rá, amikor reggel Miyako-sensei felkeltett, és a fél fejem fel volt nyalva.
~ Az ám a frizura öreg…~
Mondtam az álmos tükörképemnek, amikor összeszedtem magamat, a kis fürdőhelységben. Kitöröltem a csipát a szememből, megmosdottam, és fogat is mostam. Most már legalább nem a szám, hanem csak a hullák fognak bűzölögni. Majd visszatértem a testekhez, amelyek ismét be voltak állítva különböző hőmérsékletekre.

Most, hogy a technika első lépcsőfokával megbirkóztam, jöhetett a nehezítés. Avagy rávesszük az agyat, hogy a bejövő információkat ignorálja, és az én utasításaimat kövesse. Na, ez már akkor halál volt, amikor odaléptem az első hullához. Miután felvettem vele a chakrakapcsolatot, és elkezdtem az utasításokat adni, a neuronok azonnal felülírtak engem, a másodpercek tört részei alatt. Másfél óra szenvedés végeredménye azzal zárult, hogy semmi sem történt a testtel.
Egy jó fél üveg víz után ismét visszatértem az asztalokhoz.
~ Hol a hiba? ~
Kérdeztem magamtól, és elkezdtem a problémát több szemszögből is átvizsgálni, de egy volt amely megoldáshoz közelebb vezetett.
Lényegében, ami a problémát okozza, az az, hogy a bejövő információhalmaz erősebb, mint az én chakrám parancsa. És mivel több impulzus éri a hőközponot, így az agy ezt veszi igaznak, és aszerint cselekszik, ahogyan a test szeretne, nem úgy, ahogy én utasítom.
A megoldás pedig: Vagy körülveszem az egész központot a chakrámmal blokkolva az információt, vagy felülmúlom azt, vagy félúton megváltoztatom…
A filozofálás végeztével, az utolsó opciót választottam. Így tehetek a legkevesebb kárt a rendszer működésében.
Ismét nekiálltam a testnek, és az agyba érkező neuronpályát céloztam meg. Az itt hemzsegő információt, impulzust, szépen fokozatosan próbáltam átírni, mintha egy könyvet próbálnék hamisítani. A végeredmény ugyanaz volt, mint a múltkor… mármint, mint a leges legelső próbálkozásnál. A hőmérőben a higany annyira leesett, hogy már ki sem akart jönni mert úgy reszketett, mint a nyárfalevél.
~ Félsiker, vagy mi…~
Gondoltam magamban, és ismét nekiálltam a technika finomításának. És hogy ez hogyan is telt? Hát pocsékol mondhatni. A nap felére eljutottam arra a szintre, hogy rájöttem, nem jó, ha az össze információt átírom, mert akkor az agy túlságosan is gyorsan áll neki a korrigálásnak, aminek az eredménye az instant halál. Ezek után rá kellett jönni az arányra, hogy mennyi változtatás az elegendő, ahhoz, hogy a megfelelő sebességre ösztönözzük a hipotalamuszt. Mikor ez megvolt, már nem futott ki többé a higany a hőmérőből, de még így is túlfutott az értékeken. De lassan kezdtem ráérezni a nyitjára a dolgoknak. Mikor a hőmérséklet elkezd változni, a változás sebességének függvényében, kell kiszállnom a fejéből a páciensnek, átadva a szerepet az agy hőmérsékletközpontjának. És hogy ez miért is fontos? Mert miután a procedúra elindult, az agy a megfelelő információk alapján egy olyan folyamatba kezd, ami a számára legmegfelelőbb ütemet diktálja, így ha nem is azonnal, de fokozatosan csökken / vagy növekszik a páciens testhőmérséklete.

Mikor ismét feltekintettem, már este volt odakint, de éreztem, hogy végre sikerült megértenem a test ezen részét, és úgy gondoltam, képessé váltam kontrollálni a hőmérsékletet a betegek testében. Kisé reszketve a kimerültségtől, odafordultam Miyako-senpaihoz:
- Azt hiszem sikerült… megcsináltam.
És ezzel a mögöttem sorakozó páciensekre mutattam, akiknek a hőmérője mind, 36^o és 37^o Celsius fok között volt.

**Hyuuga Shakaku** Szomb. Márc. 18 2017, 19:04

[Uchiha Kagami – Tömeges képzés - Jibaku Fuuda no Jutsu // Robbanó Jegyzet technika]

A fiatal lány álmosan pislogva dörzsöli meg szemeit; a kezdeti kirobbanó energia gyorsan elapadni látszik, ugyanis lelki szemei előtt kizárólag puha párnák, meleg takarók és lágy matracok képei villognak – nem is szeretne mást, mint a meleg ágyikójában elterülni, majd összegömbölyödni és átaludni az egész életet.
A friss reggeli levegőbe szippantva viszont az idilli kép szertefoszlik; a párnájának illata helyett a természeté az, amivel szembesülni kényszerül; a képzeletbeli meleg takaró helyett a hűvös reggeli szellő az, ami átöleli apró testét. Mindezek hatására kirázza őt a reggeli hideg és hiába próbálja felhúzni a vállát egészen a füléig, egyszerűen képtelen kizárni a reggeli szellő megállíthatatlan törtetését.
Arcára őszinte fintor ül ki, mintha éppen teljesen elhűlt kávéba kortyolna – vagy ha ismét ismerné a koncepciót, akkor alkoholmentes italba –, és nem kevés megvetéssel pillant fel az égre. Szinte megveti a környezetét azért, amiért nem a hálószobája az; az eget, mert nem a feje fölé húzott paplan mintájával bír, a hideg levegőt azért, mert nem az ágya melege, a füves talajt meg azért, mert a puha matraca valójában.
Mindenki mást azért, mert túlságosan életvidámak – sajnálatos módon nincs kimerítő információja arról, mi irritálhatja őt ezzel kapcsolatban ennyire, viszont az ösztönszerű impulzus tagadhatatlan, mely szerint inkább lecsavarná a jelenlévők fejét annak érdekében, hogy csöndben maradjanak. Elvégre ki tudja, talán itt is el tudna aludni.
Morcos tekintettel néz körbe, hátha talál valakinél valami fogyasztható terméket, legyen az étel vagy ital, amit esetleg tarhálhatna (vagy valami mást is akár), viszont úgy tűnik, hogy nem piknikezni jöttek ide. ~ Ami igazán nagy kár... Úgy egész konkrétan most ebben a pillanatban el tudnék fogyasztani soook-sok sushit, meg mondjuk dangot. Tényleg, mi van akkor, ha a dangoba sushit sütünk? Hmmm... valami hiányzik a receptből...¹ ~
Bár véleménye szerint megoldható lenne több tucat párna elhelyezése, valamint a teljes körű kiszolgálás különböző étrendeknek megfelelően, vegyes és változatos ízvilágnak is kedvezve, mégis úgy tűnik, csak ő ennyire maximalista. ~ De azért ugye cicasimogatás lesz? ~
Hasa korgásának melódiáját viszont a pódiumra lépő gyönyörű nő hangjának zengése szakítja félbe. ~ De szép tetszik lenni! Hmm, mi lehet ez a lenti bizsergés...? ~ Némileg toporogva várja, hogy elmúljon a különös érzés, de cserébe olyan energialöketet kap, mintha frissen kelt volna aznap reggel az ágyból.
Orrát összeráncolva húzza fel, mikor az elosztási koncepció felvázolását követően a bukijutsu kifejezés üti meg füleit; természetesen sikerül félrehallania a terminust: ~ Pukijutsu? Az olyan, hogy fingok egyet és berobban tőle a csatatér? Vagy olyan büdös lesz tőle, hogy mindenki beájul? Vagy olyan hangos, hogy a jelenlévők megsüketülnek tőle? Hmmm, érdekesnek ígérkezik... ~
Természetesen kezd akkor gyanús lenni a dolog, mikor a vele tartó személyek sorra viselik a fegyverek legkülönbözőbb nemeit, sőt, az egyikőjüknek van bőr a képén páváskodnia vele szemben is: ~ Teee rókafing képű villámkutya, teee, hogy fingnám le a képedről azt az ostoba partipáva vigyorodat, teee! ~
Fogát csikorgatva (és véres halált tervezve) fordul el hevesen, talán még arcon is csapva a mögötte lépdelő idegent a meglibbenő hajával; tüntető módon a hátsó sorokban áll meg, ami természetesen nem feltétlenül hibátlan megoldás, hiszen nála mindenki magasabb, így alapvetően nem lát ki mögülük – ezt orvosolva guggol le és pillant át a láberdő között.
A Masato nevű előadó monológját és oldalra biccentett fejjel hallgatja végig, szemeivel, füleivel, valamint a byakuganjával megfigyelve a hatásmechanizmusok tárházát. ~ Hmmm... azért jó lenne tudni, ilyen esetben milyen megszólítást kell alkalmazni, de hát egyszer élünk! ~
Magának bólintva húzza ki magát és kezd el ugrálni magasba emelt kézzel, hogy az előadó is észrevegye őt.
–Maszatos-heika-sama-dono-sensei-senpai-san-kun-chan, ha szabad egy szóra! – Nyilván az összes általa ismert megszólítási módozatot felhasználja, mondván, hogy valamelyik úgyis jó lesz, a nevekre meg... egyszerűen nem tud emlékezni. Amint sikeresen felhívja magára a figyelmet, fontoskodóan köhint egyet. – Kifejezetten jó tudni, hogy a Pukijutsu nem a harcifingászat tradicionális művészete, habár megjegyezendő, hogy az elnevezése roppant csalóka-nyalóka! – Ecseteli bölcs bólogatása közben. ~ Arról persze nem is beszélve, hogy ugyan mit küszöbölhetnénk ki a kajakjutsuval, miközben a tó amott van, és nincs sem csónakunk, sem evezőnk, de kezdem úgy érezni, tudásom felülmúlja a jelenlévő halandókét. ~
– A kérdésem az volna, Maszatos-heika-sama-dono-sensei-senpai-san-kun-chan, hogy feltétlenül szükséges paskolni a földet? Mármint nem azért, de feltűnt, hogy rég volt takarítva és hát nincs nálam kézfertőtlenítő. Tetszik tudni, az az alkoholos csigageci... Múltkor eperillatút használtam. Vajon egyébként azért olyan illatú, mert a csiganyálkába epret főznek bele, vagy mert keresztezték a földiepret a csigákkal? Hm... érdekes kérdés; mindenesetre kérhetnék valakitől? Persze nedves törlőkendő is megfelel! – Villantja ezervattos vigyorát a tömegre. – Lenne persze egy technikai kérdésem is, ami noha eltörpülhet a higénia mellett, mégis fontosnak érzem feltenni, kérlek ne kövezzetek meg! Kivitelezhető a technika úgy, hogy a rejtett cetlit kunai nyelére tekerve dobjuk az ellenséges területre? Mivel álcázva lennének, így csupán azzal lenne az ellen elfoglalva, hogy kitérjen az offenzív fémhulladék égbőli zápora elől, arra nem is gondolva, hogy további csapdát rejthetnek. Az így ellenséges területre bejuttatott fegyverekről ezt követően lekukacoljuk a cetliket, ezáltal megjelölve épületeket, illetve az ellen alatti talajt. Későbbiekben pedig ezt robbantanánk be; ez így megoldható? – Szavai közben a lábujjhegyén és a sarkán hintázva fonja össze a háta mögött a karjait, előadva az abszolút ártatlanságot. – Bár persze ennél van egy talán sokkal fontosabb stratégia is: megoldható, hogy pornográf irodalmat, így különösen könyveket és magazinokat becetlizzünk? Az óvatlan perverz megveszi és meg is kapja azt, ami jogosan jár neki!

