Kiképzőterepek

A kezemben a papír összemorzsolódott, kicsit később, mint Yamashitának, de mindegy is! Tehát villám eredetű a chakrám. Yamashitának pedig meggyulladt, tehát neki tűz eredetű a chakrája. Eközben megérkezett egy fiú, hatalmas eséssel. Ő lenne a csapattársunk? Meglehet!
- Szia! Én Aida Emiko vagyok, de hívj csak Emikonak.- mondtam mosolyogva. Ő is bemutatkozott, Arekkusu Orokanának hívták. A sensei megkérte Yamashitát, hogy magyarázza el neki a papír használatát, amit mi is használtunk. Ezután Orokana is megtette azt, amit mi az előbb már megcsináltunk. Kíváncsian néztem, hogy mit reagál a papír a kezében.

Nem sokkal a sólyom érkezése után, egy kiáltozó fiúra lett figyelmes a kis csapat. Persze csak ők voltak a kicsik a geninek. Niyo-sensei mindig ,,hatalmas". A geninek már messziről látták a fiút, legalább is Mirubi.
- Á hát ő lesz az új társunk! Kedvesnek látszik.
Amint a fiú megérkezett, Niyo-sensei máris "bemutatkozott". Egy óvatlan pillanatban amikor Mirubi az új társukat vette szemügyre a sensei 3 Kage Bunshint csinált. Mirubi már tudta, hogy mi fog következni. Nem mert megmozdulni, mert még mindig félt a macska szúrós tekintetétől. No, meg persze szeretett mesterétől. Az egyik klón feléje tartott a másik pedig Takefumi felé. Mirubi még mindig nem akart megmozdulni, de nem is kellet neki mivel a sensei elkapta a ruháját és úgy húzta magával. A geninnek kicsit lekellet hajolnia, hogy Niyo-sensei elérje. Mert ha ne adjisten kiegyenesedik akkor biztos, hogy felemeli magával a sesneit is. Ha ez bekövetkezett volna, akkor már biztos, hogy macska eledelként végzi. Valamicskét megnyugodott amikor eltávolodott a "sátántól" és az öldöklő géptől. De ez a nyugalom nem tartott sokáig. Mikor levette a tekintetét a trónoló senseiről és a macskáról, egy felvont szemöldökű Niyo-senseiel találta szemben magát. Egyből felvette a vigyáz állást és figyelte a mondandóját.
- Mikor találnám Én szemben magam egy Byakugannal vagy Sharingannal?
Mirubit jobban felcsigázta az a kis bemutató amit a sesnei rögtönzött. Már alig várta, hogy nekifoghasson a tanulásnak. Figyelmesen végig hallgatta Niyo-samát és minden fontos információt az eszébe vésett.


/// Kitori, sorban haladunk, és most Takefumi jött volna de inkább akkor ha már írtál jövök én és majd utánam jön ő. XD Szerintem nem zavar senkit ha E/1-be írsz. Kushina nem tudom hogy lehet-e tanulnom már a technikát ezért inkább nem írtam ^^' ///

