Kiképzőterepek

// Geninkéim //

Yamashita összes végtartalékát felhasználva indított egy utolsó nagy rohamot ismét csak klónokkal operálva. ~Már megint ez?~ Gondolta hősünk, de aztán meglepődött, hogy a klónokat nem támadásra hanem elterelésre alkalmazta a Genin. ~Okos, de így tudom, hogy most fogtok támadni..~ Amint ez a gondolat szöget ütött a fejébe egyből jött is az első roham, de nem Yamashita volt az hanem Emiko, legalábbis Yoh azt hitte. ~Nem is innen kellett volna jönnie a lánynak, mi ez?~ Kérdezte magától, miközben egy nagy ugrással kikerülte a támadást, így Yamashita túl nagy lendülettől és a sok chakra vesztéstől elesett, valamint feloldotta a Henge no Jutsut. Igen ám de Emiko hátulról rohamozott, amit csak úgy tudott kikerülni a Jounin, hogy Tantoo-ját előrántva hárította a kunai csapást. Ez az utolsó akció is veszni látszott, amikor a kimerült Yamashit észrevétlenül odakúszott és ujjával megérintette Yoh bokáját. -Hmm. Azt hiszem sikerült nektek. És még éppen időben.- Mondta meglepve, majd eltette a fegyverét és egy tekercset vett elő, amiből megidézett egy kancsó meleg gyógyteát és három csészét valamint egy kosár süteményt. -Jutalmul kicsit pihenjünk a második feladat előtt. Egyetek-igyatok!- Kínálta a két Genint, kivételesen mosolyogva.

Yamashita támadását a sensei egy sima ugrással kikerülte, és mivel már nem volt túl sok ereje, Yamashita nem tudta megtartani egyensúlyát, így elesett és az átváltozás feloldódott. Arra már nem maradt ereje, hogy fel is álljon, viszont a feladatot teljesíteni kellett, így Emiko támadása közben kúszva elindult a sensei felé. Ha ez sem sikerül, akkor már nem lesz idő másra... De a lány eléggé elvonta a figyelmét ahhoz, hogy Yamashitát már ne vegye észre, így ő sikeresen megérinthette a sensei bokáját. A jounin eltette fegyvereit és kijelentette, hogy ezzel a feladatot sikeresen teljesítették, mire Yamashita felkiáltott:
-Ezaz, sikerült! Jók voltunk, Emiko! - ezt már mosolyogva mondta a lánynak címezve. Persze tudta, hogy ez csak az első lépés a nagy úton, de jelenleg nem igazán tudta érdekelni. Nem szeretett volna felkelni, de amikor a sensei étellel kínálta őket, nem tudott ellenállni és nem is szerette volna visszautasítani. Nagy nehezen feltápászkodott hát a kényelmes fűcsomóról amin éppen feküdt, és a többiek felé vette az irányt. Vett egy süteményt, megköszönte, majd neki is látott. Megállapította, hogy egész finom, bár az otthoni talán egy kicsivel jobban ízlett neki. Elég gyorsan végzett vele, majd fogott egy csészét, és töltött magának egy kis teát is. Két korty között egyszercsak megszólalt:
-Sensei, ezeket maga sütötte?

Yamashita fáradtan feküdt a földön, de megcsinálta! Megtudta érinteni a sensei bokáját.
- Igen jók voltunk!- mondtam, és viszonoztam a mosolyát.- Ja és nagyon ügyes voltál!
Közben megkínáltam minket sütivel és teával. Nem akartam visszautasítani, tehát vettem a sütiből és teát is töltöttem. A sütik finomak voltak, ezért vettem még egyet.
- Nagyon jól sikerültek a sütik.- mondtam, miután megettem a sütit.- Ki csinálta?
Megvártam a választ, majd lefeküdtem a földre. Ki akartam használni a pihenést, hiszen nem sokára nem lesz időm pihenni.

