Határvidék

Megérkeztem ugyanarra a helyre ahol előző nap is edzettem. Még mindig érzem a fájdalmat az izmaimban amit az edzés okozott. Nagyon keményen tanít, de azt hiszem ez nem baj, hisz egy harc közepén sem lesz időm leállni pihenni. A nő már ott várt engem és elkezdett kipakolni a táskájából. Először csak furcsán néztem, de mikor elővette az első gyakorló felszerelést a táskájából már megértettem. Kézre pakolható súlyokat adott nekem. Nem mondott semmit, de nem is kellet, hisz rögtön értettem a célzást és fel is vettem őket. Annyira nem voltak nehezek, de ha ugyanazt az edzést kell csinálnom mint tegnap, akkor nehéz dolgom lesz. Ezek után egy fémrudat adott, hogy kard helyett ezzel gyakoroljak. Megfogtam a markolatát és magam elé emeltem, mintha egy kard lenne. Rögtön éreztem, hogy nehezebb a kardomnál. Ezek után elküldött, hogy gyakoroljam tovább a mozdulatsort, amit mutatott nekem. Kicsit arrébb mentem és bele is kezdtem. Már az első pár lendítésnél éreztem a különbséget a tegnapi és a mai edzés között. A fémrúd és a súlyok együtt kezdték lehúzni a karomat. Egy idő után már nagyon nehéz volt megtartani a kezemet, az izmaim ordítottak a fájdalomtól, de én nem hagytam abba. Mindenáron erősebb akartam lenni és ha ehhez egy ilyen kegyetlen edzés szükséges, akkor végigcsinálom. Még mindig erősen élt a fejembe az az éjszaka. A ninja aki minden probléma nélkül átlátott az álcámon és le is győzött. Gyengének és tehetetlennek éreztem magamat és ezt az érzést nem akarom újra átélni. Miközben ezeken gondolkoztam egy percre abbahagytam a gyakorlatot, de rögtön újra el is kezdtem. Eltelhetett már egy vagy két óra is és meglepődötten vettem észre, hogy egyszer sem csapott le rám a pálcájával. Talán az is elég neki, hogy ezekkel a súlyokkal kínozhat engem, de talán azért, mert eleget teszek az elvárásainak. Bár ez utóbbi kicsit hihetetlen, mert sokszor veszem észre, hogy nem éppen úgy sikerül egy-egy mozdulat ahogyan annak lennie kéne, de nem olyan egyszerű ilyen nagy súlyokkal a kezemen.

A nő szemrebbenés nélkül figyeli a gyakorlataidat, nem bólint, nem is rándul az arca, egyáltalán nem mutatja jelét annak, hogy valamit jól, avagy rosszul csinálsz. Az idő szépen telik, nem szól, mikor szünetet tartasz, de nem is állít le, mikor már fáradtan emeled fel újra és újra a vascsövet.
Dél körül járhat az idő, mikor végül felteszi a kezét és sóhajt egyet.
- Egyél. Kell az energia, anélkül nem lehet folytatni az edzést, azonban. - nyújtotta feléd mutatóujját, majd a táskájáért nyúlt, melyből ínycsiklandóbbnál ínycsiklandóbb ételek kerültek elő, melyeket egy kiterített pokrócra tett. Mikor elkészült ismét belenyúlt a táskába és most egy fémkorongot vett elő egy a tiédhez hasonlatos vascsővel.
- Minden falatért meg fogsz szenvedni. - tette hozzá, majd odalépett hozzád és a vascsövedre feltekerte a korongot, aminek köszönhetően súlyosabb lett a már így is nehéz "gyakorló kard".
- Ne aggódj, nem kell gyakorolnod ezzel, még korai lenne, pláne az edzés után. A feladatod egyszerű lesz. Ahányszor eltalálod az én csövemet a tiéddel, kapsz egy falat ételt. Természetesen ez így nehéz lesz, de van egy könnyebb módja. Sok sikert. Az éhes ember mindenre képes. - magyarázta, majd felvette az alapállást, de most a vascsövet kinyújtotta feléd. Érzed, hogy a kezedben tartott súly húz a föld felé, de gyomrod is hatalmasat korog és tudod, ha nem eszel nem lesz elég erőd folytatni az edzést.

//Írd le hogy állsz neki a feladatnak, mivel próbálkozol, és természetesen reagáld le a történteket. Következő körváltás: Hétfőn.//

A gyakorlásom nagyon kimerítő volt. Hamar elkezdtem érezni a fáradságot. A súlyok és a fémrúd együtt sem voltak túl nehezek, de a vágások és döfések gyakorlása mellet egyre nehezebbnek éreztem őket. Órák teltek le azóta, hogy elkezdtem az edzést. A nap az égbolt közepén járt jelezve, hogy már dél van. A tanítom minden különösebb kifejezés nélkül nézte végig az edzésemet. Semmi nem utalt arra, hogy rosszul csinálom, de arra sem, hogy jól. Hirtelen megállított azzal, hogy ennem kell. Eddig észre sem vettem, de most, hogy nem az edzésre figyelek hirtelen nagyon megéheztem. Egy igazán jó ötlet az evés. Elkezdett mindenféle ételeket kipakolni a táskájából, de gondoltam nem lesz ilyen egyszerű. Elővett egy másik csövet a táskájából és egy fémkorongot. Odalépett hozzám és a kardra tekerte a korongot amitől egy-két kilóval nehezebb lett a gyakorlókardom. Először nem értettem mit akar, de elmondta mi is a feladatom azért, hogy ételt kapjak. El kell találnom az én csövemmel az övét. Érdekes feladat. Érthető miért nem azt akarja, hogy őt találjam el vagy győzzem le, mert látva az ő edzését ezen a szinten képtelen lennék rá.
- Rendben, akkor kezdjük el! -
Rászorítottam a markolatra és magam elé tartottam a fegyverem. Valószínűleg nem lesz olyan könnyű dolgom. Gondolom meg akarja majd akadályozni azt, hogy eltaláljam ezért megpróbál elmozdulni a támadásim elöl. Úgy kell majd támadnom, hogy ne legyen képes kitérni előle és mindenféleképpen a rúddal keljen hárítania. El is indultam felé. Kezdésből egy föntről indított egyenes csapást próbálok rá mérni. Ez annyira egyszerű, hogy ha jól számolok akkor oldalra ki fog lépni. Ha ez megtörténik, akkor lelassítok. A bal lábamat kicsit előrébb csúsztatom és áthelyezem a súlypontomat a másik lábamra, ezzel a lendülettel a törzsemet felé fordítom és lendítem a kardomat egy oldalra vágáshoz. Természetesen ha nem jobbra lép ki, akkor ugyanezt a mozdulatsort csinálom csak fordítva. Ha a tervem jól jön be talán a meglepetés erejével képes vagyok egy találatot bevinni neki. Ha nem jön össze, akkor sem adom fel, hiszen nem tehetem. Több gyors vágást próbálok indítani felé és minél nagyobb területet lefedni a támadásaimmal, hogy leszűkítsem a lehetséges menekülési útvonalakat.

