Kiképzőterepek

Takefumi csak az egyik pillanatról a másikra felbukkant.
- Hajrá srácok burkoljunk, mert nem lesz energiánk az edzéshez.
Mondta Takefumi majd elkezdtek enni Kitorival. Jó volt látni Mirubinak, hogy ízlik nekik az étel.
- Hát örülök, hogy itt vagy Takefumi. Kitori az egy titok. Majd egyszer elmondom. Vagy pedig meglesed.
Kacsintott rá Mirubi, majd ő is burkolni kezdett. Telt múlt az idő, senki sem szólalt meg. Nem azért mert fagyos volt a hangulat, csak mert ízlett nekik a hal. A Nap már kezdett elfáradni, és nem is volt már annyira meleg.
- Kitori... Még ha gondolod próbálkozhatsz, de nem hiszem, hogy ma végzel. Feltételezem egyikőnk sem hozott sátrat.
Mondta Mirubi majd felállt.

Amíg ettek teljes csend állt be közöttük elvégre senki nem akarta fölösleges beszéddel elrontani a hal fenséges ízét. Nem tartott sokáig hogy mindent elpusztítsanak és a nyárs rágcsálásába, kezdjenek persze puszta véletlenségből. Take szokásához híven nem nagyon foglalkozott az evésen kívül semmivel így fel sem tűnt neki Musato töprengő ábrázata, amíg az meg nem szólalt persze Mirubi nem hagyta, hogy válaszoljon inkább amolyan rejtélyes mélyebb jelentőséget sugallva tért ki Musato kérdése elől. Ránézve barátjára rögtön leesett neki miért úgy válaszolt, ahogy és ettől akaratlanul is elmosolyodott. Eszébe jutott hogy szenvedtek ők is eleget ezzel az edzéssel elvégre tanáruk magukra, hagyta és bár adott egy-két ötlet félét az azért nem volt elég a feladat végrehajtásához. Nem tudni hogy a mester akarata szerint történtek e a dolgok esetleg csak a megszokott emberi rosszindulat tört e elő belőlük azonban egy dolog biztos volt egyre inkább kezdett hasonlítani a személyiségük a tanárukra. Észre sem véve vetették el bennük a szadizmus magvait és azok szépen megbújva indultak fejlődésnek, kitudja hova vezetve a jelen pillanatban megfertőzött két kis genint. Ahogy végig gondolta a dolgokat eszébe jutott a sátor, ami hát nagyon nem úgy tűnt, hogy bármelyiküknél is lenne ettől a hangulata, pedig kissé meg is csappant tekintve, hogy tegnap világosan közölte új csapattársával hozzon egyet vagy akár kettőt.
- Mirubi nem tudom, hogy vagy vele de nekem semmi kedvem megint sátor nélküli kempinghez azonban ezt a zöldfülűt se hagyhatjuk egyedül, nehogy meglógjon. A sensei minket jelölt ki oktatónak az edzésére úgy, hogy elméletileg miénk az utolsó szó így akár haza is mehetünk, és kora hajnalban folytathatjuk is. – a kora hajnal, kijelentésre kissé elfintorodott de végül nagy nehezen úrrá lett rajta és úgy vélte jobb egyenesen kikérni barátja véleméyét.
- Maga mit gondol sensei? – kacsintott egyet Mirubira de úgy hogy a napszemüveg rajta volt így lényegében ezt az ég világon senki se látta.

///Kitori nem tud írni 2 napig, ezért megengedte, hogy most őt irányítsam, persze az előre megbeszéltek szerint.///


- Nos kolega. Szerintem jó ötlet haza menni és a pihe puha ágyban tölteni az éjszakát. Mondjuk én biztosan nem megyek haza, de nem akarom itt tölteni az éjszakát.
Mondta Mirubi viccesen majd a tóhoz sétált. Kitori is megköszönte szépen a kései ebédet, majd neki állt gyakorolni.
- És, Takefumi. Mi történt veled az este? Elég nyúzottnak tűntél. Csak nem találtál egy csajt,,,, te kis Kaszanova.
Kérdezte Mirubi Takefumitól, majd odasétált mellé.
- Ja, és lehet, hogy lekörözlek Taijutsuban. A nagyapám fog tanítani. Bármennyire is utálom, ezt a harcstílust... rá lettem kényszerítve. Persze biztosan nem foglak lekörözni, de azért igyekszem, hogy jobb legyek nálad. És majd szeretnék még egyszer megküzdeni ellened. De majd csak később.