A srácot a legkisebb mértékben sem sikerült eltántorítanom. Pedig én mindent megpróbáltam. Azt akartam, hogy eltűnjön, de pont az ellenkezőjét sikerült elérnem. Elkapta a kezemet és közel rántott magához.
-Vedd le rólam a mocskps kezemet. Hé nem hallod? Engedj el!- Kiabáltam rá és megpróbáltam kitépni a kezemet az ő kezéből. Ha sikerül kiszabadulnom akkor megpróbálok egy pofont kiosztani neki.
-Miért vagy ilyen? Miért nem tudsz úgy viselkedni mint egy normális ember? Ha ez az apró dolog nem megy akkor takarodj a közelembő!- Mondtam neki és a düh csak úgy sugárzott az arcoról. Ha tanü belőle és elkezd normális ember módjára viselkedni akkor talán mé hajlandó vagyok beszélgetni vele, de ha továbbra is így fojtatja akkor bizony itthagyom és a lehető legmeszebb próbálok kerülni tőle.

Telt, múlt az idő Mirubi csak aludt. Elmerült elméje legmélyebb bugyraiban. A nap már javában húzta a lóbőrt, amikor felébredt. Azt hitte otthon van a jó pihe-puha ágyában, de nem. Annál is jobb helyen volt. Egy tópart mellett, A gyönyörű fekete égbolt alatt. A csillagok gyönyörűen megvilágították az eget. A hold ezüstös fénye visszaverődött a tó tükörsima vizéről. Mikor felült nem látott semmit és senkit.
- Hol lehet Takefumi?
- Hé Takefumííííí!!!! Hol vagy ??? Ez eltűnt.
Mikor látta, hogy senki sincs itt, vagyis nem látott senkit, vissza feküdt a fűbe.
- Rég volt ilyen gyönyörű az égbolt. Bárcsak anya is láthatná.

Telik múlik az idő már, ahogy az lenni szokott a Nap elmegy alukálni akár csak Mirubi a Hold, pedig átveszi a sasoló posztot, és onnan figyeli az embereket. Mire hősünk vagy nevezzük csak zöldfülű hőstanoncnak észbe kapott mesterét nem látta sehol csapattársa, pedig olyan mélyen húzta a lóbőrt, mint az a gödör, amit minap ásott a jutsujával. Nem kaptak parancsot, ami megengedte volna nekik, hogy hazatérjenek pihe puha ágyikójukba, ha pedig nem akartak szörnyű kínok között vízbe fulladni vagy egy fáról lelógva megpörkölődni, akkor jobb, ha a kempingezés mellett voksoltak és ott maradtak a tó partján. Ők már csak ilyen kis félős lelkek voltak hála mesterüknek, aki az első nap tartott egy bemutatót hősünkön nem tanácsos vele újat húzni. Végső soron nem volt rossz így legalább megspórolták az energiát, amit otthonuktól idáig kellett elhasználniuk. Take-chan esetében ez jó tíz perc volt de hajnalok hajnalán az örökkévalósággal is felért. Étel nem akadt a környéken és mivel a figyelő szemeknek már nyoma sem volt legalábbis a helyzet nagyon úgy festett így lehetőség nyílt némi ételszerzésre. Ichiraku túlságosan messze volt így nem volt más hátra nagypapi lakjába kellett látogatást tenni. Miután kellően megszáradt ruháit magára kapta nekivágott az útnak. Bár fáradt volt idegei pattanásig feszültek a bizonytalanságtól, amit az ismeretlen helyen tartózkodó sensei okozott. A kiképzőtér falát átugorva eggyel nagyobb sebességfokozatba kapcsolt a megszokottnál magyarán szólva előkapta a ninja kézikönyv egy alapvető jutsuját a shunshint. Nem volt könnyű a tetőről tetőre cirkálni ilyen sebességgel azonban a helyismereti előny némileg megkönnyítette a dolgot. Hála ennek az extra sebességnek nagyjából négy perc alatt elérte jelenlegi lakát. Csapattársára is gondolva egy helyett kettő poharas rament fogott plusz kölcsön vett egy kannát és két evőpálcikát. Vizet szándékosan nem töltött a kannába nehogy kilötyögjön ugrálás közben a tóban meg amúgy is akadt elég víz. Miután meggyőződött, arról hogy kellően magához szorította, illetve elhelyezte zsákmányát újra gyorsított a tempóján ezzel lefaragva a menetidőt. Már egész közel járt, amikor kiáltás ütötte meg a fülét, ami tekintettel az időpontra és a helyszínre csak Mirubitól jöhetett. Még egy hangyányit tempózott pont annyira hogy képes legyen kezelni a sebességet majd a következő pillanatban lefékezett csapattársa mellett.
- Mi a gond Mirubi megtámadott egy mókus vagy félsz a sötétben? – a nagy hajával és a srác képébe bambuló fejével pont eltakarta a Hold fényét ezzel teljesen elvéve a fényt társától.
A választ meg se várva azon okból kifolyólag, hogy képes volt egy pillanat erejéig fölöslegesen aggodalomra bírni társa hasára ejtette természetesen szánt szándékkal a kezében tartott kannát.
- Mit szólnál ahhoz, ha ezt megtöltenéd vízzel utána, pedig felforralnád végül is te, értesz a tűz jutsukhoz. A mestert nem láttam, a közelben szóval hoztam kaját, és mivel rendes voltál velem, hoztam neked is. Edzettünk egész nap eleget ideje hogy együnk is valamit.
A földre leülve maga elé helyezte a két rament majd, elővette az övébe tűzött evőpálcikákat és mindkét pohárra rátett egyet. Ezután, már csak arra várt, hogy társa elvégezze a ráosztott feladatot.

