Kiképzőterepek

//Aida Emiko, Deidara//

Alighogy Kuzomi kérdésére felelt, máris ott termett hármójuk előtt egy magas, fekete kabátos alak. Elég ijesztő látványt nyújtott mogorva tekintetével és hátán két szúrófegyverével. Yamashita egy pillanatig szóhoz sem jutott a döbbenettől, miután az sorban felszólította őket. Megvárta, míg Emiko felel, majd ő is válaszolt:
-Igen, Naozumi Yamashita vagyok - Alighogy ezt kimondta, az idegen is bemutatkozott:
-A nevem Asaya Yoh, én leszek a kiképzőtök.
Számított rá, hogy keménykezű senseit fog kapni, de arra nem, hogy ennyire ijesztő lesz. Kemény kiképzésnek néznek elébe, ezt Yamashita biztosra vette. "Ugyan már" mondta magában "embereld meg magad. Mindig is tudtad, hogy kemény lesz, ne akarj meghátrálni" Erre a gondolatra kicsit visszanyerte bátorságát, de még mindig nem sugárzott túl sok önbizalmat. Meg akart szólalni, de nem tudta, mit mondjon. A bemutatkozáson már túlestek, így a nevét felesleges lett volna mégegyszer elismételni. Végül csak ennyit mondott:
-Ö...örvendek a találkozásnak, Asaya sensei!

[Kettő kis Geninkém]

Valami váratlan történt ugyanis, Kazumi vagy ki, hirtelen eltűnt, láthatatlanná vált vagy, ilyesmi de ez senkinek sem tűnt fel. Miért is tűnne fel egy ilyen jelentéktelen, szabályszegő alak lelépése? Szerencséje, hogy a fenti isteneknek nincs idejük arra, hogy megbüntessék. Még ehhez is teljesen jelentéktelen, szóval vissza a lényeghez. A kis tanítvány igencsak megvolt szeppenve, mintha éppen a hallos ítéletüket mondta volna el hősünk és nem csak a saját nevét.~A Hokage nevére! Ezek jobban remegnek, mint én, amikor az első küldetésemet kaptam. Jó nekik biztosan nehezebb, de hát az isten szerelmére...~ Gondolta magában, de aztán fogta magát és leült az egyik közeli fa tövébe és kezével intett a többieknek hogy ők is csatlakozzanak. Hogy kényelmesen tudjon ülni, levette a kabátját és hátáról a családi tantoo-t valamint a katanáját. ~Akkor oldani kéne a hangulatot? Mit is kérdezett tőlem a sensei?~ Már megint, a nosztalgia, mint ma már párszor. -Én is.- Válaszolt tömören, majd folytatta. -No. Akkor meséljetek kicsit magatokról, a családotokról, hogy miért lettetek shinobik meg ilyesmi és ööö... Ha van kérdésetek tegyétek fel nyugodtan. - Na megy ez csak akarni kell, nem is volt olyan rossz. Vajon a taknyosok is rőre kapnak és beindul a kommunikáció?

Hirtelen el tűnt Kazumi az a titokzatos fiú. Nem igazán érdekelt, mivel elég izgalom volt bennem így is. Mit fogunk csinálni, most hogy itt van a sensei? Ez jó kérdés!
Közben Asaya sensei is leült a fa tövébe. Jelezte, hogy jöjjünk közelebb. Mondta, hogy meséljünk a családunkról, és hogy miért lettünk shinobik.
- Kezdem én, jó?- fordultam Yamashitához, majd vissza a senseihez.- Először is boldog családban éltem eddig. Anya és apa egyszerű emberek, nem shinobik, mint én. Viszont a nagyapám és nagymamám, nagyszerű ninják voltak. A mamám orvosi ninja volt. Engem is mindig érdekelt a gyógyítás, mivel tiszteltem a nagymamámat. A nagypapámtól shuriken dobást tanultam, ezért nem okozott gondot a genin vizsgán. Minden nagyon szép és jó volt, addig a napig, amíg megnem ölték a nagymamámat. Onnantól teljesen másképp gondoltam mindent. Már tudtam, hogy a shinobi lét veszélyekkel járhat, és ekkor döntöttem el, hogy orvosi ninja leszek, hogy tudjak segíteni a csapattársaimon, vagy ilyesmi.- sóhajtottam- Hát, körülbelül ennyit szerettem volna mesélni magamról.