A helyzet úgy adódott, hogy a bemutatkozást elnapolták de, azt nem értette miért ő és mindig csak ő. A fájdalom a másodperc tört része alatt hasított belé, amikor a rabszolgahajcsár fülénél fogva húzta maga után. Az ellenállás és a kapálózás nem volt megengedett ilyen körülmények között semmiképp sem. A gyors megállást követően a pöttöm zsarnok szembe fordult vele majd elkezdte osztani az észt, ami nem kis félelmet generált hősünkben. Az új technika mind szép volt és jó de már előre rettegett vajon rajta fogják e bemutatni a mozdulatsort, mert ha igen jobb, ha elmenekül és ez nem először fordult meg a fejében a csapatba kerülés óta. Aggodalomra nem volt ok a testközeli és hatalmas fizikai fájdalmat okozó prezentáció elmaradt hála szegény bábúnak. Ezután egy pillanatra még a száját és elfelejtette becsukni, ahogy mestere kecsesen, halál pontosan és nem meglepő túltöltött kegyetlenséggel mutatta be a technikát. Az állát a helyére tolva és némileg megnyugodva vette csak észre a tanár, figyel és vár. Nem tudta mire és miért de azt igen, hogy nem tanácsos megvárakoztatni.
- Köszönöm a bemutatót Niyo-sensei ennyiből megértettem a dolgot.
Gyors mozdulattal felkapta a bábot majd a klóntól kissé távolabb vonulva maga elé, állította és felidézte az előbb látott mozdulatokat. Tudta mit és hogyan kell tennie, azonban abba közel sem volt biztos, hogy gyorsan végezni is fog e. Nem egy ninjutsuval nézett farkasszemet, hanem egy bábbal, aminek így se sok értelme volt de legalább taijutsuban nem akadtak nehézségei. Kezdésként némi guggolás, bábütögetés és rugdosás bemelegítéssel kezdve készen állt a technika elsajátítására. Egy pillanatra azért megtorpant eszébe jutva az edzés meg a kis önbizalom tréning, amit barátjának adott így végképp nem értette miért is melegített be. Bár fogalma sem volt róla mélyen belül teljesen feltüzelte magát, mert ismét egy könnyed és nem nagy agyi kapacitást igénylő dologgal kell töltenie az idejét. Újra elképzelte a mozdulatsort, ahogyan látta a vizualizáció, pedig már minden edzésén jelen volt végül is maga ő gonoszsága magyarázott ezen, dolog fontosságáról. Első lépés az ellenfél mögé kerül, mivel a báb egy helyben állt ezt nem volt nehéz megtenni természetesen nem a szimplán mögé sétálok módon, hanem rendesen és villám gyorsan. Visszasétált a kezdő helyére és lépéssel illetve kettővel tovább lépett a listán. Következett a gáncs és a levegőbe repítés. Ahogy az első alkalommal most is villám gyorsan a báb mögé került majd egy egyszerű rúgással kigáncsolta élettelen ellenfelét azonban az mintha csak bosszút akarna állni kegyetlenül rádőlt. Ennyitől még nem forrt fel az agyvize pontosan tudta elsőre sose sikerül egy technika se neki de nem tart olyan sokáig megtanulni, mint sok mást. Lelökte magáról a bábut, majd felvette újra a kezdő pozíciót és újra munkának látott. Kissé átértékelte majd szinte a szemnek is láthatatlanul a báb mögé került és ugyan azzal a rúgással gáncsolta, ki mint legutóbb majd gyorsan leguggolt és felkészült, arra hogy minél magasabbra küldje. A módszer nem sikerült a legjobban, mert mire felrúgta volna nem tudott a lábába elég erőt helyezni, ahhoz hogy pár méterre küldje fel legalább. A terv befuccsolt viszont kezdte jól érezni magát közben, amit próbált nem kimutatni nehogy a klón még félreértse, és olyat találjon ki, amit még megbán de nem ő, hanem a srác. Mindent visszacsinált újra, ahogy volt és még így is fog tenni, amíg nem sikerül de ezzel nem nagyon foglalkozott. Miközben guggolgató sorozatba kezdett, ami kb úgy festett mintha a belei megindultak volna békaperspektívából szemlélve a dolgokat eszébe jutott valami. Kezdődött minden előröl de ezúttal már szinte majdnem guggolásban volt a gáncsnál így nem csak elég ideje, de még ereje is volt jó magasra küldeni a bábot. Ahogy a báb felszállt pár méter magasra rögtön utána vetette magát. Elérkezett az igazság pillanata csak sajnos kissé túlugrott célpontján és nem tudta elérni azt így befuccsolt és elmaradt a záró rész. Párszor elismételte az első három lépést és figyelte hogy milyen magasra megy, és milyen gyorsan zuhan a báb. A súlyát kitapasztalva úgy érezte fölösleges a szükségesnél több energiát fektetni a kilövésbe így még három-négy próba után megvolt a megfelelő erőszint ez alatt is legalább gyakorolta a mozdulatsor egy részét. Készen állt a további folytatásra, amit nem is halogatott. Számára megszűnt a világ nem volt se, klón se a társai, akik feltehetőleg ugyan olyan szorgalmasan edzettek, mint ő. Minden figyelme a feladatra összpontosult elméje kiürült és a következő pillanatban már a levegőben lévő gumiember fölött volt. Nem hiába figyelte milyen magasra megy minden alkalommal a báb, meg hogy milyen erősen is kéne megrúgni. Hála megfigyeléseinek pontosan úgy érkezett, ahogy kellett majd jó erősen megtaszította vállával. Túl soknak bizonyult az erőfeszítés nem tudott elég gyorsan megfordulni és mire amúgy is sikerült a báb már a földön volt. Valódi ember esetén elég nagy valószínűség lett volna rá, hogy összeszedi magát, és arrébb megy, vagy szétpörköli egy tűgolyóval esetleg felrobbantja, bárhogy is, ez is kudarccal végződött. Take-chan tehetetlenségében elegánsan landolt bár guminak nevezett cseppet sem ruganyos barátján. Hibáit próbálta kiküszöbölni és bár kissé fáradt volt most nem foglalkozott vele. Felsétált a legközelebbi fára majd körülbelül abban a magasságban megállt, ahova az ugrás során érkezett. A következő pillanatban leugrott az ágról a levegőben megpördült és páros lábbal rázuhant oda, ahol a gyomornak kellett volna lennie. Az, aki tudta, hogy mit csinál láthatta, hogy az időzítés nem a legjobb és ezt neki is be kellett látnia így párszor kénytelen volt elismételni a levegőben való fordulást is. Nem egyszer sikerült bénán érkeznie, ami elég okot adott a fájó tagokra de próbák végül meghozták gyümölcsét a szezonhoz képest hamar de, hát ez van. Megvolt a megfelelő időzítés, erő, magasság, és pördülési sebesség nem beszélve a helyes érkezésről. Eljött az idő összerakni az egészet egy mindent elsöprő földbepasszírozó támadásba. A célpont a helyén, és mint két cowboy a leszámoláskor úgy meredt az egyik a másikra, míg a másik nem meredt sehova szóval a jelenség mégse olyan volt, mint amilyennek lennie kellett volna. A begyakorolt mozdulatok egytől egyig szélsebesen követték egymást és következő pillanatban némi porfelhő kíséretében Take-chan széttárt karokkal és összezárt lábakkal, hatalmas vigyorral az arcán landolt a megfelelő helyre. Érezte a siker mámorító ízét, és mint egy gyerek fellelkesülve félelmét is elfelejtve fordult tanárához.
- Milyen voltam mester? Szerintem egész jó idő alatt sikerült összehoznom a technikát. Mondja, csak nem adna előleget a küldetési fizetésből, amin majd részt veszünk? Gondolom, már tudja, hogy merre megyünk.
Nem félt már mesterétől közben, pedig kezeit dörzsölgette, hátha még is csak kap némi jutalmat.
~ Ha valami nem tetszik neki, jöjjön csak ezzel a technikával, szétkapom a klónt vagy várjunk csak egy kicsit. A gyakorló báb súlyához mértem mindent egy embernél még nem tapasztaltam ki a dolgokat és bár klón de valódi így súlyra is nagyobb. A fenébe akkor jelenleg nem ér semmit az egész. ~
Kisebb szívrohamot kaphatott de hogy nem sok híján a rémülettől a gatyájába csinált az már biztos volt. Rögtön letérdelt elé és úgy maradt nem szólt semmit közben reménykedett, hogy a madár izé a tanár megbocsátja pofátlan előleg követelését és bűnös gondolatait.


// Terjedelem és próbálkozások száma mint legutóbb. Remélem megteszi. //

Orokana is elvégezte tehát a tesztet ám elsőre úgy tűnt sikertelenül. -Gratulálok a Fuuton elemedhez.-Mondta hősünk, mire a három Genin értetlenül nézett rá. -Nézzétek meg jobban a papírt.- Javasolta Yoh, mire a három kölyök így tett és észrevették, hogy van egy kis szakadás a chakrapapíron, ami annak a jele hogy Orokana eleme valóban a szél. -Nyugi, jobban nem nagyon szokott elszakadni első próbálkozásra, főleg egy képzetlen Genin-nek. A Szél elem a legritkább a legnehezebb, viszont az egyik legnagyobb erejű elem. Az egyetlen gyenge pontja, pont Yamashita Tűz eleme, amit bár könnyebb elsajátítani de jobban lehet manipulálni. Jó magam is kifejlesztettem egy két Katon jutsut és persze jó párat megtanultam. Emiko eleme Valahol a kettő között van. Nehezebb elsajátítani, mint a Katont de nem is lehet annyira formázni, viszont nincs a Fuuton nehézségi szintjén ebből a szempontból. Érdekes lesz látni, hogy birkóztok meg majd a saját elemetekkel. Kérdés? Nincs? Helyes! Mára ennyi lesz. -Fejezte be a Jounin, aki mintha hirtelen meggyulladt volna, úgy kezdett el égni a lábától felfelé, de az égett bőr helyett teste eltűnt. -Találkozunk holnap kettőkor a Ninja emlékműnél!- Mondta még mielőtt a feje is elégett volna...

