Re: Erdőségek

**Hiraga Natsu** Kedd Feb. 18 2014, 21:48

//Uchiha Madara//

Épphogy csak meg találtam Kaito-t a sűrű ködben, majd miután elővettem két kunai-omat, nem is volt időm több mindenre, ugyanis a "várva várt" dobófegyverek már érkeztek is. Számítani lehetett rá, de így sem volt könnyű dolgom. Mindegyik dobófegyver szinte az orrom előtt jelent meg, esetlegesen hang alapján tudtam beazonosítani azt, hogy mégis merről érhet a támadás. Valami hihetetlen szerencse és jó reflexek kellettek, hogy ne sérüljek meg komolyabban. A kunai-ommal hárítottam az érkező fegyvereket, ám jó néhánynak a kovács volt a célpontja, ezeket sokkal nehezebb volt hárítani. Csodával határos módon nem sérültünk meg sem én, sem Kaito, és mintha a fegyverözön is abbamaradt volna. Itt az idő! Villámgyorsan kezdtem bele a tervem következő fázisába, nem volt időm menekülni, így agresszívabb módszerekhez kellett folyamodnom. Kezeimben lévő két kunait a földbe dobtam a lábam mellé, majd hat darab robbanócetlis kunait vettem elő, majd ellenfeleim felé dobtam, és robbantottam. Hatalmas robbanás következett, mely hátralökött a földre, illetve nem kevés mennyiségű port is sikerült felkavarnom. Remélem ez megteszi. - mosolyodtam el, miközben letöröltem arcomról a rátelepedő port, felkaptam előzőleg eldobott két kunai-omat a földről, és én magam is feltápászkodtam. A kavargó porfelhőből próbáltam kiszűrni, hogy vajon elértem-e valamit a robbantással. Annyit biztosan, hogy a köd szépen lassan kezdett eltűnni. Kis idő múlva egyértelmű jeleit láttam annak, hogy az egyik ellenfelemmel sikeresen végeztem, a véletlenszerű robbantásom jobban betalált, mint azt gondoltam. Micsoda szerencse.
- Nem rossz, nem rossz, kumogakurei... - szólalt meg a megmaradt ellenfelem egy fa mögül, majd előlépve onnan azonnal kézpecsétekbe kezdett. Ekkor nagy mennyiségű vizet szabadított fel a szájából, majd szinte azonnal két hasonmást emelt ki belőle. Fenébe.. Csak tartja a létszámfölényt. Sőt! Most úgymond még többen vannak mint eddig.. A két klón nem váratott magára, azonnal kardot rántottak, majd keresztbe futva egy a jobb, egy pedig a bal oldalam felől támadt. Nem lesz ez így jó. Mivel ketten jönnek ellenem egyszerre, ezért nem láttam bölcs dolognak kivédeni az első támadását, hisz akkor a másiknak nyílt támadási felületet hagytam volna, ki kellett kerülnöm a támadásaikat. Felváltva támadtak két oldalról, támadásaik jó összhangban voltak, ezért is történhetett az, hogy egy-egy támadás egy-egy oldalról, és már nem hátrálhattam tovább. Egyrészt mert Kaito ott volt mögöttem, és minél jobban hátrálok, annál nagyobb veszélybe sodrom a kovácsot, pedig voltaképpen őt kell megvédenem bármi áron. Ennek tudatában ellentámadásba lendültem. Nagy lendülettel, és nem kis erőt beleadva a dolgokba, az egy-egy oldalról érkező kardcsapásokat, egy-egy kezemben lévő kunai-al vertem vissza, és igyekeztem előre haladni is, távolodni Kaito-tól, még hacsak egy kicsit is. Az egymásnak csapódó pengék hangos robaja járta át az egész erdőt, ugyanis élet-halál harc folyt. Talán az első igazi harcom, mely ennyire komoly, és melyen az életem a tét. Vagyis.. nem csak az én életem. Kaito élete is, az a kovács élete, akit megfenyegettek, és aki nem bírta tovább magában tartani sötét titkát, melyet Kirigakure kényszerítette rá. Ezért is üldözik őt, ezért is támadtak most ránk. Minden a háború miatt van. Ennek mihamarabb véget kell vetni..
A csapások száma egyre csak nőtt, ahogy az idő telt, és az energiakészletem is kimerülőben volt. Annyira belemerültem a klónokkal vívott harcba, hogy teljesen szem elől tévesztettem az igazi ellenfelem. Bár nem is csoda, így is ketten voltak ellenem. Egyik pillanatról a másikra a két klón egyszerre sújtott le rám két oldalról, kereszt irányba. Ezt én magam előtt keresztezett kezeimben lévő kunai-okkal sikeresen hárítottam bal, illetve jobb oldalamon, ám ekkor felülről újabb támadás érkezett. Valószínűleg maga a használó akart rám végzetes csapást mérni egy függőleges lesújtó kardcsapással. Két kezem le volt foglalva, épp elég erőt vett el tőlem, hogy megakasszam a két klón támadását, a harmadik, felülről érkező támadást így már voltam képes hárítani. Megpróbáltam hátra ugrani, ám mivel hármas kereszttűből menekültem, így szinte esélytelen volt, hogy ezt egy karcolás nélkül megússzam. Amint elrugaszkodtam hátrafele, kissé a levegőbe emelkedve, azonnal láttam, hogy a felülről érkező támadás mindenképpen betalál, így ahelyett, hogy arra koncentráltam volna, hogy a sérülést próbáljam teljesen kikerülni, enyhíteni a sérülés mértékét, egy hirtelen mozdulattal a kezeimben lévő kuanit a két vízklónra dobtam, amik a kunaiok találata után azonnal visszaváltoztak vízzé, és a földre folyva estek össze. Ennek a húzásomnak viszont komoly ára volt. A két klónt elintéztem ugyan, de a felülről érkező penge végigvágta a mellkasomat, nagyjából a szegycsontom közepétől a legalsó bordámig, átszakítva ruhát, bőrt, és a húsomba is sikerült egy mélyebb vágást ejtenie. Térdre ereszkedve csúsztam a poros földön néhány méter, egészen szinte Kairo-ig. Jobb kezemmel a sebet próbáltam meg lefedni, mérsékelni a vérzést, és puszta reflexből, a fájdalom miatt sem tudtam nem rászorítani. A kirigakurei ninja ott állt előttem maximum 10 méterre, szinte sértetlenül, én pedig már egy komoly sérülést szereztem, és már nem sok erőm maradt a harcra.
- Nem hagyom... - lihegtem, szaporán vettem a levegőt - nem hagyom, hogy egy újjal is hozzányúl ehhez az emberhez! - jelentettem ki, Kaito és az ellenségem között állva, bár az igazat megvallva nem tudtam, hogy hogyan tovább. Szabad kezembe egy újabb kuani-t vettem elő, és védekező állást vettem fel. Megvédem azt az embert, kerüljön bármibe.

Uchiha Madara Csüt. Feb. 20 2014, 11:43

- Add fel kölyök. A kovács meghal, ahogyan te is. - nevet fel a férfi, majd kardján forgatva egyet lassú léptekkel indul feléd, a földről felkapart, sérült shinobi felé. Léptei óráknak tűnnek, miközben csupán kegyetlen lassú másodpercek telnek el.
A kirigakurei megállt előtted, alig két lépésnyire, majd kardját a magasba emeli.
- Búcsúzz el az életedből, shinobi - szólít meg, ekkor hangja gyilkos és mély volt. A nap sugarai megcsillantak karjának pengéjén, ami vérre éhezett már. Majd lecsapott.
Szemeid lehunyod, tudod, innen már nincs menekvés. Életed adtad, hogy védhesd az ártatlanokat. Feláldoztad a saját életed, hogy megóvhasd egy másik emberét. Mert ez a kötelességed. Ezért vagy shinobi.
A várt csapás nem következett be. Ha felnézel, az előtted kirigakurei egy helyben áll, szemei kitágultak, szájából vér folyik. Ekkor egy másik személy emelkedik ki mögüle, határozott tekintettel.
- Kumogakure a shinobiai miatt marad mindig erős - mondta, ekkor felismerted a férfit, aki nem volt más, mint mestered. A támadó teste eldőlt a földön.
- Jól vagytok, Natsu? - lépett melléd, majd hátsó táskájából fáslit vett elő, amellyel próbálta minimálisan ellátni a sebed, hogy túléld, amíg a kórházba értek.

Először a kórházba mentek, ahol egy két ágyas szobába fektetnek és azonnal ellátják a sérülésed. A szobában nincs rajtad kívül senki. Mikor lefektetnek, elalszol.
Másnap délben kelsz fel, mellkasod, amely be van kötve, fáj, ha mozogsz ezért érdemes kényelmes pózt felvenned, amelyben átvészelheted a napot. Mestered ott az ágy mellett egy széken.
- Csak, hogy felkeltél, Natsu - mosolyodik el, látszólag megkönnyebbült. - Ez a tied. - nyújt át egy kis zacskót, amelyben pénz csörgött - Valamint ha felépülsz, lesz még egy meglepetésem is. A küldetésed sikeres volt, Kaitonak ma lesz a tárgyalása, de a vezetőség megígérte, hogy nem ítélik el, maximum közmunkára fogják egy ideig. Most mennem kell, pihenj sokat. Holnap meglátogatlak.

A napod teljen pihenéssel, háromszor kapsz élelmet, valamint 2-3 óránként egy nővér hozza a gyógyszereidet.
A küldetésedet sikerrel zártad, a csodás és hosszas postokért a jutalmad + 15 Chakra, valamint 4000 ryo, amit a küldetésért kapsz. Szép munka, folytatás itt: Kórház

**Kitsune Haruka** Hétf. Ápr. 28 2014, 19:13

/ Uchiha Madara/ >^.^<

- Haruka, teljesült az álmunk. Elfogadtak minket, maguk közé fogadtak az emberek. Te még fiatal vagy. Azt szeretném, hogy ne vesszen kárba a gyerekkorod. A világ állandóan háborúban áll, fel kell készülni, hogy mikor legközelebb választás elé állítanak, hinned kell abban, amiért ide költöztünk, ne feledd, nem mindig egyszerű a helyes út. Küzdeni kell érte.Azt akarom, hogy szolgáljuk meg a falunak a szívességét, járuljunk hozzá a falu fejlődéséhez. Éppen ezért szeretném, hogy vállalj küldetéseket, edz és gyakorolj. - Hangoztak hozzám szinte mesterem első szavai, miután végre kikerültem a rabságból, mely alatt a kórházban töltött napokat értem, hiszen valami ilyesmi volt ez számomra. Rabság, mégis volt benne egy kicsi jó, vagy rossz, ezt még nem tudom, de persze idővel minden kiderül... ~ Küzdeni a faluért, meghálálni amit kaptunk tőle, meghálálni az otthont, melyet nyújt számunkra. ~ Ismételtem önmagamban ezeket, mégis valahogy idegenkedtem ettől. A mesternek igaza van, mégis inkább az érzés volt idegen számomra, meghálálni valamit...idegen dolog, s még inkább nem tetszett a gondolat, hogy véghez is kellene vinnem. ~ Ha küldetésekre megyek, akkor valószínűleg csapatba leszek osztva valakivel, olyas valakivel akit nem ismerek, olyas valakivel, akit talán sosem tudok majd elfogadni. Mégis mit kezdjek így? ~ Léptem tovább hamar mesterem szavain, persze nem hagytam figyelmen kívül, inkább csak egyből a jövő felé fordult a figyelmem. Jövő, melyet valahogy el kellene kezdeni. ~ Nem akarok csapatot, de..mégis mit tegyek, semmi kedvem most ismét ismerkedni, a kórházban éppen eleget árultam már el magamról annak a fiúnak, nem akarom ismét megtenni. Túl gyengéd voltam mostanában az a baleset...biztosan nagyon bevertem a fejem. Igen, csakis ez lehet...
- Köszönöm...sensei! - Mondtam, hiszen mégis csak tartoztam neki valamivel, de most sem akartam érzelgős lenni. Inkább a szobámba siettem, egyből bele az ágyam melegébe, ott ahol nem zavar senki és semmi... Azt terveztem gondolkodom picit még a jövőm dolgairól, de tervem dugába dőlt, hiszen szinte egy másodperc alatt elaludtam...átléptem az álmok birodalmába.

Másnap

Ablakomon még alig sütött be a reggeli nap fénye, s melege épp csak átjárta testem, mégis, már ily korán kirángattak ebből a kezdetleges melegségből, mely még húzta magához testem, s lelkem egyaránt.

A vezetői irodába kérettek, mely azt hiszem mesterem tervei közé tartozott, elvégre ő akarta, hogy segítsek ennek a falunak, s ő intézte, hogy itt is végezhessek küldetéseket.

Az iroda nem volt túl messze, így hamar megérkeztem, ám valami furcsa dolog fogadott, nem is dolog, inkább személy volt, kinek arca ismerős, de mintha lépteinek hangja már erősebb lenne...ő a kórházi beszédpartnerem. ~ Natsu? Mégis mit keres itt? ~ Futott végig, mintegy villámként az agyamon, de valahogy olyan érzésem volt, hogy szégyenlem magam a történtek miatt, mintha fájna valahol mélyen...ott bent...hogy annyit fecsegtem eszetlenül. Nem vagyok biztos benne, hogy most nem mondanám e el ugyan azokat neki, mint akkor...de mégis, olyan rossz, szokatlan érzés, hogy ennyit tud rólam. Még köszönni is alig tudtam neki...

- Hi! - Hangzott számból hirtelen, mintha csak ott sem lett volna soha, s már nyúltam is az ajtó kilincse felé, mely talán menekvést jelent számomra a kínos megnyilvánulások elől.

Az ajtó mintegy szempillantás alatt kitárult, ám bent mégsem az fogadott amit vártam...egy rendezett helyiséget vártam, ahol egy erős hangú, tekintélyt parancsoló nő fogad majd, vagy férfi...ez már mellékes. Itt mégis, az asztalon halomra álltak a papírhegyek, melyek mögül aligha volt kivehető egy személy, ám a hangját hallani lehetett, bár számomra ez sem volt túl megnyerő.
- Áh, megjöttek az újak. Kano-sama, jöjjön kérem. - Szólt a hang az egyik papírhegy mögül, s válasz képp egy furcsa, mégis, megnyerő férfi lépett elő az ajtó takarásából. Az arca amolyan zord volt, mégis látható volt rajta az erő, s a megviseltség, mely csakis annyit tehet, hogy sok csatában részt vett már...haja hosszú volt, a fehér, mint amit az idő éles vasfoga tépázott meg. Ám hamar megszűnt ez az idilli képem, melyet alkottam, hiszen hirtelen vigyor támadt az arcán, s szemei valahogy eltüntették az előző zordságot, kedves volt, legalább is annak tűnt. ~ Vajon melyik az igazi oldala? Zord, vagy kedves, erős, vagy csak annak néz ki? ~ Jártak a gondolataim, miközben még semmit sem tudtam az okról, amiért ide rángattak.

A férfi üdvözölt minket, majd felém terelte tekintetét, ám ez nem volt hosszú életű, hamar a fiúra lesett, majd mintha már ismerné társalgásba kezdett vele, legalább is annak tűnt így elsőre. ~ Ezek szerint ők ismerik egymást? Talán ő a kölyök mestere? ~ Találgattam, de persze nem tudtam a válaszokat.
- Mostantól Kano-sama lesz az új senseietek. Mivel hiányzik még egy fő a csapatotokból, így a mai napot edzéssel fogjátok tölteni, amelyet Kano-sama már elő is készített. - Hangzott megint valahonnan hátulról. ~ Ez a fickó lenne az új mesterem? Kíváncsi vagyok mit tud. Kano...~ Fordult meg a fejemben elsőre, de hamar rátértem egy fontosabb kérdésre...~ Még egy ember? Mégis minek? Így is sokan vagyunk, nem kell harmadik...sosem jöttem jól ki másokkal, mégis...mégis miért kell ennyien lennünk...még a fiút elviselem..de, hogy még egy. Ch... ~ Kezdtem el mérgelődni, de nem úgy nézett ki, hogy bármin is tudnék változtatni, így nem igazán törtem rajta magam. Igyekeztem beletörődni.

Elhagytuk a szobát, hol a papírrejtekben a férfi máris tovább nyomkodta pecsétjét...

Elindultunk az edzés felé, melyet ezzel a Kano-senseiel fogunk folytatni, remélem erős fickó...

Úton az edzőhelyünk felé, hamar felém fordult, s mint az várni lehetett bemutatkozást kért tőlem, de vajon mennyit kellene elmondanom neki?

- Ühm...- Kezdtem nehezen. - A nevem Kitsune Haruka, de persze elég a Haru. - Próbáltam barátságosabb lenni, de szinte borsódzott a hátam ettől. Már csökkent a hatás, mely a baleset után volt, így most amolyan egyveleg voltam, nem voltam már olyan zord, mégis az a nagy kedvesség áradatom is lankadt. - Még új vagyok itt, így keveset tudok az országról. Már van elsődleges elemem, ami a föld, emellett tudok egy-két taijusut is. - Fejeztem be, úgy véltem ezek a legfontosabbak, amiket egy mesternek tudnia kell az új tanítványáról, ha esetleg ez kevés, hát majd kérdez előbb-utóbb.

Minimális ismeretet én is szereztem róla, jounin, valamint villám elemű, ami kicsit aggasztó, de azért remélem nem lesz gyenge, vagy haszontalan, amit tanítani fog nekünk, főleg nekem...

Idő közben elértünk a helyre, amit Kano kinézett nekünk, a feladatunk pedig, az amit vártam, legalább is valami hasonlóra gondoltam volna, amennyiben találgatni kellene...le kell fegyvereznünk őt..ám legyen...

Sokáig nem támadok, inkább megfigyelek, figyelem őt, és a fiú mozgását is, ám érdemleges dolgot nem látok...természetesen nálam vannak a kis harci eszközeim melyeket még mesterem adott nekem, s melyeket hamar felbiggyesztek a kezeimre, ezek után jöhet akkor az én részem is, támadnom kéne, legalább is próbálkoznom. ~ Vajon érdemes egyből nagyobb támadással kezdeni, vagy inkább kisebbekkel kellene... hát próbálkozzunk egy klónnal, bekeríteni...így kezdésnek. ~ Motyogtam magamban, majd alig gondolkodva hoztam létre a klónt, mely még azelőtt megsemmisült, hogy a közelébe ért volna, így nem igazán sikerült a tervem, miszerint bekeríthetném. Akkor közelről támadok...iramodtam neki gondolkodás nélkül hallgatva a fejemben süvítő heves, forró vérre. Egyenesen rohantam neki Kanonak, aki látszólag nem fektetett nagy energiát a kikerülésembe, talán ennek az oka volt, hogy éreztem, szinte láttam, hogy eltalálom a technikámmal. / Sorozás // Hajaifuri no jutsu / De valahogy nem így alakult...mikor már az arcában voltam, mikor már szinte a tenyeremben éreztem a ruhájának érdes tapintatát, mikor szinte éreztem a testének melegét a kezeimen, szinte hallottam, hogy a karmocskáim miként tépik cafatokra őt...egyszerűen valami nem stimmelt, levelek jelentek meg, melyek egészen körülzártak engem, körös körül, míg csakhamar eltűnt a szemeim elől újdonsült mesterem, mikor végre a leveleknek is nyoma veszett. Kicsit meglepődtem, de nem volt időm elgondolkozni, valamit hallottam, mintha gyenge nyöszörgés lenne, ami mögülem indul, így persze egyből megfordultam kideríteni mi adja ki ezt a szinte halálba taszító hangot.

