Konoha kapuja

//Vörös Felhő//


Teljes egészében ki volt halva a Falu, ahogy a csapattal keresztülhaladtunk rajta az ANBU kihallgató épület felé, a kapott utasításoknak megfelelően. Síri csönd borult ránk, így a jellegzetes alapzaj ezúttal nem nyomta el lépteink hangját, amelyek így ebben a feszült szituációban szokatlanul hangosnak hatottak. Egy-egy shinobi ugyan előfordult a tetőkön, de a civilek, akik a lelkét nyújtották Konohának, különösen hiányoztak a számomra. Valószínűleg mindannyiunk számára.
 ~ Sosem láttam még ilyen üresnek Konohát… Szinte hátborzongatóan hatnak a kihalt utcák, s a teljesen élettelen házak ránk meredező ablakai. Már-már a látomást juttatja eszembe, csak a pusztítás nélkül… ~ villant be előttem a vörös szempár képe, s ezzel egyidőben megborzongtam kicsit. ~ Az viszont legalább megnyugtató valamennyire, hogy ilyen rövid idő alatt is milyen eredményesen ki tudják üríteni a Falut veszély esetén. Jól látszik, hogy a shinobi világban erre túl gyakran szükség van, s a sok éves tapasztalat már nagyon hatékonnyá tette a folyamat lezajlását… ~ merengtem, miközben elértük a Hokage palotáját, ahol Akane és Yoshi leváltak. Helyükre pedig egy olyan shinobi került, akiről rengeteget hallottam már különböző szóbeszédekből, de sosem volt korábban szerencsém hozzá. Amit minden esetre biztosan tudtam, hogy nem ok nélkül állt legendás shinobi hírnevében.
Miután a tovább indulás előtt Jiraiya-sama megjegyezte, hogy talán kicsit túltoltuk Konan fogjul ejtését, belefojtotta a szót Jounin vezetőinkbe, s indulásra ösztökélt minket.
 - Azt hiszem egy Akatsukissal szemben elég fontos a felkészültség, legyen akár milyen szarul is - jegyeztem meg csak azért is, kis gúnnyal a hangomban, majd követtem a Sannint Inakoval a kezemben.
A hegyoldalba vájt kapun belépve egy szűk folyosórendszerben kacskaringózva eljutottunk célunkhoz, ahol egy méretes vaskaput kitárva beengedtek minket Konoha egyik legjobban őrzött épületébe, ahol egy újabb legendás shinobi fogadott minket.
 ~ Király ízlése van kabátok terén ~ volt az első benyomásom, ahogy megláttam a sebhelyes arcú férfit, sok időm azonban nem volt méregetni a Tokubetsu Jounint. Konan felkiáltva egy nagyon is aggodalomra okot adó információt nyújtott nekünk, ezt követően pedig Inako is ébredezni kezdett, így őt a falhoz ültetve próbáltam a lehető legkényelmesebbé tenni „visszatérését”, majd figyelmesen hallgattam az összegyűjtött információit.
 - De… De hiszen… Pain halott! Mégis hogyan lehetséges ez? – kezdtem hangosan gondolkodni – Ha Kabuto valóban háborúra készül, s maga Pain egy eszköz a kezében…  Akkor mindenre fel kell készülnünk – vált komollyá tekintetem, s Naruto felé fordultam – Ha egyszer sikerült legyőznöd, akkor újra sikerülhet, még Kabutoval a háta mögött is, bármennyire is megbonyolítja ez a helyzetet. Viszont ne feledd, hogy nem vagy egyedül. Azok alapján, amit hallottam, szeretsz hősködni… - nyúltam be övtáskámba, s előhúztam egy kunait – De azt én is szeretek… - tartottam egy apró szünetet egy félmosollyal - Számíthatsz rám az előttünk álló akadályok leküzdésében! – nyújtottam át a Hiraishin pecséttel ellátott fegyvert a Jinchuurikinek, s jelentőségteljesen a szemeibe néztem.
 ~ Egy újabb háború. Szinte egyikből csöppenünk a másikba… De most már nincs visszaút, ismét benne vagyunk nyakig. De Konoha állni fog… Nem fogom hagyni, hogy annak a rohadt Uchihának beváljon a jóslata… ~ villant be ismét a véráztatta Konoha képe, egy újabb hidegrázás kíséretében. ~ NEM FOGOM HAGYNI! ~
Ekkor újabb, ezúttal ismeretlen hang szólalt meg a fejemben, mely a Genin és Chuunin ninjáknak osztott ki parancsot. Egy pillanatra én is majdnem megindultam, de hamar észbe kaptam, s egy apró mozdulatot követően megdermedve a helyemen maradtam. ~ Annyira furcsa ez az egész… Szinte kisgyereknek érzem magam a többi Jounin között. Azt tudom, hogy a képességeim megvannak hozzá, és harcban bármilyen veszéllyel szembenézek… De valóban itt lenne a helyem? Tényleg felnőttem a feladathoz? ~ támadtak kétségeim egy pillanatra.
Ekkor pillantott rám Jiraiya, s beintett a szobába, ahol Konan béklyóit feloldva egy pecsétekkel körbevett székre helyeztük őt. Egyből meg is kaptam a következő utasítást, hogy akadályozzam meg akármilyen szabadulási szándékát a nőnek. Egy pillanatig haboztam, s gondolataim magukkal rántottak. ~ Tiszta hülye vagyok... Megdolgoztam azért, hogy itt legyek. Végeláthatatlan sok edzés, számos sikeres küldetés, és még több leküzdött akadály. Számtalanszor bizonyítottam, hogy hitem és elszántságom mindennel szemben megállja magát! Joggal vagyok Jounin! ~ erősítetem meg hitemet önmagamban, s elszánt tekintettel feleltem Ibikinek: - Számíthat rám, uram! – léptem egyet hátra, s a falnak támaszkodva folyamatosan szemmel tartottam az Akatsukist, készen állva, hogy bármikor ugorjak, ha szükség van a közbelépésemre.
 