Jelenlegi mestered mosolyogva várja támadásaidat, úgy tűnik valamit tervez, azonban te nem váratod meg őt, jól gondolkozol és a mozdulatsor is tökéletes, nem lehetne egyszerűbben megoldani a dolgot, minthogy a mestert támadod a cső helyett.
A nő viszont képzettebb nálad, így az első csapást egy oldalra kilépéssel védi és a következő mozdulataidra is számít, ezért mozgásával követi a tiéd, szinte a hátad mögé táncol.
- Ügyes...azonban a célpont menekülőre is foghatja a dolgot. - kuncogott gúnyosan, majd ahogy hátrapillantasz láthatod, hogy a hölgy a fák közé hajítja a csövet. Feléd fordul, majd kezeit felemelve kezd el ismét mosolyogni.
- A célpont menekül és feltartanak, a feladatod ugyanaz. - teszi hozzá a nő, s arcán még mindig virított a gúnyos arckifejezés. Talán ez tényleg hasznos edzés vagy csak tréfát űz belőled? Miért hajította el a csövet, ha jó volt a gondolatmeneted, viszont simán kikerülte a csapásod? Ezen gondolatok járhatnak a fejedben, azonban a súly egyre nehezebb az étel pedig egyre csalogatóbb.

//Elnézést a rövidség miatt.//

A terv kész volt, már csak a gyakorlatba kellet beültetni. Elindultam és az első vágás elöl pont úgy ugrott el, mint ahogy én azt elterveztem. Sajnos a második csapás, már nem sikerült úgy ahogy azt szerettem volna, mert az elöl is sikerült kitérnie. Úgy tűnik sikerült átlátnia rajtam, de ez egy cseppet sem lohasztotta le a lelkesedésemet. Ami ezután történ nagyon meglepő volt. Már készültem volna a következő támadásomra, de ekkor azt láttam, hogy a nő eldobja a csövet a fák közé. Nem értettem mit akarhat ezzel. Ez így túl könnyűnek tűnik. Biztos, hogy valami csapda. Viszont nem volt más választásom, mint utánamenni hiszen nagyon éhes voltam és ez az egyetlen lehetőségem az élelem szerzésre. Kicsi oldalra ugrottam és megpróbáltam elfutni a nő mellet. Felesleges lenne őt támadni és ha nem próbál meg feltartani, akkor teljesen figyelmen kívül hagyom és a célom felé futok. Ha megakar állítani megpróbálom elkerülni a támadásait, de semmiféleképpen nem szeretném megtámadni. Ha túljutok rajta elkezdem keresni a fémrudat és ha megtalálom, akkor sokszor egy kicsit hozzáérek. Gyakorlatilag csak megkocogtatom párszor. Mivel a cél az volt, hogy érintsem meg és nem az, hogy szétverjem, így teljesen felesleges nagyobb erőt belefektetnem a dologba. Remélem, hogy meg lesz elégedve a teljesítményemmel. Igyekszem minden erőmet belevinni az edzésbe és remélem, hogy ez elég neki.

//Sajnálom, de most ez nekem is rendkívül kevésre sikeredett //

Döntöttél. Nem körülményeskedsz, nem tervezel, egyenesen a cél felé rohansz, remélve, hogy mestered nem avatkozik közbe, ha mégis akkor ehhez méltón próbálsz reagálni. Ahogy elhaladsz mellette, érzed, s látod, hogy nem mozdul ölbe tett kézzel nézi végig ahogy elmész mellette, ekkor azonban lábaid összeakadnak és esel egy hatalmasat. Összeakasztotta a lábaidat, éppen annyira alattomos húzás, hogy ne gondolj erre a lehetőségre. Furcsa, de jól is esik neked a fetrengés, hogy a nehéz súlyokat már csak fogod, de nem tartod, hogy még ha nehéz körülmények között is, de megpihenhetsz.
Éppen vennéd a földöntúli erőt, hogy felpattanj, mikor érzed, hogy valami visszaránt a földre és elkényelmesedik a hátadon.
A mestered rád zuhant és törökülésben ülve derekadon figyel téged, majd elneveti magát.
- Ne erőlködj, csak szórakoztam, ez nem része az edzésnek. Tápászkodj fel és egyél. Azonban a karodon lévő súlyokat nem veheted le. - Magyarázta, majd leszállt rólad és egy fa tövében foglalt helyet tőled pár méterre. Megkönnyebbülés és egyrészt idegesítő, hogy csak játszott veled, azonban még nehéz feladat vár rád, hiszen a szádhoz kell emelned az ételt, úgy hogy a súlyok nehezítik karjaidat, ezután pedig ki tudja milyen edzés módot talál ki neked a bolondos nőszemély.
- Siess, ebédelj meg, aztán még meg kell keresni a csövet is. Nem szép dolog a szemetelés. - mondta.

Mikor a csövet eldobta egy percet sem töltöttem várakozással, hanem rögtön elindultam utána. Meg akartam csinálni a feladatot bármibe is kerüljön. Ekkor hirtelen éreztem, hogy valami nincs rendben. A lábaim összeakadtak és egyensúlyomat elvesztve a föld felé zuhanok. Arccal előre estem a földre. A sebeim újra megfájdultak, de ez semmiség számomra. Már szedtem volna az erőmet a felálláshoz, de ekkor valami nagyobb súlyt éreztem a hátamon. Ez rögtön vissza is lökött a földre. Ahogy hátranéztem láttam nő a hátamon ülve. Ekkor elmondta, hogy az egész nem is volt az edzés része. Most akkor szórakozik velem? Mire volt jó ha nem is az edzés része? Teljesen belezavarodtam abba amit a nő csinál. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy jó kardforgató és jelenleg az egyetlen reményem az kardforgatás megtanulásához ezért teszem amit mond. Viszont legalább nyugodtan ehetek és nem kell megharcolni minden falatért. Bár a súlyokat nem vetem le, de ez legyen a legkevesebb. Le is ültem és ki is nyitottam az étel. Az evés azonban mégsem volt olyan könnyű mint ahogyan azt elsőre gondoltam. A fáradságtól, súlyoktól és az éhségtől remegtek a kezeim, így mire a számhoz emeltem az ételt le is hullott. Szép lassan, de végül sikerült bár falatot bekapnom. Nem egyszerű művelet viszont muszáj ennem, hogy erőre kapjak és folytathassam az edzésemet. Idővel sikerült hozzászoknom és a remegés is aláhagyott miután pihentem és ettem egy kicsit. Miután befaltam az ételt úgy éreztem újra képes lennék folytatni, de ötletem sem volt mit tervezhet az a nő. Lehet megint valami kegyetlen edzésbe kell belevágnom. Nincs ötletem, annyiban azonban biztos vagyok nem lesz egyszerű a dolgom, bár soha nem is kértem. Az ilyen kemény edzések erősítik meg a testet és a lelket is.

Az ebédszünet úgy tűnik gyorsabban el telt, mint vártad, ami nem meglepő, hiszen pihenésnek tökéletes volt. Mikor már a végét jártad az evésnek, mestered elkezdett kipakolni. Figyelemmel kíséred a műveletét, talán nyugodtabb lehetsz egy kicsit, hiszen nem vesz elő újabb súlyokat.
Egy gyakorló bábú és egy gyakorló kard kerül elő, s miután a bábut leszúrta a földbe, ő maga ismét törökülésben elkényelmesedett az egyik fa tövében és hozzád hasonlóan hozzálátott az evéshez.
Miután végeztél nem is zavartatta magát, a gyakorló bábúra mutatott és a botra.
- Vedd fel a gyakorlókardod, aztán állj be alapállásba, ahogy tanultad. Vágj egy kettőt a bábúra, hogy érezd a különbséget, majd a bábu alatt találsz egy kendőt. Kösd be vele a szemed, forogj kettőt és úgy próbáld mégy egyszer. - adta ki a félreérthetetlen utasítást, de ezt is teli szájjal, nem kívánt többet hozzáfűzni a gyakorlathoz, lehet azt akarta, te jöjj rá, mi célt szolgál mindez.