//Asaya sensei, Emiko-san//

A tömör válasz először nem igazán nyugtatta meg, de valamiért pozitív hatással volt rá, hogy a sensei ülőhellyel kínálta őket, így nem kellett állva folytatniuk a társalgást. Aztán amikor rátértek a bemutatkozás részre, átfutott a gondolat a fején: "Talán nem is lesz olyan szörnyű". Emiko jelezte, hogy szeretné kezdeni, mire Yamashita bólintott. Végighallgatta, majd felbátorodva ő is nekilátott a bemutatkozásnak:
-Nos, én egy átlagos családból jöttem, leszámítva, hogy a szüleim egy apró étterem tulajdonosai. Eredetileg ezt akartam továbbvinni, de amikor a bátyám shinobinak állt, követtem a példáját. A célom is az, hogy olyan kiváló shinobi legyek, mint Ő. Magamról... hát, nem igazán tudok mit mondani. Azt hiszem, nagyjából átlagos vagyok. A hobbim... azt hiszem, talán az ingyen evés a családi étteremben.
Hirtelen ennyi jutott eszébe. Először az jutott eszébe, hogy Emiko-sannal mennyire közös shinobivá válásuk oka, végülis ő is bizonyítani akar, csak ő a megboldogult nagyanyjának. Aztán elgondolkodott, hogy mit is kérdezhetne a senseitől. A kérdés már akkor is a nyelve hegyén volt, amikor Emiko beszélt, most azonban fel is tette:
-Asaya sensei, maga miért lett shinobi?

A barna haját vakargató férfi figyelmesen hallgatta végig a két fiatal Genin válaszát. Más választása nem nagyon volt, minden apró információ halmazt megjegyzett, hátha valamikor még jó lesz valamire. Ha másra nem, arra hogy meséljen otthon a két taknyosról. Már ha hazadugná a képét, ami nem túl gyakran valósult meg az elmúlt években. ~Orvosi shinobi mi? Hasznosak, ha valaki nem elég erős a küzdelem megnyeréséhez és ha persze civileket kell kimenteni, de önmagában ez a tudomány nem tesz erőssé csak nemessé, kell mellé valami plusz, de erre majd úgyis rájön magától.~ Gondolta magában Yoh, majd végighallgatta a következő választ, amely hasonló volt, mint Emikoé, de mégis kicsit más. Itt is egy családtag ösztönözte a delikvenst, hogy erre a pályára lépjen, azonban a tragikus vonzata a dolognak itt elmaradt.~Enni? Na arra mostanában nem lesz erőd a fáradtságtól kölyök. Ha túl akarjátok élni, ami következni fog ebben a világban, akkor jó emberhez jöttetek. Vagy küldtek, vagy ilyesmi.~ Kalandozott el kicsit de azonnal visszatért a földre, amikor meghallotta a kérdést Yamashitától. Kicsit meg is lepődött, hogy a fiú mert kérdezni, de ezt nem mutatta ki. - Hogy miért lett ninja? Amiért, mindenki más a családomból. Konoha ősi családjai közé tartozunk. A sorsom már akkor eldőlt, amikor egészségesen megszülettem. Shinobinak teremtettek és az is vált belőlem az évek alatt. A kérdés az, hogy belőletek is válhat-e?- Itt tartott egy kis szünetet, hogy megemésszék a hallottakat, majd újból beszédre nyitotta a száját. -No van még valami kérdésetek?.- Ha tesztek fel válaszol, ha nem, akkor fel kell a helyéről és nektek is int, hogy kövessétek a példáját. -Ideje edzeni kisbogarak! - Mindezt önelégült mosollyal jelentette be.

