Határvidék

/semmi gond, ha egy héten belül válaszolsz, az nekem már gyorsnak számít én meg vasárnap estig nem tudok majd írni, rokonlátogatóba megyünk... helyesbítek, utazunk.../


-Fél nap, az nem is vészes. Mondjuk igaz, nem túl nagy ország. Akárcsak a Fű országa. Ott is csak azért haladtam ilyen lassan, mert minden második bokornál megálltam rajzolni. -jegyzem meg poénosan, majd tovább folytatom- Ó, nekem mondhatod a ninja tempót, azt hiszem, ennyi évesen azzal már kissé elkéstem... Ha én is nevelőszülőkhöz kerülök, mint sok más árva, akkor valószínűleg mostanra már jounin lehetnék... vagy hogy is kell mondani.
Hamar kiderült, hogy van egy közös vonásunk Shinjivel, ő sem ismerte soha a szüleit. Annyira mondjuk ez nem meglepő, a háborúk miatt rengeteg gyerek marad árván. Amikor kéri, hogy váltsunk témát, csak beleegyezően biccentek egyet. Igaza van, nem túl vidám téma, habár ennyi idő alatt már sikerült megbarátkoznom a ténnyel, s nem igazán zavar ha erről kell beszélnem.
Már épp megszólalnék, amikor a fiú motyog valamit, de nem értettem tisztán, hogy micsodát, így rákérdezek a dologra, hátha válaszol. Utána pedig, amikor felajánlja, hogy menjünk együtt, csak vidáman válaszolok:
-Ó, az nagyszerű lenne! Legalább addig is tudunk beszélgetni, persze csak ha van kedved. Mivel össze-vissza járom a világot, többnyire egyedül szoktam lenni és rajzolni, viszont jó érzés új embereket megismerni. Ki tudja, később kivel hoz össze a sors.

- Áhh, semmi. Próbálom kideríteni, hogy valójában kik voltak az én szüleim, vagy legalább honnan származom. - válaszoltam Saya-nak mikor vissza kérdezett. Felemelem bal kezem, s azzal Amegakure irányába mutatok, vagy legalábbis nagyjából abba az irányba, amerre a falu van. - Arra kell mennünk - teszem hozzá. - Felőlem indulhatunk is, nem lenne jó sötétben mászkálni erre felé, már csak a sok mocsaras terület miatt sem. A túl sok eső sajnos megteszi hatását... - teszek hozzá néhány információt, mely szerintem fontos is lehet - Én is általában egyedül szoktam sétálgatni, bár néha jól jön egy kis társaság. - mondom kissé vidáman, miközben indulásra készülődök, s el is indulok, ha Saya is így tesz.


//Ahh, bocsi. Most ennyi jött //

Miközben Saya megjegyzett néhány dolgot, én csak bólintottam egyet, hogy jelezzem, figyelek. - Nem is mocsarak valójában, de hasonlít hozzá. - fűztem még hozzá. Menetelés közben azon gondolkozom, hogy talán egy kissé túloztam amikor az emberekről beszéltem Saya-nak. - Amikor az emberekről beszéltem, azt hiszem egy kissé túloztam. Sok ugyan a barátságtalan ember errefelé, de nem mindenki az. A legtöbben egyszerűen nem bíznak meg kívülállókban. Ez a sok ninja háború miatt van, legalábbis ezt mondják. - egészítettem ki még a korábban megjegyzett dolgot. A mondandóm közben sétálok tovább Saya mellett. Saya megkérdezett, hogy mit is értek a ninja tempó alatt. - Nos... - kissé elgondolkozom, hogy hogyan kéne elmagyarázni - inkább megmutatom. - Ezzel a lendülettel felugrok a legközelebbi fára és nekilódulok, csak néhány "lépést" teszek, hogy ne távolodjak el túlságosan, no meg hát látni is lehessen. Leugrok a fáról és bevárom Sayát. - Ez lenne az. Hogy hogyan bírjuk eddig... Sok-sok edzéssel. Bár 2-3 órányi utat nem szoktak megtenni a shinobik, kisebb-nagyobb pihenőket azért tartunk közben, és persze a chakránkat is felhasználjuk. - Válaszoltam a kérdésekre, vagy legalábbis valami olyasmi.

