Re: Határvidék

**Korotsuki Kazeno** Kedd Ápr. 01 2014, 11:58

// Haku //

Ilyen könnyen hatnak az emberre a szavak? Vagy éppen azt mondta a mosolygós fiú, ami felnyitotta a szemét? Esetleg tudta, hogy amit tesz az nem helyes, nem is takargatta maga előtt, de felvállalni sem merte, amíg valaki nem szembesíti vele? Hiába minden kérdés, a válasz ott van a tekintete előtt. A fiatal férfi megváltozni látszik, gondolataiba réved. Érdekes az ember, de Kazeno megvető pillantását ennyivel még nem lehet elűzni. A gyávaságot egy motoszkáló gondolat, mely bátornak tűnik, még nem váltja meg. Ő azzal még nem elégszik meg, hogy a szavai hatással voltak és elmélkedésre, belátásra késztették ezt a férfit. Majd ha tettekben mutatkozik meg, hogy lelke nem veszett el örökre... Majd akkor, akkor elhiszi, hogy nem szükséges most azonnal megölnie ezt az árulót. Mert hiába a belátás, attól még a férfi áruló.
A kérés érthető, s Kazeno a kisbabát még csak nem is okolja. Hiszen ha valaki, akkor a gyermek ártatlan. Ahogy kiskorában az Isten Kazenot, úgy a Fiú is megmentheti most ezt a csöppséget. Igen, ezt megteheti... Sőt, meg is kell tennie, mert ha a falu el is veszett, azért van aki nem érdemtelen. A baba. Mert még kicsi és mert még nem érti a dolgokat. De tudatlanságában is bátrabb, mint az egész nyúlszívű bagázs.
- Nem hinném, hogy pecsét van elhelyezve magán. S az a két ember, akik faggatásom közben meghaltak, nos gyakorlatilag belefutottak egy csapdába, így ez törvényszerű volt. Feltételezésem szerint méreg a haláluk oka, méghozzá tudom is milyen. Bár gondolom a felesége, nem a felesége ugye? - Kazeno még mindig nem bízik a férfiban, s ezért nem is adott ki olyan információkat, amik létfontosságúak, csak olyanokat, amit a Vámpír szerint is tudhat a fiú, hiszen kijutott az alagútból - Fiatal vagyok ahhoz, hogy felneveljek egy gyermeket, de el viszem Amegakuréba a fiát, ha maga meghal. S ott majd lesz aki gondját viselje...
Az árvaház. Ezt már nem mondja, de miért is mondaná? Valószínűleg a férfi sem gondolt másra. Bár ilyen rémült tekintettel... Kazeno továbbra is áll, s mostmár várja a magyarázatot. Várja, mert szomjazik az információra. El kell törölnie a vámpírt!
Klónja még mindig a titkos ajtót örzi, arról nem érheti meglepetés, de mi van ha máshonnan igen? A vámpír rejtélyes és eddig nem ismertek a felbukkanásának módjai. Ezek aggasztó gondolatok. Mindenesetre, ha denevérek vannak a közelben, akkor az már probléma. Ha a férfi az igazat mondja, akkor az már azt jelenti, hogy pozitív cselekedetet hajtott végre. Ő nem tud neki teljesen megbocsátani az árulás miatt, de a falu második legszimpatikusabb emberévé válik a szemében. Első helyen a kisbaba áll.

Haku (inaktív) Szomb. Ápr. 19 2014, 13:31

Kazeno

A férfit megnyugtatja válaszod, és látja rajtad, hogy immáron kevesebb gyilkolási szándék lángol sötét szemeidben. Érzi ahogy egy hatalmas szikla esik le súlyos szívéről. A fia biztonsága lebeg szemei előtt mindenek felett, és mintha hirtelen felkapcsolták volna üres fekete fejében a villanyt, hogy értelemmel töltsék meg a helyet, ahol eddig csak félelem és reménytelenség lapult. Ilyen a félelem. Kiöli az emberekből a gyengéd érzelmeket, a vágyaikat, a reményt, és mindent amitől élőnek mondhatnák magukat.
- Bármi történjék is vele, ne maradjon itt, ha én nem leszek - feleli és olyan bánatosan ül ott, mint még soha senki azelőtt. A bánat járja át mindenét, és a gondolat, hogy talán nem kellett volna így történnie a dolgoknak. Rád emeli szürke tekintetét, és lemond róla, hogy ülésre bírjon. Ha állni szeretnél állj csak, gondolja magában, majd összeszedi gondolatait, hogy beletudjon kezdeni mondókájába.
- Az egész körülbelül egy évvel ezelőtt történt. Az a nő, akire gondolsz... nos valóban a feleségem. És a vámpír is ő, jól gondolod - szavaival semmi újat nem tudsz meg, hisz eddig is tudtad minden porcikádban, hogy így van. Talán az első mondat mégis meglep. Ezek szerint a nő a felesége. - Sok-sok évvel ezelőtt Amegakure no Sato-ban éltünk még. Én sosem voltam hozzád hasonló shinobi - kezd tegezésbe hirtelen -, de Emiko szülei azok voltak, és Emiko is mindig is az szeretett volna lenni. Egy nap, amikor még csak öt-hat évesek lehettünk, te akkoriban születhettél egyébként, Emiko házában voltam. A szüleinek el kellett mennie egy küldetésre, ahová maga Pein-sama küldte őket, állításuk szerint. Emiko nagyon büszke volt a szüleire, hogy ilyen hatalmas küldetésen vehetnek részt, ahová maga az Isten küldte őket. Büszke volt, és dicsekedett vele, nem csak nekem, hanem minden barátjának aki a ház felé tévedt, vagy átjött játszani a kertbe. Végig mellette voltam, amíg várta a szüleit. Végig láttam az arcát, ahogy a büszkéből egyre reménytelenebbé vált az arckifejezése, ahogy a mosolya lassacskán egyre inkább lekókadt, míg végül teljesen eltűnt. Emiko egy hétig, ha nem többig, reménykedve várta vissza a szüleit, egyre kevesebb büszkeség és hencegés volt a hangjában, mikor szülei felől érdeklődtek. Bár ott voltam neki én, hisz szoptatós baba korunk óta közeli játszópajtások voltunk, mégis láttam a szemében, hogy mennyire egyedül van. Gondolom te tudod az egyik legjobban, milyen következménye lehet egy balul elsült shinobi küldetésnek. A halálukig harcoltak, olyan amegakurei csapatok ellen, akik Pein-sama ellen akartak fellázadni, mert hatalomra fájt a foguk. Emiko magába roskadt, elvesztette minden vágyát, minden érzelmét, és úgy döntött, hogy meg fogja bosszulni szülei halálát. Shinobi akarta, hogy válhasson belőle, és kijelentette, hogy végezni akar minden olyan emberrel, aki azon a küldetésen az ellenséges csapatokat erősítette. Így hát el is kezdett tanulni, de alig egy évet töltött az akadémián, amikor Amegakure no Sato-ba érkeztek a nagyszülei, akik ebben a kis falucskában éltek. Így hát elszakadtam Emiko-tól, mert a szülei ragaszkodtak hozzá, hogy a kislány velük tartson, és velük éljen ebben a házban. Attól kezdve évekig nem hallottam Emiko felől, de ugyanúgy szerettem mindig is, mint kisfiú koromban. Itt aztán igazi gyönyörű nővé ért, és erőssé is. A nagyapja visszavonult shinobi volt, ez egyfajta szokás volt a családjukban. Emiko könyörgött neki, hogy faragjon belőle igazán erős ninját. Végül így is történt. Amikor felnőttem, rögtön felkerestem Emikot. Itt élt, ebben a házban, a nagyszüleit pedig megviselte az idő, és lassan elhaláloztak az évek során. Így hát egyedül volt, és miután elmondtam neki ki vagyok, emlékezett rám, és azt mondta lakjak nála. Talán nem is kellett volna ide jönnöm. Emlékeket ébresztettem benne a régi tervéről, miszerint mindenkivel végezni akar, aki miatt a szülei meghaltak. Én mondtam neki, hogy ez őrültség, azok valószínűleg már mind meghaltak, de Emiko ragaszkodott hozzá. Végül kiderítettük ketten, hogy az akkori lázadók körülbelül egynegyede hűséget fogadott Pein-samának, az Isten pedig kegyelmezett nekik, míg a maradék háromnegyede lázadó meghalt, mert nem hódoltak be az Istennek. Emiko felháborodott, hogy Pein-sama kegyelmet adott ezeknek az embereknek. Ez egy évvel ezelőtt volt. Úgy döntött, hogy ő lesz ennek a falunak az Istennője, és egy nap majd felülkerekedik az Istenen. Gyengének és túl kedvesnek látja, nem elég kegyetlennek az élet felett való uralkodáshoz. Az egyetlen probléma csak az volt, hogy akkor volt két hónapos terhes tőlem. Hét hónapig várnia kellett, közben fedezte fel a kastélyt, ahova csapóajtón keresztül vezetett alagút a háztól. Amikor a kisfiunk megszületett, nekilátott, hogy a kastélyt a saját általa rajzolt tervrajzok és térképek alapján becsapdázza, hogy csak ő tudjon kiigazodni rajta. Végül amikor kész volt mindennel, megtervezte a gyilkosságokat. Úgy döntött megkeresi azt a körülbelül tíz embert, akiknek Pein-sama kegyelmet adott, és karóra húzza őket. A denevérekkel kötött vérszerződést... Nos, én nem annyira értek ehhez. A lényeg, hogy denevéreket képes idézni, a nagyapja is velük kötött szerződést, és ezért. Ez alapján döntött úgy, hogy egy Vámpír lesz. A megölt shinobi volt egy a tíz ember közül, akik örök hűséget fogadtak Pein-samának, és megígérték, hogy mostantól csak érte élnek. Emiko őt fűzte karóra először. Én mondtam neki, hogy hagyja az egészet, de azt mondta, hogyha az útjába állok, akkor engem is megöl. Azt mondta, többé már nem érdekli semmi, csak a bosszú. Úgy döntött, hogy mindenkit megöl, aki ellene fordul. És pont ezért retteg tőle mindenki. Mert ő egy kegyetlen Istent játszik el.
Szavai komolyan csengenek. A férfi üresen mered maga elé, és a végét már csak suttogva mondja. Mintha félne, hogy megjelenik az Emiko nevű gyönyörű nő, aki azt hiszi magáról, hogy igazságot szolgáltat. És megöli.

Most, hogy tudod mi történt dönthetsz, hogy mit teszel. Visszamehetsz és megtalálhatod a vámpírt a kastélyban. (A térképen: Lépcsők a térképen (Karó felirat, Erdő felirat, ~~Ház felirat~~, Kastély felirat) Szentély, Kérdőjel, Csarnok) Eldöntheted, merre mész tovább. Most már nincs mit kideríteni, csupán véget kell vetned ennek az egésznek.

/A késésemért szeretnék elnézést kérni. A türelmes várakozásod jutalmául kapsz tőlem +7ch-t. (így 185 az összes ch-d) Smile

És tényleg sajnálom.

