Re: Ninja-akadémia

**Izumitani Suzume** Hétf. Márc. 28 2011, 22:04

Suzume kicsit megnyugodott, amint a "vezércsiga" eltüntette szerencsétlenül járt társait. Persze nem annak örült leginkább, hogy megszabadult tőlük, hanem hogy minden kétséget kizáróan sikeresen vette az első akadályt, hiszen ha valamit rosszul csinált volna, akkor valószínűleg ki kellett volna javítania hibáját.
Ezek szerint az első lépés kipipálva. Kíváncsi vagyok, lesz-e még ráadás. Vagy ennyi lett volna az egész? Végül is, sok mindent már nem csinálhatok. Legalábbis, azt hiszem. Hacsak nem találta úgy, hogy a jó feladat teljesítés ellenére is van még kivetnivaló abban, amit csinálok.
A csiga első szavai azonban nem hagyták renyhe képzetek közt tengődni Suzumét. Kiderült ugyanis, hogy még egyáltalán nem biztos, hogy jól csinálta, amit csinált. Azonban nem volt sok idő tépelődni az elhangzott tényeken, a mentora szavaiból a lány kivehette, hogy újabb adag unaloműző érkezik. Mielőtt azonban még bármi is történt volna, pár szóval minősítette az előbbi produkciót.
Lassú, lassú... Persze, hogy lassú vagyok! Elsőre csinálom... Szerintem ez itt még egyáltalán nem jelent gondot. Majd kint, a csatatéren igen, de most még akkor is bőven ráérek pepecselni vele. Kivéve... Ugyan, az nem történhet meg. Kazuma tuti nem fog beelőzni! Vagy mégis? Mi van, ha neki előbb sikerült elsajátítania a saját technikáját?! Az azért elég cink lenne!
Suzume lopva a társa felé tekintett, hogy vajon az hogy halad az edzéssel. Pár másodpercnyi kémkedés után, ráharapott alsó ajkára, és megbeszélte saját magával, hogy márpedig azért sem úgy csinálja, ahogy azt az előbb kigondolta. Bonyolult, mi?
Nem, és nem! Mindenképpen bele kell húznom, ha nem akarom, hogy maga mögött hagyjon, míg én itt a csigákkal szórakozom. Mindent bele kell adnom, hogy tényleg bebizonyítsam neki, és Ami-channak is, hogy jó vagyok. Magamról tudom, ez nem vita tárgya, de a kuponos feladat alapján, nem hiszem, hogy ez nekik is leesett volna.
A gyors eszmefuttatást hamarosan puffogások szakították félbe, jelezve az újabb vendégek érkezését. Szemmel láthatóan náluk sem stimmelt valami, és persze Suzume feladata volt megállapítani, hogy mi. Segítség híján, nem várt tovább, s a csiga megkérdezése nélkül, mintegy önállóan nekiült a feladatnak.
- Nos - kezdte ismét hangosan a gondolkozást -, lássunk téged! - mondta, s odatérdelt egy sárgás foltokkal tarkított csiga mellé. - Elég rossz bőrben vagy, ez tény.
Amint azokban nekikezdett a technikának, szájára mintha lakatott szereltek volna, minden erejét a koncentrációra fordította. Szüksége is volt rá, mivel - ahogy a csiga is elmondta -, az előbb tényleg lassú volt, és most nem engedhette meg magának, hogy késlekedjen. Még mindig beletelt egy kis időbe, mire elegendő chakrát tudott koncentrálni a tenyerébe ahhoz, hogy végre elkezdhette, amit eddig is szeretett volna.
- Ha minden igaz - kezdte kissé bizonytalanul, ahogy egyszer átfutatta kezét a csigán -, neki foszformérgezése van. Erről főként a testében megnövekedett foszforszint árulkodik, másrészt a sárgás pöttyei.
A jó diagnózis reményében Suzume folytatta a feladatát, hogy a csigák minél előbb megfelelő ellátást kaphassanak. A soron következő állat mellé húzta magát, s ismét chakrát koncentrált kezébe. Úgy érezte, ezúttal hamarabb sikerült végrehajtania a műveletet, de még mindig nem sikerült elsőre.
- Az ő szervezetében lévő méreg főként hemotoxikus komponenseket tartalmaz. Valószínűleg egy kígyó harapta meg. A méreg nem halálos, de a hermatológiai elváltozások a testén tovább súlyosbodhatnak.
A további négy csiga diagnosztizálása valamilyen szinten könnyebben ment Suzuménak. Úgy érezte, egyre gyorsabban képes megfelelő mennyiségű chakrát irányítani a kezébe, ezzel is meggyorsítva a vizsgálatot. A harmadik csigánál úgy gondolta, valamilyen mérgező növényből származó alkaloid került a testébe, ami nagyrészt felelős lehet a tüneteiért. A negyediknek valószínűleg szén-monoxid mérgezése volt, ami sokkalta jobban tapadt a vér hemoglobinjához, mint az oxigén, így kiszorította azt a vérből. Az ötödik szervezetében, Suzume, iboténsav elegyét vélte felfedezni, amit valószínűleg egy mérgező gomba elfogyasztása okozott. Mikorra az utolsó pácienshez ért, kellően kifáradt, és ismét több idejébe telt, mire végigfuttatta a diagnózist.
- Ha minden igaz, ő túl sok vizet ivott, ami csökkentette a szervezetében a nátrium szintjét. Ez elég veszélyes lehet.
Mikor befejezte a mondandóját, kifújta az eddig tartogatott levegőt - megkönnyebbült. Még annak ellenére is, hogy tudta, nem feltétlen helyes diagnózisokat állított fel.
El sem hiszem, hogy a végére értem. Viszont, ha még egy ilyen sorozatot meg kell csinálnom... Kidőlök!

**Usake Hiachi** Kedd Márc. 29 2011, 19:18

Miután visszaértem a faluba egy ideig csak kószáltam az utcákon céltalanul. Figyeltem, ahogy a boltosok berakodnak, ahogy a nők a gyerekeikkel sétálnak. Ahogy a vidám, mosolygós arcukat néztem nekem is jobb kedvem lett. Úgy éreztem, hogy csak egy pillanatra bambultam el, de mire észbe kaptam már az akadémia kapujában álltam. Mivel épp nem volt jobb dolgom és egy kis nosztalgia soha nem árt besétáltam a kapun.
Az idő szép, a szél csak enyhén fúj, ami nem zavaró mégis hűsítő. A nap süt és csak néhány bárány felhő úszkál az égen. Most csak néhány gyereket látok, akik vagy egymásnak mutatják meg mit is tanultak ma vagy csak beszélgetnek és nevetgélnek. Most, hogy így visszagondolok én soha nem voltam ilyen jó kapcsolatban az osztálytársaimmal. Általában mindenki került és ez valószínűleg a hűvös viselkedésem miatt lehetett. Ahogy végig gondolom a régi időket egy-egy emléken elmosolyodom és bár erős késztetést érzek, hogy rágyújtsak végül mégis csak megállom. Ahogy beérek az akadémia épületébe a nap sugarai nem melegítenek tovább és hirtelen megcsap a kellemes hűvös. Ahogy felmegyek az ismerős lépcsőkön, amik mára már kicsinek tűnnek, a szűk folyosókon nem tudom letörölni azt a kicsi, de szeretet teljes mosolyt az arcomról. Minden terembe benézek ahol nyitva van az ajtó, ahol pedig nincs, ott csak a kicsi ablakon nézek be, hogyan is folyik az óra. Egy ideig elidőzik a szemem a gyerekeken. Van köztük, aki feszülten figyel, van aki szórakozik a padtársával és persze vannak akik alszanak. Ez nem meglepő számomra, hiszen az én osztályom is ugyan ilyen volt. Azután a tekintetem átsiklik a tanárra, aki hadonászik és üvöltözik a pódiumról, de a szeme akkor is mosolyog. Ahogy tovább haladok beérek az ebédlőbe, ahol kellemes illat lengi körbe a termet. Egy ideig élvezem, majd tovább indulok egyenesen az udvarra. Itt sokkal többen vannak, mint az iskola előtt, bár ez nem is meglepő. Egyesek egy senseiel vannak, vannak akik csak üldögélnek és olyan is akad, aki magában gyakorolja a célba dobást, egy jutsut vagy esetleg egy tai jutsu mozdulatot. Egy ideig figyelem a körbe-körbe futó gyerekeket, akik a tanáruk felügyelete alatt egy pillanatra sem pihenhetnek, majd tovább vándorol a tekintetem a fegyverekkel kísérletező gyerkőcre, de végül megállapodik azon a középtermetű, fekete hajú fiúcskán, aki egy kicsit emlékeztet saját magamra. Oda ballagok egy közeli fához, majd a hátam a törzsének döntöm és a lombkorona árnyékából figyelem az ifjút.