//Kicsivel hosszabb reagot kérek, írd le mennyire próbálkozol, milyen eredményeid születnek és találd ki, mi lehet ennek az egésznek az értelme. A jutalmazás a reagod minőségétől és attól függ majd, rájössz-e mestered szándékára. Ja és hogy értsd, utálom átvenni más mesélését, ezért mindig a saját képemre formálom az NJK-kat. Gomen. //

Nagyon jól esett az evés és a kis pihenő amit kaptam. Az elején még remegtek a kezeim, de miután sikerült pár falatot bekapni és újra erőt gyűjteni, sokkal könnyebb volt a dolog. Még az ételemet fogyasztottam, mikor a nő elkezdett kipakolni a táskájából. Kicsit megijedtem, de szerencsémre nem újabb súlyok kerültek elő. Egy gyakorlókard és egy bábu. Volt elképzelésem arról, hogy mi fog következni, de az ő esetében ez egyáltalán nem olyan biztos. Lehet megint valami fura és fárasztó edzést talál ki. Mikor már befejeztem az evést elmondta, hogy mit is kell csinálnom. Elég egyszerűnek tűnt, túl egyszerűnek. Hirtelen elkezdett járni az agyam vajon milyen rejtett lényege lehet ennek a feladatnak. Az eddigi edzés abból állt, hogy nagy súlyokkal kellet begyakorolnom ugyanazokat a mozdulatsorokat. Ez viszont teljesen más. Itt nem kell nehéz súlyokkal hosszú ideig gyakorolnom csupán csak meg kell ütnöm a bábut párszor, és ugyanezt bekötött szemmel. Érzem, hogy ez így nincsen rendben, de nincs időm ácsorogni és gondolkozni. Letettem a tálat amibe az étel volt és felálltam. Bár csak egy rövid ideig pihentem mégis sokkal könnyebnek éreztem a testemet. A súlyokat amik rajtam vannak teljesen megszoktam már, így különösebben nem is zavartak. Odasétáltam a bábuhoz és felvettem a földről a gyakorlókardot. Felvettem az alapállás és párszor rácsaptam a bábura. Kicsit idegesítő volt, mert ellentétben azzal, mikor a mester ellen harcoltam ez a bábu nem tér ki nem mozdul és nem védi ki a támadásaimat. Persze ez természetes egy élettelen tárgytól, de mégis valahogy olyan érzést keltet bennem mintha egy teljesen védtelen a félelemtől megdermedt embert csapkodnék, bár lehet ez csak az én problémám. Néhány támadás után abbahagytam és lehajoltam a kendőért. Első ránézésre az is átlagosnak tűnt. Lekötöttem úgy, hogy biztosan ne lássak semmit és ahogy kérte kétszer megfordultam. Ennyitől még egy átlag ember sem lenne képes elszédülni, így ez sem akadályozhat engem. Bár belegondolva, így hogy nem látok semmi azt sem tudom pontosan, hogy hol van a bábu. Mivel kétszer pontosan a tengelyem körül megfordultam, így előttem kéne, hogy legyen. Kéne, de mi van ha akármennyire is próbáltam egy kicsit elvétettem az irányt. Lehet most tőlem jobbra vagy balra, akár a hátam mögött is, bár ez utóbbi nem valószínű. Talán ezt akarja megtanítani nekem. Vannak olyan helyzetek, mikor egy láthatatlan ellenféllel kell megküzdenem. Mármint nem feltétlenül a szó legszorosabb értelmében, hanem olyan akit nem láthatok valamilyen okból. Lehet azt akarja mondani ezzel a feladattal, hogy nem támaszkodhatunk mindig a szemünkre hanem valami más formába kéne megtalálni az ellenfelet. Ezek viszont szimplán csak találgatások. Nemigazán értem mit is akar ezzel, de ezek azok a válaszok amiket a legvalószínűbbnek tartok. Viszont ebben az esetben ez a látásom hiányába is túl könnyű. Hiszen tudom a bábu itt van, még abban az esetben is ha nem pont előttem áll. Tehát meg kéne találnom. Rámarkoltam a kardomra és egy teljes fordulatot tettem miközben a fegyvert kitartottam oldalra. Éreztem, hogy megakad a bábuban. Abban a pillanatban lefékeztem magamat és egy fentről indított egyenes csapást mértem annak a fejére. Lehúztam a kendőt a szememről és a mesterem felé néztem.
- Jól csináltam?- Lehet a kérdésem egy kicsit furán hangzik, hiszen amit kért megtettem, de mégis nagyon bizonytalan vagyok ebben. Akár az is előfordulhat, hogy most is csak viccelt, mint az evés előtti kis feladatban, de ezt most kétlem. A válaszától függetlenül még egy kérdés intézek felé.
-Esetleg megkérdezhetném mi is volt ennek a feladatnak a lényege? Őszintén szólva sok mindenre gondoltam, de még mindig bizonytalan vagyok ennek kapcsán. - Ekkor hirtelen valami átvillant az agyamon a kép amit az evés előtti gyakorlatnál csinált. Összeakasztotta a lábaimat. Egy nagyon alattomos húzás volt, de talán pont ez a kulcs. Nem vettem észre, mert nem számítottam rá, de ebben a világban a harc közben nincsen ilyen. Egy harcban mindent szabad és mindenre fel kell készülni. Bár ez még mindig csak találgatás, de úgy érzem, hogy közel járok. Remélem, hogy elmondja mit is akart valójában ezzel a feladattal megtanítani nekem.

Mindent megtettél, amit a mestered kért, kendő nélkül és azzal is eltalálod a bábut, ám csak kétszer. Ahogy felhúzod a kendőt, és kiejted a szádon mondanivalódat, éles fájdalom hasít kobakod búbjába. Mestered áll előtted egy a tiédhez hasonló gyakorló karddal a kezében, valószínűleg azzal sújtott le rád.
- Nem jó! Nem azt kértem, hogy szerencsejátékozz, hanem, hogy találd el. Próbáld újra. Addig csinálod, míg el nem találod. Minden próbálkozás után egyel többet forogsz. - utasított, majd a fakardjával belekapott a kezedbe, ezzel is sürgetve a kendő felvételét. Ahogy ez megtörténik, érzed, hogy megragad, majd teljes erejéből pörgetni kezd, érzed, hogy három pörgés után állít meg, de még úgysem vagy elég biztos a helyzetedben, mint azelőtt. A kérdés, hogy miért nem volt jó a gyakorlatod, mit értett az alatt, hogy szerencsejáték, és hogy nem találtad el, mikor érezted a kard és a bábu találkozását. Itt a másik probléma, hogy ha ismét elvéted, lehet, hogy még egy koki kisgazdája leszel, de a legfontosabb, hogy rájöjj a gyakorlat lényegére. A mestered most komoly volt, arcán nem volt mosoly, lehet hogy gondolatmeneted valóban igaznak tűnik és közel jársz a valósághoz...az egész az edzés része.

