Kiképzőterepek

//Asaya-sensei, Emiko-san//

Ahogy hallgatta a sensei történetét, azon tűnődött, hogy vajon miért is kellett vándorolnia. Mert vándorolt legalább egy-két évet, legalábbis a "vándorévek" kifejezés mindenképpen ezt sugallta. A shinobik pedig nem hagyhatják el csak úgy a falujukat, legalábbis Yamashita tudomása szerint nem. Kíváncsi volt, de nem volt benne biztos, hogy illik ilyesmit kérdeznie, hiszen ez magánügy. Végül mégsem bírta ki, és feltette a kérdést, gondolván, a legrosszabb, ami történhet, hogy a sensei megdorgálja kicsit a kíváncsiságáért.
-Sensei, megkérdezhetem, hogy miért kelt vándorútra?
Meghallgatta a sensei válaszát, akár elmeséli akár nem, majd megevett még néhány süteményt, megitta maradék teáját és megvárta, amíg a többiek végeznek. Tudott volna valamivel többet is enni, de minél hamarabb meg akarta tudni, hogy mi is lesz az elsődleges eleme. A sensei hamarosan felállt, és mesélni kezdett az elemekről. Mondandója végén végre feltette a kérdést, amire Yamashita várt:
-Nos, készen álltok?
-Készen - felelte a genin, majd követte a sensei példáját, és ő is feltápászkodott a kényelmes fűcsomójáról.

// Első menet //

Mirubi kérdését könnyedén elengedte a füle mellett tekintve, hogy már azelőtt megválaszolta mielőtt feltették volna. Érdekesnek ígérkezett ez a remek kis tanlecke bár meg kell hagyni ő maga nem volt egy tanító zseni. Fölöslegesnek érezte a magyarázkodást, majd csak rájön mit is, akar ezzel az egésszel. Mirubi veresége feltehetően közelharci gondokon alapszik, így ha most ad neki egy kis különórát belőle és képes lesz állni a sarat legközelebb már nagyobb eséllyel, állhat ki magáért. Take-chan mélyen meghatódott hogy milyen nagyszerű fickó is ő de ezt gyorsan félre is tette és rögtön a lényegre tért. Mindenféle figyelmeztetés nélkül rárontott csapattársára és egyetlen jól irányzott rúgást intézett az arca felé. Nem csavarta meg semmivel így az elején a dolgokat egyelőre arra volt kíváncsi hogyan reagál a fiú a támadásra.
~ Lássuk mihez is kezdesz ezután aztán majd attól függ mennyire emeljük a szintet. ~ gondolataiban egy gonosz kacajt is megengedett magának, míg a külvilág felé teljesen fapofát vágott.

Mirubi kérdésére nem jött válasz. Vagy is jött... Egy jól irányzott rúgás formájában. Meglepte a dolog, de éppen volt ideje kivédeni. Két karját az arca elé rakta így tompítva a rúgást. Ahogy Takefumi megrúgta a karját, az visszacsapódott és jól orrba találta Mirubit. Hátra ugrott, majdnem elveszítve az egyensúlyát.
- Már értem mit akarsz kihozni ebből.
- Hát akkor mindent bele.
Mirubinak tetszett ez a kis „játék”. Elkezdett oldalazva körözni Takefumi körűl.
- Hát ez igen csak taijutsu harc lesz mivel nem akarom őt megpörkölni, vagy esetleg megdobálni shurikenekkel. Habár itt ő sem tudja használni az újonnan tanult technikáját. Meg kell próbálnom felé kerülni.
Mirubi se szó, se beszéd kifutott a partra, ahol felmászott az egyik fára ami pont a tó part szélén állt. Mikor már eléggé magason volt, elrugaszkodott és egy nagy ugrással Takefumi felé került ahogy azt eltervezte.
- Na most én mutatok neked valamit!
Ordította izgatottan.
- Kyaku Kyaku !
Hangzott a technika neve, és Mirubi rakéta sebességgel száguldott Takefumi felé.

