Kikötőváros

Békésen alszok egészen addig, amíg valaki be nem nyit a szobába. Azonnal felriadok, de ennek nyomát sem mutatom. Várok pár pillanatig és fülelek. Az illető nem ártó szándékkal érkezett. A levegőben sós víz illata terjeng.
~ Kitane az! ~
Mivel a társam az, nyugodtan fekszek tovább és várok mire készül. Úgy néz ki, el megy fürödni. Így hát felülök az ágyon, majd kényelmesen elhelyezkedek és ezúttal már hozzálátok az ágyam melletti ételhez. Közben Kitane is kijön a fürdőből, így vidáman köszönthetem:
- Szia! Hogy telt a pihenő időd? - kérdezem vidáman.

Végig mérem a fiút, de nem szolok egy szót sem. Csak falatozok tovább és nem zavartatom magam. Majd csak miután eltüntetem a sokadik falatot szólalok meg.
- Egész jó volt, de lehetett volna jobb is. Ha talán több időm lett volna egy kicsit tovább marad fent a nap, hogy lebarnuljanak rendesen a zsemlék is. Már ha érted, hogy mire gondolok.

Elfogyasztottam az ételt vagy is pont annyit amennyi jól eset belőle. Majd el tettem a helyére, egy pici asztalra a tálcát és az ételt. Majd ruhám alol elővettem nyakláncom, hogy Shin is lása.
?ellkasomon zsemlécskék felet nyugodtan pihent a medál ami egy kék kristály volt. Majd Shin ágyára ültem egészen közel hozzá.

- Most figyel jól rám mert fontos. Ha látsz valakit aki olyan mint én. Vagy is egy az egyben az iker testvérem lehetne, és nyakláncának medálja hegyes szemfogak vigyáz vele. Nem akarom, hogy bántson így ha látod ne bosszantsd és ne is szólj hozzá amíg nem szol hozzád. Legfontosabb soha nem merd meg érinteni. Ígérd meg, hogy ezt mind meg teszed a kedvemért.


*Nyaklánc ára 150 ryu volt amit le is vonok az adatlapról.*

Csendben hallgatom Kitane beszámolóját, miközben falatozok, majd felmerül bennem egy kérdés. Először a kajámra nézek, majd újra a lányra.
- Öm, ne haragudj de nem értem ezt a zsemlés dolgot. - szólalok meg.
~ Vajon milyen zsemlékről beszél? Ez egy kicsit bezavart, de majd úgy is elmagyarázza. ~

Amikor elővesz egy nyakláncot, érdeklődve figyelem. Nagyon szép ékszer. Amikor átül hozzám, kicsit meglepődök. Eddig olyan távolságtartónak tűnt, most pedig egész közel ül hozzám. A szavai meglepnek. Közelebb hajolok hozzá és úgy hallgatom végig amit mond. Amikor befejezi, pár pillanatig csendben vagyok és átgondolom a helyzetet.
- Természetesen megértettem! - válaszolok. - És megígérem, hogy betartok mindent, amit most mondtál nekem. - mosolyodok el.

- Rendben örülök neki, hogy figyeltél rám.
Majd csak le esik, hogy mit mond Shin. Még nem látott vagy talán nem is fogott... Még nem is látott mosolyogni talán eddig de most kedvesen próbáltam mosolyogni. Arcomon volt valami eddig nem látott kifejezés. Egy pici kéj vágy amit mosolygással lepleztem. Meg fogtam a fiú kezét felemeltem és zsemlémhez érintetem, vagy is mellemhez gyengébbek kedvé ért.
- Zsemlék kicsi Shin. Tudod meztelenül napoztam a parton.
Majd hirtelen egy pillanatra le merevedem, mintha az idő ami rám hat meg fagyna vagy én magam fagynák megy egy pillanat alatt. Shin kezét egyre szorosabban szorítom és préselem magamhoz közbe tekintetem teljesen üres. Majd szemeim remegni kezdenek az egész csak egyet len másod perc volt. Elengedem a fiú kezét is vissza ülök az ágyam szélére.

- Bocsánat, nem akartam elrontani az élményed.

Nagyon örülök, hogy láthatom mosolyogni Kitane-t. Olyan jó, hogy vidámnak tűnik. Igazán meghitt eme pillanat, akár még egy szerelmes filmbe is bele illene az, ahogy itt ülünk. Persze a filmben a szereplők egy korban lennének, nem lenne ilyen korkülönbség.
Amikor megfogja a kezem értetlenül állok a dolog előtt, majd a melléhez érinti a mancsomat. A szemem azonnal elkerekedik, ráadásul azonnal el is pirulok. A magyarázatára csak egy nyeléssel tudok válaszolni, majd valahogy össze szedem magam.
- Öm, ezt izé... megjegyzem. Azt hiszem jól tettem, hogy egyedül hagytalak. Utánad akartam menni, de mivel olyan gyorsan eltűntél, arra gondoltam, egyedül szeretnél lenni.
Amikor elengedi a kezem, pár pillanatig még kiélvezem, hogy megtapinthatom a mellét, majd vissza ül a helyére. Az arcom még mindig vörös, nem tudom mit csináljak. Végül a szavaira magamhoz térek.
- Nem rontottad el az élményemet. Ami azt illeti, köszönettel tartozok neked ezért! Nagyon szépen köszönöm! Nem tudom szabad-e ezt mondanom, de nagyon kellemes "zsemléd" van!

