Erdőségek

Gonza tágra nyílt szemekkel bámulta a tekercset, amiből nem sokat értett, valamint Raion magyarázatából sem jött le neki sok minden, már lassacskán azt hitte azt hitte, hogy Raion valamiféle nagy varázsló. 
- Höhh...csakrarendszer...keringés....tankecu vagy mi az izé pontok.....energia így-úgy..bla-bla-bla..megint ilyen fajta edzés....- dünnyögött megint az orra alatt Gonza, majd bemelegített egy kicsit. Bemelegítés után a fa elé állt és felkészült a gyakorlatra, de előtte kicsit szemügyre vette a fát, szemrevételezés közben el kezdte gyalulni az agyát.
~ Szóval, most a csakrát a kardom helyett a talpamba kell irányítanom, miután ezt érzékeltem, akkor kicsit neki kell futnom, de csak annyira, hogy lendületet vegyek és fel kell futnom a fa törzsére. És elvileg a talpamba irányított csakra fenn tart engem stabilan a fa törzsén. Na akkor kezdjük! ~
Gonza becsukta a szemét el kezdett összpontosítani, ugyanazt próbálta csinálni, mint amikor a csakrát a kardba kellett irányítani, de most igyekezett úgy koncentrálni, hogy a csakra a talpába menjen. Koncentrált, koncentrált, de semmi. Újból neki kezdett, de csak a combja remegett meg.
~ No fene...csak nem akar a talpamba lemenni. ~ Gonza ismét neki állt összpontosítani, elkezdett nyugodtan lélegezni, erősen koncentrált és érezte, hogy enyhén bizsereg a talpa, olyan érzése volt, mint pár napja a kardal való vágás gyakorlaton. Gonza érezte, hogy a talpában van a csakra így neki futott a fának nagy lendületet vett, de csak három lépést tudott megtenni, mert a talpából a csakra már nem áramlott, így szamurájunk egy jó nagyot seggre esett. Megpróbálta ismét, de ugyanaz történt futott és most még nagyobbat esett a fenekére.
- Áúúcs!! No fene! 
Szamurájunk ismét neki futott, most próbálta gyorsabban, de most pedig hanyatt esett. - Áúúcs!
Újból megpróbálta, megint leesett és ismét, ismét és újra. Ahány nekifutás annyi esés, ahány esés annyi puffanás a földön, ahány puffanás annyi jajongás.   
- Ennyit még sosem estem egyhuzamban, ráadásul még mennyit fogok, nagyon messze van még a teteje.- mondta Gonza lihegve, aki már közel egy órája csak a "nekifut-leesik-felkel" szisztémát űzi, a ruhája csupa por volt, ő pedig már kicsit unta, de tudta, hogy nem állhat meg. Szamurájunk, alig két perces pihenő után ismét neki állt koncentrálni, majd megint neki futott, ekkor hirtelen a egy helyben megállt a fa törzsén, úgy közel 2 méteres magasságban, de úgy meglepődött, hogy ijedt arccal nézett maga köré, nem tudta elképzelni, hogy tényleg egy helyben megállt egy fa törzsén, ám a meglepődöttség elvonta a figyelmét a koncentrálástól, majd ismét leesett a fáról.
~ Höhh...azt a! Megálltam egy helyben a törzsén!~ gondolta magában lelkesen Gonza, már érezte, hogy egy picikét előrébb haladt. Bátor szamurájunk felkelt a földről, majd mély levegőt vett összeszedte magát, és ismét neki futott, megint majdnem elérte a 2 méteres magasságot, de ismét leesett. Megint megpróbálta, most egy kicsit sikerült följebb mennie, de csak alig fél méterrel, majd ismét a gravitáció aratott győzelmet hősünk felett. 
Ez ment két-három órán keresztül, de Gonza fokozatosan kezdett ráérezni, egyre följebb és följebb futott, igaz csak apránként már úgy 3-4 méteres magasságban járhatott, mikor hirtelen egyensúlyát elvesztve elkezdett esni, kezével próbált kapaszkodni, de ahogy a kezeit a fatörzse tette úgy csúszott le arról, hogy lehorzsolta a tenyerét és az ujjait. 
- Jááááj!!! Áúúcs, áúúcs...huhhu...huhu...- ugrálva jajgatott és erősen fújta az égő fájdalommal járó, véresre horzsolt szálkákkal teli tenyereit. Ezután lihegve, fáradtan, esésektől erősen gyötörve, fájó remegő kezekkel leült lótusz ülésbe pihenni. Gonzanak szokása volt lótuszülésben meditálni, akkor tette ezt, mikor tervezett vagy számára nehezebb problémára próbált megoldást találni. Amikor így tett, akkor mindig sikerült valami új megoldással előrukkolnia vagy csak rájött valamire. Szamurájunk szabadjára engedte emlékeit:

Emlékeiben ismét a nagyapja tűnt fel. Látta magát kis srácként, ahogy nagyapjával bokkennel vív, de közben nagyapja fut a falon. A kölyök Gonza megkérdezi a nagyapját:
- Hé nagyfater! Te, hogy a fenében tudsz futni a falon??!! 
- Óhh Gonza ennek is meg van a titka, a bennem lévő belső erő egy részét, fokozatosan a talpaimba koncentrálom. Majd egyszer Te is megtanulod. 

