Kiképzőterepek

//Te és én + egy fő//

Csöndben álltam és figyelemmel követtem a körülöttem történő eseményeket , magamban inkább megfigyelő üzemmódba kapcsoltam.
Az előzőleg kiagyalt tervem mondhatni "füstbe" ment. De azt a bizonyos jutsut még mindig meg akartam mutatni a csapat tagoknak, lehet hogy nem nagy dolog,de mégis több mint a semmi,és talán hatékony is.
Majd egy hirtelen gondolat futott át az agyamon a társamról. * Hogy ha ilyen forró fejű, akkor hamar a vesztébe rohan.*
Ezt a gondolatot mielőbb el is vetettem, csak a csengő megszerzésére vagy érintésére koncentráltam, látva Hiei harcmodorát jobbnak láttam nem tenni közös lépéseket. Úgy véltem, hogy ez a minimális feladat nekem is sikerülne egyedül.
Csak vártam míg a füst felhő feloszlott, aztán körbenéztem hogy vajon a sensei hol rejtőzhet, minden apró rezdülés figyeltem. A szükséges kézjeleket formáltam meg magam előtt és halkan szinte suttogva mondtam ki a használt jutsu nevét:
-Shikyaku no jutsu!- Ekkor a levegőbe szagoltam egyet és elkezdtem fülelni, pár másodperc után sikerült kiszúrnom hogy merre tartózkodik a nő, és rögtön felé szaladtam a technika és a tudásom előnyeit kihasználva. Mikor már ott voltam mellette egyszerűen csak a csengő irányába vetődtem.

//Te és én + egy fő//

Sprintelési sebességem maximalizálásának érdekében görnyedtem kissé előre, miközben a felszálló füst jótékony takarásában rohantam a kuonichi, illetve a formás csípőjére erősített csengettyűk irányába. Lelki szemeim előtt hirtelen összerakott tervem lebegett, melynek megfelelően a füst forrásának elérése előtt térdre huppantam, és hagytam lendületem előrevivő erejét hatni. Agyamban a feladat sikeres befejezése jele meg, s így akaratlanul is elégedett mosoly jelent meg az arcomon, miközben a másodpercek töredéke alatt siklottam az illékony takaró határán.
~Basszus!~
Futott át az agyamon, miközben a kissé elszámolt útirányomnak köszönhetően, nekiütköztem a kuonichit helyettesítő rönknek. Arcomról hirtelen leolvadt a mosoly, és amilyen gyorsan csak tudtam talpra álltam, és lenéztem a fűben heverő útonállóra.
~Erre számíthattam volna.~
Ezt követően körülnéztem az eddigre már csont üressé vált téren, majd a közeli bokrok egyikébe ugrottam, és leguggolva, egy kis résen keresztül figyeltem a terepet.

Sai írta:
Minden férfi becsületére válik, ha észnél marad egy ilyen akció után, amely arra játszik, hogy megenyhítse kemény szívét, és elcsábítsa teljesen, kenyérre kenve, mint a napon megolvadt vajat, hát akkor a perverzek perverzének! A liliomtiprás gondolatától sem visszariadó, magát főszereplőnek tituláló békaremeténknek igen csak nehéz dolga akadt, s orrvérezve kis híján elcsábult, de ekkor megmentette egy gondolat, egy olyan gondolat, amely még perverzebb volt, még vágykeltőbb és egyben kielégítőbb, mint a cicalány dorombolása, s bár remegve totál szerelmes szíveket szóró szemekkel fal fel szinte elevenen tekintetével, képes kinyögni az elutasítást: - A kisebbeket még talán meg tudnám győzni, de mi értelme, ha az igazán nagyágyúk nem fogadnak el? Hidd el, ismerem én a férfi szívet, ha megfogadod a tanácsom, lekenyerezed őket egy egész életre! Mert a szerződés nem nagy dolog, de attól még a technikát használni hatékonyan nem tudod, hacsak nem bizonyítod az irányukban baráti gesztusod a már említett módszerrel.
Bizonyára hihetetlenül hangzik, de eme mondatokat nagy harcosunk igen nehezen préselte csak ki magából, és közben nemcsak vérről igyekezett lefolyni, de ki is készült száradni, úgy folyt a nyála. Na de ő is tudta, ha a férfi célja nagyobb, mint a pillanatnyi kéj, akkor bizony túl kell élnie a csábítás eme művészetét, hogy még többet kaphasson, felébresztve a gyengébbik nemben a bizonyítási vágyat