- Na..Natsu...- Nyíltak tágra szemeim, mikor megláttam Natsut, ki szinte tocsogott a vérben. - Natsu. - Kiáltottam oda neki, mintha választ várnék, mégis nem vártam, csak valami életjelet. ~ Mér csak ezért is...elkaplak Kano. Viccesnek ígérkezik...de vajon, ez a Natsu, ennyire gyenge? Vagy ennyire erős az új mesterem?

**Hiraga Natsu** Csüt. Május 01 2014, 22:03

//Uchiha Madara//

Miután Haruval megegyeztünk, hogy majd egy közös edzést megejtünk, nagyjából itt vége is volt a csevegésünknek. Mindketten fáradtak voltunk, és még sokat kellett pihennünk. Vissza is tértünk a helyünkre, mely a kórház külön-külön szegletein helyezkedett el. Még jó darabig itt lehettünk, vagyis én biztos hogy nem kevés időt, napokat töltöttem a kórházban, de valami különös oknál fogva lábadozásunk további ideje alatt nem találkoztunk. Habár én jónéhányszor sétálgattam, (köhöm) bicegtem az udvaron, de a keresett lányt sehol sem láttam.
Teltek a napok, de a mesterem úgy látszik nem jött el hozzám látogatóba, mint azt megígérte. Biztos valami fontos dolga lehet. - győzködtem magam - De remélem a beígért meglepetés ajándékomat nem felejtette el.
Ha a sensei-em nem is, de a szüleim eljöttek látogatóba. Nagyon aggódtak értem, de egyúttal azt is tudták, hogy ez a shinobi élet velejárója. Azt az egy kérdést, amit mindig felszoktam tenni nekik most is megtettem: "A bátyámról nincs semmi hír?" A válasz pedig csak a szokásos bús fejrázás volt. Ez engem is lehangolt egy kicsit, azonban amikor megtudtam, hogy következő nap hazaengednek, mindjárt jobban éreztem magam.
Nem sokáig élvezhettem az otthon melegét, hisz egyik nap hazaengedtek, másnap reggelre máris a vezetői irodába rendeltek. Ezek aztán nem lazsálnak odafent. - jegyeztem meg magamnak, miközben pakolgattam a készleteimet, akár egy újabb hosszútávú küldetésre is fel kellett, hogy készüljek.
Az említett helyszín ajtaja előtt álltam, amikor egy ismerős női hang csapta meg a fülemet:
- Hi! - hangzott Haru szájából egy gyors köszönés.
- Szia Haru! Te is befelé, micsoda véletlen! - mosolyogtam a lányra, aki már mondandóm felénél a kilincsért nyúlt.
Nah ez kínos. Ennyire nem érdeklem, vagy ennyire félénk?
Amint az ajtó kinyílt, Haru után én is beléptem rajta, és egymás mellett álltunk meg egy... halom papír előtt, ami az asztalon pihent. Jobban megvizsgálva a papírhalmok mögött valaki nagyonis szorgoskodott, hamarosan meg is szólított minket:
- Áh, megjöttek az újak. Kano-sama, jöjjön kérem.
Bizonyára ismét a raikage egyik helyettese lehetett, már hozzászoktam, hogy őt magát mostanság nemigen látni. Bár ez érthető a háború miatt. A "hívásra" csakhamar megjelent az ajtó rejtekéből Kano-sama, a mesterem. Most is vidám volt, és a számomra már jól ismert kedves szempárjátval elsőként Haru-ra tekintett:
- Üdvözletem. - köszöntötte illendően, majd hozzám fordult - Látom, jobban vagy már, Natsu. Remek.
- Jó reggelt sensei! - kezdtem egy vidám mosollyal, majd eszembejutott, hogy én voltaképpen most haragudnom "kéne" rá, ezért tekintetem félrehúztam, fejem lesütöttem és kissé búslakodva, gúnyosan motyogtam a következőket: - Ezt akár már a kórházban is megállapíthattad volna, ha meglátogattál volna, hogy ígérted. Nem is beszélve a.. De mindegy is! - váltottam vissza ismét vidám hangulatra - Biztos fontos dolgod volt. Örülök, hogy újra itt lehetek. - a szokásos mosoly most is ott volt az arcomon.
- Mostantól Kano-sama lesz az új senseietek. Mivel hiányzik még egy fő a csapatotokból, így a mai napot edzéssel fogjátok tölteni, amelyet Kano-sama már elő is készített. - jelentette ki a papírok mögül a férfi, majd egy pecsétet püffentett hangosan az egyik lapra, ezzel jelezve, hogy távozhatunk.
A sensei kivezetett minket az irodából, és azt hiszem az egyik kiképzőterep fele tartottunk, de őszintén szólva én szinte semmire nem figyeltem az út során, kivéve Haru bemutatkozásának a végét, melyből megtudtam egysmást a képességeiről. De mindvégig az irodai férfi mondata járt a fejemben. Micsoda?? Én és ez a lány egy csapatban? Most nem is tudom.. hogy örüljek-e neki vagy..
Összezavarodott és meglepett voltam egy kicsit, és mire észbekaptam, már meg is érkeztünk a helyszínre. Itt Kano-sensei egyből ismertette a feladatot, a mai edzés menetét, miszerint le kell fegyvereznünk őt.
A sensei előttünk állt közepes távolságban, és én nem hamarkodtam el a dolgot. Tudtam, hogy a sensei nagy falat lesz, kivéve ha hagyja magát, azonban erre nem lehet alapozni. Miközben agyalgattam Haru láthatóan valami segédeszközöket biggyesztgetett az ujjaira, ha jól láttam valami karomszerűek. Hmm.. érdekes. Mindenképpen közösen kell támadnunk a lánnyal, figyelemeltereléssel, akár kettős figyelemeltereléssel, néhány váratlan trükköt bevetve. Úgy gondolom nincs más út. De mielőtt még ezen tervemnek hangot is adhattam volna, Haru máris akcióba lendült: valamilyen klónt hozott létre, elemi beállítottságából következtetve valószínűleg földklón, amit egyből a senseire felé küld, aki azonnal meg is semmisíti azt. Ezután Haru szemből támad, ész nélkül.
- Haru várj! - kiáltottam neki, azonban egy szempillantás alatt változott a helyzet.
A mesterem közelített felém, nagyon gyorsan, majd hírtelen eltűnt, ösztönösen hátrafordultam, ám nagy meglepetésemre nem volt ott. Helyette egy fa törzsével néztem farkasszemet. Mi? Ez eddig biztos, hogy nem volt itt.. - futott át az agyamon, majd körbenéztem, és megdöbbenten tapasztaltam, hogy újabb fák tűntek fel, váratlanul a semmiből, mintha csak körül akarnának venni. Ez nagyon nem jó.. Itt valami nagyon nem stimmel. Harut sem láttam sehol, csupán a kiáltását, mintha a nevemet ordibálná egy számomra meghatározhatatlan irányból. Mégis mi ez? Mit műveltél sensei? Biztos voltam benne, hogy ez az ő műve, azonban korábban nem láttam semmi ehhez hasonlót tőle. Nyugtalanított a dolog, az egyre sokasodó fatömeg körülöttem pedig csak még nyomasztóbbá tette a helyzetemet. Nincs más út csak felfelé. - döntöttem el hirtelen, és egyből a legközelebbi fára létem, majd chakrát koncentrálva a lábfejeimbe, függőleges irányba kezdtem el futni felfelé. Reméltem, hogy felérek a fa tetejére, és többet megtudhatok az itt zajló különös dolgokról. Mégis miféle technika ez mester? Miféle kiképzés ez? Pörögtek az agyam fogaskerekei, haladva felfelé a fatörzsön, ám jelenleg csak a menekülésféleségemre fókuszáltam, ellenstratégiát még nem voltam képes kidolgozni, voltaképp nem is tudtam még, hogy mivel is állok szemben.

Uchiha Madara Szer. Május 14 2014, 12:59

Elnézést a csúszásért, máskor nyugodtan írjatok rám, ha készen vagytok, és napokig nem írok

Haruka, az előtted álló Natsu félelmetes képet festett, azonban ez nem rontotta le harci morálod, sőt, még inkább akarod teljesíteni a feladatot, és Kano felkutatására indulsz, hogy lefegyverezd őt. Azonban ahogy elhagyod földön fekvő társad vergődő testét, újabb levélforgatag tölti be a teret és Natsu teste egy szempillantás alatt eltűnik. Kutatásod sikerrel jár, alig egy perccel később rátalálsz a kumogakurei jouninra, pontosabban ő talál rád. A hátad mögül érkezik, alig pár lépésnyire tőled. Azonban amint megpillantod őt, vakító fény vakít meg téged, nem tudod pontosan, mi lehet ez. A retinaégető fény megzavarja érzékeid, majd végül egy csapás következtében a földön találod magad.

Natsu, a fák egyre csak sűrűsödnek, ahogy próbálsz előre jutni, ám vannak fák,a melyeken egyszerűen képes vagy átjutni. Valamiféle illúzió lehet előtted. Ahogy az egyik fa törzsén vágod át magad, hogy kiutat találj a csapdából, meglátod a sűrűn nőtt fák mögött Harukat, és a mögötte sétáló Kano-t is. Amint Haruka megfordul /itt figyelmeztetheted is/, abban a pillanatban az egész területet vakító fény árasztja el, amely társaddal együtt téged is a csapdájába ejt, és vakságot okoz néhány pillanatra.

Mikor kinyitjátok szemetek és végre ismét tisztán láttok, ott fekszetek egymástól alig pár méterre, a földön. Kano előttetek áll.
- Nem rossz, elsőre. Amit az imént tapasztalhattatok, nem volt más, mint illúziótechnika, amelyet a shinobik világában Genjutsu névvel illetnek. A genjutsuk lehetnek egyszerűek, valamint igen összetett technikák, azonban aki képes használni a shinobik ezen képességeit, az képes megzavarni bármilyen ellenfelet, ezzel akár csatát is nyerve. Azonban mint minden technikának, ennek is megvan a maga hátránya. A genjutsuk a chakrarendszer és az emberi szervezet egy adott pontját bénítja, ezt azonban ki lehet küszöbölni egy egyszerűbb technika segítségével. A genjutsu kai egy olyan technika, amely képes megtörni az illúziókat, ez alól kivétel a hang, illetve a szemkontaktus által létrejött illúziótámadások. A technika lényege, hogy egy pillanatra erejéig megakasztjuk a chakrafolyamunkat, ezzel a genjutsu nem képes továbbhaladni és megtörik a hatása. - majd Kano egy kézpecsétet mutatott
- Kai - mondta, bemutatva a feloldáshoz szükséges kézjelet.

A következő körben Kano ismét egy illúzióba ejt titeket. Sűrű köd vesz körbe titeket, a ködből pedig először csupán hangokat hallotok, később a hangforrásokat is megpillantjátok. Egy tucatnyi személy vesz titeket körbe, lassan közelítve felétek. A feladatotok, hogy sikeresen alkalmazzátok a feloldás technikát, mielőtt még az ismeretlenek támadásba nem lendülnek.

**Kitsune Haruka** Pént. Jún. 20 2014, 21:57

Uchiha Madara =^.^=

Olyan izgatottság volt bennem, melyet nem értettem, mégis testem minden szegletét elérte, s a vágy, mely harcra késztetett csak nőtt. Az, hogy a társamat átjárta a friss, még szinte meleg vér, s az lassan cseppekben csordogált rajta, nem döbbentett meg, valahogy nem éreztem azt, hogy fájna a látványa...inkább, feltüzelt, harcra buzdított. Éreztem, hogy erősebb leszek, legalább is lelkileg biztosan, egyszerre voltam dühös, izgatott s mégis harcra éhes. Még csak nem rég találkoztam ezzel a senseiel, s máris...máris elérte, hogy ennyire meg akarjak küzdeni vele. ~ Felettébb érdekes küzdelem lesz, Sensei...~ Indultam hát, hogy felkutassam azt az embert, aki mostanra a prédám lett. Eddig én voltam az üldözött, de most üldözővé akartam válni, üldözni valakit, aki talán magasan fölöttem áll, mind erőben, mint ügyességben, mégis, már nem tudtam parancsolni magamnak. Elborított a harci vágy, melynek szinte lehetetlen ellent mondani...
A testem magától mozdult előre, tudta, hogy meg kell keresnem Kano-t, meg kell találnom ahoz, hogy végre megküzdhessek vala, még akkor is, ha ezzel hátrahagyom Natsu vérben tocsogó testét, még akkor is, ha ő már...~ Magamra hagyott, újra egyedül lennék? ~ Fordultak meg pillanatnyi gondolatok a fejemben, melyek össze vissza cikáztak, így nem igazán volt időm átgondolni bármelyiket is, s talán ennek köszönhetem, hogy megmaradt a harci kedvem, s tovább léptem előre, előre...de azt hiszem, ismét figyelmetlen voltam...
Még alig haladtam valamit, még éreztem a vér friss szagát, mikor ismét levelek suhogó hangja töltötte be a teret, melyeket a szél hordozott a szárnyain...miközben elragadták Natsu lassan kihűlő testét. ~ Eltűnt, mi volt ez? Tényleg az ő teste volt? ~ Mormogtam magamban, miközben hamar továbbálltam, nem maradhattam sokáig egy helyben. Hiszen egy tény, hogy én akartam az üldöző lenni, mégis, oly hamar fordulhat a kocka, s ismét üldözött lehetek. Ha sokáig ácsorgok szabad préda vagyok, aki szabadon ajánlja fel magát áldozatnak, s aki úgy járna mint óvatlan társa. ~ Azt nem, én nem adom meg magam olyan könnyen. Soha! ~ Folytattam a keresést, s szinte egy perc is alig telt el, máris eredményt értem el. Vagyis nem, nem én voltam az aki rá talált...bár nem akartam, mégis én voltam az akit megtaláltak, s aki az üldözött szerepét játszotta. Nem tudom megmondani miért, vagy hogyan, de tudtam, hogy mögöttem van, érthetetlen okok miatt talán, de mégis hátrafordultam,s nem érdekelt a veszély, mely ezzel járt. Hiszen így adtam egy szabad helyet, ahol védtelen voltam, s hamar úgy végezhettem volna mint az idegesítő Natsu, mégis azt hiszem most jól döntöttem...Legalább is ott, s abban a pillanatban jó döntésnek tűnt. Hátra fordultam, s szemeim egyből megtalálták őt, ott állt... - Kano...- Ejtettem ki a számon, de felesleges szó volt csupán...egy mondat, melyet elkezdtem, de esélyem sem volt befejezni...Egy furcsa, szinte égető fény jelent meg,nem tudom miért, vagy honnan tört elő, mégis elvette tőlem azt, amire talán a legjobban hagyatkoztam, elvette a szemem..a látásom, mely alapvetően a részemmé vált, nélküle elveszett voltam, legalább is én így éreztem. Az, hogy a szemem elvette tőlem, összezavarta minden más érzékszervem is, amely végül is , nem meglepő módon okozta a vereségem...egy gyors, s erőteljes csapás után , már a földön találtam magam, mely minden eddigi harci kedvem felmorzsolta...Úgy éreztem, hogy az a fény, mely elvette a látásom, hamuvá égette a vágyat, melyet a csata iránt tápláltam, most inkább csalódott, mérges, és megtört voltam, legalább is így éreztem, addig a pillanatig, míg szemeim ismét ki nem tártam, melyen újra átszűrődött a világ fénye, ismét láttam, ami nagy megkönnyebbülést okozott.

Igyekeztem felmérni a helyzetet, elsőként Kanora vetettem a pillantásom, aki előttem állt, majd oldalra tekintettem, keresve Natsu hulláját, mivel biztosra vettem a halálát...mégis ott volt mellettem, egészen élénk piros arccal, ráadásul ébren, úgy tűnt egyetlen haja szála sem gördült meg. ~ De mégis, hogyan? ~ Kíváncsiskodtam magamban, s kicsit talán véres szemekkel fordultam vissza Kano-hoz. Amolyan választ várok tekintet lehetett, remélem felfogja a helyzetet, s hamar magyarázni kezd.
- Nem rossz, elsőre. Amit az imént tapasztalhattatok, nem volt más, mint illúziótechnika, amelyet a shinobik világában Genjutsu névvel illetnek. A genjutsuk lehetnek egyszerűek, valamint igen összetett technikák, azonban aki képes használni a shinobik ezen képességeit, az képes megzavarni bármilyen ellenfelet, ezzel akár csatát is nyerve. Azonban mint minden technikának, ennek is megvan a maga hátránya. A genjutsuk a chakrarendszer és az emberi szervezet egy adott pontját bénítja, ezt azonban ki lehet küszöbölni egy egyszerűbb technika segítségével. A genjutsu kai egy olyan technika, amely képes megtörni az illúziókat, ez alól kivétel a hang, illetve a szemkontaktus által létrejött illúziótámadások. A technika lényege, hogy egy pillanatra erejéig megakasztjuk a chakrafolyamunkat, ezzel a genjutsu nem képes továbbhaladni és megtörik a hatása. - Fejtette ki részletesen a történteket, ami számomra csöppet sem volt olyan válasz, mely elűzte volna a kétségeimet önmagamban, de legalább fény derült egy gyengeségemre, melyen javítani kell. Nem tudtam, hogy mérges vagyok, vagy inkább csupán csalódtam önmagamban...Erre a kérdésre, még keresem a választ.

- Kai! - Szólalt meg ismét Kano, amivel megtörte a gondolataim, miközben megmutatta a Genjutsu feloldásának módját, ez hasznos lehet, de nem változtatott as dolgokon. ~ Nem lesz ez így jó, ha nem bízom magamban, tudok majd produkálni? Ezen változtatnom kell...

Nem telt bele sok idő, mire újabb próbatétel állt előttünk. A mester bemutatta a feloldás technikáját, s jogosan várta el, hogy mi is igyekezzünk elsajátítani azt. Bizonyára ennek köszönhető, hogy ismét álomba ringatott minket, vagyis akarom mondani genjutsuba, de végül is hasonló egy álomhoz, csupán mégis valósággá válik, olyan mint egy rémálom...valamiért félek ettől, szokatlan érzés, de a Genjutsuk félelmetesek lehetnek, ha a használóm tudja az ellenfél gyengéit, s ezt mutatja meg neki. Talán ez az, amivel az érzelmeket lehet megtörni...valamiért, nem akarom megtudni ezekre a választ, vagy ha mégis, ne önmagamon. Ritka, hogy félelmet érzek, eddig talán egyetlen alkalom volt, most mégis vissza vissza tér, ahogyan gondolkodom a technikáról, melynek részletei ismeretlenek még számomra, vajon miket lehet elérni vele...- Tudni akarom! - Kezdtem érdeklődni, miközben már a következő genjutsu közepében találtam magam, melyből már saját erővel kellene kiszabadulnom? - Illúzió mi? Szánalmas! - Igyekeztem kemény lenni, miközben bent valahol még ott voltak a kétségeim, de...mégis csak én vagyok Kistune Haruka, nem félek! Egy álomszerű valóságtól nem fogok! Néztem szembe az illúzióval, mely ismét körülölelt minket...
- Sűrű a köd...- Motyogtam, s szinte alig lehetett ellátni távolabbra. - Kevés a mozgástér...bár nem mintha harcolni akarnék, csak meg kell törni..nem? - Folytattam a halk, mégis mormogó gondolkodást, vajon Natsu is hallotta?
A ködből, azt hiszem egészen a belsejéből...igen, onnan...hangok szűrődtek ki, melyek azt hiszem egyre közelebb kerültek hozzánk. Hamar láthatóvá is váltak számunkra ezek a hangok, vagyis a hangokhoz tartozó emberek, akik körbevettek minket, egyre-egyre közelebb érve hozzánk. ~ Tisztában vagyok azzal, amit tennem kell, tudom azt is hogyan kell, mégis kétséges a sikerességem? Meg kell próbálnom, különben elakadok az úton, mely tovább vezet...tovább...tovább...tovább...~ Mondogattam magamban, miközben próbálgattam a technikát, melyet még csak nemrég mutatott a Sensei...de szerencsére nem volt bonyolult, azt hiszem már csak a megfelelő koncentráció,s a megfelelő chakra áramlás hiányzik, melyek nem apróságok, mégis alapvető részei annak, hogy sikerrel járjak, így igyekeztem nem arra figyelni, hogy közelednek azok az illúzió keltette lények, hanem inkább arra, hogy hogyan oldjam fel ezt a furcsa " valóságot" . Lehunytam a szemem, s csakis egyre gondoltam, csakis arra, hogy mit kell tennem, s hogyan...Natsu talán bolondnak nézhetett, mégis...úgy éreztem nincsen más kiút.