Az emlékezés után, szamurájunk ismét el kezdte pörgetni az agyát.
~ Szóval a nagyfater is a csakrát áramoltatta fokozatosan a talpába. Meg van!!! A lényeg, hogy FOKOZATOSAN! Van benne valami, hiszen én egyszerre hirtelen áramoltattam a csakrámat. Ha fokozatosan csinálnám, talán egyszerre jutna mindkét talpamba, ugyanannyi mennyiségű csakra és valószínűleg tovább is tudom majd fenn tartani ezt az állapotot. ~
Az elmélkedés után Gonza komoly arccal felállt majd ismét neki ugrott a feladatnak. Folyamatosan futott neki a fának, és fokozatosan feljebb is ért, teltek és múltak az órák, de Gonza csak ment előre és csinálta, egyszer csak úgy 5-6 méteres magasságig feljutott, igen megörült neki, de az öröm korai volt, mert leesett, de még mielőtt földre ért volna lefelé menet találkozott egy vastag ággal, roninunk terpeszben esett rá az ágra, így az erőhatás a két lába közé érkezett, a becsapódáskor szamurájunk úgy visított fájdalmában, hogy jó 10 percre bekerült a szopránok közé. A fa erősen megremegett, a madarak pedig riadva felrepültek.
Visítás után nagy sebességgel földet ért, mindkét kezével fogta a golyóit, majd a földön hemperegve fájdalmában nyögve jajgatott.
- Assszem felcsúsztak a golyóim a torkomba...juj....Buddha...légy átkozott! Most muszáj volt pont oda nőnie annak az ágnak??!
Kis idő múlva miután nehezen feltápászkodott összecsapta a kezét (ami szintén fájt neki), majd eltökélt arckifejezéssel ismét neki futott a fatörzsnek, ismét fokozatosan egyre feljebb és feljebb haladt. Úgy 10-12 méter magasan járhatott mikor ismét esni kezdett, ekkor Gonza megijedt félt, hogy le fog zuhanni és szörnyet hal, de ekkor a derékövére rögzített tantóját előkapta és beledöfte erősen a fa törzsébe és így félkézzel tartotta magát, a karizmai nagyon megfeszültek, az arcáról csak új dőlt az izzadság, fogait erősen összeszorította, de ekkor lenézett és majdnem leszédült.
- Jáááj....de magas...jáááj...istenkém! - óbégatott, miközben félt lenézni. 
Ám ekkor elővette a másik tantóját majd fokozatosan, a két tantóját a fába döfködve nehezen lejött. Mikor leérkezett hatalmasakat sóhajtott, ám apró mosoly is megjelent az arcán, hiszen mikor újra fel nézett a fára érezte, hogy egyre közelebb jár. Megint összpontosított, és ismét neki futott, ekkor már mindkét tanto a kezében volt, biztonság kedvéért. Futásközben Gonza elkezdte megérteni a dolgokat, úgy futott fel közel 15 méter magasra, hogy az első 3 méter már fel sem tűnt neki. Pár óra múlva már a fa felénél járt, mikor beesteledett. A holdfényében Gonza ott állt a fa törzsén, pont félúton, már a talpát a csakra láthatóan körbe vonta, érezte, hogy meg lesz. Viszont ekkor Gonza elért a kritikus holtponthoz is, nagyon ki volt merülve, már szédült.
~ Alig van már csakrám ha följebb megyek akkor már nem marad annyi, hogy le tudjak jönni. Nem kockáztatok inkább lejövök.~
Gonza lassan leszaladt a fáról, lihegett erősen, le volt rongyolódva, tele volt horzsolásokkal és sebekkel, ráadásul egész nap nem evett és nem ivott semmit. Sántikálva a táskájához ment, kivette a kulacsát, egy húzásra megitta a benne lévő összes vizet, majd kidőlt fáradtan, és folyamatosan elhomályosult körülötte minden. 

Raion kacskaringósan szaladt az erdőben jelenlegi szállás helyére, amikor hirtelen a fejében egy kép villant be, az utolsó fánál, ahogy egyre jobban és jobban csukódik le a szeme. ~ Hát ez meg mi a fene volt?! miért mutatta nekem ezt a szem, amikor rég eljöttem a fától és Go....a Francba én hülye ott hagytam egyedül.~Raion aktiválta a szemét hogy a sötétben mindent jobban lásson, és hátra fordulattal elindult megkeresni a hatalmas fát. ~Kszhhh....itt a földön nincs rá mód, feljebb kell mennem.~ Hatalmas rugaszkodás után mint egy villanás a fák tetejére ugrott, majd körbe nézett, de egyszerűen sehol nem látta a hatalmas lombkoronát, pechére Gonza chakráját se érzékelte. Egyetlen kiút volt hogy megmentse haldokló barátját. Nagató bátyjának fejlesztett föld klón technikája, amit egyedül ő és Nagato volt képes tökéletesen létre hozni.
- Doton: Tajuu Tsuchi Bunshin no Jutsu!
Majd a földből villám gyorsan 50 másik tökéletes Raion emelkedett ki. 
- Gyerünk srácok keressétek!!
Azzal ők is mint a villanás faágról faágra ugráltak, aktív Tenseigannal, és keresték Gonza fekvő testét, vagy akár a lombkoronáját. Eltelt legalább fél óra a keresésben, és több klón össze is ütközött, ezt jelentette azt hogy bejárták az egész Kumo hegységet, erdőséget. De nem találták. Aztán kigondolná, Gonza és Raion szokásos szerencse sorozatából, ismét egyet láthattunk, hiszen pont egy irányba nem nézte meg Raion, és az a megállásánál arrébb volt nemmessze ahol megfordult, nem is csoda hogy elkerülte. És a következő képpillanatokban már tömegesen érkeztek a Raionok. A Roninról annyit lehetett leolvasni, hogy épp pislogott egyet, és felkukucskálásában biztos érdekesnek találta hogy ennyi Raion veszi körül.
- Ne izgulj Coffos. Jobban leszel....ehh büdös száké szagú a szád, még utoljára benyomtál egy kicsit?
Próbált beszélni az eszméletét vesztett szamurájhoz, de tudta mind hiába, hiszen a Shinobik legnagyobb ellenségével harcolt, a fáradtsággal, és eszméletlenséggel, amikor tehetetlen az ember. Ebből jött le Raionnak hogy megdolgozott, viszont a fára tekintve látta, hogy nem sikerült teljesen, de tudta hogy ezzel már nem lesz gond, hiszen jól a fejébe véste. Majd előkészített neki egy kényelmes fekvőrészt, hogy letudja pihentetni.~Reggel már úgy ébredsz, hogy igazi Shinobinak érzed magad, vagy jobb. Erősebbnek. És fogalmam sincs miért ugrottál be a fejembe, vagy hogy láthattam azt amit te látsz, de egy biztos. Úgy tűnik hogy félig egybe olvadtam veled. Valószínűleg az első találkozáskor, még sose találkoztam amúgy se Tenseigan túlélővel. Kivéve Ryu, és Tadashi....de őket megakartam ölni, nem pedig megmutatni....magam~
Azzal Raion tábort rakott, és fűszállal a szájában tért pihenésre, vagy ahogy ő hívja, tért át a másik oldalra ahol Nagato már várta.