- Ah értem...szóval még ez sem elég nekik. Akkor sajnos talán soha sem fogok idézni. Nem leszek jó kunoichi akit mindenki szeret és .....
Földre ülök és el pityeredem. Cica karmos kezemmel arcomon legördülő könnyeket söpröm le. Záporozik a könny áradat és nem akar abba maradni. Mintha egy őserdei eső felhő engedte volna el magát.
- Akkor azt se tudom, majd meg mutatni senkinek, hogy milyen ügyes vagyok. Akkor ezek sem kellenek többet.
Leveszem a lábsúlyokat pityeregve és eldobom őket persze nem túl távolra. A súlyok szépen rendesen a földbe mélyednek kis krátert létre hozva a talajon. Most az öregnek is hátat fordítok, hát csalódnom kellett. Azt hittem majd ő a nagy mester majd segíteni fog. Erre kiderül, hogy holmi maga mutogatással tudok csak. Ha tényleg csak azzal érhetem el a célom...
Még mindig pityeregve felállok és leveszem a felsőm. Alatta ott virít a lánc ing aminek résein át néha meg lehet pillantani a bőröm.

//Bogárka//

Egy újabb nap érkezett el a fiatal Hiroto életében. Úgy határozott, újra találkozik Shuival, de előtte szeretett volna tanulni egy új technikát. Szerencsére a tanulást már korábban lebeszélte a Hokagével, így már csak meg kellett jelennie. Azonban most stílust is váltani akart a fiú. Éppen ezért az edzés előtt elment a fodrászhoz, ahol levágatta a hosszú haját. Természetesen nem szabadult meg teljesen tőle, inkább csak új formát vágatott. Miután a fodrásznál végzett, bevásárolt egy néhány új ruhát, amivel hazament. Végül az egyiket magára vette és elindult a megbeszélt helyre, hogy tanulhasson valamit.
Délelőtt 10 óra körül járhatott az idő, így már a kiképzőterepen többen is voltak, azonban szinte mind vele egy rangban voltak. Senkit sem látott, aki oktató lenne. Így hát neki állt gyakorolni. Az egyik bábut kezdte el ütni, illetve rúgni, ráadásul néha még a Konoha Senpuu-t is bevetette. Nem akarta ezt sokáig csinálni, így nagyon remélte, hogy a kiképző hamar megérkezik.

//Remélem ennyi megfelel kezdésnek, de ha nem, akkor legközelebb kapsz egy sokkal hosszabb postot //

//Te és én + egy fő//

Hiei elbujt próbál el rejtőzni és ki figyelni a mozdulataim, de Shin inkább nekem esik. Még mindig meg gondolatlan egy kicsit. Legalább próbálkozik. Egyszerűen odébb ugrottam egy másik ágra. Közben Shin fejére léptem azt használva rugaszkodtam el.
- Egy shinobinak mindig résen kell lennie. Tudnia kell el rejtőzni és meg figyelni. Valamint tudnia kell csendben közlekednie és elfedni jelenlétét.
A következő körnél már nem csak kerülgetni fogom a támadásokat és próbálkozásokat. Annál sokall többet fogok tenni a két geninel.
Le ugrom a földre de előtte még úgy mozdulok, hogy egy pillanatra az egyik fa takarásába kerüljek. A csomagomhoz sétálok és elő húzok belőle egy üvegcsét amiben minden bizonnyal alkohol volt. Nagyokat kortyolok belőle és élvezem a nedű izét.