««»»

A világon létező összes nyugalommal áll a feladata fölött – konkrétan el is feledkezve az általa esetlegesen okozott reakciókról. Némileg elvonulva mereng a cetlik mivoltán: megvizsgálja az anyagot, a szélek abszolút statikáját, a jelek dinamikáját, a színek kontrasztját.
Egészen művészinek tartja, kivéve...
~ Igazán lehetne rózsaszín. Miért nem rózsaszín? Hahh, nekem rózsaszín cetlijeim lesznek! ~
Lázadó tekintettel néz körbe; szemeiben az abszolút lenézés lángja gyúl – zsenialitása nem ismer határokat, ezek az egyszerű halandók sosem fogják őt és kiváló színérzékét megérteni! (A gondolat hatására tudatába rózsaszín csillámpor villan be és egy olyan négylábú állat, ami ló, de nem kutya és a homlokán mintha egy fagyitölcsér lenne, de fagylalt nélkül. És egyébként: ~ Milyen széééép! ~) ²
Noha megfordul a fejében hogy kártyajátékot kezdjen el (a legközelebbi személy húzzon egyet az egyébként egyforma pakliból és neki meg az lenne a dolga, hogy kitalálja, melyiket húzta az illető), mégis úgy érzi, magasabb rendű humorérzékét nem sokan díjaznák, így inkább az éppen ujjbegyei között tartott lapocska tüzetesebb vizsgálatában merül el.
~ Tehát akkor először a chakrakapcsolatot kell kiépíteni a jegyzettel, máskülönben nincs mit fenntartani. Arra viszont kifejezetten érdemes ügyelni, hogy csak egy passzívnak mondható kapcsolatot hozzak létre, azt ne aktiváljam azonnal, máskülönben az Égen Világító Univerzális Villanykörte³ másik oldalán találom magam. Tényleg... mi történik akkor, ha kiég? Ki cseréli azt ki?! ~ A fejét megrázva igyekszik elhessegetni a gondolateltérítő tündéreket, amelyek az agysejtjeiből próbálnak kifacsarni pár cseppett a zsenialitás-szérumból.
~ Tehát, tehát! A lényeg, hogy a kapcsolatot létrehozva azt tartsam fenn az ideális pillanatig. Mint mikor összegyűjtöd a büfit, de megvárod, míg az illető egészen az arcodba hajol és csak akkor lövöd el. Tényleg igaza lehet Maszatos-channak; ez az egész csak az időzítésről szól. Vagyis nem csak, nyilván, hiszen a büfi-eregetés előtt is kell enni vagy inni olyat, amitől lehet büfikézni. ~
A szervezetében lévő chakrát először csak a szervezetén belül kezdi keringetni, mintha egy szunnyadó macskát akarna felsimogatni álmából, majd pedig a reggeli reményével csalogatja azt ujjbegyei felé; viszont mikor rájön, hogy a reggeli lazac álnok hazugság, az ujjbegyeibe harapva karmol bele az általa tartott jegyzetbe, ami rögvest vészvillogóként villan.
– Basszus! Fájör in di hól! – Kiáltja el magát hisztérikusan, majd pedig egy jól irányzott dobással arrébb tessékeli az offenzív plagizáló lábjegyzetet, akarom mondani, pusztitógépezetet, de természetesen olyan irányba, ahol éppen nem tartózkodik senki (ha meg éppen a láthatatlanságot gyakorolják, akkor bizony így jártak). Magát a földre vetve takarja karjaival a fejét. – Na igen, most igencsak jól jönne az a kézfertőtlenítő. Sőt, az egész termékcsalád!
(De természetesen, ha bárki megkérdezni, hogy mi a franc történt, akkor egyből a hozzá legközelebb gyakorlót hibáztatná, mondván, hogy megzavarta a katasztrofális divatérzéke.)
~ Hát talán nem egy kényes döghöz kellene hasonlítanom a chakrámat... ~
Mindenesetre lopva körbepillant, hogy ki mennyit haladt, kinek hány cetlije van, mert ha ugyanis ő kifutna belőlük, akkor valakitől lopnia kellene majd. Érdemes megtalálni a legszerencsétlenebbet, ha véletlenül cicaharcra kerülne a sor. ~ Vaaaagy előveszem a bőgőmasina kártyát és az egész világot megkaphatom! ~
A következő áldozatát leemeli a pakliról, de immáron ciccegés nélkül vezeti bele a chakráját. Tudatát megtisztítva kerüli el a gondolat tudatosulását, mely szerint ezt igenis fel fogja robbantani. Szándéka arra irányul, hogy a cetlibe, a jelekbe saját chakráját juttatja, nem többre, ezáltal létrehozva egy a szervezetén kívül létező élettelen chakraentitást.
Az első alkalommal, legalábbis az első „alkotásnál” a chakrával feltöltött cetlinek szinte személyisége is képződik. ~ Hmmm, neked egészen Sztyuárt fejed van; legyen hát becses neved Sztyuárt, drága elsőtisztem! ~
Az első cetlit a térdétől balra helyezi el a földön, majd pedig a következőt emeli le a pakliról. Az előzőhöz hasonlóan vezeti ebbe is a chakráját, miközben tisztában van a már feltöltött jelenlétével.
~ Hmmm... ha az előző Sztyuárt volt, akkor te csakis Bob lehetsz; kifejezetten illik hozzád! Bob a robbanójegyzet. ~
Bobot elsőszülött testvére mellé helyezve emeli fel a következőt, megismételve a chakravezetést és az infúziót.
~ Mit szólnál ahhoz, ha a Kevin nevet kapnád? ~ Természetesen a jegyzet némán mered vissza rá. ~ Jajj, köszönöm, igazán drága vagy! Tudom, hogy van érzékem a névadáshoz! ~
Amint viszont Kevint az édestestvérei mellé helyezi, azonnal kitör a testvéri vita; ahogyan a legtöbb fiatal gyermek, ők is gyönyörű, csodálatos és okos édesanyjuk figyelméért küzdenek.
– Na de fiaim, viselkedjetek! Mit gondolhatnak rólatok a többiek, ha azt látják, hogy itt rosszalkodtok?!– A fejében még csak véletlenül sem fordul meg a kérdés, hogy vajon róla mit gondolhatnak.
Ideiglenes békét teremtve emeli fel elsőszülött büszkeségét. Ujjai között forgatva veszi szemügyre a kapcsolatot kozmetikai katasztrófát idéző szemeivel (~ Nincs az a szemkörnyékápoló, ami ezeket elrejti, igaz? ~), mikor a következő fázis megkezdését latolgatja.
~ Ez eddig szép és jó, viszont a következő lépés arról fog szólni, hogy láthatatlanná tegyem drága gyermekeimet, nehogy a csúnya cukrosbácsi kiszúrja őket. Az ehhez használatos technika ugyan adott, de úgy kell alkalmazni, hogy a cetli alapvető bumm-funkcióját ne zavarjam be a hozzáadott chakraréteggel. Magyarán némileg elkülönítetten kell hozzáadnom a bevonatot. Hmm, mint mikor a süti belseje folyós, de kívül szinte roppan. ~ Ekkor nyilván a hasa is megkordul.
– Csssss! – Kívülről igencsak érdekes látványt kelthet.
~ De igazából nem is láthatatlan lesz.. hanem kamu.. kamu... mi ez a kifejezés? Ó, megvan, kamufácán! Tehát kamufácán effektust hozok létre. Amihez meg kell vizsgálnom a felületet valamennyire. ~ Ekkor persze olyannyira lehajol, hogy orrbegyével a talajt súrolja.
~ Telibe bámulom a talajt. Ez tényleg rohadt jó... Szóval, köhömm. Fogom az előpácolt cetliket, belemártom a kamufácán-effektbe, félreteszem pihenni, míg a többi cetlit is előkészítem. Okkkééé... ~
Sztyuártot megragadva vezeti a chakráját, viszont ezúttal a cetli felszínére, vékony zacskóként beburkolva azt. Az előbbiekben tüzetesen megvizsgált talaj kinézetét vizualizálva rögzíti a chakrafelszínt, melyre a szándékának és az emlékezetének megfelelő látványt vetíti. Sztyui testvérein is elvégzi a műveletet, majd pedig távolabb áll csemetéitől.
Kivételesen nem az idegtől eresedő szemeinek, valamint saját chakrájának érzékelésének köszönhetően tisztában van azzal a gyenge, passzív kapcsolattal, ami összeköti őt gyermekeivel, de már szinte hallja, amint anyjuk távolléte okán sírni kezdenek.
Visszalépve hozzájuk megsimogatja buksijukat, hátha alábbhagyna a sírásuk, és ekkor támad az ötlet, hogy a kapcsolatot gyeplőként fogja fel. ~ Vagy inkább gyerekpórázként! ~
A passzív kapcsolatra koncentrálva, tudatában villanysorral megvilágítva emeli ki a kapcsolat szálát, amely az érintése nyomán erősödik meg. A láthatatlan chakraszálat távolodásával egyre csak nyújtja, miközben ügyelnie kell arra, hogy egyik csemetéjét se hanyagolja el a többihez képest; a hozzájuk kapcsolt kötelékeknek egyenértékűnek, egyenrangúnak kell lennie ahhoz, hogy az apokaliptikus hisztivihart elkerülje.
A chakrakapcsolatnak köszönhetően a fiúk mind érezhetik anyjuk törődését, miközben ő már pár lépést tett tőlük, de persze vadállatiasan figyeli őket, nehogy véletlen egy baromarcú rálépjen gyermekeire. Természetesen ezzel egyidejűleg támad fel benne az anyák örökös versenyhajlama arra vonatkozóan, hogy kinek a gyereke fog előbb járni.
~ A chakrakapcsolaton keresztül etetem a drága gyermekeimet, elvégre csak akkor tudna mozogni a kis drágák, ha van miből, ha van erre energiájuk. Szóóóval akkor vagy előkapok egy csecset valahonnan, mert hogy itt nincs... ~ Merengve pillant a lapos mellkasára, majd körbe, hogy honnan lophatna egy amputált női mellet. ~ Vagy bébitápszerként funkcionáló chakrával etetem őket. Bááár talán az én esetemben ez inkább chakraszteroid. De nem baj, legalább jó nagyra nőnek majd. És bárcsak ez a melleimről is elmondható lenne. ~
A láthatatlan gyerekpórázra koncentrálva emeli ki a fényes szálakat, s mint holmi adóvevőként, áramvezetőként kezdi el áramoltatni az energiáját, megfigyelve, ahogy az szép komótosan kullog végig azon, mint egy képzett kötéltáncos. A célba érve szembesül azzal, hogy még csak a fejében sem fogalmazott meg irányt, parancsot, így a cetlik meg sem mozdulnak.
Kezdetnek csak egy fél méterre található kavicsot néz ki, ami egyenesen a cetlik arcocskája előtt hever gyámoltalanul. Azonban úgy tűnik, hogy a fiúk éppen a rebellis korszakukat élik, ugyanis meg sem mozdulnak.
Szülői fenyítőjogot nem akar ugyan alkalmazni, de sejti, hogy most kell a dominanciáját stabilizálnia, nehogy elkanászodjanak a gyerekek. ~ Ki gondolta volna, hogy három fiúgyermekkel ilyen nehéz lesz egyszerre bánni... ~
A fiatal lány nagyot csap az asztalra... izé, talajra. Egy jóval nagyobb chakrahullámot indít meg engedetlen gyermekei irányába, melynek hatására a gyermekpóráz ostorként csattan, gyeplőként hullámzik a levegőben. A beérkező chakralöket feltételezhetően csípi a kis seggüket, ahogyan az első elnáspángolás szokta, ugyanis haptákba vágva magukat várják teremtőjük parancsát:
– Minyonok, előre!
A parancsát az összekötő chakrafonál a gyerekek által érthető különös és fantáziadús nyelvezetre kódolja át és közvetíti számukra. A szándéka leképzett energiagyöngyként száguld végig a fonálon, mígnem eléri a célját. A cetlik szinte apró százlábú lábakat növesztenek chakrából, melyeken elindulva haladnak az anyjuk által kijelölt szupermarketbe bevásárolni a vasárnapi ebédhez.
Első lépéseik ezek csupán, így ügyetlenek és esetlenek. Néha megtorpannak és válluk fölött pillantanak hátra, hogy anyjuk figyeli-e világjáró mozdulataikat. A fiatal lány ezt látva eldörzsöl egy könnycseppet, miközben a háttérben egy másik világbeli női kórus hangja kíséri a gyermekek távolodó lépteit.⁴
– Úgy, úgy bizony, kincseim, nagyon ügyesek vagytok! – Int könnyes búcsút, miközben egyébként dagad a büszkeségtől, mikor lassan elérik a csemetéi a célt. – Most próbáljuk meg ugyanezt, de egy kicsit gyorsabban, rendben?
A chakrakapcsolaton ezúttal egy bal irányt leképező chakralöketet indít el, amit ezúttal tartósan fenntart, kvázi sugározza a chakrahullámot. Jelen esetben ez a korábbinál határozottabb, hiszen már tudja, hogy nem fognak véletlenül elesni a fiúk és megütni magukat, így az akaratának leképeződése és vizualizációja sokkal biztosabban vetül le a három fiúra, akik látva édesanyjuk pozitív kisugárzását és beléjük fektetett hitét, maguk is határozottabban, ezáltal gyorsabban indulnak meg a céljukhoz.
Azt elérve új parancsot kapnak, amit már szinte játékként is felfoghatnak; ha sikeresen teljesítik, teremtőjük mérhetetlen boldogsága a jutalmuk. Talán épp ezért, vagy talán az egyre biztosabb és kézzelfoghatóbbá váló vizualizáció miatt kúsznak, csúsznak, másznak, haladnak a jegyzetek egyre gyorsabban és láthatóan egyre nagyobb távolságokban.
Az utolsó paranccsal visszahívja őket magához, megsimogatva őket egyesével.
– Na fiúk, mondjátok, mit szólnátok kistesókhoz? – Teszi fel az egyébként költői kérdést, de mivel nem hall, nem lát ellenvetést megnyilvánulni, így egyesével kezdi leemelni és feltölteni a cetliket, magához láncolva minden egyes gyermekét, mint ahogy a legtöbb kontrollmániás anyuka.