.

**Hiraga Natsu** Hétf. Jún. 23 2014, 21:42

//Uchiha Madara//

Hiába futottam, futottam egyszerűen nem láttam kiutat ebből a sűrű fura erdőből. Nagy meglepetésemre, egy-két fán egyszerűen csak áthatoltam, mintha ott sem lettek volna, csupán valamiféle kivetített illúzió.. Illúzió, hát persze! - tudatosult bennem mostmár ténylegesen az előttem kialakult helyzet, immáron tudtam, hogy semmit sem hihetek el a szememnek. Talán akkor sem lennék nagyobb bajban ha megállnék itt és most, de ennek ellenére futottam tovább és tovább, néhol kerülgetve a fákat, néha áthatoltam rajtuk. Az egyik ilyen keresztülvágás eredménye lett, hogy valahogy megláttam Haru-t, mögötte pedig a Kano-t is.
- Haru vigyázz!! - figyelmeztettem nem először, vagyis inkább csak próbáltam, hisz egy szempillantás alatt vakító fény ejtett csapdába. Se nem láttam, se nem hallottam, de mintha nem is éreztem volna semmit sem. Csak a nagy fehérség maradt meg. Amint kinyitom a szemem a földön találom magam, pár méterre Harutól, aki szintén hasonló pozícióban van, mint én, előttünk pedig a mester áll. Megmukkanni sem volt időm, Kano-sensei egyből belekezdett a magyarázatba: elmondta, hogy ez egy illúziótechnika volt, másnéven genjutsu. Nagyjából elmondta a genjutsu működését és azt, hogy hogyan lehet védekezni ellen, habár ez nem minden esetben működik... Szóval csak meg kell szüntetnem a chakrafolyamomat, aztán újra elindítani. Nem lehet olyan nehéz. - becsültem alá a technika nehézségét, de ezt akkor még nem tudhattam. Azonban a sensei volt olyan "kedves", hogy lehetőséget adott a genjustu kai kipróbálására. Ugyanis ez volt az ellentechnika neve, melyhez egy kézpecsét is szükséges volt, amit ez előbb mutatott be nekünk Kano. Most azonban ismét egy szörnyű illúzióba taszított minket Haruval. Nem külön-külön mint előzőleg, de úgy festett ismét nagy bajban vagyunk.
Sűrű köd vett körbe minket, szinte az orrunk hegyéig sem láthattunk. Jól tudtam, hogy ez nem az a fajta természetellenes köd, mint amivel korábban már találkoztam egy kirigakurei shinobipárnak köszönhetően, ez ugyanis egy illúzió. Tehát bármit amit látok, hallok, érzékelek, mind csupán az agyam műve, a sensei technikájának az eredménye. Valamit motyogott mellettem Haru, ám mivel alig hallhatóan tette ezt, nyilvánvalóan nem nekem szánta, csupán néhány szót értettem belőle: "sűrű köd", "kevés mozgástér", "meg kell törni". Gyorsan elemzi a helyzetet, és mindig harcrakész.. - állapítottam meg gyorsan újdonsült csapattársamról. - Tetszik. - mosolyogtam kicsit miközben Harut néztem, remélem nem vette észre, mert kicsit zavarbaejtő helyzet lenne..
Amíg ezen agyaltam furcsa hangokra lettem figyelmes. A helyüket képtelen voltam behatárolni, hisz Harut is alig láttam, aki pedig ott állt a közvetlen közelemben. A hangok egyre erősödtek és lassú csoszogó léptekkel párosultak, elég ijesztő volt, még akkor is ha tudatában voltam mindannak, hogy ez csak egy illúzió. Lassan fura alakok körvonalai kezdted kirajzolódni a ködből mindenfelől. Emberi alakok voltak, ám egyre közeledtek, és mintegy gyűrű körbefogtak minket Haruval. Azt sem tudtam, hogy merre nézzek, mindenhol ott voltak és csak közeledtek, csak közeledtek.. Pillanatnyi dermedtség kerített hatalmába, ám hamar észbekaptam, tisztáztam az elmémmel, hogy ez csak egy illúzió, amiből ki lehet törni. Megformáltam a szükséges kézpecsétet, és mielőtt még lehunytam volna a szemem, Harura pillantottam és azt kaptam, amit elvártam tőle. Ő már javában a technikával próbálkozott, látszatra lenyugtatta kellő mértékben magát és koncentrált. Így nem figyelmeztettem őt, hisz pontosan tudta, hogy mit kell csinálnia. Én sem késlekedtem, azonnal hozzáláttam a technikához. Szemeim lecsuktam, hogy az illúzió szememre kihatott részét valamiképpen hárítsam. Próbáltam nem odafigyelni a hangokra, zajokra, kizárni mindent, amivel érzékelni tudtam, hogy ez egy a "valóság". De ez persze nem elég a genjutsu megszakításához. Miután kellőképpen koncentráltam, azt tettem, amit a sensei is mondott. Próbáltam egy pillanat erejéig megszakítani a chakrafolyamomat, és ezzel megtörni a genjutsut. Ily módon, tudatosan megszakítani a természetes körforgást, talán még most próbálom először, így nem könnyű, de minden erőmmel azon vagyok, hogy sikerüljön. Nem tudhattam, hogy mennyi ideig próbálkozok, nem tudhattam, hogy milyen közel kerültek azok a lények, nem tudhattam, hogy Harunak sikerült-e, vagy hogy nekem sikerült-e. De sokszori próbálkozásra - ami remélhetőleg valós időben nem volt még későn - eljött az a pillanat, amikor úgy érezhette, hogy sikerrel járok. Mintha egy pillanatra megállt volna az idő, és minden más is. Ha jól csináltam, akkor ez volt az a momentum, amikor sikeresen megállítottam a chakrafolyamomat, majd miután újra beindítottam, szinte abban a pillanatban a szemeim is kinyitottam és elém tárult a.. valóság? Vagy teljes kudarc, vagy a várva várt siker. Más lehetőség nem volt.

Uchiha Madara Pént. Jún. 27 2014, 11:30

A köd egyre jobban sűrűsödött, mígnem teljesen ellepett mindent körülöttetek. Elvesztettétek egymást, a köd közétek fúródott és azonnal elválasztott egymástól. Majd hangok töltötték meg a rémisztő sűrűséget, árnyak jelentek meg köztetek. Igaz, tudtátok, hogy ez csupán egy illúzió, mégis sokkoló élmény lehet, egy szempillantás alatt elszakítva a biztonságot nyújtó társaktól.
Nem maradt más választásotok, követni kell mesteretek utasításait, és a lehető leghamarabb kiszabadulni a genjutsu fogságából.
Először Haruka alkotta meg a kézpecsétet, majd kimondva a technika nevét azt vette észre, hogy a sűrű köd néhány másodperc alatt szétfoszlott, láthattad Natsu-t, ahogy egy helyben áll, mint aki megfagyott. Végül Natsunak is sikerült feloldania a technikát, így mind a ketten sikeresen kijutottatok az illúzió fogságából.
- Szép munka volt, ifjak. Ahogy mondtam, a Kai segítségével a lehető legtöbb illúziót el lehet kerülni, ha még időben reagáljátok le, azonban sajnos ez sem tökéletes védelem. A szemmel, illetve a hanggal létrehozott genjutsuk ellen a Kai mit sem ér, így óvatosan kell eljárnotok, ellenfeleitek a lehető legkülönbözőbb harcmodorokat ismerhetik. A genjutsukból egy másik kitörési út is van, ez pedig a saját testi épségetek veszélyeztetésével jár. Persze nem kell halálos sérülést szenvednetek, elég egy vágás a kezeteken, ha lehetőségetek adódik. A lényeg, hogy egy pillanatra ki kell magatokat zökkenteni, ezzel megakadályozható a halálos illúzió.

Mesteretek gratulált még egyszer a teljesítményért, majd éppen hazaengedett titeket, mikor egy kumogakurei fejpántos, mellényes ifjú futott felétek a távolból.
- Kano-sama. A levelet a Raikage irodájából küldték. A csapatát azonnal küldetésre hívták. - ekkor átnyújtotta a kezében lévő levelet. Kano kinyitotta, majd elolvasta tartalmát. Egy kép is volt csatolva.
- Haruka, Natsu. Sajnos még nem pihenhettek. A levélben azonnali kezdést kér a vezetőség. Egy Matai nevű ifjú chunnin szökésben van, titkos dokumentumokkal a birtokában indult meg a határ felé. A feladatotok, hogy elfogjátok a szökevényt, lehetőleg élve és a dokumentumokkal együtt visszatérjetek a központba. A küldetés B besorolást kapott, ezért legyetek nagyon óvatosak, siker koronázza küldetésetek.

**Kitsune Haruka** Pént. Szept. 05 2014, 16:35

/ Uchiha Madara / >^^<

A hangok lassan elhalkultak, a köd lassan felszállt, mintha csak apró kristályok játéka lenne, melyek már elvesztették a szerepüket, s most vissza térnek a felhők közzé, hogy egyszer, valahol,..valamikor , ismét alászálljanak elvenni azt, ami sok ninjának a sajátja, s a legértékesebb kincse...a látását. Tudtam, hogy mindez illúzió volt, mégis valahogy nehéz volt elhitetni ezt a testemmel, olyan volt, mintha inkább egy álom lett volna, melyből éppen most ébredtem, s voltakép így s van, ez a lehető legrosszabb álom, mellyel egy ninja találkozhat. A legrosszabb...az én álmom, a bosszúm, mely valahol mindig is az életem egyik fő célja marad, szinte képtelenség lenne egészen elfelednem, de nem hiszem, hogy folyamatosan üldöznöm kéne. Előbb utóbb elfogok jutni hozzá, és elmondom miért ölöm meg, s hogy miért vadásztam rá..most mégis, úgy érzem, a saját utamat akarom járni, nem pedig egy régi, már régen kitaposott utat...
S miközben ennyire elmerengtem, szinte meredten figyeltem a mellettem még fogságban lévő Natsut. Valahogy pont a szemeim látószögébe került, s mély gondolkozásomban nem nagyon nézelődtem más irányba, így mikor végre megint magamnál voltam, láthattam ahogyan a szinte mozdulatlan szobor életre kel, egy szobor, mely szintén álmodott, pont mint én, s ismét mozgásba lendült. Nem mondanám, hogy sok idő telt el azóta, mióta én megtörtem a jutsut, de : Akkor is én vagyok a jobb! Járt a fejemben, miközben talán megjelent az arcomon némi arrogancia, de nem hiszem, hogy ezt ő is észrevette volna., pusztán jó volt a tudat, hogy győztem, még ha nem is nagy győzelem volt, számomra örömet okozott. Eddig nem volt senki, akivel versenghettem volna, ha mégis volt, még régen Konohában, még gyenge voltam, és egyáltalán nem volt okom versengeni velük, olyanokkal akik csak az árva kölyköt látták bennem, soha nem lehettünk igazi ellenfelek, nem úgy mint most, ezzel a kölyökkel, bár az ereje nem ér fel hozzám, mégis azt hiszem mókás lesz vele fejlődni, s mindig felé kerekedni... Nem terveztem előre, hogy meddig leszek itt, vagy mit csinálok majd, azt tudom , hogy erős akarok lenni, erősebb , erősebb , erősebb...míg végre elérem a határaimat. Talán, itt lesz az a hely, ahová tartozhatok ezentúl...
- Szép munka volt, ifjak. Ahogy mondtam, a Kai segítségével a lehető legtöbb illúziót el lehet kerülni, ha még időben reagáljátok le, azonban sajnos ez sem tökéletes védelem. A szemmel, illetve a hanggal létrehozott genjutsuk ellen a Kai mit sem ér, így óvatosan kell eljárnotok, ellenfeleitek a lehető legkülönbözőbb harcmodorokat ismerhetik. A genjutsukból egy másik kitörési út is van, ez pedig a saját testi épségetek veszélyeztetésével jár. Persze nem kell halálos sérülést szenvednetek, elég egy vágás a kezeteken, ha lehetőségetek adódik. A lényeg, hogy egy pillanatra ki kell magatokat zökkenteni, ezzel megakadályozható a halálos illúzió. - Mondta mesterem, megtörve egyedi kis monológom, melyet persze csupán önmagamban hangzott el, s szerintem jónak is csak én hallottam. A mester szavai megtörték az eddigi csendet, s miután újra gratulált nekünk, melyet már azért kicsit túlzásnak éreztem, haza küldött minket, mondván pihennünk kell, de valahogy cseppet sem volt kedvem még a pihenéshez, éppen, hogy bemelegedtem, valahogy edzeni lett volna kedvem, tanulni még valamit, többet, többet és többet : De mit lehet tenni, ha pihenésre int, hát járok egyet, szétnézek még egy kicsit a faluban, nem árt ha kiismerem magam. Járt a fejemben, s meg is tettem az első lépéseket előre, amikor egy furcsa folt jelent meg a látóteremben, ami közeledett, egyre inkább alakot fett föl, a lassan kirajzolódott egy emberi alak, kinek kumogakurei fejpánt volt a homlokán. Valahogy úgy éreztem a menet itt meg is állt, éppen úgy, mint ahogy elkezdődött, s lábaim kicsikét sem mozdultak tovább, megálltam, s vártam mi fog történni...valahogy bajt szimatoltam a levegőben.
- Kano-sama. A levelet a Raikage irodájából küldték. A csapatát azonnal küldetésre hívták. - hangzott az fejpántos fickó szájából, s szemeim felcsillantak : Remélem nem valami macska ragadt a fán! : Gondolkodtam, miközben a fickó egy levelet adott át a mesternek, aki rögvest olvasni kezdte azt, én pedig nem bírtam higgadt maradni, bár ez nem vall rám , izgatott lettem a küldetés hallatán, ha belegondolok sosem voltam még csapattal falu által kiszabott küldetésen, s ha már itt járunk, kedvem lenne egy jó kis fogócskához, egy izgalmas csata talán kielégítene egy időre. A levél tartalma az amire fájt a fogam, s amit látni akartam, így lassan lábujhegyre ereszkedtem, s egyre magasabbra próbáltam feltornázni magam, több-kevesebb sikerrel. A levél tartalmát nem tudtam egészen elolvasni, de talán ami fontosabb volt, egy fénykép, mely az irományhoz volt csatolva, s mely úgy érzem az egész küldetés alapjaként szolgál.
- Haruka, Natsu. - Fordult hozzánk a Sensei. - Sajnos még nem pihenhettek. A levélben azonnali kezdést kér a vezetőség. Egy Matai nevű ifjú chunnin szökésben van, titkos dokumentumokkal a birtokában indult meg a határ felé. A feladatotok, hogy elfogjátok a szökevényt, lehetőleg élve és a dokumentumokkal együtt visszatérjetek a központba. A küldetés B besorolást kapott, ezért legyetek nagyon óvatosak, siker koronázza küldetésetek. - Akkor ennek a kölyöknek a képe volt abban a borítékban. - Ch...fogócska lesz, nem is rossz..Levadászom. - Fordultam meg, mint aki máris indulni akar, s ez így is volt, talán tisztázhatom önmagam, s még harcolhatok is egy kicsit ezen a küldetésen...jobb mint otthon ülni. - Különben is, ki akart pihenni. Nyomassuk ! - Viselkedtem enyhén felvágósan, de ez van, feltüzelt a harc gondolata...Ritka, hogy így viselkedek, főleg mások előtt, de talán egyre inkább érzem természetesnek ezt a közeget, s már nem akarom elfolytani a bennem rejlő gondolatokat, de azért semmit sem kiabálok el, én, én vagyok...lesz ami lesz...én mindig Kitsune Haruka maradok, Konohából indulva, elveszett ként, s Kumogakureiként is, ha változok is...ez vagyok.
Induljun hát, hiszen nekem kell nyernem!

**Hiraga Natsu** Szomb. Szept. 06 2014, 13:02

//Uchiha Madara//

Ha kicsit nagyképű akarok lenni, akkor azt mondhatom, hogy az várt rám, amire számítottam, miután kinyitottam a szemeim. Ismét a valóságban voltam, eltűnt a köd, a sötét árnyak sem voltak már jelen, helyét a felhők közül előbújó nap sugarai váltották fel, ami egy pillanatra kellemetlenül bántotta a szemem az előbbi sötét ködös hely után. De amint hozásszokott a szemem, megpillantottam Haru-t, aki első látásra akár még a jutsu fogságában is lehetett volna, hisz olyannyira elmélyült valamiben, hogy ezt nehéz lett volna megállapítani. Azonban a sensei belekezdett egy kis beszédbe, amiből mindenképpen rájöttem, hogy igen, Harunak is sikerült, sőt! Még lehet, hogy gyorsabb volt mint én. Kicsit rosszul esett, hogy ő most jobb volt, de.. lesz ez még máshogy is. Miután a sensei befejezte a mondandóját, melyben gratulált nekünk a technika elsajátításához, és még egy-két hasznos információval is szolgált a genjutsukkal kapcsolatban, hazaengedett minket. Hmm.. tehát csak ennyi volt máról? Nem nagyon erőltettük túl magunkat, és az új csapattársammal sem igazán ismerkedtem meg. Bár tény, hogy se én, se ő nem egy "kommunikáció-mester". Már épp valami frappáns kis elköszönésre készültem, amit azonban egy falubeli shinobi megjelenése romba döntött.
- Kano-sama. A levelet a Raikage irodájából küldték. A csapatát azonnal küldetésre hívták. - mondta sürgős iramban, majd egy levelet nyújtott át a mesterünknek. Láttam, ahogy mellettem Haru kicsit lábujjhegyre állva próbálta meg minél hamarabb megtudni ,hogy mi van a levélben, mert a sensei ugyanis kibontotta a levelet és olvasni kezdte. Úgy látszik Haru nagyon kíváncsi természetű. - kuncogtam kicsit magamban. Én pontosan tudtam, hogy a senseiünk azonnal ismerteti velünk a részleteket, amint ő végzett a levéllel, ami néhány pillanat volt csupán. Talán kissé túl feltűnően is, de Harura bámultam, néztem, hogy hogyan próbálkozik meg idő előtt információhoz jutni, és ezt nagyon is mulatságosnak találtam. Ismét nagyon-nagyon halk kuncogás tört rám, kis szerencsével a kutya sem vette figyelembe, de Haru.. az más. Úgy hiszem a "róka füleivel" igenis csak meghallotta azt amit nem igazán kellett volna.
Pár pillanat múlva - mint ahogy azt vártam - a sensei ismertette a levél részleteit velünk is. Ohhh, szóval egy küldetés. Méghozzá azonnali kezdéssel. Tőlem aztán jöhet, állok elébe!
- Ch...fogócska lesz, nem is rossz..Levadászom. - jelentette ki egyből Haru, nagyon felbátorodva.
- Csak nehogy valaki más kapja el előtted.. - jegyeztem meg Harunak, ezzel szinte egy versenyre is kihívtam, a cél, hogy ki teszi majd ennek a küldetésnek a végére azt a bizonyos pontot.. Várhatóan kellő mértékben felfigyelt erre a kis csípősnek mondható beszólásomra, aminek pontosan ez volt a célja. Az eddigiek alapján úgy ítéltem meg, hogy ez az egyik legjobb módja az új csapattársam megismerésének, és vissza akartam adni neki az előbbit, amikor megelőzött a genjutsu feloldásában.
- Felőlem azonnal indulhatunk is sensei. - jelentettem ki álláspontomat, bár végülis tudtam, hogy nem is volt más választásom. De igazából nem is akartam mást választani. Egy B szintű küldetés remélhetőleg jó módja lesz a képességeim határának feszegetésére, és Haru-t is jobban megismerhetem, mint ninja képességeiben, mint emberként is.
Egyenlőre ennyi, valahogy eltudtam most fojtani az agyam fogaskerekeinek a beindulását, ráérek majd gondolkodni út közben is, de ahogy a levélben is mondták: azonnali kezdés szükséges, így hát.. Indulás.