**Korotsuki Kazeno** Kedd Ápr. 22 2014, 11:56

// Haku //

Kazeno, a mosolygós fiú arca érzelemmentes tükörként tetszeleg az egész történet alatt, amit némán közbeszólás nélkül hallgatott végig. Alaposan megrágja a történetet, végül alig észrevehetően megvonja a vállát. Most már tudja mi a helyzet, mégis csak egyetlen biztos támpont volt lényeges számára ebből az egészből: gyanúja beigazolódott! A Vámpír nem igazi vámpír és azt hiszi - az ostoba - hogy vetekedhet Pein-sama hatalmával. Innenstől Neki csak azt kell tennie amit eddig is akart, s ami miatt kegyetlen céltudatosság jött létre Benne: eltörölni a föld színéről az Emiko nevű nőt. A falu lakosságán talán megkegyelmez az Isten, ebbe Kazeno nem szólhat bele, de ezt a suttogó fenyegetést, a rossz útra sarkalló téveszmét a porba kell sújtania! Ha volt értelme hogy Pein-sama megmentette a fiatal Kazeno életét, akkor ez volt az. Hogy az ilyen pillanatokban rendíthetetlen lélekkel helyt álljon!
De van itt valami, ami még nem stimmel, ami zavarja az ifjú shinobit. Valószínűleg több fogoly is van a kastélyban, ha az a kiáltozás nem csak csalétek volt. Azután ott van még az a hivatalosnak tűnő papír, ami nem biztos hogy a nőé, lehetett éppen az egyik áldozaté is, de... Továbbá az a felhalmozott pénz is, talán örökség volt? Hát mostmár nem tud vele mit kezdeni a nő, hiszen Kazenonál van. De a fiúnak van egy olyan sanda gyanúja, hogy a mellette álló férfi, a Vámpír férje nem tud mindenről. Olyan ez az egész, mintha valamiféle hatalom segítené Emikot. Egy olyan érdek amelynek előnyös lenne ha megtörik Amegakure lakóinak és az Eső országban élőknek az Istenbe vetett hite. Nos, Ő, a fiú nagyon is tud ilyen hatalmat: a Tűz Szövetsége! Nincs kizárva, hogy ez az egész csak téves spekuláció, de akkor is... Ha csak minimális esélye is van...!
Katanáját elrakja, rámered a férfira és megszólal:
- Öltöztesse fel a gyermeket és maga is vegyen fel melegebb ruhát. De ne menjen ki ebből a szobából, ha nincs itt ruhájuk használjon lepedőt, nem számít hogy nevetségesen fog kinézni benne. A lényeg hogy ne fagyjanak meg.
Csak ennyit mond, több információt nem oszt meg a férfival. Könnyen lehet, hogy a Vámpír látja, esetleg hallja őket. Már amúgy is azt tervezte, hogy jobb maga mellett tudni a gyermeket és a férfit is, de az új gyanú fényében. Mi van ha Ő nem tudja megölni a Vámpírt? Akkor is valakinek informálnia kell Pein-samát erről a veszélyről! Bár gyanúja, hogy a mellette lévő alak összejátszik ellenségével még nem oszlott el teljesen, mert sok mindenről nem beszélt. Talán azért mert nem tud róla, talán...
Mindeközben Ő előveszi a térképet. A Karó feliratú lépcső majdnem teljesen biztos, hogy a kivégzési helyhez vezet. Az erdő felíratú, nos valamilyen erdőbe vezethet, de hogy pontosan hova... Talán ez az egyik legnagyobb rejtély. A Kastély felírattal ellátott lépcső nyílván az épület egyik felső részét tárja fel. A csarnok talán az előzőhöz társul, a Szentély valamiféle kinzókamra lehet, míg a kérdőjel, nos arról Kazenonak ötlete sincs mi lehet.
Ha sikeresen melegebb öltözékkel áll a férfi és a kisbaba Kazeno előtt, akkor a kis csapóajtóhoz vezeti őket, ahol klónja is áll. Ekkor előveszi azt a tekercset, amibe az információkat és a pénzt is pecsételte. Ezekből és a férfi szavaiból Pein-sama sok mindenre rájöhet, csak el kell juttatni hozzá. Közel hajol a férfihoz és közben a csecsemő pólyájába rejti a tekercset.
- Olyan helyre kisérem önöket, ahonnan elindulva eljuthatnak Amegakuréba. Bevallom veszélyes az út egyedül, de több esélyük van így, mintha itt maradnának. A tekercset adja át egy magasabb rangú shinobinak és neki is mondjon el mindent!
Ekkor a fiú Tantoját is a férfi kezébe csúsztatja kétezer Ryouval egyetemben. Majd felnyitja a csapóajtót és leugrik. Ha minden zökkenőmentesen alakul, akkor a Karó felíratú lépcsőhöz mennek. Kazeno elől, a civilek középen, klónja pedig leghátul. Ha sikeresen odaérnek, akkor vizsgálódik egy keveset majd szélnek ereszti a férfit. Amennyiben eddig nem történik semmi váratlan, egy teljes órán keresztül követi őket titokban, hogy megbizonyosdjon róla, velük minden rendben. Tervei ezután, hogy visszamegy a Karóhoz, ott lejutva pedig az alagút rendszerbe és írány a szentély.
Természetesen ez csak akkor történik így ha minden a tervei szerint megy precízen. Ha nem, mert felbukkan a vámpír, a férfi tiltakozik esetleg más váratlan esemény jön közbe, akkor arra időközben reagálnia kell majd, s ez esetben terve ott félbeszakad, ami pedig azt jelenti, hogy vagy rögtönzés, vagy pedig újratervezés szükséges.

Haku (inaktív) Hétf. Május 05 2014, 10:55

Kazeno

Határozottságod felpezsdíti a férfiben a vért, és olyan adrenalin löket fut végig az ereiben, hogy a másodperc törtrésze alatt ugrik két lábra, és igyekszik végrehajtani parancsaidat. Rongyokra, lepedőkre neki nem lesz szükség, a férfi két lépéssel átszeli a nem túl tág, de ugyanakkor mégis otthonos szobát, és a sarokban álló szekrény alsó fiókjából előhúz pár gondosan összehajtogatott meleg kabátot, és pulcsit.
- Tessék, ha Önnek is kéne – nyújtja feléd a meleg bőrmellényt, melynek belseje bundás, és valóban melegítheti felsőtestedet. Rajtad áll, hogy elfogadod e tőle vagy sem. Ha elfogadod odaadja, ha nem, akkor magára húzza, miután felvesz jópár pulóvert, és végül minderre még egy bundakabátot. A csecsemőt szintén gyorsan felöltözteti, körbe is bugyolálja mindenféle lepedővel és takaróval, de még kesztyűt is húz apró kezeire. Miután úgy érzi minden megvan, és ennél jobban már nem tud eszkimót varázsolni sem önmagából, sem pedig kisfiából, rád pillant, és várja vezetésedet. Határozottságod most sem hagy alább, ez pedig megnyugtatja a férfit. A kisgyermek bár értetlenül, talán kicsit félve pillant rád, és apjára is, de mindenesetre nem sír, és vinnyog, hanem halkan várja, hogy megtörténjen minden aminek meg kell történnie. Mindkét ember bizalma benned él, még akkor is, ha az egyikük csak egy kis csecsemő, a másik pedig nemrég még ellened volt.
A férfi izgatottan, adrenalintól reszketve lép utánad, majd megtorpan a csapóajtó előtt. Arca semleges, de olyan guvadt szemekkel figyeli az ajtót, mintha emlékek kötnék hozzá. Emlékezetében előbukkannak a rég történt emlékek, amikor szerelme megváltozott, és többször ment el itthonról a csapóajtón keresztül, mint a rendesen. De nem ad hangot szomorú gondolatainak, nincs idő lelkizéshez, így hát ő is közelebb hajol, hogy jól megértse minden szavadat, majd segít a pólyába rejteni a tekercset, mely nem tudja, hogy mit rejt. Miután újabb utasításokat adsz ki neki, ő határozott bólintással jelzi, hogy megértette, és mindent megtesz, hogy mindez megtörténjen. A férfi nagyokat pislog a fegyver láttán, de szó nélkül elfogadja, majd a pénzt jól elrejti kabátja egyik titkos zsebében, majd próbálja tartani veled a lépést, és közvetlenül mögötted halad.
A Karó feliratú lépcsőn haladtok felfelé, és minden a legnagyobb rendben van. Vajon tényleg ennyire egyszerű lenne? Amikor felértek a lépcsőn, újabb csapóajtón keresztül kiértek a szabadba. Egy fás, bokros, homokos helyen találjátok magatokat. Sötétedik már, a nap már félig a horizont alatt jár, és szomorú vörösre festi a karót, az erdőt, az utat. A hely kihalt, minden olyan csöndes és hátborzongató. Ekkor veheted észre igazán, ekkor tűnhet fel: A csend. A mély, haláli csend, mintha minden meghalt volna. Az állatok megérzik a veszélyt, szokták mondani. Most egy madár sem csiripel, egy szarvas patáit sem hallani az erdőből, sehol nem vonyít magányos farkas. Mintha minden megfagyott volna.
Az egyetlen dolog amit hallhatsz: Egy halk kuncogás, melyre még mielőtt reagálhatnál hirtelen olyan hangzavar kerekedik, mely átjárja egész testedet. Először talán nem értheted mi ez, a gondolkodás majdhogynem lehetetlen. Ha látod a férfit, láthatod, hogy ő is hasonló problémákkal szenved, de lévén, hogy szervezete sokkal kevesebbet bír mint a tied, a földre zuhan, karjaiban szorongatva a gyermekét, aki ugyanolyan bénultságba esik, mint apja. Meghalni nem haltak meg, de a halláskárosultság elképzelhető, és az is, hogy jódarabig eszméletlenek maradnak.
De mi lehet ez a hang? Képtelen vagy mozogni, gondolkozni, a tested neked is lebénul, de talán nagy akaraterővel sikerül eszméletednél maradni.
Egy éles kuncogás vegyül a sipítozásba. A férfi és a gyermek mellett megjelenik a nő. A gyönyörű, leírhatatlan szépségű asszony, aki alig pár évvel idősebb nálad. Ajkai vérvörösek, pont, mint egy vámpírnak lenne, és a nevetése talán még idegesítőbb, mint a hangzavar.
- Kōnōri Seichū: Chouompa Shinji (Denevér Irányítás: Ultraszonikus Elme Hullám). Meg se próbálj megmozdulni addig, amíg a hatása alatt vagy. A denevérek olyan frekvencián csiripelnek, és dalolnak, csak a te tiszteletedre, hogy az elméd képtelen irányítani a testedet – mondja a nő önelégülten, felemelve hangját, hogy meghalld őt a sok denevér rikácsolása közepette. Majd egyszer csak a megszokott jelet mutatja a kezével, hogy még mozgásképtelenné tegyen mielőtt előző jutsu-ja véget ér. A Harigane Saku (Drótkötél) technikát használva drótkötelek jelennek meg körülötted, úgy, hogy mozdulni sem bírj. A drótkötelek borotvaélesek, így ha véletlenül hozzáérsz, rögtön megvág. A denevérek zaja azonban lassan alábbhagy, míg végül teljesen elhal. Ismét kitisztul az elméd, tudod irányítani a testedet… Vagyis tudnád, de a drótkötelek körbeölelnek. Most mit teszel?

**Korotsuki Kazeno** Csüt. Május 22 2014, 15:29

// Haku - Bocsánat a késésért //

A felé nyújtott kabátot nem fogadja el, neki nincs rá szüksége. Szívesen viseli a hideget, mert ha nem is látszik rajta, de szikár ember. Amíg érzi a fagy maró ujjait, addig tudja hogy él. Azon túl... azon túl viszont miből lehetne megállapítani? Örömmel konstatálja, hogy engedelmeskednek parancsainak és nem lázadoznak azok ellen. Nincs idő teketóriázásra, mert sietni kell. Ki tudja mikor és hol bukkan fel a vámpír, s azt sem egyszerű megállapítani, hogy mi lehet a fejében. De Kazeno nem is akarja kiismerni ellenségét, Ő megelégszik azzal ha elsöpri a fenyegetést. Gyorsan és rendületlenül, minden akadály nélkül haladnak előre. A térkép valóban nagy segítség. A karó még mindig ott van. Lassan elkezd sötétedni. Erről az jut eszébe, hogy a holtesttel foglalkozó shinobikkal nagyjából erre az időpontra beszélt meg találkozót. A probléma csak az, hogy egy nappal később. Pedig örült volna most nekik, hogy el tudják kisérni Amegakure no satouba a férfit és gyermekét. Ekkor eszébe jut, hogy azt sem tudja, miért nem látták el információval, ami a vámpírt illeti. Talán az ellenséget szolgálják? Kérdéses.
Ekkor feltűnik valami az ifjúnak. Hatalmas a csend, akár a nagy viharok előtt. A veszély mindenhonnan lecsaphat rájuk, s Ő mégsem tudja megállapítani, honnan árad ez a rejtett fenyegetés. Ekkor hangzavar támad, pokoli lárma. Gondolkozni is alig lehet ilyen ricsajban, sőt szinte a testét sem bírja írányítani. Szinte. Ez nem természetes hang, egyből rájön. A férfi összeesik, valószínűleg elájult. Reméli, hogy nem esett bajuk, de nem ér rá velük foglalkozni. Nincs kizárva, hogy klónja megsemmisült ebben a lármában, de nincs lehetősége hátranézni, hogy megbizonyosodjon róla mi a helyzet.
A férfi és a gyermek mellett megjelenik a nő. A Vámpír. Emiko. Az ellenség. Aki Isten birodalmában próbál meg istent játszani. A nő szavaira csak gúnyos és megvető pillantással válaszol. Mégis mit képzel ez, hogy ilyen kioktató hangnemben beszéljen Pein-sama shinobijával? Kazeno belül elmosolyodik. Pontosan tudja, hogy mit képzel a nő. Győztes helyzetben van, hát miért ne engedné meg magának az ilyesmit? A mosolygós fiú ellenben benne van a pácban. Méghozzá nem is kicsiben.
Mielőtt vége lenne a hangzavarnak a nő egyetlen intésére drótok ölelik körbe. Alig tud megmozdulni, s a drót borotvaéles. Ha klónja még megvan, akkor most a vámpírra támad. Ha nincs, akkor Kazenonak ki kell valamit találnia. Valami okosat, ám nagyon gyorsan.
Van egy terve, de az kockázatos. Azért, mert a nő közel áll a férfihoz és a gyerekhez. De Kazeno mit tehetne? Nincs ideje mást kitalálni. A kötelék szoros, de némileg azért tud mozogni. Tervei szerint az esernyőjét, mely kezében van, úgy forgatja hogy a nő felé tudjon belőle lőni. Ekkor alkalmazza a Ninpō: Samidare Kekka // Ninja Művészet: A Májusi Eső Hatása nevű technikát. Száz senbon fog szállni a vámpír felé. A fiú abban reménykedik ez elég lesz ahhoz, hogy ellenfele megzavarodjon és Kazeno Kiszabaduljon. Ha sikerül kiszabadulnia, akkor a Dainamikku Akushon sebességét kihasználva közel jut a némberhez és elkezdi püfölni. Ha viszont az esernyőt nem sikerül megfelelően célra állítania, akkor időhúzás képpen megkérdezi az ellenségétől: És most, hogy tovább...Emiko?