/Remek. ismét egy szép post, bár a nagypapi felét se tudja mit magyaráz, tuti hogy részeg....hmm hmm... lényeg ezt is kijátszottad, jegyezd fel kérlek az adatlapodra. Az ébredésed meg a kedvenc kajáddal kezd  kérek róla kéépet is ._. vedd úgy hogy én hoztam./

~*Sikerült tesóó!!* Bolond, ne szüntesd meg a chakrád, nézd most húzhatlak ki. Ehh öcskös, hosszú életed során, mindig gondolj arra, hogy a Chakra, amit felhasználsz innen jön. * A hasamból?* Nem te buta, belőled, mindenhol ott van, csak koncentrálnod kell, és kinyújtani a karod!*Oioi de Bátyó, a föld klónok......~

- Oioi Nagato hagyjm.....*Kinyitja a szemét* Te meg mit keresel ott te bolond, nem volt elég tegnap? Jézusom leneess! 
~Ehh ez a rágalom....folyton folyvást megerőlteti magát...Hmm egy jó kora ütés kell a fejére énmondom!~Raion föl állt, és leporolta magát.
- Tudod e hogy sok pénzt fizettem azért hogy te meg én ÁGYBAN ALUDHASSUNK.
Kiabált a Roninnak aki látszólag mitsem törődött Raionnal, hiszen látszott a szemében a tűz, amit annyira kedvelt Raion. Az akarata hatalmas volt a Roninnak, képes volt felül kerekedni mihasznaságán, és most mint egy majom, aki repül az űrben egyhelyben áll. ~Micsoda tekintet, ha égetni lehetne vele már rég felgyulladt volna.....ehh tudja ez a barom hogy ekkora kontrollal kimeríti a maradék chakráját is? Hogy ennek mindent a fejébe kell rágni.~
- Hé csimpi gyere le, Ideje hogy szedelőzködjünk, jót tenne most egy friss zuhany. Főleg neked, tudod e hogy az ember akkora göncök alatt izzad?
Mondta ezt egy nyakig érő fekete ruhás tag, akinek még a haja is fekete. Nyáron komoly gondokkal küzdött Hősünk, bár a pozitív az ilyen ruhákba hogy a szag megmarad. Hősünk mint egy vén öregasszony kinek a hátát megtörte a kemény talaj, hiszen ez mégse egy ágy, amire pénzeket költött Raion. 
- Ha lejöttél segíthetsz is. Te tudtad e hogy tegnap a te  szemszögedből láttam hogy kidőlsz? 
Dobta még hozzá a Roninhoz a jelzőket, mintha ez olyan átlagos dolog lenne, pedig egyáltalán nem az. 

- Igen Raion a nagy edzésre készülök. A mesterem valószínűleg egy idősebb szamuráj, aki nagyon komoly harci tapasztalattal rendelkezik. Tudom, hogy nem rég sajátítottam el a famászást, de ezt is kell gyakorolnom. Napfelkelte lesz, mikor megvívunk egymással, igen kemény párbaj lesz, karddal szinte biztos, hogy nem fogom tudni legyőzni, de azért van jó pár trükk a tarsolyomban, ha legyőzni nem is fogom, arra elég lesz, hogy megfeleljek neki. Legalább is bízok benne.- mondta Gonza Raionnak majd leült mellé, és a szemébe nézett. Látta azt a komoly tekintetet, ami komoly és őszinte választ várt tőle.
- A másik kérdésedre a válaszom, hogy maradok-e veled vagy sem. Természetesen igen, legalábbis ezt terveztem.  Mivel segítettél nekem, én is segítek neked. Nem fogom begyűjteni az erőt és csak úgy odébb állni, az nem Én lennék. Viszont még mielőtt véglegesen döntenék, szeretném, ha őszintén beavatnál a terveidbe. Természetesen nem kérem tőled, hogy most azonnal, majd ha elérkezettnek látod az időt, vagy ha már úgy érzed, hogy teljesen megbízol bennem. Egyébként én úgy terveztem, hogy egy darabig veled járnám az utamat. De ahogy neked is, úgy nekem is van egy célom, szóval eljön, majd azaz idő, mikor útjaink kettéválnak. Hogy örökké vagy csak kis időre? Azt nem tudom előre. – közölte Raionnak a szamuráj szintén komoly arccal és őszintén, majd felállt, kicsit odébb ment, leült egy fa alá lótuszülésbe és csukott szemmel ismét meditálni kezdett, hogy a harc előtt az elméjét is eddze.

