Kiképzőterepek

<Annak, akit ez valójában érint ;D>

Eh???? Ez meg most mi a szösz. Ő meg ki és minek hiszi magát, hogy itt ugráltat. Az tuti, hogy nem jó kedvéből van itt. Akkor végül is csak ő lehet az. Végül csak megtalált, de azért nem erre számítottam. Végül is nekem szánta öt a sors.
- ÍÍÍÍÍÍ te normális vagy és ha eltalálsz!? Még, hogy sebet ejteni az én szép bőrömön......
Senbonok meg vannak és ha tetszik ha nem kénytelen vagyok neki állni az edzésnek vagy minek. Végül is nem hallatszik olyan vészesnek. Bár tudom, hogy ez semmiség ahhoz képest ami még várni fog rám. Nem tudom kicsoda is, és miért pont konoha edző terepén kerítünk erre sort, de a helyszín ha már adott akkor én nem ellenkezem. Meg fogom az első senbonkát és csak próba kép az ujjamra helyezem. Próbálgatom a súlyát felmérni. Akkor ahogy tanácsolta az idegen. Ujjam begyébe összpontosítani a chakrám soha nem csináltam még ilyet, vagy hasonlót. Csak meg próbáltam előszór, hogy milyen érzés, hogy meg próbáljak kitapasztalni egy körül belüli menyiséget és egy szinten tartást mielőtt a senbont meg próbálom egyensúlyban tartani. Jobb kezem mutató ujjába irányítom chakrám meg nyitva sejtjeimet ösztönösen, hogy szabadítsák fel a bennük rejlő energiát. Én nyomoronc.... majd meg mutatom neki, hogy kit nevezett így.... fel teszem végül Senbont a helyére és az talán egy kicsit meg is marad a helyén ha sikerül meg közelítenem elsőre a kellő chakra menyiséget és annak szinten tartását. Viszonylag közepes menyiséggel próbálkozom meg először, bár a siker elsőre hatalmas meglepetés lenne. Ezért is számítok a kudarcra és lelkiekben már készítem magam a fekvőtámaszokra. Ahogy illik a senbon a földre pottyan egyenesen a porba. ~Nesze nekem most hasalhatok és nyomhatom.....1
Le eset senbonért cserébe most egy kézzel nyomtam a fekvő támaszt ahogy azt az edzésemet vezető kis démon kiadta.
~ Huuu de meg szívtam.....~
1.....2....3.....Lassan jött a negyedik amit az ötödik fekvő támasz követett. Nehezebb volt sokkal nehezebb mintha csak úgy csináltam volna. A chakrát folyamatosan áramoltatni és ügyelni arra, hogy ne ingadozón. A menyiségnek és az áramlásnak minden pillanatban a gyakorlat végéig ugyan annyinak kell maradnia. Hatodik majd idővel jött a kilenc és a tíz is. Felálltam és le poroltam magam, már most meg látszott rajtam az edzés és a folyamatos chakra áramoltatás. Homlokomon izzadság cseppek gyöngyöztek légzésem szapora volt de próbáltam mérsékelni. Kényszerítettem magam, hogy egyenletesen és mély lélegzeteket vegyek. Újra kezembe vettem a senbont és új begyembe összpontosítottam a chakrát. Megpróbáltam újra egyensúlyban tartani minden mozdulat nélkül a leheletnyi felületen ahol bőrömhöz ért, puszta chakrámal.

Nagyon nehéz ez a gyakorlat. A rossz az egészben, hogy egyenlőre csak a chakra irányítást tanulom és maga jutsu tanulásába bele sem tudtam még fogni. A nap már lemenőben volt. Már egész jól haladtam a dologra. Kezdtem ráérezni, de még közel sem volt tökéletes. A srác felajánlotta, hogy ha akarom megpróbálhatom elsajátítani a jutsut. Kicsit elgondolkoztam rajta, de úgy vélem ha alapokat nem tanulom meg rendesen, akkor a jutsut sem fogom tudni.
- Inkább gyakorlok még. Nem hiszem, hogy túl eredményes lenne ha most csak úgy nekiállnék. Azzal amit jelenleg tudok az elemi chakra irányításról nem mennék sokra egy justunál - mondtam neki. Bár már kezd sötétedni nem akarom elsietni a dolgokat. Inkább kicsit türelmes leszek és mindent beleadok ebbe, hogy minél jobb legyek.
- Van valami hasznos tanácsod még? - kérdezem tőle. Közben újra elkezdek koncentrálni. Már sikerült nagyjából rájönnöm, hogy mennyi chakrát kell felszabadítani, de még finomra kell hangolni. Jelenleg ezen munkálkodok. Érzem, hogy kezdek kimerült lenni. A chakrám kezd fogyni. Nem egy túl megerőltető dolog ez, de már nagyon régóta próbálom és ez nagyon elszívta az erőmet. Kicsit reméltem, hogy hamar be tudom fejezni és haza tudok menni pihenni, de úgy érzem, hogy ennek nem lesz egyhamar vég. A szememet újra behunyom és elkezdek koncentrálni.

- Nincs tanácsom a számodra. Talán csak annyi, hogy légy kitartó és ne ad fel. Kicsit hasonlítasz arra a bolond lányra most, hogy így gyakorolsz. De jellemetek pontosan ellentétes. Te maga biztos vagy őt még hat loval se lehetne kivontatni a kicsi burkából annyira fél mindentől.

Sok gyakorlástól és folyamatos chakra áramoltatástól lassan kimerülsz. Már egyre nehezebb végre hajtani a feladatott. pedig annyira egyszerűnek tűnik de még is olyan bonyolult.

- Én most itt hagylak. holnap ugyan itt várlak reggel.
A fiú hátat fordít neked és elsétál a homályban egyre sötétedő környezetben már nem is látod a távolodó fiú testének körvonalait.