¹ Khmm, addiktív termék, köhmm.
² Unikornis, csak nincs tisztában a fogalmakkal (ezért nem ismeri pl. bukijutsu kifejezését sem; minden lexikális tudás a kukában landolt)
³ a.k.a. Nap
⁴ Abba: Slipping through my fingers (link: https://www.youtube.com/watch?v=sDL1LRcrmKI)

**Nakahara Saki** Szomb. Márc. 18 2017, 23:41

[Tömeges képzés - Független/Tűz szövetség - Uchiha Kagami]

Saki megindult azzal a pár tucat emberrel, akik a medikus sátor felé igyekeztek. Kissé lemaradva a többiektől, de azért szapora léptekkel tette meg a távolságot. Bár jó sokan gyűltek itt össze a képzés miatt, az Irio Ninjutsu iránt sokkal kevesbé érdeklődtek, mint amire a genin számított. Részben örült ennek, legalább nem kellett sok mindenkivel összeismerkednie. Amikor belépett a képzés helyszínére, biccentett a többi jelenlévő felé, így fejezve ki köszönését. A medikus tanoncokat további csoportokra osztották, miután a képzés vezetője kikérdezte őket, mennyire értenek a gyógyításhoz. Saki felsorolta az összes általa ismert jutsut, majd a küldetések alatt szerzett tapasztalatairól is beszélt pár szót. Még mindig nehezére esett az olyan magabiztos beszéd, mint a többieké, de azért igyekezett amennyire tudott. A kunoichi legnagyobb meglepetésére csupán ketten kerültek be a csapatba, a másik tag egy fehér hajú fiú volt. Mindenkit félre lökött, úgy indult meg a helyszín felé. Yukigakure geninje csendben követte, igyekezett nem túl nagy feltűnést kelteni. Tekintetével igyekezett bocsánatot kérni a többiektől. A sátor hátsó részéhez megérkezve, azonnal észrevette a tíz holttestet, ám egy cseppet sem lepődött meg. Élő embereken mégis csak nehezebb lett volna gyakorolni, na meg pont a tanulás miatt jött el ide. Nagyjából már tudta, mit szeretne tanulni, vagyis egészen pontosan feljebb lépni a gyógyító technikák lépcsőjén. Alapokat már ismert, sőt egy egészen hasznos jutsut is megtanult, ám még mindig messze járt attól, hogy medikus ninjának hívja magát. A falu vezetésének igaza volt, mostanában főleg az elemi technikákra koncentrált, háttérbe szorult a gyógyítás, pedig alapvetően ezen az úton indult el. A tanáruk bemutatkozott, aztán Miyako-sensei megmutatta, mégis milyen két technikát gondolt a tanoncoknak.
Saki először megijedt a feladattól, túlságosan nagy kockázatot látott benne. Aztán kénytelen volt rájönni, hogy az orvosok élete sosem lesz egyszerű, mindig számítanak rájuk, vagyis ezt is meg kell tanulnia. Ha igazi gyógyítóvá szeretne válni, akkor minden akadályt le kell küzdenie. Figyelmesen hallgatta a kiképzőt és figyelte minden mozdulatát. Először a Tekishutsu nevű jutsut mutatta be és a lány efelé kezdett húzni. Sebet ugyan el tudott látni, viszont akkor falakba ütközött, amikor fegyvert kellett volna eltávolítani a páciens testéből. Sötétkék szemei szinte lyukat fúrtak a holttestbe, amin Miyako-sensei mutatta be a technikát. Látta, hogy milyen precízen dolgozik, mintha a zöld chakráját alakította volna át műtéthez szükséges eszközökké. Közben még a sebeket is bezárta, teljesen eltávolította a holttestbe került fegyvereket.
*Ez csak tanulás, de élesben is használnom kell majd. Remélem ezzel sok embernek segíthetek.*
Aggódott a technika bökkenője miatt, vagyis ha nem megfelelően irányítja a chakrát, akkor nagyobb kárt tehet az emberi szervezetben, mint amennyit javít. Közben a medikus hölgy szépen kiszedegette az összes nagyobb és apróbb szilánkokat, repeszeket. Saki vett egy mély levegőt és kissé félre állt, mivel a másik technika is bemutatásra került. Megjegyezte magának, hogy később ezt is szeretné megtanulni, azonban először ezt a próbatételt igyekezett sikeresen végigvinni.
Miután Miyako-sensei megukra hagyta őket, hogy tanuljanak és gyakoroljanak, a kunoichi közelebb lépett az egyik holttesthez. Sosem szerette, ha a halál ennyire körbeveszi, ám most kicsit megnyugodott, hiszen nem élő emberen kellett próbálkoznia. Kisöpörte szeméből a belehullott kékesfekete tincseket, aztán nekilátott a feladatnak.
Előhívta a Butteki no Chakrát, keze körül zöldesen izzott fel. Amikor rápillantott a kezére, észrevette, hogy alig láthatóan, de remeg. Kikapcsolta gyógyító energiáját és a másikkal lefogta, hogy ne legyen annyira feltűnő bizonytalansága. Oldalra pillantott és észrevette, hogy a másik shinobi már javában próbálja elsajátítani a technika alapjait.
*Ha mindig megfutamodok, sosem leszek jó orvos...* Mondta magának Yukigakure geninje. *Ez mindig is érdekelt, ebben jó vagyok... vagyis ennek jól kell sikerülnie.*
Újra előhívta a zöld chakrát és ezúttal neki kezdhetett a technikának. Az egyik nagyobb repeszhez nyúlt és ahogyan megpróálta leutánozni, amit az előbb Miyako-sensei mutatott. Óvatosan állt neki, mégis elsőre sokkal nagyobb kárt tett, mint amennyit segíteni szeretett volna. A seb még mélyebb lett, a körülötte lévő szövetet is roncsolta, ahogy próbálkozott a tárgy kiszedésével. Egy pillanatra lecsukta a szemét, mert nem tudta elhinni, hogy gyógyítás címén ezt művelte. Abban a néhány másodpercen újra elbizonytalanodott, elvette a kezét a testtől. Most még inkább köszönetet mondott azért, hogy holttesteken gyakorolhatott. Fogalma sem volt, mégis hogyan fog eljutni addig, hogy tényleg gyógyításról beszélhessen. A sok gyakorlás mindig meghozta a gyümölcsét. Újra nekilátott, hiszen a páciens még tele volt kisebb-nagyobb tárgyakkal. A chakráját mindig is jól tudta irányítani, erről sokszor tett tanúbizonyságot. Itt csak annyi kellett, hogy ráérezzen és még inkább finomítsa a műveleteit.
Oldalra pillantott és észrevette, hogy ameddig ő bizonytalankodott, a másik shinobi már nagyban azon fáradozott, hogy minél jobban végre tudja hajtani a feladatot. Kezét megint egy repeszhez irányította és a chakráját úgy fúkuszálta, hogy ezúttal még kevesebb sérülést okozzon. Az eredmény újfent elég barbár lett, ám úgy döntött, már nem fogja feladni.
*Meg tudom... nem... meg kell csinálnom!* Sötétkék lélektükreiben az elhatározás szikrája csillant, bármennyire is kevés chakrája volt az átlag ninjákhoz képest, egész nap szándékozott gyakorolni.
A zöld chakra felizzott, ahogy körbevette a repeszt és megkezdődhetett az újabb művelet. Sajnos az eredmény még mindig elkeserítő volt, ám Saki haladt tovább. Ismét megpróbálkozott az eltávolítással, de a szövetekben még mindig túl nagy kárt okozott. Egyik alkalommal kicsit rosszul irányította a chakráját és ezáltal elvágott egy nagyobb eret. A hullának nem jelentett semmit, ám a lány nagyon jól tudta, ez éles esetben akár halállal járt volna.
*Olyan könnyűnek tűnt, amikor Miyako-sensei mutatta. Biztos sokat gyakorolt és még több tapasztalatot szerzett.*
A kunoichi észre sem vette, mennyire eltelt az idő, már dél felé járhatott, legalább is erre következtetett a Nap állásából. Na meg aztán kezdte érezni a fáradtságot, amit a sok gyakorlást vont maga után. Nagyjából 15-20 perc szünetet tartott, mert szüksége volt arra, hogy visszatöltse tartalékait.
Mélyebben fekvő tárgyakhoz is megpróbált hozzáférni, azonban ahhoz egyelőre nem volt megfelelő a chakrakontrollja. Éppen ezért visszatért a felszíni repeszekhez, azokon gyakorolt tovább. A Butteki no Chakra egyre kevesebb kárt okozott, azonban még mindig barbár módon, szinte kirángatta a darabokat. Amikor az egyik testből kifogytak a gyakorlásra szánt nagyobb tárgyak, oda lépett a következőhöz. Néha oldalra pillantott, kíváncsi volt a a fiú hogy halad. Aztán visszatért a saját feladatához, mert az eredmények igen siralmas állapotokat mutattak. Az első holttestből kiszedett repeszek helyén még nagyobb, vagy mélyebb sérülések éktelenkedtek. Mintha Saki puszta kézzel rángatta volna ki az összeset.
Délutánra már egészen javult az összkép, mert a folyamatos gyakorlás meghozta gyümölcsét. Bár még távolt állt attól, hogy elsajátítsa a technikát, az alapokat lefektette. Keze már remegett is egy kicsit, amit igyekezett szünetekkel eltüntetni. Ha érezte, hogy kicsit lassítania kell, akkor inkább leült, vagy ivott egy keveset. A repeszeket egyre könnyebben tudta eltávolítani, mert ráérzett a folyamatra. Zöld chakrája úgy vette az akadályokat, mintha már régebb óta ezt csinálná. A sebek széle még mindig szaggatott volt, de már egy jó ideje nem okozott nagyon súlyos sérülést. Délutánra jutott el odáig, hogy végre kezdett formát ölteni a technika, vagyis megalapozta, amit később finomíthat. Tovább ment a következő holttesthez, hogy a nagyobb tárgyakon gyakoroljon. Nagyjából 2 óra telhetett el, mire sikerült kevésbé barbár módon kiszedni a repeszeket. A nagyobbakkal foglalkozott csak, a kisebbeket meghagyta későbbre, amikor már biztosabban bánt a chakrájával.
Későre járt, a Nap már majdnem lement, úgyhogy Saki idejét látta abbahagyni mára. Úgyis kiszedte a legtöbb nagyobb méretű tárgyat a holttestekből. Mivel közel lakott az Akadémiához, ezért nem kellett sokat gyalogolnia hazáig. Egész nap csak pár falatot evett, amit már elég erősen kezdett érezni. Előszedte a pénztárcáját és megkérdezett pár embert, merre van a legközelebbi étkezde. A helyiek eligazították, nem küldték el messzire, mivel mondta, hogy Yukigakuréből jött. Csak néhány utcányit kellett sétálnia, aztán megtalálta a helyet, amit keresett. Apró bódé foglalt helyet az út egyik oldalán, abból szolgálták ki a vásárlókat. A genin katsudont kért, mert tudta, hogy szüksége lesz az energiára holnap is. Miyako-sensei mondta, hogy a következő nap is még gyakorlással fog telni, akkor térhet rá a kisebb tárgyak eltávolítására.
Vacsora után egyből a szállása felé vette az irányt. Fáradt volt, már alig maradt energiája körbe nézni a faluban. Persze így is elámult a nagyságán és a nyüzsgésen, ami még Napnyugta után jellemezte Konohát. Aznap este gyorsan ágyba bújt, ki szerette volna használni a lehető legtöbb időt az alvásra. Úgy tervezte, hogy reggel korán kel.

