Re: Erdőségek

**Gawakatsu Hikuro** Szomb. Nov. 30 2013, 19:46

Arra gondoltam, hogy a csata szerint írj, ezt írtam PM-ben is, az nem azt jelenti, hogy leírod az egész csatát egyedül, hanem a te lépéseid, és terved, én meg a történést és így tovább, de nem baj, a szép post miatt elnézek most ettől, de többször nem. Nos, miután leölted a disznót Hikuro felkapta a vállára, csak csodálkozhattál milyen könnyen elbírja a tetemet, és visszasiettetek a faluba, ahol egy étterem ajtajánál tette le a jounin, majd átadta a lapot, és mosolygott.
- Bizony, egyedül szedte le, nem volt félelem, se nehézség. - dicsérte a tanítványát, vagyis téged, majd a megkapott pénzből leszámolt egy bizonyos összeget, és neked adta, ez körülbelül a pénz 10%-ka lehetett, de nem láthatóan csinálta, így észre sem vetted, de kaptál 1000 ryot (felírhatod, az adatlapodra).
- Na, most már nincs lehetőséged választani, bizony az ételfutár meló következik, ugyanis ezért kellett a disznó, vicces, valamiért tudtam, hogy annak futsz neki elsőként. Már csak várnunk kell 30 percet és viheted. - mondta a férfi. El is telik pillanatok alatt az az idő, majd megjelenik az ajtóban egy férfi megpakolva étellel.
- Kérem siessen, és sajnálom, de kifogytunk a csomagolásból.
- Ne nézz rám, én nem segítek, de ajánlom jól csináld meg a feladatod, mert akkor itt vacsorázunk. - mosolygott Hikuro - Az erdőben lévő viskóhoz kell elvinni. - fejezte be. Hasonló post-ot írj mint az előbb, amivel meg kell küzdened, az az idő, 1 órán belül ki kell vinned, az időjárás, fél óráig esik az eső, az utolsó fél órában, egy szakadék híd nélkül, és nem hiányozhat étel, nem keveredhetnek össze, segítséget csak akkor kérhetsz a jounintól, ha egy igazán jó, neki tetsző ajánlattal állsz elő. Ha ez lesz, akkor ne ott fejezd be, hogy befejezted a küldetést, hanem a segítségkérés pillanatában.

**Kira** Szomb. Nov. 30 2013, 22:39

Hikuro felkapta a vaddisznót, mintha súlytalan lett volna az az állat, majd visszasiettek a faluba egy étteremhez. A fiú dicsérte a tanitványát, majd odaadta a pénzt a fiúnak, aki meglepetten figyelte, majd zsebre tette.
- Tudtad? Mese habbal! Ugyan már!
A 30 perc hamar eltellt, de abban a rövidke időben kinyújtotta végtagjait, majd ásitott egy nagyot. Közben az ajtó kinyilt, egy férfi nyomta Kira kezeibe az ételt, még reagálni se tudot, olyan hirtelen történt, felpillantott Hikurora, aki természetesen nem akart segiteni, de a hasára egyből gondolt. Gyors végignézett a tányérokon és a gőzölgő ételeken, majd viszapillantott mérgesen Hikurora. Az eső közben eleredt, igy lassan lehunyta szemét és letette a pultra a kajákat, gyors beszaladt az étterembe, egy kis riadalmat okozva és felkapott az asztalról egy teritőt.
- Bocs, majd visszahozom öreg! - gyors megragadta szájában a teritőt, összekapta kezeibe a sok kaját, a teritőt egy lendülettel magára rántotta, úgy hogy takarja a kaját, de kilásson.
- Chh. Nem is kell a segitséged! Nélküled is megoldom. Valahogy.
Majd lassan körülnézett az utcán és elszaladt beljebb a faluba, de hirtelen megtorpant és az ellenkező irányba rohant a Kapu felé.
- Hogy lehet ebben a faluban kiigazodni?!
Végül kirohant a Kapun, ridegen meredt az ételekre, próbálta úgy fogni és helyezni őket, hogy azok ne legyenek útban, de lene essenek, profi akart lenni, még ha bénázik is közben.
- Siessek?! Fene az ilyen küldetéseket! Inkább tovább edzek az öreg figyelő szemei mellett, de ilyet többet sose! Elvégre ,"nem vagyok ninja", akor mégis mért? - miközben ezek a kósza gondolatok keveregtek benne, hirtelen az ég megdörrent és jobban szakadni kezdett az eső. Lassan megtorpant és az ég felé nézett, az eső az arcába hullt, igy állt közben 8 percig, majd meghökkent, hisz eszébe jutott a küldetés, igy tovább szaladt. Csúszni kezdett le róla a teritő, hamar megragadta ismét a szájával és visszarántotta, de most meg nem látott semmit. Hirtelen elkezett trüsszögni, de a következőket visszatartotta. Közben fellebbent elötte a teritő, végre kilátott és időben hisz egy fának ütközött volna bele, ha nem tér ki gyorsan, a tányérok zörögtek, idegesitő hangokat adtak ki, a fiú hasa pedig megkorrant, amire elforditotta fejét. Az illatok pedig terjeszkedtek a levegőben.
- Megfáztam? Mégis mikor? Még amikor a vizen járást gyakoroltam? Áh! Kit érdekel! Nincs időm ilyeneken agyalni. - még több chakrával taposta a talajt, ezzel begyorsitotta magát, közben az egyik tányér dőlni kezdett le kezéről, vett egy nagy levegőt és tett egy apró de hirtelen mozdulatot amivel visszazökkentette a tányért, de a kaja is csuszkált rajta, lába alatt csak úgy fröccskölt a sok csapadék.
- Oh! Hogy csapna el valami, valami istencsapás. Egy isten fing? Egyáltalán mért válaltam el ezt a szart? - alighogy ezt kimondta, a lábai elakadtak valamiben, a tányérok a levegőbe emelkedtek, mig ő lefelé zuhant, kissé meglepődött, majd a teritő is tévútra szállt, elfújta a szél messzire. Majd gyors levette a polóját, a szájába kapta és a tányérok után ugrott, gyors elkapta őket, alkarjaira helyezte azokat, hátszél fújt, igy előre fújta a polót a kis szellő, igy védte a kaját az esőtől, ugyahogy. Végül tovább rohant.
- De ajánlom jól csináld meg a feladatod, mert akkor itt vacsorázunk. Basszus, ez is csak a hasára tud gondolni? És ha nem csinálom meg jól, akkor nem ott kajálsz, vagy mi? Nem értem!
Az idő csak telt és pörgött, az eső pedig szakadt. Hirtelen egy szakadékot pillantott meg maga elött, igy próbált lefékezni, még mielött lezuhanna a mélybe. Pont a szakadék széléig csúszott el, majdnem kiejtette kezéből a feladat lényegét, majd hátrébb lépett és körülnézett. Nem volt hid, meg semmi más olyan dolog, ahol áttkelhetett volna. Végül lenézett a szakadékba, jéghidegen figyelte, majd az égre pillantott, az idő pedig gyorsan telt. Még ridegebben meredt maga elé, de inkább lehunyta a szemét, még mielött valami őrültségbe kezdett volna. Az eső lassan elállt, már a szél se fújt, a vállára dobta a polóját.
- Öreg! Utálok segitséget kérni, de nincs más választásom. Nem tudok semmit felajánlani neked, hisz te mondtad, hogy nem segitesz. De ha már ennyire belemélyedtem, végigcsinálom. Te szabod meg, mit kérsz ezért a kis segitségnyújtásért.

**Gawakatsu Hikuro** Vas. Dec. 01 2013, 13:07

Úgy-ahogy megoldod a dolgot, és elhasználsz fél órát, mire egy szakadékhoz érsz, amit úgy tánik nem tudsz sehogy sem megoldani, nem tudod, hogy miként kerülj át rajta, így segítséget kérsz.
- Most én oldjam meg helyetted? Rendben van, beleegyeztünk, de akkor tefogod lemosni a pikkelyeit, és te fogod megetetni Shortogualt. - mondta, majd he beleegyeztél a jounin elmosolyodik, tudja, hogy fogalmad sincs mibe mentél bele. - Rendben, akkor most figyelj, mert ilyet nem sokat fogsz látni. - mondta, majd a mélybe vetette magát, így nem is láttad, vagy hallottad, ahogy elmutatja a kézjeleket, és mondja, hogy "Kuchiyose no Jutsu", csak egy nagyobb füstfelhőre leszel figyelmes, majd egy hatalmas gyíkszerű lény szárnyakon függőlegesen felrepül a szakadékból, és egyenesen az ég felé veszi az irányt, majd egy határozott kört leírva vissza repül veled szembe a szakadék fölé pontosan. Rád néz a bestia, és ekor talán már leesik, hogy egy sárkánnyal nézel farkasszemet, fogai akkorák, mint az alkarod, és karmai, mint az egész kezed, szárnya hatlmas, pikkelye aranyszínű, és hangja termetéhez képest nem túl mély, bár nem is nevetségesen magas.
- Mit képzelsz magadról Hikuro, éppen a földkörüli túrámon voltam, nem lehet megtenni minden héten, most meg épp volt időm. Ajánlom jó indokod legyen, hogy a segítségemet kérted, mondjuk legalább hoztál kaját. - nem tudtad, hogy rád gondol, vagy a tányérokra, de abban biztos voltál, hogy ez nem egy egyszerű sárkány, és miként ismeri Hikuro-t azt nem tudhatod, ám ekkor megpillantod a hátán a szőke hajú jounin-t.
- Shortogual-san, ő nem kaja, hanem a tanítványom, Kira, az ő küldetése miatt hívtalak ide, azt mondta fényesre polirozza a pikkelyeid, és hoz neked ebédet majd, ha segítesz neki, annyi lenne, hogy a erdőben egy házhoz kell elvinni.
- Hm...Rendben! - mondta kis gondolkodó után, majd nyakával hídat képzett a szírt, és Hikuro felé, és máris fent voltál a sárkányon, aki azonnal megindult, nem csinálta bonyolult manővereket, lustán csapkodott szárnyával, és szelte a levegőt, hamar meg is érkeztek a helyre, ahol örömmel fogadják az ételt, így a következő állomás a falu volt, amit a sárkányon gyorsan megtett a két utazó, négy perc alatt. Ekkor kikérte a sárkány a neki járó tiszteletet, így a vadkant amit fogtál, és az étterembe vittél meg kellett venned, legalábbis minél több húst abból amit még nem adtak el, és visszavinned neki, azt nem engedte, hogy a pikkelyeihez nyúlj, így a munka második része kimaradhatott, de egyáltalán nem voltál vele tiszteletlen, és ő sem nézett le, úgy beszéltél vele (azért írom, hogy ha írnád a post-odba, hogy beszélsz vele), mint egy Istennel. Magázódás, és félelem uralkodott a szavaidon, és természetesen imádat. A kapun már nem jött be az ősi teremtmény így te futárkodtál újfent, de könnyedén letudtad ezt a küldetést is, bár fizettség nem járt, az elment a vacsorára, amit ti esztek majd, és a sárkány vacsorájára. Már csak egy küldetés maradt, amit meg is kérdezett a jounin.
- Most szedjünk szemetet, vagy holnap? - kérdezte a férfi.

Ha most, akkor írd le, ami eddig történt a szemszögedből, majd egy szirthez mentek, hasonló mint az elöző, csak keskenyebb, így könnyedén át lehet ugrania egy ninjának.
- A szemét lent van, nem túl sok, de old meg, hogy felhozod, javaslom, hogy edzésként fogd fel, és akkor fejlődhetsz, minden küldetést, bármilyen pici feladat, fogj fel úgy, mint egy edzést, és keress benne lehetőséget, hogy a határaid felé küld magad, hogy fejlődj. Itt például megtanulhatod a chakrával való tapadás következő lépcsőfokát, ugyanis, képzeld el azt a szituációt, hogy valahonnan elkezdesz leesni, ám a közelben ott a fal. Miként állsz? Azt mondanád, hogy összpontosítás tapadás, ám rosszul tennéd, ugyanis a gravitáció miatt amint hirtelen megállnál, a lendület tovább viszi a tested, és tőből kettétöri a lábad... - tudta, hogy "enyhén" túlzott, de megpróbálta elrettenteni ettől a genint, felesleges sérülésszerzés, ha ezt megpróbálja, eltörthet a lába, bár nem tőből, és nem olyan durván, bár eléggé ahhoz, hogy utána megöljék. - ...Tehát annyi chakrát összpontosítasz, hogy ne tapadj, hanem csúsz, de a surlódás miatt lassulsz, és amikor elérkezik a pillanat, akkor megállsz. Azt szeretném, ha ezt a feladatot úgy hajtanád végre, hogy így mész le, és amikor megállsz, elrugaszkodsz a másik oldalra, ott is lefelé csúszol, majd amikor sikerül megállnod újra a másik oldalra veted magad, és ismét csúszol. Összeszedsz annyi szemetet a hátadon lévő kosárba, amennyit tudsz, majd visszajöszz, az egyszerű lesz már számodra. Nos, hajrá! - mondta, majd nem is sejtette, hogy minden szemét összeszedése 2 óráig fog tartani neked, bár rengeteg volt a hulladék, és lihegve fogsz kiterülni fönt, amikro végzel.