Telik az idő, és a napocska már lassan a hegyek mögött jár. Kitori szorgalmasan edzett egész nap.
- Hát akkor én azt hiszem megyek.
Mondta Mirubi, majd Kitori felé fordult.
- Szerintem te is mehetsz haza. De persze csak ha akarsz. Holnap 6 órára leszek itt. Te legyél itt legkésőbb 9-re. Fojtatjuk az edzést. Aztán ha gondolod, megmutathatom, hogy én hogyan csinálom a vízen járást. Persze ha Takefumi többet tud neked segíteni, akkor gyakorolhatsz vele is.
Most Takefumihoz fordult.
- Takefumi te ráérsz szerintem 11 körül is jönni. Nyugodtan pihend ki magad. Aztán majd ha végzett a gyakorlással, akkor kipróbálhatnánk az erejét.
Mirubi megvárta Takefumi válaszát, majd szépen lassan távozott. Ma még sok dolga volt.
- Ma még elméletileg Taijutsut fogok tanulni. Semi kedvem hozzá, úgy hogy csak szépen lassan.

Ahogy Mirubi elhagyta a kiképző teret, úgy Takefumi is kereked oldott. Örült, hogy mehet haza lazítani. Mirubi is eléggé fáradt volt, de nem vágyott haza. Nem is ment haza, hanem egyenesen a nagyapjához.
- Áhh!! Semmi kedvem Taijutust tanulni! Főleg ilyen fáradtan. De ha már Taijutsu akkor legyen valami jó!
Szépen lassan sétált hazafelé. A lemenő Nap vörösre festette egész Konohát. A labdázó gyerekeket a szülők próbálták haza "terelni". Mirubinak eszébe jutott, hogy régen ők is így játszottak a barátaival még az anyja és a többi szülő beszélgettek. Próbálta elűzni a régi emlékeket, nem akarta újra és újra átélni. Régebben előfordult, hogy éjszakánként "visszament" a múltba. Az anyja halála pillanatáig... arra az éjszakára...
Mirubi eldőlt mint egy zsák, és ájultan a földre zuhant.

Órákkal később

Amikor szemét kinyitotta, a nagy fehérséget látta... a szeme megint becsukódott. Szinte már magától. Pár perccel később kinyitotta a szemét, és az a nagy fehérség amit látott, kezdett kiélesedni. A plafon volt az. De nem akármilyen... kézzel festett virág minták voltak rajta. Ez bizony a nagyapja szobája volt. már ült volna fel, amikor valami szúrást érzett a talpában. Hirtelen felugrott és látta, hogy egy macska volt az.



A macska hirtelen felugrott az egyik székre, ami az ágy mellett volt. Az állat felborzolt szőrrel és tágra nyílt szemekkel tartotta sakkban a fiút. Már volt Mirubinak egy hasonló élménye, úgy hogy mondanom sem kell, tartott az állattól. Annak ellenére, hogy mennyire szerette a macskákat.
- Á látom felkeltél. Végre. Már reggel 7 óra.
Mirubi csak nézett maga elé, arra az ijesztő macskára.
- Nos mint mondtam, Taijutsut fogok neked tanítani. De, hogy te is kedved leld benne, ezért nem sima közelharci mozdulatokat fogok neked tanítani, hanem állathasználó technikákat. Emlékszel az édesanyád állatkájára? Az az állat amit ő "használt" a harcban szintén egy macska volt. Jómagam is állathasználó voltam. De sajnos csak voltam. A macska hím. Üdvözöld az új társad.
Mirubi a félelmetes kiscicára nézett. Alig lehetett több 4 hónapos macskánál. Nagy sárga szemei voltak. Fekete volt a bundája, és néhol vörös foltok tarkították. A nyakánál körben hosszú volt a szőr, mint egy oroszlánnak és ott is szintén vörös volt.
- Hát ez remek! Ez tetszik! De nem tudom, hogy hogy fogunk összeszokni. Már most utál.
A macska leült a székre, és mosakodni kezdett.
- Meg fogjátok ismerni egymást. Először is össze kell szoknotok. De most agy neki nevet.
Mirubi ismételten a macskára nézett, aki szintén őt bámulta. Egymás szemét fürkészték.
- Legyen a neve Ifu.
A macska a név hallatán leugrott a székről, és nyújtózott egyet, majd odasétált Mirubi lába mellé.
- Na látod? Már is szeret. Na most gyere reggelizni. pont 7 óra, úgy hogy itt az ideje.
Mirubinak eszébe jutott, hogy találkoznia kell a társaival. Kitorinak azt mondta, hogy már 6-ra kint lesz. De elég ha 9-re kijön.
- Bocsi nagyapa, de sietnem kell. Edzenünk kell a csapattársakkal.
Mirubi felöltözött, majd kirohant az ajtón.
- Hééé! A macska! őt is vidd!
A macska csak ült a küszöbön, és a hangyákkal játszott. Nem volt semmi kedve Mirubival menni.
- Áhh tényleg. Ifu! Gyere cica, cic cic cic !
A macska meg sem akart mozdulni. Oda sem figyelt MIrubi szavaira. Ekkor a nagyapja oda dobott neki egy kis fiolát.
- Fogd! Ebben macskamenta van. Ezt szagoltasd meg vele, és követni fog. De ne ezzel vedd rá bármire is. Csak most használd amíg nem nyered el a bizalmát.
- Még hogy én a bizalmát. Ő az állat neki kell követnie.
- Köszönöm nagyapa. Mirubi kinyitotta a fiolát, majd odament a macskához, és megszagoltatta vele. A macska azon nyomban szagolgatni kezdte, és tágra nyílt szemekkel próbálta megszerezni magának. Mirubi nyitva hagyta a kis fiola kupakját, majd futni kezdett. Ifu követte.
- Köszönöm nagypapa! Este találkozunk!
Mondta Mirubi, majd a macskával együtt eltűntek az erdőben.