[Árnyékklónok]

 - Mi az, hogy nem vagy jobb nála?! – fakadtam ki Naruto utolsó kijelentésére, miközben éppen megérkeztünk célunkhoz – Nem tudok sokat arról, hogy egészen pontosan milyen vagy… de azt biztosan tudom, hogy nem vagy a szörnyű tetteik miatt nem véletlenül leghírhedtebbé vált bűnbanda tagja… - zártam le én is, amit mondani akartam, majd a kapu felé fordultam, s amit ott láttam, az egészen elképesztett. Kétségbeesett Kirigakurei és Iwagakurei shinobik… Nem ellenségeket láttam magam előtt, hanem tanácstalan, már-már rettegő, megtört egyéneket. ~ Ez nem lehet trükk... Látszik rajtuk, hogy nem az... Ilyen kétségbeesett tekintet senki sem tud színlelni ~ mértem fel gyorsan a menekülteket.

 - A Shodaime Mizukage?! – álltam a Kirigakureiek szószólója elé, s tekintettem körbe mind a mi, mind pedig az ő tanácstalan embereiken – Mégis hogyan lehetséges ez? Mondj el mindent egészen pontosan; hogy hogyan zajlott le a puccs, és mit tudsz a Shodaime felbukkanásának magyarázatáról!

 - Az Uch… Uchihák… - meredtem magam elé, miután az Iwagakureiek beszámolóját végighalgattuk – Az... lehetetlen… Nem lehetséges, hogy annyian legyenek, hogy elbánjanak egy egész Rejtekkel. Nem lehet, hogy az a rohadék olyan erős legyen, hogy még egy Uchiha sereget is képes legyen felállítani a sírból! NEM LEHET! – mondtam magamnak már-már kétségbeesetten, ökölbe szorított, remegő kezekkel.
Ismét éreztem a vér és hamu undorító egyvelegének szagát, a lángokat, melyek forrósága szinte égette az arcomat, s láttam magam előtt a romhalmazokat, melyet vörösre festett a vér, s a vörösen izzó égbolt fénye... Konoha porig rombolva, én pedig teljesen egyedül. Egy örökkévalóságig magamra hagyva a kudarcommal. A tudattal, hogy elbuktam… Az égboltról pedig ugyanaz a szempár tekintett rám, s egy pillanatra sem vette le rólam tekintetét. A Sharingan…
 - Konoha... ne aggódj... nem öllek meg... te leszel a hírnököm... Megmutatom neked a jövőt... a jövőt, mely rátok és szeretett falutokra vár..., és te leszel az utolsó, az, aki végig nézi az egészet és utána leül velem beszélgetni... Hidd el, lesz miről... – hallottam ismét fejemben a hátborzongató hangot. Légzésem egyre szaporább lett, elkaptam tekintetemet az Iwagakureiekről, s félrevonultam. Félre kellett vonulnom… Térdeimre támaszkodva próbáltam levegőhöz jutni, de nem tudtam mit tenni szapora légzésem ellen. Talán életemben először estem igazi pánikba, pedig szemben sem álltam ellenfelemmel. ~ A Hiraishin tanulása során sikerült ugyan túltennem magam a találkozásunkon valamelyest, s meggyőztem magamat arról, hogy kellő akaraterővel szembe fogok tudni szállni Vele, de ez… Ez túl sok… Ha Ő áll a dolog mögött… az Uchihák visszahozása mögött… Akkor olyan erővel rendelkezik, amivel nem szállhatok szembe. Egyszerűen nem tudok szembeszállni vele… Mégis hogyan tehetném? Mégis milyen erőre tehetnék szert ÉN, amivel akár szemernyi esélyem is lenne? Nem… Ez túl sok nekem… ~ roskadtam le a földre, arcomat gondterhelten kezeimbe temetve…