Csak bámulta a sötét, fénylő eget, és az apjára gondolt.
Mi lesz velem ha ő is meghal? Könnyebb lesz ha már most felkészülök. Lehet, hogy ha haza megyek már nem fog élni. És mi van az anyámmal? Talán megőrültem? Lehet, hogy ez az egész csak egy álom és én még mindig az akadémián ülök?
A képzelgését, Takefumi törte meg. Hirtelen ott termett Mirubi előtt, és belebámult az arcába. Nagyon megijedt Mirubi mert nem tudta, hogy ki az, de gyorsan felismerte a hangjáról Takefumit. Mirubi ölébe dobta a kannát, kiszabva rá a vízforralás feladatát. Megdöbbent azon, hogy Takefumi hozott nekik ételt. Ha Mirubin múlt volna, akkor egész éjszaka koplalnak. Úgy is volt mit leadnia.
- Nem nem félek!
Mondta felfújt fejel.
- Csak nem láttalak sehol. A kannát mindjárt hozom. Habár még nem igazán próbáltam az egyetlen tűz jutsummal vizet forralni, de igyekszem.
Fogta a kannát és felállt. Egyenesen a tó felé ment. Gondolta, ha már víz kell akkor a legjobb helyről hozza. Elkezdte a chakráját koncentrálni, és összpontosítani. Lassan elkezdett lépkedni a víz tetején. Ügyelt arra, hogy a chakráját folyamatosan és egyenletesen bocsájtsa ki. Mikor elégé bent volt, megmerítette a kannát, majd amilyen gyorsan csak tudott kiment. A víz már megvolt csak fel kellett forralni. Na ez már kicsit nehezebb volt. Gondolta ha már forralás akkor tűz is kell, így bement az erdőbe. Pár perc múlva egy csomó száraz fa ággal az ölében tért vissza. Letette őket Takefumi elé, Majd szépen felállította úgy, hogy pont rá férjen a kanna.
- Már van fánk ami meleget ad. Habár eléggé jó idő van.
Ekkor döbbent rá, hogy még mindig nincsenek rajta a ruháji. Gyorsan felkapta a cipőjét és a nadrágját. A trikója már rajta volt, úgy hogy neki is állt tüzet „csiholni”. Odament a farakáshoz és letérdelt mellé.
- Hát akkor, alkosssssunnnk.
Elkezdte a chakráját a tüdejébe koncentrálni, majd nagy levegőt vett. Nem igyekezett nagy tűzgolyót csinálni, csak egy kisebbet, hogy ép hogy begyulladjon. Elmutogatta a kézjeleket, majd kilehelt egy golflabda méretű tűzgolyót.
- Na ez szupíí!!
A farakás lángolni és izzani kezdett, habár kicsit szétcsúszott a tűzgolyótól de a célnak éppen megfelelt. Mirubi rátette a kannát majd leült Takefumi mellé. Felnézett az égre.
- Ugye milyen szép az égbolt?