// +5 chakra mindenkinek, Orokanának még a Genin vizsgáért utólag. Még egy post ide, aztán pedig az emlékműhöz, indulhat az új kaland. //

Yamashita várt egy darabig, azonban látszólag semmi nem történt a papírlappal. A sensei azonban mégis bejelentette, hogy Orokana eleme a szél. És tényleg, miután jobban szemügyre vette, rájött, hogy a szélén egy kis szakadás éktelenkedik. Miután ezzel végeztek, a sensei belefogott egy kiselőadásba a három elemről, immár egy kicsit részletezve is a dolgot. Hamar végzett ezzel is, majd teste hirtelen meggyulladt. Először Yamashita egy kicsit megijedt, azonban hamar átfutott a fején, hogy ez biztosan csak a látványos távozás miatt van. A sensei, még mielőtt a fejét is elérte volna a tűz, elmondta a holnapi találkozó helyszínét, majd végleg eltűnt. "Szóval az emlékműnél, mi?" gondolta.
-Hát, ez érdekes volt - szólt a többieknek - kíváncsi vagyok, mit fogunk holnap csinálni.
Megvárta, amíg a többiek esetleg válaszolnak valamit, majd elindult hazafele, mivel egyrészt eléggé lefárasztotta a próba, másrészt pedig el akarta mesélni a szüleinek az aznap történteket. Ha a többiek esetleg kérdeznek valamit, akkor arra még válaszol, de ha nem, akkor elköszön és hazamegy.
-Hát, engem eléggé lefárasztott ez a mai nap, úgyhogy ha nem bánjátok, én mennék is haza pihenni egy kicsit. Viszlát holnap!

Orokana szétnyitotta a tenyerét és aggódni kezdett. -Nem sikerült? Hogy lehet ez??- Kétségbeesett és azon gondolkozott, hogy újra megpróbálja. Majd hirtelen meghallotta a senseit. -Gratulálok a Fuuton elemedhez.- Orokana hirtelen nem tudta, hogy mihez kezdjen hisz semmi sem történt. Ekkor a sensei folytatta -Nézzétek meg jobban a papírt.- Mikor Orokana jobban megfigyelte a papírját észrevett egy aprócska szakadást. Mosolyogni kezdett és nagyon örült az eredménynek. A fülét ismét megütötte a sensei hangja,aki most épp az ő és társai eleméről beszélt. Miután végzett mondandójával hirtelen meggyulladt. A jounin meglepődés nélkül, teljes hidegvérrel állt. Így Orokana sem ijedt meg, mivel egyből arra gondolt, hogy csak egy látványos távozásról van szó. Mielőtt teljesen eltűnt volna a sensei elmondta a holnapi találkozó helyét és idejét. Orokana már izgatottan várta a pillanatot amikor holnap megkezdi az újabb kalandját. Mikor Yamashita elköszönt ő is csatlakozott a sorba és elindult hazafelé, hogy ezt a jó hírt is büszkén újságolhassa el az édesanyának. Távozása előtt illedelmesen köszönt csapattársainak. -Sziasztok! Majd holnap találkozunk.- Sarkon fordult és már indult hazafelé. Már csak azon gondolkozott kitől fog tanulni?? Hisz Ő szél elemű a sensei pedig tűz. úgy látszik kénytelen lesz egymaga elsajátítani a kívánt technikákat. Hazaérkezte után még edzett egy kicsit és elújságolta a családjának a jó hírt. Majd nyugovóra tért, és alig várta a holnapi napot.
//Köszönöm szépen a jutalmat.//

Vártam egy darabig, hogy mi történik a papírral, de látszólag nem történt semmi. Lehetséges, hogy neki nem sikerült? Nem, sikerült neki! Láttam egy kis szakadást a papíron. Szóval az ő eleme a Fuuton, azaz a szél. A sensei ezután mesélni kezdett az elemeinkről, majd elmondta, hogy holnap a Ninja emlékműnél fogunk találkozni. Miután ezt közölte lángba borult és eltűnt.
- Érdekes... Az nem kifejezés! Nagyon élveztem ezt a mai napot. Sok mindent megtudtam ezalatt az egy nap alatt. De nem tudom, hogy mit csinálunk holnap. Majd holnap kiderül! Na, de most már megyek is. Sziasztok!- köszöntem el tőlük. Sarkon fordultam és haza felé mentem. Közöltem anyáékkal a jó hírt. Azt, hogy villám az elemi chakrám. Ők nagyon örültek neki, és egy-egy puszit nyomtak az arcomra. Ezután anya a kedvencemet főzte vacsorára. Jóízűen megettem a finom ételt, majd lefeküdtem aludni. Ki kellett pihennem a mai fáradalmakat.

(Kushina, Take, Mirubi. Akkor közös megbeszélés alapján írok.)

Újra megpróbálkoztam a megállításával, de még mindig nem értem el semmi különösebbet.
- Honnan fogom tudni, hogy ha sikerül? - kérdeztem magamtól, de úgy voltam vele majd csak rájövök valahogy.
Koncentráció... Állj!... ne történt semmi... Na jó még egyszer... koncentráció... Állj!... Még mindig semmi...
Próbálkoztam egy darabig, de egy minimális lassulást sem sikerült elérnem. Abba hagytam a koncentrációt és nyújtózkodtam egy kicsit. Amikor már kinyújtottam elgémberedett végtagjaimat felugrottam és a levegőben megpördültem csak azért, hogy mozogjak is egy kicsit és utána újra megformáltam a tigris jelét...
Koncentráció... Állj!...
- Mintha egy kicsit lassult volna... de lehet, hogy csak a képzeletem tréfált meg - elmélkedtem még egy kicsit ezeken a dolgokon majd újra próbálkoztam.... Koncentráció... Állj!
- Igen most már biztos, hogy éreztem valamit... de mit? Lehet, hogy nem is kapcsolódik ahhoz amit most csinálok... nembaj újra!
Koncentráció... Állj!...
- Most is mintha... mintha... nem is tudom... éreztem egyáltalán valamit vagy csak szeretném ha éreznék valamit és elképzeltem a dolgot...
Újra és újra megpróbálkoztam a csakrapontomnál található csakra megállításával.... Tíz-tizenöt perc múlva már nem voltak még kétségeim se azzal kapcsolatban, hogy valamit sikerült elérnem... de azt még mindig nem tudtam, hogy mit.
Megint próbálkozások sorozatát hajtottam végre egészen addig amíg már teljesen biztos nem voltam benne, hogy sikerült lelassítanom a kiszemelt csakrapont körül a csakrám. Örömöm alig tudtam leplezni, de akármennyire is örülök azt biztosan tudom, hogy ez csak egy lépcsőfok és még sokat kell mennem a célig... Ennek teljes tudatában folytattam az edzést.
Koncentráció...