Ha holnap szeretnéd, akkor írd le pluszban az estédet, majd az elöző alapján a reggled, mert akkor végzed a feladatot.

**Kira** Vas. Dec. 01 2013, 14:36

Hikuro beleegyezett abba, hogy segit a küldetésben, bár megemlitette, hogy lekell mosnia Kirának valami pikkelyt és kaját kell adnia valaminek. Kira bolintott, a Jounin elmosolyodott, majd a mélybe vetette magát, a fiatal fiú meghökkenve nézett utánna, majd egy füstfelhő tör fel a szakadékból, végül valami kirepült belőle, a genin pedig gyorsan reagálva hátrálni kezdett. A sárkány a fiúra nézett, Kira nem félt de nem is tudta, hogy hogyan regáljon a sárkányra. Nem tudta, hogy léteznek, de hallott már róluk a szerzetesektől. Majd a sárkány megszólalt, kaját emlitett, igy a fiatal genin kissé ridegre váltott, de Hikuro is megszólalt aki a sárkány hátán ült, igy hamar nyugodt lett. A Jounin elmondta a sárkánynak, hogy segitenie kell a kissrácnak, amibe egy rövid gondolkozás után beleegyezett. Kira óvatosan felpattant az állatra, majd amikor az állat a levegőbe emelkedett, a fiú szemei felcsillantak az "örömtől", de egyben remegtek is. Hamar megérkeztek a kisházhoz, ahová Kira kopogtatott be, majd az ételt átadta a személyzetnek, majd visszasietett a sárkányhoz, végül visszatértek a faluba vagy legalábbis a Főkapu elé valahová. Kira azon gondolkodott, milyen kaját kellene a sárkánynak adnia, majd az étterembe sietett és az eladóval beszélt.
- Öreg, elvesztettem a teritőt, de kellene a maradék a vadkanból. - felelte a férfinek, aki kis idő múlva visszatért az ételnek szánt állattal, aminek hiányzott már a negyede, a fiú felkapta, majd a faluba rohant, ahol ridegen fordult vissza a Kapu irányába, majd mikor kiért letette a sárkány elé a tetemet és hátrébb lépett.
- Remélem elég lesz. - felelte higgadt és kissé alázatosabb hangon, miközben végignézett az állaton, aki hamar lenyelte a disznót. Kis idő múlva a sárkány eltünt egy újabb füstfelhő kiséretében, Kira a kezével legyezett maga elött, hogy gyorsabban eloszoljon a füst. Majd Hikuro a következő feladatot kérdezte meg a fiútól, hogy ma vagy holnap.
- Látom nálad a nem, nem létező válasz. Tényleg meg kell csinálnom?! - majd ridegen elfordult a Jounintól, ismét zsebre vágta a kezét.
- Jól van, neki látok ma. Holnap nem akarok ilyen mizériával foglalkozni.
Végül egy keskenyebb szirthez sétálltak, Hikuro egy kosárszerűséget adott a fiúnak, amit Kira el is vett, levette saját tatyóját, amit le is dobott, majd a hátára vette azt a kosarat, majd a szőke fiú elmagyarázta a dolgok menetét, közbe a kölyökre is ráijesztett. Kira lenézett a mélybe, majd legugolt, egy ideig figyelt a mélybe majd lassan felkellt, Hikurora pillantott.
- Ilyet még "otthon" se csináltam, nem maradhatna odalennt az a sok szemét? Ugysincs odalennt senki, vagy semmi olyan fontos dolog! - felelte szemrehányóan a fiatal Jouninnak, majd visszapillantott a szirtre.
- Tudod mit!? Menny vissza a faluba, addig se unatkozz, én úgyhiszem elleszek itt egy jó darabig! Ne félts, nem vagyok gyerek, hogy felügyelet mellett csináljak pár pisis dolgot.
Ezzel a mondattal be is fejezte a dumát, fejéhez emelte 2 ujját és intett a jouninnak, végül leugrott. Az első kisebb "peremrészhez" leérkezett, ahol hirtelen legugolt és megkapaszkodott a sziklafalba egy kézzel.
- Bazzd!! Ez ilyen mély!? - lassan körülnézett végül egy kisebb chakramennyiséggel átugrott a túloldalra, majd elhagyta a chakrát, a peremhez ért a lába és egyből lejebb is ugrott szembe, ahol a lába annál lejjebb csúszott, végül megakadt, igy gyors belekapaszkodott a sziklába.
- Oké, azt hiszem kezdem megérteni amit az ör..., mármint, Hikuro mondott. Rámegy a türelmem erre a szarra! Ha egyszer végzek ezzel, lesz ne mulass!! - kiabálta fel a fiúnak, de az egész hely visszhangozni kezdett, amin Kira meghökkent, majd lehunyt szemmel elmosolyodott. Végül átlendült a túoldalra, kis csuszást is beleadott és átpendült a túlpartra, ahol ismét csak megállt.
- Mi a jó ebben? Ez anyira vicces, hogy már nevetni se tudok rajta. Csak légy friss és üde, ugye?! - fújt egyet, majd elkezdett lefele mászni, kicsit oldalvást, majd ismét lefelé.
- Amiről nem tud, az nem is fájhat neki, nemde?! - végül percekbe tellett ugye, de sikerült leérkezni és körülnézett a "szeméttelepen", végül egy chh-t nyögött ki és legugolva kezdte szedni a szemetet. Csak 2 ujját hsználta, majd a hátáról leszedte a kosarat és lassan teleszedte, végül belelépett valamibe, ami placcsanó hangot adott ki, a fiú ridegen meredt maga elé, majd lassan lepillantott maga alá, majd elugrott onnan, de aztán valamin elcsúszott és hanyatt vágódott.
- Mi a tököm van ezzel a hellyel?! - morogta, miközben felüllt és megvakarta fejét, végül felkellt és a szemétbe rugott amit már összeszedett.
- Szedje össze az akinek 6 anyja van!!! - üvöltötte, ami szintén visszhangzani kezdett, majd a fiú ismét körbe nézett, zsebre vágta kezét és elsétállt a fal mellett egy jó ideig, végig szemetet talált, igy lassan visszasétállt a kosárhoz, teliszedte a kosarat és felmászott olyan kissé ráérősen. Majd a következő üres kosarat elvette fenntről, a telit pedig fennthagyta, nem is figyelte, hogy hol van Hikuro, majd leugrállt, végül csak mászni kezdett az aljáig. Ismét teliszedte a kosarat, ezt már kissé lassabb tempóban, mint az előzőt és ezt ő is észre vette magán, de nem tudta, hogy mi történhetett.
- Azt hiszem felfelé kicsit gyorsitanom kellene, de azt hiszem, igy is elég türelmes voltam. - körülnézett, mindent felszedett, majd egy ugrással felpattant egy magasabb helyre, ahonnan a túloldalra ugrott és megtapadt, de azzal a lendülettel inkább csak tovább mászott, majd egy ásitás hagyta el a száját. Végül felért, letette a kosarat, majd legörnyedt és kezeit térdeire helyezte, végül szaporán kezdte venni a levegőt.
- Bevallom! Nem a te módszereddel csináltam! De ez is eléggé fárasztóan sikerült, hát még az milyen lehet! - felelte a fiú, miközben a talajt figyelte, izzadt, amik a földre cseppegtek. Nem tudta hogy, hol van a jounin, hiszen elküldte őt.

**Gawakatsu Hikuro** Vas. Dec. 01 2013, 20:07

Miután felértél az utolsó kosárral is, Hikuro a vallomásodra kicsit egyhangúan válaszolt.
- Szemetet szedni mindenki tud, falon futni már kevesebben, de én azt vártam volna el tőled, hogy edzel, hamár ennyire nem akartad ezt a küldetést, azt hittem megragadod az alkalmat, ha valami újjat tanítok ezzel, azt hiszed, könnyű egy feladat. Gondoldj csak vissza, kézzel kapaszkodtál meg, amint leestél, ami horzsolásokat okoz, de ha úgy mennél mint ahogy most mondtam, maximum a talpadon a lábbeli alja sínyli meg kicsit a megállást. Mi lett volna, ha egy méregfelhő repül feléd, és a kezeden lévő horzsolások miatt megfertőzi a véredet, nem viccből mondok neked dolgokat Kira, ezek különböző élethelyzetekben segíthetnek. Mit tanultál ma, miért pont ezt a három küldetést kértem el, ha volt még több is? Gyakoroltad a nyomkeresést, és az új technikád, képességeid, és készségeid fejlesztetted, azáltal, hogy miként futottál a tányérokkal, és rávilágítottam arra, hogy bizony a kreatívitás néha többet ér a jutsuknál, és most egy edzés. Eddig megfeleltél, nem hittem, hogy pont ott buksz meg, amit a legjobban vártál. Bízok benned Kira, és szeretném ha erősebb lennél, szóval bocsi, de addig nem engedlek el innen, míg tízszer meg nem csinálod, amit mondtam. Indulj! - mondta, majd egy határozott lökéssel a szakadékba tessékelt, ami 15 méter mély, tuti halál, ha nem teszel semmit.

**Kira** Vas. Dec. 01 2013, 21:18

Miközben görnyedten állt és kezei a térdein pihentek, meghallotta Hikuro egyhangú válaszát. Majd mikor kimondta a fiú a bizok benned szavakat, felkapta a fejét és felegyenesedett, de ekkor egy olyan történt, amire nem számitott. Hikuro lelökte őt a 15 méter mély szakadékba. Reagálni se tudott rá, csak zuhant, de hirtelen észbe kapott és próbálta úgy forditani a testét, hogy valahogy megtudjon kapaszkodni, vagy legalábbis túlélje a zuhanást. Megkapaszkodott egyik kezével egy kiálló peremben, majd teste nekicsapódott a falnak, amire felszisszent, alig 5 méter választotta el a talajtól, igy gyorsan lemászott. Majd odalennt is félgörnyedten állt, kezei a térdén pihentek.
- Mit művel ez? Normális? És ha... - majd meghökkent és visszaemlékezett a fiú szónokára.
- Eddig megfeleltél... - lassan a tenyerére pillantott, miközben felegyenesedett, tényleg horzsolások boritották, pont ahogy Hikuro is emlitette.
- Olyan vagy mint egy öreg vénember!!! Semmi sem tetszik! Nem tök mindegy mikor tanulom meg? Most vagy éles helyzetben?! - kiabálta fel, nem érdekelte, hogy a hangja eljut - e Hikurohoz vagy sem.
- Egyáltalán minek löktél vissza? Attól féltél, hogy nem jövök ide vissza?!! A kis akciód nélkül is vissza jöttem volna! - kiabálta ismételten, majd ökölel a sziklába csapott jó nagy erővel.
- Hülye kecske!- motyogta, majd feltérképezte a terület minden egyes szegletét, ez beletellt 20 percbe és néma csendbe.
- És mégis mit kellene most tennem? - gyors visszaemlékezett a sensei kezdő löketű szavalására, hogy miként kezdjen neki és miként ne csinálja, ha nem akar megsérülni.
- Tapadás, csúszás- ugrás. - gondolatmenetéből csak a hasa koranása zökkentette ki, de ennyi pont elég volt ahhoz, hogy nekifusson a falnak és felszaladjon egy részéig, majd átugrott a másik oldalra, majd megcsúszott, igy visszaesett a talajra, de hamar talpon volt és ugyanazt megcsinálta, az eredmény ugyanaz maradt.
- Oké, tévedtem! Ez éles helyzetben piszok fontos! És már megint kinek lett igaza? Naná, hogy neki! Ilyen tempóban sosem érem útol, még magamat sem tudom néha, hát még őt. - majd ezen gondolkodás mellett teljesen lenyugodott, elszántabb lett mint eddig valaha. Ismét nekirugaszkodott és ide- oda ugrásokkal jutott feljebb elegendő chakra kibocsátással. Végül felért, nem nézett a fiúra, hanem már ugrott is vissza, egy kissé ugyan gugolással csinálta, alig érte a sziklafalat, elrugaszkodott a másik oldalra, ahol egy ideig csuszott a chakra segitségével, majd idő elött a másik oldalra ugrott, ahol már próbált felegyenesedni és úgy csuszni, majd ugrott és igy ért vissza le az aljára. Majd nagy levegőt véve egyenesedett fel és felpillantott.
- Na! Megy ez! Mondjuk nem az a fúú de tökéletes, de már ez is valami, hogy nem a kezemet használtam. Na még egyszer, vagyis még kilencszer! Ezt az utat választottam, nincs megállás. A célom nem a rövid uton fog várni! Kösz Hikuro, rávilágitottál a lényegre. Neked köszönhetően végre felébredtem!! - magabiztosan maga elé nézett, majd elmosolyodott, felnézett, végül sikeres ugrásokkal, a tanultakkal és tapasztalatokkal felsietett. Tekintete teljesen mást sugallt, mint eddig. Meglepő és szinte hihetetlen, de a fiú élvezte a helyzetet, tekintete "mosolygott" és élénkebb volt, mint eddig, alighogy felért már ugrott is le, csúszott, tapadt, ugrott és végül leért, majd ugyanezzel a módszerrel lökte magát felfelé és ismét felért. Még levegőt se vett és egyből visszafordult, gyorsabb lett a csuszás mellett is és ismét leért, pihenés nélkül akart felugrani, de hirtelen összeesett. Nem értette a helyzetet, keze ökölbe szorult, de mozdulni nem tudott, igy kicsit nyugton maradt, szive 1000-rel vert, majd percekkel később lassan felállt és inogva talpon maradt és nekidőlt a falnak és szapora levegővételeket tett. Lecsúszott ülésbe és ott maradt, végül csak egy bő óra múlva tápászkodott fel és folytatta, amit abbahagyott. Oda és vissza chakra tapadás- csuszás és fel a tetejére és felért, de most várt pár másodpercet é a mélybe vetette magát, sikeres csúszás tapadás mellett ért földet.
A idő a le és fel gyakorlatokkal a mélybe lassúnak tűntek, mintha az idő lassan haladt volna előre, de ez nem volt igaz de végre a tizediknél járt, lejutott és már csak a felfele menet volt.
- Szemet szemért, fogat fogért, öreg! Vagy valami ilyesmi. - vigyorogta, majd felsietett a falon a tanultak alapján, az utolsó "lökésnél" kicsit megszédült, feljutott ugyan de Hikuro elött pofára esett. Szaporán vette a levegőt, szemei remegtek, de nem a félelemtől, lassan elmosolyodott, a fiúra felpillantott, majd feltérdelt, nem mondott semmitt, vagyis akart, de nem tudott, igy csendbe maradt és a talajt bámulta.