Konan1 Kedd Márc. 29 2011, 20:50

Hiachi körbesétált a számára igencsak ismerős helyszínt. Egykoron ő is itt rótta le mindennapjait mint ahogyan ma is teszik azt Konoha friss fiataljai akik majd örökölni fogják utóduk hagyatékait és magát a tűz akaratát is. Talán egyszer lesz egy olyan gyerek is itt az akadémián aki pont Hiachi képességeit és Sharinganját örökölve fogja nyomni a padsort. Visszatérve a jelenbe, hősünk a termeken, az ebédlőn keresztül az akadémia kis kiképzőterepére lyukadt ki ahol jelenleg is voltak diákok akinek egy-egy sensei órát tartott. Az oktatókat talán maga a fiú is felismerhette, de láthatott köztük új arcokat is, viszont nem volt ideje sokáig nézelődni mert az akadémiai kis suhancok azon nyomban letámadták szó szerint a fiút és a ruhájára akaszkodtak.
- Ne-ne... Ugye te vagy az a fiú aki védte Konohát a Harmadik halálakor? Kérdezte egy aprócska kislány félénk hangon, majd rögvest egy másik fiú is megszólalt. - Igen ő az, ez egy Uchuha, igaz sensei? Ő az akiről tanultunk? Kérdezgették a gyerekek a tanítójuk felszólítása ellenére is, majd az is beletörődött a dologba és zavarában a tarkóját vakargatta.
- Mond csak mond csak, mit keresel itt? Ez még nekünk is túl uncsi nem hogy neked... Miért jöttél ide, csak nem tanítani akarsz minket? Suttogta az egyik mire az összes gyerek a terepről a fiúhoz tömörült immáron egy hatalmas kupacot alkotva és a következő mondatokat suttogták. - Hallottad, az a fiú fog tanítani nekünk egy új jutsut. -Igen én is hallottam. Már alig várom. - Remélem nem valami ócska technika lesz az. Őrjöngtek a gyerekek és ha szerencsétlen Hiachi valami rosszat vél mondani, abban biztos lehet hogy a csalódott gyerekek szétmarcangolják, hisz eddig is csak az új jutsu pletykája tartotta vissza őket.
- Na-na gyerekek... ezt nem illik csinálni. Hagyjátok békén és folytassátok az edzést! Jött az egyfős felmentősereg a diákok senseie képében majd mindenkit elhessegetett Hiachi körül és minden visszatért a megszokott unalmas kerékvágásba.
- Mond csak. Miért jöttél ide? Nem hiszem hogy jutsut akarsz tanítani nekünk, tehát vagy keresel valamit vagy egyszerűen csak te magad is tanulni akarsz. Ha gondolod én tudok segíteni neked bármiben. Mondta egy rajtad maradt fiú, pontosabban az a gyerek akibe Hiachi önmagát vélte felismerni egyetlen percre.

**Usake Hiachi** Kedd Márc. 29 2011, 21:49

Ahogy a sok apró gyerek körém sereglik ezzel egy tömeget alkotva körülöttem kiver a víz és ideges leszek.
~ Na szép. Az éles helyzetekben halál nyugodt tudok maradni, de már taknyos kölyök teljesen kikészít. Mondjuk ezért nem is mentem tanítónak egy csapat élére. Biztos vagyok benne, hogy ha ezt az utat választottam volna nem telne bele egy évbe és kész idegroncs lennék. Kezdem egyre jobban tisztelni azokat a chuuninokat illetve jouninokat, akik képesek ezt elviselni ~ sopánkodok magamban.
Megpróbálok erőt venni magamon és egy nagy levegőt veszek, hogy lenyugodjak. Remélhetőleg a szívverésem normális ütemre vált és abba hagyom a verejtékezést. Ránézek a sok csillogó szemű, energikus gyerekre és egy pillanatra elmosolyodok és némi büszkeséggel tölt el, hogy rólam tanulnak, de amint ismét megszólalnak a varázs elillan. Igaz, hogy még gyerekek és nem tudják mit beszélnek, de szavaik hallatán lassan fortyogni kezd bennem a düh.
~ Mégis mit gondolnak ezek a suhancok? Még, hogy unalmas... később áldani fogják ezeket az éveket és annyi hasznosat fognak itt tanulni, hogy megszámlálni sem fogják tudni hányszor menti meg az életüket egy-egy apró trükk, amit az itt töltött évek alatt fognak elsajátítani. Na és mi az, hogy haszontalan jutsu? Na majd adok én nekik... úgy kiosztom a társaságot, hogy egy életre elmegy a kedvük a panaszkodástól ~ hergelem fel magam még jobban.
Felöltöm a komor, mások szerint igen ijesztő arckifejezésem, majd lesújtó szemekkel végig nézek a társaságon és nem üvöltve, ám erőteljes hangon megszólalok.
- Hallgassatok el! Mégis miről beszéltek? Még, hogy unalmas. Még nagyon fiatalok és tapasztalatlanok vagytok. Ha ennyire értitek a dolgotokat és már mindent tudtok, akkor gyerünk tegyétek le a genin vizsgát és irány a harctér. Elképzelni sem tudjátok mik történtek oda kint. Ezek az évek nagyon fontosak a számotokra. Az az idő, amit itt eltöltötök, talán a legfontosabb időszak az életetekben. Itt élvezhetitek ki gyerekkorotok utolsó pillanatait, de ez persze nem azt jelenti, hogy nem kell komolyan vennetek a dolgokat. Fontos, hogy legyen életetek és barátaitok, családotok, de ha jó shinobik akartok lenni és megvédeni azokat, akiket szerettek mindig jobbá kell válnozok és fejlesztenetek kell magatokat. Azt is meg kell még tanulnotok, hogy nincs olyan, hogy haszontalan jutsu. Az alap genin jutsuktól kezdve a legnehezebb S szintű technikákig mind hasznosak és megmenthetik a saját vagy mások életét. Erre mindig emlékezzetek! - mondom végül gyengédebb, hangon miközben lassacskán az arcvonásaim is meglágyulnak.
Miután befejezem a monológom remélhetőleg a gyerekek nem támadnak rám. Ha sikeresen feloszlik a tömeg, akkor sóhajtok egyet és valószínűleg csak ekkor hallom meg a fiú hangját, aki még mindig a közelemben van. Mivel most beszél hozzám kicsit jobban végig mérem. Ahogy eljut az agyamig mit is mondott az imént növekvő kíváncsiság áraszt el.
~ Mit taníthat nekem egy ilyen fiatal srác? Vagy lehetséges lenne, hogy fiatalnak néztem mégis sokkal idősebb, mint gondoltam ~ elmélkedem egy pillanatig a fiú korán.
- Hello. A nevem Usake Hiachi. Szerény személyedben kit tisztelhetek? - nyújtom oda a kezem a bemutatkozás gesztusaként.
Az, hogy hány éves bár nagyon foglalkoztat, de nagyon illetlennek vélem csak úgy megkérdezni egy ismeretlentől, hogy hány éves.

