Kiképzőterepek

// Te és én //
Az következő alkalomra ígért jutsu hallatán egy nagyot dobbant a szívem,és a fejemben csak az járt hogy vajon melyik is lesz az. Majd a senseim árnyékba vonult. Leült és megütögette maga mellet a földet, ezzel is oda invitálva.
* A célom érdekli, ebben az egészben az a legszebb:azon kívül hogy sikeres ninja szeretnék lenni még magam sem tudom.*
Elgondolkodtam ezen, közben letettem magam a kunoichi mellé. Nagy csönd lett hirtelenjében és csak magam elé bámultam. Csak azon járt az agyam hogy miképp tudnám megfogalmazni hogy mi is a célom. Pár perc után sikerült megszólalnom.
- Tudod sensei, számomra ez a mi célom kérdés elég érdekes, nem azon jár az agyam általában hogy majd mi akarok lenni és miket fogok tenni hanem hogy éppen most mi történik körülöttem. De ha úgy vesszük nem akarok túl sokat, például nem szeretnék hokage lenni csak azt a szintet megütni, azaz S szintű ninjává válni és ezáltal hírnévre tenni szert hogy elismerjenek mint egy erős shinobit, valamint hasznosnak lenni a falum számára. Szóval ki szeretnék tűnni a harcosok tömegéből. Mit szeretek? Ez igazán egyszerű, aludni, jókat enni, de legfőképp győzni. Amiket nem szeretek...nos, idetartozik jó pár ember típus, elég hosszú lenne sorolni.- majd a tekintetem a távolról a nő arcára szegeződött - Na és te Kara sensei? Te mit szeretnél elérni az életben? Illetve mit szeretsz és mit nem?

// Orokana. Bocsi a sok halogatásért. //

Hősünk a sikeres kusagakurei küldetés után egy nap pihenőnapot tartott, mielőtt folytatja a tanítást és persze az edzést a többiekkel. ~Az én képességeim, leginkább Orokana típusának felelnek meg. Talán jobb lenne ha vele foglalkoznék egy kicsit külön, míg a többieket másra bízom. A képességei jók, csak a felszínre kell hoznom valahogy a rejtett tartalékait.~ Gondolkozott a reggeli zuhany közben Yoh, majd ezeket egy gyors felöltözés és reggeli után tettek követték. A csapat másik két tagját átirányította két Jounin ismerőséhez. Szerencsére el tudták vállalni a tanítványait egy kis időre, így végre lehetett indulni a kiképzőterepre Orokanához, aki nyilván már izgatottan várja, hogy folytassák az edzéseket. ~Na jó, akkor tudunk ketten edzeni, a kérdés az, hogy mit tanítsak neki meg elsőnek? Sajnos elemi jutsut nem tudok, hisz a Fuuton elem nekem magas, de attól még az alapokat átvehetem vele. És persze még ott van a félbemaradt Genjutsus edzés, meg persze...~ És ez az elmélkedés így folytatódott, ameddig a fekete kabátos Jounin be nem lépett a kiképzőterepre, ahol egyből megpillantotta gyakorló Geninjét. -Orokana! Itt vagyok! Na készen állsz az erőre?- Yoh szándékosan fogalmazott ilyen rejtélyesen, mert pont beugrott neki egy tökéletes gyakorlat a Genin számára.

/Semmi gond! Előfordul!/
Orokana belemerült a gyakorlásba, így az eltelt időt sem figyelte. Figyelmét csak mestere hangja terelte el a gyakorlástól. Furcsa mód mestere egymaga érkezett. szinte köszönni se volt ideje és mestere egyből belevágott a dolgok közepébe. -Orokana! Itt vagyok! Na készen állsz az erőre?- Orokana meglepődve nézett mesterére! Ugyanis nem értette miért csak egyedül van és legfőképp azon csodálkozott miről beszél a sensei! Kicsit megszeppent a dologtól, hisz tudta, hogy ez a sejtelmes "erő" bármi legyen is az, biztos rengeteg órát fog felőrölni és abban is biztos volt, hogy teljesen kimeríti majd! De bátorságát és kedvét nem vetette vissza a dolog, sőt épp ellenkezőleg Kedvét és önbizalmát még jobban megdobta, a tudat, hogy egy ilyen kivételes shinobi csak vele fog foglalkozni! bár abban, hogy csak vele nem volt teljesen biztos, de a helyzetet felmérve csak erre tudott következtetni. -Yoh-sensei milyen erőre?? Mi lesz a többiekkel??- Biztos lábbal állt mestere előtt és várta a választ, és persze az edzést!