Miután Mirubi végig hallgatta a senseit, vetett egy pillantást Takefumira is akit alig látott. De azt pontosan látta, hogy ő már gyakorolja is az újdonsült technikáját. Nem akart lustának tűnni csapattársa mellett, ezért ő is belekezdett az edzésbe. Először nem igazán tudott hozzákezdeni. Már régen elfelejtette a sima Bunshinok megalkotásának a folyamatát. Ezeket az alap technikákat már rutinból csinálta. Ez volt a kedvenc technikája és még most is ez az.
- Ha ezt a technikát megtanulom akkor újból kifogok állni Takefumi ellen. Ezeket a klónokat már nem intézi el egykönnyen. Vágjunk is bele!
Kicsikét odébb ment, hogy ne zavarja a senseit. Nem akart még egy incidenst azzal a macskával.
- Bunshin no Jutsu!
Először megidézett egy sima klónt. Ezzel akarta összehasonlítani a próbálkozásait. És tanulmányozta a testi reakcióit amikor megidézte a klónokat. Miután leszűrte az összes információt amit tudott, megpróbálkozott az Oboro Bunshin no Jutsu-val.
- Lássuk csak. A lényeg az, hogy a chakrámat átalakítsam. A bunshin no Jutsunál, csak egy sima klónt kell csinálnom. Tök mindegy, hogy mennyi chakrát áldozok egy klónra. Vagy is ez nem igazán igaz. Ha túl kevés a chakra, akkor a klónom egy használhatatlan selejt lesz. Az biztos, hogy nagyon kel majd koncentrálnom. Viszonylag könnyű technika. Niyo-sama szt mondta, hogy a materializálódás előtt vagy is a klónok létrejötte előtt, a chakrámnak lazább szerkezetűnek kell lennie. Ez egyszerűnek hangzik.
Mirubi miután befejezte a gondolatmenetét, neki állt a technika megvalósításának. Először összezárta a lábait, majd kézjelet formált. Neki mindig az mondták, hogy a Tigris kézjel a legalkalmasabb, ha a chakráját akarja koncentrálni. De neki mindig jobban sikeredett minden technika amikor a Kos kézjelet formálta meg. Neki valahogy úgy jobban ment. De mindez csak csak az emberen múlik. Kinek mi tetszik vagy mi megy jobban. Miután úgy érezte, hogy készen áll a technikára és elégé laza a chakrájának a szerkezete, végrehajtotta a technikát. Vagyis ezt nem mondanám végrehajtásnak. Egy igen csak sápadt, és meggyötört Mirubit látott maga előtt. A kinézetével nem volt gond, de a klón állapota...
- Ahh! A francba! Nem a chakrám szerkezetét változtattam, hanem a mennyiségét! Ez pedig nem egy nehéz technika.
Nem szegte kedvét ez a kis baklövés, ami a figyelmetlensége miatt következett-be, újra próbálkozott.

/// Nem mertem jobban haladni a technikával mert még nem mondtad Kushi, hogy menyi időbe teli ezt megtanulni. Nem akarok büntit.///