Raion figyelmesen hallgatta, taníványának mondani valóját, közben az eget sasolta, ahol egy válasz galamb repült el, az ilyen madarak a fizető vendégeknek volt hasznos, és ezzel jelezték a különböző nagy üzletek, hogy kész a megrendelés. Az égből egy jegyzetes kunai zuhant le, ezzel is jelezve hogy a vevőt megtalálták.
- Nem kell aggódni, viszont van egy jó hírem, láttad azt a galambot az égen, úgy tűnik elkészült a fegyver, amit rendeltem. Valószínűleg egy futár majd kihozza nekünk, amint a galamb vissza ért, és most hogy tudom mit szeretnél, és jön a fegyver, feltudlak készíteni a forgatására. Emlékszel az első chakra kontroll tanulásodra? A nehezebb, és chakra érzékeny fegyverek fenn tartását folyamatosan adagolni kell. Megtartásukhoz nem elég csupán az izom, vagy kitartás, hiszen ez a fegyver olyas valami, amit ha egyszer elkezdtél forgatni, elvisz téged a világvégére is akár.  Ezért kell tudnod hogy összpontosítsd végig, fokozatosan, nem elég a kontrolálás, folyamatosan istápolnod kell. Ezért tanítottam meg a fa mászást, tudnod kell hogy összpontosítsd. 

~Most hogy elsajátítottad öcskös, tudod majd hogyan használd a Föld klónt. A klónokat amiket létre hozol, egyenes arányban kell chakrával tápolnod, hogy fenntartsd, és erősek legyenek. Bár én tömegesen tudom létre hozni, egyenlőre neked elég lesz kettő! *Jólvan jólvan állj félre, megmutatom hogykell! Tsuchi bunshin no jutsu!* Erről beszéltem....látod 1 klónt létre hoztál, közben a másik mielőtt megalakult volna, vissza változott a földé. Nem elég ha csak az egyikre koncentrálsz, mind kettőt ugyan annyi erővel kell létre hoznod!~


- Gyakorolj még a katanaddal, amit először csináltunk, viszont próbáld meg folyamatosan adagolni az erőt, és növeld a hosszát a kardodnak! 
~Bár nem értek a kardforgatáshoz, tudom hogy a chakra amit kiad majd magából, egy harcnál nem fog sokáig tartani, nem fogja tudni fenn tartani 1 óránál tovább, még nem elég képzett, viszont én bízok benne, hogy a Nodachit elbírja~
Raion elkapott egy szunyogot, ami épp előtte repült, és maga előtt nézte, és várta hogy a meditáló társa felébredjen, és neki lásson gyakorlásának folytatásához. 


/kicsit sok benne a duma :3 bocsííí / 

- Hogy Én hogyan képzelem el a világot? Hát…..nem úgy, ahogy most van, az egyszer biztos. Én egy békés világot képzelnék el, ahol az emberek őszinték egymással és megértik egymást, és ha kell, segítik is egymást. Nem lenne sem erőszak, sem fegyverek. Bár sajnos az emberek nem ilyenek, amíg van emberiség a világon, addig lesznek háborúk is, sajnos. Klánok, szervezetek, rejtett nindzsafalvak, látszólagos szövetségek, ideiglenes béke, pontosabban kifejezve hosszabb fegyverszünet. Én nem tudom pontosan jelenleg mi zajlik minket, szamurájokat annyira nem tájékoztattak erről, különösebben a shinobik dolgaival kevésbé szoktunk foglalkozni, engem pedig sosem izgatott. Annyit tudok, hogy van valami Akatsuki, meg pletykálnak valami Sharinganos kölyökről, meg valami Nyolcfarkúra kell vigyázni. No meg Tűz Szövetsége és Víz Szövetsége, valamint újabb nindzsa háború készül kirobbanni. Igazából teljesen hidegen hagy az egész. Nem is bánom, hogy alig-alig tudok az egészről valamit. Ahogy a shinobiknak is meg van a maguk, úgynevezett ”Ninja Útjuk”, úgy a szamurájoknak is meg van a maga bushidójuk. Minden szamurájnak más a bushidója, az enyém nem a harcról szól, hanem a szellemi és lelki megerősödésről és az önzetlen békés életről. Én nem akarok legyőzhetetlen gyilkológép lenni, sem messze földön híres ember. Egyszerű ember akarok lenni, aki nyugalomban és békében él. Persze szamurájnak születtem, egy erős és ismert szamurájklánba megtehetném, hogy még mindig otthon élek kényelemben, hiszen engem neveztek ki a klán fejének, de mint láthatod, hontalanul vándorolok, és jól vagyok. Harcművészetet is csak azért tanultam, mert kiskölyökként kötelező volt tanulnom, valamint kard is csak azért van nálam, mert tudom, hogy bármikor rám támadhatnak a rossz emberek, amolyan önvédelemként hordom. Másrészt apámról ez az egyetlen emlékem. Én nem keresem a bajt, de attól még járhatok balszerencsésen és megtalálhat a baj, ha már valaki ki akar, rabolni vagy meg akar ölni, akkor már ne legyen neki egyszerű dolga.
És bár a Vas Ország hadseregének voltam az egyik katonája, én mindig is elitéltem a háborút és erőszakot, ki is léptem a seregből, ezért lettem vándor ronin.”A békét fenntartani csak erővel lehet” mondják ezt sokan, mekkora egy képmutató duma ez is. Igen erő valóban kell hozzá, de sajnos erő alatt a fegyvereket és az erőszakot értik, holott másféle erő kellene. Akaraterő, szeretet, valamint empátia, mások elfogadása. De persze, úgy papolnak a béke eléréséről, hogy háborúznak, bosszúból gyilkolják egymást, összeesküvések és árulások, nagyobb erőt és hatalmat akarnak birtokolni, vadásznak a vérörökségekre és így tovább. Régi sérelmek újkori megbosszulása, mintha ez megoldana is bármit. Az én apámat is megölték, tudom is, hogy ki tette, de mégsem bosszulom meg. Ha megölném az illetőt, akkor több lennék Én? Nem! Semmivel, csak megöltem egy embert. Ha újra kitör valami shinobi háború, én abban nem veszek részt, a háború egy értelmetlen ám fájdalmas dolog, ha a nindzsák egymást akarják ölni, hát tegyék! Ha majd a háború után szemre hányást tesznek nekem, hogy gyáva módon nem tettem semmit a ”békéért”, akkor én vállalom, hogy gyávának nevezzenek. Inkább leszek úgymond ”gyáva”, minthogy részt vegyek értelmetlen öldöklésben, ráadásul értelmetlen képmutató dologért kockáztassam az életemet. Ez a válaszom Raion. – mondta végig beszédét Gonza, aki végig úgy beszélt, hogy hanyatt fekve bámulta az eget, meg is lepődött, hogy ennyit beszélt, holott ő általában szűkszavú, de most csak ömlöttek a szavak belőle. Szamurájunk várta Raion reakcióját, miközben ivott pár korty szakét.