Mikor a sensei mondandója végére ért, Yamashita megpróbálta elraktározni a hallottakat. Egy rövid szünet után ismét megszólalt: "No még valami kérdésetek?" Yamashitának egyenlőre nem volt több kérdése, így csak egy "Nem, nincs" választ adott, majd Emikóra nézett. Meghallgatta a válaszát, ha kérdezett, akkor a kérdést illetve a sensei válaszát is. Ezután a sensei felállt, és intett, hogy ők is kövessék a példáját, majd megszólalt: "Ideje edzeni, kisbogarak!" "Na végre" - gondolta Yamashita - "kíváncsi vagyok, hogy milyen is lesz az az edzés." A bátyjától már hallott történeteket az ő csapatáról, de minden sensei más, és szó mi szó, Asaya sensei elég keménykezűnek néz ki. De nem érdemes ezen filózni, hisz pillanatokon belül kiderül. Yamashita szó nélkül felállt és bólintott, hogy kezdhetik.

Asaya sensei elmesélte, hogy miért akart lenni shinobi, aztán rá tért arra, hogy mi is igazi shinobikká válhatunk-e.- Nos, egy pillanatig értetlenül néztem, majd biztattam magam, hogy biztosan megtudok tenni mindent a célom érdekében.- Ezután feltette a következő kérdését, amit mindenki felszokott tenni, hogy van-e kérdés.
- Nincs, sensei.- mondtam, majd vártam, hogy mit fog ezután mondani.
- Ideje edzeni kisbogarak!- mondta. Végre én is tudok edzeni. El jött az a nap, amire mind végig vártam.

A Jounin végigézett két diákján, majd bólintott egyet a fejével -Helyes! A tettek néha fontosabbak a szavaknál, vágjunk is bele. Mára két dolgot gondoltam, az első egy szintfelmérés, amely során megfigyelem, hogy miben vagytok jók, mik az előnyeitek, mik a hiányosságaitok. Ezzel fogjuk kezdeni. A második feladat pedig az lesz, hogy kiderítjük, melyikőtök, milyen elemei beállítottságú chakrával rendelkezik. Esetleg valamelyikőtök eltudná mondani, mit is jelent az elemi chakra?-Kérdezte tőletek Yoh, majd végighallgatja a választ ha van. Ezután a hátára kötötte fegyvereit, kabátját változatlanul a földön hagyta, és hátrált tőletek egy nagy ugrással 10-15 métert.
-A feladat nagyon egyszerű! Meg kell engem érintenetek, erre kaptok kerek tíz percet, azonban én védekezni fogok, ha nemis teljes gőzzel. Készen álltok? Akkor három... Kettő... Egy... Rajta! - Hangzott el a feladat kezdetét jelző parancsszó és kezdett el visszafelé pörögni az óra. A Jounin mozdulatlanul karba tett kézzel várta a rohamaitokat.

Amint a két genin felállt, Asaya sensei belefogott mondókájába. Egy szintfelmérést tervezett, illetve meg akarta állapítani, hogy mi az elsődleges elemi beállítottságuk. Ezt a folyamatot Yamashita ismerte, csupán annyiból állt, hogy egy chakrára érzékeny papírba bele kell vezetni a chakrájukat. Ezután a sensei megkérte, hogy mondják el, mi az az elemi chakra. Ezzel már gondban volt, ugyanis hiába tudta, hogy mi az, az ilyen dolgokat sose tudta rendesen megfogalmazni. Ennek ellenére mégis megpróbálta:
-Hát... az elemi chakra az olyan chakra, aminek megváltoztatjuk a természetét, hogy annak tulajdonságai az öt elem - tűz, víz, föld, szél, villám - egyikére hasonlítson, illetve hogy képes legyen ezeket manipulálni.
Így visszagondolva eléggé pontatlannak tűnt saját magyarázata Yamashita számára, de ennél jobbat úgysem tudott volna. Várta a sensei válaszát, ha Emiko máshogy szerette volna elmondani, azt is meghallgatta. Miután ezzel végeztek, a sensei felvette hátára fegyvereit, egy ugrással jó messzire eltávolodott a két genintől, majd kihirdette a feladatot: tíz perc alatt meg kellett érinteniük a jounint. Ez valamivel jobban izgatta Yamashitát, kíváncsi volt, hogy egy ilyen magas rangú shinobi mire képes, még ha nem is a teljes erejét használja. Amikor elhangzott a parancs, hogy kezdhetik, nem reagált rögtön. Először átgondolta, hogy mit is lehetne tenni, majd pár pillanat múlva elkezdett övtáskájában matatni. Szerencsét kívánt Emikónak, kezébe vett egy füstbombát, majd a sensei felé hajította, lehetőleg úgy, hogy ő maga ne legyen a füstfelhőben, de ne lássa, hogy diákjai mit csinálnak. A füst takarásában Yamashita megpróbált egy közeli bokorba elrejtőzni, lehetőleg úgy, hogy a sensei ne vegye észre. Ezután ismét övtáskájából elővett egy kunait, majd megvárta, hogy Emiko mit fog csinálni. Volt egy terve, de ki kellett várnia a megfelelő pillanatot. "Ez egy jounin" gondolta "ha nem támadok teljes erőmből, semmiképp nem érinthetem meg. Sérülést valószínűleg úgysem tudok neki okozni, szóval emiatt nem kell aggódnom. Ő meg csak nem fog két genint megsebezni"
Ha nem sikerül elrejtőznie, akkor sem támad neki senseiének, hanem megvárja Emiko rohamát. Ha ő sem támad, akkor Yamashita elővesz egy kunait, és felkészül a kezdeményezésre.