**Gawakatsu Hikuro** Szer. Dec. 04 2013, 16:13

Az edzésed sikeresen zárult, és Hikuro megdícsért téged, bár már volt erre példa, talán most jobban örülsz neki, de miért tennéd, lényegtelen. A nap lassan leszállt, elég mozgalmas nap van a hátad mögött, így a jounin egyenesen hazaküld téged, hogy pihend ki magad, mert "easy day was yesterday" van érvényben, bár ő ezt nem anfolul mondja, hiszen nem is tud angolul, hanem a saját kis nyelveteken említi neked, de muszáj volt így leírnom, mert így jobban hangzik szerintem, bocsi. Nos, elmentél aludni, esetleg közben bekaptál valamit, hiszen pótolni kell az elvesztett energiát, és nem történt semmi más. Reggel kilenc óra magasságában egy idegen kopog az ajtódon, bár csak fáradt szemeidnek idegen, illetve, míg nem nyitod azt ki, ugyanis mosolyogva áll ott Hikuro, teljes harci felszerelésben.
- Kira, küldetésre megyünk, és jártam néhány kört az érdekedben a vezetőségnél, így ez egy C-szintű küldetés lesz, elkísérlek, hátha valami probléma lenne közben, remélem nem bánod, ifjú tanítványom. Kapsz öt percet, hogy elkészülj, és aztán irány a palota, ott megvárlak. - és egy pukkanással eltűnt az ajtóból.

// Az eddigi teljesítményedért kapsz tőlem 15 chakrát, és 3000 ryo-t, ugyanis edzettél, tanultál, küldetéseztél, gyönyörű játék volt, láthatóan fejlődsz, csak nézd meg ezt a post-ot, és az elsőt, amit írtál, és te is észreveszed, hajrá a megbeszéltek alapján. //

**Hiraga Natsu** Vas. Jan. 05 2014, 21:59

//Uchiha Madara//

"Kumo reménysége" Embarassed

Már távolról is láttam, hogy a sensei nagy méretű tárgyakkal van felruházva, közelre érve megállapítottam, hogy két jókora tekercsről van szó, egyik a hátán, másik a kezével támasztva a földön.
- Szép reggelt, Natsu. Frissen, mint mindig. - köszöntött ő is engem, hasonló frissességgel, mint amit én tanúsítottam ma reggel. Tulajdonképpen igaza van. A "friss" egy nagyszerű kifejezés volt rám, még ha néha nem is látszott rajtam külsőleg, de az eszem mindig a helyén volt. Friss volt és bevetésre kész bármikor, bármilyen körülmények között. Máris ennyire megismert volna? - néztem mélyen mesterem szemébe, mely most is élettel teli volt, csakúgy mint a mosolya. Az eddig földön támasztott tekercset felém döntötte, ezzel jelezve, hogy ez lesz az én csomagom. Természetesen ezen apró cselekedetét is mosoly kísérte. Azt hiszem eléggé hasonlóak vagyunk a sensei-el. Nem vagyok mindenkivel közvetlen, sőt.. De aki már kicsit is közelebb áll hozzám, azt..őt már fontosnak tartom, így a viselkedésem is megváltozik némiképp. - a gondolataim - mint mindig, most is vadul kavarogtak a fejemben, és majdhogy nem vettem észre, hogy a sensei már elindult az útra nélkülem, úgy kellett utána rohannom, nehogy lemaradjak. Sőt, még magyarázni is elkezdett valamit, de hála bambulásomnak az első mondatról lemaradhattam.
- ... A kovács igen nagy becsben van tartva, hatalmas kovácsműhelye a várostól két napnyi járóföldre van. Holnap az éjszakát a birtokon fogjuk tölteni, majd reggel megyünk tovább, a tekercsekben nem kis mennyiségű faanyag is található, amelyet egy Orayashi nevű férfinak kell elvinnünk. Orayashi egy távolabbi faluban él, ahol tűz ütött ki, és az iskola falait megjavítja. Ehhez kell a fa.
Méghogy én friss!?? Igen az vagyok, hacsak a saját magam kis gondolatai el nem tereli a figyelmem. - haladtam már mostmár a sensei mellet - Az állandó elmélkedés a gyengeségem és az erősségem egyaránt. A sensei-hez hasonlóan én is a hátamra rögzítettem a nagy tekercset, melyben a hallottak alapján- még hacsak félig is hallottam a dolgokat - nem kevés faanyag, és nyilvánvalóan némi fém is található. Legalábbis a kovács tudtommal főként fémmel dolgozik...
Gyönyörű, napsütéses időnk volt, felhőt csak annyit látni, mint ami amúgy is megszokott volt errefelé, semmi komoly. Kényelmes tempóban haladtam a sensei mellet, a természetben gyönyörködbe. Egy élettel teli nap, két élettel teli shinobinak, kik egy úgymond életet adó küldetést hajtottak végre közös erővel. Hát nem csodálatos? Az őszintét megvallva.. nem. Az egész érzést elrontotta az az óriási tekercs, ami a hátamat súlyozta le, nem kis erővel. Nah jó, lehet kicsit túloztam. Elvégre egy tekercs - legyen az beszámítható mérettel tekintve nagy, hatalmas, akkor sem kellene így megterhelnie egy edzett genint. A sensei, kezében egy másik, sokkal apróbb tekercset szorongatott, ami a mi kis térképünk volt. Ez a kis papírfecni vezetett minket árkon-bokron át. Ezt pedig szó szerint értem, ugyanis füves terület, erdőség, kavicsos talaj, mindez le-s fel hullámzó földszinttel párosult. Bár ez megszokott errefelé, Kumo környékén. Szerettem ezt a helyet, a világért sem akartam, hogy bármi baja történjen. Ám a dolgok nem így működnek. Változnak az idők, így változik a világ is. Mint például most, egy ninja világháború kellős közepén. Egyszerűen megjósolhatatlan, hogy mik fognak történni. Bármi megtörténhet. Akár még egy egyszerű küldetés is - mint most ez, halálos kimenetelűvé is válhat..Talán éppen ezért intéztem a következő kérdésem a sensei felé:
- Sensei.. Az a tűz, amiről beszélt.. Az egyszerű tűzeset volt vagy..?? - néztem gyanakvóan a férfire, és remélem, hogy tud válaszolni a kérdésemre .

Uchiha Madara Csüt. Jan. 09 2014, 16:29

A tempótok átlagosnak mondható volt, mármint két shinobi számára, nem rohantatok, ám nem is sétáltatok a földön, mint akinek az égvilágon semmi dolga nem lenne. Tehát átlagosnak mondható tempóban haladtok. Mestered kérdésedre csupán annyit válaszolt.
- Nem tudom sajnos, Natsu. természetesen ha odaérünk, lehet, hogy kicsit szimatolunk a környéken, habár rongálásról nem jött bejelentés, csupán az esetről. De többet én sem tudok, sajnos.
Mestered mindvégig csendben haladt előre, kissé elszomorodott, mikor kérdésedre válaszolt.
A tekercsek nagy méretűek voltak és nehezek, mégis hősiesen cipeltétek, mindaddig, amíg mestered meg nem állt, ebédelni.
Észreveheted, a térkép egy hegy felé vezet titeket, amelyen sajnos át kell vágnotok, a kikerülése sok időt venne igénybe.
A hegyen található sziklapárkányon táboroztok le, és vagy egy órát ott töltötök. Mindketten megebédeltek, majd marad egy fél órátok, hogy beszélgessetek, már ha vannak további kérdéseid felé.

A nap második fele
A hegyet eléritek, majd egy átvezető barlangon haladtok végig, majd lesétálva a másik oldalán folytatjátok az utat. Estig haladtok, majd letáboroztok egy tisztáson, ahol letáboroztok. Tüzet raktok, majd megvacsoráztok, a tüzet 3 órás váltással alszotok és vigyáztok a tűzre, a táborra.

Reggel korán keltek, majd nekivágtok a nagy erdőnek, amelyből délutánra kiérve láthatjátok a völgyben az első célállomást. A falu megközelítéséig írd meg a postot, törekedj a hosszúságra, az önálló gondolatok kifejtésére, mesterednek indított kérdéseid.