Gonza mikor megdöbbenve meghallgatta Raion mondanivalóját, hirtelen minden elsötétült körülötte, majd álomszerűen megjelentek előtte képsorok, ahol Raiont látta, valamint a szüleit és barátait, mindenkit, az egész egy képsor volt, ami hirtelen zúdult a tudatába, mikor Gonza felkelt, látta, hogy Raion fölé hajolt és kérdezi tőle, hogy jól van-e. Gonza megijedve kelt fel és így felelt:
- Mi volt ez??!! Olyan volt, mint egy rémálom. Téged láttalak Raion, meg a szüleimet. Olyanokat beszéltek, amit nem szoktak mondani, meg hogy kövesselek! Pont olyan volt mikor…..- és ekkor Gonza észbe kapott.
~ Pont olyan volt mikor a kórházban feküdtem, mikor a szemtechnikájával 3 napra kiütött~
- Raion mit tettél velem? Olyan volt ez mikor a kórházban ébredtem fel. Ez a szemed volt?!
De miért? Miért tetted ezt velem? – kérdezte kétségbe esetten Gonza, aki csalódottan nézett Raionra. Nem tudta felfogni, hogy miért történik ez vele.
- Óhh, hát miért velem történnek ilyenek?! - fogta a homlokát, fejét lehajtva. Gonzát kirázta a hideg érezte, hogy már nincs biztonságban.
- Nem értelek Raion! Kezdtelek megkedvelni, de ez már nem vicces!

- Megállj Raion! Tedd le a fegyvereidet. Nem küzdök meg veled! Egyrészt ki vagyok fáradva, a csakrám még nem is jött vissza teljesen, valamint nagyon messze vagyok még a Te szintedtől. Mit érnél el, ha megölnél? Minek csináltattál nekem kardot, minek akarsz mestert szerezni nekem, ha most manipulálni akarsz és a szemeiddel kínozni? Ha szükséged van rám, ne ilyen aljas módszereket vessél be ellenem. Egy ilyen erős shinobi mint Te miért nem tud uralkodni magán?! Látom, tényleg nem akarsz elengedni. De miből gondoltad, hogy cserbenhagynálak? Hogy akarsz Te világot megváltoztatni, ha közben manipulálod az embereket? Ezzel csak azok közé, fogsz majd tartozni, akik még jobban tönkreteszik, ezt az amúgy rossz világot. Nem vagy Te alapvetően rossz ember Raion, de valami végett szenvedsz. Mivel más választásom nincsen, valamint gyenge vagyok ahhoz, hogy leverjelek. Arról nem is beszélve, hogy nem is akarnék ártani neked. Így inkább azt javaslom, kössünk megállapodást. Én követlek téged és segítek neked, én csak annyit kérek tőled, hogy ne használd rajtam a szemeidet. Emlékszel még mikor a kórházban voltam? Arról volt szó, hogy társak leszünk, nem arról, hogy átversz és kihasználsz! Hogy akarsz magad mellé segítőtársat így? Csak azt éred el, hogy kezded elveszíteni a bizalmamat. Azt hittem, hogy a sors egy baráttal áld meg, mikor először találkoztam veled, szeretném ha ez így is maradna. Rajtad is múlik!– mondta Gonza Raionnak.
~ Ilyen nincs! Ezt nem vártam volna tőled Raion! ~
Majd Gonza odébb állt és csak ennyit szólt vissza nyugodtan:
- Most egyedül akarok lenni. Kérlek nézz mélyen magadba és gondolkodj el. Ne félj, nem megyek messzire, holnap majd visszajövök. Tényleg, becsületszavamra! Gondolkodnom kell nekem is. Addig pihend ki magadat Te is.– és Gonza fogta a fegyvereit és mikor látta, hogy Raion megnyugodott, elindult kifele az erdőből kicsit sétálni.