//Bocsi, hogy ennyire megvárakoztattalak, sajnos nem tudtam géphez ülni.//

Séta közben hallgatom amit Saya mesél egy keveset a falvakról és magáról.
- Nem, egyáltalán nem untatsz, szeretem, ha valaki mesél magáról, kissé olyan mintha egy könyvet olvasnék - mosolyodok el kissé
- Nemsokára megérkezünk, nem lehet több mint tíz, tizenöt perc a faluig - jegyeztem meg, miután Saya feltette kérdését.
- Van jónéhány szálloda a faluban. Egyikben sincs soha teltház, vagy legalább is nagyon ritka. Egyéb boltokat pedig szétszortan találhatsz a faluban, ezekből is van jónéhány. - Válaszoltam a kérdéseire a lányak, majd pár perc múlva felmutattam, ugyan is kezdett kirajzolódni egy magasabb épület a távolban.
- Már tényleg nincs messze - fűztem hozzá.

/Húha... én is szeretnék elnézést kérni a sok-sok várakozásért, de a suliban kicsit összegyűltek a beadandók, meg mellesleg egy hónapja net sincs a kolimban... -.-")

Amikor Shinji a távolba mutat, a kezemet a homlokomhoz emelem, hogy ne tűzzön annyira a szemembe a nap, majd a a lassan kirajzolódó városra fókuszálok. Már tényleg nincs messze, jól mondta a fiú. Viszont amennyire látom, már így is teljesen más stílusúak az épületek, mint az otthoni falvakban.
Az út hátralevő részén mindketten elég szótlanok voltunk, inkább kissé sietősebbre vettük a lépteinket. Amikor közelebb értünk, már megláttam a falu körül hömpölygő folyót is. A hídon átsétálba egy pillanatra megálltam a városkapu előtt, és tágra nyílt szemekkel néztem a kapun belülre. Amikor az őrök a papírjainkat kérték, némán átnyújtottam az enyémet, majd miután mindent rendben találtak, bementünk a faluba...
-Azt hiszem, én most megyek, és keresek valami szállást éjszakára. -fordultam Shinji felé- Köszönöm az eddigi segítséged, örülök, hogy megismerhettelek.
A következő néhány napot a faluban töltöttem, szállást is sikerült kerítenem, ám nem épp olyan volt a hely, amilyenre számítottam. Nincsenek nagy igényeim vagy elvárásaim, de rossz érzés volt, hogy az emberek mindig kívülálló, gyanús alakként követtek a tekintetükkel. Hát még amikor rajzolni próbáltam! Egyszer-kétszer még azt is hitték, hogy az ellenségeik kémje vagyok... Így hát azt hiszem, nem is csodálkozik senki, ha úgy döntöttem, inkább tovább állok...
Az Eső országát elhagyva, valahogy a Tűz országának a határvidékén járhattam, amikor az úton találkoztam egy kereskedővel. Mivel én céltalanul bolyongtam, ő pedig egyedül utazott, nem bánta, ha vele tartok egy darabon, így legalább volt társaságunk az úton, no meg szekéren ülve mégiscsak gyorsabban lehet haladni... Úgy egy hétig utazhattunk együtt, amikor elértük a keleti partokat...
Azelőtt még sosem láttam a tengert, így teljesen lenyűgözött a látvány! Már kezdtem beleélni magam, hogy a következő néhány hetemet itt fogom tölteni, amikor Jirou-san (mert így hívták a kereskedőt) megkérdezte, hogy nincs-e kedvem vele tartani a hajóútra, a másik kontinensre. A döbbenettől először szóhoz sem jutottam, de aztán lelkesen beleegyeztem! Mert ugyebár mikor adódik még egyszer ilyen egy ember életében?
Az út elég hosszú volt, és az elején elég rendesen meg kellett küzdenem a tengerbetegséggel is, ami nem is múlt el teljesen addig, amíg újra partot nem értünk, a Démonok országában. Milyen kár, pedig micsoda lehetőség lett volna a tenger, a szigetek rajzolására...