- K... koo komolyan mondod? Ohh még nem mondtak nekem ilyet. Ilyen zsemléset és kedveset.
A környezet a hold fény és gyertyák lángja meg teremtette a hangulatot. Már maga a környezet is kiváló volt ezek nélkül. Én viszont nem tudom mi volt velem valami furcsa dolog el uralkodót rajtam mintha valami láthatatlan dolog húzna a fiú felé. Meg ragadja ez az erő a lelkemet és vonzza mint mágnes a fémet.
- Tudod nem baj Satsu is ott volt... és ő még nem kedvel téged.....
Meg fordultam és figyeltem Shint légzésem szapora volt arcom teljesen ki pirult a tűztől ami fellobbant bennem egy pillanatra és most ott lángol bennem.
- Tudod azt hittem... szóval... azt hitem te kezdeményezel majd. OH bocsánat nem akartam ezt mondani csak..csak azt hitem majd meg próbálsz rögtön meg érinteni mikor egy szobában leszünk. Ezért kicsit féltem is tőled.

Vissza ültem a fiú mellé és azonnal meg is csókoltam. Gyors, heves érzelmekkel teli rövid test nedv csere volt. Majd rögtön hozzá is bújtam testem és zsömléket neki préselve.
- Olyan kedves vagy velem...... nem akarod meg mondani, hogy mi ért?

- Igen, komolyan. - válaszolok a kérdésére.
A szoba meghitt hangulata továbbra is megmaradt. Egyáltalán nem tudom mit kell ilyenkor csinálni, vagy mit kell mondani. Egyszerűen csak ültem és Kitanét néztem. A szavai kissé meglepnek. Satsuhoz még nem volt szerencsém, de remélem hamarosan ez megváltozik és megismerhetem őt is.
- És hogy barátkozhatok össze Satsuval? Mit tegyek, amivel megkedvel? - kérdezem.
Majd újra felém fordul. Kicsit elgondolkozok amit mond. Ezúttal már teljesen értem miről beszél. Ekkor halvány mosoly jelenik meg az arcomon. Nem boldogságot tükröz, inkább keserűséget.
- Szerencsére jól neveltek engem, így nem csinálnék ilyet! Ráadásul általában csak a számat szoktam jártatni. Gyakran tűnhetek nagyképűnek, de ezzel általában csak az önbizalmam hiányát szoktam leplezni. - nyílok meg a lány előtt kicsit.
Ezután megváltozik minden. Kitane átül hozzám és megcsókol. Ez teljesen meglep, újra elpirulok. Végül átölelem, becsukom a szemem és kissé bénázva vissza csókolok. Nagyon jól esik, amikor hozzám bújik. Simogatni kezdem a hátát, közben a vállára döntöm a fejem.
- Megígértem, hogy rendes leszek veled! Amit pedig megígérek, meg is tartom! Elvégre, hogy lennék én Kirigakure szuperhőse, ha csak felelőtlenül ígérgetnék?

- Akkor én is elmondom a titkom.
Még mindig Shinhez bújtam de öntudatlanul is jobb kezem pólója alá téved és először simogatta majd finoman meg karmoltam a bőrét vagy is talán nem is én voltam az hanem Satsu.
- Nem tudom hogyan kerültem a faluba. Egy család talált rám az erdőben. Annyira emlékszem, hogy egy másik ninja faluban élek. Ahol ... ahol........ itt ezen a ponton könnyeim eleredtek és nem bírtam folytatni.
- Az az idő nagyon nehéz volt nekem, de Satsu meg védet. Elszöktem és azt hiték, hogy meghaltam ezért nem is kerestek soha. Van egy nagy időszak amire nem emlékszem nem tudom miért, de talán Satsu csinált valamit. A család amikor meg talált annyit látott, hogy mindenem véres mintha csak meg fürödtem volna benne. Segítetek nekem és ide hoztak a faluba ahol kunoichi lettem.
Nem sokkal a vizsgák után nem tudom menyi idő telt el de veled találkoztam mi után Satsu csúnyán akart viselkedni.

Továbbra is elmélyülten simogatom Shin csupasz bőrét és mi meg lepő mintha nem is én lenék már teljesen. Nyakamon a nyaklánc félre csúszót. A kristály bal vállamnál volt és az eddig rejtet tigris fogak pedig jobb vállamon pihentek. Az egész ahogy viselkedtem ahogy meséltem rendkívül misztikusnak hatott. Mintha egy testben két lélek lakna.
- Ne áruld el senkinek de nincs testvérem akinek Satu a neve. Satsu én ... én vagy is mi SatsuKitane vagyok.
Shint hirtelen mozdulattal hanyatt lököm az ágyon és rá ülök derekára. Mintha épp azt akarnám csinálni.
Ha arcomra pillant és végig tekint rajtam lentről felfelé láthatja a félre csúszott ékszert nyakamban. A legfurcsább és meg döbbentőbb az arcom.