Pein Vas. Jún. 22 2014, 20:27

//Kérésre átvéve Hakutól.//

Fellélegezhetnél, hiszen vége a fülsiketítő lármának, de a testedet hirtelen ezernyi drótkötél fogja körbe. Biztosan találkoztál már ezzel a jutsuval, ha máshol nem, még az akadémiai tankönyveidben. Nem túl erős technika, egy kis csellel könnyen ki lehet szabadulni belőle – valami ilyesmit tanulhattál. Ám Emiko kötele nem csak megbénított, egyenesen gúzsba is kötött, méghozzá vágott is. Ahol csak hozzád ért, belefúródott a bőrödbe, és ezernyi kis sebet ejtett rajta. Néhány helyen a vér átitatta ruháid szövetét, egy-két csepp a földre pottyant.
A varázslatos látványt nyújtó, ám épp ennyire visszataszító jellemű nő ekkor diadalittasan feléd sétált. Büszkén, már-már lenézően, győzelemtől ittasan nézett le rád, és kiöltve a nyelvét, ujjbegyével megízlelte a véredet. Elégedetten elmosolyodott, de nem úgy tűnt, mint aki annyira oda van az ízéért. Néhány cseppnyi elég is volt neki.
– Te is olyan hamar kimúlsz majd, mint a bunshinod, fiú?
Újra nevetni kezdett. Éles, hol bársonyos, hol érdes hangjának hullámzása teljesen elvonta a figyelmed a valódi problémáról. Már volt egy terved, hiszen hiába véreztél ezer kisebb sebből, azért jól tudtad, mi a kötelességed, és hogy itt muszáj lesz diadalmaskodnod. Ám a démoni nő rikácsolása szörnyen zavaró volt, így az esernyődből kirepülő senbonok közül csak néhány közelítette meg őt, ő pedig azt a párat is könnyűszerrel hárította. De még se mondhatjuk, hogy haszontalanul támadtál volna rá, hiszen a féktelen hahotázás véget ért, talán egyszer és mindenkorra. A kötelek szorításából nem sikerült kiszabadulnod, a vámpír pedig a következő pillanatban előtted termett. Farkasszemet nézett veled, és hosszú – bár teljesen emberi – nyelvével körbenyalta az ajkait. Vámpírfogai nem voltak.

– És most, hogy tovább… Emiko? – kérdezted tőle, szemrebbenés nélkül.
– Emiko? – harsant fel. Ekkor a kötelek már nem szorítottak olyan hevesen. Ha akartál, ki tudtál szabadulni. – Mit tudsz te, átkozott amegakurei korcs!?
Akármit is teszel, a nő eltávolodik tőled, és az eszméletlenül fekvő férfira és a csecsemőre mutat.
– Mit akarsz velük? Hova viszed őket?
A magát vámpírnak mondó nő végre valahára emberszámba vett. Harcias tekintetéből arra következtethettél, hogy egyszerűen csak kíváncsi rá, mire jutottál addig, amíg végül téged is az előző amegakurei shinobi sorsára juttathat.

**Korotsuki Kazeno** Pént. Jún. 27 2014, 14:54

// Pein //

A Nő drótja több helyen is Kazeno vérét vette, apró vágásokat ejtett testén. Ez egy hasznos technika. A Fájdalom amit okoz és az attól való félelem, amit generál elég ahhoz, hogy teljesen leblokkolja az embert, még ha az egyébként valahogy ki is tudna szabadulni. Ám Shinobiként Kazeno nem engedheti meg magának, hogy egy ilyen dolog visszatartsa. Dobhártyáiban észveszejtő kínt teremt a nő fülhasogató, égzengető kacaja. De a fiú csak áll és vár, fogait összeszorítja. Nem hagyhatja, hogy egy ilyen ember legyőzze! Nem okozhat csalódást az Esőben Rejtőző Falu Istenének. Nem okozhat csalódást és ha rajta múlik, akkor nem is fog. Vérét veszi ennek a nőnek, mielőtt még túl komolyan venné ezt a harcot. Talán nincs is más esélye.
Emikor megízlelte a fiú vérét, aki összeszorított fogakkal áll a kötelékbe csavarva. Arcának érzelmeit próbálja álcázni, hiszen mindig is a belső béke eléréséért küzdött. Most mégis érzi, hogy átveszi felette a hatalmat az eszeveszett harag. Talán legbelül nem is akarja elfojtani ezt. Most nem. Nem lesz sok esélye a győzelemre, de ami van, azt ki kell használnia. Büszkeség tölti el a gondolatra, hogy a következő percekben ő lehet Isten tomboló démona...
A Nőnek feltett kérdés alatt még sikerült visszafognia indulatait, a szeme se rebbent. De bennsőjében már ott forrongot a kitörni készülő vihar. Soha semmi nem tudta így megharagítani. De ha Pein-sama tekintélyét próbálják megcsorbítani... Ezt az egyet sosem tudta elviselni. Ha erről volt szó, mindig hevessé vált. Akárcsak most. A kötelékek lazultak, a nő megszólalt.
Mindketten a Férfira és a Gyermekre néztek. Kazeno még egy utolsó mosolyt megengedett magának, s egyszerű kedves hangja még elégnek bizonyult ahhoz, hogy noha csak pár szó erejéig, de álcázza dühét.
- Isten kegyelmébe ajánlom őket!
S szavak még nyugodtak voltak. Ám tovább már nem tudja tartani magát. Arcvonásai eltorzulnak, gyűlölete-haragja nyíltan meglátszik. Szemében őrület szikrája csillan. A fiú teljesen kifordult magából, csak egy cél lebeg szemei előtt. Megölni a Nőt! Már nem gondolkodik, nem is érti mi történik vele. Fiatal lelke nem tudja elviselni, hogy ennyire megakarja valaki ingatni a Peinbe vetett hitet. Nem a nő mostani szavai hozták ezt elő a fiúból, hanem azóta gyűlik ez benne, hogy megérkezett a karóhoz. Szavai után gyorsan cselekszik. Megpróbál egy ugrással szabadulni a kötelékekből, közben kézpecséteket formál és a közelben szétszóródott senbonokat Emiko felé írányítja a Gyorai Shin // Torpedó Tűk nevű technikával. Ha sikerül úgy leérkeznie a földre, hogy a kötelék nem kap utánna és nem fogja el újból, akkor robbanásszerűen kitör használva a Dainamikku Akushon sebességét és kardját kirántva megpróbálja vérét venni a nőnek. Talán ez az egyetlen esélye, hiszen alaposan meglepődhet a nő nem csak a fiú reakcióján, de a támadásán is. Kivéve, ha a kötelékek meglazulása csapda volt...

Pein Hétf. Jún. 30 2014, 20:36

Talán nem is Emiko volt a szörnyeteg, hanem te? Nem ismerted a nő indítékait, a faluját, sőt, őt magát se igazán. Szép dolog a tisztelet, a hithű szolgálat, de a vakbuzgóság már veszélyes lehet. Nem tudhattad: talán Emiko is éppen Pein eszméinek a követésével próbálkozik, csak ő mert nagyot álmodni, és ha kell, kegyetlennek lenni.
A kötelek meglazítása nem volt csapda. Nem kaptál rá indokot, hogy miért. Talán egyszerűen csak Emiko zavarodott elméjének egy röpke fellángolása miatt lett így. Nem sokat számított.
– Ki a te istened? Talán Pein sama? – rivallt rád. – Ő már nem él. Én igen. Én továbbviszem az eszméit… Csakhogy én nem amegakurei vagyok!
A nő szavai valószínűleg hidegen hagytak, ekkorra az eddig jól rejtegetett indulataid, az embertelen dühöd már a felszínre tört. Emiko a férfit és a csecsemőt vizslatta, te pedig őrült tekintettel néztél rá, és máris támadásba lendültél. Mintha tényleg valamiféle istenség fogta volna a pártodat, egy pillanat alatt kiszabadultál a kötelékek béklyójából, és senbonjaid máris az ál vámpír felé száguldottak. Ő éppen a férfi és a csecsemő előtt állt, és nagy meglepetésedre megvédte őket, nem hagyta őket cserben. Újra segítségül hívva erős drótjait, ezúttal egy hálót hozott létre belőlük, amely annyira sűrű volt, hogy könnyedén megállította a fegyvereidet (Ninja Művészet: Isteni Védelem Előtörése). Tágra nyílt pupillájú szemeiben féktelen düh kristályozódott. Bár te magad véglegesen kitörtél a drótkötél technikából, hiába rántottál kardot, Emiko újabb jutsut vetett be, talán az eddigi legerősebbet.
– Jigoku Kōka no Jutsu – mormolta.
Az égből egy hatalmas tűzlabda közelített feléd; Emiko, a férj és az újszülött pedig úgy eltűntek, mintha a föld nyelte volna el őket.

//A köztetek lévő szintkülönbség egyértelmű, de ügyes taktikázással, csellel még győzhetsz.//

**Korotsuki Kazeno** Vas. Júl. 06 2014, 14:42

Kazeno, aki érzelmeinek manipulálásában, elfojtásában nagy gyakorlatra tett szert, talán életében most előszőr csillapodik le, akaratlanul. Szemében megfagy az őrület, kihuny a dühös ragyogás. Mit mondott neki ez a bolond nő? Az Isten meghalt? Nem, az lehetetlen. Hallott pletykákat, de kétséget kizárólag mind hazugság. Nem, ilyesmivel nem fogják átverni! Ám az, hogy ennek az őrült és elvetemült nőszemélynek a szájából hallotta, valahogy méginkább megrendítette... Ez nem olyasmi érzés, mint amikor a dac és hűség elegye miatt a nő arcátlanságával szemben egyfajta gyilkos céltudat alakult ki. Nem, ez közel sem ilyen.
Kétség kezdte marni a lelkét, csalódottság. Hogy halhatott volna meg Isten? Nem, az lehetetlen! Ilyesmi meg sem történhetett!! Vére szinte megfagyott ereiben. Meg kellett ráznia a fejét, hogy magához térjen. Szörnyű gondolat és már nem dobhatja félre örökre, mint a pletykákat... De! Most a harcra kell figyelnie. A Nő erős, veszélyes és elszánt. Kazenonak nem lesz esélye, ha elterelik a figyelmét. Megfeszítette akaraterejét, hogy félretolja kétségeit. Lelke üressé vált ott legbelül. Már nem érzett semmit. Arca a Harcos Maszkjává fagyott, vagyis nem mutat semmilyen érzelmet, csak megvetést. Ettől az ember erősebbnek tűnik, mint amilyen és talán jobban is bírja a megpróbáltatásokat. Az apja ezt mondta neki. Az apjában még megbízik, igen, az Ő szava vas. Ő nem hazudna Kazenonak.
Érződik, hogy a fiú azért megzavarodott. De egy dolog felől nincs kétsége, sőt méginkább megerősödött benne ez a gondolat: Emiko azt hiszi az Isten helyébe léphet. Felejtse el. Kazenonál kilenc Robbanójegyzet van. Legvégső esetben magához szorítja a nőt és visszaadja életét Istennek. Igen, ha már nem lesz más választása.
A Burok, melyet ellensége helyezett maga köré majdhogynem áttörhetetlen. Kazeno fogva kardját nem kezdi el csépelni. Kicsorbítaná az értékes pengét. Kardját szertartásosan maga elé helyezi, félig védekező, félig támadóállásban. A Mozdulatok, melyeket Kardkovács apja egész életében tanított neki és amelyek szertartásos mivolta mindig is belengte az életét, erőt adnak neki, kezdik eltüntetni a benne keletkezett üres zavart. Mélyen beszívja, majd kifújja a levegőt. Igen, ez az igazi Kazeno, nem pedig az, amelyik az előbb tombolni akart. Nincs benne szégyen, amiért elragadták az érzelmei, bár azt kissé sajnálja, hogy nem a saját erejéből fékezte meg magát. Úgy áll ott, mint valami rituális gyilkos, akinek minden mozdulata jelent valamit. Feszülten nézi a nőt.
- Isten csak azoknak mutatja meg magát, akik hűségesek hozzá. Nem siet, hogy a többi ostoba tévedésére rámutasson. Úgy hasznos, ha ellenségeink egymást marják, ám Te most rossz helyen hadakozol. Ez itt Isten Birodalma, Ostoba Nőszemély... Egyébként meg, a férjed mindent elárult, egykor Te magad is Amegakure lakosa voltál, fölösleges hazudnod.
Egy csodálatos pillanatra felderengett benne, hogy miért is fog itt most győzni. És hogy miért kell erősnek lennie az Istenben való hitben. A Nő ezt nem értheti, de nem számít. Kazenot kiválasztotta Pein, erről meg van győződve. Ő látta Istent, sőt mi több Isten megmentette az életét, mikor még csak egyszerű fiúcska volt. Isten él és Kazeno most bizonyítja hűségét. Akkor talán megint láthatja majd... Talán...
Ám minden megváltozik. A Férfi, Gyermek és Nő hirtelen eltűnnek a drótvédelemmel együtt, mintha szellemek volnának. Lehetetlen! Ez is valami jutsu, csak az lehet! Ráadásul egy hatalmas Tűzgolyó jelenik meg a fiú fölött és felé zuhan. Valami torz viccre gyanakszik a nő részéről, de nyugodt marad. Nem fogja még egyszer elveszíteni a fejét. Legalábbis nem itt és nem most. Érdekes, sosem hallott még olyan tűz elemű jutsuról, amelyiket nem szájon át kell kifújni, vagy amelyik nem érintkezik a használóval. Bár való igaz nem is mestere a Katon elemnek. Nem gondolkozik sokat. Csak egyetlen dologra tud Gondolni: Genjutsu! Egyetlen kézpecsétsorozattal hogyan máshogy tudta volna a nő eltüntetni magukat és megteremteni az égből jövő tűzet? És a Genjutsura csak egyetlen válasza van. Katanáját villámgyorsan hüvelyébe csúsztatja, majd egy kunait vesz elő, pillanatnyi habozás után átszúrja vele a bal tenyerét. Előszőr a lábát akarta, de a sebességére szüksége lesz. Igaz, így nehezebben és lassabban fog kézpecséteket formálni, de a gyorsasága lehet az az előny, amivel nyerhet. Már ha nem tévedett és tényleg Genjutsuval áll szemben. Ha tévedett, akkor összeszorított fogakkal próbál kitérni a Tűzgömb elől. Talán sikerül.

