Kiképzőterepek

Épp hogy felállt, Takefumi már is mögöttük volt.
- Tökéletesen megbújt. Ninjához méltó viselkedés.
Takefumi szépen kellőképpen fényezte Kitorit.
- Szerintem mindenki tudja mire megy itt ki a játék.
- Hát akkor sziasztok! Kitori holnap 11-re körülbelül legyél itt. Ha netalántán egyikünket sem találnád itt, akkor kezdj bele az edzésbe ha akarsz!
Mirubi is követte társai példáját, majd felugrált a fák tetejére és elment. Alig várta hogy haza érjen. 2 napja nem látta a családját. Nem tudott semmit az édesapjáról.
- Vajon mi történt otthon?
Mire haza ért, a nap már csicsikált. Néhol még látszott a hegyek mögül egy-egy narancssárga napsugaracska. Amikor kicsi volt, mindig azt képzelte, hogy a napsugarak, azok a NAGY Nap gyermekei. És amikor lemenőben van akkor azok a fránya gyerkőcök nem akarnak elaludni. De végül mint mindig a felnőttek akarata győzött és a sugaracskák is álomba zuhantak. De ez csak régen volt. Mikor vissza emlékezett ezekre az időkre, akkor elég ostobának érezte magát. A nagyapja mondta mindig neki, hogy nem kell szégyellnie gyermeki képzelgéseit.
- Jajj a nagypapa! A botjai ott maradtak. Nem baj. El nem másznak, esetleg a csalik. Majd holnap elhozom őket. Szép is volt régen a nagypapával horgászni. De miután anya meghalt már a nagypapa sem volt a régi.
Mirubi magának sem akarta bevallani, de a nagyapját jobban szerette a tulajdon apjánál. Az anyjára emlékeztette.
Mikorra a házuk elé ért, fényeket látott. Tömérdek ember tolongott a házuk ajtajában. Az utcán síró emberek. Közelebb ment és a tömegben teljesen kitűnt. Mindenki feketébe volt öltözve. Egy ismerős arcot sem látott. A házuk előtt egy csapat ninja állt. Némelyiken még a küldetéseken használt "egyenruha" is rajta volt. Mikor meglátták Mirubit, mindannyian ránéztek.
- Szegény gyerek...
- Biztos nehéz lehet neki...
- Csitt! hiszen ő még nem is tudja!
Ekkor már tudta hogy mi történt. Rohant be a házba. Az ajtónál ellökött mindenkit aki ott állt. Meglátta a gyertyákat, a képeket az apjáról, és egy hófehér koporsót...

Kísért a múlt ez már biztos volt és kellemes ajándékként egy kő kemény szadista kempinget hagyott hátra. Hősünk álmában is szenvedett eleget utána a magasan járó Nap, ami képes volt az arcába tűzni, nos még csak nem is reagált rá. Egy jele azonban volt, annak hogy hamarosan felébred és az nem sok jó jelent annak, aki azt a kopácsolás szerű hangot okozza. Szemüvege meggátolta, abban hogy elvakítsa reggeli, déli kitudja mikor napsugár ennek, azonban hála amint kitisztult a látása rögtön felfedezte a zaj forrását. Egy kedves egyén úgy döntött pont akkor kell a kunaiokat dobálni, amikor éppen alszik valaki a közelben. Magában zsörtölődve, hogy még is milyen ninja az, akinek olyan gyenge a megfigyelése, hogy nem veszi észre szegény szerencsétlen srácot körülötte kötelekkel egy rönknél csövezni. Bár kicsit fáradt volt még de azért a shunshint jól tudta használni továbbra is. Egy pillanat alatt a dobálózó kölyök mögé került és egy gyönyörű rúgást indított a háta felé, amivel felkeni a kis buzgó mócsingot a fára. Általában ráordítani az illetőre de most túl ingerült a tegnap este eseményeitől, hogy tisztán és logikusan gondolkozzon. Mindig is gyűlölte, ha elfogy a pénze de, azt hogy valaki felébreszti, amikor aludni szeretne ráadásul ilyen barbár módon eltöltött éjszaka után az ingerküszöbe még alacsonyabb volt a pénzhiánynál is. Nagyon úgy nézett ki a dolog, hogy morcos hangulat várható a nap hátralévő részére.