//Most nem kell hosszú reag, elég, ha rájössz mit akar a mestered. Addig fogjuk futni a köröket, míg nem sikerül. Hajrá!//

A kérdésem után rögtön fájdalom járta át a fejemet. Ahogy hátra néztem láttam a mesteremet, aki az enyémhez hasonló gyakorlókardot tartott a kezében. Valószínűleg azzal vágott fejbe. Ezek szerint, amit csináltam nem volt jó. Elhangzik egy szó amit nem tudtam értelmezni. Mit érthetett azon, hogy szerencsejáték? Mit csinálhatok rosszul? Eltaláltam a bábut pont úgy, ahogy kérte. Valamiért mégsem elégedett meg ezzel. Újra a szememre csúsztattam a kendőt és elkezdtem volna forogni, de ekkor hirtelen megragadt és elkezdett forgatni. Háromszor fordultam meg, mikor abbahagyta. Ahogyan az előbb is most is kétségeim támadtak a bábu helyét illetően. Nem látom így nem tudom hol van. Még csak azt sem lehet mondani, hogy más érzékszerveimre kéne hagyatkoznom, hiszen az ellenfelem egy mozdulatlan bábú, ami nem csap semmilyen zajt, így nem is hallom. Ötletem sincs már mit akarhat ezzel az edzéssel. Az arcából ítélve komoly dologról van szó, de gyakorlatilag semmilyen segítséget nem adott azzal kapcsolatban mit is kéne pontosan tennem. Kiadta az utasítást, hogy találjam el, amit meg is tettem, de nem volt elég. Egyvalamit tudok, hogy újra meg kell próbálnom. Nagy levegőt veszek és lassan kifújom azt. Rászorítok a markolatra és megemelem a kardot. Előrébb lépek eggyel és egy átlósan lefele érkező csapásst indítok el előre. Ha eltalálom utána még pár csapást viszek be a bábunak. Miután ezzel megvagyok leengedem a kardomat és várom a mesterem válaszát. Ha most sem fogadja el, akkor felteszek neki egy kérdést.
-Nem értem a gyakorlat lényegét. Mit kéne csinálnom? Mi a célja ennek az edzésnek? - Hangzanak el a számból ezek a mondatok. Ötletem sincs, hogy egészen pontosan mit is vár el tőlem és ez nagyon zavar.

Ismét elvégzed a gyakorlatot, jobban koncentrálsz, mint az előbb és el is találod a bábut, azonban mikor leveszed a kendőt ismét kapsz mesteredtől egy kokit, mire már szinte könnyes szemmel kérded meg, mit vétettél. (költői túlzás a hatás kedvéért )
A mester kérdésedre még jobban bedühödött és hevesen elkezdett csépelni a fakarddal, alig győzted kivédeni a csapásokat, de a tapasztalat ellened szólt, sok bibis végtaggal lettél gazdagabb.
Az sem korrekt elgondolás, hogy a bábu mozdulatlan, ezért érzékeiddel nem tudsz rá figyelni, ninja létedre találomra csapkodod a bábut, valószínűleg az nem tetszik a most már nyugodt hölgynek.
- Hm...rendben, segítek. - fújta ki magát leülve a fűbe, de még mindig rosszallóan pillantott rád.
- Egy ninja mindig tisztában van a környezetével és nem úgy, hogy számolja a köröket //gondolt itt a pörgetésre//. Mielőtt egy shinobi támad alaposan felméri a környezetét, hallgatja a fák szavát, a madarak sokat mondó csicsergését, érzi a szellő hívogató fuvallatát, megérzi a távolból jövő csatafüst szagát. Még ha az ellenséged láthatatlan és szinte olyan halkan lépked, hogy esélytelen a lebukása, egy ninjának mindig alkalmazkodnia kell a környezetéhez. Mit csinál mindig az ellenfél, ha mozgása csendes? Lélegzik, dobog a szíve. A mozdulataidból látszott, hogy találomra ütöttél, nem volt halálos a találat, nem volt benne precíz vágás. A feladat az volt, hogy vakon is tökéletesen eltaláld az ellenfelet, ilyenkor a környezet a társad. Mi lesz ha megvakulsz, és több ellenféllel állsz szemben? Csapkolódsz, mint egy amatőr? - kérdezte, majd felkelt a földről, és ismét bekötötte a szemeidet.
- Figyelj oda a környezetedre. Most nem kell eltalálnod a bábut, csupán mond el, mit érzel, mit hallasz? Próbáld meg eldönteni merről fúj a szél, milyen hangok milyen irányból jeleznek feléd. Koncentrálj. - mondta.

//Remélem így már világos, mire akart a mester célozni. A feladat adott, szépen részletezd azokat a dolgokat, amiket most felsorolok és fűzd őket irányhoz, sőt találd ki mi lehet amit érzel, hallasz.//

Hallás: Madárcsicsergés, nyekergés, suhogás, szuszogás
Szaglás: enyhén érezhető kellemetlen, sós illat, szalma enyhe illata, enyhe fűszerrel kevert, édeskés virágillat
Érzés: Valami lefolyik a halántékodon, a hátadon, erős koncentráció hatására érzed, hogy a lábad alatt lévő közvetlen talajból hang árad

//Ezen szavak némelyike még kapcsolódik is egymáshoz, természetesen ne egyből jöjj rá ezekre, hiszen kezdő vagy, de amit kitalálsz, azt bátran írd le. A jutalmad függ a megoldástól.//

A kérdésemre egy újabb fejbevágást kaptam. Nagyon fájt főleg, hogy még az előző csapását is éreztem a fejemen.
- Ezt most miért kaptam? - Válasz helyett azonban még több ütést kaptam. Igyekeztem kivédeni, de esélyem sem volt ellene. Most már mindenhol fáj a testem, de választ egyenlőre nem kaptam. Végül úgy döntött, hogy megosztja velem azt, amit meg akart tanítani. Ahogy elmondta minden világos lett. Nem is értem, hogy nem jöttem rá hamarabb. Bár a gondolatmenetem, már közel járt hozzá a tényleges megoldás mégsem jutott eszembe. Ha az egyik érzékszervemet el is vesztem, ott van a többi, hogy pótolja azt. Ha nem látok, akkor a hallásomra, szaglásomra és tapintásomra kell hagyatkoznom. Egyszerűnek hangzik pedig nem az. Ahhoz, hogy tökéletesen megállapítsam a helyzetemet és az ellenfelemét nagyon sok mindent kell egyszerre figyelembe venni. Ninjaként az érzékszerveim kifinomultabbak, mint az átlag embereké, de valahogy soha nem jutott eszembe, hogy olyanok mint a szaglás vagy esetleg a tapintás hasznos lehet egy harc során. Ez is volt az oka, hogy olyan könnyedén ki tudott gáncsolni. Ez az amit meg akart nekem tanítani. Most, hogy értem könnyebben fog menni a feladat. Már csináltam volna újra az eddigit, de ekkor közbeszólt. Új feladatot kaptam. Most csak annyi, hogy mondjam el mit érzek magam körül, persze mindezt bekötött szemmel. Újra felvettem a kendőt és elkezdtem figyelni. Úgy éreztem a környezetemet, mint eddig még soha. Érdekes volt és egyben hátborzongató, hogy mennyi mindent ki lehet következtetni néhány hangból és szagból.
- Madárcsicsergést hallok és némi mozgolódást. A közeli erdőben élő állatok hangja lehet. - Egy nagy levegőt vettem, hogy a körülöttem terjengő szagokat is meg tudjam állapítani.
- Egy alig érezhető kicsit kellemetlen szagot érzek. Nemigazán tudom hova tenni, így nincs ötletem miből jöhet. Ezenkívül sós, széna, és fűszeres illatot érzek. Ezek a közeli faluból áradhatnak ide. A virágillatok pedig erről a kis tisztásról jönnek, amin most állunk. - Amiket hallás és szaglás alapján meg tudtam figyelni azt elmondtam. Már csak egy dolog maradt, a tapintás. Éreztem ahogy a hátamon és a halántékomon végiggördül valami nedves.
- Éreztem valami nedveset. Talán egy-két esőcsepp lehetett. - Ezeken kívül volt még valami. Ahogyan elkezdtem mégjobba olyan volt, mintha éreznék valamit a talpam alatt. Mintha hangok szűrődtek volna ki onnan, de nem voltam biztos benne.
-Érzet még valamit pontosan alattam. Olyan, mintha lenne a föld alatt valami. Talán valami alagút lehet vagy esetleg egy föld alatt lévő forrás. Ennyit érzek jelenleg. - Fejeztem be a mondatomat és vártam, hogy a mesterem megmondja mennyire is voltam pontos.