Nyugodt békés este következett a halvacsora után, ahogy az átlagban elvárható. Hála ennek a kellemes pihentető nyugodt élmények sikerült elfelednie a Fu-chan által okozott traumát ám mestere még mindig ott volt, így amíg el nem éri a chuunin rangot a rémálom tovább folytatódik. Mindezeket félretéve összességében remekül aludt majd másnap reggel a megbeszélt idő után egy órával sikerült odaérnie a kiképzőtérre, ahol Mirubi már ott várakozott egy szőrgombolyag társaságában. Alig hogy a hatása alá került a macskának megjelent a színen a retteget nőszemély ormótlanul nagy trónszékével követeléseket intézve a kissé foghíjas csapat felé. Pár pillanat erejéig gondolkodott rajta hogy válaszol is ezen a gyönyörű napon a feltett kérdésekre de, még túl fáradt volt hozzá illetve bebizonyította, hogy nem nagyon tudja kezelni ezt a miniatűr vérszomjas szadista nőszemélyt, aki élve kizsigerelhetné őket. Musato távollétével aláírta halálos ítéletét elvégre bár az őrült tyúk minden alkalommal késett a csapat minden tagja addigra bőven ott volt a megbeszélt helyen ám ezúttal ez nem így volt és könnyedén feltételezhetjük a mester, nem tolerálja a késést. Take-chan egyik kezét rátette Mirubi vállára majd alig láthatóan bólintott jelezve nyugodtan, beszéljen így, legalább ha valamit elront nem szegény srácot, cincálják szét és feltételezhetőleg egy nyugodt békés napja lesz.
~ Gyerünk Mirubi hajrá, lökd a dumát, és talán élve megússzuk a napot. ~ így bíztatta fejben barátját közben, pedig tekintetét a pöttöm tanerő felé fordította és egy bárgyú mosolyt eresztett meg felé jelezve ő, bizony nem sántikál semmi rosszban, pedig ha tudta volna, hogy amint felforrósodik a helyzet ő, rögtön lelép hátrahagyva barátját és annak macskáját is.

Mirubi lecsukta a macskamentás üvegecskét, és vigyázzállásba állt. A macska vagy is Ifu, karmát kieresztve a fiú zsebe felé nyújtogatta mancsát. Most avgy kaparófának nézte, vagy csak annyira meg akarja szerezni azt az üveget. Kitudja... Szerencsére Mirubi korán érkezett, ezért biztonságban érezte magát. Takefumi is éppen hogy beért. De Kitori... Ő nem volt sehol. A geninek egymás mellett vigyáz állásban a mesterük félelmetes szavait hallgatták.
- Torkunkban... a nyakunk? EZ még ettől a boszorkánytól is durva.
Takefumi jelezte Mirubinak, hogy el kéne kezdeni Niyo-samának válaszokat adni. A macska eközben megunta a fiola utáni keresgélést, és más elfoglaltságot talált magának. Kiszúrta a sensei aranyló hajfürtjeit. Még kiscica volt, nem tudta, hogy mi az. Mirubi kiszúrta ezt és minden erejével igyekezett megakadályozni Ifu halálát.
- Sicc! Nem! Rossz... Öhh elnézést sensei.
A macska csak nem akarta levenni a szemét azokról a csillogó hajfürtökről. Már rugaszkodott volna el, de Mirubi felvette az ölébe.
- Elnézést Niyo-sama, de csak így marad nyugton. Ma kaptam és még nem barátkoztunk össze. Már is mondom a "jelentést". Ökkkhhöm! Kitori Musato megtanulta a fára mászást kéz nélkül. Körülbelül egy nap alatt végzett vele. Úgy vettem észre, hogy nagyon jó chakra kontrollal rendelkezik. Másnap vagy is tegnap, Kitori a vízen járást próbálta elsajátítani, több-kevesebb sikerrel. Ügyesen halad. Már majdnem sikerült neki tökéletesítenie a vízen járást. Úgy volt, hogy ma folytatjuk de az én szerény véleményem...
A macska Mirubi ölében egyre kényelmetlenebbül érezte magát, és kapálózni kezdett. ki akart ugrani a kezes szorításai közül, egyenesen Niyo-sama kényelmes ölébe. Mirubi ezt nem engedhette.
- Még csak most kaptam. Mit szólna a nagyapa, hogy az első nap kinyiffan szegény cica?!
Mirubi folytatta a mondandóját.
- Nos az én véleményem, hogy a további edzések nem szükségesek, mivel a küldetések során, majd beletanul...
A macska egyre jobban forgolódott és morgott. Már a karmát is kieresztette. Na ettől tartott Mirubi. Azóta a "sátán macskája" óta... hát kicsit tart a cicusoktól. A macska már Mirubi szájába nyomta a bal hátsó lábát, ami nem volt éppenséggel... izé.... tiszta. Kívülről elég vicces látvány lehetett Mirubi ügyetlenkedése, de valójában az életével játszott. Végül elővette a macskamentás fiolát, és letette a földre maga mellé. A macska nyávogva ugrott a földre és dörgölőzni kezdett az üveghez.
- Uhh na végre! Öhh izé hát végül is ennyi történt. Legalább is ami a senseit érdekelné az ennyi.
Mirubiban ismét feltörtek azok a fájdalmas emlékek. Hirtelen fények kezdtek villogni a szeme előtt. A fények kezdtek alakot ölteni. Az anyja és az apja kinézetét vették fel.
- Ap...pa.
Mondta halkan, szinte alig halhatóan, majd magához tért és a sensei szemébe nézett egyenesen, jelezve, hogy a figyelme újból rászegeződik.