Konan1 Kedd Márc. 29 2011, 22:40

Giachi egy kisebb hegyi beszédet tartott a gyerekeknek a maga sajátos hangnemében és gesztusaival, azonban minél tovább fejtegette az akadémia rejtelmeit arca annál inkább meglágyult. Amint befejezte mondandóját a gyerekek némán figyeltek a férfira, majd hirtelen éktelen nevetésben törtek ki és távoztak az eddig még királynak vélt Jounin mellől és csak egyetlen gyerkőc marad. A fiú megkérdezi mit is keres itt pontosan amitől hősünk egyből meg is töri eddigi némaságának tükrét, majd beszélni kezd.
- Az én nevem nem lényeg. Hívj csak Taro-samanak! Suttogta a fiú kicsit mosolyogva majd folytatta. - Tudom mit gondolsz. Az itteniek éretlenek és mindenen nevetnek, viszont én mondhatni más vagyok. Amolyan fekete bárány. Közölte komoran, majd hirtelen előkapta vidámabbik énjét. - Egyébként én is itt tanulok az akadémián, bár ő nagyságom nemsokára elvégzi ezt az akadémiát és kikerülök a nagyvilágba. Na de ennyi elég rólam. Mondta miközben kezét felemelte és ujjával Hiachira mutatott. - Tehát mi célból érkeztél? Unatkozol és itt akarsz pihenni vagy keresel egy mestert aki taníthat neked valami újat? Mert ebben az esetben nem kell keresned tovább!
Hencegett a srác, majd mozgásba lendült. Hiába még a választ nem kapta meg, ő már arra készült, hogy tanít valami újdonsült diákjának. Fától fáig lopózott, bokrokon keresztül, hogy senki se vegye észre, hogy merre tart, míg végül az akadémia egyik külső ablakához érkezett és kezét a magasba emelve megállt.
- Na kedves diákom. A küldetésed nem más mint, hogy feljuss az akadémia oldalán a harmadik emeleti ablakhoz ami éppen itt van fölöttünk és feltűnés nélkül besurranj. Mondanom sem kell, ha meglátnak buktad az egészet és oda a tanulás. Mondta mosolyogva, majd ő maga erősen belekapaszkodott a fiú hátába és ha ezt Hiachi kérdőre vonja akkor a srác így válaszol.
- Mi az? Mit gondoltál? Bejutsz és kész? Onnan további feladatunk van. Nyögte ki, majd várta, hogy tanítványa elinduljon az épület oldalán felfelé.

**Usake Hiachi** Kedd Márc. 29 2011, 23:00

Amint felhangzik a nevetés lemondóan sóhajtok egyet. Sejthettem volna magamtól is, hogy még gyerekek és nem fogják érteni, amit mondok nekik. Ám hiába tudom ezt erős késztetést érzek, hogy egyenként péppé verjem a társaságot, de valljuk be a Hokage biztos nem nézné jó szemel ha egy csapat akadémiai taknyos félholtan feküdne az akadémia udvarán. Így hát összeszedem minden önuralmam és megállom. Kicsit lenyugszom, de ez nem tart sokáig, amint meghallom, amit a srác mond. Kicsit megrándul az arcom a "sama" hallatán és már csak kicsi hiányzik, hogy legyilkoljak valakit.
~ Mégis mit gondolnak ezek a mai taknyosok? Esküszöm, hogy ha ez tovább folytatódik mindenkit kórházba juttatok ~ dühöngök magamban.
Végig hallgatom, amit a srác mondani akar és majdnem elröhögöm magam, amikor az őnagysága szót használja önmagára, de valahogyan mégis is sikerül megállnom a dolgot és nem fakad ki belőlem. Miután visszafojtom a kuncogást egyszerre a srác ujjával találom szembe magam. Kicsit megilletődök ettől a szemtelen viselkedéstől és már tényleg azon vagyok, hogy szót adjak felháborodásomnak, de a fiú elkezd bombázni a kérdéseivel, majd meg sem várva a választ elindul. Miközben ő belekezd magán akciójába én éppen rá akarok gyújtani, de hamar rá kell jönnöm, hogy erre most nincs sok esélyem, mivel nem telik bele egy percbe sem, mire a srác megáll és elkezd ismét mutogatni. Szerencséjére ezúttal nem rám. Tekintetemmel követem a fiú ujjának vonalát egészen egy nyitott ablakig, ami egy harmadik emeleti terembe vezet. Egy ideig kérdően nézek a fiúra, de ő hamar bele is kezd a hülye feladat magyarázásába. Amint meghallom mi is a feladatom egyre feljebb megy bennem a pumpa.
- Kedves diák a jó.... mindjárt úgy seggbe rúglak, hogy felrepülsz a harmadikra hülye törpe - adom ki magamból a mérgem egy töredék részét némi káromkodással.
Amikor oda érek a kis törpe ráugrik a hátamra ezzel még idegesebbé téve engem. Már éppen azon vagyok, hogy ledobjam magamról és elhúzzak a francba, de a kíváncsiság, ami bennem tombol nem hagy nyugodni. Úgy érzem muszáj megtudnom mégis mit tudna nekem tanítani ez a kis srác. Ha pedig átvág, biztos, hogy a lelket is kiverem belőle. Végül kelletlenül, de bele egyezem a dologba. Körül nézek, hogy ki mivel van elfoglalva, majd ha úgy vélem senki sem figyel fellépek a ház oldalára némi chakra segítségével, majd a kezeimbe is chakrát vezetek, hogy könnyebben tudjak haladni és a kis görcs is fenn tudjon maradni. Remélhetőleg sikeresen megérkezem a harmadik emeleti ablakhoz és amint ez bekövetkezik bemászom rajta, majd leteszem a kis fickót. Megállok és kérdő tekintettel nézek rá hátha kinyögi mi is a következő feladatom.

Konan1 Szer. Márc. 30 2011, 07:58

Hiachi egyre indulatosabb lett halván azokat a szavakat amelyeket a még fiatalnak mondható, akadémiai tanuló intézett felé. A gyerek részéről nem volt semmi lenézés, ő pusztán örült, hogy segíthet másokon még ha egy kicsit sajátos módon is. A férfi kiakadására és sértő szavaira a gyerek nem reagált semmit mintha meg se hallotta volna azt, elengedte a füle mellett, de volt eredménye ennek, hisz az "áldozat" teljesítette "tanárának" feladatát. Négykézláb kezdett el mászni a fal oldalán egy gyerekkel a hátán és szép lassacskán elértétek azt a bizonyos harmadik emeleti ablakot.
- Megérkeztünk. Óvatosan, innentől már nagyon veszélyessé válik a küldetésünk. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem vehetnek észre minket! Suttogta a gyerek, hisz Hiachi benézett az ablakon, az akadémia tanári irodája tárul elé. Az iroda egy nagyobb terem volt középen egy oszloppal ami a tetőszerkezetet tartotta, valamint az irodában összesen három tanár volt akik éppen az asztaluknál a papírmunkájukat végezték.
- A feladatunk az, hogy észrevétlenül eljussunk a középső oszlopig. Ha oda elértünk onnantól már sima ügyünk van. Adta ki a következő feladatot, mely immár sokkal nehezebb mint az első, viszont ha ez sikerül akkor talán már bele is kezdhetnek a tanulásba. - Mond csak... van valami ötleted a bejutásra? Igaz ezek csak tanárok, könnyen át lehet verni őket. A legkézenfekvőbb egy Genjutsu alkalmazása lenne, viszont az a nő aki az oszlopnál ül. ~Mutat rá sunyiba a fiú~ Kurenai-sensei nem fog bedőlni neki. Vélemény? Tette fel a kérdést és rábízta magát idősebb és tapasztaltabb "tanítványára" vagy mondhatnánk azt is, hogy "tettestársára".

**Usake Hiachi** Csüt. Márc. 31 2011, 15:57

Bár a harmadik emelet nem túl magas mégis megterhelő feljutni egészen odáig. Ha csak a saját súlyom kéne cipelni az még teljesen rendben lenne, de ez a gyerek a korához képest elég nehéz. Mikor végre elérem a célomat megkönnyebbülve sóhajtok ám, amikor benézek a terembe csalódnom kell. Még nem pihenhetek és rá kell, hogy jöjjek bizony most jön a neheze az egésznek. Ahogy körbe tekintek a teremben csak három személyt vélek felfedezni és ezek közül csak egy ismerős, ám sajnos nem ugrik be a neve és hogy honnan ismerem. Amikor a fiú elmondja mi is a feladat elgondolkozom egy pillanatra, hogyan is juthatnánk be. Az első, ami beugrik az a genjutsu, ahogy azt ifjú "mesterem" is felvetette. Ahogy kimondja a nő nevét azonnal beugrik ki is az. Yuhi Kurenai egy igazán tehetséges jounin. Főleg genjutsukkal dolgozik, gyors és halálos. Ahogy ezt végig gondolom magamban azonnal eltemetem a genjutsu ötletét és megpróbálok valami mást kitalálni. Miközben pörög az agyam, szemeimmel a termet fürkészem és egyszer csak beugrik.
- Mivel csak úgy besétálni nem tudunk, így használjuk a plafont - mondom a fiúnak, majd egy pár pillanatig várok, míg reagál valamit és bele is kezdek a dologba.
A chakrát ugyan úgy áramoltatom a végtagjaiba, majd megpróbálok észrevétlenül bejutni a szoba belső falára, majd csöndben haladni a plafonon egészen a tartó gerendáig. Bár elég kockázatos a dolog, de mivel jobb ötletem nincs ezért kénytelen vagyok egy ilyen akcióhoz folyamodni. Remélhetőleg észrevétlenül eljutok a célomig. Miközben a plafonon haladok felmerül bennem a kérdés mi is akar ez a gyerek itt és engem minek rángatott bele. Kezd rossz érzésem lenni és még mindig nem értem, hogyan és mit taníthatna nekem és mégis ez a "küldetés", hogyan kapcsolódik az egész jutsu tanuláshoz. Ám mivel most még levegőt venni is alig merek nem kérdezek rá semmire csak csöndben araszolok a terem közepéig.