Uchiha Madara Hétf. Szept. 15 2014, 17:46

A kis csapat lelkesen fogadta a feladatot, harci kedvetek az egekbe ért szinte. Kano folytatta a levelet, miután egy képet vett ki a dossziéból.
Erdőségek - Page 7 Raido_Naruto_OC_by_Z_Sykes

Erdőségek - Page 7 Raido_Naruto_OC_by_Z_Sykes

- Suiton elemű chunnin, nemrég léptették elő a háborúban végzett szolgáltatásaiért. Leveleket kellett átadnia a központnak, melyben egy ellenséges tábor adatait jegyezték fel. A küldetés létfontosságú volt a tábor felszámolásához, így a vezetőség Chunninná léptette elő. B Besorolású személyről van szó, ki igen fontos adatokkal van menekülésben. A határon el kell kapnunk. Indulás.
Az erdőn át haladtok egy órán át, mikor eléritek a síkságot, melynek a túloldalán a Fagy országának havas pusztaságai terülnek el. Tempótok gyorsnak mondható, hamar eléritek a határvidéket.

A távolban egy sötét köpenyes alak szalad, egyenesen a határ felé.
- Ott van. Elkapni. Meglepetésszerűen kell lecsapnunk rá, használjuk ki az emberelőnyt.
A következő körben egy tervet szeretnék, mely lehet a másik postjára épülve, vagy együtt megbeszélt ötletet szeretnék, mely a bekerítésre szolgál. Kano-t nem irányíthatjátok, ő a fiú elé fut, hogy ha elmenekülne, ő elkaphassa. Támadás esetén szeretnék egy részletes leírást, milyen irányból, mekkora erővel, miféle technikával támadtok rá a szökevényre. Megbeszélni előre, kérdezni a posthoz, segítségképp szabad Smile

**Kitsune Haruka** Vas. Szept. 21 2014, 20:19

// Uchiha Madara // >^.^<

A levélen gyorsan pörögtek mesterem szemei, láttam, ahogy sor-sort követ, s szinte egésszen belemélyedt az olvasásba, de ami talán fontosabb, észrevettem egy képet is, melyet a levél után húzott elő a sensei, s melyen egy villám fejpántot viselő férfi volt látható...széles vigyorral, s kicsit kilógó, szőke fürtjeivel eléggé röhejesen festett, mégis boldognak tűnt: Vajon mi késztette az árulásra? Kicsit érdekelni kezdett a dolog, de végül is úgy döntöttem, nem fektetek bele nagyobb erőfeszítést, az ő dolga, a miénk pedig az, hogy elkapjuk. Így, hogy ide kerültem a villám falai közzé, Natsuhoz és Kano - senseihez, immár valamelyest ide tartozom, s végre kicsit játszhatunk is...kapjuk el a nyuszit...
- Suiton elemű chunnin, nemrég léptették elő a háborúban végzett szolgáltatásaiért. Leveleket kellett átadnia a központnak, melyben egy ellenséges tábor adatait jegyezték fel. A küldetés létfontosságú volt a tábor felszámolásához, így a vezetőség Chunninná léptette elő. B Besorolású személyről van szó, ki igen fontos adatokkal van menekülésben. A határon el kell kapnunk. Indulás. - Folytatta a mondókáját mesterem, s ezzel be is fejezte. A lábam alatt ekkor már szinte izzott a talaj, s minden porcikám egyre jobban, s jobban el akarta kapni őt, így a sensei utolsó szava már szinte áldás volt...indulás.

Az utunk az erdőn át vezetett, ahol bár tudtam, hogy még biztosan nem érhettük utol, mégis folyamatosan figyeltem a környezetet, bármi mozgás, ezernyi érzékszervem keltette életre...feszült voltam, de mégis miért? Ez volt a kérdés, ami nyugtalanított, s emellett a lassú haladásunk...úgy éreztem ennél gyorsabb is tudnék lenni, de Natsu és a sensei tartott egy bizonyos tempót, ami egyre inkább idegesített: Miért nem sietnek? Nem el akarjuk kapni? Futkostak a fejemben a gondolatok, miközben mintha a gyomromból ezernyi kicsiny pillangó akarna kirepülni a nagyvilágba: Ez lenne ha feszült vagyok, vagy nyugtalan, esetleg izgatott? Izgatott lennék... Ez nem kizárt, hiszen egy ideje már nem voltam komolyabb bevetésen, egészen pontosan azóta, hogy ide költöztünk. A régi mesterem már nem foglalkozik ehez hasonló dolgokkal, az új mesteremet pedig még csak nemrég ismertem meg. Így nem sok lehetőségem volt a harcra, pedig igencsak szeretek csatározni, főleg ha az ellenfél kihívást jelent. Így az izgatottságom tovább fokozódott, s valamilyen egészen mérhetetlen boldogság is társult hozzá, mindez igencsak rövid idő alatt.

Alig egy órája elmélkedhettem, amikor a fák sűrűje megbomlott, s egy nagyobbacska sík terület tárult a szemünk elé, melynek már tudtam mi lesz a túlsó végén...a Fagy országa, melyet havas szőnyeg borít, egészen a legkisebb fűszáltól, a legmagasabb pontjáig, állandó fehérbe öltözve, mintha csak egy hamvas, s hideg menyasszony lenne, aki elhagyott a melegség...

Bár még hazai földön voltunk, mégis mintha hűvösebb lenne a szokottnál, ez az érzés pedig csak jobban feltüzelt: Itt kell lennie valahol! Itt a határ, nem léphette még át!
Szemeim hevesen keresték a szökevényt, s egyszer csak egy furcsa sötét alak tűnik fel, aki egyenesen a határ irányába rohan, s ekkor mesterem hangja csapta meg a fülem.
- Ott van. Elkapni. Meglepetésszerűen kell lecsapnunk rá, használjuk ki az emberelőnyt. - Hangzott el, s így is fogok tenni, csupán egyedül....mosolyodtam el, s egyenesen az ellenség bal oldala felé vettem az irányt: - Elkapom! - Mondtam magamban, előkapva kedvenc is karmocskáimat, s szinte nyomban akcióba lendültem. Először is létrehozok egy föld klónt, akit a föld felszíne alá küldök le, s mintegy blokkoló szerepben lesz. Terveim alapján alulról feltörve meglepetés szerűen fogja elkapni ellenfelem lábait, ezzel megbénítva őt, míg én megfelelő helyzetbe kerülök a Sorozás // Hajaifuri no jutsu // használatához, s ezzel remélhetőleg leblokkolom majd egy ideig, a legyőzéséhez ennyi szerintem nem elég, sőt édes kevés, hiszen ő sokkal magasabb rangban van, mégis megbénítani talán elegendő lesz, addig míg a mesterem támad, erőben ő az, aki felveszi vele a versenyt, de ki tudja, talán már ki is dől...
Ellenben ha a támadásom balul sül el, ismét a föld elemre támaszkodva bevetem a Doton: Iwagakure no Jutsu // Földben rejtőzés // -t s igyekszem elkerülni az ellenfél által minden bizonnyal elindított ellentámadást. És ha még a kölyök, Natsu is támad valamivel , akkor már biztosan szabad utat adunk a senseinek egy látványos kis támadáshoz, melyben remélem erő is lesz...ha pedig kudarcot vall, akkor majd én leverem valahogy...

Lássuk hát, mi sül ki ebből...

**Hiraga Natsu** Hétf. Szept. 22 2014, 20:32

//Uchiha Madara//

Hmmm.. szóval friss chunin, aki csak a háborúban, egy kis futárszerep miatt véletlen szerezte meg a címet. Nem tűnik túl halálos küldetésnek elkapni ezt az állítólag B szintű személyt... - röpködtek a kicsit nagyképű gondolataim, s vele együtt a falevelek is úgymond röpködtek a fejem mellett, miközben szélsebesen haladtunk az erdőn át, a határvidék felé. Kicsit talán hamar elbíztam magam, de azért lássuk be, nem hiába. Tény, hogy csak friss chunin, és nem egy vizsgán szerezte a címet. Bár ettől még lehet erős. Azonban az is tény, hogy ő egyedül van, mi pedig hárman. Nem is beszélve arról, hogy velünk van a sensei is. Mindennek tetejében pedig ismerjük a szökevény elemi beállítottságát, így még plusz információnk is van róla. Szokatlan módon valami kéjes, beteges vigyor ült ki az arcomra, bórsózott a hátam az izgalomtól, minden egyes fa mögött csak a célpontot kerestem, ahogy haladtunk előre. Oldalra pillantva Harura, láttam, hogy ő is hasonlóképpen érezheti most magát. Látszott rajta.
A táj lassan megváltozott, a fák ritkulni kezdtek, és a talajon sem volt már az a burjánzó fűtenger. Kopárabb lett, ennek oka pedig az volt hogy egyre közeledtünk a határ felé, aminek túloldalán a Fagy országa terült el. Szemeim a távolba merültek, folyamatosan kémleltem a horizontot, míg nem végül egy sötét alak tűnt fel előttünk, aki a határ irányába igyekezett. Ilyen távolságból csak a szél által lobogtatott köpenyét lehetett látni, azonban biztos voltam benne, hogy ő a mi emberünk.
- Ott van. Elkapni. Meglepetésszerűen kell lecsapnunk rá, használjuk ki az emberelőnyt. - adta ki a parancsot a sensei, majd egy szemvillantás alatt eltűnt mellőlünk. Bizonyára tempót váltott, előresietett, és szemből a határ felől akarja meglepni az ellenfelünket, és egyben elvágja a menekülési útvonalát is.
Ketten maradtunk Haruval, és a kis nőszemély egy percig sem habozott. Keresztbe elvágott előttem, majd széles ívben megközelítette az ellenfélt, annak balljáról. Természetesen én sem néztem tétlenül, ahogy a többiek learatják a babérokat, gyorsan elindultam én is a "helyemre". Vagyis... Igaz hogy nem beszéltünk meg semmit sem Haruval, azonban a helyzet megát adta. A sensei szemből, Haru az egyik oldalról, akkor én a másik oldalról. Három oldalról közrefogjuk, a megmaradt negyedik irányba pedig aligha lóghat meg, hisz az a haladási irányának az ellenkezője, nem jutna sehova.. De azért biztos ami biztos, lehetőleg még mielőtt az ellenfelünk észrevett volna bármit is, vagy legalábbis még a hátrapillantása előtt, létrehoztam egy egyszerű bunshint, aki egyenesen a szökevény felé futott. Elterelésnek jó lehet. Én magam pedig arról a bizonyos másik oldalról, az ellenfelem jobb oldala felől közelítettem. A nagy harci lázban majdnem elkezdtem mutogatni a Raiton: Kyuuden no Jutsu kézpecsétjeit, ám szerencsére az eszem hamarabb kapcsolt. Nem kezdhetek egy ilyen technikával, hisz Haru épp velem szembe jön, így ha a szökevény hirtelen helyet változtatna, valamit trükközne, akkor az eldobott villámgolyóm egyenesen Haru fele szállna, talán kellő meglepetéssel ahhoz, hogy el is találja. Ezt a kockázatot nem vállaltam, túl nagy a rizikófaktora, és Haru sem ismer annyira, hogy fel legyen készülve úgymond "belőlem". Éppen ezért egy sokkal okosabb megoldást választottam, a Kanashibari // Paralilzációt. Ehhez nem kell mást tenne, csupán megérintenem az ellenfelem, és ha minden jól sikerül, akkor pár másodpercre lebénulhat, ami egy ilyen helyzetben óráknak tűnhet. Kellő távolságba érve szándékosan nem rontottam rá ellenfelemre egy Shunsin-nal, nehogy a végén elszámoljam magam, és Haruba ütközzek, vagy valami más butaság.. Inkább türelemmel, "csak" teljes futási sebességemmel közeledtem a célpont felé, számítva arra, hogy megpróbál esetleg valahogy mégis kiszabadulni a hurokból. Mostmár "előkészítettem" egy shunsin-t a lábaimba, hogy kellő időzítéssel reagálni tudjak ellenfelem esetleges veszélyes reakcióira. Leginkább egy felugrásra, vagy valami más felfele irányuló mozgásra számítottam tőle, de ha úgy adódik a helyzet, még menekülésre is használhatom a shunsinomat. Minden a körülvett ellenséges chunnintól függ, akinek alig néhány pillanata lesz felmérni a helyzetet, és reagálni rá valamit. Nekünk talán még annyi se, ha ellentámadásba lendül. Minden a másodper tört része alatt fog lezajlani, úgy hogy résen kell lennünk...

Uchiha Madara Csüt. Szept. 25 2014, 22:02

A két genin jó taktikát tettek össze, igaz, nem ismerték a másik gondolatát. Haruka klónja a föld alól támadta a fiút. A sziklatestű hasonmás azonnal rátámadt, azonban támadása nem jutott sokáig, szinte semeddig, hisz amint előbukkant a földből, a fiú chakrat koncentrálva a kezébe, szikrázó kézzel csapta ketté a klónt, amely apró kődarabokban esett darabokra. Ekkor ért oda Haruka. Csapásaid, habár gyorsak voltak, mégis célt tévesztettek. A fiú gyorsabb volt. Épp villódzó kezét nyújtotta feléd, mikor hirtelen megállt. Szemeivel képes volt felmérni a területet, ekkor látta a fiút, ki mögötte állt két kezével erősen koncentrálva a chakrat. Sikerült megóvnia a lány életét, akinek sikerült elmenekülnie a föld alá.
Natsu ott állt a fiúval szemben, kinek sikerült megtörnie a bénító technikát, hála magasabb szintjének, majd kézpecséteket formált kezével. Kezét hátrahúzta, majd feléd tartotta. Ujja vége szikrázni kezdett, majd egy villámot indított meg felé. A villám túl gyors volt és pontos ahhoz, hogy elkerüld. Mégsem haltál meg.
mesteretek ekkor lépett a színre, két kezét előre tartva nyelte el a villámot, legalábbis a nagy részét.
- Haruka - szólt senseietek. - Most! - azonnali támadást várt el tőled, remélhetőleg sikeresen be tudod cserkészni a fiút a föld alól. Ha viszont nem sikerül, még mindig ad elég időt arra Natsunak, hogy újabb tervet gondoljon ki, és a sensei védelme mögül előugorva ismét támadásba lendüljön.
A következő körben ismét egy tervet szeretnék kérni, melyben most egyénileg támadtok a fiúra, sorrendben Haruka, majd Natsu.
A férfi gyors, könnyen elkerülheti a támadásokat, hacsak nem eszeltek ki valamit. Ebben a körben nincs idő taktikázásra, így bonyodalmak adódhatnak. Az előző körben szépen levezettétek a hátrányokat, ez most se maradjon el. Mesteretek ismételten "előre enged" a támadás során, nem avatkozik bele a körötökbe.

**Kitsune Haruka** Hétf. Szept. 29 2014, 21:54

Uchiha Madara >^.^<

Az arcomon, szinte végig futott a felém közeledő villámok fénye, s mintha már éreztem volna, ahogy lassan elér engem, mégis...egyszer csak..megállt. Ez volt az a pillanat, ami csak az enyém volt, s mely esélyt adott arra, hogy menekülhessek, el a támadó villámok elöl, le a föld védelmet nyújtó mélységébe: Villám? Mi a fene? Nem úgy volt, hogy víz elemet használ, akkor meg mik ezek a szikrázó kezek, melyek nemrég még felém közeledtek? - Tanakodtam, miközben még alig tudtam össze szedni magam , miután így meglepett. S azt sem tudtam miért állt meg, de valahogy sejtettem. Nagyjából láttam, hogy Natsu idő közben mögé került, s valószínűleg ezt ő is tudta. Ha én láttam, akkor lehetetlen, hogy egy nálunk képzettebb shinobi ne vegye észre, számára én nem jelentettem veszélyt már, mivel éppen rám akart lecsapni, de a mögötte éppen kézjeleket formáló Natsu sokkal nagyobb fenyegetés volt. Ez volt talán az első eset, amikor Natsu, még ha nem is önszántából, még ha nem is direkt tette így, de mégis...megvédte az életemet, még ha nem is haltam volna bele, így szinte sértetlen maradtam, hála neki, de így ő...így ő került szembe azokkal a villámokkal, melyek az nemrég még engem akartak porrá zúzni. Az ellenfelünk kezei fürgék voltak, s mintegy pillanat alatt kézjeleket formált, szinte időt sem adva Natsunak a reagálásra, hátra húzta kezeit, majd hevesen indította előre őket, miközben apró szikrák jelentek meg ..először az ujjainál, majd hirtelen egy villámot indított meg újdonsült társam irányába, melyet szinte lehetetlen volt elkerülni, így biztos voltam benne, hogy ismét ott köt majd ki, ahol először találkoztam vele, világos falak között, melyek fehér ruhás emberek tömkelegével van tele...kórházban. Szinte már el is felejtettem mesterem jelenlétét, ki eddig a háttérbe húzódva figyelte az eseményeket, s ekkor végre színre lépett, előre tartva két kezét, elnyelte a fenyegető villámokat, bár nem mindet, mégis a nagy része semmivé lett, így Natsu épségéért sem kellett már aggódni: Kiheveri. - Járt a fejemben, miközben lassan lejárt az időm, ami bámészkodással tölthetek a föld alatt, s ismét cselekednem kellene, s mesterem lényegre törő szavai is ezt bizonyították.
-Haruka! - Szólított mesterem, s szinte tudtam mi fog következni, vagy hogy mit is kéne tennem. S feszülten vártam az indulásomat jelző szót...de a fejemben ekkor még homály lakozott, s fogalmam sem volt mit fogok tenni, ha a mesterem kiadja a parancsot. Mivel támadjak, honnan, s mégis milyen erővel...bár az utóbbi nem kérdéses, minden maradék erőmmel, ami még van, hisz talán..nem is...biztosan rajtam áll a csata további alakulása... - Most! - Mondta ki mesterem a szavakat, melyek szinte késként hatoltak a szívembe, s az agyam mintha üres lenne, mégis cselekszem...
Még a föld alatt vagyok, így az első ami az eszembe jutott, s amit szinte máris elkezdtem formálni a kezemmel... Doton: Tsuchi Bunshin no Jutsu, hoztam létre két föld klónt, akik szinte nyomban tették amit akartam, a felszínre törtek, egyikőjük a célpontom előtt, míg a másik a háta mögött, szinte éreztem, hogy az amelyik előtte kerül a felszínre, nyomban szétporlad majd, míg ami mögötte, talán bírhatja pár másodpercig, de szükségem volt legalább erre a pár másodpercre, míg távolabb kerültem s véghez vihettem azt, amit idő közben a fejembe vettem, s szinte minden reményemet ebbe fektettem, bár még sosem használtam élesben , mégis most úgy érzem, beválhat.
Terveim szerint én kicsit odébb pattanok a felszínre, s szinte azonnal kézjelek formálásába kezdek: Gyerünk hát! Kuchiyose no jutsu! Seimei, segíts nekem! - Szorítottam össze a szemeimet, bár csupán egy pillanatra, mégis amikor kinyitom remélem már előttem lesz ő, a róka akit várok, az akikkel nemrég szerződést kötöttem, s az aki most talán kihúz a bajból.
Azt tervezem, hogy Seimei , a rendkívül kecses ezüstróka használja majd az egyik leghasznosabb jutsuját, a Kirigakure no Jutsut, mellyel ködlepel alá borítja a környező területet, előnyt adva így nekünk, előnyt, melyet az egyik főbb érzék megzavarásával érünk el. Az ellenfelünk egyik fő erőssége, a szeme, melytől ezáltal megfosztom, megfosztom attól, mely eddig a támasza volt, s így támadok az előbb csődöt mondó technikámmal, mely most talán a siker kulcsa lehet...Hajaifuri no jutsu // Sorozás// , ezzel időt nyerek, még ha nem is győzöm le, de ez idő alatt Natsu összeszedheti magát, és talán így, közösen elérjük a célt, melyet kitűntünk, bár egyedül sokkal nagyobb dicsőség lenne, s kedvem is lenne kivégezni, mégis ezzel veszélybe kerülhetnek a titkos dokumentumok, melyeket végül is meg kellene védenünk, vagy mi a szösz...
Ha a tervem befuccsolna, s ismét szemtől szemben lennék a villámkezű démonnal, akkor egy technikám maradt, melyet használhatok, s reménykedem, hogy a chakrám húzza még addig, bevetem a Hagane mamori no jutsut // Acél védelem// , s bízom önmagam ügyességében, kikerülöm a támadását!