Mirubi támadása, vagy is próbálkozása nem igazán járt sikerrel. Vagyis teljes kudarc.
- És még ki is oktat! Chh majd én megmutatom! Elég sokat fejlődtem az előző vereségem óta.
A becsapódás rozszabul is végződhetett volna. Szerencséjére sikerült a víz tetején maradnia, de nem sikerült még csak hozzá érnie sem Takefumihoz.
- Viszont az a bosszantó, hogy igaza van. De van egy ötletem.
- Jól van... megyeeeek!
Össze kulcsolta a kezét, majd felugrott.
- Henge no jutsu!
Mirubi átváltozott az imént elfogyasztott fincsi hallá. A levegőből egyenesen fejest ugrott a vízbe. Eléggé furcsa érzés volt számára, halnak lenni. De könnyen megszokta. úszkált egy kicsit Takefumi alatt, élvezte a vízi világot. De aztán rákészült a támadásra. A tó vize koszos volt, de Takefumi árnyéka könnyen kivehető volt. A mostani támadását, jól átgondolta.
- Takefumi biztos számít rá, hogy alulról akarok támadni ezért inkább mögötte ugrok ki. De mi van ha ő erre is gondolt? Jobb lesz ha inkább pontosan előtte ugrok ki. Igen ez a jó megoldás.
Mirubi gondolt a fénytörésre is, ezért tudta, hogy ha pontosan megrohamozza Takefumi talpát akkor biztosan előtte fog felbukkanni. Kicsit lejjebb úszott, majd szélsebesen felfelé kezdett „evezni”. Már majdnem olyan gyors volt mint egy torpedó amikor feloldotta a technikát. Az ötlete bevált. Pontosan Takefumi előtt bukkant fel. Látta magát a fekete napszemüvegében is. Egy ütést indított egyenesen Takefumi két szeme közé.
- Most megmutatom, hogy én sem vagyok gyenge!

Mirubi elégedett vigyorral nézett társa felé. De nem itt kellett volna örülnie. Takefumi elkapta a karját, és gyomorszájba ütötte.
- A francba. Közelharcban jóval erősebb nálam.
Egy kis vér kíséretében Mirubi szépen repült Takefumi dobásától.
- Ez nem viccel. Ha belegondolok épp olyan szadista mint a mester. Apropó mester. Hol lehet most? Gyerünk Mirubi most a csatára figyelj!
Mikor látta, hogy Takefumi rúgni készül, egyből észbe kapott.
- Kawarimi no jutsu.
Mondta, majd egy fán találta magát. Látta ahogy Takefumi sikeresen eltalálta az a fatörzset amivel Mirubi helyettesítette magát.
- Ez tök állat! Egyre izgalmasabb lesz ez.
Leugrott a fa lombkoronájáról, egyenesen bele a sűrű erdőbe.
- Bunshin no jutsu.
Sikeresen létrehozott három klónt.
- Na ezekkel biztos sikerülni fog megtéveszteni!
Szépen lassan, komótosan, kisétált a klónjaival az erdőből. Nem lépett rá a vízre, hiszen a klónjai nem képesek rajta fent maradni. Mielőtt létrehozta a klónokat, lejátszotta magában az egész tervet.
- Szépen megállunk a tópart mentén. Az egyik klónom hátraküldöm, amíg én és a másik kettő klón előtte felállunk. Én a jobb szélén a másik kettő pedig középen és a bal szélen sorakozik fel úgy, hogy pont takarjuk a hátsó klónt. Ezzel megtévesztve Takefumit. Várunk amíg megtámad. Ha támad valószínűleg nekünk ront, vagy nekünk dob pár shurikent. Ha nekünk ront, akkor a sorfal szét oszlik. a baloldali klón megy balra a középső, pedig felugrik. Én jobbra megyek. Megüti a klónt, az eltűnik. Majd döntenie kell, hogy melyikünket támadja meg. Nagy az esélye, hogy nem engem fog megtámadni. A feléje száguldó klónt fogja aki felugrott. Nem kockáztat ezért, vagy kivédi, vagy ellentámadásba kezd. Amint nem figyel az igazira, vagyis rám, azonnal támadást indítok ellene. Onnantól fogva, hogy hozzáérek nem lesz szükség a klónokra ezért fel oldom a jutsut. Na most. Ha shurikeneket dob felénk, akkor én azokat kivédem. És a terv az ugyan az mint az előzőnél, csak itt össze kell zavarni azzal, hogy helyet cserélünk, balról jobbra. De ez csak egy vázlat. Ha tök más váratlan dolgot tesz, akkor rögtönöznünk kell.
Ez a gondolat menet egy szempillantás alatt játszódott le Mirubi fejében. Remélve, hogy sikerül túljárni Takefumi eszén.

- Na gyerünk sétálj bele a csapdámba!
Nagy csend állt be miután Takefumi elintézte Mirubi klónjait.
- E...Ez nem igaz. Ho...hogy nem jutott ez eszembe!
Ekkor morcosan leült a földre törökülésbe.
- Ellene esélyem sincs. Jóval tapasztaltabb és erősebb is a taijutsuja. De most nem adhatom fel! Megfogadtam magamnak és a családomnak!
Ekkor felállt.
- Hát igen ezt eléggé elrontottam!
Mondta egy igen csak erőltetett mosollyal.
- A sima klónok semmit nem érnek! De majd ha lesznek kage bunshin-jaim. Azokkal majd elintézlek. De most inkább SZÉTRÚGOM A SEGGED!
Ekkor neki rontott egyenesen Takefuminak.
- Az előző harcomnál tapasztalatlan voltam. De most sokkal többet fejlődtem ez alatt a 3 nap alatt, mint egész életem során!
Ép hogy befejezte a mondandóját, máris intézte az ütéseket Takefumi ellen. Persze végig a vízen voltak, így nehezebb volt támadni. Figyelnie kellett a a chakra szinten tartására. Először az arcát célozta a bal kezével, majd egyből a gyomrát a jobb kezével.
Ha betalál az egyik ütés akkor utána rögtön megpróbálja fejbe rúgni. Ha nem talál egyik sem akkor megpróbál el távolodni Takefumitól.