// Igen Musato téged kenlek fel a fára mielőtt itt bárki megkérdezné közületek. Take-chan egy darabig ideg lesz az edzés folyamán szóval lehet ismerkedni az ismeretlen oldalával. ^^ //

Múlt éjjel

Egy síró gyerek, hatalmas fekete tömeg és csupa ismeretlen arcok fogadták Mirubit. Abban a hófehér koporsóban az apja aludta örökké tartó álmát. A szobában mindenki a kék szemű fiút nézte... még az a síró gyermek is elhallgatott aki Mirubi testvére volt. A mostohája felállt a gyerek mellől és odasétált a Mirubi elé. Rátette a fejére a kezét...
- Most már egy jobb helyen van.
Mirubi nem szólt semmit csak nézett maga elé a koporsóra. Látta apja hófehér arcát. Olyan nyugodtnak látszott.
- Mirubi... Jól vagy kisfiam?
Mirubi megfogta mostohája kezét és valósággal letépte a fejéről.
- Ne érj hozzám! Nem vagyok a fiad!!
Ordította, majd letérdelt a koporsó elé. A nagyapja próbálta vigasztalni.
- A legjobb ha engedsz az érzéseidnek és sírsz!
- Azzal hogy sírok senkit sem fogok megmenteni!
Ordította, de azért látszott egy-két könnycsepp az arcán legördülni. Lerázta nagyapja kezét a válláról, majd felállt. Akár mennyire is próbálta kiölni magából az érzéseket nem sikerült. Kifutott a házból és csak rohant. Nem tudta merre vagy hova, csak el innen. Felugrált a háztetőkre és szélsebesen száguldozott szerte Konohában. Minél távolabb a "csládjától".
- Vér szerinti rokonom már csak a nagypapa. Nem ismerem el anyámnak az a nőszemélyt. Mindig is utáltuk egymást.
Ekkor jutott eszébe amit a kiképző téren látott amikor felébredt. Egy alakot aki pont ugyan úgy nézett ki mint az apja.
- A... Az nem lehet. Vissza kell mennem oda.
Azzal a kiképzőterep felé vette az irányt. Odaért a tóhoz ahol tegnap gyakorolták a vízen járást. Ez azonban nem érdekelte Mirubit. Nem gondolkodott, csak kereste azt az alakot akit egy pár órával ezelőtt látott. Nem merészkedett túlságosan be az erdő mélyére mert hát este is volt meg sötét is volt meg félelmetes is volt meg fáradt is volt meg minden baja volt. Az apja elvesztése nagyon megviselte leült a tó mellé egy fa tövébe és szépen lassan álomba sírta magát.

Ma

Az éjszaka lassan telt el. Mirubi egy szemernyit sem aludt csak sírt. Reggelre a szeme teljesen vörös lett és karikás. Fáradt volt és fázott. Egy ötcsillagos vacsorát nyújtott a szúnyogoknak az éjjel. De ez sem érdekelte. Végignézte a gyönyörű napfelkeltét.
- Régen nekem mindig azt mondták, hogyha vörös Nap virrad akkor valaki meghalt az éjjel. Chh milyen igaz.
Mirubi csak ült és nézte a perzselő Napot amíg az elvakította annyira, hogy már csak foltokat látott maga előtt. A szeme már nem tudott könnyezni... kisírta magát egész este. Csak becsukta a szemét és hallgatta a természetet. A madarak andalító muzsikáját. A szél suhogását. Hallotta a levelek játékát az ágakon. Ez így ment egy ideig, még nem hallott meg mást. Kopogás, és dobogás. Kinyitotta sajgó szemét és látta Kitorit aki szorgalmasan dobálja a kunaiokat a fába amire tegnap mászott.
- Áhh tényleg az edzés. Ha nem megyek akkor a sensei kinyír!
Már éppen állt volna fel amikor Takefumi megjelent a srác mögött és egy rúgással felpasszírozta a fára csak úgy mint pár napja Niyo-sensei Takefumit. Mirubi felállt és mivel szerette a hatásos belépőket elkezdte koncentrálni a chakráját. Még nem volt teljesen biztos a dolgában de viszonylag gyorsan felkészült. Szépen lazán rásétált a tóra zsebre tett kézzel.
- Így kell bánni az új társunkkal?!
Kiabálta oda a két egyénnek majd közelebb ment. Ügyelt arra, hogy végig menőnek látsszon ezért szépen lassan és higgadtan ment a csapata felé. De legbelül félt hogy esetleg egy hullám felborítja. Viszonylag túltette magát az apja halálán egészen gyorsa. Habár már régóta fel volt rá készülve, de azért megviselte.
- Kitori! Gyere ide!
Szólt fakúszó barátjának, majd közelebb lépett hozzájuk.