/// Hatos kiképzőterep ///

Reggel van, nem tudom pontosan hányóra van. Idefelé jövet az utcák szinte majdnem még üresek és kihaltak voltak. Így zavartalanul haladtam egész idáig. Nem akadályozót egyetlen árus sem vagy bármi más ami elöl félre kellett volna húzódni.
Nem tudtam, hogy mire számítsak ezért minden felszerelésem magammal hoztam. A lábamon ott voltak a sulyok amit csak fürdés mait veszek le. Alkarjaimon fel volt csatolva mindkét alkarvédő természetesen a ruha alá, hogy ne látszódjon. illetve a felső ruhám alatt szintén ott volt a nemrég megvásárolt láncingecske is. Nem csörgött vagy csörömpölt, szerencse, hogy remek darab mindegyik. Oldalamon pedig ott volt a táska tele mindenféle jóval. Megálltam az egyik fa alatt és vártam. tudtam, hogy vagy már itt van valahol és engem figyel, vagy túl korán jöttem és még nincs itt. Másra nem is mertem gondolni, hogy talán én voltam aki elkéset.
Továbbra is csak álltam és vártam közben ki igazítottam nadrágom egy gyűrődését. ki tudja, hogy kivel hoz össze a sors most jobb ha nadrágban vagyok és nem szoknyában. gondoltam miközben a ruhám igazgattam.

