Kiképzőterepek

Még egy kis ideig magad voltál, és gondolkozhattál azon, hogy hogyan akadj olyanok nyomára kikről semmit sem tudsz. Ám a tíz perc leperget és társad egy halk pukkanással mögötted is termet.
-Remek. Összeszedtem mindent.- Mondja majd egy hatalmas ponyvát terít elő ami különböző kampókat, injekciókat fegyvereket és tekercseket tartalmaz. -Áhh meg is van.- Mondja majd felvesz egy tekercset. Pár kézjel egy kis vér és már előtted is terem két darab nagyjából három méteres kutya.
-Had mutassam be neked. Ashut és Inurit. Nem csak a szállításunkban tudnak majd segédkezni, de a szaglásuk is kitűnő. Feltételezem, hogy az elkövetők, nagy mesterei lehetnek a rejtőzésnek különben már rég elkapták volna őket a Hyuugák. Reményeim szerint szag alapján rájuk bukkanhatunk. Épp tőlük jövök ám volt egy dolog ami aggasztott. Egy asszony genin gyermeke is eltűnt... a kutyáim mást szagot nem találtak de a kölyök szagát tudják követni. Nos mit szólsz hozzá?-Kérdezi az egyik szemöldökét felvonva majd ha beleegyezel elindultok.

//Ha minden oké akkor kérlek írj egy postot a hang falú határvidékére. Két nap volt az út, és kiszúrtátok az elkövetőket ám ők még nem tudnak rólatok. A többit rád bízom.//

Még egy ilyen mestert. Ha nem lenne több év kellene, hogy kitalálják. Fene vigye el az egészet. Olyan más rámenős vetkőztetős. Aztán pedig végre komoly és úgy viselkedik ahogy illik neki. Sokkal jobb, hogy nem úgy viselkedik. Bár tetszett a stílusa de túlságosan rámenős volt. Ha még csak egy kicsit lett volna az semmi bajom sem lenne. De már meg bántam, hogy olyan voltam vele és, hogy be olvastam neki. Elhatároztam, hogy bocsánatot fogok kérni tőle. Gyorsan haza értem és a szokásos ruháim után nyúltam. Fekete strapabíró sok zsebes nadrág. És hasonló fekete felső. Jobb combomon Kunai tartó benne minden jóval. Sietősen öltöztem nem törődtem az ablakkal és az ajtóval. Aprócska chakra használattal mint egy macska pár apró ugrással már a földön is voltam. Majd futottam az embereket kerülgetve az utcán. Az egyik úton néhány lovas haladt át. Volt időm fújni egy pillanatra majd futás tovább. Végül megérkeztem a kiképző terepre. Elő vettem egy szalagot és hajam össze fogtam vele szorosan.
Nagyot nyújtózok ki roppantva vállaimat. Majd újaimat meg nyújtóztatva. A bemelegítés végül is már meg volt. A nagy nyújtózás is és már csak várni kellett. Le foglaltam magam halkan dúdolni kezdtem, hogy jóban teljen az idő. Szélről az érzésekről az életről. Lágy halk dallam kedves játékos. Majd a dúdolásból halk hangokká alakultak. Még mindig vidám és gyerekes. Majd lassan sötét és valami fájdalom szőtte át az egészet. Onnantól kezdve a vissza fogottság halk dallam volt jellemző. Néha fellángolt néha elhalkult úgy változót mint gyertya lángja mikor össze zsugorodik és oxigént kapva hirtelen meg nő.
Közben hajam végét piszkálva csak úgy ültem a földön.

// Sayuri Akeme és Ayami Remiyu//

A két lány szinte észre sem vette egymást., pedig az egyikük a fa jobb, míg a másikuk a fa bal oldalán foglalt helyett és ugyanakkor éppen egymás ellentétei voltak. Míg Akame sírt, addig Ayami nevettet és gyermekien boldog és felhőtlen volt. De voltak még más tényezők is. Míg Akame nagyon magas, Ayami majdnemhogy az átlagnál alacsonyabb volt, szinte szöge ellentétei egymásnak, mégis egy csapatba kerültek, ami hát nagyon furcsa volt, főlege gy olyan nőszemély irányítása alatt, akit már mind a ketten közelebbről megismertek és egyben felfordította az életüket is.
- Akeme-chan! Remiyu-chan! Itt vagyok! -kiabálta a jounin nő, hogy megérkezett, ahogyan egyszerre futott ki a két lány afa mögül és egymásra nézve értetlenül állhattak az esett mögött. - Na, de aranyosak vagyunk! -ült az egyik edzőbábú tetején, törökülésben, ahogyan lenézett a két lányra- Ja. Hogy ti nem is ismeritek egymást! A legjobb az lesz, ha bemutatkoztok és utána neki is állhatunk az edzésnek, hiszen engem már mind a ketten megismertetek, nem igaz! -mosolygott kacéran és valahogy ördögien.

A fán ültem és gondolkozás közben sírni kezdtem. Nagyon fura érzés volt. Nem tudtam, hogy mit csináljak. Nem tudtam hogyan legyen tovább az életem. Egyszerűen tehetetlen voltam, és ez így jött ki rajtam. Nemsokára meghallottam mesterem hangját, ahogy a nevemet kiáltja és egy másik lányét. Felkaptam a fejem, és letöröltem a könnyeket az arcomról. Leugrottam a fáról. Rögtön láttam a senseit aki felém pontosabban felénk közeledett bár ekkor még nem tudtam, hogy új csapattársam az a bizonyos fa másik oldalán áll, talán pont olyan tanácstalanul mint én. Gyorsan valami kis mosolyt erőltettem az arcomra, hogy ne lássa rajtam a szomorúságot. Kicsit közelebb mentem a sensei felé, mikor megláttam a fa másik oldalán álló lányt. Hirtelen minden szomorúság eltűnt belőlem, és valami furcsa mosoly ült ki az arcomra. Rögtön a másik lányra vetettem magamat, aztán felkaptam, és a magasba emeltem a lányt.
-Vaó, de aranyos! Olyan mintha csak valami játék lenne.- Mondtam, és emelgetni kezdtem szegény lányt, mintha tényleg csak egy játék lenne. Miután kicsit meguntam velem egy magasságba emeltem, majd az arcomat az arcához kezdtem dörgölni.
-Olyan puha a bőröd.- Mondtam, és végül letettem a lányt a földre. Tudtam magamról, hogy gyors hangulatváltozásaim szoktak lenni, de ez még engem is nagyon meglepett. Miután letettem hajolgatni kezdtem, és sűrű bocsánatkérésekkel bombáztam. Nem értettem, hogy mi ütött belém csak azt tudtam, hogy nekem muszáj ezt tennem. A sensei azt mondta, hogy mutatkozzunk be egymásnak. Úgy gondoltam, hogy akkor kezdem is.
-A nevem Sayuri Akame. Ennél többet nyagyon nem tudok mondani magamról.- Mondtam, és egy kicsit zavarba jöttem, mert a bemutatkozás soha nem volt az erősségem.