//Ember, ennyire ráhibázni. //

A nő viszonylag csendben hallgatta végig mondandódat, talán sikert értél el, mert a válasz nem egy újabb ütés volt.
- Rendben, vedd le a kendőt. Amiket éreztél kezdésnek nem rossz, de sajnos az irányelv még mindig gyatra. Pontos irányra gondoltam, merről jön a madárcsicsergés, bár azt legalább kitaláltad. A fűszeres virágillat valószínűleg a parfümöm, a közeli faluból áradó illatokat még egy kutya is a szél segítségével érzi meg, de nem rossz kísérlet. - vigyorgott mostmár.
- A szénaszag a bábuból ered, amivel össze van kötegelve, ez lett volna a legnagyobb segítséged a harc során. A fák hangja is tisztán kivehető, bár igen a kutyaugatás is tisztán hallható. Az eső nem esik, valószínűleg izzadságot érzel, ami nem csoda, hiszen meleg van. Viszont az már előrehaladás, hogy megérezted a lépéseim zaját, még akkor is, ha alagutat képzeltél magad alá. - nevette el magát.
- Az edzésnek mára vége, de házi feladatot kapsz. - mondta, majd a kezedre csapott, mikor megpróbáltad levenni a kendőt a fejedről.
- Vakon fogsz élni egy teljes napig. Holnap ugyanitt találkozunk és addig nem veheted le a kendőt. Ne csalj, mert megtudom, más különben feleslegesen pazarolod az időmet. Élvezd ki a súlyok nélküli létet is, mert holnap újra találkoztok. - mondta, majd segített neked lecsatolni őket a kezedről. Hallottad, amint még elpakolta a felszereléseket, majd odalépett hozzád és megtaszajtotta hátulról.
- Arra van a hazaút. Jó szórakozást. - kacagott, majd hallod ahogy távolodik tőled.

//Az utolsó két próbát sajnos nagyon elszúrtad, így csak 6 ch pontot tudok adni neked. Következő reag ugyancsak jöhet ide, de mielőtt ideérnél 40 soros reagban írd le, hogy telt a vak napod. //

//Az izzadságot, még el is találtam volna, de azt gondoltam, túl egyszerű lenne XD //

Miután elmondtam a dolgokat a mesterem elmosolyodott és magyarázni kezdett. Eléggé lehangoló volt, mikor megtudtam, hogy egyet sem sikerült eltalálnom. Ezen a tényen az sem segített, hogy kinevetett. Bár tény, hogy nagyon elrontottam ezt. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz. Annyira függök a látásomtól, hogy ha elveszíteném, nem érnék semmit. Le akartam venni a kendőt a fejemről, de ő rácsapott. Új feladatot kaptam. Egy teljes napot kell eltöltenem, miközben ezt a kendőt viselem. Magyarán mondva egy teljes napig kell meglennem a látásom nélkül. Nehéz feladatnak ígérkezik, de bízok a képességeimbe és megfogom tudni csinálni.
-Rendben, megcsinálom. - Hirtelen könnyebbnek éreztem a kezeimet. Ez annak volt köszönhető, hogy leszedte a súlyokat rólam. Jó volt végre a súlyok nélkül mozogni. Hallottam, ahogy közelebb lépett hozzám, majd hátulról meglökött, ezzel jelezve az irányt. A léptei egyre távolodtak tőlem. Egy kis idő után, már nem nem is hallottam. Nagy levegőt vettem és elindultam. Nem lesz könnyű dolgom, de mindent meg kell tennem, mert csak így leszek képes fejlődni. Egyenesen haladtam a megadott irányba, remélve jó úton haladok. Ahogy haladtam a kis faluból jövő hangok egyre csak erősödtek. Ezzel már tudtam, hogy a megfelelő irányba indultam. Hamarosan megéreztem, hogy a füves talaj eltűnik és sima földútba megy át. Ez azt jelentheti, hogy beértem a faluba. A feltételezésemet az is megerősítette, hogy az emberek beszélgetéseit egészen közelről hallottam. Örültem annak, hogy épségben sikerült eljutnom idáig, de egy újabb probléma merült fel bennem. Nem tudtam merre kellene most mennem. Először szerettem volna visszatérni a fogadóba. A gond az, hogy sejtésem se volt, most épp hol lehetek. Elkezdtem gondolkozni, miket láthattam, mikor bejöttem a faluba. Emlékszem először elmentem egy piac mellet. Sok ember volt arra, de mivel esteledik, már csak egy páran lehetnek ott. Aztán jön a kovácsműhely, ahol megvettem a fegyvereimet. Ha eltudnék jutni oda, akkor már sokkal könnyebb dolgom lenne. Onnan csak két utcányira van a fogadó. Emlékszem a fogadóból áradó jellegzetes fűszeres húz, illetve az alkohol szagára. Ha közel járok hozzá biztos megfogom találni. Már csak az előbb említett helyek pontos helyét kéne megtalálni, és onnantól könnyű dolgom lesz. Megálltam az úton és elkezdtem hallgatózni. Tőlem jobbra fadobozok és pár ember hangját hallottam. Mivel nem volt más ötletem, így elindultam arra. Szerencsére jól döntöttem, mert ahogy közeledtem a hangok erősödtek és már az emberek beszélgetésit is hallani lehetett. Alkudozások, a pénz zörgése és a friss hal illata lepte be a területet. El sem lehetett téveszteni. Tovább haladtam az úton. Igyekeztem egyenesen menni, de néha belebotlottam valamibe. Bár nem láttam, de valahogy olyan érzésem volt, mintha az emberek engem bámulnának. Igaz ez a dolog nem érdekelt, de mégis nagyon fura érzés volt. Már öt perce sétáltam egyenesen és a piacon már keresztülhaladtam, de valami hiányzott. Nem hallottam a kovácsműhely felől semmit. Lehet, hogy rossz irányba sétáltam egészen eddig, de lehet már bezárt. Ez egy rossz jel, mert megint fogalmam se volt, hogy merre járok. Elkezdtem gondolkozni, mit is láthattam még, ami jelenleg segíteni tudna nekem. A probléma az volt, hogy semmi sem jutott eszembe, így nem volt kiindulópontom se. Folytattam az utamat egyenesen. Átmentem az út jobb oldalára. Kinyújtottam a kezemet és a házak kerítésének oldalán végighúztam. Ezt azért csináltam, hogy könnyen megtudja állapítani hol is található a következő utca. Ha azt vesszük mennyit sétáltam a piac után, talán a következő sarkon kell befordulnom. Legalább is nagyon reméltem. Mikor megtaláltam a következő sarkot be is fordultam. Ahogy sétáltam nem hallottam semmi különöset. Ez egy kicsit elszomorított. Nem volt túl nagy falu, de nekem sikerült eltévednem. Miközben mentem megleltem az én apró reménysugaramat. Megéreztem azt a jellegzetes sült hús illatát. Bár ezt az illatot a szél hozta egy kicsit messzebbről. Az irányt is viszonylag könnyen megtudtam állapítani, mivel arra kellet mennem, amerről a szél fújt. Egy kis séta után meg is találtam a helyet. Már erősen lehetett érezni a hú illatát és az alkoholtól bűzlő emberek szagát. Nem voltam biztos benne, de mivel nem látok, mintha a többi érzékszervem élesebb lenne, bár lehet csak képzelődök. Nagy nehezen, de megtaláltam az ajtót és beléptem. Először fel akartam menni a szobámba és lerakni a cuccaimat. Szép lassan elkezdtem a terem másik végébe sétálni. Közben a kezemet magam előtt tartva próbáltam úgy menni, hogy semminek se menjek neki. Lassan elértem a szembelévő falat. Innen jobbra fordultam és hamar el is értem a lépcsőt, amiben majdnem sikerült megbotlanom. Óvatosan elkezdtem felfele menni. Emlékeztem, hogy balra a második ajtó az enyém. Ahogy felértem el is kitettem a bal kezemet. Végighúztam a falon és éreztem az első ajtót. Továbbmentem és a másodikat is megtaláltam. Benyúltam a zsebembe és elővettem a kulcsot, amit a fogadóstól kaptam. A mutatóujjamat végighúztam az ajtó jobb oldalán, és megtaláltam a kulcslyukat. Belehelyeztem a kulcsot és elfordítottam. Lenyomtam a kilincset és beléptem a szobába. Levettem a kardomat és lehelyeztem az ágyra. Kicsit leültem. Fárasztó nap volt és ez az utolsó feladat sem segített sokat a dolgon. Éreztem, hogy újra éhes lettem. Itt volt az ideje a vacsorának. Nem tudtam, hogy mennyi lehetett az idő, de úgy éreztem odakint már sötét van. Felálltam és elindultam kifele. A lépcsőn lesétálva hallgatózni kezdtem. Nem volt sok ember a fogadóban, így könnyű volt olyan asztalt találni ami üres volt. Kértem egy tál ételt és miután megérkezett gyorsan el is fogyasztottam. Fura volt úgy enni, hogy nem láttam mi is van előttem, de illatra és ízre jó volt, így nem aggódtam túl sokat. Miután végeztem visszasétáltam az emeletre és lefeküdtem az ágyamra. Egy kis ideig elmélkedtem, hogy vajon mi jön ezután, de hamar elnyomott az álom. Másnap reggel az ablakon besütő napra ébredtem. Bár a szememen rajta volt a kendő és csukva is voltak, de még így is éreztem a napot melegségét. Felültem az ágyon és megvakartam a fejemet. Elgondolkoztam miként fogok visszajutni arra a helyre. Remélem, hogy már ott lesz mire én megérkezek. Felálltam és igyekeztem összeszedni a cuccaimat, ami egy kis keresgélésbe telt, mert előző nap olyan fáradt voltam, hogy nem jegyeztem meg pontosan hova is tettem. Szerencsére nem volt nagy a szoba, így hamar meglett minden. Kimentem a szobából és bezártam magam mögött az ajtót. Elhagytam a fogadót. Innen balra kellet mennem végig a kis utcába. Hamarosan meghallottam, ahogy a fém összecsapódik egy másik fémmel. Sistergő hang egyre erősítette bennem a hitet, hogy elértem a kovácsműhelyet. Örültem, mert innen már tudtam merre kell mennem. Hamarosan a piacon is átmentem. Utána nem sokkal elfordultam és megérkeztem a füves területre. A sima földutat felváltotta a göröngyös, füves talaj. Megérkeztem.