Ohhh szuper Ohhh Wow hihetetlen... És még lehetne sorolni azt ami végig futott kicsi fejemben. Halottam, hogy vannak ninják akik képesek sok hihetetlen dologra. Pusztán az akaratukkal és a chakrájukal. Ez viszont akkor is elkepesztővolt amit a fiú csinált. A szemem majdnem szinte, hogy belefájdult az erőlködésbe. Miközben próbáltam figyelni mit is csinál. Ah valami spéci chakra talán elemi. Vontam le a következtetés kis idő után. És csak most láttam igazán, hogy menyire is szánalmas vagyok. Egy másik Ninja aki majdnem egykorú is velem. Sokkal, de komolyan sokkal erősebb nálam. Mért is szomorkodom, hisz nincs olyan genin Konohában kinek saját egyedi fejlesztésű jutsuja lenne. Mindenesetre a gyakorlás engem teljesen levett a lábamról. Nem tudtam igazán, hogy mit is csináljak. Meg szólalni nem mertem és nem is tudtam. Az, hogy nem szolt hozzám és figyelmen kívül hagyott meg értem. Ugyan ki törődne velem?
Az anbu akire várnom kell itt nem jött. Ők mindig maszkban közlekednek. Meg sem fordult a fejemben, hogy mást is felvehet egy anbu.
Nagyot sóhajtottam és előrébb lépdeltem kicsit. Ha már nem jött el hát akkor magam edzem kicsit. Át mozgattam lábaim és végül is egész testem minden porcikáját különféle nyújtó gyakorlatokkal. Majd, hogy vérem hevesebb legyen, hogy igazán be melegedjek kezdésként következet két három kör. A másodiknál meguntam az egészet a fa alatt pihenő fiútól nem mesze talán egy métere sem megálltam.
- Hm kivételesen meg szabadulok ezektől.
Gondolkodtam hangosan és fogtam felhúztam nadrágom szárát. Látni lehetett a két lábsúlyt amit fogtam és levettem majd a földre dobtam.
A súlyok rendje és módja szerint bele süppedtek a földbe nem nagy talán úgy hetven vagy nyolcvan centis sugarú körben felszakítva a földet és port és levelet kavarva a levegőbe.
- Hihetetlen, hogy menyivel másabb érzés így.
Nem használtam semmilyen jutsut vagy mást, ami a sebességemen gyorsítana csak a két nehezéket dobtam le magamról. Az, hogy azok letétele a földre mit okozót nekem nem volt meglepő. Hétköznapi dolog volt, hogy ha eldobom őket, akkor ez történik. Visszatérve sebességre nem tudom, hogy milyen gyors lehettem. Mert nincs össze hasonlítási alapom. Én viszont még most is úgy gondolom, hogy túl lassan mozgok. Pedig ha jobban oda figyelnék, rájönnék, hogy nem biztos, de sok genint meg szégyenítettem most amikor hirtelen az egyik félbe vágott bábu mellet jelentem meg. Meg fogtam a másik felét és feltettem a tetejére. Majd még pár darabnál így cselekedtem. Összesen három bábu tudtam így valamihez használhatóvá tenni. Majd ott hagytam őket és visszasétáltam a fák közé. Nem is figyeltem a fiút és nem is érdekelt, hogy valószínűleg lehet, nézi, amit csinálok. Az egyik fa alatt állva megformáltam a szükséges kéz jeleket. Naibun neko Jutsu-t akartam használni. Sikeres aktiválás után a testem változni kezdett. Arcom teljesen más lett, ahogy a testtartásom is meg változott. Újaim átalakultak, és akinek hajó a szeme láthatja hegyes cica karmok állnak ki belőlük. Nemcsak kezem alakult át, hanem arcom is megjelentek macskákra jellemző apró vonások. Arcomon bajuszra emléketető vonások. Szemeim pedig szintén, mint egy macska szemei. Sőt ami legfurcsább macska farkam is nőtt. Bolyhos fekete cica farok. Azután eltűntem vagy is mindenféle chakra kontroll nélkül felmásztam az egyik fára és az árnyak közé bújtam. Csak levelek halk mozgása és néha egy gonosz szem villanása. Egy gyakorlott ninja látja és érzi, hogy Rem mit művel. Könnyed játszi mozdulatokkal és elégé nagy sebesség elközlekedek a fák ágai közt. Majd hirtelen kirobbanva az egyik lombkoronából három kunaial célba veszem mind a három bábut. Persze hála Chrono-nak és a mini edzésnek a célba dobás már sokkal jóban megy. Shushin no jutsu (Fürge Test technika) aktiválása, még nagyobb sebességre tettem szert és úgy tűnhet, hogy a hirtelen megugrót sebesség miatt egyenesen a bábukba fogok csapódni. Mert a szemem nem képes alkalmazkodni a mozgás sebességéhez. Igaz nem nagy előny, de a neko jutsum miatt a testem és a szemem meg változott annyira, hogy ha nagyon nehezen is, de képes legyek bizonyos manőverekre. Most következet egy másik jutsu mikor már szinte meg tudtam volna érinteni a három bábut. Konoha Senkou // Levél Fényforgás-t használtam. Kezemre támaszkodva a három bábut szépen pályára alítottam és közben kiáltottam is valamit csak simán.
-Ááááá.

A hárombábú pörögve, forogva néha a szebbességtől és a forgástól szinte már fényes csillagként repült és Csapodot egy-egy fának. Ennyi volt az edzésnek vége felesleges tovább itt tartózkodnom, hogy ha én meg jelentem időben, de akit a Hokage rendelt mellém az nem. Minden féle jutsu használat nélkül a lábsulyokhoz sétáltam és felcsatoltam öket.

(Kushina, Take és Miru-kun)