/// Hát Kitori jól kifogtad ezeket a morcos társakat XD \\\

Éppen edzettem amikor valaki mögém került és hátba rúgott... Neki repültem egy fának. Amikor összeszedtem magam megláttam a tettest... Aono volt az egyik társam. Tegnap benyalizott most meg hátba rúg minden ok nélkül.
- Neked meg mi bajod van? - kérdeztem és habár bennem volt a tüske nem támadtam vissza mert erősebb nálam és szemtől szembe nincs túl sok esélyem. Majd amikor nem figyel... Muhahaha...
Kihúzta a fegyvereim a fából és elraktam őket.
A folyón átgázolva megérkezett Mirubi. Nagyon királynak hihette magát mert, még csak nem is nézte a vizet, de engem ez nem zavart mert még mindig szimpatikusabb mint az aki hátba rúgja a csapattársát minden ok nélkül - és amint ezt végig gondoltam nagyon csúnyán néztem Takera.
- Lehet velem van a baj, de ezek nagyon furcsák... - gondolkoztam.
- Tegnap gyorsan leléptél... - fordultam Take felé - Gondolom te hallottál mindent a bemutatkozásomból... vagy legalábbis a tegnapi viselkedésedből erre következtettek... Viszont én nem tudok rólad semmit... Ha lennél olyan szíves kérlek mutatkozz be. - az utolsó mondat inkább követelés volt mint kérés...
Ásítottam egyet és leültem a fűbe Take válaszára várva...
Amikor Mirubi odaért köszöntem neki és Take szavába vágva (hahaXD) megkérdeztem tőle hogy van? Amikor elmondta a mondandóját újra Takera figyeltem...


(Xd. Nekem tetszik ez így )

Elégedetten vette tudomásul hogy sikeresen kiiktatta a zaj forrását amíg az fel nem kelt és neki nem állt pattogni. Nem nagyon hatotta, meg hogy új csapattársát részesítette de amennyire rossz hangulatban volt a követelőzés még inkább növelte a vérmérsékletét.
- Heeee… Nem tetszik valami újonc? – közben lejjebb csúsztatta a szemüvegét, hogy szemtől szemben a lehető legidegesebb nézésével nézzen egyenesen Musato szemébe. – Nem szeretem, ha korán felébresztenek, főleg ha az éjszakát egy gyakorló rönkhöz kikötözve kell töltenem. Tudod mennyit aludtam, TUDOD?
Nos igen körülbelül egy óránál nem lehetett több az-az idő, amit pihenéssel töltött és minél többet ordibált annál idegesebb lett. Menet közben befutott Mirubi is, akin szintén nem látszott a jókedv jele ráadásul az új fiúnak még arra is volt mersze, hogy félbeszakítsa Take-chan dühöngését. Kissé elszakadhatott a cérna, mert egy újabb rúgással megkísérelte megint felkenni a fára majd fejét vesztve indult Mirubi felé, hogy őt is lerendezze. Hiába voltak barátok attól függetlenül nem tűrte hogy kora reggel itt ordibáljanak ezt még a folyamatos kunai dobálgatás zajánál is jobban utálta.

- Én sem aludta sokat. De megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni a mai napból! A bemutatkozást majd az edzés alatt megejtjük. Most figyelj rám Kitori!
Mondta Mirubi, majd kisétált a partra.
- A lényeg a folyamatos kibocsájtás. A chakrádat áramoltasd a lábadba... Javaslom, hogy előbb mássz fára és szűrd le a tapasztalatokat. Ha ez megvan akkor próbálkozz a vízen járással! Amire ügyelned kell az az ismétlem magam a folyamatos chakra kibocsájtás. A hullámok először gondot okozhatnak, de ha nyugodt az idő akkor nincsenek hullámok. Gondolj arra amit az akadémián tanultál! Amit Niyo-sensei is mondott, az sokat segít ha elképzeled az eredményt. Ja és ne ugorj fejest a tóba mert az biztos nem segít.
Ekkor Mirubi Takefumira nézett.
- Nos! Szerezz tapasztalatot. Jó munkát! Ja és ha bármi kérdésed van akkor kérdezz tőlünk.
Mirubi kiugrott a partra majd odament Take-chan mellé. Eléggé meggyötörtnek látszott. Hát nem ez lesz a legjobb napjuk az egyszer biztos.

