Kiképzőterep

Hihetetlen volt de mégis megtörtént győzött megcáfolhatatlanul és furcsa mód felülkerekedett ellenfelén. Annak ellenére, hogy hidegvérét elvesztette minden jól alakult, bár egy valódi harc során a forrófejűség és a pánik elegye a halálát is okozhatta volna, de ez csak egy edzés volt így nem ez történt. A döbbenetből felocsúdva eltette a senbonját ám mielőtt elindult volna megkeresni a többi fegyverét Kaito kérdése, ütötte meg a fülét majd, mint egy meglepetés vette észre újdonsült barátját, akinek a jelenlétét a csata hevében meg se érezte. Ha reálisan belegondolunk ez is, hozzátartozik azokhoz a végzetes hibákhoz, amit ember elkövethet, már ha ellenségről van szó.
- Wakai-kun rég láttalak. Na milyen voltam? Igaz egy nap alatt nem lettem jobb de hamarosan jobb leszek nálad. – mint valami izgatott kisgyerek úgy kezdett ezekről az értelmetlen dolgokról beszélni.
Alig két napja hogy magához tért de már megvolt egy cél, amit kitűzött maga elé és elhatározta, hogy meg is valósítja.
- Nagyon köszönöm a meccset Obake-kun. Sokat tanultam tőled. – tiszteletét kifejezve meghajolt ellenfele felé de nem mozdult semerre sose lehet tudni miként folytatódnak majd a dolgok.

Kasai figyelemmel kísérte végig a párbajt és minden fontos momentumot feljegyzett magának, majd mikor látta, hogy véget ért a párharc és barátja Natsu nyert felkelt, majd odasétált a többiekhez.
- Helló. A nevem Wakai Kasai.- köszönt oda a számára ismeretlen alakhoz.
- Helló Natsu. Láttam a párbajt ügyes voltál.- mondta Kasai nevetve.- Alig várom a következő párbajt, most hogy Hari fel lett újítva.
Kasai rátekintett Nutsu ellenfelére, majd alaposan szemügyre vette annak a bábját is.

Natsu teljesen vörös lett a dicsérettől egykori edzője ugyan is inkább seggberúgást osztogatott szép szavak helyett. Már a tegnapi napon megfogalmazódott benne egy gondolat, amikor Kasaiéknál járt de kissé kényelmetlenül érezte magát, attól hogy megkérdezze. Úgy érezte ezúttal túlságosan is szerencséjén nem, pedig azon hogy ellenfele gyengébb volt nála. Erről szó sem volt tisztán érezte, hogy Kaito jobb de most leengedte a védelmét így sikerült őt kijátszania. Múlt éjjel gondolkodóba esve próbált kitalálni egy hatásos módszert arra az esetre, ha fegyvereit kivédenék és ugyan támadt egy ötlete de, mint mondtam ehhez segítségre volt szüksége. Bátorságát összeszedve végül odament barátjához hátha az tud neki segíteni.
- Wakai-kun szeretnék kérdezni tőled valamit. Volna egy pillanatod? – rossz modorra vall ugyan de, meg se várta, míg a fiú válaszol majd, hogy más ne hallja a fülébe súgta az ötletét.
Remélte bartája kitudja, segíteni és akkor kissé hatásosabb, lehet még inkább a harcokban.
Majd Kaito felé fordult és sűrűn kért bocsánatot tőle amiért közbevágott.

Kaito elővette Hitogoroshi tekercsét, majd belezárta. Ezután látta, hogy Kasai és Natsu már régebbről ismerik egymást.
- Nincs mit, nekem is jól esett ez a kis harc! Kár, hogy ilyen hamar véget ért. Na majd legközelebb megmutatom mire képes a másik bábum, Utena!
Ezután Natsu bizalmasan beszédbe elegyedik Kasaiva, így Kaito tudja, nincs már itt rá szükség.
- Nos, nem zavarlak tovább titeket! Megyek és megnézem mit segíthetek odahaza! Viszlát!
Köszön el a srácoktól, majd haza viharzik.