Kezdem nem igazán érteni a helyzeet. Akane és Naruto feltünése, akit korábban meg kellett volna mentenünk, igen csak felborzolta a kedélyeket ls nagyobb káoszt okozott, mint az ellenségnek hit Konan feltünése. ~Ezek vagy vérprofik vagy tökéletes idióták.~ Nem igazán tudtam eldönteni, hogy mit higgyek róluk. Bár az biztos, hogy a vezetés nem épelméjű, ha hagyja, hogy ezek az emberek vezető szerepet vállaljanak és jouninnak nevezzék magukat. Jelenleg azonban a veszély nagyobb volt, hogy ilyen dolgokon filozofáljunk. Ugyan nem voltam ott Suna elfoglalásánál, mégis Konoha befogadott, bár azok a feltételek, amiket akkor adtak, nem igazán tetszettek. Ha az nem is, akkor Gaara megmentése mindenképp pozitívum, amit felirhatok Konoha számlájára. Egyszerre vagyok dühös a hatodik hokage eléődjére és örülök a jelenleg megválasztottnak. Konoha valahogy ellentétes érzéseket kelt bennem. Danzou ellenségessége és Hatake Kakashi barátsága. Bár az utóbbit nem ismerem, mégis valahogy jobban tetszik az, ahogy a dolgokat intézi. Ha nem róla lett volna szó, akkor lehet, hogy nem jelentkezek a delegációba a beiktatási ceremóniára.
Éreztem, hogy valami készül, valami sokkal nagyobb közeleg, mint amit a ninja világ el tud képzelni. Ha Konan, az Akatsuki, a legnagyobb bűnszervezet, amit a világon mindenhol félnek és hatalmába tudott keríteni egy egész várost, egyik vezetője menekül valami elől, ami erre tart, akkor nincs az a haderő, ami fel tudná tartani. Viszont már megtanultam, néha a legnagyobb veszélyt nem az fenyegeti, ami ellen harcolni lehetne, amit látunk. A legnagyobb veszélyt az fenyegeti, amit nem látunk, ami az emberek gondolkodását és érzelmeit fertőzi meg. Az ellen nem lehet harcolni, az ellen hiába az erő, ha megfertőzött, onnan nincs visszaút. Egy kicsit elemrengtem, mikor is egy hang szólt a fejembe. A felhő delegációja, valamint a konohaiak a hokage irodájába hívatottak, míg a többiek a kihallgató épületbe lettek invitálva. A delegáció vezetők bólintottak, és mivel nem emlékeztem rá, hogy megtettem volna, az idéző technikám kézjeleit visszafelé elmutogatva a kinn lévő összes bábom vissza kerül a helyére. Csapatunk a hokage palotáig együtt tartott, majd az irodába hívott csapat levált. Helyettük a félkarú Jiraiya csatlakozott hozzánk. Egy pillanatra elgondolkozom, hogy szóljak-e, hogy Konan állapota miattam van. Egy pillanatra meggondoltam magam, aztán mégsem.
- Jiraiya senpai! Konan eleve sérülten érkezett, viszont kiütve az én technikámmal lett, az 5 érzék zürzavara technikám az oka.
Szólalok fel a "Jól elkaptátok, annyi biztos..." ellen.
A csapat maradék része, velük én is tovább sétálok. Egy kétszárnyú ajtóhoz érkeztünk, amit három szürke- fekete ruhás ninja nyitott ki. Benn csak csöndbe figyelem a magát Morino Ibikinek nevező figura és Jiraiya között. Ekkor Konan szólal meg.
- KABUTO IRÁNYÍTJA PAINT!
Történnek a dolgok, majd egy újabb hang szólal fel, hogy a genninek, chuuninok a hokage palota elé. Érdekelt volna, hogy mi fog történni a teremben, de sajnos a parancs az parancs, így elindulok a többi genninnel és chuuninnal. Bár szerintem ez elég felelőtlen, mert kellenének a jouninok, ha tényleg akkora a veszély.

//Bocsi a késésért. Tegnap elkezdtem a posztot, de úgy alakult, hogy nem tudtam befejezni.//

A hangulat érzékelhető módon zuhant egy hatalmasat a történtek során. A dráma nagyon sok szálon futott, Naokinak igyekeznie kellett ha lépést akart tartani a dolgokkal, de ahogy egyre több minden derült ki a szereplők fájdalmas történetéből, annál inkább érezte úgy, hogy ebben az egészben neki nem kell résztvennie. Egyszerűen nem rá tartozik. Ráadásul nem szerette az érzést sem, amit kiváltott belőle az egész szituáció. Persze, ha tanulhat valami ebből, akkor megérné a befektetett energiát, hogy megpróbálja kibogozni a szálakat, de jelen esetben nem erről volt szó. Más személyes tragédiájából nagyon ritkán tanul az ember, főleg ha teljesen máshogy van huzalozva. Márpedig Naoki nagyon másképp volt felépítve, mint Akane, Konan, vagy éppen Naruto. Teljesen felesleges lett volna levonni bármilyen párhuzamot a történtekből. Erre már rájött Naoki akkor is, amikor a Nara első reakcióját látta, de ahogy látta kibontakozni az egészet, vállt ez benne teljesen egyértelművé. Ahogy ide jutott, azonnal le is zárt a dráma további alakulása felé. A chunnin agya érdekesen működött ebből a szempontból. A lezárás itt nem azt jelentette, hogy nem jut el hozzá semmi ami elhangzik, hanem az agya feldolgozza és szelektálja az információt és amennyiben nem találja fontosnak, azonnal el is felejti.

Ennek fényében haladt a csapattal a kihallgató épületbe, ahova a parancs szerint Konan-t kellett kísérniük. Séta közben feltűnt Naokinak a falu teljes készültsége. Eléggé nyilvánvaló volt, hogy csatára készülnek, ráadásul nem is kicsire. Ha a falu lakosait evakuálták, az azt jelentette, hogy potenciálisan az egész hely megsemmisülhet. Ami jelezte, hogy itt valami jóval komolyabb dologról van szó, mint néhány ellenség a falu határában. Naokiban érezhetően megnövekedett a feszültség, ahogy ezt végiggondolta, gyorsan végigpillantott társain is, hogy ők hogyan reagálnak a helyzetre, de nem sokat tudott leolvasni az arcukról. Bár Naoki pont nemrég döntötte el, hogy nem fog az érzelmekkel foglalkozni, ez az új fejlemény azért csak-csak megmozgatott a chunninban valamit. Naoki chunnin volt, ez tény. Az is tény, hogy került már életveszélyes helyzetbe. Nemrég már azt is megtapasztalta, hogy milyen teljesen tehetetlennek lenni. Milyen az, amikor érezhetően nincs a kezedben az irányítás, és látod hogy nem tehetsz semmit, másoktól függ minden. 
Viszont az érzés, amit itt megtapasztalt, az valahogy más volt. Mindez jelen volt, amit Konan feltűnésekor is érzett, viszont most az egész társult egyfajta megmagyarázhatatlan bajsejtelemmel. És Naoki itt értette meg, hogy az előző érzés miért volt valamennyire még elfogadható számára. Ez az egész a tudatalattijában játszódott, de az élete nem volt veszélyben. Itt viszont most minden ösztöne azt kiabálta, hogy nagyon komoly baj közeledik. 
Fuss! Menekülj! Szinte hallotta a nem létező hangokat, ahogy üvöltenek felé. Naoki élete veszélyben volt. És Ő semmit sem tehetett ez ellen.