Ez lenne hát Kitsune Haruka nagy terve, s ez az, ami talán végre sikerrel koronázza meg ezt a hirtelen jövő, mégis annál izgalmasabb küldetést.

**Hiraga Natsu** Kedd Szept. 30 2014, 22:25

//Uchiha Madara//

Egyre csak közeledtem a fiúhoz, miközben már megkezdtem a Kanashibari // Paralizáció technikámat, ám Haru a másik oldalról gyorsabb volt. Elsőnek a fiú lába alól egy Haru klón tűnt fel, bár csak egy nagyon rövid időre. Az ellenséges szökésben lévő chunnin ösztönösen cselekedett, villámokat szóró kezeivel kettécsapta Haru földklónját. Hogy micsoda? Villám elem? - csodálkoztam magamban, miközben egyre közelebb és közelebb jutottam az ellenfelemhez, akinek úgy látszik van egy-két trükk a tarsolyában. Tisztán emlékszem, hogy a sensei suiton elemet említett nekünk. Víz elemű shinobikkal már találkoztam, mint ellenfél, villám elemről pedig én is és még inkább a sensei is úgymond otthon vagyunk. Összegezve: se nem egyértelmű előny, se nem egyértelmű hátrány. - tanakodtam, miközben Haru egy gyors ütéskombinációt igyekezett bevinni ellenfelüknek, aki azonban szinte gond nélkül kikerült minden egyes csapást. Gyors, nagyon is gyors. Ennek köszönhetően éppen egy halálos erejű villámcsapást akart indítani Harura, ám ekkor jöttem én. Sikeresen elértem a fiút, és alkalmaztam rajta a kanashibari-t, ezzel még éppen időben megállítva a támadást. Haru az így nyert időt menekülésre használta fel, amivel megpecsételte a sorsom. Én valami ellentámadásra számítottam, ám elszámoltam magam, elég csúnyán. Ugyanis a szökevény gyorsan megtörte a technikámat, és villámgyors ellentámadásba lendült. Szó szerint. Néhány kézpecsét után kezeiből villámokat lövellt rám, amik olyan gyorsak, és pontosak voltak, hogy meg se próbálhattam elmenekülni előle. Eltalált, és elég komoly áramütést szenvedtem el. Szörnyen fájdalmas érzés volt, azonban szerencsére nem sokáig tartott. Hirtelen a sensei termett előttem, és valahogy képes volt elnyelni a felém tartó villámok többségét.
- Haruka! Most! - hangzottak mesterem szájából ezek a szavak, míg én még mindig az előző villámtámadás hatása alatt álltam. Kellett egy kis idő, mire ismét harcrakészen álltam, de tudtam, hogy minél hamarabb vissza kell, hogy térjek a harchoz.
Frontálisan nem mehetek neki, mert túl képzett és simán elintézne azokkal a villámokkal. Az sem elég ha én és Haru együttesen támadunk. - eközben talán láthattam ahogy újabb két Haru emelkedik ki a földből a fiú elé és mögé. Gyorsan cselekedtem, úgy éreztem egy sokall összetettem elterelés kell ehhez az ellenfélhez, mint amit korábban próbáltunk. Pillanatok alatt megszületett a fejemben egy elterelő terv, amit azonnal elkezdtem megvalósítani. Létrehozok egy sima bunshint a sensei és Haru, vagy Haru egyik klónja mögötti takarásból, kissé félkörívesen a szökevény felé irányítom, ő lesz az elsődleges elterelés. Kis idő múlva egy újabb bunshint hozok létre, őt pedig a levegőbe küldöm, át a sensei fölött, illetve Haru klónja fölött, hogy egy felülről való támadást szimuláljon. A második klónommal egyidőben indulok meg én magam is a másik oldalról, jobb kezemben egy kunaial, a balban pedig (lehetőleg a hátam mögött rejtve) egy robbanójegyzettel. Elképzelésem szerint az első klónt könnyűszerrel kiiktatja, majd jön a második hullám, szinte egyszerre, a klónom felülről én magam pedig oldalról. Nincs garancia rá, hogy nem jön rá, hogy a földön futó az igazi testem, de talán Haru két klónja, és még hozzá az én két klónom elég elterelés lesz. Célom az, hogy kellő közelségbe érve a jobb kezemben lévő kunaial támadjak rá, egyetlen köríves, vízszintes csapással, melyet egyből követ a bal kezem is, benne a robbanójegyzettel, amit megpróbálok 'észrevétlenül' ráragasztani ellenfelem oldalára, vállára, hátára. Tisztában vagyok vele, hogy ezek után egy újabb ellentámadásba fogok ütközni, ha van időm a cetli ragasztása után egyből hátraugrok, ha pedig nincs és egy újabb villámnak leszek kitéve, hát legyen. Kissé vakmerő elgondolás, ám arra is számítok, hogy Haru valamikor közbeavatkozik, vagy a sensei lép be ismét a képbe, még mielőtt komolyabb csapást szenvednék el.

(Harunak akár sikerül a rejtőző köd jutsu, akár nem, a tervem változatlan. Ha jól számolom, akkor a köd akkor kezdhet el terjedni, amikor én már megkezdem a tervem, és közel kerülök az ellenfélhez, úgyhogy nem készítek külön egy "ködös" verziót. Ha a köd még idő előtt ellep, ugyanez a tervem, a cetlivel, talán még a ködben nehezebben fogja észrevenni a trükköt az ellenfelem...)

Uchiha Madara Csüt. Okt. 09 2014, 00:10

Hiruka idézésére megjelent a róka, mely azonnal ködbe borította a területet. Szem elől vesztettétek egymást, azonban nem ez volt a legnagyobb probléma. Míg a róka könnyedén megtalált mindenkit a ködben, míg a benn tartózkodó személyek már nem. Mind mesteretek, mind Natsu, az ellenfeletek, de még Haruka is eltűnt a ködben. Idő közben létrejöttek a másolatok, akik azonban célpont nélkül szintén bolyongni kezdtek a ködben. Nagy kavarodás vette kezdetét. A ködben senki sem látott semmit, csupán a megmaradt emlékek alapján tájékozódva kutatjátok ellenfeletek pozícióját.
Egy kiáltás suhant végig a ködön. A szökevény hangja volt az. Seimei volt az, megtalálta a fiút és lábát erősen megharapva tartotta őt a helyén. A fiú azonban nem vesztegette az idejét, miután felülkerekedett fájdalmán, kezébe némi elektromos chakrat koncentrálva ütött az állatra, mely eresztett a szorításból, majd hátra esett.
A köd kezdett szertefoszlani, a sánta fiú pedig ismét úton volt, hogy elérje célját. Azonban sérülése miatt képtelen volt lehagyni 3 shinobit, tisztában volt ezzel. Újabb kézpecsétekbe kezdett, miután lábából csöpögő vérbe mártotta az ujját. Haruka tudta, mi következik ezután.
A fiú előtt apró felhő bontakozott ki, majd két fekete szárny nyílott ki belőle. A fiú kezébe vette az ellopott dokumentumot és a madár csőrébe tette. A holló nem volt nagy, így csupán egyetlen tekercset volt képes elvinni, a többivel a fiú szaladt tovább.
A holló elrepült, azonban a fiút még el kell fognotok, és visszavinnetek a városba, hogy törvény elé álljon.
A zárópostban az elfogásról és a visszaszállításról szeretnék olvasni egészen odáig, hogy mesteretek leválik tőletek a szökevénnyel az iroda előtt.

A küldetésetek végéhez értünk, szép játék volt, ötletek és lehetőségek sokaságát játszottátok ki, aktív és bőséges játékotok, épülő csapatmunkátok, és a csodás sorokért + 20 Chakrat írhattok fel.

Folytatás - Másnap

Senseietek reggel ismét összehív titeket, egy közös edzést tervezett a napra. bemelegítésként futás és némi nyújtógyakorlatot szánt, mindezt egy lassan csurgó patak vizén. Egy órányi chakrakontroll gyakorlása után némi pihenőt tart.
- Jól harcoltatok tegnap azonban a köd igen zavaró tényező volt. Haruka, meg kell tanulni csapatban dolgozni. Mivel az elemeitek ellentétesek, így kevert elemű támadásra nem igazán tudunk dolgozni, legalábbis a mostani szinteteken, mégis most tanítani foglak titeket, ismételten. Azonban - ekkor felkelt a földről - A tanulása után egymás ellen fogtok harcolni, gyakorlás címen.

Miután megvan a záró, jöhet is egyből a kezdő, melynek a végére egy általatok választott elemi vagy sima, illetve taijutsut választhattok, ezt tüntessétek fel kérlek a post végén.

//Az ellopott információk eljutottak az ellenséges területre, ahol meg is kezdték a tervezgetést. A vezetőség kiszedte a fiúból, nagy háború közeleg, az ellopott tekercsen a város tervrajza, illetve a kikötők adatai találhatóak.//

**Kitsune Haruka** Csüt. Okt. 09 2014, 20:06

// Uchiha Madara// >^.^<

- Ch..ezt nem így terveztem. - Mormogtam halkan, miközben a füst engem is megbénított, elvette a látásomat, s ugyan ez történt Natsuval, a mesteremmel, de az üldözöttünkkel is. Egyedül kicsinyke segítőtársam volt tudatában a helyzetünknek, ő tudta ki merre van, így utasítanom sem kellet máris cselekedett. A kicsiny róka erősen harapott a szökevény fiú lábába, s igyekezett erősen a földhöz szegezni őt, mire a kölyök hangot adott fájdalmának, hangot, mely sebesen siklott végig a lassan oszladozó ködön. De a fájdalom nem hatott elég sokáig, nem volt elég ahoz, hogy véglegesen megbénítsa az ellenfelet. A szökevény hamar képes volt uralma alá vonni az érzéseit, bár nem voltam szemtanúja az esetnek, mindez a köd miatt, mégis egy halvány villanás erejéig talán láttam hol lehet.~ Az egy villám jutsu volt, ebben biztos vagyok! ~ Mormogtam magamban, majd szinte éreztem szőrös kis társam fájdalmát, amint a villám végighaladt kicsinyke, gyenge testén. A fiúra kihatott szorítása elgyengült, majd hátra esett. Picike teste nem mozdult, de éreztem, hogy még van benne élet.
- Köszönöm Seimei. - Suttogtam halkan, s mintha csak hallotta volna, eltűnt. Nem tudom, hogy miként érzett...dühös volt e, amiért hívtam, s ez lett a vége, vagy talán csak azért tűnt el, mert tudta, hogy már nem segíthet...Ezt majd a következő találkozásunknál talán megkérdezem, de nem biztos, hogy fel kellene hoznom a témát, bár ki tudja...Ő mégiscsak értem hozott egy ilyen termetéhez képest hatalmas áldozatot, de...méltó vagyok én arra, hogy mindezt megtegye értem?

A köd lassan felszakadozott, s a látásunk ismét visszatért. Szemeim előtt ismét ott volt a fiú, aki immár sántikálva, mégis amennyire csak lehetett sietve próbálta folytatni útját, miközben a lábából csepegett vérbe mártotta, s máris tudtam mi következik.
- Idézni fog! - Mondtam, hogy Natsu is tisztában lehessen az elkövetkező dolgokkal, majd lábaim azonnal mozdultak. Tudtam, hogy az idézés nem a támadást fogja szolgálni, hiszen a célja nem a mi halálunk volt, hanem a titkos iratok ellopása. Biztos vagyok benne, hogy az állat arra fog szolgálni, hogy minél hamarabb eljuttassa az iratokat az ellenséghez.
A fiú előtt aprócska porfelhő jelent meg, s tudtam, hogy máris elkéstem, még nem értem oda hozzá, de az aprócska jövevény már úton volt. Először csak két fekete szárny jelent meg, de itt már tudtam baj van: Ha szárnya van az repülni fog, és azt nem tudjuk elkapni. - Később az egész madár előkerült, eközben a fiú a kezébe vette a számunkra fontos papírokat, majd a madár csőrébe adta azokat, s az sebesen kelt útra a szél szárnyain, messze a villám földjén süvítő szellőktől, egészen az ellenség sötét bugyráig. Bár csak egyetlen teker szállítására volt képes, s a többi a fiúnál maradt, mégis az, az egy elég ahoz, hogy a villám népének hatalmas problémát okozzon. De nem volt időm a távolodó madarat figyelni, az ellenség még az orrom előtt volt, bár lassan haladt, azért nem adta meg magát, de innen már nem volt menekvés a számára. S ezt mindenki látta, így az elkapása már nem volt dicsőség, s a kudarc után már semmi kedvem sem volt folytatni a harcot, így az elfogását Natsura bíztam, valamint a mesterre, ha segített neki ebben. Nem volt hosszú idő, s a szökevény már megkötözve állt a mesterem oldalán, olyan volt mint egy kivert kutya, akit arra kényszerítenek, hogy pitizzen.
Az utunk visszafelé már zökkenőmentes volt, s mintha csak el sem távolodtunk volna a falutól, viszonylag hamar visszaértünk. Az úton egy szót sem szóltam, s az iroda előtt elválltunk a mestertől, aki a szökevénnyel együtt lassan eltűnt a szemünk elől. Nem hittem, hogy ezt érzem majd, mégis rosszul éreztem magam. Úgy éreztem az én hibám, hogy az a madár elmenekült egy számunkra felbecsülhetetlen értékű tervel, s ha ez a falunak bármilyen gondot okoz majd, az mind az én lelkemen fog száradni.: Ha nem idézem meg Seimei-t, s nem borítok ködbe mindent, talán...talán..a mesterem és Natsu elfogták volna. Akkor talán...nem így végződött volna. - Végig az úton, s most hazafelé tartva is, végig csak magamat okoltam, s valahol legbelül tudtam, hogy az egész az én hibám: Ha a Villám országában háború lesz, azt Kitsune Haruka okozta! - Könyveltem el magamban.
- Az a madár...Olyan mintha a lelkem egy darabkáját is magával vitte volna... - Mormogtam magamban, miután elváltam Natsutól, s lassan hazafelé vettem az irányt. - Vajon az a dilis Yao ma legalább eladott valamit?

Folytatás - Másnap

Az éjszaka nem aludtam túl sokat, s most ismét itt vagyunk. A mester összehívott minket, valamiféle edzést tervezett be, s éppen a bemelegítésnél tartunk. Könnyed nyújtógyakorlatok tömkelegét csináltuk végig, miközben egy patak lassan csordogáló vizét hallgattam, mely olyan volt mintha lelkem egyre gyorsuló változásainak hangja lenne, ahogyan vívódtam a tegnapi ballépésem miatt. Mégis egy kicsit megnyugtatott, a tegnapi kicsit sem normális lelki állapotom után, de még most sem éreztem önmagamnak a testem, s a lelkem. Olyan voltam, mintha csak árnyéka lennék az eddig energikus Harunak. Már az is szokatlan volt, hogy még semmilyen megjegyzést nem tettem ma, s csak halkan bámultam előre, hallgatva mesterem utasításait.
Lassan egy órája gyakorolunk, s a Sensei pihenőre int minket. Nem mondhatnám, hogy elfáradtam. Bár az éjjel nem aludtam túl sokat, mégis valahogy a fáradtság morzsája sem érte el a testemet.

- Jól harcoltatok tegnap azonban a köd igen zavaró tényező volt. Haruka, meg kell tanulni csapatban dolgozni. Mivel az elemeitek ellentétesek, így kevert elemű támadásra nem igazán tudunk dolgozni, legalábbis a mostani szinteteken, mégis most tanítani foglak titeket, ismételten. - Mondta a mester, majd felállt a földről, s folytatta. - A tanulása után egymás ellen fogtok harcolni, gyakorlás címen. - Fejezte be, s szemeim nagyra nyíltak: Először is mit taníthat ő nekem, tudtommal villám elemű...Másodszor, egymás ellen? Miért kéne megküzdenem Natsuval? - Fordult tekintetem a fiú irányába, majd elkaptam a fejem: Ez...nem akarom, semmi kedvem harcolni ..senkivel sem akarok most harcolni. - Járt a fejemben. Bár harchoz nem volt kedvem, de tanulni szívesen tanulnék. Talán elvonja majd a figyelmemet a tegnapiról, bár mesterem is pont megemlítette csúfos kudarcomat: Ráadásul a rókám is megsérült...mégis, hogy lehetnék így jó shinobi? De..miért érzem ennyire rosszul magam emiatt? Általában nem szoktam zokon venni az ilyesmit...hogy hátráltatok valakit, vagy megsérül miattam valaki. - Ezek mind olyan érzések, amiket eddig nem tapasztaltam meg, most mégis...valahogy a lelkem mélyén érzem ezeket a csúf, mérgező érzelmeket...ahogyan lassan felcincálják a lelkem apró szegleteit, melyek mostanában végre elkezdtem építeni : Vajon a mesterem vagy Natsu látja rajtam ezeket az érzelmeket? Megpróbálom elrejteni őket. Nem láthatják a gyengeségem. - Lássuk mennyire jó Haruka színészi érzéke...