//Te és én + egy fő//
A csengő megszerzésére tett kísérletem sikertelennek bizonyult, ugyanis a nő egyszerűen elugrott előlem. Majd tovább állt úgy hogy a fejemre lépve rugaszkodott el, ennek következtében a fejem elég erősen hozzáütődött a fa igen kemény ágához. Egy pár másodpercig azt sem tudtam hogy hol vagyok,és szédültem, azonban ez gyorsan elmúlt. Még mindig a használt jutsum hatása alatt voltam, aminek a hatásával tisztában is voltam, ennél a feladatnál a meggondolatlanság pedig súlyos hiba lehet. Egyszerűen csak leültem a faágra ahol eddig is voltam.
* Na most már át kell gondolnom szépen a helyzetet. Nem szabad meggondolatlannak lennem és elvesztenem a komolyságom. Ha állat módjára neki rontok a sensei-nek akkor csak pofára esek, eddig is csak védekezett,nem támadott. Ha most neki kezdene támadni akkor még sérülést is szereznénk. Talán a rejtekhelyről megbújva támadás lenne itt számomra a jó stratégia, de csak akkor ha Hiei megpróbál csapást mérni Kara-ra. Így akaratán kívül is össze fogunk dolgozni. Meg kell próbálni.*
Ekkor leugrottam a fáról és ismét neki rontottam a nőnek aki valami italt fogyasztott épp el. Az utolsó pár méteren kapcsoltam hogy nem lesz jó vége ha megint így támadok ,ezért elrugaszkodtam a talajtól és a nő mellet elugrottam, majd egyenesen a szomszédos bokrok közé ahol már nem lehetett látni. Tettem jó pár halk lépést hogy ne tudja kiszámítani merre vagyok. Így hát a rejtekhelyemről figyelve vártam a további eseményeket.

//Te és én + egy fő//

Lábam izmai pattanásig feszültek, miközben a lehető legjobb rejtőzés miatt, guggolva próbáltam minél jobban bearaszolni a bokorba, remélve, hogy ezzel nem fedem fel hollétemet. Ilyen formán a bokor levelei közti rések, melyeken keresztül a kuonihi mozdulatait próbáltam megfigyelni, egyre közelebb kerültek szemeimhez. Az ily módon nyert tisztább kilátás segítségével, tökéletes mértékben beláttam az edzőterepet, és megfigyelhettem a történéseket.
~Most kellene támadni.~
Futott át az agyamon a gondolat, amint megpillantottam az érkezésemkor átvett batyuhoz igyekvő kuonichit, illetve az esztelenül támadni készülő társamat. Támadásra lendülő testem azonban visszafogtam, és jobb kezemmel kotorászni kezdtem a csípőmre erősített shuriken tartómban. Nem sokkal később hat kunait, és három darab ninja drótot vettem elő, és a lehető leggyorsabban összekötöztem őket.
~Még szerencse, hogy nem indultam.~
Gondoltam magamban, ugyanis Shin társam engem utánozva a támadás helyett a bujkálás mezejére lépezz. Mindezzel nem törődve, elhajítottam a hat kunait a drotókkal, és reménykedtem benne, hogy sikerül a kuonichi lebéklyózása.

//Te és én + egy fő//

Ayatsuito no Jutsu // Drót Csévélő Technika nélkül elég kevés az esélye, hogy le kötözzön. Na jó legyen egy remény sugár. Viszont egészen addig a pontig nem fogok engedni nekik, míg rá nem jönnek egy bizonyos dologra. Hagyom hát, hogy lábamat a földhöz szegezze. A kunaok kicsit körbe tekerednek rajta majd a földbe fúródnak. Erő feszítés nélkül kitudnák szabadulni, de még várok és úgy teszek mint akit tényleg nem tud elmozdulni jelenlegi pozíciójából. Tudom, hogy itt rejtőznek és egész jól is csinálják genin szinthez képest. A feladat viszont a csengők megérintése vagy meg szerzése. Ők azt hiszik, hogy arra megy ki a játék valójában teljesen mást akarok vele elérni. Amíg abban a tudatban élnek legalább ösztönzi őket valami.
Tapasztalatlanságukat mutatja Shin reakciója is. Ha várt volna egy kicsit csak pár másodpercet...... hagytam egy nyitót kaput amint keresztül meg tudta volna érinteni a csengőket. Ez az a pillanat volt amikor a lábamra a drót tekeredett és én oda fordítottam a fejem.
Ő viszont még az esemény előtt alig 1-2 pillanattal elviharzott mellettem.