/// MI másfél nap alatt tanultuk meg. Most kisebb-hosszabb postokkal írunk Szóval nem kell egyszerre egy postal letudni mert úgy nem is lehet. Egymás után írunk beszélgetün stb. \\\

/// Takefumi nagy lelkűen felajánlotta, hogy irányíthatom a kariját egy-kettő post ig. Mer ma nem nagyon tud írni. És ezért hogy haladjunk most én fogom Take-chant irányítani persze csak az előre megbeszéltek szerint.///

Kitori kérdését Takefumi figyelmen kívül hagyta. Mirubi sem akart beszélni attól ami az éjjel történt de mivel ő mindig törekedett arra, hogy ne bántson meg másokat ezért ő válaszolt is.
- Hát erről nehéz beszélnem. Majd később esetleg. De mindenképpen elfogom mondani. De most gyakorolj!
Mondta mosolyogva majd Takefumihoz fordult.
- Elég meggyötörtnek látszol... Mi történt az este?
Takefumi Mirubit sem méltatta válasszal. Mirubi nem faggatta, csak leült a jól ismert tó szélére és lógatta a lábát.
Kitori fürdött egyet a Niyo-sensei szerint piránjáktól hemzsegő tóban majd ki jött a partra. Persze a piránják csak Niyo-sensei agytekervényeiben létezett. Szóval Kitorinak nincs mitől félnie. Vagy igen?
Mirubi örömmel nézte, hogy Kitori végre nekifog a kiszabott feladatnak. Persze a csapattársainak nem volt fontos, hogy Kitori megtanulja a vízen járást, de Niyo-senseinek annál inkább. És ha neki fontos akkor a csapatnak is.
- Kíváncsi vagyok hogy kezd hozzá... Mi elsőre beleestünk.
Mirubi arcán egy gúnyos mosoly látszódott. Egy pillanatra elfeledte, hogy mi történt az elmúlt órákban.

Mirubi nézte Kitori próbálkozásait.
- Hmm... Eddig semmi extra. Nem segítek neki mert magának kell rájönnie. Majd esetleg akkor ha már nagyon tévúton jár.
A két genin észre sem vette az idő múlását. Takefumi valószínűleg igen mert egyik pillanatról a másikra elaludt.
- Biztos nagyon fáradt lehetett ő is. Elég nyűgös volt. Áhh de jó lenne nekem is aludni egyet. De most nem lehet. Figyelnem kell Kitorira. Még a végén befullad.
Mirubi még mindig csak mosolygott.
- Hát igen... Először én is azt hittem. De én elmondtam mindent amit mi is tudtunk amikor elkezdtük az edzést. Vagyis azt amit az akadémián tanultunk. De nekünk valamivel könnyebb dolgunk volt mert segítettük egymást. A lényeg a tapasztalat szerzés és a kreativitás. Mivel a fa szilárd, ezért több chakra kell ahhoz, hogy megmaradjunk rajta. De a víz az sokkal finomabb anyag mint a fa, ezért nem kell annyi chakra. Tehát ha engem kérdezel próbálj meg kevesebb chakrát összpontosítani a talpadba mint a famászásnál. Ha túl sok a chakra akkor úgy érzed mintha egy kis dombocska keletkezne a talpad alatt amin nem tudsz megmaradni, de ha túl kevés, akkor elsüllyedsz. Tudnék még segíteni de nem akarok. Magadnak kell rájönnöd!
A nap már magasan járt. Közelgett a dél. Körülbelül 11:34 lehetett. Ami annyit jelentett, hogy közeleg az ebéd idő. Mirubi akart egy kicsit kedveskedni új csapattársának és a morcos Takefuminak ezért arra gondolt össze hoz egy finom ebédet. Mivel igen csak ismerte a különféle fűszereket és mindenféle ehető növényt ezért nem okozott neki gondot az ebéd beszerzése.
Felállt és kicsit hátrébb ment... Hirtelen nekifutott és felugrott. Azt várta Kitoritól, hogy majd megijed ettől a bombától ami csak látszólag volt bomba.
- Henge no Jutsu!
Ismét átváltozott azzá a hallá akit tegnap előtt fogyasztottak el Takefumival. Szépen egy kicsi csobbanás kíséretében hal formájában bukott a zavaros tóba...
.