Egyik szemem az eddig meg szokót félénk kedvességet tükrözi egy csipetnyi kéj vággyal fűszerezze. A másik szemem és arcom jobb fele egy örült tekintette. Egy olyan tekintett amiben gyilkos tűzz izzik. Egy olyan lényé aki nem riad vissza a legmorbidabb vagy vadabb dolgoktól sem. A hév és a zavar ami most fellépet bennem szinte elemésztett. Felsőm ami gombos volt most meg szabadult gomboktól. Hasam most már mezítelen volt és csak egy zsemle tartó fedte kebleim. Majd gonosz kis kacajjal Shin be mártottam a fogaim. Szerencsére még nem annyira, hogy vért fakasszon csak kevés elhanyagolható fájdalmat okozott egyenlőre.

Úgy néz ki, kisebb sikert értem el nála azzal, hogy megnyíltam. Ugyanis közli velem, hogy elárulja a titkát. Kíváncsian hallgatom, szinte már iszom a szavait. A simogatása jól esik, de amikor karmolászni kezd, az először kissé kellemetlen, de utána már az is nagyon jó érzés.
Miközben a kunoichi elém tárja eddig életének történetét, folytatom a simogatást. Nagyon élvezem ezt a pillanatot, annyira meghitt. Amikor kiderül, hogy valójában ő SatsuKitane meglepődök. Pár pillanatig eltöprengek, majd szólásra nyitnám a számat, de még előtte hanyatt dönt és rám mászik. A szívem hevesen verni kezd, ráadásul az alsóm is hirtelen mintha összeszűkült volna.
- Nem árulom el senkinek! - nyögöm ki
Alaposan megcsodálom a lányt, majd a szemem megakad a nyakláncán. Valószínűleg Satsu van most itt. Legalábbis azt mondta az előbb, ha a medál így néz ki, akkor legyek óvatos. Kissé rémülten nézek rá, de a rémületbe kis izgalom is vegyül. Most végre találkozhatok Satsuval. Majd egy újabb esemény történik, kigombolja a felsőjét, majd megszabadul tőle. Nyelek egy nagyot és várom, hogy mi következik. Nagyon remélem, hogy nem lesz semmi rossz és az történik majd, amire gondolok. Végül belém harap. Nem fáj túlzottan, sőt! Még kissé élvezem is a dolgot. A kezem ekkor automatikusan a derekára csúszik és simogatni kezdem. Ezután csak reménykedek, hogy nem cselekedtem rosszul!

Folytatjuk tovább a dolgot de közben lelkem mélyén iszonyatos harc dúl. Azt senki sem tudja még én magam se sejtem, hogy pontosan miért is alakult ki bennem egy gonosz én. Talán egy külső vagy belső hatás az ami miatt meg született, hogy törékeny, eredeti személyiségem meg védje. Most már vadabb a testem karmolok körmeim Shin bőrébe vájnak elég mélyen és erősen, hogy felsértsem akár a bőrét is.
Szerencséje van vagy talán épp balszerencséje. Meg simítja a derekam amikor épp Satsu nyakába akarta mélyeszteni fogait, hogy meg ízlelje a fiú ütő erének lüktetését a vér édes izét. A mozdulat viszont és az érintés nem tetszett a másik énemnek.

- Hogy merészeled...!

Sziszegtem miközben balommal csavartam egyet a fiú csuklóján és az ágy hoz szorítottam azt. Majd Eközben jobbommal torkát fogtam és szorítottam egyre erősebben.

- Ezért át harapom a torkod!

Ebben a pillanatban belső harc véget ért. Arcomon egy majd egy másik könny csepp jelenik meg. Felállok olyan hirtelen ahogy letepertem Shint. Jobb kezemmel arcomat fedve hátra tántorodok neki a falnak és közben nyögök valami ismeretlen fájdalomtól. Nem zokogok vagy ilyesmi de könnyeim patakokban folyik. Nyakláncom még mindig féloldalt, de ahogy falnak esek hátal az vissza kerül eredeti állapotába. kristály lesz elöl. Zihálva szedem a levegőt lenézek a földre felkapom a táskám és ki szaladok az ajtón. Majd ki az utcára a sötét éjszakába.

Nagy hibát vétettem. Kitane mondta is, hogy ne érintsem meg Satsut. Én viszont túl vakmerő voltam. Ahogy a körmeivel végig szánt a testemen, halkan felszisszenek. Hamarosan egy vörös csík jelzi Satsu ujjainak útját, néhol még vér is serken.
Majd jön a tettem következménye. Kicsavarja a csuklómat és megragadja a torkomat. Igazán kellemetlen érzés, azonban nem csinálok ellene semmit, hátha meggondolja magát. Viszont, ha komolyabban veszélyeztetné a testi épségemet, akkor megpróbálnék kibújni alóla. Amikor közli velem, hogy átharapja a torkom, némán tűröm a kínzását. A harapását akarom kihasználni a szabadulásomra. Hirtelen megmozdul a lány, így megfeszítem az izmaimat és készülök, hogy kiszabaduljak. Azonban Kitane átvette az irányítást, így megmenekülök. Leugrik rólam, majd sírni kezd. Ekkor óvatosan felülök az ágyon. Nem mondok semmit, csak hallgatok.
Végül a kunoichi magához veszi a táskáját és kisiet az ajtón. Nem hagyom annyiban az esetet, nagyon gyorsan felpattanok és száguldok utána. Nem akarom elveszíteni, így minden erőmmel azon vagyok, hogy utolérjem. Próbálok az útjába állni, hogy beszélhessek vele.