//Orokana//

Hősünk sejtette, hogy első kérdése a fiúnak a többiek helyzete lesz. Valahogy nem tudta elképzelni, hogy nőhettek ennyire egymáshoz a fiatalok ilyen rövid idő alatt. Persze ő is volt gyerek, neki is voltak barátai, akik vele voltak, vele nevettek és sírtak, majd harcoltak és meghaltak vagy eltűntek. Ez nem tartozik a tanítványokra és nem Yoh döntése, hogy bejárják e ugyanazt az utat, vagy egy másikon kezdenek el menetelni. A vége úgyis mindig ugyanaz, az út pedig mindig más. -Ők már nem edzenek velünk. Legalábbis egy ideig biztosan nem. De ne aggódj nincs semmi bajuk, ha akarsz találkozz velük, ők is jó kezekben vannak és erősebbé válnak éppen. - Mondta biztatóan, legalábbis próbálta. A másik kérdésre már inkább provokáló választ próbált meg adni a szokásos doktori beszéddel fűszerezve. -Te ugyanolyan alkat vagy mint én, mármint nem a jelenlegi alacsony szintedre gondolva, hanem a benned rejlő képességeidre. Jól vág az eszed, a chakrakontrollod is remek és kitartásod is van bőven. Át szeretném adni neked minden tudásomat, hogy ne halj meg feleslegesen. De ehhez edzenünk kell. Látni szeretném a fejlődést, különben felesleges lesz a munkánk, ezért hoztam is neked valamit.- Itt a Jounin elővett egy tekercset amiből egy katana zuhant a földre, de úgy hogy szinte beleremegett a föld, nem olyan kicsi túlzással. -Ez a katana a legnehezebb fémből készült, egyenesen a fegyverkészítők falvából való! Próbáld meg felemelni és lesújtani rám vele! -Adta ki a parancsot Yoh.

A mester válasza bőven lenyugtatta Orokanát, és el is fogadta mestere feltételeit!Már alig várta az erőteljes és fájdalmas edzést. Elhatározta mindent belead, és a lehető legtöbb erőre fog szert tenni! Mestere szavait szokás szerint egyből súlyos tettek követték! Pontosabban egy tekercs és csak utána jött a súly! A tekercsből egy egyszerű katana esett ki a földre úgy, hogy az bele is remegett! A helyzet és a parancs tisztán érthető volt! Fogd és használd! Orokana első perctől kezdve fel volt készülve a rettentő súlyra amit meg kell emelnie, egészen odáig nem tudta elképzelni se mekkora feladat vár rá, amíg a kard felé nem állt! Nézte egy darabig majd mély levegőt vett és lehajolt! Két kezével erősen ráfogott a mestermű markolatára. Majd egy óriási lélegzetvétel volt soron, miután az ifjú ninja felkészült lelkiekben karjai megfeszültek és megpróbálta felemelni a súlyos kardot. Ez a feladat természetesen így elsőre nem sikerült, hisz hiába számított nagy súlyra mégse gondolta volna, hogy ez a normál méretű kard ilyen óriási tömegű! így hát mikor próbálkozása sikertelenül befejeződött szépen kicsúszott a lába maga alól és leült a földre, kezében szorította a kard markolatát és a nem rég bevett mély levegő egy óriási nyögés közepette távozott mellkasából! Körbenézett és hirtelen fel is pattan! -Mire is számítottam, hisz szólt a sensei előre, hogy nem lesz egyszerű a feladat!- Körbenézett leporolta magát, majd gyorsan odaugrott a kardhoz és várt. Minden erejét összegyűjtötte és ismét nekifeszült a feladatnak, hogy biztosabb legyen a dolgába minden egyéb gondolatot kiürített a fejéből, és csak a kardra koncentrált! Ekkor hirtelen emelt egyet a kardon és az meg is emelkedett. Mikor a kard fellendült a magasba Orokana minden erejével megfeszítette mindkét karját és, hogy biztosabb legyen a dologban a chakráját a karjába koncentrálta, hogy kicsit erősítsen a fogásán! Mivel a fiatal geninnek így is nehezebb volt a kard a kelleténél ezért természetesen nem tudta megfelelően használni, vagy akár tartani. Tudta, hogy nem lesz képes forgatni a kardot, pláne úgy, hogy életében nem is igazán forgatott kardot komolyan! Hogy legalább az igyekezet látszódjék rajta, a két kezét feljebb lendítette, és lábaival a mestere felé lépett. Kontrollálni nem nagyon tudta a kardot ezért inkább csak hagyta. hogy vigye a súly! Ezzel a technikával próbált mesterére támadni a fiatal genin!