- Hát ez csúcs! Eladná az eget is.
- Hát mit ne mondjak igen csak érdekes ötleteid vannak. Eladni az eget... Hát szerintem nem létezik olyan shinobi aki letudná pecsételni az égnek egy darabját, mivel az az univerzum egy „darabja” a csillagok meg bolygók. Aki ezt megtudná oldani, az erősebb lenne az összes kagénál is. Ami pedig a holnapot illeti, hát kitudja. Lehet, hogy a sensei már itt sincs. Vagy csak a megfelelő alkalmat várja, hogy megijesszen.
Ekkor hirtelen felpattant és hátranézett, de nem látott semmit.
- Nem igazán vagyok fáradt mivel most keltem fel, de nem hiszem, hogy fogok gyakorolni mivel ahoz meg túl lusta vagyok. Inkább beszélgessünk.
Ekkor felbontotta a Takefumitól kapott rament és beleöntötte a forró vizet.
- Ne várj sokat a ramennel, mert ha meghűl akkor nyálkás trutyis izé lesz. De gondolom ezt nem kell mondanom, hiszen ettél már ilyet.
Mirubi szakértője volt az ételeknek, szerintem nem is kell mondanom, hogy miért.
- És te születésed óta ninja szerettél volna lenni?

Mirubi figyelmeztetésének eleget téve nekilátott befalni a rament majd két falat között sikerült úgy levegőt vennie, hogy válaszolni is tudjon.
- Tudod gyerekként, elég sokan vannak, akik ninjásat játszanak, és arra gondolnak milyen jó lesz sok technikát tudni meg nagynak és erősnek lenni, röviden szólva igen gyerekkorom óta szerettem volna ninja lenni. Dédnagyapám óta nincs ninja a családban de, a szüleim hagyták, hogy hadd legyek az, aki akarjak. Meg kell, mondjam az Akadémia óta nem a szívügyem, hogy nagy híres és erős ninja legyek. Megvagyok annak, aki vagyok, persze ha az életem múlik, rajta akkor dolgozok keményen de, addig nem látom értelmét. Emlékszel arra, amikor azt mondtam, hogy három évre elhagytam a falut? Valami kamu indokkal szerettem volna meglépni, hogy ne akasszanak anbukat a nyakamba és megvalósítsam az akkori álmom de, hát látod, itt vagyok vagy is nem jött össze. – menet közben már lenyelte a falatot de nem érezte úgy, hogy többet kéne mondani helyette, odadobta a labdát csapattársának.
- Veled mi a helyzet? Amennyire idáig megismertelek nekem, nagyon úgy tűnik tipikus shinobi családból, származol. Mesélj valamit régről a régi sztorik valahogy mindig érdekesek, meg persze a pénzes sztorik de, csak ha én mesélem. Amíg beszélsz én eszek utána, meg azt hiszem rajtam a sor, hogy aludjak pár órát.
A pohár még a feléig volt ezért úgy érezte jobb, ha lassít egy kicsit a tempón hadd, maradjon valami a nosztalgiázásra is.

// A postod végén nyugodtan írhatod hogy Take-chan elment alukálni aztán jöhet a következő nap. //