/// Nos én eddig irányíthattam Take-chant. Kitori te írhacc de utánad Takefumi jön azt hiszem ///

A víz, koszos és zavaros volt. De egy hal szemével tökéletesen lehetett látni a vízalatti világot. Kitori éppen pancsikált. De egy pár pillanatra rá, egy személy jelent meg a víz felszínén. Mirubi egyből felismerte Takefumit. Csodálkozot, hogy méltóztatott felkelni. De egy pár másodperc múlva, már el is tűnt a víz tetejéről.
Mirubi körülnézett, hátha talál valamilyen ehető moszatot vagy algát. De sajnos nem talált. Elég jól ismerte a növényeket és a japán konyhát. A nagyapja tanította meg neki.
- Hát persze a nagypapa! Nála biztos van egy-két fűszer. De a tegnap történtek után... Úgy is bocsánatot kell kérnem.
Elkezdett felfele úszni és, hogy ne borítsa fel a hullámaival Kitorit, ezért Egyenesen a partot célozta.
Siker. Ott vergődött a parton, mint egy hát... partra vetett hal. Gyorsan feloldotta a jutsut, majd nagy levegőt vett.
- Áhhh. Levegő!! Nos hát a víz alatt nem igazán találtam semmi ehetőt. De, van egy hely ahol biztosan találok. Addig is Kitori! Gyakorolj szorgalmasan.
Mosolygott Mirubi, majd Takefumira nézett.
- Örülök hogy jobban vagy. Már is jobban nézel ki!
Mirubi szépen besétált az erdőbe és eltűnt a társai szeme elől.

( ÖRÖKRE !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Na jó nem dehogy is )

Amikor éppen a vízben voltam Takefumi felállt és oda jőtt hozzám a vízen és elnyőgött négy szüt majd visszament a partra.
- Ez meg mi a francot akart? - kérdeztem magamtól.
Gondolkoztam rajta, hogy Takefumi mit is akarhatott mondani és közben kimásztam a partra.
Egy hal kiugrott a vízből és Mirubivá változott, ez sokmindent megmagyarázott, de most nem igazán érdekelt ez a dolog. Ahogy a parton állva gondolkodtam egyszer csak felcsillant a szemem.
- Hát persze, hogy ez eddig nem jutott eszembe... - mondtam aztán ránéztem Takefumira - Bár még mindig nem tudom mit akartál mondani, de ezzel adtál egy ötletet.
Bicentettem egyet Takefumi felé ami akár még a köszönömöt is jelenthette, majd beleugrottam a folyóba.
Kerestem egy olyan pontot ahol leér a lábam és ott megálltam. Megpróbáltam úgy megállni, hogy a folyó lassú sodrása ne akadályozzon a koncentrálásban.
Megformáltam a tigris pecsétet és a lábamba vezettem egy bizonyos adag csakrát és mivel ez nem volt elegendő kicsit hozzátettem még és egy jó darabig így próbálgattam a csakra mennyiségét...
Az első kisebb sikerem az volt amikor a jobb lábam feljebb emelkedett néhány centit a vízben... Elvigyorodtam és biztos voltam benne, hogy jó úton haladok a siker felé....

( Take-chan még mindig nem tudom pontosan, hogy mire gondoltál, de tényleg ezzel adtad az ötletet Szóval Arrigatou Gosaimas! )

Miközben üldögélt Mirubi nekiállt magyarázni vagy legalábbis szeretett volna de valamilyen oknál fogva jobb ötlete támadt és eltűnt a fák között, amit hősünk csak némán a tekintetével követett. Már nem volt rossz a közérzete de mintha az agyát teljesen kikapcsolták volna csak bámult maga elé és meg csak egyetlen egy kósza gondolat se kopogtatott. Amíg üldögélt Musato is feldolgozta a tanácsot, amit kapott és ragyogó szemekkel biccentett Take-chan felé, aki egy szimpla bólintással válaszolt. Eltelt pár perc de Mirubi még nem tért vissza Musatot pedig lefoglalta az edzés ő, pedig mindennél jobban unta magát. Nem akart henyélni most valahogy nem vágyott rá helyette olyan gondolata támadt, mint még soha majd kábán feltápászkodott száját, pedig szólásra nyitotta de végül nem mondott semmit majd a shunshinnal elviharzott. Aki éppen felé fordította volna a fejét csak annyit, láthatott volt Take nincs Take. A rettentő hőség közepette száguldott az utcán úti célja felé, ami nem más volt, mint a könyvtár egy hely, ahova egy jól kipihent éjszaka után nem menne be. Fogalma sem volt arról miért vágyik oda egyszerűen csak oda akart menni és tanulni valamit, bármit, na meg esetleg jó pár tekercset átböngészni hátha talál bármilyen érdekes információt bármiről. Lehet, hogy nem is a fáradtság, hanem a hőség ment az agyára de ezt csak ő tudhatta. Valójában ő, se mert különben nem indult el volna oda, ahová éppen most tart.