//Te és én + egy fő//

ÍA hétköznapi feladatok elvégzésénél használt, és ily módon megerősödött és ügyesebbé vált kezembe fogtam a hat darab kunait. közben gyermekkoromat felidézve, a kuonichire szegeztem pillantásomat, majd karom minden energiáját beleadva hajítottam el a fegyvereim, és kezdtem neki tervem végrehajtásának. Ugyanis, fegyvereim elhajítása után, miközben azok útját figyeltem, leeresztett kezeimmel a klón technika végrehajtásának kézjeleit kezdtem mutogatni.
- Bunshin no jutsu.
Suttogtam bele az általam kisajátított bokor nyugalmába, miközben fegyvereim, többé-kevésbé sikeresen célba értek. Nagyot dobbanó szívvel, látva tervem beteljesülésének kezdetét, talpra ugrottam, majd két másolatommal egyszerre lépve, kiléptem a bokor takarásából.
~Jobb lett volna, ha három oldalról támadunk.~
Futott át az agyamon, miközben kissé előrehajolva rohanni kezdtem a nő felé, biztosra véve tervem sikerességét.

// Shino-san //

Végre eljött ez a nap is. Kiballaghatok konoha korházából, immár szinte teljesen jó állapotban. Az arcom már nem fáj és egy-két apró kék, vagy zöld folton kivül semmi nem maradt a bűnszövetkezet múltkori "vendéglátásából". Első utam hazafelé vezet a cuccaimat felpakolni és utána szokásomhoz híven írány a kiképzőterep, mert ugye a két-három nap punnyadás eléggé rossz hatással van az izmaimra nézve. A végén még ellustulok...
Valamint ugye egy kis edzés sohasem árt. A verőfényes idő is kedvez célomnak, ezért megállíthatatlanul vonulok végig a kicsinek nem mondható falucskán egészen a sokat használt zöld gyepüig...
Némi keresgélés után sikeresen kiszemeltem egy szimpatikus kis fa oszlopot, amin megfelelő mértékben lehet gyakorolni. Gyors stipi-stop, bemelegítés és utána extra bemelegítés gyanánt shurikenek és kunai tőrök dobálgatása. Mivel ez nem túl izgalmas gyakorlat, ezért a drótomat előkapva az Ayatsuito no jutsut gyakoroltam egy kicsit és tíz-tízenöt próbálkozás múlva átváltottam erőnlét edzésbe, ami futást, fekvőtámaszt, felülést és még sok-sok egyéb gyakorlatot foglal magába... Meg kell hagyni egyedül elég unalmas ezt csinálni, de már kezdem egészen megszokni...

//Te és én + egy fő//

Hirtelen pár drótokkal összeerősített kunai repült a sensei felé, ami látszólag a földhöz szegezte. Az agyam ebben a pillanatban már fel is mérte a helyzetet, támadás következik. Lábaim már ugrásra készek voltak de még vártam hogy történjen valami. Tőlem nem messze, egyik bokorból egy ismerős technika nevét hallottam "Bunshin no jutsu". A hang is ismerős volt: Hiei. Ekkor reflex szerűen formáztam meg a kézjeleket amelyek szükségesek voltak a technikához.
-Henge no jutsu! - mondtam halkan a jutsu nevét.
Olyan alakot öltöttem mint amilyen a társam majd megpróbáltam vele egyszerre támadást indítani. Így automatikusan is összedolgoztunk.
* Ez még talán be is válhat, Kara így 3 másolatra gyanakszik. Így meglepetésszerű támadást is tudok indítani.*

//Te és én + egy fő//


-Áhhh jaj fiúk jönnek áhh. Fiatal fiuk lehelete tele van kéjjel... csak az jár fojtón a fejükben áhhhhh.
Egy kis előadás amit produkálok talán még figyelem elterelésnek is jó, hogy közben végig simítok testemen és megmarkolom a dombokat.
Aztán amikor elég közel érnek az ifjoncok.
Ōkashō // Cseresznyevirág Ütés nevezetű taijutsuval a földre sújtok magam alá. A csapda így fel oldódik és lábamra tekeredve birtokomba kerülnek a kunaiok és a drót is. Az ütés pillanatában mikor a talaj mint egy virág épp nyíló szirmai fel hasad egy épp kiemelkedő nagyobb talajdarabról el rugaszkodom és át lendülök Hiei feje fölött.
- A sima bunshin jutsu nem alkalmas vagy is nem a legjobb az elterelésre. Nem hagy lábnyomokat és nincs árnyéka. Egy ilyen helyen használva csak energia pazarlás. Azért nem volt rossz próbálkozás.