A kis ninja kezdett egyre inkább bevadulni ezt főleg a kiabálásán lehetett észrevenni. Mint egy vadkan úgy rontott a srácnak de ezúttal már felkészültebbnek látszott Mirubi. Az első ütés rögtön hősünk amúgy is gengszter fejét célozta, meg ami ha betalál semmi kétség még durvábban nézett, volna ki ezt, pedig ő ugye bár nem hagyhatta. Megragadta a srác karját ismét majd, mint az első támadásánál most is megpróbálta gyomorszájba vágni de ekkor olyat látott, amire nem számított. Amíg a másik karjával volt elfoglalva addig ellenfele már el is indított egy támadást a gyomra felé. Take-chan lendületben lévő ökle már nem tudott megállni, hogy megállítsa a támadást így az, gond nélkül betalált némi görnyedésre késztetve a hőst. A taktika bevált habár nem volt nyugodt de ebből a dühből olyan kombinációt hozott ki, ami még a kissé koros genint is meglepte. Alig hogy összegörnyedt már száguldott egy láb felé. Érezte, hogy az álla is leszakad, ha az betalál akkora ütést, pedig nem kapott hogy ne tudna megmozdulni, így gyorsan elengedte Mirubi másik karját majd mind két kezével, leszorította a hiper téren és Take fején áttörni készülő gyorshajtó objektumot. A támadást sikerrel megállította, azonban kellett neki még egy-két másodperc hogy kiegyenesedjen így megengedett magának egy gyors hátraugrást kar és lábtávolságon kívülre. Kissé kezdett fáradni így két lihegés között nem sok mindent tudott mondani de azért megpróbálta.
- Ez igazán… szép volt. Azt… azt hiszem, kissé kijöttem a gyakorlatból. Legalábbis a ninják ellen – ezt már kiegyenesedve mondta, miután összeszedte a légzését. – A ninjáknál bár számít a tapasztalat, azt már tudjuk, hogy nem minden abból áll. Egészen más ellened az edzés, mint a vén piás ellen bár ő gyorsabb volt és egy percen belül képes volt kiütni. Tiszta nosztalgia. Itt az ideje, hogy folytassuk de, ha így haladsz tovább, nem kétlem következő alkalommal már nem csak szimplán, elvernek téged.
Alig hogy becsukta a száját már futott, hogy odavágjon egyet, kettőt de itt már nem egyszerű dologgal készült. Pont, mint a halászatnál lábával vizet rúgott fel egyenesen Mirubi szemeit célozva majd, mint reggel bevetette új hiper szuper, bár régi technikáját.
- Konoha Dai Senpuu!
Ez a gyönyörű és ugyanakkor erős lábtechnika, ha betalál bőven elég ereje, van, ahhoz hogy az ellent egészen kirepítse a partra. Bármi is történik rögtön védekezésre vált a végén, bár úgy érezte erre nem lesz szükség nem hiába zavarta meg csapattársa látását a kis trükkel az elején.

A támadásának egy része sikeres volt. De sajnos csak egy része.
- Ha az a rúgás betalált volna akkor keményebb sérüléseket is szenvedhetett volna. Vissza kell fognom magam. De valószínűleg nem igazán tudnám őt kiütni...
A gondolat menetét nem tudta befejezni, mert Takefumi szélsebesen száguldott felé, vizet fröcskölve a szemébe. Mirubi utálta a vizet nem hogy még bele a szemébe. Csípni kezdte ezért rá kényszerült, hogy becsukja a szemét.
- A francba! A piszkos kis trükkjei!
Ekkor egy kiáltást hallott.
- Konoha Dai Senpuu!
Tudta, hogy mi fog következni ha nem reagál. Próbált hátra ugrani, de késő volt már... A földön fekve találta magát amikor kinyitotta a szemét. Nem érzett fájdalmat. Nem érzett semmit csak dühöt, ami lassan el uralkodott az egész testén.
- Már megint kiütött!!!!!! Gyenge vagyok!
- Vedd figyelembe, hogy ő már megpróbálkozott a chunin vizsgával is. És jóval idősebb mint te...
Hangzott a vékony hang. A düh amit pár pillanattal ez előtt érzet, elillant.
- Mondom, hogy megőrültem... Hangokat hallok.
Mondta alig halhatóan.
- Szerintem hagyjuk abba Takefumi... te nyertél! Nagyon beüthettem a fejem.
Ordította oda társának, majd zavarodottan lefeküdt a földre.