**Kérek 15 sort amiben leírod a gyakorlást és azt, hogy sikerül**

// Hyuuga Neji //

Ippitsusai-sensei mindössze csak bólogatott a beszédem alatt, ám utána már annál kiváncsibban tette fel kérdését: "Szóval barát?"
Én intettem a fejemmel, hogy tökéletesen érti.
- Végülis ez is egy lehetőség, ezt eddig még nem hallottam. – elfordult és a fejét vakargatta, miközben valószínűleg a továbbiakon gondolkozott - Rendben, akkor használd fel a tűz elemed edzésével a barátságról ismert tudásod. A barátokra mindig számíthatsz, ha gondod van, segítenek átvészelni azt, de itt sem szabad elfeledni, hogy sokszor okoznak fájdalmat. Nem rossz hasonlat. - Bólintott végül elismerően, majd a velem szemben lévő bábura mutatott. - Gyakorold a tűzképzést módszerét, úgy, hogy nem engeded ki az elemet, csak a levegőt, miközben csukott szemmel a bábura koncentrálsz. Zárd ki a külvilágot, és koncentrálj a benned lévő "barátságra". Ha úgy érzed készen állsz, ne kíméld, a célpont a bábu körül felállított kör lesz.
Értem, tehát előszőr csak a levegőt fújjam ki, amolyan gyakorlásképpen, aztán később jöhet a tűz. Érdekes edzésnek nézek elébe. Viszont csukott szemmel nem biztos, hogy a legmegfelelőbb módon tudom majd körülzárni a bábút, már ha egyáltalán sikerülni fog a tűzgyűrű létrehozása. Mert az elején az sem kizárható, hogy nem érek el sikert. Természetesen erre a nap további részében is van sansz.
Becsuktam a szemem és a sensei valami ruhaanyagot tekert a fejem köré – mintha azt feltételezné rólam, hogy csalni fogok. Ez azért kicsit sértő…
Megformáltam a tigrispecsét – csak azért mert így menőbbnek látszódik a dolog – és letüdőztem a levegőt, valami fura, orrfacsaró szaggal együtt, amitől egyből köhöghetnékem támadt. Ez a bűz kicsit olyannak tűnik, mint az ezeréves lábszag, na jó csak enyhe túlzással.
- Bármilyen külső hatás megzavarhatja a technikai kivitelezést, és egy Shinobinak mindig számítania kell ilyesfajta akadályokra.
Remek. Egy büdös zoknival a fejemen kell tűzet fújnom, azért remélem a zokniból párolgó gázok nem túl robbanékonyak, mert az szívás lenne. Vagyis nem, a mostani helyzet a szívás az inkább gáz lenne. Igen ez a megfelelő szó.
Újra kezdtem a gyakorlatot. A tüdőmet teleszívom levegővel, megpróbálva a zokni bűzéről tudomást sem venni – ami persze nem sikerül, mert még a szemem is könnybe lábad tőle -, ekkor egy csapás a hátamra valami pálcával és a hirtelenség miatt kiengedem a levegőt, mindenféle koncentráció nélkül.
- Az is előfordulhat, hogy harc közben több ellenféllel szemben kell alkalmaznod a technikát, erre is fel kell készülnöd. A felgyülemlett harag segíthet a tűz teremtésben, vagy teljesen elveheti a koncentrációt. Két élű fegyver. Két hete nem mostam...jó az ilyen edzésekre.
Gondolom a végén a zoknira célzott. Na most, vegyük sorra a dolgokat: az arcomra van kötve egy büdös zokni, Ippitsusai egy pálcikával csapkod, nekem meg közben irányítottan kellene kifújnom a levegőt, az ellemi manipulációról nem is beszélve. Azt hiszem kegyetlen lesz ez a mai nap. Habár az eddigi tapasztalataim segíthetnek és mi lenne ha chakrával megpróbálnám tompítani a bűz és fájdalom keltette zavaró tényezőket? Nem jó… Túl sok koncentrációt igényelne, tehát az még pluszban elvonná a figyelmemet, meg azért a sensei nem ostoba, tudja, hogy mit csinál. Legalábbis remélem.
Levegő a tüdőbe, vöröslő szemekkel és fájó orral jár ez a művelet, majd irány kifele, s ekkor egy újabb csapás érkezik, aminek következtében elkezdek köhögni. Néhány perc múlva újra tudok próbálkozni, mert a beszorult levegő végülis kijött.
A nap felhágott az égbolt közepére és talán még azon is túljutott bőven, amikor Ippitsusai-sensei engedélyezett egy rövid pihenőt. Amikor végre levehettem a büdös zoknit, amit az orrom egyébként már kezdett megszokni, mert ugye ez a leggyengébb érzékszervünk és túl könnyen alkalmazkodik. Ettem egy keveset a magammal hozott ételből. Délután egy, vagy talán két óra lehet. Eddig a szünetig töretlenül edzettem. A hátam sajog a csapásoktól, de Ippitsusai elégedettnek tűnik, nos, rólam ez annyira már nem mondható el. Eddig azt gyakoroltam, hogy a Sensei által gerjesztett hatásokat próbálva észre sem venni – azt hiszem nem kell mondanom, hogy közel sem sikerült olyan eredménnyel, mint szeretném, - ami annyira azért mégiscsak sikeredett, hogy a levegőt már képes vagyok kifújni, sőt a chakrafelszabadításra is képes voltam így, és szellemi és fizikai energiáim összességét beleoldva a kifújt levegőbe, még bizonyos szintű irányt is tudtam nekik adni. Nem tökéletes és még a bábuig sem jutott el a sensei állítása szerint, de én első fázisként meg voltam elégedve a dologgal. Arról nem is beszélve, hogy a csapások helyén közben még a nap égető sugarai kínokat okoztak. Na meg vegyük hozzá, hogy tegnap edzés közben rendesen leégett a hátam, és emiatt cseppet sem kellemesebb a helyzet, de motivációnak, hogy minél jobban siessek, nos annak remek. Amint ezzel végzek, biztos nem fogok kimozdulni otthonról néhány napig. remélem addig Satsumi-chan sem zaklat majd.
Az ebédre szánt rizsgombócok elfogytak, legőszintébb sajnálatomra, mert így viszont újra fel lesz kötve a fejemre az a zokni. Most is ugyanolyan büdös, mint legelőszőr, sőt talán rosszabb.
Azt hiszem, talán elkezdhetném gyakorolni a technikát az elemi manipulációval együtt. Ez bizony nem lesz egyszerű, ezt érzem és tudom, mert ugye, még a manipuláció nélkül is elég bonyolult és nem tökéletes a kivitelezés, de jó lenne még ma befejezni, mert holnap már biztos nem fogom a fejemre köttetni ezt az izét. Szóval akkor, beszívom a levegőt és a szám végében megkezdem az elemi manipulációt és lehetőleg úgy fújom ki, hogy még alakot is adok neki, ezenkívül látatlanban pontosnak kell lennie. Azt hiszem teljes nyugalommal állíthatom, hogy ez egy rendkívül bonyolult művelet lesz. De hát most már túl kellene esni rajta.
A szemem még a gondolkozás ideje alatt bekönnyezett a bűztől, de a látószervemnek, most amúgy sem veszem túl sok hasznát, viszont rendkivül zavar, hogy a figyelmem egy töredékét magára irányítja.
Elképzeltem a bábút, köré a kört, nagy, büdös levegővétel – majdnem megint rám jött a köhögőroham - levegő elindítása kifelé és eközben egy erősebb csattanás a kezemen – ilyen eddig még nem volt – ennek következtében még az elemi manipulálásig sem jutottam el.
- Sensei, meg kell állapítanom, hogy ez egy nagyon fura és nehéz edzésmódszer és eddig túl sok eredményét nem látom, de remélem ez hamarosan változni fog…
Ez a kis beszéd, csak arra kellett, hogy egy pillanatra eltereljem a figyelmét, közben én megformáltam a tigrispecsétet és közvetlenül utána, már a levegő is a tüdőmbe jutott, de azt bizony elfelejtettem, hogy egy Jouninnal van dolgom, két, gyors egymás utáni csapás érkezett a hátamra ezáltal megzavarva a koncentrációmat, de a levegőt – ugyan elemi manipulálás nélkül – sikerült kilövellnem chakrával irányítva. S habár nem látom mi lett az eredmény, Ippitsusai morgott valamit a nemlétező bajsza alatt.
Még háromnegyed órának kellett eltelnie, hogy eljussak az elemi manipulációig, ami azért nem is olyan rossz eredmény. Bár ehhez hozzá kell tenni, hogy az elemi manipuláció is csak kis szinten sikerült, tehát, egy kisebb lángcsóva hagyta el a torkomat.
Most arra kell rájönnöm, hogy pontosan, hogyan is alkossak tüzet, a technikához szükséges mennyiségben. Ez bizony komoly probléma faktor, de gyakorlás teszi a mestert, tehát mást nagyon nem is tudok tenni, mint gyakorolni és próbálgatni a technika létrehozását. Bizonyos szinten már sikerült kiszűrnöm a sensei által keltett zavaró tényezőket, de az még közel sem elég, és túl sok időbe telt, valamint, ha ténylegesen elkezdem az elemi manipulációt, akkor nemcsak nehezebb, de veszélyesebb is lesz a feladat, persze a tudásért bármit!
Az eltelendő órák alatt, a fejlődésem lassú folyamatként tetszelgett. Megközelítőleg este hat óra van és eddig csak két kisebb pihenőt iktattunk be. Mindig nehéz volt visszaálni, a létrehozott viszonyokhoz, mert a csapások erősebbek és fájdalmasabbak, míg a zokni mindig büdösebb, mint amilyenre emlékeztem.
A tűz létrehozása még mindig megizzaszt és nem nagyon akaródzik létrejönni. Fáradtságom hatalmas mértékeket öltött, ezért kell hát most is pihennem egy keveset. A formája a technikának már nagyjából megvan, csupán a tűz mennyisége és a megfelelő helyre való célzás az, ami még mindig problémákba ütközik. Ippitsusai állítása szerint – amit egyébként én már sokszor, más technikáknál tapasztaltam – az elsajátítás csak akkor tökéletes, hogyha igazán éles helyzetben is képes a shinobi – esetünkben én – alkalmazni azt, mégpedig habozás és akadozás nélkül.
A sensei szól, hogy vissza kellene menni gyakorolni, én fáradtan, de bólintok és felállok. Ő beköti a szemem, a zokni büdösebb mint valaha, a hátam ég, a torkom ki van száradva, habár többször is lenyomott valami víz szerű italt a torkomon, nehogy felrepedezzen belül valami, vagy elpattanjon egy ér. Kissé már dülöngélve megformálom a tigrispecsétet, teleszívom a tüdőmet, közben érzem a csapást. A levegő elindul kifelé, újabb csattanás, a nyelvem végén lévő tenketsupontokból elkezdem felszabadítani a chakrát és megkezdem az elemi manipulálást, ezáltal a tűzsugár szinte villámként csap ki a „torkomból”. Újabb csapás, az elemi manipulációt nem tudom tartani, egy pillanatra megingok, a tűz áramlása megszakad, noha az első, kisebb tűzhullám eléri a földet, a kört még mindig nem sikerül létrehozni. Fáradtságommal agresszióm is nő, persze én nem látom az eredményt, de nem érzem a teljes hőt, valamint, tudom hogy az elemi manipuláció megszakadt. Lenyelem a káromkodást, amit ki akartam ordítani – igen, én, s ezáltal meg is lepődöm magamon – és a kézfejeimet a térdemre helyezve kifújom a maradék levegőt, majd veszek még egy mély lélegzetet, azután újra kiegyenesedek, így jelezve Ippitsusainak, hogy minden rendben, folytathatjuk.
Újabb adag vizet dönt le a torkomon és közben mintha mondana valamit, de nem nagyon törődöm vele. Kimerültem, de a cél ott van az orrom előtt és mégsem érem el, ez zavaró, nagyon zavaró.
Újabb fél óra telik el, de ez alatt, mindössze két próbálkozás telik tőlem. Chakrám sincs már túl sok. Újabb próba, két kisebb csattanás és még mindig nem megfelelő eredmény, vagyis gondolom, mert a sensei nem mondott, semmit, vagy lehet csak én nem hallottam? Nem tudom és nem is érdekel. Perceket kell várnom, amíg testem reagál a parancsokra, hogy „gyerünk, mégegyszer”. Egyetlen porcikám sem kivánja, talán egyedül a mohó tudásvágyam. Talán csak emiatt vagyok még talpon és ez buzdít arra, hogy gyakoroljak, vagy az is lehet, hogy a sensei miatt teszem? Mert rám fordított a szabadidejéből több mint egy napot, csak azért, hogy segítsen nekem, egy ismeretlen geninen? Lehet, hogy az akaratom nem engedi, hogy cserbenhagyjam azáltal, hogy összeesek és feladom, vagy még arra is van sansz, hogy ezek a tényezők mind összejátszanak. Hmmm, érdekes…
Kezeimet már alig bírom tartani, amikor megformálom velük a tigrispecsétet. Fáradtságomnak köszönhetően a zokni bűze, mintha már nem is lenne, vagy lehet ez nem is csak a fáradtság miatt van. Egy-két csapás a művelet közben, elemi manipuláció és kienged…
A zokni alatt kiváncsian kinyitottam a szemem, nem törődve azzal, hogy így kivörösödik és elkezd könnyezni a szagtól. A fekete anyagon túl mintha narancsszín fény pompázna, vagy talán káprázat…?