Érdekesen alakulnak a dolgok. Az egyik percben még mind a két fél összebújva feküdt. Most pedig elszakadtak egymástól. Pedig Ő mondta, hogy óvakodjon a sötét oldalától. De nem tehette. Mint kiderül szereti a lányt és nem érdekli, hogy ha bántani fogja. Nem biztos, hogy szerelmes, de a szeretet a szerelem kistestvére. Sokan tudják, hogy a barátságot már csak egy hajszál válassza el a szerelemtől. Sokan pedig úgy vélik, hogy a barátságból sosem lesz szerelem. Kitane már eltűnt az éjszaka sötétjében, a holmijával együtt. Szerencsére nem pakolt ki, így nem is volt mint összeszedni. Sahinko rohant volna a lány után, de valaki megállította. Kidoru-sensei volt az. A fiú elé tette a kezét, majd megölelte.
- Most hagyd magára... Biztosan egyedül akar lenni. Én nem tudom, hogy mi történt, de ma már nem fog visszajönni. Majd holnap beszélünk vele.
Azzal a sensei visszatessékelte a fiút a szobájába, míg Ő a saját szobájába ment. Most mindenki magányos... Kitane valahol a sötétben bujdokol, Shinko pedig a sötét szobában bámulja Kitane ágyának kihűlt, használatlan helyét.
Másnap reggel már minden szebbnek bizonyult. Persze csak külsőre. A nap fénye, merészen világított be az ablakon. Kitane és Shinko is erre a fényre eszmélt fel. Nem tudni, hogy aludtak-e az éjjel, vagy csak virrasztottak céltalanul, a másikon gondolkodva, vagy éppen a világ nagy dolgain. De az biztos, hogy egyik félnek sem volt kellemes az éjszaka. Nyolc óra körül, a sensei és Shinko a kikötő felé igyekeztek. Kidoru szerint Kitane ott fogja várni őket. Ezzel nyugtatgatta Shinkot, de koránt sem volt biztos a dolgában.

Sötétben könnyeket hullajtva szaladtam, majd ugortam háztetőről háztetőre. Csak minél messzebb akartam leni a fogadótól vagy mitől. Már megint az történt velem. Kínos helyzetben találtam magam és nem emlékeztem eszmélésem előtt történt dolgokról. Csak Shin mellett fekszem és következő pillanatban épp Satsutol szabadulok meg. Fel vettem egy fekete utazó köpenyt és holmim egy tekercsbe pecsételtem. Csak fegyvereim maradtak kéznél semmi más. A fém tárgyakat eddig egy másik tekercsben hordoztam, de most úgy éreztem meg kel védenem magam valamitől.
A sötétben vissza tértem a gyakorlásom helyszínére hol nap közben még pihentem és fürödtem többek közt. Oda érve zaklatottság és keserűségél elöntött elmém kiáltani akart és kiáltott is. Hangosan ordítottam míg torkom bele nem fájdult. Mikor lenyugodtam úgy döntöttem vég kimerülésig fogom magam hajszolni. Egymás után hajtottam végre a víz klón jutsut de egyik sem sikerült. A végeredmény folyton siralmas volt. Majd végül jobbnak láttam piheni egy keveset. A nap izgalmai teljesen elnyomtak ezután és mély álomba merültem ahol újra át éltem régi képzelt dolgokat. Én voltam ott de mégsem én voltam, máshogy nézet ki a nő kinek a bőrébe bújtam. Kardal a kezében kegyetlenül osztotta a halált egy véres és nagy csatában. Morbid módon élvezte perverz módon ahogy a vér ki ömlik elenfeleiböl.

Majd fel riadtam valamikor hajnalban amikor az álom legszörnyűbb lett. Nem tudom hány óra volt nem is érdekelt, meg igazítottam a köpenyem és holmim felvetem a földről. Talán hat óra lehetett amikor oda értem az egymás mellett sorakozó hajókhoz. Elcsomagoltam köpenyem ami az éjszakai hidegtől óvót. Majd ez egyik háztetőn ülve figyeltem a felkelő nap fényét. Ruháim teljesen mások voltak, hisz nem hordhatom a tegnapit.
http://www.freecodesource.com/picture/i46/f145/konanakatsuki137/Anime/hentai--armor--ayame--bamboo--belt--black-hair--blades--kodachi--kunoichi--midriff--night--ninja--tenchu.jpg

Sebesen száguldanék Kitane után, de a Sensei megállít. Dühösen nézek rá, ugyanis én nagyon szeretnék a lány után menni és megvigasztalni, vagy legalább megnyugtatni. Azonban nem tehetem. Visszatérek a szobámba és bámulom az üres ágyat. Nem tudom mennyi idő telik el, míg ráveszem magam, hogy elaludjak, de végül valahogy mégis csak utolért az álom...