Mirubi odafigyelt a senseie szavaira. Habár volt amire inkább nem kellett volna.
- Olyan ködös mint az elmém?? Majd én megmutatom mi olyan ködös!
Mirubi megfogadta Niyo-sensei szavait, már csak az miatt a fellógatós szét cincálós dolog miatt is. Koncentrálta a chakráját, és most figyelt arra, hogy a megfelelő mennyiséget használja.
- Gyerünk nem éghetek le!
Tömörítette a chakráját, és elképzelte az egész jutsu lefolyását:
- Lazára a szerkezetüket. A klónok nem tűnnek el fizikai támadások után. Szépen át megy rajtuk minden. Minden ami csak hozzájuk ér. A külsejük pont olyan mint az enyém. Barna hátrafésül haj, fekete ujjatlan póló, piros sárkány mintás nadrág. A testalkat...
Itt támadt egy ötlete. Megformálta a kézjelet, majd pontosan ugyan azt csinálta amit a sensei mondott. Tömörítette a chakráját, a szerkezete laza volt.
- ...A testalkat IZMOS, vékony kockás has! A szemek gyönyörű barnák, huncut mosoly!
Szemlátomást Mirubi most nem igen tudott odafigyelni a kiszabott feladatra. Megformálta magát, úgy ahogy ő ki akart nézni.
- Oboro Bunshin no Jutsu!
Nagy füstfelhő. A por felverődött a talajról. Egyenesen Mirubi szemébe. Amikor kinyitotta a szemét, látta maga előtt saját magát. Pontosan úgy ahogyan elképzelte.
- ÓÓÓÓÓEEEAAAAAAA!!!!! EZ az! Siker! Nem is tudtam, hogy ilyet is lehet!
Tátott szájjal csodálta a klónját, aki mosolygott rá. Gyorsan körbe járta és alaposa szemügyre vette. Pontosan olyan volt ahogy elképzelte. De a klónja ne mis figyelt rá. A tekintete teljesen más felé terelődött. Mégpedig Niyo-sama felé. Rákacsintott a senseire és huncut mosollyal közeledett felé. Mirubi viszont gyorsan észbe kapott. Gyorsan belerúgott egyet a klónba, hogy letesztelje. Azt várta, hogy a lába csak úgy átmegy majd az igen csak szebbik énjén, de nem így lett. A szívtipró klón füst kíséretében eltűnt. Gondolhatta volna MIrubi, hogy a klón nem lesz ködklón hiszen azok csak úgy megjelennek, nem pedig füst kíséretében megjelennek. De ezt ő még ne mtudta. Mirubi reménykedett abban, hogy az iménti kis kellemetlenségből Niyo-sensei semmit nem észlelt. Se a klón, sem pedig az igazi Niyo-sama aki iszogatta azt a lányos és színes és finom és édes és hííídeg koktélt. Mirubi már szinte sóvárgott egy kis hideg ital után. Ezen a forró nyári napon jól esett volna. Egész idáig nem volt gond mert elég sok vizet nyelt az edzésük során, de most!!! Nem mert a senseire nézni, inkább elfordult és mintha misem történt volna folytatta a jutsu tanulását.
- Nos! Hogy is tanultuk az akadémián? Azt hiszem... igen... megvan! Chakra testen kívüli önálló irányítása ! Erre épül az összes Bunshin jutsu. Erre és a a sima Bunshin no Jutsu-ra. A chakránkból jön létre a klón. Ha valakinek jó a chakrakontrola akkor könnyedén végre tudja hajtani ezeket a technikákat. Nekem igen csak jó, de az a baj, hogy el vagyok fáradva és nem tudok odafigyelni.
Már ült volna le a fa tövébe ahogy szokott, de eszébe jutott, hogy nincs egyedül. Kiverte a víz amikor Niyo-senseire nézett. Gyorsan felpattant és neki állt a jutsut végrehajtani. Most újra becsukta a szemét. Elképzelte a technikáját. Nem akart egyből ötven klónnal kezdeni, de tudta, hogy ez a technika kevés chakrát vesz igénybe és legalább 10 klónt kell létrehoznia, hogy azt mondhassa megcsinálta. De úgy gondolta neki most elég egy is.
- Csak egyetlen egy klónra van szükségem. Ha az az egy ködklón megvan, akkor a többi klónt már sima ügy lesz. Abból az egy klónból kiindulva akár tökéletes eredmény is eltudok érni. Habár elképzelhetetlen, hogy nem tökéletes eredmény érek el, mert ha nem, akkor fellógatva végzem mint egy sonka. Nem szabad hibáznom!
Tömörítette a chakráját, a szerkezetét lazára formálta. Elképzelte az eredményt, összpontosított. Kizárt minden külső dolgot. Csak a technikájára koncentrált.
- Oboro Bunshin no Jutsu!
Nagy por és még kitudja mi. Rengeteg minden keveredett a levegőben Ez a klón már nem füstfelhő kíséretében tűnt fel, csupán a por látszódott amit Mirubi chakrájának következtében szállt fel a földről. A klón teljesen olyan volt mint Mirubi. Ezzel nem is volt baj soha. De vajon sikerült-e neki eléggé laza szerkezetűre formálnia a chakráját ahhoz, hogy átmenjen minden szilárd anyag a klónján. Szépen lassan odasétált a klónjához zsebre tett kézzel, majd egy mozdulattal leellenőrizte. Az a mozdulat egy ütés volt a klón gyomra felé... Az ütés betalált, de a klón nem tűnt el. A technika sikerrel járt. Habár ez csak félsiker. Ezzel a technikával minimum az 5 klón. Mirubi visszarakta a zsebébe a kezét, majd megszüntette a jutsut. A másolat csak úgy köddé vállt. Ki hitte volna, hogy a ködklónok köddéválnak. Tök érdekes. Egy sunyi és furcsa mosoly látszódott Mirubi arcán. De az arckifejezése egy szempillantás alatt megváltozott. Egy kis kedves mosolyt villantott most.
- Ez az! Siker! Innentől foga már gyerekjáték lesz! Nos több klón, több klón, több klón. Ugyan ennyi chakra kell, csak több felé szétosztva.
Kicsit kijjebb sétált. A nyílt terep felé vette az irányt. Nagy ívben elkerülte Niyo-senseit és a trónszéket. De most nem is a senseitől félt, hanem attól a sunyi macskától. Mirubi imádta a macskákat. Jobban mint sok másik embert... de ez a macska... ez valami rémálom. Elég közel maradt a klónhoz. Nem akart tőle eltávolodni, nehogy felhergelje. Csak éppen annyi távolságot hagyott, hogy az éppen elég legyen a 10 klónjának amit létre akart hozni.
- Hát akkor lássunk is neki! A szerkezetüket lazára, összpontosítás, tömörítés, vizualizáció. Mind megvan! Akkor most...
- Oboro Bunshin no Jutsu!!
Most a sikerült neki 4 klónt létrehoznia.
- Egy, kettő, három, őőőőh... Négy??
A negyedik klón, vagy a harmadik vagy az első vagy a második az teljesen mindegy volt, a lényeg, hogy az egyik klón, sápadt volt és a test fele hiányzott.
- Na ez remek. De legalább haladok! Na még egyszer! Koncentrálás, összpontosítás, lemásolás, elképzelés, töm... Á ez így nem jó! Sorba kellenek ezek a dolgok. Újból!
Kicsit kinyitotta a szemét, és megmozgatta a lábát, ami fájt a kimerítő vízen járás miatt. Látta ahogy a társa Takefumi egy bábút püföl. De a másik csapattársukat nem látta sehol. Valószínűleg a mesterük messzebbre vitte őt.
- Chh neki csak egy bábút kell püfölnie... Lehet hogy nekem is jobb lenne Taijutsut tanulnom. De most idekoncentrálok!
- Niyo-sama! Most figyeljen!
- Na most már remélhetőleg ő is figyel. Meg mutatom neki, hogy én is érek valamit!
Becsukta a szemét, és koncentrálni kezdett.
- Na most sorba. Összpontosítás, tömörítés, lazára a chakrám szerkezetét, vizualizáció, lemásolás, chakra szétosztása, és MOST!
- Oboro Bunshin no Jutsu!!!!!!!!

/// A klónok számát nem tudom, hogy genin szinten vagy is ezen a chakra szinten menyit lehet, ezt rád hagyom Kushina ///

A srác sajnos elkerüli a kezemet. Pedig igazán jó érzés lett volna arcon csapni. Hát mindegy így alakult. Ekkor a fiú megszólalt. Aggódás? Félénkség? Legszívesebben beverném az arcát, de sajnos ezt nem tehetem meg.
-Igazad van. Nem tudnálak kiszúrni a tömegből, de tudod ez nem is gond. Nem azt mondom, hogy legyen mindenki egyforma, hiszen én is kitűnök a tömegből, mert nem tudom, hogy feltűnt-e, de lényegesen magasabb vagyok mint egy átlagos ember az én koromba.(190cm XD) Én nem mondhatom meg, hogy ki, hogy öltözködjön, de elvárom, hogy normálisan viselkedjen velem szemben.- mondtam és mélyen a szemébe néztem. Ő erre felajánlotta, hogy megtanít nekem egy jutsut kárpótlásul amiért az időmet rabolta.
-Miféle jutsut tudnál te megtanítani nekem? Ajánlom, hogy valami jó legyen.