// Bevallom, lövésem sincs mi lehet ez a technika, de másra nem tudok gondolni csak Genjutsura. Természetesen Játszik a karakterhalál, tehát ha tévedek, akkor lehet, hogy istennek eggyel kevesebb követője marad... //

Pein Hétf. Júl. 07 2014, 13:16

Eltaláltad. Tényleg egy genjutsuval volt dolgod. Persze ez még nem jelentette azt, hogy egy egyszerű fájdalomérzet kirángathat téged belőle. Próba szerencse alapon mégis megragadtad a kunaiodat, és a pillanat tört része alatt szúrtad bele a bal tenyeredbe. Felordítottál a fájdalomtól, az illúzió pedig oszladozni kezdett, de ha nem lettél volna ennyire elszánt és erős tudatú, valószínűleg nem jártál volna sikerrel. Sajnos az erősebb genjutsukból nem kiút a fájdalomérzet, csak az idegen chakra. De az elszántság és a hit csodákra képes.
Fél percen belül újra feltűnt előtted Emiko képe, aki egyszerre volt mérges és meglepett, ideges és elszánt. Még mindig a férje és a gyermek előtt állt, védelmező pozícióban. A drótköteles védőmező viszont eltűnt, mivel a grandiózus illúzió valószínűleg felemésztette Emiko chakrájának a nagy részét. Ha jobban megfigyelted, látszott is rajta a fáradtság. A hideg ellenére mintha izzadni kezdett volna, az arca megviselt volt. De nem adta fel. Pontosan olyan volt, mint te.
– Még nincs vége. Meg fogom őket védeni, nem viheted őket sehova! Pusztulj! – rivallta. – Démonikus Illúzió: Babszár Kötés: Őserdő.
Újra kézpecséteket formált. Ezúttal egy sokkal erősebb illúzióval próbálkozott, amelyhez – főképp ilyen chakraszint mellett – felkészülési időre volt szüksége. Ha valamikor, most kellett támadnod, de már te is a chakrád utolsó tartalékait élted fel.

//Emiko még így is erősebb nálad. Közvetlen támadással nem biztos, hogy győzni tudsz. Indulj ki a jelleméből, hiszen hasonlít Peinre.//

**Korotsuki Kazeno** Pént. Júl. 11 2014, 13:11

// Hát a kaland végén - végződjön bárhogy is - el kell mondanod, hogy mire akartál ezzel utalni. Nem jöttem rá xD //

Üvöltése kettéhasította a csendet. Nem harcias, bátor, vagy dühös kiáltás volt ez. A Fájdalom késztette rá, a saját maga által önnön tenyerébe szúrt penge. De a Tűzgömb eltűnt és Emiko újra feltűnt. Ha tenyerét nem hasogatná fájdalom, most annak ellenére is megkönnyebbülten sóhajtana fel, hogy ellenfele a "Nagy Fenyegetés Istenre nézve" még él. De kezében még mindig a fájdalom tűze parázslik miközben vörös vére csorog. Összeszorítja fogait és kirántja a pengét a sebből. Nem átkozódik, fölösleges volna, nem javítaná helyzetét. Imbolyogva előre lép egyett, Emiko védelme eltűnt. És a Nő újabb kézpecsétekbe kezdett.
- Még, hogy megvéded őket? - Gúnyos hangjában az ellenséges megvetést erősíti a vérző kezéből felfelé áradó kín - Éppen tőled akartam megmenteni őket!
Kazeno meglódul. Jobb kezében még mindig ott a véres Kunai. Ellenfele újabb Genjutsura készül, ehhez kétség sem fér, hiszen a Jutsu nevében - amit Emiko ostobán kimondott - ott van az "illúzió" szó. Mármint ez még nem teszi teljesen biztossá, de azért... Kazeno tudja, hogy vannak olyan illúziók, amikből nem lehet kitörni ilyen "könnyen". Ha él a feltételezéssel, hogy a Nő látván Kazeno elszántságát, amivel saját magát sebesítette meg, hogy kiszabaduljon a Genjutsujából... Ha ezt a gondolatmenetet végiggondolja, a legvalószínűbb lehetőségnek azt gondolja, hogy a Nő egy olyan Gen-t próbál bevetni, amiből nem lehet így kiszabadulni. Már, ha birtokában van ilyennek. Igazából mindegy Kazenonak, még azelőtt győzedelmeskednie kell, hogy az illúzió létrejön. Nincs sok ideje.
A Jobb kezében lévő véres Kunait ellenfele felé dobja, majd maradék chakráját a lábába vezeti és a jobb - tehát az ép - kezével kardot ránt. Bármerre térjen is ki a nő - ha feltételezzük, hogy a kézpecsétalkotások miatt elugrik és nem kezd bele valami másik, védekező jutsuba - Kazeno utánna íramodik a Dainamikku Akushont használva és megpróbálja lefejezni, kettévágni, vagy legalább az egyik kezétől megszabadítani. A Legjobb az lenne, ha sikerülne neki kardélre hányni. Persze, ez nem csak rajta múlik, de azért rajta is.

Pein Szer. Júl. 16 2014, 13:03

Valóban egy genjutsuval volt dolgod. A földből szépen lassan mindenféle kúszónövény nőtt ki. Egyelőre csak láttad, ahogy néhány gyökérszerű fenevad megindul feléd, se nem hallottad, se nem érezted igazán a jelenlétüket. Emiko erősen koncentrált, minden erejét beleadta ebbe a technikába. Gyorsan kellett cselekedned, és te így is tettél. A jobb kezedben lévő véres kunait ellenfeled felé hajítottad, amivel nyertél is egy kis időt magadnak. Emiko zavarodottan ugrott félre, az egyre inkább valósnak tűnő kúszónövények pedig visszahúzódtak. De egyikőtök se adta fel. Te főképp nem voltál rest: megiramodtál, hogy a Dainamikku Akushon segítségével harcképtelenné tedd az ál-vámpírt. Kár, hogy Emiko ereje és akaratereje nagyobb volt, mint hitted: mire végrehajthattad volna a technikát, újra a genjutsu rabja lettél, bár talán kellett néhány másodperc, hogy erre rájöjj. Hozzáláttál ugyan a jutsuhuhoz, de Emiko egyre inkább átvette az uralmat a chakrahálózatod felett. Nem volt mit tenni, a támadásod nem ért célba, és utolért a kúszónövények és gyökerek áradata. Ekkor már nem láttad Emikót, se a férjét és a gyermeket, csupán azt érezted, ahogy a tested minden egyes porcikájára felcsavarodik egy-egy hajtás, és olyan erősen szorít, hogy szinte összeroppansz. Csúnya egy halál lenne ez, annyi szent.

Később mégis magadhoz térsz. A földön fetrengsz, kimerült vagy, a chakrád is elfogyott. Emiko győzött, ez már nyilvánvaló. Vagy mégse? Ahogy a három másik jelenlévő felé nézel, megpillantod Emikót, aki a földön vergődik. Gondolhatnád, hogy betett neki a technika, felhasználta a chakrája utolsó morzsáit is, de nem. Nem ez a gond. A hátából egy kunai áll ki, mellette vértócsa vájt lyukat a hóban. A nő meggyötörten, magatehetetlenül és csalódottan vizslat téged. Nem tud feltápászkodni, haldoklik, bár talán még megmenthető lenne. A férfi és a kisgyermek sehol. Nyilván a férj szúrta hátba Emikót, azzal a kunaijal, amelyet még te hajítottál el feléjük. Így jár az, aki nem néz a háta mögé, és nincs vele tisztában, hogy pontosan kik is az ellenségei.
Mit teszel most?

//A következő akár a záróposzt is lehet, ezt rád bízom. Mozgásképes vagy, Emiko már nem fog – mert nem tud – rád támadni.//

**Korotsuki Kazeno** Vas. Júl. 27 2014, 13:56

// Akkor Záróposzt //

A fiú már elcsigázott, többnyire csak az akaratereje hajtja és a vágy, hogy megtorolhassa a sértést, melyet Pein-sama ellen intéztek. Ám szinte fel sem fogta, hogy pontosan mi is történik, mindenfelöl megelevenedett a föld, mintha növények tűntek volna elő a semmiből. Ideje sem volt felfogni, hogy ez valójában lehetetlen, mert ekkor már a sötétség ráhullott és úgy gyűrte magába, hogy Kazeno nem tudott ellenkezni.
Nem, nem tudta legyőzni a nőt, az Isten ellenségét. Nem volt elég erős, elbukott a próbán... A szeme mégis felpattan, ám öröme nincs belőle, hogy tudja, még él. Hallotta a sikolyokat az alagútrendszerben, attól tart, Ő maga is erre a sorsra jut, ráadásul cserben hagyta Peint, mert nem győzte le Emikot. Nincs is ennél nagyobb csapás az ifjú számára, ez a felismerés letaglózó. Azután feltűnik neki valami. Nem vonszolják sehova, tekintete az égre nyílik. Akkor mi történhetett? A Férfi és a Gyermek sehol, Emiko a földön fekszik, Kazeno Kunaia áll ki a hátából. A Fiú nem emlékszik, hogy eltalálta volna. Talán újabb Genjutsu? Nem, annak mi értelme volna? Hiszen ha Kazeno elájult, akkor már régen megölhette volna a Nő. Talán játszik vele? Nem, nem valószínű. Kezén a kötéseket úgy igazítja, hogy elszorítsa a sebét. Nagy nehezen feltápászkodik. Odasétál ellenségéhez.
- Kihívtad magadra Isten haragját... Azt hitted, van esélyed nyerni? Ha engem meg is ölsz, lett volna, aki a helyemre álljon.
Kirántja Katanáját és véget vet a Nő életének. Akármennyire is megveti Emikot, azért némi tiszteletet érez íránta. Ő volt az első, aki legyőzte egy igazi harcban. Nem mintha eddig túl komoly ellenfelei lettek volna, de azért mégis csak Emiko volt képes eddig legyőzni egy vérre menő párbajban. Ha sikerült megölnie a nőt, akkor a hátára veszi és a karóhoz cipeli. Noha a fiú imbolyog, alig néhány lépést kell megtennie. A Testet neki dönti a fának. Legszívesebben elindulna haza, de nem teheti. Meg kell keresnie a férfit. Nem azért a Tantoért és a kétezer ryouért, amit kölcsön adott neki, azok a legkevésbé érdeklik - illetve a Tanto nagyon is érdekli, hiszen apja első ajándéka volt - hanem a tekercsért, amit odaadott neki. A Tekercsben olyan íratok vannak, amiket nem hagyhat egy civilnél. Ha megtalálja a férfit, akkor visszakéri mindazt, amit odaadott neki és elindul hazafelé. Ha nem, akkor megszáll a fogadóban és tovább keresi utána az illetőt.

// Ha sikerült megtalálni a férfit, akkor Kazeno jelentést tesz Amegakuréban és leadja a tekercsben lévőket: egy láda pénz, információk Amegakurei shinobikról, Leírás és kutatások a Denevérekről.
Ha sikerül megtalálnia a férfit, akkor Kazeno veszteségei: egy kunai, száz Senbon.
Ha nem: egy kunai, száz senbon, Tanto, kétezer ryou + a tekercs.
Illetve a térképet elhelyezi a kastélyban, valamint talált egy méregreceptet, ha ezt beszinteznéd nekem, akkor megköszönném. "Találsz dokumentumokat egy bizonyos méregről, melyet a véráramba kell juttatni, és ezáltal a test megbénul, tetszhalott állapotba kerül, pontosan 15 percig. Csak akkor hat, ha a véráramba juttatják, és 10 másodperc alatt. Viszont nagy koncentrátumot, és mennyiséget kell bejuttatni, ugyanis kis mennyiségben csak eszméletvesztést, szédülést okoz. Erős méreg." Link - Oldal közepe kábé - Orochimaru posztja //

Pein Hétf. Aug. 11 2014, 10:32

Emikóval végül a saját „népe” végzett, te csak a kegyelemdöfést adtad meg. De ez semmit se változtatott azon, hogy a vámpírasszony meghalt. Igazán csak a leállt légzése bizonyította, hogy halott, hiszen a teste pont ugyanolyan élettelen és magatehetetlen volt már a végső csapásod előtt is. De mindegy is. A lényeg, hogy Emiko halott, a férfi pedig eltűnt a kölcsönkért ingóságaiddal együtt.
Eltökélten róttad a település kacskaringós utcáit, de csak nem találtál semmit és senkit. Még a fogadók is néptelenek voltak, olyan volt, mintha megállt volna az élet. Hogy csak valami ismeretlen istenség játszott veled valamilyen gonosz játékot vagy valami más állt a dolgok mögött, azt nem tudhattad. Mindenesetre a férfit sehol se találtad, pedig hosszú órákat fordítottál a keresésére. Valószínűleg elhagyta a falut a gyermekkel együtt, vagy valahova elrejtőzött, és onnan várta, hogy elhagyd végre a falut. Nem láthattál bele a fejébe, de gondolhattad, milyen lelki kínokat élt és él át éppen. Végül is ő vitte be a mindent eldöntő csapást, nem más! Miért tette, és mihez fog most kezdeni? Megannyi kérdés, de talán neked mindegy is.
Annál is inkább, mivel végül, körülbelül ötórányi keresgélés után az egyik ház tövében megtaláltál néhány dolgot. Csak néhányat, mert minden ott volt, csak a tekercs nem. Hogy a férfi miért vitte magával a fontos dokumentumokat? Ez már egy másik történet lehetne, de talán jobb is így. Végül is nem arathatsz le úgy minden babért, hogy egyedül egy vámpír martalékává lettél volna.