Már sötétedett. Takefumi és Mirubi régen leléptek amikor én még alsógatyában áldogáltam a vízben és edzettem. Éppen felborultam egy csakra átcsoprtosítás során amikor is a víz aljára leérkezve nem tudtam felkelni. Éreztem, hogy szinte minden erőm elszált. Kapáloztam eredmény nélkül és már-már a fulladás szélén álltam amikor minden maradék erőmet összeszedve elrugaszkodtam és kiértem a víz felszinére, egy pillanat alatt megkapaszkodtam a partban és vagy fél órán keresztűl azzal szenvedtem, hogy felhúzzam magam. Az idő szinte megállt és ezenkívűl még látni se láttam semmit. A mellettem található tónak majdnem sikerült legyőznie... és mivel nem sikerült haragja kimutatásaképen vad hullámokal csapott ki a partra. Még volt annyi lélekjelenlétem, hogy odakússzak a ruháimhoz és nagy szenvedés árán sikerűlt is felvennem mindet. A levegő lehűlt és rettentően fáztam. Hátamra csúsztattam a táskámat és elkúsztam az erdőig. Azt most nem részletezném és talán leírni sem tudnám ez milyen fájdalmakkal és erőmegfeszítéssel járt, de azt azért leírom, hogy sokáig tartott és töbszőr is arra jutottam fejben, hogy itt a vég. Nemtudom hogyan sikerült túlélnem az utat ami nem volt különösen hosszú, de egy félholt ember számára olyan volt mintha a pokolban kúsznék. Ezt pedig már mindenki saját maga képzelje el.
Behúzodtam egy fa gyökerei közé és összegömbölyödtem. Nem akartam elaludni... ilyen állapotban nem. Az aznap estéről az utolsó emlékem az hogy halottam egy fa ág recsenését, bár ezt lehet csak én képzeltem.
Amikor kinyitottam a szemem a gyönyörű amaterasu-sama (japán teremtéstörénetben a nap mint istennő) fénye és melege ragyogta be és melegítette át a testem. Nem éreztem magam kipihentnek csak egy kicsit pihentebnek. Kimásztam a győkér mellől és egy hatalmas és furcsa valamit láttam előtte meg két embert.
Ahogy jobban szemügyre vettem őket rájöttem a csapattársaim állnak ott. Abban a szék szerű izében meg mintha egy nő ülne. Felkeltem és elindultam feléjük vagyis csak elindultam volna ha nem estem volna el a saját lábamban. Hátamra fordultam és úgy döntöttem így maradok hátha nem vettek még észre, bár erre nem volt nagy esély... Csak nézten amaterasu-sama ragyogását az égbolton és éreztem, hogy a fénye felmelegit és ezért nem érzem magam olyan gyengének mint amilyen jelenlegi állapotomban vagyok... és tényleg gyönyörűen ragyogott...


( Na hát a gépem újra jó ezért újra aktivizálom magam...)

// Kushi, Ao, Kito. Teke-chan megengedte, hogy írja előtte. ///

Kitori még mindig sehol. Valószínűleg Niyo-sensei már el is feledte, hogy van még egy "púp" a hátán a másik kettő mellé. Miután a szőke démon felállt, Mirubi egy kicsit megszeppent.
~ - Áhh már régóta vártam ezt, hogy ráronthassak erre a boszorkányra! De mért pont ma? Amikor itt van velem Ifu? Még is mit csinálok vele? ~
Ekkor egy ötlete támadt. Szépen hátrálva a senseitől, oda sietett egy fához, ahova ledobta szürke pulóverét, majd alá tette a macska mentát. Ifu egyből oda is ment majd ráfeküdt a pulcsira. Eközben Mirubi észrevett valami izét a fűben, Niyo-sensei háta mögött. Abban az "izében", felismerte Kitori személyét. Nem szólt semmit. ugyan is biztosra vette, hogy Ő is hallotta az előbbi parancsot.
~ - Még hogy szegjünk szabályokat. Kisebb gondom is nagyobb annál. No meg ha valami olyat csinálok ami Niyo őfelségének nem tetszik, akkor halott vagyok. De mi van ha neki azt tetszik, hogy rosszak vagyunk? Na mindegy. A lényeg hogy hozzá tudjuk érni vagy mi? Nincs mese, itt most okosnak kell lennünk. ~
Mirubi felkelt a macska mellől, majd szemét Niyo-senseire szegezve, oda oldalazott a tóhoz. A víz tükör sima volt. Egy-két levél úszkált vígan a vízfelszínen. Nem volt annyira forróság mint tegnap, de érezni lehetett a Napocska perzselő sugarait. Nagy csend állt be. Mirubi a fekete ujjatlan pólójában feszített a tóparton, egyenesen a senseie szemébe nézve jelezve ezzel, hogy nem fél tőle. Persze ez nem volt igaz. Tele volt a gatyája, de fő a megtévesztés. Habár remegő lábakkal és kezekkel nem könnyű megtéveszteni bárkit is. Szép lassan lehajolt a vízbe, majd kimarkolt egy csomó iszapot.
~ - A sensei nagyon sokat foglalkozik a külsejével. Ha iszappal támadok, akkor nem akar majd hozzám érni mivel bemocskolom. ~
Gyorsan kimarkolt a másik kezével mégy egy adag iszapot, majd szélsebesen rohanni kezdett Niyo-sensei felé.
- Sensei! Itt az ISZAAAAAAPPP!!!
Ordította nagy vigyorral az arcán, majd elhajította az egyik kezéből azt a kórokozókkal teli sárgombócot.