//Ha gondoljátok, lassan kijátszhatjátok, hogy Natsu lesz a társatok!//

Kasai meglepetten nézet barátjára, majd elkezdte hallgatni mit kíván neki súgni. Miután figyelmesen végighallgatta egy lépéssel hátrébb lépett.
- Persze megoldható.- válaszolt Kasai, majd észrevette, hogy Natsu edzőpartnere épp elköszönöm, majd elindult kifelé a kiképzőterepről.
- Viszlát. Örültem a találkozásnak.- köszönt Kasai a távozó társuk után.
- Ő van egyéb dolog amit meg szeretnél kérdezni?- kérdezte Kasai Natsu-t

- Ő persze ért a méregkészítéshez is. Sok fajta méregreceptje van és az utóbbi napokban is vásárolt párat. Biztos tud olyat készíteni, ami neked kell.- felelt Kasai vigyorogva.
- Persze szólok neki, hogy átjössz, de szerintem úgy se fogja bánni. Biztos segíteni fog.- mondta Kassai, miközben megigazította a hátán lévő tekercset. Majd elkezdett gondolkozni, hogy a bábjába is tehene valamiféle bénító mérget és úgy sokkal hatásosabb lenne.
- Esetleg van még valami, amit tehetek érted?- kérdezte kíváncsian a fiú.

- Okés! Akkor, majd holnap találkozunk.- felelte Kasai, majd ő is elindult haza felé, majd abban reménykedett, hogy talán összefut majd valamikor Kahoko-val és bepótolhatják az elmaradt programot.
Kasai útközben hirtelen rájött, hogy ma tér haza édesapja, ezért gyorsított a tempóján, mert már 5 napja nem látta az apját és meg szeretné neki mutatni az új bábját, meg edzeni szeretne vele.

A hangulat kezdett egyre inkább feszélyezetté válni, így talán nem is zavart sok vizet egy váratlan vendég betoppanása. Az illető két papírt tartott kezében, majd gyors vizuális megerősítés után rögtön kettejükre bökött és átadott egy levelet, melynek célját és konkrét tartalmát ugyan nem közölte, de hát azért voltak ők, hogy felnyissák és elolvassák. Natsu remek figyelemelterelést látott a borítékban, így rögtön, mint akit szétvet a kíváncsiság, feltépte a pecsétet és már elő is kapta a hivatalos okiratot. A tárgy egyszerű volt méghozzá hogy új csapatba osztották, ám a társának neve, mert bizony az ő nevét is mellékelték, nos ő éppen ott ült mellette. Ezt a meglepetést a srác sem tudta leplezni, ahogy kitágult pupillával Genkoura nézett.
- Ööö... - próbált valami értelmeset kinyögni, azonban frissen sült csapattársa már fel is pattant jelezvén menni kéne.
Hősünk egy gyors pillantást vetett a küldeményére, ahol szó szerint sürgető időpont szerepelt.
- Oji-san, fizetnék!
Barátja látszólag megfeledkezett erről így az ő részét is gyorsan kiperkálta, majd egy "Várj!" kiáltással futott a srác után.
Végül eljött az idő, amikor megint más emberekkel fog egy csapatban dolgozni, ám ezúttal közel sem érezte ezt olyan rossz dolognak.

// Üdvözlet tanulók Genkou téged még nem köszöntöttelek szóval szia. Natsu te meg alma //


Ajtó csattan, kalap csusszan, borosta villan. Egy igencsak félelmetes fickó lépett ki egy igen csak félelmetes házból. Nem a megszokott unalmas Sunagakurei ház volt. Egy romos, és más hagyományokat tükröző kis vityilló. Látszik, hogy saját kezűleg csinálta egy valaki. A férfi - mert férfi volt az a félelmetes illető – lassú, lomha léptekkel halad előre. Nem vesződött azzal, hogy bezárja. Valószínűleg nem tárolt semmi érdekeset, vagy értékeset. De annál több haszontalan kacatot, ami számára fontos volt. De nézzük csak meg ezt az alakot egy kicsit jobban. Kívülről nagyon is ijesztően néz ki. A lábbelije, egy nem igazán szokványos fekete bakancs. A nadrágja sötétbarna és foltos. Néhol szakadt. A felsőruházata a szokványos shinobi öltözködést képviseli. A mellénye világos barna és sok-sok zseb díszíti. A fejpántja, ami immáron visszaminősült csuklószorítóvá, a csuklóján foglalt helyet. Az arca gondterheltnek látszik, valamint sebhelyek díszítik. Hosszú zsíros haja van és borostája. Mindkettő barna. Kócos a szemöldöke. Nem sokat foglalkozik a külsejével, és láthatóan a testi épségével sem. A kezében egy fekete, bőrborítású könyv van. Rajta egy fehér kanji díszeleg, ami kapcsolatba hozható a sinto vallással. A lassú lomha léptei egyre szaporábbak lettek. A gyors lábak alatt, csak úgy porzott a talaj. Siet valahova. De nem tudni, hogy hova.