/Folytatás - A démonok országa, Kikötőváros/

A faág takarásából minden tökéletesen lehetett látni úgy, hogy közben észrevétlen maradhattam. Amit láttam az nem volt mindennapi dolog, egy lány csücsült nyakig az egyik mocsárban a sok közül. Értetlenül tekintettem le rá és azt kérdeztem magamtól, hogy vajon mit csinálhat. Kezemmel kényelmesen megvakartam fejem búbját, majd egy sóhajjal karöltve mozgásba lendültem.
Persze tőlem is meg lehetne kérdezni, már ha így benne vagyunk a kérdez felelek játékban, hogy én mi a fenét keresek ott, de valószínűleg az lenne a válasz erre, hogy mivel falusi vagyok így magától értetődő, hogy belém lehet botlani Amegakure környékén. Azonban ha ez lenne a válasz, akkor nem a teljes igazság látná meg a napvilágot. Valódi célom a Kő országa volt, hogy átadjam nekik Tenshi-sama üzenetét, melyben felhívja őket, hogy szövetkezzenek a falummal. Ez az igazi célom és ezért voltam én is a határvidéken, ahol belebotlottam ebbe a fura teremtésbe.
Mozgásba lendültem és nem haboztam használni a láncos pengémet, melyhez már oly sok vér tapad, ezen az egyen ne múljék. A tőr egyenesen a lány felé tartott, majd nem sokkal mellette a mocsárba csapódott.
- Ragadd meg erősen, hogy ki tudjalak húzni! Jelentettem ki, majd amikor ő megragadta azt, egy erős rántással kisegítettem a mocsárból és felhúztam arra a fának az ágára amin én is álltam. Attól nem kellett félnem, hogy megtudja hova valósi vagyok, mert a fejpántom már rég a fegyvertartómba csücsült. - Nem épp a legelegánsabb módja a közlekedésnek a mocsár. Inkább a fák ágait ajánlanám. Mondtam neki, majd egy gyengéd szökkenéssel átugrok a legközelebb lévő faágra, majd még egy gyors pillantást vetek a lányra. *A haja... van valami furcsa ebben a lányban, bár azt nem tudnám megmondani, hogy mi is az pontosan.* - Mond csak! Mit keresel itt ezen a veszélyes helyen? Kívülállóknak nem lenne szabad csak úgy erre bóklászniuk, mert a végén még belefutnak valami olyanba amit nem szeretnének. Azt ajánlom arra menj amerről jöttél, úgy talán nem botlasz bele senkibe. Jelentettem ki neki, majd hátat fordítottam neki és felkészültem arra, hogy távozok, de egy pillanatnyit vártam, hátha van valami amit mondani akar nekem.

A másik fa ágán álltam háttal és vigyorogtam a bajszom alatt, mivel megmelengette szívemet az a reagálásmód amit mutatott. Ez az az arckifejezés amiért a komikusok is, végy éppen a heccelők is dolgoznak. A figyelmeztetésemet követően a lány, aki majdhogynem nyakig sárban úszott, nagyon is bőbeszédűvé vállt és olyan dolgokat is elmondott, melyet nem mindenki mert volna megtenni. Az fejemen azonnal átfutott, hogy a kunoichi vagy nagyon magabiztos, vagy csak szimplán egy bolond, bármelyik is legyen, azért az óvatosság nem árt vele szemben. Azt már a legelején le lehetett szűrni, hogy ő igenis egy Kunoichi mivel a civilek, más néven a hétköznapi emberek nem igazán tévednek az Eső országába, de ha mégis akkor inkább az utakat választják, hogy elkerüljék a mocsarakat és csakis shinobik közlekednek a rövidebb úton, azaz a fák ágain a mocsár felett.
Asuko bemutatkozása és segítségkérése után kicsit megnyújtóztatom a végtagjaimat, majd a lány felé fordulok kedves arccal. - Örvendek. Matuke Hariko vagyok és Es..a..o..u..- Hirtelen ráharaptam nyelvemre, mert máris mondtam volna megszokott monológomat ilyen helyzetekben, mely úgy szól, hogy Eső ország chuunin szintű kunoichije vagyok. Már majdnem kicsúszott a számon, de az elfojtás nagyon furán hathatott. Gyorsan megráztam a fejem, majd egy vízcseppel a fejem fölött ismét megszólaltam.
- Szóval Kő országa miatt vállaltad be azt, hogy átkelj ezen a veszélyes helyen? Hmm... érdekes egy kunoichi vagy, az már biztos. Ha tudni akarod, hogy merre is van pontosan akkor akár csatlakozhatsz hozzám mert éppen nekem is arra akadt dolgom. Legalább most lesz társaságom is Yuurán kívül. Abban a pillanatban, hogy kimondtam ezt, az eső szépen lassacskán eleredt és hideg cseppjeivel kínozta áldozatait. Én személy szerint örültem a dolognak és arcomat egyből az ég felé emeltem, hisz számomra minden egyes égi csepp megnyugtatja a bőrömet és vele együtt egész lényemet.