Mirubi figyelmesen hallgatta Takefumi beszámolóját. Igen csak érdekelte az a dolog, hogy miért hagyta el régen a falut.
Mért léphetett le régen? Olyan dolog volt amihez „kamu indok” kell, akkor valami nagyon durva lehetett. Lehet, hogy embereket rabolt ki? Vagy betört házakba? ÁÁÁ!! Takefumi tuti nem olyan ember.
Már majdnem beburkolta az egész ramenjét. Egy kicsi maradt benne, gondolta azt majd elnyalogatja a mesélése közben.
Hát az én családom eléggé szétesőben van. Nem is tudom hol kezdjem a mesélést. Talán amikor megszülettem. Az apám Kauru Baisotei egy jonin. Az apám árva. Egy árvaházban nőtt fel. 15 éves korára shinobi lett, és megismerte az édesanyámat Harukichi Kajitani -t. Telt múlt az idő és megszülettem én. Az anyám a születésem után meghalt. 9 hónapot töltöttem el vele és érdekes módon minden együtt töltött időre emlékezek, ami furcsa. Később apám megismerkedett egy nővel Hoshiyo Aizawa-val. Tőle született az öcsém Kauru Matsushina . Bosszantó egy gyerek de hát melyik kisöcsi nem az. Az anyám állat használó shinobi volt és az ő eleme is a tűz. Az egyetlen „kapcsolatom” az anyámmal az ő apja, vagyis a papám. Az apám most kórházban, és úgy néz ki, hogy meg fog halni. Most az a célom, hogy erősebb shinobi legyek mint az apám volt, hogy megvédhessem a családom, akikből lassan nem marad semmi.
Ekkor egy igen csak erőltetett mosoly látszódott az arcán.
Hát ennyi lenne a családom története. Remélem nem untattalak nagyon.
A beszélgetés végén, Takefumi és Mirubi is lefeküdt aludni, várva a holnapi napot.

A nap már finoman szórta sugarait a földre, mikor Mirubi felébredt. Az éjszaka hűvös volt ahhoz képest, hogy nappal meg milyen meleg volt. Valószínűleg ezért lehetett annyira érezni a különbséget.
- Mégis csak jó ötlet volt ez a tűz.
- Jó reggelt! A sensei sehol?
Álmosan körülnézett, és látott egy kis földkupacot Takefumihoz közel. Nem igazán érdekelte a dolog.
- Hát reggelizni is kellene. Most úgy illik, hogy én hozzak kaját. De akkor már kössük össze a kellemeset a hasznossal. Mindjárt jövök!
Azzal Mirubi elfutott. Tudta, hogy így nem fog egyhamar visszaérni ezért alkalmazta Shushin no jutsu-t. Kicsit félt ettől a technikától hiszen volt egy kellemetlen élménye vele, de ez most nem érdekelte mert igen sokat fejlődött azóta. Úgy szökellt a háztetőkön mint egy macska. Élvezte a gyorsaságot, de nem sokáig mivel már a kitűzött céljához is ért.
- A nagypapi háza.
Bekopogott de nem nyitott senki ajtót.
- Nincs itthon? Pedig ilyenkor mindig itthon van. Na mindegy. Biztos nem fog megharagudni ha kölcsönveszem a horgászbotjait.
Hátrament a fészerbe és két hosszú bambuszból készített horgászbotot vett elő, ami nem állt másból mint egy damilból és arra erősített horogból és úszóból. Volt kukac is a ragtárban azt is elvitte. Visszafelé nagyon óvatos volt, nem akart horoggal a szájában visszatérni, vagy …öhhöm... horgászbotot oda ahova nem akart. Mikor visszatért, a tó szélére sétált.
- Takefumííí! Hoztam botokat! Arra gondoltam, hogy horgászás közben gyakorolhatnánk a vízen járást is. Ez lenne az igazi kihívás! Itt egy bot ha kell és csali is!
Mirubi szépen lassan elkezdte koncentrálni a chakráját. Ügyelt a folyamatos kibocsájtásra, és a chakrája szinten tartására. Mikor ez megvolt felkapta az egyik botot, és besétált a tó majdhogynem közepére. Feltűzte a csalit és bedobta a vízbe. Közben figyelt arra, hogy pontosan annyi chakrát koncentráljon és bocsájtson ki amennyi kell. A vízen állás és járás már ment neki, de a hullámokon megmaradni még nem annyira.

- Persze! Próbáld csak ki! De várd meg még kimegyek.
Mirubi kisétált a tóról félve, hogy társa esetleg vele akar valamit „kipróbálni”.
A felszerelését, letette a part szélére, majd leült. Kíváncsi volt, hogy mit talált ki Takefumi.
Talán egy jutsu amit én nem ismerek? Vagy az a technika amit korábban említett az a bizonyos nekem fájna technika? Minden esetre szerintem most jobb távol maradni tőle.