//Remélem, hogy ez az aprócska post megteszi //

//Szép, bár nem volt átmenet. Képzeld el, ha a te szemed bekötik és úgy kellene hazamenned. Azért elég necces lenne, jó párszor felbuknál valamiben/valakiben, na de menjünk tovább és köszönöm a türelmet.//

A bekötött szemeidnek köszönhetően a többi érzékszerved valóban kiélesedett, na de persze nem lett szuper képességed, azért mégis rájuk kellett hivatkozni. Elég furcsán telt a napod, sokan megkérdezték jól érzed-e magad, volt aki megpróbált átvezetni az út túloldaláról a másikra. Hiába no, vannak még illemtudó emberek.
Visszafele azért nekimentél néhány fának, a madarak csicsergése és a szél fúvása kicsit megkavarta a hallásod, de gond nélkül eljutottál arra a tisztásra ahol tegnap edzettetek. Nem hallottál senkit, sem légzés, sem mozgást, úgy tűnik időben érkeztél, vagy mestered késik.
Már épp azon gondolkoztál, hogy leülsz egy fa árnyékában, mikor mozgásra lettél figyelmes a hátad mögül, folyamatosan közelít feléd, majd a suhintás teszi nyilvánvalóvá, megtámadtak téged.
Szemeid be vannak kötve, mestered még sehol, nem is érzed a tegnap még belőle áradó parfüm illatot sem, egyedül vagy. Megmutathatod, mit tanultál ezen két nap alatt, vagy akár le is veheted a kendőt és úgy veheted fel a harcot a támadóddal.

Nehéz napon vagyok túl. Sokáig be volt kötve a szemem és úgy kellet tájékozódnom. Elég nehéz volt. Többször nekimentem különböző dolognak és el is estem. Voltak akik megpróbáltak segíteni nekem, ami egy nagyon kedves gesztus volt, de mindig visszautasítottam, mert saját erőmből kellet megcsinálnom ezt a feladatot. Visszafele út, már könnyebben ment, de még itt is voltak problémák. Kezdtem úgy érezni, hogy egyre jobban képes vagyok tájékozódni a látásom nélkül. Nagyjából fel tudtam mérni a körülöttem lévő emberek helyzetét, bár bajban voltam a tárgyakkal és a különböző mozdulatlan dolgokkal szemben. Nagy nehezen kiértem arra a kis tisztásra ahol előző nap gyakoroltunk. Mikor megérkeztem nem volt ott senki. Szélen és néhány állathangon kívül nem hallottam semmi mást. Meleg volt, így úgy döntöttem, hogy leülök egy fa árnyékába. Ekkor azonban mozgásra lettem figyelmes. Először úgy véltem, hogy a mesterem lesz az. Viszont nem éreztem azt a parfümillatot, ami tegnap is rajta volt. Már fordultam volna hátra, de egy kard suhanását hallottam. Hangjából könnyű volt kitalálni, hogy igazi kardról és nem csak egy fa gyakorló fegyverről beszélünk. Nem volt időm gondolkozni. Bal kezemmel megragadtam a kardom tokját és kirántottam az övemből, közben a jobb kezemmel megfogtam a kard markolatát és kihúztam a fegyveremet a negyedéig, és azzal a kis résszel próbáltam blokkolni a támadást. Nem tudtam eldönteni, hogy ez egy újabb próba, vagy valaki tényleg megakar ölni. Ez utóbbi is elég valószínű, mert egy elveszett ninja vagyok, valószínűleg egy kisebb vérdíjjal a fejemen. Lehet le kéne vennem a kendőt, de ha ez egy újabb próba, akkor rosszul járok. Ha viszont mégsem, akkor még rosszabb lesz a helyzetem. Nehéz döntés. Az a legjobb ha egyenlőre fent hagyom és ha a dolgok rosszabbra fordulnának, majd leveszem.
- Ki vagy és mit akarsz tőlem? - Teszem fel az egyszerű kérdést. Nemigazán számítok válaszra, de egy próbát megér. Ha sikerült kivédenem a támadását, akkor megpróbálok gyorsan távolabb kerülni tőle. Kihúzom a kardomat, de a bal kezembe otthagyom a tokot. Ennek egyetlen oka, hogy azzal is lehet hárítani a támadásokat, így talán sikerül egy kicsit lefaragnom a hátrányomból. Közben figyelem, hogy mit csinál. Ha támad, akkor megpróbálom figyelni a mozgásának hangját, és azt ahogy a kardja hasítja a levegőt, hogy ki tudjam védeni és esetlen tudjak támadni ellene.