Már hosszú ideje barangolok céltalanul. Néhány napja még a fű országában voltam és próbáltam leszámolni a yakuzákkal, de sikertelenül. Nem tudom, hogy hova menjek vagy, hogy mit csináljak. A sérüléseim már szépen gyógyulnak és nem is fájnak annyira, de még erősen él bennem annak a ninjának a hatalmas ereje. Megérinteni sem tudtam. Most ébredtem rá először, hogy mennyire is gyenge vagyok még. Már egy teljes napja bolyongok az eső országában. Remélem, hogy hamarosan találok valami falut ahol lepihenhetek és esetleg valami munka is akad a számomra. Ennek reményében megyek az egyenes úton tovább.

A sebeim még fájnak egy kicsit, de már szépen gyógyulnak. Az eső országában barangolva hamarosan megérkeztem egy faluba. Eleinte a lakosok kicsit felfigyeltek rám, de hamar eltűnt ez a figyelem. Még senki sem tudja, hogy ki vagyok és jó lenne ha ez így is maradna. Ha minden jól megy akkor még néhány napot itt töltenék, legalább lesz ideje a sebeimnek meggyógyulni. Ahogy a faluban sétálgattam hamarosan egy piacon találtam magamat. Mindenfele emberek alkudoztak és vásárolgattak. Kis falu révén elég jól megy az üzlet. Ahogy sétálgattam egy öreg embert láttam aki a gyerekeknek mesélt. Sárkányok és ninják. Vicces, hogy néhány éve még én is hallgattam ahogy a falu mesemondója a nagy fagyszörnyről mesélt. A gyerekek ámuldozva hallgatták, de a többi ember oda se hederít rá. Nincs idejük ilyen jelentéktelen dolgokra, de néha jó megállni egy kicsit és meghallgatni egy ilyen mesét. Hamarosan egy fegyverkovács műhelyhez érkeztem. A kovács épp egy katanát készített. Beljebb léptem a boltjába. Látszólag rám se hederített, de tudta, hogy ott vagyok. Én ámuldozva figyeltem a fegyverek sokaságát. Már sokszor gondoltam, hogy valami fegyvert be kéne szerezni, de eddig még soha nem volt rá alkalmam. Egy ideig nézelődtem majd a kovács megszólított. Kedves embernek tűnik.
-Tudja vándor ninja vagyok és valami fegyvert szeretnék venni, de még magam sem tudom, hogy mi lenne a nekem való.- Mondtam és rámosolyogtam a fickóra. Még egy ki ideig nézelődtem majd végleg döntöttem.
-Egy katanát és egy ninjato-t kérnék.- Kicsit furcsa lehetett, hogy rögtön két különböző fegyvert akartam vásárolni. Ha odaadja a fegyvereket kifizetem és már távozok is.

//Hát nem tudom, hogy te mit tervezel, de most meg kéne tanulni a fegyvereket használni. Én úgy gondoltam, hogy külön külön kéne megtanulni őket használni ,hiszen nem egyszerre tervezem használni őket ,hanem hol milyen kedvem van.//