Igen mosolyogtam és boldog voltam. Mert most teljesülhet a célom. A fogadalmam amit már régóta szeretnék. De az út csak most kezdődik. És nem lesz egyszerű, nem nyugodt kellemes időszaknak nézek elébe. De ezt tudtam és vállaltam. Mester hangját halom. De valaki másnak is szolt. Időm sincs felocsúdni, hogy nem vagyok egyedül. Meg fordulok és kénytelen vagyok felnézni.
Hát ő meg ki lehet két jounin lenne itt talán? Megállok egy helyben és csodálkozok. Jézus már megint egy olyan. Gondolatot se tudtam befejezni szinte. már levegőben báboztak velem. Én pedig teljesen elfehéredtem és remegtem. Bevallom egy pillanatra meg ijedtem.
- Aranyos? Mi én játék?!
Mint egy macska a ki veszélyben érzi magát fújok egyet. Szemeim elkerekednek és teljesen elpirulok. ma már második alkalom, hogy ilyen közel kerülök valakihez. Ez nem jó így én fogok rosszul járni még a végén. Én nem tudom mit csináljak. A lány bőrét érzem a bőrömön arcunk egymáshoz ér. Az érintése teljesen más mint a mesteré volt. Tehát különbség van az emberek közt és minden érintés más. Akkor minden alkalommal más érzés? Mindig ilyen vagy van finom puha mint most és van durva is? Talán mégse lesz olyan nehéz a tanulás és a kiképzés.
Még mindig teljesen piros elkerekedett sötét szemekkel nézek. Látszik, hogy teljesen le vagyok döbbenve és meg dermedve mint akit elkábítottak.
Ennyi elég, hogy a vak is észre vegye ilyenben még nem volt érzem. Valaki így fel kapjon és hozzám érjen.
-Izé... hát .. hát semmi baj.
Szólalok meg nagy nehezen és fogadom a bocsánat kérést.
- Ayami.... Ayami Remiyu. Tettek alapján lehet meg ismerni valakit.
Mester elé sétáltam szégyenlősen meg bánóan jobb mutató újamal böködtem a balt. Szemeim lesütöttem majd nagyot sóhajtottam és felnéztem.
- Mester sajnálom, hogy úgy viselkedtem. Én nem akartam olyan lenni és bocsánatot kérek.

A sensei homlokán egy apró kis izzadságcsepp kúszott végig a láttatók alapján, amikor is a helyzet tisztázódni kezdett és Ayami újabb bocsánatkérése után sensei arcán egy erős kis kis ér kezdett kidagadni, ahogyan mérgében előrántotta újra az innivalóját az éléletadó nedűjét és hatalmasat kortyolt belőle. Majd megtörölve a száját lenézett a lányra.
- Aaaa... hagy már ezt! -ordított rá- Ne foglalkozz azzal mi volt, hanem csak azzal mi lesz. Egy jó shinobi a jelenben él, nem a múltban és csakis a jövőre figyel. Ahelyett, hogy azon rágódnál, próbálj meg koncentrálni arra, mai most következni fog! -ugrott le, ahogyan magasba emelte az innivalóját – A ami feladat egy túlélőgyakorlat lesz! De komolyabb mind a múlt kori Akame! - nézett a lányra, akinek még friss lehet, a múltkori teszt a kis ripacs ellen, akit mind a ketten gyűlöltek- A feladatotok! Jól figyeljetek! - hatásszünetet tartott, hogy a két genin felkészülhessen! - Hogy elvegyétek ezt itt! -mutatott az üvegre- Nem fogom magam vissza, az én kicsi kis innivalómat senki sem érintheti rajtam kívül, de akinek sikerül ezt véghezvinnie, az már ér valamit! Na ha nektek jó, akkor indulhat a gyakorlat! Minden technika és fegyver megengedett!

//Kicsit késve, de vagyok, és írok //

Kicsit szégyelltem magamat azért, hogy csak úgy letámadtam azt a lányt. Már bocsánatot is kértem tőle, de nem úgy nézett ki mint aki nagyon haragszik. A sensei viszont olyat mondott ami nekem nem nagyon tetszett. Már megint egy túlélő gyakorlat. Hát nem tudom, hogy mit mondjak. Nem örülök neki. Mióta ninja vagyok ez nekem a harmadik ilyenem, és már kezd nagyon elegem lenni belőle. Hát, de nincs mit csinálni ez a feladat. Én csak bólintottam egyet, és eltűntem a Shushin no jutsu segítségével a szemük elől. Bár gondoltam, hogy a sensei látott, de a csapattársam nem hiszem. Nem messze egy fa tetején álltam meg. Nem volt semmi ötletem. Pont olyan dolgot kell elvennem tőle ami nagyon fontos számára. Ezért fokozott figyelmet fordít rá. Most épp olyan helyen voltam ahol nem láthatott. Gondolkozni kezdtem, de valahogy nagyon nem jutott eszembe semmi. Tudom, hogy nagyon erős. Még nem láttam sokat abból, hogy mit tud, de tudom, hogy nem lesz egyszerű eset. Mivel semmi ötletem nem volt így csak az egyszerű szemtől szembeni támadás maradt. Előugrottam a fa lombkoronájának takarásából, és rögtön ellenfelem felé vettem az irányt. Miközben futottam eldobtam néhány shurikent felé. Mikor odaértem egy rúgással indítok. Ha az nem sikerül akkor hátrébb ugrok, majd új lendületet veszek, és néhány ütést próbálok bevinni neki. Ha ez sem sikerül akkor megpróbálok majd minél messzebb kerülni tőle, és kivédeni a támadásait.