/// Kushina, Aono ///

Örült is volna Mirubi ha igazi macska lett volna. Addig is el lehetett volna ütni az időt vele amíg a sensei megérkezik.
Takefumi utolsó mondata nagyon megrémisztette, de úgy tett mintha nem érdekelné. Kinyitotta az egyik szemét, azzal nézett körbe. Miután megbizonyosodott arról, hogy az élete biztonságban van, ledőlt Takefumi mellé.
- Mond csak Takefumi ki az a macska akivé átalakultál? gondolom egy gyerekkori játszótársad ugye?

Hogy mégis mi az az elemi chakra? Ezt valamiért tudtam, vagyis nem is tudom, hogy miért, de talán tanultuk.... Mielőtt én elmondhattam volna Yamashita megelőzött.
- Hát... az elemi chakra az olyan chakra, aminek megváltoztatjuk a természetét, hogy annak tulajdonságai az öt elem - tűz, víz, föld, szél, villám - egyikére hasonlítson, illetve hogy képes legyen ezeket manipulálni.- mondta. Ezt én kitudtam egészíteni.
- Igen, és egy ember egyszerre 2 elemi chakrát irányíthat. De onnan lehet megtudni, hogy pontosan milyen a Fő elemi alapú Chakra, hogy egy különleges papírdarabba fókuszálja a Chakrát. Ha a papír benedvesedik, Víz Elem. Ha a papír meggyullad, Tűz Elem. Ha a papír összemorzsolódik, Föld Elem. Ha a papír összegyűrődik, Villám Elem. Ha a papír pedig kettészelődik, akkor Szél Elem .- Ezt egész jól elmondtam. Nem hittem, hogy ennyire pontosan emlékezni fogok.
Ezután a sensei elmondta, hogy felméri, hogy miben vagyunk jók, és miben rosszak. A feladatunk megérinteni a senseit.
Yamashita sok szerencsét kívánt, én pedig ugyanezt kívántam neki is. Remélem hamar megtudjuk érinteni.
Yamashita füstbombát dobott a senseihez, és elbújt valahová. Nem tudtam, hogy mit csináljak. De először is elbújtam egy bokorba. Kigondoltam, hogy mégis mit fogok csinálni. Most, hogy a sensei nem lát minket egy darabig, lesz időm.
* 2 perc múlva *
Meg van! A bokorból kidobtam pár shurikent a füstbe, hogy ott van-e még, aztán csináltam magamról 2 másolatot, aztán azokat beküldtem a füstbe. Ezután majd meglátom, hogy mit reagál a sensei.