**Hiraga Natsu** Kedd Jan. 14 2014, 17:56

//Uchiha Madara//

Nagy reményeket fűztem a sensei válaszához, hátha ő többet tud még a dolgokról, nem csak annyit amit felvázolt nekem még ma reggel. Teljes mértékben bele tudtam volna szőni egy egyszerű tűzesetbe tulajdonképpen akármit. A mostani viszonyoknál szinte bármi lehet.. Hamarosan jött mesterem válasza is:
- Nem tudom sajnos, Natsu. - közölte velem szomorúan. Tehát őt is aggasztja a dolog.. - jegyeztem meg magamban azon nyomban, ezt a hirtelen levont következtetésemet. Mindezt alátámasztotta a Kano-sensei további mondandója is. - Természetesen ha odaérünk, lehet, hogy kicsit szimatolunk a környéken, habár rongálásról nem jött bejelentés, csupán az esetről. De többet én sem tudok, sajnos.
Csendben haladt tovább kissé szomorkodva. Én pedig - mintha csak őt másolnám, vagy mifene... - szintúgy szomorú fejjel ballagtam mellette. Talán nem is szomorú voltam, inkább aggódtam. Vagy netalántán féltem volna? Úgy tűnik egyfajta pesszimista, fekete lepel terült rám, ami sötétségbe terelte a gondolataimat. Az a bizonyos küldetés is gyanútlanul kezdődött... - emlékeztem vissza arra az eseményre, melynek csúnya vége lett - Bár ott eleve volt rizikó faktor... - mélyedtem el még jobban a megmaradt emlékfoszlányaimba, ami azért elég hiányos volt. Sok-sok arc volt a szemem előtt, ám többségük teljesen homályos, és az események sorrendjével sem voltam tisztában. Miután sikeresen visszatértem a jelenbe - mind térben, mind időben - a sensei-re figyeltem fel, ki sebesen forgatta a térképet. Kicsit meglesve miért is nézegeti annyira, észrevettem, hogy egy hegy felé vezet utunk. Mondjuk ebben semmi meglepő nincs errefelé, hisz a környék telis tele van hegyekkel. Ahogy előretekintettem, megállapítottam, hogy nagy valószínűséggel nem kerülhetjük ki a hegyet, túlságosan is sok időt vesztegetnénk vele. Így hát nem maradt más, toronyiránt a hegy fele tartottunk. Még mindig aggódom... Nem csak amiatt, hogy mi történhetett, de amiatt is, hogy mi fog még történni az emberekkel a háború során. Rengeteg kínt és szenvedést kell átélniük. - ha lehetséges, akkor még szomorúbb arckifejezéssel haladtam előre lesütött fejjel. Kis idő múlva azonban eszembe jutott, hogy mégis ki vagyok én, hogy mi vagyok én. De hát én egy shinobi vagyok! És a shinobik dolga, hogy enyhítsék az elkövetkező szenvedést. Saját magamnak erőt adtam ezzel, s immáron sokkal optimistábban tekintettem a jövőre nézve. A tudat, hogy én segíthetek másoknak, boldogsággal töltött el. Elszántan haladtam előre, előre a nagy hegy felé, ami az előttem álló megpróbáltatásokat is szimbolizálhatja, amit úgy érzem hamarosan ki kell majd állnom.
- Akármi is legyen az ami ránk vár sensei... - kezdtem kis beszédbe a hirtelen fellángolástól inspirálva - megbirkózunk vele! - széles mosollyal és elszánt tekintettel mondtam mindezt. Talán még az ő búskomor hangulatán is tudtam javítani, bár nem ez volt a cél. Igazából célja sem volt ennek a kis felszólalásomnak, egyszerűen kicsúszott a számon. Viszont sokkal jobban éreztem magam tőle.
Kis idő múlva elértük a már sokat emlegetett hegyet, és egy azon található sziklapárkányon letáboroztunk. Mindketten falatozni kezdtük a magunkkal hozott élelemből, hisz kell az energia az út többi részére. Lassacskán mindketten befejeztük az ebédünket, de úgy nézett ki, hogy a sensei nem akar azonnal tovább robogni. Így hát társalgást kezdeményeztem, amiben sosem voltam a legjobb, de hát... amit meg kell tenni, azt meg kell tenni.
- Ha jól értelmeztem a szavait sensei, akkor első úti célunk egy hírese kovács, aki fegyvereket fog készíteni az általunk szállított alapanyagból. - itt tartottam egy kis szünetet, hogy ha esetleg nagy baromságot mondtam volna, akkor ki tudjon javítani a sensei. Ha nem érkezik helyesbítő hozzászólás folytatom:
- Ezekeket a fegyvereket a nekünk, Kumonak fogja készíteni, a háború miatt? - néztem rá kérdően. Bár a válasz egyértelmű is lehetne, azonban sosem lehet tudni, és jóval nyugodtabb lennék, ha tudnám, hogy megfelelő utánpótlást fog kapni Kumo a háborúban, jelen pillanatban a fegyverek terén. Az első célállomással kapcsolatban, nem igazán volt több kérdésem. A második célállomást pedig már megtárgyaltuk, miszerint nem tudja még a sensei sem, hogy tényleg egyszerű tűzeset volt, vagy valami más is lehet a háttérben. Így hát nem is kérdezgettem tovább, talán az előző kérdésem is felesleges volt, kis pihenő után összepakoltunk, és haladtunk is tovább.
A hegyben egy nagy barlang fúródott végig, mely átvezetett minket a túloldalra. Ez roppantul hasznos volt, mert így legalább nem kellett hegyet mászni. Estig bandukoltunk kényelmes kis tempóban, majd egy tisztásféleségen letáboroztunk. Önként jelentkeztem a feladatra, hogy keresek némi tűzrevalót, egy-két gallyat, néhány fadarabod, ugyanis nem akartunk pusztán a hideg éjszakában aludni. Vajon mi lehet most otthon a szüleimmel? Mostanában nem sokat voltam otthon.. Nem sokat beszéltem velük. - kezdtem újfent agyalni a kis dolgaimon, miközben szorgosan gyűjtöttem a tűzhez való kellékeket - Nah és vajon a bátyám? Vele mi lehet? Évek óta semmi hír róla. Amióta elhagyta Kumo-t, hogy felkeresse az állítólagos bérgyilkosom felettesét... - Furcsa és nagyon ködös volt a múltam, senki sem volt tudta, hogy mi miért történt. De egyszer talán majd a bátyám fényt derít a dolgokra, és visszatérhet. Őszintén reménykedek ebben.
Mire befejeztem az elmélkedésemet, már tele volt a két kezem kisebb-nagyobb fadarabokkal, és a kis táborunk fele igyekeztem vissza. Megraktuk, majd meggyújtottuk a tüzet, melegénél megvacsoráztunk, majd a sensei közölte velem az esti tervet: három órás váltással fogunk aludni és őrizni a tüzet. Nem nagyon volt ínyemre ez a dolog, azt hittem, hogy alhatok egy rendeset, de tisztában voltam vele, hogy ez is hozzátartozik a shinobi élethez. Kicsit döcögősen, kicsit kellemetlenül, de eltelt az este is, korán reggel indultunk útnak, frissességemet megcáfoló állapotban. Nagyokat ásítoztam, miközben haladtunk tovább, átvágva egy nagy erdőn, melyből csak délután lyukadtunk ki, meglátva ezzel egy kis falut.
- Véééégre... - nyújtóztattam ki végtagjaimat egy nagy sóhaj keretében - Már majdnem ott vagyunk.
Nem tétováztam, sebes iramot diktálva indultam el a falu felé, immáron széles vigyorral az arcomon, örültem annak, hogy végre elértük a célt, és reménykedtem, hogy valami izgisebb dolog fog történni velünk, nem csak megyünk és mendegélünk...

Uchiha Madara Csüt. Jan. 16 2014, 11:54

Elértétek a falu határát. Igazából falunak nem nevezhető, leginkább birtoknak mondanám. Fallal körbekerített terület, közepén hatalmas házzal, körülötte pedig néhány nagy méretű műhely, kohó, miegymás.
Egy igen nagy darab férfi várt már rátok a kapuban. Kezében óriási kalapácsot tartott, már a látványa is sokkolóan hathat.
- Jó napot. A nevem Kaito, a kovács. Bizonyára a nyersanyagot hozták. - mondta a rekedtes, mély hangú Kaito. Majd megfordult és elindult a birtokon keresztül a nagy házba. Végigsétálva a macskakővel kirakott úton betekinthettetek a műhelyekbe, ahol alig pár embert láttatok. Feltűnően kevés személy tartózkodott a birtokon. A férfi nem is vezetett igazán körbe, inkább csak az adott műhely nevét mormogta el, leginkább a birtok közepén lévő házba sietett. Nem mesélt sok mindent a birtokról.
Miután betértetek a házba,a férfi egy nagyobb terembe sétált, majd egy asztalhoz ültetett. Még mielőtt leült volna, egy ajtót csukott be, majd végleg helyet foglalt veletek szemben.
- Szóval akkor, térjünk is a tárgyra. A pénz itt van. Elhozták a pontos mennyiséget?
- Itt van minden - felelt mestered, mintha kicsit zavarba lett volna, valami nem stimmelt. A férfi átvette a pecsétet, miközben átcsúsztatta a zsákot, amelyben pénz csörgött.
- Ha jól értesültem, az éjszakát itt töltik. Előkészítettünk egy szobát, megmutatom.
A férfi felsétált a házban lévő lépcsőn a második emeletre, majd egy szoba ajtaját nyitotta ki.
A szobában volt két ágy, egy asztal, és egy szekrény.
- A vacsora 8 órakor lesz. - beszélt néhány szót mestereddel a férfi, majd becsukta az ajtót.
- Ugye észrevetted te is? - kérdezi mestered, miután megbizonyosodott arról, hogy nem hallja rajtad kívül senki. - Valamit rejtegetnek előlünk. Lehet, hogy nem alszunk sokat este. Egy újabb küldetésünk van, Natsu.

Az este további menete
A vacsoráig megbeszélitek, hogy miután az utolsó lámpát is lekapcsolják, csendben, rejtőzve végigkutatjátok a házat. A vacsoráig két órátok van. Csak a férfi fog veletek leülni étkezni, ajánlatos mesteredre hagyni a beszélgetést. Addig azonban bárminemű tervvel előállhatsz.
A postot a vacsora végéig kérném. Az ételek rád vannak bízva. /Mestered színét átváltottam, elvégre kumogakurei játékosról van szó Smile

/

**Hiraga Natsu** Hétf. Jan. 20 2014, 22:15

//Uchiha Madara//

Lassan elénk tárult a falu látképe. Fallal volt körbekerítve, közepén látványos, többi épülettől eltérő fényben pompázó ház. A többi épület felől füst szálingózott fel, ha jól láttam. De ez csak természetes, nyilvánvalóan megannyi kovácsműhely, kohó, és egyéb hasonló célra alkalmazható építmények foglaltak helyet a falakon belül. Ahogy közeledtünk, egy hatalmas külalakra lettem figyelmes, mely egy termetes férfihoz tartozott, illetve testalkatához méltó nagy méretű kalapáccsal a kezében, majd üdvözölt minket:
- Jó napot. A nevem Kaito, a kovács. Bizonyára a nyersanyagot hozták. - majd szinte azonnal sarkon fordult, és intett, hogy kövessük.
A birtokon keresztül haladva nem sok mindenbe nyertünk betekintést, furcsamód Kaito nem nagyon mondott semmit sem, talán egy-egy műhely nevét elmormogta magában, de én nem erre számítottam. Egy kis körbevezetésnek, ismertetésnek jobban örültem volna, talán még illő is lett volna.. Nah de ki vagyok én, hogy megmondjam, hogy mit tegyen egy házigazda a vendégeivel? Hamar a birtok közepén lévő nagy házba vezetett, és egy nagy teremben lévő asztalnál kínált hellyel minket, majd csakhamar ő is leült.
- Szóval akkor, térjünk is a tárgyra. A pénz itt van. Elhozták a pontos mennyiséget? - határozott hangja volt a férfinak, ahogy azt a külsejétől el is várja az ember.
- Itt van minden. - felelte mesterem, majd gazdát cserélt a két áru: a tekercs a férfihoz, a pénzes zsákocska hozzánk. Nagyon nyomott volt a légkör, szinte tapintani lehetett a feszültséget. Ennek így kéne lennie? - tanakodtam, miközben végigmértem a nagy darab kovácsot - Akárhogy is nézem, nekem nem tetszik ez a fickó. Nem is beszélve erről az egész helyről. Alig láttam egy-két embert lófrálni kint, pedig átszeltük a birtokot. Itt valami bűzlik..
- Ha jól értesültem, az éjszakát itt töltik. Előkészítettünk egy szobát, megmutatom. - törte meg a zavaros csendet Kaito, majd elmondása szerint cselekedett. Egy második emeleti szobába vezetett minket. Én egyből beléptem a férfi által kinyitott ajtón és felmértem a szobánkat.
- A vacsora 8 órakor lesz. - tette még hozzá a férfi, majd miközben én bámészkodtam, váltott néhány szót a sensei-el. A szobában nem volt semmi érdekes, így első ránézésre. Két ágy, egy asztal és egy szekrény. Chh.. Csak ennyire futja? - panaszkodtam magamban, majd tovább agyaltam - Teljes alapfelszereltség, pedig akinek egy ilyen hatalmas háza van, és ekkora birtoka, annak nyilvánvalóan többre is futná... Fenébe. Ismét leszólom a vendéglátónkat, pedig nem szoktam ennyire panaszkodni. Bár tény, hogy ez az ember nem a legjobb hangulatember, valahogy olyan nyomasztó ez az egész itt lét. - mire megfordultam, hogy rápillantsak a két másik szobában tartózkodó egyénre, úgymond már elkéstem. Ugyanis a férfi távozott, az ajtó csukva volt, és a sensei-el találtam magam kettesben.
- Ugye észrevetted te is? - kérdezte halkan, egyben gyanakvóan tőlem, tudta jól, hogy nekem is feltűnt a sok apró furcsaság. - Valamit rejtegetnek előlünk. Lehet, hogy nem alszunk sokat este. Egy újabb küldetésünk van, Natsu.
Egy határozott bólintással jeleztem, hogy egyetértek. Valahogy úgy éreztem, nem szükséges mondanom semmit, valahogy megértjük egymást a sensei-el szavak nélkül is. Mivel még volt időnk a vacsoráig, kényelmesen ledőltem az egyik ágyra, amit ezzel sajátomnak tulajdonítottam ki. Bár valószínűleg nem lesz sok időm használni is, elvégre ahogy a sensei is mondta "lehet, hogy nem alszunk sokat este". Teljesen helyénvaló volt ez a meglátás, ugyanis egyértelmű, hogy valami itt nincs rendben, és egyértelmű, hogy mi utána járunk ennek. Végigfutattam újra-és újra a látottakat, hallottakat, hátha elsiklottam volna valamin elsőre. De akárhogy is törtem a fejem, nem tudtam elemezni a helyzetet, túl kevés volt az információ. És túlságosan is gyanús volt minden. Úgy döntöttem, hogy majd a keresés után próbálom összerakni a kirakóst, ha már több kis darab lesz a birtokunkban, úgy majd meg lehet oldani ezt a feladványt. Ezeken tanakodva egy eddigieknél talán sokkal jelentősebb dolog jutott eszembe. Várjunk csak.. Mégis hogy és hol fogjuk kezdeni a kutatást? - indultak be végre agyam fogaskerekei, elkezdtek végre nemcsak üresjáraton dolgozni. Sőt! Olyannyira beindulta, hogy a gondolatmenetemet élesben vezettem le a sensei-nek szavak formájában:
- A vacsora után indulunk, ugye sensei? - kezdtem bemelegítésnek - Van pár lehetőség, ahol kutakodhatunk.. Talán érdekes dolgokat találhatunk, ha egy-két műhelyt közelebbről is megvizsgálunk, ám szerintem benne van a pakliban az is, hogy csak általános kovácsdolgokat fogunk találni. A nagy ház, amelyben most is vagyunk, ez tűnik a legésszerűbb választásnak, de biztos vagyok benne, hogy körülményesebb lenne átkutatni. Nagyobb feltűnést keltenénk, mint a kinti kis akciónkkal. A férfi biztos tud valamit, azonban nem biztos, hogy a legjobb megoldás nekiállni. - ahogy egyre többet mondtam, egyre jobban tudatosult bennem, hogy tulajdonképpen nincs is konkrét tervem. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy melyik is lenne a legjobb megoldás. Mondhatni, inkább csak felvázoltam a helyzetet, tudattam mesteremmel nézőpontjaimat. - Nos sensei? Te mit gondolsz? - kértem ki a véleményét, és tulajdonképpen most tőle vártam megoldást, rá hagytam a döntést. Fenébe! Biztos nem ezt várta tőlem a mester.. - szitkozódtam magamban, és engem is idegesített, hogy nem láttam át a dolgokat. Azt hiszem egy újabb tulajdonságomat fedeztem fel: amit nem értek meg, az kifejezetten idegesíteni tud.