... amikor felébredek, azonnal Kitane ágyára vetem a tekintetem. Abban bízok, hogy ott fekszik és békésen alszik. Azonban nem így történt, nem jött vissza a szállásra. Szerencsére nem várunk sokáig és elindulunk, hogy feltehetőleg találkozzunk Kitanével. Előtte magamba tömöm a megmaradt falatokat, utána pedig teljes felszereléssel indulok a Sensei után.
Amikor megérkezünk a kikötőbe, azonnal Kitanét keresem. Szeretnék vele beszélni, szeretném, ha itt lenne velem. Amint meglátom, oda szaladok hozzá. Ha esetleg a Sensei most is az utamat állná, akkor egy Shunshinnal kicselezem és a lány mellett jelenek meg.
- Jól vagy Kitane? - kérdezem aggódva. - Minden rendben van? Úgy aggódtam érted. Szerettem volna utánad menni, de a Sensei megakadályozott!

A két fős csapat odaért a kikötőhöz, ahol már Kitane várta őket. A sensei is jól tudta, hogy most már minden rendben van. Persze az a "minden" és a "rendben" csak azt jelentette, hogy megvan mindenki. Shinko odarohant Kitanéhoz. A gonosz nőszemély nem akadályozta meg eme cselekedetet most, minta múltéjjel. Kidoru-sensei nem ment oda. Nem kérdezett semmit, csak tette a dolgát. Beszélt a kapitánnyal, aki elvisz titeket a Yokkyuu szigetre. Az is le lett beszélve, hogy egyből a másik oldalra szállítsanak le titeket, így nem fogja egymás útját keresztezni a két csapat. A sensei nem törődve azzal, hogy a két geninje beszélget, felállt a hajó szélére és rákezdte.
- Tegnap este kaptam egy levelet a testvéremtől, miszerint nagyobb a baj, mint azt reméltük. Ő és a csapata, talált néhány rágcsálót, de korántsem olyanok, mint amilyennek vártuk őket. Nagyjából bivaly méretű patkányok. Ez azért is bajos, mert nem számítottunk ilyen élőlényekre, így már most vissza kellene fordulnunk. Viszont, én úgy látom, hogy vagytok annyira képzettek mind a ketten, hogy elbánjatok velük. Nekünk kell felkutatni a fészküket, és teljesen kiirtani azt. Ezért is adtam azokat a tekercseket. A szigetre érve, meg kell tanulnotok. Viszont nem kényszerítelek titeket semmire. Ha vissza akartok fordulni, akkor mondjátok most. Tehát, ki akar küldetésre menni?
A sensei csípőre tette a kezét, majd várta a válaszokat. Szerinte, mind a ketten menni akarnak patkányt ölni, de történhetnek meglepetések.

Nem fordulok sem sensei felé se Shin felé továbbra is a napot figyelem.

- Régen még az idők hajnalán mikor még nem létezett a shinobi világ sem. Élt két szerelmes, mind ketten halálosan szerették egymást. Fent éltek a szellemek világában. Egy nap az egyik letekintett a földre és meglátta a virágokat. Tudta nem szabad földre szállnia. Család módon viszont becsapták és két világ közt rekedt. Azóta siratja a nap véres könnyeivel szerelmét.

A hang halk volt szomorú, de sötét érzelmekkel tele. Nem Kitane szolt de a hang az övé volt. Majd lent ládák közt meg mozdult valami. Pár pillanattal később víz szivárgót a ládák alatt a földön a kikötő kövei közt.

Ha Kitane nem beszélt akkor mégis ki lehetett az aki meg szólalt az ő hangján?

Mindeközben csendre intetem Shint amíg hallgattam a rövid legendát napról és annak szerelméről.
- Bocsánat, nem akartalak bántani..... de talán jobb is, hogy egyedül voltam. Voltak dolgok miket meg kelet beszélnem valakivel.
Shinre nézek de nem mosolygok.
- Ez sose lesz rendben Shin néha jobb néha rosszabb, de most figyelj Kidoru sensei szavaira.
Amint befejeződött Sensei beszámolója én felálltam és a hajóra sétáltam.
- A feladat az feladat amit ha kell bármi áron elkel végezni.
Újra vissza tért a régi Kitane kicsit hűvös volt de szemeiben ott csillogót ugyan az a fény.