Megannyi gondolat mi végig cikázott agyadon, mi lenne a legjobb, levennéd a kendőt, vagy fenn hagynád, ki támadhatott meg, a mestered, vagy komoly ellenfél?
Viszont az idő sajnos nem neked dolgozik, csapását épp hogy ki bírtad védeni, bár lehet ez az információ előnyödre lehet. Meglepetésből támadott meg egy felkészületlen "vak" kezdő kardforgatót, aki mégis kivédte a támadást.(Szeretnék erre kérni egy gondolatmenetet a karakteredtől, mit jelenthet ez.)
A csapást követően a hátad mögül hallottál lépéseket, távolodni kezdett, talán ismét más irányból készül téged megtámadni. Ismét csend honol a kis tisztásra, nem hallasz hangokat, amik az ellenfél érkezésére figyelmeztetnének, szélcsend van jelenleg, madárcsicsergést hallasz csupán, a szél hiánya megnehezíti a dolgod.
Hirtelen fájdalmat érzel a bal karod felől, majd egy koppanást hallasz a mögötted lévő fa felől, melynek árnyékában eddig ültél. A karodhoz nyúlva meleg folyadék csurgását érzed, s kitapintva a sebet, rájössz, valami megvágott. (Találd ki és vezesd le azt, mi történhetett, mivel találhattak el és találj megoldást, lehetőleg úgy, hogy nem veszed le a kendőt. Ha fenn hagyod és úgy győzöd le az ellenfelet, dupla jutalmazásban részesülsz.)

Nem sokon múlott, de sikerült kivédenem az ellenfelem csapását. Ami azt illeti túl könnyűnek is tűnt. Teljesen felkészületlen voltam és nem is látok. Ebből több lehetséges opciót tudok kikövetkeztetni. Az támadó lehet a mesterem, vagy egy általa felbérelt ember, aki le akar engem tesztelni, így nem veszi komolyan a harcot. Ugyanakkor előfordulhat, hogy az ellenfelem képzetlen harcos és esetleg úgy vélhette, hogy könnyű ellenfél vagyok számára, így nem adott bele mindent. Az utóbbi esetében lehet, hogy már régebb óta figyel és ezt az alkalmat tartotta a legmegfelelőbbnek a támadáshoz, mert itt senki sem látja, hogy mi történik. Elég kellemetlen helyzetbe csöppentem. Akármelyik is igaz, nekem mindent bele kell adnom, mert lehet az életem múlik rajta. A támadását követően az ellenfelem elszaladt. Egy perc sem telt el és újra csend volt. A szél ne fújt, csak a madarak csicseregtek. A szél esetében nem tudtam eldönteni, hogy ez nekem kedvező-e vagy hátrány. A támadóm semmilyen hangot nem adott ki. Teljes volt a csönd, így nem tudtam megállapítani hol lehet. Ekkor azonban valami meleget kezdtem el érezni a bal karomon és egy koppanást hallottam a mögöttem lévő fában. Nemsokára a fájdalom is megérkezett. Nem volt erős és, ahogy a kezemet odaérintettem a fájdalom forrásához rögtön rájöttem, hogy valami megvágott. Távolsági fegyver. Nagy szerencsétlenségemre nem buta az ellenfelem, de ez korántsem jelenti azt, hogy olyan erős lenne. A fegyverre rögtön három opció is eszembe jutott. Kunai, shuriken és senbon. Az előző kettő még nem olyan veszélyes, mert a levegőbe repülve jellegzetes hangot adnak ki, így ha időben észreveszem ki tudom kerülni. A senbon viszont már teljesen más. Olyan kicsi, hogy képes szinte teljesen hangtalanul repülni, így nagy veszélyben lennék. Hmm... kicsi. Ekkor hirtelen eszembe jutott a koppanás a mögöttem lévő fában. Egy senbonnak nincs ekkora hangja, mikor egy fába csapódik. Szerencsémre ezt a lehetőséget kizárhatjuk. Viszont így is elég nagy bajban vagyok. Hiába hallom meg, ha nem tudom kikerülni és nem tudom pontosan merről jött. Ekkor eszembe jutott valami jó. Nem csak neki vannak trükkjei. Ninja vagyok, így ki kell használnom azokat az adottságokat. A Bunshin no jutsu-t alkalmazva gyorsan csináltam három klónt. Így négyen elindultunk különböző irányba. Ha jól sikerül a tervem, akkor meg tudom téveszteni, így elkezdni dobálni a klónokat esetleg néha engem is. Ennek köszönhetően megpróbálom a hallásom segítségével megállapítani, hogy hol érnek földet, vagy esetleg más szilárd tárgyat a fegyverek. Ebből megpróbálom kikövetkeztetni, hogy egyenes vonalba merre lehet az ellenfelem. Ha támadások felém veszik az irányt, akkor igyekszem kikerülni őket és az előző módszer szerint megtalálni az ellenfelemet. Ha időközben előjön, akkor igyekszem a lépései alapján megtalálni és támadást indítani ellene.