Yamashita ma nagy kérdezősködős hangulatában volt, amivel Yoh nem tudott mást kezdeni, minthogy válaszolt, ha nem is a teljes történetet és igazságot.
-Hogy miért vándoroltam? Egyrészt több erőre vágytam valamint több kapcsolatra és tapasztalatra. Másrészt volt pár elintézni valóm, a falun kívül.- Válaszolt a jounin, majd örömmel konstatálta, hogy a két Genin készen áll a tesztre. -Jól van. A lényeg az, hogy adtok nektek egy-egy chakra érzékeny papírt, amely reagál ha a chakrátok bele irányítjátok, nem egy bonyolult dolog.-Mondta, miközben átadta nektek a bizonyos két kis papírt.- Ha az elemetek tűz a papír felforrósodik esetleg lángra kap, ha víz, akkor átnedvesedik, ha villám akkor összegyűrődik, ha szél akkor ketté szakad és ha föld akkor pedig megkeményedik. Na hajrá!- Biztatott titeket a férfi, majd karba-tett kézzel várta az eredményt kíváncsian.

// Utaljatok rá a következő postban, hogy melyik elemre vágytok leginkább, lehet ugyanaz mindkettőtöknek. Magát az eredményt én írom majd le.//

Yamashita, miután meghallgatta a sensei történetét, kicsit elkalandozott. Végülis vándorként elég sok tapasztalatot lehet gyűjteni. Talán neki is el kéne indulnia egyszer... bár ezt a gondolatot hamar kiverte a fejéből, gondolván, hogy ő most Konoha shinobija, és a bátyja se lenne rá túl büszke, ha elhagyná a falut.
Kisvártatva mindhárman befejezték a maradékok elfogyasztását, ekkor a sensei felállt, és az elemekről tartott egy kiselőadást. Ez egy kicsit megmozgatta Yamashita fantáziáját, valamivel többet meg tudott a dologról. Remélte, hogy nem kapja meg rögtön a Fuutont, mert habár elég jó a ninjutsuban, nem akart rögtön a legnehezebbel indítani. A suiton sokoldalú ugyan, de többnyire csak vízközelben lehet használni, ami elég nagy hátrány. A dotonról nem sokat tudott meg, viszont a katont és a raitont elég jól ismerte, és élőben is látott ilyen elemű teknikákat, hála bátyjának, aki ezen elemeket mesterien képes használni. A katon viszonylag egyszerű, és elég hasznos is, a raitonnak viszont nehezebb az elsajátítása, de ezt is jól ki lehet használni. Ráadásul, ha raiton vagy katon lenne az eleme, akkor a bátyja is taníthatna neki teknikákat. Valószínűleg sokáig folytatta volna az elmélkedést, ha a sensei nem nyújtja ki nekik a papírokat. Elvett hát egyet, és bele is vezetett egy kevés chakrát, abban a reményben, hogy az meggyullad vagy összegyűrődik...

A sensei válaszolt Yamashita kérdésére, majd odaadott egy chakra érzékelős papírdarabot. Elvettem tőle az egyik papírt.- És most mi lesz? Vajon milyen elemem lesz? Talán a Fuuton lenne az igazi, de az igazán nehéz, és semmi esélyem, hogy ilyen legyen az elemi chakrám. Ami a szívemhez közel állna, az a Suiton lenne, de azt nem minden hol lehet használni. A Doton... áá, az ki van zárva, hogy ilyen elemem legyen! És a Raiton. Lehet, hogy ez lenne a legpraktikusabb, hiszen azt bármikor tudnám használni.- A két tenyerem közé fogtam a papír darabot, és közben bele áramoltattam egy kis chakrát, és vártam, hogy benedvesedjen, vagy összegyűrődjön. Behunytam a szemem, és mire kinyitottam megláttam, hogy mi lett az eredménye.