...

Kis tanakodásunk után hamar eljött a vacsora ideje. A kellő időben elindultunk, hamar szembetaláltunk magunkat a férfival, aki tovább vezetett minket, majd mindhárman leültünk étkezni. Kicsit talán furcsa volt, hogy csak hármasban vacsorázunk, de itt talán már semmi sem furcsa... Rizsgolyó, csirke, néhány tál ramen. Ez volt a menü, ha jól láttam, de őszintén szólva nem nagyon törődtem vele. Egész vacsora idő alatt meg sem szólaltam, szépen csendben ültem, és fogyasztottam az ételt, el akartam játszani, hogy én csak egy buta kisfiú vagyok, hogy még véletlenül se gyanakodhasson rám a férfi. Persze az én paranoiás elmémben minden megfordult, a sok furcsaság után már-már azt is egy lehetséges opciónak véltem, hogy a vacsorában mérget kevertek, de mivel Kaito is velünk étkezett, így ezt a kósza gondolatot megpróbáltam minél hamarabb elkergetni. A sensei váltott pár szót a férfival, azonban én tovább játszva az ártatlan kisfiút, nem is figyeltem rájuk. Mindettől eltekintve a vacsora hangulata elég feszült volt, csakúgy mint korábbi társalgás a férfi és a sensei között. De hát mit is várhatunk? Két shinobi, aki gyanakvóan néz egy furcsa viselkedésű egyénre, aki talán egy még furcsább helyen tartózkodik.. Túl zavaros minden. Minél hamarabb a végére kell járnunk annak, ami itt folyhat.

Uchiha Madara Csüt. Jan. 23 2014, 14:35

A vacsorának vége, majd mestered a hálóba indult.
- Még egyszer köszönjük a kedvességét, a vacsora igazán ízletes volt - mosolygott senseied, majd megindult a háló felé.
megvárta, míg te is beérsz a szobába, majd halkan becsukta. Közelebb lépett hozzád, majd suttogva beszélni kezdett hozzád.
- Megvárjuk, hogy a férfi elaludjon, és utána megkezdhetjük a ház átkutatását. valami nekem nagyon bűzlik itt.

A férfi a nappaliban ül, mestered visszatér hozzá, majd beszélgetni kezdenek. Mestered leginkább a kovács szakmáját firtatta, munkáival kapcsolatban tett fel kérdéseket. A kovács csupán annyit válaszolt - Megrendelésre dolgozik. A nyersanyagot küldik, ő cserébe legyártja a megrendelt árut. Senseied sajnos nem tudott meg többet róla.

Eljön lassan a lámpaoltás ideje, a férfi is aludni tér, a második emeleten található az ő szobája is, a tiétek mögött még két teremmel.
A feladatod:
Miután teljesen csend uralkodik a házban, mestered az első szintre megy, hogy átkutassa a ház egy részét, míg a másik szektora rád marad.
Szobák:
A második emeleten csupán hálók és egy fürdőszobát találtok, az ajtók nyitva vannak, semmi különös nincs egyikben sem.
Az első emeleten a nagytermen kívül összesen 4 terem található, ezekből egyik a konyha, ezen kívül egy spájz és egy nagyobb szoba található. A nagy méretű szobában ruhák találhatóak, ezen kívül különböző "kiegészítők és tartozékok", mint a cipők, kesztyűk.
Egyetlen terem van csupán bezárva, az, amelyet a férfi zárt be, még mielőtt leültetek volna. Mivel ez a terem keltette fel mestered érdeklődését, így nincs más hátra, valahogy be kell jutnotok. Erre két lehetőségetek van, az egyik, hogy betöritek, ami feltűnő és hangos, így nem javasolt, de biztos sikert jelent. A másik, még a vacsoránál láthattátok, a férfi nyakában a lógó, csörgő kulcscsomót, a csomón lévő kulcsok egyike pedig nyitja az ajtót. A kulcscsomó a férfi hálótermében található, az ágya melletti éjjeliszekrény tetején. El kell döntened, megéri e a lopás és az "illegális behatolás" egy feltevésre, mely szerint a kovács rejteget valamit előletek. Amennyiben a kulcs ellopását választod, írd le a folyamatot, ezek után írj két változatot a post végéről feltételes módban, az egyikben sikeresen ellopod a kulcsot és kinyitjátok az ajtót. A másikban ha nem sikerül, mit teszel, ha a férfi felkel.

**Hiraga Natsu** Szomb. Jan. 25 2014, 16:28

//Uchiha Madara//

A vacsora végeztével én és a sensei is visszatértünk a hálószobánkba. Majd néhány szót sutyorgott felém:
- Megvárjuk, hogy a férfi elaludjon, és utána megkezdhetjük a ház átkutatását. valami nekem nagyon bűzlik itt. - mindezt olyan halkan, hogy még én is épphogy megértettem. Egy "csendes" bólintással nyugtáztam a mondandóját, majd az ágyam felé vettem az irányt. Kényelmesen elhelyezkedve rajta, láttam, amint a sensei kilépett a szobából. Biztos a férfihoz ment vissza, beszélgetni. Talán még ki is tud szedni belőle egy-két hasznos információt. - reménykedtem. Nem láttam értelmét, hogy a sensei után loholjak, mint valami hűséges kis blöki, lehet csak zavarnám a felnőttek beszélgetését, ha egy "gyerek" is jelen lenne. Na persze én már rég nem voltam gyerek, talán éppen ezért sem lógtam most is sensei nyakán. Egy amolyan kis csendes pihenőt tartottam, hisz információ hiány gyanánt nem nagyon tudtam mást tenni. Vártam a sensei visszatérését, hátha ő megtudott valami hasznosat. Hamarosan vissza is tért a szobába.
- Milyen volt a beszélgetés sensei? - kérdeztem tőle. Remélhetőleg megértette, hogy ezzel az esetlegese információgyűjtésére kérdeztem rá. Azt mégsem kérdezhettem meg tőle nyíltan, hogy "Sikerült kiszedned valamit abból a gyanús alakból?". Ki tudja, lehet, hogy meghallja az a bizonyos gyanús alak... Valószínűleg egy egyértelmű fejrázást kaptam válaszul. Szép... Akkor mindennek utána kell járnunk. - szitkozódtam kicsit.
Kis idő múlva leszállt az éjszaka leple a házban lakó(k)ra is, teljes csend uralkodott. Ez volt azaz idő, amikor én és mesterem akcióba lendültünk. A sensei az első emeletet kutatta át, míg én a másodikat kaptam. Csendes, nesztelen léptekkel haladtam előre, elkerülve a zaj legkisebb forrását is. A feltűnésmentes közlekedés nagyobb érdekességet hordozott magában, mint maga a második emelet. Semmi érdemleges helyiséget nem találtam, legtöbb szimpla hálószoba volt hétköznapi dolgokkal. Furcsa mód az összes ajtó nyitva volt, így amint be akartam lépni az épp soron következőbe - azt hiszem a mi hálószobánk után két teremmel, az első lépés után megálltam. Ugyanis ez volt a férfi hálószobája. Nem merészkedtem beljebb, csak az ajtóból pásztáztam végig a szobát, majd lassan, feltűnésmentesen tovább haladtam. Miután az egész második emelettel végeztem, lementem az első szintre mesteremhez, akit egy ajtó előtt állva találtam, ránézésre erőteljesen gondolkodott valamin.
- Sensei.. - suttogtam neki halkan, miután már elég közel voltam hozzá. - A második emeleten semmit sem találtam. Kivéve Kaito hálószobáját..
Kicsit megváratott válaszával, de végül is közölte velem, hogy ő sem talált semmi érdekeset, kivéve ezt az egy termet, melynek ajtaja zárva van. Ha jól emlékszem ez azaz ajtó, amit a férfi idejövetelünkkor, a szemünk láttára zárt be. Vajon mit rejthet? És hogyan jutunk be? - tanakodtam, azonban az ajtó betörésének gondolatát csak egy röpke másodpercig engedtem meg magamnak. Túl zajos lenne. Ketten a mesterrel álltunk némán néhány másodpercig, majd közös gondolatmenettel gyorsan előálltunk egy tervvel. A férfi nyakában lógott egy kulcscsomó, melyen valószínűleg rajta van ennek a zárnak is a nyitóeszköze. A kis kulcscsomót pedig én láttam a férfi szobájában, az ágya melletti kis szekrényen. A kirakós összeállt, a terv is egyértelmű volt. Ideje volt végrehajtani. Egy kérdés azonban még tisztázatlan lehet, mégpedig az, hogy ki is legyen az a bizonyos "tolvaj". Önként jelentkeztem a feladatra, melynek indokait a senseiel is közöltem. Feltehetőleg kisebb súllyal rendelkezek, mint a mester, így akár a padló nyikorgási veszélyfaktora is kisebb lehet. Nem is beszélve arról, ha netalántán felébred a férfi, jobb az, ha nem a mestert kapja rajta szemtől szemben a lopáson, hanem engem. Szélsőséges esetben eljátszható az is, hogy a sensei semmit nem tud a kis akciómról. Mintha csak én akartam volna kutakodni, saját ötletemből kifolyólag, és lebukok. A férfi nyilvánvalóan mérges lenne, feldühödne, ám jönne a sensei meglepődve, és úgymond átvenné a büntető szerepét Kaito-tól. Kérdőre is vonna, hogy mégis mit akartam. Én pedig elmondanám neki, hogy a zárt ajtón akartam bejutni. Ebben a pillanatban lehetne leolvasni a férfi arcáról néhány dolgot. Ha valami rejtegetni valója van az ajtó mögött zavarba eshet, gyorsan elterelheti a témát, vagy ha bármi szokatlant cselekszik az még jobban megerősíti a feltételezésünket. Csak egy kis pszichológiai terror, hátha megtörik. Ha azt válaszolja, hogy nincs semmi rejtegetni valója, akár még rá is lehetne kérdezni, hogy hajlandó-e megmutatni. Kicsit talán rizikós terv, de főként a férfi reakciójára építenék. Ha abból le tudnánk szűrni valamit... Ezzel úgymond megszületett a B terv. Az A terv egyértelműen a legszerencsésebb megoldás volt, miszerint minden gond nélkül ellopjuk a kulcsot, és könnyen bejutunk a zárt ajtó mögé.
Lassan fellopóztunk a második emeletre, Kaito szobájához, majd csendben bemerészkedtem. Minden apró lépésre megpróbáltam odafigyelni, hogy ne történjen semmi baj. Amint közelebb értem, még a lélegzetemet is visszafojtottam, nehogy ez is lebuktasson. Rettentő idegtépő volt az egész helyzet, és ha bár nem tarthatott tovább amíg elértem az éjjeli szekrényt, mint maximum egy perc, én mégis egy örökkévalóságnak éreztem. Szívem hevesen vert amikor a kis szekrényen lévő kulcscsomóért nyúltam, és hol Kaitora, hol a kulcscsomóra fókuszáltam tekintetem, nem akartam elszúrni.
Szívem egyre hevesebben és hevesebben vert, levegőt még mindig nem mertem venni, és összeszorított fogakkal érték el ujjaim a kulcscsomót. Eddig minden rendben, most viszont le kell emelnem a szekrényről, anélkül, hogy hangosan megcsörrenne. Még a szekrényen próbáltam lassan, finoman egymáshoz szorítani a kis kulcsokat, és egyéb fényrészeit, hogy mikor leemelem, ne zajogjon.
---
1. változat: Megvan a kulcs!
Szépen lassan megpróbáltam elvenni a kulcscsomót a szekrényről, és markom szorításában óvatosan hátrálni, ügyelve arra, hogy mégis mi van mögöttem. Ha el jutok az ajtóhoz, még az utolsó lépésekre is nagyon odafigyelek, de ha sikeresen kikerülök a férfi látószögéből, megnyugodhatok végre. Persze még ezek után is bármikor felkelhet, de erre még csak gondolni sem akarok.
A senseiel lelopódzunk az első emeleti zárt ajtóhoz, majd elkezdem próbálgatni a kulcsokat, hogy mégis melyik illik bele a zárba. Mindezt szintén óvatosan, és csendesen próbáltam véghez vinni. Ha sikerült kinyitni a zárat, az ajtót lassan kinyitnám, majd a sensei-el hangtalanul beljebb mehetnénk, és talán kiderülne, hogy mit is rejteget előlünk Kaiot. Feltéve ha rejteget itt valamit.
---
2. változat: Lebuktam >.<
Amint megpróbálom elemelni a kulcscsomót a szekrényről, az megcsörren egy pillanatra. Reflexszerűen becsukom szemeim, majd miután lassan kinyitom. Egy ideges férfi arcot pillanthatok meg, dagadó homlok erekkel, és a többi idegességre utaló jellel.. A kulcscsomót meglepődöttségem miatt azonnal elejteném, majd akarva akaratlanul hátrálnék pár lépést. Elvégre mégis csak egy nagy darab emberről van szó.. A sensei, ha minden igaz, az ajtónál állt, de mindenképpen olyan szögben, hogy a Kaito őt ne vehesse észre. Fogalmam sincs, hogy most mégis mi következhet, így inkább megvárom, hogy a férfi lépjen elsőnek. Remélhetőleg hangoskodni is fog, így az álca szerint a sensei "felébredhet, és idesiethet a mi hálószobánkból". Valamelyikkőjük biztos kérdőre fog vonni engem, én pedig így válaszolnék:
- Háát.. ő... - habognék össze-vissza, mint akit tényleg két mérges férfi von kérdőre egyszerre - Én csak... Kíváncsi vagyok, hogy mi lehet az első emeleten lévő zárt teremben... Pusztán nagyon érdekelne.. He-he..
Idióta vigyor, fejvakargatás, minden ami egy félnótás kölyökre vallhat, bedobnék mindent. Mindeközben persze minden apró reakcióját figyelném Kaito-nak, hátha ki lehetne szűrni belőle valamit. Minden a férfi reakcióján, és tettein múlik...