Választott technikám :
-Doton: Iwa no Yoroi

**Hiraga Natsu** Csüt. Okt. 09 2014, 23:07

//Uchiha Madara//

Minden összeállta fejemben. Lelki szemeimmel már láttam, ahogy a két klónom sikeresen eltereli a szökött fiú figyelmét, és én sikeresen viszem végbe a robbanócetlis tervemet. Minden annyira szépen indult, egészen addig míg Haru közbe nem szólt... A csatateret hirtelen sűrű köd kezdte ellepni, de még mielőtt teljesen megfosztott volna a látásomtól, még megfigyeltem a fiút, akinek az arcán a meglepődöttség látszott, így tudtam, hogy nem ő hozta létre a számomra már ismerős technikát. Ismertem, mert nem is olyan rég már találkoztam ezzel a jutusval, és már akkor sem tetszett. Klónjaim már jóval a köd előtt elindultak, és én is, így köd ide vagy oda, szegény klónok futkorásztak össze-vissza az átláthatatlan ködtengeren. Én is hasonlóképpen tettem, vagyis próbáltam, ám mindhiába. Nem találtam senkit sem a ködben, de ami talán még jobb, hogy engem sem találtak meg. Pár pillanat múlva azonban egy kiáltás rengette meg a környéket. Azonnal felismertem, hogy ez a szökevény hangja, így tudtam, hogy Haru (ez esetben az idézett kis rókája) megtalálta az ellenséget. Ezután gyors eseménysorozat következett, amit én csak hallhattam, ám a következménye hamar eljött. A fiú abbahagyta a kiáltást, a köd pedig kezdett feloszlani. Ekkor pillantottam meg Harut is, aki elég távol volt a fiú legutóbbi tartózkodási helyétől, ám ami fontosabb volt, hogy magát a szökevényt is megpillantottam, aki vérző lábbal sántikált a határ felé. Nem haboztam, egyből megiramodtam a lebénult ellenfelem után. Senseiem valószínűleg velem tartott, bár már észrevettem, hogy ezt ő amolyan tesztküldetésnek szánta. Nem adja bele teljes erejét, nem segít nekünk teljes tudása szerint, inkább csak felméri, hogy én és Haru mire vagyunk képesek, különösen együtt. Nos.. Ez a legutóbbi ködös trükknél nagyon nem vált be, a kész káosz miatt csupán annyit értünk el, hogy az ellenfelünk menekülőre fogta, bár tény, hogy eközben megsebesült.
- Idézni fog! - lettem figyelmes Haru hangjára, majd ha jobban megfigyeltem, az előlünk menekülő fiú tényleg babrált valamit, ennek következtében pedig egy kisebb felhő kezdett kirajzolódni előtte, melyből hamarosan két fekete szárny, majd egy egész holló bújt ki. Fenébe! El akarja szállíttatni a tekercseket. Míg ő az egyik tekercset a madár csőrébe tette, én villámgyorsan elővettem pár shurikent és felé dobtam. Az egyik sikeresen célba is ért, bele a sérült lábának vádlijába. Felszisszent, majd a megmaradt tekercsekkel tovább vonszolta magát a határ felé. Innen már nem menekülsz! Ismét Harura pillantottam, aki legnagyobb meglepetésemre nem akarta becserkészni a sérült vadat. Különös. Pedig eddig pont úgy nézett ki, hogy ő szeret ily módon játszadozni. Nem volt sok időm ilyen gondolatokra, mert el kellett fogni a szökött fiút. Habár már tényleg nem haladt valami gyorsan, attól még nem hagyhattuk menekülni, el kellett kapni, és ki kell vallatni. Meg kell védenem Kumo-t, így muszáj, hogy elkapjalak. Éppen ezért mindent beleadtam, amit csak tudtam. Nem volt kegyelem. Amíg az előttem lévő korábban oly erősnek tűnő fiú sántikálva igyekezett menekülni, most mint egy riadt, sebesült őzike ugrándozott előttem. Nem volt más dolgom, csupán elkapni. Előkaptam a kis drótjaimat, és az Ayatsuio no jutsu, és az Ayatori technikákat alkalmazva könnyedén az ellenfelem felé irányítottam a drótokat, körbevettem, majd egy gyors mozdulattal megfeszítettem azt, így a szökevény arccal végigcsúszott a poros földön.
Ezután elindultunk immár a plusz egy fogolyfővel a faluba. A visszafele út szerencsére eseménytelenül telt, jóformán mindenki a maga kis gondolatvilágával volt elfoglalva. Fenébe! Csak sikerült továbbítani egy fontos tekercset az ellenségnek. Ez semmi jót nem jelent Kumonak... - aggódtam, és kicsit magam is hibáztattam emiatt. Ott voltam, jelen voltam abban a pillanatban, amikor elvitette azt a bizonyos tekercset, ám mégsem tudtam megállítani. Remélhetőleg a faluban ki tudnak szedni valamit ebből a fiúból...

Folytatás

A sensei ismét összehívott minket reggel egy kis patak mellett. Egy kis bemelegítéssel kezdtük, többek között futással és némi chakrakontroll gyakorlással. Egy kis fáramászás, egy kis vizenjárás, minden amire csak szüksége van egy shinobinak. Az egész edzés alatt azt vettem észre, mintha Haru nem csinálná olyan lelkesedéssel a dolgokat. Bár nem mintha annyira ismertem volna, de azt bizonyosan tudtam, hogy ha harcról van szó, akkor nagyon lelkes, felpörög, és vérszomjas lesz.
Kis idő múlva Kano-sensei megálljt parancsol, és magához hív minket. Mondandója legvégén nagyjából elállt a lélegzetem. Hogy én, Haruka ellen? Nos, hát... Tény hogy megegyeztünk még a kórházban a Haruval, hogy lesz közös edzésünk, ami azonnal egy közös küldetésbe torkollott, de.. Nah de.. Állok elébe. Mosolyogtam el, kíváncsi voltam egy ilyen gyakorlóküzdelemre. Ám azonban észrevettem, hogy Haruka nem nagyon lelkesedik. Ezt mostmár végképp furcsállottam, hisz ha egy valamit szeret, akkor az a harc. És most mégis.. Mégsem látom rajta, hogy vágyna rá. Habár még bennem is benne volt az előző küldetés miatti kudarc, mégsem néztem ki így. Pedig én sokkal többre tartom Kumo-t, mint ő, ebben biztos vagyok. És tudván, hogy részben az én hibám is volt, hogy eljutott az ellenfélhez egy fontos tekercs.. Egyáltalán nem voltam boldog, helyre akartam hozni a hibámat. Ám ehhez erősebbé kellett hogy válljak, hisz ha azon a küldetésen könnyűszerrel elbántam volna a fiúval, nem lett volna ilyen baj. Ehhez meg is adta a sensei a lehetőséget, mondván, hogy ismét tanítani fog minket. Bár megjegyezte, hogy a csapatmunkánk nem a legjobb, ám igaz, ez talán annak is köszönhető, hogy Haru és én ellentétes elemi beállítottsággal rendelkezünk. Minden esetre én hittem benne, hogy pusztán az összeszokatlanság, és az egymás technikáinak az ismerete hiányában történt az ami. Pozitívan tekintettem a jövőre, bármily sötét is legyen az. Ez azonban a legkevésbé sem volt elmondható Haruról. Hiába próbálta rejtegetni, tisztán láttam rajta, hogy valami nincs rendben, éppen ezért közelebb léptem hozzá:
- Haru.. - szólítottam meg egy kicsit bátortalanul, hisz tudtam, hogy a duzzogó róka hirtelen, és nagyot tud harapni - Valami gond van? Nekem igazán elmondhatod, elvégre úgy néz ki egy jó darabig együtt leszünk. - barátságos szavaimmal próbáltam könnyíteni, feloldani azt a terhet, azt a stresszt, ami a vállait nyomta, legyen bármi is az. Bár volt egy-két tippem, de sokkal inkább az ő szájából akartam ezt hallani. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mennyire lesz hajlandó megnyílni előttem. Bár túl sokra nem számíthattam...
Miután remélhetőleg megbeszéltük Haruval a dolgokat, de még mielőtt a mester a tanításba kezdene, oda fordulok hozzá, majd felteszek neki egy nagyon fontos kérdéssel, ami már egy jó ideje foglalkoztat:
- Kano-sensei. Ha lehet egy kérdésem? Azt lehet tudni, hogy pontosan milyen tekercset sikerült eljuttatnia a fiúnak az ellenséghez? - tettem fel a kérdést kicsit félve, hisz egyáltalán nem biztos, hogy ezt sikerült kiszedni a fiúból, és egyáltalán nem biztos, hogy ezt az információt a senseinek meg szabad osztani két geninnel, főleg úgy, hogy az egyik nem rég érkezett a faluba. A világért sem feltételezem ezt, de a vezetőség könnyen kalkulálhat azzal, hogy Haru egyfajta kém, vagy valami hasonló. Hisz háborús időket élünk.. Ám én ezt az opciót teljességgel kizárom. Ha kicsit is jobban megismerik Harut, kétlem, hogy bárki ezt feltételezné róla, remélem senki nem gondolja így.

Választott jutsu:
Raiton Ninpo: Raigeki no Yoroi // Villám Ninja művészet: Villám Csapás Páncélja

Uchiha Madara Kedd Okt. 14 2014, 23:23

A pihenőnek vége, kano azonban nem ad újabb feladatot, egyenlőre.
- Áh, végre megérkeztél - mosolygott, mikor elnézett fejetek felett. - Bemutatnám új társatokat, akivel együtt létrejött Kumogakure 14-es számú csapata. A Raikage elrendelte a shinobi csapatok felállítását a háború végett. Köszöntsétek új társatok, Matoi-t.

Erdőségek - Page 7 Fidro_s_lament__part_of_anime_idea__5__by_eetay99-d7n41bl

A fekete hajú fiúnak helyes arcát hosszú vágás csúfította el. Sötét szemei rátok figyelt, száját köszönésre nyitotta.

- Üdvözöllek titeket - fordult Natsu felé. - A nevem Akaro Matoi. - A sebhelyes shinobi fél szemével Haruka-ra pillantott majd elkapta tekintetét, helyes arca elvörösödött. Megvárja, hogy köszönj.

- Szia, Haruka - a neved igen félősen ejtette ki, látszólag zavarban volt.

- Mostantól egy csapatként fogjuk védelmezni az országot, egyként óvjuk a Villámok országának városát. Az elmúlt napok eseményei rávilágítottak arra, hogy harci tudásotok igen csekély még, nem beszélve a védelmetekről. Ezért most, mielőtt harcolnátok, megtanítok nektek egy-egy védelmi technikát, mely igen hasznos lehet éles helyzetben. - először a fiú felé fordult.

- Natsu, számodra egy oylan villám elemű technikát tanítok, amellyel elkerülhetsz egy közelharci támadást. A technika fejlett chakrakontroltt igényel, éppen ezért a tanulás elején koncentráld még a chakrad, keringesd testedben. Ha ez megvan, ki kell engedned a tenketsu pontjaidon keresztül a testeden kívülre, ezáltal egy burkot létrehozva. A villlámburok megfogja az embereket és a fegyvereket, azonban a nagy chakraigény miatt hamar kimeríthet. A technika neve Raiton Ninpo: Raigeki no Yoroi // Villám ninja Művészet: Villámcsapás Páncélja.

Amennyiben kérdésed van a technikával kapcsolatosan, mestered segíthet, de cska annyit, amennyi a leírásban is szerepel. A tanulás alatt beszélhetsz mestereddel.

Idő közben Haruka sem tétlenkedett, a megszeppent fiú összeszedve minden bátorságát lépett közelebb a lányhoz.

- A sensei megkért, hogy én tanítsak meg neked egy védelmi technikát saját arzenálomból. A Doton: Iwa no Yoroi-t gondoltam. A technika lényege, hogy a doton elemű chakrad az egész testedben szétosztod, ezáltal kőkeménységűvé válik a tested, ami felfoghatja a fegyvereket és a kézzel történő támadásokat. Igaz, nem tökéletes védelem, de ezen a szinten remekül alkalmazható. - a fiú arrébb hívott téged, ne zavarjátok egymást Natsuval, majd bemutatta a technikát. A napfény csillogni kezdett testén, ekkor vetted észre, hogy aktiválta a technikát. - A technika nincs hatással a sebességedre, azonban vizes közegben nehezebbé teheti a mozgást. Kezdjünk is bele, a föld elemű chakrad kell szétosztanod a testedben, bőröd rétegeibe beleépítve azt, ezzel megalkotva a sziklabőrt.

A tanulás alatt te is kérdezhetsz, azonban Matoi is csak annyit tud, amennyi a leírásban szerepel. Kérdezheted a fiút, milyen képesítése van, vagy amiről szeretnéd. Nehezen nyílik meg, ha nem a tanulásról van szó, hanem róla.

A tanulásról és a közben lévő beszélgetésről legalább 50 sort szeretnék, a végét hagyjatok nyitva.

**Kitsune Haruka** Pént. Okt. 17 2014, 14:19

/ Uchiha Madara / >^.^<

- Haru... - Lépett közelebb hozzám Natsu, ami szokatlan volt, nem szoktunk beszélgetni, legalább is csak így nem, úgyhogy nem tudtam mit várjak, sosem voltam csevegős kedvemben, s ez most még jobban elmondható. Még zavartak a minap történtek, s, hogy hagytam elrepülni azt az átkozott madarat.: Ha jobban figyeltem volta... - Mindig csak ez járt a fejemben. A lényeg, hogy nehezen viseltem el a kudarcot, szerettem ha én vagyok az aki a végén nevet. De ez másik történet, lássuk mit akar tőlem Natsu. - Valami gond van? Nekem igazán elmondhatod, elvégre úgy néz ki egy jó darabig együtt leszünk. - Hangzott el az ajkai közül, mely egyértelműen bukást jelentette számomra, azt akartam, hogy ne legyen feltűnő amit érzek, mégis ezt kérdezi tőlem. Úgy fest, hogy nem tudtam elfedni? De mit mondhatnék erre, nem vagyunk annyira jóban, hogy kitárjam neki a lelkem, s őszintén nem is akarom. Tény, hogy egy csapatban vagyunk, de akkor máris ilyesmiket kellene megbeszélnem vele? Nem hiszem. Így hát nagyrészt figyelmen kívül hagytam, s hamar leráztam a kis kíváncsit.
- Semmi bajom! Csak kicsit keveset aludtam az éjjel.- Jelentettem ki, majd arrébb vonultam egy kicsit, remélem veszi a lapot, hogy nem akarok beszélni ilyesmiről, és amúgy is: Megvagyok magamban! - Mondogattam odabent, saját sötét kis világomban.
Eltelt pár perc, de a mester nem adott feladatot, mely igencsak furcsa volt, olyan volt ez, mintha várna valamire, vagy valakire: Vagy talán hezitál? Mi lehet a baja? Csak nem... - Futott át agyamon, de mielőtt bármit is időm lett volna kigondolni, mesterem szavai töltötték meg körülöttünk a tájat.
- Áh, végre megérkeztél - mosolygott, de láthatóan nem ránk céloz, s elnézett a fejünk felett, mintha csak ott sem lennénk: De ki lehet ott?- Fordultam hátra, s egy idegen kölyök állt nem messze mögöttünk, s közeledett, lassan pedig oda ért hozzánk, majd megállt, mire mesterem szájából ismét szavak ugrottak elő. - Bemutatnám új társatokat, akivel együtt létrejött Kumogakure 14-es számú csapata. A Raikage elrendelte a shinobi csapatok felállítását a háború végett. Köszöntsétek új társatok, Matoi-t.
~ Mi? Háború? Csapatok? - A fejemben számtalan szó kavargott, olyan volt, mintha egy tornád söpört volna végig bennem, melyet a mesterem szavai indítottak el: Szóval már biztos, hogy háború lesz, de ha ez így van én harcolni akarok! Biztos, hogy nem fogok itt ülni a városban, ha a harcok elkezdődnek. Talán nem tehetek majd sok mindent, de ...de...de nem fogok ülni és nézni! Ez biztos! - Olyan volt, mintha a háború hallatán egyről a kettőre elfeledtem volna a bajom, ismét fel lobbant bennem egy picinyke láng, úgy éreztem tennem kell valamit! Ha én okoztam a háború kitörését, hát teszek is ellene! Kicsit mérges voltam, kicsit örültem, kicsit izgatottá váltam, s kicsit kíváncsi voltam! Háborúba akartam menni! Háborúba, ahol az életem a tét!...Mintha egy picit nevettem volna magamban, s ez nem biztos, hogy egészen jó benyomást tett az új társunkra, de nem nagyon érdekelt. Az, hogy csapatot alkotunk, nem változtat semmin, csak egy újabb kolonc lesz, akit el kell viselnem. Éppen , hogy kezdtem megszokni ezt a vakarcsot, ere kapok még egyet. Ahogy ott állt mellettem az új fiú, valahogy nem volt szimpatikus, de azt sem mondanám, hogy máris utálom, sokkal inkább semleges érzelmeim voltak iránta. Ami máris furcsa jel nálam, hiszen általában mindenkit utálok, legalább is az elején. Bár Natsu-val sem volt így, hiszen a kórházi találkozásunk miatt nem utáltam a kezdetektől, s most sem, de nem is szeretem, így ő is semleges számomra. Szóval...el kell viselnem őket. Erre az elhatározásra jutottam! ~ Megszoksz, vagy megszöksz Haru!

A fiú haja egészen ébenfekete volt, melynek mély színe tetszett, a sötét egyik legszebb árnyalata, mély és sötét, az arca sem volt csúnya, egészen helyeske volt, bár sosem tekintettem egy fiúra sem úgy, hogy a külsőjüket vegyen figyelembe, így nála sem teszem, de aranyos az arca, melyet egy furcsa, vágott sebhely csúfít. Vajon mi okozhatta, kicsit hasonlít arra a vágásra, melyet az én karmaim okoznak, de ebből csak egy volt, s az enyémek valószínűleg egy szép találat során, nem csak egyetlen sebhelyet okoztak volna, így sokkal inkább lehetett valami más fegyver, de a gondolatmenetem itt a végéhez ért, hiszen a fiú megmozdította ajkait.
- Üdvözöllek titeket . - Mondta, majd Natsu irányába fordult, s bemutatkozott. - A nevem Akaro Matoi. - Folytatta, majd tekintete rám szegeződött, szinte éreztem, ahogyan engem néz, majd hirtelen elkapta a fejét: - Most mi az talán nem tetszem neki? Mégis mi baja van? - Járt fejemben , miközben láttam, hogy idegesnek tűnik, mintha az arc is egészen vöröses lenne: - Beteg? Lázas lenne? Talán, ha köszönök neki, megnyugszik? - Járt a fejemben.
- Szia... Matoi. - Szóltam oda neki, melyre végül is reagált, így jó jelnek vettem.
- Szia Haruka! - Jött a válasz, jobban megnézve, egészen aranyos volt, ahogyan vörös arccal, s ilyen félénk hanggal válaszolt. S egyre kíváncsibb lettem mi a baja, a fejembe vettem, hogy megkérdezem mi volt ez a reakció, s éppen kinyitottam volna a szám, amikor mesterem megszólalt.
- Mostantól egy csapatként fogjuk védelmezni az országot, egyként óvjuk a Villámok országának városát. Az elmúlt napok eseményei rávilágítottak arra, hogy harci tudásotok igen csekély még, nem beszélve a védelmetekről. Ezért most, mielőtt harcolnátok, megtanítok nektek egy-egy védelmi technikát, mely igen hasznos lehet éles helyzetben. - Fecsegett, de végül is volt értelme. Az ország védelmében egyet értettem, harcolni akarok! A tanulásban szintén, de hogy gyenge lennék? : Még mit nem...Nem vagyok gyenge, ch.... - Puffogtam magamban, miközben a mester Natsu irányába vette az irányt, s hozzá intézett pár szót. Elmagyarázta neki mit fog tanítani, s az mire jó...de...: Mi lesz velem? Engem csak utána tanít? Ez nem igazságos. - Folytattam a magamban vívott harcot, egy láthatatlan ellenféllel. De mérgelődésemnek nem nagyon volt így haszna, hiszen a külvilág maximum a csöppet sem barátságos arckifejezésemről olvashatta le, hogy nem tetszik a dolog, amiért nem velem kezdte a sensei, de nem volt mit tenni.