// Mirubi, Kushina //

- A neve Kuro. Egyszerű név de meg kell hagyni illik rá leszámítva azt a kis fehér foltot az orrán. Még akkor kaptam, amikor beírattak az akadémiára, alig nyitotta ki még a szemeit mikor hozzánk került. Sokat lehet tanulni egy macskától, hogyan érkezz jól esetleg a mozdulataikat, amiket hasznosíthatsz shinobi ként. Három éve, hogy nem láttam és akkoriban még bele se gondoltam, hogy esetleg tanulhatnék tőle. Fura, ez hogy állattól tanulni, pedig ők is tudnak pár dolgot csak hát Kuro nem, tartozik a ninja macskák közé. Tudod így a tanulásba egészen ritkán, gondolok bele. Régen imádtam taijutsuval foglalkozni, mert nem volt olyan idegesítő számomra, mint a ninjutsu és jó szórakozás is volt egyben. Amikor elkezdtem az akadémiát nagy és erős shinobi akartam lenni de, hamar rájöttem, hogy túl sok problémával jár ekkor egyben világossá vált számomra az is, hogy nem szeretem a problémás dolgokat.
A beszédet egy hatalmas sóhajtással fejezte be elszokva már a sok beszédtől. Rég volt hogy valakivel úgy társalgott volna, hogy sokat beszél de ez mind egy pöttöm fekete macskának tudható be aki felidézte benne a múlt nosztalgikus érzését.

/// Aono, Kushina ///

Mirubi figyelmesen hallgatta Takefumi beszédét, és közben arra gondolt, hogy milyen jó is lenne ha lenne egy kis állatkája amivel játszhat, és akár gyakorolhatna is.
- Tanulni az állatoktól? Mit lehetne tanulni tőlük? Esetleg a chakrét használóktól.
- Hát igen a macskák csodálatos állatok. Nekem még nem volt egy sem de szeretnék. Én mindig is jobban szerettem a ninjutsut mint a taijutsut. Habár a fegyverhasználatot is nagyon szeretem és jól is bánok bármilyen fegyverrel. Én mindössze egy taijutsu mozdulatot ismerek a Kyaku Kyaku -t. Nem is nagyon szeretnék taijutsut tanulni. Az apám mindig mondta, hogy a taijutsura nagyobb szükségünk van a harctéren mint a ninjutsura. És mi lett a vége? Kórházban fekszik.
Ekkor Mirubi az elmúlt napok eseményeire gondolt. Az apjára, az édesanyjára akit mióta az apja Kórházban van minden nap lát.
- De, hogy lehet? Hiszen az anyám meghalt.
Ekkor sóhajtott egyet majd felült.

A felhők teljes némaságba burkolózva kúsztak keresztül az égen jelezve, ma máshová mennek és a nap lesz itt az úr. Belül megértette Mirubi apját természetes, hogy szükség van taijutsura hisz, segít fejleszteni a mozgást, és ha harcról van szó akár az ellenfeleink mozdulatát is, elemezhetjük és megtehetjük a megfelelő lépést ellene. Ezek a dolgok minden téren elengedhetetlenek, és legkönnyebben szemtől szembe harcolva tanulja meg az ember.
- Apádnak igaza van részben, mivel a taijutsu gyakorlásával növeljük az állóképességünket, ami ugyan úgy kell a ninjutsuhoz. Nem arra gondolok, hogy tanulj technikákat, csak gyakorolsz pár mozdulatot ütések, rúgások esetleg némi futás. Az embernek hiába van sok chakrája ha nincs állóképessége, hisz akkor nem tudja kihasználni a teljes erejét a csatában. Bár nem voltam háborúban az egyértelmű hogy mindig vannak erősebbek és tapasztaltabbak, akik egyszerűen jobbak erősebbek és nem esik nehezükre a náluk gyengébbeket legyőzni.
Fogalma sem volt arról miért kezdett ilyen kis filozofálgatásba és ő maga sem volt az, aki a bölcsek vagy tapasztaltak közé tartozna. A jelenlegi életének folytatásához erősebbé kell válnia mindenkinél azon az úton, amit választott ez az egy dolog tiszta volt számára.

Igen tudom. Persze, hogy kell az erő is és az állóképesség is. De szerintem csak taijutsuval nem lehet senki olyan „erős” shinobi amilyen mindenki lenni szeretne. Habár kitudja. Hiszen ott van Might Guy a „zöld szörnyeteg” azt hiszem ő is csak taijutsut használ és mégis vetekszenek a képességei a nagy Hatake Kakashival.
Miután Mirubinak sikerült saját magát megcáfolni igen ostobán érezte magát. De még mindig nem tudta kiverni a fejéből, az anyját. Talán szellemet látott? Vagy csak képzelődik? Mi van ha skizofrén?
Takefumi! Te voltál már úgy, hogy olyas valakit láttál aki már meghalt?
Nehezen tette fel ezt a kérdés az afro hajú barátjának, mert nem tudta, hogy hogyan fog rá reagálni.