// Kicsivel több, mint a kért mennyiség a sensei szövegei nélkül, remélem ez kompenzálja a megvárakoztatást //

//Kuzomi//

Nehéz feladat, ami elé Ipittsusai mester állított, s bár még geninként ez az első elemi manipulációs gyakorlatod a Sensei szinte könyörtelen körülmények között tanított meg téged a környezet kizárására, és a technika megfelelően kivitelezett alapjaira.
- Nem rossz, alakul. - Mondta, mikor végül elérte a szádból kilövellő láng a talajt, majd biztatásként jó nagyot sózott a válladra, ne csak a hátad legyen vörös.
- Tudom, hogy nem szokványos az edzésmódszerem, de türelmetlen tanítványként olyan technikát kell megtanítanom neked, ami nem megy egyik napról a másikra. - Mondta, miközben hangjában némi megjátszott együttérzés is vegyült.
A nap végére viszont megszületik a technika, igaz még igen lukas, és gyenge kivitelben, de elérted a célt. A mester közelebb lép az általad gerjesztett tűzgyűrűhöz, és elismerősen bólint egyet.
- Nos, nem az igazi, de egy nap alatt értük el ezt. Innentől nincs már rám és a büdös zoknimra szükséged. - Mosolygott a mester, teljesen eltüntetve arcáról a szigorú tekintetet, majd hátat fordított neked.
- További sok sikert ifjú Genin. Edz türelmesen, zárd ki a külvilágot, és hamarosan profin fog működni a technika. Viszlát! - Köszönt el tőled, majd a bábut otthagyva eltűnt a fák között. Valószínűleg azért hagyta hátra, hogy nyugodtan gyakorolhass rajta, legközelebb már a mester vasszigora nélkül.

//Gratulálok! elsajátítottad a technikát, ami mellé még adok neked jutalmul összesen 8 chakrapontot, amit jóváírhatsz az adatlapodon. A technikát használhatod is majd, amint bekerült a bővítéseid közé, remélem élvezted a játékot, mert én nagyon. //

// Neji, zárópost //

Imbolyogva, kimerülten, de a boldogság mámorától megrészegülve lettem tudatára annak, hogy sikerült kiviteleznem a technikát. Nem egészen úgy, ahogy a sensei csinálta, másszóval nagyon amatőr módon, de végülis sikerült és ez a lényeg. Természetesen még nagyon sokat kell fejlődnöm és fejlesztenem eziránti tudásomat, de reményeim szerint most már nem kell sok idő és hatalmas tűzhasználóvá válok, addig is, örülök ennek a kicsinek tűnő, ám annál kevésbé csekély eredménynek, amit geninként, tűz technikák ismerete nélkül sikerült elérnem. A tűz még lobog egy kis ideig, én pedig némán állok és figyelem teremtett művemet, majd térdeim összecsuklanak és elvetem magam a fűben.
- Tudom, hogy nem szokványos az edzésmódszerem, de türelmetlen tanítványként olyan technikát kell megtanítanom neked, ami nem megy egyik napról a másikra. - mondta a sensei és mintha együttérzés rejlene a szavaiban.
- Nos, nem az igazi, de egy nap alatt értük el ezt. Innentől nincs már rám és a büdös zoknimra szükséged. További sok sikert ifjú Genin. Edz türelmesen, zárd ki a külvilágot, és hamarosan profin fog működni a technika. Viszlát!
Hátat fordított és elindult. A bábút otthagyta, sejtem miért. Elrebegtem egy köszönömöt, majd búcsút mondtam, lehet hogy nem hallotta, mert hangom elcsuklott, töbször is a fáradtság miatt, de hálásan gondoltam a senseire, bár sajgó hátam máshogy próbált vélekedni. Aznap ott aludtam a fűben, hasamra fodulva, másnap pedig elmentem a kórházba, hogy ott felirjanak valami krémszerűséget sebeimre. Erre sokat kellett várnom, mert fura módon rengeteg beteg, de inkább sebesült van bent. De hát nem meglepő, elvégre háború lenne és a komolyabb sérülteket hazaszállítatják a frontokról...