A tervet sikerült betartani, a Nap éppen csak előbukkant a látóhatáron, amikor Saki felébredt. Tudta, hogy sokat kell gyakorolnia, ezért hamar felszedelőzködött. Sok felszerelést ma sem tett el magához, hiszen a medikus sátorban minden a rendelkezésére állt. Fehér, háromnegyedes ujjú felsőt vett fel, hozzá pedig sötétszürke nadrágot. Fejpántját magára kötötte, hiszen a háborús időszak miatt fontos lehetett, hogy tudják azonosítani. Az élelemből, amit magával hozott evett egy adagot reggelire, a többit meghagyta. Úgyis gondoskodtak az ellátásukról, vagyis nap közben biztosították számukra az étkezést. Az ajtóban felvette a ninja szandálját, aztán elindult a kiképző terep felé.
Sokan gyűltek össze ismét, viszont már közel sem annyian, mint tegnap.
*Talán páran hamarabb befejezték a tanulást.* Töprengett el magában a kunoichi és elindult a medikus sátor felé. A fehér hajú fiút még nem látta, ám az ő jutsujának bonyolultságát látva sejtette, hogy ma is meg fog jelenni. Alig telt bele kis idő, a másik ninja is betoppant. Saki nekilátott a gyakorlat második részének, vagyis az apróbb tárgyak eltávolításához.
*Sokkal precízebben kell irányítanom a chakrámat. Eddig még viszonylag könnyebb dolgom volt, mert a nagyobb tárgyakat könnyebb kioperálni. Amikor tegnap a kisebbekkel próbálkoztam, sokkal rosszabb lett az eredményt. De ezért vagyok itt... tanulni jöttem. Sokat fogok gyakorolni, mint a többi technika esetében.*
Zöld chakra ölelte körül a kunoichi kezeit, majd elkezdett apróbb szilánkokkal próbálkozni. Az első egy órában szinte semmi sem haladt, ugyan olyan hibákat követett el, mint előző nap. A nagyobb repeszeket már egészen szépen ki tudta emelni, ám itt nem állhatott meg, a következő lépcsőfokot is szerette volna megugrani. Erőnléte ugyan nem volt a legjobb, mégis hozzászokott az ácsorgáshoz, emiatt nem okozott gondot neki ez a fajta gyakorlás. Néha előfordult, hogy megakadt a koncentrációja, ilyenkor a chakrája is "megcsúszott", sérülést ejtett a páciensen. Kezével inkább kisebb mozdulatokat tett, inkább lelassított, hogy legyen ideje korrigálni a hibáit. Tudta, hogy éles helyzetben nem lesz ideje ennyit késlekedni, csakhogy most a jutsu tökéletesítésén volt a hangsúly. Újra és újra próbálkozott, amikor már nem talált olyan repeszeket, akkor nent tovább a következő holttesthez.
Kicsit kiment a sátorból, szüksége volt a pihenésre és a levegőre. Nemsokára érkezett az ebéd, amit gyorsan evett meg, sokáig nem tervezett szünetet tartani. Chakrája vészesen fogyott, ahogy egyre többször ismételte el a folyamatokat. Valamennyire sikerült finomítani az irányításon, vagyis károkat már nem okozott. A szünet alatt, ha kérdezék, akkor válaszolt, de magától nem kezdeményezett beszélgetést. Amúgy sem szeretett másokkal beszélgetni, elvolt egyedül is. Örült neki, hogy akikkel egy helyre került, nem érezték úgy, mindenképpen meg kéne ismerkedniük. Az ebéd elfogyasztása után visszament a sátorba, hogy folytassa a gyakorlást.
A Butteki no Chakrát időközben annyira megtanulta előhívni, hogy szinte ösztönösen ment. Az elemi képzések miatt kicsit berozsdásodott ez a képessége, most azonban újra fényesen csillogott. A zöld chakra elég precízen ölelte már körbe a repeszeket, persze még nem hagyott maga után szép sebeket. Saki egyelőre nem is foglalkozott azzal, hogy ellássa, vagy lezárja a sebeket. Újabb órák teltel el gyakorlással és a kunoichi azt vette észre, hogy a közepesnek számító repeszeket is szépen el tudta távolítani. Egyelőre csak a felszínhez közelieket tudta szépen kivenni a testből, azonban ez is nagy haladásnak számított. Örömmel konstatálta, hogy a másik medikus tanonc szintén szépen halad a feladattal.
Amikor kisebb darabokkal próbálkozott, rájött még inkább finomítani kell a chakrakontrollon, máskülönben nehezen tudta volna kiszedni a testekből. Néhány óra telhetett el, közben folyamatosan igyekezett egyre apróbb szilánkokat keresni. Itt még mindig okozott néhányszor egy kis bajt a folyamat alatt, ám sokkal kevesebbet, mint tegnap. Délután több rövidebb szünetet iktatott be, mert a koncentrálás jobban kifárasztotta. A nap végére eljutott oda, hogy számtalan próbálkozás után végre a kisebb repeszek kiszedése sem okozott neki akkora problémát. A mélyebben fekvő tárgyakhoz egyelőre nem nyúlt, annak is örült, hogy a felszínhez közelieket ennyi idő alatt megtanulta eltávolítani.
Amikor a sensei körbejárt, hogy megnézze ki hol tart, Saki megmutatta neki, mire jutott a két nap alatt. Egy kicsi, felszínhez közeli darabot távolított el a holttestből, aminek szinte alig maradt nyoma. Az első komolyabb lépésen túljutott, készen állt a következőre.

//Elnézést a rövidségért, most ennyire futotta.//

**Hasegawa Zauki** Szomb. Márc. 18 2017, 23:54

/Uchiha Kagami - Képzés/

Szabadidő hiánya, valamint egyéb dolgok miatt szeretnék visszalépni a képzéstől. Elnézést, hogy felesleges munkát jelentettem. ^^

**Uchiha Kagami** Csüt. Márc. 23 2017, 06:15

/Tömeges képzés/

Dansei & Saki

Dansei, a folyamatos gyakorlásod meghozta a gyümölcsét; persze némi sikertelenség belevegyült a képzési folyamatba, azonban, amikor a végére értél és a hőmérő a megfelelő értékek között mozgott, Miyako-senpai elégedetten bólintott feléd. - Nagyszerű, bár nem is vártam mást tőled. Remélem a továbbiakban is így fogsz teljesíteni. Ami pedig a másik delikvenst illeti... - itt a kunoichi feléd fordult Saki, majd rád mosolygott. - Gratuálok, szép munka! Ügyesen teljesítettél, ha így folytatod és maradsz az orvosi ninjutsu útján, nagyon jó gyógyító lehet belőled még. Nos, mindkettőtök szépen teljesített, jutalmazzátok meg magatokat egy kis étellel, itallal, bármi mással. Szép volt!

//Mindkettőtöktől jól felépített tanulást olvashattam, ezért felírhatjátok a technikát, továbbá a jó minőségű posztokért +5 chakrával jutalmazlak benneteket. Azonban, még kérnék tőletek egy záróposztot, amelynek a technika "finomítását", azaz begyakorlását és a képzésről való elmenetelt kell tartalmaznia. Köszönöm a részvételt nektek!//

Shakaku

Érdekes stílusod egy kicsit megdöbbentette alkalmi mesteredet, azonban ő maga csak felvont szemöldökkel reagálta le szavaidat, ámbátor a többiek hangot adtak rosszallásuknak. Ilyen-olyan megjegyzéseket hallottál a hátad mögül, miszerint "mit keres ez itt", továbbá "ez most komoly, vagy csak valami ugratás" ámbátor ennek ellenére belekezdtél a technika elsajátításába, amelynek akadályait ügyesen vetted - ezt néha "Maszatos-heika-sama-dono-sensei-senpai-san-kun-chan" is megjegyezte számodra, továbbá minden kérdésedre kielégítő, vagy legalábbis ahhoz közeli választ adott. - Nagyszerű! Nos, akkor úgy gondolom, mindenki megérdemel egy kis pihenést! - közölte veletek, miután kellőképpen kifáradtatok, és ő maga is elvonult, de valami azt súgta, még vissza fog térni.

//Szintén jól felépített tanulást olvashattam, továbbá így a reggeli teendőim közepette sikeresen meg tudtál nevettetni ^^ A technikát felírhatod, a hosszadalmas küzdelemért és a majdnem a "harcifingászat" és a "kajakjutsu" elsajátításának leírásáért +5 chakrával jutalmaználak téged is. A chakraszintednek megfelelő évszám alatti eseményekről ide kattintva olvashatsz ^^ Kérek tőled még egy záróposztot, amelynek a technika finomítását, vagyis begyakorolgatását, továbbá a képzésről való elmenetelt kell tartalmaznia. Köszönöm a részvételedet!//

Zauki

Visszalépésedet tudomásul vettem!

**Isha Dansei** Csüt. Márc. 23 2017, 15:57

A fáradozásom meghozta a gyümölcsét… vagy mi a fenéjét. Mert itt nem gyümölcsökről, hanem hőmérőkről van szó. Meg hullákról. Meg orvosi… na, értitek.
Miyako-sensei mikor szemrevételezte a munkámat, elismerően bólogatott, és még egy kis buksisimit is kaptam tőle szavak formájában. Ez már majdnem flörtölésnek is elmegy… jah nem. De azért nem búcsúzhattunk el itt egymástól. Elvégre hiába tudtuk a technikát alapvetően, még nem rendelkeztünk a teljes kontroll felett, ami elengedhetetlen az életmentésekkor. Meg amúgy is milyen Shinobi az olyan, aki éppen, hogy csak megtanul egy technikát, majd utána egyből lobogtatni kezdi a micsodáját, ezzel méregetve társainál, hogy ezt nézzétek, én ilyet is tudok. Azt kábé az első éles helyzetben olyan csődöt mond az a szeretett képesség, hogy még a halottak is röhögő görcsöt kapnak. Szóval igen, a gyakorlat teszi a mestert.
Miyako-sensei segítségével ismételten beállították a hullákat a „halálközeli állapotra” ( Hullajó egy poén, bár halottról jót vagy semmit. De ez velünk száll majd a sírba jó?)
~ Elég ezekből a halott poénokból. Még nagyapám is forog a sírjában. Ehh…~

Miután minden a rendelkezésemre állt ismét, megkezdtem a műveletet, amely az eddigiek miatt eléggé gyakorlottan, mondhatni majdhogynem tökéletesen ment.
~ Na persze, majd akkor fog tökéletesen menni, ha képes leszek, csukott szemmel, kipeckelt szájjal, és kéz nélkül végrehajtani! Tényleg milyen lehet egy végtagvesztett Szanitéc? Hmmm….~
Kezdtem mélázni magamban, miközben az agyam másik fele erősen koncentrált arra, amit eddig tanultam. A test agyába jutó impulzusokat lassan elkezdtem átírni, mintha egy programozó a JavaScriptben dolgozna.
~ A miben?! ~
Dansei szedd össze magad, mert már kettő van belőled, és enyhe skizofréniára mutatsz hajlandóságot.
A gondolataim egyre inkább összekuszálódtak, és ezt be kellett, hogy tudjam annak, hogy az a pár órácska alvás nem volt elegendő ahhoz, hogy testileg, és szellemileg is feltöltődjek. A Butteki no Chakra amúgy sem terem csak úgy… ja de.

Órák váltották egymást, és én egyre inkább kezdtem kidőlni. A fáradság, és a megterhelő munka, ami a teljes agyamat igénybe vette, kezdte kimutatni a foga fehérjét, és így az én munkám is romlani kezdett. A határértékeket, noha mindig elértem, de sosem tudtam a tökéletes hőmérsékletet beállítani.
Az utolsó sikertelen próbálkozás után felálltam, és odaléptem Miyako-senseihez.
- Elnézést, de azt hiszem le kellene feküdjek aludni. Már sajnos a hőmérőből is kettőt látok, magából meg négyet… ~ Nem Dansei csak a khmm… na igen abból látsz csak négyet.~
Ha megkapom a jelet az eltávra, akkor szinte meg is indulok azonnal hazafelé. Egy kiadós alvás biztosan sokat fog segíteni. És ha utána is gyakorolni kell, majd a kórházban folytatom. De addig is… jóéjt népek.

// Köszönöm szépen a lehetőséget, és a zseniális levezetését a technikának Very Happy

Illetve lenne egy kérdésem: Mivel Dansei jelenleg egyetlen egy kalandban sem vesz részt, így lehetséges-e, ha a képzést a következő kalandom első posztjában ejtem meg, és nem készítek egy élményt ezért? Dansyval amúgy is ritkán írok élményt, mert vele könnyebb a játéktéren mozogni. Smile

A választ előre is köszönöm ^^ //

**Nakahara Saki** Vas. Ápr. 09 2017, 21:28

[Tömeges képzés - Uchiha Kagami - Záró poszt]

Saki fáradtan bólintott az elismerésre és egy apró mosolyt is megeresztett. A kitartó gyakorlás és sok-sok ismételgetés úgy tűnik meghozta a gyümölcsét. Megfogadta Miyako-sensei tanácsát és elment egy kicsit felfrissíteni magát, illetve evett néhány falatot. Muszáj volt visszapótolnia az elveszett energiáját. Na meg a pihenés szintén ráfért - még ha csak 10 percről volt szó. Utána visszament a sátorba, ahol még további gyakorlás várta. Addig eljutott, hogy nagyobb repesz darabokat el tudott távolítani, valamint a felszíniekkel sem volt különösebb gondja, azonban az apróbb, mélyen fekvő szilánkok egészen más kategóriába tartoztak.
A zöld chakra előhívása sosem okozott gondot neki, a két napos folyamatos gyakorlás pedig erősen rásegített erre. Kezét körbeölelte a Butteki no Chakra, aztán közelebb lépett az asztalon fekvő holttesthez. Ezúttal direkt a kisebb szilánkokat célozta meg. Chakráját precízen irányította, ám kissé még fapadosan sikerült az eltávolítás. De most már nem hátrált meg! A genin újra és újra megpróbálta a kisebb törmelékeket kiszedni és egyre jobban ment neki. Pár óra elteltével közeledett a sikerhez, mert egyre kevesebb kárt tett a testekben. Bőven volt még min gyakorolnia, ezért szorgalmasan folytatta. Amikor úgy érezte, szüksége van egy kis pihenésre, néhány percre megállt, majd újból folytatta.
Kezével egyre magabiztosabban dolgozott, a zöld aura pontosan vágott át a szöveteken, alig okozott sérülést. Szépen el tudta távolítani az apró szilánkokat, amik a páciens testébe fúródtak. Közben azzal nehezítette a saját feladatát, hogy mélyebb repeszeket is megpróbált eltávolítani. Eddig egyszerre csak egy lépést tett meg, viszont rájött, hogy így sokkal lassabban fog haladni. Meg aztán a terepen sem úgy működtek a dolgok, ahogy itt, ellenőrzött körülmények között. Jobban megviselte a testét és a chakrája is gyorsabban fogyott, ám szépen haladt előre a gyakorlással.
*Most már nem állhatok meg.* Mondta magának, némileg bizonytalanul, de azért esze ágában sem volt itt abbahagyni. Miyako-sensei amúgy is megdicsérte, mert a technika alapjait elég jól elsajátította. Homlokán izzadságcseppek gyöngyöztek, a levegőt nehezebben vette, néha elhomályodosott a látása. Nagyon jól tudta, hogy ez azt jelentette, elkezdte túlhajszolni magát.
Ilyen állapotban esélye sem volt javítani a technikán, inkább úgy döntött, mára befejezi. A többiek szintén kifáradtak, többen már hazamentek.
- Um... azt hiszem ma ennyi ideig bírtam.
Utána meghajolt és engedélyt kért a hazamenetelre. Ezt megadták neki, valamint mondták, hogy képzése véget ért, sikeresen megtanulta a jutsut. Alig bírt elsétálni a szálláshelyéig, de azért sikerült neki, célhoz ért. A cipőjét és az egyéb felszereléseit vette le, aztán bedőlt az ágyba. Reggel tovább aludt, mint egyébként, ám ezen egyáltalán nem csodálkozott, hiszen alaposan kifáradt előzőt nap.Még pár napig maradhatott Konohában, utána a többi ninjával együtt hazaküldték. Saki örült neki, hogy visszatérhet Yukigakurébe. Ugyan kezdett hozzászokni a külhoni küldetésekhez és tanulmányutakhoz, mégis otthon érezte magát a legjobban, ott tudott igazán jól fejlődni.