Mindkét kezemet a zsebembe mélyesztve, a hokage utasításának ellentmondva, ráérős tempóban kerülgettem a konohai erdő hatalmas fáit. A nővérem halála óta, egyre gyakrabban meglátogatott helyszín, megannyi emléket juttatott eszembe, melyeket kivételesen hagytam eluralkodni, lévén egyéb feladatom nem volt. Hamarosan azonban ritkulni kezdtek körülöttem a fák, így, mint egy varázsütésre kitisztult a fejem, és így higgadtan, és teljes nyugalomban léptem ki a fák közül. Tettem pár lépést előre, majd megálltam, és körülnéztem a jounin állttal átadott üzenetben kijelölt helyszínen.
~Na s most?~
Kérdeztem magamtól, miközben szemem megakadt, az egyik fa alatt üldögélő pároson, miközben gúnyos mosoly jelent meg arcomon.

Jutsu tanulás
Reggel felébredtem, kimentem a konyhába, anya reggelivel várt. -Jó reggelt- mondta -A sensei-ed azt üzente, hogy menj ki a gyakorlóterepre, tíz órára, várni fog rád- elkezdtem enni. -Mit akar?- kérdeztem evés közben -Azt nem mondta, csak azt, hogy menj el, mert ez fontos.-
Amint végeztem a reggelivel, felöltöztem és elindultam a kiképzőterepre, útközben találkoztam Kakurával. -Helló- köszöntünk egymásnak -Hova mész Okami?- kérdezte -A kiképzőterepre, a sensei hívott.- adtam válaszul -Mit akar?- kérdezett Kakura -Fogalmam sincs, de azt mondta, hogy fontos.- mondtam -De mindegy is, én megyek- mondta -Helló- köszönt el -Helló- köszöntem el én is.-
Amikor odaértem a terepre, már tíz óra öt perc volt, megint elkéstem, de a sensei még nem volt ott. -Nem baj, úgy látom még ő sincs itt.- gondoltam, leültem a fű szélére.
-Vajon mit akarhat?- gondolkoztam el -Talán egy új jutsu? Vagy valami küldetés? De ha jutsu akkor melyik az? Mivel még csak genin vagyok ezért nem olyan nagy a választék az elemi jutsukban, ezért csak a sima jutsukból lehet valamelyik. Talán a fürge test technika? Nem, azt nem hiszem, inkább valamelyik távolra ható jutsu lesz az. De vajon melyik? Vagy esetleg idéző jutsu? De az is lehet, hogy nem is technikát fog tanítani, csak valami fontos megbízatást kapok, ezért olyan fontos.- de ezt a gondolatmenetet megszakította egy árny, ami rám vetődött. Felnéztem, a sensei állt előttem. Hirtelen felugrottam, és köszöntem. -Elkésett- tettem hozzá. -Tudom, de sokan voltak a rámenesnél.- mondta -Nekem is hozott?- kérdeztem -Igen- mondta, elővett egy tál ráment -Köszönöm- mondtam -Ha megetted akkor melegíts be- mondta -Rendben- válaszoltam és elkezdtem enni.