// Arrigatou a lemesélést, habár én nem szeretem különösen a tanulásokat, ez igazán tetszett, pedig ez nagy szó részemről //

Kaito az égre nézett, és a nap állásából rá jött, hogy most már ideje dolgára menni. Nagyon is sajnálta, hogy itt kell hagyni ezt a furcsa, és érdekes bagázst, de ha menni kell akkor menni kell tartja a mondás. A lány felé fordult és a következőt mondta:
-Nagyon örülök, hogy megismerhettelek Yuurei, ha Konohába jársz ismét akkor össze futhatunk megint, szívesen beszélgetnék veled megint, ha bármilyen segítség kell akkor szólj nyugodtan!
Egy barátságos biccentés után útjára indult, és remélte, hogy ismét össze futnak egy szép napon.

// Ha van kedved akkor, és mind kettőnnek lesz kisebb szabad ideje két küldetés között megint össze futhatunk, a tanulást meg majd bepótoljuk, és nagyon köszönöm a felajánlást és a játékot is !!! //

Sai írta:
[Ayami]

Végighallgatták szigorúan a mondanivalód, annak ellenére, hogy már az elején változott a hozzáállásuk. Végül így feleltek: - Az más dolog, ha van pártfogód, aki vállalja a felelősséget érted - jó kérdés, érted-e ennek a jelentőségét, de ők már elkönyvelték magukban, hogy Kyuukyuu vállalta, ha bármit is hibázol, akkor a büntetést neki kell elviselnie, amely legsúlyosabb esetben halál is lehet, míg téged ezzel párhuzamosan végleg kitiltanak a békák világából, és esélyed sem lesz többé arra, hogy a szerződéskötésnek érvényt szerezz a békák részéről. Ez az apróság volt az, amely megnyitotta előtted a "kapuik", a többi semmit sem nyomott a latba, elvégre szőrösszívű őrökről van szó.

Továbbindulva a folyó közepén levő szigetecskére jutottál, amelyen egy levelekből indákból, és egyéb növényekből ízlésesen összeállított, már-már mesébe illő és igen impozáns méretű pagodához hasonlatos épület emelkedett előtted. A termetes lakóház alsó szintjének falai javát eltávolították, csak a tartóoszlopok metszik több részbe a látványt, ahol békák kisebb csoportja között pipázgatott kedvére a hatalmas béka, aki minden bizonnyal maga a főnök, Gamabunta volt.

- Nem tudom, hogy ő hogyan gondolta. Pártfogol engem vagy sem de legyen bármi minden felelősség és büntetés az enyém.
Tovább engedtek talán a józan ész vagy valami más hatot rájuk. Vagy ép kíváncsiak egy ilyen lány majd mire megy. vagy lehet a párt fogó miatt van. Talán nem kellett volna megemlíteni, nem szeretném ha miattam esne baja. A látvány ami elém tárult viszont elsöpört minden egyéb gondolatot egyenlőre legalább is. Gyönyörködtem a színpompás növényzetben ami egyszerűen lenyűgözővolt. A tökéletes élőhely bármilyen béka számára. Amit rengeteg ember meg irigyelhetne harmóniát, az egyensúlyt természettel. Megpillantottam végül a nagy házat is nagyon nagy volt. Megálltam egy pillanatra és felemeltem fejem, hogy megpróbáljam felmérni az épület valódi méreteit. Majd mikor közelebb értem és már láttam az épület egészét pillantottam meg magát a nagyfőnököt a sok békával körbevéve. Épp pipázót ami még jól is áll neki. Illet valahogy a stílusához a pipa a testhelyzet bár azért nem teljesen így képzeltemmel. Az épület előtt állva még mielőtt ténylegesen a nagy főnök elé járultam volna megálltam és beléptem az épületbe. Próbáltam úgy tenni ezt ahogy azt láttásbol tanultam el. Vannak olyan helyek ahova rendkívül szertartásosnak ható mozdulattal lépnek be, majd meghajolnak mikor a tiszteletre méltó egyén elé érnek. Nos én is így cselekedtem próbáltam megadni a tiszteletet ami a nagy Gamabuntának kijár. Nem tudom azt illik, hogy meg szólítsam vagy várnom kell amíg hozzám szol de jobbnak láttam ha elmondom érkezésem okát.
- izéé bo bocsánat Gamabunta nagyfőnök. Tudom illene ajándékot hozni de tapasztalatlanságom miatt az csak annak a békának jutott akit meg idéztem. Ezért szeretnék bocsánatot kérni és tudom kevés de magam ajánlom ajándék helyett. Tudom gyengének tűnök de ha nem lenne bennem lehetőség Jiraiya mester nem tanít meg az idézésre és nem írhattam volna be nevem a nagy Naruto után.

// Képzés, Niyo Sora alias Szadista pudli | A tanulásban feltűnik Hishi. A nemrég írt kalandomnál is ott van ugyan így feltűntetve, hogy Ő nem egy Jutsetsu vagy Bijuuu, hanem egy beteg embert beteg kényszerképzete, amit Ő teljesen valóságosnak él meg. Meg is lett pályázva és fokozatosan ki lett játszva. //