Take-chan a felhők vizslatása helyett Mirubira helyezte át tekintetét. Hirtelen nem tudta mit válaszoljon ilyet, még ugyanis senki nem kérdezett tőle. A világon voltak jutsuk amiket, ő nem ismert, és amivel a holtakat is vissza lehetett hozni de ezen információk hiányában az egyszerűség mellett voksolt.
- Érdekes kérdéseket tudsz feltenni az, biztos de valós alapon egyelőre, ez az első ilyen eset. Nézzük látni, még nem láttam olyat, aki feldobta a talpát tekintettel, arra hogy ismerőseim még élnek. Nagyanyámat nem ismertem, nagyapám még vígan él és a szüleimmel sincs gond, így összegezve nem ismerek olyat, akit ismertem de meghalt. Viszont ha ez vígasztal, amikor Niyo-sensei kiütött meg mertem volna esküdni, hogy a felhők olyan alakot vettek föl, mint a mesterem, sőt az öreg piás még rám is villantotta a mosolyát, de szerintem az csak a Nap volt.
A halál sose volt olyan téma, ami valaha egy percre is foglalkoztatta volna. Tudta egyszer mindenki meghal, és addig kell elérnie valamit vagy a legtöbbet kihozni az életből, amíg teheti. Minden, amit tesz jelentéktelenné, válik, ha meghal így nincs értelme magával a kérdéssel foglalkozni élje az életét, amíg tudja. Ahogy ezek a dolgok eszébe jutottak úgy egy pillanatra megint az égre tekintett de ezúttal nem mesterét látta, hanem egy nagy bankót siklani a végtelen kékségen. Kezdte úgy érezni a felhők szórakoznak vele vagy csak ő kezd megőrülni.

Yoh elmosolyodott. -Úgy látszik elméletben egész jók, vagytok, de a gyakorlat legalább olyan fontos.- Mondta lelkesen, majd mikor kiadta a parancsszót a két Genin szerencsét kívánt egymásnak és Yamashita egyből akcióba lendült egy füstbombával célozta meg hősünket. ~Okos kezdés, nem rohan egyik sem nekem egyből, hanem kidolgozzák a taktikát. Még a végén lefárasztanak egy kicsit.~ Gondolta, majd megint kiült az önelégült mosoly a szája szélére. Ezután alkalmazta az Iwagakure no Jutsut és beleolvadt a földbe, amikor a füstbomba odaért hozzá. Így egyszerre vesztették el diákjai a tartózkodási helyét és még fedezéket is nyert magának. Közben, amíg nem szállt el a füst létrehozott egy Földklónt az eredeti helyén, hogy azt higgyék el sem mozdult onnan, ahonnan eddig állt. A shurikenek kicsit bezavartak, ezért a klón kitért előlük, miközben hősünk bemérte honnan is érkeztek a fegyverek, amiket klónok is követtek. A földklón azonban keményebb fajtából van, mint a sima másolat, ami a legkisebb ütésre is eltűnik, valamint jutsut sem igazán tud használni, így elegendő volt, csak egy egy ütéssel kipukkasztani őket. -Nem volt rossz kör de nem is elég jó! Még 7 percetek maradt!-Mondta a másolat, akit még mindig az igazinak véltetek.

Yamashita látszólag sikeresen elrejtőzött egy bokor mögött. Elővett egy kunait, majd végignézte, hogy Emiko hogyan ostromolja meg a senseit (vagyis a klónt, akit a senseinek hittek). Ekkor eljött a pillanat, amire várt: a sensei háttal volt neki! Kézjelekbe fogott, mire négy klón jelent meg mellette, mindegyiknek a kezében egy kunai volt. Ezt még a bokor rejtekében csinálta, így a sensei valószínűleg nem vette észre. Ő és a klónok elhajították a kunait, majd Yamashita ismét kézjelekbe kezdett, mégpedig a kawarimi no jutsu kézjeleibe. Megpróbálta azelőtt elvégezni ezeket, mielőtt a sensei megfordul, így az nem láthatta, mire készül. Ha minden a terve szerint halad, akkor a sensei a klónok felé fordul, és azokat semlegesíti. Addigra Yamahsita már helyet cserélt a senseitől néhány méterre lévő fatuskóval, majd a bátyjától tanult egyetlen taijutsut, a dinamikus belépőt használta. A háttal lévő sensei felé hajított egy kunait, majd a holtterét célozva egy rúgást indított felé.