Konan1 Vas. Ápr. 10 2011, 21:34

Nem tartott sokáig a feljutás, pusztán pár pillanatig, ahogyan Hiachi négykézláb araszolt felfelé az épületen egy kölyökkel a hátán. Ha bárki látta volna ezt, biztosan hülyének nézte volna a férfit, hisz mi értelme az épület oldalán mászni ha egyszer bent lépcsősor is van. A fiú elmondta a tervet, hogy hova is kell eljutnia Hiachinak, ám ez közel sem volt valami egyszerű. A terem mivel tele volt emberekkel, jobban mondva chuunin-jounin tanítókkal ezért ez a feladat jócskán csak lehetetlennek bizonyult, ám régimódi ninja módjára ez a probléma is megoldódott. Kalandunk hőse, hátán a gyerekkel a plafonhoz tapadva kúszott végig nesztelenül egészen a tartó gerendáig, ahogyan ott megállva ideje volt megkapnia a következő instrukciót. A kis srác gyorsan megvakarta a fejét, ahogyan lábait a plafonnak szegezte, majd kezével Hiachi hastájékát megragadta majd egyszerűen a plafonon hasaló amolyan fordított kutyapózba rántotta, csak a lábszárai és a keze ért a plafonhoz ami lehetővé tette a kölyöknek, hogy egy ügyes mozdulattal, immáron ne Hiachi hátán csöngjön hanem a hasán üljön. Amint ilyen furcsa pózban helyezkedtek el, a srác azonnal papírt ragadott felszabadult kezeibe majd írni kezdett rá.
"Rendben, idáig megvolnánk. Amint látom a tanítók nagy része már elhagyta a tanárit, csak Kurenai maradt bent a teájával. Tapasztalatból tudom, ha teázik akkor nagyon sok időt tölt a tanáriban, tehát valahogy el kell érnünk, hogy elhagyja a tanárit. Hmm... a'szem már van is egy ötletem." Állt a lapon melyet meg is mutatott "diákjának" majd a zsebeiben kezdett el kotorászni. Nemsokkal a keresgélés után ki is rántott a zsebeiből egy aprócska fiolát meg egy drótot. A fiolát oda mutatta Hiachinak aki láthatta az azon álló írást. "Hashajtó" Mindezek után a kezébe nyomta a drótot és az üvegcsét és innentől már minden a tanítvány ötletességén múlott.

**Usake Hiachi** Szomb. Jún. 18 2011, 18:46

Általában az emberek tévednek. Ez az élet vele járója. És mint ember én is így vagyok ezzel ebben a pillanatban is. Egészen eddig azt hittem, hogy ez a kis törpe, aki épp a hasamon üldögél, mint valami elb*szott csimpánz nem tud jobban felhúzni, de erőset tévedtem. Miközben azon erőlködök, hogy fenn maradjak a plafonon, ne üvöltsem el magam és vágjam nyakon a kis taknyost ő erőteljesen körmöl valamit, ami arra ad lehetőséget, hogy lenyugodjak és magamra öltsek egy nyugodt, kiegyensúlyozott álarcot, amit lehetőleg fenntartok egészen addig, amíg kijutok innen. Mikor a kis görcs felém fordítja a papírt, hogy elolvashassam gyorsan át futom mit írt, majd elképedve kostatálom, hogy milyen elvetemült egy gyerek ez.
~ Hát ez nem semmi.... ennyire rossz suhanc talán még nem is volt az én osztályomban ~ gondolkodok el egy pillanatra, de hamar rá kell jönnöm, hogy nincs időm elmélkedni és elmerülni az emlékeimben.
Ahogy a kezemben pihenő fiolára és a drótra pillantok fogalmam sincs mit tegyek. Töröm a fejem és esküszöm mintha hallanám, ahogy a berozsdásodott kerekek hangosan csikorognak. Ám a nagy erőfeszítésemnek hosszú percekig semmi eredménye és ha ez sokáig így marad, valószínűleg a kis srác hamar elkezd majd noszogatni, ha eddig nem tette meg. Ám pillanatokon belül, mintha egy múzsa kék hajjal előlépett volna a tudatom legbelső zugából és beolajozta volna a rég nem használt kerekeket, amik ezáltal újra úgy működnek mintha újak lennének - pedig valljuk be nem azok - és így sikerül megtalálni a megoldást a problémára. Megfogom a drótot, majd amilyen óvatosan és hangtalanul tudom megpróbálom Kurenai csészéje fölé engedni anélkül, hogy ő észrevenné vagy én leesnék a plafonról. Majd ha ez sikerül, akkor ugyan ilyen precizitással próbálom meg a dróton végig folyatva a hashajtót bele juttatni a csészébe. Ha ez sikerül - amit nagyon remélek - akkor vissza húzom a drótot és bár kicsit félve, várom mi lesz a kis törpe következő elmebeteg ötlete.

Konan1 Szer. Jún. 22 2011, 13:01

A hashajtó, a drót és a csésze tea együttese, teljesen ugyan olyan mint amikor a shinobik egy drót segítségével a a plafonról nesztelenül juttatnak mérget az alvó áldozat szájába. Ez egy közismert mozdulat, melyet nem valami nehéz kivitelezni és az eredménye is megvan. A fiú tátott szájjal figyelte végig a kis manővert, a manővert melyet Hiachi orvosi precizitással vitt végbe, anélkül, hogy azt Kurenai észre vette volna a kis csalafintaságot. A srác jól megjósolta a dolgot, Kurenai kényelmesen hátradűlt a székében, majd apránként, nagyokat sóhajtozva szürcsölte el a teáját. Körülbelül hét perc telt el így és még mindég nem volt semmi látható hatása a hashajtónak mindaddig amíg az óra mutatója átlépte a hatodik percet. Abban a pillanatban elkerekedett a nő szeme, majd hirtelen a hasához kapott, mely jó hangosan felmordult, mintha valami kutya morgott volna egy macskára. Kurenai érezte, hogy nincs vele valami rendben, főleg mellkastól lefelé. Szinte azonnal kirobbant az ajtón és már szaladt is, hogy elfoglalja a tanároknak fenntartott nemes emelvényt.
- Na ez bevált! Jelentette ki, ahogyan leugrott a hasadról, egyenesen Kurenai tanári asztala mellé. - Bár a képét látva szerintem egy kicsit túllőttél a célon. Az biztos, hogy már nem fog zavarni minket. Mondta vigyorogva, ahogyan a nő asztalának egyik fiókjában kezdett el kutatni. Gyorsan végigtúrta az egészet, majd végül kivette azt a valamit amiért ez az egész kommandósdi folyt. - Ha minden igaz, akkor ezek itt a chakrapapírok. Ezzel már gyerekjáték megállapítani, hogy milyen is az elemed. Irány a Kiképző terep! Mondta ki boldogan, ahogyan az ablak felé sietett, majd rád várt, hogy ismét felkarold és kividd az épületből feltűnésmentesen.

//Folytathatjuk itt a postolást//

**Usake Hiachi** Szer. Jún. 22 2011, 21:23

Amikor sikerül észrevétlenül belejuttatnom a hashajtót a csészébe kicsit megkönnyebbülök, mert hiába vagyok képzett ninja, szánom bánom, de nem szívesen kerülnék szembe Kurenaial, de ahogy az órára pillantok, mintha a mutatók vánszorognának. Legalábbis ezt érzem miközben arra várok, hogy a hashajtó hasson. Már éppen kezdek aggódni, amikor a nő hasához kap és hirtelen az üres terem csendjét megtöri az a hatalmas morgás. Abban a pillanatban, amikor a nő kilép a teremből megkönnyebbülök, főleg azért mert a kis suhanc végre leszáll a földre. Miközben beszél én is követem és sóhajtok egyet, amikor rájövök, hogy igaza van. Bűntudat támad bennem, hiába nem volt szándékos amit tettem, de hamar eltereli a figyelmemet, hogy a fiú a a nő fiókjában kezd matatni. Kíváncsian várom, hogy mit húz elő a kalapból és végül nagy meglepetésemre chakra érzékeny papírok kerültek elő. Mikor túllépek a meglepődésemen az ablakhoz sétálok, felkapom a kis srácot, majd távozok úgy, ahogy jöttem, majd ha leértünk leteszem a fiút és elindulok utána a kiképző terep felé.