A sensei szavai hatottak Mirubi. Méghozzá ösztönzőleg! Jah, hogy nem csak a szavak, hanem a szép kis tűzgolyók is amiket nem győzött kikerülni? Viszont, most már kemény vagy mi, így kisebb pörkölődések mellett ki tudta kerülni a fenyegetést. Persze, meg volt a senseiről a véleménye, de azt majd csak a későbbiek során fogja közölni. Nincs kedve még jobban szétveretnie magát egy Jouninnal. Vérvörös fejjel és „majdszétrobbanaztafenekutyagumismindenit” tekintettel húzódott arrébb. Még hogy FIAM! A nővére lehetne! Chh! Egy évesen szülni kicsit morbid. Mit gondol ez? Attól még, hogy erősebb és keményebb, erőszakosabb és szebb, még nem jogosult arra, hogy felgyújtsa a diákjait! Jahhj szegény Mirubi.
Szegény-szegény fiúcska. Nah de elég a sajnálkozásból! Ez van és Kész! A fiút kicsit frusztrálta, hogy Niyo-sensei ilyen közel van hozzá és figyeli minden lépését, de nem volt mit tenni. Ha nem akar ágybetét lenni vagy esetleg vacsora, - amiben egyébként jó lenne – akkor össze kell szednie magát és meg kell próbálnia kivitelezni a technikát. Annyi tűz alapú jutsut ismer, hogy csak nem jelenthet gondot! Ott van a Goukakyuu és a Karyu Endan! Most, el kell, hogy merüljön a gondolataiba. Át kell gondolnia a jutsu működését, és ha ez megvan, akkor már nyert ügye van!
~ *Lényegében, ez a bizonyos mi is? Hiendan? Nah az! Az ennek a kettőnek egy kombinációja. A kettő közti határ. Nézzük, csak mik is lehetnek az előnyei. Először is, nem annyira pusztító, mint a Karyu Endan, de a Goukakyuunál pusztítóbb. Ezek szerint, egy ugyan olyan jutsut hozunk itt létre, mint a Tűzsárkány Rakéta, csak itt irányíthatóbb a tűz és nem folyamatos égést hagy maga után, hanem a talaj fölött, tűzgolyóként vagy is inkább egy folyamatos lángként tör előre, amíg el nem tűnik. Ez úgy magyarázható, ahogyan a sensei is mondta, hogy a lövedék, nem tudja felvenni a gömbformát a sebesség miatt, így egy izzó lángszerű valami lesz és ez által körkörösen is alkalmazható. Ha a gyengébb változatát használjuk… Mit gondolsz? * Azt, hogy húzz el a francba! Így sem használod ezeket a technikákat ellenségre, akkor minek tanulod? Megtanulhattad volna már, hogy nem a technika teszi a ninját! * Te ilyet is tudsz Hishi? Okos is tudsz lenni? Ezt Én is tu… * Barom! ~
És vége szakadt az elmekommunikációnak. Ez a két teljesen különböző személyiség, de még is ugyan az, teljesen megértik egymást. Mondhatni, érzik egymást. Persze melyik ember nincs tisztába magával? Ha egy klónnak beszélgetnél, akinek csak a stílusa más, de a személyisége és a gondolkodásmódja ugyan az, akkor tudnád, hogy éppen mit érez és az, hogy érinti. Nah, de elég ebből a filozofálgatás imitálásból! Mirubi összeszedve az eddigi tapasztalatait, tudta, hogy ezt a technikát nem fogja, csak nyílt terepen használni, így az ég felé emelte a fejét és úgy próbálkozott. Lényegében minden tűz típusú technika ugyan azokon az alapokon nyugszik, így Mirubi megformálta a kézjeleket, majd vett egy nagy levegőt. Tudatosan irányította chakrájának útját, és ezt pedig a kézjelek felgyorsították. Érdekes! Mi lehet ezeknek a kézjeleknek a titka? Sokan azt mondják, hogy kapcsolatban állnak az égtájakkal, de vannak, akik csupán spirituális erőt tulajdonítanak nekik. Tulajdonképpen senki sem tudja, hogy hogyan akadtak az emberek a ninjutsura. De megint elkanyarodtunk. Tehát: Ég felé nézés, nagy levegő, kézjelek! És most, hogy ez mind megvan a chakrával telt levegőt ki kell engedni. A mutató ujját a szája mellé emelte a fiú, majd úgy kifújta felfelé a levegőt, ami csak úgy kibuggyant belőle. Nem maradt el az átalakítás sem. A szája és az ujja tenketsu pontjain alakította a chakrát, majd a chakrával telt levegő átalakult égető tűzzé. De nem ám, valami veszedelmes rakétává vagy ilyesmi, hanem mint egy lángoló trágyakupac, úgy hullott le a földre. Majdnem Mirubi arcát terítette be! Nem sok kellett hozzá. A lángok gyorsan szertefoszlottak. A hányáshoz hasonlatos „tűzhányás” után, a fiú teljesen elszégyellte magát. Most jött volna az a rész, amikor duzzogva ül le az egyik fa tövében és gondolkozik. De nem! Ezt itt most jelen pillanatban nem tehette meg, ugyanis a hátán érezte Niyo Sora-sama tündéri pillantásait. Óhh, hogy a természet mennyire kegyes! Még jó, hogy nem áldotta meg a Púderpamacsot a gondolatolvasás képességével! Akkor teljesen vége lenne, az egyszer biztos. Mondjuk, akkor minden más embernek is, akinek volt szerencséje a lányhoz. Így, mivel nem volt választása, nekilátott az újbóli próbálkozásoknak. Persze, most már sokkal több figyelmet szentelt a technikára. Megint fel kell magát idegesítenie. De nem csak Niyo-senseitől tanult. Ott volt az a Kumogakurei Chuunin is, aki megtanította neki, hogy az érzelmek felizgatása után, az újbóli próbálkozáshoz, először le kell nyugtatnia a chakrahálózatát. Vagy, az érzelmekkel nem törődik, és olyannyira elveszti emberi tulajdonságait, hogy az érzelmek nem lesznek hatással sem a chakrahálózatára sem az idegrendszerére. Egy tökéletes gyilkoló gép, ahogy a ninják többsége. Mirubi, megformálta az első kézjelet, ami kell a technikához és koncentrálni kezdte a chakráját. Ugyan oda irányította ahova szokta, így nem kellett sokat vacakolni vele. Mint ha már ment volna magától. Lassan de biztosan a többi pecsétet is elmutogatta, majd folyamatosan és rendszerrel vette a levegőt. Néha benn tartotta, mint ha tesztelné a tüdőkapacitását, másszor szaporább volt. De bejött. Érdekes módon, sikerült lelassítania a szívverését. Most jöhet a próbálkozás. Nagy levegő, aminek köszönhetően a szívverése is felgyorsul. Érezte, ahogy dagad a melle a felfújt tüdőktől. A chakrával telt levegőt kifújta, majd formálta. A lángok egy érdekes alakot vettek fel. Nem mintha golyó lett volna, de egy Endanhoz hasonlatos, de nem egészen olyan forma valami jött ki a száján. Mint ha egy lángszóró lenne a fiú. Ennek biztosan, nem így kellene kinéznie! Mirubi dühösen rugdosta az egyik ártatlan fűcsomót, ami keresztezte útját az egyik közeli fa felé. A senseire rá sem nézett. Nem mert volna a szemébe nézni, még valami olyat lát benne, ami senkinek nem tenne jót. A gúny és a megvetés nem éppen a legjobb ösztönzés. Habár van, akinek az kell. Nekidőlt az egyik fának, de nem ült le a földre. Nem volt annyira kemény, hogy megkockáztassa, akármennyire is dühös. Ezek a jutsuk mindig felidegesítették, de az elsajátításuk után érzett érzés, mindig kárpótolta őt. A Tudat, hogy tud valami olyat, amit nem mindenki. A tudat, hogy a technikák által erősebb lesz, így hatalmasabb is. Ami a legfurcsább most számára, hogy nem hallja Hishimont. Talán, azért mert… Áhh! Felesleges ezen gondolkodni! A könyvtárból szerzett könyv, majd megmondja, hogy hogyan űzhető ki a Mirubi fejéből a hang. De ahhoz, most be kell fejezni, amit elkezdett. Mosolyogva tehát erőt vett magán, és lassú, lomha léptekkel indult meg a fűcsomó fellé, amit sikerrel kirugdosott az imént a jól megszokott helyéről. Bűnbánóan visszahelyezte lábával, majd megfordult, egyenesen a Sensei égszínkék szemeibe bámulva. Olyan fiatal, de hasonlít az anyjára. Persze csak a vonásai! A stílusa semmiképpen sem! Tehát, azokba a hatalmas égszínkék szemekbe bámult, ami amúgy Mirubinak is olyan. Kék. A kékek csatája. Elmosolyodik a fiú, majd fennhangon megszólal.
- Sensei! Talán nem tudja, de az is lehet, hogy elfelejtette, de Én Chuunin lettem azon a vizsgán akkor is, ha nem vertem rommá egy kislányt! Tehát… - Drámai szünet – Ne viselkedjen úgy velem, mint ha még mindig pisis lennék! Bármikor elintézném!
Lehet, hogy most írta alá a halálos ítéletét, de ezek a drámai, sőt színpadi megjelenések már a rögeszméjévé váltak. Hirtelen megfordult. Talán abban reménykedett, hogy ha nem látja a csapást és a technikával foglalkozik, akkor nem fáj annyira. Felment benne a pumpa. Egész könnyedén és kellemesen. Mint ha a düh és a harag élvezetes lenne! Megformálta a kézpecséteket és nagy levegőt vett. Már maga a levegő is forró volt, amit beszívott. Érdekes érzéki hatás. A kézpecsétek közben karmolta az ujjait, amint azok összeértek. Teljesen elragadtatta magát! A Tüzet csak úgy „köpte” kifelé és a Technika…

Uzumaki Kushina írta:

<Annak, akit valójában érint ;D>

- Hah, micsoda Lúzer... - vágja oda, mindössze félvállról a monoton hangon kiejtett sértésszerű véleményét, de persze mindeközben reszel-reszel-reszel tovább. Valójában a körmei tökéletes állapotban és formában vannak, de talán a nőszemély szemei a valóságon is túllátnak - Na jó, figyelj ide. Először is: nyugodj meg, vegyél egy mély lélegzetet, majd fújd ki. Nem akarjuk hogy megfulladj, eh? Másodszor pedig: azt tanácsolom, hogy a senbon hegyével szúrd meg az ujjadat. A fájdalom majd megmutatja, hogy hová kell irányítani a chakrát. Ne vezess oda túl sokat, de legyen elég a koncentrátuma. Érdemes sűríteni a chakrát, azzal megpróbálva egyensúlyozni. És persze feltétlenül akarnod kell a dolgot, noha nem tartom kizártnak, hogy szándékosan húzod majd az időt, hogy Csodás Énfelségem közelében lehess.
A nő egy kihívó tekintetet vet a lányra, majd pedig egy kecses mozdulattal teszi keresztbe a lábait. A körömreszelőjével int, hogy az ideiglenes diákja folytathatja az edzést - van olyan kegyes és megengedi.-
- Ha ezzel kész vagy, akkor irány a fa vagy a víz. Valamelyiken kezdj el járkálni, egyszerű ütéseket, rúgásokat végezni. Az a lényeg, hogy oszd meg a figyelmedet és a chakrádat, valamint a senbon is maradjon az ujjbegyeden. Dolgozz egyre többel.