Mire összeszedte magát és rendet rakott a fejében, meg is érkeztek a kihallgató épülethez. Egy tapasztaltnak tűnő férfi fogadta őket, aki szemmel láthatóan a létesítmény vezetője volt, amikor a magához térő Inako ledobta a bombát.
Kabuto irányítja Paint. Mit jelentett ez? Naoki a homlokát ráncolva igyekezett előhívni emlékezetéből a szükséges információkat, hogy összerakhassa a puzzle-t. A chunnin vizsgára alaposan felkészült, így az ilyen történyelmi tényeknek nem volt szabad problémát okoznia a számára.
Pain halott. Ez az első, ami nyilvánvaló probléma volt az az egész történetben. Ráadásul a jelenlevő Naruto keze által halálozott el, amit Naoki a száját kissé elhúzva idézett fel, hiszen ez csak növelni fogja a tésztvevők közötti drámafaktort.
Akárhogy is, Pain halott, Kabuto meg elvileg nem volt veszélyes. Legalábbis eddig ez volt a tényállás. Viszont a Yamanaka lány láthatóan elmét olvasott. Bár Naoki nem tudta, hogy ez mennyire megbízható, a többiek reakciói alapján eléggé az. Úgyhogy az a minimum, hogy Konan komolyan gondolja, hogy Kabuto irányítja Pain-t. Aminek fontos implikációi lehetnek, de Naoki nem ért rá most ezen agyalni, Inako még nem fejezte be. Most inkább a lányra figyelt, ahogy ő beszámolt arról amit megtudott.

Hirtelen azonban új parancsot kaptak, amit egy másik Yamanaka közvetített. Naoki szíve egy pillanatra erősen megdobbant, ahogy realizálta hogy az elkerülhetetlen harc egyre közelebb kerül hozzá.
Nem félt. Azokat az ingereket már kontroll alá rakta. Viszont őszintén remélte, hogy most lesz valami, amit tehet. Ha viszont tényleg igaz, amit Konan gondol és esetlegesen ilyen Kabuto és Pain szintű ellenfelek támadnak, akkor neki nem sok hasznát vehetik. Bár Naokiban erős a tettvágy és bizonyítani szeretne, még ha csak magának is, de a hősködés abszolút nem az ő műfaja. Viszont ezen most nem volt értelme pörögnie, a parancs az parancs, végre kell hajtani. A chunnin a sunai különítmény kötelékében maradva fegyelmezetten elindult a hokage palota felé. Ahogy házról házra ugrálva haladtak céljuk felé, Naokiban lassan konvergálódtak az érzések. Balsejtelem, időnként beléhasító félelem, a Pain bomba által okozott értetlenség, a harc közeledésével fokozódó izgalom. Ezek mind leülepedtek, ahogy a chunnin hevesen dobogó szíve is fokozatosan lelassult. Szemeit egy pillanatra lehunyta, majd mikor újra kinyitotta őket, sziklaszilárd eltökéltség sugárzott belőlük. Naoki készen állt.

__________________________


Hyuuga Shakaku

Osumi Hiroto
Állapot: 98%
Chakratartalék: 97%

Túlságosan régóta tart már a feszült, háborús állapot, mely sokakra rányomja bélyegét. A helyzeten az sem segít, hogy elrendelik a falu evakuálását. A nép persze folyamatosan zúgolódik amikor tereljük őket a biztonságos helyre, néhányan talán még túlzásba is esnek. Őket kénytelenek vagyunk keményebb eszközökkel fegyelmezni. Abba persze senki sem gondol bele, mi lenne velük, ha éppen az otthonaikban érné őket támadás. A házakat újjá lehet építeni, az életeket viszont nem igazán lehet visszahozni a halálból... Sokkal jobb volt a falakon járőrözni, mint a sok civillel vesződni.
Miután az utolsó ember is elfoglalta a helyét az óvóhelyen, megindulunk a gyülekező helyszínére. Számos alkalommal jártam már itt, de most az egész olyan más. Hatalmas tömeg gyűlt össze a Hokage-palota előtt. A legtöbbjüket nem is ismerem, maximum csak látásból. Ami viszont azonnal feltűnik, hogy nem csak konohai fejpántosok vannak jelen. Itt is szinte már tapintani lehet a feszültséget. Ide rendeltek minket, de senki nem tud semmit. Unalmamban dudorászok, néha pedig felnézek az égre és megcsodálom a kupolát ami körbe vesz minket. Az egyik ilyen bámészkodásnál veszem észre, hogy a burok megremeg, majd pillanatokra rá a talaj is megrázkódik.
- Kezdődik hát... - dünnyögöm, majd körbe nézek, hátha valaki megkezdi a szervezkedést.
Szerencsére nem tör ki a pánik és azonnal megkezdődnek az intézkedések. A palota erkélyén mozgolódás támad, de nem tudok túl sokáig odafigyelni. A Hokage emlékmű tetején megjelenik Katsuyu, Tsunade sama csigája. Ez nem túl sok jót ígér, így hát egy nagy sóhajt követően megpróbálok felkészülni a harcra. Hirtelen valaki felüvölt a tömeg kellős közepén, de innen nem látom ki az. Viszont a déli kapu irányából hatalmas morajlás hallatszik. Összenézek a körülöttem állókkal, majd bólintok egyet. Ezt követően felugrok a legközelebbi ház tetejére, de még mielőtt elindulnék letekintek a lent elterülő térre. A társaink valami gombaszerű lényekkel bocsátkoznak harcba. Legszívesebben vissza ugranék, de azt hiszem elegen vannak. A kapunál pedig ki tudja mi a helyzet.
- Vigyázzatok magatokra! - mondom alig hallhatóan, majd elindulok. A távolban az Akimichi klán két tagját vélem felfedezni. Mindketten hatalmasra nőttek és harcolnak valaki, vagy valami ellen. Megpróbálok a lehető leggyorsabban oda menni, de közben folyamatosan nézem a környezetemet, hátha meglátok még valamit.
Amikor megérkezünk, mindkét shinobi már a normális alakjában van és egy ház romjai közt húzódnak meg. Amikor meglátnak minket, jelzik, hogy bújjunk el. Természetesen azonnal engedelmeskedek és a lehető legjobban próbálok fedezékbe húzódni. Ezután várok és figyelek.
A gyomrom enyhén görcsbe rándul miközben várom hogy történjen valami. Ez már a vihar előtti csend okozta izgalom miatt van. Egy izzadság csepp legördül a homlokomon, majd egyszer csak mozgást észlelek. Három fémgömböt látok, melyekből hirtelen rakéták törnek elő.
- Maradjatok! - szólok oda a társaimnak, majd elrugaszkodok.
Létrehozok egy Shunshin-t, aminek segítségével villámgyorsan a rakéták röppályájának útjába kerülök. Ezután újabb kézpecséteket alkotok meg, majd dobbantok egyet:
- Doton:Dojouheki! - aktiválom a technikát, mire egy földkupola jelenik meg előttem. Ha szerencsém van, akkor a rakétákat nem tudják irányítani és a technikám hatástalanítja az ellenséges támadást. Természetesen a becsapódást nem várom meg, azonnal hátra ugrok és behúzódok egy épület fedezékébe.