A sensei eltűnt, majd nem sokkal később a klónjai is... Lassan odamentem a csapattársaimhoz és egy kis időre elbambultam, de nem sokkal később megszólaltam:
- Na hát...őőő... visszatérve a bemutatkozáshoz én Kitori Misato vagyok... Magamról csak annyit mondanék... hogy hát nem is tudom mit kellene mondanom...
Kis idővel később újra megszólaltam:
- Amúgy remélem nem okoz gondot, hogy tanítanotok kell engem... De ha már így alakult minél hamarabb túlesünk rajta annál jobb...
Ha a többiek mondanak valamit akkor azt megvárom...
- szerintem kezdjük a fáramászással...
Elindultam egy magasabb fa felé és közben hátra-hátra tekintgettem a társaim után, hogy jönnek-e vagy sem...
- Amúgy mit is kell csinálnom - kérdeztem és közben megfordultam és rá néztem az egyik társamra.

( Amúgy a jutsut amit tanultam azt felírhatom az adatlapomra?)

~ Igen ez az, véget ért a tortúra. ~ gondolta ő a nagy Ő.
Viccet félretéve megkönnyebbült hogy sikerült befejeznie időben a technikát, sőt ezzel a dupla edzéssel még egy kicsit magasabb szinten is kivitelezni. Összességében jó napja volt aztán gyors fordulatot vett amint rá és Mirubira sózták az újonc tanítatását. Nem akart felkelni csak feküdni és kitalálni mit csináljon. Természetesen első gondolata az volt hogy Mirubira bízza a dolgot de, mi van akkor, ha a srác nem képes elvégezni a feladatot és az új srác elpatkol vagy így vagy úgy. Meg kellett bizonyosodnia, arról hogy minden jól megy és a bevételi forrás is épen, marad. Újoncunk megközelítette új csapatát hősünk, pedig továbbra is csak fekve figyelt. Bemutatkozás elhangzott és a Musato nevezetű gyerek úgy tűnt készen áll az edzésre. Take-chan feltápászkodott majd fej és fenékvakarás után odasétált új társához majd megállt és arra az elhatározásra jutott így az első alkalommal, hogy minden simán megy jó fiú lesz.
- Aono Takefumi üdv! – egy gyors kézrázást lezavarva rögtön a tárgyra is tért. – Figyelj jól, mert csak egyszer mondom el, bár ha a másik oldaladra tekintesz, nos ő biztos többször is elmondja a dolgokat. – egyik ujjával Mirubira bökött majd folytatta a félbehagyott gondolatot.
- Tőlem ez egy egyedüli egyetlen és megismételhetetlen ingyen lecke szóval jól figyelj. Először is formálj pecsétet, így bár erre talán még képes vagy utána koncentrálj és irányíts chakrát a talpadba. A lényeg a megfelelő mennyiség, ha kevés, akkor koppansz, ha sok, nos… akkor is koppansz. Niyo-sensei szavaival élve képzeld, el az eredményt vagy lehet, hogy ennél nem is kell de, most ne is foglalkozz, ezzel csak képzelődj. A mai napod igencsak szerencsés, mert most meg is mutatom, hogyan is kell csinálni.
Megformálta a pecsétet majd, mint a nagyok, akiknek rutinja van benne a talpába, irányította a chakráját és könnyedén és nyugisan felsétált az előttük lévő fa törzsén. Nem volt ez meglepő hisz a vízen járás óta ez a része a dolognak hihetetlenül könnyedén ment. Pár méter séta után hagyta elillanni a chakrát és leugrott.
- Nos amint láthattad valahogy így kéne ezt csinálni. Az elején nem árt, ha futva csinálod, és mielőtt elfelejtem, fogj egy kunait és jelölgesd, meddig jutottál.
A hihetetlen ingyenes levelezőn kívül leadott lecke véget ért hősünk, pedig leheveredett a szomszédos fa árnyékába a maradék munkát tapasztaltabb társára hagyva.

// Igen felírhatod a jutsut és a fáramászásnál ahogy nekünk is kellett egy A/4 oldalnyi tartalmat kérnénk. Srácok mivel én nem tom mikor leszek és mikor nem hanyagoljuk a sorrendet hogy ne kelljen a másikra várni csak annyit kérek hogy ha valaki már írt várjon amíg a másik kettő is ír.//

A jutsu elsöprő sikert aratott. Egészen pontosan 10 klónt tudott létrehozni, ami elsőre neki pontosan megfelelt. Immáron 11 Mirubi állt a sensei előtt. Nem igazán vett róluk tudomást. Pár másodperc múlva, egy kis pukkanást hallatszott. Mikor hátra néztem láttam a rózsaszín füstfelhőt.
- Na ez remek... A sesnei megint lelépett.
Mirubi éppen kérdezte volna meg Niyo-senseit, hogy mi a teendő. A kérdésre nem volt semmi szükség. A klón mint egy robot elkezdte sorolni a teendőket:
- tanítsátok ... fára mászást és a vízen járást ... gyakoroljatok ... harcoljatok ...
És még megannyi mindet mondott. A klón a tájékoztatás után eltűnt. Mirubi is eltüntette a klónjait és elindult a tó felé ahol összegyűltek a kis geninek. Kitori kezdte a bemutatkozás. Nem fűzte túl hosszúra a mondandóját.
- Hmm... Takefuminak biztosan tetszeni fog... nem beszél túl sokat.
- Hát akkor üdvözöllek a csapatban. Az én nevem Kauru Mirubi. Hát majd a múltadról és a céljaidról nem árt ha beszélsz... ha ismerjük egymást akkor a csapat munka is jobb... és hát elméletileg mi leszünk a második családod.
Ekkor elmosolyodott Mirubi, de ez a mosoly sem tartott sokáig mivel Niyo-sesneire gondolt. Nyelt egy nagyot, majd folytatta.
- Háth... izé... nem is tudom... inkább csak mi vagyunk a második családod. Niyo-sensei hááát... ő húzós. De majd mesélek róla ha edzünk. És magadról beszélni is ráér később.
Kitori a fára mászással akarta kezdeni. Hát ez logikus volt mivel az a könnyebbik. El is indult az egyik közelben álló fa felé. Takefumi feladta az első leckét. Nem volt nehéz a technika, de Mirubi egy ideig biztosan ott marad csapattársa mellett hátha segítségre lesz szüksége.