//A negyedik próbára marad meg az első senbon az ujjadon. Minden elkövetkező senbon +2 próba. Ez legyen legalább 1 oldal Wordben.//

<Annak, akit valójában érint ;D>

-Ahhhw na nemár.
Végül is én választottam ezt magamnak én akartam, hogy valaki foglalkozón velem és nyúzón egy kicsit, nos, hát akkor rajta. Ahogy javasolta a jelenlegi edzőm meg fogtam a senbont és finoman az újamba szúrtam. Tényleg másvolt így az egész. Lehet badarság, de jobban éreztem hova is kellene összpontosítanom. Hát meg is próbáltam miközben tettem egy lépést, de a senbon a negyedik lépés után leeset. Kezdhetem, előröl mindent…. vissza a földre és jöttek a fekvő támaszok.
Talán valahol még kicsit élveztem is ezt a szadizást így legalább már lelkesedés kezdet kiülni az arcomra és egyre kevesebbet nyavalyogtam. Aztán jött az újabb pórba, de itt, is mint az előbb nem sokkal negyedik lépés közelében agy utána leeset. Igazából nem is számoltam, hogy mikor hullt a porba pici fegyver. Leginkább az aggasztott, hogy vajon ezt tényleg lehetséges megcsinálni? Vagy csak arra megy ki, hogy jól kifáradjak? Majd jött a harmadik próba az újam finoman megszúrtam és még nem engedtem ell. Vártam egy kicsit, míg azt nem éreztem, hogy bizserget kezemben áramló chakrátol. Ekkor elengedtem senbont és az majdnem meg is maradt a helyén meg ingott egy kicsit először. Aztán stabilnak tűnt de még is le eset a ujjamról.
-Úgy látszik még is meglehet csinálni…..
Most jött az újabb fekvő támasz sorozat összesen tíz chakra töltött gyakorlat vagy is mozdulat vagy mi a szösz.
Aztán jött meg késve a negyedik senbon. Eltökélten maga biztosan álltam neki az első lépéseknek. Tűt az újamba, chakrát összpontosítani és sűríteni egyetlen apró pontba. Finoman áramoltatni a hajszál vékony ponton át. Elengedtem a kicsi fegyvert és az a helyén maradt. Ezen még én is meglepődtem majd szélesen mosolyogtam.
-Csak azért is megcsináltam!
Még hátra van négy újam vagy is, ha jól számolom kilenc. Viszont a titok nyitja már megvan így azokat talán könnyebb lesz ugyan így helyén tartani. Talán de nem biztos, mert most megkel osztanom figyelmem, ahogyan a chakrámat is.
Két senbonal próbálkozom mind kettőt az újamba szúrom finoman és összpontosítok. Meg próbálom az előző sikeres gyakorlatot lemásolni. Majd a megszerzett tudást újra felhasználni a második senbonál.
Úgy érzem, hogy a mennyiség meg van, elengedem, de a földre hull a második kísérlet. Amit büntetésből ismét a fekvő támaszok követnek. A második próbálkozásom viszont siker koronázza. Meg könnyebbülök, mikor nem kell újabb fekvőtámaszokat csinálnom. A harmadik senbon viszont úgy jár, mint az első szintén a porba hull. Csak a második alkalommal marad a helyén.
Micsoda izgalmak már három senbon maradt meg az ujjamon egyszerűen hihetetlen vagyok.
Sajnos a negyedik és az ötödik is csak második próbálkozásra sikerül. talán mégsem vagyok olyan hihetetlen, mint gondoltam. Végül is jobb kezem fel senbonozva míg a bal kezem szabadon áll, amire most gonosz tekintettel nézek.
-Te sem marad ki a mókából bal kezem.
Összesen tíz szer próbálkozom, amiből ötször a porban kötnek ki a senbonok és nekem ötven chakra töltött fekvő támaszt kell csinálnom. Kimerítő feladat, talán de nem lehetetlen. Hisz végre hajtottam és most egy, hej benn állok telis tele senbontol hemzsegő újjacskákal.
Csak szusszantam egy percet már el is kezdtem a következő gyakorlatot.
A vizet szemeltem ki áldozatul rá sétáltam és álltam egyhelyben egyelőre. Majd sétálni kezdtem, lassan amivel még nem is volt nagyobb gond.
De az első rúgásnál valami nem stimmelt éreztem ez így nem lesz jó. Nem is volt a második ütésnél a vízbe süllyedtem derékig majd el is merültem. Ki úsztam a partra majd újra elkezdtem. Zavaró tényező volt, hogy vizes ruháim testemhez tapadtak. Újra meg próbáltam az előző feladatott végre hajtani…

Sai írta:
[Ayami]

A nagy béka rád vetette tekintetét, ahogy testőrei is, s a teremben mintha mozdulatlanná dermedt volna a levegő, mert mindenki azt várta, hogy vagy te mozdulsz tovább, túllépve beszédeden, vagy a főnök szólal meg, rendelkezve sorsod felől szavaival.
Utóbbi történt meg, mivel neked eleve nem volt több szándékod, mint amennyit megléptél, és felvázoltad jöttöd okát. A nagy béka felemelkedett, majd jobban szemügyre vett.
- Milyen apró legyecske tévedt a mocsárba - jegyzi meg, nem gúnyosan, semleges tárgyilagossággal, aztán visszahuppan a korábbi pozíciójába mélyet sóhajtva. Naruto óta talán tudja, hogy a fiatalok milyen makacsak is tudnak lenni, amelyet olyan profi mód kevernek a konok makacssággal, hogy semmi esély őket értelmesen meggyőzi arról, hogy na sertepertéljenek haza, és jöjjenek vissza húsz év múlva, mikor már értik is, miről beszélnek, és arról hogy is illik.
- A technika birtokosának bizalmát kivívni egy dolog, egészen más azokét, akiket megidézel vele. Hiszen nekünk az életünk kell kockáztatni, és a képességeink hadrendbe állítani amellett, akit elfogadunk, legyenek bármilyenek a törekvései. Ma még lehetsz aranyos gyerek, de a jövőben lehetsz kártékonyabb féreg a földön, mint a legnevesebb bűnözők. Egy idegen miatt, aki csak úgy idejön, és mert azt mondja, nem fogunk ekkora kockázatot vállalni. Gondolom, ezt megérted. Így ajánlok egy alkut. A mocsár szélén él egy lárvakolónia, olyan fajt képviselnek, amelyek örök életükre lárvák maradnak, de ez nem lényeges. Hozz el egy példányt!

Végig hallgatom amit a nagy főnök mond. Végig azon voltam, hogy arc izmom se ránduljon. Majd fel vontam a szemöldököm. Hát rendben legyen.
- Akkor áll az alku. Egyébként a szavam soha nem szoktam megszegni ha bele halok sem.
Azzal hátat is fordítottam és elindultam a célom felé. A mocsár széle hm de vajon milyenek is azok a lárvák? Harapósak, vagy csak hatalmas nagyok? Úgy is kiderül minden amikor oda érek. Az biztos, hogy az út és a feladat nem egyszerű ha egy ilyen alku áll vagy bukik rajta. Elhagytam az épületet és be lőttem az irányt majd rendíthetetlen léptekkel indultam meg. Vigyázva és kerülgetve az esetlegesen utamba kerülő kis békákat. Azt nem tudom, hogy milyen hosszú az út de arra számíthatok, hogy valaki megfigyel. miért is ne, hisz lehet a feladatot teljesítem, de nem mindegy alatta hogyan viselkedem. legalább is én így gondolom. Nagy főnök elröl hogyan vélekedik az rejtély számomra.