// Írtok egy két postot és akkor visszatér remélhetőleg a maga megszokott módján. Kell neki egy kis fejtágítás amit később felhasználhatok //

A Shushin no jutsu segítségével pár perc alatt odaért nagyapja házához. Szépen benyitott a kapun, és hátra ment a raktárba. Nem akart találkozni nagyapjával. Habár úgy indult el a kiképzőtérről, hogy majd jól megbeszélik és majd kiönti neki a lelkét. De aztán jobbnak találta, ha inkább halogatja a dolgot. Szépen lassan a kinyitotta a kamra ajtaját, majd belépett. Volt ott minden ami egy finom fogáshoz kell.
Talált Okahijiki-t

Szerencsére frissen volt szedve a nagyapja kertjéből. Volt ott még Mitsuba is, ami a Japán vad petrezselyem.

Gyorsan felmarkolta őket, beletette a a kis vödörbe ami a kamra ajtaján lógott, majd felmarkolt egy üveg szójaszószt amit szintén belet rakott a kis vödörbe. Amikor csukta volna be a kamra ajtaját, lépteket hallott. Gyorsan elbújt a kamra mögé, majd egy kicsit kihajolt. Nem látott semmit. Megnyugodott majd megfordult és pontosan a nagyapja "karmai" közt találta magát.
- Mit csinálsz itt? Hangokat hallottam.
Ekkor a nagyapja ránézett a kis vödörre.
- Nyugodtan vigyél el bármit ami kell... Csak szólj.
Mirubi csak nézte a nagyapját. Várta, hogy hátha mond valamit a tegnappal kapcsolatba. De nem szólt semmit.
- Igen! Legközelebb szólok. De most mennem kell.
Mirubi kikerülte a nagyapját, aki még mindig csak állt ott és nézett maga elé. Lehetett látni rajta, hogy nagyon megviselte a fia halála.
- Mirubi... Tudom, hogy nagyon elfoglalt vagy, és az úja csapatod miatt nem tudtál ott lenni az apád mellett... de. Nem csinálhatsz úgy, mintha misem történt volna! Apád utolsó kérése hozzám az volt, hogy tanítsalak téged! Tőlem ninjutsut nem nagyon fogsz tanulni. Sem pedig elemi jutsut. Én az apád kérésére Taijutsut fogok neked tanítani. Miután végeztél, kérlek nézz majd be hozzám. Amit mondtam az parancs volt! Ez volt apád utolsó kérése hozzám, úgyhogy én meg is fogom cisnálni! De most menny!
Mirubi bólintott, majd a Shushinnal elviharzott. Az erdőben a kiképző tér közelében látott elsuhanni valakit, de csak egy pillanatra mivel mind a ketten gyorsak voltak.
Mikor visszaért a kiképző terepre, nem látta sehol Takefumit. Közelebb ment a TÓHOZ...

/// Persze olvasgass csak te stréber XD \\\

Kitori még mindig serényen gyakorolt.
- Hát igen... Gyors vagyok.
Mondta Mirubi viccesen, majd letette a kis vödröt, amit a nagyapjától hozott. Látta, hogy Kitori áll a vízben és koncentrál. Ezt nem tudta mire vélni, de nem akarta zaklatni, ezért csak félszemmel nézte miközben tette a dolgát.
- Hol is vannak azok a botok??
Mirubi körbenézett és megtalálta, a botokat amiket még tegnap hagyott itt. Igaz amikor próbálkozott a horgászattal, akkor nem igazán járt sikerrel. Sőt Takefumi fogta a halakat, ő csak elkészítette. De hát próba cseresznye, neki látott. Talált egy kis kukacot a botok mellet, szépen feltűzte a botra. tekert rá egy kis mentát is, hogy a halaknak kívánatosabb legyen. Odébb ment, hogy ne hogy kifogja Kitorit. Pont úgy ült le, hogy teljesen szemmel tudja tartani társát.
- Mit akarhat azzal, hogy bent áll a vízben? És hol van Takefumi?
Bedobta a a damilt, majd figyelmesen nézte az úszót.