Bólintottam a társam pedig eltűnt Azt hiszem talán Shunshin-t használva. De nem voltam benne biztos. És azt se láttam, hogy hova ment. Ez most mindegy volt. Testtartásom teljesen meg változott. Lábaimmal olyan pozíciót vettem fel amiből kőnyű támadást indítani. De egyben védekezni is. Védekezés alatt egy félre ugrást vagy menekülést értem.
Gondolkodtam elemeztem a helyzetet. Felmérve az esélyeket a frontális támadás nem használ. Kivéve ha jó a figyelem elterelés. De mindenképp cselhez kell folyamodni. Hm talán ez beválik és lesz egy bolhányi esélyem, hogy a közelébe kerüljek. A terv kész volt és következet a végre hajtás.
Az, hogy Sayuri mit tervez nem tudom de próbáltam tervem úgy kialakítani, hogy amikor támad illeszkedjen hozzá. Vagy legalábbis neki kőnyű legyen elő állni egy támadással.
Bunshin no jutsut használtam meg formáltam a szükséges kézjeleket. Hárman voltunk velem együtt három másolat akikben ott volt a terv magja elültetve. Mind hárman elővettünk két-két kunai tört.
És három különböző irányból figyeltük tovább a mestert és az üvegét. Mind hármunk testtartása mint egy vadászó macskáé aki az egére készül lecsapni. Ahogy tanuló társam meg indította támadást a klónok is úgy indultak meg és én is. Mind hárman eldobtuk a tört három különböző test részt célozva. A klónok persze amint közelebb kerülnek biztos, hogy azonnal nagy pukanásal eltünek. De úgy gondolom, hogy olyan pozícióba álljanak,. Hogy a fűst ami eltűnésük kor keletkezik majd elrejt és lesből támadhatok. De az ellenfél onnan számítana támadásra. Így a füstöt meg kerülve ellentétes oldalról támadok mint Sayuri. Amint a másik lány mestertől távolabb kerül egy robbanó cédulás tört dobok mellé. Majd eltávolodok a közeléből.

Akeme egy pillanat alatt eltűnt, ahogyan Ayami sem akart egyből fejel rontani a háznak. Ahogyan mind a ketten Akame-ra vártak, a jounin és a genin farkasszemet nézett, bár míg a Ayami minden egyes porcikája felkészült a kíméletlen harcra, addig a sensei unott és kissé álmos arccal bámulta őt, ahogyan újra kortyolt egyet az innivalóból.
- Na mi lesz?- nézett Ayamira, ahogyan Akame, mintha válaszolni akart volna ere a kérdésre, egyből támadott és másik kis hölgyemén is aktiválta magát.
Akeme kunai-ai egyszerűen a sensei kezében kötöttek ki, ahogyan egy egyszerű mozdulattal elkapta -öket a levegőben, miközben Ayami klónjai kíséretében Akame-t fedezve támadott. De nem sok sikerrel. A jounin kezében lévő shurikenek, hirtelen újra szárnyra keltek, miközben Akame mellet elsuhanva Ayami klónjai szertefoszlottak, de ezzel végül is a terve nem változott semmit, sőt jobb helyzetbe is került, hiszen sejthető volt, hogy Akame rúgása nem ér célt, de így őt eltakarta a kunoichi társnője mellesleg a keletkező kisebb füst is leplezte a mozgását.
A sensei egyik keze egyszerűen ráfonódott Akeme lábára, miközben a másikkal kortyolt egyet az üvegből, ahogyan tiszta célpontot nyújtott a közben megérkező Ayami-nak, de mindhiába. A kunoichi azt vette észre, hogy a sensei egyik lábba hirtelen felcsapódik, ahogyan ezzel meghiúsította a lány ütését hiszen éppen a kezét rúgva meg teljesne védtelen maradt. Muromottto kinyújtva a lábát egyszerűen közrefogta a lány nyakát a combjaival, majd előre rántva Akame-ba bombázta őt, ahogyan két lány egymás hátán feküdve nyelhette a port és ezt alig egy pillanat alatt, precizitással, hogy még reagálni sem tudtak.
- Hát ez gyenguska volt lányok!

//Ayami! A bsushin no jutsu egyszerü klónok. Utánzatok, amik nem csapnak zajt és ha hozzáérnek valamihez eltűnnek. Ez igaz a fegyvereikre is! Hiába ilyesztőek, ha hozzáérnek valamihez azok is eltünnek. Sérülés okozására nem használhatóak. //

Bár sokat beleadtam a támadásba mégsem sikerült. Elkapta a lábamat, majd a csapattársamat is. A lányt hozzám vágta, és mindketten a földre kerültünk. Nem volt egyikünknek sem esélye. Nem tudom, hogy mit kéne csinálnom. Ő egy jól képzett jonin mi meg csak geninek vagyunk. Esélyünk sincs akármilyen tehetségesek is vagyunk. Viszont mindent meg kell tennem, hogy erős legyek, és ahhoz ez az első lépés. Letoltam magamról Ayamit, és miután felálltam felsegítettem őt is. Miuán feláll odahajolok hozzá, és a fülébe súgok.
-Próbáld meg elterelni a figyelmét. Én eltűnök egy rövid időre. Viszont nem akarom, hogy a sensei kövessen, ezért kellesz te- mondtam, és ha beleegyezik akkor a Shushin no jutsut aktiválom, és eltűnök előlük. Egy kis mezőz állok meg. A táskámat kinyitottam, és virágokat kezdetem el tépkedni. Mikor már meg volt telítve nagyjából a táskám akkor visszamentem a harchoz. Ha minden jól megy akkor Ayaminak sikerült feltartani a sensei-t. Felugrok a magasba.
-Ayami vigyázz onnan- kiáltottam neki. Azzal a táskám tartalmát kiszórom, és a Hana Shuriken: Hikarakuyou-t aktiválom amivel a sok sok virág shurikenné változott, és mind a sensei felé kezdtek repülni. Remélem, hogy sikerülni fog.