//A kettővel ezelőtti posztomban arra utaltam, hogy akkor lett volna esélyed egyedül is legyőzni Emikót, ha a két védelmezettjét veszed célba. Tébolyult volt az elméje, de végső soron mégis kijelentette, hogy meg akarja őket védeni, és végig eszerint is cselekedett. Így megosztottad volna a figyelmét.
A méreg B-szintű, de kétféleképpen használható. Ahogy már Orochimaru is leírta, kis mennyiségben csak eszméletvesztést, szédülést okoz. Egy kis csellel, találékonysággal egy harcban is sikerrel vetheted majd be.//

A kétezer ryout és az elhasznált fegyvereket vond le az adatlapodról! Mivel a kalandod hosszúra nyúlt, te pedig mindvégig karaktereket nem spórolva, elmélyülve és a szituációt elemezve játszottál, 45 chakrával jutalmazlak. Visszatérve Amagakurébe, az információkért cserébe (nem találtam meg, hogy valaki megbízásából jöttél-e a helyre) 6000 ryou üti a markod.

**Itanashi** Pént. Jan. 23 2015, 00:07

Gato

- Ott megállunk, hajnalban indulunk tovább – mutat a táborra, mely egy pusztaságon lévő kő alját jelentette. Ishidoru néma vezetője most sem beszélt a kelleténél többet, vagyis…egyáltalán nem beszélt.
~Mi lehet ez? Fény? Ez az Ő jele!.
- Uram? – köszöntése kérdéssé vált, zavarosnak tűnt az egész. Mégis mi történhet? Jashin jele mozogni kezdett. A kör a háromszög belsejébe került, majd egy nyíló szemmé alakult.
- Mégis mi ez, Az Ekibiogami? Mit jelenthet ez, hol vagyok? Majd egy hirtelen érkező csepp érkezik az arcára. Először csupán megremeg egy pillanatra, majd az újabb cseppnél homlokára nyúl. Lassan mozdul a keze. Lassan emeli tekintete elé a kézfejet, melynek fehér bőrszínét vörös vér színezte. Majd zuhogni kezd a vér, viharként csap le. Szemei kitágulnak, a pupillája összeszűkül, orrnyílása helyett a száján kezdi el venni a levegőt. Ez a hatása, ha Itanashi vért lát. Arcát felemeli az ég felé, vagy bármi is legyen felette, szemeit lehunyja, majd előre hajtja fejét.
- Látlak téged, Itanashi. Látlak téged…szól a hang. Jashin az? Ez az Ő hangja. Ám mielőtt bármit is válaszolhatott volna, kinyitotta szemét, az elé tárult látvány azonban elnémította.
Egy fehér hajú férfi áll előtte. De hisz…ez ő maga. Az ő teste, amit bevon a vörös vér, úszik benne. De valami nem stimmel vele. Mégis mi lehet ez az egész? A teste, mintha változna. Torzul, teste kicsavarodik, mintha ki akarna törni belőle valami. De mégis mi ez?
Újabb váratlan érintésre lesz figyelmes. Ez az érintés azonban sokkal erősebb volt és nagyobb, mint a csepp. Egy kar volt az.
Itanashi maga mellé tekint. Egy halott ragadta meg őt. Majd tisztulni kezd a kép. Holtak százai veszik őt körül, próbálják őt felfalni. A lelkét akarják. Mi történik? Hogy képes magát látni….Talán Jashin látja ezt? Talán a Nagyúr szemével látja mindezt? Vagy direkt láttatja vele ezt?
Ekkor a kar, amely felé nyúlt, megrázta testét, megakasztva a zavaros gondolatokat.
- Ébredjen Uram, nem ázhatunk át. – hall egy újabb hangot, ekkor sötét volt, nagyon sötét.
Itanashi lihegve ül fel, egy pillanat alatt. Szemei tágra nyíltak, nehezen, szabálytalanul veszi a levegőt. Szinte kapkod érte.
Ishidoru rázta fel őt, az eső csepegni kezdett, a szolga jobbnak látta, ha meghúzzák magukat, amíg az eső tart. A pap még nem tért rendesen magához, mikor felkelt. A kóma, de még inkább az álom, melynek minden másodperce beleégett az emlékezetébe. Rabként tartották fogva a képek, nem is fogta fel igazán, mi történik körülötte. Teste mintha automatikusan, ösztönösen kelt fel, és indult a fák nyújtotta menedék felé. Léptei lassúak voltak, és koordinálatlanok. Majdnem elesett. Lassan tisztult ki a kép.
- Mi történt? – tekint körül, keresve a többszáz halottat. Hirtelen homlokára emeli kezét, sietve, ám a visszaemelés majdhogy nem oly lassan telt, mint álmában. De csupán a vizes tenyerét látta maga előtt.
~Ez az álom…- utoljára akkor álmodott halottakkal és vérrel, mikor a nagyúr kiválasztotta őt. Akkor még Sendoként élt Kusagakure városában. A Chunnin lét első napjaiban. Akkor álmodott egy sötét hanggal, halottakkal, és vérrel. Jashin, akkor magához hívta, felajánlotta neki a lehetőséget, hogy erőssé válhasson. A világ megváltójává nevelte. Most újraálmodta ezeket, azonban sokkalta elvadultabb, és torzabb álom volt ez. Groteszk emlékképei még most is előtte lebegnek. A hulla, a zuhogó vér. Mégis mit akarhat Jashin ezzel? Látja őt. Figyelemmel kíséri. Ott van vele, benne él. Talán látja őt elbukni? Vagy talán épp most éri el küldetésének végét, a holtak, a vér, mind az ő keze által történhetett? Talán a halottak a Föld sikolya, melynek új ura lesz? Vagy talán nem is voltak igazán halottak? Csupán az elkorcsosult emberiség jövője? A torz állatok kora? Az emberek kora lassan alkonyodni kezd. A föld, mely eddig élelmet növesztett magából, a föld melegéből a csírák élelmet hoztak, kopár lesz, és kihalt. A Nap fényét pedig eltakarja a halottak vértengere. A vértenger, mely a napot őrzi, a napot, mikor eljött az idő, a nap, mikor végleg eldöntetik az emberiség sorsa. A nap, mikor az emberiség megbűnhődik mindenért.
- A világ vérben fog fürdeni – mondta, talán túl hangosan ahhoz, hogy Ishidoru is meghallja. – Nem állhatunk meg. Most nem. Tovább kell haladnunk, Ishiodoru – jelentette ki a pap, mikor újra a saját ura volt testének. Elméje és fizikai állapota a pihenéstől feltöltődött, álma még elszántabbá tette őt.

- Indulnunk kell! – parancsolta. Túlságosan kockázatosnak érezte a nyílt terepen való utat a három határ közepén, így még jobban összpontosít a távolságra, amelyen belül képes érzékelni másokat. Az első idegen chakra felismerésénél a föld alá juttatja magát és a kutatót is, majd lezárja a gödör tetejét, hogy még csak fel se tűnjenek az arra járóknak. Mindezt a Chidokaku függőleges, majd vízszintes mozgatásával érné el.

Gato Kedd Jan. 27 2015, 12:22

Jashin kegyesen megoltalmazza Itanashit attól, hogy bárkibe is belebotoljon a határvidéken. A felkelő nap előtt indultak és szakadó esőben haladtak. Az erdő azonban, mintha érzékelné, hogy idegen járja taposatlan ösvényeit. Ugyanis megannyi ág, bokor és karcos kóró akadályozza haladásukat, a szakadatlanul záporozó égi áldásról már ne is említsünk szót. Itanashi mégis úgy döntött, hogy mennek és nem állnak meg pihenni vagy az eső végét megvárni. Kopp, kopp, kopp; ezernyi esőcsepp veri mindkét férfi homlokát és a ruhájuk alig húsz percnyi erdőben bolyongás után átvizesedik. A Nap, első sugarai, a horizontot vérvörössé festik, Itanashi úgy érzi, Jashin jelét látja. Úgy érzi Ura küldte számára a napot, hogy a vérvörös horizonttal jelezze számára az irányt. Talán fel is lelkesül, bár a szűnni nem akaró eső, olyan morálromboló hatással van a két vándorra, hogy nehezükre esik haladni, a sötét erdőben, amelyet vérbe borít a felkelő nap fénye. Az eső, ennek ellenére örökkön hullik, tökéletesen megértetve a két férfivel, hogy miért nevezik ezt az országot az Eső Országának. Itanashi fontolgatja magában, hogy mit tesz, egy esetleges ellenséges rajtaütés során, de senkivel sem találkoznak, aztán..
- Áhhhrrgghhh!
Velőtrázó kiáltás, a félelem és a fájdalom vegyítette hangon. Nem kell túl sokat gondolkodnia, hogy mi is történt vagy, hogy honnan jött a hang. Mellőle, ugyanis szempillantás alatt tűnik el hűséges szolgája, hogy a félhomályos erdőn végigszáguldva, bokrokat, cserjéket kitörve a helyéről, pár pillanat múlva a levegőbe lengedezve folytassa üvöltését. Csapda. Hát ezért nem találkozott egyetlen élő lélekkel sem eddig, ezért nem látott egyetlen vadat sem. Úgy tűnik, hogy a háború idején, az Amegakurei határvadászok úgy döntöttek, inkább telepakolják furfangos csapdákkal az erdőt, mintsem erőiket itt állomásoztassák. Mielőtt azonban Itanashinak a fejében megfordulna, hogy segítsen a kutatón vagy hagyja magára a szánalmas emberformát, valami más is a fejébe üti a szöget. Ő vajon nem egy csapda kellős közepén áll? Vajon a sötétben, hány jelző csapdát aktiváltak? Egyáltalán, mióta lett ilyen nemtörődöm és felelőtlen, hogy egy ellenséges határvidéken, egy sötét, ismeretlen erdőben flangáljon, anélkül, hogy bármit is komolyabban szemügyre venne? Ennyire elvakítaná a célja, hogy nem figyel a környezetére?
- Uram, azt hiszem vérzek! Kérem segítsen!
Ez a szánalmas ember is, úgy visít ebben az erdőben, mintha egy disznót ölnének. Mégis minek hozott magával, olyan embert, aki jelenleg csak hátráltatja? Pillanatokon belül kérdések, érvek és ellenérvek tömkelege halmozódik fel elméjében. Valamit tennie kell, nem ácsoroghat ebben az erdőben. A ruhája és lassan a felszerelése is csurom víz. Lábbelije, szinte cuppog minden lépésénél. De a legborzasztóbb, ez a szűnni nem akaró eső. Ishidoru, egy klasszikus hurokcsapda foglya, jelenleg a levegőben lengedezik és elmondása alapján vérzik. Már csak ez hiányzott Itanashi számára, hogy készleteiket arra kelljen használni, hogy görbehátú társát menekítse a halál torkából.

