Szabad Játék (1)

//Bocsi a késésért!//

A Hyuuga lány szépen félreállt és hagyta, hogy Karu intézze el a további harcot. Persze szeretett odapirítani az ellenségnek, de arra is kíváncsi volt, hogy vajon a fiúnak milyen jutsujai vannak. Az a fegyver megsokszorosító technika nagyon megtetszett neki, hiszen jól össze lehetett zavarni vele a támadókat. Azért a fehér hajú ninja sem tétlenkedett, hanem bevetette Chinagare-t, amit a jounin is nem rég tanult meg. Tekintete felragyogott egy pillanatra, hiszen nem mindennapi erő kell a jutsu végrehajtásához. Legalább már nem érezte magát annyira különcnek, hiszen lány létére elég erős és pusztító technikákkal szerelkezett fel.
- Szép volt! - dicsérte meg Karu-t, majd a megmaradt emberekkel még foglalkozott egy kicsit. A Gouwan és a Tsuten Kyaku segítségével nem volt nagy kihívás neki, na meg csak egyszerű banditákról volt szó.
- Azért te sem panaszkodhatsz. Látom még nincs meg a kellő erőd ahhoz, hogy ne fáradj ki. Gyakorolj sokat, edzd a chakrádad és akkor minden erőfeszítés nélkül menni fog! - kacsintott a végén. - Egyébként én is megtanultam a Chinagare-t, de még éles bevetésen nem használtam. Mielőtt még megtudtam, hogy Hyuuga vagyok, ezekre a Taijutsu technikákra specializálódtam. Azóta pedig csak könnyebben megy a tanulásuk, szóval majdnem az összes Gouwan-ra épülő technikát elsajátítottam.
Ekkor kezdett csak feltűnni neki, hogy nem kis felfordulást okoztak a faluban. Karu javasolta, hogy menjenek el, ami valószínűleg előbb megtörténik, ha nem kezdett volna el megint annyit szövegelni.
- Rendben, menjünk! - egyezett bele a kunoichi és kis chakrát irányított a lábába, amivel megszaporázta lépteit. Karu is felgyorsított, de nem volt nehéz követnie, hiszen alig használt chakrát és nem fárasztotta ki magát annyira. Amikor már kellő távolságba értek, kicsit lelassított, ám még mindig nem váltott át sétára. Habár a falusiak nem követhették őket, azért egy-két ott tartózkodó shinobi felfigyelhetett rájuk. Aktiválta a Byakugan-t, mert biztosra akart menni. Amikor megbizonyosodott róla, hogy az érzékelőtávolságon belül senki sincs, átváltott séta tempóra.
- Nyugi Karu, egyelőre egyedül vagyunk! - kiáltott oda a shinobi-nak, aki erre remélhetőleg megáll. A mondat befejeztével kikapcsolta Dojutsuját, hiszen egyelőre nem volt szükség rá. Viszont egy dolog szöget ütött a fejében, már megint csak úgy ment a saját a feje után, tehát fogalma sincs, hogy jelenleg hol vannak. Annyi bizonyos, hogy a Gőz országában, viszont arra már nem mert volna megesküdni, hogy melyik irányba indultak el, a Fagy vagy a Tűz országa felé.

A reggelem átlagosan telt. Hatsuna vagy Haru, reggel nem mindig tudom a két lányt megkülönböztetni, reggelivel és egy üzenettel ébresztett, ami szerint meg kell jelennem a Mizukage irodájába, mert dolog akadt. El nem tudtam képzelni, hogy mi lehet ilyen sürgős, hiszen csak így nem küldenek, hogy gyere, mert kellesz, általában legalább azt megmondják, hogy küldetés képzés vagy csak valami rossz fát tettem a tűzre. Azt már tudtam, hogy háború van, hiszen én is részt vettem egy küldetésen a Tea országába és hogy annak az eredménye az lett, hogy Mei sama már nem tartózkodik a palotában, hanem valami helyettest állítottak a helyére, bár a nevét nem tudtam és igazából nem is érdekelt. Nem igazán tudtam, hogy mire számítsak azért a biztonság kedvéért néhány fegyvert bekészítettem, nunchakumat, 5- 5 shurikent és kunait és a kabaláim mellett a mérges könyvemet, rajzfüzetet és a ceruzáimat. Nem nagyon akartam több mindent, így felöltöztem teljesen, hogy szinte semmim nem látszott ki, még az arcomból is összesen az, amit sem a fejpánt, sem a napszemüveg, sem a kendő nem takart. Így indultam el a fura hívást teljesíteni.
Megérkezvén két férfi fogadott, akiknek, miután a kendőt elvettem a szám elől, a szokásos "Jó napot!" köszönési formát használtam, majd vártam, hogy mi lesz a dologból. Megtudtam, hogy gyógynövényekről fogok tanulni, ami jól is jött, hiszen van már efféle tudás a birtokomba, de bővíteni sosem árt.
- Katsumi Kawachi!
Javítom ki a nevemet rosszul mondó férfit. A másik már egy kicsit furább volt, de mivel nem volt mondandóm a maszkot fel is húztam az arcom elé, még a bemutatkozásra is csak bólintottam. Örültem, hogy ilyen fajta tudásra tehetek szert és napokig sem kell a könyvtárba keresgélnem és már vártam az oktatást, nem úgy, mint az akadémián, ahol a tanultak nagy része hulla unalmas volt.