**Aoyama Shizuka** Kedd Júl. 12 2011, 18:25

[for Miharu]

-*After the Genin exam*-

Az otthoni teljesen nyugodt légkört még a sikeres Genin vizsgám híre sem billentette ki tökéletes egyensúlyából, csupán egy halovány mosoly kísérte dicséretet kaptam Tsubakasatol, majd minden úgy folyt tovább mintha mi sem történt volna. Semmiféle izgatottságot nem véltem felfedezni arcán, talán nem is várta az eredményt... talán nem is érdekelte, csupán udvariasságból nyögte ki az oda illő szavakat. Az elmúlt egy évben sokat változott a viszonyunk, de talán ez így van rendben.

Kedvem nem szegte Nénim fagyossága, az öröm levakarhatatlan mosolyt festett arcomra. Csupán a délután hátralevő része aggasztott kissé, mely iszonyat lassan araszolgatott az éjszaka felé, de mikor végre az óramutató eltalált a 11-ig Tsubakasa elindult haza, én pedig rögtön magam mögött hagytam a házat. Pont mint minden este. Sosem voltam kibékülve az üres ház borzalmaival: a vastag sötétséggel mely lepelként borít be mindent, s az odébb levő ablakon beszűrődő halvány fénnyel mely furcsa árnyékokat vet a tiszta falra.

Képtelen vagyok ilyen lehetetlen terhek alatt aludni, így általában az utcán töltöm az éjszakákat s csak a világosodó ég alatt térek haza aludni. A szabad ég alatt teljesen más: a halk neszek forrása általában beazonosítható, a sötétség kevésbé átláthatatlan és feneketlen, a levegőben úszó por pedig nem fojtogat mint a mozdulatlan levegőjű zárt szobában.

Pontosan nem tudom meddig szoktam kint lenni, de az biztos, hogy sosem olyan sokáig mint a vizsga utáni éjjelen. Bár időérzékem teljesen jó, mégsem tudtam belőni még soha mennyit aludhattam, kivéve most. Most nem aludtam. Odakint egy padon ülve, felhúzott térdeimet két karommal átkulcsolva merengtem a következő nap rejtelmein, vagyis az eligazításon. Megpróbáltam kitalálni mi következhet most, hogy túl vagyunk a vizsgán, de hamar rájöttem, hogy teljesen felesleges a találgatás, s bár magamban eldöntöttem, hogy nem is foglalkoztat tovább a téma, gondolataim közé mégis mindig befúródott egy-egy lehetséges alternatíva, melyeket csak nagy nehezen tudtam kiűzni a fejemből. Így telt az éjszaka.

A halványodó csillagok láttán sem éreztem késztetést arra, hogy hazainduljak, inkább hatalmas kerülővel tettem meg a házunkig vezető utat. Általában ezen kora órában olyannyira fáradt vagyok, hogy a szobámig sem jutok el, csak lehuppanok egy konyhaszékre és az asztalra dőlve alszom el. Ma viszont ez is máshogy történt. Egy kicsi fáradtságot sem éreztem magamban ezért ismét letusoltam, felöltöztem, elvégeztem mindent amit egy általános akadémiai reggelen szoktam, majd olyan 5 óra környéken megérkezett Tsubakasa. Épp reggeliztem mit Ő zsörtölődve fogadott: szerinte nem alszok eleget, de csak akkor kezdett igazan morogni mikor alaposabban szemügyre vette a konyhát. Valóságos konyhatündér vagyok.
- Ez aztán nem semmi, kisasszony. Úgy néz ki a konyha mint ha itt zajlott volna a ninja háború. - ezen megjegyzésen halkan felkuncogtam, majd gondtalanul folytattam a megkezdett reggeli elfogyasztását s csak akkor feleltem neki mikor végeztem.
-Ma kicsit korábban megyek. - Természetesen most is elsuvasztottam a témát valami bociszembevetéssel, mire hüledezve válaszolt:
-Kicsit? Angyalka, ilyen korán még a Sensei is alszik. Inkább pihenj még egy kicsit.- a végét meglehetősen könyörgőre fogta, gondolom nem szeretné, ha bárki arra gondolna a faluban, hogy engem ilyen korán elzavarnak otthonról.
-Ma van az eligazítás, tudod... mondtam tegnap. Ráadásul úgy sem tudok már pihenni.
-Menj csak, de nehogy aztán a fáradtságtól elájulj. - a marasztaló szándék még mindig kicsengett hangjából, de ügyet sem vetettem rá.
-Szép napot! - kiáltottam vissza az ajtóból nevetve, majd elindultam az akadémia fele. Tudtam, hogy a kapuk zárva lesznek, de nem aggasztott a dolog különösebben. Mikor odaértem leültem egy padra szemben az épülettel s vártam, hogy a többi diák is megérkezzen... bár 10 perc után úgy tűnt a világ vége hamarabb ér ide mint a többiek.

**Hasegawa Miharu** Vas. Júl. 17 2011, 22:03

Szokásos reggeli kábaság fogadott amikor belenéztem a tükörbe. Kócos haj, kifejezéstelen arc, összeszűkült szemek. Kínomban elmosolyodtam, mikor rájöttem hogy rég nem néztem ki ilyen rosszul. Pár kemény nap, és az ember teste megtörik a rá nehezedő teher alatt.
"Lehet vissza kéne feküdnöm aludni? Áh, nem lehet. A mai nap van az eligazítás és a csapatosztás. Muszáj lesz rendbeszednem magam és elindulni minnél hamarabb, hátha elöbb kezdik."
Miután lekászálódtam a lépcsőn, és leültem az asztalhoz, magam elé húztam egy tálat, amiben a szokásos magvak, rizs, és szirup volt. De ma valahogy más íze volt a reggelinek. A tegnap esti ölelkezést felidézve még nyelni is elfelejtettem, így egy idő után hörcsögre hasonlító fejjel mentem ablakot nyitni. A tükörképemre pillantva nyeltem egyet, majd a friss reggeli levegő után visszaültem az asztalhoz, és befejeztem a reggelim. Majd következett megint az emelet. Felbattyogtam, felvettem a fekete egyberuhám, amelyet rég ki akartam próbálni, megfésülködtem, és egy csatot választva, eltűrtem a hajam hogy még véletlenül se zavarjon, ha az eligazítást követően felmérés következne a csapatnak. Bíztató mosollyal az arcomon léptem ki Konoha utcáira.

Mindenki nézett. Nem értettem miért, hiszen más is szokott küldetésre menni, vagy felmérésre harci öltözéket venni.
"Ennyire gyámoltalannak és gyengének tűnnék?"
Nem vártam választ, hiszen már a kérdés megfogalmazódásának pillanatában ott volt a fejemben. Kicsit sértődötten, vállam és orrom feljebb emelve kezdtem el a Ninja Akadmémia felé venni az irányt. Át az erdőségen, pár gallyat eltörve, viszonylag hangtalanul érkezdtem a kapuhoz, mely még zárva volt.

"Ezt nem hiszem el. Egyszer érkezem elöbb, akkor meg senki nincs itt. Hát ez csodálatos. " Leültem az Akadmémia jobb oldalán húzódó hintába, és a földet nézve lógattam a lábam a semmibe. Önmagamba, a gondolataim legmélyére, ahol senki sem zavarhatott. Talán kissé elbambultam, így kicsit meglepetés szerűen ért, mikor észrevettem hogy észrevettek. Néztem, ahogy egy másik lány az Akadémiával szemközti padon ül, és nézi hogy én nézem.
"Végre valaki. Már azthittem csak én járok ebbe az Akadémiába... "
Gúnyos, félkeserű mosolyt letöröltem az arcomról, és bátorító mosollyal felkeltem a hintából, és elindultam a lány felé. Mikor odaértem, meg sem kérdezve hogy szabad-e a hely, leültem mellé.
"Bocsáss meg. Elfelejtettem. Leülhetek ide melléd?"