/ Döntened kell. Jellemed ellenére segítesz társadon, aki jelenleg csak hátráltat téged a haladásban, megmentve az életét és kockáztatva, hogy te magad is valami csapda áldozata leszel vagy tovább mész és próbálsz kikeveredni az erdőből? Ha segítesz társadon, posztodba írd bele az eső jelentette idegőrlést és miképpen gyűri le azt Itanashi. Ha nem segítesz rajta, akkor posztodban hagyd hátra őt és haladj tovább. /

**Itanashi** Szer. Jan. 28 2015, 09:15

Az eső zuhogott. Megállás nélkül szakadt.
- A Föld sír. Fél. Retteg - mondta a pap, miközben gyorsabb tempót diktálva próbált haladni az erdőben. Sehol sem érzett idegen chakrat. Egy élőlénnyel sem találkoztak, mióta a határra értek. Túl különös volt, azonban a pap ezt az Isteni megsegítésnek vélte. Majd megtörtént a baj.
- Áhhhrghhh - kiáltja a mögötte haladó Ishidoru.
A pap egy pillanat alatt fordult hátra, kezébe ekkorra már egy rövid, fekete rúd volt, mely a csuklóján lévő pecsétből hozott elő.
Ám senkit sem látott, még a kutatót sem. Majd tekintete felfelé terelődött, meglátta Ishidorut egy egyszerűbb csapdába esve, fejjel lefelé lógva.
- Uram, azt hiszem vérzem. Kérem segítsen - kérlelte a papot.
Itanashi a kezében lévő eszközzel egy egyszerű mozdulattal tervezi kiszabadítani a fogságba esett férfit. Szüksége volt rá, ha eddig eljutottak, nem hagyja hátra. Még nem...
~Ez a csapda...túlságosan is egyszerű, hogy egy képzett shinobi beleessen, mégis felállították. Vagy ez csupán egy elterelés lenne?~ a pap szemei folyamatosan figyelték a környezetet, talán a különleges érzékelésében sem bízott teljesen, vagy legalábbis most nem volt elég számára a 99%.
Amennyiben sikeresen elvágja a kötelet, a zuhanó kutatót elkapva állítja a talpára.
- Hol sérült meg? Mennyire komoly a sérülés? - teszi fel két egyszerű, mégis fontos kérdését. Ha a kutató sérülése nem vészes, sőt, lehet csak a szakadó esőt vélte a kutató vérnek, abban az esetben a pap megáll egy pillanatra.
- Ebben az esőben nem tudunk rendesen haladni. Igaz, elnyomja a szagunkat a határvadászoktól, de ez így nem mehet tovább.
Igaz, a papnak az eső nem árthatott, eleget ázott már a többnapos útjai során, azonban Ishidorut megviselheti ez az idő. Itanashi belátta, túlságosan is nagy kockázattal járhat, ha gyalog szelnék át az erdőt, egy hármas határpont közelében.
A nap első sugarai vörösre festették az eget, jelezve, megérkezett a reggel birodalma.
- Hamarosan az egész világot elárasztja a vér tengere, Jashin, a mindenható Isten vérrel fogja átfesteni a földet. Jó úton járunk, Ishidoru. A fény Jashin útmutatója, a Vér Istene küldte, útmutatóként.
Itanashi kézpecséteket formál, majd elfordul a kutató felől.
- Gyorsabban kell haladnunk.
A kézpecsétek után a pap tenyereit összecsapja.
- Kuchiyose no jutsu - mondja ki a technika nevét. Ekkor egy igen nagy méretű, lila pikkellyel felvértezett kígyó jelent meg a keletkező, hatalmas füstben.
- Itaro! Vigyél minket át az országon.
Itanashi, ha nem is teljesen, de tisztában volt azzal, hogy a Tűz országa, és a Rejtett Eső országának hadereje komoly ellenőrzés alatt tarthatja a határokat, elvégre háború dúl világszerte. A folyó országa nem rendelkezik oly nagy befolyással, mint az említett két társa, így a kígyó belsejébe mászva próbál átjutni az Esőn. Itaro az iwagakure no jutsu segítségével tűnne el a föld alatt, majd haladna át az országon, valahol a Folyó országának északkeleti részén felbukkanva.

Gato Hétf. Feb. 23 2015, 23:36

- A lábam, Uram! Azt hiszem a lábam sérült meg, úgy érzem a hurok..
Mondja Itanashi szolgája, miközben az arcán meg-megjelenik a fájdalom csodálatos rajzolata. Mármint Itanashi számára, csodálatosak azok a redők, amelyek a fájdalom érzetnél rajzolódnak az emberi arcra. Itanashi elindul, hogy levágja szolgáját a fáról és végre tovább haladhassanak, amikor valami szöget üt a fejébe. Túl egyszerű egy shinobi számára, egy ilyen csapdából kikecmeregni. Egy egyszerű taijutsu használó, van annyira hajlékony, hogy könnyedén a fához lendítse magát. Akkor hát, hol a lényege a dolognak? Miféle csapdát eszkábáltak ebben az erdőben? Amikor Itanashi közelebb lép a lengedező tudóshoz, feltűnik neki, hogy a drót, amint a férfi lóg, pattanásig feszül. Viszonylag könnyedén el lehetne vágni, azonban ... feltehetően szolgája azért lóg a levegőben, mert ki van súlyozva a csapda. Mivel, pofon egyszerű lenne egy ninja számára a fához lendítenie magát és könnyedén lemászni, feltehetően a csapda lényege a szökés próbálkozásán van. Nem kell végül sokat keresgélnie, hamar ráakad egy álcázott területre, ami kapcsolódik a dróthoz, amin társa lengedezik. Ha könnyelműen elvágta volna a drótot ... császár szalonna lett volna belőlük, saját zsírjukban pirulva. Amikor közelebbről megvizsgálja a pap, a tákolmányt, egy sor mechanizmust vesz észre. Ha hirtelen megszüntette volna az Ishidoru jelentette ellensúlyt, beindult volna a mechanizmus és mindketten kínhalált halnak ebben a nyomorult erdőben. Amíg Itanashi elkezdi a mechanizmust óvatosan hatástalanítani, szolgája folyamatosan nyög és szuszog. Egyértelmű jele annak, hogy tényleg szerzett valamilyen sérülést. Azonban nem lehet kapkodni, itt, ebben az erdőben, ez feltehetően halálos hiba lenne. Végül egy apró kattanás jelzi, hogy az alkalmatosság hatástalanítása megtörtént, bár Itanashi alaposan leizzadt. Különösebb szakértelem hiányában, csak megfigyelésére hagyatkozhatott és az alapján szabotálhatta a csapdát. Végül társát is letudja vágni a fáról, aki már elég rosszul kezdte viselni a fejjel lefelé himbálózást. A nadrágja, csakugyan véres és a cipője is vértől mocskos. Amikor Itanashi megvizsgálja szolgájának lábát, megállapítja, hogy a hurok belevágott. Ugyan nem súlyos a vágás, elvérezni nem fog, ha egyedül lett volna és történetesen képes lett volna levágni magát a fáról, akkor már halott lenne a szolga. A pap a körülményekre tekintettel úgy dönt, hogy nem kockáztatja meg a további csapdákat és a Kígyók egy jókora példányát fogja segítségül hívni. Itaro cseppet sem boldog, hogy málhás jószágnak akarják használni, de súlyos ellenvetések hiányában, komoly pufogások közepette teljesíti Itanashi kérését. Itaro belsejében, az utazás nem kimondottan luxus, de Jashin papja tapasztalt már rosszabb feltételeket is. Időnként feljönnek a felszínre, hiszen levegőt kell venniük és Itaro se tud a föld alatt, napokig lélegezni. Amikor Itaro utoljára jön elő a föld alól, már a Folyó országa közelében vannak.
- Éhes vagyok, Itanashi! Arról szó sem volt, hogy nem ehetlek meg benneteket, ráadásul a társad lába nem gyógyul túl gyorsan. Most mégis kegyes leszek hozzátok és hagylak benneteket távozni. A Folyó, innen már nincs messze.
Mondja Itaro, majd pukkanást követően távozik. Ishidoru lába csúnyán elfertőződött, ráadásul a pappal ellentétben a szolga valami köhögős betegséget is elkapott az Esőben. Gyógyszert kell Itanashinak szereznie valahonnan és enniük se ártana valamit. Itario, ugyanis nem állt meg annyi időre, hogy a két utasa kellemesen étkezhessen, így farkas éhesek. A két férfi szerencséjére, a közelben egy aprócska kunyhót látnak. Talán meg kellene próbálni ott szerezni valami gyógyszert.

/ Dönts, tovább mentek vagy gyógyszert szerzel a szolgának. Ennetek se ártana, meg mondjuk fürödni. /

**Itanashi** Kedd Feb. 24 2015, 17:37

- Nem lehet igaz – dühöngött a pap. A görbe hátú tudós belesétált egy csapdába, melyben sérülést is szenvedett, méghozzá a lába, mely még jobban lelassította őket. A kutató fejjel lefelé lógott, hangoskodott, magukra vonva minden figyelmet. A papot egyre inkább hátráltatta a kutató társasága, minthogy segítette volna.
Nem egyszerű csapdával álltak szemben, a szerkezet összetettebb volt, mint ahogy azt Itanashi gondolta. A gépezet gyilkos lehet az erdőben, így a pap óvatosan, minden tudását bevetve igyekezett hatástalanítani a mechanizmust. Végül sikeresen ártalmatlanította, ezután pedig leszedte a még mindig kínjaiban lógó kutatót. Ishidoru a földre esett, éles vágásnyom hatolt át a húsán, vérzett a lába. Itanashi belátta, nem folytathatják így az utat. Kézpecséteket alkotva megidézte a kígyók fajának egy nagy méretű tagját, Itaro-t, ki nem egyszer segítette már a papot. Most azonban igen különleges kérése volt.
Itanashi túl sokat kockáztat azzal, hogy a sérült férfival a határon marad, így a kígyó belsejébe rejtőzve haladtak a föld alatt sebesen az országon át, elkerülve a határvadászokat és csapdáikat. Ki tudja, mi lesz a következő…a papnak bármire fel kellett készülnie.
Itaro megállt, majd a felszínre juttatta a két utazót levegőzni. Ishidori állapota rosszabbodott, lába még mindig fájt, és az érzet egyre csak erősödött. A pap nem tudta, meddig élhet túl egy ember ilyesfajta sérülést. Egyre többet töprengett a kutató sorsán. Éhesek voltak, fáradtak, és lassúak. Itanashinak stratégiát kell változtatnia, vagy sohasem éri el Jashint. Mikor először ez a gondolat átfutott az agyán, másképp kezdett gondolkodni…valami megváltozott. A következő felszínre törésnél Ishidorut figyelte, ki egyre inkább szenved kínjában, a lába egyre inkább fertőződik el, lehet, már csak napjai vannak, ha nem tesznek semmit. De mit tegyen? Mit tehetne. Éhesek voltak, fáradtak és lassúak.
Itaro utolsó felszínre törése után befejezte szolgálatát, a pap elengedte, megköszönve segítségét.
- Indulnunk kell tovább. nem állhatunk meg. Mennünk kell, Ishidoru. – utasította a pap a kutatót, aki nehezen állt meg saját lábán. Látta, hogy szenved. Hogy éhes, fáradt és lassú. De megindult a pap után.
- Azonban…nem hagyhatjuk, hogy tovább fertőződjön a lábad. Meg kell állítani a fertőzés terjedését. – Leültette Ishidorut, ki kutató létére félt, hogy a pap nem rendelkezik kellő tudással a szabályszerű amputálással kapcsolatosan, Itanashi azonban ösztönösen cselekedett. A saját módszereivel próbált felülkerekedni a dolgokon. Tudta, hogy a legnagyobb problémája a vérzés elállításával lesz, így olyan módszert kellett alkalmaznia, mely orvosolhatja a problémáját. Az ülő Ishidoru mögött egy klón jelent meg, ki azonnal lefogta a kutató kezeit és testét, majd egy másik is kimászott a földből, és befogta a kutató száját.
- Ez most egy kicsit fájni fog. – szólt, majd keze köré létrehozott egy nagyobb, kard formájú pengét, mely színtiszta sötét chakraból állt. Itanashi megpróbálja az ép résznél amputálni a lábat, a sötét chakra pedig megégeti annyira, hogy be is forrassza a sebet, megakadályozva az elvérzést. Ezután a két klón a lábára állította a kutatót, mikor abbamaradt a halálos fájdalomérzete, majd a pap felajánlotta neki saját kaszáját, mint mankó.
Ahogy telt az idő, egyre éhesebbek, fáradtabbak és lassabbak lettek. Ishidoru szenvedett, félig már halott volt a pap szemében, de talán megakadályozta, hogy tovább fertőződjön a seb. Azonban nem ez volt az egyetlen probléma, amellyel a kutatónak szembe kellett néznie. Az esőzés ugyan a pap szervezetének nem ártott, Ishidoru gyenge szervezetét megviselte annyira, hogy köhögni kezdett és egyre betegebb lett.
- A sors sajnos más utat választott számára – gondolkodott, mikor nézte a férfi szenvedését, miközben sétált. – Gyenge, nem fogja túlélni az utat. Túlságosan is gyenge. Hisz, hogy is lehetne erős, elvégre csak egy ember – Itanashi gondolatai az elmúlt napokban igen csak különös irányokba kezdték őt terelni. Elméje eddig ismeretlen utakra kezdték sodorni a papot. Másként kezdett tekinteni utazásának céljára, és Ishidoru szerepében. A pap napokon át csendben volt, csupán az indulás parancsot adta ki, teljesen el volt foglalva saját gondjaival. Mert a kis csapat fáradt volt, éhes és lassú. majd megálltak.
Ishidoru letette a kaszát, miután leült a földre, Itanashi pedig kis tüzet rakott, miután megtalálta a megfelelő rejteket. Éhes volt. A fákról nem csupán ágakat hozott, hanem élelem után is kutatott. Bárminemű apró állat után, amely ropogósra sülhet a tűzön. Éhes volt és fáradt. Ám egyetlen állat sem ment arra, amerre ő. Visszatért hát a fával, majd tüzet rakott. Némi földdel körbevette a kis táborukat, hogy valamilyen szinten takarva legyen a tűz, így egyfajta kupolát emelt maguk köré. Ishidoru szenvedett. A pap a közelében volt.
- Ishidoru. Tudom, hogy nem vagyunk képesek tartani a tempót, mivel elvesztetted a fél lábad. A tudásod, mely miatt még mindig mellettem vagy ugyan elengedhetetlen számomra, a hűséged pedig példamutató. Így elérkezett, hogy befejezd szolgálatod, s bevégezd Földi küldetésed…ekkor a pap csuklója felé nyúlt – Hogy engem életben tartasz – ekkor ráugrott a kutatóra. Egyből a karját vette célba a hirtelen megjelenő fegyverrel, majd keresztüldöfte a férfi tenyerét, bele a kupola falába. Ezt követően a másik keze is hamar a falnak tapadt, kifeszítve ült, a sziklának dőlve.
- A te feladatod, hogy engem életben tarts. Jashin ajándéka vagy, így méltóképp végezheted be feladatod. megkapod a kegyelmet, mely megtisztítja lelked, szolgálataidért pedig a nagyúrhoz kerülsz, ki megjutalmaz küldetésedért. - Ahogy a pap kiegyenesedett, a dóm falát emelni kezdte, melyből a beleszögezett férfi is kezdett lábra állni, mígnem talpa elhagyta a talajt és néhány centire a levegőbe emelte őt. A pap közelebb lépett, majd egy újabb fegyverrel felvágta a kutató ereit a karján, hogy lassan kivéreztesse.
- Jashin, ki belém látsz, tudod, hogy téged szolgállak. Elfogadom ajándékod, melyet a túlélés reményében küldtél nekem, elfogadom ajándékod, mely utamon segít. Elfogadom ajándékod, hogy eljuthassak hozzád, és prófétáddá válhassak. – mondta, miközben a férfi kezéből lassan csurogni kezdett a vér. Ekkor Itanashi a férfi fejét megfogta, majd homlokába karcolta Jashin jelét, mutatva, az kutató lelke halála után hozzákerül. Az Ő lelkeként távozik a Földről. Ám Ishidoru még élt, csupán a bőrébe véste a jelet, valamint volt még annyi vére, hogy végigélje az áldozást.
Ekkor Itanashi hátrébb lépett. Végigmérte a férfit, majd így szólt.
- Most pedig. Teljesítsd be utad, és tarts életben – Ekkor kezével, melyet némiképp körbevett a sötét chakraval, átdöfte a férfi mellkasát, megragadta a még épphogy dobogó szívet, majd kitépte a mellkasából. A magasba emelte, majd lassan maga elé emelte, és beleharapott. Ishidoru testének egy része fekete rudakra lett szúrva, majd a tűz fölött sült, a többi része pedig még mindig ott lóg a dóm oldalán.