Puff koppanok Akemén aki egyszerűen szinte odébb tesz egy laza mozdulattal.. Esély nekem ? Talán a társamnak de nekem hogyan is lehetne esélyem. Na jó de attól még próbálkozni lehet. Segítenek felállni amit hálás arc kifejezéssel hálálok meg. Újra gondolkodóba esek ha ismernék valami jó jutsut akkor sikerülhetne a dolog. De egy isteni szikra lángra lobbantja elmém amikor vissza kel zökkennem a valóságba.
Tétován bólintok és Akame eltűnik tessék egyedül vagyok. Se baj meg tudom valósítani a tervem. habár lehet át látszó egy kicsit. De elterelésnek és idő töltésnek jó.
Újra Bunshin no jutsut használtam de most velem együtt hárman voltunk két klon és én. Átt látszó trükk talán. De most csak ez volt. Két klon Kunai tőrének árnyékában dobtam az én két törőmet a klónok persze azonnal elütnek ahogy hozzá ér az eldobott kuani törökhöz valami. A két eldobott töröm egyikére rá erősítettem a drótom ami nálam volt. És direkt úgy dobtam, hogy a mester könnyedén meg tudja fogni. Ha ez meg történik Shushin no jutsut használva gyors néhány kört futok mester körül. Rá tekerve a drótot ami a tör végéhez van rögzítve. Talán pár másod percre mozgás képtelené téve. De ha a tervem nem sikerülne a már elő készíttet robbanó cetlis tört eldobom. És mester előtt robbantom még fel a levegőben. Remélve azt, hogy ezzel egy pillanatra meg zavarhatom.
Valamelyik terv vagy sikerül vagy nem Akame hangját halom. És próbálok minél távolabb kerülni attól amit tervez. Majd végig nézem a virág esőt.

Akame egy pillanat alatt tűnt el, miután lerázta magáról a társnőjét, majd pedig egyszerűen közölte vele, hogy amennyire tudja, tartsa fel a mestert. Hát elég hálátlan feladott, de szegény kunoichi mindent beleadott, hogy megfeleljen az elvárásoknak, mind a Akame, mind a mester, mind talán a saját maga által emelt követelményeknek is.
Ayami pedig mindent beadott és mind előre gondolhatta, mind felsült a terveivel. A két klón elindult felé, ahogyan újra kunai töröket dobtak a jounin felé, de az igazi trükk itt következett. Ayami két igazi kuani-t is elhajított, amik keresztülhasítva a másolatokat, a füst takarásából közeledhettek a mestere felé, de volt még valami. Abban a pillanatban, hogy a klónok eltűntek az általuk elterelésként használt fegyvereik is, de ez jelen pillanatban előny volt. Mivel a mester felé tartó kuani kések kétszeres füstakarásba kerültek. Az első a klónok, második a késsek okozta képi zavar, mely majdnem bejött. De ugyanakkor ez kétszeres hátrány volt neked is, mert nem láttad, hogy mi történik egy pillanatra, bár ez nem zavart meg téged. Hallottad, hogy a kések a földbe vágódnak, jellegzetes hang volt ez, melyet már ismertél, ahogyan a körbefutkározásod nagyon balul sült el.
A sensei hirtelen felrúgta a levegőbe azt a kést, melyre a drót volt kötve, ahogyan megragadva azt, megfordult a tengelye körül egy villámgyors mozdulattal, hogy a mögötte lévő drótok, nehogy elérjék, szó szerint kiszabadult a csapdádból, ahogyan váratlanul elhajította feléd, de közel sem közel, messze elkerült, ahogyan egy pillanatra hihetted azt, hogy elhibázta. A drót, melyet fogtál, hirtelen megrándult, ahogyan magad sem értetted, hogy hogyan de magával rántott és a legközelebbi fához szegezett, ahogyan a drótok megfeszültek rajtad, bár a kunai késedet így is sikerült eldobnod, mely azonban csak a sensei elé állt a földön, mind egy utolsó próbálkozás.
- Az Ayatsuito no Jutsu // Drót Csévélő Technika nélkül esélyed sincs lekötözni egy shinobit!- közölte veled, ahogyan mozdulni sem tudtál, nem értél el semmilyen fegyvered, megfogott, de szabadulnod kelet valahogyan. A földön lévő cetli azonban ekkor izzadt fel, ami meglephette volna a Muromotot-t, de nem tette. Egyszerűen rálépett fecnire, mely abban a pillanatban kialudt és besült.

Eközben Akame meglepetése ezúttal sikerrel járt, ahogyan a sensei csak a genin felé nézett, ahogyan a szálló egyszerű kis virágszirmok, hirtelen megváltoztak és áthasítva a levegőt és shuriken majdnem eltalálva őt. Az első néhányat, mely szemből érkezett, e a nő simán elkapta, ahogyan a többi felé akarta hajítani, de abban a pillanatban már nem voltak mások, mind egyszerű szirmok. És a harc folyamán először odébbállt ugrani, hogy elkerülje azokat. Bukfencezett egyet földön, ahogyan elmosolyodott a kunoichi jutsuján, mivel már átlátott rajta, ami jelen pillanatban kell, hogy sarkalja a Akame-t, hogy valami újat villantson

//Ayami, te próbálj meg kiszabadulni a Nawakaure no jutsu segítségével! Írd le úgy a technikát, mintha az akadémián már megtanultad volna! És úgy próbálkozol vele! //

Nagy szerencsémre Ayaminak sikerült feltartania a senseit, így nekem sikerült véghezvinnem a tervemet. Mikor ott voltam már a közelükbe felugrottam, és kiszórtam a virágokat. Azok eleinte csak zuhantak lefelé, de mikor aktiváltam a jutsut akkor a virágok shuriken módjára a sensei felé repültek. Eddig minden jónak tűnt, de ekkor jött az amire nem számítottam. A sensei elkezdett kitérni a virágok elől. Átlátott rajtuk, és mindegyiket kikerülte. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó. Összeszedtem magamat, és egy nagyon kockázatos lépésre szántam el magamat. Míg a sensei a maradék virágokkal volt elfoglalva, addig én a Shushin no jutsut használva megpróbálok mögé kerülni. Ha ez sikerül, akkor meglepetésszerűen megpróbálom hátba rúgni. Ha ez sem jön össze, akkor viszont nagy bajban leszek, hiszen a saját támadásom csapdájába eshetek. Ha ez történik meg akkor a Kawrimi no jutsut alkalmazom, hogy kimásszak a bajból.