**Aoyama Shizuka** Csüt. Júl. 21 2011, 18:50

[for Miharu]

~sunrise~

A múlás egy-egy hosszúra nyúlt lépte közt bőven maradt idő meghallgatni a hajnal vékony húrján játszók halk muzsikáját, mely a koránkelőket visszaringatja az álomba. Szemhéjamra nehezült az álmosság, egészen hirtelen, váratlanul rám tört. Érthető...
Az ébrenlét minden kötelében erősen megkapaszkodtam, figyeltem a neszeket, szememmel kerestem a fák közt matató életet. A hajnali hideg levegő segítségemre volt, mint a korai órában leereszkedő vékony ködfátyol is, mi friss harmatként ér a környezethez s hozzám is. Hajamon, arcomon csak legenyhébb csókját érezhettem, a komótosan leereszkedő cseppekből viszont néhány a cipőmbe bújt. Tekintetem a kövér vízcseppeket pasztázta melyek a füvön az első napsugarakra vártak, hogy ragyoghassanak. Szememnek ez az egyik legkedvesebb látnivalója.

Talán félálomban való merengésem tett oly süketté, hogy nem halottam meg közeledő faágtördöső lányt, talán a lány volt nagyon halk... nem tudom, mire felfigyeltem rá már a hintában ült. Fekete öltözete azonnal szemét szúrt nekem, gyorsan végig néztem magamon is. Sötétzöld rövidnadrágot és fekete pántos pólót viseltem, dísztelen kinézetem egyetlen éke a derekig érő sötétbarna (feketés) fényes hajam melyet szabadon engedve hordok. Mindjárt arra gondoltam milyen szépen összeöltöztünk, de ezen jó-kedélyű gondolatért mindjárt le is korholtam magam. Nyilván nem az eligazítás tiszteletére húzott feketét, ahogyan én sem.

Gondolataim új szárnyat kaptak, nem érdekelt többé semmi nesz. Gondolkodtam: ismerem-e? Nem mondhatni... arca a hajnali félhomályban is egészen kivehető volt, megismertem. A neve is azonnal beugrott, de az is, hogy soha életemben nem beszéltem vele egy mondatnál többet. Még csak köszönő viszonyban sem vagyunk, pedig akadémiai osztálytársam, de persze nem azért alakult ez így, mert egymás haragosai lennénk csupán...

Nem tudtam kitalálni, hogy odamenjek-e hozzá, aztán épp mire nagy nehezen döntöttem Miharu elindult felém s szó nélkül leült a padra. Közben éreztem, hogy arcomba vér fut, tükör nélkül is tudtam hogy halovány arcomon világosrózsaszín pír virít. A legkisebb eseményre is ez a reakcióm, ami elég kínos... de legalább olyankor nem vagyok fakó.
-Hmm?... Nyugodtan. - Az elején a hangom felcsuklott mire megrendültem; sosem voltam jóban a hangommal: amikor olyan kedve van egyszerűen cserbenhagy.
-Kicsit... korán van, nemde? - Igyekezetem kicsit nagyon halványra sikeredett, de a bájosan idétlen 10/10 pontos mosoly azért ott virított az arcomon.
-De legalább biztosan nem késünk el... - Ezt már csak olyan halkan mertem mondani, hogy lehet, hogy Miharu meg sem hallotta, bár az is igaz, hogy inkább csak magamnak címeztem. El sem tudtam képzelni, hogy mit lehet erre válaszolni, ha egyáltalán lehet bármit is, a lány találékonyságában bíztam s csak reméltem, hogy nem fullad kudarcba a beszélgetés. Mivel pontosan az akadémiával szemben ültünk, még csak a fejemet sem kellett elfordítanom, hogy megpillantsam a nap első sugarait. Az épület mellett megcsillant a fény, majd a füvön ülő kövér vízcseppeken megtört.

**Arekkusu Orokana** Csüt. Júl. 28 2011, 19:51

Elérkezett végre a geninvizsga ideje az Arekkusu Orokana nagy napja. Reggeltől ül az akadémián ül és várja, hogy a vizsgáztató beszólítsa a vizsgára. Már minden vizsgázó társa végzett de ő még mindig ott ül egyedül. Nagyon izgul és nagyon várja már, hogy milyen feladatot kell teljesítenie. Egész este erre készült és alig aludt. Végtelenül izgul, hogy nehogy elrontsa a kapott feladatot. -Nem lehet igaz már órák óta itt ülök és még se hívtak be. Csak nem feledkeztek meg rólam. Talán ha bekopognék!?-Ezután a gondolat után felált és szép lassan odasétált a terem ajtajához. Szépen lassan felemelte remegő kezét és az ajtóhoz tartotta. Miközben a gondolatai folyamatosan kavarognak a fejében. -Vajon melyik jutsut kell majd végrehajtanom remélem nem a Henge no Jutsu-t kapom abban vagyok a leggyengébb. Egész este ezt gyakoroltam de nem vagyok biztos benne, hogy jól megy.- Homlokán csurgó izzadsága végig folyt az arcán. Ekkor remegő keze megtorpant. -Nem merek bekopogni nehogy megharagítsam a senseit- Ekkor hirtelen hangokat hallott a háta mögül. Hirtelen megfordult és látta, hogy csak egy madár mocorog az ablakpárkányon. -Huh. De megijedtem azt hittem valami veszélyes lesz a hátam mögött.- Ekkor szépen lassan visszafordult, és ismét megijedt mivel előtte magasodott a vizsgabiztos alakja. Hirtelen belefagyott a szó és mukkanni is alig bírt. -Jó napot sensei!- Motyogta félénken.

Hatake Kakashi(Inaktív) Csüt. Júl. 28 2011, 20:37

A vizsgabiztos egy szigorú tekintetű, bajszos negyvenes éveiben járó férfi volt. Kopott nadrágot és a szokásos taktikai mellényét viselte. Kezében egy tekercs volt, amint kipipált egy nevet és melléírta, hogy átment. Valószínűleg az előtted lévő diáktársad lehetett az. Ezután rád nézett, de nem kérdezte a neved, hiszen mindenkit ismert, mint a rossz pénzt. - Jó napot fiatalember. Fáradjon be és kezdjük el. - Mondta, majd kinyitotta a terem ajtaját és betessékelt. Te előre mentél és láttad, hogy az asztalnál még két másik shinobi ült. Egy idős barátságos arcú szakállas ninja, aki mosolyogva fogadott és egy fiatal 25 év körüli, szőke hajú Chuunin. Ő csak vizsgáztatni jött és konzultálni, amúgy nem tanított az akadémián. -Nos kezdjük pár elméleti kérdéssel! Hiszen a jó shinobi eszes nemcsak erős!- Mondta a bajszos, miután leült az asztal bal oldalához. -Mindhárman felteszünk egy kérdést neked. Elsőnek én. - Itt kis hatásszünetet tartott. -Sorolja fel az öt nagy shinobi nemzetet! - Mondta a feladatot tömören, te pedig felkészültél a válaszra.

**Arekkusu Orokana** Csüt. Júl. 28 2011, 21:13

Miután nagy-nehezen felfogta a helyzetet megpróbált válaszolni, de az izgalomtól torkában akadt ökölnyi gombóctól köpni nyelni nem tudott. Hirtelen a gyomra is begörcsölt. -Te jó ég nem lehet igaz! Szólalj már meg te szerencsétlen nem lehet, hogy ennyire izgulsz, ráadásul pont most.- Lassan szájához emelte ökölbe szorított kezét és halkan köhintett egyet abban a reményben, hogy a gombóc eltűnik a torkából és por száraz szája kicsit megnedvesedik és végre megtud szólalni. Eközben gondolatai végig egy pont körül forogtak. -Hisz tudom a kérdésre a válasz mért izgulok ennyire?? Nem lehet hogy ezen fogok elhasalni!!!!- A köhintés után vett egy mély levegőt majd szépen lassan kifújta azt. Ezalatt szeme végigfutott az előtte ölő vizsgabiztosokon, és szépen magabiztosan elemelte a kezét a szájától és kinyújtotta görcsös öklének hüvelykujját, majd remegő hangon elkezdte sorolni az öt nagy ninja nemzet nevét. -Először is van a Tűz országában a mi ninja falunk Konohagakure no Sato, a Fű Országában Kusagakure no Sato, a Szél Országában Sunagakure no Sato.- Itt egy kicsit megtorpant ismét köhintett nyelt egy nagyot majd az ujjaira pillantott ekkor látta hogy máris háromnál tart. Kisebb önbizalom adag után bátrabban folytatta a felsorolást -A Föld országában Iwagakure no Sato, és végül a Villám Országában Kumogakure no Sato. Ez az öt nagy ninja nemzet melyeknek élén az öt leghatalmasabb ninja áll őket nevezzük kagéknak.- Kicsit kitoldotta feleletét hátha tudását látva a vizsgabiztosok pozitívan reagálnak. Bár más gondolat is szöget ütött a fejében. -Jaj ne! Mi lesz ha tudálékosnak néznek és emiatt bukok meg.- Akkor az előbb szerzett kis magabiztossága is elillant és ismét visszatértek az előbbi görcsök az előbbi helyükre. Visszatért a remegés és a homlokáról csurgó verejték is visszatért.