Miután megérkezünk a kikötőbe, egy ház tetején találom meg a társamat. Azonnal oda sietek hozzá, mire ő valami régi történetet mesél el. Érdeklődve hallgatom, de nem igazán értem miről is van szó igazán. A kérdéseimre nem kapok valami jó válaszokat. Nagyon elhidegült tőlem. Amikor azt mondja, figyeljek a Sensei szavaira, akkor bólintok egyet, majd kedvtelenül fordulok oda.
Különösebben nem érdekel, hogy mekkora patkányokkal kell végezni azon a szigeten. A feladat az feladat, amit teljesíteni kell. Néhány túl méretezett rágcsáló nem jelenthet komoly dolgot. A beszámoló után követem Kitanét a hajóra, majd leülök valahova magányosan és ücsörgök. Az energikus, szinte már hiperaktív önjelölt hős ezúttal megváltozott. Csak ül és bámul maga elé, az arcán a szomorúság tükröződik.
- Ha már eddig eljöttem, nem fordulok vissza! - szólalok meg.
Életem első küldetése elől csak nem fogok vissza lépni.

Érdekesnek bizonyult a sensei számára ez a letargikus pillanat. Kitane, Shinko. Mind a ketten belementek a feladat teljesítésébe. Shinko kicsit bágyatagnak és levertnek látszott, míg Kitane... Hát Kitane volt. A senseinek nem tetszett ez a magas fokú "nekem mindegy" teória, ezért Ő akarta fellelkesíteni a csapatot.
- Nah akkor indulás!
Ordította kardal a hátán, magasba emelt kézzel. De látta, hogy ez nem sokat javít a csapat lelki állapotán. Lassan de biztosan közelítettetek a szigethez. Az egész nagy valami, olyan félelmetesnek hatott. Mint ha, maga a gonosz szigetére mennétek. Körbe gyülekeztek a felhők mindenfelé. Itt aztán nagy vihar lesz, az egyszer biztos. Viszont, nyugodtak lehettek, mivel kikötöttetek. A sziget másik oldalán, így nem ütköztök a másik csapatba.


// Következő postot a Yokkyuu szigetre //

Előzmények


[Mizukage Palota]

Társaimmal szinte egyszerre érkeztünk a helyszínre, ami kicsit bántotta is a csőröm, egyrészt, hogy ők is velem tartanak a küldetésben, másrészt, hogy ismét viszont láthatom "szeretett" mesterem. Az még rendben van, hogy a gyengéket az erősebekkel teszik össze, hogy az egyensúlyt feltartsák a csapatban, de hogy két bénát rakjanak be mellém, az kicsit kiszúrás. //Off: A karakter ilyen, öntelt. // Maru és bolhazsákja ismét magukat meg nem hazudtoló módon érkeztek, míg látszólag Liomei-nek valami problémája volt. Megint gyönyörködött a Mizukage épületében, míg az ütődött a kutyájával kergetőzött. Nagyot sóhajtva ráztam meg fejem, majd füttyentve egyet elindultam a kapu irányába. Remélve, hogy követ az ütődött trió, fellépkedtem a lépcsőn, meg nem állva az úrnő ajtajáig. Együtt álltunk meg a hatalmas, két szárnyú iroda előtt, mire Maru egy hatalmas rúgással beljebb tessékelt minket. Eszem azt diktálta, hogy leszóljam meggondolatlanságáért, de valamennyire magam is éreztem az izgatottság fűtötte stresszt, így ha nem ő, valószínűleg én rontottam volna be ajtóstul a terembe.
A Mizukage még mindig gyönyörű volt, szinte meg sem látszik rajta a feszültség, és a falu vezetésének fáradalma, most is olyannyira tündökölt székében, mint egy most nyíló virág. Nagyot nyelve álltam meg az asztala előtt, s Maru töröküléses, tapsolós akcióját egy tockossal jutalmaztam.
- Viselkedj! - Sziszegtem fogaim között, mire az úrnő szóra emelte hamvas, vörös ajkait.
Szinte ordítani tudtam volna örömömben, eljárni vele az örömtáncot, cigánykereket vetni, amiért ilyen volumenű küldetéssel bízott meg minket, szinte kezet csókoltam volna neki ezért.
- Értettük! Azonnal indulunk! Nem fog csalódni bennünk! - Válaszoltam kötelességtudóan, grabancánál megfogva Marut, de csak míg fel nem állítottam. Reméltem, hogy szó nélkül követ a két jómadár, és zavartalanul folytathatjuk utunkat a Kikötő felé.

[Kikötő]