A klónjaim kipukkadtak az érintésükre. Tehát még bent van valahol. Ekkor egy hangot hallottam. "Még 7 percetek maradt." Hát, ez elég nehéz lesz!
Közben láttam, ahogy Yamashita kézjeket formált. Ő is klónokat használt, mint én. Ezután már nem igazán figyeltem, hogy mi történik, mivel mással törődtem.
A sensei most elvan foglalva Yamashitával, tehát most itt az idő arra hogy én is közbe lépjek. Közelebb mentem a verekedéshez. Elővettem egy kunait, majd 5 klónt csináltam.
Megvártam Yamashitát, amíg ő próbálja eltalálni Asaya senseit, majd nem sokára én is közbe léptem. A klónokkal együtt rátámadtam, majd megpróbáltam eltalálni őt a kunaival. Azt már nem tudtam, hogy eltaláltam-e vagy nem.

Mirubi pontosan ezt a választ várta Takefumitól. Félt, hogy esetleg mostantól megtartja a 10 lépés távolságot tőle, vagy komplett őrültnek hiszi.
- Hát nem tudom.
Sóhajtotta, majd körülnézett, hogy megérkezett-e a senseiük. De nem látott senkit. Hirtelen egy hideg fagyos, ijesztő érzése támadt. Hirtelen felnézett, a mögötte álló fa lombkoronájára, ami eddig meg sem mozdult. Nem látott semmit.
- Na én nem tudok tovább itt ülni. Igazán megérkezhetne már az a boszo... úgy értem Niyo-sensei.
Mirubi megijedt, mivel eszébe jutott amit Takefumi mondott neki egy perccel ezelőtt.
- Kitudja mikor bukkan fel Niyo-sensei. Amilyen szép olyan gonosz is. Nem lenne jó vele összetűzésbe kerülni.
Gondolta magában majd elkezdett sétálni a nyilt térre, nem-e látja közeledni a senseit. De nem látta.
- Chh. Persze hiszen mindig csak úgy megjelenik egy rózsaszín füstfelhő kíséretében.
Jegyezte meg magának Mirubi, majd vissza sétált az árnyékba a tűző nap elől.