[képzés]

Nos, a tűzizé sikerrel járt. Ha egy féldisznót kellene megsütni. De nem arra megy most a dolog. Igaz, messzebbre repült a tűzlövedék és még a forrósága is hasonlatos volt a Goukakyuhoz, de nem elég jó! A kis nyomi meghajolt Niyo-sensei előtt, majd felvette a dobozt. Tulajdonképpen az egész meghajlás csak a doboz felvételére ment, mivel eléggé kellemetlen lenne neki felkaparni azt az izét a földről. Magalázó… habár, már azon is csodálkozott, hogy a sensei nem verte agyon egyből, így a meghajlás után újra megszólalt.
- Ha ez megnyugtatja sensei, Én sem adtam volna oda magamnak a rangot. De így alakult, és a Raikage nem volt részeg. Tusnade-sama pedig… Nos, nagyobb mellekkel rendelkezik, mint maga!
Bravó! Ezzel kellett visszavágni! Habár, szegény nem igazán volt megáldva olyan humorkezelt agyi tartománnyal, mint idősebbik csapattársa, így nem is lehet rá haragudni ezért… Biztos valaki nagyon szomorú lenne, ha elveszítenének egy Chuunint. A sensei szavai felvillanyozták Mirubit. Persze, még mindig dühös volt, de érezte azt a történetbe illő feelinget. Csak akkor lehet Chuunin ha Niyo-sensei mondja. Ha már Ő is elismeri. Hát nem volt elég a Vizsga? Lehet, hogy tényleg csak szükségből vagy szánalomból adták át neki a rangot és a többi anyagi javat? Pedig ott is bizonyított! De most, egy újabb embernek kell bizonyítania. A senseinek! Az biztos, hogy egy ilyen Arrogáns lánynak nem lesz könnyű. Már az is kellemetlen, hogy ennyi idős és fölényeskedik. De most nincs mit tenni. Ez az első lépés az elismeréshez vezető úton. Habár, lehet, hogy másképpen éri el az „elismerést” mint ahogy arra a sensei számít. Mirubi elindult a megbolygatott fűcsomó felé, majd ráállt. Most már világossá vált számára, hogy itt nem csak egy tűzgolyóról van szó, hanem többről. Tehát, el kell érnie, hogy egymás után gyorsan, több lángcsóvát tudjon kifújni egymás után. Ha ezt előbb mondta volna az a szadista, akkor már régen készen lett volna! Megnézte a dobozkát, amit a sensei adott neki és elolvasta, hogy mi van ráírva. Mondjuk, annyira már kiterjedt az ismerete a toxikológia terén, hogy felismerje ezeket a bogyókat. 15 darab Energiatabletta volt benne, ami képes újra feltölteni az ember testi energiáit. Chh! Ez mind csak reklám. Mirubi tudta ennek a következményeit is. Nincs olyan bogyó, ami elűzi a fáradságot és a levertséget. Ez csupán egy drog, ami a fáradság érzetet űzi el! Tudta jól! Rengeteg könyvet olvasott már ezekről. (kalandok) De attól még hasznos kis bigyónak tartotta. Bevette az egyik szemet, ami kellemes, édes, és selymes érzést keltett benne, de amint a finom cukorbevonat leolvadt, csak a keserű utóíz maradt. Gyorsan szétroppantotta a fogaival, majd lenyelte. Elég erőteljes fintorgás közben. A hatás nem jelentkezett egyből, és nem is robbanásszerűen következik majd be. Fokozatosan fog hatni és a végkifejleti stádiumban, majd feltűnik Mirubinak a különbség. Ifu továbbra is alszik, így vele nem lesz gond. Nekiláthat a próbálkozásoknak. Letörli homlokáról a koszos izzadtságot, majd megmozgatja a karjait és a nyakát. Amolyan „kemény” csávó módjára. Jah, és hogy bővítsük még a sorokat, még az ujjait is megropogtatta, több-kevesebb sikerrel. Nekilát a próbálkozásoknak. Tehát, a lényeg a levegő és a chakrafelhalmozás. Meg is van a megoldás! Nagy „feszültségnek” kell lennie a tüdőben. Tehát, a levegő már akarjon kifelé törni és a tüdő is akarja kilökni a levegőt. Így minden munkát a szervezet végez. Tehát, az elképzelése az volt, hogy elmutogatja a kézjeleket – Az elképzelés közben ezt persze már csinálja is – aztán, vesz egy hatalmas levegőt. Teliszívja magát annyira, hogy több már ne férjen beléje. Miután ez megvolt, arra koncentrált, hogy a levegőt „köpködve” vagy „pötyögtetve” engedje csak ki a száján keresztül. Minél nagyobb mennyiségben robbantja ki a levegőt, annál kevesebb tűzlövedéket tud létrehozni, de a lángok annál nagyobbak lesznek. Így hát nekikezdett. Ujjait a szájához emelte, majd becsukta a szemét. Azt tervezte, hogy három egységre osztja fel a levegővel telt chakrát. Az első lesz a legnagyobb eresztés, míg a másik kettő egyformán kisebbek lesznek. Így is tett. Érezte, ahogy feszül a mellkasa és már egyre nehezebben tudja visszatartani a levegőt. Koncentrálni kezdett és most először próbálta meg úgy végrehajtani a jutsut, hogy semmilyen érzelmet nem visz bele. Csupán a megfelelni vágyást. Első hullám! Érezte, ahogy valami nagyon gyorsan tűnik fel, és csapja meg a meleg az arcát, aztán ugyan olyan gyorsan távozik is. De nem habozhat! Második! Harmadik hullám!

// Képzés a la Kushika //


Ahogy a technikasorozat végbement, Mirubi kinyitotta a szemét és pont látta szertefoszlani a lángcsóvákat. Nah most mi van? Félsiker? Ilyenkor mit is kellene éreznie az embernek? Semleges érzések kavarogtak Mirubiban. Nem tudta, hogy most sírjon vagy nevessen. Viszont, hiába volt a sensei annyira ci... Azzal a "húscafattal"? Azzal a méretes "lóbordával"? Ugyan Mirubi tudta miről van szó, de akkor sem igazán értette. Ugyan, látta már azt, hogy egy férfi teljes mámorban úszkálva simult pucéran a fiatal lányhoz még Kumogakuréban, és a lánynak nem igazán tetszett ez, így Mirubi közbelépett, de nem igazán értette, hogy minek is jó ez. Olyan, mint ha a lelküket akarnák egyesíteni. De nem megy nekik, így a testüket próbálják összeilleszteni... Szánalmas... Viszont, a sensei utolsó mondatánál felcsillant a zavarodott fiú szeme.
~ *Tehát, mozgó célpontra amit Én választok ki?! *Te hülye... Nem veszed észre, hogy mire megy ki a játék? *Hagyd, hogy élvezzem ezt a helyzetet! Most visszavághatok ennek a kis Pudlinak! ~
Érdekes lenne ez a kis "kommunikáció" az emberek számára, ha hallanák. De szerencsére, ez csak Mirubi elméjében volt jelen. Még mindig háttal állt Niyo-senseinek és egy huncut, gyermeteg mosoly ült ki az arcára. Lehet, hogy a Niyokór ragályos? Így kezdte el formálni a pecséteket. Persze még a hülye is kiszúrná, hogy mit csinál, nemhogy egy ilyen képzett szadomazó! Megformálta szépen lassan a kézjeleket, majd nagy levegőt vett. A senseinek a szavai igazak voltak, erre Mirubi is rádöbbent. Ott hibázott, hogy az egész "löket" folyamatot a szervezetére hagyta és mint egy természetes dolog, úgy köpdöste ki a lángokat, holott ez nem így kellene. Ha csak a erre a természetes reakcióra hagyatkozik, akkor miután a tüdő megkönnyebbült, már nem fogja akarni kitaszítani a levegőt, így mindenképpen Mirubinak kell beosztania és löketet adni a chakrával telt levegőnek. Hozzá is látott. Tehát, kézpecséteket formált, majd nagy levegőt vett. Érezte, ahogy a chakrája áramlik. Már volt annyira kifinomult a chakraérzékelése, hogy érezni is tudja az egész chakrarendszerét. Azért ha belegondolunk, akkor elég bizarr, hogy az ember képes érezni a chakrahálozatában áramló charkát, de az ereiben a vért már nem. Nah, de nem ezzel kell foglalkozni. Megkezdődött az a bizonyos természetes reakció. A mellkasa lüktetni kezdett, a szívverése lelassult. Hirtelen megfordult, és egy érdekes csőlátás alakult ki szemei előtt. Pont a senseit látta. Oldalazni kezdett, majd küldte az első löketet, amihez nem kellett különösebb teljesítmény. A munkát most a tüdeje végezte. De a másodiknál, már Ő is besegített és szinte kilökte magából a második lángcsóvát. Most jön a harmadik is. Mindvégig oldalazott, hogy úgy tegyen ahogy a sensei mondta. Mozgás közben. Ha viszont Niyo-sama elugrál, akkor Mirubi követi őt és csak úgy próbálja megpörkölni.