//Rem//

A srác érdeklődve felpillantott, ahogyan Rem elkezdte felpakolni a bábukat. Eleve meglepte az, hogy odajött a lány, ahol ő edzett, ráadásul az általa szétvágott bábukat akarja használni... ilyen nem sokszor fordult elő, amióta idejárt edzeni. Mikor a genin aktiválta a jutsuját, a fiún még inkább látszott, hogy figyel, bár ezt a lány nem láthatta, hiszen háttal volt neki.
Végigkövette a mozdulatsort, amit a lány végzett, és amikor a három bábu pörögve a levegőbe emelkedett, szemében mintha megcsillant volna valami. Talán elismerés... Mindenesetre a következő, amit tennie kellett az az volt, hogy kinyújtotta a kezét maga elé, és ez legyintéssel félresöpörte az egyik, felé száguldó bábut. Ha Rem figyelt láthatta, hogy nem is ért hozzá, hanem még a levegőben megváltoztatta a tárgy röptének irányát.
A fiú némán figyelte a genin-t, ahogy kifújja magát, majd a lábsúlyaihoz sétál.
- Remiyu, ugye? - szólalt meg halkan, de épp olyan hangerővel, hogy a lány meghallja. - Tetszett, amit az előbb csináltál - biccentett fejével az immáron szinte porrá zúzott bábuk felé. Ezután nem szólalt meg egy ideig, csak nézte a lány mélyzöld szemeivel.
- Ha gondolod, edzhetnénk együtt... Úgyis ritkán van edzőpartnerem.
A fiúból sütött a lazaság, mostanra már szinte szemtelenné vállt a bámulása, és ezt talán a lány is észreveszi. Ahogyan azt is, hogy miközben a fiú beszélt, az egyik bábu leesett feje elkezdett lebegni mellette. Látszólag a fiútól függetlenül mozgott, de aztán Rem láthatta, hogy valamilyen pályát ír le a fiú körül, azaz mégis csak ő mozgatta valahogy. Amikor a srác látta, hogy Rem az általa irányított fa-fejet nézi, egy kis mosoly jelent meg a szája sarkában, majd hirtelen a bábumaradvány meglódult, és szélsebesen a lány felé kezdett el száguldani.

Mirubi gyönyörűen eltalálta a trónszéket a sárgombóccal, ami az arcába csapódott. Kitori a földön, Takefumi meg Takefumi.
- Hát ez tényleg elég gyenge próbálkozás volt.
Végighallgatta a sensei szitkozódását, majd a felmosását. Mirubi felállt, majd odament Kitorihoz, hogy felsegítse a földről, majd Takefumi felé fordult.
- Ez poén volt meg minden, de most már komolyan fogom venni.
Félszemmel ránézett a macskájára, aki az összegyűrt pulcsin feküdt. Tudomásul vette, hogy nem kell most foglalkozni Ifuval, úgy hogy koncentrálhat a harcra.
- A sensei azt mondta, hogy dolgozzunk össze. De ha előtte beszéljük meg a taktikánkat, akkor annak nincs semmi értelme. Tehát, gyakorlatilag ki kell találnunk egymás gondolatát.
Gondolta magában majd a boszorkány felé fordította a fejét.
- Közülünk csak Takefuminak van esélye könnyen a közelébe férkőzni a technikájával. De tulajdonképpen erre elég csekély az esély. Kitori nem tudom mire képes... Furfangosnak kell most lennem. Azt mondta a sensei, hogy csak meg kell érintenünk, vagy megsebeznünk.
A gondolta menete végén, Takefumi kapálódzására lett figyelmes. Hát néhány dolgot letudott szűrni, de hogy mit akar mondani azzal a "táncal" azt nem tudta. Takefumi elillant. Mirubi egy pillantást vetett Kitorira és bólintott egyet majd ő is eltűnt, a látszólag végtelen erdő sötétjében. Mirubi csak ment és ment. Nem nézte, hogy Kitori követi-e csak ment előre. Megállt egy fa tövében majd körülnézett és megint ment tovább. Már messziről kiszúrta az afro hajú társát. Látta, hogy egy ágon ücsörög, úgy hogy ő is felmászott a fára és egy másik ágon megpihent.
- Na itt vagyok. Remélem van valami terved, mert ez így nem lesz jó.
Ekkor megtapogatta az arcát, majd lesöpörte a homlokáról a rászáradt iszapot.