//Használt technikák:
- Shunshin no Jutsu
- Doton: Dojouheki//

Mire Naoki megérkezett a hokage palota elé, már egy kisebbfajta tömeg várta ott. Ahogy elnézte, főképp geninek és chunninok voltak ott, tehát az alacsonyabb szintű shinobik, a magasabb rangúakra más feladat várt. Ez a tény kissé megnyugtatta, hiszen ez azt jelentette, hogy képességeiknek megfelelő feladatuk lesz, tehát nem kell a tehetetlenség érzésétől tartania, amit mostanra már sajnos túlontúl jól is ismert.
Ez persze nem azt jelentette, hogy egyszerű dolguk lesz, bárki is legyen a támadó ellenség. A levegőben lévő feszültség nemhogy alább hagyott volna, hanem egyre csak intenzívebb lett, ahogy senki sem tudta hogy mi is történik. Naoki felpillantott a falut körbevevő búrára, amit még Akane hozott létre, de most valamiért ez egyáltalán nem társult biztonságérzettel. Ahogy hallotta a többiek körülötte is a búráról beszélgettek, nyilván nem mindenki tudta hogy mi az és ki hozta létre. Ahogy így körbenézett konstatálta, hogy sunai társai mind elsodródtak mellőle. Viszont észrevett egy ismerős arcot, Zouo állt nem messze tőle. Ismét csupán egy biccentéssel köszöntötte, hiszen továbbra sem mondhatta volna hogy ismerősök lennének, viszont most valahogy megnyugtatóan hatott rá az ismerős arc jelenléte. Zouo-n kívül egy nagyon fiatalnak tűnő konohai genin is ott volt a közelükben, viszont Naoki őt egyáltalán nem ismerte.

Azonban a chunnin nem ért rá ismerkedni, mivel hirtelen megremegett a falut körbevevő kupola... majd hirtelen eltűnt. Nem úgy nézett ki, mint amit Akane oldott fel, sokkal inkább mint amit egy külső támadás ért és ez a tipp be is igazolódott, ahogy érkezett is a jelentés a támadásról. Előbb a jelentés, majd a támadás hangja is megérkezett, megremegett a föld és folyamatos morajlást hallottak Naokiék a főkapu felől. A következő pillanatban pedig elszabadult a pokol.

Előbb a a Godaime Hokage idézése jelent meg a hokage emlékműn, majd szinte vele párhuzamosan az ellenség is. És ezt az ellenséget bizony jól ismerte már Naoki. Zetsu. Ami azt jelentette, hogy az Akatsuki támad. A chunnin vizsgát is megtámadták, Naoki ott már harcolt a fehér Zetsuk ellen, így tudta hogy mi következik. Villámgyorsan előkapta a drótjait - mindkét kezébe egyet - majd hátrapillantott Zouo-ra és a konohai srácra. A lánnyal csak összenéztek, Ő is ott volt a vizsgán, Naoki tudta hogy nem kell neki részletezni az ellenfél képességeit, a srác viszont kicsit elveszettnek tűnt.
- Az ellenség az Akatsuki, és valószínűleg álcázva beszivárogtak már a faluba. Készülj fel a közelharcra! - kiáltotta Kenji felé, amikor hirtelen minden idegszála megfeszült, ahogy tömör gyilkolási szándékot érzett maga mögött. Gondolkodás nélkül oldalra lépett, ezzel kikerülve a felé irányított kunai-t, majd még a lépés közben elkezdte ellenfele felé csavarni a derekát és azzal a lendülettel a bal kezében levő drótot rá is csavarta a támadó kinyújtott karjára. Most, hogy részben lefogta őt, gyorsan stabilizálta az állását, magához húzta őt, hogy megakadályozza a menekülést, majd a másik kezébe levő drótot gyakorlott módon az ellenfele törzse felé lendítette. A célja, hogy azt is körécsavarja. Egyelőre csak minimális chakrát használ, csupán a dróttal szerzett gyakorlottságát kihasználva próbálja ellenfelét lekötni és persze chakrafonalat tart mindkét dróton. Nem célja a megkötözés, csupán arra van szüksége hogy a drót egy pillanatra rácsavarodjon célpontja törzsére is. Ugyanis hiába néz ki úgy mint az egyik társa, Naoki tudja hogy ki ellen harcol, így szándékai igencsak... halálosak.