/itt jók vagyunk maradj csak  Gonza/


Miközben igyekeztél lépteid megzavarta hirtelen, egy fehér villanás, ami eléd csapott be, a kövezkető kép állt előtted; 

Gonza támadása nem sikerült, a vén szamuráj kitért előle, majd teljes testét és kardját kék csakra borította be és a második osztály nevű védekező technikát, vetette be.
~ Ahogy vártam! Tudtam én, hogy nem lesz egyszerű! Nem elég, hogy nem vagyok nodachira kiképezve, ráadásul még csak annyit sem tudtam gyakorolni vele, hogy legalább megszokjam a kardnak ezt az irdatlan tömegét. Muszáj lesz nekem is csakrát koncentrálnom az egész testembe, egyrészt, hogy jobban elbírjam a kardot, másrészt, hogy tudjak gyorsabban mozogni, ám ahogy elnézem ez így is kevés lesz. ~
Mikor a második támadásba is neki lendült Gonza, az ellenfele azt is kivédte, majd mikor ő támadott, akkor roninunk pusztán csak a védekezni tudott. Mikor neki repült a fának és onnan feltápászkodott, így szólt:
- Mikor a nevét elárulta, egyből sejtettem, hogy Ön kicsoda. Nagyapám mesélt magáról sokat, Önt nagyra becsüli, tiszteli és elismeri. Soha nem gondoltam volna, hogy Ön lesz majd a mesterem. Ez számomra is megtiszteltetés. -
~ Igen valóban ő az, nagyapámat soha senki nem tudta megérinteni, lehetett az, szamuráj vagy shinobi, egyedül ő volt az, aki meg tudta sebezni. Viszont öreg, azért azt ne felejtsd el, hogy csak azért sikerült, mert nagyapám katanával volt, Te pedig odachival. Ha nagyfater yarival lett volna, akkor nem az ő mellkasán lenne mély vágás, hanem Te szagolnád alulról az ibolyát, ugyanis a yarijutsu-t a mi klánunk, pont a nodachi és az odachi ellen fejlesztette ki. Másrészt, nagyapámnak volt egy olyan szokása, hogy más szamurájok ellen párbajt büszkeségből és hagyományt követve, kizárólag katanaval vívott, a lándzsát háborúkban használta, vagy még akkor, ha tényleg meg akart ölni valakit. ~
A mondandója után ismét illendően meghajolt, majd megkérdezte a szamurájt, hogy:
- Köszönöm a párbajt Uram! Mi lenne az a küldetés? És mikor?

 Kezdett sötétedni, ideje lett volna valamerre elindulni, ám mestered nem sürgette se az idő, se a sötétség.
- Tudod mint Szamuráj nehezen keresem a kenyerem, néha vállalom hogy másokat védjek meg, de egy fiatal kis fincsúr nem akart fizetni, és amikor kértem a jussom azt hitte pár hadonászó kis taknyossal megvédheti magát.
Nevetett fel, eléggé szigorúan.
- Vártam az alkalmat hogy vissza menjek, így most hogy itt vagy, te és én, de legfőképpen te, vissza halásszuk a pénzemet. Amatőr kardforgatókkal állsz majd szembe, abszolút de védtelen lesz a ficsúr..... neves egyszerűen bemegyünk felkapjuk a lét, és eljövünk.
Meghökkentő volt micsoda szlengeket használ a Szamuráj, de ez csak mégjobban feldobta az érdeklődésed afelé, hogy és miképp nyugtázd a jellemét.
- Na szóval, légy jó fiú, és út közben próbáld egyen súlyozni ezt a fejeden...
Hajít hozzád egy könyvet, ami eléggé vastag volt.
- Ha leesik, 50 guggolást kell végre hajtanod, ja és igen foglak szekálni az utadon.
Itt már kissé vigyorgott, és teljesen gonosz volt a leejtése, mintha szekállni szeretne, de muszáj követned utasításait.
- Indulhatok fiatal barátom?
Nyújtotta ki  kezét ellenkező irányba, majd elrakva pengélyét hüvelyébe felvette sétáló pozícióját.

/Gőz ország erdőségek a következő post helyszíne  majd mindig jelzem mikor hova írj. postjaidban 2-3 esést minimum prezentálj!/

/// Hikuro ///

Hikuro elővett 3 lapot és amint kiejtette a küldetés szót, Kira gúnyosan elmosolyodott, de amint a fiú felsorolta, miket kell elvégezni, jéghideg szempárral meredt a Jouninra.
- Ugye, most csak viccelsz?!! Ilyen munkákat végezzek el, én?! Én, aki legszivesebben megölnék bárkit! Nem fogok szemetet szedni!!! Futárkodni meg pláne nem fogok! Nem lehetne inkább olyanokat csinálni, mint amiket te kapnál az S szinten? Annak jobban örülnék! 
Megvakarta a fejét, majd kikapta a Jounin kezéből a vaddisznós lapot és elindult, ugyan nem tudta merre kell menni, de elindult.
- Ezt választom! Leölöm az erdő összes vadállatát ha kell! Ezzel most nagyon felhúztál, öreg!!! Legalább ne ilyen pisis feladatokat adj!!
- Láttad mire vagyok képes, amikor találkoztunk, akkor mégis mért? Ez is afféle teszt, vagy mi? Ha meg a Raikage ötlete volt, akkor beszélek vele! Akár ki is hivom egy csatára, hogy elismerje, tudok valamit. Győzni ugyan nem tudnék ellene, de legalább nem unatkoznék. És akkor adhattok a D szintűnél nehezebb feladatot is. -  már kissé higgadtabb hangnemben, miközben nézelődött. Zsebében a fejpántot szorongatta, lassan Hikurora pillantott, majd fel az égre. Tudta, hogy ezt a csatát nem nyerheti meg, hisz nem biznak még eléggé meg benne. Mint ahogy ő nem bizik senkiben, igy ez kölcsönös lehet.