- Nos akkor kezdhetjük is. Légy készenlétben lehet, hogy lesz mit elkapnod.
Ahhoz hogy minél nagyobb lendületet tudjon venni eltávolodott a parttól majd megformálta a kézpecsétet és felkészült a vízen való futásra. Most minden rajta múlott bár még meggondolhatta volna magát és próbálkozhatott, volna a horgászással de, túl makacs és éhes volt, ahhoz hogy várakozzon. Úgy kezdett el futni, mint akinek az élete múlik rajta vagy legalábbis a reggelije. Futás közben folyamatosan a földet nézte, amit pár másodperc után a víz váltott fel. Nem kellett messzire mennie, hogy jó pár halat találjon kisebb csoportban. Amint észrevette őket egyik lába rögtön a vizet, kezdte szántani, majd elkiáltotta magát.
- KONOHA DAI SENPUU – a technikától a víz spirál alakban tört fel Take-chan körül magával sodorva a halakat és némi hullámzást keltve.
- Mirubi figyelj, lehet sikerült valamit kirúgnom.
A következő pillanatban visszalandolt a tó felszínére, ami mozdulattól még bőszen hullámzott. Mestere tanácsára gyors sikerélménnyel teli képzelgésbe kezdett hogyan marad majd fent a hullámokon, de ebből mindössze egy reflexszerű cselekedet lett. Chakrájának helyzetét úgy váltogatta, hogy súlypontja mindig a hullámon legyen majd, ahogy elhalad a lába alatt, úgy változtatja folyamatosan a megfelelő helyre. Mivel már tisztában volt azzal hogyan is kell megállni a vízen pontosan tudta, hol van a chakrájának a megfelelő helye így még a hullámzás alatt se esett nehezére megtalálni a megfelelő pontot. Tény hogy nem volt egy zseni de úgy nézett ki a helyzet, hogy van némi érzéke egy-két dologhoz. Mindennel számolt leszámítva az összecsapó hullámokat. Itt már nem igazán tudott jól váltogatni és megvolt az esélye, hogy hanyatt vágódik miközben kezeivel kapálozott hogy, visszanyerje egyensúlyát. A mutatvány nem végződött tragédiával szerencséjére volt annyi esze hogy ne próbálkozzon fölöslegesen helyette inkább beállt egy nagy terpeszállásba elkerülve a kora reggeli fürdést.

// Lett e hal vagy nem esznek vagy sem azt rád bízom //

Mirubi fel volt készülve mindenre, de erre?
- Ez nagyon brutálul néz ki!
A hullámzás és a kapálódzás meghozta a gyümölcsét. Egy rakat hal repült a partra, egyenesen Mirubi felé.
- ÁÁÁÁÁ!!
Nagy kiáltások közepette próbálta kikerülni a feléje repkedő halakat, amik csak úgy záporoztak el mellette.
- Ez nagyon király vóóóóllllttt!
Ordította száját tátva az ámulattól Mirubi. Annyira tetszett neki ez a technika, hogy az adrenalin szintje az egekbe szökött.
- Nem is tudtam, hogy te ilyet is tudsz!
Kicsit vissza fogta magát.
- Ennyi halat még ebédre sem tudunk megenni!
Gyorsan visszadobálta a felesleget, mivel nagy állat szerető volt, és nem oltott életet fölöslegesen. Maradt nekik reggelire egy csodaszép ezüstös ponty, és 3 ugyan csak szép keszeg is.
Takefumi...!
Mondta egy kicsit szomorkás, félénk, kérlelő hangon.
- Ha megkérhetlek ezeket intézd el te. Én nem szívesen ölök állatot. Én többre becsülöm az állatokat mint némely embert. Amit kinyírtál azt majd megsütöm, csak ez az állat öldöklős rész nem tetszik.
Fogta magát, és oda állt az egyik fához és letördelt egy-két ágat.