Uchiha Madara Hétf. Jan. 27 2014, 14:32

Beléptél a szobába, ahola férfi nagyban horkolt. Meg is találtad a minimális fény mellett a kulcscsomót az ágya melletti éjjeliszekrényen, majd lassan, lélegzetvétel nélkül közelíted meg lépésről lépésre a szekrényt. A férfi teste megremegett, felhörgött, ám átfordult másik oldalára és aludt tovább. A kulcsot sikeresen elloptad a helyéről, ám megőrizve hidegvéred, lassan léptél ki a szobából, behajtva magad mögött az ajtót.
- Szép munka volt Natsu - mosolyodott el mestered, aki ez idő alatt átkutatta a többi termet.
Közelebb léptek az ajtóhoz, majd halkan bedugod a kulcsot, miután megtaláltad az oda illőt. Az ajtó zára kattant, majd kinyílt a "titkok ajtaja". A látvány sokkolta mestered, ha elsőre nem is értetted, miért, kicsit jobban szemügyre véve a termet te is hasonlóképp érzel.

Asztalokkal és polcokkal zsúfolt nagy méretű terem, melyben fegyverek tucatjai található meg. Belépve a terembe azonban észreveszitek, nem csupán fegyvereket késíztett a kovács.
Több fejpánt sorakozott az asztalokon, vértezetek és végtagvédő lemezekkel együtt. Kirigakurei jelképpel ellátva.
- Meg kell érteniük - szólt egy elcsuklott hang a hátatok mögül. - A háború elvett mindent tőlem. Én csupán a dolgomat végzem. Fegyvereket készítek, és pénzt kapok érte. Nem is keveset. Néhány hete érkezett egy megrendelés, néhány katona rontott be a házamba, ekkor még kumogakurei fejpántot viseltek, ám mikor a rendelésnél, mondhatni sajátos módszerrel - vakarta meg a hátát - leszögezték, hogy senkinek sem beszélhetek, különben nem csak a munkámnak, hanem az életemnek is vége. Csupán élni akartam - esett térdre a férfi, megtörve. Senseied mellé lépett. Sajnos a shinobiknak nem mindig édes az élet, van, hogy a törvény ellent mond az emberi érzéseknek, az együttérzésnek, ilyenkor sajnos el kell döntenie, mit tart fontosabbnak. A kötelességét vagy a szívére teszi a kezét.
A férfit megkötözte mestered, majd az ajtó felé sétált.
- Reggel indulunk tovább, Natsu. Sajnálom - fordult közben a férfi felé - De az út további részét velünk kell töltenie.

A postodban a lebukás része nem igazán helytálló, mégis az egész minőségére való tekintettel elnézem, a küldetésed első fele sikeresen zárult. A férfi beleegyezett, hogy törvényszék elé vezetik őt, vállalja tetteit, mestered pedig megígérte, mindent meg fog tenni, hogy enyhítsenek a vádakon.

A reggel beálltával el kell döntenetek, ki viszi tovább a következő faluba a tekercset és ki viszi vissza a férfit a városba. A döntés rajtad áll. Mindkét esteben a reggeli indulásig kérném a postot.

**Hiraga Natsu** Kedd Jan. 28 2014, 22:41

//Uchiha Madara//

A nehézségeket leküzdve eljutottunk az ajtóig a senseiel. Azt kinyitva olyan látvány tárult elém, amire egyáltalán nem számítottam. Egy nagy méretű teremet rejtett az ajtó, telis tele asztalokkal és polcokkal, de ami a legfontosabb volt, hogy mind-mind tele volt fegyverekkel, páncélokkal fejpántokkal. Azonban...
Még mielőtt elértük volna ezt a falut, a küldetés elején, én még arra tippeltem, hogy nekünk Kumonak készít fegyvereket és felszereléseket a kovács. Ám azonban közel sem erről volt szó. Ezt én is, és a mesterem is első ízben tudhattuk meg. A sok kovácsolt holmin ugyanis egytől egyik Kirigakure jelképe volt látható. Nem akartam hinni a szememnek. Dermedten álltam, köpni nyelni nem tudtam. A senseire pillantva, ő is hasonló sokkot kaphatott. De hát ezt mégis mikor? és hogyan?.. - kezdtem feltenni magamnak a kérdéseket, azonban a hátunk mögül egy hang megzavart.
- Meg kell érteniük. - szólalt meg szomorún, sajnálkozva Kaito. - A háború elvett mindent tőlem. Én csupán a dolgomat végzem. Fegyvereket készítek, és pénzt kapok érte. Nem is keveset. Néhány hete érkezett egy megrendelés, néhány katona rontott be a házamba, ekkor még kumogakurei fejpántot viseltek, ám mikor a rendelésnél, mondhatni sajátos módszerrel leszögezték, hogy senkinek sem beszélhetek, különben nem csak a munkámnak, hanem az életemnek is vége. Csupán élni akartam. Hangja számomra nagyon meggyőző volt, elhittem minden szavát. Mindezt még fokozta, hogy térdre is esett, összerogyott, nem bírta a súlyos terhet a válla. Látszott rajta, hogy teljesen őszinte, és megbánta tettét, ám ahogy ő is mondta: nem tehetett mást, ő csupán élni akart.
A sensei cselekedett, én csak követtem az eseményeket. A férfihoz lépett, majd megkötözte. Kaito nem ellenkezett, sőt, segítőkész volt. Arcáról le lehetett olvasni, hogy erőteljes bűntudata volt, de amit megtett, azt megtett, nem lehet semmisé tenni...
- Reggel indulunk tovább, Natsu. - szólt hozzám a sensei, mire észbe kaptam, úgymond kidermedve lefagyott állapotomból.
- Sajnálom. De az út további részét velünk kell töltenie. - közölte a kováccsal, hogy mire kell számítania. Mindemellett megígérte a férfinak, hogy mindent meg fog tenni, annak érdekében, hogy enyhítsék a vádakat. Nemes gesztus a senseitől. Határozott, megtette amit meg kellett, hisz egy percig sem habozott, azonnal megkötözte a Kaitot, hisz bűnt követett el, így törvény elé kell állítani. Azonban látszik rajta, hogy valamennyire megesett a szíve a kovácson. Éppúgy ahogy nekem is..
Az este megmaradt részében felváltva aludtunk és őrködtünk a senseiel a férfi felett, ugyanis elismerte bűneit, és megbízhatónak tűnik, de sosem lehet tudni... Akár még az este folyamán vagy a reggeli órákban, közölte velem a sensei a következő felvonás menetét. Az egyikünk vissza fogja kísérni a kovácsot Kumo-ba, a másikunk pedig továbbviszi a megmaradt tekercset a leégett iskolához, hogy megkezdődjenek a felújítások. Még mielőtt felszólaltam volna ez ügyben, egy már az este folyamán átgondolt elmélkedésemnek adtam szót:
- Nem akarok vészjósló lenne sensei de... Úgy vélem eléggé nagy aggodalmat kelthet ez a Kirigakurei ügy. Elvégre háború van, és gyakorlatilag a Villám országával szomszédos a Víz országa. A tengeren pedig könnyen megközelíthetnek minket.. - álltam le egy pillanatra, talán túlzásba is estem egy kicsit a gondolatmenetemet illetően. Azonban ha egyszer beindul az agyam, akkor nehezen áll le, főleg ha úgymond hangosan gondolkodom, így tovább folytattam újabb merész elméletekkel - Talán nem túl meglepő, hogy környékbeli kovácsokkal végeztetik a munkát, hisz neves műhelyek találhatók a közelben, de nem hinném, hogy pusztán a minőségi munka vonzotta őket erre a földre. A férfi pedig elmondta, hogy Kumoi fejpánttal rendelkező shinobik törtek rá, tehát egy kis túlzással az ellenség itt járkálhat mellettünk. Vaaagy... - ugrott be hirtelen egy talán még az előzőnél is merészebb elgondolás. Olyannyira merész volt, hogy alig akartam szavakba önteni, igazából én magam sem akartam elhinni.. hát őő.. saját magamnak. Kis szünet után azonban csak kinyögtem valamilyen formában - lehet, hogy már régebb óta beépített embereik vannak itt, egyfajta kémek és... - ezen a ponton kaptam észbe, és álltam le. Szokás szerint eltúloztam a dolgokat. - Ez azért elég valószínűtlen, nemde? - váltottam vigyorgós arckifejezésre, a korábbi komolyról, és kíváncsian vártam, hogy a sensei hogyan vélekedik ez ügyben, és mit szól a meglátásaimhoz.
Miután kitárgyaltuk a Kumo-Kiri kérdést, a búslakodó kovácsra néztem, Kaito-ra, akin még mindig megesett a szívem. Nem értettem pontosan, hogy miért is, de valahogy megpróbálva belegondolni a helyzetébe magam.. Egyszerűen sajnáltam. Éppen ezért közöltem a sensei-el, hogy én szeretném elkísérni a férfit vissza Kumo-ba, és átadni magának a Raikage-nak. Vagyis valószínűbb, hogy megint "csak" a Raikage helyetteséhez lesz szerencsém, mint legutóbb. Akárhogy is, erősködök, hogy én kísérjem a férfit. Remélhetőleg a senseinek sem lesz ellenvetése.

Uchiha Madara Csüt. Jan. 30 2014, 11:55

Mestered mellett álltál reggel a ház bejáratánál, fejpántotok már felhelyezve, mutatva, az ország shinobijai közé tartoztok. Kaito ott állt köztetek, megkötözve, megtörve. Szemeivel a földet nézte, gondolatai elkalandoztak, elborzasztotta az elé villanó kép. hasonló gondolatok játszódtak le a te fejedben is. Megsajnáltad a férfit, elvégre fiatal létedre kell ítélet elé küldened egy olyan férfit, akit megtört a háború, és olyan választás elé állította, amelybe nem volt beleszólása. Hisz az az életébe került volna. Sajnálatod kimutattad mestered felé is, aki látta a csillogó szem ifjút, aki egymaga akarja elkísérni a férfit. A férfi nem válaszolt, csupán bólintva jelezte, megadja az engedélyt. Ám mikor elindultatok volna, külön utakon, a mestered még egyszer közel lépett hozzád
- Vigyázz magadra. hamarosan visszatérek. - majd elrugaszkodott a talajtól és már el is tűnt a szemed elől. A saját tempójában gyorsan befejezheti a feladatot és visszatérhet a Raikage irodájába.
Te magad pedig Kaito, a kovács mellett sétálsz, mivel a férfi egy egyszerű kovács, nem tudja követni a shinobik tempóját, ezért gyalogosan indultok vissza a városba. Az utat is megválasztotta mestered, egy hosszú, végtelennek tűnő ösvény, amely megkerüli a dombot, így végig egyenes terepen haladhattok, leszámítva egy-két nagyobb emelkedőt. Egy térképet is adott neked, amelyen megmutatta az ösvényt, mielőtt elment volna.

A nap első felében, délig, mikor a nap magasan tűz a fejetek felett, egy sík területen sétáltok, afféle mezőn, amelyet teljesen bevett a természet; derékig érő fű, szúrós bokrok és magasra nőtt virágok. Az ösvény, amelyet mestered mutatott nem épp egy turistaösvény, így van, ahol könnyebb a haladás, azonban van, ahol magadnak kell utat vágnod a bokrokon keresztül.
Déltől késő délutánig, mikor a nap már távol jár, és kezd sötétedni, elértek tisztást, ahol letáborozhattok, vagy gondolsz egyet és továbbmentek. A férfi fáradt az egész napos séta után, így a döntés rajtad áll, minél hamarabb célba akarsz érni, vagy letáboroztok estére. Amennyiben továbbmész, folytatódik a bozótos terület, majd egy idő után egyre jobban tűnik el, hisz felváltja egy sűrűn nőtt, fás terület.