A kovács levette a megfelelő fegyvereket, majd letette a pultra őket. Én elővettem az erszényemet és kifizettem a fegyvereket amiket vettem. Kedves ember volt és ezt az is bizonyította, hogy folyton mosolygott. Odaadtam neki a pénzt és már el is indultam. Mikor kiléptem a boltból egy pár percig megáltam és pàr percig gondolgoztam, hogy innentől mit csináljak. Végül úgy döntöttem, hogy a faluban maradok még egy kis ideig. Elindultam az utcán és ellezdtem valami szállás után. Ha találok valami jó helyet akkor kiveszek egy szobát és lerakom a cuccaimat. Befekszem az ágyba és szundikálok egy kicsit. Ha felébredek eszem valamit és utána lemegyek a közeli erdőbe vagy tisztásra ahol biztonságosan tudok gyakorolni. A ninjatot a hátamra kötöttem a katanát pedig a bal oldalamra. Elkezdtem gyakorolgatni a kardokkal, de úgy vettem észre, hogy ez egyedül igen lassan fog.menni, de nem hagytam abba. Hosszú órákat töltöttem fárasztó edzséssel, se úgy éreztem, semmit sem sikerült haladnom. Lehet,hogy ezzel a két fegyverrel túl nagy fába vágtam a fejszémet.

Egy kis tisztáson nem messze az ifjú Unazakitol egy magányos nő gyakorolt. A kis tisztás bokrokkal volt övezve és fákkal remek hely a gyakorlásra. Zöld fű lágyan hajladozott az enyhe szellőben, bokrok fák levelei zizegtek. A nő vörös haja válláig ért, eme haj akár az élő tűz. Szemei pedig élénk zölden ragyogtak. Testalkata arra utalt, hogy testét nem hanyagolja el. Vékony volt ugyan, de a kicsi izmok még is méretükhöz képest nagy erőt és gyorsaságot rejtegetek. Ahogy ott állt és a szél felborzolta haját meg mozgatta minden testrészét. Kezdve lábaktól egészen az ujjakig, nem kimerülésig csak, hogy bemelegedjen elkerülve ezzel egy sérülést.
Földön egymás mellet heverő két kardhoz lépet. Végig mérte őket és mosolyogva fel vette a katanát. Markolata egyedi kidolgozású. Fehér csont markolaton vérpiros szalag. Pengéjén egy sor kanji " Szem és a penge a lélek tükre ".
Lassan kivonja a kardot és maga előtt tartva végig méri a pengét. Még mindig maga előtt tartja csak kissé jobbra. Jobb könyöke fent majd nem vállmagasságban, míg bal könyöke kissé oldalra döntött kardal egy vonalban fut. Lassu mozdulattal felveszi az alapállást és ugyanazzal, mozdulattal folytatja. Oldalra dönti a fegyvert majd függőleges vágás. Amit lentről felfelé indított íves támadás követ. Lassú mozdulattal gyakorolt vagy ép vívót egy láthatatlan ellenfél ellen. Az egész, amit művelt szinte szertartás szerű volt. Majd hirtelen felgyorsított. Mozdulatai ösztönt sugározták, végtelenségig begyakorolt támadások és cselek sorozatát. Lassan három levél szált lefelé miközben a nő gyakorolt. Egy szívdobogással később levelek kettészelve hulltak a földre, de ekkor már a kard a helyén volt. Mikor meg fordult és elindult visszafelé, hogy meg pihenjen, otthon felfedez téged. Ha nem lelsz, rá miközben gyakorol akkor most pár lepésről téged figyel. Az egyik oldalán egy katana lóg míg a hátán keresztbe téve egy odachi.

*Ha felfedeznéd, miközben gyakorol. Akkor még befejezi a gyakorlást. lehet, hogy észrevesz, de amíg nem fejezi be nem szol egy szót sem. Maximum csak szemkontaktust teremt veled. Amint bejezte megáll előtted és oldalra dönti, a fejét majd végig mér.
- Shiori vagyok. Tetszett, amit végignéztél?