A támadás teljes sikert aratott eredménye, pedig egy gyönyörű ívelt repülés Mirubitól. Társa nem állt a helyzet magaslatán és ezt ő is érezhette, mivel feladta a meccset. Már éppen indult volna ki a partra, hogy megdícsérje ezért a jó teljesítményért és adjon egy-két piszkos ötletet, amikor újra harcolni készül a másik srác ellen de, sajnos ezt nem tehette, meg pedig szerette volna. Alig tett pár lépést, amikor teljesen lefagyott és ez csak egy dolgot jelenthetett nem mást csak egyet és az-az egy dolog nem is igazán dolog volt, hanem egy konkrét személy, mégpedig a sötét úrnő Niyo Sora-sensei. Hősünk nem is tévedett se, kicsit se nagyot mert a következő pillanatban füst, csendülés és illatáradat kíséretében betoppant ő a kis tanerő. Alig hogy megérkezett már lökte a sódert de, hogy hősünknek ne kelljen ezt a pöttöm, de félelmetes jelenséget néznie inkább a macskára koncentrált rá. A mester megjegyzését már meg se hallotta technikailag igen de, nem tulajdonított neki jelentőséget hisz ki ő, hogy piára pazarolja a pénzt meg hát rá is, menne csekély vagyona. A kérdésre már felemelte a fejét és csak egy gondolata támadt.
~ Már megint munka ~ itt nem szakadtak félbe a gondolatok ~ bár ez van már napok óta, és ha élni akarok, akkor nem fog megártani valami, amivel túlélhetem ellene. ~
- Én benne vagyok egy új technika megtanulásában. – jelentette ki teljesen szárazan mindenféle izgalomtól mentes hangon.
Tény és való hogy a falba döngölésnél nagyot nyelte és fontolóra vette, hogy elfut de, akkor biztos a földbe döngöli, megkötözi és belefojtja a tóba vagy bármi, ami rosszabb a halálnál.
A fantáziája elszaladt és már inkább végig se akarta gondolni a dolgot. Végül lehiggadva rátért arra miket is tapasztalt az elmúlt időben végiggondolva mindent és bár nem tűnt olyan dolognak, amitől életben maradhatna azért végül csak belekezdett a mondókájába.
- Mirubival nem nehéz együtt dolgozni így semmi gondját nem látom a csapatmunkánknak közel harcban nem a legnagyobb de, ha bedühödik nagyot, ugrik a szinten, bár úgy hiszem ez egy ellenséges ninja ellen, inkább lenne öngyilkosság. Azt hiszem a közelharci gyengeségét én, tudnám kiegészíteni a saját tudásommal. Hmm… nem is tudom, mit mondhatnék még. Végső soron tud főzni én meg enni így ez is egy remek párosítás.
Tett egy-két lépést hátra mielőtt megnyúzzák abban az esetben, ha nem tetszett valami a nagyfőnöknek de azért még próbált kicsikarni valamit agytekervényeiből hátha tud mondani valami, bár az esély közel állt a nullához.


// Most nézem hogy 150 chakra pontom van, akkor most elméletileg elértem a C szintet.? //

/// Üdv ithóóóóón Kushinaaa!!! ^˛^ ///

Mirubi teljesen padlón volt. Nem halott semmit csak egy kis pukkanást. Felült, és látta Takefumi arcát. Egyből levágta, hogy itt van a „világ vége”. Hátrafordult és láss csodát, ott volt a rózsaszín füstfelhő, és a vele járó illat is. Egyből észhez tért amikor meglátta Niyo-senseit. Szépen végig hallgatta a mondandóját.
- Nem köt fel a beleinknél fogva??!! Ez egy őrült!
Mirubi szemöldökét ráncolva nézte a senseit.
- Dajkálni az elesett állatkákat? Chh hova gondol!
Tetszettek neki a sensei kedvesebb szavai:
- "Szóval örülök, hogy feltápászkodtatok a valagatokról, nem kellett rángatni, szóval tünci-münci leszek, és nem verem bele a képeteket a falba."
- Ez gondolom nála a dicséret.
Végig hallgatta Takefumit majd ő is belekezdett.
- Hát én rengeteget tanultam Takefumiról úgy érzem. Eléggé idegesítő a stílusa, és a pénz éhsége... hát olyat még nem láttam. De mind ezek mellett, egy nagyszerű ember és csapattárs. Mesterévé akar válni a taijutsunak, és szerencsére a múltját is jobban megismertem. Együtt dolgozni pedig szerintem remekül fogunk tudni. Ki fogjuk egészíteni egymást a harctéren és akkor senki nem állhat az utunkba. A csapat legfontosabb eleme a bizalom és az összetartás! Ha ez megvan akkor remekül fogunk tudni összedolgozni. És ez szerintem így van a senseiel is. Takefumi erőssége az ereje és a tapasztalata. Gyengesége pedig a lustasága és a pénzsóvársága. A lustaságát könnyen ki lehet küszöbölni, de a pénz utáni megszállottságán azon nem tudok segíteni. Ami pedig a küldetéseket illeti, én már nagyon szeretnék menni egy igazi izgalmas küldetésre. És a jutsu tanulást is nagyon várom. Már tudom is melyik jutsut szeretném megtanulni. Persze csak ha a sensei is egyet ért vele.
A mondandója végén észrevette azt a gyönyörű macskát Niyo-sensei mellett. Nem félt attól, hogy a sensei beledöngöli a földbe az miatt a megjegyzés miatt:
-" És ez szerintem így van a senseiel is."
De lehet, hogy jobb lett volna. Letérdelt a földre és figyelmét a macskára szegezte.
- Gyere... cicc cicc... gyere ide cica!