/Legközelebb a mester részét hagyd rám kérlek!/
Ebéd után a sensei megvárta amíg diákja szépen alaposan bemelegít. Majd maga elé hívta és a jobb kezét a genin bal vállára tette. Majd bal kezével a zsebébe nyúlt és kotorászni kezdett. Pár feszült pillanat múlva zsebéből egy nagyobb dobozt húzott elő, amin egy egyszerű felirat éktelenkedett "Fogpiszkáló". Mivel látta tanítványa arcán az értetlenkedő tekintete így kinyitotta a dobozt és elvett belőle egy szálat. A szájába tette majd diákjára nézett és elkezdte magyarázni a mai napirendet. -Most megtanítok neked egy új technikát. Ez a technika nem lesz más mint egy középtávolságú egyszerű D szintű jutsu. A neve Youji! Igen jó hallod Youji az az Fogpiszkáló. Elég egyszerű technika. Bármilyen senbonra hasonlító tárggyal alkalmazható. legtöbbször fogpiszkálóval, vagy ceruzával szokták alkalmazni de hallottam már olyan kunichiről aki hajtűt használt. Szóval a technika lényege, hogy vagy a kezeddel eldobod vagy a száddal elköpöd a hétköznapi fogpiszkálót. Ami egy kis pontossággal akár halálos is lehet. Szóval valami ilyesmi lesz a végeredmény.- a mester a közeli fára nézett és szájából kifújta a fogpiszkálót ami akár egy kés hasított bele a fába. Majd ismét a lelkes genire nézett és belekezdett a technika magyarázatába. -Sokféleképp megtanulható ez a jutsu de én csak úgy tudom megtanítani ahogy én tanultam. Szóval vegyél el egy fogpiszkálót. Majd a kezedbe összpontosított chakrával célozz és dobj. Ott az a fa ha abba beleáll a fogpiszkáló jöhet a következő lépés.- Mutatott közben egy tőlük 2-3 méterre lévő fára. Majd megveregette tanítványa vállát és kezébe nyomta a doboz fogpiszkálót.

-Mi? Fogpiszkáló?- gondoltam -Nem tűnik nagyon nehéznek, legyen, próbáljuk meg!- belenéztem a dobozba, majd kivettem egy fogpiszkálót, belekoncentráltam a chakrámat, és eldobtam. Átszelte a levegőt, a fát eltaláltam, de az csak egyszerűen lepattant róla. -Úgy tűnik, mégsem olyan egyszerű- gondoltam -Még egyszer!- eldobtam a következőt, de az is lepattant. -Talán ha több chakrával csinálnám sikerülne.- eldobtam a következőt is, ezúttal erősebben, de nem igazán állt bele. -Ha az egész doboznyit el is kell dobnom, akkor sem adom fel, főleg úgy, hogy ez egy viszonylag egyszerű technika.- dobtam még egyet, de az is lepattant.
A gondolatom beigazolódott, miszerint az egész doboznyit eldobom, már csak egy maradt. Kivettem erősen koncentráltam a chakrámmal, eldobtam, süvítve szelte át a levegőt, a fához ért, csodával határos módon beleállt. -Kész vagyok sensei!- kiáltottam fel hangosan.

A fiú gyorsabban fejlődött mint amire a mestere számított. Bár ez még csak az eleje a koncentráció erre a területre még nem olyan bonyolult és a kéz izmai is sokat segítenek. A mester ekkor újra nekikezdett tanítványa okításának. -Most csináld meg ugyan ezt csak a száddal! Ehhez viszont nem kezedbe hanem a tüdődbe kell koncentrálni a chakrád. Méghozzá nem is akár hogy. Végy egy nagy levegőt és tartsd bent majd koncentráld a chakrád a tüdődbe és fújd ki mindet egyszerre hirtelen.- Ekkor a zsebéből ismét egy doboz fogpiszkálót vett elő majd átadta azt a geninnek. Ezután kezével ismét az előző fára mutatott célpontként. Majd leült biztonságos távolságra a genintől é várta a próbálkozások hadát. Tapasztalatból tudta, hogy legalább doboz fele el se jut majd a fáig, amíg a másik fele maximum lepattan róla. Mivel fel volt készülve rendesen ezért teljes nyugalommal várta, hogy tanítványa jelentkezzen a következő adag fogpiszkálóért.
/Bocsánat a rettentő rövid postért/