// Shino-san //


Az erőnlét edzés talán a legkeményebb az összes ilyesfajta tevékenység közül és éppen ez lehet az oka, hogy csak kicsit megkésve vettem észre a hirtelen megnőtt hő miértjét. Habár a nap sugaraiból is komoly mennyiségű meleg árad, valamint az edzés is nagy hőleadással jár, de a körülöttem hirtelen megjelenő tűz még csak rá tesz erre egy lapáttal - mondhatni jó nagy lapáttal!
Lángcsóvákat pillantottam meg, amik körülöttem húzódnak, azaz, hogy közre fognak. Ezt követően összetéveszthetetlenül egy férfi érdes és kemény hangja rángat ki a meglepődöttség köpönyegéből:
- Megállj ki vagy és mit keresel itt!? Honnan jöttél!? Azonnal azonosítsd magad!
A hang egyértelműen parancsoló intonációval zengett és késztette válaszra meglepődött valómat:
- Kagemera Kuzomi vagyok konohagekure no satoból, genin. Jelenleg edzek, akármilyen meglepő is legyen ez itt a kiképzőterepeken... - az utolsó mondatomba már egy kis gúnyt is belecsempésztem.
Álló helyzetbe tornáztam magam és kiváncsian keresem a hang forrását. Természetesen védekezésre felkészülve, bár erre nem valószínű, hogy lesz szükségem, mert esélyes, hogy ez csak egy amolyan őrjárat, vagy pedig nem is nekem szólt a kérdés.

Sai írta:
[Ayami]

Szereti az öreg húzni a lányok agyát, de megbőgetni nem szereti őket, így kissé vissza is vesz magából, ahogy elpityeredsz, s azonnal vigasztalásba kezd.
- Nem szabad ám feladni rögtön az első nehézségre, sem így nekikeseredni, kicsi lány. Igen is megmutathatod, mire vagy képes, sőt még többet is. Például kitalálhatunk valamit a békákkal kapcsolatban! - próbál más perspektívákat felmutatni számodra. - Ismerd meg az ellenségeid, és próbáld meg kitalálni a gyengeségeik! - kezd bölcselkedni. - Mondd csak, mit tudsz a békákról?
Nem voltál valami bő tudással ellátva, így a következőt tanácsolta, nézz utánuk, és majd közösen kitörpöltök valamit, amivel elkápráztathatjátok a békákat vetkőzés nélkül - bár ez utóbbit csak nagy nehézségek árán nyögte ki, megadva magát.

//Kutass utána a békáknak, és írd össze, mi mindent találtál róluk, ami szerinted hasznos lehet //