Az út nem tartott sokáig, bár ehhez hozzátartozik az is, hogy sietősen lépkedtünk. Maru és Miru még mindig ökörködtek egymással, de legalább most már menet közben tették. Jómagam kihasználtam az alkalmat, hogy szóljak néhány szót, a mihez tartás végett.
- Figyeljetek! Ez komoly küldetés, nem baromkodás, szóval száz százalékos odafigyelést és komolyságot várok el tőletek. Ha beszélni kell, hagyjátok rám ezen formalitásokat, csak akkor szóljatok, ha fontosnak érzitek, vagy ha azzal elősegítitek a nyomozást. Maru te pedig vegyél lejjebb magadból, ha megérkezünk, nem akárki fogad minket, mint egy Földesúr. A Mizukage már valószínűleg megszokta a hülyeséged, de egy ismeretlen nagy embernek kellemetlen lehet a személyed, főleg, ha magadat adod. - Utasítottam a csapatot, a lehető legkevesebbet foglalkozva azzal, hogyan reagálják le az intelmeimet. A Küldetés az első, és vajmi keveset érdekel az érzelmi problémáik, ha valami hasonló állna fenn, beszéljenek az orvosaikkal.
Amint odaérünk a dokkokhoz, a kísérőnket keresem tekintetemmel, s már előre örülök, hogy nem a Pojáca Sensei tart velünk, remélem valami komor mester kísér minket utunkon, aki járatos a Kakkoi sziget mibenlétével kapcsolatban, tudja mi hol található, pénzügyi helyzetek, kereskedelmi portékák, gazdasági helyzet, stb, minden ami elősegítheti a nyomozást. Ha valaki kirabolt egy Földes urat, biztos nem egyedül tette, avagy egy profi zsebessel állunk szemben, hiszen egy ilyen nagy ember oldalán kell lennie testőröknek, nem is kevésnek. A másik lehetőség, hogy házinyúl a bűnös, s a következtetés nem is lenne olyan rossz, tekintve, hogy nincsenek tanúk. Először is meg kell tudni, hogy a Földesúrnak vannak-e rossz akarói, volt-e már hasonlóra példa, és hogy mit vittek el. Elmélkedéseim közepette azért nézelődtem. Egy olyan embert kerestem, ki utazó holmival van ellátva, és a hivatalos Shinobi öltözetet viseli. Bár lehet csak a megrendelő futára az, ki vár minket, de remélem megismer minket, és nem kell órahosszákat bolyonganunk itt. Minél előbb a szigetre kell érnünk.

Az út a Kikötő felé nem tartott sokáig. Bő egy óra alatt odaértetek. Az úton nem jött közbe semmi. Szerencsére, így tudtátok folytatni az utatokat. A kikötőbe érve, megcsapta az orrotokat az a jellegzetes kikötői halszag. Mindent átjárt a bűze. Bár, vannak akiknek ez nagyon is tetszik. Például a macskáknak és a "bolhazsákoknak" is. Délkörül járhatott, amire megérkeztetek. Egyenesen a hajók felé vettétek az irányt. A két "kolonc" követett téged végig. Bíztak abban, hogy nem vezeted őket a halálba. A hajóknál viszont meg kellett állnotok. Nah most hogyan tovább? Merült fel a kérdés, de szerencsére nem kellett sokat várni. Az egyik nagyobb hajóról kiabáltak le rátok, vagy is nektek.
- Kirigakurei shinobik vagytok? Már megyek is!
A válaszra nem váró férfi hang forrása, sebesen száguldott lefelé a leeresztett létráról. Olyannyira sebesen, hogy meg is csúszott. De megtudott kapaszkodni, szóval semmi baj nem történt. A fickó leérve, megtörölte a koszos nadrágját és leporolta a szép fehér kabátját, majd megfordult. A lábbelije egy átlagos csizma volt. A nadrágja barna és vékony volt. Majdhogynem átlátszó. Egy fehér, térdig érő kabátszerű köpenyt viselt, alatta pedig egy sima fekete trikó volt. A haja sötétszőke volt. Majdhogynem sárga. A szeme pedig gyönyörű égszínkék. Az arcán egy folyamatos mosoly volt látható. Valószínűleg, ilyen a természete, hogy mindig mosolyog. Minden esetre furcsa egy fickó. Odasétált hozzátok és kezet nyújtott neked.
- Üdvözöllek titeket. A nevem Jokki! Feltételezem, hogy ti vagytok azok a Kirigakurei ninják, akik a raktáramhoz igyekeztek. Én vagyok a bérlő. Tudom, kicsit fiatal vagyok még földesúrnak, de tapasztalt és fondorlatos vagyok. És persze bőkezű.
A fickó eleresztette a kezd, majd odasétált a létrához.
- Szerintem menjünk fel. Odafent, majd feltehetitek a kérdéseiteket is ha akarjátok.
Azzal Jokki felmászott. Jobban teszitek, ha követitek, mivel senki nem akar itt maradni és lecsúszni a küldetésről.