//Bocsi én is egy kicsit szétestem//

A tanárom, bár nem tudom, hogy van-e rá képesítése, hiszen elég idiótának tűnik, de majd kiderül. Éreztem, hogy velem ellentétben ő szeret közel kerülni az emberekhez és nem igazán érzi magát kényelmesen, hogy én ilyen elutasító vagyok, pedig nem vagyok elutasító, csak nagyon nagyon nehéz valakinek elfogadtatnia magát velem, ami főleg azoknak ment, akiktől szerezhetek valami újat vagy a hasznomra vannak. A férfi bele tartozott a csoportba, tehát nem fog kelleni sokat erőlködnie, hogy áthatoljon a védelmemen, de azért neki sem nyílok meg könnyebben, mint általában, azért még dolgoznia kell és ezzel a jófejkedős stílussal nem igazán halad abba az irányba, hogy megnyíljak. Nem kell komolyan viselkednie, de legalább viselkedjen úgy, mint egy normális ember. Megérkeztünk a birtokra, ahol el is kezdte a hegyi beszédet, vagyis a bemutatkozást. Már az első mondattal megfogott, hiszen a mérgekkel való ismerkedésem során többször említették a nevüket, bár, ahogy a férfi is említette a család másik ágába tartozók közül, igaz mind a két irány érdekel, hiszen orvosi irányba akarnék indulni, de valamikor vadász ninja is lenni szeretnék, amihez pedig a mérgek ismerete is elengedhetetlen. Ekkor megjött a kérdés, ami végre normális volt, így megtettem a gesztust, hogy a szám elől lehúztama kendőt, majd anélkül, hogy bármit is mondtam volna elővettem a kapott könyvet, majd átnyújtom.
- Kórházban dolgozom, valamennyi ismeretem onnan is van, de a legtöbb tudást a főorvostól kapott könyvből szereztem, bár még nem fejeztem be a tanulását.
Mondom miközben várom, hogy elvegye a könyvet.

Nem tudom meddig tartottam a könyvet, talán csak másodpercekig, de nem igazán zavart, hiszen elvette. Ismerte a könyvet, bár nem olvasta, ami nem tudom, hogy jó-e, de bennem egy kérdést felvetett hátha ismeri azt a részt, amit a könyvből kitéptek. Ahogy befelé terel fel is teszem a kérdést.
- Van benne egy sérült lap, esetleg tudod, hogy mit tartalmaz?
A választ viszont nem igazán kapom meg, mert ahogy beérünk a férfi anyja egyből teával kínál. Nem vagyok oda a teáért, de nem is utálom, így nem szólok semmit. Kitsumo elárulja, hogy anyja teája finom, de amíg nem iszok belőle, addig nem hagy nyugton minket. Igaz, hogy nem szeretem az embereket, de nem vagyok bunkó, így egy pohárral akkor is meginnék, ha nem zargatnának. Aztán beljebb visz, ahol rengeteg növény különféle dobozban és tartóban, még a szék is fából van kifaragva rajta virágmintákkal. Meg kellett vallanom, hogy a család és a férfi egyre szimpatikusabb volt, bár nem a viselkedése, sokkal inkább a tudás, amit birtokolt, mert akármennyire ember undorral küzdök, ha olyan tudást ismer valaki, amit elismerek és én is érdeklődöm abba az irányba, legyen az kapcsolatos a ninja világgal vagy valami hétköznapi. Egyből az udvarias házihoz méltóan megkínált a teába valókkal.
- Nem köszönöm.
Valóban egyedül a fekete teát ittam cukorral, de azt is inkább mézzel, bár valójában azt is ritkán iszom. Megköszöntem, majd nem is kertelek, hanem egyből ugrok a következő napi rendi pontra.
- A könyvembe van egy kitépett oldal, aminek érdekelne a tartalma, ha tudsz róla valamit.
Ezt már korábban megkérdeztem, de akkor a tea miatt nem volt válasz, talán most. Míg a választ várom, ha kell átadom a könyvet, addig iszom egy kortyot a meleg folyadékból.
- Akkor a tanulás. Igazából én a folytonos tanulás híve vagyok. A tanulás napi szinten folyna, ahogy a küldetések megengedik. Nem mondom, hogy mindennap ettől eddig találkozunk és akkor tanulunk, hanem ahogy éppen ráérünk, ha többször egy nap, akkor akár többször is, de javaslom, hogy két óránál kevesebbet ne nagyon tartson rövidebb ideig egy ilyen találkozó.
Én közöltem a látásmódomat, már csak rajta áll, hogy ő hogy gondolta.