- Akkor ez esetben holnap ugyanekkor ugyan itt. Ígérem holnapra meg lesz a kellő tudás.
Az utolsó mondatot már búcsúzás kép mondtam és el is rohantam. Egyetlen hely jöhetett számításba, ahol kellő tudást találhatok a békákról és azon belül az idézésükről. A nagy levél tár ahol rengeteg információt tároltak szerte a nagy kerek világról. Még szerencse, hogy tökéletesen van rendszerezve minden. Rögtön a kiképzőterep utáni események ide vezetek és egészen késő hajnalig nem is távoztam. Másnap vagy is immár az nap reggel mint valami élő holt támolyogtam ki a konyhába a fáradtságtól. Egy gyors enyhén koffeines kávé. Tudtam nem lenne szabad hisz ez a felnőttek itala, de most muszáj volt. Majd a reggeli tusolás és az étkezés után indultam is a meg beszélt helyre a megbeszélt időre. Immár a felvértezett tudással birtokomban.
Oda érve le ültem az árnyékba, hogy pihenjek majd mikor megérkezett vagy megérkezik a tanító mesterem az a perverz remete el is kezdem.
- Izéé jó reggelt. A békák mind édes vízi állatok ezért nem tanácsos őket sós víz vagy is tenger és óceán közelében megidézni. Mivel kétéltű élőlények, de kötődnek a vízhez szintén nem tanácsos a sivatag vagy más száraz helyen megidézni őket. Kedvelik a vizes, mocsaras vagy erdő területeket ahol kellően nagy a pára tartalom. Étrendjüket főleg bogarak és egyéb férgek teszik ki. Van köztük rengeteg külön félle faj. Van akik a vizet, tavakat kedvelik. Vannak akik a mocsarakat és az erdőket. Vannak akiknek a bőrükön mérgező folyadék van és olyanok is akiknek a bőrüket érintve hallucinációk léphetnek fel.
Tovább soroltam az apró dolgokat amíg rá nem tértem a konkrét idézésre.
- Idézés terén több osztályba sorolhatóak vagy is azért mondom ezt. Mert vannak olyan béka harcosok akiket egy genin, képtelen megidézni. D, C, B, A, S- rangú idézhető békák vannak akiket csak a velük vagy magasabb rangú ninják képesek megidézni. Ők vagy is a békák csak akkor engedelmeskednek, hogy ha az idézőt el is fogadják.

//Te és én + egy fő//

Futási sebességem maximalizálásának érdekében dőltem kissé előre, miközben kissé már mélyeket lélegezve közelítettem a kuonichi csengettyűi felé. Mind e közben elégedett mosoly jelent meg szám szélén, hiszen a feladat sikeres teljesítése mindössze pár másodpercnyi távolságra volt. Ekkor szemeim kissé elkerekedtek, és arcomon az értetlenség jelei tűnhettek fel, mesterem, egyáltalán nem várt mozdulatai láttán.
~Agyára ment az alkohol.~
Gondoltam magamban, miközben csodálkozásom mellékhatásaként, csekély mértékben ugyan, de lassult mozgásom. Pár lépést követően végül teljes mértékben megálltam, és komolyságba fagyott tekintetemmel a fejem fölött átugró nő alakját figyeltem. Amint földet ért, a mellettem álldogáló másolataim, némi füst kíséretében, semmissé foszlottak, majd se szó, se beszéd, egyensen a nőre támadtam.

//Te és én + egy fő//

Az álcám tökéletesnek látszott , még a társam sem ismert fel, így hát követtem a mozdulatait. Előre dőltem futottam a nő felé a két klón között, ekkor Kara érdekes dolgot művelt: letapizta magát. A szemeim kikerekedtek és csak néztem ki a fejemből.
* Na ez most részeg vagy ennyire szereti magát taperolni? De ha belegondolok...* ebben a percben ismét elkomolyodtam és az arckifejezésen szintúgy ahogy én * elakarja terelni a figyelmünket, ügyes de én észnél maradok, nem fog beugratni semmilyen női praktikájával.*
Hiei mozgása egyre lassult a látványtól, ám Kara ekkor átugrott a fejünk fölött. Ekkor a társam már meg sem mozdult, csak egy helyben állt. Mesterünk ismét a sima bunshinokkal kapcsolatos leckét kezdte el mondani, hirtelen felvillant a szemem tőle.
*Ez az! Most van itt az én időm, most fog érni valamit ez az egész.*
A mellettem lévő klónok kisebb pukkanások keretében eltűntek ,ezt kihasználva megindultam a füstfelhőből a nő felé még Urameshi alakjában.
Olyan gyorsan futottam amilyen gyorsan csak tudtam, amikor már odaértem deaktiváltam a technikát így ismét némi füst keletkezett és immár saját magamként nyúltam a csengőkért. Úgy látszott hogy elérem őket mert már mind a kettő a tenyeremtől csak pár centire volt.