//Jiraiya//

Jól esett a biztatás, bár nem tudhattam, hogy ez Karasunál mennyire volt könnyen kiérdemelhető. Szó, ami szó, az imént befejezett edzés igencsak lefárasztott – főképp mentálisan –, ám így is megpróbáltam az ANBU kérésére összpontosítani.
– Túl sok információval nem hiszem, hogy szolgálni tudnék – kezdtem bele. – Biztos vagyok benne, hogy tudod, évek óta nem jártam a szülőfalumban… Ez bizony sok idő, ami pedig azt illeti, akkoriban még gyerek voltam, nem igazán figyeltem az ilyesmire. Néhány dologra mégis felhívnám a figyelmed, bár erősen lehetséges, hogy már te is tudsz róluk.
Rengeteg emlék kavargott lelki szemeim előtt. Csupán most tudatosult bennem igazán, hogy régi szülőföldemre tervezek épp visszatérni, ahol akár édesanyámat és régi barátaimat is láthatom majd. A szülőföldre, ahol egykor az a bizonyos elérhetetlen, legyőzhetetlennek, mi több, istennek titulált ember tartotta kezében a dolgokat: a békét. A vezető, akit gyerekkoromban egyáltalán nem tiszteltem, sőt talán meg is vetettem. Valószínűleg az őt övező titkok voltak azok, melyek ellenszenvet váltottak ki belőlem… Sok idő kellett ahhoz, hogy rájöjjek, mekkorát tévedtem.
– A falu vezetője értesüléseim szerint még mindig a sokak által csak „Isten angyala”-ként aposztrofált nő. Bár sejtésem sincs arról, mekkora erő birtokában van, tudnod kell, hogy bár nem olyan rejtélyes személy, mint előde, a falu népe így is vakon megbízik benne. Persze ez el is várható, így megy ez a Hokage esetében is. Itt azonban valami másról is szó van, mivel Amegakure mindig is a háborúk kereszttüzében állt. A boldog békeidők gyermekeként jól tudom, hogy a fiatalokba már igen korán beleégetik az engedelmesség és a hazaszeretet érzését. Ez is természetesnek hangozhat, de itt valójában arra szeretnék utalni, hogy Amegakuréban talán nagyobb a kisember és a hatalom közti kapocs, mint az a Tűz országában megszokott. Tudniillik itt elsősorban a hatalom volt az, amely elhozta a békét, mégpedig nem is olyan rég… – fejtettem ki gondolataimat talán kissé túlságosan pátoszosan.
Ami az illeti, igen sokat tudtam volna még beszélni Amegakuréről, de úgy éreztem, válaszom már így is eltér kicsit a kérdésben megfogalmazottaktól.
Gondolataimban való kutakodás közben hamar eszembe jutott pár éve megfogalmazott igencsak távoli álmom is, mely igencsak mesébe illő volt, de hát az álmok már csak ilyenek: Isten angyala mellett én szerettem volna lenni az, aki oltalmazza Amegakurét. Bár kezdetben a volt vezetőt, Peint – kinek nevét én magam is csak halála után hallhattam – megvetettem, nem sokkal azután arra is ráeszméltem, hogy végső soron most csupán az ő segéde az, aki a falut védelmezi. Egy olyan egykori segéd, akinek az érinthetetlensége is tovaszállt, ki már nem nevezhető olyannyira mitikusnak, mint előde...
– Ami azt illeti, egy technikáról tudok még neked beszélni, melynek létezéséről nem bizonyosodhattam meg, de igen sok helyről hallottam róla. A szóbeszéd azt tartja, hogy az egykori vezető képes volt a folytonos esőzések segítségével érzékelni, ha idegen chakrájú egyén hatolt be a falu területére. Bár nem hiszem, hogy a jutsu kivédhető lenne, de valószínűnek tartom, hogy ilyesfajta védelmi rendszerrel Amegakure már egyébként sincs felszerelve – fejeztem be gondolatomat.

Vajon mi történt azóta a faluval?

//Fumimaro//

Gondolatok milliónyi futnak át a fejeden, gondolkozol, félreteszed hirtelen jött indulataidat és higgadtan reagálsz a kialakult helyzetre.
Három klónt csinálsz és elküldöd őket a szél rózsa minden irányába, hogy ezzel is sikeresen megtudakold ellenfeled helyzetét. Az eredmény félig jár sikerrel, az első bunshin nekiszalad valaminek, míg a másikat terved szerint egy fegyver pukkasztja ki. Annyit megállapítasz, hogy észak felől jött a támadás, pár lépésre onnan, ahol leültél a fa árnyékába.
Már éppen változtatnál a pozíciódon, mikor új információ birtokába kerülsz, az utolsó bunshin is elhalálozik, ő belebotlott valamibe, ami hangos robajjal járt együtt.
Minden klónod oda lett, ismét nyílt célpontot szolgálsz ellenfeled számára, aki úgy tűnik az életedre tőr.

Hallás: robaj, szárnycsapások, csicsergés abbamaradása, koppanás észak felől
Szaglás: füst szag
Érzékelés a klónok után: belebotlás valamibe, ütközés, éles tárgy érzékelése a homlok tájékon északi irányból

Ch pont: 95%
Sérülés: bal kar [vágás (enyhe vérzés)]

A tervem félig sikerült. Nem volt annyira hatékony, mint amennyire reméltem, de így is sok információt megtudtam. Az egyik klón megbotlott valamiben, így ő nem sok információval szolgált számomra. Egy másikat az ellenfél fegyvere tüntetett el. Nagyjából sikerült megállapítanom, hogy merre lehet. Ekkor a harmadik is eltűnt. Hangos robbanásra és füstszagra lettem figyelmes. Valamibe belebotlott. Már sejtettem, hogy mi lehetett az. Az ellenfél csapdája. Valószínűleg egy drótkötélbe futhatott bele, ami robbanójegyzeteket, vagy más robbanást előidéző szerkezetet aktivált. Ez elég rossz hír a számomra. Nem tudom mennyi ilyen lehet még a környéken, de nagyon veszélyesnek tűnik. Ezek szerint tényleg az életemre tör, tehát nem a mesteremről van szó. A helyzet kezd egyre rosszabb lenni és ezen nem segít sokat, hogy nem látok, de nem adhatom fel. Megígértem neki, hogy nem veszem le a kendőt és ezt be is tartom, illetve ez egy nagyon jó kis gyakorlás, bár az életem múlik rajta. Újra csináltam két klónt, de most már nem a feltérképezés volt a lényeg. Az ellenfél helyzetét nagyjából tudom, de veszélyes lenne csak úgy nekirohanni. Feltehetőleg a közvetlen közelébe nem rakott csapdákat, mert az őt is megsebesíteni. A klónokat közvetlenül arra küldöm ahonnan sejtem, hogy az ellenfelem lehet. Én közbe egy másik útvonalat választok. A közelben lévő erdős bokros részen próbálok mögé kerülni úgy, hogy ne vegyen észre. Ha a tervem jól sikerül, akkor sikerül elvonnom ezzel a figyelmét és esetleg el is veszít szem elöl. Lehet, hogy egy csapdát még meg is találnak a klónjaim. Ha sikerül megtalálnom és mögé kerülnöm, akkor egy támadást indítok ellene. Úgy próbálom meg, hogy ne okozzak neki súlyos sérüléseket, mert szeretném majd kikérdezni.

A két klón sikeresen, mondhatni gond nélkül létrejön és az utasítást követően el is indulnak arra fele, amerről a kunai repült. Te elindulsz egy másik irányba, de hiába tudod merre az ellenfél, csak a környéket tudod beazonosítani, hiszen ismételten elfelejtettél figyelni a környezetedre.
Az első klón ismét valami fegyver áldozata lett, azonban kicsit balról jött a támadás, ellenfeleid is mozogni kezdett, így most kerülitek egymást, mindketten egy kört leírva.
Ahogy rohansz, viszont felbuksz egy fa gyökerébe, kellemetlen volt megfejelni az anyaföldet, ekkor érzékeled, hogy második klónod is eltűnt, de őt egy rúgás intézte el a placc közepe fele.
Ugye ez azt jelenti, hogy ellenfeled megunta a macskaegér játékot, elindult középre, te pedig épp most tápászkodsz fel a bokrosok között.

Hallás: mozgás észak felől, pukkanás észak felől
Szaglás: füst, vér szag
Érzékelés a klónok után: éles tárgy észlelése, rúgás észlelése
Érzékelés: folyékony anyag csorog le a homlokodról

Ch pont: 92%
Sérülés:
- bal kar [vágás (enyhe vérzés)]
- fejsérülés [zúzódás (enyhe vérzés)]