Uzumaki Kushina írta:<Annak, akit valójában érint ;D>

A szőke ördög bizony körmöt festve leledzik, méghozzá a trónszék karfáján átvetett lábakkal heverészve. Na nem olyan lényeges ez, de azért a napfényben csillogó magassarkú tűsarka igencsak vészjósló faktornak minősül. Főleg, ha éppen büntetni támad kedve.
- Cuncimuncikám! Azt elfelejtettem említeni, hogy a vízen járva sokkal nehezebb lesz a dolgod, hiszen ott nem csak a víz hullámzására kell figyelned, hanem arra is, hogy a senbonok megmaradjanak a helyükön. Hiszen a víznél nem egyenletes az elosztás, míg a senbonnál muszáj annak lennie. Ja, és még valami: minden csobbanás után tíz rúgás az egyik fatörzsre, de úgy, hogy vigyél némi chakrát a lábadba. Minden senbonos sikertelenség után tíz ütés szinén csak farönkre, szintén chakrával a kézben.
És mindezt persze csicseregve, a legnagyobb kedvességgel és örömmel mondva.

- Én cuncimunci? Inkább nyuszomuszo!
Morgok magamban természetesen szélesen mosolyogva és még pimaszul nyelvem is ki öltöm. Mivel nem sikerült a feladat a fa törzshöz sétálok. Chakrát koncentrálok a lábamba és megfelelő magasságban megrúgom a fát. Arról már nem volt szó, hogy milyen erővel hajtsam végre azt a tíz rúgást. Sejtettem, hogy mesterem a kis szadista cukor falat nem lágy tavaszi szelőt vár el tőlem. Így akkora erővel rúgtam meg, hogy az ütés okozta fájdalmat még eltudjam viselni. Közben mind ezt chakra töltött lábakkal. Egymás után tízszer ismételtem meg. Nagy csattanás és még egy majd még egy. Chakra ily módon való összpontosítása egyszerűbb volt mint a feladat aminek a végre hajtása még rám vár.
Meg furdaltam és komoly arccal a vízhez sétáltam. Helyükre tettem a senbonokat ugyan azzal a modszeral mint az elöbbi alkalommal. Éreztem az áramló chakrát. Mást is éreztem, vagy gondoltam az is lehet puszta érzelem volt csak. Mintha még mindig túl kevés lenne a tudásom és gyakoroltságom, hogy sikerüljön. Viszont kudarc nélkül nincs siker élmény sem.
Újra a vízre léptem. Míg lábam nem hagyta el a talajt nem is volt semmi probléma. Most viszont végre a vízre léptem és nem merültem el mint egy léket kapót csónak. Viszont az egyensúly nem volt tökéletes. A chakrám eloszlása most is pontatlan volt. Két senbon meg mozdult majd a többi is a második lépés után. Fürdeni nem akartam újra. inkább meg fogtam a kicsi fegyvereket mielőtt elmerülnének a vízben. Tudtam, hogy ez is egy kudarc. Valahol az úton amin járok ott lesz majd a megoldás. Csak a meg felelő egyensúlyt kell megtalálnom testem bizonyos pontjai közt. Végül is mintha részleges henge jutsut használnák, ahol csak bizonyos változásokat eszközölök külsőmön. Talán ezt vehetném alapul a következő próbálkozásomkor. Fához lépve chakrát koncentrálok az ökleimbe majd ütök és ütök. Lecsapva egymás után, de nem gyorsan csak lassan módjával. Szintén ahogy a rúgásoknál. Akkora erővel ütöm a rönköt, hogy keletkező fájdalmat még eltudjam viselni. Majd ahogy meg volt a tíz hangos csattanás mit öklöm és a fa találkozása szült ismét a víz felé vettem az irányt. Most más hogyan hajtottam végre vagy is nem úgy kezdtem neki ahogy első két alkalommal. A vízre sétáltam és lehunytam szemeimet hagytam, hogy testem hozzá szokjon a megváltozott körülményekhez. Chakrám egyenletesen keringtettem állandó sűrűségél és menyiségben amit a víz hullámzása megkívánt. Most egyenként helyezem el a tűket kezemen. Meg bököm az ujjam , és lassan nagyon lassan kezdek el chakrát áramoltatni. Figyelmem és chakrám áramlását kel ketté osztanom mintha csak hajam és szemem színét változtatnám el a hengével. A folyamat persze más de az alap elv a gondolat attól még talán részben igaznak bizonyulhat. Fel került hát az első szenbon. Majd kicsivel utána a második, majd harmadik és negyedik. Másik kezem ujjai közt pihentek. Még nem mertem őket elengedni. Nem akartam se a vízbe esni sem pedig elejteni egyetlen egy darabot sem. Lassan öt felé áramoltatta a chakrám próbáltam megtalálni a tökéletes egyensúlyt. Lábaimnál minden képen fent tartva a meg felelő szintet. Ahogyan elengedem a tűk meg mozdulnak és le esést választják ismét de kitudja talán azonnal. Mert most nem az idő múlását figyelem részben az csak mellékes. Minden figyelemmel a feladatra koncentrálok. Most ez is kevés... lehet kellő gyakorlottal hiányzik? Kudarcom vállalva a fához sétálok majd újra elvégzem a feladatot.
- Akkor tíz chakra töltött ütés. RAJTA!
Most már nem fogom vissza magam. Lehet valami rejtet perverz módon még élvezem is ezt az ütlegelést. Sőt egészen bele is lendültem.
Hisz már lassan tizedik következik, de valahogy nagy kedvem van most ehhez. Folytatom a sorozatot míg nem elérem a bűvös tizenötöst. Ekkor nagyobb chakra töltést adok bele mint az eddigi ütéseknél és nagyobb erővel is sulykot le.
- Na te tuskó.... várj meg nemsokára jövök egy újabb édes légyottra.
Szavaim a fának címeztem természetesen és ujjra az elöbbi módszerrel a vízre sétáltam majd egyenként fel helyeztem a senbonokat. Míg nem elértem a negyedikhez. Négy nem marad meg a helyén felesleges meg próbálnom az ötödiket.... álltam és vártam az eredményt mikor elengedtem a négy senbont.