**Hiraga Natsu** Csüt. Jan. 30 2014, 20:16

//Uchiha Madara//

Bizonyára a sensei látta, hogy megsajnáltam Kaito-t, így minden gond nélkül beleegyezett abba, hogy én kísérjem vissza a kovácsot. A megtört férfi egy egyszerű bólintással adta tudtunkra, hogy neki megfelel a kiskorú kíséret. Sokat tanakodtam a kovács helyzetén. Hogy mégis mit tehetett volna, de azt hiszem a legjobban cselekedett. Nem volt választása, a háború miatt kellett azt tennie amit. Csak elég volt ránéznem a férfira, belegondolni jobban a dolgokba, és rajtam is eluralkodott egyfajta szomorúság. Búslakodásomat a sensei szakította félbe, közelebb lépett hozzám, majd a következőket mondta:
- Vigyázz magadra. hamarosan visszatérek. - azzal szemvillanás alatt eltűnt a sensei.
Ha ilyen sebességgel fog haladni, nekem is sietnem kell. Nehogy hamarabb visszaérjen Kumo-ba, mint én.. - mosolyodtam el kicsit a gondolataimon, hisz azért ez elég humoros lenne ha bekövetkezne.
Ketten maradtunk Kaito-val, a kováccsal, kire elég volt csak ismét egy pillantást vetnem, máris letörte a hangulatomat. Megint.. Intettem a férfinak, hogy indulunk mi is, ő pedig fejét lesütve kezdett bele a bandukolásba. Mindvégig mellette haladtam, elég kényelmes tempóval, hisz nem várhattam, hogy a férfi a saját vesztébe rohanjon. Belegondolva.. Talán ez az utolsó esélye a férfinak, amit még "szabadon" tölthet, az utolsó nagy út, amit meg tud tenni. Minden egyes fűszál, bokor, minden ami mellett elhaladunk, számára az utolsók egyike.. Kicsit több ideje maradt gyönyörködni a tájban - habár erre most éppen nem szentel sok figyelmet, mint amennyire nekünk volt lehetőségünk a sensei-el az idefele vezető úton, ugyanis egy térképet is kaptam a mesteremtől, ami világosan megmutatta, hogy egy másik ösvényen kell visszatalálnom Kumo-ba. Ez az út nem olyan dimbes-dombos, nincsenek akkora lejtők, így talán Kaito-t sem fogja annyira megviselni fizikailag. Engem annál inkább. Legalábbis a néhol térdig érő fű, és a szúrós bokrok nem könnyítik meg a dolgomat, nem épp egy kellemes kis kirándulásnak mondanám. Délben még tűzött a fejünkre a nap, de délután, majd később felváltotta azt egy hűvösebb légáramlat, beesteledett. Mi pedig tovább haladtunk, nem akartam azt hogy máris megálljunk pihenni, messze van még a cél. Főleg, hogy a sensei ezt a kis kerülő utat tűzte ki útvonalunknak.
Már javában éjszaka volt, mikor egy kis tisztáshoz értünk el, és mivel láttam, hogy a férfi nagyon elfáradt az egész napos robotos gyaloglás után, úgy döntöttem, hogy letáborozunk egy kis időre. A férfi hálásnak tűnt, én pedig úgy éreztem itt az ideje, hogy váltsak vele néhány szót.
- Kaito.. - szólítottam nevén, nem nagyon törődtem most a formalitásokkal - Én teljességgel megértem, hogy mit miért tett. Egy percig sem gondoltam azt, hogy helytelenül cselekedett. - hangomon érezni lehetett, hogy teljesen őszintén, és megértően mondtam azt amit, a férfi érezhette, hogy együtt érzek vele - Valószínűleg én is hasonlóképpen tettem volna, amit ön.. - hangom itt elcsuklott, igazából nem szívesen lettem volna a férfi helyében ott és akkor. Meg persze most sem. Megpróbáltam átérezni azt amit most és akkor érezhetett, de annyira nem voltam önfeláldozó, hogy ha tehettem volna helyet is cseréljek vele.
Mivel már nem volt túl sok az estéből, becslésem szerint maximum néhány óra, ezért nem kezdtem el tűzrevalót keríteni, nagyon kényelmes pihenőhelyet kialakítani magunknak. Szerintem Kaito-nak most ez is bőven megteszi. Aludni nem nagyon mertem, nehogy a küldetés múljon rajta, sosem lehet tudni, hogy mégis mi történhetne.. Így végig szemmel tartottam a kis "rabomat", vigyázva rá, s így vártam a reggelt.

Uchiha Madara Vas. Feb. 02 2014, 12:56

Az egész napos túra után egy percet sem aludtál, így másnap igen fáradtnak érezhetted magad, de még ez sem tántoríthat el téged a küldetéstől. Mikor a nap első sugarai beragyogták a völgyet, már összecsomagolva álltatok, majd elindultatok tovább, az ösvényen. A fák egyre jobban sűrűsödtek, egyre többször sétáltok árnyékos területen, míg végül szinte teljesen eltűnik a napsütés, és kicsit komorabb, árnyékolt erdőségben sétáltok. A fák magasra nőttek, vastag törzsük között kisebb utak vannak kialakítva, még ha nem is tudatosan. Az aljnövényzet alábbhagyott, csupán virágok, és kisebb méretű bokrokon vágjátok át magatokat.
Úgy tűnik az egész napotokat az erdőben fogjátok tölteni. Néhány helyen madárcsicsergés töri meg a csendet, valamint egy-két pocsolyán is keresztül vágjátok magatokat.
Egy kidőlt fához értek, ahol Kaito pihenőt kér, szíve lüktet, nem bírja az iramot. Mivel neked sem árt egy kis pihenő, úgy döntötök, lepihentek gy fél órára a kidőlt fa tövében.
Kaito élelmet vesz elő, amellyel megkíván, majd falatozni kezd belőle. kezein még mindig ott a bilincs, amely minden kézemelésnél csörög. Néha látod a férfin, beletörődött sorsába, szomorú szemeivel a láncot figyeli, mintha azt mondanák - Mostantól elválaszthatatlanok leszünk -. Talán van benne valami, bármennyire is ígérte mestered a férfi védelmét és bűnének enyhítését, a háborúban elkövetett árulás igen komoly cselekedetnek számít.
Ahogy a fa tövében ültök, talán felfigyelsz, talán nem de az erdő teljesen elnémult. A madarak sem csiripelnek már, ám ha körbenézel, nem látsz semmi gyanúsat. A hatalmas fák azonban csalóan hatottak, könnyen eltévedhettek benne.
A postodban a pihenőig írj, pontosabban a végéig, mikor újra indulásra készen álltok.

**Hiraga Natsu** Hétf. Feb. 03 2014, 18:39

//Uchiha Madara//

Azt nem mondhatom, hogy a reggel hamar eljött, mert nem így volt. Kaito számára biztos gyorsabban eltelt, voltaképp ő aludt valamennyit, ellenben velem. Fáradtan és álmosan szedtem össze a cuccaimat, majd miután Kaito is útrakész volt indultunk tovább. Még kora reggel volt, a nap első sugarai épphogy beragyogták a vidéket. Elszántan haladtunk előre, kezemben a térképpel, követve a kijelölt utat. A tisztást, amin eddig haladtunk hamarosan egyre sűrűsödő fák váltották fel, melyek később hatalmas lombjukkal eltakarták a napot, ezzel a fény nagy részét is előlünk. Magabiztosan haladtam előre, habár tény, hogy az árnyékos erdőség, nem igazán tett jót, az amúgy is fáradt elmémnek. Mindezt még fokozta az a tény, hogy nem egy, nem kettő kis ösvény volt kialakítva a sötét, árnyékos, mondhatni már félelmetes erdőben, amik szerte ágazva kacskaringóztak tova a sötétbe. Nem láttam a fényt, melyet igen nagy örömmel pillantottam volna meg, ameddig csak elnéztem sötétség volt, sötétséggel. Néhol egy-két pocsolya is akadt a talajon, ami csak tovább rontott a közérzetemen.
Már jó ideje bandukoltunk ezen a helyen, mikor Kaito megállt, nekitámaszkodott egy kidőlt fához, szaporán vette a levegőt. Nyilvánvalóan elfáradt, nem is csoda. Rendben pihenjünk, rám is rám fér.. - gondoltam magamban, úgy éreztem nem szükséges meg is szólalnom, hisz ha hagyom, hogy pihenjen, nyilvánvalóan érteni fogja. Én is ledőltem egy fa tövébe, majd csörgésre lettem figyelmes. Természetesen a férfitól jött, ki jó ízűen falatozott magával hozott élelméből, s ezt a lármát a kezein lévő lánc okozta. Én is ettem pár falatot, hátha éberebb leszek majd tőle... Kaitot, ahogy láttam, más dolgok foglalkoztatták. Még mindig messziről lehetett látni a búslakodó tekintetét, ahogyan a láncait figyelte... mindent elárult. A teljes elkeseredettséget, a sorsába való beletörődést.. Mindent egyetlen egy pillantásából le lehetett olvasni.
Néhány falatnyi étkezés után talán túlságosan is ellazítottam, s mire odáig jutottunk, hogy indulunk tovább, egy furcsa érzésem támadt. Kicsit összezavarodtam, hogy a sok-sok ösvényből, melyik is a helyes út, melyik a mi utunk. Nahh nee.. nem, nem, nem, nem.. nem tévedhettünk el.. - kezdtem beijedni, bemesélni magamnak azt, ami talán meg sem történt. Ehhez sajnos nagyon értettem.. Kétségbeesetten forgattam a térképet, hátha az segít. Nem tudom a férfi mennyit vett észre ebből az egészből, de remélem, hogy nem sokat. Nem akartam, hogy azt higgye, hogy még egy térképpel a kezemben sem vagyok képes egyenesen menni, hogy ennyire használhatatlan vagyok. Nem is beszélve, hogy mit kapok a sensei-től, ha mindez beigazolódik. Áhhh tiszta hülye vagyok.. Térj már észhez Natsu! - szóltam úgymond magamra, melynek meg is lett az eredménye. Észbe kaptam, és elkezdtem gondolkodni, amihez ''elvileg'' annyira jól értek.. Nyugalom... Nincs más dolgom, mint egy-két lábnyomot találni a nedves talajon, így pontosan megtudhatom, hogy merről is jöttünk, és merre is tartottunk. Onnantól pedig ismét gyerek játék lesz az egész. - biztattam magam, s jöttem ki a "depressziómból". Ha szükséges utána nézek a lábnyomoknak, amik pár méteres körzeten belül feltehetően megtalálhatók. Miután megbizonyosodtam a helyes irányról, ismét útnak indulunk Kaito-val, hogy teljesítsem a küldetésem.

Uchiha Madara Csüt. Feb. 06 2014, 14:39

Hiába dőltetek neki a fának, szervezeted kifáradt, a tempónak köszönhetően minden energiád az útra koncentráltad, így a pihenő után eltervezted, megkeresed a lábnyomaid, és az iránynak megfelelően haladtok tovább.
Tőletek alig 30 méterre ki is szúrsz egy pocsolyát, a sáros lábnyomok felétek "gyengül", így valószínűleg a hátad mögötti ösvényen kell folytatnotok utatok. Mikor a mögötted álló Kaito elindul és te is utána fordulsz, egy hang töri meg a csendet.
- Mi ez az egész? Kovács?!
A ez előtted álló Kaito megrezzen, teste összegémberedik. Ha körbenézel, nem látsz senkit az sem ösvényen, sem a mellette lévő avarban.
- Ezek ők! - suttogja halkan a kovács, a teste egyre jobban remeg. - Védjen meg, fiatal shinobi. Védjen meg! - kérlel téged a férfi, majd összehúzott testtel leguggol, fejét kezeivel átkarolva.
- Áh, szóval egy shinobi. Csak nem egy kumogakurei shinobit ad nekünk a sors. Lássuk mire képes, Obai. - szólalt meg egy eddig ismeretlen hang.
- Remek, eljátszunk velük, Arai. - válaszolt rá az előző.
Ekkor az előtted lévő pocsolyából két fej bukkant elő, majd hamarosan két fiatal /16-7 éves/ állt előtted.

Egyiküknél egy kard lógott ki a válla fölött, a másiknál csupán egy shurikentartó volt a jobb lábán.
- Ha azt gondoltad, mész hogy értesítsd a városodat, sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak. Nem engedhetünk tovább. - szól a shuriketartós, majd kiugorva a vízből oldalra kezdett el futni, meg akar kerülni, hogy két tűz közé szorítsanak, vagy a férfira fáj a foga?
A másik pedig ott maradt, kardját előhúzta, majd feléd szegezte.
- Játszunk egy kicsit - nevet fel.
A következő körben írd le a támadást, miként élted át, ezek után egy első és egy második számú terved, amelyben mind a két személyre reagálsz.