// Toljatok még egy kört és aztán HÁHÁ Bocsi a késésért :S //

A férfi, végig sietett. Nem volt az a kiköpött ninja fajta, de az átlagos ember csak egy suhanó árnyat látott. De valami történt. Egyre csak lassult, majd végül megállt. Körbenézett, majd leporolta a ruháját. Összeráncolt homlokkal nézett egyenesen rátok. Igen, a Kiképzőtérre sietett és valószínűleg titeket keresett. De Ti még nem láthattátok, ugyan is teljesen mögöttetek volt. Nem akart elbújni vagy ilyesmi, csak hát így sikerült. Kinyitotta a könyvét, majd megköszörülte a torkát. Nem törődve azzal, hogy figyeltek-e rá, elkezdte a mondandóját.
- Társaitok megértése a legfontosabb. Tiszteljétek az életet és benne minden élőlényt. - Olvasta fel a könyvből - A nevem Kyou Shiro. Nektek csak Shiro-sensei. Akinek ez nem tetszik az mehet is. Na már most. Én leszek a senseietek. Gondolom ezt már sikerült nektek is felfognotok. - Ekkor nagy csattanással becsukta a könyvét - Mutatkozzatok be, aztán kezdhetjük az edzést!
Mondta, majd eltette a csizmájába a könyvet, és leült törökülésbe, méghozzá karba tett kézzel. Várta a válaszokat.

//Natsu elhívása egyeztetés alapján//

Az edzések előtt, még a bemutatkozások közben jelent meg a semmiből egy Shinobi, Shiro sense érezte a közeledését, így nem lepi meg a dolog, ellentétben Natsuval és Genkouval. A lány lassan lépkedve kezét felemelve közli békés szándékát, bár Jounin mellénye, és fejpántja mindenki számára megnyugvást jelent, egy falusi ninja velük egyetemben.



- Üdvözletem, a nevem Hiei Kuzomi, Sanagi Natsu-t keresem. Elnézést, hogy megzavarom az edzést Shiro-senpai, de a fiút küldetésre hívták. - Magyarázta, majd odanyújtott a fiatalnak egy borítékot, mely utasítja őt azonnali hatállyal a Kazegake irodájában való megjelenésre.
- Mint tudják nagy a fejetlenség, nem csak a faluban, az egész ninja világban, így a küldetések is egyre csak jönnek, így igénybe kell vennünk a lelkes, és biztató képességekkel rendelkező geninek szolgáltatásait is. Nem is zavarok tovább, kellemes napot. - Bólintott bájos mosollyal, majd eltűnt, füstfelhővel borítva nyomait.

//Natsu hivatalosan is átvéve, ekkor.: 2012.07.06.//

[Kakashi]

Egy újabb nap, egy újabb átlagos és dögunalmas nap. Rui jó régóta nem volt küldetésen és lassan már kezdett viszketni a tenyere. Vágyott a harcra, nincs ezen mit szépíteni.
- Áááh! - kiáltott csak úgy a nagyvilágba a jounin. Szerencsére senki nem volt a közelben, hogy szem-, illetve fültanúja lehessen a kirohanásának.
Na, de talán mégse lesz olyan unalmas ez a nap, hiszen ígéretet kapott, hogy mától kap egy új tanítót, aki egy Genjutsu rejtelmeibe vezeti be a kunoichit. Erre a gondolatra a lány izgatott lett és hirtelen el is felejtette a harcokat. Még csak két illúzió technikát ismert, szóval ráfért bőven a gyakorlás, valamint az új technika tanulása is.
*Mikor érkezik meg a sensei?* Toporgott a jounin, miközben ide-oda pillantott. Nem látta még sehol a mesterét, pedig szépen végigpásztázta a kiképző terepet. Zöld szemei minden zugot átkutattak, de semmi.
- Késik - jött az apró, ámde igen fontos megállapítás részéről.
Úgy döntött, hogy addig leül egy padra, mert nem akarta feleslegesen kifárasztani magát. Nem mintha eddig olyan nagy megerőltetésnek lett volna kitéve a teste, de ácsorogni végképp nem volt kedve. A napnak pont olyan szaka volt, amikor az összes padot tűzte a nap, úgyhogy nem tudott árnyékos helyet választani. Szerencsére már régen hozzászokott az itteni klímához. Konohában teljesen más időjárás uralkodott, ám onnan jó pár éve elköltözött.
*Mi lesz már?* Tette fel a kérdést magában, és egyre jobban kezdett idegeskedni.