Hatake Kakashi(Inaktív) Csüt. Júl. 28 2011, 21:45

A bajszos vizsgáztató egyből kijavította a hibás válaszodat. - Majdnem jó fiatalember! Az ötödik nagy nemzet nem a Fű országa hanem a Víz országa és Kirigakure no Sato vagyis a Ködben rejtőző falu. Ilyen időkben azért nem ártana ezt tudnia, de majdnem jó...- Mondta kicsit elgondolkozva, jelezve hogy ezzel a hibával még nincs semmi sem veszve. - Az önök kérdései Kira-sama? Kuromaru-sempai? - Kérdezte a mellette ülő két shinobit, akiknek már a nevét is megtudtad. -Az én kérdésem az hogy sorolj fel öt shinobi fegyvert! Nem kell feltétlenül fém eszközöket csak. -Mondta Kuromaru, a fiatal szőke vizsgáztató, miközben rád sem pillantott. Kicsit álmodozó típus lehet. -Utána az enyém pedig az hoooogy... -Az öreg itt egy kis szünetet tartott, majd végül rekedtes hangján lassan elmondta a végső kérdést. -Mond el mit tudsz a Negyedik Hokage samáról! - Erre a szőke hajú shinobi egy hümmögéssel válaszolt, vagy visszagondolt valami emlékére, vagy csak jó kérdésnek tartotta. Ki tudja? Mindenesetre a válaszokat tőled várták.

**Arekkusu Orokana** Pént. Júl. 29 2011, 10:49

A hibája után még jobban izgulni kezdett és a homlokáról a veríték már patakokban csurgott, teste minden apró izma kőkeményre merevedett. A kétségbeeséstől a reményei porrá omlottak, és a fejében kavargó zűrzavar és káosz mellett csak a már jól ismert görcsök, a torkában és a gyomrában voltak biztosak. -Jaj ne!! Emiatt fogok megbukni!? Nem élem túl a szégyent ha a vissza kell mennem az akadémiára, és még csak az elméletnél tartok.- Ekkor a fejében tomboló káoszból kiszűrődött anyja hangja amint kétségbeesetten beíratta őt az akadémiára. -Fiam rengeteg Ryut költöttük a beiskolázásodra, te vagy a család büszkesége, kérlek légy ügyes hagy legyek rád igazán büszke.- Ekkor a gondolatai rendeződtek. -Rendben nem Bukhatok meg ennyi nem tarthat vissza hát kezdjünk neki.- Ekkor magabiztosan a szájához lendítette az öklét és ismét köhintett egyet. Kezét magabiztosan elvette a szája elől, kinyitotta a száját majd a lehető legbátrabban nekikezdett a mondanivalójának. -Nos, akkor hát kezdem. Öt shinobi fegyvert?? Az első legyen a Kunai, de ott van még a shuriken és a fuuma shuriken, a senbon. Vannak még a különböző méretű és formájú kardok is, de a ninja nem csak fém fegyvereket használ. Ilyen nem fémből készült fegyver például a tonfa vagy a nunchaku vagy a bo. a ninja használ még sarlókat láncos sarlókat vagy a kár lándzsákat is. vagy például az eső országának ninjái használnak esernyőt melyekbe senbonokat rejtenek. A kunoichik néha használnak még legyezőket is.- A bátor felelet után megállt nyelt egy nagyot majd elmosolyodva könnyedén folytatta. -Hogy mit tudok a Negyedik Hokagéról?? A legfiatalabb Hokage. Neve Namikaze Minato, tanítványa volt a nagy Jiraya sanninnak. Két különleges jutsut is kifejlesztett ebből az egyik egy tér-idő jutsu, amely sárga villanással járt, ezért lett a beceneve a Konoha sárga villanása. A másik a Rasengan amely a chakra testen kívüli forgatása a tenyérben. Szerződésben állt a békák népével. Felesége Uzumaki Kushina az Uzumaki klán leszármazottja, és a Kilencfarkú rókadémon előző jiruichikije. Fia Uzumaki Naruto a Kilencfarkú jelenlegi jiruichikije. Születésekor a rókadémon elszabadult és a falura támadt, ekkor a Negyedik Hokage a békakirály Gama Bunta segítségével visszatartotta a rókát majd saját pecsételő technikájával élete árán a fiába pecsételte a Rókadémont. Remélem ennyi elég lesz. Mi lesz a következő feladatom??- Szeme csillogóan végigfutott az előtte ütő ninjakon és ismét elgondolkodott. -Basszus már megint többet mondtam a kelleténél. Remélem nem veszik túlzásnak. Vajon tetszett a senseieknek?? Bár szerintem Kuromaru egy szót se hallott, hisz teljesen olyan mintha itt se lenne. Kira-sama kérédse elég nehéz lenne de hál istennek a negyedik Hokagéról sokat tanultam mivel ő volt a legkülönlegesebb, rövid mégis hősies vezetése miatt. Kuromaru-sensei reakciója viszont érdekes volt, kíváncsi lennék mit takar ez a reakció.- Gondolataiból a legfeltűnőbben az utolsó ült ki az arcára. -Vajon mit takarhat a Kuromaru-sensei hümmögése.- Ezek után izgatottan várta a feleletére a választ, és bízott benne, hogy semmit nem hibázott nagy önbizalmában. Reménytől csillogó szemeivel ismét végignézett a vizsgabizottságon, és izgatottan várta a következő feladatot. -Most következik a gyakorlat ha minden igaz. Vajon melyik jutsut kapom???- Izgalmában már megint teljesen begörcsölt, bár most már nem a feladat teljesítésétől, hanem attól, hogy melyik jutszut is kapja.

Hatake Kakashi(Inaktív) Szomb. Júl. 30 2011, 13:20

A három férfi egymásra nézett majd bólintottak. Ezúttal Kuromaru sensei vette át a staféta botot a két idősebb kollégájától és szólt hozzád.-Furcsa, hogy valaki, ilyen fiatalon ilyen sokat tud a negyedik Hokagéról de elismerésre méltó a tiszteleted iránta és ezáltal a saját őseid iránt is. Mindkét kérdésre helyesen válaszoltál, így az elméleti résszel megvolnánk.- Mondta halkan ámde tisztán érthetően. Hangja egyben volt szomorú és nemes. -Én mint a gyakorlati vizsga felügyelője, fogom kijelölni ennek a résznek a feladatát, ami valóban egy jutsu sikeres és hatásos végrehajtása lesz, első nekifutásra. A Jutsu pedig nem más, mint a Henge no Jutsu! Kérlek vedd fel Kira sensei alakját és tartsd is kb. fél percig.- Kira sensei kicsit meglepődött, hogy pont az ő alakjára gondolt Kuromaru sempai, de végül jót kacagott rajta. -Úgyis egyke vagyok, legalább vénségemre, lesz fél percre egy ikertestvérem!- Mondta harsányan. Bár neve jelentése nem volt valami fényes, de külsőre Kira egy kedves szakállas öregember volt, kék szemekkel dús ősz hajjal és szakállal. Kb egy fejjel volt magasabb nálad és volt már egy kis pocakja is. Egyszerű Chuunin egyenruhát viselt, valamint ezüst karika-fülbevalókat.