-Hát legyen- gondoltam -Akkor szájjal.- kivettem egy fogpiszkálót, számba tettem, nagy levegőt vettem, a chakrát a tüdőmbe koncentráltam, kifújtam, elrepült, de csak fél méterre jutott a fogpiszkálóm. -Ez már nehezebb- mosolyodtam el -Ez már nagyobb kihívást fog jelenteni.- a következőt is ellőttem, az már elért a fáig, de egyszerűen lepattant. Újabbat lőttem el, az szintén elért a célpontig, de a levegőben elfordult, és az oldalával pattant neki a fának. -Ez kemény dió lesz!- még egyet ellőttem, az most teljes pontossággal eltalálta, de a fát még fel sem sértette. Csak most vettem észre, hogy a sok kifújástól mennyire elfáradt a tüdőm, ziháltam. -Majd csak sikerülni fog.- gondoltam amikor a következőt a számba helyeztem. Azt is kilőttem, eltaláltam, de nem sikerült beleállítani a fába. Belenyúltam a dobozba, meglepődve vettem észre, hogy már csak három maradt. Ellőttem az elsőt, elég erő volt benne, de mellé ment. A második eltalálta, de nem fúródott bele -Ha ilyen erővel, ilyen pontossággal dobok, akkor jó lesz.- az utolsót a számba helyeztem, akkora levegőt vettem amekkorát csak bírtam, chakra a tüdőbe, a fára céloztam, és ellőttem. Átszelte a levegőt, majd beleállt a fába. -Sensei jöjjön a következő!- ordítottam.

Gondolkodás nélkül kivettem egy fogpiszkálót, kilőttem, ugyanígy tettem a többivel is. -A fogpiszkáló gond nélkül megy.- gondoltam, megfogtam három ceruzát, három különböző súlyút. Az első volt a legkönnyebb, ezért azt kevesebb chakrával lőttem ki, el is találtam a célt. Az eggyel nehezebbet is a számba helyeztem, nagy levegőt vettem, kilőttem, de a tábla alatt ért találatot. -Most kezdhetem elölről.- kértem egy újabb táblát a sensei-től. Miután felhelyezte a táblát, kipótolta a "muníciót" , én újra készen voltam. Elölről kezdtem, a fogpiszkálókat ismét belőttem, a könnyű ceruzákat is, belekezdtem a közepes nehézségűekbe, most több chakrát, és levegőt használtam el, de így sikerült is. A legnehezebb ceruzák következtek. Okulva az előző esetből, annyi chakrát, levegőt használtam, amennyit csak bírtam, a nehéz ceruzák is megvoltak.
Már nagyon fáradt voltam, az ég alja már vöröslött, de én még mindig köpködtem a dolgokat a táblákba. Már vagy az ötödik táblánál lehettem, az evőpálcikáknál, már csak kettő maradt, az első ellőttem -Már csak egy van!- mondtam, miközben az utolsóért nyúltam, a számba helyeztem, kiköptem, a tábla szélébe talált bele, de benne volt. -Megvan!- kiáltottam fel, örömömben lejtettem egy kisebb örömtáncot. -Megvan!-

A mester szépen türelmesen figyelte tanítványát miközben az sorban fogyasztotta a táblákat. Szerencsére mindig okult előző hibájából így egyre jobb és jobb eredmények születtek. Már az ötödik táblánál járt a genin mikor végül az utolsó lövés következett. a nap már lemenőben volt és az este hűvös szele közeledett. A genin már lihegett és homloka csupa víz volt. Megerőltette magát és már ereje végén járt. Az utolsó is sikeresen célba ért. A genin megörült hatalmas sikerének. A mester odasétált hozzá és egy zsebkendővel letörölte a gyermek homlokát. -Ügyes vagy! Most menj haza és pihend ki magad. Hosszú nap áll a hátad mögött, de legalább eredményes voltál. Elsajátítottad ezt a jutsut. Most már nincs más dolgod csak gyakorolni és tökéletesíteni a technikád.- Miután befejezte beszédét a mester pár lépést hátrált és ekkor egy erősebb szél támadt ami leveleket kapott fel. A levelek forogni kezdtek a jounin körül majd hirtelen eltűnt a jounin és nem maradt más a helyén mint a szállingózó levelek.
/Rendben a jutsut felírhatod az adatlapodra és a játékért kapsz még +2ch-t. Ide még kérek egy záró postot./

-Viszlát sensei.- mondtam, de ő már eltűnt. Hazamentem fáradt voltam, anya finom vacsorával köszöntött. -Na sikerült megtanulni a jutsut?- kérdezte -Igen.- válaszoltam. Elmentem lefeküdni, azon agyaltam, hogy a sensei, hogy tudott csak úgy eltűnni.