A meglepetéstámadás kudarcából kifolyólag, Naoki első ellentámadása a kinyújtott karra valószínűleg sikeres lesz. Ha nem lenne az, akkor átugrik a törzsre támadásra.
Amennyiben viszont az, sikeresen blokkolta a támadást és megmutatkozik Zetsu igazi arca. Közben már úton van Naoki támadása Zetsu törzse felé is.

Amennyiben ez is sikerrel jár, úgy a Ninpō: Ayame Tori // Ninja Művészet: Írisz Madár technikát alkalmazná és a chakrát a drótokba vezetve rántana egyet mindkettőn, ezzel remélhetőleg átvágva Zetsu karját és törzsét.

Amennyiben a törzsét nem sikerül elkapnia, úgy nem használná a technikát, hanem bal kezében levő drót maradékát is rácsavarná Zetsu karjára, majd egy erőteljes rúgással megpróbálná hátrakényszeríteni, miközben elengedné a drótot, így az Zetsu karjára csavarodva maradna.

Így várná ellenfele reakcióját, jobb kezében a másik dróttal felkészülve a védekezésre.

// Fórumkaland -  Feltámasztott Istenek //



-Behatolást érzékeltünk az A.) Szektorban! Egy behatoló a levegőből!- hallatta Yoshi a fejében a baljós mondatott.

// Jiraya - Feltámasztott Istenek //

- Nashimaru Miuru, Nashimaru Hina és Nashimaru Shizu. Ti hárman fogjátok képviselni a Kemurigakurei küldöttség egy részét. A feladatotok részt venni az új Kageválasztáson és nyomon követni az esetleges következményeket. – mondja közönyös hangon.
- Hé, hé, hé! Ez mi a f*sz? Azt már nem! – mondom ingerülten a csávónak.
Már elején furcsa volt, hogy hívattak a központba, mikor azonban két másik luvnya fogadott, akikről szintén csak annyit tudni, hogy ide lettek hívva, már jóval inkább kezdett erősödni bennem az a „valami nincs rendben” érzés. Ez az egész akkor érte el a csúcspontját, amikor csak egy Jounin érkezett a fogadásunkra. Szavai nyomán azonban csak a gyűlöletet éreztem.
- Ez a vezetőség parancsa. – mondta hűvösen a Jounin – A kirendelését a Falu és a Klán vezére közösen döntötte el, ha fellebbezni akar, azt javaslom, kétszer gondolja meg, hogy megéri-e önnek a dolog.
Arcom grimaszba torzul, de nem szólalok meg. Ennél azért több eszem volt és bár a falu vezetőségei cseppet sem érdekeltek, a klán vezér említése már elég volt, hogy letörjön a szarvamból. Legszívesebben felvágtam volna a srác torkát az önelégült vigyortól, mellyel a hirtelen csöndet fogadta, majd lelépett, miután átadta az üzenetet. Végül be kellett látnom, hogy már akkor elvesztettem az esélyemet, mikor megjelentem a hívásra. Morogva ránézek a két „társamra” és elfog az undor. Selejtek voltak mind a ketten! Még hogy hárman… szinte biztos vagyok benne, hogyha harcra kerülne sor, mindegyikük használhatatlan lenne.
- Ha az utamba álltok, megtalálom a módját, hogy egy fejjel alacsonyabbak legyetek. – mondom végül és egyszerűen elviharzok.
Annak ellenére, hogy eléggé zabos voltam, természetesen tudtam, hogy jelenleg olyan szituációban vagyok, ahol nem igazán feleselhetek, de mindig is bosszantott ez a féle felállás, így amikor csak tudtam, ellenáltam a dolgoknak. Most viszont nem tehettem ezt meg, hisz a klánvezér szavait nem akartam megkérdőjelezni. Nem azért, mert féltem tőle, csak nem akartam annak a beteg f*sznak a közelébe menni. Mindenesetre kicsit felkészültem arra a lehetőségre, ha esetleg több dolgom akadna, mint bámulni, ahogy egy másik vén f*szt előléptetnek. És hogy őszinte legyek? Még örülnék is neki. Így hát fogtam magam és indultam egy kis vásárló körútra.
 
Némán és morcosan haladtam elől nem foglalkozva vele, hogy a társaim akarnak, vagy tudnak-e követni. Csapatvezetőnk persze szólongatott, hogy lassítsak, ha esetleg valamelyikük nagyon lemaradt, és ilyenkor undorodó pillantásokkal méregettem az éppen aktuális lajhár dögöt. Hosszú az út és nagyon idegelt, hogy ezek a nyomorékok miatt még ennél is hosszabb volt az út. Miért kellett nekem ezeket is elviselnem? Az út hosszú volt, de az idegjeim jóval rövidebbek.
 