//Rui most a türelmetlen korszakát éli. Majd kinövi. //

// Rui //

Türelem rózsát terem, szokás mondani ám ebben az esetben egy idős őszhajú és szakállas tanító mester jelent csak meg. Természetesen amikor azt az ígéretet kaptad hogy a falu egyik legkiválóbb Genjutsu ismerője fog gondozásába venni, nem éppen egy ilyesfajta személyre számítasz. Az öreg lassú léptekkel közeledett feléd miközben fabotjára támaszkodott. Úgy tűnt az eszköz fontos szerepet kapott a mozgásában. Aztán mikor közelebb ért megszólított téged, mintha egy régi ismerőst köszöntene. Hangja meglepően életerős és harsány volt. -Á Koreko Rui! A Jounin akiről sokat hallani. Engem küldtek hogy tanítsak neked egy két trükköt az illúziók világából. Mondták hogy már nem vagy teljesen kezdő, így jó lenne ha beavatnál a tudásodba. És ha van elképzelésed merre szeretnél haladni azt is fogadom.- Az öreg látszólag örült hogy tanítványt kapott, lehet már régen mozdult ki otthonról, vagy szimplán szeretett az oktatással foglalkozni. -Majd elfelejtettem. A nevem Iwana. -Mutatkozott be végül, majd megállapodott szemben veled, tisztességes távolságban.

Az öreg Iwana hümmögve hallgatta végig mondandódat majd a végén megvakargatta hosszú szakállát és elismerően bólintott. -Már értem miért lettél ily fiatalon ilyen elismert a faluban. A legtöbb tanítványom mindig is látványos vagy pusztító erőt akart magának. Te viszont azt nézed mi lehet hasznodra. Eszes vagy ez pedig elengedhetetlen a mai világban.- Magyarázta majd leült a padra melléd. -A Shibari valóban nem bonyolult technika azért is olyan elterjedt a Genjutsu mesterek közt. Pont ezért szeretném ha magadról jönnél rá a részletekre. Így gyakorolhatod az elemzést is.-Magyarázta.-Szóval szerinted az áldozatunkat hogy kell célba venni ennél az illuziónál? Mire koncentrálnál és hogyan?- Kérdezte kíváncsian a Jounin. Valóban tanítani akart téged nem csak elmondani a receptet és hagyni hogy addig főzz amíg az ehető nem lesz.

Rui picit megrázta a fejét, majd eleresztett egy halvány sóhajt.
- Éppen elég pusztító technikát ismerek - vallotta be a jounin. - Ideje lesz olyan jutsukat tanulnom, amikkel inkább kicselezhetem az ellenfelet, mintsem megöljem őket egyetlen támadással. Azért a gyengébb technikákkal is meglehet nehezíteni a másik dolgát.
Miután egy kicsit elkalandozott a mondandójával, ismét összeszedte magát és a feladatra koncentrált. Iwana nem egy szokásos mester volt, másképp akarta megtanítani a jutsut. A dicséret jól esett neki, kicsit helyrebillentette a benne dúló harcot. Tényleg el kéne végre döntenie, hogy mit is akar.
Hirtelen eszébe jutott egy korábbi beszélgetés, akkor éppen Lianti próbált belé lelket önteni.
- Nem kéne ennyire utálnod magad - mondta a farkas.
- De annyira megváltoztam.
- Mindenki változik, ez elkerülhetetlen. Már én sem vagyok ugyan az, mint amikor először megidéztél. Amúgy is, azt hittem szeretsz harcolni.
- Igen, szeretek. Vagy legalább is sokkal jobb, mint tehetetlenül ülni. Tényleg hiányzik a frontvonal, viszont mostanában kicsit sok lett körülöttem a haláleset. Bár, amikor harcolok, nem gondolok a régi sebekre, mert jönnek az újak.
- Nem értelek, olyan vagy mintha kétfelé szakadtál volna.
- Csodálkozol? A közelgő háború miatt mindenki aggódik. A nemzetek két félre osztódtak, és attól félek, hogy a régebbi ismeretségeim miatt nem tudok majd úgy harcolni. Esu-senseit sem láthatom egy ideig, egyrészt mert az Eső országában él, másrészt még mindig nem tudják, hogy életben van. De ennek így is kell maradnia.
Ennél többet nem mondott. Még mielőtt Lianti válaszolhatott volna, a kunoichi letérdelt és átölelte a farkas nyakát. Így maradtak több percig, majd miután Rui elengedte az állatot, az egy pukkanás és füst kíséretében eltűnt.
Ennyi volt a visszaemlékezés, de még ez is soknak tűnhetett Iwana szemszögéből.
- Elnézést, kicsit elkalandoztam - magyarázkodott a jounin, majd folytatta. - Akkor lássunk is neki, nem szeretnék felkészületlenül menni egy esetleges küldetésre!
*Nem kellett volna az a kirohanás, még a sensei megérkezése előtt. Néha örülni kell az unalmas napoknak.* Jegyezte meg magának a jounin, aztán már a jutsura fordította minden figyelmét. Az öreg tanító joggal várt tőle sokat és nem akart csalódást okozni.
- Nos, mivel ez egy bénító technika, éppen ezért a mozgással lehet kapcsolatos. El kell hitetni az ellenféllel, hogy nem tud mozogni, csapdába esett. Azt kell gondolnia, hogy teljesen mozdulatlan, és akkor könnyű célponttá válik mások számára. Esetleg még a jutsu használója is támadhat, ha teljesen biztos a hatásban, legalább biztos nem véti el a következő lépést - vett egy mély levegőt, majd folytatta tovább. - A Jubaku Satsu-nál is megbénul az ellenfél, de ott legalább annyi segítség van, hogy azt gondolja, egy fa ejtette csapdába. Kezdhetném valamilyen segédeszközzel, például, ha elhitetem, hogy a keze és lába össze van kötözve, máris könnyebben menne viszonylagos mozdulatlanságban tartani az ellenfelet.
Egyelőre ennyit mondott, várta, hogy mit fog mondani erre Iwana. Régen tanult már Genjutsut, lehet berozsdásodott a tudása az illúziók terén.