// Mao O.O //

Egy átlagosnak mondható nap vette kezdetét Konohában... És valószínűleg annak környékén is. A Napocska, már vígan bujkált a fehér felhők mögött. Ennek ellenére, nagyon is jó idő volt, csak annyi volt a különbség, hogy most a talaj nem tüzelt annyira mint amennyire szokott. Az utcán is jó volt a hangulat. Most nem lihegett mindenki izzadtan, mint ahogy általában az ilyen meleg napokon. A leányzó aki egy napernyőt tart a feje felett, félve attól, hogy kisüt a napocska és megperzseli hófehér bőröcskéjét, szemmel láthatóan égett a vágytól, hogy gyakorolhasson. Persze ez csak egy kis irónia. Esze ágában sem volt semmit gyakorolni. Pedig igen csak érdekes képességgel lett megáldva. Már amennyire neki ez áldás. A leányzó lustának ás fáradtnak tűnt. De hát ezek a testvérek mind ilyen gonoszak. Sosem hagyják a kisebbet ugye? Még ilyet... Ráadásul ott van az a kunai is ami majdnem eltalálta, szegény ártatlan Mao-chant. Nah de itt kezdődnek csak a különlegességek. A leányzó egy vörös színű anyagot növesztett a két tenyerébe. Egy kunait. Nem mindennapi látvány ez. Csak kár, hogy senki nem látta. Rajta kívül nem volt itt senki. De csak látszólag. Egy alak közeledett felé nagy gyorsasággal. Messze volt még a leányzótól, de egyre csak közeledett. Persze csak a Kiképzőterepet körülvevő erdő rejtekében közlekedett, mivel ott a legbiztosabb a járás. A fickó - mert férfi volt az illető - a tradicionális zöld mellényt és Jounin öltözéket viselte, a szokásos ninjaszandállal. De volt rajta valami szokatlan is. Egy fém fejpánt, ami az egész arcát körbefogta. És persze a homlokrészén, ott díszelgett a jelkép, ami a Tűz Országának ninjafalvának dicső jelképe és ismertető jele. A fickó arca semmit mondó volt. Merev arcizmokkal és kerek, fekete szemekkel tört egyre csak előre. De meg kellett állnia, ugyan is valami igen csak érdekes dolgot hallott.
~ Shoton?! ~
Tette fel magában ezt a nem is tudom, hogy milyen kérdést. Nem nevezhető költőinek, sem komolynak. Sokkal inkább felkiáltó kérdésnek mondható. ( Háh kitaláltam egy új mondatfajtát ) Ez az érdekes szó, felkeltette az érdeklődését, és a hang irányába igyekezett. Csöndben, és észrevétlenül osont a célpontja háta mögé, mivel ugye már kiszúrta. Egyre közelebb és közelebb sétált. Mind ezt teljesen észrevétlenül. Volt hol tanulnia, nemde bár? A férfi, meglátta a kezedben azt a szép kristály kunait. Érdekesnek bizonyult. Eddig, csak egyszer látott ilyesmit. Az is már régen volt, de tisztán emlékszett mindenre. Félelmetes erő, amit ez a csöppnyi lány birtokol. A férfi, hideg tekintettel nézte a lányt. Persze csak hátulról, de nem bírta tovább és megszólította.
- Héi... Szerbusz! Csak nem te készítetted azt a kunait?
Tette fel ezt a bizonyosan értelmetlen kérdést, hiszen ki mást tehette volna. De bemutatkozásnak ugyebár pont jó volt. Érdeklődve várta a lány válaszát.