A hirtelen változás volt az egyetlen dolog amire tisztán emlékszem az egészből. Már egy ideje elkezdődött ez a tetves rendezvény, ám a kezdeti örömteli kiáltozások végül pánikszerű kiabálássá változott. A hirtelen váltás mértéke olyannyira meglepett, hogy eleinte nem is nagyon érdekelt a dolog mögötti miértje, de miután már a harmadik civilt kellett oldalba rúgnom, hogy haladjon már, akkor kezdtem érezni, hogy egyre jobban kezd ismét felgyűlni magamban a harag. A harag, hogy megint itt kell vacakolnom, miközben mások a harcmezőn szórakozhatnak. Testemet persze a düh mellett az izgatottság is átjárta, hisz végre valami érdekes is várható, ami kissé megváltoztatja a dolgok menetét. Izgatott állapotom pedig még tovább fokozódott, ahogy a harc kezdete egyre közelebb és közelebb jött. Egyelőre egyetlen riadó jelzés sem jelzett még, de érezni lehetett a közelgő káoszt, melytől a vérem szinte forrt. Türelmetlenül doboltam a wakizashim markolatán, torz vigyorral az arcomon. A várost körülölelő fekete burokról persze eleinte azt hittem a csata kezdetét jelzi, de mint kiderült szövetséges technika volt… Végül azonban a technika megszűnt és a riadó elindította a harc első hullámait is. A vérszomjam már bőven elegendő volt, hogy rögtön neki támadjak az első ellenségnek tűnő alaknak. Ahogy azok a fehér genyók előtörtek a földből, fenyegető viselkedésük miatt azonnal ellenségnek tituláltam őket, így a Fürge test technikával megpróbálok, minél közelebb kerülni az központjukhoz és a Katanamat és Wakizashimat előrántva őrült forgásba kezdek. A Kuchibue shukuteki // Süvítő Nemezis az egyik, ha nem a legerősebb technikám volt a tárházamban, mely szinte mindent apró darabokra aprít, ami a pengéim hatókörén belül található. A terveim szerint a forgást addig tartom fenn, míg a környezetemben lévő ellenségek mind darabjaira nem hullottak. A két ribi talán még észre se vette mi történt, de jelen pillanatban teljesen eluralkodott rajtam a vörös köd. Valami nagyobbra vágytam.. valami erősebbre… valamire amit valóban megérne megölni! Így ha nem marad ellenfelem, a közelben eluralkodott káoszt még csak észre sem véve, a közeli háztetőkre szökkenve, valami érdekesebb után nézek… vörös felhő… azt hiszem, ilyet kell, keresne! Végül, ha semmi hasonló finom kis nyalánkságra nem bukkanok, úgy végül megindulok a kapuk felé, hisz afelől továbbra is hallani a pusztítások robajait.
 
// Vásárolt eszközök:
- Katana: 10.000 ryo
- 1x Hyourougan: 10.000 ryo /engedély Jirától/
- Övtáska: 1500 ryo
- 5x Robbanó Jegyzet 1000 ryo
Összessen: 22.500 ryo
Marad: 5.500 ryo //

Spoiler:

//Feltámadt Istenek//


 - Nem láttad azt, amit én Yoshi… - emeltem fel a tekintetemet a felhőfalusi férfira, aki megvigasztalásomra jött oda – Biztos vagyok benne, hogy megvan a saját tapasztalatod az Uchihákkal, ha te is ilyen hévvel beszélsz róluk… De Ő… Ő egy teljesen más kategória. A szemem láttára vágta el hűséges csatlósai torkát minden gondolkodás nélkül, majd pedig… még mielőtt akármit… AKÁRMIT tehettem volna, pusztán az akaratával megbénított. Se Sharingan, se Genjutsu… Pusztán ő, és az undorító, eszméletlenül erős kisugárzása. Nem tehettem semmit, és a legrosszabb az a végtelen kiszolgáltatottság volt. Pusztán egy mozdulatába került volna, s végez velem. Mindössze szeszélyből hagyott életben. Hogy játsszon velem… Hogy később eljöjjön értem, s lássa ahogy összetörtem… Ahogy kudarcot vallottam… - ütöttem egy hatalmasat a földbe, vérnyomot hagyva ökleim becsapódásának helyén. Sebes ökleimre tekintettem egy pillanatra, majd viszaemeltem tekintetemet Yoshira.
 – De nem fogom hagyni, hogy valóra váljon a jövőképe, amit nekem mutatott – néztem elszántan a Jounin szemébe, felállva a földről – Vagy megakadályozom abban, hogy elpusztítson mindent, amit szeretek… vagy pedig előbb halok bele a próbálkozásba, mintsem hogy a csúfos vereség és veszteség keserű egyvelegét megízleljem…
Miután visszatértünk a megjelent csoportokhoz, Naruto látszólag hasra ütés szerűen kiválasztott néhány embert akik beléphettek a Faluba, mert többek felől „ártó szándékot” érzett. ~ Ekkora marhaságot, ugyan honnan tudná ezt? ~ pillantottam végig szkeptikusan a kizárt egyéneken. Ezt követően visszaindultunk a kiválasztottakkal megindultunk a Hokage palota felé, melynek végül a tetején lett megtartva a találkozó Konoha vezetősége előtt, az ANBU egységek gyűrűjében.

~~~

Népes társaság gyűlt össze odafönt. A Falu vezetőségének krémje, két legfőbb ellenségünk falvaiból a menekültek képviselői, valahonnan Arata – de hogy ő hogy került ide? – és még egy esőfalusi, valamint mi, akik a delegációkat kísérték. Egyik klónom feloldotta magát, hogy minden eddig történttel tisztában legyen az eredeti Jaken, míg a másik klón itt maradt a meghallgatáson.
Először az iwaiak, majd a kirigakureiek osztották meg velünk információikat. Szinte hihetetlen volt minden szavuk, de az utóbbi idők eseményei után… Sajnos benne volt a pakliban, hogy minden szavuk igaz. Ez pedig nagyon baljós események eljövetelét sugallta…
 ~ Hát ha van akinek a halálát nem bánom, az a rohadék Ao. Az az elvetemült rohadék tervelte ki, hogy két bijuut szabadít Kumogakuréra… Bele is haltam volna a terve megakadályozásának a kísérletébe, ha nincs a Kakashi Sensei ~ pillantottam a Hokagéra.
A helyzet egyre feszültebbé vált, ahogy a megbeszélés tovább folytatódott, s idő közben megjött Ibiki is, akitől megtudtam, hogy #1 Jaken idő közben Konoha korházának alagsorába került, s ott felügyelte tovább Konant. Végül pedig… beütött a teljes káosz. Akane technikája hirtelen szétfoszlott, majd a már jól ismert Yamanaka technikával közölték velünk, hogy egy behatolót érzékeltek a levegőből.
 - A rohadt életbe! Ha valaki így szét tudott kapni egy ilyen erejű védekező technikát, akkor teljes egészemben itt kell lennem! – mondta klónom, miután a porfelhők is megjelentek a megremegő földdel egyidőben, majd feloldva magát a chakrája minden emlékével vissza szállt belém.