/Kuzomi/
A genin körül a tűz hirtelen alább hagyott majd szépen lassan eltűnt, a lohadó tűz mögött pedig körvonalazódott egy fiatal férfi alakja. Mikor teljesen elaludt a tűz a férfi közelebb lépett Kuzomihoz és bemutatkozott. -Szia én Korechika Ippitsusai vagyok, ne haragudj de azt az információt kaptuk, hogy egy betolakodó jár a környéken és fogjuk el.- A férfin végignézve nem látszott, hogy ő valaha is jó shinobi lehetne de mégis jounin rangú volt. Alacsony cingár teste, a húszas évei környékén járt rövid, és sötét haja és lágy hangja az agresszió minden jelét mellőzte. Majd hirtelen a fák közül egy hatalmas lángcsóva csapott fel jelzés szerűen, mire a shinobi felkapta a fejét és megnyugvóan folytatta a diskurációt Kuzomival. -Látom a társam elfogta a betolakodót. Te, hogy állsz a küldetésekkel? Látom sokat edzel, a ninjutsu is ilyen jól megy vagy csak a taijutsu a szakterületed?-

// Shino-san //

Amint felálltam a tűz eltűnni látszott. Egy alak kezdett körvonalazódni előttem. Hozzám képest ugyan idősnek számít, de alapjában véve fiatal férfi lépett oda hozzám.
- Szia én Korechika Ippitsusai vagyok, ne haragudj de azt az információt kaptuk, hogy egy betolakodó jár a környéken és fogjuk el. - mondta a férfi.
Így már minden világos. Pontosan az a helyzet, amit sejtettem egy őrjárat, csak most nem céltalanul járkáltak errefelé, hanem okkal, szavaiból ítélve nyomós okkal.
- Értem! A dolog meglepett, de a tények ismeretében teljesen érthető a felém intézett reakció! - mondom Ippitsusainak normális hangon, de azért egy nyugodt mosolyt eleresztek a maszkom alatt.
Ippitsusai egyértelműen shinobi - jelzi ezt a technika használata és a fejpántja - és egyértelmően rangban felettem áll, legalábbis a taktikai mellényből következtetve, ami a Chunninok és Jouninok sajátja. Jobban megvizsgálva alacsony egy férfi és vékony, nem lehet sokkal több húszon egy-két évesnél. Nyugodt és kedves ember benyomását kelti.
Ekkor hirtelen egy hatalmas lángcsóva csapott ki a fák közül. Erre Ippi-san felkapta a fejét - és ha lehet - még nyugodtabbnak látszott. Én összerezentem a lángok miatt, de a shinobi gyorsan elmagyarázta, hogy nincs ok aggodalomra:
- Látom a társam elfogta a betolakodót. Te, hogy állsz a küldetésekkel? Látom sokat edzel, a ninjutsu is ilyen jól megy vagy csak a taijutsu a szakterületed?
Kicsit meglepett a kérdéseivel, de elvégre egy kis beszélgetés sosem árt.
- Viszonylag gyakran szoktam küldetésekre menni, de ezek természetesen mind csupán C vagy D szintűek. Igen sokat szoktam edzeni. Alapvetően Taijutsu beállítotságú vagyok, mert más technikák tanulására nem nagyon volt lehetőségem, de természetesen ismerek néhány igen hasznos ninjutsut is. Viszont, ha már rátértünk erre a témára, akkor el kell mondanom igazán érdekes volt ez a Katon technika, amit használtál. Habár magam is tűz elemű vagyok, de még nem hallottam ilyesfajta jutsuról...

//Te és én + egy fő//

Közeledtek és szinte már majdnem meg is van a csengőcske amikor valami erős szél támad mint egy robbanás. Halk morajlás mit mikor messzeségben egy bomba róban. A hullám a szél ami elér titeket viszont elsöprő de nem túl erős. Épen csak annyi, hogy pár méteres távolságra lökjön titeket. Mázli is lehet talán, hogy ép egymás mellett landoltok. A jutsu mit sensei be vetett Fuuton: Daitoppa volt. Talán már halottatok hasonló vagy más elemi jutsukrol.

Oda sétálok hozzátok a jutsu bevetése után, és rátok mosolygok.
- Tudjátok nem csak az erőszak létezik a világon. Szere... őőőhhkmm ehhez még kicsik vagytok. Vagy is létezik szeretet, megértés is a világon.
Ha pedig elkéritek szép szóval a csengőket hát én oda adtam volna. Attól még ügyesek voltatok és cserébe meg próbálok valami szinteteknek megfelelő küldetést keríteni nektek.
Csengőket leveszem és a fiúk kezébe nyomom.
- Holnap délben legyetek itt.
Majd egy pukkanással eltűnik a mester.