//Hát ez most kevés lett, de nem jutott több az eszembe.//

Meg béklyózva lekötözve lapulok a fához. Normál helyzetben esélyem sem lenne menekülni. De Sayuri elég időt ad, hogy meg próbáljak valamit.
Régen használtam már azt a jutsut. És nem tartozót a kedvenceim közé. És ami nehezítette a dolgot, hogy nem szeretem ha akadályoznak. Habár sok gátlásom van annak ellenére szabad lélek vagyok aki nem szereti ha bezárják vagy lekötözik. Aki nem szeret a négy fal közt lenni inkább a természetben a sötét utcákon vagy valami hasonló. Talán ez a tudat ami most segített legjobban. Tudom nem kellet volna annyii chakrát mozgósítanom.. De még is meg tettem, hisz kétségbe estem rabságom láttán. Nawakaure no jutsu-t aktiváltam. A csomók kosza hálója ami lekötözött lassan meg lazultak. Igyekeznem is kellet vele ha Akame egy virág szirmát erre felém kóborolna el én meg járnám.
De ugyan akkor ki is használhatom. A csomók még egy kicsit lazultak majd lassan engedtek és már volt elég hej, hogy ki tudjak szabadulni. Már korábban észre vettem, hogy néhány nagyobb fa ami még régen kidőlt vagy más edzésének hála elszórtan itt-ott meg található. Szerencse vagy véletlen de egy volt a közelemben. Kawarimi no jutsu-t használva a másolatot a dórotok alá helyeztem vissza mintha még mindig ott lenék. Majd a pillanatnyi szünetet kihasználva a földre dobtam három robbanó papírt gyorsan egy kis levelet rúgtam rá, hogy ne legyen feltűnő. És a robbanó cetlik távolságán kívül vártam. Ha sikerül akkor egy eltérített virág szirom az áll énem felé fog repülni. És Ha a mester észre veszi oda siet én pedig aktiválom a robbanó papírkákat. HA nem jön be kénytelen leszek segítségért kiáltani. A cetlik talán meg zavarják annyira, hogy legyen egy kis esélyem a közelébe férkőzni. És esetleg talán. De csak talán ha Akame is közbelép valami jó tervel lesz esélyem az üveget meg érinteni nekem vagy neki.

A helyzet korántsem volt annyira rózsás, mind eddig és bizony csak egyre rosszabb és rosszabb lett. Na de menjünk sorjában és Ayami-val kezdve nézzük mi is történt az edzésen.
Ayami körülvevő drótok csak lassan kezdtek meglazulni nagyon is lassan, ahogyan váratlanul fordult a helyzet és a kötelek egyre erősebbé váltak. Nem volt könnyű helyzetben annyi szent, hiszen lényegében, bár már ismerte a technikát, mégsem emlékezett teljesen a tanultakra és hát azóta nem is használta, így összekelett szednie magát és mozgósítania a szürke állományát, hogy nehogy bajba kerüljön.

//Írd le részletesen, csak azt, hogyan képzeled el a tecnikát, a postol függ, hogy megtanultad-e ezt az alapszintű technikát! Ha kérdésed van, azt PM-ben kérném! //

Akeme eközben egy kissé bátor dolgot hajtott végbe. A sensei valóban a szirmokkal volt elfoglalva, hiszen abban a pillanatban még azok jelentették a legnagyobb veszélyt, de nem sokáig. Ahogyan a genin kunoichi a sensei mögött jelent meg, minden megváltozott. A kunoichi rúgását ismét elkapta a nő, mintha hátul is lenne szeme, ahogyan egyszerűen egy kézzel kapta el az összes szirmot és a sake-s üveg hova került? A jounin fején egyensulyozott, ahogyan elengedte Akame lábát, de abban a pillanatban megjelenő drótok be is hálóztál őt, ahogyan társnőjéhez hasonlóan fogásba esett és a földre puffanva a szirmok a fejére hulltak, ahogyan Muromoto hangos nevetésben ivot egyettt, hogy végre nyugta lesz.
- Na gyertek én itt várlak titeket kiscsibék! -idegsítette is őket, ahogyan nem is foglalkozott velük.

//Ugyanazt kérem, mind Ayami-nál! //

A tervem nem jött be. Nem tudom, hogy mit csinálok rosszul, de tudom, hogy ez így nem lesz jó. Megjelentem a sensei mögött, és megpróbáltam megrúgni, de nem jött össze. Elkapta a lábamat, és a szirmokat is. Hihetetlen reflexe van, és mint ha hátul is lenne szeme. Nemsokára már azt veszem észre, hogy egy dróttal összekötözve puffanok a földre. Nagyon gyors, még reagálni sem volt időm. A személyiségétől eltekintve ő a legmegfelelőbb aki taníthatna minket. Még frissen élt bennem a jutsu tanulása. Emlékeztem, hogy nagyjából mit kell csinálni. hát úgy is tettem. Koncentrálni kezdtem a chakrát, és megpróbáltam kikötözni magamat, de akárhogy próbáltam nem nagyon akart sikerülni. Több chakrát vittem bele, és éreztem, hogy egyre jobban kezd lazulni. Még egy kicsit mozgattam a kötelet, mely fogságba tart engem. Hamarosan érezni kezdtem, hogy a kötél szorítása teljesen elenged. Úgy néz ki valami mégis rám ragadt a tegnapi edzésből. A drótokat leráztam magamról, és már is készen álltam, hogy a következő támadást bevigyem. Mivel messze vagyok tőle, ezért ezt jól ki tudom használni. Elindulok a sensei felé, és két kunait dobok. Miközben a kunaikkal van elfoglalva addig én odarohanok hozzá, és a lábát célzom meg a rúgássommal. Ha minden jól meg akkor vagy eltalálom vagy felugrik. Ha eltalálom akkor újabb ütéseket, és rúgásokat próbálok bevinni. Ha felugrik akkor megpróbálom néhány kunaival megdobni.