Alig helyezkedett el már is megjelent az a bizonyos rózsaszín illatfelhő. A szőke „démon” közeledett feléjük.
Mirubi nagyon megijedt, hogy esetleg nem-e hallotta azt az előbbi majdnem boszorkányt.
- Most dől el, hogy vakolat lesz-e belőlem, vagy esetleg lábtörlő!
De szerencsére a tanárnő nem támadt rá, csak nézte őket. Egyik fiú sem állt fel.
- Azok a nagy kék szemek, rémisztőek!
Súgta oda Takefuminak. Ekkor egy varjú szállt el felettük, de Mirubi ügyet sem vetett rá. Le nem vette volna a tekintetét a senseiről semmi pénzért. A csendet mégis csak Niyo-sensei törte meg:
- Bocs a késésért de szándékos volt .
- Ez normális?!?!? Bocs a késésért?!?!?!? Ezért kellett itt izgulnom?!?!
„Ordított” magában, de nem lehetett látni semmit az arcán csak azt, hogy ráncolja a homlokát. Niyo-sensei azt mondta nekik, hogy pórázon fogja rángatni őket fel a földről ha nem mennek oda, majd a kis tó felé sétált. Ekkor azt vette észre, hogy csak megy és megy és megy, majd megáll. Mikor lenézett a lábára látta, hogy egy nagy tűsarkú van rajta, amivel akár embert is lehet ölni. De ami még ennél is érdekesebb az, hogy a tó vizén áll. Elmondta nekik, hogy ezt kellene megtanulniuk. Ahogy azt már megszokhattuk a sensei leült a székébe majd koktélozni kezdett. Takefumi már neki is vetkőzött szó szerint a feladatnak. Mirubi figyelmesen nézte, hogy mit fog csinálni, hátha tanulhat belőle. Egy pár másodpercig koncentrált, majd neki ugrott a tónak.
- Hát ez... nagyon elmés kis próbálkozás volt.
Mondta halkan. Miután Takefumi kivergődött a vízből, Mirubi is neki állt a gyakorlásnak. Őt egy kicsit feszélyezte az, hogy levetkőzzön, hiszen ott volt a sensei aki lány. Nem volt valami büszke a testalkatára. Magán hagyta az ujjatlan pólóját, de azért a rövidnadrágját levette. A fekete-fehér csíkos bokszerja az maradt, de a cipője is lekerült.
- Ez biztos menni fog, hiszen a fára mászásnál is én végeztem előbb. Az sem volt nagy feladat.
Mirubi természeténél fogva nem utálta hanem valami miatt nem szerette a vizet. Becsukta a szemét, és koncentrálni kezdett. Tudta, hogy azzal nem fog semmit elérni, hogy nekifut a tónak. A fára mászásnál is először nekifutott és nem ért el vele semmit, miután lassan felsétált akkor elsőre sikerült. Miután úgy érezte, hogy nincs sok chakra a talpában, de nem is túl kevés magyarán pont jó, kinyitotta a szemét. Látta, hogy a hullámokkal nem lesz gond, mivel a szél nem fújt annyira, hogy felkavarja a tó vizét. Elkezdett előre sétálni. Egy pillanatra megállt a tó előtt, majd összegyűjtötte minden bátorságát és leküzdötte a víztől való viszolygását. Rálépett az egyik talpával, de érezte, hogy nem áll meg. Ekkor még több chakrát koncentrált.
- Na majd most.
Rátette a lábát és érezte, hogy meg tud állni rajta. Éppen tette volna a másikat is a vízfelszínre amikor mint egy kő elsüllyedt. Hát ez nem sikerült neki. De hát minden kezdet nehéz. Szép lassan fel állt, mivel nem volt annyira mély a víz a tóparton, hogy elsüllyedjen benne. Rémült fejjel kimászott a partra és leült.
- Hát ez sem lesz olyan könnyű mint gondoltam.
Mondta napszemüveges barátjának.

- Abban biztos lehetsz, hogy nem lesz könnyű. Három éve csináltam ezt utoljára de akkor sikerült annyira a dolog, hogy mindössze a térdemig süllyedtem el. – a rövid kis társalgást befejezve újra készen állt a próbálkozásra.
A koncentrációját próbálta még mélyebbre helyezni hátha jobban megérzi a pontos mennyiséget. Nem volt könnyű a feladat hisz most nem elemi chakrával próbálkozott különben érezte volna, hogyan áramol a föld felé a chakrája. A feje egyre vörösebbé vált, ahogy koncentrált ugyan is ez nem volt olyan könnyű, mint amilyennek látszott. Ezúttal nem ugrott mindjárt a közepébe tanulva hibájából lépésről lépésre haladt. Jobb lába már a víz felszínén volt, de ahogy próbálta ráhelyezni a súlyát és másik lábával rálépni a vízre szép együtemű süllyedést kezdett produkálni. Ezúttal nem hagyta magát elsüllyedni gyorsan kiugrott a partra.
- Fú ez sokáig fog így tartani. Nagyon úgy fest utoljára mákom volt. Rég elfelejtettem az elmélet ezen, részét meg az érzést, ahogy összejön valamennyire a dolog. Mit gondolsz, hogy hozzuk össze ezt? A föld elem gyakorlásakor megtanultam a folyamatos áramoltatást de az elemi chakra volt és ezáltal a földet is éreztem. Nem szeretném elpazarolni a chakrámat helyette, pihenek pár percet, talán nem tapos agyon a sensei. Végül is nem sietünk sehova.
A mondat végeztével be is bizonyította kijelentésének komolyságát és kiterült a fűben. A felhők továbbra is békésen vonultak át az égen de az edzés közel sem ígérkezett ennyire nyugtató eseménynek a továbbiakban.