//Asaya, Naozumi, Aida//
Arekkusu már két napja büszke Geninként lépked Konoha utcáin. Bár ezt a két napot edzéssel töltötte de nem hagyta soha nyugodni a gondolat, hogy valami fontosat elfelejtett! A fejében káosz uralkodott a tomboló örömtől és izgatottságtól. rémlett neki valami a kiképzőterepről így hát kisétált, hogy megnézze mit kéne ott csinálnia. Már ha ott van egyáltalán dolga.

Mikor elérte útjának célállomását meglátott egy magas délceg Jounint és két kisebb testet. Ekkor rögtön eszébe jutott az elfelejtett pillanat. - A Vizsga után szóltak, hogy két nap múlva jöjjek ide! Te jó ég megismerem a csapatom és a mesterem! Basszus biztos egy baleknak fognak gondolni rengeteget késtem! A mester kifognyírni! VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Mekkora szerencsétlen vagyok!- Rohanni kezdett a három személy felé, közben, hogy felkeltse a sensei figyelmét ordítani kezdett. -Sensei várjon! Sensei! Még én is itt vagyok Arekkusu Orokana!- Mikor már majdnem elérte a három alakot figyelmetlenségében megbotlott. Ezt a kis hibát egy óriási esés követte. A gyönyörű esést egy hatalmas bukfenccel kezdte majd hasra esett és kiterült a sensei lába előtt. Végigpillantott a az elképesztő alakon. Mikor végre észbekapott felugrott és gyorsan leporolta magát. -Elnézést a késésért sensei Arekkusu Orokana vagyok. Még egyszer elnézést csak örömömben kiment a fejemből, hogy meg kell jelennem itt. Már alig várom, hogy megkezdje az okításunkat- Ekkor hátrapillantott a két másik geninre. Egy fiút és egy gyönyörű lányt látott meg hirtelen, akik egy egy papírdarabot tartottak a kezükben. Eddig észre se vette szinte őket az óriási esése miatt biztos nagyon bénának tartják. Ekkor elpirult majd ismét a senseire nézett. - Szóval még egyszer elnézést a késésért! Örülök a találkozásnak, és mint már említettem alig várom azt, hogy kezdetét vegye a tanítása.- Mikor befejezte mondandóját majd hátralépett a két genin mellé. -Sziasztok Arekkusu Orokana vagyok.- Súgta oda a két számára szimpatikus geninnek.

Mirubi érezte, hogy eljön ez a pillanat is. De inkább előbb mint utóbb. A gyanútlan áldozat tétlenül „küzdött” a macska ellen, aki egyenesen a szemét és a szívet célozta. Nem akarta megütni, sem bántani se sehogy hozzáérni. Nagy porfelhő kerekedett Mirubi és a „tündi-bündi” macska körül. Mirubi nem bírt figyelni Takefumi mondandójára, de ne mis akart. Volt neki elég baja. Mihelyst sikerült kiszabadulni a szörnyeteg karmai közül, (ami szó szerint vehető) feltápászkodott a poros földről. Az arca tiszta karmolás, a ruhája poros, kék-zöld foltos az egész arca.
- Hát persze... gondolhattam volna. Az állat ugyan olyan mint a gazdája. Ez esetben mind a kettő gyönyörű kis cuki. Nem gondolná róla az ember, hogy bárkiben is kárt tud tenni...
- Ez az állat gyilkolásra született... Ja mit is mondtál az előbb? NEM igazán értettem.
Ránézett Takefumira de látta, hogy vigyáz állásban nézi Niyo-senseit.
- Persze gondolom ő nem akarja macska eledelként végezni.
Ekkor egy kis mosoly látszódott az arcán. De ez a mosoly nem maradt meg sokáig. Látta a macska figyelő szemeit, miközben a száját nyalta. Nagyot nyelt Mirubi majd teljes figyelmét Niyo-senseire szegezte.
- Új társatok lesz...
-Úgy társ? Ilyen hamar?
Észrevette a sólymot is ami ott csücsült Niyo-sensei mellett. Nem tudott sokat gyönyörködni ebben a gyönyörű és fenséges madárban, mert ha fél füllel is elcsípte amit Niyo-sama kérdezett. Ő igazság szerint a Shikyaku no Jutsu // Négy Láb Technikát akarta megtanulni amiről a nagyapjától hallott. De eszébe jutott egy másik. Ami annál sokkal hatásosabb is lehet. No meg persze a Shikyaku no Jutsu-t eltanulhatja a nagypapitól is. Az a technika amit ő meg akart tanulni az az Oboro Bunshin no Jutsu // Ködklón Jutsu. Erről a technikáról még az akadémián halott, amikor a sima Bunshin-t gyakorolták.
- Hát én az Oboro Bunshin no jutsura gondoltam, amiről még az akadémián halottam, de nem tudom hogy azt ismeri-e. És azt is csak akkor ha ön is bele egyezik. De ha egy másik technikát akar megtanítani akkor csak nyugodtan nekem az is jó.
Mirubi nem mert nagyon... hogy is mondjam... pattogni. Szerintem érthető, hogy miért. Követte Takefumi példáját és vigyázzban várta a további utasításokat.