Nem sikerült csak még szorosabb lett a sok csomó ami fogva tart. Nehezen tudtam koncentrálni lassan pánikba estem. És ez ki hatott chakrámra is. nehezen tudtam összpontosítani. Olyan volt mint egy folyó. Néha szinte teljesen elapadt másik másodpercben szinte testem sejtjei majd felrobbantak a sok chakrátol. Persze az én csakra menyiségem elenyészett mesteré mellett. De mivel még soha nem tapasztaltam így ilyen érzést teljesen új volt. nehezen tudtam csak összpontosítani kellett egy kis idő. Újra összpontosítani próbáltam. Lelki szemeim előtt láttam magam és a drótokat. Elképzeltem ahogy ezernyi hajszál vékony inda módjára a drót béklyót behálózza a chakrám ragyogása. Lassan kitapogatva a gyenge pontokat. Némely helyeken lazít máshol szorít a csomókon. És akadt egy hely ahol a drót a terheléstől elpattant. Ha valaki lát és nézi mi történik külsőleg. láthatja, hogy lekötözés nekem jobban fájt még anális mintha megütöttek volna.
Halk surrogó hang szinte légvésőkig vékonyodva. Drót lassan csúszik tovább mint az idő. Újabb milliméter újabb centi. Feszül és lazul hullámzik mint a tenger. Olyan akár a szél heves szeszélyes és váratlanul moccan. Mások pedig előre tudtam, hogy hol és melyik drót fog mozdulni. Már alig érdekelt az edzés lényege. Csak szabadulni akartam ez volt jelen pillanatban amit legjobban akartam. Aztán hirtelen egy újabb drót szál engedte és nagyobb lett a mozgástér majd a következő és az azt követő csomó is engedett. Ki szabadultam de nagyon mérges voltam. Nem érdekelt a tervezés a kivitelezés. A csel, hogy vehetem el az üveget. Shushin no jutsu jeleit meg formáltam és már is éreztem a kirobbanó gyorsaságot. Gonosz kis mosollyal és tekintettel egyenesen mesternek rontottam.
Egy céllal, hogy jól meg ütöm ott ahol elérem. A lendület ereje és az, hogy ökölbe szorított kezembe összpontosítottam egy kis chakrát ki tudja mit eredményez majd. De ha az első ütés nem sikerül jön egy másik hasonló módszerrel. Szintén öklömbe őszpontosítóm chakrám. Így támadok ütés ütés után addig amíg el nem találom. De ha sikerül a közelébe férnem egyszer biztos elhajol az ütésem elöl. Ekkor minden meg maradt chakrám felét Meg próbálóm testen kívül irányítani. Összes sűríteni és ki sugározni mester felé úgy mintha az csak az öklöm lenne. De lehet az is, hogy ki ütnek. Vagy meg akasztják támadásom és fának koppanva fogok szundikálni egy darabig. Számításba se veszem ezeket a lehetőségeket. Ösztön ami most hajt. Talán a túl élés és a fájdalom egy különös keveréke.

A két kötél egyszerre hult le rólatok, ahogyan szabaddá válva, igencsak megleptétek ezzel a jounin-t. Remiyu-nak maradt elég chakrája is, bár ő csak nézhette mi is történik közben, hiszen messze volt ahhoz a sensei-hez, hogy egyből segíthesse a társnőjét, de ugyanez már Akame-ra nem volt igaz. Ő villámgyorsan reagált és a két kuani kés, mely Muromoto felé repült, félig elég volt.
A jounin egyszerűen csak elhajolt a kuani-ok elől ahogyan Akame lábat érő rúgás elől is sikeresen kitért, bár elégé közel volt. A kunoichi lábba szinte már érintette a jounin lábait, ahogyan ezen mozdulatnak egyetlen egy hátránya volt. Méghozzá, ugyan a levegőbe csalta a jounin-t, ez igaz, de a mozdulat miatt, Akame is kimozdult a lendületből és megkellet állnia, mely egy jounin ellen már nem éppen elegendő. A kunoichi a levegőben volt, de nem bénán állt a harchoz és villámgyors volt. Lábával oldalról rúgta meg a kunoichi-t, aki éppen, hogy feltudta emelni a kezét, hogy védje a rúgást, de ezzel egyetemben el is esett, ahogyan a sensei féllábbal ért a földhöz.
- Na gyertek, jöjjön a második menet!

//Mind a ketten felírhatják a jutsut az adatlapra! //

A dolgok egy pillanatig úgy néztek ki, hogy jól alakulnak, és sikerül csapást mérni a senseire, de sajnos tévedtem. A kunaiok elől elhajol, és a rúgásom elöl is elugrott. Én elvesztettem az egyensúlyomat, és a sensei a levegőből rúgott. Én még éppen ki tudtam tenni a kezemet, hogy tompítsam a támadást, de így is elestem. A kezem fájt, mert a rúgása elég erős volt, de nem volt vészes. Kicsit meglepett a dolog, de gyorsan felálltam, és nem vacakoltam sokat. Odamentem a társamhoz, és egy új ötlettel álltam elő.
-A gond az, hogy egyedül egyikünk sem ér semmit ellene. Viszont ha összefognánk talán lenne valami esélyünk. Figyelj! Használjuk egyszerre a Shushin no jutsut, és te kerülj mögé, én meg előtte fogok megjelenni. Ha minden jól sikerül akkor egyszerre kéne támadni. Ha valamilyen irányba elmozdul rögtönk kunaikat dobunk felé ezzel talán megzavarva, és újabb támadásokat indítunk.- modtam, és ha a társam kész, és beleegyezik akkor rögtön indulunk is.