/// Gondoltam szegények had egyenek mielőtt az a szadista mester megjelenik ///

Take-chan „első küldetése” némi nehézségek árán sikerrel zárult. Mint minden ember ő is élvezte, ha ámulnak rajta mekkora ász, így mellkasát kidüllesztve kihúzta magát, és nagyban mutogatni kezdte igen ő ilyet is, tud. Miután a tó lecsillapodott ő is kisétált majd Mirubi kérésének eleget téve nem tett semmit. Végső soron társa azt kérte intézze el a halakat, ha pedig nem dobja vissza őket a vízbe úgy is megfulladnak. Leguggolt a zsákmány mellé majd figyelte az életükért küszködő reggeliket. Nem volt szadista és nem is töltötte el semmilyen érzéssel, ahogyan a hamarosan gyomrába kerülő haldokló halacskákat nézte. Ahhoz tudatában azonban nem fért kétség, hogy Niyo-sensei örömmel figyelné a jelenetet, sőt még valami sajátos szadista humorából is megjegyezne hozzá valamit. Kétségtelen igazán fertőző volt a tanerő személyisége bár hősünk egyelőre csak azon agyalt mikor lehet már enni. Mire Mirubi visszaért a tűzifával a halacskák már kiszenvedtek majd tekintetét csapattársára emelve kérdőn nézett rá, nos akkor mennyi idő is mire itt kaja lesz azonban kár, hogy a napszemüvegtől a kérdő tekintetet már nem lehetett látni.
- Mirubi kapitány, küldetés végrehajtva jelentem a reggeli már nem mozog. Az instant ramenen kívül még nem készítettem el semmi mást szóval remélem te, értesz a főzéshez vagy kénytelenek, leszünk sushit készíteni. – nagy busa fejét megvakarva bambulta tovább az ételt, mint aki azon töpreng miként is, lehetne elkészíteni ezeket annak ellenére, hogy már megjegyezte ő nem ért ehhez.

Mire Mirubi visszaért a halak már az igazak álmát aludták.
- Hát valamicskét értek a főzéshez, sütéshez. De itt most nem áll sok minden rendelkezésünkre.
Három vastagabb ágat tördelt le, amik jó hajlékonyak, és zöldek voltak. Elővette az egyik kunaiját és kibelezte a halakat, majd mind a három halat feltűzte, egy-egy botra. Kihegyezte a végüket, majd beleszúrta a földbe.
- Na most már csak egy kis fűszer kell. Láttam is erre valamit... Mindjárt itt vagyok.
Vissza ment az erdőbe, és kis idő múlva Hakka-val tért vissza. Ami tulajdon képen a japán menta.
- NA! Most már lesz egy kis íze is.
Bele tette a halak „gyomrába” hogy sütés közben az ízek bele égjenek.
- Igazság szerint lassú tűzön kellene őket sütni, de most nincs annyi időnk.
Be állt a halak elé, és koncentrálni kezdett. Az egész műveletet szinte már rutinból hajtotta végre. Nagy levegőt vett, majd a chakráját a tüdejébe koncentrálta. Elmutogatta a kézjeleket, majd elkezdte formálni a chakráját.
- Katon Endan!!
A technika bevált, a halak megsültek, pontosabban megégtek.
- Hát ez kicsit szenes lett, de belül finom, puha és omlós.
Oda ment Takefumihoz és odanyújtotta neki az egyik halat, majd leült és elkezdte enni kézzel,lábbal a másikat. Majdnem megfulladt az égett részétől, de amint túljutott rajta már élvezhette is a finom puha halat.
- Remélem ízlik. Kicsit megégett de azért finom.
Mondta nagy mosollyal az arcán, de nem örült sokáig mert egy szálka akadt meg a torkán.
- Köhhöm!! Blee!! Szálkaaa!!
Suttogta fojtott hangon. Majd nyelt egy nagyot.
- Lement.
Lihegte izzadtan.

Hakka ( menta )