/// Utánam akkor jön Kitori ///

Hősünk... nem ér rá ezért Kitori kilépett a háza ajtaján és már indult volna ramenezni amikor egy sólyom érkezett egy levéllel. Amikor leakasztotta a levelet a sólyom lábáról elolvasta és azután újra elolvasta vagy kétszer és közben rájött, hogy most nem fog ramenezni, de legalább kap csapattársakat. Elindult a kiképzőterepek felé és út közben a gyomra többször is megkordult.
- Miért pont most? - kérdezte magától és közben fancsali képet vágott.
Az öröm amit az új csapattársak miatt érzett gyorsan elszállt mert hát pont amikor enni készült... Na de mindegy legalább legyenek barátságosak... és hívjanak meg enni. Amikor átfutott Musato agyán a gondolat még éhesebb lett.
Lassan kiért a kiképzőterepekre. Két fiú és egy nő vagy lehet, hogy lány áll a folyónál. Mintha lenne ott valami állat is... igen már biztos... az egy macska. Hát macskának elég ronda bár szerintem minden macska ronda. Na de mindegy a társak jól néznek ki. Musato meggyorsította lépteit és kiáltott egyet:
- Sziasztok! Ti nem vártok esetleg valakit? Csak azért mert én ma kaptam meg az új csapatom és ide kellett jönnöm és csak ti vagytok itt.
Hát... ezek elég furcsák. A két fiú csak a lányt nézik és vigyázzban állnak. Musato még jobban gyorsított léptein. Miközben ment feléjük Musato jobban szemügyre vette az emberkéket. Az izgalomtól még az éhsége is elmúlt.

( Az nektek megfelelne ha legközelebb nem így hanem egyes szám egyes személyben írnék? Csak azért mert úgy nekem jobban fekszik és többet tudnék írni postonként)

// Genin csapatom. //

Orokana belépője kicsit elterelte a figyelmét a másik két Geninről, de szerencsére ők már végeztek a feladattal mire a csapat utolsó tagja berepült, kábé szó szerint. Yamashita papírja azonnal kigyulladt a fiú el is dobta és eltaposta gyorsan mielőtt a keze épsége bánta volna. Emiko papírja már lassabban reagált, de végül is összegyűrődött, így tehát a fiú eleme a Katon a kunoichié pedig a Raiton lett. ~ Izgalmas fordulatok! És vajon ez a srác is van olyan jó mint a másik kettő? Ezért küldték hozzám?~ Gondolkozott el, majd megpróbált kedvesen de egyben szigorúan szólni, ahogy annak idején neki is tették. - Üdv Orokana. A Nevem Asaya Yoh. Többet ne forduljon elő! Nos az edzésről lemaradtál, de a chakra tesztet még elvégezheted. Tessék egy papír, Yamashita kérlek magyarázd el neki, hogy működik, láthatóan neked elég jól ment. Ha kiderült az ő eleme is majd mesélek még az elemetekről.- Mondta a Genineknek a Jounin, majd adott egy papírt az újdonsült csapattagnak. -Csak bátran! Ha nem megy elsőre ne add fel.- Tudta, hogy nehéz dolog egyből egy feladatott elvégezni, de így leaglább kicsit tudja tesztelni a srácot.

