Határvidék

A Pap parancsára a vén kapitány szemében száraz megvetés csillan pengeélesen, szavaiban pedig ugyanez csendül:
– Igenis, Kapitány... – azzal a hajó orra már fordul is a megadott irányba, a matrózok pedig parancs nélkül is tudják a dolgukat, mikor lassítják a fabárkát, ahogyan a célpontot lassacskán elérik.
A hatalmas, immáron lángokban álló hajó viszont egyértelműen az, ami a kikötőben állt, de az akkori felsőbbrendűsége már csak halovány emlék; a fehérre festett oldala koromfekete és vörös-arany parázzsal díszített, hatalmas lyukakkal, melyeknek köze sincs a gondolati megvalósulásuknak: nem egyszerű kör formájuk van, hanem szerteágazó tépések, több méteres átmérővel. Bármi is lehetett az, ami ilyen sérüléseket okozott a hajótesten, nagy sebességgel és hatalmas erővel kellett, hogy becsapódjon. Szinte mint egy meteor.
A füst tekergőzve száll fel a fedélzetről, ahol még mindig égnek hordók, dolgok... nem is, inkább testek – ha ugyanis közelebbről megszemléli a pap, akkor láthatja, hogy hol ép, hol cafatokra tépett maradványok hevernek itt és ott, némelyikük még mindig teljes erővel lángol. Az égett emberi hús, szőr, vér és a halál szaga pedig megállíthatatlanul keveredik a füsttel, igencsak gyomorforgató elegyet alkotva.
A hajóroncs maga viszont már itt lehet egy ideje, hiszen bár még ontja magából a füstöt és a lángok sem adták még fel a harcot, a jelenetnek van egy állandósult jellege – hiszen az esetleges túlélők sikolyait és segélykéréseit is elnyelte már a fojtogató füsttömeg. Maga a Halál járt itt, de már tovább is állt.
A Pap, ha a külvilág információt gyűjti tudatába, akkor nem érzékel semmit a környéken; sem közvetlen közelben, sem pedig az érzékei határán.
A kérdés persze adott: mivel találkozhatott az idegen hajó és annak szellemsorba taszított legénysége, ami ilyen gyorsan ekkora pusztítást végezhetett?
– Nem tudunk közelebb mennih, Khepitány! – Kiáltott felülről a sasszem, s valóban: abban a pillanatban csapódott a hajójuk mellett hullámzó vízbe az elpusztított hajó főárboca. A hajó egyben maradt része is elkezdett darabokra hullani és elmerülni, hogy örök nyugovóra térjen a tengerfenéken.
– Nos...? – az öreg kapitány undorral telített suttogása csakis a Pap számára hallható.
Na de nem mintha túl sok kérdés felmerülhetne a szituációval kapcsolatban: a hajó és annak legénysége aligha közelítheti meg az égő roncsot, persze valószínűleg nem is éri meg.
Viszont tanulságot hordoz a látvány: a döntéseink formálják a sorsunkat, ha az egyik ajtón belépünk, bezárul egy másik. Egy valami biztos...
A Halál mindannyiunkat megtalál.

//Bocsi a késésért, suli. Kérdés: szeretnél „összefutni” a pusztítás okozóival?

A kormány azonnal tekeredik a ráncos és száraz, de erős kezek alatt, amint az egykori kapitány a trónbitorló szavainak megfelelően cselekszik.
– Csak annyira vonnok kikípezve, amennyire muszáj; csak annyi figyvör van, amennyi muszáj... – mérges hangja alázatos duruzsolás, de mint minden duruzsoló darázs, talán még ő is fog szúrni egy utolsót.
Elvégre is ez a szituáció akaratán kívülről fogant, így csak annyira kell eltűrnie, amennyire muszáj.
Na nem mintha aktívan tudna tenni a jelenlegi helyzete ellen – az idegen shinobi, ő pedig nem az. S bár megfordul a fejében, hogy kihajózik a semmi közepére és onnan viszont sehova tovább, mégis tudja, hogy a matrózai kapzsi élősködők; pénzért, vagy csupán az életben maradás reményéért földre tudnák juttatni a démont.




– Fild a láthatáro'! – kiáltja a sasszem az árbocról, melynek hallatára több matróz arcára is az egyértelmű megkönnyebbülés ül ki.
Az eltelt idő alatt ugyanis világossá vált, hogy az idegen aligha mindennapi, sőt, földöntúli gonosz – vagy legalábbis a sátánok sátánjának a leszármazottjaként tartották számon, mindezt persze a Pap háta mögött. De persze minden törekvésük ellenére a Pap is meghallotta a kommentárokat, hiszen a hajó nem éppen egy végtelenségig elnyúló alföld, ahol elhal a hang.
A jól összeszokott bandából viszont egyik sem környékezte meg a hajót kísértő démont, egyrészt természetes azért, mert félelem járta át a szívüket, másrészt pedig igyekeztek bízni a kapitányukban. Mármint az igazi kapitányukban.
Az említett szárazföld pedig minden perccel egyre közelebb kerül hozzájuk.
A kérdés már csak, hogy miként jár el a Lidérc...

//Fogalmam sincs, hogy kb. mennyi lehet a hajóút, úgyhogy saccoltam. Mindenesetre a következő reagod a Démonok Országán belüli Kikötővárosba szeretném kérni. Nagyon Boldog Húsvétot Kívánok!//