Lent, amint körbenéztél kiszúrtál egy alakot, aki a kikötő szélén állt. Nem volt különösebben gyanús alak, de titeket figyelt. Elég feltűnő volt ahhoz, hogy még a földesúr is kiszúrja. Viszont, pár másodperccel később, egy nő és egy kisgyerek borult a nyakába. Látszott, hogy örülnek egymásnak és alig várták, hogy találkozhassanak. Megfordulhat a gyanakvók fejében, hogy csak nagyon jó színészek, viszont menni kell a fedélzetre, különben itt maradnak. A legénység tagjai között nem volt senki, aki veszélyt jelentett volna. Ami meglepő volt, az a sok fiatal matróz a hajón. Nem lehettek többek 16 évesnél. Jokki úr, odaadta az egyik szolgálónak a szép fehér kabátját, majd leült egy sámlira, a hajó szélénél.
- Kérem, üljön le!
Mutatott egy kis székszerű valamire. Elővette a kulacsát, majd meghúzta. Az biztos, hogy nem víz van benne, olyannyira fancsali képet vágott, mint ha citromba harapott volna. Felhúzta teljesen a trikója ujját, majd a nadrágját is feltűrte a térdéig. Az egyszer biztos, hogy nem egy szokványos földesúr. Viszont, volt egy érdekesség a lábán. Alig észrevehető, de közel állva hozzá nagyon is szemet szúr. Egy kisebb vágás volt a lábán. Egészen mély, de látszik, hogy megfelelően volt kezelve. Ahogy elhelyezkedett Jokki-sama már indult is a hajó.
- Áhhh! Nem szeretem ezt a fülledt meleget. Még jó, hogy a tengeren fúj a szél. Akkor már baj van, ha a tengeren is szélcsend uralkodik. Hát sokat nem tudok mondani. Először csak annyit, hogy nem Én vagyok a Kakkoi-sziget földesura. Igazság szerint, Kirigakurei nemes vagyok. A Kakkoi-sziget, az a raktárépületem szálláshelye. Tudja, a szigetet arra alakították ki, hogy raktárként szolgáljon az embereknek. Kirigakure így, hatalmas raktárakat építtetett a sziget minden részére. Több mint 30 raktár épület található meg a szigeten. Van, amit Kirigakure használ és vannak amiket mi földesurak, kereskedők, gazdagok. Utóbbiakért bérleti díjat kell fizetni. Ez is plusz bevétel Kirigakure számára. Amit viszont nem vettek számításba, az a lopott árukért vállalt felelősség. Mivel a magukfajta ninjáknak kell vigyázniuk az egész szigetre, ezért ha nem járnak sikerrel, akkor Kirigakurénak a lopott holmik többszörösét kell majd kifizetni. - Ekkor Jokki-sama mosolyogni kezdett, majd kortyolt egyet a kulacsából - A raktáramban egy csomó ékszert, drága anyagokat, és rengeteg dohányt tartottam. Megér legalább 3.000.000. ryo-t. Ennyi lenne amit tudok.
Ekkor rohamoztad meg a kérdéseiddel.
- Rossz akaróim nem nagyon vannak. Kivéve Shhi-t! Az a kutya, mindig is fente a fogát a raktárépületemre, mondván, hogy az túl nagy az Én holmijaimnak. Cserét ajánlott fel nekem nemrégiben. De minek is kellene nekem az Ő raktára? Kétszer olyan kicsi mint az enyém. Igaz, hogy neki két raktára van a sok áruja miatt, de Én megengedhetem magamnak a legjobb minőséget nem igaz? Ő csak egy piti kereskedő. Szerintem Ő volt az, aki minden elvitt. A rablók, nem hagytak maguk után semmilyen nyomot, ezért az embereim nem tudtak elindulni semerre. Két testőröm van. Mind a kettő képzett Samurai. Nem az a Vas Országbeli fajta, hanem igazi képzett harcos. Jelenleg csak az egyik van itt. Ott a hajó elején van valahol. Állandóan csak iszik. Azt mondja, hogy ebből szerzi az erejét. A másikat pedig a raktáramnál hagytam őrködni. Személyzetem nem nagyon van. Két rakodó munkásom van mindig a raktárnál. Egy kis helység van nekik kialakítva éjszakára. Fél évente cserélem őket. Ők sem láttak vagy hallottak semmit.
Ekkor a hajó, egy kicsit megdőlt. Veszélyes vizeken jártok. Lassan kiköttök. Talán a helyszínen több információt gyűjthettek majd.

Jokki-sama

// Következő postot a Kakkoi-szigethez. Még mindig úton vagytok, így tehetsz fel kérdéseket. Azt csinálsz amit akarsz a nyomozás érdekében //

// Dei //

A kikötő talán az egyik legjobb hely a víz ország lakosainak számára. Lehet gyönyörködni a tengerben, különleges halakat megcsodálni a hallpiacon melyhez az egzotikus szagok már ingyen társulnak. Lényegében egy remek hely megfigyelésre, kikapcsolódásra és még sok egyébre, amit fölösleges volna papírra vetni. Ám egy barna üstökű fiú név szerint Shun más okok miatt volt itt. Alig kelt fel a Nap ő már a szökésen törte a fejét. De mit is törte pont hogy az ablakon mászott kifelé. Azonban a sikeres akció előtt az ugrás pillanatában egy dróthuzal tekeredett az egyik bokájára melynek következében az ugrás lendületét az eseményhez adva egyenesen felkenődött a ház falára. Drága jó nagyapja aki jelenlegi tudta szerint családjának egyetlen tagját alkotta feladattal fordult unokájához. Szerencsére semmi szadizós vagy komoly edzésről nem volt szó egyszerűen csak fel kellett adnia egy csomagot a kikötőben a nagy kontinens felé induló hajóra. Igen ám mert, hogy voltak posta hajók is amik mindenféle üzenetet, csomagot és egyebet kézbesítettek ki. Ez volt hát a puszta lényeg. Elmenni a kikötőbe és megszabadulni az árutól onnantól pedig kivételesen szabad a napja. És most, hogy ezt le is tudta már csak az volt a kérdés mit kezdjen magával.