//Bocs, h csak most írtam//

//Kitsumo//

Idióta, de talán nagy tudású tanárom már lassan nem is teát iszik cukorral, hanem cukrot teával, amit nem nagyon értek, nem nagyon sok embert láttam teát inni, de még annál is kevesebbet, aki szerette azt a szirupfélét, amit a velem szemben ülő pasi iszik. Nem vagyok a teaszertartás ismerője, de az biztos, hogy az egy bonyolult és hosszú procedúra, amiben biztos, hogy nem használnak cukrot, de ennél többet nem tudok róla, egy újabb dolog, amiről többet kell megtudnom, bár még van rá időm, hiszen az az öregek "sportja" nem hiszem, hogy lenne rá türelmem végig csinálni, főleg, hogy az azt jelenti, hogy emberek társaságában kéne szenvednem. Átadom a könyvet, amit Kitsumo el is kezd lapozgatni, bár látszik rajta, hogy igen csak el van bűvölve, mintha a gondolatai nem is itt járnának, hanem egy másik univerzumba, talán valami virágon vagy a könyv tartalmán gondolkodik, ez a jobbik eset, a rosszabbik eset, ha egyáltalán semmi köze nincs a  világhoz, hanem valahol a fellegekben jár ki tudja min elmélkedve. Én egyenlőre a jobbikat feltételezem, csak azért, hogy ne belezzem ki a gondolataiért és ezért, mert nem rám és a problémámra figyel. Aztán megkapom a sajnos szomorú hírt, hogy ő nem olvasta a könyvet így csak tippelni tudna, hogy mi lehet a leírás további részében, bár az elkövető nem végzett rendes munkát, hiszen csak az oldal felét tépta le, így tudom, hogy minek kéne ott állnia, a méreg elkészítésének, csak azt nem tudom, hogyan kell elkészíteni, amihez a papír letépett része segítene, bár sokra nem mennék vele, hiszen tudomásom szerint nem vagyok skizofrén, ami szerencse, bár már beszéltem magammal, de akkor is, ki nem szokott? Ekkor végre értelmes is elhangzott Kitsu szájából, hogy járjuk körbe a kertjüket és szintfelmérőként próbáljak meg felismerni néhány növényt, mert ha sikerül, akkor arról a növényről biztos tudásom van. Az ötlet jó volt, így biccentettem.
- Rendben!
Mondom, majd követem a kertbe, ha elindul.

Valóban elindul a kertbe, így hát követem érdekel, hogy vajon mit tud és mi az, amit tanulhatok tőle. Belépve egyből tanultam is, hogy a növények is ugyanúgy igénylik a tiszteletet és a törődést, mint az emberek. ~A növények és az állatok jobban meg is érdemlik, mint némelyik ember.~ Nem tudom, az állatokat jobban tiszteltem és szerettem, mint a legtöbb embert, kivéve ha kiérdemelte az illető. Emberünk egyből mutatott egy növényt, amit ha jól emlékszem margarétának hívnak.
- Margarétának hívják. Kivonata a bőrfelülettel érintkezve erősen allergizál, valószínűleg poliacetilén-tartalma miatt, de még tartalmaz flavonoidokat és cikliteket. Virágát vagy virágos hajtását használják fel. Az orvostudomány nem használja, a népi gyógyászat belsőleg légúti megbetegedések vagy idegesség, külsőleg sebek kezelésére használja.
Hatását, ha tudom, hogy milyen növényről van szó, bármikor elmondom, mert arról tiszta ismeretem van, de mivel még nem tanulmányoztam, hogy ezek a növények, hogy is néznek ki, így felismerni nem tudom, csak azt, ami általában a kertünkbe vagy a  mezőn nőnek.
- Sajnos nem ismerem fel a növényt. - Mondom, és valóban, de aztán tovább visz a harmadikra. - Ezt fel kéne ismernem, de most nem fog eszembe jutni, de ismerem a növényt, hiszen a kertünkbe gazként, vagyis, amit nem mi ültettünk, nőtt.
Végül egy negyedik virághoz visz, ami ugyan szép, de sajnos ennek sem ismerem a nevét, amit közlök is tanárommal, sőt nem is rémlik, hogy láttam volna valaha, hiszen sem otthon, sem most nem termesztünk növényeket, de nem is nagyon szoktam figyelni más kertjét.