// Orokana //

A Genin nagy küszködések árán felemelte a kardot, ami meglepte hősünket, nem hitte volna hogy a fiú ennyi akaraterővel rendelkezik. Ezután Orokana hagyta hogy a fegyver súlya vigye, reménykedve hogy így a támadása gyorsabb és hatásosabb lesz. Yoh számított erre a lépésre, így amikor tanítványa közel ért ő hátrafelé gyorsan kitért, a lendület pedig továbbvitte a fiút, aminek egy esés lett az eredménye, ami ha nem is okozott sérüléseket, de kicsit komikus jelenetbe torkollott. -Még nem tudsz jól bánni a fegyverrel! Az edzés célja hogy felgyorsulj, gyorsabban mozogj, gyorsabban formázd a kézjeleket és jobbak legyenek a reflexeid! Ha már jól tudod forgatni, tanítok neked két hasznos jutsut is! - Jelentette ki a Jounin ösztönzésképpen, majd felsegítette növendékét. ~Kitartó, remélem nem adja fel és hamar megtanulja, hogy forgassa hatásosan ezt a fegyvert. Ha gyorsan halad, akkor gyorsabban tudom felfedezni a valódi képességeit. Nem is tudja még milyen erőssé válhat, ha komolyan belead mindent. ~ Gondolkozott míg hátrált pár lépést és kezével jelezte a fiúnak, hogy jöhet az újabb roham felé.

Orokana próbálkozása természetesen a várható eredménnyel fejeződött be hiszen ő nem volt ura a kardnak, ezzel szembe mestere egy felkészült jounin aki egy ilyen piti támadás elöl még akár álmában is minden gond nélkül kitérne. A mestere röpke bátorító beszéde után Orokana még inkább fellelkesedett és ismét nekiugrott a kardnak. Majd újra és újra. Mindeddig ismételgette a gyenge támadásokat amíg testének minden izma ki el nem nehezült. Ekkor az utolsó esésből a gyermek már fel se állt csak feküdt a fűben és bámult felfelé. Majd hirtelen megkordult a gyomra és ekkor bevillant számára az óriási felismerés, hogy kimerült és éhes. Amíg eszik megpihenhet és utána újult erővel kezdhet neki ismét a támadásoknak. A földről feltápászkodott, majd mestere elé állt. -Mester éhes vagyok. Nem iktathatok be egy kisebb pihenőt amíg harapok valamit?- Majd mestere válaszát nem várva helyet foglalt és otthonról hozott élelmét fogyasztani kezdte. Karjai mint a beton nehezültek egyre jobban el. Majd mikor végzett az étkezéssel újult erővel vetette bele magát a feladatba. A próbálkozásokat már nem is tartotta számon csak annyit vett észre, hogy minden alkalommal egyre könnyebben emeli meg a kardot. Bár testének minden izma feszül és ég az összes alkalommal mikor egy újabb sikertelen próbálkozáson van túl. a nap már csak a horizonton látszott és a levegő is kezdett lehűlni mikor Orokana Izzadságtól gyöngyöző homlokát megtörölve ismét nekifeszült a kardnak. -Ez alkalommal sikerül.- Majd mindkét kezét a kard markolatára téve ismét megemelte a kardot. Immár az első próbához képest jóval hamarabb és valamivel könnyedebben. Majd ezúttal nem a lendítette fel a kardot a feje fölé és hagyta tétlenül zuhanni. Most már érezte magában a megfelelő erőt és biztosságot, hogy a markolatot két kézzel szorítva a fegyvert maga előtt egyenesen megtartsa pár másodpercig. Ekkor a mester irányába szaladt és szúrni próbált. Természetesen ez a próba is sikertelenül végződött de legalább már látszik rajta a fejlődés. Ezután beesteledett és Orokana fáradt és kimerült szervezete úgy döntött kipiheni a hosszú nap fáradalmait. Az utolsó esést követően a genin már fel se állt, hisz nem is eszmélt úgy álomba zuhant. Karjai lassan ráfonódtak a kardra és úgy aludt vele mint más a kedvesével. Másnap aztán korán reggel felkelt a gyermek és szinte másodpercek végzett reggeliével. Majd ismét a kard emelgetésébe kezdett. Pihent izmai és teli gyomra szinte számára is csodát mutattak. A kardhoz először sétált oda majd fogta meg a mai nap a markolatát. Nekikészült majd hirtelen rántott egyet a kardon. A kar a magasba lendült és Orokana feje felett állt meg. A gyermek nem hitt a szemének és ekkor egyensúlyát vesztve az ügyefogyott tanítvány teljesen előre dőlt. Feje szépen landolt a porban. A próba után a tanonc ráeszmélt menyivel többet fejlődött ilyen rövid idő alatt. Majd a napot ismét azzal töltötte. hogy mesterére próbált a karddal támadni, természetesen mindezt több-kevesebb sikerrel tette meg. De inkább kevesebbel mint többel. Majd ismét a nap végén már arra eszmélet a gyermek, hogy huzamosabb ideig tudja egyenesen tartani e levegőben, Így támadta meg mesterét ismét Orokana. Most már sokkal biztosabban fogta a kardot és irányítása se okozott sokkalta több gondolt.