Itanashi, miután evett, nem pihent, hanem összeszedte a kutató jegyzeteit, majd továbbindult, a tűz így is kellőképp felkelthette a közeli őrségeket. Mikor már nem bírja tovább az utazást, egy gólemet hoz létre, mely körbeöleli a papot, hagyva némi lyukat a levegőnek teljesen betemeti őt, míg alszik. Most már nincs senki, aki hátráltathatja, nem fáradt, és még csak nem is éhes.

**Hyuuga Shakaku** Kedd Márc. 17 2015, 16:28

//Játékos Mesélői hatáskörömön belül eljárva – létszámnövelésre Rikudou által feljogosítva – a mesélést ezennel átveszem.
Játékos Mesélőként: Hyuuga Aikan
U.i.: az előző poston behaltam Very Happy

//

A szemek elől elrejtett alvó férfi kezd magához térni. Érzékei tankönyvi sorrendben térnek vissza hozzá, s bár az elméje először még az általánosnál lassabban regisztrálja és értelmezi a testét körülvevő tényezőket, mégis minden kristálytiszta körvonalakat ölt. Ha kibontakozik, mint lepke a gubójából – noha az ő képében egy igencsak halálos példányról lenne szó –, akkor érezheti a magas páratartalmat minden egyes levegővétellel, a reggeli hideget a ruháin keresztül, a föld szagát, mely a végtelenségig jellemzi a civilizáció által nem érintett vidékeket. A fűszálakon leledző harmatcseppeken pedig megcsillan a legfényesebb csillag sugara, ugyanis a korábbi viharos és esős idő ellenére most mégis áttörni látszik a fény, de mintha megkerülné az ártatlan természetbe nem illő alakot.
Mikor megmozdul, körülötte minden elhallgat; mintha az állatvilág is érezné, hogy egy oda nem illő erő jár köztük. Már ha egyáltalán ez az alak járni, megmozdulni akar: ugyanis jelen pillanatban igencsak sok irányba mozdulhat el, ahogyan a sorsa is végtelen lehetőséggel bír.
A távolban ugyanis, ha kiterjeszti érzékeit, akkor az élet halk zörejét érzékelheti, méghozzá az emberekét. Jelen pillanatban még talán nem is tudja egészen biztosan, de igencsak közel jár egy bizonyos Kikötőhöz, így emberekhez is, ahonnan már csak egy irányba tud ténylegesen haladni: tovább.
A döntés pedig csakis az ő magányos kezében hever – de talán nincs is ő annyira egyedül, mint azt a halandók gondolják.
Ezt már csak bizonyítania kell...

**Itanashi** Csüt. Márc. 19 2015, 14:18

A sötétségben, mintha pislákolt volna valami. Egy apró lyuk kezdett pislákolni a nagy semmiben. Majd észrevette, hogy szemei kinyíltak. a fény forrása az az apró luk volt, mely a gólem külsejébe lett létrehozva, hogy kellő levegő kerülhessen a dómba. Itanashi ébren volt.
Érzékei nem jeleztek semmi különöset, a távolság mely az érzékszférájában van, elegendő ahhoz, hogy elmenekülhessen, vagy a támadók elé kerülhessen. Ez csak az érkezett chakratömegtől függ.
A dóm lassan darabokra tört, és lassan leépült, eggyé válva a földdel. A pap kiegyenesedett. Háta nagyot roppant, talán a dóm túlságosan is kicsinek bizonyult a két méter magas férfi számára. Nyakát lassan biccentette jobbra, majd balra. Körbetekintett az álarc mögül, a vörös erekkel átfutott szeme azonban nem látott semmi szokatlant. Elindult, tovább, a célja felé.
A Folyó országa ugyan hatalmas területtel bír, azonban nem tartozott a Nagy nemzetek közé, talán még a háborútól is független, ezért gyorsan tudott haladni előre, a tenger fele.
~Jövök már uram. Hamarosan elérlek téged, hogy végleg átadhassam lelkem a szolgálatodra. Hogy mikor lejár Próféta létem, melletted foglalhassak helyet.
A gondolatai nem engedték őt pihenni, folyamatosan ébren tartották őt. Már nem járhatott messze. Gyors tempót diktált, nem volt immáron semmi és senki, aki hátráltathatta volna őt, a sebessége egyre drasztikusabb tempót diktált, a távolság folyamatosan nőtt a hullától. Mire a határon felfedezik Ishidoru maradványait, addig ő rég elérte célját.
~Hm. – különös érzés futott rajta végig. Idegen chakra érzete. Sok, mégis alacsony chakratömegek fuvallata suhantak végig az egész testén.
~Talán, elértem volna a tengert? – a gyors futásból egy szempillantás alatt vált lassú léptekre. Elegáns, mégis határozott léptei mutatják, felsőbbrendűnek érzi magát. Álarca köpenyének zsebében pihen, arcát csuklya óvja. Habár nincs mitől, hiszen senki sem tudja, hogy is nézhet ki valójában.

Itanashi lehetőség szerint gyorsan, feltűnésmentesen próbál végighaladni a kikötő felé, majd olyan kapitány után kutat, kinek célja nem a kontinensen található, hanem messze, messze ettől a földtől.

**Hyuuga Shakaku** Pént. Márc. 20 2015, 22:48

[Itanashi]

Maga a település nem éppen kirívó – sem méreteiben, sem gazdagságában, sem lakosságában. S talán mindezek következtében lesz kirívó az a csuklyás alak, aki néma sikoly ridegségével tépi át a mindennapos unalom megszokott falait, elvégre egy ilyen végtelenül hétköznapi életmódhoz szokott népségnek viszont feltűnik a néma alak. Talán tapasztalatból, talán ösztönös félelemből viszont nem közelítik meg az ismeretlen, sőt, önmagát elrejtő alakot, hiszen a kikötő köré épült a település, ennek következtében pedig előfordulnak azért különösebbnél különösebb alakok, de most mégis inkább bezárják az ablakok spalettáit – na nem mintha az ilyen kaliberű hatalmat egy pár milliméteres fafaragás megállíthatna.
Az Idegen határozott lépteivel halad végig azon a kevés számú, de annál is koptatottabb macskaköves utcán, mígnem eléri azt a helyet, ami valószínűleg önmagában élteti a senki lakta vidék egy pontját: a Kikötőt.
Ahogyan a falu, ez sem éppen a legnagyobb kihelyezése a vízi kereskedelemnek, de alapjában véve természetesen több, mint a semmi – és jelen pillanatban ez már önmagában elégnek minősülhet a szárazföldön „ragadt” férfi számára.
Megfigyelheti, hogy a kikötési álláshelyek többségét kisebb hajók, csónakok foglalják el, melyeket vagy éppen kihajózásra készítik fel, vagy pedig kikötve és lepongyolázva tartanak. Több tucatnyi ilyesfajta alkalmatosság között – melyek aligha lennének elegek arra, hogy valaki meg merészelje próbálni a viharos vizeken történő átkelést – viszont kettő méretesebb darab is helyet foglal, s szinte árnyékot vetve a kisebbekre tornyosul.
A többi hely viszont már üres; hajók között könnyen kifigyelhető lyukak tátonganak – talán a Pap tudja, hogy milyen nap van, már ha egyáltalán foglalkoztatja őt az ilyen halandó téma. Ha viszont éppenséggel követi a napokat, ha még nem is közelről és lankadatlan figyelemmel, akkor tudhatja, hogy a hét közepe felé már több kereskedő kihajózott a hajóival és csak hosszú napok múlva tűnnek ismét fel a láthatáron.
A két nagyobb hajó viszont mégis a kikötőben horgonyoz, bár a hajók inaktivitása nem rettenti el a legénységet a teendők elvégzésétől; ők ugyanis dorgos kis hangyákként sürögnek, cipekednek, rögzítenek elemeket a hajó fedélzetén, ellenőriznek papírokat.
A két hajó között viszont első szempillantásban felfedezhető különbség a következő: az egyik jóval elegánsabb, modernebb darab, amin látszik, hogy a befektetője (vagy éppen a tulajdonosa, noha ez még nem felfedezhető információ) bőkezűen költött rá és annak legénységére. Ezzel ellentétben a másik hajó már némileg csapzottabb, legalábbis a legénységet tekintve biztosan, de a hajó maga megfelelő állapotnak örvend. Ha viszont hasonlatot kellene húzni, akkor az első olyan, mint egy privát katonai úszólétesítmény, a másik viszont enyhén, mégis kifejezhetően a kalózhajók vonásait adaptálja.
A kérdés már csak az, hogy melyik rámpához megy oda a Pap, valamint melyik figurát szólítja meg, illetve kér tőle segítséget – már ha ő olyat valaha is tenne –; az egyenruhás, alacsony, kopaszodó férfitól, akinek a kopasz feje búbja megcsillan a felkelő napfényben, kezei között egy kemény hátlapú noteszt szorongatva pipál és olvas, valamint utasítgat egyszerre, vagy pedig a rozoga széken ülő, kopottas mellényű, elnyűtt kalapú öregebb és jóval szőrösebb tengeri medvéhez, akinek a szájából csak füstölgő pipa lóg, az emberei pedig utasítások nélkül (noha némileg hektikusan) teljesítik feladataikat.

**Itanashi** Vas. Márc. 22 2015, 23:42

~Milyen gusztustalan. Hánynom kell. – Itanashi undorodva sétált végig az emberek között.
~Ha időm engedné, az összeset leölném, mint az állatokat. Az utolsó szálig. De nincs időm. Mennem kell, mert vár rám a Nagyúr. - A pap próbált a leggyorsabb tempóban eljutni a partig, ahol a hajók, pontosabban a csónakok álltak.
~Ez mind kicsi. Ezek nem bírnák ki ODÁIG. Olyan hajó kell, ami megküzdd a vízzel. Ezek csak…selejtek. – ekkor továbbállt, majd meglátta azt, amit keresett.
A nagy vitorlás még a dokkban állt, a kapitánya úriasnak tűnt, de mindenképp elegánsabb a többi között. Sok ember dolgozott épp, pakoltak, készültek. Gazdag hajónak tűnt, elitnek. Ez azonban pont az indok volt, ami taszítást éreztetett a pappal. Egy ilyen hajón hatalmas feltűnést kelthet, márpedig a pap igen csak feltűnhet ilyen személyek között. Azonban ahhoz, hogy ez a hajó valóban oda menjen, ahova a pap tervezi, ahhoz olyan módszerek kellenek, ami…feltűnést keltene.
A másik hajó, melynek állapota az előzőhöz képest igen csak rozoga volt, kinézete sokkal inkább hasonlított egy tolvajbanda otthonának, mint rendes kereskedőhajónak. Talán pont ezért tetszett meg neki. Ismerte az alvilágban járókat, elvégre ő is annak számított. Pontosan tudta, hogy kétféle ember mozog az alvilágban, van, aki az erőért, a hatalomért és a hírnévért. Azonban a másik rétegnek nem számít semmi más, csak a pénz. Az emberiség talán leggusztustalanabb rétege a pénzéhes szörnyeteg. Talán pont ez az, amit Itanashi ki tudott használni.
A pap egyenesen a kapitány felé vette az irányt.
- Üdvözlöm, remélem maga a hajó kapitánya. Gyors eszközre lenne szükségem, mely elvisz engem a kontinensről. A többit szeretném önnel fenn megbeszélni – ekkor közelebb hajol – Igen csak sietős lenne a dolgom, már ha érti, a pénz pedig nem akadály – zörgeti meg a zsebébe rejtett kis tarsolyt. – Mondjon egy árat, és a dupláját kapja, ha a hajó most elindul. – hangsúlyát az idő meghatározásánál emelte fel.