~~~

Ibiki Inakoval folytatott kis közjátékát követően nemsokára Narutoval közösen felkaroltuk a sebesült Konant, majd a többiek és jópár ANBU kíséretében elindultunk egy biztosított kórterem felé, hogy ott lássák el a sérült nőt, miközben Ibiki tőlünk leszakadva indult jelentést tenni. Hamar meg is érkeztünk a kórterembe, ahol Konant kezelésbe vették az orvosi ninják, míg én a terem egyik falának dőlve, keresztbe tett karokkal figyeltem a procedúrát, olykor a többiekre pillantva. Jiraiya kis győzködés után ugyan, de rávette Narutot, hogy egyelőre mondjon le a Konannal való csevejről, ugyanis jelenleg sokkal nagyobb szükség van rá máshol. Ezt követően azonban szinte azonnal, megremegett a föld…
 - Megérkezett… - fordultam a többiek felé baljós tekintettel, mikor Kage Bunshinom emlékei belém szálltak – Egy pillanat alatt pusztította el Akane védelmi technikáját, majd a Falu több pontján is támadás kezdődött. Akane éppen ide tart, úgyhogy mi kimehetünk harcolni! – indultam volna meg Jiraiyaék után, azonban nekiütköztem az ajtóban hátra forduló Sanninnak, aki arra utasított, hogy maradjak és őrizzem a nőt Inakoval.
 - De hiszen támadás alatt áll a Falu! Odakint van a helyem, legalább annyira, mint nektek! Mondjátok el nekem is a megszerzett információitokat, és mehetünk is! – kezdtem makacskodni, azonban a Sanninnak nem volt ellentmondás… Kénytelen voltam hát hátra fordulni, s duzzogva visszaállni a falhoz, hogy tovább bébicsőszködjek.

~~~

A pislákoló fények, s a plafonról alászálló por csak tovább erősítették a felszíni küzdelmekbe bele-bele remegő föld által keltett feszültséget. Minden egyes perc egy végtelenségnek tűnt, ahogy kezdetben csak a lábammal dobolva, majd fel alá járkálva próbáltam türelmetlenül elütni az időt. Olykor-olykor odavetettem Inakonak egy „Nekünk is odaként kéne lennünk”-öt, vagy valami hasonlót egy-egy remegés után, így ha a testbeszédem nem is árulta volna el – márpedig elárulta – ő is láthatta, mennyire nem értettem egyet a Sannin döntésével.
Egy örökkévalóság után pedig végre megérkezett Akane, Arata és Aruko társaságában.
- Mégis mi a fészkes fene folyik odakint?! – vetettem nekik oda azonnal, jól látható türelmetlenséggel.

//Feltámasztott Istenek- Jiraiya//

Konan elfogásával mintha az idegek nem nyugodtak volna le. Még mindig volt valami a levegőben, valami leírhatatlan. Még én is, a tapasztalatlan gennin is éreztem, hogy ez csak egy vihar kezdete. Valami olyan viharé, amit még nem látott a világ. A háborúnál is nagyobb fenyegetés közelgett. Éreztem a zsigereimben és a hideg is kirázott. Nem sejtettem, hogy ez a vihar egyetlen ember személyében fog megérkezni. A,iről nem tudtam, hogy eddig háborús ellenségek is veszélybe kerültek és Konohához fordultak. A világ a feje tetejére állt. Ellenségek egy sokkal nagyobb ellenség megjelenésével képesek voltak félretenni a nézeteltéréseket és szövetséget kötni. Hiába, ez a ninják hétköznapjainak része volt, mégis ezúttal nem csak a civilek, de még a ninják közt is rémhírek terjedtek és éreztem, hogy még némely magasabb rangú shinobik szívébe is félelem költözött. Ez az egész szinte hihetetlen. Rengeteg társunk és ellenség veszett oda pár hónapja egy nagy háborúban és ezúttal újabb háború veszi kezdetét. A világ még csak éppen elkezdett lenyugodni a nagy pusztítás után, de ennyi. Mintha csak egy csettintésre, bár nem tudhatja senki, hogy valójában az volt, egy csettintés. Legalábbis annak, aki létrehozta ezt a borzalmat, körülbelül annyira volt nehéz létrehozni a helyzetet, mint másnak a csettintés.
Mégis a fejetlenségben és az ismeretlentől való félelemben, mégis mintha valami felső erő irányítana mindent, az evakuálás és a csapatok felosztása flottul ment, mint valami előadás, amiben némi improvizáció ugyan volt, mégis az összhangot nem törte meg. Alig egy óra alatt sikerült minden civilt a búvóhelyre vinni. Aztán lassan a csapatok eloszlásával is elkezdtek foglalkozni és rang és erősség alapján csoportokbas osztani. Mivel gennin vagyok, így a legnagyobb csoportba osztottak és a delegáció parancsnokom utasításait követve a csoport hátsófelén találtam magamnak helyet. Sajnos az eddigi társaimtól elszakadtam. Hallgattam, ahogy néhányx tapasztaltabb chuunin elégedetlenkedik, hogy őket, a veteránokat, hogy kezelhetik együtt a kezdő genninekkel, de még néhány idősebb gennin társam is szóvá tette ezt. Sem a falu vezetője nem vagyok, nem ismerve az előéletüket és a tetteiket, de nem véletlen, hogy az a rangjuk, ami, így nem is foglalkozva ezzel. Figyelve a tömeget egy srác tűnik fel, aki annak ellenére, hogy nem hagyományos ruhában volt, mégis magabiztosságot sugárzott az ingben, nadrágban és a szemüvegében. Egyelőre nem megyek hozzá, csak figyelem. Ha úgy alakul természetesen megkeresem és szeretnék vele beszélni.