Látom már ez így nem fog menni. Túl képzet túl erős és gyors hozzám hozzánk képest. Egyszerű támadásokkal lehetetlen lesz meg közelíteni.
Elképzelhetetlen, hogy akár meg érintsem.
- Igazad van Sayuri. De tudod egy macska türelmes. Lehet talán más a megoldás. De rád bízom magam már régebb óta ismered.
Felkészülök jobb lábam kissé előrébb helyezem, hogy egy stabilabb test helyzetet vegyek fel. Emlékeim melyéről kotortam elő ezt a test helyzetet. Valami komolyabb taijutsu technika alapja. De csak erre emlékszem, hogy akit láttam az valahogy így állt és kezdte a gyakorlást. Csak ennyit tudok és semmi mást. Persze ez meg tévesztő lehet. jelentheti azt, hogy van valami jó technikám. De az igazság az, hogy fikarcnyit sem értek a taijutsuhoz jelenleg. Ezért csak csel figyelem elterelésnek szánom. Shushin no jutsut aktiválása után villám gyors mozdulatokra és szédítő sebességre teszek szert. De ez így nem jó. Hiába a gyorsaság ha nem párosul semmivel sem. Ha futni kell akkor még rendben de most támadni is kell. Sebesen száguldanak agyam sejtjei közt a gondolatok. Végül is úgy döntök, hogy kockázat nélkül nincs nyereség. És amúgy is törleszteni akartam. Valami gonosz kis tréfa jutót eszembe. Nem veszélyes csak alattomos. Ha már úgy is perverznek bélyegzett a mester. Legalább legyen oka, hogy így hívjon. Ahogy a tervben van mögé kerülök de nem támadok vagy ütök mert tuti, hogy erre számít. Inkább csak mester hátsó felére csapok tenyeremmel.
- Húppsz lehet még is csak az vagyok aminek nevezet mester?
Ha nem kapok egy hatalmas pofont amitől elrepülök akkor nagyon boldog leszek most. Más felől ha mester felém fordul társamnak van esélye támadni. Ha nem sikerülne a dolog és nem kapok hatalmas nyak levest. Nem mozdulok semerre sem.
- Mester elkérhetném az üveget? Csak egy kicsit, hogy megnézem tényleg mi van benne?

[Hinata és a Nagy Csapat]

Furcsa talányok fészkelték magukat Suzume agytekervényeibe, amint Konoha utcáin haladt a kiképzőterepek felé. Tudniillik aznap volt a "nagy nap", mikor is találkozhatott csapattársaival. Halványlila gőze nem volt róla, mire számíthat, így jobb híján felkészült a legrosszabbra.
Ha nagy mákom lesz, persze mondom ezt nem kis iróniával, valami aktakukac, szürke egerekkel raknak össze. Az lenne csak az igazi móka! Már látom magam előtt, ahogy vézna izmaikkal épp el tudják hajítani a kunait, miközben takonybuborékokat fújnak orrukból. Utópisztikus egy látomás, az már tuti! Ha valami csoda folytán, azonban tényleg versenyképes - csakis a legjobbhoz, azaz hozzám mérve persze - geninekkel osztanának egy csapatba, lenne értelme kitartóan edzeni. Ehhez azért egy elég nagy adag makk is kell, aminek úgy érzem mostanában híján vagyok. Szívni fogok, szinte érzem a csontjaimban.
Ilyen, és hasonló pozitív gondolatok áradatában sodródva haladt el egy stand mellett, ahol egy idősebb nő friss gyümölcsöket árult.
- Jó napot, kérnék egy darab almát! Mondjuk azt a pirosat, ott - bökött egy érettre a láda sarkában. - Köszönöm! - biccentett illedelmesen, amint az anyó átadta a gyümölcsöt, majd kifizette annak árát és indulni készült. - További szép napot!
Az idős asszony is viszonozta a jókívánságot, majd miután Suzume elrakta a visszajárót, nekilátott az almának. Ahogy beleharapott a zamatos rostokba, eszébe ötlött, talán újdonsült csapattársainak is vehetett volna pár darabot, ám amilyen gyorsan jött ez a kósza ötlet, olyan gyorsan el is hessegette azt.
Még pénzt is áldozzak rájuk, mikor nem is ismerem őket? Az ki van zárva. Na, meg amúgy sem vennék nekik. Ha annyira akarnak, vegyenek maguknak. Mondjuk... A senseinek talán mégiscsak vehettem volna valamit. Viszont ki tudja, szereti-e az almát?! Sőt, egyáltalán eszik-e gyümölcsöt? Lehet, hogy húszabáló.
Míg kapzsiságával és fukarságával legyőzte magában a jóindulat halovány szikráját, meg is érkezett a kiképzőterephez. Óvatosan lépett be a területre, miközben felmérte a helyzetet. Senkit nem látott. Lefuttatta magában még egyszer az információkat, és egész biztos volt benne, hogy itt kell várakoznia.
Csodás. Úgy látom, a pontosság már semmiképp nem írható az erényeik - véleményem szerint amúgy is rövid - listájára.
Suzume fejében az meg sem fordult, hogy esetleg ő érkezett túl korán a helyszínre. Ez teljesen kizárt volt az ő gondolatmenetében...

// Bocsánat a késésért //

A helyzet kicsit kínos, kicsit értelmetlen, na meg kicsit perverz irányvonalat vett, ahogyan Remiyu a jounin mögött termet és rácsapott annak hátsó tájékára, de láthatólag inkább hagyta magát, hiszen a szeme egész végig a lányon volt. Arcára széles és groteszk mosoly ült ki, ahogyan megfordult, ezzel nyílt támadási felületet adva Akame-nak, aki élt is a lehetőséggel, de mindhiába. A sensei ismét egyszerűen elkapdosta a fegyvereket, mely felé repültek, ahogyan Remiyu-t nézet, akinek a kérése is napvilágot látott, nem is kicsi meglepetést okozva ezzel.
A jounin ugyanis egyszerűen odadobta neki az üveget és bár a genin kunoichi örült ennek, mégis beleszagolt az üvegbe, amely után elkezdett szédülni, úgy megérezte a tömény alkohol finom kis izét.
- Mi van...- vonta kérődre őket a kunoichi- … már untam, hogy mit szerencsétlenkedtek itt nekem, ezért adtam neki oda. - sétált az egyik közeli fa tövéhez, ahova fáradtan leült.- Nen bírom sokig a harcot, mindig megfájdul a vállam, lehet, hogy a nagy melleim miatt lenne? -kérdezte ahogyan megvakarta azokat, miközben hatalmasat ásított.