/// Hát a jutsut elméletileg megtanultad ezért felírhatod ^^ Szerintem. De én is felírom a sajátomat. Ja és igen nem nagyon fogok én sem rá érni a héten egészen hétvégéig. Sulivan és hát leszívja az agyamat. De ez a postolástól nem riaszt vissza. Minden nap fogok írni minimum 1 postot. És ha nem leszek fáradt akkor kettőt is. 8-9 óra -.-' ///

A többiek bemutatkoztak és Takefumi elmagyarázta, hogy csak egyszer magyarázza el hogyan kell csinálni és meg is mutatta egyszer...
Amikor felsétált a fára a szám felöltötte a csodálkozó formát, de persze csak alig láthatóan.
- Hát ez... nagyon menő - gondoltam és közben az arcom mosolyra húzódott
Neki indultam mindenféle pecsét formálása nélkül és lazán felsétáltam... persze csak a gondolataimban.
- Ha gondolatban megy akkor a valóságban miért ne menne... - gondoltam én izgalmamban.
További gondolkodás nélkül neki futottam a fának és tettem egy lépést majd rá is estem a hátamra... Nagy nehezen feltápászkodtam majd a társaimhoz fordultam...
- Természetesen ez direkt volt és számítottam rá csak gondoltam kipróbálom - a beszédem fele nem volt igaz, de aki érti az érti aki meg nem hát... az nem.
Elsétáltam a fától vagy húsz méterre és megformáltam a tigris jelét. Rákoncentráltam a talpaimra - majdnem olyan mint az előző jutsu csak ez kicsit komplikáltabb - és megpróbáltam csakrát irányítani a talpaimba.
- Nem szabad túl keveset... de túl sokat sem... akkor először próbáljuk meg ennyivel - mondtam halkan magamnak.
Kevéske csakrát a talpamba vezettem, majd kinyitottam a szemem és nekiiramodtam. Az út felénél előkaptam egy kunait és folytattam utam... két méter... fél méter... a jobb lábam gyorsan feltettem a fára és elkezdtem felfelé rohanni... vagyis elkezdtem volna ha két lépés után nem zuhantam volna vissza. Amikor éreztem, hogy elfogyott a lendület a kunaiial húztam egy csíkot a fán. Hátam már megint találkozott a földel amit az agyam fájdalommal viszonzott.
Nagy nehezen feltápászkodtam és első dolgom volt megnézni mennyit mentem felfelé a fán. Csalódottan láttam, hogy mindössze harminc centit jutottam felfelé. Újra eltávolodtam a fától és közben az új tapasztalataimon elmélkedtem:
- Túl kevés csakrát használtam de az biztos, hogy jobban tapadt a lábam mint csakra nélkül. Szembe fordultam a fával és újra a lábamra koncentráltam a csakra mennyiségét a duplájára emeltem és újra neki iramodtam... fél méter... láb a fára helyez és felfelé... már öt vagy hat lépést sikerült megtennem amikor a lábam erőteljesen belenyomódott a fába. A kunait a zuhanás kezdése előtt beledöftem a fa törzsébe és megpróbáltam úgy leérkezni, hogy a kezemre és utána a kezemmel ellököm magam majd talpra érkezem. Csodák csodájára ez sikerült is... Boldogan néztem fel a fára és láttam sokkal többet haladtam mint előzőleg. A kunaiom kikaptam a fából és eltávolodtam a fától.
- Ez a mennyiség túl sok volt ezt biztosan éreztem - gondoltam.
Ezennel harmadjára néztem szembe a fával. Becsuktam a szemem és megformáltam a kézpecsétet. Elkezdtem rohanni a fa felé és közben biztos voltam benne, hogy most sikerülni fog. A fa elé értem és már léptem, de nem figyeltem annyira ezért a lábammal a fa szélét találtam el ezért sikerült bele rohanom a fába. A becsapódás után visszapattantam a földre. Az orromból elkezdett ömleni a vér.
- A k... - már kezdtem volna egy káromkodási rohamot de amikor kinyitottam a szám bele folyt az orrom vére.
Kiköptem a számba folyt vért és elmentem a folyóhoz ahol ki mostam az orromból a vért és egy darabig így eljátszadoztam egésze addig amíg el nem állt a vér folyása.
- Most ezért is sikerülni fog. -gondoltam.
A kezemmel újra megformáltam a tigris jelét és az előző csakramennyiséget vezettem a talpamba hiszen azzal még nem sikerült próbálkoznom. Újból nekiiramodtam és félúton támadt egy ötletem amit végre is hajtottam. Előkaptam egy másik kunait és elhajítottam nem sokkal a fa negyede fölé fúródott be és én pont ezt akartam. Megérkeztem a fához és elkezdtem felfelé rohanni az elején nagyon vigyáztam, hogy ne lépjek mellé ezért le lassultam és éppen sikerült belerúgnom a fában található kunaiba majd utolsó lendülettel elrugaszkodtam és a levegőben megpördülve a földre érkeztem a talpammal.
- Ez az! az első cél megvan - kiáltottam a többiekről megfeledkezve.
Miután kikiáltottam magam az egyik kunait beledobtam a fa közepébe a másikat meg a körülbelüli háromnegyedébe. Elfutottam a fától és most diadalittasan szembe álltam vele. Kézpecsét és az előzőnél kicsit több csakrát sikerült a talpamba vezényelnem.
- Még három próba és legyőzlek. - kiáltottam a fának.
Állásból sprintbe váltottam és folyamatosan tartottam a csakramenyiséget. Elértem a fához, habár még mindig vigyáztam az elején, hogy ne lépjek mellé, de mostmár sokkal magabiztosabban futottam fel a fa közepéig. Ott megfogtam a kunait és az előzőhöz hasonló ugrást végrehajtva leérkeztem a földre. A kunait elraktam és közben újra eltávolodtam a fától.
- Futhattam volna talán tovább is... - elmélkedtem még egy darabig aztán újra kezdtem a koncentrációt.
Tigris pecsét és roham. Maradtam az előző csakraszintnél de sajnos amikor a fához értem nem tudtam felfutni a három negyedéig. Amikor már éreztem, hogy nem bírok tovább a falon maradni akkor egy újabb hátraszaltós ugrást sikerült elkövetnem. A történet többi része már szokásos: Fától el, szembe vele, kézpecsét, koncentráció és roham. A csakramennyiséget növeltem egy kicsit és sikerült kiszednem a fából az utolsó kunait is, de nem ugrottam le hanem felfutottam a fa tetejére és amikor észrevettem, hogy elfogy a fa már késő volt zuhantam lefele. Viszont mivel shinobi vagyok nem volt semmi gond, mert a talpamra érkeztem.
- Sikerült... - kiáltottam de aztán rájöttem, hogy még nem - nem még nem előbb meg kell maradnom a fán.
A fa előtt megálltam és a talpamba vezettem a csakrám majd felugrottam és elkezdtem rohanni a fán és szépen lassítani is elkezdtem. Amikor már csak sétáltam nem hittem el, hogy tényleg sikerült. Leugrottam a fáról és örömömben dobtam egy hátraszaltót majd csendes srác lévén fáradtam és lihegve odamentem a társaimhoz.
- Sikerült - vetettem oda nekik csak úgy lazán és nekidőltem egy fának. Zsebre tett kézzel vártam a reakcíójukat...