Kitori még mindig szorgalmasan gyakorol, Mirubi horgászik, Takefumi sehol. A várakozás meghozta a gyümölcsét. Egy gyönyörű pontyot sikerült fognia Mirubinak. Persze ez nem volt akkora fogás mint amit Takefumi fogott, de a semminél több. Kiszedte a vízből a botot, majd felállt és oda ment Kitori mögé. 4-5 méterre volt a társától. A hal már nem élt, ezért Mirubi igyekezett gyorsan elkészíteni. Letört egy friss vastag ágat a közeli fáról, ami össze vissza volt már karcolva. Ezen edzett Kitori. 2-3 óra körül lehetett. Szépen kihegyezte a bot mind a két végét. Beleszúrta a földre majd kibelezte a halat.
- Még jó hogy elhoztam a kunaim. Enélkül most éheznénk.
A hal belsejébe, beletette Okahijiki-t, és a Mitsubá-t pedig feldarabolva rálapította a hal külső részére. Hátrébb ment, majd kicsit balra lépett.
- NA így tökéletes!
Szépen vett egy nagy levegőt, majd a tüdejébe koncentrálta a chakráját. Elképzelte az eredményt, de ez már szinte rutinból jött neki. Kifújta a levegőt...
- Katon Endan!!
A levegő egy szekrény méretű tűzgolyó formájában hagyta el Mirubi száját. A halat tökéletesen megsütötte, habár kicsit szenes volt a külseje, de a belseje finom ropogós. Tökéletesen olyan volt mint a tegnapi reggeliük Takefumival.
- NA végre.
- Kitori gyere enni. Kicsit késő van az ebédhez de így tudtam összehozni!
Azzal Mirubi 3 ugyan akkora részre vágta fel a halat. Persze pontosan nem volt ugyan akkora de azért aránylag stimmelt.

Gyakoroltam néhány órán keresztűl és egyszer csak Mirubi megszólalt:
- Kitori gyere enni. Kicsit késő van az ebédhez de így tudtam összehozni!
- Rendben! - kiáltottam.
Kipattantam a vízből és a parton felfigyeltem rá mennyire kiszíta a víz az erőmet... na meg hát az edzés...
A lábam összerogyott és a kezemel pedig éppen csak meg tudtam támasztani magam... Nagy nehezen a hátamra feküdtem és megszólaltam:
- Húú... azért nem gondoltam volna, hogy ennyi csakrát használtam fel...
Elvonszoltam magam a ruhámhoz és nagy erőlködés árán sikerült felőltöznöm... majd odamentem nagy nehezen Mirubi mellé...
- Hát ez így érdekes lesz... - mondtam és közben eleresztettem egy kisebb mosolyt.
Feltornáztam magam ülő állásba és megnéztem mi lesz az ebéd.
- Hmmm... Ez igazán jól néz ki és az illata... - mondtam - Te csináltad?
Kicsit később feltettem egy újabb kérdést:
- Takefumi hol lehet?
Majd megkérdeztem Mirubitók, hogy mit szólna esetleg hozzá, ha megvárnánk Takefumit...




( Közös megegyezés alapján írtam )

KItori nagy nehezen kikászálódott a tóból. Szemlátomást fáradt volt.
- Hát igen én csináltam.
Mondta Mirubi egy kicsit elpirulva.
- Igyekeztem finomra megcsinálni. Nem egy nagy lakoma de több mint a semmi. És hát az energiára most nagy szükséged van.
Mirubi szépen rátette a halat egy nagyobbacska kőre, és 3 felé osztotta.
- Hát furcsa, hogy ezt kérdezed, mivel én is ezt akartam kérdezni. Szerintem láttam őt elsuhanni de nem biztos hogy ő volt. Gondolom elment pénzt szerezni, vagy enni valamit, vagy éppen haza ment. Nem tudom.
Mirubi szépen odatette Maga mellé az egyik követ, majd Kitori mellé a másikat.
- Hát szerintem is meg kellene várni... Addig is beszélgethetünk.
Mondta Mirubi, majd hátradőlt.
- És,,?? Hogy halad az edzésed? Mire jutottál eddig?