**Himura Akashi** Hétf. Május 22 2017, 18:01

//Uchiha Kagami-nak//

Az éjjeli séták mindig felüdülést jelentettek… talán ezért is virrasztok legtöbbször hajnalokig. Talán ezért, de lehet csak a belső órám lett annak idején borzalmasan beállítva, és teendők hiányában nem volt alkalmam fáradtan az ágyba dőlni, mióta Yume-senseit elhívták… valahova. Ki tudja hova, nem is tartozik annyira rám, de tény, a távozása eléggé lapossá varázsolta a napjaimat. Elmentem bevásárolni, és segítettem otthon, amiben csak kellett, de mindezek mellett is túl sok volt a szabadidőm. Éppen ezért… aznapi sétám végeztével szokásosan hazabattyogtam, órák múlhattak el, mióta elmentem itthonról, az ágyamon egy levél fogadott, amit roppant izgatottan csomagoltam ki. Olvastam először… majd másodszor, és kezdtem visszasírni az unalmas perceimet. Hirtelen annyi minden más eszembe jutott, amiket szívesen megtennék, de a parancs… az parancs. A levél hasonló… túlzottan is… és kissé rémisztően hajazott Yume levelére, mikor a fejtágításom kezdetét vette. Névtelen kérés, hogy itt és itt, ekkor és ekkor jelenjek meg, a végére pedig még odapingálták, hogy kipihenve, ha lehetséges. Nem tudtam eldönteni, hogy most ez hiányzott-e az életemből… vagy sem. Akárhogyan is, a választás joga nem volt a kezemben, ráadásul az ekkor és ekkor az holnapot takart. Valószínűleg a levél jóval korábban is megtalálhatott volna, de csak most értem haza, szerencsémre, az időpont most nem volt olyan embertelenül korai, mint az előző, így kissé fellélegezhettem.

Úgy döntöttem, meg akarok felelni a kérésnek… pontosabban szólva, féltem a kérés oka miatt, de akárhogy is, lefeküdtem aludni, hogy kipihenve érkezhessek másnap a kijelölt területre. Feküdtem ugyan, de az álom nehezen jött a szememre. Fúrta az oldalamat a kíváncsiság, vajon ki és miért is akar engem ott tudni? Talán Yume-sensei hazaérkezett, és karmait élezi az újabb kínzásomra? Talán egy másik szadista feni fogát rám? Esetleg… nem, a titkos hódoló dolog nem igazán akart igaznak tűnni, még gondolatban sem. Ezeken gondolkodva aludtam el, másnap pedig úgy pattantam ki az ágyból, mint még soha. Majdnem elaludtam… így is csúszásban voltam, így a lépcső után röptében vettem magamhoz a reggelim, és útközben tömtem meg a bendőmet vele. Siettem, és a levéllel a kezemben szambáztam el a kijelölt helyszínre. Szemeim… már kissé tapasztaltabban, mint múltkor, keresték az üzenet feladóját. Nem volt sok ember, így nem tűnt nehéz feladatnak.

**Uchiha Kagami** Hétf. Május 22 2017, 18:36

/Himura Akashi/

//Üdv a vágóhídon... izé... szóval üdv ^^//

A parancs az parancs, ráadásul a mostani hatalmi rendszerben még inkább az volt, mint eddig. Mostanság nem volt lazsálás, főleg, ha shinobi volt az illető... még akkor sem, ha egyszerű genin. Sőt, leginkább titeket dolgoztattak, hiszen a hátországot védeni kellett, ha pedig nem voltatok alkalmasak a frontra, akkor vagy valamilyen közmunkát kellett végeznetek - utánpótlások felrakodása a szekerekre, a sunagakurei menekültek segélyszállítmányainak kiosztogatása - vagy pedig képzésen vettetek részt. Nos, most úgy nézett ki, hogy ez utóbbira hívtak be téged, legalábbis a kiképzőterepekre való hívás ezt sejtette magában, bár... őrlődtél magadban, hogy mi is lehet ez a rejtélyes hívás, de a parancs szóból egyértelmű volt, hogy nem délutáni teázgatásra vártak ide. Ideértél hát, és vártad, hogy felbukkanjon az illető, aki a levelet hagyta neked, de egyelőre még senki nem volt ott, üres volt az egész kiképzőtér, bár csak idő kérdése az egész, hogy megjelenjenek a belüket kihajtott geninek is, akiket a faluban marasztalt felügyelők bizony szigorúan, nap-nap után edzettek. Most még akadémiai tanulónak sem volt olyan jó lenni, mint régen; a háború szelei odáig is begyűrűztek, a fiataloknak nemhogy eszébe sem jutott a lógás, leginkább ők is csak gyakoroltak... és ezt is várták el tőlük. Bizony, a valaha békés Konohagakure no Sato-ra a háború árnyéka hatalmas súllyal vetült rá. Így lehetett ez máshol is? Bár... ezt nem tudhattad. Erre csak a máshonnan származók adhattak volna választ, de te érezhetted, hogy mi-minden változott a háború kezdete óta.

Már vagy két fertályórája vártál, amikor nemsokára feltűnt egy morózus arcú, dohányzó férfi a kiképző szélén, és feléd vette az irányt. Mellénye egyértelműen utalt jounin mivoltjára, az arcán végighúzódó sebhely pedig sejtette, hogy a háborúban vagy egy küldetésen sérülhetett meg. Mikor odaért hozzád, szinte megvető arccal mért végig téged. - Funakoshi Daiki, jounin - mutatkozott be neked, közben átható, barna szemeivel úgy nézett rád, mintha csak egy darab hús lennél. - Himura Akashi, ugye? - ha te is bemutatkoztál, akkor a férfi se szó, se beszéd, elővett egy Fuuma Shurikent. - Tanulni fogsz. Úgy hallottuk, rád fér egy kicsit, plusz sikeresen beválogatásra kerültél egy alakuló csapatba. A csapattársaid és a sensei-ed kilétét egyelőre fedje jótékony homály, amíg elég felkészültnek nem tartunk arra, hogy elmondjuk. A mostani tanulásod alapján döntjük el beválogatásod véglegesítését, ezt pedig én fogom eldönteni.

Daiki-senpai ezek után egy szó nélkül belehajította a Fuuma Shurikent a közeli gyakorlóbábuba, azonban, amikor odanéztél, már kettő volt benne. - Kage Shuriken no Jutsu. Egyszerű technika, még neked is képesnek kell lenned rá. Fogsz két Fuuma Shurikent, a másikat az előző árnyékában hajítod el és a chakráddal lerejted azt, így az ellenség nem láthatja. Az alapművelet a chakra testen kívüli tárgyba való irányítása. Remélem nem szorul bővebb magyarázatra a dolog, így is sokat téptem a számat. Sok sikert. - ezzel le is ült a közeli kis padra és rágyújtott egy következő szál cigarettára, de előtte letett eléd két Fuuma Shurikent. Nos, előtted állt a nap a gyakorlásra, sok információt nem kaptál a férfitól, de nem is kellett; tényleg egyszerű technikának tűnt. Most már csak az volt a dolgod, hogy ne okozz csalódást neki... vagy valami olyasmit.

//A következő posztodban négy próbálkozás leírását szeretném kérni, minimum huszonöt sorban. A négy próbálkozást úgy építsd fel, hogy az első mindenképp sikertelen legyen, a második és harmadik félig-meddig sikeres (azaz a shuriken részei látszódnak még), a negyedik pedig szintén félig-meddig sikeres, a Fuuma Shuriken délibáb effektusban még látszani fog a másik árnyékában, de már határozottan kezd majd elrejtődni. Az NJK-tól természetesen kérdezhetsz. Jó munkát! ^^//

**Himura Akashi** Hétf. Május 22 2017, 21:34

//Uchiha Kagami//

Csak pislogtam. Felültettek volna? Jogosan fogalmazódott meg bennem a kérdés, időtlen időkön keresztül malmoztam egy pad háttámláján ücsörögve… teljesen magányosan. Mintha az egész falu aludt volna. Csak a fákon henyélő madarak csipogtak lelkesen, de mást nem láttam… embert nem. Malmoztam, és malmoztam, hátha befut a levél írója, megfordult nem egyszer a fejemben, hogy lehet csak egy hülye tréfa áldozata lettem… de az is, hogy talán csak a türelmemet tesztelik. Végül csak befutott az illető, füstfelhőket puffogtatva, így a tréfa elméletemet elvetettem, ahogy célirányosan felém jött… de ahogy végignéztem az illetőn, nem voltam biztos abban sem, hogy pusztán a türelmem került volna vizsgáztatásra. Bárhogy is legyen, megérkezett, a híre hallatán pedig nagyot dobbant a szívem. Beosztottak volna? Lelkesedésem igyekeztem palástolni, és csupán tömören válaszoltam.
- Igen, Akashi vagyok.
Ennyi épp elég volt neki, vagy ha nem, hát tovább faggatott. A diskurzus befelyeztével bemutatót tartott, és a technika roppant hasznosnak tűnt. Két shuriken… melyből csak az egyik látszódik. Akaratlanul is megborzongtam a tudattól, hogy erre én is képes leszek, és bár a magyarázata úgy mutatta be, hogy nem lesz egy nagyon nehéz feladat, azért próbáltam nem félválról venni a dolgot. Ahogy ő is mondta, ezzel együtt tesztelnek… “ők”, hogy érdemes vagyok-e a feladatra. Ez kissé ijesztőnek tűnt, de próbáltam elrejteni ezen gondolatomat. Kézbe is vettem hát a két dobófegyvert… majd egymás után elküldtem őket egy mutatós röppályán. A shurikenek sziszegtek a levegőben, és tompa puffanással a céltáblába álltak. A probléma csupán annyi volt, hogy mindkettőt tisztán láttam.
~ Magyarázat… mintha Yume-sensei lenne… férfi kiadásban. - sóhajtottam magamban. Odasétáltam a bábúhoz, egy rántással kiszedtem a két fegyvert, majd ismét elegendő távolságba lépdeltem, hogy újra végrehajtsam a feladatot, ezúttal ha lehetett, jól. De nem. Tény, a második próbálkozás egy halovány sikert rejtett magában, egy pillanatra haloványnak tűnt a második shuriken, de a fegyvert túl erősen dobtam el, így az hamar kivállt a másik árnyékából, ráadásul míg alatta volt sem tűnt láthatatlannak, csupán haloványnak. ~ Harmadjára…! Gyerünk! - makacskodtam, de a fegyvert továbbra is látni véltem, pusztán annyi sikerült, hogy végig a másik alatt szállt.
~ Na mégegyszer!
Újra eldobtam őket, azok ismét sziszegtek, majd puffantak. Még mindig láttam, azonban már volt olyan pillanat, amikor a shuriken egy része az árnyék leple alatt rejtőzve láthatatlanná vállt. A férfira pillantottam, és ha nem szólt egy szót sem, úgy még tettem két újabb próbát. A kivitelezés egyre kecsegtetőbbnek tűnt, hatodjára már a fegyvernek alig lehetett látni az ezüstös csillogását. Fújtam egyet.
- Sensei? - fordultam felé, hogy elbírálását kérjem a nyújtott produktumomért.