- Te leölnél legszívesebben bárkit? Néha azt kell mondjam nem is ismerlek, máskor meg rájövök, hogy tényleg nem ismerlek, néha öldökölnél, néha nem, nem komolyodtál még meg kölyök, nem tudom milyen hatással lenne rád egy igazi csata. Vagy benőne a fejed lágya, vagy köröznének téged, és megszállot lennél, mindenesetre megváltozna az életed. - jelenti ki teljesen nyugodtan. - Nem azért kell D-szintű küldetést elvégezned, mert most jöttél a faluba, hanem valakinek ezt is meg kell csinálnia, és nem a chunninok fogják, az biztos, szegény népség, túl beképzelt, mindenki az lesz ha azzá válik, azt hiszik övék a világ, mert ők már nem geninek, hanem csapatvezetők, aztán a fele megbukik a felelősség alatt, és halálba viszi a csapatát, szerencsére ilyen nincs Kumogakure-ban. Mi egy nagyszerű falu vagyunk, a legjobb ninjákkal. - mosolyog vadul, és ujjaival egy "peace"-t formál. - Na, láss hozzá, keresd meg a vaddisznót, és  vadászd le, ám jól jegyezd meg, hogy keményebb állat, mint gondolnád. - kuncog. Ahogy sétáltok az erdőben nem találkoztok semmilyen állattal, valószínűleg már jó előre érezték az emberek szagát, és elrejtőztek, vagy más lehet az oka, ki tudja. Ekkor hirtelen egy hatalmas ordítás, olyan állatias, és vad csörtetés hallatszik, amikor látod, hogy az egyik fa kidől a helyéről, távolodik ez a lény, vajon őt keresed, ki tudja, ám te döntesz, követed, legalábbis megpróbálod, vagy mész tovább a magad útján. Ha követed, méghozzá jól, tökéletesen alkalmazva egy technikát, egy idő után rátalálsz a fenevadra, aki szemedbe néz és elkezd futni.

[color]


// Írd le miként találsz rá, ugyanis a csörtetéstől, az irányodba való rohanásig eltelik fél óra, ezt töltsd ki te, miként keresed milyen nyomokat találsz, esetleg máshogy keresed, nem lábnyomokkal, de más nyomok is lehetnek, légy kreatív, ám hullát ne írj. //[/color]