// Orokana te is utalj a kért elemre mint a többiek! Yamashita után írj, amúgy a sorrend mindegy. //

A következő néhány pillanatban egyszerre több dolog is történt. Először is, a chakra befecskendezés hatására a Yamashita kezében lévő papír meggyulladt, vagyis a beállítottsága tűz. Örült, hogy ezt az elemet kapta, de a kezében égő lapocskáról teljesen megfeledkezett, így majdnem lángra kapott a tenyere is. Szerencsére még időben eldobta, így nem szenvedett komolyabb égési sérülést. Ránézett Emikóra, akinek összegyűrődött a lapja, vagyis az ő eleme a villám. Azonban nem tudott ezen sokáig agyalni, mivel hamarosan egy fiú kezdett el kiabálni a távolban. Mire ez eljutott a tudatáig, és megfordult, addigra a ő már ott is volt a sensei előtt, méghozzá hason fekve. Gyorsan feltápászkodott, majd bemutatkozott. Amint az kiderült, ő a harmadik csapattag, csupán figyelmetlenségből elfelejtett megjelenni. "Végülis én is majdnem visszaaludtam" gondolta Yamashita. A sensei kicsit megdorgálta a késésért, majd megkérte Yamashitát, hogy magyarázza el Orokanának a feladat lényegét. Közben Orokana odament a két geninhez, és bemutatkozott:
-Sziasztok, Arekkusu Orokana vagyok.
-Szia, én Naozumi Yamashita vagyok. Nyugodtan szólíthatsz Yamashitának. Nem gond, ha a keresztneveden szólítalak? - beszéd közben kézfogásra nyújtotta a kezét. Megvárta Orokana válaszát, illetve azt, hogy Emiko bemutatkozik, majd hozzátette:
-Örvendek a találkozásnak - ezután folytatta volna az ismerkedést, amikor is eszébe jutott, hogy a sensei megkérte, hogy magyarázza el a feladatot. Így hát ezt kezdte el magyarázni, persze némileg barátságos hangon.
-Szóval, a feladat célja, hogy megtudd, mi is az elsődleges beállítottságod. Tűz, víz, föld, szél, vagy villám. Ettől függ, hogy milyen elemi ninjutsut leszel képes elsajátítani. Egy kis chakrát kell fecskendezni az arra érzékeny papírba. Ha az felgyullad, akkor az elemed a tűz. Ha benedvesedik, akkor a víz. Ha összegyűrődik, akkor villám. Ha megkeményedik, akkor föld. És ha kettétépődik, akkor a szél. Hát, sok szerencsét - fejezte be, egy kis barátságos mosollyal az arcán. Ezután már csak Orokana tesztjének eredményét várta.

Orokana nagyon kínos helyzetben érezte magát, de szerencsére sikerült megúszni egy kisebb dorgálással. A feladatot értette és tudta is miről van szó , de izgalmában szinte meg se tudott szólalni. Mikor Yamashita bemutatkozott nagyon meglepődött , és kellemes érzés töltötte el. Yamashita baráti gesztusát elfogadva ő is kinyújtotta a kezét és szorosan rámarkolt Yamashita kezére. A kölcsönös tisztelet jele mellett Orokana boldogan elfogadta az ajánlatot miszerint Yamashitát a keresztnevén szólíthassa. -Szia Yamashita! Nagyon örvendek a találkozásnak, és természetesen nyugodtan szólíthatsz Orokanának.-Megvárta Emiko válaszát majd a senseihez fordult Akitől megkapta a chakraérzékeny papírt. Baár a feladat teljesen tiszta volt számára, ő a lapra nézve hosszasan elgondolkozott, és izgatottan várta, hogy mi lesz az elsődleges eleme. Gondolatai és vágyai összecsaptak a feje felett. -Vajon milyen beállítottságú vagyok?? Talán katon vagyis tűz?? Ez logikus lenni hisz a tűz országában a legtöbb shinobi egyik eleme a tűz. De ez annyira snassz és érdektelen számomra. Vagy talán a suiton a víz? Ez a világ legtöbb részén használhatatlan eleinte. A korlátok sose voltak az ínyemre. Esetleg a doton a föld?? Rendben, hogy bárhol használhatom de biztos nem akarom hisz elég földhözragadt egy jutsui vannak. Ezek után már csak két lehetőség maradt. A Fuuton és a raiton, tehát a szél és a villám. A villám erős és gyors, ahogy a mondás is tartja gyors mint a villám. A szél? Igen ez jó lenne elég nagy kihívás de szeretem a kihívásokat és ezzel azért is szeretnék szembenézni mert az általa nagy becsben tartott shinobikból több is szél elemű. Igen ez az!!- Az igen hosszú és tartalmas gondolatmenetbe annyira belefelejtkezett, hogy szegény Yamashita mondandóját már rég befejezte és mindenki csak rá várt, hogy chakrát vezessen a senseitől kapott papírlapba. Feleszmélt a nagy gondolkodásból és a tenyerét összezárta. Majd erősen összeszorította, és várta a hatást. Koncentrált és reménykedett, Alig várta, hogy szétnyissa a tenyerét és meglássa a papírja szétszakadt vagy esetleg összegyűrődik. Öszpontosítani kezdett és szépen belevezette a chakráját a feszes tenyere közt szorongó papírlapba.