Ha a kapitány beleegyezik, hogy elszállítsa a férfit, akkor Itanashi felsétál a fedélzetre. Arcát már em takarja a köpeny csuklyája, vörös szemeivel végigméri a hajón szolgáló matrózokat, de mindvégig a kapitány mellett marad. Amennyiben sikeresen feljut a roncsra, és netalán el is hagynák a kikötőt, a pap a hajó ura mögött a szájába harap, a kicsorduló vért letörli, majd vörös kezével megfogja a kapitány vállát.
- Uram, akkor, ahogy megbeszéltük, ismertetném a célom – ekkor kézpecsétekbe kezd, pontosan 15 darabot mutat el. Ekkor a kapitányon lévő vér felragyogna, átvágva magát a ruhán a férfi bőrébe égne. A pap zsebébe nyúl, előveszi a pénzzel teli tarsolyt.
- A hajót irányítsa a Démonok országa felé. – ekkor bal karjával kígyózó mozgásba kezd, erre a kapitány karjai görcsbe rándulnak, és tekeregni kezdenek a teste körül, mintha kifacsarná magát.
- Ha csak nem akar önszántából a vízbe ugrani. – Itanashi apró mozdulataival képes rávenni a kapitány testét a mozgásra, képes cselekedni, miközben ellent mondd saját kontrolljának. Remélhetőleg a kapitány felismeri helyzetét, és nem fogja megöletni az embereit a tenger közepén.

Ez a rész azonban csak abban az esetben következik be, ha a hajó kellő távolságra került a kikötőtől.

**Hyuuga Shakaku** Csüt. Márc. 26 2015, 11:55

[Itanashi]

«Kikötő»

A vén kapitány pipájának tömését pillanatnyilag hanyagolva sandít fel az előtte álló Idegenre – bal szemével alaposan felméri, na nem mintha túlságosan sokat ki tudna venni, de a szava járása mégis elégnek minősül. A férfi arcán húzódó mély sebhely, mely már valószínűleg évtizedek óta ezüstössé vált, valamint korával ráncosodott, most tovább deformálódik: egy ravasz vigyor ül az arcára, a bal szemében pedig a szokásos pénzszaglási lehetőség fénye gyúl – de a jobb viszont érzelemmentes marad, hiszen a sebhely azon is átkanyarodik, de ha ez nem is lenne elég jele annak, hogy arra a szemére nem lát, akkor a szemgolyó szürke árnyalata már biztosan az.
– Jer há' fiocskám, de figyölmöztötlök, hogy a távulsá'hoz arányosíccsuk a pízt, elűlegnek viszon' majd tízözröt köll kicsüngetned!
Azzal a pipájából nagyot szippantva és kör alakú füstöket eregetve indul meg a hajója felé, méghozzá igencsak sántítva a bal lábára, maga után több hetes mosdatlanság bűzét húzva.
A civilizálatlan pára viszont még egyáltalán nem sejtheti, hogy valószínűleg egy értéktelen érmét sem fog kapni, mindössze talán egy privát jegyet a túlvilágra...

«Nyílt vízen»

A kapitány a világon létező legnagyobb nyugodtsággal szemléli a hullámzó kékséget és a gomolyfelhőkkel tarkított eget, valamint a fedélzeten tevékenykedő embereit.
Mikor kihajóztak, még volt bátorságuk feljönni és jelenteni, esetleg még kérdezni is; de mindez abbamaradt, amikor a matrózai meglátták a különleges vendég vonásait, különösen a jellegzetes szemszínt – alapjában véve nőt vinni szerencsétlenség, már amennyire hisz az ember a régi babonákban, az előző kor meséiben, de jelen pillanatban a férfiak (nem számít, hány évet éltek már meg a tenger, hány csata nyomait viselik magukon) most pestisként kerülik és rettegik az ismeretlen alakot, mintha legszörnyűbb rémálmuk Lidérce lenne az.
Ó, ha tudnák, mennyire igazuk van...
De nem, hiszen meglehetősen begyöpösödött férfiúkról van itt szó, akiknek kevés dolog számít igazán: nők, alkohol, pénz. S talán csak ez utóbbinak reményével tudják magukat vigasztalni, illetve talán pont az érmék távoli csörgése az, ami elhalkítja hangjukat, mikor a vendégüket „Ördög Fattyaként” nevezik.
Az idő viszont múlik – a percek természetesen gyorsabban, mint az órák. Ennek ellenére viszont a matrózok nem kerülnek közelebb a hajó kapitányához, mivel az Idegen nem hagyta el az oldalát. A munka viszont eltereli a figyelmüket, a szél ugyanis feltámadt, amint kiértek a nyílt terepre – ezt a lehetőséget pedig ki kell élvezni, hacsak nem akarnak csigalassúsággal haladni és profitot veszíteni.
S talán pont emiatt nem veszik észre, mikor a rémálombeli Lidérc az ébredő világban is kísérteni kezdi őket.
A kapitány teste akarata (és a természet) ellenében mozdul, a fájdalom pedig egy pillanatra nem is felfogható, hiszen az összes érzékszervét, sejtjét a félelem legmagasabb foka járja át.
– Shi...no...bi...?! – szenvedéstől teli hangja reszelős suttogás, vagy talán egércincogás, hiszen ő maga nem is hatalmasabb, mint egy betegséghordozó rágcsáló.
Az öreg tengeri medvének viszont nincs sok ideje – sem lehetősége – elmerengeni azon, hogy ezen talán nem is kellene ennyire meglepődnie, mivel a teste földöntúli erő hatása alatti mozgásba kezd. A félelem viszont a férfi szavai hallatán tovább fokozódik, mégis egy része mérhetetlen dühbe vezet át.
Tehetetlenségében viszont csak a fogát tudja csikorgatni, mikor a kormányt megragadva változtat a haladás irányán.

«Két és fél órával később»

Eleinte senkinek sem tűnt fel, hogy valami nincs rendjén – egyrészt mert nem éppen a legeszesebb bagázsról van szó, sem pedig a legfigyelmesebbről, továbbá a Pap földöntúli jelenléte félelmet babonáz lelkükbe.
A főárbócon kapaszkodó sasszem viszont elkiáltja magát:
– Hajó a láthatáron!
E szavak hallatán az egyik matróz (aki talán az elsőtiszt) a kapitányhoz vezető lépcsőfokokat gyors léptekkel szedve érkezik az érdekes pároshoz, megállva tőlük jó pár lépésre, jobbjában egy ütött-kopott iránytűt szorongatva:
– Uram, letértünk az útvonalunkról...
Siettetett szavait viszont a főárbócról hangzó kiáltás félbeszakítja:
– Egy süllyedő hajó, Khepitány! Füstöl az egísz!
És valóban, az eléjük táruló látványt tényleg a füstben úszó alak teszi ki: a hatalmas hajó majdnem ketté törve süllyed szépen lassan, fedélzetén pedig vörös és narancssárga lángok ékeskednek. A vitorlák folyamatosan égnek, egyre elfogyva ebből a világból.
Ha alaposan felméri a Pap a helyzetet, akkor láthatja, hogy ugyanaz a hajó, ami még a kikötőben állt, s amit ő elkerülni szándékozott.
De nem csak ezt láthatja... Hanem a hajó fölé kacskaringó füstöt is, amint az valamilyen alakot ölt – a felismerés ott van a tudata határán, mégsem tudja teljes mértékben magáévá tenni azt. Az ujjbegyei alatt mintha bizsergést érezne, mikor egy nem ebbe a világba tartozó érzés keríti hatalmába.

**Itanashi** Pént. Márc. 27 2015, 02:23

~Idegesítő egy ember – dühöngött kissé magában, mikor meghallotta a férfi hangját. – Ha végigpofázza az utat, én kivágom a nyelvét. – Habár ebben a kikötőben talán egyetlen lelket sem találnék, akit ne ölnék meg. - Elfajzott korcs mind. Hánynom kell. – Ezen gondolatokkal sétált végig és tekintett még egyszer, utoljára körbe a kikötőben, mielőtt felsétált volna a pallón. Azonban a hajón sem érzett semmi változást.
Itanashi, ugyan külsején változtatott, a járását meghagyta, így a magas férfi hátratett kezekkel, elegáns, mégis határozott, katonás léptekkel sétált a fedélzetre, majd követve a kapitányt szemlélte végig a leendő útitársait.
~Csupa elátkozott lelkű, torz szörnyeteg. Halálra vannak ítélve. Nem ők tehetnek róla. Az emberiség rég megérett a változásra, mely az új világ eljövetelével. A világ, melyben a mocsok és a szenny uralkodik, hamarosan elpusztul. S helyén…egy új világ születik.
A testébe épített chakravevőkkel azonnal tudta, ha olyan chakratömeg kerül 150 méteres körzetébe, ami veszélyt jelenthet rá, magabiztosságot adott neki. Mikor a hajó elhagyta a kikötőt, biztonságban érezte magát. Legalábbis a kikötőt és annak lakosságát tekintve. Nekikezdhetett végre a nagy útnak, ami a tengeren túl várja őt…
~ De hiszen ezek félnek tőlem. A patkány mindig elrejtőzött, mikor a vadász útjának indult. Ezek a férgek dolgosan fognak dolgozni, ha kell, én magam fegyelmezem őket, de ez a hajó a lehető leggyorsabban eljusson...
- A Démonok országába – mondta ki úti célját határozott, s mély hangján, majd hamar bizonyította erejét és megkérdőjelezhetetlen „beosztását” az út alatt. Pillanatnyilag ő diktált. A kapitány pedig, mivel hamar a technika fogságába esett, kicsavarodott testtel megadta magát a papnak, majd kezébe vette a hajó irányítását, és letért az eredeti célról. Az erősebb ismét felülkerekedett a gyengén, csupán a halálát tudja halasztani. Ám az előtte álló ember is olyan volt számára, mint egy vágóhídra szánt disznó.
~Végre útnak indulhatok. Uram, hamarosan kikötök a paradicsomodban, és beteljesítem sorsomat. Majd a tudással, az erővel megváltom a világot. Úton vagyok már, Uram – merengett magában, miközben a sós víz illatával telt meg ismét az orra. Rég volt már, hogy hajón utazott,
de a természetet alapjáraton kedvelte, így örömét lelte az illatnak, melyet a változás szele hozott. Az új fejezet kezdetének szele.

- Hajó a láthatáron – kiáltotta az egyik matróz. Itanashi szinte azonnal fordult a megadott irányba. Tudja jól, hogy elemi beállítottságának és valódi erejének hátrányossága a tengeren mutatkozik meg, így nagyban megcsappant a bevethető erők tára egy esetleges harc során. Ezért nem válogatott az eszközökben.
Amennyiben bárminemű veszélyes chakramennyiséget érezne, azonnal az érzés tudatosodásának irányába fordulna, majd egy igen erőteljes Kasseiken-t küldene bárminemű ellenséges támadásra. De nem így volt.
A hajó, melyet a matróz látott füstölt. A hatalmas hajó, mely oly ismerős volt a papnak, mégpedig a nemrég elhagyott kikötőből, darabokra törve süllyedt a vízbe. A füst pedig furcsamód zavaróan hatott a fiúra. Mintha….

- Ez nem lehet igaz… - mondta, mikor a füstből körberajzolódó forma alakot öltött szemében. Keze bizseregni kezdett, majd mintha minden megváltozott volna.
- Ez...Ő! A Nagyúr küldte a jelet... - bámult vörös szemeivel előre, a füstöt nézve. Teste nem mozdult, mintha valami vagy valaki teljesen megbénította volna őt. Ezelőtt sohasem látta az alakját a Nagyúrnak, sötét volt, mikor a fiúhoz szólt. Mert Jashin benne van. A fiúban. Az elméjében, a lelkében. A fejében szól hozzá. Most mégis előjött volna? Egy jel, hogy célja hamarosan a végére ér. Jashin jelet küldött neki, hogy jó úton halad? ~ Jövök hozzád, Nagyuram. Rendelkezz velem, hamarosan elérem az utam végét, az sors, melyet te szántál nekem, hamarosan beteljesül.
- Azonnal forduljunk a hajó felé. - adta ki a parancsot a hajót kormányzó kapitánynak. Szemeivel továbbra is a füstöt figyelte, ám érzékeire is nagy hangsúlyt fektetett, bárminemű chakra felbukkanással az érzet irányába fordul és reagál.

//bocsánat a mennyiségért, összeszedem most már magam :S//

Ajánlott tartalom