A fiú csendben végig hallgatta Hikuro beszédét, majd az ujjait figyelte, majd vissza a fiú szemeibe.
- Talán igazad van. Talán nem. Nem vagyok megszállott és nem is akarok az lenni, de néha ez jó érzéssel tölt el. Mikor életet ontok, az olyan számomra, hogy tudom, létezem. - lassan elsétált Hikuro mellett, beindult lassan az erdőbe, mintha rengeteg ideje lenne és ráér. Visszapillantott Hikurora, hogy ott maradt e, vagy itt hagyja, ugyan nem érdekli annyira, majd visszafordul maga elé és egy sohaj kiséretében megvakarja a fejét. Majd ugyanugy a levegőbe mutatott maga elé, ahogy Hikuro is tette az elöbb.
- Nem akarok olyanná válni, öreg.
A talajra pillantott, nyomokat keresve, de mivel nem sokat talált, igy a fák törzseit figyelte. Általában a disznók az agyarukkal vésnek, jelzésképp, hogy ez az ő területük. Öklét tenyerébe csapta, majd megroppogtatta ujjait és mélyebre berohant az erdőbe, amerre a hangokat is hallotta. Majd felszaladt egy fára, felkörnyékezte a terepet, de semmit se látott, csak fát bokrot meg miegyebet.
- Hol vagy már! Nincs erre időm! - leugrott a fáról és még bejebb szaladt, majd lefékezett és hátra fordult.
- Ez jelenti azt, hogy eltévedtem? Mégis mekkora ez az erdő? Mi vagyok én? Vadászkutya? - majd szöget ütött a fejében egy gondolat, majd gyors el is üldözte azt.
- Felejtsd el! Az a technika lealacsonyit. Nem méltó arra, hogy használjam. 
Felpillantott az égre, de a lombkorona eltakarta a kilátást, igy tovább sétállt, majd balra fordult.
- Igy már biztos, hogy elfogok tévedni! Az elöbb még tisztán hallottam azt a dögöt, most meg mintha a föld nyelte volna el. - visszaemlékezett a legelső küldetésére, a " Főnökre", hiszen Föld elemű volt, majd megtorpannt tenyerét végighúzta az arcán, majd tovább ment. 
- Nekem erre, nincs türelmem! Azt hittem, ez jön elém, nem pedig nekem kell még kajtatnom utánna! Ez olyan mintha a fa tekeredne a kigyóra. - ismét a nyomokat keresgélte a talajon, legugolt és végigsimitott pár nyomot, de nem voltak túl frissek, igy visszafordult és elindult jobb felé.
Miközben sétállt és keresgélt, eszébe jutott Hikuro egyik mondata az elöbbiről.
- ... ám jól jegyezd meg, hogy keményebb állat, mint gondolnád.
Lassan ismét megtorpant, ez kicsit feldühitette.
- Egy vaddisznó, hogy a francba lehet kemény? Főleg ez az egy! Talán más is ezt akarta levadászni, de kudarcot vallottak! Egy disznó túl járt sz eszeteken, barmok! Ez csak egy állat! Nincsenek érzései. Vagy csak én nem vettem volna észre? - lassan ismét higgadt lett és letérdelt, ismét végigsimitott egy nyomott, de ez már friss volt. A legnagyobb probléma az volt, hogy 5 lábnyom vezetett 5 helyre és mind ugyanattól az állattól származott, friss nyomok.
- Hm. Csak én nem vettem észre! - mind az 5 helyre nézelődött, de nem akart mindegyikre kitévedni, igy elgondolkozott kicsit.
- Adok egy esélyt ennek a technikának nevezett állatságnak!  - tigris pecsétet formált, majd várt egy 5 másodpercet. Majd halkan a technika nevét is kimondta:
- Shikyaku no Jutsu. 
Karmai megnőttek, hallása, szaglása megerősödött és a látása is kiváló volt. Négy lábra ereszkedve a földet szaglászta, majd felkapta a fejét és rohant balra, de a gyorsasága miatt az első ütközése egy fa volt, de nem törödött vele, rohant a szag után, néha a fák oldalára is felkapaszkodva ugrált és tovább haladt. Alig telt el 3 perc de lefékezve megtorpant és megszünt a technika is a meglepettségtől. Lassan felegyenesedett, kezeit zsebre rakta. A keresett állat épp szemben állt vele, úgy 3 méternyire és nem volt valami jó kedvében, fullt a dühtől. Még annál is jobban, mint egy szokványos disznó.
- Hát az már biztos, hogy bal lábbal kelltél öreg! Puszta kézzel űzlek a sirba te patkány! - egy gúnyos mosolyt leejtett, majd hamar komorrá vált, hisz az állat elkezdett felé szaladni, furcsa űvöltését leadva a fiú felé, nyála pedig széttfröccsent pofijából. Mikor eléggé közel ért az állat, Kira egy urással a hátán termett és a fara felé pillantott. Megkapaszkodott a "szőrébe", majd egy gyors mozdulattal az állat feje felé fordult. Az állat nekiment mindennek és fákat döntött ki.
- Ugyan már! Még semmit se csináltam veled! Mégis mi ez a nagy felhajtás, a semmiért?! Nem foglak bántani, annyira! Csak űvölteni fogsz a fájdalomtól!
Hirtelen még erősebben belemarkolt az állatba, miközben az loholt, majd sarkával az oldalába rugott, elösször a jobbal, majd a ballal, de ezzel anyit ért csak el, hogy még jobban felidegesitette a már amugy is haragos állatkát. Majd hirtelen a bal kezével előre nyúlt az állat pofájához és 2 ujjal belenyúlt az állat egyik orrlyukába. Majd az állat nekiszaladt egy vastagabb fának, ami nem dőlt ki az erejétől, de az állat megaszédűlt, de meglepetten pillantott fel a fiúra, aki még mindig az orrában túrkállt.
- Ne haragudj. Én se szivesen teszem ezt! Csak a dolgomat végzem!  - felelte egyszerűen a fiú "ellenfelének", aki hirtelen ismét rohanásba kezdett. A fiú egy chh- t nyögött ki, majd lábait szorosabban az állathoz szegezte, hogy ne essen le, majd másik kezével is elengedte az állatot és a másik orlyukába fúrta bele ujjait és húzni kezdte, az állat arra mozdult, amerre húzta a nóziját. Köröket futatott le az állattal néhány fa körül, de mire teljesen kifáradt, hát az beletelt egy kis időbe. Jó sok időbe. Majd az állat feladta és remegő lábai összerogytak, Kira egy sóhaj kiséretében kihúzta ujjait az állat orrából és letörölte nadrágjába. Egy ideig figyelte az állat remegő testét, de nem szállt le róla.  
- Nos? Mi legyen? Feladod? Vagy eljátszadozunk még egymással kicsit. Tudod, én ráérek, pillanatnyilag te vagy az egyetlen szórakozásom! Rajtam áll, hogy megöllek- e vagy sem. Basszus, egy állathoz beszélek!
A disznó röfögött egyet- kettőt, majd csendben maradt, Kirát meglepte a dolog, talán megértette az állat amit mondott neki? Talán érezte, hogy most megfog halni és kegyelemért röffent? Kira előhúzta a zsebéből az egyik kunait, közvetlen az állat torkához szegezte. Majd egy gyors mozdulattal beleszúrta néhány helyre a torka felől, majd elmetélte azt. Majd lassan lehunyta szemét, elhúzta a már halott állattól a fegyverét, egyik kezét az állat fejéhez helyezte, a másikkal ,amiben a kunai volt, saját szivéhez emelte.
- Legyen kegyes az Úr hozzád. Atyám. Engedd, hogy kínjaitól megszabaduljon és örök birodalmadba felvétessen. Atyám, mutassd meg iránta végtelen irgalmasságodat, és vedd fel őt magadhoz az örök boldogságba. Nyugodj békében!
Imája után még két percig az állaton maradt, majd lassan felkellt az állatról és a kunairól lenyalta a vért majd eltette, majd a fákat figyelte.
- Oké, és most?