Megtörtént a csoda végre valahára lehetett enni. Mint egy kiéhezett farkas úgy kapta ki Mirubi kezéből a botot majd a forrósággal és az égett ízzel mit sem törődve vetette bele magát az ételbe. A szálkákat persze kikerülte hisz nem feledkezett meg róluk és társa fuldoklása még jobban emlékeztette jobb vigyázni. Nem tartott semeddig belapátolni a halacskát majd mikor már csak szálka maradt belőlük jóllakottan dőlt hátra a fűbe. Bár nem volt tele de jó érzés volt hogy van valami a gyomrában és ettől már sokkal, jobban érezte magát. Szerencsésnek mondhatta magát, hogy ilyen csapattársat kapott, aki nem csak meghívta ramenre de még főzni is tudott valamennyire. Take nem szeretett tartozni senkinek így úgy érezte vissza kéne fizetnie a dolgot. Miközben feküdt kemény agyalásba kezdett és bár csak részben figyelt oda első nap a bemutatkozásnál végül eszébe jutott a legjobb megoldás.
- Köszönöm ezt a kis remek reggelit és mivel nem ez volt az első, hogy megvendégeltél úgy illik, hogy kiegyenlítem a számlát. Eszembe jutott az említett kis harcod, amit könnyen elvesztettél. Nem kétlem, most megtudnád, pörkölni az illetőt de, úgy döntöttem verek beléd némi önbizalmat. – kezével rábökött a mögötte lévő tóra majd feltápászkodott és a besétált annak a közepére természetesen a tetején.
- Gyere, csak ha erősebb akarsz lenni az a legjobb, ha van edző partnered, na meg amíg a vízen vagyunk két legyet, ütünk egy csapásra.
Nemet nem fogadott el így csak intett egyet hogy tápászkodjon fel és jöjjön a vízre de gyorsan.

// Geninkéimnek //

A három shinobi jóízűen falatozott a két gyakorlat között, semmi sem zavarta meg őket a pihenésben. -Hmm. Bár tudok pár ételt készíteni, amiket vándoréveim alatt tanultam, amikor magamra kellett főznöm, de ilyen édességet nem igazán vagyok képes összedobni. Ezt a nagynéném sütötte.- Mesélte el a sütemény eredetét, miközben töltött magának még egy csészével a teából és azt kezdte el szürcsölgetni. Közben azon járt az agya, hogy talán túl sokat árul el magáról a két Geninnek, de végül is ez így fair, hiszen bármit kérdezne a két kis naiv lurkótól ők is válaszolnának. Miután befejezték a falatozást és a csevegést, amennyiben volt több kérdése a tanítványainak, Yoh felpattant a helyéről.- Na ideje kideríteni, milyen elemi chakrával rendelkeztek. Jó magam Doton és Katon használó vagyok, egyéb képességeim mellett. A Tűz országában talán ez a két leggyakoribb elem. A legritkább és legnehezebben elsajátítható a Fuuton. A legsokoldalúbb a Suiton és persze ott van Kumogakure eleme a Raiton. Azonban nem az számít, hogy milyen az elemed, hanem, hogy hogyan használod. De majd mesélek az elemetekről ha kiderült, mi is az. Nos készen álltok?-
Kérdezte a két Genint a Jounin.

/// Take-can, Kushina ///

A Reggeli ízlett Mirubinak. De az még jobban tetszett neki, hogy Takefumi belapátolta a halat. De ami ez után következett arra nem számított. Tetszett neki Takefumi ötlete, csak abban nem volt biztos, hogy a testi épségét ez nem-e veszélyezteti.
- Ver belém önbizalmat? Ezt ugye nem szó szerint érti. Na de hát egyszer élünk. Csak nem mindegy, hogy meddig.
- Hááát, őőő... Rendben van. És az tényleg csak jó, hogy a vízen csináljuk.
Feltápászkodott a földről. Degeszre ette magát. Igaz, hogy ennél sokkal többet szokott enni, de 3 napja nem eszik csak keveset. Ezért ez felért egy lakomával. Szépen ahogy azt kell, a talpába koncentrálta a chakráját, majd rálépett a vízre és oda sétált Takefumi elé. Egy 5 méterre voltak egymás előtt.
- És hogyan is képzelted az okításom?

Megtudtuk a senseitől, hogy a nagynénje sütötte, ezeket a finom sütiket. Még haraptunk párat, majd felpattant a helyéről és azt mondta, hogy most megnézhetjük, hogy milyen az elemi chakránk.
- Én készen állok.- mondtam kissé bizonytalanul a senseinek, és felálltam én a helyemről.
Mi lesz, ha nagyon gyenge az elemi chakrám és nem tudom, majd használni? Jó, elsőre biztos nem fog menni olyan fényesen, de mi van, ha elrontok valamit? Remélem sikerülni fog és nem rontok el semmit! Elég kínos lenne, ha csak nekem nem sikerülne.