Várakoztam, hogy talán én is sorra kerülök, az események, amik mostanában történtek... változtattak rajtam, azt hiszem már nem vagyok olyan mint mikor ide jöttem. Bár nincsenek komoly kötődéseim a társaim iránt, mégis, nem utálom őket, jelen pillanatban a környezetemben nincsen olyan ember, akit utálnék...régebben, mindenkit utáltam, aki csak hozzám szólt, de ez mára eltűnt. S már igencsak kibontottam az engem körülvevő akadályokat, melyek elriasztották az embereket. Már, csak egy ember gyűlölök a világon...az anyám gyilkosát, aki elvette tőlem azt az életet, amit élhettem volna egy anyával, egy másik országban...de meg fogom ölni, erről sosem teszek le, ez az egyetlen álmom, amit megvalósítok! De... jelenleg...végül is ide keveredtem valahogy a villám földjére, ide Natsuhoz és Motoihoz, Ide a mesterhez, Yao hozott ide engem, egy új világba...amiben végre úgy tűnik, megtalálom a helyem...

Míg én igencsak elgondolkoztam, új társam közelebb lépett hozzám, s először észre sem vettem, hogy hozzám szándékozik szólni, így nem igazán reagálok a közeledésére, egészen addig a pontig míg meg nem szólal, s tekintetem rá nem szegeződik.
- A sensei megkért, hogy én tanítsak meg neked egy védelmi technikát a saját arzenálomból. A Doton: Iwa no Yoroi-t gondoltam. A technika lényege, hogy a doton elemű chakrad az egész testedben szétosztod, ezáltal kőkeménységűvé válik a tested, ami felfoghatja a fegyvereket és a kézzel történő támadásokat. Igaz, nem tökéletes védelem, de ezen a szinten remekül alkalmazható. - Mondta, amiről mintha egy kicsit elcsodálkoztam volna: Ő...tanít majd engem? Szóval ő is föld elemű, mint én. - Gondolkodtam, s tekintetem egészen a fiún maradt. Majd végül is kierőszakoltam magamból egy választ, hiszen valószínűleg erre vár.
- Khm...rendben van. Akkor taníts nekem valami hasznosat Matoi. - Válaszoltam, majd kicsit aréb vonultunk, hiszen kell a hely az edzésnek, mind nekem, mind Natsunak.Végül is hamar elfogadtam, hogy ő legyen az aki tanít engem, de ez persze a technikának köszönhető elsősorban, ami mondott, föld technika, és hasznos, így hát egye fene.
Ahogy a nap erőteljes sugarai a fiú testéhez értek, az olyan látványt nyújtott, mintha sok-sok apró kis gyémánt borítaná, mely egészen gyönyörű látvány volt. Szemeim nagyra nyíltak, s csak figyeltem, minden porcikája csillogott, mely fekete haján igazán megnyerő látvány volt, de nem a látvány volt a fő, amit figyelnem kellett. Ez a számomra elsajátítandó technika volt, mely a védelmem rését fogja képezni, olyan lesz számomra, mint egy páncél, mely az életem halovány foltjait fedi el, megóvva azt minden veszélytől.
- A technika nincs hatással a sebességedre, azonban vizes közegben nehezebbé teheti a mozgást. Kezdjünk is bele, a föld elemű chakrad kell szétosztanod a testedben, bőröd rétegeibe beleépítve azt, ezzel megalkotva a sziklabőrt. - Szólt ismét ifjú tanárom, s mintha kicsit több önbizalom enne a hangjában, de én is egészen tűzbe jöttem, jól hangzott, bár van egy kis gyenge pontja, mégis erős technika. A kisebb gyenjéjére pedig majd odafigyelek, szóval: Rendben tanuljunk ! - Vált máris derűsebbé az arcom, a technika elnyerte a tetszésem, így igencsak nagy erőbedobással indultam neki.
- Kezdjük el Matoi ! - Válaszoltam, majd a chakrámra kezdtem fókuszálni, de ez önmagban nem elég, nem a sima chakrám beindítása a cél, sokkal inkább a föld, az elemi chakrám az, amire most szükség van, s mellyel testem minden kis porcikáját meg kell töltenem. A chakra, mely a testem részét alkotja, most megerősíti azt. Igyekeztem mind erőmmel, de nem éreztem a elegendő mennyiségű földet, magamban. Én is napfényre álltam, melyben azonnal láthatóvá válik ha eredményt értem el, de egyenlőre a bőröm semmit sem változott. Ez a koncentráció nem elég ahoz, hogy elegendő föld chakrát halmozzak fel a testemben, s szétosztassam azt. Újra, próbálkoztam, egyre több ,s több: Még több kell! - Járt a fejemben szinte folyamatosan, miközben éreztem hogy Matoi is figyel, de amikor rá néztem mindig elkapta a tekintetét. ~ A föld az enyém, az enyém...- Gondoltam, miközben a chakra a testemben egyre csak keringett, hosszú utat bejárva...újra és újra, míg végül minden picinyke részemet megöltötte, de a chakra nem elég, ha nincsen benne a számomra most legfontosabb elem , a föld. Ha ez hiányzik, csupán egy hatalmas chakra raktárrá válok, mely nem vezet a technikám elsajátítása felé. Így másféle módon kell kezdenem a chakrám gyűjtését...lassan lehunytam a szemeim, s igyekeztem kitisztítani a fejemet, minden káros gondolatot el kell űznöm, s csakis a chakrámra koncentrálni, mely ott volt benne, s melyet minden létező erőmmel meg akartam tölteni, megtölteni azzal a földdel, mely lassan a lelkem részévé vált, mely segít számomra ha harcolnom kell, s mely megerősít. Mely annyira a részemmé vált, hogy észre sem vettem. Sosem foglalkoztam különösebben a földel, megszereztem, s kész is, használom, de külön még sosem akartam csak azt megmozgatni. Tény, hogy az eddigi föld technikáim is igényelték a föld chakrát, de sosem kellett ennyire koncentrálnom rá. Eddig csak akartam és sikerült, de most az akarat kevés lesz. Tennem kell érte, mégpedig most! Nem élhetek úgy, hogy a tegnapi hibámat nem javítom ki, s nem élhetek úgy...hogy a chakrám, mely az enyém, nem áll egészen az irányításom alatt! Képtelen vagyok elfogadni egy olyan világot, melyben nem én vagyok a magam ura, azt teszek amit akarok, s a testem azt teszi, amit kérek tőle, s most ez kérem ! A szemeim még mindig csukva vannak, de már érzem, ahogyan a chakrámat, mely már szétáradt a testemben, lassan a föld tölti meg...lassan haladva előre, lépésről lépésre, szinte csak milliméterenként haladva, de ott van bennem, s végre megmutatja magát, előre halad. Érzem, ahogyan a szívemet, s a lelkemet is a föld hideg, de annál erőteljesebb ereje veszi hatalmába, mely erőssé tesz, megkeményít, s ellenáll, mint az édesanya, mely megvédi a gyermeket, úgy vesz körbe engem is. Nem lehetett anyám, aki megvédett, de most, most már lesz valami ami mindig megvéd engem a sérülésektől...a föld megvéd engem , talán nem mindentől, de az anya is ilyen nem? A gyermeknek néha el kell buknia ahhoz, hogy felálljon, s kijavítsa a hibáit, már értem! Ébredtem fel az érzelmeim tengeréből, s olyan volt mintha nem a világon lennék, hanem valahol sokkal mélyebben, önmagamban, velem szemben pedig egy alak volt, ismerős, de mégis olyan régen nem láthattam már! Az anyám alakja volt, velem szemben, ott állt! Ő volt az
- Anya! - Szólaltam meg, s mintha közelebb léptem volna hozzá, de képtelen voltam megtenni ezt. Bármennyire próbáltam, sosem érhettem el, távoli volt, mégis az arca kedvességgel volt megtöltve.
- Haru...- Visszhangzott a szájából, mire a szemeim nagyra nyíltak, s mintha s meredten figyeltem rá. - Figyeltelek, eddig figyeltelek...és azt hiszem, büszke vagyok! - Néztem rá meredten, s a hallottak teljesen leblokkoltak. - Eljutottál idáig, nélkülem, s apád nélkül...egyedül csak te! Ne hidd, hogy neheztelünk rád , a tetteidért, sosem akartuk, hogy boldogtalan lény, s ha a te otthonod itt van, akkor élj boldogan itt, a villám országában. - Mondta, s a szavait mind elnyelte a föld, mely átjárta a szívemet ebben a pillanatba. - Mi mindig veled vagyunk Haru! - Mondta majd eltűnt, mintha sosem létezett volna, s én ismét itt voltam a való világban, behunyt szemekkel, s szavaitól a lelkem egészen elcsendesült. Elfelejtettem a tegnapit, elfelejtettem a bánatom, a bosszúm, a múltam..mindenem. Csak a vágyam volt meg, mely a technika sikerét akarta, a koncentrációm, mely a siker kulcsa, s a chakrám, mely immár a testem picin részleteihez is eljutott immár biztos vagyok benne, hogy: A testem én uralom, a chakrám én uralom, s a földet én uralom! Én uralom a jövőmet, s én uralom azt is, hogy mit teszek, s amit tenni fogok...az a tetteim megváltoztatása lesz! Harcolni fogok a falumért , harcolni fogok az életemért ebben az új világban, s ehhez, most a föld chakrámra van szükség! Szükségem van az új technikámra! S szükségem van rájuk is...- Mosolyodtam el egy picit, miközben bennem végig ezek a gondolatok játszadoztak. - Rájuk is...Natsura, a mesteremre, s talán az új társamra, de ez nem jelenti azt, hogy átengedem nekik a dicsőséget! Csupán segíthetnek nekem naggyá lenni! - Jelentettem ki magamban, s éreztem, ezzel egy picit, megint változtam, s azt is, hogy most talán sikerülhet a technika. Már nem zavartak Matoi szemeinek tekintetei, csak az érzés kötött le, az érzés mely az egész testemben jelen volt, a legnagyobb porcikámtól a legkisebbig, mind...mind...mind a földdel egyenlő, legbelül éreztem, hogy a föld és végre egyek lehetünk...S bár az érzés megvolt, ez nem eredményezte 100%-ban a technikám sikerességét, így lassan , bár félve, de kinyitottam a szemeim, melyek első pillantásra Matoira vetültek, aki engem figyelt, még mindig...s csak félve próbáltam tekintetem a saját testemre vezetni...mely egy kicsit remegett ugyan, de mégiscsak az enyém volt...

**Hiraga Natsu** Hétf. Okt. 20 2014, 22:30

//Uchiha Madara//

Amilyen nagy reményekkel mentem oda Haru-hoz és kérdeztem meg tőle, hogy mi a baja, nagyjából ugyanolyan kudarc is ért. Szavaim után kicsit elgondolkodott, láthatóan töprengett, nagyon kíváncsi voltam, hogy mégis mi járhat a fejében. Mert ha mást nem is, de azt mindenképpen megtudtam már, hogy Haru nem az a féle ember, akit könnyű kiismerni, jobban mondva, az érzelmeiről nem szívesen beszél. Nem volt ez másképp most sem. Hamar lerázott engem egy béna kis ürüggyel, szinte nem is törődve velem, majdhogynem teljesen figyelmen kívül hagyott, majd odábbállt. Még ilyet... - néztem rá furcsán miközben ő megtette azt a bizonyos néhány lépést, ami egyértelmű jel volt számomra, hogy csak eddig, és netovább. Sőt. Még ez is sok volt ahogy láttam. Nem érettem, hogy miért zárkózik el ennyire nagyon. De igazából még nem is ismertük egymás olyannyira, hogy megnyíljon előttem. Nem tudhattam hogy pontosan miken is ment keresztül mielőtt idejött volna, Kumoba, így hát.. Nem erőltettem a mostani dolgot, nem mentem utána nyaggatni, ezúttal hagytam, hogy minden úgy legyen ahogyan ő akarja...
Ami ez előző küldetésünk tárgyával kapcsolatban feltett kérdésemet illeti, hát... A sensei úgymond rám se bagózott, ő sem válaszolt nekem, nem tudtam meg semmit arról a bizonyos tekercsről. Hogy mégis mi volt benne, mi lett a fiú sorsa, semmi. Úgy néz ki ma engem mindenki levegőnek néz!? - vágtam kicsit hülyén szomorú képet. Annak, hogy a sensei nem válaszolt nekem több lehetséges oka is volt. Először is nem valószínűtlen, hogy ezek az információk szigorúan bizalmasak, és Kane-sensei nem szívesen köti az orrunkra, kis genineknek. A másik lehetséges ok pedig az, hogy nagyjából amint kiejtettem a szavaimat, pár pillanat múlva a sensei mosolyogva szólalt meg, és egyben nézett el a fejünk fölött. Az új csapattársunkat üdvözölte. Nos igen.. Nem kicsit lepett meg a hír, amit a sensei közölt velünk. Új csapattárs, és ezzel együtt megalakult Kumogakure 14-es csapata. Ez idő alatt Haruhoz hasonlóan én is hátrafordultam, hogy szemügyre vegyem az új jövevényt. Nem tűnt sokkal idősebbnek tőlünk, haja fekete színű volt, ahogy szemei is melyek hamar megtaláltak minket, majd köszönt és bemutatkozott.
- Üdv a csapatban! - mosolyogtam rá, ez amolyan Natsu-s szokás. Ameddig nincs különösebb okom arra, hogy ne legyek vidám, addig az vagyok. - Az én nevem Hiraga Natsu.
Haruval is üdvözölték egymást, majd úgy vettem észre, hogy Matoi arca kissé elvörösödött. Furcsa volt ez így nekem, de egyenlőre nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. A fiú arcát egyébként egy csúf hosszú vágás tarkította, ebből arra következtettem, hogy tapasztaltabb lehet, mint mi.
Nem hagyott sok időt Kano-sensei a társalgásra, jóformán semmit, hisz azonnal közölte velünk az észrevételeit. Nem igazán volt megelégedve a harci tudásunkkal, főként a védelmünkkel. Ezzel sajnos teljes mértékben egyet kellett, hogy értsek, mert bizony így van. Az előző küldetésen lévő harc erre rávilágított. Én kissé meg is sérültem, és Harunak sem hiányzott sok, hogy bekapjon egy komoly támadást. Éppen ezért a Haru és én köztem lévő edzőmeccs előtt a sensei mindkettőnknek egy-egy védelmi technikát akar megtanítani. Legalábbis kezdetben azt hittem, hogy a sensei fog mindkettőnknek tanítani.. Kis idő múlva azonban kiderült, hogy engem a mester fog tanítani, Haru-t pedig az új fiú. Chh.. Méghogy ő tanítja Harut? Ennyire jó lenne? Fél füllel meghallottam, hogy valami doton technikát fog tanítani. Tehát ő is föld elemű. - állapítottam meg magamban. Kicsit talán féltékeny voltam az új fiúra, Matoi-ra. Elsősorban - amit magamban is elismertem -, hogy ő már olyan szinten áll, hogy egy szintünkön lévő technikát tanítson meg. Ez már önmagában sem tetszett, mert hát azért nem akartam én lenni a világ mindensége, Natsu a verhetetlen, mindenki felett álló, de a sor végén sem szerettem kullogni... Másodsorba pedig - amit nem nagyon akartam elismerni magamban, inkább csak olyan belső elfojtott érzés lehetett -, hogy ténylegesen féltékeny voltam Matoira. Nem feltétlenül azért, mert durván fogalmazva magamnak akartam Haru-t, azonban cseppet sem tetszett, hogy jön egy új, ismeretlen fiú, és mindenféleképpen learatja a babérokat.. 'Ezt nem hagyhatom!' - határoztam el magamban, mire a sensei is végzett a technika ismertetésével, és időközben kissé eltávolodtunk Haruéktól, hogy mindenki kellő nyugodtsággal edzhessen.
Hmm.. Szóval a sensei egy közelharcokban hasznos védekező technikát fog megtanítani nekem. Ami annyiból áll, hogy a testemen kívülre kell irányítanom a raiton elemű chakrámat. Ez igen hasznos lehet, hisz bárki aki hozzáér villámütés éri. - mosolyodtam el, miközben végiggondoltam a technika előnyeit. Még jobban, még többet akartam abból a bizonyos villámból. Mivel kérdésem nem volt, voltaképp a sensei elmondott mindent: hogyan kell létrehoznom a technikát, hogyan, mire alkalmazhatom és még a technika negatív oldalára is felhívta a figyelmem, miszerint folyamatos, erőteljes chakrakontroll szükséges hozzá, így csak rövid ideig alkalmazható és túlzásban sem nagyon vihetem.
Minden készen állt ahhoz, hogy ténylegesen is elkezdjem megpróbálni a technikát. Ahogy a sensei is tanácsolta, elsőnek még csak keringettem a testemben a chakrát, megpróbáltam a tenketsu pontjaim köré gyűjteni őket, amiből mondanom sem kell, volt egy-néhány... Nem siettem el a dolgokat, éppen ezért ezzel a fázissal foglalkoztam még egy jó darabig. Mikor már úgy éreztem, hogy kellőképpen begyakoroltam ezt a fázist, jöhetett a következő lépés. Ez elemi chakrámat a tenketsu pontjaimon megpróbáltam kiengedni. Villámgyorsan, ahogy az a villámhoz illik.. Ezúttal azonban maximum néhány aprócska kis kisülés jelenhettek meg körülöttem, de pusztán a másodperc tört része idejére. Ez így nem lesz jó, valamit ki kell találnom. - fogalmazódott meg bennem, de jelenleg nem volt jobb ötletem, mint tovább próbálkozni, hátha majd időközben rájövök a megoldásra. Így hát folytattam: chakrakontroll a megfelelő helyekre, majd kiengedés. Újra és újra, és újra. Sok-sok próbálkozáson keresztül folytattam még ezt, több-kevesebb sikerrel. Nem tudom pontosan, hogy mennyi idő is telt el, de ahhoz éppen elég, hogy rájöjjek, ez így nem elegendő. Habár szinte minden szükséges információt megkaptam, mégis valami arra késztetett, hogy a mesterhez forduljak segítségül:
- Sensei. Megkérhetném arra, hogy mutassa be nekem a technikát? Úgy érzem csak egy hajszál választ el a megoldástól.. - kérleltem a mindig is jószívű és kedves mesteremet, így bíztam benne, hogy ezúttal is a segítségemre lesz.
Vélhetően megmutatja nekem a technikát, hogy hogyan is alkalmazza ő, élesben, és így látva is a korábban elmondottakat, hirtelen minden világossá válik. Hát persze! Nem elég pusztán jó helyre koncentrálnom a chakrámat, és villámgyorsan kiengedni azt. Épp ellenkezőleg! Meg kell próbálnom finoman kontrolálni a raiton chakrámat, majd folyamatosan fenntartani azt, mert a burok forma csak így jöhet létre. Habár már egy korábbi technikámmal képes vagyok irányítani a villám elemű chakrámat, ez a mostani mégis teljesen más. Itt nem egy kis gömböt kell létrehoznom, pusztán a tenyeremben, hanem egy sokkal nagyobb dolgot, illetve méretéből adódóan egy sokkalta nehezebb formát is. Habár a kettő hasonló, de kivitelezés szempontjából mégis ég és föld... - gondoltam át ismét a dolgot, eközben egy kicsit pihenve is, majd újra nekiláttam a feladatnak.
Megpróbáltam óvatosan, finoman, de... a villámot természeténél fogva igen nehéz kordában tartani. Ez azonban egy pillanatig sem szegte kedvem, tudtam hogy nem egyszerű, de épp ezért is akartam annyira tudni. Megpróbáltam teljes mértékben kizárni a külvilágot, szemeim lehunytam és csakis a chakrámra fókuszáltam. Igyekeztem megzabolázni a villám chakrámat, eljuttatni mind az összes tenketsu pontomhoz, felhalmozni kellő mennyiségét majd... Majd most az eddigiektől eltérően nem egyszerre, gyorsan próbáltam kiengedni azt, hanem szépen, egyenletesen. Erőteljes koncentrációt igényelt tőlem, hisz ilyen fokú chakrakontrollt még egyetlen korábbi technikám sem igényelt. Óvatosan kiterjesztettem a raiton chakrám a testemen kívülre, majd megpróbáltam egy villámburkot létrehozni, és ami talán fontosabb, meg is tartani azt. Még ha valami csoda folytán sikerülne is kellő szinten bemutatnom ezzel a próbálkozásommal a technikát a senseinek, pontosan tudtam, hogy még számtalan gyakorlás szükséges ahhoz, hogy a mesterévé válljak...