//Hatami és Natsuhi//

Vége élete első igazinak mondható küldetésének, ami bár jól végződött, mégis volt egy pont, amely beárnyékolta ezt. Pár szó, egy rövidke kis információ elég volt ahhoz, hogy most ilyen letargikus állapotban legyen, és nem figyelve senkire, semmire, lehajtott fejjel baktaott Konoha utcáin. Terve szerint még egy pár napig itt marad, utána továbbáll, és ezzel együtt elkezdjen egy új életcélnak élni. Megakarja találni szülei gyilkosát, és megtudni, mit miért tett, illetve szeretne meséket, történeteket hallani róluk, hiszen ha már nem ismerheti őket, legalább annyit hadd tudjon, hogy milyen emberek is voltak tulajdonképpen.
A Nap az égen pont delelőre járt, így ha nem vigyáz, akkor még napszúrást is kaphatna, de ez nem következik be, mert néhány felhő is úszkált az égen, így néha vagy percekre, vagy csak másodpercekre eltakarták az égitestet, így esélyt adva kobakjának, hogy lehűljön, majd újból felforrósodjon. Aztán ez megismétlődjön egymás után sokszor.
Egy macskakövekkel kirakott utcán járt, ő gondolataiba merülve lépkedett, nem figyelve a külvilágra, így a vele szemben siető lányt se vette észre, aminek hála belé ütközött, és mindketten az úton landoltak.
Hatami ijedten eszmélt fel, és egyből a lányhoz sietett, kezet nyújtot neki, hogyha elfogadja felsegíti, majd zavartan megvakarja tarkóját.
- Uhh, bocsi. Nem figyeltem, így nem vettelek észre - mentegetődzik, közben szemügyre veszi a vele szemben állót.
Válasz után / mert gondoloom csak lesz :D/ a homlokára csap, de akkorát, hogy az visszhangzik, majd megdördöli azt a részt, ahova csapott, ami be pirosodott és fájni is kezdett neki. Túl erőset csapott rá.
- Milyen balga is vagyok! Hatami vagyok, Kagua Hatami - mutatkozik be még mindig homlokát dörgölve, másik kezével meg hátsp részét dörgöli. Az is fáj neki.
/Közben görcsbe állt a tlpam, így bocsesz a kis késésért, közbe meg majd postolhatok máshova is ^^/