/remélem nem baj, hogy a 4 helyett 6 próbát tettem meg/

**Uchiha Kagami** Hétf. Május 22 2017, 22:18

/Himura Akashi/

//Természetesen nem gond ^^ Bár a tanulási részt egy kicsit rövidebbnek találtam a kelleténél, de ezt kárpótolja a minőségi írásmód és a több próbálkozás megemlítése//

Nekiálltál hát. A senpai elmagyarázta neked, hogy mit kellett tenned, nem mondott sokat, de a hallgatás néha többet ért a bőbeszédűségnél. A férfi a továbbiakban elég hallgatag volt, néha helyeslően mordult egyet, amikor a próbálkozásaidat megejtetted, máskor pedig a fejét csóválta, de egy szót se szólt. Mintha... nem is érdekelte volna, hogy mit csinálsz. Sőt, egyszer csak fogta magát és elővett egy könyvet, majd azt kezdte el cigizgetve olvasni; láncdohányos lehetett az ürge, bármikor odanéztél, nem láttad őt cigaretta nélkül. A könyv címét nem tudtad teljesen kiolvasni, de valami "harctéri taktikai alkalmazás" volt odaírva... vagy valami ilyesmi. A lényeg, hogy neked a feladatodra kellett koncentrálnod, amit egyre jobban és jobban vettél. A különböző próbálkozásaid folyán lépcsőzetesen fejlődtél, egyre jobbá vált a technikád is. Az első persze sikertelen volt, de hát... ez mindenkinél az szokott lenni, kivéve tán a zseniknél. De néha még náluk is. Ahogy folytattad a gyakorlást, úgy érezhetted, hogy egyre jobban csiszolódik a chakravezetési technikád, egyre könnyebb és könnyebb lesz belevezetni a tárgyba a chakrádat, és látványra is meglátszott. Az utolsó, hatodik próbálkozásodra a Fuuma Shuriken lényegében már csak délibábként látszott. Mikor odamentél hozzá, hogy ellenőriztesd a munkádat, akkor felvont szemöldökkel nézett rád.

- Komolyan, ezek a kölykök már minden részsikerért homloksimit várnak? - jegyezte meg, hallhatóan nem neked címezve, majd egy nagyot sóhajtott. - Folytasd ott, ahol abbahagytad. Jól haladsz. Remélem nem kell több magyarázatot adnom, mert, ha igen, akkor ennyi erővel vissza is mehetsz az Akadémiára - közölte veled és visszatért a könyvéhez. Nem volt hát más dolgod, mint ott folytatni a gyakorlást, ahol abbahagytad és csak reménykedni, hogy ez a kis kitérő nem lesz negatív pont a beosztásod elbírálásával szemben. Daiki-senpai láthatólag nem fecsérelt rád időt, de biztos voltál benne, hogy fél szemmel figyel téged... legalábbis... hát... remélhetted. Mindazonáltal a férfi ott volt, még annak ellenére is, hogy láttad rajta, csak nyűgnek gondolja ezt az egész tanítósdit.

//A következő posztodban 20 sort kérnék szépen tisztán a tanulási részről. Még legalább 4-5 próbálkozásodba fog telleni a technika elsajátítása, az idő nagyjából estefele lesz addig. A délibáb effektus fennmarad, az utolsó próbálkozásodnál leírhatod a sikert. Jó munkát! ^^//

**Himura Akashi** Szer. Május 24 2017, 22:05

//Uchiha Kagami//

Az elbírálás… a fiú szerencséjére már találkozott a férfihoz hasonló, nemtörődöm alakokkal, így jóra nem számított. Szemöldökei egy pillanat alatt mégis a homloka legtetejéig szaladtak, ahogy a férfi kifejtette minden nyűgét… nem volt többé kérdéses Akashi számára, mennyire akarhat a másik itt lenni, és őt tanítania. Ahogy a sensei, úgy ő is felsóhajtott, bár ezt már háttal tette meg.

- Nem, nem kell, minden világos. - morogta, érezhetően csökkenő életkedvvel. Ujjai ismét a két dobófegyver egyik élét fogták közre, és azokon keresztül igyekezett a benne keringő chakrát vezetni. Úgy gondolta, a legkönnyebb az lesz, ha eddigi tudására épít, és a chakra mozgatásában látta a sikeres kivitelezést… egyszerűen azt használta fel, amit Yume tanított neki. Vele tanulta meg a vízen és függőleges tereptárgyakon való megmaradást, aminek alap feltétele volt, hogy a chakráját képes legyen egy adott pontba összpontosítania. Most sem tett másképp, és ujjaiba koncentrálta, ezután következhetett csak a következő lépcsőfok, azaz, hogy a fegyverbe tudja mindezt áramoltatni. Tény, első próbálkozásai roppant gyengére sikerültek, de ahogy haladt, úgy egyre inkább észrevehető volt a fejlődés. Mire újra a kezeibe vette a fegyvereket, már valamelyest tudta, hogyan kell a chakráját úgy a fegyverbe irányítania, hogy tényleg megtörténjen az átvitel.
~ Második felvonás… - humorizált magában… kissé keserűen. Az első próbálkozása egy kisebb visszalépés volt, az előzőekhez képest legalábbis. Talán ez kellett a fejének, mivel ezt követően az eddigi csúcsot is képes volt megugrani. Tény, egyértelműen érezte a fegyver pengéjéből a saját chakráját, még ha csak leheletnyit is. Rájött, hogy addig kell kivárnia, míg ezt a halovány bizsergést nem érzi az ujjai végén, mert a technika is akkor lesz igazán látványos. Az első shuriken alatt sziszegett a szelek szárnyán egy második, szemmel csupán alig láthatóan. A technika egyre jobban és jobban sikerült, haloványabb volt a dobócsillag körvonala minden újabb próbálkozással. A negyedik próbálkozást megtéve, kissé meglepődve vette észre a fiú, hogy elszaladt felettük az idő, és az égen már szabad szemmel is látható volt a kifli alakú Hold, a maga felhői gyűrűjében.

**Uchiha Kagami** Szer. Május 24 2017, 23:20

/Himura Akashi/

- Rendben - szólalt meg Daiki-senpai és lustán kétszer összeütötte a tenyerét. - Elsajátítottad a technikát, szép volt, jó volt, gratulálok. Felírtam a nevedet, átmentél. Várj a beosztási parancsra - közölte veled, majd nemes egyszerűséggel elindult, még el se köszönt, ami kifejezetten illetlenségnek számított, de látszott rajta, hogy egyáltalán nem érdekli. A férfi csak le akarta tudni a kötelességét, azt, amit kirendelt neki a központ; szerencsére a javadra döntött abban, hogy csapatba kerülhetsz, viszont a beosztási parancsra való várakozás nem éppen felüdítő hír volt, hiszen várakoznod kellett megint... és megint. Vissza kellett térned a szürke hétköznapokba, a geninekre rásózott közmunkák garmadája pedig sosem fogyott el, sőt, mintha egyre több és több lett volna belőlük. De hát, valakinek ezeket a feladatokat is el kellett végezniük, és kik lettek volna rá jobbak, mint ti, frontharcra kiképzetlen geninek? Miközben Daiki-senpai elment, a farzsebéből egy papírcetli esett ki, majd hirtelen eltűnt, valószínűleg a Shunshin no Jutsu segítségével. Ha odamentél, felvetted és megnézted a cetlit, akkor a következőket láthattad leírva benne:

"Minden Sebhelyes Tigrisnek! Ma éjfélkor új szállítmány várható Ritoruno Sato-ba! A válogatásra mindenkit elvárunk, az összes tag jelenjen meg, teljes készültségben! Pontos eligazítások a Barlangban! A meg nem jelenteket Esküszegőnek minősítjük!"

Két sor, annyi se... összvissz ennyi állt a kis levélkében, a hátoldalát, ha megnézted, akkor egy rajzolt, üvöltő tigrisfejet láthattál azon. Nagyon úgy nézett ki, mintha valami banda lenne a dolog, ugyanis ilyen nevű shinobi szervezetről Konohagakure no Sato falain belül nem hallottál, sőt... még sosem hallottad a Sebhelyes Tigrisek nevét. Ha kicsit kutattál az emlékeidben, akkor felvillanhatott, hogy Daiki-senpai jobb kezén egy pillanatra mintha a levél hátoldalán lévő tigrisfejet láttad volna tetoválásként... de vajon ez csak a képzeleted játéka, vagy tényleg így láttad? Csak amiatt emlékeztél ilyenre, mert most láttad ezt a jelet? A Deja vu határozott érzésként jelent meg benned, és valószínűleg egyre biztosabb voltál már abban, hogy tényleg ezt láttad a férfi kezén.

Azt, hogy Ritoru no Sato merre volt, tudtad; egy kis falu volt, alig tíz kilométerre Konohától, nem volt nagyobb, mint egy klánbirtok, de szamurájok ellenőrizték. Shinobiként néha hallhattad az onnan bejövő híreket is, miszerint néhány más ninját is kivezényeltek már oda a háború miatt. Talán Daiki-senpai ezért ment oda, viszont a levél egyáltalán nem egy konohai shinobi parancsra hasonlított, azt megállapíthattad, hiszen kaptál már olyat. A döntés most rajtad állt; elmégy-e Rituro no Sato-ba, avagy hazamégy? Hiszen a parancsot teljesítetted, a technikát megtanultad és Daiki-senpai felírta a nevedet, továbbá meghagyta neked, hogy várjál a beosztási parancsra. Viszont... ez a kis cetli tán valami olyat rejt magában, ami a későbbiek folyamán fontos lesz számodra... de az is lehet, hogy csak egy érdektelen szektagyűlésre hívja össze a tagjait... ezt nem tudhattad, csak akkor világosodhatott meg előtted, hogyha úgy döntöttél, elindulsz felderíteni ezt a rejtélyt.

//A technikát felírhatod az adatlapodra. Amennyiben úgy döntesz, hogy nekiállsz felkutatni a különös levél tartalmában található helyet, akkor következő posztodat ide kattintva, Ritoru no Sato-ba írjad. A posztod ennek a lereagálását tartalmazza, továbbá az utad leírását, amely a konohai erdőségeken keresztül vezet majd (nem kell külön az erdőkhöz posztolnod, de mindenképp említsd meg, hogy azon mentél keresztül). A faluba beérve az őrök beengednek egy szó nélkül, hiszen shinobi vagy. Ha nem szeretnéd a rejtélyt felgöngyölíteni, jelezd nekem privátban és a tanulásodat értékeljük.//

**Aka Amire, Raizetsu** Kedd Júl. 25 2017, 09:29

//Itachi-san//

Hát végre eljött ez a nap is. Konohában sétálva azon töprengek, hogy mi mindenen kellett keresztül mennem ahhoz, hogy eljussak ide. Amegakure még mindég az a hely ami nagyon kedves lesz számomra azok ellenére is, hogy megfosztottak a Genin rangomtól. Igazából szerettem ott élni, szerettem az eső lágy simogatását, ahogyan a családomat és Akinát is szerettem. Azonban Konoha az új otthonom, Konoha ahol befogadtak és bízva bennem, megadták nekem a Genin rangot. A vizsgabiztosok kijelentették, hogy figyelni fognak, ehhez tartva magam megpróbáltam a legjobb színben feltűnni és megmutatni, nincs semmi hátsó szándékom.
- Mi lenne ha a mai napot a Kiképző terepen kezdeném? Habár eredetileg a Genineket először csoportba osztják és úgy kezdenek el küldetést végezni egy kijelölt Senseiel, engem még nem informáltak erről... - sóhajtottam egyet, hisz szerettem volna azonnal belevágni a nagybetűs shinobi életbe, majd megindultam a kiképzőterep felé. Az utcán haladva feltűnt a hatalmas nyüzsgés, melyet Amegakureban nem tapasztalhattam meg, nem ilyen formában. Az emberek boldogok voltak, üzletről üzletre haladva vásároltak, friss zöldségeket, gyümölcsöket hordva maguknál szatyrokban. Egymással beszélgettek, nevetgéltek, olykor komolyra fordítva a szót néha pletykáltak is. Ez merőben szokatlan volt nekem, hisz Eső szegény országában a tehetősebbek inkább meghúzódtak saját otthonukban, míg a nélkülözők az utcákat ellepve koldultak.
- Mama, mama azt a játékot vedd meg nekem, kéééérelk! - Húzgálta az egyik kislány az anyja szoknyáját miközben az egyik üzlet ablakában lévő plüssre mutatott. Egy pillanatra kirázott a hideg, hisz ugyan ezt láttam már Amegakureban, csak más formában.
- Mama, mama! Éhes vagyok! - Miközben egy rideg üzlet frissnek nem mondható pékárújára mutat. Szinte hátborzongató volt tapasztalni, hogy ekkora különbség van egy neves ország faluja és az én kis szegény otthonom között.
Lassacskán megérkeztem a Kiképzőterepre, amit csak akkor vettem észre amikor pár nem messze gyakorlatozó Shinobi kizökkentett a nosztalgiából.
- Ez itt Konoha Raizetsu! Nem Amegakure! Az új otthonod, az új életed, az új reményed! - Lelkesítettem magam egy kicsit, majd felkészültem a gyakorlásra. Levettem magamról a köpenyemet és kalapomat, amiket az egyik éppen használaton kívüli farönkre raktam, majd annak árnyékába leülve kezemmel a tigris pecsétet félig formálva a chakrámra összpontosítottam.
- Minél hamarabb meg kell tanulnom kezelni a hiányosságaimat. Le kell küzdenem és felül kell emelkednem bal karom hiányán!