Uchiha Madara Szer. Okt. 22 2014, 14:52

A két genin kissé eltávolodott egymástól, majd nekikezdtek a hosszas folyamatú tanulásnak. Mindkettejük egy-egy védelmi tecnikát kezdtek elsajátítani, mely saját elemükön alapult.
Míg Natsu mesterével maradt, és a villám elemből kialakított pajzson próbálkozott, addig haruka és a frissen érkezett Matoi pedig kissé arrébb állva kezdtek neki a föld elemű védelem kiépítésének.

Natsu
Mestered figyelve próbálkozásaid próbált segíteni egy-egy tanáccsal vagy ötlettel, de a lényeget sohasem rágta a szádba, azt akarta, hogy te magad jöjj rá a technika nyitjára. Kérésedre megmutatta a technikát, ekkor azonban befejezte a tanácsadást, és várta, miként hozod létre a technikát. Talán egy órába is telhetett, mire képes voltál chakraddal körbevenni tested a szikrázó páncéllal. Kano megtapsolt, majd vizet adott, hogy kipihenhesd és pótolhasd az edzésen elvesztett víz és energiakészleted. Egy fa alá ültök, ahol bevárjátok Harukáékat.

Haruka
Újdonsült társad és egyben mestered egy olyan technika alapjait mutatta meg neked, mellyel, képes lehetsz kivédeni a tai, és fegyverrel történő támadások nagy részét, anélkül, hogy sebességedben korlátozva lennél. Igaz, a technika kivitelezése okozott némi fejtörést, azonban nem neked. Egy olyan fejlett és erős shinobi, mint amilyen vagy, nem volt probléma. Matoi, mindvégig próbálva sebhelyeit eltakarva előled, megtapsolt, mikor sikeresen befejezted tanulásod, majd visszainvitált Kano elé.

- Szép munka volt. - állt fel Kano a földről, miután mind a ketten pihentetek egy keveset. - Most pedig, fel kell mérnetek saját tudásotok egymással szemben. Egy-egy kunai, ami a fegyverkészletetek alkotja, az nyer, aki hamarabb lefegyverezi a másikat és megadásra kényszeríti azt.

A következő kör/körökben az egymás elleni harcot szeretném olvasni, célotok nem a töménytelen gyilkolás és vérontás, hanem az ellenfél lefegyverzése. Shinobik vagytok, nem mészárosok. A győztes külön jutalmat kap a játék végén, ezért szeretnék minél több ötletet és megvalósítást látni. A körváltások végén csupán összefoglaló és chakraszintet írok. A technikák felkerülhetnek az adatlapra.

**Kitsune Haruka** Hétf. Okt. 27 2014, 20:40

/ Uchiha Madara / >^.^<

Magam is meglepődtem, de amikor végre kinyitottam a szemeim, külsőm egy egészen új formáját fedezhettem fel. A kezeim, melyek elsőként értek szemeim elé, csillogni kezdtek, mintha csak sok-sok apróbb gyöngy borítaná, s a látvány egészen elvarázsolt, pedig nem vagyok ilyen típus.
Amolyan "tudtam, hogy menni fog"...vagy inkább "ez nem volt olyan nehéz"...érzés fogott el, de nehéz pontosan behatárolni mik kavarogtak bennem. Persze nem mondom, hogy hipp-hopp megvolt, kellett hozzá egy kis löket, amit anyám szavai adtak meg, de mégis, szerintem viszonylag gyorsan rájöttem mi lehet a dolog nyitja. Annyira elfogott a boldogság, hogy először nem is figyeltem az előttem álló emberke reakciójára, talán eltelt néhány perc, mire végre a körülöttem lévő világra is nyitottá váltam, s észrevettem, hogy valaki végig engem figyelt. Matoi eléggé furcsa módon állt ott, olyan volt mintha lenne valami az arcán, melyet minden képen el akar takarni előttem, elrejteni a világ szeme elől, s kicsike gondolkodás után rájöttem mi lehetett az, vissza emlékezve az első találkozásunkra mely még nem olyan régen történt, volt az arcán valami, ami már akkor is feltűnt. Egy vágás mely már régi lehetett, de még mindig ott éktelenkedett az arcán, mintegy életre nyomot hagyva rajta. Eleinte érdekelt mi okozhatta, vagy ki, de végül is elvetettem az ötletet, hogy rákérdezzek. Semmi kedvem nem volt vesződni azzal, hogy megkérdezem, s talán az egész csak bosszantott volna. Mégis, amikor végeztem, az arca mintha megkönnyebbült volna, s elvette kezeit, majd tapsolni kezdett. Kicsit meghökkentem, de azt kell mondanom, hogy jól esett. Még sosem volt ilyen korábban, máskor is dolgoztam már keményen egy tanuláson, vagy munkán, mégis...még soha senki nem ismerte el a küzdelmemet. De most valaki igazán kimutatta azt, hogy értékeli az igyekezetem. Valahol belül megismerhettem egy újféle érzést, mely ismét megváltoztatta a lelkem egyik piciny darabkáját. Nem volt sok idő, mire hozzám lépett, majd a már ekkorra csak lazsáló Mesteremhez, s Natsuhoz invitált. Ami valahol belül csípte a csőröm: Mi ez már? Natsu hamarabb végzett mint én? Miért tanult gyorsabban nálam? Ch... - Járt a fejemben, persze ez a külsőmön láthatatlan volt, megtartottam a szokásos, amolyan "átlagos" arckifejezésemet, csupán belül forogtak a gondolataim.
Nem pihenhettem sokat, mire a sensei felállt. Közben folymatosan beszélt hozzánk, melyben elhangzott pár csilingelő, dicsérő megjegyzés, majd a lényegre tért, melyet tudat alatt az elejétől kezdve vártam...harcolhatunk! Eljött az ideje, hogy összemérjük az erőnket, csak Natsu és én. Egyetlen kunaial felfegyverezve indulunk egymás ellen, mely több is mint elég, lefegyverezéshez...ennyi csupán az amit megtehetek, de ha ez menni fog, akkor azt hiszem képes leszek elindulni egy úton, melyben megteszem azt, amit nemrég képtelen voltam...megvédeni azt a helyet, mely nemrég az otthonommá vált: Ha Natsuval el tudok így bánni, akkor talán majd képes leszek az ellenséggel is ugyanezt megtenni! Tudom, hogy képes leszek rá! - A fejemben sok dolog járt, s úgy tűnik minden történést a lelkemhez próbálok kötni, a lelkemet pedig így folyton folyvást erősíthetem. Ha van okom azt tenni, amit teszek...a tetteim lassacskán értelmet nyernek, legalább is így gondoltam.

A kunait lassan az újaim szorításába vettem, s erősen, minden erőmmel kapaszkodtam belé, hiszen most ez az egyetlen, melyre támaszkodhatok...most ez az egy kicsike fegyver az, mely majd eldönti a harcunkat, persze van más is a tarsolyomban, mégis, ezzel akarom majd befejezni a harcunkat, már ha minden a terveim szerint történik majd.

Szemtől szemben...így álltunk most Natsuval, egymással szemben, csupán a szép hangja zavart meg minket, égis hátul éreztem...éreztem a mesterem, s Matoi szemeit végigfutni rajtam. Folyamatosan figyeltek, én pedig folyamatosan Natsu figyeltem. A forrófejűségem okozta a vesztemet legutóbb, a most azt hiszem ez az amit talán el kellene kerülnöm, de mégsem hagyhatom meg az első támadás lehetőségét Natsunak, hiszen lehetséges , hogy azzal elveszteném a lehetőségemet, s veszítenék...ami most...NEM TÖRTÉNHET MEG!

Magamhoz ragadom hát az első támadás lehetőségét, vagyis nem is..hiszen ez nem támadás, sokkal inkább mint azt mesterem is mondta..célunk lefegyverezni a másikat, mely kicsit talán bonyolultabb is, mintha az ellenfél kiiktatása lenne a dolgunk, meg kell szervezni a támadást, úgy, hogy lehetőleg a másik a csapdánkban kössön ki, fegyvertelenül. Mivel tudjuk egymás elemi beállítottságát, s a legtöbb technikáját, azt hiszem nehezebb lesz, mint gondoltam, mégis azt hiszem hasznos lehet akár a most tanult technikám is, hiszen a mozgásom nem lassul, mégis egy kemény védelmi technika pajzsa alá kerülök. De először is a már megszokott technikámmal fogok kezdeni, mely eddig aligha működött állandó sikerrel, mégis valahogy mindig ez tűnik a legkönnyebb útnak, persze kiszámítható, de most igyekszek majd kicsit módosítani rajta. Kezdés képen egy földklónt hozok létre, ki szinte azonnal a föld alá kerül ahogy megjelenik, talán csak egy pillanat lehetett, míg Natsu szeme elé került. Hamar létrehozok mégegyet, ki szintén hamar a föld rejtelmes mélységeibe siet, míg én végig eredeti helyemen maradok. Az egyik klónom fel fog törni Natsu mögött, s igyekszik megragadni őt, melyre természetesen számítani fog, ez idő alatt a másik klónom a lábaira fog vadászni, s igyekszik lefogni őt, vagy legalább is hátráltatni a mozgását, így csupán kezei kerülnek majd ki a föld rejtekéből, megragadva a fiú lábait. Ez idő alatt végre én is elmozdulok majd a helyemről, s igyekszem ezt chakra használata nélkül véghezvinni, hiszen ki tudja meddig húzódik el a harc, s vigyáznom kell a készleteimre. Közelebb kerülök Natsuhoz, amennyiben klónjaim sikeresen elterelték a figyelmét akkor támadásba lendülök, s igyekszek hátulról megfelelő pozícióba kerülni ahoz, hogy lefegyverezhessem, vagy legalább is mozgásképtelenné tehessem, hiszen az már lefegyverezés nem? Ha megvan a megfelelő támadási felület, akkor azt hiszem rátámadok, hátulról fogom lefogni, mire a még meglévő klónom sikeresen támadhatja szemből, s lefegyverezheti, ha már nincsenek klónjaim, hát készítek még egyet, de nem szívesen pazarolom a chakrámat. Ha tervem sikertelennek bizonyul, akkor a föld alá igyekezek, ahol további tervezgetésre kényszerülök majd, hiszen a győzelemnek most, az enyémnek kell lenni! Azt hiszem ez a játék sokkalta érdekesebb lesz, mint amilyennek tűnik, s talán lesz benne valami, ami majd segít előrelépni az utamon...végre erősebbé válhatok!

**Hiraga Natsu** Kedd Okt. 28 2014, 22:07

//Uchiha Madara//

Ez már túl sok sensei.. Nem tesz jót az önbecsülésemnek.. - agyaltam miközben a Kano-sensei újabb és újabb tanácsokkal látott el, pedig én csak a technika megmutatását kértem tőle. Értem én, hogy segíteni akart, de.. Jobban szerettem volna nagyjából önállóan megtanulni ezt a jutust. Bár tény, hogy így sem mondott el mindent, volt feladatom így is bőven. És a végén, amikor mesterem tapssal ismerte el azt, hogy megtanultam a technikát, jó érzéssel töltött el. Egy fa alatt foglaltunk helyet és miközben a mesteremtől kapott vízből kortyolgattam, és regenerálódtam, azon agyaltam, amit még az edzés előtt mondott nekünk a sensei. Meg kell küzdenem Haru-val. Elgondolkoztam azon, hogy mégis milyen lehet majd a harc menete, esetleges stratégiák, amik Haru ellen győzedelmeskedhetnek.. De ez természetesen majd az edzőmeccs hevében fog eldőlni. Azonban.. Okos dolog lehet felkészülni még harc előtt egy-két dologgal. Két darab kunai-ra, egy-egy robbanócetlit helyeztem, szándékosan jól látható helyre. Ha robbantani nem is feltétlen szeretnék, elterelésnek jó lehet... Másik felkészülésem pedig, hogy az egyik kunai-om markolatára feltekertem többméternyi drótot, mely remélhetőleg segíteni fog majd Haru elfogásában.
Lassan Haru is végzett a maga technikájával, és csatlakozott hozzánk, majd a sensei pár szót intézett felénk és hagyott még egy kis pihenőidőt is. Hmmm... Szóval csak egy kunai lesz a fegyverünk.. - elmélkedtem mesterem iménti szavain - Mondjuk nem is terveztem például robbanójegyzeteket használni, hisz nem célom megsebesíteni Harut. Feltéve ha képes leszek rá. - mosolyodtam el, miközben Harura néztem. Őszintén szólva még csak sejtésem sem volt, megtippelni sem tudtam, hogy mi lesz ennek a harcnak a végeredménye. Vajon Haru, vagy én fegyverezzük le hamarabb a másikat? Az erőviszonyok nagyjából egyenlők, egymást is ismerjük már nagyjából. Meglepetés nemigen lesz. Legfeljebb egy-két trükk, amit a harc hevében rögtönözünk, úgyhogy elő kell vennem azt az okos eszemet.
Lassan elérkezett az idő.. Mindketten pihentünk egy keveset, lassan felálltunk és azzal az egy, jelenleg minden fegyverünket képező kunaial a kezünkben egymással szemben álltunk meg jó pár méterre. Én természetesen a "drótos kunai-om" markolatát szorongattam, magam előtt tartva védekező állásban, így Haru aligha láthatott többet egy egyszerű kunainál. A sensei csak azt mondta, hogy csak egy kunai lehet a fegyverünk, ám arról nem mondott semmit, hogy ez nem lehet egy spéci kunai. - vigyorodtam el kicsit. Mind a kis tervemet átgondolva, mind pedig harci lázban égve. Sokminden kavargott a fejemben. De legfőképp magamnak akartam bizonyítani. Nem feltétlenül Haru legyőzése volt a célom, vagyis.. Nem Haru személye. Tőlem az újdonsült Matoi-t is elém dobhatta volna a sensei, a lényeg, hogy megnyerjem a csatát. Ezzel növelve saját önbizalmam és talán a mester is felfigyelhet rám.
Ahogy azt várni lehetett Haru lendült elsőnek akcióba. Forrófejű, vad nőszemély... Szemem láttára hozott létre egymás után két földklónt, majd mindkettőt a föld alá rejtette, ő maga nem mozdult. Szinte tudtam, hogy mögöttem fog feltűnni a klón, ennyire már ismerem Haru módszerét, és amúgy is ez a leglogikusabb. Így hát felkészülten vártam a mögöttem felbukkanó lehetséges ellenfelet, ha megjelenik az egyetlen fegyveremmel megpróbálom azonnal kiiktatni. Miközben én a mögöttem feltörő klónnal hadakoztam, nagy könnyelműségben nem maradt elegendő figyelmem a másikra, mely a lábaimra pályázott. Nem volt időm kellően reagálni a második földklónra, így nagy valószínűséggel el is érte célját: elkapta mindkét lábam, így nem tudtam semerre sem futni. Eközben Haru is támadást indított, a valódi testével. Kissé kikerülve engem, a hátam mögül akart támadást indítani, miközben ki tudja, lehet még újabb klónokat is hozott létre. Szó szerint földhez voltam szegezve, így nem tudtam elfutni, elugrani, tehát védekeznem kellett. A sors iróniája, hogy pont most tanultam meg egy védekező technikát, ráadásul villám eleműt. Ez azért is volt nagyon lényeges, mert egy olyan shinobi, aki figyelt az elméleti tanulmányaira, tudhatta, hogy a villám elem pont a föld elem ellen jó. Én pont ilyen ninja voltam, tudtam, hogy a villám chakrámmal könnyedén elintézhetem Haru földklónjait, és még az igazi testének a támadását is megállíthatom. Már gyűjtöttem a chakrámat a megfelelő helyekre, az összes tenketsupontomba, hogy ha kellő közelségbe ér(nek) Haru(ék), akkor tökéletes pontossággal tudjam alkalmazni a Raiton Ninpo: Raigeki no Yoroi // Villám Ninja művészet: Villám Csapás Páncélja technikámat. Melyet igaz, csak az előbb sajátítottam el, így kicsit féltem is, hogy nem fog tökéletesen sikerülni, de ebből a kelepcéből ez tűnik az egyetlen jó kiútnak. Mindemellett mivel nem vagyok még tisztában a technika tényleges élettani hatásival, így ha képességem megengedi, nem teljes erejű villámcsapást mérek Harura. Nem akarom, hogy baja legyen, pusztán annyi erőt viszek a jutsuba, amennyi szükséges. Az már más kérdés, hogy sikerül-e ez nekem, hisz még szinte nem is ismerem ezt a technikát...
Amennyiben sikerül meglepnem, és megállítanom Haru támadását a technikámmal, egyből rárontok Harura. Ha minden jól megy, kisebb sokk fogja érni a villámok miatt, így lesz lehetőségem közel kerülni hozzá, és kunaiomat neki szegezve megpróbálom feladásra kényszeríteni. Számítok rá, hogy ennyi lehet nem lesz elég, és egy ügyes mozdulattal, vagy éppen a föld alá menekülve (mint már oly sokszor) próbál meglógni Haru. Ez esetben hátrálok jó pár métert és ismét várom, hogy ő kezdeményezzen.
Ha tervem bármelyik állapotában befuccsol, akkor a hátrálást már akkor véghezviszem és ismét védekező pozíciót veszek fel, chakrát áramoltatva a lábamba, hogy gyorsan ki tudjak térni egy esetleges váratlan támadás elől. A kunaiomon elrejtett drótok bevetését még későbbre szeretném tartogatni, azonban ha minden drót - köhöm - kötél szakad, akkor az Ayatsuio no Justu (Drótcsévélő technika) és az Ayatori // Fonaljtáék technikáimmal próbálnám elfogni Harut, de ez csakis a végső eset.

Ajánlott tartalom