A tisztáson a kardforgatást gyakoroltam, de hamar rá kellet jönnöm, hogy mester nélkül kínszenvedés lesz igazán jól elsajátítani a kardforgatás művészetét. Bár nem először tartok katanát a kezembe, de mégis teljesen más az amikor az ember felkap egy kardot és össze-vissza hadonászik vele mint az, hogy igaz mester módjára használja a kardot. Valószínűleg sokkal erősebbé válhatok ha igazán jól megtanulom használni a fegyvereket, de úgy érzem, hogy még az is kevés az ellen a ninja ellen akivel nem is olyan rég találkoztam. Épp ezek a gondolatok jártak a fejembe, mikor szemem sarkából megláttam valami vöröset. Odafordultam és a egy vörös hajú lány gyakorolt a kardjával. A katanámat visszatettem a tokjába majd felugrottam egy fára és onnan figyeltem a lányt. A katanája egy gyönyörűen kidolgozott példány volt, és ez még az én szememet is kiszúrta pedig én nem nagyon vagyok jártas az ilyesmiben. A pengéjére valami írva volt, de ilyen távolságból nemigazán tudtam kivenni, hogy mi az. Figyeltem ahogy a lány előhúzza a kardot és szép lassan felveszi az alapállást. Ez egy olyan dolog volt ami nekem valahogy mindig elkerülte a figyelmemet. Sose ismertem, de nem is igazán tartottam fontosnak. Viszont most, hogy jól megnézem valami értelme mintha mégis lenne. A szél belekapott a lány hajába. Hosszú vörös haja csak úgy lobogott a szélben. Ekkor hirtelen egy vágást ejtett a levegőben mintha egy képzeletbeli ellenvél ellen küzdene. Vicces volt látni ahogy a levegőben hadonászott, hiszen néhány perce én is ugyanezt csináltam, de mégis volt valami csodálatraméltó a kecses mozdulataival. Kis termete ellenére játszi könnyedséggel forgatta azt a nagy kardot. Látszott rajta, hogy nem most kezdte a kardforgatás művészetének tanulását. A szél hirtelen három falevelet fújt felé, egy pillanat múlva már ketté voltak szelve és a kard is a helyére került. Ezen csak ámultam. Olyan gyors volt, hogy nem is láttam és pedig én sem most kezdtem a ninja pályafutásomat. Ekkor úgy tűnt, hogy befejezte a gyakorlást és felém vette az irányt. Először nem hittem, de minél közelebb ért annál inkább tudatosult bennem, hogy felém jön. Mikor a fa alá ért bemutatkozott. Elég kedvesnek tűnik, de azért kicsit gyanakvó és óvatos voltam. Leugrottam a fa ágáról és pont mellette értem földet.
-Én Fumimaro vagyok. Igen nagyon csodálatos volt amit a karddal művelsz. Bárcsak én is tudnám ilyen jól forgatni.- böktem az oldalamon lévő kardra. -Bár kétlem, hogy valaha is elérném azt a szintet amin te vagy.- mosolyogtam rá a lányra.

A lánynak igaza volt, de mégis nehezem tudom elképzelni, hogy olyan jó kardforgató legyek mint amilyen ő. A fának támaszkodik és látszólag valamin mélyen elgondolkodik, közben pedig a keze a kard markolatára vándorol. Nem tudom, hogy min merengett el ennyire, de valami fontos lehet. Végül hirtelen megszólalt. Elmondta, hogy néhány napot még itt tölt a környéken és ha komolyan elhatározom magamat akkor akár hajlandó lenne tanítani engem. Ez elég jól hangzik főleg, hogy nincs mesterem ki meg tudna tanítani használni a fegyvereimet. Elmondta, hogy milyen feltételei vannak annak, hogy ő tanítson engem. Ez még nem tűnik lehetetlenségnek. Bár olyan leszek mint a csicskája, de legalább tanítani fog engem.
-Gondolod, hogy ennyi meg tudna rémiszteni? Olyan dolgokon mentem át az életben amiről te mit se tudsz. Ráadásul megfogadtam, hogy erősebb leszek, hogy segíteni tudjak egy falu lakosságán.- Ez utóbbi igaz bár tény, hogy nem csak a falu lakosságán segítek hanem ezzel együtt egy kis haszonra is teszek szert, méghozzá egy különleges kard formájában.
-Szóval örülnék neki, hogy ha tanítanál. Egyedül úgy érzem, hogy nem sokra mennék és nekem szükségem van erre a tudásra.- mondtam és szemeimbe komolyság tükröződött, ebből láthatta, hogy komolyan gondolom amit mondtam. Végül elővettem egy kunait és megvágtam vele az egyik ujjamat. Egy nagyon gyenge fájdalmat éreztem, de csak egy pillanatig és egy kis vér kiserkent az ujjamból.

//Bocsi most csak ennyi sikerül Am a falu meg a kard történetét még Zetsu meséltem és a fű országának erdőségeiben találhatod meg ha esetleg érdekel.//