Uchiha Itachi Szer. Júl. 26 2017, 21:33

// Raizetsu //

A háború által tépázott világban kevés olyan hely van most mint Konoha. Valóban nyüzsögnek az emberek az utcán és talán nem is akarnak tudomást venni a falu hatalmas védő falain túl húzódó az egész világot érintő konfliktus helyzetről. Kevés shinobi van azonban most a falakon belül. A többség a fronton van és a jelenleg nagy gondokkal küzdő tűz szövetségét próbálják a nyertes oldal felé terelni. Számodra ez most azonban nagyon távoli lehet, ha egyáltalán foglalkoztat ez. Bár a shinobi világ háború mindenkit foglalkoztat valahol hiszen az általad ismert világ legnagyobb részére hatással van. Bevette magát az emberek tekintetébe akik valószínűleg esténként azért imádkoznak, hogy a szeretteik ne egy emlékmű márvány lapjába vésve végezzék és térjenek haza a frontról.
Hosszú és fárasztó út áll mögötted, de nem állhatsz meg és nem pihenhetsz. Ha el akarod érni a céljaidat azért le is kell tenni valamit az asztalra. Úgy döntöttél, hogy ma reggel a kiképzőterepeken kezdesz és milyen jól is tetted... Eltelik egy kis idő amíg gyakorolgatod a chakra irányítási művelet alapjait így magadban, amikor egyszer csak megpillantasz egy magasabb figurát, amint egyenesen feléd közeledik. Ki lehet ez? Amint egyre közelebb ér látod, hogy egy chuunin mellényt visel és a homlokán Konoha hitai atéja csillan a szikrázó napsütésben. Egyre közelebb ér hozzád, már biztos, hogy hozzád jön.
- Aka Amire, te vagy az? Remélem igen, mert egy nagyon sürgős küldetésre kell mennünk. A falu vezetősége úgy döntött, hogy megbíznak benned annyira, hogy a segítségemre legyél egy három napos küldetésen. A nevem Akihiro, konoha chuuninja vagyok. ha jól értesültem te egy félkezű shinobi vagy? - Azzal a karodra pillant egy hosszú másodpercre aztán vissza rád. - Remélem ez nem akadályoz ha esetleg harcra kerülne a sor. A vezetőség bízik benned. Én viszont mától csonkának foglak hívni. Remélem tisztában avgy vele, hogy itt ahhoz, hogy tiszteljenek valamit le kell tenned az asztalra kívülálló... Ma este pontban 8 órakor a nagykapunál foglak várni. A küldetés részleteit majd ott elmondom... Lesz még egy csapattársunk is, remélem tudsz csapatban dolgozni csonka!
Azzal a fiú egyszerűen csak hátat fordított neked és távozott a kiképzőterepről. Este nyolc óráig még sok idő van tehát akár maradhatsz is edzeni, de lehet, hogy ez az arcátlan chuunin most eléggé felidegesíthetett, azonban annak ellenére, hogy pofátlan, egyenes volt veled és kirakta a lapjait egyből az első találkozásnál. Ha viszont azt akarják, hogy megmutasd mire vagy képes mire is vársz? Több napos lesz a küldetés azt nem szabad elfelejtened így amikor készülődsz érdemes lehet csomagolnod több napi élelmet is.
Akárhogy is döntesz este nyolc óráig oda kell érned a nagykapuhoz.

// Ha még edzeni szeretnél azt nyugodtan írd le a következő postodban ami mehet is ide illetve a Akihiro így néz ki: kép //

**Kurita Takashi** Pént. Jan. 19 2018, 14:30

// Naga Hikaru - Utánpótlás Képzés //

Hikaru, a tegnapi nap folyamán értesült levélben, hogy meg kell jelennie az egyik Kiképzőterepen, ahol találkozni fog mesterével, aki végre beavatja a shinobi élet rejtelmeibe. Amikor megérkezett a kiképzőterepre, amely a levélben meg volt jelölve, az szinte üres volt. Mindössze egyetlen magas, legalábbis Hikaruhoz képest magas férfit látott, a kiképzőterep közepén állt és látszólag olvasott valamit. Amikor a könyv fölül felpillantva meglátta Hikarut elindult felé, majd amikor már halló távba érkezett megszólalt.
- Te vagy Hikaru-san, igaz? - kérdezte nyugodt, lágy hangján. - Én leszek a mestered, a nevem Katashiro Yamazuchi, de szólíts Shiro-senseinek. Az aktádból értesültem, hogy a medikusok újonca vagy. Nos, kérlek mesélj magadról. Miért akarsz ninja lenni, de ami fontosabb, miért pont medikus? A medikusoknak nehéz dolguk van, sokat kell tanulniuk és még többet kell dolgozniuk, hogy képesek legyenek ellátni a feladataikat.

Shiro-sensei végig hallgatta a lányt s amikor Hikaru befejezte a mondandóját, a férfi összecsapta a két kezét, tapsolva egyet, majd elmosolyodott.
- Nos, van is egy feladatom a számodra. Tudod, én hiszek abban, hogy egy medikusnak, nem csak az Irio ninjutsuk ismeretében és használatában kell jártasnak lenniük, de minden egyéb másban is. El is mondom, hogy miért. A csapattársaid kisegítése, a harcban szerzett sérüléseik ellátásával, időnként rettenetesen macerás. Egyetlen ellenséges shinobi sem lesz tekintettel arra, hogy medikus vagy. Sőt! Valószínűleg megpróbálnak majd a lehető leghamarabb végezni veled, hogy véletlenül se végezhesd el a feladatodat. Ezért találtam ki neked ezt az egyszerű feladatot. Ne félj, egyáltalán nem lesz nehéz, egy genin számára, gyakorlatilag rutinfeladatnak számít. A medikusok számára fontos, hogy a chakrájukat a lehető legügyesebben és leghatékonyabban kezeljék. Enélkül, csak komoly nehézségek árán tudna bármilyen Irio ninjutsut használni vagy sehogyan. - hagyott egy kis szünetet, hogy megemészd mindazt, amit elmondott, majd lehajolt, hogy a szemedbe nézzen.
- Készen állsz a nagy próbatételre?

Shiro-sensei int Hikarunak, hogy kövese. A mester és tanítványa elsétálnak egy dobozhoz, ami pont akkora, hogy kényelmesen elfér benne egy macska. A férfi megpaskolja a doboz tetejét, majd megszólal.
- Ez betudható egy "D" szintű küldetésnek. Ez viszont edzés és nem küldetés. Ebben a dobozban egy macska van, fürge és gyors, mint a villám. Történetesen az én macskám és ismerve, nem szereti az idegeneket. A feladatod az lesz, hogy elkapd a macskát! Jutsu használata nélkül nem fog menni, azt viszont nem mondom meg, hogy melyik jutsut kell használnod. Tigris imád fogócskázni, tehát nem lesz könnyű feladatod. Nos ... - kinyitotta a ládát és Tigris, mint a villám, futni kezdett. - kapd el!

// Feladatod a macska elfogása. Mestered tulajdonképpen szeretne megfigyelni téged "akcióban", kíváncsi, hogy mennyire tudod az alapvető ninjutsukat okosan használni. Emellett persze kissé meg is dolgoztat, hiszen Tigris ugrik, fut, elbújik tereptárgyak mögött, felmászik magasabb helyekre. Posztodban írd le, hogy hogyan kapod el a macskát. A mesternek igaza van, elsőre sehogyan sem fog sikerülni Tigris megfogása, de ha okosan használod az E szintű jutsukat, végül sikerrel jársz és átadhatod mesterednek a szökevényt.
Bármilyen kérdésed van, PM-ben állok rendelkezésedre. //

**Naga Hikaru** Pént. Jan. 19 2018, 16:43

//Utánpótlás képzés//

Tegnap kaptam egy levelet amiben az állt, hogy a mai nap folyamán találkoznom kell a kiképzőterepen a leendő mesteremmel. Ahogy sétáltam a kijelölt cél felé, csak egy hatalmas férfit láttam senki mást. Mikor közelebb értem és észre vett így szólt:

- Te vagy Hikaru-san, igaz? Én leszek a mestered, a nevem Katashiro Yamazuchi, de szólíts Shiro-senseinek. Az aktádból értesültem, hogy a medikusok újonca vagy. Nos, kérlek mesélj magadról. Miért akarsz ninja lenni, de ami fontosabb, miért pont medikus? A medikusoknak nehéz dolguk van, sokat kell tanulniuk és még többet kell dolgozniuk, hogy képesek legyenek ellátni a feladataikat.

-A nevem Naga Hikaru, 13 éves vagyok. Édesapámmal élek. Azért szeretnék medikus ninja lenni, hogy segíthessek sérült társaimnak, hogy minél hamarabb visszatérhessenek a küldetéshez. Úgy gondolom, hogy nagy segítség a küldetéseken egy támogató ninja, aki mindent megtesz a társai sikerei érdekében. Ez egy olyan szerep amit nem szívesen vállal senki, de valakinek meg kell csinálni. Be akarom bizonyítani, hogy egy medikus ninja is lehet híres és sokra viheti területén!

- Nos, van is egy feladatom a számodra. Tudod, én hiszek abban, hogy egy medikusnak, nem csak az Irio ninjutsuk ismeretében és használatában kell jártasnak lenniük, de minden egyéb másban is. El is mondom, hogy miért. A csapattársaid kisegítése, a harcban szerzett sérüléseik ellátásával, időnként rettenetesen macerás. Egyetlen ellenséges shinobi sem lesz tekintettel arra, hogy medikus vagy. Sőt! Valószínűleg megpróbálnak majd a lehető leghamarabb végezni veled, hogy véletlenül se végezhesd el a feladatodat.(Ekkor azt gondoltam magamban, hogy: Ezt én magamtól is tudom, miért kell tudatlanként kezelni? Ezért szeretnék genjutsukat tanulni, hogy csapdába ejthessem a támadókat, hogy végezhessem a munkámat. Sajnos még most csak az eszemre támaszkodok, dróthuzallal és robbanó jegyzetekkel állítok csapdákat a tábor körül, hogy időben észrevegyem ha valaki közeledik -legalábbis ezt gyakorlom otthon-...) Ezért találtam ki neked ezt az egyszerű feladatot. Ne félj, egyáltalán nem lesz nehéz, egy genin számára, gyakorlatilag rutinfeladatnak számít. A medikusok számára fontos, hogy a chakrájukat a lehető legügyesebben és leghatékonyabban kezeljék. Enélkül, csak komoly nehézségek árán tudna bármilyen Irio ninjutsut használni vagy sehogyan.

Kis hatásszünet után folytatta: -Készen állsz a nagy próbatételre?

-Persze, hogy készenállok.

Ezután elsétáltunk egy dobozhoz, vajon mi lehet benne?

- Ez betudható egy "D" szintű küldetésnek. Ez viszont edzés és nem küldetés. Ebben a dobozban egy macska van, fürge és gyors, mint a villám. (Ekkor a lábam földbegyökerezett... Most komolyan? Miért pont egy macska? Miért? Miért nem lehet egy egér, egy pók, kígyó akármi... Miért pont macska??? Hihetetlen mértékű macskafóbiám van. Ha csak meglátok egyet inkább meg sem mozdulok, csak hagyjanak békén... Pont egy macska... Miért is ne...)Történetesen az én macskám és ismerve, nem szereti az idegeneket. (Ezaz nehogy már egy kicsit könyebb dolgom legyen...) A feladatod az lesz, hogy elkapd a macskát! Jutsu használata nélkül nem fog menni, azt viszont nem mondom meg, hogy melyik jutsut kell használnod. (Hess innen no jutsu) Tigris imád fogócskázni, tehát nem lesz könnyű feladatod. Nos ... - kinyitotta a ládát és Tigris, mint a villám, futni kezdett. - kapd el!

Próbáltam erőt venni magamon, meg kell tennem a cél érdekében, le kell győzni a démonaimat, másképp nem fejlődhetek. Amúgyis mit fog gondolni rólam ez a pasas, ha félek egy macskától... Te jó ég.

Mire ezek a gondolatok végigcikáztak az agyamon a macska már a láthatáron járt, csak a feje ért fel a horizont felé. Ekkor tudatosult bennem, hogy el kell, hogy induljak különben elvesztem a nyomát. Akárhogy próbáltam utólérni, hasztalan. Ekkor elkezdtem gondolkozni, valami taktikát kellene kitalálnom, hogy el tudjam kapni, különben beégek de nagyon.

Pörögtek a fogaskerekek mire kitaláltam: Mi lenne ha használnám a shurikenjeimet, hogy megzavarjam a mozgásában és egy óvatlan pillanatba keresztezem az útját és elkapom? Na próbáljuk meg!

Kivártam egy bokorba amíg lenyugodott valamelyest. Elkezdte nyalogatni a bundáját, tisztálkodott vagy mi... Fúj! Ebben a pillanatban kell lecsapnom! Megindultam a dög irányába, csak pislogot, majd mint a villám elindult előttem egyenes vonalba. Ezaz, pont így terveztem! Ekkor eldobtam egy shurikent, pont úgy, hogy előtte csapódjon be, ekkor kitért és elkezdett balra mozogni, pont ahogy akartam. Ekkor kitértem jobbra, hogy 180° szöget zárjunk, és elhajítottam az irányába két shurikent, úgy hogy a kettő találkozzok a levegőben és úgy csapódjanak be, hogy a macska hátat fordítson és az én irányomba rohanjon. Ez így is történt, de a végső pillanatba a dög ráeszmélt, hogy egyenesen az én irányomba fut, ezért ugrott egy hatalmasat. Eközben az én agyamban ez játszódott le: Ezaz, most végre megfogom! Megfogom???? Egy nyüves macskát, fúúúj! És ebben a pillanatban ugrottam egy hatalmasat, hagy fusson el alattam. Ez is ugrik??? Miért??? Ebben a pillanatban a testünk találkozott a levegőben. Írtózatos élmény volt... Amit már csak az fokozott, hogy még a karmait is a húsomba mártotta.