**Hiraga Natsu** Vas. Feb. 09 2014, 17:59

//Uchiha Madara//

Viszonylag hamar megtaláltuk azt a nyomot, amit kerestünk, egy víztócsában lévő lábnyomot, mely pontosan megmutatta, hogy merre is kell tovább haladnunk. Már éppen indultunk volna Kaito-val, hogy folytassuk az utunk tovább részét, de ekkor egy ismeretlen férfi hang lepett meg minket valahonnan.
- Mi ez az egész? Kovács?!
Hiába kapkodtam körbe-körbe a fejem, nem láttam senkit és semmit sem. A mellettem lévő kovács pánikba esett, könyörögni kezdett, hogy mentsem meg, összekuporodott, jobban megtört mint még eddig.. Tudta, hogy utána jöttek, és nem kegyelmeznek. Csakis a kirigakurei férgek lehetnek.
- Áh, szóval...egy kumogakurei shinobi. - szólalt meg egy másik férfi hang valahonnan a semmiből, tudtam, hogy már ketten vannak, és azt is, hogy hamarosan megmutatják magukat. - Remek, eljátszunk velük, Arai.
Nem is kellett várnom rájuk, az előttem lévő pocsolyából két velem nagyjából egyidős, kirigakurei fiú tűnt fel. Az egyik fiú hátára láthatólag egy kard volt erősítve, míg a másik nem ékeskedett hasonló fegyverzettel, csupán egy shurikentartót véltem felfedezni az egyik lábára erősítve. Azonban mindketten csurom vizesek voltak, köszönhetően ennek a valamilyen vízben rejtőző jutusnak, amihez eddig még csak hasonlót sem láttam. Alattomos egy technika, és nagyon hatásos, különösen ha rejtőzni akar az ember, azonban... - kezdtem agyalni, és elemezni a helyzetet - A meglepetés erejét már elvesztették. Mostmár tudom, hogy ketten vannak, azt nem tartom valószínűnek, hogy még egy harmadik is rejtőzne "odalent". - kicsit talán el is mosolyodtam, egészen eddig amíg rájöttem, hogy ezzel csupán csak csökkent az előnyük. Fenébe! Ez így csak nem lesz jó. Még mindig ketten vannak egy ellen, és nekem még a kovácsra is figyelnem kell. Ha elhúzódik a harc, az nem kedvezne nekem, gyorsan kell cselekednem. - mindeközben végig a két fiúra néztem, oda-vissza felmértem őket, amennyire csak tudtam, és figyeltem minden apró mozdulatukat. Az egyik meg is indult, a vízből kiugorva sebesen oldalirányba kezdett el futni. Meg akar kerülni.. Gyorsnak kell lennem, egyszerre nem bírok két oldalt tartani. A velem szemben lévő, még mindig a víztócsa kellős közepén álló fiú, lassan előhúzta kardját, melyről nagy cseppekben hullott a víz..
Gyors kézjelekbe kezdek, majd Raiton: Kyuuden no Jutsu segítségével megalkotok egy villámgömböt, és amilyen gyorsan csak tudom az előttem lévő személyre, vagy a lába alatt lévő víztócsába dobom, attól függően, mit reagál a kéjelalkotásomra ellenfelem. Akár eltalálom, akár nem, annyi időt talán szereztem vele, hogy egy robbanójegyzetet helyezzek el a lábamnál a földre, vagy csak egyszerűen ledobva magam elé, majd ezek után egy kunait előkapva sietnék a "másik frontra". Úgymond csak félig fordítok hátat a kardos fiúnak, megpróbálok figyelni mind rá, mind pedig a shurikentartósra, aki ez idő alatt nyilvánvalóan megkerült, és közrefogott minket. Kaito-t, ha kell erővel is 'arrébb tessékelem', távolabb a robbanójegyzettől, ezzel azonban közelebb a shurikentartós fiúhoz. Ezzel tisztában vagyok, további tervem pusztán csak annyi, hogy védjem Kaito-t és magam, lehetőleg egyhelyben, biztonságos távolságra a robbanójegyzettől, közben figyelve a kardos fiúra is, aki ha robbanó hatótávolságon belülre ér, egyből aktiválom a Jibaku Fuda: Kassei-t, feltéve, ha én és Kaito nem sérülünk meg a robbanástól.

//Remélem nem nagy baj, hogy csak egyféle tervet írtam, két teljesen különbözőt nem szívesen alkottam volna//

Uchiha Madara Hétf. Feb. 10 2014, 10:38

A két ellenfeled hamar tört elő a földből, pontosabban a vízből, egy nem várt támadás, főleg, ha még fáradt is az ember, megfoszthatják az embert a józan észtől és a gondolkodástól. Azonban nem mindenkit. Vannak, akik a kritikus helyzetekben képesek meglépni azon lépéseket, amelyeket komoly tervek előznek meg és kötnek össze.
Te egy olyan shinobi vagy, akit nehezen lehet meglepni, és még ha az ellenfél létszámfölénybe is kerül, akkor is képes vagy pillanatok alatt tervezni és cselekedni.
A tócsában álló személy hamar megtorpant, mikor lába alá beérkezett a gömb, amely igen csak megrázta őt. Habár a támadásod nem volt halálos, egy időre biztos elintézted őt, még ha ki is tudott ugrani a tócsából, a földre esett és a földön remegett.
A másik férfi azonban tovább futott, majd hirtelen szakítva az ívelt útvonallal, egyenesen feléd repült. A férfi kézpecséteket formált:
Ekkor az erdő ködbe borul, a fák sűrűjében láthatatlan erő suhan végig, majd az egész területre sűrű köd terül szét. Az eddigi sorban álló fák eltűntek, örülhettél, ha a talajt láttad a lábad alatt.
- Segítsen, shinobi - szólt Kaito a hátad mögül. Őt még nagy nehezen megtaláltad a sűrű ködben, azonban a támadód és a földön fekvő másik társa eltűnt. Katio a földre kuporodott, fejét kezei közé szorította.
Bármi is legyen ez a köd, egy biztos, semmit sem látsz benne, az ellenfeled viszont még mindig ott járkál körülötted. Tervet kell készítened, amelyben képes lehet megvédeni a saját és Kaito életét.
Szeretnék két tervet, az egyikben védekezel a beérkező dobófegyverek ellen, végig Kaito épségére figyelve. A fegyverek nem egyszer őt veszik célba. A másik tervben pedig egy olyan megoldást szeretnék, amellyel kiküszöbölheted a helyzeted, hogy ne legyél 360 fokban támadható.

**Hiraga Natsu** Szer. Feb. 12 2014, 18:40

//Uchiha Madara//

A villámgömböm szerencsére betalált, a kardos fiú még éppen hogy csak ki tudott ugrani a kis tócsából, amiben állt, és amire a villámgömböt dobtam, de az áramütéstől nem menekült. Kapott eleget belőle, kis távolságra a víztől összeesett, teste remegett a sokkolástól. Félsiker.. - könyveltem el magamban. Habár nem számítottam teljes harcképtelenségre ettől a támadástól, de... de nem volt időm ezen agyalni, ugyanis a másik fiú megszakította eddigi futási pályáját, majd felém iramodott, közben kézjeleket formált. Pár pillanat múlva majdhogy az orromig sem láttam. Mielőtt még elemeztem volna a helyzetet, ösztönösen cselekedtem. Ha lesz elég időm rá, akkor két robbanócetlis kunai-t veszek elő egy-egy kezembe, majd az utoljára látott ellenfeleim helyére próbálom dobni őket. Egyet a remélhetőleg földön fekvő kardos fiúra, egyet pedig a felém futóra. Amint úgy érzem - mivel látni nem láthatom, hogy megfelelő távolságba értek a fegyvereim robbantanék, majd egy újabb két kunai-t kapnék elő, de ezek nincsenek felszerelve semmi spéci dologgal, és nem is tervezem eldobni magamtól, ezek lesznek a védekező eszközeim. A ködöt létrehozó fiú nyilvánvalóan könnyűszerrel kivédi, kikerüli, a legutoljára még a földön fekvő ellenfelemet viszont remélem, hogy el tudtam találni.
Ezután megpróbálok Kaito és a futkorászó ellenfelem közé állni, már amennyire sikerül, hisz már akárhol lehet. Esetleges dobófegyvereket reflexből igyekszem kivédeni, hiszen mást nem tudok tenni, semmit sem látok. Számítok arra is, hogy a kovácsot veszik célba, ezért külön ügyelek az ő testi épségére, talán még jobban is mint az enyémre.. Amint egy szabad másodpercem lesz Kaito felé fordítom a fejem egy pillanatra, őt még éppen látom ebben a sűrű ködben, majd erőteljesen ráparancsolok:
- Álljon fel azonnal! Itt nem maradhatunk!
Remélhetőleg hallgat rám, és feltápászkodik. Ha mindezt megteszi, és képesek vagyunk rá, az ellenségektől minél távolabb igyekszünk, az ellenkező irányba amerre ők vannak, növelve ezzel a köztünk lévő távolságot, különösen szerencsés helyzetben kikerülni a köd sűrűségéből. Mindeközben én nem fordítok hátat az ellenfeleimnek, és Kaito-ra is megpróbálok figyelni. Francba ezzel a köddel! - szitkozódok magamban - Hihetetlenül sűrű, semmit nem látok.. De ők nyilvánvalóan tudják, hogy hol keressenek minket.
Remélhetőleg találunk a nagy ködben egy méretesebb fát, ha egyáltalán épségben képesek vagyunk előrehaladni ebben a szituációban.. Ha találunk egy fedezékként szolgáló méretes fát, Kaitot mögé "rejtem", én pedig ha lehetőségem lesz rá, a kezemben lévő kunaiokat a fába állítom, majd előveszem a megmaradt 6 robbanócetlis kunai-omat, 3-3-at tartva a kezeimben, majd magunk mögé, ahonnan eddig jöttünk, jó pár méterre a földbe hajítanám őket, majd szinte azonnal robbantás következne. Nem kis szerencsével akár véletlenszerűen el is találhatom valamelyik ellenfelem, de erre van a legkisebb esély.. A keletkező robbanás valószínűleg nem kelt elég hőt, hogy a köd egy kicsit el felszálljon, elvégre nem nagy hőt tud felszabadítani, nem hosszú ideig, illetve ez nem is természetes köd. De, ki tudja... Remélhetőleg egy kis füst és port is feltud kavarni a robbanás, amin már az ellenség sem láthat át.
További terveim egyenlőre nincsenek, kivárom, hogy mit tudtam elérni a támadásaimmal, és hogy mit lép az ellenfél. Kaito-t folyamatosan figyelem, megpróbálom megvédeni, amennyire tőlem telik, de tény, hogy a helyzet nem nekem kedvez. Nyirkos erdő, a köd miatt az orromig sem látok, egy nagyobb fa is csak minimális fedezékként képes szolgálni, ők ketten vannak, én egyedül. Sőt. Kaito úgymond csak teher számomra, ugyanis sok energiát kell fektetnem az ő védelmébe, nem küzdhetek teljes erőbedobásból, védekeznem kell!

Uchiha Madara Hétf. Feb. 17 2014, 11:56

A ködben mászkálsz, hangok alapján tájékozódva találsz rá a férfira, aki ekkor még mindig a földön ült, teste remegett. Habár támadóid valószínűleg tudják, hol tartózkodtok, legalább az esélyt megkaptad, hogy az életed árán is megóvd Kaitot. Hisz ezért vagy shinobi.
A ködből hirtelen néhány kunai érkezik, amelyeket sikeresen kivédesz, majd mivel az ellentámadást elvetetted a körülmények miatt érthető, így olyan lépést teszel, amellyel az ellenfél érzékeit is megzavarod. Robbanójegyzetekkel ellátott kunaiokat hajítasz egy bizonyos körvonalban, majd felrobbantod. A robbanás hulláma ledönt a lábadról, a hatalmas por, ami folyamatosan kavarodik fel, teljesen megvakít téged, Kaitot és az ellenfeleidet, ha a közelben tartózkodnak.
Ellenfeleid közül csupán egy tartózkodott a robbanás pillanatában a kunaiok közelében, akit váratlanul értek a fegyverek, csupán a kardja és a fejpántja, valamint a testéből egy kis rész maradt meg, minden más eltűnt. Ezt csupán akkor látod, mikor a porfelhő kezd alábbhagyni, és mintha a köd is tűnne el.
- Nem rossz, nem rossz, kumogakurei - szól egy hang. A férfi egy fa mögött állt. - Azonban, most végzek veled és befejezem amit elkezdtem. - szólt, majd kézpecsétekbe kezdett. Nem kis mennyiségű víztömeget köpött maga elé, a kialakult tócsából pedig két hasonmása nőtt ki. Víztestük hamar materializálódott, néhány másodperccel később hárman álltak előtted. A két klón kardot rántott, majd neked rontott, két oldalról kerülve kissé.

A következő kör mozgásai
A két klón felváltva csap feléd két oldalról, amennyiben véded mind a két ütést, a fejed fölül érkezik egy újabb, valószínűleg maga a használó, aki eddig a klónok takarásában közelített meg, most az utolsó pillanatban a levegőbe ugrott és felülről indít feléd egy támadást. A következő körben szeretnék egy hosszú harcleírást, ahol megsérülsz, de legyőzöd a két hasonmást, akik a földre folynak és szétesnek. A sérülés erősségét rád és a harcra bízom, legyen reális, a végén a használó ott áll előtted 8-10 méterre.

Ajánlott tartalom