Immáron a csapat minden tagja megvolt. Mindenki egy-egy faágon helyezkedett el. Takefumi eltökéltnek tűnt. Mirubi csodálkozott is egy kicsit, mivel még nem látta ilyennek. Habár maximum egy hete ismerhetik egymást, vagy kettő.
- Ez bizony tényleg nem lesz gyerekjáték. Itt nyerni nem nyerhetünk, de bizonyíthatunk.
Mirubi figyelmesen megnézte Takefumi fegyverkészletét: 1 Tanto, 5 Kunai, és drót.
Mirubi is turkált egy ideig a zsebében. A farzsebéből ki vett 4 shurikent. Nem volt biztonságos tárolás, de így kevesebb gonddal járt az elrakásuk. A fekete-fehér cipőjébe be volt szorítva egy-egy kunai amikre egy-egy robbanó cetli volt feltekerve, amik alig láthatóak. Végül levágta azt a kb 1.5 méter hosszú piros gatyamadzagot, ami állandóan ott lógott az oldalán. Szépen kinyújtotta őket, hogy a többiek jól lássák.
- Elég csekély, de használható.
Mondta, majd gondolkodóba esett, hogy miképpen tudnának bizonyítani a senseinek. Miközben Kitori is elővette fegyverzetét, addig Ő megosztotta gondolatait a csapattal.
- Szóval mint mondtam, az a lényeg, hogy bizonyítsunk. Legyőzni semmiképpen nem tudjuk. Én harcoltam már olyanok ellen akik erősebbek voltak nálam, de velem voltak náluk erősebbek. Mint már mondtam szerintem csak Takefuminak van esélye, a lefejező technikájával. De arra is kicsi az esély. Talán a Henge no Jutsu is használható, de azt szerintem a sensei egykettőre kiszúrná. Takefumi a rangidős, úgy hogy neki van a legtöbb tapasztalata. Az Én Oboro Bunshin technikám is használható lehet. szerintem az egyetlen lehetőség a megtévesztés.
Fejezte be mondandóját Mirubi, majd Takefumira nézett.

Shikamaru írta://Rem//

A srác érdeklődve felpillantott, ahogyan Rem elkezdte felpakolni a bábukat. Eleve meglepte az, hogy odajött a lány, ahol ő edzett, ráadásul az általa szétvágott bábukat akarja használni... ilyen nem sokszor fordult elő, amióta idejárt edzeni. Mikor a genin aktiválta a jutsuját, a fiún még inkább látszott, hogy figyel, bár ezt a lány nem láthatta, hiszen háttal volt neki.
Végigkövette a mozdulatsort, amit a lány végzett, és amikor a három bábu pörögve a levegőbe emelkedett, szemében mintha megcsillant volna valami. Talán elismerés... Mindenesetre a következő, amit tennie kellett az az volt, hogy kinyújtotta a kezét maga elé, és ez legyintéssel félresöpörte az egyik, felé száguldó bábut. Ha Rem figyelt láthatta, hogy nem is ért hozzá, hanem még a levegőben megváltoztatta a tárgy röptének irányát.
A fiú némán figyelte a genin-t, ahogy kifújja magát, majd a lábsúlyaihoz sétál.
- Remiyu, ugye? - szólalt meg halkan, de épp olyan hangerővel, hogy a lány meghallja. - Tetszett, amit az előbb csináltál - biccentett fejével az immáron szinte porrá zúzott bábuk felé. Ezután nem szólalt meg egy ideig, csak nézte a lány mélyzöld szemeivel.
- Ha gondolod, edzhetnénk együtt... Úgyis ritkán van edzőpartnerem.
A fiúból sütött a lazaság, mostanra már szinte szemtelenné vállt a bámulása, és ezt talán a lány is észreveszi. Ahogyan azt is, hogy miközben a fiú beszélt, az egyik bábu leesett feje elkezdett lebegni mellette. Látszólag a fiútól függetlenül mozgott, de aztán Rem láthatta, hogy valamilyen pályát ír le a fiú körül, azaz mégis csak ő mozgatta valahogy. Amikor a srác látta, hogy Rem az általa irányított fa-fejet nézi, egy kis mosoly jelent meg a szája sarkában, majd hirtelen a bábumaradvány meglódult, és szélsebesen a lány felé kezdett el száguldani.

Láb bigyók felcsatolva újra itt vannak a nehéz léptek. Nos mit is mondhatnék jah igen semmit. Nem szol hozzám senki egyenlőre így meg vonom a vállam és konstatálom, hogy akit a hokage küldőt igazi lustaság.
Amikor a fiú előtt álok és az meg szolit én meg lepődök és csak félénken szólalok meg.
- I igen.
Arcom teljesen elpirul és zavaromban fekete hajtincsem kezdtem el rágcsálni ezzel arcom egy részét eltakarva. Zavaromat és arcom pirosságát még csak jobban tetézte, hogy úgy nézet rám mintha fel akarna falni a szemeivel. A lebegő bábú fej viszont magára vonja a figyelmem. Nézem egy darabig majd félre nézek, de még jókor időzítve. Szemem sarkából látom, hogy a fej felém tart. Szem bogaram azonnal kitágul, látszik, hogy testem és szemeim a közelgő fenyegetésre hogyan válaszol. Ily módon a szembe több fény kerül a látás élesebb lesz és jobban felmerhető a távolság. Igen egy adrenalin löket pontosan ezt műveli vagy legalább is valami hasonló. Bal karom a bábú fej felé fordítom és amaz halkan koppanva verődik le róla. Az alkar védő meg védte karomat a sérüléstől de még így is mg ütötte kicsit. Amit én nem mutatok, habár érzem, a tompa ütés okozta pillanatnyi fájdalmat. Már meg tanultam, hogyan nyomjam el az ilyen érzetet.