//Mind a ketten + 15 ch ponttal letettek gazdagabbak! Melyek jóvá is lettek írva! Egy „D” szintű edzőkaland ezennel véget ért, a következő nagyobb falat lesz, igérem! //

Hosszú,lassú léptekkel halad a kiképzőterepek felé, mert ma végre eljött az a nap is, mikor kissé megkomolyodva eljut arra a szintre, hogy hajlandó legyen a csapatmunkára, hogy majdani társaival testvérként védjék a falut, teljesítsék a kötelességüket.
Könnyű reggelivel a gyomrában, ráérősen sétál, lényegében azért, mert fogalma sincs, hogy elég nagy késésben van. Ha tudná, valószínűleg vért izzadva rohanna, majd szégyenében a földbe süllyedne genintársai és senseie előtt.
Kócos hajába bele-belekap a szél és ifjú titánunk élvezettel szemléli ezt, hallgatja a madarakat, miközben azon morfondírozik, mifélék lesznek a csapattársai.
Lehet hogy olyan jók, hogy labdába sem rúghatok mellettük? Á, ez biztos nem… Kijöttem már a gyakorlatból, régen volt az az Akadémia már, de nem ennyire.
Elhúzza a száját, ahogy némi félelem költözik a szívébe. „Mi van ha…” Túl sokat agyal az ilyeneken, de ezt neki nem lenne szabad, mert nem túl könnyen vezeti le az efféle feszültséget, amit a felesleges aggodalmak szülnek fiatal fejében. Sietősebbre fogja a lépteit, „nehogymár ő legyen az utolsó” alapon.
Be is fordul a kiképzőterepekhez, majd megpillantja a nála látszatra is fiatalabb, törékeny szőke lányt.
Még sosem láttam. Vajon ő lesz a társam? Tudom, hogy a különbségek sokat számítanak egy ilyen csapatnál, nem jó, ha mindenki ugyanolyan, és ugyanazt csinálja..Na de Ő? Egy törékeny kislány? Én sem vagyok egy izomkolosszus, kíváncsi vagyok, mekkora hegyomlást raknak még be közénk.
Mindent egybevetve nem unszimpatikus neki a lány, de nem néz ki belőle sokat. Lassan odasétál hozzá.
-Szia! Kazuma vagyok. Mi járatban errefelé? Te is a genincsapatra vársz?
Kérdezi amolyan csevegő hangnemben. Lerí róla, hogy többet nem nagyon fog kipréselni magából, még ha a hangsúlya, beszédstílusa arra hivatott, hogy ezt eltakarja.
Nekitámaszkodik egy faoszlopnak, és természetesnek tűnő nemtörődömséggel figyeli, ahogy a lány befejezi az almaevést, arra várva, hogy megjöjjön a sensei, esetleg egy harmadik genin is, amennyiben a lány is arra vár, amire ő.

Pár perc csendes ácsorgás után egy alak tűnt fel a helyszínen. Suzume összeszűkült szemekkel méregette az idegent, aki egyre csak közeledett. Arcát nemigen látta, mivel egy maszk takarta el annak jó részét, csak a szőkés üstök volt, ami jól látszott messziről is. Mikor már minden kétséget kizáróan eldőlt, hogy a fiú Suzume irányába tart, a lány sejtette, hogy ő lesz az egyik társa.
Egy a háromból. Ez eddig elég silány arány. Így első ránézésre nem sok mindent tudok mondani erről a srácról. Annyi azonban biztos, hogy az a maszk elég fura. Mármint, nem maga a maszk, hanem hogy a fél arcát eltakarja vele. Épphogy kilátszanak a szemei. Remélem nem valami csodabogár, mert akkor frankón nekiállok pörögni a fejemen...
Mikor Suzume mellé ért, a fiú megszólította őt. A lány még harapott egyet az almájába, majd míg rágcsálta a falatot, gyorsan végigfuttatta tekintetét leendő társán. Semmivel sem jutott többre, mint azelőtt, hacsak nem annyival, hogy felfedezte, hogy a srác szemei zöldek. Nem tudta hova tenni igazából a figurát, így miután nyelt egyet, elég szűkszavúan nyilatkozott Kazuma irányába.
- Üdv, az én nevem Suzume. Ami pedig azt illeti épp rád, illetve a többiekre várok, ezek szerint ugyanis egy csapatban leszünk.
Eztán nem nagyon vetett fel más témát, úgy látta, Kazuma is elvolt, míg a faoszlopot támasztotta. Elvégre nem azért jöttek ide, hogy dumapartit tartsanak, hanem hogy megkezdjék az edzést.
A sokadik perc után, Suzume megelégelte a várakozást, és úgy döntött elindul hazafelé. Egy kis kettősség uralkodott benne, ugyanis ment volna, de ugyanakkor maradt is volna. Egyrészt megunta a némaságot, másrészről nem akart már első alkalommal beégni türelmetlenségével a jövőbeli sensei előtt.
- Szerintem, elfelejtett minket - konstatálta Kazumának nem sokkal később. - Nem hinném, hogy ma még ideér. Akárhogyis, én lépek. Te maradsz?
Közben már el is indult kifelé, hogy szavainak nyomatékot adjon, mikor egy árny állta útját. Hirtelen benne akadt a levegő, s megtorpant. Egy elég furcsa arc kezdett körvonalazódni előtte, ami valami démoni figurára emlékeztetett. Hátrált pár lépést, mire az ismeretlen is kikerült az árnyékból. Így már semmi ijesztő nem volt benne, egy viszonylag átlagos kunoichi állt Suzume előtt. A lány pislogott kettőt, mire a nő egy félelmetes hadarással rohanta le a két újoncot.
Az biztos, hogy nem szűkszavú. Na, meg elég kedvesnek is tűnik, bár ki tudja, mit hozunk ki belőle. Lehet, hogy ez csak a beetetés része.
Arra, miszerint ő most épp egy küldetésen van a harmadik társukkal, Suzume csak hallgatott. Sejtette, mire akar kilyukadni Ami-chan, pontosabban a klónja. Kérdéseit hallva azonban magához ragadta a kezdeményezést, s elsőként válaszolta meg őket.
- Nos, ez egyszerű. Szeretek győzni és szeretem, ha igazam van. Ki nem állhatom, ha valaki okoskodik. Mivel a verseny nagyban motivál, ezért a célom, hogy jobb legyek, mint voltam, de jobb legyek másoknál is. Addig nem vagyok hajlandó feladni, míg még van hova fejlődnöm. Valamint medikus ninjává szeretnék válni.
Suzume elhallgatott, jelezve, hogy ennyit akart megosztani első körben, majd Kazumára pillantott, s utána ismét Ami-chan klónjára. Eközben azon morfondírozott, mi fog kisülni ebből az egészből...