*** Tetszett a játékotok, és a megoldások amik szerepeltek. Összegezve egész jó volt.
CH: +14 mindenkinek

Kövi alkalommal pedig küldetés lesz. Ha vannak ötletek küldivel kapcsolatban várom őket.

UI.: Eldönthetitek milyen legyen a küldetés. ***

//Te és én + egy fő//

Testem összes izma megfeszült, ahogy rohantam a kuonichi felé, miközben lelkiekben felkészítettem magamat a kétes kimenetelű közelharcra. Arcom vonásait, semmit mondó maszkká keményíti az elszántság, mely a nőn fityegő, mindennek véget vető tárgyak megszerzését célozza. Mindeközben, a szívem ismét nagyot dobban, hiszen ellenfelem látszólag észre sem vette közeledésem, mely sikerességem esélyeit, hangyányit növelte.
~Mi a fene ez?~
Kérdeztem magamban picit dühösen, mikor tudatosult bennem az oldalról érkező, és a lábamról ledöntő széllökés. Pár másodperccel, és méterrel arrébb, egy kissé sajgó háttal először térdere, majd két lábra erőlködtem magam. Ezzel egy időben, a kuonichi is odaért, mellyel csalódóság vett rajtam erőt, hisz immár biztosra vettem, miszerint a szél, illetve az azt követő moraj, az ő műve volt. Megszólalásával egy időben, összefontam karjaimat mellkasom előtt, és semmitmondó arckifejezéssel hallgattam.
- Na persze, ha elkérjük!
Mondtam hangosan, gúnyosan hahotázva a kuonichi szavain, miközben átvettem a megszerezhetetlennek bizonyult tárgyat. A tárgyat, melyet a nő eltűnését követően jól megnéztem, majd egy hanyag mozdulattal Shin felé dobtam. Ezt követően, szó nélkül sarkon fordultam, és még mindig kuncogva elindultam az erdő irányába.
- Viszlát, öcsi.
Kiáltottam vissza a vállam fölött, jó néhány méter megtételét követően, miközben nyitott tenyérrel felraktam a kezemet.

//Te és én + egy fő//

Ahogy nyúltam volna a csengők felé egy halk moraj majd egy jóval nagyobb szél elsodort a célomtól. Mivel kissé előre hajolva próbáltam elérni az áhított tárgyakat , így pár méterrel arrébb a hátamra estem. Nem különösebben éreztem semmi fájdalmat az esést követően. Egyszerűen csak féltérdre emelkedtem, és kifújtam magam. Nem igazán tudtam már mit csinálni, mert a csengők megszerzése lehetetlennek látszott. Ekkor a sensei odasétált hozzánk. Nem igazán hittem a fülemnek, az egész túl egyszerűnek látszott , csak úgy elkérni, nem pedig erővel megszerezni. A kezünkbe is adta a csengőket . Csak bámultam a tenyeremben lévő kis ezüstös eszközt, és arra gondoltam hogy más genin vajon önerőből megtudná-e szerezni, és ennyit kellene küzdenie érte? A gondolatmenetem hamar félbeszakadt a pukkanástól, utána eszméltem fel csak rá hogy holnap ismét ezen a helyen kell lennünk. Kellemetlen volt féltérden lenni így hát inkább felálltam és leporoltam magam félkézzel, a másik kezemben a csengő volt.
Láttam hogy a társam távozni szeretne már, egy laza mozdulattal felém dobta a kis ezüstös tárgyat, amit még a levegőben elkaptam. Visszanézett rám a válla fölött és egy kézmozdulattal valamint szóval elköszönt. Igaz hogy a maga nyers modorán tette mindezt,de látszott rajta hogy kész a csapatmunkára, ettől elkezdtem mosolyogni . Majd úgy ahogy ő, én is intettem.
-Viszlát , Hiei!- ekkor egy kis szünetet tartottam közben szélesen vigyorogtam- Vigyázz magadra! -
Letettem a csengőket a kiképzőterep földjére, majd nemes egyszerűséggel lassacskán haza sétáltam.