( remélem ennyi elég lesz:D Annyiszor kezdtem újra, hogy már számolni sem tudom...)

Mirubi miután látta, hogy Kitorinak nincs szüksége rá, Ledőlt a fűbe és pihent egyet.
- Háááh! Már majdnem két napja nem voltam otthon. A szüleim nem tudnak semmit. Lehet, hogy az apám már nem is él. Jobb lesz ha felkészülök.
Mirubit egyre kevésbé érdekelte, hogy mi lesz az apja sorsa. Brutálisan hangzik de elkezdte kiölni magából az apja iránt érzett szeretetet a tudatalattijában. Ez csak védekezés volt számára. telt-múlt az idő, Kitori egyre jobban haladt az edzéssel, nem volt szüksége segítségre. Habár néha kicsit ügyetlen volt és még vér is folyt az edzése során de jól haladt, ezért MIrubi ledőlt aludni. Végre kitudta heverni az elmúlt napok fáradalmait teljesen. Álmodott is. Na vajon mit álmodott a kis hősünk? NA mit? Az anyáról. A nagy feketeségben az égszínkék szemű szőke nő valósággal ragyogott. Mirubi közeledett felé, hogy átölelje. Kiskora óta nem álmodott az anyjáról. Ez az álom olyan valóságos volt, mintha csak ott állna előtte. Egyre csak közeledett, de nem tudta elérni. A tér megnyúlt körülötte, az anyja egyre csak távolodott még a végén már nem látott semmit csak a nagy és végtelen sötétséget, ami valósággal magába akarta olvasztani. Hirtelen nem látott semmit csak a nagy kékséget. Arra kelt fel, hogy szemei nyitva vannak és folyik a könny belőlük. Gyorsan felült és körbenézett. Egy őszülő hajú, feketébe öltözött shinobit látott aki szépen lassan besétált az erdőbe. Ez az ember emlékeztette az apjára. Megdörzsölte a szemét, majd felállt. Látta, hogy Kitori szorgalmasan gyakorol. Hirtelen nekifut, majd felment egészen magasra. Leesett, de nem volt komoly baja. Egészen ügyesen érkezett a talajra. Ismételten nekifutott, de amikor már eléggé fent járt, sétálni kezdett, majd leugrott.
- Hát ez szép volt. Mennyi ideig aludhattam? Na mindegy nem is lényeg. Hát minden bizonnyal Takefumi is itt lehet valahol. Feltételezem, nem akarod most egyből elkezdeni a vízen járás. Nekem sem volt erőm ezután a tréning után semmit csinálni. De ha meg akarsz próbálkozni vele akkor szólj és elmondom, hogy mit kell csinálnod. De arra ne számíts, hogy ez ma megtudod tanulni. Nekünk Másfél napig kellett tanulni. De ahogy így elnézlek a te chakra kontrollod kicsivel jobb mint a miénk. Gyere ülj le pihenj egy kicsit.
Mirubi ekkor egy barátságos mosollyal jelezte, hogy nincs mitől tartania Kitorinak.

/// Szerintem jó lesz ^^ ///

- Hmmm! Szóval gazdag család... Takefuminál akkor már is nyerő vagy. Tudod ő imádja a pénzt. De komolyan. Teljesen megszállott. De nagyon jó társ és barát. Ő köztünk a rangidős. De a rangidőst az úgy értsd, hogy az egész csapatban. Niyo-sesnei, ő 17 éves. Takefumi 18. Én 15 vagyok. Hát Niyo-sensei csak ránézésre az a kis tündi-bündi lány. Igaz ami igaz eléggé csinos...
Ekkor Mirubi kicsit elfordult és elpirult.
- ... de egy kegyetlen boszorkány!
Mirubi gyorsan körbenézett, nincs-e itt a sensei. De eléggé valószínűtlen volt. Mikor megnyugodott tovább fojtatta.
- Hát eddig azt hiszem mindegyikünk kapott tőle egy-egy fájdalmas leckét. Takefumit felkente a falra és felgyújtotta a haját. Engem megtámadtatott a macskájával...
Ekkor sóhajtott egyet. Még mindig látszódtak Mirubi arcán a karmolás nyomok amit az a macska okozott.
- ... Niyo-samaval jobb jóban lenni. Mindig azt kell csinálnod amit mond, nem szabad megsértened, különben halott vagy! Takefumi csak összeborzolta a haját a senseinek és ezért majdnem a túlvilágra küldte.
A nap már lemenőben volt. Az égbolt narancssárgában tündökölt. A madarak serege csak úgy repkedett a levegőben. Néhol egy-két bárányfelhő látszódott de azok is kezdtek szertefoszlani. Rengeteg bogár gyűlt össze a kettő genin körül. Takefumit még mindig nem látták.
- Lehet, hogy elment? vagy csak itt van valahol a környéken?
- Hmm. Lássuk csak mit is kellene még tudnod. Szerintem ennyi! Holnap hosszú nap áll előttünk. Készülj fel. Hozz olyan ruhát, amit nem félsz összevizezni!
Mirubi felállt, és körbenézett.