**Arekkusu Orokana** Hétf. Aug. 01 2011, 13:58

A várakozása hirtelen csalódott egykedvűségbe csapott át. Orokana megkapta a rettegett Henge no jutsut a vizsgafeladatául. Hiába gyakorolt egész este úgy érzi ez megy számára a leggyengébben. Fejében ismét eluralkodott a káosz, de most nem a félelem miatt, ez most valami más volt. Magabiztos kemény és biztató szavak kavarogtak a gondolataiban. -Henge no jutsu...? Pff!! Pont ebben vagyok a leggyengébb! Ha, de mégis kit érdekel?? Ebben van az igazi férfias kihívás, hisz ha azt a jutsut kaptam volna amiben a legjobb vagyok, akkor sima ügy lenne ez a vizsga! Na! Kezdjünk hozzá, lesz ami lesz. Egy biztos a legjobb tudásom szerint fogom végrehajtani a feladatot.- Szépen lassan végignézett Kira senseien és felmérte a feladat nehézségét. -Hú! Szóval nem kell más mint az a kedves arc egy kis szakállal, kék szemekkel, dús szőrzettel. A magasság nem lesz gond csak pár centit kell változnom! Az enyhe pocak se nyújt nagyobb kihívást. De ott a ruha a gyengém4 ha átváltozáskor megint a saját ruhám lesz rajtam bukok! Na nézzük csak mi az elvárás?? Egyszerű Chuunin egyenruha és egy pár karika-fülbevaló?? Ha elég erősen koncentrálok meg lesz, csak bíznom kell magamban.- A most már bátor kiállású fiatal ember büszkén ránézett Kuromaru senseire egy pillanatra becsukta a szemét összeszedte gondolatait, eközben folyamatosan a célt tartotta a szeme előtt. Kira sensei alakja már tökéletesen a gondolataiban volt. Mikor kinyitotta szemét Kira sensei pontos hasonmását látta Kuromaru sensei mellett állni. -A végeredmény elképzelve ez a cél! Hát valósítsuk meg!- Kezét maga elé emelte, magabiztosan megformálta a megfelelő kézjelet, majd pár másodperces erős koncentrálás után, mikor már úgy érezte elég chakrát gyűjtött, hirtelen kinyitotta a száját kimondta a jutsu nevét. -Henge no jutsu!- A teremben honoló síri csend az izgatott várakozásra utalt. Arekkusu már maga is várta a füstfelhő eloszlását, mivel kíváncsian várta a reakciókat. Bár a füstfelhő lassan oszlott el Arekkusu büszkén nézett maga elé, félelem mentes tekintete szinte csillogott. A füst másodpercek alatt elillant ezekalatt a meghatározó másodpercek alatt szépen lassan láthatóvá vált Arekkusu teste. Az esti gyakorlás meghozta gyümölcsét Arekkusu gyöngéje a Henge no jutsu sikerült! A ruha még a gyengéje a ruha váltás is maradéktalanul sikerül. Elült a füst és Arekkusu szépen lassan végignézett magán. -Sikerült megvan a ruha is!- Magabiztosan megállt és zsebre dugta kezeit. A teremben Kuromaru sensei mellett mindenki jól láthatta Kira sensei részletekig pontos hasonmását. Senki nem tudta volna megmondani a különbséget talán még maga Kira sensei sem. A dús ősz haj és szakáll boldog és elégedett arcot ölelt körbe. Mosolya teljes magabiztosságot sugallt. Kék szemei csillogóan mutatták a sikerét. Fülbevalói Kira senseiéhez hasonlóan ékesítette füleit. Nem csak a magassága hanem az enyhe pocakja is pontosan megegyezett az eredetivel. -Na ehhez mit szolnak sensiek?? Még magam is megleptem nem gondoltam volna, hogy ilyen jól sikerül. És a fenntartás már gyerekjáték akár percekig is tartom ha kell. Bátran várta az eredményt enyhe de kellemes izgatottságot érezve magabiztosan állt a teremben továbbra is Kira sensei alakjában.

Hatake Kakashi(Inaktív) Hétf. Aug. 01 2011, 14:07

Az utolsó feladat szokott a legnehezebb lenni, ezen szoktak elhasalni a legtöbben. A háború szele miatt pedig még szigorúbb feltételek mellett kellett vizsgáznia a leendő Geninek, ráadásul a kiképzésüket is fel kell gyorsítani, hiszen a faluban végzendő küldetések java részt rájuk fog hárulni, amellett hogy utánpótlást biztosítanak végső helyzetben. Te azonban megoldottad a feladatot és a nehéz elméleti kérdések után végrehajtottad a jutsut. -Pont így nézek ki! Tökéletes transzformáció! - lelkendezett egyből Kira sensei, aki nem nagyon tudta elrejteni öregkorára érzelmeit, hiába volt vérbeli shinobi.
~Valóban jól sikerült és könnyedén megtartja, valamint az elméletet is majdnem tökéletesen tudta. Az biztos, hogy átment de ki mellé osszam be? Kevés senseiünk van és nem tudunk mindenkit csapatba osztani. Túlságosan heves és hebrencs, de eszes és tehetséges. Emlékeztet valakire, aki mára mára falunk egyik élharcosa. Talán ő...~ Gondolkozott el magában a bajszos vizsgáztató, miközben Kuromaru hozzád szólt. -Mint a gyakorlati vizsgabiztos, kijelentem, hogy a feladatott sikeresen végrehajtottad. Minoru-sama?-Derült ki a harmadik neve.-Igen és az elméleten is átmentél. Mától felnőtt vagy. A falu harcos és védelmezője. Gratulálunk, megkapod a Genin rangot. Viseld büszkeséggel és felelősséggel!- Szavai alatt Kira-sama átadta neked a csillogó fejpántot, amin Konoha jelképe volt. -Holnapután kezdődik el az életed igazán Geninként, akkor találkozol a Jounin mentoroddal. Legyél déltán kettőkor az akadémia udvarán! További sok sikert.-Fejezte be Minoru sama. Kuromaru intett neked, míg Kira boldogan integetett. Te pedig illedelmesen meghajoltál majd, távoztál.

// Kérek még egy postot ide, ha megfelel az én játékos karakterem lesz a sensei-ed majd.//

**Arekkusu Orokana** Hétf. Aug. 01 2011, 18:10

Miután kiért a teremből fogta csak fel Arekkusu, hogy igazából mi is történt vele most. A fejpánt gyönyörrel töltötte el. Mikor már el tudta hinni mi is történt valójában vele, szorosan megfogta a fejpántot és a homlokához emelte. Szépen lassan hátravezette a kezével a pántot a feje mentén. Majd hátul jó erősen megkötötte azt. Mosolya mögött megmutatkoztak az érzelmei. Kiállása erős és magabiztos volt testrészei már nem remegtek. -Hát megcsináltam. Most hazamegyek és elújságolom anyámnak mihelyst hazaér a munkából.- Elindult hazafele a falu szegénynegyedébe. Amíg anyja haza nem ért elvégezte házimunkáit és a maradék idejét edzéssel töltötte. de bármit is csinált gondolatai mindig csak a a sikeres vizsgáján és az elkövetkezendő kihívásokon jártak. Kíváncsisága mérhetetlen volt, ábrándozásai a leendő küldetéseiről és a mesteréről. Este álmában csodálatos csatákat vívott és hősként ünnepelték mindenhol. a találkozásig fennmaradó egy napot további edzéssel töltötte de belátogatott a városba is, hogy egy kicsit ábrándozhasson.

//Köszönöm és alig várom a következő kalandom a mesteremmel.//

**Hakkyou Katsumi** Szer. Május 30 2012, 10:17

//Nawanuke no jutsu//

* Utazásom során sok erdőt látogattunk meg. Oneki-chan kísért el utamon, aki a FKSZ embere Takumi no Satoból. Én is onnan indultam ki szekéren. Egy ló húzta azt, az is benne volt már a korban. Amikor megpihentünk megetettem néhány maréknyi fűvel és vödörben hoztam neki vizet. Örültem! Gyakori dolgaim egyike az utazás, mely oly sok embert ismertem meg, mint pl. egy ilyen szép napon. Takumi no Sato gondoskodik a stressz"mentes" életemről, mert megígérte az országoknak, cserébe a diszkrécióért. Róla közvetlen senki nem tud semmit. Mint Jutsetsu senki nem ismer. Viszont visszamenni Konohába nekem súlyos érzelemörvény. Tudom, hogy volt közöm konohai ninja élethez, de nem tudom mi. Úgy gondolom, hogy amikor Ichiban felpezsdítette a vérem, én elájultam, és a teljes testemet átalakította, s pusztított amíg ki nem ért a faluból. Ezt azért gondolom, mert az első emlékem a közel múltból, hogy egy megbízást kaptam, mely valójában Ichibannak szólt. A pecsét amit rám raktak arra volt hivatott, hogy előhozza belőlem az Exlawot, és a küldetés eredeti céljaként megöljek egy célszemélyt. Az igazi misszióról fogalmam sem volt. A tudat alattimba táplálták be. Takumi no Sato azóta nem üzletel azzal a jelentéktelen országgal, amit nem kívánok megnevezni.

Fura mód otthonosan mozogtam Konohagakurében. Hamar odataláltam az Akadémiára. A padok olyan ismerősek voltak, mintha egész eddigi életemet itt töltöttem volna. Fura érzés... *

Ajánlott tartalom