// Bocsi a késésért, de elfoglalt vagyok ^^" //

Hát szegény pára eléggé hogy is mondjam leizzadt. Nem nagyon szerette ha kiabálnak vele, habár az arcán ez egyáltalán nem látszott. Érdekesnek tartotta a lányt és a képességét. a tükröt, pedig a leányzó csak úgy eltörte. A férfi, hiába próbálta nem ment neki. Mondjuk nem is igazán próbálta, csak méregette az anyagot. De amint a lány harcra készen állt előtte, meglepődött.
- Én egy szóval nem mondta, hogy a képességed nem a tiéd. Csak azt feltételeztem, hogy Konohai kunoichi vagy. És a tükrödnek igen is nagy haszna van. elképesztő dolgokat vihetnél véghez ezzel az elemmel. Ezért is furcsa ezt egy lány kezében látni. Ú...Úgy értem gyerek kezében. És nem vagyok perverz zaklató. A nevem Yamato.
Mondta csendesen, majd az egyik fának dőlt karba tett kézzel és becsukta a szemét.
- Valakit tudja még, hogy ilyen kivételes képességed van? Ha gondolod, mutathatnék neked pár dolgot a Shotonnal kapcsolatban. De többet nem mondok, csak ha beleegyezel. De egy ilyen kivételes képességet nem kellene elhanyagolni.
Mondta a férfi, majd nagy kerek szemekkel a képedbe bámult. Szinte olyan gyorsan termett előtted, mint a villám. Csak nézett és nézett.

Sai írta:
[Ayami]

Hiába fejezted ki szavakkal, hogy nem tetszik, amit a férfi csinál, nem törődött vele, így kénytelen voltál fizikai erőszakhoz folyamodni, hiszen elég furán jönne ki, ha csak úgy valaki a kiképzőterepen megerőszakolna ninjaként harc nélkül. Így egy taijutsut vetettél be, amely elől ugyan nekikezdett kitérni a férfi, de ahogy elővillantak ismét formás idomaid a piros köpeny alól, hogy végül kap a rúgásból, igaz nem telibe, de elég ahhoz, hogy a látványtól egyébként is kezdődő orrvérzését megtold egy orrbarúgásnyival. Ennek ellenére láthatóan boldog elégedettséggel "heveredik" el a földön, hogy aztán lelkesen felpattanjon térdre, s megragadva a kezed, nézzen rád perverz gondolatoktól csillogó szemmel, vérző orral.
- Kisasszony, Ön olyan bájos, azonnal elvarázsolt, kérem, engedje meg, hogy a következő könyvem főhősnőjét önről mintázzam! - kiált fel pátoszosan, téve a nagymenőt.

A ledöbbent arc amit vágtam hihetetlen volt még bájosabbak és védtelenebbnek tűntem.
- Én.. nem .... én nem vagyok... könyvbe illő lány.
Aztán viszont még is elhatározom magam végül is pár betű nem ártót még senkinek sem. Felállok de kínosan ügyelek, hogy ne villanjon ki semmi sem.
- Rendben de kössünk akkor alkut. Cserébe én is kérek valamit a Ero senintöl.
Igen és jeleztem, hogy mit is hiszek az előttem állóról. Már ha jól sejtem akkor ő a három Sanin egyike, és most pont velem beszélget, sőt meg kért legyek a könyvében.
- Először is ez nálam marad, hisz váltás ruháért még sem mehetek haza meztelenül.
Jelentem ki ellent mondást nem tűrően. Igen Ilyen is tudok lenni, végül is igazam van. Ki tudja milyen perverz alakokba botlanék. Akik mindenféle dolgokra kényszerítenének.