//A visszaemlékezős részhez kiegészítés. Majd ha lesz elég időm és kedvem, összehozok egy kisebb novellát. Ez meg fogja magyarázni, hogy miért ennyire türelmetlen a kedves hölgy, de ugyanakkor kicsit elhidegült a frontvonali küzdelemtől. Pont ezért nem osztják be sok küldetésre.//

Az öreg látszólag kiszúrta hogy kicsit elkalandoztál az emlékek tengerében de ezért nem neheztelt rád. Nyilván ő, aki talán az összes eddigi nagyobb háborúnak szemtanúja vagy résztvevője volt, megértette az érzéseidet. Aztán a feltételezésedre már volt reakciója. -Jól következtetsz. Valóban nehezebb dolgod van, hiszen itt nincs a rendelkezésedre álló eszköz, mint egy fa. Itt az áldozat idegrendszerének azt kell elhinnie hogy teljesen megbénult, mindenféle külső behatás nélkül. A köteles felvetésed érdekes, de nem hiszem hogy akkora skkot okozna mit a teljes tehetetlenség tudata. Csak próbálj ráhangolódni az ellenfeledre és elhitetni vele hogy teljesen megbénult.-Itt felállt a helyéről és visszatért a korábbi tisztes távolság pozíciójába. -Az eddigi ismereteidből kell kiindulnod csupán az illúziót a te ízlésed szerint kell alkotnod. A kötél kezdésnek tökéletes. Próbáld alkalmazni egyenlőre csak a lábaimon.-Adta ki az utasítást az öreg Jounin. -Ne feledd a bénítás a lényeg!

Iwana kíváncsian figyeli a kísérletedet, majd elindul feléd. -Úgy látszik az első kísérleted nem sikerült de sebaj...-Mondaná tovább de hirtelen rendellenesen megtorpan mert alsó végtagjai a mozgás vagy a reakció semmilyen jelét sem mutatták. Így érezheti magát egy béna ember, az öreg Jounin azonban csak elmosolyodott rajta. -Úgy látszik kicsit korán ítélkeztem Rui, tökéletesen végrehajtottad, amit kértem első körben.Az időzítésed még kicsit meg is lepett engem bevallom.- Azt ugyan egyikőtök sem tudta eldönteni hogy a kis késlekedés minek volt betudható de ugye ahogy a mondás is tartja: a győzelmet nem kell megmagyarázni. Miután feloldottad a jutsut és Iwana lábai újra a régiek voltak, a Jounin úgy döntött ideje emelni a tétet és megpróbálni a teljes bénítást. -Próbáld meg létrehozni a jutsut! Próbálkozz többször, ha úgy látom nem jó, akkor fel fogom oldani. Neked csak annyi a dolgod hogy addig próbálkozz ameddig teljesen mozgásképtelenné válok. Persze ha sokáig itt maradunk edzeni, öreg korom miatt így is úgy is te fogsz nyerni!-Mondta mosolyogva.

// Egy szép postot kérek többszöri próbálkozással. Mondjuk mindig szépet írsz, úgyhogy itt a többszöri próbálkozáson lesz a hangsúly. //