Kis pihi. Nyugodj meg. Ezaz. Hajtogattam magamnak.

Ekkor felötlött bennem mit is mondott a colos:

-Jutsu használata nélkül nem fog menni, azt viszont nem mondom meg, hogy melyik jutsut kell használnod.

Megvan! Alkalmazok én jutsut! Nem is egyet, csak ne kelljen hozzáérni ahhoz a bolhafészekhez!

Miközben összeszedtem a shurikeneket amiket szétdobáltam ki is találtam egy tervet:

Alkalmazom a Henge no Jutsu-t, felveszem az égimeszelő formáját, elég ha csak hasonlítok, hátha nem tart majd idegennek. Ezután létrehozok két klónt a Bunshin no jutsu segítségével. Én elbújok a tisztáson a Kakuremino no Jutsu-val, majd ha egyik klónnak se veti hanyat magát, azok elkezdik üldözni, hátha az egyik elkapja és nem kell hozzányúlnom.

Na kezdődjön a buli! Felvettem az alakját, létrehoztam a klónokat, elbújtam. Megjelent a préda. Nézi nézi a klónt, közelít. Valószínűleg nem sikerültek olyan jól a klónok, az illatok szagok... Igen biztos felismerte, hogy más a szagom mint a colosnak. Na mindegy haladjunk. Mindkét klón a nyomába eredt. Cikk-cakk vonalba, le-fel ugrálva loholtak a dög után. Hasztalan. Ekkor a korábban alkalmazott shurikenes taktikát húztam elő. egyik jobbról próbálta becserkészni a másik balról. Lényegtelen. Ami fontos, hogy az én irányomba. Mire a tökéletes helyzet kialakult lelkileg felkészítettem magam, hogy ezt a pár percet bírjam ki amíg odaadom a górénak. A macska egyenesen felémtart, egy pillanat. Most! Előugrottam rejtekemből és megragadtam. Sikerült. Szorosan magamhoz öleltem, meg ne szökjön ismét, és odalépkedtem:

-Küldetés teljesítve!

**Kurita Takashi** Szer. Jan. 24 2018, 01:56

// Naga Hikaru - Utánpótlás Képzés //

A "colos" átveszi Hikarutól a macskát, visszateszi a ládába, majd tapsol egy sort. Persze nem a lelkes taps ez, inkább egyfajta vastaps. Azután jobbjával kinyúl és megsimogatja Hikaru fejét, miközben alaposan összekócolja, immáron rakoncátlan tincseit.
- Jelenleg, a macskám gyógykezelését sem bíznám rád. De, azért vagyunk itt és azért lettem én a mestered, hogy ezen segítsünk és te fejlődj! Nos, ha végig gondolod az előbbi akciódat, akkor láthatod, hogy számos felesleges dolgot csináltál. Jelenleg egy macska elkapása volt a cél, amely egyáltalán nem jelent számodra veszélyt, de éles helyzetben, a jelenlegi teljesítményed nem lesz elég. Shurikennel dobálni a célpontot, amikor annak élve elkapása a feladat, veszélyes és meggondolatlan manőver. Ha eltalálod, akkor kudarcot vallottál volna. Tudom, tudom, lelkes vagy, hiszen nem régen jöttél ki az akadémiáról és megakarod mutatni a világnak, hogy te bizony tehetséges és jó ninja vagy. Ez viszont nem mehet a céltudatosság kárára, sosem szabad kapkodnod. Éles küldetésen a kapkodás a te vagy a társad életébe kerülhet. Összeszedetten és taktikusan kell gondolkodnod, különben kifáradsz és jobbik esetben, csak a küldetésed teljesítése kerül veszélybe, te és a társaid élete nem. Adok egy kis segítséget.

- A chakra, olyan akár a víz, tested pedig a pohár, amelyben tartod a vizet. Amikor használsz egy jutsut, legyen az tai-, nin- vagy genjutsu, mintha innál a pohárból. Amikor a pohár kifogy, szomjan maradsz, nem tudsz használni egyetlen technikáét sem, mert nem lesz több chakrád. Mindezekből az következik, hogy tudatosan, meg kell tervezned fejben, hogy egy adott szituációban mely jutsukat használod és melyeket nem. Éles szituációban, sosem tudhatod, hogy meddig tart egy csata, mikor bukkannak fel újabb ellenfelek. Ezért kell beosztanod az erődet. Vegyük az előző akciódat. Felvetted az alakomat, az elképzelés nem lett volna rossz, de Tigris az én macskám. Ismeri a szagomat, a hangomat. Ezekkel nem számoltál, a hangomat, ha tudod is utánozni, de a szagomat nem. Mindezek ellenére, létrehoztál két Bunshint, amelyek bár rendelkeztek az alakommal, a szagommal nem. Máris használtál két jutsut, de nem jutottál közelebb a célhoz. Továbbá a közönséges bunshinok képtelenek megfogni egy macskát, hiszen csak chakra másolatok, illúziók. Hovatovább, a klónjaidat utasítottad, hogy kergessék a macskát. Ezzel Tigris gyanúját, hogy el akarod kapni, nem elaltattad, csak feltüzelted még jobban. Végül elkaptad, ugyanakkor sok chakrát használtál, különösebb eredmény nélkül. A jó hír, hogy ezúttal nem került az életedbe, a rossz, hogy megismételjük.

Azzal Shiro-sensei kinyitja a ládát, Tigris, mint a villám megindul. Mielőtt Hikaru elindulhatna, a férfi leguggol a lány mellé, így egy magasságba kerülnek.
- Ne feledd, shinobiként kell gondolkodnod! A lehető legkevesebb jutsu használata, a legmagasabb hatékonysági fokkal. Tervezd meg magadban, hogy miként tudnál a lehető legrövidebb időn belül elkapni egy macskát. Gondold át, hogy mely jutsuk lehetnek a tervben a segítségedre és megfelelő időzítéssel használd. Kezdheted!

// Feladatod ugyan az, mint először, azonban Shiro-sensei nehezít a feladaton. Első alkalommal Tigris klónját kapod el, amely egyszerűen szétpukkan a kezedben. Mestered mosolyogva vállat von: " Új ellenfél a csatamezőn, csak ügyesen azzal a chakrával. " Mestered azt akarja megtanítani neked, hogy törekedj a hatékonyságra. Minél inkább átgondolod, hogy mi a cél és milyen jutsuk állnak a cél teljesítése szempontjából a rendelkezésedre, annál hatékonyabb tervet kovácsolhatsz. Mire elkapod Tigrist, már, csak annyi erőd marad, hogy lerogysz mestered mellé a földre. //

**Meitsugawa Shori** Szer. Aug. 15 2018, 22:01

// Aokaze Atsushi- Tanulás: Suiton- Suijinheki//

*Kötelességektől mentes nap, már-már hosszú távon undorító.* Gondoltam miközben próbáltam magam egy kis testmozgással felélénkíteni. Nem volt kifejezetten edzésnek mondható, sem mértékében, sem pedig erőbefektetésében. Az a pár darab feülés,fekvőtámasz és guggolás akár elhanyagolható is lett volna, de tekintve hogy nem volt jobb dolgom időtöltésnek egész jó volt. Már épp befejezni készültem a kis elfoglaltságom mikor a házunk ajtaján kopogtattak. Kissé leizzadva az ajtóhoz siettem, a megtett úton reménykedtem, hogy végre valami egyéb dolgom is lesz. Ahogy kinyitottam, Daisuke bámult a képembe a tőle megszokhatott széles vigyorral az arcán. Látszott ,hogy sietős a dolga ezért csak pár szóban fejtette ki látogatásának okát; melyek a következők voltak: holnap reggel 7 órakor a kiképzőterepeknél vár. Amint ezen túljutott már tovább is haladt. Szinte semmiféle reakcióra nem volt időm. Az ajtót amennyire csak lassan lehet behajtottam, elfordultam tőle, majd nekidőltem. A padlót bámultam miközben egy gyenge mosoly futott végig az arcomon. Pár mély levegő és néhány hatalmas nyújtózás után a következő utam a zuhanyzó volt. Dolgom végeztével a nap további részét pihenéssel töltöttem és szokásomtól eltérően már korán aludni tértem.
Másnap reggel még az ébresztőórát is sikerült megelőzni pár perccel. Talán az izgalom, hogy mi is lesz a feladatom. Azok a szűk szavak amelyeket mesterem intézett hozzám, nem szolgáltattak sok információt. Ezért próbáltam leginkább mentálisan és fizikailag is felkészülni bármiféle eshetőségre.
A reggeli rutin és gyors készülődés elvégzése után egyenesen a megbeszélt helyre siettem. Amint odaértem a sietségem kárbavészni látszott. A sensei-nek se közel,se távol semmi nyomát nem láttam.
*Remek! Minek hív ide ilyenkor ha még fel sem bír kelni, vagy ide érni időben?*
Egy ideig még morgolódtam magamban, aztán kényelmesebb pozicióba helyeztem magam egy fa tövébe. Háttal dőlve a növénynek csak a nap reggeli sugarait bambultam,melyeket egészen addig, a futás miatt figyelembe sem vettem. Kellemes látvány nyújtottak, olyannyira hogy szinte minden más körülöttem lévő dolgot kizártam.

**Aokaze Atsushi** Szomb. Aug. 18 2018, 18:58

// Meitsugawa Shori - Tanulás: Suiton: Suijinheki //

Magányosan állsz a kiképzőterület határán, ahol mestereddel kellett volna találkoznod. Ám ő még sehol. Végül pedig egy közeli fa tövében keresel helyet. De ahogy leülsz, a már meg is pillantod, ahogy egy ismerős arc közeledik feléd. Bizony Daisuke az, akire éppen vársz.
- Helló Shori látom időben, mint mindig! Bár most még kicsivel korábban is érkeztél.
Köszönt téged egy mosollyal arcán, baráti jobbját pedig feléd nyújtja. Amint viszonzod, a kézfogási szándékát elindul befelé a kiképzőterep közepe felé. Átlagos tempóban, ami közben jól lehet társalogni.
- Gondolom, tudod miért vagyunk ezen a helyen. Szeretnék egy új jutsut tanítani neked. Mivel a suiton elemet már jól ismered, így annak bemutatását hanyagolnám. Inkább egyből a lényegre térek és arról a jutsuról beszélek, ami miatt itt vagyunk. Ez a jutsu pedig nem más, mint a Suiton: Suijinheki. Ez a technika, noha már eléggé elterjedd a shinobi világban. Ám mégis a mi falunkhoz köthető. Pontosabban az egyik példaképedhez. A Nidaime hokagéhoz. Ez egy védekezésre használt jutsu és többféle képen is meg lehet alkotni.
Ekkor megáll, a terület közepén. Víz sehol sincs a láthatáron, csak 3 gyakorlócölöp, ami furcsa lehet. Hiszen a legtöbb suiton jutsut annak közelben lehet létrehozni. Ez olykor hátrány olykor előny. Hiszen csak bizonyos területeken lehet alkalmazni őket. De kevesebb chakrát igényel, mintha még a vizet is létre kellene hozni.
- Ha azon gondolkodsz vajon miért álltunk meg itt, a válasz mert itt fogunk edzeni. Ugyanis a technikát itt nem meglévő vízből kell létrehoznod, hanem a saját chakrádból. Az előbb már említettem, hogy többféle képen is létrehozható. Az egyik, hogy a vízfalat magad körül hozod létre. A másik pedig az, hogy a szádon át fújod ki. Te ezt fogod elsajátítani. Most bemutatom a jutsut aztán elmondom mi a dolgod.
Mestered pár lépest odébb megy tőled, hogy jobban lásd, mit csinál. Elmutogatja a Tigris, Kígyó, Tigris kézjeleket.
- Suiton: Suijinheki
Ahogy kimondta a technika nevét száját nagyra tátotta és hatalmas vízsugár lövellt ki belőle. Amint elért egy 7 méteres távolságra a vízsugár mintha csak valami láthatatlan falnak ütközött volna megállta az előre haladásban. Kettévált és ívesen haladt tovább két irányba, félkört formálva Daisuke és köréd. A technika szinte azonnal abba is maradt, amint a férfi becsukta a száját. Ezzel elvágva a víz utánpótlást.
- Nos, ez lenne a feladat. A tanulásodat pedig 2 lépésre osztjuk. Az első a szükséges vízmennyiség létrehozása. Amíg ez nincs meg a másodikkal felesleges is foglalkozni. Kezd el és folytatjuk, ha már megy a dolog.
Daisuke, amint végzett azzal, amit mondani akart felült az egyik gyakorló cölöpre. Onnan figyelte tanulásod.

// Legalább 1,5 oldalt kérek, amiben a 4 próbálkozásnál szól tanítód, hogy sikerült létrehoznod a szükséges vízmennyiséget. //

Ajánlott tartalom