A lány, akivel ütközött Hatami, ugyancsak bemutatkozott, majd az akkor odaérő macskát felvette. Felmerült Hatamiban, hogy a lányé az állat, mert különben nem vette volna fel csak úgy. Még mindig homlokát dörgölve megállapítja magában, hogy így, ismeretlenül, egészen jó embernek tűnik a macskás lány, aki rákérdezett az alig fél perc eseményeire, mármnt, hogy ő neki nincs-e baja.
- Nem vészes, túl lehet élni - válaszol az első két kérdésre, majd végül a harmadikra is - Természetesen, nincs semmi gond! - kicsit hadarva mondta, és hallani lehetett hangján, hogy a mondottnak pont az ellentetje van, vagyis nincs minden rendben, de hát általában az ember nem ossza csak úgy meg egy olyan személlyel, akivel először, és még csak pár mondat erejéig találkozott. Habár Hatami a naivitás csúcspontjának küszöbét súrolja, most mégsem képes olyan "Hatamisan" gondolkodni. Az izgágaságának nagy része most az valahol nyaralt- kivétel a balszerencse, és egyéb nem agyi alapon működő dolgok -, így egyenlőre a ritka, csendes, és talán még gondolkodó énje is, maradt, van jelen. A többi pihizik.
Homlokának fájdalma szinte már elmúlt, de kezével továbbra is dörgölte, így gyors lefogta a másikkal, és egy "hú de ciki" arckifejezéssel bambult maga elé. Ez körülbelül egy perc alatt zajlott le. Néha a hosszú időnek tűnő dolgok valójában rövidek és most is ez volt.
- Nem esett semmi komoly bajod? - kérdi halványi aggódással Hatami, mert azért mégsem egy érzéketlen tuskó, akinek nincsennek érzelmei, hanem egyszerűen egy félnótás, kicsit szórakozott, de nem az a túl maga mutogatós személy. Az embereket sem akarja egytől egyig ki irtani, mert "júj, de jó, ez aztán a nagy menőség" így gondolja, hanem becsüli az emberi életet, és ha véletlen harcra kerülne a sor, akkor sem egyből az ugrik be neki, hogy mindenkit legyilkoljon. Teljesen más; ha ő mást megtud sebezni, akkor őt is megtudják sebesíteni, és ugyanez van azzal a ténnyel, hogy bárki meghalhat más keze által. Nem akart ő gyilkos lenni, egyszerűen csak válaszokat akart. Abból sem azt a világrengetőt, hanem olyanokat, amely akár egyszerre több lelket is megnyugtathat.
Remélte, hogy a falu eltűri még pár napig az itt levését, elvégre nem fog se merényletet végrehajtani, se senkit megölni. Tervei szerint legalább is, és nagyon remélte, hogy terve beválik.
- Amúgy szép a cicád - jelenti ki a lány beszéde után - Mi a neve? - kérdi tőle egy kicsit felszabadultabban.
Ráébredt Hatami a rövidke beszélgetés során, hogy a társaság az sosem árt, főképp nem ilyen letört hangulatban. Egy ideig elfeledteti a gondokat, és a lélek is pihizik addig egyet.
Ezzel a gondolattal a fejében úgy döntött, hogy nem fog két mondat után sarkon fordulni, és elbaktatni, hanem beszélgetni fog a konohai kunochivel, persze csak akkor, ha neki ideje engedi.
Halványan elmosolyodik, és bizakodva tekint az elkövetkezendő még ismeretlen cselekményeket tartalmazó idő intervallumba.

A vele szemben álló lány megnyugtatta, hogy nincs semmi baja, majd vidáman mutatta be a cicát.
- Nagyon aranyos! - mondja egy hatalmas mosoly keretében. Bár még mindig benne lappangott a rossz kedvűség, mégsem hagyta neki, hogy az átvegye felette az uralmat, hanem megpróbált vidám lenni, amihez most adódott alkalom.
Ezután rákérdez, hogy mi járatban van erre, amin pár másodpercig habozott, majd válaszolt.
- Mondhatni, hogy olyasmi. Nem idevalósi vagyok, de a falunak segítettem, amit nem rég fejeztem be - mondja el röviden, a lényeget, vagyis a pontos információkat kihagyva, a lánynak a válaszát.
Ezután Natsuhi körbenéz, és kijelenti, hogy itt sokan vannak, menjenek nyugisabb helyre, majd egyből elindul, de észbekapva megkérdi Hatamit, hogy van- e kedve hozzá.
A kérdezett meglepve eszmél fel, hogy olyannyira túlzottan is nem figyelt környezetére, mert nem vette észre azt, hogy kettőjükön és a cicán kívül vannak még jópáran.
- Persze - mosolyog kedvesen, majd odalép a lány mellé - Habár az őszintét megvallva nekem nem tűnt fel, hogy bárki is lenne itt - zavartan nevetgélni kezdett, miközben tarkóját megvakarja és egy izzadságcsepp gurul le arcán -, de így, hogy mondod.. Menjünk arra a nyugis helyre. Az irányt te mutatod - mondja széles vigyorral, de az enyhe zavar még ott van arcán, és szemeiben is tükröződik.
Mielőtt elindulhattak volna, a Yonaka nevet viselő cica kiugrott gazdája kezéből, és Hatami lábához ment, amire rátette két mellső mancsát.
A lány ezen csak mosolygott, még Natsuhi mondókáján is, de azért egy kicsit meg is lepődött, aminek hangot adott.
- Sunyi tolvaj? Nem nézném ki belőle - mondja, majd felkapja a macsekot, megsimogatja, aztán visszateszi a földre - Kezd zavaró lenni a zaj. Megmutatod azt a nyugos helyet? - kérdi tőle halkan, de még hallható hangon.
Eddig ahogy a tömeg sem, úgy az általuk keltett zaj se tűnt fel neki, de így, hogy már észrevette, igaz hathatós segítséggel, de már zavarta. Irritálta.
Tetszett neki a lány ötlete a nyugos helyről, így ha elindul, egyből nyomába ered és követi.